Csatorna a pentelei Hét Hercegséghez

A Hét Hercegségnél kevés szebb városrész-elnevezés létezhet, főleg, hogy Duna-parti telepről van szó. Dunapentele legészakibb utcáját alkotta, a Felső-foki patak felett, a negyven méter magas löszfalak tövében, a Szalki-szigetre megépített kőtöltés időpontja előtt közvetlenül a Nagy-Duna partján. Aztán a folyóból holtág, majd tó lett, partján megszűnt a "Hercegség", Pentelét is már Dunaújvárosnak hívták, amikor mintegy korai revitalizációs projekt keretében, 1968-ban egy csatornával kötötték össze a tavat és a Dunát. 

Korábban már volt szó Dunapentele, mostani nevén Dunaújváros vízrajzáról, amely alapvetően meghatározta a település szerkezetét. Magas löszfennsíkról érkeznek ezek a vízfolyások, völgyük pedig lehetővé tette az emberi megtelepedést a Dunához közel. A délebbi Lebuki- és az északabbi Felsőfoki-patak egymáshoz viszonylag közel torkollik a Dunába, egy rendkívül alámosott, földcsuszamlásos partszakaszon, ahol a Duna folyamatosan pusztította a nyugati partját a folyószabályozás előtt, ezért akár az is elképzelhető, hogy a két pataknak egykor közös torkolata volt, amit a Duna kissé lerövidített. 

Dunapentele hét hercegsége a Felső-foki patak és a régi izraelita temető között helyezkedett el, érdekes módon mind a III. katonai felmérés, mind pedig az "Angyalos" vízisport térképek nyolc házat jelölnek ezen a részen. Helytörténészek szerint a név a házsor frekventált helyéből adódott, molnárok és halászok laktak itt, azonban sem a lakók társadalmi pozíciója, sem pedig a falu- és temetőszéli helyzete nem indokolná ezt a névadást. A "frekventált" helyet is illik idézőjelbe tenni, ugyanis a szabályozott part ellenére az 1940 tavaszán levonuló árvíz után a fölöttük magasodó löszfal megcsúszott, a házak megrongálódtak, az árvízkárosult lakók pedig új házakat kaptak a löszdomb felső részén, a mai Hajós utcában. Így ért véget Dunapentele hét hercegsége, pedig a földrajzi név szépsége miatt nem lett volna baj, ha tovább él.

2024. november 17-én, vasárnap, Dunaújvárosnál mért 5 centiméretes alacsony vízállásnál a szabadstrand környékén a néhány horgász sem zavarta a ködös csendet, legfeljebb a zúzmarától elnehezedve lehulló levelek csobbantak halkan a tükörsima vízfelületre. Egy hattyú és tucatnyi kacsa úszkált a Borisz-árvíz által valamelyes felduzzasztott, kb. 10 hektáros vízfelületen, a Szalki-sziget, a töltés, a löszdomb és az északon feltöltött terület között. Az árvíz szürke lepedéke itt is megmaradt két hónappal a tetőzés után. 

A tó kifolyója északkeleten található, egy zsilipre épített hídon lehet közlekedni a két part között, ami délen a Szalki-sziget, északon pedig a Duna feltöltött medre. A majdnem vízszintes betonfal (lásd fenti képen a sötét részeket) szabályozza a tó szintjét, ezen van egy zsilip is, ez kb. egy méterrel tudja módosítani a vízszintet. 

A szeptemberi árvíz óta a víz nagyrészt már távozott a tóból, a délkelet felé húzódó egyen-szélességű, avar borította kifolyón. A fölé boruló fák miatt a levegőből egyre kevésbé látni, de a két oldalán magasodó elzárás miatt meg tud rekedni a víz apadás idején is. A vízáramlás mértékét két helyen is meg lehetett figyelni (bukóval akár mérni is lehetne a vízhozamot), az egyik hely a zsilip betongátja, a másik pedig a csatorna főági vége, ahol a feltöltődés miatt már csermely méretűre csökkent az egykor rendesen kikotort meder a feltöltődés miatt. Igazából itt kettős feltöltődésről van szó, a csatorna a Szalki-sziget északi részéhez van bekötve, de a Rácalmási-sziget szabályozása kapcsán megépített párhuzamművek miatt ez a terület is töltődik, miközben a vonalba rendezett kőszórásokon önálló szigetek alakulnak ki. 

Tulajdonképpen az alábbi két fentről.hu-s légifelvétel ihlette ezt az írást, dátumuk 1968. május 17. és nagyjából a csatorna kiásásának időpontjában készülhettek. Bal oldalt a szántók a löszfennsíkot rajzolják ki, az erdősáv nagyjából az a pont, ahol a meredély leszakad a Duna völgyébe. A lejtőket gyümölcsfákkal és veteményessel ültették be, közvetlenül a telkek keleti végében haladó út túloldalán már a Duna árterületét látjuk, a folyószabályozás előtti, beerdősült medret. Az erdő még fekete fehérben sem egyforma, a sziget belső részén fiatal füzest láthatunk, ami utal a holtág feltöltődési folyamatára. Ebbe az árterületbe vág bele egy töltés, ami a parti úttól indul, ezen látható egy áteresz a felső szakaszon, ahol a két mélyedés között áramolhat a víz. A töltéstől délre pedig ott látható az újonnan kikotort csatorna, ami a holtágat hivatott összekötni a főággal. 

A holtág északi része 1968. május 17-én. (fentrol.hu)

A csatorna 400 méter hosszú, kb. 20 méter széles és kb. 45 fokos szöget zár be a főággal, ez meglehetősen különös megoldás, ugyanis a folyónak szinte visszafelé folyva kell feltöltenie az új medrét. Főági torkolata éppen a Szalki-sziget régi csúcsánál található, az 1581-es folyamkilométernél. Jelenleg a csatornától északra található terület már nem ártér, néhány évtizede az utcaszintig feltöltötték. Érdemes egy pillantást vetni a területre a munkálatok megkezdése előttről, ugyanis már az 1968-as képeken is látható egy olyan felszínforma, ami arra utal, hogy a csatorna nem volt minden előzmény nélkül. 

A Szalki-sziget északi csúcsa 1968. május 17-én. (fentrol.hu)

Kevesebb mint egy évvel korábban, 1967. június 15-én még nyoma sem volt az erdőirtásnak és a földmunkáknak. Az ártér víz alatt van, Budapesten ezen a napon 596 centiméteres vízállást mértek. A Szalki-sziget még szárazulat, északi csúcsánál, ahonnan a csatornát ásni kezdték, nyílt vízfelületet látunk. Ugyancsak nyílt víz látható az ártéri erdőben a holtág északi részén, a csatorna másik végében. Vagy megindult már a növényzet irtása, vagy talán valami vízátfolyás lehetett ott korábban is, mintegy előrejelezve a csatorna nyomvonalát. 

Bár munkának nyoma sincs a vasúttal kibővített keresztgáttól északra, attól délre a löszfal tövében különös formákat látni a mederben. Ezek a munkálatok összefüggésben voltak a következő évben kiásott csatornával. Történt ugyanis, hogy folyamatos figyelmeztetések után 1964. február 29-én több száz méter hosszúságban lecsúszott a löszfal Dunaújváros Radar (másik szép földrajzi név) városrészében, a Papírgyári út mentén. Összesen 7 millió köbméter föld mozgott lefelé, jelentős anyagi kárt okozva a területen felépült barakkvárosban, ahol a munkásszállások álltak. A lecsúszott anyag új, ideiglenes szigeteket hozott létre a Dunában, és egyben szükségszerűvé tette a löszfal megerősítését. Ekkor alakult ki a ma ismert lépcsőzetes partoldal, egyúttal megoldották a csapadékvíz-elvezetést, és mintegy mellékprojektként egyúttal revitalizálták a keresztgáttól északra elterülő holtágat. 

A Szalki-sziget 1967. június 15-én. (fentrol.hu) 

Ahol valóban létezett hidrológiai előzménye a csatornának, egy olyan ismeretlen dátumozású dunai térképszelvényen, melynek datálásához hozzájárulhat a csatorna is. Hiszen mindenképpen 1968 előtt kellett, hogy készüljön, mert nem látható rajta a kikotort meder. Viszont látható rajta egy vékonyka meder, ami eleve biztosított némi természetes kapcsolatot a lefűződő holtág és a Szalki-sziget északi részénél folyó főág között. A szintvonalak alapján itt egy összeszűkülő, feltöltődött Duna-ágról lehet szó, melynek létezését korábbi térképek is igazolják. 

A Szalki-sziget északi részén eltűnőfélben lévő meder az 1960-as években.

1930-ban valahogy így nézett ki a Szalki-sziget feltöltődő északi előtere, bár ezt a gyors feltöltődést nehéz pontosan ábrázolni térképészeti módszerekkel. Két szigetnek mondható zöld terület alakult ki a part mentén, a csatorna nyomvonala körülbelül köztük és a Szalki-sziget között maradt fenn, ahol a sekély vizet növény ikonokkal jelölték. Ezen a képen felsejlik a keresztgáttól északra a nyolc házból álló Hét Hercegség is.  

A Szalki-sziget 1930-ban.

Ismerve jelenlegi a medermélyülési és feltöltődési folyamatokat, a holtágba vezető csatorna rövid távú feltöltődése szinte garantált. Persze elképzelhető, hogy a helyi önkormányzat időről-időre kikotorja majd, egyre mélyebb fenékszinttel az friss vízáramlás biztosítása érdekében, hiszen ha egyszer kialakítottak egy szabadstrandot, ott fenn kell tartani a vízminőséget. Mindenesetre az emberalkotta csatorna az általam ismert egyik első magyarországi revitalizációs projekt, melynek nyomvonala nagyjából egy régebbi meder emlékét őrzi, mégha azt egy ugyancsak emberi beavatkozás következtében létrejött ágban alakítottak ki, melynek apró részlete látható az 1968-as légifotón a töltés és az új csatorna között. 

Sztálinváros hordaléka, a Lebuki-delta

Óriási munkát végzett a kicsiny Lebuki-patak Dunapentelén, mai nevén Dunaújvárosban, a Rácdomb tövében, majdnem sikerült teljesen feltöltenie egy dunai mellékágat. Delta-építő munkáját nagyban elősegítette az emberi beavatkozások sorozata, a mellékág elzárása megszüntette a folyó oldalazó erózióját, majd pedig Sztálinváros és a Dunai Vasmű felépítése erőteljesen megnövelte az öbölbe jutó hordalék mennyiségét. Hiába a téli kikötő öblének kotrása, a Lebuki-patak deltája az évek során több mint 5 hektárosra növekedett. 

Dunapentele történelmi központja, a török-kori palánkvárnak helyt adó Rácdomb mellett két patak ömlött a Duna főágába, és ömlik jelenleg is a helyén megmaradt szűk öbölbe. A főág nem elírás, 1904-ban Pentelén két közel egyforma szélességű Duna-meder ölelte körül a Szalki-szigetet, amely nem véletlenül nem Pentelei-sziget volt, ugyanis közigazgatásilag a túloldali Szalkszentmártonhoz tartozott, és csak a II. világháború után került át a formálódó Sztálinvároshoz. Pentele az Alsófoki-, vagy más néven Lebuki- és a Felsőfoki-pataknak köszönheti létét, ugyanis mély völgyeik megszakítják a Mezőföld alámosott, a Dunára meredeken leszakadó löszdombjait, Dunaföldvárhoz hasonlóan lehetővé téve a lejutást a folyóhoz, ezáltal az emberi megtelepedést. 

A téli kikötőbe ömlő két patak vízgyűjtő területe.

Az északabbra található Felsőfoki-patak vízgyűjtője és vízhozama valamivel kisebb a déli szomszéd Alsófoki- és Lebuki-patakokénál, de mindkét patak folyásirányát alapvetően meghatározza a Mezőföld tektonikája, a völgyhálózatot és a vízgyűjtők határát az ÉNY-DK-i irányban kibillent táblák jelölik ki. A patakvölgyek jellemzően meredekek az ellentétes mozgások miatt; a Duna bevágódása miatt süllyed az erózióbázis, így a vízfolyások egyre mélyebbre vágják magukat a laza üledékben. Az Alsófoki- és Lebuki-patakok vízgyűjtőjének déli határa csak bizonytalanul rajzolható meg, a Dunai Vasmű építésekor végzett planírozási munkák elegyengették a markénsabb felszínformákat. Látható az fenti térképen, hogy viszonylag kis vízfolyásokról beszélhetünk, a patakvölgyek hossza körülbelül hét kilométer, völgyeik felső szakasza száraz, csak nagyobb csapadék esetén telik meg vízzel. Ennek ismeretében két kérdésre keressük a választ: hogyan tudott egy ilyen kicsi vízfolyás ekkora deltát építeni a téli kikötő öblébe, és miért csak a Lebuki-patak volt képes erre, a Felsőfoki-patak miért nem? 

A Lebuki-patak torkolata 1914-ben, háttérben a keresztgát

1904-ben, részben a hajózás, részben a löszfalak védelme érdekében lezárták a Pentele és a Szalki-sziget közti Duna-ágat egy masszív gáttal, melyen keresztül egy széles utat is vezettek a szigeti hajóállomásra. Ez a mérnöki munka számos pentelei képeslapon szerepel a jellemző kőkorlátjával. A cél az volt, hogy a folyó sodrása a lehető legtávolabb kerüljön a löszfalaktól. A gát nyomvonalát a patakok torkolatától északra húzták meg, mivel a gáttól északra problémát okozott volna a vizeik elvezetése. A téli kikötőnek szánt öbölben megállt a vízáramlás, lehetővé téve a patakoknak, hogy a nyugodt víztestben lerakhassák a finomszemcsés, löszös hordalékukat, amit addig a Duna sodrása gond nélkül elszállított. Fontos leszögezni, hogy mindkét patak hasonló geológiájú területről szerzi a hordalékát, kis eltérés van csak a vízhozamukban és a vízgyűjtő területük kiterjedésében. Forrásvidékük egyaránt mezőgazdasági területeken található, míg torkolati szakaszuk Dunapentele belterületén halad keresztül. 

A pentelei lezárt öböl a hordalékkúp épülése előtt 1930 körül.

1930. környékén a vízmélységeket is ábrázoló "Angyalos" vízisport térképek nem jelölnek szignifikáns feltöltődést a két patak torkolatánál, habár a Lebuki-pataktól keletre a sekélyebb vízmélységek, és az izobát (a térképeken a víztestek egyenlő mélységű pontjait összekötő) vonalak formája alig 25 évvel a lezárás után már hordalékkúp-kezdeményt feltételez a pentelei strandnál, a víz alatt. És ez a víz alatti delta feltehetően továbbra is a felszín alatt maradt volna, ha 1949-ben a hatalmon lévő párt és Magyarország kormánya az eredeti tervek szerint mégiscsak Mohácson építi fel az ország legnagyobb vasművét. 

A Dunai Vasművet 1950-ben kezdték el felépíteni Dunapentelétől délre, az Alsófoki-patak déli vízgyűjtőjét is érintve, a Duna fölé 40 méterrel magasodó löszplatón. A hozzá tartozó új városrész első épületeit a rákövetkező évben kezdték építeni Dunapentele ófalusi része és a Vasmű között. A Vasmű telepítő tényezői között első helyen szerepelt a Duna mint vízbázis és folyami szállítási lehetőség, tehát szükség volt egy új kikötő megépítésére. A kikötői létesítményeket a Szalki-sziget belső oldalán építették fel egy vasúti szárnyvonallal együtt, ami Dunaújváros-Külsőn ágazott le, és a Felsőfoki-patak völgyében ért le a Dunához, ahol a sínpárok lefektetése érdekében északon egy nagyobb területen fel kellett tölteni az öböl vízfelületét. 

A pataktorkolatok a Rácdomb tövében és az épülő vasúti töltés 1953-ban Fortepan / Gallai Sándor

Szerencsés egybeesés, hogy a Vasmű építésével nagyjából párhuzamosan kezdődött meg Magyarország egyre intenzívebb légifényképezése, így a Lebuki-delta fejlődését könnyen rekonstruálhatjuk a fentrol.hu adatbázisa alapján. Célszerűnek tűnt a rendelkezésre álló légifelvételek összevetése a (Hydroinfón rendelkezésre álló) budapesti vízállásadatokkal is, hogy jobban megérthessük, mit is látunk pontosan. 

A Lebuki-patak épülő hordalékkúpja 1963. szeptember 20-án. (fentrol.hu)

1963. szeptember 20-án, Budapesten mért 233 centiméteres vízállásnál a Lebuki-delta körvonala felsejlik, bár a fekete-fehér felvételen nem különül el egyértelműen a felszín alatti és felszín feletti rész. A patak egyenesen keleti irányban folyik, legyező alakban tölti fel a Szalki-öblöt, meglehetősen előrehaladott állapotban már majdnem a meder felénél tart a látható része. A Felsőfoki-patak torkolatánál is látunk egy kisebb hordalékkúpot, ez azonban nagyságrendekkel kisebb. A kikötő építését követően a mellékágban 1967-1968-ban újabb komoly mederfeltöltés zajlott, a dunaújvárosi parton egy párhuzamművet alakítottak ki, amelyet részben az öbölből kitermelt anyagból töltötték fel.

A Lebuki-pataktól délre feltöltött partszakasz 1968. május 17-én.

Nem valószínű, hogy a kotort anyag a Lebuki-deltából származott, habár kisebb kiterjedésűnek tűnik, de ennek az oka a magasabb vízállás, 1968. május 7-én Budapesten 333 centiméteres értéket mértek. A patak továbbra is egyenesen kelet felé folyik, hordalékkúpja csupasz, de tőle északra egy kikötő épült ki a Rácdomb tövében. 

A Lebuki-patak beerdősülő hordalékkúpja 1980. június 1-jén.

Bő egy évtizeddel később, 1980 nyarán az addig csupasz felszínű hordalékkúp meglepően gyorsan beerdősült. A patak torkolati-szakasza eltűnik a fák alatt, kiterjedése már a meder szélességének több mint felére terjed ki. A vízállásadat ebben az esetben nem sokat ad hozzá a képen látható helyzethez, de érdemes megemlíteni, hogy az előző képhez hasonló vízállást látunk, 359 centiméteres budapesti értéket. Ugyancsak beerdősült a Felsőfoki-patak kicsiny hordalékkúpja a keresztgát nyugati tövében. 

Újabb négy év múlva egy kisvizes időszakban látjuk az eddig a víz alatt rejtve maradt mederformákat. Budapesten 158 centimétert mértek ekkor. Látunk egy északkeleti irányba tartó patak-ágat, a markáns keleti ágat, valamint egy ebből dél felé kiágazó medret. A lombkoronától mentes tavaszi képen kissé nehezen elkülöníthető az erdős és a csupasz hordalékkúp, viszont élesen kirajzolódnak azok a szakaszok, ahol a mellékágat rendszeresen megkotorták. Itt az éles kontraszt és a szokatlan partél mutatja, hogy a kotrást elsősorban a csónakkikötő érdekében végezték, hogy az egyre terjedő delta ne akadályozza a hajósok kijutását a főágba. Ugyancsak megkotorták a déli részt, markánsan belevágva a tankönyvi ábrákban szereplő legyező formába. 

Ezt követően a hordalékkúp erdősülése kisebb ütemben folytatódott, 2024-re kiterjedése elérte az 5 hektárt, miközben a Felsőfoki-patak hordalékkúpja ennek csak töredéke. Könnyen belátható, hogy a Lebuki-patak vízgyűjtőjén olyan drasztikus változásnak kellett végbemennie, ami ugyanezen idő alatt a Felsőfoki-patak vízgyűjtőjét elkerülte. Ezt pedig nem lehetett más, mint Sztálinváros felépítése során végzett földmunkák. 

A Lebuki-patak részben elkotort hordalékkúpja kisvizes időszakban, 1984. március 20-án.

Megnövekedett hordalékszállítás jellemzően olyan területeken alakul ki, ahol az addig egyensúlyban lévő paraméterek megváltoznak. Megváltozhat a rendelkezésre álló anyagmennyiség tömege, illetve a külső erők felszínre gyakorolt hatása. Ezeket okozhatja az intenzívebbé váló csapadék, hegyomlás, vagy a talaj szerkezetében bekövetkező változások, a lejtők állékonyságát megtartó növényborítás megszűnése, például a mezőgazdasági munkálatok, vagy egy erdőirtás. Mivel a két patak vízgyűjtőjén az éghajlati viszonyok nem változtak ennyi idő alatt jelentősen, vagy ha változtak mindkét területet egyaránt érintették, ezt a változót figyelmen kívül hagyhatjuk. Mezőgazdasági művelés hasonló arányban zajlott mindkét patak vízgyűjtőjén, ebben az esetben azonban a nagyüzemi mezőgazdaság megjelenésével számolhatunk megnövekedett erózióval, ez azonban ugyancsak egyformán érinthette mindkét patak vízgyűjtőjét. 

Csak egyvalami jöhet szóba mint kiváltó ok, ez pedig Sztálinváros és a Dunai Vasmű hatalmas földmunkákkal járó felépítése. Ez a beruházás út és vasútépítéseket leszámítva nem érintette a Felsőfoki-patak vízgyűjtőjét, miközben az Alsófoki-Lebuki patakok vízgyűjtőjén jelentős területen lecsupaszították a löszplatót, a platóra vezető völgyekben közlekedő munkagépek megbontották a lösz állékonyságát. A domboldalakat több helyen teraszosították, éppen az erózió csökkentése érdekében, de amíg a növényzet vissza nem hódította ezeket a lépcsőzetes felszíneket a csapadék akadálytalanul és folyamatosan szállíthatta a finomszemcsés üledéket a patak völgyébe. A patakmeder kikövezése csökentette ugyan a medereróziót, de videofelvételeken jól látható, hogy nagyobb csapadékhullás esetén a Lebuki-patak mind a mai napig komoly anyagmennyiséget szállít a Duna lezárt öblébe. Tehát a delta akkumulációja az építkezések leállása után, igaz kisebb ütemben, mind a mai napig folytatódik.

A szalki rom

A XII. században alapított és 1903-ban felrobbantott pentelei monostor kapcsán megírták, hogy a rombolás előtt részletes felmérés készült a Szalki-szigeten található romokról. Ez a felmérés azonban sajnálatos módon eltűnt a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság tervtárából. Vigasztalódhatunk azonban egy 1896-os helyszínrajzzal. 

A tass-dunapentelei Duna szakasz szabályozásának helyszínrajza (MOL S118-No. 587.)

2018. június 30-án, Ráckevén és Szigetbecsén megrendezett Szigetzugi Duna Napok keretében a Dunai Szigetek blog is meghívást kapott az Árpád Múzeum dunás előadássorozatára. Az esemény záró előadásán házigazdánk, Tóth J. Attila, búvárrégész előadást tartott az újabb víz alatti régészeti kutatások eredményeiről, melynek egyik helyszíne a Szalki-szigeten megtalált kolostor maradványok voltak. A témáról már mi is megemlékeztünk egy bejegyzés erejéig (Elkotort kolostor 2015.). Ezt a bejegyzést (és az elődást) egészítené ki ez az 1896-os helyszínrajz, amelyne nem csak a rom pontos helyszíne, hanem egy azóta felszámolt zátony is felbukkan.

A tass-dunapentelei Duna szakasz szabályozásának helyszínrajza (MOL S118-No. 587.)

1896-ban a rom helyzetét 11 szelvényben határozták meg, sajnos a leírás nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy a hozzájuk írt 16-os szám mit jelent egészen pontosan. A mellé írt hosszúság adatokból a méretét körülbelül 140*160 méteresre becsülhetjük. 

Amikor a kolostor még állt a Duna közepén Dunapentelénél még két sziget létezett, az északin volt a kolostor, míg a délin halásztanyák sorakoztak. Ez a két sziget később összeolvadt, Szalki-sziget néven. Érdekes etimológiai kérdés, hogy Pentele monostora miért a Szalki-szigeten van és miért nem Szalk monostora van a Pentelei-szigeten. Ennek oka valószínűleg az, hogy Pentele monostora eredetileg az északabbi Pentelei-szigeten volt, de miután a kolostor elpusztult az árvizek, vagy a török előrenyomulása következtében az összenőtt sziget a szalkszentmártoniakhoz került. 

A Szalki-sziget még 1949-ben is Szalkszentmártonhoz, azaz Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozott. A penteleiek már a sziget "hozzájuk csatolása" azaz a XIX. szzad végi folyószabályozás óta próbálták elérni, hogy kerüljön át hozzájuk közigazgatásilag is ez a terület. De a folyamatos kérelmüket az átcsatolásra azzal utasították el, hogy az a megye határait is megváltoztatná. Végül Sztálinváros felépülésével került át a sziget Fejér megyéhez. 

A sziget formájának átalakulásának, valamint a kolostor elsüllyedésének konkrét dátumát is ismerjük. A Szalki-sziget a II. kat. felmérés 1858. évi térképén még egy hosszan elnyúló sziget, amely északon a Kendervölgyi-patak torkolatáig felért, miközben délen is túlnyúlt a mai szigetcsúcson. Szélesebb is volt és elfoglalta a Duna közepét. 

1872-ben, amikor lezárták a Soroksári-Dunát a pentelei mederviszonyok is átalakultak. 1882-re a sziget északi csúcsa, ahol a kolostor is állt eltűnt, elnyelte a Duna. Rá lehetne fogni ezt az átalakulást a Rácalmás alatti párhuzamművek felépítésére, de a III. kat. felmérésen ezeknek még nyoma sincsen.

A tass-dunapentelei Duna szakasz szabályozásának helyszínrajza 1896. (MOL S118-No. 587.)

A romon kívül rejt még egy érdekességet az 1896-os térkép, méghozzá egy zátonyt a szalki part közelében. Ez egy tipikus, domború parton kialakuló parti zátony, amely csak a legkisebb vízállások idején bukkant elő, például az alábbi helyszínrajzon ábrázolt 1899. augusztus 28-i kisvíz idején. Még a zátony magasságát is ráírták: 94-94,5 méter a tengerszint (ekkor még Adria) felett. Körülbelül 3-4 méterrel volt a Szalki-sziget szintje alatt, de ez a magasság is elég volt ahhoz, hogy zavarja a hajóforgalmat. 

Ezt a zátonyt valószínűleg elkotorták, de az is lehet, hogy a Duna megnövekvő sodrása maga végezte el a munkát. 

 A Duna helyszínrajza és a szalki rom helyzete 1911.

Dunapentelén alaposan átalakult a táj, de talán a búvárrégészeknek sikerül feltárniuk a víz alatti kolostor titkait, meghatározni mi maradt belőle az 1903-as robbantás után. A szemközti zátonyt azonban már hiába keresnénk, emlékét csak a térképek őrzik. 

Térképek forrása:

• http://mercator.elte.hu/~messer/folyo/ 
• https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/34671/view/?pg=2&bbox=1114%2C-3703%2C3399%2C-2615

Épül a sztálinvárosi kikötő

1954. nyarára készült el Dunaújváros — akkoriban Sztálinváros, azelőtt Dunapentele — kikötője. A Szalki-sziget lezárt mellékágában azonban nem ment zökkenőmentesen az építkezés. A laza talaj, az árvizek és az emberi hanyagság is hátráltatta a munkát. 

A munkálatok megkezdődnek 1950. körül.

Az 2016. év dunai szigete versenyt a dunaújvárosi Szalki-sziget nyerte, ennek kapcsán több cikk (pl. ez és ez) is megjelent, sőt TV-adás is foglalkozott a győzelemmel járó felelősséggel. Sok levelet, megkeresést kaptunk olvasóinktól, akik közül néhányan még képeket is csatoltak. Jiling Krisztián András több képet is küldött a Szalki-sziget 1950-es éveiből, amikor a sziget déli csúcsán megkezdődött a város képét a mai napig meghatározó kikötő építése. A Duna fölé emelkedő Mezőföld meredek, löszös magaspartja remek kilátó volt a fényképészek számára. 

1941-ben a Szalki-sziget csúcsa már "készen állt". Forrás: mapire.eu

1903-ban ért el a Duna-szabályozás Pentele faluhoz, ekkor robbantották fel a hajózás érdekében Szt. Pantaleon római romokra és azokból épült kolostorát, mely a település nevét is adta (Érdekes módon a sziget a szemközti településről kapta nevét). A szabályozás apropóját az adta, hogy 1890-ben és a rákövetkező évben is feltorlódott Pentelénél a jég, melynek visszaduzzasztó hatása akár Budapestet is érinthette.

A szabályozás során a Szalki-szigetet az árvízszint feletti magasságú keresztgáttal a parthoz kapcsolták, hogy magas vízállás esetén is megközelíthető legyen a Szalkszentmárton felé közlekedő rév. Az 1941-es térképen a rév Há. jelöléssel látható. A térképen már látható az első képen is megfigyelhető "nyúlvány" a sziget déli részén, amely nem más mint egy párhuzammű, mely ekkor még csak a középvízi medret szorította össze. Már ekkoriban is téli kikötőként volt nyilvántartva a Szalki-sziget öble, habár a kezdeti időszakban még csak a környékbeli hajómalmokat vontatták be ide a jég elől.

Épül a ruhagyár a szigeten (Fortepan Nr. 91081.)

A kikötő építéséről 1950-ben döntöttek. Két másik helyszín versenyzett a Szalki-szigettel; a Kisapostagi-sziget, valamint még délebbre a Kisapostag alatti folyószakasz. Mivel a kikötő a Dunai Vasmű igényeit szolgálta, célszerű volt hozzá minél közelebb felépíteni. A kapcsolattartást azonban nagyon megnehezítette a meredek löszfal szintkülönbsége. További gondot okozott a keresztgát alatt feliszapolódott öböl, hiszen 50 éve nem volt vízmozgás a mellékágban. 

Az építkezés még Dunapentelén kezdődött, de Sztálinvárosban ért véget. 1951. november hetedikén, a vasmű első csapolása után nevezték át a várost az 1961-ig viselt nevére; Sztálinvárosra.  

A kikötő vasbeton szekrényeinek lerakása (Fortepan Nr. 91581.)

Éppen ezért a munkálatokat a mellékág kotrásával kellett kezdeni. Először a kikötő bejárati csatornáját készítették el, majd a II. ütemben a kikötőmedencét mélyítették ki, hogy az építésben részt vevő hajók gond nélkül ki-be közlekedhessenek. Szükség is volt a kellő mélységű mederre, ugyanis 53 darab hatalmas vasbeton szekrényt kellett ide szállítani vízi úton. Közülük 51 darab 10*10*10 méter, azaz 1000 köbméter méretű volt kettő pedig 10*10*22,69 méteres. 

Vasbeton szekrények és a jeges Duna (forrás: Kisely Tamás)

A vasbeton szekrényeket egy vezérárokba letett fél méter vastag kőszórásra alapozták. A lerakott szekrények 562,5 méter hosszú kikötő partfalat alkottak. Ezen a hosszon összesen 6 uszály tudott egy időben horgonyozni. 1952 nyarára került az összes szekrény a helyére, ez után kezdődhetett a mögöttes terület feltöltése. Ide iszapmentes homokot s kavicsot töltöttek be, majd tömörítették az anyagot, hiszen el kellett bírnia a kirakodott anyagot, a vasúti kocsikat, a sínpályát és a kikötői darut is. A közel két méteres feltöltés során a Szalki-sziget déli része ármentes területté vált.

1952. Épül a ruhagyár, déli irányban épül ki a kikötői partfal.

A feltöltést azonban szakszerűtlenül végezték, így a 40-53. szekrény elcsúszott, vízszintes irányba majdnem 6 métert, míg függőlegesen 60 centimétert. Ezért ki kellett szedni a szekrénybe már betöltött homokos kavicsot, majd újból ki kellett kotorni a vezérárkot és letenni az alapozást. 

1954 júliusában készült el a kikötő. Ugyanebben az évben, ugyanebben a hónapban a Dunán levonuló árvíz a partfal süllyedését okozta; a tömörödés következtében elmozduló szekrények között a feltöltött laza üledék kifolyt a mellékágba, szabályos hordalékkúpokat alkotva. 

Az elkészült kikötő

1957 nyarán akkora mennyiségű ércet halmoztak fel a kikötőben, hogy a partfalat alkotó szekrények újból elmozdultak. A rakpart átlagosan 20 centimétert süllyedt, a legnagyobb elmozdulás közel egy méteres volt, míg a vízszintes elmozdulás 63 centiméter volt. Ha a partfal élét ma megnézzük, ez a kidudorodás még ma is jól látszik. Az elmozdulás következtében a vasúti pálya és a darupályát is ki kellett javítani. 

1957-re készült el a kikötő emblematikus épülete, a Vörös Október Ruhagyár, ahol a fénykorban 700 munkás dolgozott. A gyárat 1993-ban privatizálták, 2005-ben, a megszűnés évében is 300 alkalmazottnak adott megélhetést. 

A vízisportolók is birtokba vették a kikötőt 1965.

A kikötő partfalának stabilitását az 1960-as években sikrült biztosítani végül, a kikötő azóta is Magyarország legforgalmasabbjai közé tartozik. 2013-ban évi 1,4 millió tonna árut rakodtak ki- és be, de a teljes kapacitás elérheti a 3,2 millió tonnát.

Amikor az uszályok végre birtokba vehették az öblöt, a helybéli vízisport élet is fellendült. Jól megfér itt egymás mellett a kajak és a szén-, vagy ércszállító uszály. Azóta is ez a kettősség jellemzi a Szalki-sziget öböllé alakított mellékágát. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Kisely Tamás: Dunaújvárosi kikötő fejlesztése, fedett áruberakó és daruzott raktártelepítése
• Tőry Kálmán: Duna és szabályozása. Akadémiai kiadó 1952.

Elkotort kolostor

Sokat változott a dunai táj a dunaújvárosi löszfalak tövében. A folyó hol közelebb, hol távolabb kanyargott a Mezőföld meredek leszakadásától. Néha szigeteket épített, aztán ha úgy hozta kedve elmosta őket. Így járt a Szalki-sziget, vagy annak ismeretlen nevű elődje is, melyen egy több szempontból is rejtélyes monostor állt. Míg a Duna szabályozása nyomtalanul el nem tüntette. Létezése és eltűnése számos érdekes hidrológiai problémát is felvet, ezekre keressük a választ. 

A Szalki-sziget a pentelei löszdombokról (Szt. Panteleon monostora a középső kockaépület felett állhatott)

Annak ellenére, hogy Pentele monostora országosan kevésbé ismert, feldolgozottságát tekintve már korántsem ilyen rossz a helyzet. Gergely Ákos: Rejtélyes Pentele c. írásában gyakorlatilag már meg is írta helyettem ezt a bejegyzést. :) Minden dunai szigetek és történelem iránt érdeklődő ember számára erősen ajánlott olvasmány.

A Dunai Szigetek blog egyik kedvenc témája a Dunán épült monostorokhoz kapcsolódik. Ha egy hajóutazást tehetnénk a 7-800 évvel ezelőtti folyón rá sem ismernénk a megszokott gyors folyású Dunára. Akkoriban még jóval lassabban folyt, jóval sekélyebb volt, több szigetet ölelt körül és igencsak széles volt. Szigeteinek egy részén, a magas ártéri szinten elődeink monostorokat építettek. Folyásirányban volt már szó a Helembai érseki nyaralóról, a szigetmonostori romokról, részben érintettük a Szent Margit szigetén állt létesítményeket, felidéztük Rómer Flóris emlékeit a háros-szigeti Szt. Euszták premontrei monostorról, majd bejártuk az ercsi Szent Miklós monostor maradványait az Újfalusi-szigeten. Folyásirányban következzék a pentelei monostor, amit a régiségbúvárok már teljesen hiába keresnének.

Lázár deák térképe 1528-ból (részlet)

Szerencsére régi térképek még őrzik Szt. Panteleon monostorának emlékét. Közülük kettőt mellékelek, egyet 1528-ból, egy másikat pedig 1567-ből. Hogy egészen pontosan hol volt az a pillanat, amikor a térképészek még a meglévő monostort ábrázolták, vagy a már elpusztult romokat másolták egymásról nem tudni. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk Lázár deák idejében még állhatott, de legkésőbb 1541-ben  végleg összedőlt és elnéptelenedett. Pontos helyét meg lehet határozni a régi térképek alapján, de szerencsére a robbantás és a kotrás előtt is dokumentálták romjait 1901-ben és 1903-ban. Valahol a Ráckevei-Duna torkolata alatt lehetett Pentele monostorának szigete, átellenben a nevét tőle eredeztető Pentele faluval. Valószínűleg a folyó kellős közepén lehetett, de az sem elképzelhetetlen, hogy közelebb volt a Duna-Tisza közéhez. Mindenesetre ha a dunántúli parthoz lett volna közelebb talán nem kellett volna a romokat a hajózás érdekében elkotorni. Lázár deák térképe ne tévesszen meg minket Pentele monostora a településtől északkeletre állt, azaz folyásirányban fölfelé és nem lefelé. Akkoriban még két sziget volt Pentelénél, az északabbin állt a monostor, míg a délin oklevelek tanulsága szerint halásztanyák sorakoztak. A két sziget alacsony vízállásnál eggyé vált. 

Pentele monostora 1567-ben. 

Pentele monostorát 1238-ban említik először az oklevelek, ekkor még Andornok monostor néven. Ekkoriban a település és a monostor is az Andornok-nemzetség birtokában volt. Szent Panteleon neve miatt feltételezték, hogy bizánci eredetű szerzetesrend lakta, de ennek ellent mond, hogy bazilita szerzetesi monostort csak a király alapíthatott, de az 1054-es egyházszakadás után a nyugati egyház oldalán maradt királyaink alatt ez nem valószínű, hogy előfordulhatott. Nagyobb annak a valószínűsége, hogy nemzetségi monostor állt a Duna közepén, melynek alapítói a bencések lehettek. A Pentele név a tatárjárás után fordul elő először, talán azért mert az általános pusztulásban az Andornok nemzetség nyom nélkül eltűnik. De vajon ki, vagy mi lehetett az a Butibulas, mely Lázár deák térképén szerepel? Mindenképpen érdemes elolvasni a mellékelt tanulmányt, abból kiderül! 

A monostor feltételezett helye

Mivel ez a tanulmány eléggé részletesen taglalja a monostor történetét mi fókuszálhatunk annak hidrológiai vonatkozásaira. Az 1903-as szabályozás idején részletesen dokumentálták a mederben talált romokat. Sőt személyes beszámolókból még a gőzös és a műveleteket irányító királyi mérnök neve is fennmaradt.

"Nagyapám (Kálmán György mesélte, hogy kormányosa volt három evezőssel a munkálatokat irányító "Forgó (Ignác - beszúrás SzVD) királyi mérnök" úrnak. A kijelölt helyeken a Dunába 10 méterenként pilotokat (oszlopokat) vertek, ezekre keresztben eresztették rá a Gajári gőzhajó által hozott fauszályok kővel megrakva. A követ talicskával hordták ki az uszályból. Előfordult, hogy a Bay részen egy uszály felborult, ami aztán ott is maradt a kővel együtt. A Duna szabályozásával a hajóforgalmat a túloldalra terelték. Még Forgó mérnök úr vezette a munkálatokat a pentelei monostor romjainak eltakarításában, mivel a jégzajlás idején a torlaszok veszélyessé váltak." - Kovács György: Elveszett Paradicson - a Rácalmási-Nagysziget (részlet)

Szinte mindegyik forrás megemlíti azt, hogy amikor a romokat előbb felrobbantották, majd egy kotróhajó kiemelte a köveit a rom már régóta víz alatt volt. Hogyan lehetséges ez?

Amennyiben feltételezzük, hogy eleink nem voltak annyira ostobák, hogy a folyóba építkezzenek két dolog lehetséges. Vagy az egykori sziget süllyedt meg annyira, hogy elöntötte a folyó, vagy a Duna vízszintje emelkedett meg ennyire.

Komoly érvek szólnak a süllyedési elmélet ellen. Szabó Nándor mérnök 1903-as jelentése szerint:

„1903-ban a kolostor romjainak kotrása alkalmával számtalan régi római téglát és a kolostor idejéből eredő szent szobrot találtunk, melyek közül a szebbek a Nemzeti Múzeumban vannak. A rom eltávolítása után hozzáfogtunk a párhuzamművek építéséhez és a zátonyok kikotrásához, itt is sok leletre bukkantunk: számtalan, Traján korabeli bronzpénzre, igen sok keresztes hadjáratbeli kardra, sisakra és nyeregszerszámra, sőt nyolc óriási mamutfogat is felszínre hoztunk.” 

Visy Zsolt régész szerint a római Intercisa első erődje nem a mai helyén állt, hanem egy dunai szigeten. Ez a Flavius-korabeli tábor költözött fel később a löszplatóra. Nem véletlen tehát, hogy a Mezőföld kőben szegény vidékén - mint oly sok helyen a már tárgyalt kolostoroknál - a római romokat kőbányaként használták eleink. Sőt, hogy minél kevesebbet kelljen cipekedni, a római tábor helyén alapították apátságukat a bencések. Sem a rómaiakról sem a bencésekről nem feltételezhetjük, hogy meggondolatlanul az ártéren építkeztek volna, hiszen mindkét társaság az örökkévalóságnak építette épületeiket.

Így hát marad a második elmélet, miszerint mind a római, mind pedig a középkor óta emelkedett a Duna vízszintje. Ezért fordulhatott elő, hogy 1903-ban a meder közepén álló tekintélyes (140 x 160 méter) méretű romokat felrobbantották és a zátonnyá alakult szigetet elkotorták.

Mostanában sok szó esik a hordalékhiány miatt bekövetkező drasztikus vízszínesésről. Ennek ellenére még mindig nem érte el a vízszint a klímaoptimum (X-XII. század) korának vízszintjét. Az emelkedés oka pedig a kis-jégkorszak idején beköszöntő nedvesebb és hidegebb éghajlat volt. Ha esetleg a medermélyülés tovább folytatódna, talán még kerülhetnek elő faragott kövek és egyéb emlékek Pentele monostorából. Érdemes tehát kisvíz esetén nyitott szemmel járkálni a dunaújvárosi Duna-parton!

A Szt. Panteleon monostor hűlt helye (háttérben a Rácalmási-sziget)

1903-ban kisvíz idején régészek lepték el a dunaújvárosi kavicspadokat, és faragott köveket gyűjtöttek. A komolyabb régészeti feltárást az emelkedő vízszint akadályozta meg. A Nemzeti Múzeumba szállított leletek és másodlagosan felhasznált római kövek a világháború sodrában elkeveredtek, az 1903-as folyószabályozási jegyzetek pedig eltűntek a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság tervtárából.  

A Duna által elárasztott Pentele monostora így tűnt el nyomtalanul a föld színéről.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Gergely Ákos: Rejtélyes Pentele
• Visy Zsolt. Intercisa (Pécs 2010.)