Donauversickerung Magyarországon

Németországban van a Dunának egy olyan szakasza, ahol időszakonként eltűnik a víz a mederből. A nem mindennapi  jelenséget a helyiek Donauversickerungnak nevezik és oka a Duna-Rajna háború számlájára írható.  Kisebb, kevésbé látványos módon ez a jelenség a folyó más szakaszain is előfordul, például Magyarországon. A cikk apropóját egy ábra adta, melyeket már nagyon régóta kerestem. Végül meglett, lelőhelye Tőry Kálmán 1952-ben kiadott: A Duna és szabályozása c. műve. 

Kiskunság. Fényképezte: Daróczi Csaba, forrás: National Geographic

Az 1. ábra a Duna és mellkékfolyóinak vízhozamát ábrázolja. A folyó az ábra tetején ered a Fekete-erdőben, de sajnos az Immendingen melletti mederben jelentkező elszivárgás hossza és az itteni vízhozam olyan alacsony, hogy ebből kifolyólag ábrázolhatatlan. Ahogy haladunk az alul található torkolat felé, úgy kumulálódik a hozzáfolyásokból a vízhozam érték és szélesedik egyúttal a Duna ábrán megrajzolt medre. Érdemes megfigyelni mennyire "jobbkezes" a Duna, hiszen a legnagyobb vízhozamú mellékfolyói mind az Alpokból érkeznek, a Kárpátok vizeit összegyűjtő balparti torkolatú Tiszával szemben. A Duna felső szakaszán, a forrástól a Morva torkolatáig összegyűjti már a vízhozamának harmadát. Pozsonynál ez az érték meghaladja a másodpercenként 2000 köbmétert. Ez főleg az Inn folyónak köszönhető, amely egymaga 35-40%-át adja a Duna pozsonyi vízhozamának. Pozsony alatt a Duna árvizei szétterülnek (szétterültek) a Csallóköz és Szigetköz mellékágrendszereiben, de az apadásnál ezek a vizek visszakerülnek a mederbe, mintegy tompítva a vízhozamingadozásokat. 

1. ábra A Duna és mellékfolyóinak vízhozama (Lászlóffy Woldemár ábrája)

Budapestig ez az érték felmegy 2340 köbméterre, sok éves átlagban ennyi víz folyik keresztül a Vigadónál létesített vízmérce szelvényében (az ábra 1952-es adatokkal dolgozik, de a wikipédia szócikkében található 2350 köbméter sem tér el ettől számottevően). Ha dél felé haladunk a vízhozam értékek így változnak:

Paks: 2360 m³
Baja: 2290 m³

Mohács: 2260 m³

Apatin: 2110 m³

Amint látjuk a Duna átlagos vízhozama a Dráva torkolata felé közelítve egyre fogy. A veszteség ezen a 250 folyamkilométeren eléri a 230 köbmétert másodpercenként, ami kb. 10%-os veszteségnek felel meg. Ez természetesen látványban nem mérhető a németországi mészkőhegység repedésein teljesen eltűnő Duna képéhez, de a veszteség jóval több mint a német felső szakaszon, ahol a 230 köbméteres másodpercenkénti vízhozamot csak a Lech hozzáfolyásával éri el. Budapest és a Dráva torkolata között nincsen számottevő mellékfolyója a Dunának az egyetlen Siót leszámítva. 

2. ábra Az 1. ábra aktualizált (román) változata

A víz eltűnésének három oka lehetséges:

1. Geológiai ok

A Duna vize elszivárog a laza üledékben. Korábban azt gondolták, hogy mivel a Dunával párhuzamosan folyó Tisza medre mintegy 10 méterrel van mélyebben a Dunáénál előfordulhat, hogy a talajban keleti irányú vízmozgás indul meg. A két folyó közti távolság azonban 100-120 kilométer, így az esés mindössze 10 cm kilométerenként. Az átáramlás-tézis ellen szól az is, hogy a kiskunsági szikesek erőteljesen párologtatnak, így a víz ha el is indul a Tisza felé, oda már nem érkezik meg. Ismerve a Kiskunság folyamatosan süllyedő talajvíztükör problémáját, nagyon valószínű, hogy a Duna vízhozamának egy része a talajvíz pótlása miatt szivárog el. 

A Talajvíztükör változása a Kiskunságban 1970-74 és 2003 között (forrás)

2. Meteorológiai ok

A Duna vize Budapest és a Dráva torkolata között elpárolog. A kérdéses szakaszon a Duna felszíne 535 négyzetkilométer, nagyvíz esetén pedig 3000 négyzetkilométer. Ez elég nagy felület, hogy sok víz elpárologjon, de más tényező is szerepet játszik. Hiszen nem csak a Duna víztükrén zajlik a párolgás, részt vesz a folyamatban az ártéri növényzet és az árvíz által feltöltött holtágakból elpárolgó víztömeg. Budapest és a Dráva torkolat kötött a három legnagyobb "párologtató" a Gemenc, Béda-Karapancsa, valamint a Kopácsi rét. 

3. Gazdasági ok

A Duna vizét szétöntözik. A harmadik elképzelés az előző kettő hibridje, hiszen a mezőgazdasági termelésben felhasznált víz egy része elnyelődik a talajban, míg egy jelentős része elpárolog. Különbség mindössze a szándékos antropogén tényezőben van. A legfontosabb öntözőcsatorna Magyarországon a Ráckevei-Dunából Tassnál kilépő Kiskunsági-főcsatorna, amely az ártér és a Kiskunság találkozásánál követi a folyót és csak Bajától északra tér bele vissza. Szerb területen található a Ferenc-csatorna, amely a Dunát köti össze a Tiszával. 

Kiskunsági szikes (forrás)

A Duna elszivárgása, elpárolgása nem csak a magyar szakaszon jelentkezik. Az Al-Dunán, az Olt torkolata és a Delta között ugyancsak lejátszódik, különösen nyaranta, amikor az amúgy is alacsony vízhozamú mellékfolyók vízszállítása alaposan lecsökken. 

Amennyiben valaha megvalósulna az Adonynál és Fajsznál tervezett két síkvidéki vízerőmű és a hozzá tartozó víztározó — melyeknek egyik feladata a Kiskunság kiszáradásának ellensúlyozása lenne — az elszivárgás és elpárolgás mértéke jelentősen megnőne. A lelassuló, nagyobb felületen szétterülő folyó valamint a tervezett intenzívebb öntözés ennél a jelenleg is meglévő 10%-nál is nagyobb vízveszteséget okozhat. 

46081

Ha Magyarország jelenlegi területét a Duna és a Tisza vízgyűjtője között felosztjuk ennyi négyzetkilométer jut a Dunának. Ez az országterület 49,53%-a, azaz éppenhogy kevesebb mint a fele. De ez nem volt mindig így... Az, hogy jelenleg a Tisza, avagy a "legmagyarabb" folyó vízgyűjtője részesedik nagyobb arányban Magyarország területéből tulajdonképpen két csatorna kiásásán múlott. Ha jobban meg szeretnénk érteni miért szorult a Duna a második helyre, egészen a Bácskáig kell elutaznunk.

A Kígyós-ér, (mostanában jobbára főcsatorna) Szerbiában (www.soinfo.hu)

Az éppen 25 éve kiadott Magyarország atlaszában talált adat hátterében rejlő változások miatt fel kell kapaszkodnunk egy hegyre(!), hogy déli irányban alaposan szemrevételezhessük a kiszemelt területet. Ez a hegy pedig nem más, mint a híres-nevezetes Ólom-hegy, az Illancs legmagasabb pontja a maga 172 méteres magasságával. Nem mondhatni, hogy turistaparadicsom lenne, sőt már az is kisebbfajta csoda, ha valaki 40 km-es pontossággal el tudja helyezni Magyarország vak (körvonalas) térképén. Ez kiküszöbölhető az alábbi videó megtekintésével: 

 

Az Illancs egy Bajától északkeletre található, Kiskunhalas felé ellaposodó homokbuckás terület, tőle délre terül el a nagyrészt már a Délvidéken található Telecskai-dombság. Ezt a két tájegységet a Duna holocénbeli vándorlása vágta le a Dunántúlról. Az Illancs déli lejtőjén erednek azok a vízfolyások, melyek eredetileg a Duna vízgyűjtő területéhez tartoztak, de mostanra emberi segítséggel átkerültek a Tiszához. Ez az emberi beavatkozás 1793-1802 között zajlott, amikor megépült a Dunát a Tiszával összekötő Ferenc-csatorna. E csatorna témáját már kimerítettük, ezért térjünk át arra milyen változást hozott e csatorna a vízgyűjtők életében. 

Természetesen a Tisza is a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, így akár azt is mondhatnánk semmilyen változás nem történt 1802-ben. Azonban az elkészült Ferenc-csatorna a monostorszegi (később a bezdáni) zsiliptől számítva már hivatalosan a Tisza "mellékfolyójává" vált. Egyúttal minden olyan vízfolyás és azok teljes vízgyűjtő területe is, ami ebbe a csatornába torkollott. A Telecskai-dombok megannyi északnyugat-délkelet irányú aszóvölgye mellett a legnagyobb ilyen vízfolyás az Illancs déli lejtőinek mocsaraiból eredő Kígyós-ér volt. Így ír erről a vékony patakról dr. Schwalm Amádé Bács-Bodrog vm monográfiájában (1909).

"A Kígyós-folyás (bara) a vármegye legnyugatibb vízere, Felsőszentiván és Csávoly között ered s a Ferencz-csatornába ömlik; Küllődnél (Kolluth) kiszélesedve tavat alkot. Ugyancsak nyugaton folyik a Mosztonga-bara, a mely Zombor, Baja, Bezdán között eredve, a Ferencz-csatornába, majd ebből kiágazva és Prigleviczaszentiván, Doroszló, Ráczmilitics, Karavukova, Déronya, Bácsbukin határait érintve, a Dunába szakad. Doroszlónál és Déronyánál medre tószerű.

Meg kell jegyeznünk, hogy a Kígyós-ér és a Mosztonga-bara tulajdonképen csak újabb idő óta szerepel, mint két külön vízfolyás; a Ferencz-csatorna megalkotása előtt az előbbi az utóbbinak volt a mellékága s a csatorna, a mely most elföldi a két vízér torkolatának helyét, részben a Mosztonga medrében fekszik."

Korábban a fokokat hívták barának a Bácskában, később pedig azokat a vízfolyásokat, melyek medre hajlamos volt az elmocsarasodásra és időnként tóvá fejlődtek, de ki is száradhattak. A leírás szerint ilyen bara volt a Dunába ömlő Kígyós is mielőtt a Ferenc-csatorna kettévágta. A déli része maradt a Dunáé, míg a felső szakasz immár a Tiszába szállította a főként csapadékból és hóolvadásból származó vizét. Erősen ingadozó vízszállítására példa lehet, hogy tavasszal a megduzzadt Kígyós-ér malmokat hajtott, míg nyár végén csak egy nádassal szegélyezett árok utalt a nyomára.

Ha régi térképeken nyomozzuk futását érdekes és meglepő dolgokra bukkanhatunk.

Az első katonai felmérés szelvényei egy képben foglalják össze a fentebb leírt vízhozambeli eltéréseket. Mivel a két térképszelvény felmérési munkálatai nem egy időben zajlottak 1784 táján így nem csodálkozhatunk, hogy míg az északi részt rajzolók szépen behúzták a patakot a szelvény határig, a déli rész térképészei pedig nem tudták folytatni, valószínűleg egy kiszáradt árkot láttak csupán ott, ahol egy patakot kellett volna találniuk. Ezért aztán a Kígyós-ér olybá tűnik, mint egy átlagos vízfolyás a horvát tengerpart mészkőhegységeiben. Azaz a föld nyeli el.

1798-ban, amikor még nem volt teljesen kész a Ferenc-csatorna így festett a Kígyós-ér felső szakasza, a mai országhatár környékén. A településnevek sokat változtak azóta, Szántovából Hercegszántó, Dautovából Dávod, Sztanicsicsból pedig Őrszállás lett (1920-ig). Krusevlyéből pedig Bácskörtés, majd bácskai svábok számára felállított koncentrációs tábor, mostanában pedig egy szellemfalu lett. A térkép jól kifejezi a vizenyős Kígyós-völgyet, melyet tavak és mocsarak kísérnek. 

A vízfolyás nevét a II. katonai felmérés 1858-as térképe magyarázza meg egyértelműen. Szó sincs ugyanis itt élő kígyókról. A Kolluttól (Küllőd) keletre kanyargó ér lefűződött kanyarulatai kígyózzák keresztül-kasul a tájat - innen ered tehát az elnevezés. 

A torkolat innen már nincsen messze. A monostorszegi Kalandos-szigetnél kiágazó csatorna alig három kilométer megtétele után veszi fel a Kígyós-eret. Az 1838-as árvíz alaposan átrendezte a környéken a Duna futását, a Kalandos-sziget keleti oldalán futó főág áthelyeződött a mostani helyére, így a Ferenc-csatorna vízutánpótlása komoly gondokkal küzdött. 1841-ben már előrehaladott állapotban volt a feliszapolódása, hajóval már nem is lehetett használni. A Kígyós-ér volt a legjelentősebb mellékvize a Dunát leszámítva. 

A víz pótlására új csatornát kellett ásni. Így vesztett el a Duna újabb vízgyűjtő területet a Tisza javára. 

A Mohácsi-sziget vízrajza (forrás)

Baján, a Deák Ferenc zsilipnél régebben másképpen festett a táj. A középkor folyamán volt, hogy a Baracsakai-Dunaág volt a főág, itt folyt le a Duna vízhozamának nagyobb része. Ez az ág Bátánál ágazott le és Kiskőszegnél (Batina) találkozott újra a másik főággal. A folyómedret ma már csak térképeken nyomozhatjuk, a helyén ásták ki 1875-re a Ferenc-tápcsatornát, hogy pótolni tudják a medervándorlás miatt kialakult vízhiányt. A két csatorna Bezdánnál találkozik, ahol a Sebesfoki hajózó és vízszabályzó zsilip engedi át a Bajáról érkező vizet a Tisza felé lejtő Ferenc-csatornába. 

Így történt, hogy a tápcsatorna mindkét oldali mellékvizei és azok vízgyűjtőterülete átkerült a Tiszához. Mivel ez a két parti terület nagyon különbözik egymástól érdemes velük is megismerkedni.

A Tiszához került bácskai Duna vízgyűjtő

A tápcsatona elkészülte után a "vízválasztó" egy mesterséges vonulat lett, a Nagy-Duna balparti árvízvédelmi töltése. Minden esőcsepp, amely a töltés bal oldalára hullott a Mohácsi-, vagy más néven Margitta-sziget belseje felé indult útnak. Ez a 277 km² belvizes terület a mentesítés előtt javarészt alacsony ártér volt 84-85 m tengerszint feletti magassággal. A Mohácsi-sziget két részre osztható, az északi 78 km² részre, ahonnan a belvizek gravitációs úton is képesek eljutni a tápcsatornába, valamint a délebbi 199 km²-es területet, ahol szivattyúzásra van szükség. 1899-1904 között épült ki a sziget belvizeit elvezető csatornahálózat, melynek gerince a Karapancsa-főcsatorna. A karapancsai szivattyútelep emeli át a sziget vizeit a Kadia Óduna holtágba, a Kadia vizeit pedig a hercegszántói szivattyútelep emeli át a tápcsatornába. 

Az Igali-főcsatorna és a Margitta-sziget vízhálózata

A tápcsatorna bal partja valamivel magasabb térszín. Itt a fő vízfolyás az Igali-főcsatorna, 297 km² vízgyűjtő területtel, mely a Baja déli határában eléri a 140 méteres magasságot, míg a torkolatnál 85 méterig süllyed. Az igali vízfolyást viszonylag későn, 1928-ra sikerült szabályozni, valamint a környező területeket lecsapolni. Összes hossza 40,37 kilométer, 29 mellékcsatorna táplálja. Közülük a két legfontosabb a Vaskúti- és a Csátaljai-csatorna. Garától délre felduzzasztották, itt található a garai halastó. Vizei Hercegszántótól északra torkollanak a tápcsatornába, miután délről érinti azt a 21 négyzetkilométeres öblözetet, ahol öt csodálatos folyókanyarulat generációt lehet tanulmányozni. 

A Kígyós-főcsatorna és mellékvizei

A Kígyós-ér és a Magyarkanizsánál a Tiszába ömlő Körös-ér közötti  homokbuckák tetején futó vízválasztó ezzel a két mozzanattal került át a Nagy-Duna partján futó töltés koronaszintjére. A három vízgyűjtő terület összes kiterjedése 1014 négyzetkilométer, ez került át a XIX. században a Tiszához. Ezzel a Duna vízgyűjtője 47095 négyzetkilométer lenne, azaz az ország területének 50,62%-a. Azonban nagyon valószínű, hogy a Tisza marad a legmagyarabb folyó.

Az Elátkozott-hegység vizei

Albánia nem az a tipikus dunai táj, ahogy mi általában elképzeljük a dunai tájakat. Egy gemenci embernek az Alpok Duna-vízgyűjtője sem ismerős Duna-táj és egy Dunakanyarban élő számára a delta is idegen vidék. Mégis a Dunához tartoznak, melynek mellékfolyói keresztül-kasul behálózzák a Balkán-félszigetet is. Egy apró darab Duna-vízgyűjtő még Albániának is jutott. Annak ellenére, hogy az ország folyói három tengerbe ömlenek és közülük 99% jutott az Adriának, az Elátkozott-hegység néhány völgye mégis a Dunába szállítják vizüket.

A Vermosh folyó völgye Albániában

Elsőként Macedóniába követtük végig a Duna mellékfolyóit azon apropóból, hogy van néhány igencsak egzotikus állam, ahová Európa második legnagyobb folyója elér. Ilyen Macedónia, Lengyelország, Svájc, Olaszország és Albánia. Ezek az országok részesednek a legkisebb arányban a vízgyűjtőből. 

Albánia domborzati térképe

Albániában a Macedón helyzettel szemben egyetlen összefüggő vízgyűjtőről beszélünk, mely a Drina folyó felsző szakaszához tartozik. A Balkán-félsziget egyik legmagasabb hegysége az Elátkozott-hegység (Prokletije, Проклетије), melyet az albánok Albán-Alpoknak is neveznek. A jura és kréta korú mészkőből és dolomitból felépülő csipkézett hegyormok, a gleccserek és a hegyek magassága méltó is az elnevezésre. A hegység körülbelül 60 kilométer hosszan húzódik kelet-nyugati, és 50 kilométer észak-déli irányban.
Mindenképpen fontos megjegyeznünk, hogy Európa egyik legcsapadékosabb hegységében járunk, ahol a 3000 milliméter feletti csapadék hullik évente. Ez több mint négyszerese a magyarországi átlagnak. A csapadék egy része hó formájában hullik a 2600 méteres hegyormok között. A hónak egy része felgyűlik az árnyékban fekvő meredek északi lejtőkön Európa legdélebbi gleccsereit, firnmezőit alkotva.
Itt található Montenegró és az egykori Szerbia legmagasabb pontja, utóbbi már inkább a félig független  Koszovóhóz tartozik. Albániában ellenben nem ez a legmagasabb hegység, a  Maja Jezercë, csupán a hetedik csúcs Albániában.

Albánia vízgyűjtő területei

Ebből a rengeteg csapadékból és a hómezőkből bővizű hegyi patakok táplálkoznak. Az Elátkozott-hegység vízválasztó, lejtői két tengert táplálnak. A déli hegyoldal a Drin folyó és az Adria vízgyűjtőjéhez tartozik, míg az északi oldal a hasonló nevű Drina folyó mellékvizeihez tartozik. Az alsó szakaszán szép zátonyszigetekkel pettyezett Drin a montenegrói-albán határon ömlik az Adriába, miután majdnem belefolyt a Skhodrai-tóba. Albániának még van egy apró szeglete a Preszpa-tótól délre, amely az Aliakmonasz folyó révén az Égei-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik.

Prokletije - Fotó: Ribo Raicevic - panoramio.com

Az Elátkozott-hegység északi lejtői A Dunát táplálják több áttételen keresztül. A Drina egyik forrásága, a Vermosh Montenegró területén ered Vrmoša néven, a Maglič csúcs tövében, közel az albán határhoz. Ez a hegyi patak később egy 11 kilométeres szakaszon átfolyik Albánián. A Vermosh-völgy ki és bejáratát a hidegháborúból ittmaradt katonai betonbunkerek kísérik. Itt található Albánia legészakibb települése, ahol a katolikus geg népcsoport él. 

Amikor a Vermosh újból Montenegró területére lép már a Grnčar nevet viseli, egészen a néhány kilométerre lévő Guci faluig, ahol jobb oldalról felveszi az ugyancsak Albániából érkező Vruje patakot. Innentől a Ljuča folyó nevet viseli és ezen a néven kanyarog el a közeli, 10 kilométerre lévő Plav tóba, ahol egy hosszú deltát épít, mely a végleges feltöltődéssel fenyegeti ezt a jégkorszakból ittmaradt tavacskát. Itt újból megváltozik a folyó neve; Lim folyóként kanyarog végig Montenegró hegyei között át a Szandzsákba, onnan Bosznia-Hercegovinába 197 kilométeren át. Végül a Višegrádnál felduzzasztott Drinába ömlik, mint a leghosszabb mellékfolyója.

Macedóniával és Montenegróval ellentétben - akik megfigyelő tagok -  Albánia nem vesz rész a Duna Bizottság munkájában. Pedig minden esélye adott a csatlakozásra, hiszen a Vermosh-völgy köldökzsinórjával ők is kapcsolódnak a Duna medencéjéhez. Mivel Albánia 2014 óta az Európai Unió tagjelölt országa, nem lehetetlen, hogy hamarosan bővülni fog mindkét együttműködés.

Az alábbi videó hegymászói éppen a Duna vízgyűjtője, azaz Montenegró felől másszák meg a Maje Jezercë csúcsot.

http://index.hu/video/2013/11/17/jezerce/

A Rába torkolatnál

Bármilyen meglepő, így nézett ki a Rába torkolata, amikor a minap ellátogattam oda. A kép nem manipulált, valóban a Rába és a Duna összefolyásánál készült.

Csak éppen nem a folyó torkolata látszik, hanem a pataké. És nem Győrben a Püspökvár alatt járunk, hanem Ercsiben a Belváros és Tótlik településrészek között. Elmondható tehát, hogy a Dunának két jobbparti mellékvizét hívják Rábának. 

A Rába-patakról jobbára csak az Ercsin élők hallottak ezidáig, de valószínűleg ők sem szenteltek neki túl sok érdeklődést. A patak ugyanis keskeny, még horgászni sem lehet benne. Sőt víz is csak eső után csörgedezik benne, völgye a város fő csapadékelvezető csatornája.

A Rába patak vízgyűjtője és szintvonalak alapján nyomozható völgye

A Rába-patak Pest és Fejér megye határán halad, tektonikailag előrejelzett völgye követi a Mezőföld szerkezeti vonalait, melyet az ÉÉK-DDNY csapással lehet jellemezni. Ebben az irányban haladnak a hegységek irányából érkező nagyobb vízfolyások, mint pl. a Váli-víz vagy a Szent László-patak.

Mivel patak, térképeken kék vonallal jelölik. Azt, hogy honnantól kezdve rajzolják be önkényes döntés, többnyire régebbi térképek adatait használják föl. Ha 2013. november 22-én kellett volna terepi szemlével felmérni a patak hosszát ez a kék vonal talán csak az ercsi Nagyhídig tartana. A csapadékos idő ellenére a település északi határán átívelő hídnál nem volt víz a mederben. Eróziós völgye térképeken 5,35 kilométer hosszúságban követhető az M6-os autópálya és a 6-os út között elterülő földekig. Alsó szakasza erőteljesen bevágódott az Érd-Ercsi hátság Dunára leszakadó magas löszplatóba.

Vízgyűjtő területének kicsinysége - mindössze 13 négyzetkilométer - okozhatja a vízhozambeli ingadozást. A vízgyűjtő alsó - burkolt városi - szakaszán jóval nagyobb a lefolyás, mint a felső szakasz mezőgazdasági területein. Vízgyűjtőjének legmagasabb pontja 160 méter körül van a Százhalombattai Olajfinomító területén.

 

Ercsi városában (korábban mezőváros, 2000 óta "igazi" város) négy híd ível át a Rába-patakon. Közülük a legnagyobb és legrégebbi a Csokonai és Damjanich utcákat összekötő ún. Nagyhíd. Igencsak rossz állapotban van. A pergő vakolat alól előbukkan a szétfagyott, foghíjas téglaszerkezet. A patak felett átívelő boltívek tetejénél megkopott kőtáblák állítanak emléket az alkotóknak. A nyugati oldalon lévő valamivel jobban olvasható:

MIHULA J. BARNAFY B. MÉRNÖKÖK TERVE UTÁN 1869

Keleti oldalán a "GÁBOR" felirat mellett csupán a nyugati oldalival megegyező évszámot tudtam kibogarászni. Talán akad egy helybéli olvasónk, aki fel tudja idézni az egész szöveget.

 

A Rába-patak alsó szakaszán már megjelenik a nyílt vízfelület. Házak között húzódó mély völgyében érkezik meg a Szigetújfalura vezető révállomáshoz.

 

Torkolata a 1613,5 folyamkilométernél található, ott ahol a kövezett rakpart elvégződik. Ott, ahol kövek és sűrű növényzet között eléri a Dunát, a gödi oligocénhez nagyon hasonló agyagrétegek bukkannak elő a vékony kavics alól.

Verespatak - eltűnik, mint Ada Kaleh?

 

Mennyit ér a táj? Mibe kerül három település? Kifejezhető-e pénzben három hegycsúcs látképe a rajta fekvő erdőkkel és legelőkkel? Ha csupán a földhivatali adatokat nézzük akkor igen. Más kérdés, hogy mennyit ér ennek a tájnak, városnak a múltja, az itt élők és az ő emlékeik. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, nem jelentenek számára semmit a római bányák. Sosem ült a csendes templomok padsoraiban, nem úszott a tóban, nem játszott bányászgyerekekkel a poros udvaron. A Duna-vízgyűjtő legveszélyesebb beruházása készül Verespatakon, 43 négyzetkilométer holdbéli táj. Ára 300 tonna arany és 1600 tonna ezüst.

 

Békebeli aranybányászat (forrás)

"...Itt sajnos nem így van: mítoszt, 

néma harangszót, 

történelmet, 

 mendemondát 

egyként elsöpörtek, és semmi sem maradt belőle ebben az árnyak völgyében. 

Szó szerint megfogadták Goethe tanácsát: 

"Bewahre dich von Räuber und Ritter und Gespenstergesichten".

Mindennek nyoma veszett."

Patrick Leigh Fermor: Erdők s vizek közt

Verespatak a Duna vízgyűjtő területén található, a település helyére tervezett külszíni fejtés és a 400 hektár felszínű zagytározó már elegendő lenne ahhoz, hogy a blogon foglalkozzunk vele. Verespatak sorsával  kapcsolatban azonban létezik egy halvány párhuzam - éppen a táj lélekrajza kapcsán - egy 40 évvel ezelőtti, hasonló kaliberű beruházás. Ada Kaleh hullámsírba és feledésbe merült emléke dereng fel most is. Úgy tűnik a "fejlődés" nem áll meg, nem kapcsolódik rendszerekhez, sem államformákhoz. A történelem megismétli önmagát, a különbség csupán annyi, hogy most lehet tiltakozni.

Az "aranynégyszög" bányavárosai

Verespatak az Erdélyi-szigethegységben helyezkedik el, annak legnagyobb déli tagjában, az Erdélyi Érchegységben. Ennél is pontosabban: az Aranyosmelléki-hegységben található. Egyike volt az ún. Aranynégyszöget alkotó négy erdélyi településnek Zalatnával, Nagyággal és Aranyos(Offen-)bányával együtt. Később a kimerülő Aranyosbánya helyett a Hunyad vármegyei Brád vált a négyszög negyedik csúcsává.

Verespatak aranya vulkáni működés következtében jött létre. A középső miocén kor bádeni emeletében a Kárpát-medence kis túlzással a mai Karib-tengerre emlékeztető szigettenger volt, melyből 13-16 millió évvel ezelőtt sorban emelkedtek ki a vulkánok. Az Erdélyi-Érchegység vulkanizmusának első fázisát dácit, riodácit és riolit kőzetek jellemzik, az idő előrehaladtával egyre inkább bázikus kőzetek keletkeztek, elsősorban andezit és annak számtalan változata. A hidrotermális ércesedés a vulkáni működés befejező szakaszához kapcsolódik. A vulkáni kürtők irányából kiinduló repedésekben, üregekben gőzök, gázok, oldatok csapódtak le, főként szulfitok formájában. Verespatakon azonban nem csak ércek, de termésarany telérek is kialakultak. A legnagyobb termésarany darabot a hunyad vármegyei Brádon találták 1891 novemberében, súlya 57,726 kilogramm volt. Nem sokkal később beolvasztották. Verespatak leghíresebb termésarany lelete a Nagy-Kirnyik-hegy Katronca tömzséből került elő az 1820-as években.

Már a dákok és a rómaiak is bányásztak aranyat Verespatakon, a Csetátye- és Kirnik-hegyet, mint sajtban a lyukak hálózták be a bányajáratok. A római korban rabszolgákkal bányásztatták az aranyércet. Hatalmas tűzzel hevítették a kőzetet, melyre aztán vizet öntöttek. A fellazuló kőzetet eztán könnyebb volt már kéziszerszámokkal kitermelni.

A tellúr-vita

A XVIII. század végén élénk vita alakult ki a természettudós Kitaibel Pál és Müller Ferenc József (von Reichenstein) erdélyi bányakapitány között. Egymástól függetlenül, de 6 év eltéréssel fedezték fel a tellúr elemet aranyércek vizsgálata közben. Vitájuk végén Kitaibel kénytelen volt elismerni Müller elsőbbségét a felfedezésben, de eközben egy nevető harmadik, a német Martin Heinrich Klaproth nevezte el az elemet tellúrnak a latin "tellus", föld szóról, 1797-ben. Müller 1783-ban, a Zalatna melletti Facebaj-hegy Mariahilf tárnájában talált ércben fedezte fel a periódusos rendszer 52. elemét, míg Kitaibel Verespatakon, 1789-ben.

A verespataki járás (Pallas Nagylexikon, Gönczy Pál)

Már a település neve is utal a környék gazdagságára. A Verespatakon átfolyó hasonló nevű patak vizét az oldott ásványi anyagok színezték meg. Ez a vízfolyás az Abrud-patakon keresztül Topánfalvától keletre ömlött az ugyancsak beszédes nevű (vármegye és székely szék névadó) Aranyos folyóba. Az Aranyos a Marosba ömlik, a Maros a Tiszába, a Tisza pedig végül a Dunába. Így kanyarodik vissza a Veres-patak vize magyarországi és szerbiai kitérő után Romániába. Ha esetleg a cianidos zagytározó véletlenül átszakadna ezen az útvonalon pusztítana el minden élőlényt.

Aranyban gazdag hordalékáról kapta nevét a Verespataktól északra kanyargó Aranyos folyó, a Maros legnagyobb jobbparti mellékvize. Római korból fennmaradt neve ugyancsak az aranyhoz kapcsolódott: Auratus. A partján élők aranymosásból egészítették ki jövedelmüket. Sáraranya a Verespatak és Abrudbánya fölé magasodó hegyek kőzetének aprózódásából és mállásából származik.

162. június 20-án keltezett viasztábla (forrás)

A római korban is kiterjedt aranybányászat folyt a térségben Ampelum (Zalatna) központtal. Dacia provincia megalapítása (106/107) és feladása (271-275) között eltelt időben Verespatak az Alburnus Maior nevet viselte. Romjaiból épültek fel Verespatak ma is látható épületei, sok helyen lehet látni a falakban római köveket. A település határában állt Alburnus Maior erődje, mely a bányatelep védelme érdekében emeltek. Verespatak római bányái régészeti szenzációnak számítanak. A tárnákban 1786-1855 között számtalan viasszal borított írótáblát találtak. Jelentősségüket csak sokára fedezték fel, addig több példány elkallódott, elveszett a rájuk bukkanó bányászok tudatlansága következtében. A latinul tabulae ceratae-nak nevezett dokumentumok a II. századi római kurzív írás felbecsülhetetlen értékű emlékei. Görögösen attól függően, hogy két, három, esetleg több összefűzött részből álltak nevezték diptichonnak, triptichonnak, avagy poliptichonnak. Főleg bányászati, kereskedelmi adatok, adás-vételi szerződések álltak benne. Egy 1855-ben táblán szerepelt először Alburnus Maior, e nélkül ma nem ismernénk Verespatak római nevét. A viasztáblák Verespatakon és a Magyar Nemzeti Múzeumban is megtekinthetők. Vajon mennyi rejtőzhet még belőlük a föld alatt?

Verespataki látkép (abrudbanya.ro)

Egészen a második világháború utáni erőltetett iparosításig régi módszerekkel termelték itt az aranyat. 1900-ban mintegy 350 önálló bányavállalat működött a környéken. Az arany mellett ezüstöt és rezet is termeltek. A legnagyobb bányavállalkozás a magyar királyi és társulati Orlai Szt.-Keresztbányamű volt, 14085 hektáron 300 munkással évente 34 kg aranyat és 18 kg ezüstöt bányásztak ki. Verespatak annak ellenére, hogy Alsó-Fehér vármegyében járási székhely volt, nem volt városi rangja. 1910-ben 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román volt. Felekezet szerint már vegyesebb volt a kép: 1031 római katolikus mellett volt 755 orthodox és 775 görög katolikus, ismeretlen számú református és unitárius. Jelenleg az orthodox többség mellett 2 református, 14 unitárius és 45 római katolikus él Verespatakon.

 

Verespatakhoz a román időkben hozzácsatolták a szomszédos színromán falvakat, így a nemzetiségi arányok megváltoztak. Abrudbánya, Zalatna és Verespatak magyar lakossága addig is szigetszerűen jelent meg a környező román lakosságú vidék közepén. Városias jellegük és viszonylagos gazdagságuk miatt a Horea-féle lázadás és az 1848-as románjárásnak is áldozatul estek. 

     

Verespatak főtere (szabadsag.ro)

 

A II. világháború után az iparosítás alaposan megváltoztatta a vidék képét. Azok a paradicsomi állapotok, melyek Ada Kaleh elpusztításakor is nagyrészt megvoltak Verespatak esetében már nem mondható el. Bármennyire is szomorú, a kanadai-román Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) bányavállalat által tervezett külszíni bányát már megvalósították Ceaucescu idején, a településtől keletre. Létezik már a zagytározó is, csak éppen nem Abrudbánya, hanem az Aranyos folyó fölé magasodik a sásza-vincai völgyben (valamint kisebb, mint 400 hektár). Verespatak épületállományának felét már felvásárolta a vállalat, ez alaposan meglátszik a település arculatán. Romos, összedőlt épületek szegélyezik a főteret, fotósok előszeretettel fényképezik az emeletes református parókia bedőlt tetetjét. Ha esetleg a beruházást sikerül is megakadályozni, a település arculatát szinte lehetetlen lesz rendbehozni. Azok akik már eladták a házukat, elköltöztek Nagyenyedre, Gyulafehérvárra vagy még messzebb. Összedőlt házaikba valószínűleg már sosem térnek vissza.

Verespatak külszíni fejtés jelenleg. Ilyenből lesz még négy. Fénykép Reviczky Zsolt: nol.hu

Annak idején az első embernek valószínűleg csak le kellett hajolnia a hegyoldalban a ragyogó termésarany darabért. Miután a felszíni termésarany elfogyott, a legdúsabb ércet kezdték bányászni kézi erővel. Később tárnák sokasága hálózta be a hegyeket. Mikor ezek is kimerültek hatalmas tájsebeket nyitott az emberiség, hogy a kevésbé dús érceket is fel tudja használni. Sőt - ha emlékszünk még a tiszai cianidszennyezésre - az Aurul cég Nagybánya mellett már a réges-rég felhasznált meddőt forgatta át újra és nyerte ki belőle az aranyat cianidos technológiával. Az RMGC ugyanezt a technológiát szándékozik használni ezen a bányaterületen is. 

    

A RMGC által elhordott hegyek helyén nyíló tájsebekből 15 éven keresztül tervezik bányászni az aranyércet. Hogy ez mennyire éri meg az éppen aktuális időpontban, az az arany világpiaci értékétől függ. Verespataknak csupán annyiban nincsen szerencséje, hogy az érctartalmú kőzetre települt még több ezer éve. El fog tűnni a szomszédos két településsel, templomaival, római erődjével, ősi tárnáival együtt. Még ha igazak is a hírek, hogy a területet rekultiválják, legfeljebb egy simian-szigetihez hasonló Ada Kaleh patyomkin-falu nőhet ki a helyén egy kihalt skanzennal. A cianidos zagytározó pedig még száz évvel a külszíni fejtés leállása után is ott fog tornyosulni Abrudbánya fölött. Összehasonlításként ebben a tározóban 214-szer annyi cianidos zagy lesz mint amennyi a kolontári tározóban fölhalmozott vörösiszap volt. A Szarvas-völgyben 185 méter magas gát épül, mögötte fog felhalmozódni a cianidos zagy. Mivel a tározó alulról nem lesz szigetelve a zagy egy része a talajvízen keresztül fog távozni.

A tervezett külszíni bányák tervrajza (wikipedia.hu)

Verespatak jelenleg egy félig kihalt hangyabolyhoz hasonlít, ahol a hangyák fölött már ott tornyosul egy markológép csak egy jelre várva. Valahogy nem tudom kiverni a fejemből a deja vu érzést, hogy ami itt készül egyszer már megtörtént. Reisenbüchler Sándor rajzfilmet is forgatott róla.

Termésarany Verespatakról (forrás)

Mintha Romániában megállt volna az idő. Ha áram kell egy sziget és még néhány falu nem számít. Ha árvíztározó kell elsüllyesztjük Bözödújfalut. Kénre bukkantak a Kelemen-havasokban? Nosza nyissunk egy külszíni bányát a nemzeti park kellős közepén. 300 tonna arany, 1600 tonna ezüst cianidos technológiával? Csupán egy 2000 éves bányaváros az ár, mely történelmét tekintve a dák-római nemzeti mítosz egyik sarokköve (lehetne).

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Szabó József: Magyar- és Erdélyország határhegysége trachytképleteinek ismertetéséhez. III. Az erdélyi érchegység - Verespatak trachytképletei. 
• ELTE geológus terepgyakorlat Verespatakon: http://abyss.elte.hu/users/segeusc/2003%20terepgyakorlatok/Verspatak.htm
• A környék bemutatása: http://www.abrudbanya.ro
• Géczi Róbert-Bódis Katalin: Környezeti monitoring Verespatak-Abrudbánya környékén

Macedónia útja a Dunához

IN ENGLISH

Macedónia tavaly decemberben, a Duna Bizottság 79. ülésén megfigyelői státuszt kapott a Bizottság munkájában. Egészen 1998-ig csupán partmenti országok vehettek részt az elsősorban a hajózás problémakörével foglalkozó, 1948-ban Belgrádban alapított szervezet munkájában. Macedónia megfigyelői státusza kevésbé meglepő, mint például Ciprusé, vagy Franciaországé, de még így is magyarázatra szorul. A státuszból fakadó gazdasági előnyök elemzése helyett vizsgáljuk meg Macedónia és a Duna földrajzi kapcsolódási pontjait.

Macedónia domborzata

 

Macedónia 1991. szeptember 8-án kiáltotta ki függetlenségét, azaz elszakadását Jugoszláviától, melynek addig egyik tagköztársasága volt. Valamennyi jugoszláv utódállam közül Macedónai kapcsolódik legkevésbé a Dunához. A Szovjetunió széthullását követő területi átrendeződések következtében számos új állam keletkezett. 1989-ben a Duna menti országokat 8 állam alkotta, ezek Németország, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária és a Szovjetunió. Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió megszűnésével három állam kiesett, helyettük azonban 5 új országgal gazdagodott a Duna-völgy: Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Moldova és Ukrajna. Tehát jelenleg 10 Duna-parti európai állam létezik.

  

A Duna vízgyűjtő területét tekintve az átalakulás jóval nagyobb. 1989-ben még csupán 12 ország osztozott kisebb-nagyobb mértékben a 817 000 négyzetkilométeres vízgyűjtő területén; Németország, Svájc, Ausztria, Olaszország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország (!), Bulgária, Albánia (!) Románia és a Szovjetunió. Koszovó 2008-as kvázi függetlenségével ezen államok száma 20-ra növekedett; (vastaggal az új államok: Németország, Svájc, Olaszország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Bulgária, Románia, Moldova, Ukrajna, Albánia, Montenegró, Koszovó és Macedónia.

A felsorolt húsz ország közül azonban csak egyetlen van, amely egész területéről csak és kizárólag a Dunába engedi vizeit. Vajon melyik lehet ez? Több ország is van azonban amelynek csupán apró szegletében van lefolyás a Duna irányában. Lengyelország dunai szegletéről, Árva vármegyéről már volt szó a blogon. Ilyen ország Macedónia is.
  

Skopska Crna Gora (trekearth.com)

A Szkopjétól északra elhelyezkedő Fekete-hegyekben (Skopska Crna Gora, Скопска Црна Гора, törökül: Kara Dagh) annak idején furcsa határvonalat húztak az illetékesek. Valószínűleg nem gondoltak bele mekkora szívességet tesznek így az akkor még csupán önálló tagköztársaságnak. A prekambriumi paláktól és gneisztől fekete hegység tipikus középhegység, legmagasabb pontja az 1651 méter magas Ramno. A Szerb-Macedón (korábban Szerb-Trák) masszívum nyugati tagja. Szeizmikusan kifejezetten aktív terület, többször is pusztított a környéken komolyabb földrengés. 1963-ban egy 6,1-es földrengés Szkopje négyötöd részét döntötte romba. A szkopjei Fekete-hegység kontinentális vízválasztó, északnyugati lejtői a Fekete-tengerbe, délkeleti lejtői pedig a Vardaron keresztül az Égei-tengerbe engedik vizüket. Összesen három egymástól elkülönülő terület alkotja Macedónia köldökzsinórját a Dunához és ez által a Duna-Bizottsághoz. Ez a 37 négyzetkilométer az össz-Duna vízgyűjtő terület 0,045%-a.

Macedónia három, különálló Duna-vízgyűjtő területe

Mivel nagyon kis területről van szó, kevés, hiányos, és többszörösen átvett, ellenőrizhetetlen információkból tudunk tájékozódni. Az angol wikipédia szerint a Ključevska és a Slatinska patak egyesüléséből ered a Golema patak, mely áthaladva a macedón-koszovói határon felveszi a Binačka Morava (Биначка Морава) nevet. (Térképen azonban sehol nincsen meg ez a névanyag, így hiábavaló találgatás lenne feliratozni a vízfolyásokat. A mellékelt ábrán látható, hogy Macedónia területét öt különálló patak hagyja el.) Ez a folyócska aztán keresztülhalad Koszovó délkeleti részén, átvágja magát a Skopska Crna Gora és a Plajčkovica (Пљачковица) hegységek között. Már szerb területen - Bujanovac városnál - 49 kilométer megtétele után felveszi a Preševska Moravica folyót, az összefolyástól nevezzük Déli-Moravának (Južna Morava, Јужна Морава).

A Déli-Morava Vranjétól (Врање) északra (fotó: Небојша, panoramio.com)

 
A Déli-Morava Stalać településig folyik, itt felveszi a Nyugati-Morava folyót, majd Nagy-Morava néven folytatják útjukat a Dunáig, ahová átlagosan 270 köbméter vizet szállít másodpercenként. A torkolat az egykori moesiai főváros, Viminacium mellett található, mai neve Kostolac.

A nyugati völgyek északi irányból

 

A három részre tagolt Duna-vízgyűjtő legnagyobb, nyugati részén található az egyetlen lakott település Tanushevci (albánul: Tanushë). 417 lakójából mindenki albán. A vízválasztó gerinc legmagasabb pontja a hírhedt Kodra Fura, 1492 méter magas. Nem is olyan régen ezen a területen még harcok dúltak. Itt kezdődött meg a koszovói albánok beszivárgása 2001-ben, három macedón katona agyonlövésével. A koszovóiak eszkalálni akarták a háborút a szomszédos Macedóniára, maguknak követelve többek között a Kodra Fura hegyet is. Mindenesetre az albánok elsősorban nem hidrológiai okokkal indolkolták követeléseiket.

A szárazságtűrő, világos erdőket főként a gerinceken szakítják meg legelők, ahol juhokat tenyésztenek a környékbeliek. Ezeken a lapos gerinceken zajlik a közlekedés is, a völgyek meredeksége miatt. Érdekesség, hogy a helybéliek crna gorainak mondják magukat, ami természetesen nem az országra, hanem a hegységre utal. A ritkán lakott hegységben külön crna gorai nyelvjárást beszélnek a macedónok.

A középső terület északról

A legkisebb völgyszakasz, ugyancsak északi irányból

Macedónia talán éppen e három kicsiny völgye által kapcsolódhat be majd a Duna Bizottság munkájába. Így talán ki tud törni (északi irányban) az elszigeteltségből, melyet többek között a tengerek távolsága és a görög rossz szomszédi viszony okoz.

Szent Flórián földrajza

IN ENGLISH

Enns. Alig 254 kilométer hosszú Duna balparti mellékfolyó. A Radstädter Tauernben ered, eleinte keletnek, majd éles törés után északnak fordul, a Gesäuse-szurdokban átvágva magát a szűk alpesi mészkővonulatokon. Alsó- és Felső-Ausztria határát alkotva, Enns városa mellett ömlik a Dunába, a 2112. folyamkilométernél. Átlagos vízhozama 195 köbméter másodpercenként, de mértek már rajta árvíznél 1020-at is. Színe zöldeskék, az Alpokból szállított hordalék miatt. 304-ben ebbe a folyóba fojtották bele Flóriánt a kiszolgált római katonatisztet a lauriacumi hídnál. 

Enns város hídjai az Enns folyón

A magyar monda és mesevilág is jól ismeri ezt a folyót. Innen származik az "Óperenciás-tengeren is túl" kifejezés. Azt sajnos már lehetetlen kideríteni, hogy Magyarországról, avagy Bécsből nézve mondhatták azt, hogy "ob der Enns", azaz túl az Enns folyón. Hajlok arra, hogy az utóbbi eset valószínűbb, ugyanis Felső-Ausztria örökös tartomány elnevezése egykor Österreich ob der Enns volt. Tehát feltehetőleg a németből került át ez a kifejezés a magyarba. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy Szent Flóriánt az Óperenciás-tengerbe fojtották bele. 

Szent Flórián, Nepomuki Szent Jánoshoz hasonlóan tipikus közép-európai szent, élete és halála kapcsán azonban jóval több szállal kapcsolódik a Dunához. Elsősorban a tűzoltók kapcsán ismert a neve világszerte, ugyanakkor a szénégetők, pékek, kovácsok, halászok, katonák védőszentje is.  Tűz és árvizek esetén volt szokás az ő közbenjárását kérni.

Életéről az első fennmaradt írás 511-ből származik, Eugippius tollából. A Vita Sancti Severini fontos forrása az 5-6. századi Közép-Európának, Noricumnak és Rhaetiának. Ugyanakkor ahány Szent Flóriánról szóló cikket olvasunk, annyi féle különböző, egymásnak sokszor ellentmondó információt találunk, legyen szó a wikipédiáról, a Szentek Életéről, avagy a lexikonokról. Különösen a földrajzi nevek problémásak, gyakran nem létező városnevekkel találkozni, melyet mások kritikátlanul átvéve tovább fokozzák a zűrzavart.

Történetünk színhelye Noricum provincia, mely Pannoniától nyugatra terült el, nagyjából lefedve a mai Ausztia középső területét. Északról a Duna határolta, melyen túl a harcias alemann és markomann tözsek éltek. Időszámításunk szerint 18-ban foglalták el római csapatok a kelta tauriszkusz (norici) törzstől. Egészen Marcus Antonius uralkodásáig nem állomásozott légió a tartományban, Regnum Noricum néven megmaradt önálló fejedelemségnek, irányítását egy procurator végezte. A markomann háborúk miatt  szükségessé vált a tartomány megerősítése, 180-ban megérkezett a legio II. Italica, mely a római uralom felbomlásáig LAVRIACVM táborában állomásozott. Jelképe a római anyafarkas volt, amint Romulust és Remust táplálja.

A legio II. Italica bélyeges téglája

Nagyon valószínű, hogy Flórián is ebben a légióban szolgált, hiszen egész élete Noricumhoz kötődött. Születési helye bizonytalan, két város áll versenyben a megtisztelő címért, AELIVM CETIVM, azaz St. Pölten, valamint CANNABIACA, Zeiselmauer, közel a pannoniai határt jelentő Bécshez. A Pallas lexikon szerint már keresztény családban született 240 környékén, míg mások azt állítják, hogy a katonáival együtt vette fel a kereszténységet felnőtt korában. Mindenesetre annyi biztosnak tűnik, hogy katonacsaládban született, édesapja is katonatiszt volt.

Noricum megerősített dunai partszakaszának vázlata. Forrás

Szent Flórián legendája szerint már gyermekként is képes volt egy lángoló épületet eloltani imájával, ez a tény azonban ellentmond a felnőttként keresztelkedéssel. Apja példáját követve ő is a római hadseregbe lépett, és gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán. Caecia erőd parancsnokává nevezték ki, csakhogy ilyen nevű erőd, őrtorony, vagy légióstábor nem létezik. Feltehetően AELIVUM CETIVM nevének torzulása következett be, tehát elképzelhető, hogy Flórián saját szülővárosának parancsnoka lett. Nem véletlen, hogy elsősorban a tűzoltók védőszentje lett, történt ugyanis, hogy tűz ütött ki a katonai táborban, melyet reménytelen helyzetből, mikor már mindenki a menekülésen törte a fejét, egymaga fékezett meg. Ezért tekintélye nem csupán saját katonái között nőtt nagyra, híre a felsőbb körökbe is eljutott. A legionárius szolgálat 25 évét kitöltötte és Mantem-ben, Krems mellett telepedett le, mint kiszolgált katona. Ez a településnév sajnos ugyancsak elírás, feltehetően Mautern (an der Donau) településsel egyezik, ahol a római korban hatalmas katonai erőd állt FLAVIANAE néven.

 

Lauriacum/Lorch erődje máig meghatározza az utcahálózatot

303-ban, Diocletianus császár uralkodása idején kezdődött nagy keresztényüldözés híre noricumi birtokán érte Flóriánt. Amikor megtudta, hogy a provincia prefektusa, Aquilinius elfogatta 40 egykori katonáját, felkerekedett és elindult megsegítésükre. A tartomány székhelye, 180 óta az Enns és a Duna összefolyásánál álló LAVRIACVM légióstábor volt, ahol a 6000 fős légióval együtt körülbelül 30 000 ember élt. Életének utolsó napjairól a Szentek élete tudósít:

Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.''
Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.''
Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!'' Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!'' Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

Más források szerint így felelt kínzása előtt a prefektusnak: "Rengeteg sebet kaptam már a császárért, mit nekem ez a néhány karcolás saját hitemért?" 

Halálának napja 304. május 4-én volt.

Flóriánt tehát malomkővel a nyakában elnyelték az Enns folyó habjai. De hol állhatott ez a híd a római korban? Az Enns folyó túloldalán, Albing falu mellett is állt rövid ideig egy római tábor, melyet az áradások, és a magas talajvízszint miatt kellett elhagyniuk a katonáknak. Feltehetően a Lorch-St.Pölten között vezető limesút hídjáról lehet szó, mely a tábor alaprajzát és a terepviszonyokat figyelembevéve az első képen látható vasúti hídtól északra állhatott, közel a Duna torkolatához. 

A legenda szerint Flórián holttestét a folyó partra vetette, ahol egy napig egy kiterjesztett szárnyú sas vigyázott rá. Mivel elképzelhető, hogy a sebes sodrású Enns folyó a Dunáig sodorhatta a malomkövet, Valéria, akinek álmában jelent meg Flórián, kérlelve őt, hogy temesse el illőképpen feltehetően már a Duna partján találta meg a holttestet. Valéria egy ökrös szekérre tette, majd befödte szalmával és gallyakkal, hiszen a Flórián által kijelölt hely eléréséhez újból át kellett kelni a lauriacumi hídon. Sőt magán a városon is keresztül kellett haladnia, ráadásul az OVILABIS-ba (Wels) vezető forgalmas limesúton, ahol a hadsereg állandóan járőrözött. A legendát olvasva az is elképzelhető, hogy Valéria kerülőúton tette meg ezt a mindössze 10 kilométeres utat, hiszen ökre annyira megszomjazott, hogy csodának kellett történnie: egy forrás fakadt az út szélén. Az ökör szomját oltván immár újult erőre kapott és eljutottak a mai St. Florian faluhoz, ahol Flóriánt eltemették. Ezen a helyen a VIII. században már templom állt, ma pedig hatalmas apátság, a szent sírjával. Itt látható az a malomkő is, mely állítólag Flórián haláláért felelős. Szentté avatásának dátuma nem ismert, mivel már a hivatalos szenttéavatási eljárás kidolgozása előtt kanonizálták.

Flórián egész életét a Duna mellett élte le, gyermekként a Duna partján játszott, katonatisztként a dunai partot őrizte a barbár behatolások ellen, öregkorában a Duna mellett gazdálkodott, holttestét is a Duna adta vissza. Talán ezért sem véletlen, hogy főként a Duna menti országokban terjedt el tisztelete. Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon számtalan településen találkozhatunk szobraival. A tűzoltók révén pedig az egész világon ismertté váltak hőstettei és a közösségért vállalt önfeláldozása.