Insulam Insulatos Vocatam - Zsigmond király kolostora Kisorosziban

Rendkívül érdekes és fontos cikk jelent meg a legújabb Várak, kastélyok, templomok magazinban (XIV. évf. 1. szám) egy Szent Zsigmondról elnevezett kolostor kapcsán. Laszlovszky József cikkében a számomra eddig teljesen ismeretlen kolostort egy nemrég előkerült oklevél alapján (kimondatlanul) a Kisoroszihoz tartozó Verőcei-szigetre feltételezi. Az elmélet azonban néhány földrajzi szempontot nem vesz figyelembe, ezek tisztázásával szeretnénk a kolostor helyszínének beazonosítását segíteni.

Valaki ráismer? A Verőcei- és jobb oldalt részben a Kőgeszteri-sziget 1984-ben

Sokat foglalkoztunk már a Dunakanyar régészeti emlékeivel és próbáltunk ezek elhelyezkedéséből a folyó mederváltozásaira következtetni, de őszintén meg kell vallani, ez a verőcei Szent Zsigmond kolostor mindeddig nem került szemünk elé. Mint a cikkből kiderül nem véletlenül. Mindössze annyit lehetett tudni a kérdéses középkori létesítményről, hogy 

• Verőce közelében állt, 
• 1452-ben V. Miklós pápa rendelkezésére a pálosok átadták a karmelitáknak
• Később Szent Zsigmond néven egy malmot említenek vele kapcsolatban

Romjai, elhelyezkedése, alapításának dátuma, további sorsa ismeretlen. A nemrég fellelt oklevélben azonban új információk kerültek elő. 1414. június 30-án keltezték azt az oklevelet, amelyet Zsigmond király európai utazása egyik állomásán, a svájci Agaune-i Szent Móric kolostorban készült. Itt átadjuk a szót Laszlovszky Józsefnek:

"Az oklevél megfogalmazása szerint az épület a váci egyházmegye területén lévő "Marus" és Voaretza", azaz Maros és Verőce között, egy dunai sziget melletti elhagyott területen fekszik. [...] A latin szöveg egyik furcsa részlete a hely leírásánál az "Insulam insulatos vocatam" szavakat használja. Vagyis mintha a sziget szigetéről lenne szó. Ez pontosan ráillik a Szentendrei-sziget északi végének Verőce felőli oldalára, ahol korábban egy különálló kis sziget volt, a kettőt csak egy keskeny Duna-ág választotta el. A parton pedig a római őrtorony maradványai mellett egy középkori épület részleteit is azonosították a régészek. Az oklevél szövege lehetővé teszi, hogy ezeket a régészeti nyomokat összekapcsoljuk az említett Szent Zsigmond kolostorral..."

A "Kisoroszi-sziget" 1770-ben

A cikkben illusztrációként szerepel az alábbi 1770-ben készült Kisoroszit ábrázoló térkép, rajta a Kismarosi-, Martuska-, és a Szentendrei-sziget.  Mivel a Váci-ágban látható Verőcei-sziget szerepel a kép közepében, úgy véljük, hogy a szerző kimondatlanul ezen a helyen azonosította a Szent Zsigmond kolostort. Az ötlet, hogy a Duna kellős közepén egy középkori kolostort feltételezzünk egyáltalán nem valóságidegen.

Láttunk már ilyet például Dunapentelénél is. 

És még számtalan más helyen találunk Duna árterére épített monostorokat, a Szentendrei-szigeten például Szigetmonostornál. A verőcei-szigeti helyszínnel kapcsolatban azonban van néhány probléma, amelyről a cikk nem beszél. 

• Az általam ismert régészeti szakirodalom nem ismer a Verőcei-szigetről, sőt a Szentendrei-sziget északi partvidékéről középkori romokat. Római romokat igen; őrtornyokat is például a hosszúréti kikötőerődön kívül. Egy kolostor szükségszerűen nagyobb alapterületű, mint egy római őrtorony, vagy kikötőerőd, valamint logikusan egy kőben szegény területen a középkori kolostorok épülnek a római romok anyagából, tehát a nagyobb eséllyel találnak meg egy nagyobb kiterjedésű középkori romot, mint egy ezer évvel azelőtt épült, később szétbányászott, méretében kisebb római katonai létesítményt. 

• Egyáltalán nem biztos, hogy a Verőcei-sziget létezett a középkorban. A legelső térkép, amelyen szerepel, a már említett 1770-es térkép Kisorosziról. De megtaláljuk a néhány évvel később készült I. Katonai felmérés szelvényén. Érdekes módon, 1880-ban a Verőcei-szigetet zátonyként jelölik. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a XVIII. sz. végén létezett, azt nem, hogy öt évszázaddal korábban, a kolostorépítés fénykorában is ott volt. Természetesen érthető, hogy a jelen helyzetből vonunk le következéseket a múltra. De ez a feltételezés nem zárja ki azt sem, hogy a sziget létezett, sőt a klímaoptimum miatt alacsonyabb dunai vízállások miatt jóval nagyobb területű volt. És éppen emiatt akkoriban még alkalmasabb volt az emberi megtelepedésre, mint 5 évszázaddal később. 


Láttunk már ilyet például a Helembai-szigeten.

Verőcei-zátony 1880.

• Maros és Verőce között attól függően változnak a szóba jöhető szigetek, hogy Kis-, avagy Nagymarost értünk alatta. Értelemszerűen utóbbi esetben egy tágabb térbeli előfordulást feltételezhetünk, hiszen a szórásba beleesik a nagymarosi Sólyom-sziget is.
    
• Azonban kiindulhatunk olyan földrajzi formákból is, amelyek a jelenben már nem, de a múltban még létezhettek. Itt a bizonyítás sem is olyan nehéz, mint ahogy elsőre tűnik. Kismaros mellett ott találjuk a Duna-réti-szigetet, melyre már csak a kerékpárút íve emlékeztet, vagy a tökéletesen ismeretlen és még a Dunai Szigetek által sem feldolgozott (de már elnevezett) Kisoroszi-szigetet. 

Külön bejegyzést is megérne e sziget története, hiszen egyike a Szentnedrei-szigetet felépítő 4-5 jégkorszaki szigetmagnak. Ezek a szigetmagok a pleisztocénben alakultak ki, amikor az olvadó alpesi jég hatalmas mennyiségű kavicsot hordott le a Dunán és teregetett szét a mederben. A Szentendrei-sziget helyén felépülő  különálló kavicszátonyok között dunai mellékágak kanyarogtak. Közös jellemzőjük, hogy a folyásirány szerinti csúcsokon érik el a legnagyobb magasságot, ettől távolodva fokozatosan simulnak bele az ártérbe. Két legszebb példájuk Takács Zoltán térképén is előtűnik; az egyik Kisoroszinál, a másik pedig Szentgyörgymezőnél, Váccal szemben. Kisoroszi legmagasabb "csúcsa" 121, Szentgyörgymezőé pedig 115 méter. Kettőjük között egy ősi Duna-meder húzódik, legnagyobb mélysége 102 méter körül van. Ez ma is egy árok, benne mezőgazdasági művelés folyik az ármentesítés óta. Azonban a régi térképek mindegyike (köztük a fenti kettő is) jelöl benne vizet.

A Verőcei-szigetnél ágazott ki a Váci-ágból és már Tahitótfalu közigazgatási határán belül, a Kecske-sziget északi csúcsánál torkollott bele a Szentendrei-Dunába. Nagyon is valószínű, hogy a középkorban Kisoroszit egy Duna-ág választotta el a Szentendrei-sziget többi részétől. Ennek bizonyítéka lehet az is, hogy Kisoroszi a szigeti településekkel ellentétben Nógrád vármegyéhez tartozott. Konklúzióként elmondható, hogy ha ennek a Kisoroszi-szigetnek nem volt középkori neve, vonatkozhat rá az oklevélben olvasható "Insulam insulatos vocatam" kifejezés. 

Az egykori Duna-ág nyomvonala (a kép jobb oldalán sötéttel) 1956-ban

Egyetlen megjegyzés erejéig érdemes kitérni a "hajómalom, vagy vízimalom" kérdésre is. 

"A hajómalmokra a 14. századtól vannak egyre növekvő számú adataink Magyarországról, kora újkori térképeink pedig százával mutatnak a Dunán ilyeneket, sokat éppen olyan kis szigetek közötti csatornákban, mint ami Kisoroszi mellett található."

Ez nem teljesen fedi a valóságot, a dunai hajómalmokat a leggazdaságosabb módon a sodorvonalon volt érdemes üzemeltetni, olyannyira, hogy se szeri, se száma a dunai hajósok panaszainak és pereinek, miszerint a hajómalmok akadályozzák a folyami közlekedést. Lassabban folyó, sekélyebb mellékágakba legfeljebb telelni, vagy javítani vonták be a malmokat, nehogy a zajló jég kárt tegyen bennük. Tehát hajómalmok bárhol lehettek a főágon, működésükhöz nem volt szükség szigetek közti kis csatornákra. 

Ivóvízkutak a Verőcei-sziget mentén

Még egy komoly érv szól a Verőcei-szigeti helyszín ellen, erről egy 1975. év tavaszi légifotó árulkodik. 1975 tavaszán épült ki Kisoroszitól északkeletre, végig a Duna partján az az ivóvízkút-rendszer, amely Budapestet is ellátja friss, parti szűrésű dunavízzel. A munkálatok során a folyóval párhuzamosan ásott árok a régészek figyelmét sem kerülte el, a szentendrei járás régészeti topográfiájában szóba kerülnek olyan leletek, amelyek ebből az árokból kerültek napvilágra. Középkori emlékről nem esik szó. Mondhatnánk, hogy ez az árok a Szentendrei-szigeten húzódik, de az alábbi kép szerint egy leágazás érintette a Verőcei-szigetet is. Romokat itt sem találtak.

Előfordulhatott az is, hogy a sziget északi részét a kolostorral a sodorvonal vándorlása elpusztította, de a mederbe süllyed romokat egy folyami kotrás megtalálta volna. Mint ahogy előkerült a Dunából Pentele monostora és Bölcske római emlékei.

Ivóvízkút-hálózat épül 1975 tavaszán a Verőcei-sziget keresztgátjánál (fentrol.hu)

Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a jövőben sem fognak romok előbukkanni a Verőcei-szigeten. Sőt, ennek örülnénk a legjobban, de egyelőre semmi nem utal arra, hogy a vértanú burgund királyról elnevezett Szent Zsigmond kolostora ezen a helyen rejtőzne. 

Ajánlott irodalom:

Várak, kastélyok, templomok 2018. február XIV. évf./1.

Tehenek, birkák és őzek a Kecske-szigeten

A Kecske-sziget Tahitótfalutól északra kissé olyan, mint egy problémásabb család kamaszodó lánya. Mindenki ismeri, de amikor egy fényképet kellene róla előkotorni a buszon, hogy megmutassuk egy ismerősnek, egy darabot sem találni. Mintha durcásan ollóval kivágta volna a családi albumból: lemaradt az árvizes légifotókról, eltűnt a Duna Mappáció szelvényei közül és nincs rajta semelyik dunás légifotómon. Amikor meg számon kellene kérni rajta, hogy hová tüntette el a képeket, kiderül, hogy ő maga is eltűnt.

Cirpi római tábora (fákkal övezettterület balra) és a Kecske-sziget (a távolban) fotó: Kurdi Imre

Azaz, hogy megvan, de már rá sem ismernénk.

Komolyra fordítva a szót a Kecske-sziget a Szentendrei-sziget két ágának legnagyobb területű szigete volt valamikor régen. És mint ilyen komoly értékkel bírt. Olyannyira, hogy egy 1318-as oklevél is megemlíti. Ekkor a veszprémi püspök a Kecske-szigetet és egyéb rosd-szigeti (így hívták régen a Szentendrei-szigetet) birtokait elcseréli Károly Róbert királlyal, aki a Csák Mátétól alig négy éve elfoglalt Visegrád vár uradalmához csatolja. 

A középkor folyamán a Szentendrei-sziget északi része még sokkal sűrűbb településhálózattal rendelkezett. Tótfalu és Kisoroszi mellett a Pankúti-dombokon állt Szentpéter, Váccal szemben Torda és valamivel északabbra Szentgyörgy. Dunabogdánnyal szemben pedig Bogdánréve. Szentpéter és Torda minden bizonnyal templomos helyek voltak, néhány papjukat név szerint is ismerni. A török dúlás révén helyrehozhatatlan károkat szenvedett a Szentendrei-sziget településhálózata és az elpusztult falvak lakossága Tótfaluba költözött olyannyira felduzzasztva a lakosságot, hogy 1686-ban még Ceglédnél is többen laktak itt.

A Kecske-szigetről az első komolyabb leírás 1826-ból származik, Melczel János mérnök tollából, aki a Duna Mappáció felmérés keretében készítette el jegyzeteit. A nyelvújítás kora előtti magyar hidrológiai szakszöveg már-már irodalmi kuriózumnak számít:

"A Totfalussi kissebb Duna ágát adja elő ezen Tábla a Tekintetes Pest Vármegyében helyheztetett Kamaralis faluk’ Bogdán és Tótfalu határain. Ezen Duna ága itt is a hajókázásra igen alkalmatos, elég magas tiszta és erös partjai és mély agya van, a jobb partján pedig jó vontató út vezet. Sem a nagy sem a kis viz’ állapotja akadályoztatja ugyan a hajokazást, de nagy árvizkor a lapossabb partokon gázoltatni, és az ezen a Táblán alól és felöl több fokokon által usztatni kell; melly okok miatt a hajok inkabb a Wátzi Dunára kerülnek. Leg kissebb vizkor pedig a Ketske Sziget elött valo nagy kerek lapos zátony annyiba akadályos, hogy a hajoknak tavol a vontato erötöl a keskeny sebjén hirtelen kanyarodni kell, a viz’ sebje a felsö Tábla végén a Duna közepét tartja, alább a Ketske sziget felé hajlik onnan pedig a kerek zátonyt meg kerülvén a jobb part alá fordúl. A Jobb Duna partja a felsö Tábla végén alatson, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal elegyes földböl álló. Alabb a jobb Duna partja magassabb a leg nagyobb viznél, meredek, keveset szakadozó, iszapos karajú fekete homokos agyaggal vegyes földből álló. Azon alol a jobb Duna partja közepszerü magassagú, meredek, keveset szakadozó, iszapos karaju, barna homokos agyaggal vegyes földböl álló, a nagy árviztöl tsak a közel lévő partos földekig öntödik el.
A vár hely alatt a jobb Duna partja alatsonabb, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal vegyes földböl álló. A jobb part mellett való Földeken hoszszan tartó partok vannak, mellyek közott a nagy ár viznek járása van. A bal Duna parttol egy keskeny ág által el választva van a ketske sziget, mellynek észak kelleti partja meneteles bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A mellette való partos föld a leg nagyobb vizzel egyeránt magos, a déli part felé ereszkedik. A ketske sziget déli partja alatson kis helyen szakadozó többnyire bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A bal Duna partja ezen a Táblán tsak a ket kelleti szegleteken jelenik meg, mellynek felsején a bal Duna partja meredek de nem szakadozó, barna agyagos földböl áll; az alsó szegletén való bal Duna partja meredek szakadozó közepszerü magassagu, barna homokos agyaggal vegyes földböl áll."

Melczel János, Tótfaluba den 25t Juny 1826

Eszerint a Kecske-szigeten kétszáz éve nem nőtt más mint bokor meg nád. Melczel János leírása elsősorban a hajózás tükrében részletezi ezt a Duna-szakaszt, leírja a kisvízi meder zátonyait és ismerteti a parti vontatóút paramétereit. Valamint érinti a "vár hely alatt" kifejezésben a - mai napig feltáratlan - jobbparti római erőd romjait, melyet akkor már 1400 éve nem Cirpinek hívtak. Átellenben a Pankúti-dombok legmagasabb pontján is állt egy római őrtorony, régészek feltételezése szerint közöttük fahíd ívelt át a Dunán.

Szigorúan őrzött szigetek

Aki ma látogatna el a szigetre komoly akadályokba ütközik. Mivel a Duna-Ipoly Nemzeti park része, ráadásul szigorúan védett vízműterület az egész, az illetéktelenül belépő az agyonlövést kockáztatja. Sorompó, betonakadályok, tábladzsungel, vasfüggyöny-szerű kerítés, őrtorony - az osztrák határ nézhetett így ki 1957-ben. Pedig ez csak a Kecske-sziget, mely már régóta csak nevében sziget.
  

Mivel egy sziget mellékágának feltöltődése nem megy egyik pillanatról a másikra, könnyű megtalálni. A szigetre vezető műút alatti áteresz jelzi, hogy az ember néhanapján még számít benne vízmozgásra. A könnyű megtalálni pedig arra nem vonatkozik, hogy szinte áthatolhatatlan szedresen, kökényesen és galagonyáson kell keresztülverekedni magunkat, ahol még vihar által letördelt ágak és fatörzsek is nehezítik a kíváncsi természetjáró dolgát. Sokkal inkább a morfológiára. Én kerékpárral jártam végig, másnak ezt a módszert nem ajánlanám.

A parti oldalon egy tehenek által lakott karám kerítése látható, mely megakadályozza, hogy a legelőn keresztül kerüljük meg az ártéri dzsungelt. A szigeti oldalon pedig az ártéri nyáras és a telepített nemesnyáras között húzott vasfüggöny. Így nem volt más hátra, mint végigcuppogni az esőtől felázott iszapos avarban. A mederben ugyan van néhány tisztás, de alapvetően úgy benőtte az erdő, hogy légifotóról csak egy erdősáv látható.

Már kétszáz éve is keskeny mellékágról beszélhettünk, de akkor még legalább volt benne víz. Tévednénk ha azt mondanánk, hogy már soha nincsen itt víz, idén júniusban egészen biztos, hogy volt. Bár akkor Kisoroszi és Tahitótfalu között mindenütt víz volt. Az árvíz nemcsak a mellékág fáin hagyta ott a nyomát (nagyon magasan), hanem a parti legelőn burjánzó galagonyás is tetőtől talpig iszapos volt még mindig, annak ellenére, hogy azóta jópár eső lemoshatta volna.

Ugyanezek a fák így fesettek felülről 2013 júniusában. A Kecske-szigettől északra és délre is kiterjedt vízfelület jelzi, hogy ott mélyebb a térszín. A kifejezetten nehezen felismerhető szigettől északra egykori Duna-mederben felnőtt vékony (vízben álló) erdőcsíkot figyelhetünk meg.

A Kecske-sziget víz alatt (Tótfalutól ÉK-re)  /forrás: Interspect és origo.hu/

  

A Szentendrei-Duna folyamkilométer számozása szerint a 25,5-23,0 fkm között elterülő Kecske-sziget déli csúcsát alaposan átalakította a folyószabályozás. Az itt kialakult sekély öblözet kapott egy T-sarkantyút, melynek következtében jelentősen szűkült a meder. De legalább a kirándulóhajók elférnek a kimélyült mederben. Azóta felnőtt ebben a feliszapolódott Duna-mederben egy terebélyes ártéri füzes. A T-sarkantyút szinte teljesen benőtte az erdő egy rövid szakaszt leszámítva, mely az alábbi képen látható. Ez most a vízimadarak kedvenc megfigyelőhelye. Ez a folyópart a legszemetesebb, a kanyargó Duna sodrása itt teszi partra először a Szentendrei-Dunába jutott hulladékot.

Érdemes szót ejteni a Kecske-sziget kialakulásáról, ugyanis kifejezetten szokatlan vízrajzi helyzet következtében bukkant elő. A Szentendrei-sziget nyugati csúcsa osztja két ágra a Dunát. Ez egy ősi pleisztocén kavicsból felépülő szigetmag, melyből több is van a szigeten. Későbbi korokban homokot fújt rájuk a szél tovább emelve őket. Közöttük a jégkorszak végén fonatos vízhálózatot hozott létre a Duna. Fattyúágak, zátonyok, szigetek váltakoztak sűrűn. Később ez a bonyolult rendszer fokozatosan egyszerűsödött. Árvizek alkalmával azonban a régi medrek újra életre keltek. Valahol Verőce táján szakadt ki egy ilyen mellékág a Váci-ágból. Követte a Kisoroszi szigetmag észak-keleti peremét, aztán egy másik szigetmag dél felé térítette. A Kecske-szigetnél ért át a Szentendrei-Dunába. A szigetről kimosott anyag pedig a Kecske-szigetet építette fel. 

Azonban nem csak a Váci-ágból volt átjárás a Szentendreibe. Létezett átfolyás a másik irányban is. Éppen a Kecske-szigetnél ágazott ki az ún. Nagyárok (árokként nem, de dűlőnévként fennmaradt), mely szinte a sziget tengelyével párhuzamosan haladt egészen Sződligetig, ahol az elpusztult Somos csárdától délre ömlött bele a Váci-Dunába. A Nagyárok ma már nem szállít vizet, nagyrészt beszántották. Térképeken azonban könnyű felismerni, a váci révhez vezető úttól délre szabályos ültetett nyáras jelöli. 

Nos, miután szinte mindenről volt szó, kivéve az olvasók érdeklődését felcsigázó címről, térjünk át a sziget állatvilágára. A Kecske-sziget etimológiájával nem kell sokat vesződni, nyilván az itt legelő kecskékről kapta a nevét. Bár mostanában a szigetre vezető híd mentén jellemzőbb a birka, mint haszonállat. A környező gazdaságokból terelik ki ide a jószágot legelni. A mellékág szélén vezető ösvény szinte járhatatlan a birkalábnyomoktól, kerékpárral nem is érdemes próbálkozni. Akkor már inkább a mellékág medre.

A hídhoz vezető úttól délre tehenek legelésznek egy hatalmas karámban. Mivel a környéken nagy kiterjedésű legelők és szántók vannak, kevés erdőfolttal s mellékág sűrű erdei kiváló búvóhelyet jelentenek a környékbeli őzeknek. Ugyancsak kedvez nekik a szigorúan védett vízműterület, ahol nagyon ritkán jár ember. A sorompót és a betonakadályokat pedig hajlamosak lelkiismeretfurdalás nélkül kikerülni.

Ha az idelátogató kíváncsi turistákat nem sok jóval kecsegteti a Kecske-sziget, legalább az állatvilág jól járt a szigorú védelemmel.