A csépi rév vándorlásának hidrológiai okai

Miért, volt rév Szigetcsépen? - kérdezhetnék az elmúlt negyven évben születettek, akiknek esélyük sem volt már átkelni hazánk első villamosított kompátkelésén Majosháza és Szigetcsép között.

A Majosháza-Csép révátkelés 1856 körül. (forrás)

A Szigetcsép és Majosháza közötti rév nyilvánvalóan nem tartozott a (Soroksári-)Duna legfontosabb átkelőhelyei közé. Egészen biztosan nem volt olyan fontos, mint a váci rév, melynek vándorlásáról már 2011-ben írtunk, de annak ellenére, hogy már évtizedek óta nem működik, több szempontból is érdekesen alakult a sorsa. Mindkét település, Csép és Majosháza a XVIII. század során települt újra a török hódoltság után, ebben az írásban csak a rév újkori történetét tárgyaljuk, amikortól már térképes ábrázolások is fennmaradtak a helyéről. 

Csép és Majosháza között a Soroksári-Dunában két nagyobb sziget alakult ki, és nehezítette meg az átkelést; a Domariba északon, és a Csépi-, vagy régiesebb nevén a Csupics-sziget közvetlenül a két falu között. Utóbbi Cséppel párhuzamosan szinte a teljes medret elfoglalta 1,2 kilométer hosszúságban. Mindenkinek, aki át akart jutni az egyik partról a másikra meg kellett kerülnie ezt a szigetet. Korabeli térképek tanúsága szerint a révátkelő eredetileg a sziget déli csúcsát kerülte meg. 1856-ban a révátkelés vonalát alaposan megtörte a sziget, a révészeknek a kisebbik ágban először folyásirányban kellett haladniuk, majd miután megkerülték a Csépi-szigetet, folyásiránnyal szemben a majosházi part irányába. Mivel a rév két végpontja jellemzően fix pontként viselkedik hosszú időn keresztül, feltételezhetjük, hogy a sziget déli irányú növekedése egyre inkább megnehezítette a révészek dolgát, hosszabb útra kényszerítve őket, de annyira nem, hogy áthelyezzék délebbre az átkelést. 

A régi révátkelő nyomvonala mai légifotóra vetítve (mapire.eu)

A két végpont beazonosítása csak térkép alapján lehetséges, ugyanis itt már nagyjából másfél évszázaddal ezelőtt megszűnt az átkelő egy kataklizma miatt. A csépi révállomás a Dunasor végétől 100-150 méterre északra állhatott, a majosházi parton pedig nagyjából a Széchenyi sétány 170-es házszámai fedik le a kikötő helyét. A régi révátkelés sorsát végső soron a Csépi-sziget további déli irányú terjeszkedése okozta, ez hidrológiai szempontból azonban meglehetősen drasztikus folyamat eredményeképpen ment végbe.

1872-ben lezárták a Soroksári-Dunát, ami azzal járt, hogy megszűnt a sodrás, és a holtággá váló Duna északi rész leürült, a meder alaposan leszűkült. A sodrás megszűnésével a folyóág sokkal gyorsabban és gyakrabban fagyott be, ami télen ellehetetlenítette a komp működését, ilyenkor az átkelők egyszerűen átgyalogoltak a befagyott folyón. Szigetcsép térségében a leürüléssel járó folyamatok ha le is játszódtak viszonylag kevés változással jártak, a Gubacsi-zárástól való viszonylagos nagy távolság miatt. Azonban a Budafoki-ágba kényszerített vízhozam eleinte nem nagyon fért el a mederben, és az első lehetséges alkalommal, 1876 télutóján még egyszer visszatért. Tököl térségében a jeges árvíz átszakította az árvízvédelmi töltést és a Csepel-szigetet elárasztó víztömeg Szigetcséptől északra, feltehetően egy régi Duna-meder egy szakaszán talált utat magának a Soroksári-ágba. A víztömeg hatalmas energiája Magyarország legnagyobb vízmosását alakította ki, a Bobonkov-szakadékot, a kimosott termőföldet pedig a Csépi-sziget két oldalán rakta le, a mederben. 

Az 1880-ban készült kataszteri térkép egyszerre örökítette meg a múltat és a jövőt. Még látjuk az árvíz előtti parcellákat, és a kékkel jelölt vízmosást, amely néhány birtokos minden földjét elpusztította. Ez a hatalmas özönvíz ugyancsak elpusztította a Tökölre vezető utat, és áthelyezte a majosházi révet az új helyére, a már száraz lábbal megközelíthető, és a keleti oldalán alaposan megnövekedett Csépi-szigetre. Az mederben képződött laza üledékes posványt feltehetően a rajta megtelepedett nádasról, füzesről "Új vesszősnek" nevezték. Az alaposan leszűkült mederben a révészeknek már könnyebb dolguk volt a vízen, azonban az átkelésre váróknak jóval nagyobb távot kellett megtenniük a szigeten keresztül, ezzel szemben már Majosháza központjához jóval közelebb, a mai Jókai utca végében érhettek partot. Ettől kezdve itt működött a Szigetcsép-Majosháza komp, egészen a megszűnéséig. 

Szigetcsép-Majosháza új révátkelője 1880-ban. (mapire.eu)

A kompot 1975 körül a majosházi Kucsera család üzemeltette, akik eredetileg halászatból éltek. Eredetileg köteles komp működött itt, amit át kellett húzni az egyik oldalról a másikra, de csak akkor használták, ha szekeret, vagy autót kellett átvinni, kerékpárost motorost és kerékpárost csónakkal szállítottak. A révészeknek különösen sok dolguk volt a csépi Teréz-napi búcsú idején, misék, istentiszteletek idején, amikor a református csépiek Majosházára mentek, a katolikus majosházaiak pedig Csépre, misére, de rendszeresen használták a kompot a Majosházáról Budapestre, vagy Ráckevére igyekvők, akiknek több mint négy kilométert kellett gyalogolniuk a HÉV-ig. 

A Majosházi komplejárat a hajókikötő mólójáról fényképezve (Pahocsa Márta képe)

Kirándulókat szállító hajó érkezik a hajóállomásra a kompállomás mellett (Pahocsa Márta képe)

Kilátás a nádasba vágott nyiladékból a csépi oldalon (Pahocsa Márta képe)

A révész Pahocsa család, háttérben a majosházi Csepegő csárda épülete (Pahocsa Márta képe)

Sokszor előfordult, hogy az átkelésre várók egyszerűen átkiáltottak a túlsó partra és már jött is a révész, és volt, hogy az utasok maguk is húzták a köteles kompot. Azonban egy ötletes újítás révén történelmet sikerült írniuk, Magyarországon először itt helyeztek üzembe elektomos meghajtású kompot: 

"A Pest megyei Kishajózási Vállalat Majosháza—Szigetcsép átkelő szakaszon elsőként elektromos motorral hajtott kompotállított üzembe tavaly (1974.) szeptemberben. Ötletes újítás eredménye volt ez a komp; a vállalat egyik dolgozója, Donner László román gyártmányú akkumulátoros targoncamotorral szerelte fel az új, nagy komptestet. A villanykomp egy perc alatt átér Csépre, két üres, egy telerakott vagy teherautóval is, személygépkocsiból hat fér rá. Tizenhárom tonnát bír el" [1].

A Majosháza-Szigetcsép komp, 1978. június 2. (fentrol.hu) 

A híres komp látható az üzembe helyezés után alig négy évvel készített légifelvételen, azonban az újítás nem tartott sokáig, a komp feltehetően a következő évtizedben megszűnt. Helybéliek beszámolója szerint az eset hirtelen történt, valamikor 1979/1980 vagy 1982/1983-ban. Volt aki látta, amint elviszik a kompot, talán javításra, de többé nem hozták vissza. 1986-ban, egy tavaszi felvételen már nem találni a kompot. (Ellenben a hamisszínek remekül kirajzolják a nádasba burkolt Csépi-sziget központi részét, valahogy úgy, mint láttuk azt a soroksári Molnár-szigetnél.) A korabeli sajtó nem tudósított az eseményről, ezért csak találgatni lehetne a megszüntetés konkrét okairól, de azok nem valószínű, hogy hidrológiai okok voltak. A révhez vezető szigeti utat hamarosan benőtte az aljnövényzet, aztán az erdő, a révállomás számára kialakított horgonyzóhelyet pedig visszahódította a nádas. Vajon maradt bármi nyoma a révátkelésnek a helyszínen?

A Csépi-sziget "piros magja" és a megszűnt révátkelés egy hamisszínes felvételen,
1986. május 14-én (fentrol.hu)

A Majosi út nyílegyenesen vezet a szigetre, ahol a holtágon már töltés vezet át, északi oldalát benőtte a vízi növényzet, de a déli oldalon még látható nyílt vízfelület, bár a medret az árvíz óta itt is tovább szűkítette a két oldalról támadó nádas. A szigetre érve a révhez vezető út rögtön elveszik a bokrok és fák között. Eredetileg egyenesen a sziget közepéig tartott, majd ott élesen dél felé fordult és a sziget középvonalán haladt, majd egy balos kanyar után elérte a régi partot, ahonnan egy feltöltésen keresztül ért el egy kibetonozott placcig. Tehát a csépi révállomás a Soroksári-Duna régi medrének kellős közepén létesült. 

A révátkeléshez vezető "út" 2024. augusztus 3-án.

Ez az út manapság nemhogy járhatatlan, de nyoma sem maradt. Az egyetlen felismerhető szakaszt a régi szigetperemen találni meg, ahol a járművek egy mélyedést alakítottak ki az eredeti térszínben. A régi mederben az utat két oldalról alaposan megtépázott nyárfák kísérik, de ez az út is elveszik, ahogy közelítünk a Dunához. Miután sikerült átverekedni magunkat az utolsó bokrokon, enyhén jobbra egy néhány négyzetméteres kibetonozott terület, és a két szélén álló kikötőbak vasoszlop jelzi, hogy megérkeztünk. A betonterület nagy részét már benőtték a lágyszárúak, feltehetően a maradéka is eltűnik éveken belül. 

A révátkelés legfeltűnőbb emléke.

Tetővel fedett beállónak, vagy épített révházikónak maradványait nem találni nyomát a betonplacc környékén, ez, és a kompról írt 1975-ös Pest Megyei Hírlap riportja arra enged következtetni, hogy a révészek a majosházi oldalról dolgoztak, a kompot a lakott terület mellett horgonyozták le. 

A nádason túl Majosháza háztetői

Innen azonban nem látszik semmi a szemközti kikötőből, a nádas legalább 60 méteres mélységben nőtte be a csépi partot, ezen a helyen a révészeknek korábban is nyiladékot kellett vágniuk a csónak és a komp számára. Miután az átkelés megszűnt, a nyiladékot rövid időn belül visszahódította a természet. Érdekesség, hogy a Jókai utcai buszmegállót mind a mai napig Rév-állomásnak hívják Majosházán.

Köszönettel tartozom a kiegészítésért a szigetcsépi és majosházi olvasóknak, akik személyes történeteikkel gazdagították ezt az írást. Emlékül ajánlom a különböző korokban itt dolgozó révészeknek, ők név szerint a következők: Piróth Gyula, Bednanics János, Nagy István, Pahocsa László és a Kucsera család. 

[1] https://adt.arcanum.com/hu/view/PestMegyeiHirlap_1975_07/?query=szigetcs%C3%A9p+majosh%C3%A1za+komp&pg=151&layout=s 

Úszóláp és nádtenger rejti a Csupics-szigetet

Nem lennénk nehéz helyzetben, ha arra a kérdésre kellene felelni, milyen a kilátás a szigetcsépi Csupics-szigetről. Nádas. Ha nem lenne rajta az a két tucatnyi horgászkunyhó Magyarország egyetlen olyan dunai szigete lehetne, amelyet egyáltalán nem ölel körbe a Duna. A Csepel-sziget derekán járunk valahol félúton a szigetcsépi harangzúgás és a majosházi Family Frost csilingelése között.

Kilátás a "mellékágra" északi irányban

Kilátás kelet felé, Majosháza irányába

Kilátás a "főágra", déli irányban

Kilátás a sziget csúcsáról északi irányban

Egészen 1876 késő teléig a Csupics-sziget egy volt csupán a lezárt Ráckevei-Duna feliszapolódó szigetei közül. Mai arculatát a tököli töltésszakadásnak köszönheti, amikor körülbelül 380000 köbméternyi föld mosódott bele a Csépi-szurdokból a Dunába. Ez a rengeteg anyag ugyan nem lepte el a szigetet, de körülölelte minden irányból. Nagyon nehéz megállapítani meddig tart a szárazföld és honnan kezdődik a meder, ugyanis a sekély vízben egyedülállóan gazdag élővilágú úszóláp képződött.

 

Ott ahol szinte megszűnt a vízáramlás, a nád, sás és egyéb vízi növények hamar megtelepedtek. Az évről-évre gyűlő szerves anyag lebegő tőzeget alkotott a száraik között, melyen megtelepedtek a lágyszárú növények. Ez a lebegő talaj nem kötődik a meder aljához, legfeljebb az oldalához. Ha a part mellett próbálunk rálépni könnyedén térdig merülhetünk benne. A csupics-szigeti úszólápon szép páfrányok nőnek, s néha találkozni térdig érő kerek levelű fűzfákkal is. Gyökereik alul nyílt vízbe érnek. Valahogy így kell elképzelnünk a kőszénképződés legelső szakaszát. 

Különös hely ez, egyáltalán nem érezni a megszokott Duna illatot. A tájról pedig leginkább a Velencei-tó jut az ember eszébe.

Szigetcsépről a Majosi úton lehet egyedül megközelíteni a szigetet. Kövezése alapján meglehetősen régi útról lehet szó, neve alapján a majosi révhez vezethetett. Egy beerdősült záráson érkezünk a szigetre, miután leküzdöttük az úszóláp fölé magasodó 1,5-2 méteres szintkülönbséget. A sziget belső részei egy elhagyatott szántóföldre emlékeztetnek, ahol tanyát vert az éppen érő galagonya, som és kökény, valamint az invazív bálványfa és a kanadai aranyvessző. A földutakat felverte a gaz és a fiatal ezüstnyárfák. A sziget peremét könnyű követni. Mint egy tál pereme, úgy magasodik körénk a sziget szélén növő keskeny erdő. 

 

Egy keskeny töltés vezet a szigetről Majosháza irányába. Két oldalról nyárfasor övezi, a fákon túl úszóláp kezdődik nádas és fűzerdő között csillan meg itt-ott a víz. Egy beton alapnál ér véget, ahol egyre szűkülő nyílás jelzi a nádasban, hogy régen innen indult a komp a túlsó oldalra.

 

A lezárt mellékág szigeti oldalán déli irányban horgászkunyhók sorakoznak végig a parton. Itt mélyebb a víz, mintha ki lenne kotorva. Földút is vezet a kunyhókhoz, az autók ezt jobban karban tartják, mint a megszűnt rév felé vezető párját. A Duna illatának hiányát kissé kárpótolja a túlsó partról átszűrődő halászlé illat, mely meghitt hangulatot kölcsönöz a verőfényes szigetnek.

A sziget déli csúcsa elvékonyodik, miután elérjük az utolsó halászkunyhót a földút is véget ér. Innentől kezdve újabb nádas következik, mintegy csóvaként kapcsolódva a sziget tömegéhez.

 

A szigetcsépi Csupics-sziget különös példája annak, hogy a sorozatos emberi beavatkozások ilyen egyedülálló élőhelyet hoztak létre. Ha nem zárják le a Ráckevei-Dunát és nem történik meg a töltésszakadás Tökölön Szigetcsép és Majosháza között is a Szentendrei-Dunához hasonló folyószakaszt találnánk. Az a világ azonban már nem hozható vissza. Hogy így jobb-e vagy úgy volt jobb ki-ki döntse el maga.

  

Vágtatott a Duna a rónán át - az 1876. évi tököli gátszakadás története

1872 előtt a Magyarországi vízügyön belül és a környékbeli lakosság között hatalmas vita dúlt arról, hogy lezárják-e a Ráckevei-Dunát vagy sem. Ráckeve és a többi település élesen ellenezte, hiszen a Dunán szállították a fővárosba áruikat, a Dunán őröltek a malmaik. Nagy elkeseredést váltott ki aztán a Gubacsi-hídnál, 1872-ben megépült elzárás. A Ráckevei-Dunában megállt a vízáramlás, megkezdődött az eutrofizáció és régenlátott betegségek kezdtek újra felbukkanni. Senki sem gondolta volna, hogy alig négy év múlva a Duna visszatalál a régi medrébe.

1. kép. A "magyar Grand Canyon" - Bobonkov-szakadék, Szigetcsép

1876-ra már az idősebbek emlékezetében is elhalványult az 1838-as jeges árvíz emléke. A kiegyezés után megindultak ugyan a Duna szabályozási munkálatai, de ezek ekkor még csak Budapest környékére korlátozódtak. A legnagyobb beavatkozás kétség kívül a Soroksári-ág lezárása volt. A beavatkozástól azt várták a mérnökök, hogy a Budafoki-ágban megnövekvő vízmennyiség és vízsebesség megakadályozza ezután a jégtorlaszok kialakulását. A lezárás következtében a vízszint azonnal 66 centimétert emelkedett a főágban.

Ilyen körülmények mellett érkezett el 1875 tele. Az erős hideg miatt már Fajsznál és Apostagnál is jégtorlaszok keletkeztek, de karácsonyra Budapesten jégmentessé vált a Duna. 27-én azonban egy újabb lehűlés következtében most az ercsi Bezdán- és Kácsás-szigetnél alakult ki jégdugó, melynek következtében Budapesten rohamosan emelkedni kezdett a vízállás. A fővárosban 1876. február 26-án 867 centiméteren tetőzött az áradás. Az előző este még Tisza Kálmán vezetésével ülésezett a fővárosi árvízvédelmi bizottság; a kérdés az volt megnyissák-e a gubacsi elzárást. Végül erre nem volt szükség, ugyanis megkezdődött az apadás.

"...e duzzadás csak akkor szűnt meg, a mikor az Ercsény felett nagy mérvben felemelt víz, a Csepelszigeten keresztül magának utat törvén, az ercsényi jégtorlasz hatása elenyészett. Ezután 14 óra alatt Budapestnél a víz (24' 6 1/2") 7,76 méterről (23' 1/2") 7,31 méterre apadt le. [...] (forrás)

A Kácsás-sziget feletti jégdugónál feltehetően ebben az időpontban szakadt át a tököli töltés, melynek révén a főváros megmenekülhetett a még nagyobb károktól, ellenben a Csepel-sziget középső részét teljesen letarolta a jeges áradat.

Egy régóta tervezett kirándulást sikerült megvalósítanom a későn érkezett tavasz első verőfényes napján, amikor végigjártam a víz levonulási útját Tököl és Szigetcsép között, az árvíz geomorfológiai emlékei után kutatva.

2. kép Egyhangúnak tűnő ártér Tököltől délre

A régen szebb napokat, és több vizet látott Urbanica-szigettől délre csáposkutak glédája kíséri a Dunát. A sziget mellett ugyan húzódik egy alacsony - de felismarhető - nyári gát, a fő védvonal azonban a Szigetújfalura vezető út megmagasított töltése. Körülbelül egy kilométerrel húzódik beljebb a Dunától. Dél felé telepített erdő, északról szántóföldek (2. kép) kísérik a bekötőutat a töltésen vezető útig. A háttérben felsejlik egy víztorony, mely a fiatalkorúak börtönét jelzi. Előterében húzódik az a mélyebb terület, melyet a népnyelv Busszista-tónak nevezett, s ha a tó nem is de a dűlőnév a mai napig fennmaradt. A töltést éppen az akkorra már feltehetően kiszáradt tó közepén vezették keresztül.

A gátszakadás helyét ma egy erdős terület jelöli a töltés túloldalán. Az egykori mélyedést feltöltötték, és friss földkupacok jelzik, hogy ez a folyamat ma is tart. Az újfalusi út töltése itt a legmagasabb (3. kép) a környező földekhez viszonyítva.

3. kép. 137 éve a gát helyén egy hatalmas vízmosás tátongott

A Busszista-tótól északra, fenyőfák között eldugva áll egy gótikus kis kápolna. Az elpusztult Bagamér falu temploma lehetett, mely ármentes térszínt, s egyben a környék legmagasabb pontját jelöli. A Szent Anna kápolna átvészelte a törököt, a II. világháborút, melyben megsérült. Szerencsére helyi kezdeményezésre kijavították.

4. kép. Bagamér falu egykori temploma a környék legmagasabb pontján épült

 
Az 1876 telén történt eseményekről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Az árvíz történetével foglalkozó munkákban sehol sem említik ezt az eseményt éppen ezért sok a bizonytalanság a témában. Éredekes módon a tököli töltésszakadást nem a hidrológia, sokkal inkább a régészet dokumentálta. Öröm az ürömben, hogy "...Midőn a Duna a sziget nyugati oldalán új medret szakított magának..." kimosott egy teljes késő neolit - kora bronzkori temetőt. Az előkerülő érdekes, harang alakú edényleleteket jórészt széthordták, zömét Ludaics Miksa ráckevei kir. járásbíró szerezte meg, de jutott a Nemzeti Múzeumba és külföldre is belőle. A két év múlva meginduló tudományos kutatómunka vezetőjeként Csetneki Jelenik Elek elsőként itt dokumentálta Magyarországon a Harangedényes kultúrát.

1. ábra. A gátszakadás által érintett terület domborzata

Tököltől délre a gátszakadásnak már nyoma sincsen a terepen. A Csepel-sziget felszíne szinte tükörsimának tűnik. Hogy az apróbb magasságbeli különbségek előbukkanjanak, térinformatikai módszerekre van szükség. A Csepel-szigetről készült 10000-es EOTR szelvényeken fél méterenként jelölik a szintvonalakat. Ezek a vonalak teszik számunkra láthatóvá a terepszín helyben láthatatlan domborzatviszonyait. A térképen csupán a vízzel borított területeket színezik kékkel, ezért a szintvonalak által bezárt területeket is kiszíneztem. Az így előbukkanó domborzat számomra is meglepő részletességgel rajzolta ki azt a "medret", mely az áradást levezette a Ráckevei-Dunába (1. ábra).

Fontos hozzátenni, hogy a töltésszakadás következtében átzúduló jeges áradat nem ebben a mederben folyt le, hanem szétterült az egész szigeten - a gátszakadástól délre. Ha hihetünk Szigetcsép elírásokkal teli wikipédia oldalának az árvíz idején a falu utcáin csónakkal közlekedtek. Ez azt jelenti, hogy az egyutcás település 100,5 méter tengerszint feletti magasságához legalább még fél méter víz hozzáadódott. Így kiszámolva az áradat 101 méteres szint alatt mindent elborított.

5. kép. Látszólag tükörsima felszín

Ha az árvíz mindent elborított hogyan jöhetett létre mégis Szigetcséptől északra az a hatalmas vízmosás? 

A helyiek által Bobonkov-szakadéknak, újabban Feneketlen-tónak nevezett vízmosás a levonuló árvíz munkája volt. A töltésszakadás után szétterülő víz sebessége lecsökkent, és mivel szinte egyenletesen mindent elborított, a nyugati oldalon nem is hozott létre eróziós formákat. A töltésből kimosott anyagot sem hordhatta éppen ezért messzire, legyezőként szétteregette közvetlenül a töltés mögött. A terület legmélyebb pontjain a vízborítás elérhette a 4-5 métert is. A térszín lejtését követve Kelet-Délkelet irányba zúduló víztömeg azonban előbb utóbb el kellett, hogy érje a Ráckevei-Dunát.

Mekkora víz állhatott ekkoriban a Ráckevei-ágban? Ez egy nagyon fontos kérdés a szurdok kialakulását tekintve. Elsősorban egy fogalmat szükséges tisztázni: mi is az az erózióbázis. Valamely terület erózióbázisa alatt annak legmélyebben fekvő pontját értjük, ahova a terület vizei lefolynak. Elvileg az erózió e szint alatt képtelen hatni. Ez a pont/vonal választja el a lehordódási területet a felhalmozódási területtől. Értelemszerűen a főágból átzúduló víz erózióbázisa a Ráckevei-Duna éppen aktuális vízszintje volt.

Mekkora volt a vízállás 1876. február 25-én Szigetcsépnél?

A kérdésre pontos, mért adattal nehéz válaszolni. Egy biztos, alacsony volt. Az Ercsinél kialakult jégtorlasz felvízen vízszintemelkedést, alvízen vízszintsüllyedést okozott. Az elgátolt Dunán Ercsi alatt szépen elfolyt a mederben lévő víz, utánpótlás alig érkezett, árvíz idején kialakult egy ideiglenes kisvízi helyzet. Mivel a Ráckevei-ág ugyancsak el volt gátolva a Gubacsi-gáttal vízutánpótlást legfeljebb a betorkolló kisebb patakokból szerezhetett. Vízutánpótlás hiányában a főág "leszívta" a Ráckevei-ág vizét is. Így az átaszakadt töltésen átjutó jeges ár egy meglehetősen kiürült mederbe zúdulhatott.

6. kép. A Bobonkov-szakadék északi árka itt kezdődik

Ahol a Csepel-szigeten átzúduló víz először érte el a Ráckevei ágat ott alakult ki a csépi Bobonkov-szakadék. A folyópart peremén átbukó víz egyből elkezdte hátravágódással bontani a part laza üledékét és hamarosan egy széles medret vájt ki magának. Ez egy önerősítő folyamat volt, hiszen minél jobban mélyült az árok, annál több vizet vonzott magához, ami tovább szélesítette és mélyítette a vízmosást. Az áradás erejének köszönhetően a kimosódás nem csak az erózióbázisig tartott, henem jóval az alatt is folytatódott. Töméntelen mennyiségű kimosott talaj zúdult zagyárként a Ráckevei-ágba. A hátravágódás folyamata egészen addig tartott, amíg volt a víznek utánpótlása. A Bobonkov-szakadéknak ma két elvégződése van, egyik az északi, másik a déli irányból gyűjtötte össze a Csepel-szigetet elborító vizeket. Mélyedésük markánsan kirajzolódik Szigetcséptől északnyugatra. Szántóföldek között bukkan fel először egy keskeny nádas, majd egy lapos, fűvel, kökénnyel, galagonyával borított mélyedés (6. kép). Egészen szokatlan látvány a sík rónán. A szakadék feje régebben messzebb is nyúlhatott a szándóföldek közé, idővel ezt a részt beszánthatták, betemethették.

A nyílt vízfelület innen nincsen már messze, előbb azonban át kell haladni a Barátság kőolajvezeték felett. Ezen a részen hiányzik a növényzet, így jól megfigyelhető az árok keresztmetszete (7. kép). Feltehetőleg a földmunkák során itt is történt némi elegyengetés.

7. kép. A Barátság kőolajvezeték, útban Százhalombatta felé

 

Jelenlegi nevén a Feneketlen-tó az, ahol az árok mélysége miatt állandó vízborítás található. A tó a Tökölre vezető útig tart, alatta áteresszel kapcsolódik a többi részhez, amely ma már a Ráckevei-ág víztestéhez tartozik. Az átereszben 2013. április elején volt vízmozgás, ez nyilván a csapadék, hó és talajvíz többletet vezette le a Dunába. A feneketlen-tavi szakasz nyílt vízfelülete 20-70 méter között váltakozik, míg az árok szélessége elérheti a 150 métert is. Meredek partfala idővel lankásabbá vált, de ma is élesen kirajzolódik a tájban. Az árok nagy részét sűrű nádas borítja, mely számtalan madárnak és vadnak nyújt menedéket (8. kép).

Az úttól keletre eső szakasz már nem az eredeti állapotokat mutatja. Északi partján nyaralók állnak, valamint a Lenin TSZ kecsketelepének romjai. Délen a település homokos strandja, valamint nyaralók szegélyezik. Ez már egy kotort rész, mélysége a 2,5 métert is eléri, amivel élesen elüt a Ráckevei-Dunától, melyet ugyancsak sűrű nádas borít nagyrészt.

8. kép. A Feneketlen tó víztükre

Miért pont Szigetcsépnél alakult ki ez az átfolyás?

Töltésszakadások esetén a leggyakoribb ok, hogy a folyó egy régi medrét foglalja el újra. Ilyenkor hiába a legnagyobb töltés is, a folyó felesleges vize birtokba veszi azt a természetes csatornát, melyet 100 vagy 1000 éve nem használt. A legvalószínűbb, hogy ezt történt Tökölnél is 1875-1876 telén. Az 1. ábrán látható domborzatábrázolás kirajzol egy környezetétől jól elváló, de több helyen bizonytalan futású mélyedést. Mondhatnánk erre, hogy ezt az átzúduló hatalmas víztömeg vájta ki magának. Ez azonban csak részben igaz.

2. ábra. Előre jelzett átfolyás?

A töltésszakadás fő oka a Busszista-tó mélyedése volt (A). Az bizonytalan, hogy ez egy régi Duna meder részét képezte-e, de az első ábra alapján ez valószínűsíthető. Ha meder is volt, víz már nagyon régen nem folyt benne. Egy másik lehetőség szerint az uralkodó szelek hozták létre ezt a mélyedést, kifújván a lazább üledékeket.

A lefolyás természetesen a legnagyobb lejtés irányába tartott, amelyet már meglévő, emberkéz által létrehozott mélyedések eltéríthettek (C pont). Az özönvíz a B pontnál a Ráckevei Duna egy réges-rég elhagyott mellékágát érte el, amely olyan régi volt, hogy az áradat nem is követte, hanem keresztbefolyt rajta. A Csépi-sziget északi csúcsánál egy igencsak szakadozott partfalat láthatunk (D). A víz tehát már egy meglévő kisebb vízmosásban érte el a folyót, amit "továbbfejlesztve" kialakította a ma is látható Szigetcsépi Szurdokot.

Hová tűnt az a rengeteg kimosott anyag?

A szigetcsépi szurdok méreteit figyelembevéve hatalmas mennyiségű kimosott (termő)földről van szó. A szigeten keresztül zúduló víz ezt mind magával vitte, bele az álló vizű Ráckevei-Dunába. A nagyobb szemcsék a sebességcsökkenés miatt rögtön kiülepedtek, míg az egészen finom agyag és iszap szemcseméret-tartományba eső hordalék az árhullám levonultakor kezdett csak kiülepedni. Valószínűleg a Csépi-sziget környéke és a hatalmas "vízmosás" holdbéli tájhoz hasonlíthatott 1876 tavaszán és a Dunának ez a része szinte teljesen betemetődött. Elmosódott a Tökölre vezető út, és számtalan gazda kereste hiába szántóföldjét. Ha az árok 2400 méteres hosszát megszorozzuk a 80 méteres átlagos szélességgel és a 2 méteres átlag mélységgel, 384000 köbméter föld hiányzik legalább a Csepel-sziget tömegéből. A valós érték ennél feltehetőleg nagyobb, pontos becslésre az azóta történt földmunkák ismeretének hiányában inkább nem bocsátkoznék.

3. ábra. Hová tűnt a kimosott anyag?

 

Amikor három évtized múlva újból megnyitották a Ráckevei-Dunát, a Kvassay zsilipen át érkező friss víz némiképpen újra mederformára alakította ezt a Duna-szakaszt, de minden üledéket nem tudott elszállítani. A 3. ábrán megfigyelhető, hogy az A pontban betorkolló vízmosásból kiülepedő hordalék szinte teljesen körbevette a csépi Csupics-szigetet. Elzárta a csépi mellékágat, és harmadára szűkült a főág szélessége (B). Ez ma védett terület, úgynevezett úszóláp, ingoványos terület rengeteg náddal. Az üledékbe a megnyitás után újból bevágó Duna (C) lassan elkezdte Tass felé szállítani minden általa mozdítható hordalékot. Egészen az Angyali-szigetig nyomozható, egy - főként a jobb parton futó - keskeny üledékcsóva, melyet nádasok jelölnek (D). Ennek anyaga ugyancsak a csépi földekről származik.

9. kép. Nádassal borított "tó" a Duna helyén

A szigetcsépi szurdok torkolata ma úgy fest, mintha a Velencei-tó partján sétálnánk (9. kép). Kiterjedt nádasok között itt-ott megcsillanó, lassan áramló víztükör és számtalan vízimadár fogadja az ide látogatókat Magyarország legnagyobb árvízi emlékhelyénél.

Utószó: a bejegyzés első ábrájának készítésekor figyeltem fel egy elhagyott Duna-mederre, amely keleti irányból érintette Szigetcsép falut. Valahol a tököli erdőben szakadhatott ki a főágból. Íve a terepen nem látszik, csupán a domborzatmodell segítségével bukkanhatott elő. Egykor terebélyes szigetet ölelhetett körül. A későbbiekben még lesz róla szó, egyelőre régi térképeken és leírásokban nyomát sem lelni. Meglehet annak már több ezer éve is, hogy ez a sziget a Csepel-szigethez fő tömegéhez forrt.