2019. július 30., kedd

Katonaemlékek a Hárosról


Nem a Római part Budapest utolsó érintetlen dunapartja, hanem a Háros-sziget. Ezt mindenki tudja, aki járt már ott. Mármint az a kevés ember. Mostanában. Régen többen voltak a szerencsések, akik magukat talán nem is gondolták szerencsésnek a szolgálati idejük alatt, amit katonaként a féslzigeten kellett tölteniük. 

A Dunai Szigeteken viszonylag kevés az ún. "oral history", azaz a szóban elmesélt emlék egy sziget régmúltjáról. Igyekszünk ez bepótolni. A Háros-sziget 1930-2001 közötti katonamúltjából idéz fel nekünk egy rövid szakaszt Bíró József szakaszvezető, aki 1972-1973-ban töltötte katonaidejét az őrszolgálatban a már akkor is félig dzsungel szigeten.

írta: Bíró József 

Dzsungel a szupertitkos szigeten, 1968 (fentrol.hu)

1971 és 1973 között teljesítettem sorkatonai szolgálatot. Bevonulás után Zalaegerszegre kerültem és az alapkiképzés is itt zajlott le, rádiós beosztásba kerültem. Némi protekcióval kerültem fel Budafok-Hárosra, mivel az egész családom Budapesten élt. A szolgálatom a Hároson pontosan 17 hónapig tartott és az itteni gyakorlattól eltérően 1 hónappal korábban szerelhettem le első kisfiam születése miatt. Az áthelyezésemet követően villámgyorsan a ruházati raktárban találtam magam, mivel a főnököm úgy ítélte meg, hogy a feladatot egy textilipari technikumot végzett technikus jobban el tudja látni. 

A laktanya különleges helyen terült el, a Háros-sziget és a Hunyadi-sziget területén. Valójában mindkettő félsziget volt és az iparvágány választotta el a gyártelepektől, az élesztőgyártől, a gyufagyártól és a lemezművektől.

A katonás bejárattól jobbra, kicsi, önálló épületben volt az ügyelet bázisa, balra pedig az őrség épülete a szokásos felépítéssel: pihenő, fegyverszoba, stb. Egy külön, emeletes épület szolgálta a sorkatonák szállását, étkezőjét. A telepen szétszórtan, de a bejárat közelében helyezkedtek el a különféle javítóműhelyek, míg a Ruházati raktár épülete, amelyben az orvosi rendelő és gyengélkedő is volt, közvetlenül a Duna partján. A katonák többsége rendszeresen teljesített őrszolgálatot, néhányan pedig egyéb feladatokat láttak el. Pár katona dolgozott a javító műhelyekben, ahol a sereg műszaki eszközeit kezelték.

Volt a telep hátsó részében egy istálló, két lóval és egy másik helyen disznóoólak sorakoztak. Így a legénységi vagy tiszti étkezdék ételmaradékát edényekben a lófogattal az ólakhoz vitték, etetéshez. A hízók azután a konyhán végezték.


A különálló Hunyadi-sziget is volt őrhely, szabályos váltással. Az öböl nyugati, budafoki oldalán civilek horgásztak, a laktanya területén, főleg a Hunyadi-szigeten csak a honvédségi horgászok, de ők sem túlságosan sokan vagy gyakran.

Mivel elég gyorsan kaptam csontcsillagot, így tizedesként sok szolgálatot adtam, sokat voltam kimaradáson. Ha ezt valamiért nem kaptam meg, akkor az erdőben bolyongtam. Igaz, hogy ez teljesen szabálytalan volt, de a felállított őrök mindig átengedtek. Mint tizedes, nem toltam ki senkivel, így elnézték a szabálytalanságomat a tiltott területen való mászkálást. Szenzációs erdő volt, de szinte áthatolhatatlan, mert nemigen járt benne senki.  '72-'73 táján magas, egybefüggő őserdő volt a terület nem beépített részén, főként nyárfákból állt. Mivel senki sem használta tüzelésre a fákat,  teljesen érintetlen volt az erdő. Beszélték, hogy a tisztek néha az ott élő vadakra is vadásztak, de ezt nem láttam. Egy alkalommal az egyik társunk besokallt és lelépett, dezertált. Mivel több nyom mutatott arra, hogy nem hagyta el a laktanya körzetét, ezért járőröknek, éles fegyverrel kellett ezt a dzsungelt átfésülni, láncba állva. Hát nem lehetett egy leányálom. De nem ott találták meg a katonát, viszont ők bejárták a dzsungelt, a sziget csúcsáig.

Az épületektől viszonylag nagy, kb. 2 km-es távolságra volt egy focipálya, de nemigen használtuk, mert az állandó őrség, szolgálat után mindenki igyekezett kimaradásra, eltávra menni. A focipályát azóta benőtte az erdő. A focipálya mögött volt egy kisebb őrségi épület, ők a lőszerraktárat védték.

A lőszerraktárnál felállított őrnek igazán természetközeli helyzete volt. Egy alkalommal az erdő felől zajokat, lépéseket hallott a soros őr egy éjszakai szolgálatban. A szabályos felszólítást — "Állj, ki vagy?", majd pedig — "Állj,vagy lövök!" követően a mozgás és a zaj tovább folytatódott. Erre egy rövid sorozatot engedett a hang irányába, majd várt. A riadóztatott ügyelet a helyszínre ment és a földre feküdve várt a fejleményekre. Ők is hallották a zajokat ezért ők is lőttek, rövid sorozatot. A zaj folytatódott, majd az erdőből előbukkant az alakulat 2 lova, sérülés nélkül. Kiderült, hogy a lovász elfelejtett nekik enni adni, ezért kitörtek az istállóból és önállóan megvacsoráztak az erdőben. Lett nagy ribillió, vizsgálat és persze büntetés is a lovásznak, jó ideig nem mehetett haza.


Ez a dzsungel rendkívül változatos növényvilággal rendelkezett, sem fakivágás, sem más emberi tevékenység nem zavarta meg. Jellemző,hogy a nagytétényi Tropicarium építése alkalmával az édesvízi akváriumok dekorációját innen biztosították, mivel könnyen találtak érdekes fa-és rönkformákat. A gyűjtéshez természetesen kértek és kaptak engedélyt.

2019. július 21., vasárnap

Áttűnés: Kanyarulat a Bédán


Planum exhibens Sectionem Fluvii Danubii
a Sylvula Possessionis Baar usque Sylvam Gerétz Hát dictam...
(forrás: maps.hungaricana.com)

Némi mérnöki rásegítéssel és több lépcsőben került át a Béda erdő a Duna-Tisza közéről a Dunántúlra. A mérnöki rásegítésről készült 1803-ban egy terv is, amelyen a szakemberek behúzták azokat az átvágásokat, ahová az új Duna medre került volna. A folyó azonban másként gondolkodott mint a mérnökök. A behúzott vonalak helyén kiásott árokban van ahol még ma sem folyik Duna, ilyen száraz árok található Kölkedtől keletre. Megint máshol a Duna nem arra ment, mint kellett volna, így a levágott Béda-kanyarulat helyén kettő jött létre; az 1803-as meder vonalán a Külső-Béda, és később a Belső-Béda, mielőtt az átvágás végre sikerül. 

A Bédától délre a Bok kanyarulat is oldalt váltott a Dunán, már nem a Verpolya felől lehet megközelíteni, hanem Erdőfű felől. Valamivel több került át a Dunántúlhoz, mint azt 1803-ban tervezték és a folyó sem volt hajlandó követni a kiegyenesített medret, némi mozgásteret meghagyott magának. 


A Külső-Béda folyamatosan vándorló kanyarulata azonban mozdulatlanná dermedt, amint a Duna megtalálta az új, rövidebb medrét. Szinte ugyanott találjuk mint két évszázaddal ezelőtt. 


2019. július 12., péntek

Wachau orra


Végül egy hibrid megoldás született... A rossatz-i kastélyban levett minták közül a polgármester fiának orrát egy régóta a Wachauban élő, amúgy hamburgi nő orrával ötvözték. Az eredmény egy négy méter magas dunaparti műalkotás lett a 22 fős osztrák falu, St. Lorenz révállomása mellett. 

Wachauer Nase (photo © Ariane Reither)
  
Az osztrák Wachau-t mindenkinek fel kell keresnie legalább egyszer, aki szereti a Dunát. Megmászni Dürnstein és Aggsbach meredek hegyoldalait, megkóstolni a helyi fehérborokat, megtapogatni az életnagyságú "willendorfi vénuszt", rácsodálkozni a miniatűr falvak miniatűr templomaira, végigkerékpározni, végighajózni ezt a nagyszerű völgyet. És ezen felül a 2014. folyamkilométernél rá lehet csodálkozni Ausztria legnagyobb orrára, amely láttán Cyrano de Bergerac is elismerően csettintene.

De még mielőtt közelebbről megismerkednénk az orral, látogassuk meg a közelben álló román stílusú templomot. 

Weißenkirchen és St. Lorenz a III. katonai felmérésen (mapire.eu)

St. Lorenz temploma a legkisebbek és egyben a legidősebbek közé tartozik Wachau-ban. De mégiscsak elegendő egy 22 fős faluhoz. Történetének szomorú aktualitása is van, 12. helyen szerepelt az Frontiers of the Danube világörökségi pályázaton az ausztriai helyszínek között. Ebből már kitalálható, hogy a Duna jobb partján, azaz Noricum provincia egykori területén található román stílusú templom bizony római alapokon nyugszik. 

St. Lorenz temploma 1938-ban. (forrás: Alte Ansichten aus der Wachau)

A közeli Bacharnsdorf római emlékéről már volt szó a blogon. Ez a legalább 1600 éves építmény azért fontos, mert egy családi ház falát képezve példát ad arról, hogyan is nézhetett ki egy dunamenti római őrtorony. Három szintje alapján meg lehetett szerkeszteni többek között a Dunakanyar hasonló korú őrtornyait. Habár St. Lorenz IV. századi maradványa hasonló méretű, nem sok látszik belőle. Ugyanis két épület, a parókia déli és a templom északi falát képezi egyszerre. És mint ilyen csak egy kis részen bukkan elő, a parókia nyeregteteje fölött. 

Úgy tűnik, közel ezer évvel az őrtoromy megépítését követően (a XIII.-XIV. században) a templom építésekor még ilyen magasságban álltak a falak. Elképzelhető, hogy a többi (a templom szempontjából rossz helyen álló) fal köveit is felhasználták az építkezésen.

No, de térjünk vissza az orrunkhoz!

St. Lorenz román stílusú temploma eltakarja az "orrot" (forrás)

2012. október 13-án mintegy 70 fő gyűlt össze a Schönborn grófok egykori kastélyában Rossatz központjában annak érdekében, hogy szaglószervével modellt állhasson a Gelatin művészcsoport legújabb projektjéhez. Hiszen milyen más orr jöhet szóba a "Wachau orrát" megörökítő szoborhoz, mint egy eredeti wachau-i orr. A jó hangulatú eseményen folyt a sör, a helyi fehérbor és a kajszibarack likőr, sült a kolbász, miközben a művészcsapat gipszmintát vett a lelkes jelentkezők orráról. 

És az eredmény? Egy négy méter magas, öt méter széles, hét és fél méter hosszú műalkotás, amely folyásirányban emelkedik.

Orrmodellek munka közben (Photo © Gelitin)

Olyan, mintha egy óriás lenne eltemetve a Duna partján, akikenk csak az orra látszik ki. Orrlyukába kényelmesen elfér egynéhány ember. A Duna áradásai telehordják iszappal, amelyen megtelepszik aztán a növényzet. A fű úgy nő benne, mint az orrszőrzet. 

Rövid időn belül az "Osztrák Dunakanyar" igazi nevezetességévé vált.

Orrbarlang. 

Itt a régi és az új jól megfér egymással. A weißenkircheni révnél az ókori romokért és a középkori templomépítészetért rajongók mellett a kortárs művészetek szerelmesei is megtalálhatják számításukat!

2019. július 6., szombat

Fél évszázad a Dunán II. — Budapesttől a Deltáig



50 éve jelent meg a szlovák Rudolf Fabry szerkesztésében a Dunaj, Donau, Duna című képes album, amely a forrástól a torkolatig országonként mutatja be a Dunatájat. Igazi időutazás ez, hiszen alig telt el egy emberi élet és a folyó képe egyszerre mutatja a megváltozott és a változatlan képét. A könyvből válogatott képeken keresztül rácsodálkozhatunk a tájra, ahol szinte mindegyik kép ismerős lehet mégis valami mindig más. Hol egy híd hiányzik, hol a jól ismert erdő, vagy éppen a házak. Szokatlan autók bukkannak fel, régen elsüllyedt szigetek emelkednek ki a habokból. Válogatásunk második részében a Duna alsó szakaszát járjuk be a Budapesttől a Duna-deltáig.


Helybéliek nézik az újvidéki Žeželj híd építését, amely 1961-ben készült el, 1999-ben a NATO bombázásban pusztult el.

Az itt látható képek nem feltétlenül mind 1969-ben készültek, találunk korábban készülteket is. A képek mellett fel vannak tüntetve a fotósok — többnyire szlovákok, románok, bolgárok és osztrákok —  de pl. a magyarországi képek egyformán az MTI képtárából származnak. A könyvhöz tartoznak rövid leírások is országonként lebontva, amely igen érdekes aszimmetriát mutat. 1969-ben még csupán nyolc ország osztozott a Dunán; Németország, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia és a Szovjetunió,  közülük a csehszlovák és a szovjet rész is ugyanakkora súlyt kapott mint a nagyobb államok. Mivel az itt látható képek szinte mindegyikéről volt már cikk a Dunai Szigetek blogon, a képek alatt megtalálhatják ezekre a hivatkozást!

Horgászok valahol Szerbiában, a szokatlanul széles Duna partján.

Szendrő várának huszonöt bástyája a szemközt fekvő Szendrői-sziget azóta eltűnt vendéglőjéből. 

A Babakáj-szikla, háttérben Lászlóvára, a román parton. Ma már nem sok látszik ki belőle.

Hajók a Nagy Kazán-szorosban, az erőmű megépülése előtt. Valahol itt a legmélyebb a Duna.

A Vaskapu (Đerdap) Nemzeti Park Szerbiában.

Ada Kaleh szigete, néhány évvel az elárasztás előtt. Háttérben az utak magasabbra építésének nyomai.

A Vaskapu I. erőmű építése.

A Rusze-Giurgiu "Barátság" vasúti híd egészen 2013-ig az egyetlen híd volt Bulgária és Románia között.

A bulgáriai Lom kikötője.

Vadkempingezők a bolgár Duna partján.
  
Úttörők hallgatnak egy előadást Szvistov magaspartján, a vár romjai között.

Ifát rakodnak be a szovjet Izmail kikötőjében.

A szovjet Velence. Útban a piacra Vilkovóban.

A Duna-delta specialitása, a tokhal és a kaviár.

És végül elmosódik a határ a folyó és a tenger között...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...