Patak a Városliget alatt

A Városligeti-tó a Vajdahunyad várával. (Fortepan 76655, Erky-Nagy Tibor)

Pesten ma már csak a talajvíz-anomáliák árulkodnak arról, hogy a Rákos-patak mellett létezett egy másik vízfolyás is, amely hol felbukkant, hol eltűnt a térképekről. Később a város fejlődése maga alá temette és híre sem maradt egy lapos, kibetonozott tavat leszámítva. 

Mivel a Városligeti-pataknak több dunai vonatkozása van, érdemes egy külön bejegyzést szentelni neki, mivel tudtommal még egyetlen konkrét írás sem született róla.. 

A Duna balpartján, a főváros általánosságban Pestnek hívott részén több nagyobb patak ömlik a Dunába, például a Szilas-patak Káposztásmegyeren, vagy a Gyáli-patak Soroksáron. A történelmi, azaz 1950 előtti Pest területén azonban csak kettő volt; A Rákos- és a Városligeti-patak. Ez a két patak párhuzamos volt; egyaránt délkelet-északnyugati folyásiránnyal rendelkezett, sőt, a Városligeti-patak a Rákos-patak mellékvize volt. Hogy egészen pontosan hol volt a dunai torkolatuk? Ez egy jó kérdés, a tájtörténész vissza is kérdezhetne, hogy mikor? 

A már említett délkelet-északnyugati irányultság Budapest környékén ismerős lehet sokak számára, ezt a tektonikailag előrejelzett irányt követi a Pilis vonulata, a Göd és Dunakeszi között található völgyek, az Ördögárok és a többi. A Városligeti-patak esetében is elképzelhető, hogy ez az irányultság tektonikai okokra vezethető vissza, hiszen a Duna Budapesten a pleisztocén során ugyancsak délkelet, azaz Szeged irányában folyt, mígnem egy újabb tektonikai süllyedés valamikor a holocénban, azaz az elmúlt 12 ezer évben el nem térítette a folyót déli irányba. A pleisztocén korú folyómedrek ismerete már csak azért is fontos, mert a Városligeti-patak egy olyan térszínen folyt, amely körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki. Ezt a térszínt, amelyet a földrajz a "II/b terasz" néven ismeri, a Duna hordaléka építette fel valamikor az utolsó előtti, riss eljegesedés idején. Később a Duna medre mélyebbre vágódott és a II/b terasz ármentes térszínné vált, legkésőbb az utolsó (würm) eljegesedés idejére. Elképzelhető tehát, hogy a Városligeti-patak egy korábbi pleisztiocén Duna-meder nyomvonalát örökölte meg, ahol a vízáramlás iránya a Duna-völgy mélyülése miatt az ellenkező irányba fordult.

Budapest ősvízrajzi képe a Városligeti-patakkal, az újpleisztocén végétől a szabályozásokig.
Összeállította: Góczán László
1. Holocén medrek 2. A XIX. század elejéig létező mocsarak
3. A XIX. század elejéig létező tavak 4. a jelenkori ártér határa

A II/a terasz kialakulása idején a Városligeti-patak valahol a Hungária körút-Kerepesi út kereszteződésében érhette el a Dunát. Miután ez a terasz is ármentessé vált az utolsó jégkorszak után a patak ezt a szárazulatot is bitrokba vette, immár a Városliget mai területéig. Ugyanitt, vagy kissé északabbra lehetett a Rákos-patak torkolata is. A jelenkorhoz közeledve a Rákos- és a Városligeti-patak egyesült vize olyan újabb elhagyott Duna-medreket vett birtokba, mint például a jól ismert Rákos-árok, amely a Nagykörút vonalán kerülte meg keletről Pest városát. Szerencsére A Rákos-árok még időben száradt ki ahhoz, hogy térképeken ábrázolhassák.

Horusitzky Henrik: Budapest dunabalparti részének talajvize és altalajának geológiai vázlata
Hidrológiai Közlöny 1935 (15. évfolyam) 

A földtörténeti áttekintés után vizsgáljuk meg merre kanyargott a Városligeti-patak, illetve hol maradt még némi nyoma a felszínen!

Óriási hibába esnénk, ha az egykori Városligeti-patakot a mai Rákos-patak alapján próbáljuk meg elképzelni. Hiszen ez alapján még a régi Rákos-patakról sem alkothatunk képet. Először is a Városligeti-patak vízgyűjtő területe jóval kisebb a Rákos-patakénál, így a vízhozama is jócskán elmaradt tőle. Nem is biztos, hogy patakként írhatjuk le, a Városligeti-patak elnevezés az utókor műve, valószínűleg olyasvalakitől kapta, aki patakként sohasem láthatta.

Érdekes módon a legkorábbi, XVIII. századi pesti térképek nem ábrázolják a Városligeti-patakot. A Városliget történetével foglalkozó írások is inkább homokdombok között megbúvó mocsárról számolnak be, melynek partján ökröket legeltettek. Ez a lapos, mocsaras völgy jellemezte leginkább a Városligeti-patakot, legalábbis addig az ideig, amíg a város terjeszkedése el nem érte. Forrása valahol a Kúttó-dűlőben lehetett, a Kőbánya-Kispest megállóhoz közeli Richter gyógyszergyár környékén. Tőle északkeletre magasodott az ugyancsak egykori dunai terasz, a kőbányai Óhegy a maga 148 méteres magasságával. Innen a Vaspálya úttal párhuzamosan tartott észak-északnyugati irányba, keresztül a posványos, széles völgy nevét megőrző Laposdűlőn, majd a már említett Hungária-Kerepesi út kereszteződésében fordult a Városliget felé. 

  

Lóversenytér a későbbi Népstadion helyén, nagyverseny előtti parádé.
Háttérben a Magyar Állami Földtani Intézet látszik. 1912. Fortepan 86058/Schmidt Albin

A lóversenytér (Rennbahn) a III. katonai felmérésen, 1880 körül. 

Egykori medre ott rejtőzik a Népstadion alatt, és ugyanez a medre még a felszínen volt, amikor a főváros nagyközönsége még lóversenypályaként látogatta. Horusitzky Henrik 1935-ben leírta, hogy a patak medrét a környékbeliek szemétlerakóként hasznosították. Korabeli térképek tanúsága szerint a lóversenytér közepén a meder tóvá szélesedett. Itt, a Népstadion környékén torkollott bele néhány kisebb vízfolyás a Herminamezőről és a Törökőr-dűlőről, valamint a köztemető felől "egy igénytelen kis erecske". A sportpályákat a Thököly utat keresztezve hagyta el és a Cházár András (korábban Bálint, majd Szent Domonkos) utca középvonalában érte el a Városligetet.

A Városligeti-patak Bálint utcai szakasza (maps.hungaricana.hu)

Az Ajtósi Dürer sort átlépve a Nagyjátszótéren csordogált keresztül, elhaladt a "Kertem" mellett, majd a Napozóréten egy kis öblözetet alkotott, egy kisebb szigettel, nyugat felé fordulva ömlött bele a Városligeti-tóba, amely a völgy egyik szélesebb és laposabb térszíne lehetett, ahol a szárazabb időszakokban is megmaradhatott a mocsaras pangó víz. Több ilyen része is volt a Városligeti-pataknak, emlékükről a fúrásokból előbukkanó tőzeges talaj árulkodik. Annak ellenére, hogy ez a tó maradt meg egyes egyedül a Városligeti-patakból, emberi alkotás, a mocsaras terület megtisztításával jött létre. Több szigetet is kialakítottak rajta, talán a legnevezetesebb az, amelyen a Vajdahunyadvára áll. Kifolyása a tó északnyugati csúcsánál volt. Valahol itt találkozhatott még természetes állapotában a Rákos-patakkal. Ez az állatkerti rész (Pálmaház, Nagy-tó) volt a Duna természetes árterületének keleti pereme, ahová a folyó utoljára az 1838-as jeges árvíz idején öntött ki.

A Városligeti-patak ligeti szakaszának sorsát az 1896-os Ezredéves Országos Kiállítás pecsételte meg, amikor az Ajtósi Dürer sor és a Városligeti-tó közé eső patakmedret az építkezések miatt feltöltötték. A feltöltés miatt a Városligeti-tó elvesztette a meglévő csekélyke vízutánpótlását. Ennek kiküszöbölésére 1894-1896 a Rákos-patak Szőnyi úti kereszteződésénél felépült egy vízkivételi mű, amely csatornahálózaton keresztül szállította a friss vizet a tóba. Ez az állapot 1971-ig tartott, ekkor készült el a Kisföldalatti meghosszabbítása. Az új nyomvonal földmunkái során a csatornát megszüntették, a tó vízutánpótlását azóta sem sikerüll megnyugtatóan rendezni. A Rákos-patak díszes "torkolata" ma is megcsodálható a vajdahunyadvári Jáki kápolna mögött (47.516254, 19.083642). 

A Városliget 1869-ben (maps.hungaricana.hu)

Mint láttuk, a Városligeti-patak a Rákos-patakkal egyesülve haladt eleinte dél, majd a város terjeszkedésével nyugati irányba. Később a Rákos-patak új medret alakított ki természetes módon a Vizafogó utcai új torkolata felé, a Városligeti patak pedig elveszett az egykori Duna-ágak mocsaras szövevényében. Ahogy a város terjeszkedett észak felé, és megépült a Vác-Budapest vasútvonal, a mocsaras terület rendezése elkerülhetetlenné vált. A Városligeti-patak mesterséges mederbe került; árokként vagy csatornaként, az utcák vonalát követve jutott el a Dunához. 1870-1880 körül ez a torkolati szakasz a következő módon alakult: A vasutat keresztezve a Lőportárdűlőn éles szögben befordult a Szabolcs utcába, még a Dózsa György úti kereszteződés előtt átvágott a XIII. ker. Rendőrkapitányság telkén, éles szögben keresztezte a Dózsa György utat, a metrómegállótól délre a Tisza utcánál vágott át a Váci út alatt, majd a Dráva utca végén torkollott a Dunába.

Ezt a szakaszt valamikor a XX. század fordulóján betemethették, ezután a Városligeti-patakot többé már nem ábrázolták Budapest térképeken. 

A Városligeti-patak torkolati szakasza 1870-ben (maps.hungaricana.hu)

A terjeszkedő Budapest felülírta a több száz ezer év alatt kialakult domborzatot, az árteret, árkokat, mocsarakat betemették, a homokdombokat elhordták. Ennek a tereprendezésnek esett áldozatul a felszínen a Városligeti-patak lassú folyású, helyenként mocsaras medre, de a feltöltések alatt a talajvíz jobbára a régi útját járja a Duna irányába. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrológiai viszonyairól. Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam) Értekezések és rövid közlemények.
• Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrogeológiai viszonyai. Hidrológiai Közlöny 1932 (12. évfolyam) 
• http://www.varosligetpark.hu/wp-content/uploads/2017/04/varosliget_torteneti_kronologia.pdf
• Magyarság, 1925. október (6. évfolyam, 220-246. szám) 1925-10-03 / 222. szám

A Rákos-árok nyomában

Hogyan viszonyul egymáshoz a budapesti Nagykörút, a középkorban alatta húzódó Duna-meder, valamint a Rákos-árok egykori nyomvonala? Vajon láthatta-e még Nemecsek Ernő az árkot, vagy akkorra már megpecsételődött a sorsa? Régi térképek segítségével járjuk be a Dunának ezt az elfeledett útvonalát, kiderül honnan származik a Rákos elnevezés és közben egy régen elveszett sziget is megkerül.

A Duna fattyúága 1752-ben

Annak idején már Rómer Flóris is tisztában volt vele, hogy a középkori oklevelekben feltűnő, a Dunán keresztülvivő kerepesi révet nem valahol a Gödöllői-dombság tövében kell keresgélni, hanem a mai Blaha Lujza téren, Pest kellős közepén. Ami azt jelenti, hogy a középkorban a Nagykörút nyomvonalán egy hajózható Duna-ágnak kellett lennie. Amiből látszólag semmi nem maradt napjainkra. Szerencsére egy kis utánajárással felelevenedik ennek a Duna-szakasznak a története.

Pest városának feltérképezése a török kiűzését követően kezdődhetett meg, egészen addig bizonytalan eredetű, hitelesnek nehezen elfogadható metszetekkel ábrázolták a várost. [1] Mikovinyi Sámuel 1737-es térképén már tanulmányozható a várostól keletre fekvő Rákos-árok. A térkép az árokról szóló előző bejegyzésben már közre lett adva. Az időrendben következő térkép 1752-ből származik és a Pest városától északra elhelyezkedő határt mutatja (Rómer Flóris: A régi Pest c. kötetében tanulmányozható). A Margit-sziget alsó harmadánál, áttellenben a pesti parton egy meder szakad ki a Dunából. E meder nem követi a Nagykörút nyomvonalát, attól északabbra ágazik ki a folyóból, nagyjából a mai Szent István parknál. A magasparton futó Váci utat elérve délnek kanyarodik a Nyugati Pályaudvar felé, és onnan hozzávetőlegesen a Nagykörút nyomvonalán kanyarog tovább egészen a Boráros térig. A Nyugatinál és a Blaha Lujza téren már nincsen szükség révészre, híd ível át rajta.

A Duna-meder egyik utolsó ábrázolása 1761-ben

1761-ben Johann Philip Binder metszetén ugyanez az állapot látszódik. Ezen a kissé részletesebb térképen már az is látszik mi volt ekkoriban az árok funkciója: a város-környéki majorságok egyenesen a Dunából szerezhettek maguknak öntözővizet. A XVIII. század közepén azonban megváltozott a meder vízutánpótlása. Oross András tanulmányában [2] ezt az 1750-es évekre teszi, Lászlóffy Woldemár írásában [3] az 1775. évi árvízet jelöli meg fordulópontként, a rendelkezésre álló térképek azonban 1761-1764 közé teszik a Duna-meder lezárását.

A váci töltés 1838-ban

Hol húzódott ez a meder tulajdonképpen? A modern-kori feltöltések után komoly geofizikai vizsgálatokkal lehetne ezt kideríteni, de szerencsére a régi térképek itt is a segítségünkre sietnek. Régebben úgy képzeltem el az 1838-as árvíz leírásaiban rendszeresen hivatkozott váci töltést, mint egy olyan védvonalat, amely a várost északi irányból, a Dunára merőlegesen védte. Nos tévedtem, a töltés párhuzamosan futott a Dunával és látszólag semmit nem védett (lásd fenti képet). Viszont hogyha összevetjük a látottakat mindazzal, amit a Nagykörút nyomvonalán futó Duna-mederről tudunk mindjárt tisztább lesz a kép. A váci töltés ugyanis ezt a medret zárta el a folyótól, a tervezők szándéka szerint örökre. A váci töltés a Nyugati és a Lehel tér magasabb térszíneit kötötte össze. Lászlóffy Woldemár az 1775. évi jeges árvízhez köti felépülését, amikor a Duna újra teljes egészében birtokba vette ezt a medret és mindent kimosott belőle, amit benne talált. Csak Pesten 611 házat. Ez volt a történelmi idők legnagyobb addigi árvize, szintjét a Duna mappáció térképészei mindenütt megörökítették az utókor számára. Mindössze 164 centiméterrel maradt alatta az 1838-as nagy jeges árvíznek.

A soroksári töltés 1838-ban

A váci töltéssel egyidőben megépült a soroksári is, mely a mai Haller utca nyomvonalán haladt és délről védte a várost az esetlegesen visszaduzzadó Dunától. Ez a földből készült töltés merőleges volt a folyóra, de épült egy másik töltés is, méghozzá fából a Rákos-árok déli lezárására. A soroksári töltéstől tartott a Boráros térig, sőt még azon is túl, talán a közraktárakig. A töltésen átereszt biztosítottak a lefolyó eső- és szennyvíznek.

A Vizafogó szigetének íve és a Rákos-árok 1793-ban

A medret tehát lezárták, de csak majdnem teljesen, ugyanis a majorságoknak továbbra is kellett a víz. A Dunát azonban mégsem ereszthették vissza a töltés mögé. Alternatív megoldást kellett kidolgozni. Kézenfekvőnek látszott a legközelebbi friss vizet szállító patak felhasználása, amely esetünkben a Rákos-patak volt. Ha a geomorfológiai viszonyok nem siettek volna a korabeli polgárok segítségére bizony csak komoly földmunka árán sikerült volna ez a művelet. 

A Vizafogónak nevezett ártér nem csupán a vizák szaporodásának nyújtott segítséget, hanem a téglagyáraknak is kitűnő agyagot szolgáltatott. És mivel e terület még a középkor során feliszapolódott sziget volt, adódott az ötlet, hogy a Rákos-patak vizét a Vizafogó-sziget régi fattyúágában vezessék tovább addig a pontig, ahol a váci töltéssel lezárt Duna-meder kezdődött. Az Ördög-malom mellett elhaladó váci országút túloldala volt tehát a Rákos-árok új kezdőpontja, szemben az azóta elkotort Fürdő-szigettel. Innen ered tehát az árok új neve. Nyomvonala azonban nem csak itt változott, részben elhagyta a Nagykörút ívét. 

A Vizafogó 1838-ban

A Duna széles medre, mint láttuk a Lehel-tértől egészen a Nyugati térig nyújtózott. A lezárás következtében egy pataknyira szűkült az áteresz az új töltésen, mely a Lehel téri magaspart mellett engedte át a "mentett ártérre" a Rákos-patak vizét. Ez a szakasz valószínűleg egy frissen kiásott árok volt, nyomvonala ugyanis nyílegyenesen haladt a Ferdinánd híd - Váci út sarkától keresztül a sínek alatt a terézvárosi Hunyadi térig. Ha követte is a Duna medrét, annak külső oldalán kellett futnia.

Terézvárosi majorságok 1830-ban

Aki a mai, sűrűn beépített Terézvárosban próbálja elképzelni a háztömbök alatt futó árkot nehéz helyzetben van. Talán a fenti (nyugatra tájolt) térképrészlet érzékelteti legjobban az elmúlt kétszáz évben bekövetkezett változásokat. A részlet az Andrássy úttól keletre eső majorságok környékét ábrázolja, az elmaradhatatlan gémeskutakkal. A Rákos-árok ekkor már egyáltalán nem emlékeztetett folyómederre, sokkal inkább egy esővíz-csatornára. Néhány térképrészleten szinte követhetetlen, több helyen megszakítják a rajta átmenő utak.

Terézvárosi tavak 1810-ben

A Rákos-árkot nem csupán öntözésre használták, a térszín lejtését kihasználva a belső városrészek eső és szennyvize is ide folyt le. Komolyabb esőzések során a keskeny árok képtelen volt levezetni a lezúduló vízmennyiséget és elárasztotta a környékbeli házakat. Számomra újdonság volt, hogy a VI. és VII. kerületekben, a Király utca két oldalán díszkertek tavait is táplálták belőle.

Tegel Laken, azaz a Duna-meder utolsó maradványa 1793-ban

Egyetlen helyen, a Blaha Lujza tér déli részén éppen a kerepesi révnél maradt fenn legtovább a Duna egykori medre. 1793 után már egyetlen térképen sem szerepel ez Rókus kápolna mögötti elnyújtott tó. Szinte lehetetlen elképzelni a forgalmas csomópontban a 900 évvel ezelőtti révátkelést, és a 200 évvel ezelőtti nádasokat és a bennük zajló vadkacsavadászatokat. 

A részlet jobb oldalán, a mai Rákóczi tér helyén is egy nedves foltot jelöl a térkép, ez az azóta eltemetett tavacska később sok gondot okozott a 4-es metró építőinek. Valamivel lejjebb a Baross utca hídja ível át a Rákos-árkon.

Ferencváros és a Rákos-árok torkolata 1810-ben

Alsó szakaszán Ferencváros gyorsan terjeszkedő házsorai között kanyarog az árok a Boráros tér felé. Az Iparművészeti Múzeum melletti Hőgyes Endre utca régi neve még emlékeztet a vízfolyásra. Ez volt annak idején a Rákos utca, melynek hátsó házsorai a névadó árokra nyíltak. A 3-as szám alatt élt Nemecsek Ernő, a Pál utcaiak hőse:

...Ott volt mind egy szálig az egész társaság, csak egyetlenegy tagja hiányzott: Nemecsek, aki betegen feküdt otthon. Így történt, hogy a Pál utcaiak hadserege a csata napján, éppen a csata napján közlegény nélkül maradt. Aki ott volt, mind hadnagy, főhadnagy, kapitány volt. Maga a közlegény, maga a tulajdonképpeni hadsereg otthon feküdt a Rákos utca egyik kertes kis házában, annak is egy csöpp kis ágyában, betegen...

Ferencváros kertjei 1820-ban

Ott, ahol ma a kettes villamosra várakozunk a Petőfi híd alatt ért vissza a Dunába a Rákos-árok. 1838-ban még egyszer utoljára visszatért belé a Duna, majd a városvezetés végleg a feltöltés mellett döntött. A terjeszkedő városnak kellett a hely, a majorságok lassan eltűntek, már nem hiányzott az öntözővíz sem. A közegészségügyi szempontból veszélyes nyílt szennyvízcsatorna sem maradhatott a fejlődő városban. Így ért véget a Duna egyik leghíresebb fattyúágának története. A Duna-meder (és nem a későbbi Rákos-árok) nyomvonalán mérnökök megépítették a Nagykörutat, de alatta, mintegy megtartva a funkciót ott halad a város egyik legfontosabb szennyvízcsatornája.

A Rákos-árok nyomvonala a mai utcahálózatra vetítve:

Boráros tér, 2-es villamos megállója, Ferenc körút belső oldalán futó házsor hátsó telekhatára, keresztül a Tompa utcán, majd beljebb kanyarodva az Iparművészeti Múzeum felé, Hőgyes Endre utca, éles kanyarral az Üllői út, majd még egy kanyarral be a Mária utcába, azon végig a Gutemberg térig, majd végig Csics Gyula utcájában, a Rökk Szilárd utcán ki a Blaha Lujza térre, Akácfa utca, majd éles kanyarral ki a Dohány utcára, át a körúton, egészen az Almássy utcáig, Almássy tér, Csengery utca, majd keresztül a Jósika és Király utca közti háztömbön át a Vörösmarty utcára, Hunyadi tér, majd innen szinte légvonalban a Ferdinánd híd-Váci út sarkáig, majd nyugatról hol közelebbről, hol távolabbról követi a Váci utat egészen a Rákos-patak hídjáig.

[1] http://epa.oszk.hu/02000/02007/00024/pdf/EPA2007_bp_regisegei_24_1_1976_349-368.pdf
[2] Oross András: A Rákos-patak és vízgyűjtő területének történeti földrajzi vázlata Fons, 10. (2003) 2:191–232. p
[3] Lászlóffy Woldemár: Az [1838-as] árvíz műszaki leírása. In. Némethy: a Pest-Budai árvíz 1838-ban.

Térképek forrása: http://www.arcanum.hu/kiadvanyaink/osszes/?id=BRT3

Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Budapesten

Wesselényi emlékérem 1988-ból (www.toplicit.com)

Az 1838. március 15-én éjjel tetőző híres pesti jeges árvíz történetét sokan megírták már. Az interneten fellelhető "irodalom" azonban jelentős átfedéseket mutat, szépen vissza lehet fejteni, ki kitől mikor mit vett át. Néha még arra sem véve a fáradságot, hogy a hibákra ügyeljenek. Sokat törtem a fejem, hogyan lehetne megemlékezni erről a hidrológiailag jeles napról, anélkül, hogy az unalomig ismert tényeket ismételjem. 

Jégtorlódásos árvíz a Révai lexikon szerint Európában leginkább a Ny-K-i és ÉNy-DK-i irányú folyókon szokott jelentkezni. Ennek oka, hogy a befagyott folyón először nyugaton jelentkezik az időjárásváltozás, és ennek következtében az olvadás. A kelet felé meginduló jégtömeg azonban nem tud haladni, mivel a folyásirányban még vastag jégpáncélt talál. Ez a jelenség igen gyakori volt a Dunán és a Volgán, ellenben a Tiszán például meglehetősen ritka. Jégtorlódásnak azt nevezik, amikor a zajló jég a meder egy jellegzetes pontján (mederelágazás, sziget, hídpillér, szűk kanyarulat, zátony) összetorlódik, és elzárja a víz útját.  Jégdugó kisvizes és hideg időszakokban alakul ki legnagyobb valószínűséggel. Ilyen esetben a vízszint órák, napok alatt igen magasra duzzad, és a folyó kilép a medréből, hogy megkerülhesse az akadályt. A jégtorlódások felszakadása során hatalmas összefagyott, kavicstól és egyéb mederanyagtól elnehezült jégtömbök keletkeznek. Ezek potenciálisan újabb és újabb mederelzáródásokat okoznak. Az 1900-as években sokszor volt arra szükség, hogy robbantásokkal, tüzérséggel és bombákkal zúzzák szét a gyakran több kilométeres jégdugókat.

1838. márciusában a hirtelen jött csapadékos felmelegedés következtében megindult a Duna magyarországi szakaszán a jégzajlás. A szabályozatlan, és elfajult Duna szakaszok különösen kedveztek a jégtorlaszok kialakulásának. A felszakadó jégpáncélból származó jégtáblák elsősorban a szigetcsúcsokon akadtak fönn, ahol aztán gáttá fagytak. A mögötte érkező víz addig emelkedett, amíg a felhajtóerő "átemelte" a jégdugót zátonyon. Március 13-án, az esztergomi tetőzés a Szentendrei-sziget csúcsán, Kisoroszinál feltorlódott jégtömeg következtében alakult ki. Még aznap este ugyanez a jelenség ismétlődött meg Óbudánál, az Óbudai-, a Fürdő-, és a Népsziget csúcsain. Ez okozta Vácnak, Szentendrének, és az összes szentendrei-szigeti és parti településnek a vesztét. Budapesten az emelkedő vízszint már  március 13-án átszakította az északi, más néven váci gátat. Az északi irányból érkező elöntés a régi Duna-mederben, a Rákos-árokban keresett lefolyást, így nem véletlen, hogy a mai Nagykörút nyomvonalán mérték a legnagyobb vízállásokat (lásd mellékelt térkép). A jég 14-én hajnalban újra feltorlódott, ezúttal a Csepel-sziget csúcsánál lévő Kopaszi-zátonyon. A Soroksári-ág fenékig befagyott, természetes akadályt alkotva a folyó útjában. A visszaduzzadt folyó dél felől is átszakította a várost védelmező soroksári gátat. Végül március 15-én a budai vízmércén mért 29 láb, 4 hüvelyk és 9 vonás (1030 cm, más források szerint: Pallas lexikon 940 cm, Révai lexikon 936 cm, Magyarország Földje 1037 cm, megint máshol 927 cm.) magasságban, azaz a valaha mért legnagyobb vízállással tetőzött a Duna.

Budán 1817-ben helyezték üzembe (a pozsonyival egyetemben) Magyarország első vízmércéjét. 1823-tól vált rendszeressé a leolvasás. Később a felépült Lánchíd budai pillérére került ez a mérce, 0 pontja az 1834. évi kisvízszinttel egyezett. Ez volt az úgynevezett "sempont" azaz semmipont. Ez egy abszolút magasság, pontos és fontos térképészeti szint és alappont. Az Adriai-tenger víztükrétől számított 96,586 méteren állt. (A nullpont később módosult, jelenleg a budapesti Vigadó téri vízmérce "sempontja" a Balti-tenger szintje felett 94,97 méter.) Ehhez képest mértek 1030, (940, 936, 927, 1037) centitmétert. Nem valószínű, hogy a mércén létezett ekkora érték, én azt gondolom, hogy a házfalakon hagyott iszap szintjéből számították vissza. Ha hihetünk a méréseknek, az 1838-as jeges árvíz 106-107 méteren tetőzött az Adria szintje fölött.

Pesten szigetszerűen kiemelkedő területek maradtak csupán szárazon ezekben a napokban: a Nyugati tér, Deák tér egy része, kisebb halmok a Parlament környékén, a Ferenciek terén, valamint a Nagymező utcától keletre eső magaslat.  A Kőmíves utca (ma Andrássy út) torkolatában álló kis kápolna is megúszta az árvizet, az ittenei menedék szerepet játszott abban, hogy a Bazilika később erre a magaslatra épült. 

Az árvízi szint magassága Pesten. (in. Némethy Károly 1938.)

Az árvíz levonultával felmerült a kérdés, hogyan is lehetne elejét venni az újabb elöntésnek. Egyfelől az volt a javaslat, hogy emeljék meg a város talajszinjét az árvízszint fölé. Mások, mint például Széchenyi ezt a tervet élesen kritizálták, ők elsősorban a folyó megregulázásában látták a megoldást. Vásárhelyi Pál az árvíz előtt is többször figyelmeztetett az egyre magasabb szinteken tetőző árvizekre. Rövid távú megoldásként (egészen az 1870-es évekig) az első elképzelést választották. Károlyi gróf ellenben az ésszerűséget követte, amikor  árvízmentes szintet választva 1840-ben megalapította Új-Pestet.
Pesten a feltöltések megkönnyítése érdekében városszerte számtalan mementót helyeztek ki az épen maradt, szilárd alapú épületek falára. Ennek szinte már hagyománya volt Pest-Budán, a XIX. század végén még álltak házak az 1775-ös árvíz szintjét megörökítő táblákkal. Ezek közül már egy sincsen meg, sőt az 1838-as emlékek közül is számtalan elpusztult. Azonban aki nyitott szemmel jár Budán és Pesten még jó néhánnyal találkozhat. Egy ilyen sétára invitálnám az olvasókat, fényképezőgéppel és mérőszalaggal a kézben:

1. Ferenciek tere, Wesselényi emléktábla 1895.

2. Százéves Étterem, Pesti Barnabás utca 2. 242 cm

3. Apáczai Csere János utca 7. 152 cm

4. Dessewffy utca 8-10. 63 cm.

5. Szerb utca 21. 151 cm

6. Váczi utca 47. (Angolkisasszonyok templomában) 220 cm

7. Veres Pálné utca 29. 157 cm

8. Bródy Sándor utca (Nemzeti Múzeum kerítése) 127 cm

9. Rákóczi út 41. 139 cm.

A Rókus kápolna régi árvíztáblája (a műemlék felirat fölött)

10. Rákóczi út, Rókus kápolna 154+82 cm.

11. Döbrentey utca 15. fejmagasság fölött

12. Horváth Mihály tér 7. Szent József plébánia, 156 cm (forrás: szoborlap.hu)

13. Szerb utca 4. 270 cm

14. Bem József tér 3. 122 cm

15. Ferencváros, Viola utca 31-33. 118 cm

16. Újlak, Lajos utca 18-20. 84 cm

17. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kinizsi utca 22. szám alatti épületről

 

18. Ferencváros Liliom utca 25. 1977-ben eltűnt. Fortepan.hu

2013. május 10-i frissítés

19. Lágymányos, alsó rakpart, Szabadság hídtól délre. 272 cm

20. Víziváros, Gyorskocsi utca 44. 123 cm

21. Óbuda, Lajos utca 102 a, udvarban jobb oldalt. 212 cm

22. Terézváros, Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom. Oltár bal oldalán, derékmagasságban.

23. Belváros, Váci utca 47 a. Angolkisasszonyok zárdájának kerengőjében (ma Heller Farkas Szakkollégium) 197 cm

24. Lipótváros, Vigyázó Ferenc utca 6. udvarban. 101 cm

2013. május 24-i frissítés
 

25. VIII. Józsefváros, Salétrom utca 5. Református parókia 148 cm

 

26. Nagytétény XXII. ker. Nagytétényi út 306. Lábazati festés árvízszint magasságban! 53 cm

 

27. Budafok XXII. ker. Kossuth Lajos utca 38. 67 cm

2013. Június 17-i frissítés

28. IX. Ferencváros Bokréta utca 32. 122 cm

29. IX. Ferencváros Kinizsi utca 31. 164,5 cm

30. V. ker. Papnövelde utca 7. Bent a kerengőben. 97 cm

31. V. ker. Pesti Barnabás utca 2. 100 éves étteremben, 227 cm

32. VIII. Józsefváros. Emléktábla a Ludovikán, bejárattól balra bent

2013. Június 21-i frissítés

33. III. ker. Óbuda Római katolikus templom, oldalkaputól balra. 113 cm.

 

34. III. ker. Óbuda Római katolikus templom, bejárat melletti szenteltvíztartó felett. 127 cm.

2013. Július 2-i frissítés 

[...] Az árvíz szintjét, a városszerte számos épület falában jelenleg is látható magyar és német jelző-emlékeztető márvány- vagy öntöttvas táblákhoz hasonlóan, nyilván megjelölték ekkoriban több helyütt héber nyelvű felirattal is. Az egyetlen héber árvíztábla, amelyről tudomásunk van, éppen Óbudán maradt fenn: vörös márvány-kő, a Lajos utcai zsinagógában volt, a Tóra-szekrényhez vezető lépcsőzet bal oldali pofa-falában. Nem egészen véletlenül: a II. emeleti karzat sok hajléktalan számára nyújtott menedéket az árvízi napokban. A táblát a restaurálás és átalakítás során (1980 k.) eltávolították, de megvan, jelenleg a Vízügyi Múzeumban; híresztelések szerint egy tiszteletreméltó személy, akit minden zsidó történeti emlék és régiség vonzott volt, ajánlotta fel megvételre. [...] /forrás/

35. Óbudai zsinagógában álló árvíztábla, jelenleg Duna Múzeum, Esztergom

36. Józsefváros Tavaszmező utca 7.

2013. November 27-i frissítés

37. III. Óbuda Fő utca 168. R. kat. plébánia kapualjában

2013. December 15-i frissítés

38. I. ker. Fő utca 41. Szent Ferenc sebei templom 193 cm.

2014. Január 15-i frissítés

39. I. ker. Fő utca 41. Máltai Szeretetszolgálat épülete 200 cm

40. Ráday u. 51. a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményből (fortepan.hu)

Frissítés 2014.06.27.

Szinte hihetetlen, de Bokody József 2013-as prezentációjában újabb négy, már eltűnt árvíztábla arcchív fényképe bukkant elő!

41. VIII. ker. Bacsó Béla u. 20. 120 cm

 

42. IX. ker. Berzencey u 9. 200 cm

43. I. ker. Corvin tér 2. 269 cm

44. VIII. Hock János utca 10.

45. Óbuda, Bécsi út 77. 

FRISSÍTÉS 2017.05.03.

46. Budapest V. ker. Molnár utca 28.

47. Tabáni szerb templom szerb nyelvű árvíztáblája (lelőhely: BTM, kép: Becz Miklós)

FRISSÍTÉS 2023.03.15.

48. A Döbrentey utca 15. árvíztábla eredetije (lelőhely: BTM, kép: Takács Ágoston)

49. Ismeretlen helyről származó árvíztábla (lelőhely: BTM, kép: Takács Ágoston)

FRISSÍTÉS 2025.08.11. 

A 40-es tábla eredeti helyén: IX. ker. Ráday utca 51. 175 cm, 1978-ban eltűnt
(Fortepan 269464 / Kohut család)

FRISSÍTÉS 2025.08.26.

Az ötödik kerület Veres Pálné utca 28. szám hátsó falán lévő tábla eddig teljesen ismeretlen volt, nem szerepelt a Rajna-féle gyűjtésben, talán a megközelíthetetlensége és rejtettsége okán. Csak a Központi Papnevelő Szeminárium udvarán át lehet megközelíteni (a kispályás focipálya kapuja mögött bújik meg, csaknem a sarokban). Nagyon hasonlít a Papnevelde kerengőjében (lásd feljebb) található árvíztáblához, mind a feliratok, az árvízjel és a kéz rajzolata tekintetében. A találatért Síkhegyi Ferencet illeti a köszönet! 

50. V. ker. Veres Pálné utca 28.

Pesten az utcaszint magassága csak kivételes helyszíneken egyezik meg az 1838. évivel. Ilyen  hely a Százéves Étterem, a dombra épült Rókus kápolna, a Szerb utcai szerb templom kertje és a két templombelső. Az itt mért értékek jó közelítéssel mutatják meg, mekkora volt annak idején az elöntés. A többi helyszínen pedig éppen a feltöltés mértékét tudnánk meghatározni a kihelyezett árvízi táblák alapján.

További árvízi táblák itt találhatók:

• Bacsó Béla utca 20. Házzal együtt elbontották.

Budapesten kívül:

• Szentendrei árvíztáblák
• Nagymaros, Fő tér
• Érd, kiskocsma falán
• Vác
• Neszmély
• Szob 
• Esztergomi árvíztáblák

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Némethy Károly (szerk.): A pest-budai árvíz 1838-ban. Budapest, 1938
• Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből. 1988
• Faragó Tamás (szerk.): Pest-budai árvíz 1838. Fejezetek Budapest múltjából 5. 1988.
• http://toriblog.blog.hu/2010/03/15/az_1838_as_dunai_arvizrol
• http://budapestcity.uw.hu/02-tortenet/1838-arviz/index-hu.htm