Elcsépelt közhely lenne a Weltenburgi-áttörést Németország Dunakanyarjának nevezni, ezért ezt még most az elején jobb is elfelejteni. Weltenburg az Weltenburg, érkezik a következő közhely, de ebben éppen az a lényeg, hogy ez egy megismételhetetlen csoda, amit csak önmagához szabad hasonlítani. Itt hiába keresnénk a Magyarországon otthonos Duna-illatot, amely már száz méterekről felismerhető a parton. Weltenburgban az őszi Duna gombaillatú, bükkfa avar-illatú, séta közben felhőkben borít be minket az átható szarvas-vadszag, mindezt pedig megfűszerezi a fehér mészkősziklafalak között bolyongó harangzúgás.
 |
| Felszabadulási emlékmű, Kelheim |
Weltenburgban mintha nem is a Duna, hanem az Andúin folyna keresztül. Tiltó kezüket itt nem Isildur és Anarion emeli a folyón érkező vándor felé, hanem a ködbe burkolózó Weltenburgi kolostor és a klasszicista Minas Tirith, a kelheimi bajor királyi felszabadulási emlékmű. Utóbbi nem csak Napóleon császár bukásának és a népek csatájának állít emléket, hanem az emlékmű zöld homokkövében tenyésző 100 millió éves férgek millióinak táplálkozásának is.
 |
| A sziklafalra felfutó víz folytonossága |
A táplálkozás kapcsán fontos megemlíteni, hogy Weltenburgban kb. egy évezrede zajlik a folyóvíz átlényegülése. A sziklaszoros bejáratában megbújó kolostorban élő szerzetesek 1050 óta változtatják át a Duna vizét sörré. Mindössze tíz éven múlt, hogy ez legyen Európa legöregebb sörfőzdéje, de az 1040 óta működő, ugyancsak bajor és ugyancsak bencés Weihenstephani Apátság lehagyta ebben. Viszont Weltenburgban a mai napig zajlik egyházi élet, míg a Weihenstephani Apátságot 1803-ban szekularizálták és a sörfőzdéje is állami tulajdonba ment át.
 |
| Falevelek körtánca |
De térjünk vissza a Dunához! Vize sokkal prózaibb, de igéző mozdulatokra képes, mint a sörkádakban való erjedés. Nem fűzfa, nem nyár, hanem bükk, juhar, kőris, vörösfenyő és égerfák leveleit kevergeti a sziklafalak tövében. A körtánc fáradhatatlan és folyamatos mozgás, a sodrás csak a fáradt leveleket sodorja tovább. Talán a táncolók észre sem veszik a sziklafalon álló vándort. Talán nem is számítanak épeszű emberre a novemberi esőben.
 |
| Emberkéz alkotta kőfalak, de azért a természetes az igazi |
Utak ugyanis nem vezetnek keresztül a mészkősziklák között a Duna partján. Ez az elszigeteltség óvta a kolostort, védte a kelták és rómaiak erődjeit, egymással szemben a Duna két oldalán. Weltenburgtól egy kőfalak tövében vezető zsákutca vezet a hajókikötőig, ott az ember vagy hajóra száll, vagy visszafordul. Végső pont ez most is, a Weltenburgi Apátsággal szemközti külső kelta várfal a legnyugatibb pont, ameddig eljutottunk, 2419 folyamkilométerre a Duna torkolatától.
 |
| Kelta sáncon átvezető turistaút. |
Apropó folyamkilométer. Itt a táblák 200 méterenként állnak a parton. Méghozzá a bal parton, ahol kissé kitágul a Duna völgye, pedig nem tűnik úgy, mintha itt lenne klasszikus ártere a Dunának. Nem nagyon, éppen annyira, hogy elférjen egy gyümölcsös. Meg két olyan létesítmény, amire senki nem számítana. Két rövid sarkantyú, német alapossággal felépítve, mintha a sziklák nem lennének elegendőek arra, hogy megregulázzák a folyót. Mindenesetre arányosabban kisebbek mint az alsóbb szakaszon.
 |
| Szűkület. |
Az emberi beavatkozást ezt leszámítva fokozatosan szorítják vissza ezen a természetvédelmi területen, melynek alapjait már 1840-ben lerakták. A sziklafalak tetején vezető turistautak közül sokat már lezártak, hogy minél kevesebb legyen a zavarás az erdőben, minél kevésbé kezdje ki a tájat az erózió. A kötelekkel lezárt utakat lassan elnyeli az erdő, pár év múlva már nyomuk sem marad.
 |
| Danuvius isten rácos heregolyói |
Sekély tengerben ülepedtek le annak idején Weltenburg sziklái. Helyenként 80 méterrel magasodnak a Duna vize fölé a mészkőszirtek, melyek Németországban gazdagnak számítanak fosszíliákban. A 150 millió éves felső-jura kőzetekbe helyenként az al-dunai Vaskapu-szoroshoz hasonló sziklaösvényt véstek. Közkeletű tévedés, hogy "a víz szalad, a kő marad", a geológiai értelemben éppen a fordítottja zajlik. Jellemzően a folyók, patakok nyalogatják kitartóan a mészkövet mérsékelten szénsavas vizükkel, fokozatosan koptatva azokat.
 |
| Kis Vaskapu utánérzés |
Weltenburgon kívül egy kisebb kolostor is épült az áttöréses völgyben. 1454-ben néhány erdei ferences szerzetes remetelakot és kápolnát épített a dunaparti barlangokban, néhány kilométerrel Kelheim fölött. A kápolna védőszentje Szent Miklós volt, a folyami hajósok védőszentje. 1803 óta magántulajdonban van, a szorosban zajló vizitúrázók egyik kiindulópontja. Dunai oldalán az ellenségtől és az áradásoktól kőfal, sőt torony védi, falában zsidó asszony sírkövével. A kolostor alatti sóderzátony igazán különleges, alpesi eredetű kavicsokból épül fel.
 |
| Ferences kolostor a szorosban |
5,5 kilométernyi kanyargás után a Duna Kelheimnél találkozik a régi Duna medrével, melyben manapság az Altmühl folyik. Azaz a Duna új bérlő Weltenburgnál, magát a szorost az elődje az Augsburg felől érkező Ős-Lech alakította ki. A jégkorszaki Duna ág, az Altmühl elvesztette ugyan a nevét, de megkapta cserébe a dunai hajóforgalmat a Majna, és azon is túl, az Északi-tenger felé. Kelheimtől a folyó völgye kitágul ugyan, de Regensburg-ig a fehér sziklák fel-felbukkannak a folyó két partján.
