A római jog szerint "mozgott" a dunai határvonal

Nagy Szent I. Justinianus római császár (527-565) institutiói között bukkant egy érdekes részletre Szabó Pál olvasónk, melyben a törvény a folyóban keletkező szigetek birtokjogát szabályozza meglehetős részletességgel. A Duna hosszabb-rövidebb megszakításokkal a XII. század végéig határfolyó volt a Magyar Királyság és a (Kelet-) Római Birodalom között, így nagy valószínűséggel a Nándorfehérvártól (Singidunum) a Deltáig terjedő szakaszon is e szerint alakult a birodalmi határ.

[...] Továbbá amit a folyó, mint hordalékát a földedhez növeszt, az a ius gentium értelmében a tiéd. A hordalék észrevehetetlen gyarapodás, és az tekinthető hordaléki növekedésnek, ami oly lassan gyarapszik, hogy nem tudod a pillanatonkénti gyarapodás mennyiségét megállapítani. Ha a folyam ereje telked egyrészét elszakítja s a szomszédod földjéhez sodorja, nyilvánvaló, hogy az a tiéd marad. Természetesen ha hosszabb időn át ottmarad a szomszéd telkén, s a magával hozott fák abba a földbe is gyökeret eresztenek, ettől az időtől fogva úgy tekintendő, mint a szomszéd telkének gyarapodása. A tengerben keletkezett sziget - ami ugyan ritkán történik meg - azé, aki elfoglalja, mert úgy tekinthető, mint senki földje. De ha a folyóban keletkezik sziget - ami gyakrabban megesik -, akkor, ha a folyó közepén fekszik, azok osztozkodnak rajta, kik a folyó két oldalán parti telektulajdonosok, mégpedig birtokaiknak a folyómenti szélessége arányában. Ha az egyik parthoz van közelebb, csak az ez oldali parti birtokosoké lesz. Ha a folyó valahol két ágra szakad s később ismét egyesülve valakinek a földjét szigetként körülzárja, a föld azé marad, akié azelőtt volt. Ha a folyó természetes medrét teljesen elhagyja és másfelé tör utat magának, a régi meder azoké lesz - kinek-kinek földje a partmenti szélesség arányában -, akik azon a partszakaszon parti tulajdonosok, az új meder pedig oly jogi megítélés alá esik, mint maga a folyó, azaz közhasználatú lesz. Ha pedig a folyó bizonyos idő múltán régi medrébe visszatér, az új meder ismét a két parti földtulajdonosoké lesz. Egészen más dolog az, ha valakinek egész földjét elborítja az árvíz. A föld jellegét ugyanis az árvíz nem változtatja meg s ezért ha a víz visszahúzódik, nyilvánvaló, hogy a telek azé marad, akié volt. [...]

Birodalmon belül ennek persze a folyóparti birtokosok nem minden esetben örültek, de az élelmesebbek talán nem az alámosott szakaszokon vásároltak telket. A leírás szerint a Római Birodalom folyami határai ún. mozgó határok voltak, melyek állandóan alkalmazkodtak a folyók futásához. Ilyen határvonal jelenleg Magyarországon is van, Szlovákia felé az Ipoly, Románia felé pedig a Maros. Itt 10 évente újrarajzolják az ország határait attól függően, hogyan változott a folyók futása. A folyami határok másik formája a stabil határ, amikor mindegy merre kanyarog az új meder, a határvonal állandó marad. Erre jó példa a horvát-magyar határon kanyargó Dráva.

Érdekes lenne, ha egy képzett jogász megírná nekünk, hogy a jelenlegi magyar törvények hogyan szabályozzák a születő szigetek tulajdonjogát! 

Frissítés! Már meg is érkezett:

[...] A 2011. évi CXCVI törvény 4. § (1) Az állam kizárólagos tulajdonába tartoznak d) a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvíz és természetes tavak elhagyott medre és a folyóvízben, természetes tavakban újonnan keletkezett sziget, valamint az 1. mellékletben meghatározott folyóvizek, holtágak, mellékágak, természetes tavak és ezek medre. [...]

JUSTINIANUS CSÁSZÁR INSTITUTIÓI NÉGY KÖNYVBEN

• magyarul: vmek.niif.hu/01400/01402/01402.rtf
• latinul: http://www.thelatinlibrary.com/justinian/institutes2.shtml

Dunai sziget születik - Jókai Mór leírása

 

Jókai Mór (1825-1904) kép forrása: www.pszeudo.hu

"...A Duna jobb ágának medrében volt sok ideig egy sziklatömeg, melynek alsó felén a lomhán kanyarodó ár zátonyt rakott le. Egy nagy téli áradás alkalmával aztán nekiment a jeges zaj az Osztrova-szigetnek, s annak egy csúcsát leszakította, magával ragadta a földet, követ, derékfákat erdőszámra; akkor azzal a jéggel, sziklával faderékkal vegyes özönvizi gomollyal megtorlott a szikla mögötti zátonyon. A gomoly ott maradt. És aztán félszázadig évről évre az új áradás új iszapréteget hordott föléje, új kavicstorlattal terjeszté ki közületét, az elkorhadt fatörzsek földjéből új ősnövényzet burjánzott elő, gyors növéssel, minő az újvilági természet alkotása, s lett ott azon a helyen egy névtelen sziget. Mely senkié sem; melynek nincsen földesura, sem királya, sem hatósága, sem papja, mely nem tartozik semmi országhoz, semmi vármegyéhez, semmi diocesishez. A török-szerb határon sok ilyen paradicsomi hely van, melyen nem szánt, nem kaszál, nem legeltet senki. Egyedül a vadvirágnak és vadállatnak hazája. S ki tudja még kinek?

     A sziget északi partja nyilván tanusítá annak keletkezését. A kavics egész torlaszokban volt mellette felhalmozva, emberfőnyi s hordónagyságú darabokban néhol; a közt nádgyökér és korhatag fatörmelék, a sekélyebb zátony zöld- és barnahéjú dunai kagylókkal fedve, az iszapos partoldalban pedig katlanszerű lyukak vannak vájva, mikbe a közeledő léptek hagjára százai a teknősbékáknak sietnek elrejtőzni. 

     A partot egész hosszában a vörösfűz törpe bokrai lepik be. Azokat minden jéginduláskor tövig letarolja a zajló jég..."  - Jókai Mór: Az aranyember, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960. 52-53 p.

A Temes-sziget (Gönczy Pál, 1897)

Jókai Mór szemléletes leírása egy dunai sziget fejlődéséről akár egy földrajzkönyvből vett részlet is lehetne, annyira pontosan írja körül azt a folyamatot, melynek révén egy zátonyból sziget alakul ki. A történet az Al-Dunán játszódik, hol a Duna, a Dráva, de főleg a Tisza és a Száva betorkollása alatt alsószakasz jellegűvé válik a beléhordott temérdek hordaléktól. Jókai idejében még ez így volt, hiszen a  nagyobb dunai szabályozások előtt járunk (Az aranyembert Jókai 1872-ben írta meg). 

 A Duna Vaskapuig terjedő szakaszának legnagyobb szigete az Osztrovó-sziget, (később Temes-szigetre keresztelték át). Ennek déli, sekélyebb és zátonyosabb mellékágába tette Jókai a "Senki-sziget" keletkezését. A szikla tömeg mögött a víz sebessége lelassul, a két irányból érkező víztömeg lerakja hordalékát, így alakul ki a zátony, melyen még nem telepszik meg a növényzet. Ennek oka az, hogy kevés a tápanyag, és a vízborítás olyan gyakori, hogy ott állandó növényzet nem telepedhet meg. A sziget fejlődésének következő szakaszában a zátonyt az árvizekből fennakadó, leülepedő növényi korhadék, elmosott talaj és további felhalmozódó üledék magasítja, gyarapítja. A magasabb térszínt a víz egyre ritkábban borítja el, a korhadékon növények szökkennek szárba. A sziget további fejlődése egy önmagát erősítő folyamat. Dús növényzet - tovább lassuló vízáramlás - kiülepedő iszap - további gyarapodás - újabb megtelepedő növények. A növekedésnek csak a folyóvíz energiaváltozása és a jeges árvizek pusztítása szabhat gátat.  A szigetcsúcsot érő erősebb sodrásból a nagyobb kavicsok, kövek maradhatnak csak meg, míg a lejjebb csendesedő áramlásból előbb az aprókavics, majd a homok, legvégül az iszap és agyag ülepedik ki. A parti üledékek jól jellemzik a folyó esésviszonyait.

Jókai Mór komáromiként jól ismerhette a Dunát, az árvizeket. Az erzsébet-szigeti birtoka révén közelről is megfigyelhette a szigetet alkotó folyamatokat. Leírása éppen ezért olyan élethű, majdhogynem "tudományos".