Nincs könnyű helyzetben az ember, amikor a rengeteg lehetőség közül ki kell választani az egyetlen dunai helyszínt az idei év és egyben a közelmúlt legalacsonyabb vízállásának tanulmányozására. Az Ínség-szikla már megvolt, ezért a választás Nagymarosra esett, ahol napjainkban is folyamatos a zátony és szigetképződés. Az előzetes várakozáshoz képest is egészen elképesztő volt a látvány fogadott a visegrádi fellegvár tövében.
2015. szeptember 23-án a nagymarosi elrendelő vízmércén hajnali 4-től délután egy óráig -30 centiméteres vízállást észleltek. Tekintve, hogy itt a valaha mért legkisebb vízállás (LKV) -53 centiméter volt ez a -30 cm kifejezetten alacsony értéknek számít. Jelenleg a vízállás emelkedik, de ha marad a tartósan száraz időjárás a Duna-mentén elképzelhető, hogy lesz még alacsonyabb vízállás is.
A szeptemberi hőségben megtett túra a nagymarosi komptól egészen Verőcéig tartott végig a Duna mentén. Keresve sem találtam jobb áttekintő térképet Selmeczi Kovács Ádám viszonylag kisvíz idején készült felvételénél. Alul balra a nagymarosi Sólyom (régebben: Bergmann)-sziget, feljebb a
névtelen szigetek, Kismaros és a kép jobb felső csücskében a verőcei kőfal.
A látottakból kijönne négy bejegyzés is, de négy bejegyzés helyett inkább négy jelenségre bontottam a témát, mely jó áttekintést ad a Duna egész magyarországi szakaszára jellemző kisvízi helyzetről.
I. Szigetfejlődés
Kifejezetten bosszantó dolog, hogy sem a földrajzosok, sem a térképészek nem voltak képesek a mai napig nevet adni 4 szigetnek és 1 zátonynak a Nagymaros és Kismaros közötti 3 kilométeres szakaszon. Ezért elnézést kérek a helybéliektől, de kénytelen voltam saját magam nevet találni nekik. Pedig lett volna elég idő a névadásra a múlt század '70-es éveinek vége óta.
1930-ban még csak a Sólyom- és a Kismarosi-sziget létezett ezen a szakaszon, 1980-ra ehhez jött még négy sziget és egy zátony. 50 év alatt ez nem rossz teljesítmény. A nagymarosi komptól a Kismarosi-szigetig terjedő ív gyakorlatilag feltöltődött e fél évszázad alatt és a mostani kisvizes időszakban mindössze néhány víztest maradt meg. Középvíznél mindez nem látszódik, a szigetek szigetként viselkednek és a zátony tetejéről is a madarak, vagy jobb időben a motorcsónakok árulkodnak. A Duna által feltöltött szakaszon az üledékek közel sem mutatnak egységes képet.
Ha észak, azaz folyásirány felé haladunk lassan változnak az üledékek. Nagymaros belterületén a homokos sóder dominál, megfűszerezve némi sittel, bélyeges téglával, de cserép, műkő és konyhai hulladék is található errefelé. A Sólyom-sziget felé a hulladék lassan elfogy az épületekkel és egyre finomabb szemcséjű üledékben cuppoghatunk. A szigeti csónakkikötőknek köszönhetően ez a szakasz a kotrás miatt mély, rekord alacsony vízállás esetén csónakkal megközelíthető. A kikotort anyagot a Sólyom-sziget oldalában nőtt, jobb híján Új-Sólyomnak nevezett sziget csúcsán rakták le. Az Új-Sólyom-sziget a szinte teljesen eltűnt Sólyom-szigettel párhuzamosan alakult ki, helyenként hiányzik róla az erdő, főként ott, ahol a nyaraló-tulajdonosok kivágatták a panoráma kedvéért. Ott ahol nem kotorják a mellékágát többnyire kagylótemető található kisvíznél, csak egyetlen helyen maradt nyílt vízfelület.
Az Új-Sólyom-szigettel párhuzamosan alakult ki a nyitó képen látható kietlen sivatag a Duna medrében, melyet most nevezzünk egyszerűen Nagymarosi-zátonynak. Előzetes várakozásommal ellentétben száraz lábbal át lehet rá sétálni, még gumicsizma sem kellett hozzá. A parthoz közelebb lévő mélyebb részein (lásd alábbi kép) nem kavics borítja, hanem
elpusztult kagylók milliói. Nem tudom, hogy a hullámzás halmozta-e őket ide, vagy az éppen helyben, a kiszáradó sekélyebb vízben pusztulhattak el.
Ennek ellenére főként kavics alkotja a Nagymarosi-zátony tömegét, mely folyásirányban lassan átmegy finomabb szemcsés üledékekbe (homok, iszap). Alakja aszimmetrikus, a dunai oldala meredeken emelkedik ki a folyóból és lassacskán lejt a Sólyom-sziget irányába. Hossza körülbelül 850, legnagyobb szélessége pedig meghaladja a 200 métert. Tulajdonképpen ez a zátony folytatódik a szemközti sziget csúcsán, annak ellenére, hogy -30 centiméternél egy körülbelül 1-2 centi mély csatorna választja el őket egymástól. Ha ennél alacsonyabb lenne a vízszint, a zátony és a sziget mögött lefűződne a kép baloldalán látható sekély holtág.
Gumicsizma kellett, hogy át lehessen kelni az általam frissen elnevezett Hosszú-szigetre. A főág irányába még legalább 10 méternyit be lehetett gyalogolni az átfolyás homokos medrében, ami azt jelenti, hogy a zátony még tovább tart a hajózó út irányába és valahol beljebb kezd csak el mélyülni a meder.
Eközben a mellékág irányában a vízáramlás keresztirányú dűnének kinéző halmokat épített, amelyek bordaként állnak ki a zátonyból. Mivel a víz ellepi ezeknek a bordáknak a közét, igen látványos formákat lehet találni. A Hosszú-sziget az alakja miatt lett Hosszú, a múlt század '70-es éveinek végéig ez is csak egy zátony volt, majd folyásirányban rohamosan terjeszkedni kezdett rajta az erdő. Az év nagy részében valódi sziget, csak az ilyen alacsony vízállás esetén kapcsolódik a parthoz a kiszáradó mellékágával. Ezt a mellékágat a part felől erőteljes szukcesszió fenyegeti, a növényzet fokozatosan hódítja meg a medret. A másik oldalon ennek éppen az ellentéte, a főági parton végig vízbedőlt fák akadályozzák a haladást, még ennyire alacsony vízálláskor is. Középvíznél ez a partszakasz teljesen járhatatlan.
A Hosszú-sziget végénél kezdődik egy szép félhold alakú zátonyból kifejlődött sziget - nevezzük Marosi-szigetnek, hiszen a közigazgatási határ éppen kettészeli. A Marosi-sziget fiatalabb a Hosszú-szigetnél. Még zátony volt, amikor a szomszédján már erdő nőtt. Már akkor is csak egy nagyon sekély meder választotta el a parttól, amely kisvíz idején szinte teljesen kiszárad, az alábbi képen látható alsó csúcsot leszámítva.
A Marosi-sziget ott keletkezett, ahol a Kismarosi-sziget felső mellékága elzáródott. Alsó csúcsánál ér véget az a terület, ahol az utóbbi 50 évben ez az egybefüggő zátonyos-szigetes terület kialakult a folyó bal partján. Innentől a part mentén még mindig széles iszap-homok és kavics-sáv húzódik Verőcéig, de a középvízi medret már nem tarkítják zátonyok és szigetek.
Az az egy, ami volt, már csak nevében sziget, a Kismarosi-mellékág csak néhanapján kap alulról vizet, mostanában teljesen száraz. Olyannyira, hogy még a nedvességkedvelő növények is kipusztultak az aljáról.
II. Telepesek
Nem élettelen táj ez a sivatag annak ellenére sem, hogy az év nagy részében víz borítja, és a talaj humusztartalma is hagy némi kívánnivalót maga után. A sivatag pionírjainak magjai a víz közreműködésével jutnak el "szülőföldjükre". Bizonyíték erre például az alábbi kép, ahol a növényzet egy szintvonalat követő csíkban kanyarog a zátony oldalában. És nem a tetején. Bizonyára már sokan láttak (apadó vízállás mellett) hullámzás által a parton összehordott sötét szervesanyag csíkot. Ebben a csíkban nem csupán a kilométereket utazó magok találhatók meg, hanem a csírázásukhoz szükséges nedves szervesanyag is. Fekete csíkból aztán zöld csík lesz:
Nem túl sok faj alkotja a Nagymarosi-zátony első lakóközösségét; főként keserűfüvek, szittyók és egyéves fűzfák. Utóbbiak tartós alacsony vízállás esetén olyannyira megerősödhetnek, hogy hamarosan egy új sziget magját alkothatják. Tartósan magas vízállás idején pedig elpusztulnak, lelegelik őket a halak, ledarálja a mozgó üledék és kezdődhet minden elölről.
Iszaposabb helyeken egyéb, kisebb bajban lévő növényekre is bukkanhatunk. Ezek partra vetett hínárcsomók és egyéb vízinövények. Látványuk megerősíthet bennünket, hogy rendkívüli vízállási helyzettel van dolgunk.
Növényeken kívül állatokat is találunk a zátonyon. Nappal főként madarakat, mint például a zátony északi, Nagymaros felé eső csúcsán, ahogy megpihennek egy-egy halászat után.
Az éjszakai vendégekről lábnyomaik árulkodnak. Sok hírt kapni mostanában az elszaporodott vadállományról, a visszatérő hódokról, a városokban garázdálkodó rókákról. Nos, rengeteg erdei állatról árulkodik a part Nagymaros és Verőce között, ahol az üledék elég finom szemcsés ahhoz, hogy megőrizze a lábnyomokat. Talán még a Börzsöny száraz erdeiből is érkeztek állatok, hogy a Dunában csillapítsák szomjukat.
III. Mintázatok
99%-ban a víz formálja ezt a tájat, a maradék egy százalék az ember, amit a következő áradás visszarendez. Egészen nagy formáktól a legapróbbakig minden megtalálható ezen a zátonyos-szigetes szakaszon. És mivel az előző napokban kiadós eső volt, esővízi formákkal is találkozhatunk.
A legnagyobb forma maga a Nagymarosi-zátony. Alakját, magasságát, hosszát, üledékeinek elrendeződését, partjának futását a Duna áramlási viszonyai formálják. A főági oldalon a zátony partja viszonylag tagolatlan, ellentétben a másik oldallal, ahol a finomabb szemcséjű üledékekből a vízáramlás kisebb formákat alkotott. Hasonlítanak a sivatagi dűnékhez, csakhogy itt a szél felszínformáló ereje idő hiányában nem tud megküzdeni a nedves kötött üledékkel. Ha hord is rá némi száraz homokot a kavicsok közül, ezt az emelkedő vízszint a maga képére formálja majd.
Ugyanígy formálja át az ember nyomait egy pár centis vízszint emelkedés, mint ebben a sekély áramlási csatornában, mely a fő és a mellékágat kötötte össze rövid időre. Ez a rövid idő elegendő volt ahhoz, hogy a folyó elsimítsa a homokot, éppúgy, mint ahogy a gyerekek húzzák tisztára a mágneses rajztáblájukat. Élesebb szeműek még azt is kiolvashatják a képről, hogy a merről merre folyt a víz.
Az üledékben eltemetett szervesanyag is érdekes mintázatokat alkothat. Ez lehet partra sodort gallyakból rakott, eltemetett torlasz, vagy a legnagyobb hullámok által partra sodort - már fentebb említett - hajszálvékony fekete csík.
És mintázatokat alkot az esővíz is, főleg ha olyan mennyiségben hullik, hogy a már alapból telített homok nem tudja felvenni. Ilyenkor ellenállás nélkül áramlik a mélyebben fekvő mederrészekre. Közben szín szerint is átrendezi az üledéket, geometrikus mintákat rajzolva a szervesanyagba.
Ha nagyobb mennyiségben zúdul le a víz, mint például a nagymarosi kompnál, vagy a Sólyom-sziget csúcsán lévő esővízcsatornában komoly anyaghiány alakulhat ki.
IV. Anyaghiány
Annak ellenére, hogy a zátony és a szigetképződés feltétele az anyagfelhalmozódás és az üledékek lerakódása a bejárt területen lépten nyomon anyaghiány nyomaira bukkanunk. Például a nagymarosi komp alatti található büfétől a vízhez vezető betonozott út alól, mellől kb. 20-30 centiméter üledék tűnt el a betonozás óta. Ha tudnánk az elkészülés időpontját, akár az elmosódás ütemét is meghatározhatnánk...
Ott ahol az esővíz elhagyja a kiépített csatornáját és a kisvízből előbukkanó homokpadra ér elképesztő pusztítást tud végezni. Mint például a Sólyom-sziget felső csúcsánál, ahol a frissen kikotort yachtkikötőt kezdte visszatemetni. Ha valaki esőben hajlandó kigyalogolni ide kicsiben modellezve ugyanazt láthatja, ami a Duna medrében végbemegy.
Természetesen a kikötő kotrása is anyaghiányt eredményez, hiszen ilyen kisvíz esetén is ki kell jutni valahogy a csónakoknak, hajóknak. Ez a kikötő másik kijárata, mely az Új-Sólyom-szigetet vágja ketté.
Mindenütt, ahol sziget érintkezik a főággal, legyen az a Hosszú-sziget, a Marosi-sziget, vagy a Kismarosi-sziget omló, pusztuló partszakaszokkal találkozhatunk. Még messziről is szembeötlő a rengeteg vízbedőlt fa, amiktől alig lehet közlekedni a parton. Gyökereik közül a hullámzás elhordta a laza üledéket, végül saját súlyukat sem bírták már megtartani. Vannak helyek, ahol 1,5 méter magas függőleges partfal alakult ki, mely folyamatosan hátrál a part felé, szép geológiai feltárásban mutatva meg az egymásra rakódott rétegeket.
Ezek azok a helyek, ahol a Duna kénytelen valahogy visszapótolni azt az elképesztő mennyiségű kitermelt sódert, melyből lakótelepeink épültek fel. Napjainkban a folyami kavicsbányászatot már tiltják, de a több milliárd köbméter kitermelését nem lehet nem megtörténtté tenni. Ez az üledékhiány okozza a mellékágak eliszapolódását, kiszáradását, a meder mélyülését.
A meder mélyülésével viszont együtt jár a part állékonyságának megbomlása, és a pusztulás folyamatát nagyszerűen felerősíti a hajóforgalom által keltett állandó hullámzás. Aztán persze lehet panaszkodni, amikor ez az üledék kisvíz idején homokpadok formájában felbukkan a hajózó útvonal kellős közepén...
