Szerémből Bácskába - A péterváradi Hadi-sziget lefűződése

Pétervárad Hadi-szigete egykor részét képezte a "Duna Gibraltárjának" is nevezett péterváradi erődkomplexumnak, de a szigeti sáncokat ma már hiába keresnénk, pusztulásuk egy időben történt egy főmeder-áthelyeződéssel, amely végül nem csak a sáncok, hanem a Hadi-sziget eltűnéséhez is vezetett, alig néhány évtizeddel a központi folyószabályozási munkák megkezdődése előtt. 

1. kép Pétervárad erődítményei és a csata 1716. augusztus 5-én, keletre tájolva (forrás)

Történetünk helyszíne Pétervárad erődje, Újvidékkel szemben, ahol különleges módon, Esztergomhoz hasonlóan a Duna főágát egy lokális magaslat északi irányba téríti el. Ezen a lokális magaslaton az 1688. évi visszafoglalás után szinte azonnal a Habsburg Birodalom az egyik legnagyobb és legmodernebb erődjét építette fel a középkori előzmények magján, de annál jóval nagyobb kiterjedésben. A déli végek kulcsa elkészülte után a Duna mindhárom partjára kiterjedt, a jobb parton "az ég csúcsáig felnyúló magas dombon" [1] állt a péterváradi fő erőd és annak sáncrendszere, a szemközti ártéren, Újvidéken hídfősáncok őrizték a hajóhidakat, és ezen kívül, valamikor 1694 után egy csillag alakú sáncerőd épült a péterváradi Hadi-szigeten, hogy ellenőrizze a két Duna ág forgalmát.

Az elmúlt évszázadok alatt Péterváradnál a hirdológiai helyzet alaposan megváltozott, szigetek jöttek létre és tűntek el, de ebben a folyószabályozásnak csak alárendelt szerepe volt. A szigetek közül a Hadi-sziget volt a legjelentősebb, amit különböző források Jenő-szigetként is említenek, ennek névadója vagy Savoyai Jenő, a péterváradi győző, vagy Charles Eugène de Croÿ herceg volt, aki megkezdte a modern erőd kiépítését. Egy ízben előfordult a Császár-szigetje névváltozat is.

Ahogy a régi Szerém (egészen pontosan a Katonai Határőrvidék Péterváradi Ezrede) és Bács-Bodrog vármegye határa is kirajzolta, a XVII. végén a Hadi-sziget bal oldali ága alkotta a Duna szélesebb, fő ágát, öt kilométeres mélységben belevágva a Bácskába, mielőtt visszafordult volna délre, Karlóca irányába. Az erőd tövében kanyargott a keskenyebb ág, amely az idő múlásával egyre szélesedett, természetes úton főággá alakult, miközben a régi főág elsorvadt, eltűnt és manapság a Hadi-sziget már a Bácska részévé vált. 

Ebben az írásban a hidrológiai változásoknak három legfőbb momentumát mutatjuk be; a szigeti sáncok pusztulását, a Péterváradi-Duna-ág kanyarulatváltozásait, valamint a Hadi-sziget eltűnésének folyamatát. 

2. kép A péterváradi csata helyszínrajza, 1716. augusztus 5-én, délre tájolva (forrás)

Fennállása során a Duna két ágát ellenőrző, csillag alakú hadi-szigeti sáncok úgy választották ketté a folyót, mint egy orrdísz a korabeli hadihajókon. Pusztulását a karbantartás hiánya vagy hiábavalóságán kívül éppen ez az elemeknek való kitettsége okozta, egyrészt az áradások rendszerint elöntötték az alacsony ártérként jellemezhető Hadi-szigetet, másrészt az erózió, főként a jeges árvizek folyamatosan rombolták a sziget leginkább kitett részeit, nem csupán a sziget orrát, de a túlsó végét is, amire még később ki fogunk térni. 

Napra pontosan ismert a szigeti sáncok keletkezésének pillanata, és annak ellenére, hogy a Habsburg zsoldban álló hadmérnökök 1688-1693 között jelentősen megerősítették Péterváradot, a munkálatok ekkor még nem terjedtek ki a Hadi-szigetre. A szigeti sáncok felépülése a törökökhöz köthető, az eseményt egy ostromtérkép [2] és egy hadinapló is megörökítette az 1694. szeptember-októberi sikertelen török ostrom során:

"Vasárnap (1694. szeptember 12-én) a jobb szárnyon sánczkosarak állíttattak föl, s három nagy és tíz kis löveg számára gátonyok készíttettek. A dunai hajóhad kapitánya, Ali pasa, egy kijelölt szigeten mellvédet s négy löveg számára gátonyt készíttetett, s a Duna két partján álló bástya megkezdte a harczot a császári török hajóhad ellen." [3]

A következő török támadás idején, 1716-ban már kiépített, vizesárokkal és négy füles bástyával megerősített sánc állt a sziget orrában, a korábbi török ütegállások helyén. Habár a támadás idején a törökök több elkötött hajómalommal sikeresen megrongálták a két péterváradi hajóhidat, a szigeti sáncok nem kaptak komolyabb szerepet Savoyai Jenő döntő győzelmében, ami utat nyitott egy évvel később Nándorfehérvár bevételéhez és ezáltal a Temesköz felszabadításához. Érdekesség, hogy Belgráddal szemben a Száva torkolatában ugyancsak áll a mai napig egy Hadi-sziget, amit Nagy-Hadi-szigetként szokás emlegetni, annak ellenére, hogy négyszer kisebb volt a péterváradinál. 

Pétervárad a XVIII. század során a délvidéki védvonal legfontosabb erőssége maradt, de ezt a szerepet rövidebb időszakokra Belgrád vette át. A török fenyegetés fokozatos megszűnésével Pétervárad jelentősége némiképpen csökkent, ami nem csak a Határőrvidék polgári közigazgatásba tagolásában jelent meg, hanem a hadi-szigeti és az újvidéki sáncok felhagyását is jelentette.  

3. kép A szigeti sáncok és a szélesebb északi ág 1750-ben (forrás)

A Hadi-sziget "orrdísze" utoljára 1866-ban szerepel térképen, mellette a "Ruine" azaz romok felirat szerepel [4], de már 20 évvel korábban is csonka formában ábrázolták mint "Alte Schanze" (régi sáncok). Végső romlásában vélhetően komoly szerepe volt az 1838-as jeges árvíznek, bár már korábbi térképeken [5] is csak az északi fülesbástyákat látni, a sáncok alsó része a vizesárokkal együtt hiányzik. Az erózió miatt az erőd feltárása ma már lehetetlen, valahol a Duna közepén kellene keresni, a Žeželjev híd és a Ferenc József csatorna áthelyezett torkolata között. Az újvidéki, azaz balparti sáncokat a szabad királyi város Duna irányába tartó terjeszkedése számolta fel a XIX. század végén.

4. kép A péterváradi Hadi-sziget 1794-ben (forrás)

Az erózió nem csupán a Hadi-sziget orrát érintette, hanem a "hátulját" is, ez a folyamat ugyancsak természetes volt, az árvizek és a meanderezés rovására írható. A tárgyalt korszak egyik legjelentősebb mederáthelyeződése a Péterváradi-ágban következett be, ami nem csak azt eredményezte, hogy ez vált fokozatosan a főággá, de két lépésben meg is növelte a Hadi-sziget területét, és így Ortvay Tivadar 1878-as szigetösszeírásában már a 12. legnagyobb dunai szigetként szerepelhetett [6]. 

5. kép A péterváradi régi sáncok romjai a Hadi-szigeten 1846-ban (forrás)

A XVIII. század végén a Péterváradi-ág keleti irányban hagyta el az erődöt, majd tett egy éles hurkot észak felé, Káty irányába, és egy Polgár-szigetnek (Bürger Insel) nevezett félsziget legészakibb pontján találkozott a régi főággal (lásd 4. kép). Ez a félsziget a kanyarulatfejlődés miatt fokozatosan nyúlt észak felé, miközben a "derekánál" elvékonyodott, és egy bizonytalan időpontban, 1794-1834 között át is szakadt, három és fél kilométerrel rövidítve a kanyarulatot, melynek következtében a folyó esése az adott szakaszon megnőtt. A Bürger-(fél)sziget északi része ezután a Hadi-szigetbe olvadt, méghozzá igen gyorsan. 

6. kép A Jenő-sziget éppen főággá váló déli, és lefűződő északi ága 1856-ban (forrás)

Valamikor 1847-1856 között egy újabb szakadás következett be, és a maradék Bürger-félszigetből egy rövid életű dunai sziget keletkezett, amit egyaránt neveztek Bürger Inselnek és Majurska Adának, legalábbis Ortvaynál ez utóbbi névvel szerepel. Az ismételt mederrövidülés következtében a vízhozam egyre nagyobb része kezdett a Péterváradi-ágban lefolyni, mígnem annyira kiszélesedett, hogy ez vált a fő ággá. A váltás a mérnököknél előbb jelent meg, mint a hazai szakirodalomban; 1856-ban a Pasetti-féle térképeken már ezen az ágon haladt keresztül a kijelölt hajózó útvonal, de 1865-ben Hunfalvy még az északi ágat nevezte főágnak:

[A Duna] Pétervárad mellett szétágadzik ; főága még odább É -ra tart, mígnem Káty irányában K.-re s azután D.-re fordúl ; mellékága mindjárt Pétervárad mellett fordúl K.-re s Kátytól DNy.-ra egyesül a főággal. A két ág között a terjedelmes Jenő szigete van, mely mellett a főág Újvidéktől ÉNyÉ.-ra is képez egy szigetet. Néhány apró sziget Szuszek és Pétervárad közt is van, kivált Futaknál. Jenő szigete keleti oldalán egy Kátynak tartó ág szakad ki, mely a főfolyammal egyenközűleg DK.-re s K.-re kanyarodik s F. és Alsó-Kovilt, meg Gardinováczot érintvén a főfolyammal egyesül, melylyel feljebb is közlekedik. [7]

A teljes áthelyeződés a Kiegyezés idejében már véglegessé vált, a Péterváradon 90 napon keresztül pusztító 1876-os jeges árvíz után két évvel Ortvay Tivadar már egyértelműen a Péterváradi-ágat nevezi főágnak: (A kácsi ágat nyilván már nem mondhatni többé a Duna főágának), amellet, hogy részletes leírását adja a Hadi-szigetet körülölelő más szigeteknek:

A kameniczai szigeteken alúl a Duna merően éjszaki irányt vesz, hogy aztán Péterváradnál két nagyobb ágra szakadjon s a csaknem gömbölyű Hadi-szigetet képezze. Ezt nyugaton, éjszakon és keleten az Ó-Duna vagy a kocsi Dunaárok öleli körül, mig délfelől a Nagy-Duna zárolja be. A nagy Hadi-szigetet balfelől ugyancsak a kácsi Dunaárokban a Kapitanova-Ada, éjszakon a Felber-Sziget, keleten pedig a Majurska-Ada veszi körül, mig maga a Hadi-sziget, főleg éjszakkeleti részében több belszigetre oszlik. A Felber-sziget keleti csúcsa közelében a kácsi Dunaágból egy kisebb ág szakad ki, a Dunavácz, mely éjszakkeleti iránynak Kácsnak, onnan aztán délkeletnek a két Kovilnak és Gardinovácznak tartva, számos ujabbi elágazásokban egész szigethálózatot képez[...] [8] 

7. kép A lezárt északi ág 1890 után (forrás)

Ha a Péterváradi-ág kifejlődése magától nem ment volna végbe, vagy éppen késlekedett volna, a folyószabályozási munkálatok valószínűleg ugyanezt a hidrológiai helyzetet eredményezték volna. Az északi ágat valamikor az 1890-es években végleg lezárták, éppen az egykori szigeti sáncoknál. Ennek ellenére a balparti árvízvédelmi töltést először nem közvetlenül a Péterváradi-, hanem a régi, Kátyi-ág mentén építették meg, ekkor még egy terjedelmes árteret hagyva meg a folyónak. Ezen belül a Kátyi-ág 1941-re teljesen eltűnt, ekkor már a Péterváradi-ág mentén is volt töltés, és csak az erdősávok íve és néhány ásott csatorna nyomvonala emlékeztet arra, hogy egykor itt, az újvidéki olajfinomítók alatt, egy hőerőmű szomszédságában folyt a Duna főága.

Felhasznált irodalom és térképek:

[1] Evlia Cselebi török világutazó Magyarországi utazásai 1664-1666

[2] https://maps.hungaricana.hu/hu/OSZKTerkeptar/533/view/?bbox=-269%2C-4749%2C8262%2C-1010

[3] Pétervárad ostroma 1694-ben.  Hadtörténelmi Közlemények 1890. évfolyam 3. kötet.

[4] https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/35757/view/?pg=1&bbox=1265%2C-2710%2C4182%2C-1139

[5] https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/2121/view/?pg=44&bbox=5242%2C-5341%2C8159%2C-3769

[6] Ortvay Tivadar: A magyarországi dunaszigetek alakja és iránya, területnagysága és partmagassági viszonyai Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 15. kötet, 1877-1878. 

[7] Hunfalvy János: A magyar birodalom természeti viszonyainak leirása 3. (Pest, 1865)

[8] Ortvay Tivadar: A magyarországi dunaszigetek alakja és iránya, területnagysága és partmagassági viszonyai Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 15. kötet, 1877-1878. 

Vályi Béla: A Dunavölgy átnézeti térképe, 1898

Vályi Béla m. kir. főmérnök 1900-ban elkészült: A Dunavölgy átnézeti térképe c. hatalmas munkájára csak nemrégen bukkantam rá Cholnoky Jenő geográfus kolozsvári hagyatékában. Az 1898. év végi állapotokat tükröző felmérés 24 szelvényen mutatja be a Duna és egyben a Dunántúl korabeli helyzetét. Ez a hidrológiai tematikájú térkép elsősorban azok számára lehet érdekes, akik a folyószabályozások történetét kutatják. Azonban a szépsége, és részletessége miatt mindenkinek ajánlott, aki szeret elmélyülni régmúlt térképek böngészésében.

 

De ki is volt Vályi Béla, akinek ezt a nagyszerű térképet köszönhetjük? Szinnyei József magyar írókat felsorakoztató művében így ír róla:

"szül. 1863. jan. 29. Pesten; tanulmányainak végeztével a budapesti József-műegyetemen oklevelet nyert és államszolgálatba lépett a Felső-Duna-szabályozásnál, majd a Felső-Tiszánál az alföldi öntözőcsatornák építésénél és a szombathelyi kulturmérnökségnél. Közben hosszabb ideig a földmívelési minisztériumban térképező munkálatokat végzett."

A Monarchia térképészeti hagyományait követve egyszerre tartalmaz fontos, pontos, jól generalizált hidrológiai információkat, valamint igényessége is olyan fokú, hogy az ember nem tud rá mást, mondani, mint: szép. Nem véletlen ezért az sem, hogy Vályi Béla térképe 1900-ban a Párizsi Világkiállításon ezüstérmet nyert. (Vajon miféle térkép nyerhette az aranyat?) 1903-ban Bécsben a Cs. és kir. geographiai intézet fűzve is kiadta színes kőnyomatként, 1:400000 méretarányban.

Az eredeti térkép méretaránya 1:125 000, mérete 122 x 84 cm. Fokbeosztása a Ferrói meridiánt használja kiindulásként, ezért fordulhat elő rajta 34-40 fokig terjedő keleti hosszúsági érték. Az ábrázolt folyószakasz a Bécs feletti Tulln-tól egészen a román határig terjed. Mivel a Duna nem hajlandó Magyarország területén egyenes irányba folyni a térképészek kedvéért (ezért fordulhat elő, hogy csupán 16 szelvényt érint a Duna a 24-ből), így az Újvidék-Vaskapu szakaszt kénytelenek voltak betoldásként Horvátország területére illeszteni.

A jelmagyarázatból egyértelműen látszik, hogy vízrajzi térképpel állunk szemben. A szokásos közigazgatási határok mellett feltüntették a vízügyi társulatok határait, a felszínborításból csak a releváns kategóriákat hagyták meg: szőlő, erdő, cserjés. Külön jelölték a mentesített árteret, melyek a piros összefüggő vonalon kívül helyezkedik el, mely az árvízvédelmi töltést mutatja attól függően, hogy annak anyaga föld, avagy kő. A pontszerű társulati létesítmények; őrházak, zsilipek, bujtatók, tiltók, átereszek, szertárak, telefonállomások egyfelől terepbejárásra invitálják a mai olvasót: vajon léteznek-e még ezek?, másfelől azt mutatják, hogy milyen precízen megtervezett és gondosan kiépített szabályozási-árvízvédelmi rendszer létesült a XIX. századi Magyarországon. Böngészés közben e jelmagyarázat segít nekünk felfejteni a 115 éve térképre rajzolt információkat.

Ahogy a térkép leírása is mutatja, ez egy pillanatfelvétel. 1898. december 31-i dátummal mutatja, hogyan is állt éppen akkor a Magyarországi Duna-szabályozás. Már nem az elején járunk, de még nem is a végén. Íme egy kis szubjektív válogatás tőlem, de ki-ki megtalálhatja saját kedves környékét a fontosabb honlapok közé felkerült linken keresztül.

Bécs irányából haladunk a Vaskapu felé. Érdemes mindegyik helyszínt megkeresni egy mai térképen és együtt nézni a kettőt!

Bécsben már elkészült egy régi Duna meder futását követő Donaukanal, melyet teljes egészében töltések közé szorítottak. Az egykori bécsi szigetvilág és ártér nyomai már csak a jobb parton láthatók. Az egészet átmetszette a csatornázott főmeder, melyben a mai Reichsbrücke mellett álló városi fürdőnél lévő vízmérce alappont látható a "sempont", azaz a 0 magasság Adriai-tenger feletti értékben megadva. A Donaukanal keleti torkolatánál téli kikötő működött, hasonlóan a pesti Népszigethez.

Így néz ki a Szigetközben az új hajózási meder. Egy szövevényes, kibogozhatatlan rendszert vágtak itt át, gordiuszi csomóként. A megszámlálhatatlan sziget évenként más helyzetben volt, vándorolt, növekedett, tűnt el. Nagy bajban lehetett itt az a térképész, aki időtálló térképet akart rajzolni. A Szigetköz-Csallóköz hatalmas hordalékkúp-rendszerén azonban minden újonnan vágott meder elfajult. Érdemes megfigyelni, hogy valószínűleg számítottak is erre, hiszen az árvízvédelmi töltés nagyrészt az eredeti parton haladt, meglehetősen széles ár- és mozgásteret hagyva a folyónak. Végül a helyzetet egy újabb csomó átvágásával, a bősi vízlépcsővel sikerült "rendezni".

Ebed és Karva között a Fényes-folyó a Nagy- és Kengyel-ér mintha egy szigetet ölelne körül a Dunával együtt. Erre utal az ármentesítő társaság neve és a színezés is. Nagy valószínűséggel Ebed és Muzsla a kora középkorban még dunaparti települések lehettek. Velük szemben pedig egy hatalmas dunai sziget állt, melyet Karva településről talán nevezhetünk Régi-Karvai-szigetnek, ugyanis azóta egy új sziget nőtt Süttőtől északra. A túlsó parton a Gerecse déli nyúlványai egészen a Dunáig érnek, viszonylag stabil, középjellegű folyószakaszt kialakítva. A jobbparti töltés mellett más beavatkotás 1898-ban a környéken még nem zajlott.

Ez a részlet a  - sajnos - négybe vágott Budapest délkeleti részét ábrázolja. Jelentőssége az a kis piros zsilip, amely Erzsébetfalvától nyugatra, a Ráckevei-Dunán található. Ez ugyanis a híres gubacsi elzárás, amely 1870 után posvánnyá változtatta ezt az egykor széles és élő mellékágat. 1898-ban még 6 év volt hátra a helyzet rendezéséig, amikor szerencsére elbontották az elzárást. Végre itt egy hidrológiai térkép, amelyen pontosan megtalálható az elzárás pontos helye. Ez pedig szinte megegyezik a Gubacsi híd jelenlegi nyomvonalával.

Az előző századfordulón a folyószabályozás Budapesttől délre még nem alkotott összefüggő rendszert, csupán a legelfajultabb szakaszok mentén avatkoztak be. Ilyen volt a Budafoki-ág a Csepel-sziget déli csúcsáig, és ilyen volt a Faddi- és Tolnai-Holt-Duna környéke. Ezen a részleten az a pillanat látható, amikor Bogyiszló település lassan átkerül a Duna-Tisza közéről a Dunántúlra. A két hatalmas átvágás már magához vonzotta a mellékágak vizét, az esésnövekedés miatt rohamosan vágódott be új, laza üledékben futó medrébe. A mederrel együtt süllyedt a benne mért vízállások szintje is. Így fordulhatott elő, hogy a Tolnai-Holt-Dunán zátonyok és szigetek kezdtek előbukkanni, melyeket addig a Duna vize jótékonyan eltakart. A medersüllyedés ellenére a holtágakat még töltéssel vették körül. Bogyiszló település pedig azon kevés településeink egyike lett, ahol a védelmét jelentő földvár (körtöltés) XIX. századi.

A sziga-szigeti átvágás vezérárka már kész, már csak arra várunk, hogy az új medrét megkapó Duna kiszélesítse azt a Drávaszög és a Bácska között. Itt pedig a régi Duna sem a régi, a két vármegye közötti határok - melyek ma Horvátország és Szerbia határát jelzik - egy sokkal ősibb medret követnek (pontozott vonallal). Ugyan az árvízvédelmi töltések itt is meglehetősen tág teret hagytak a folyónak, de Frigyes cs. és kir. főherceg bellyei uradalmának nagy része mentett ártérré változott. A megmaradt széles ártér pedig napjainkra a Kopácsi-rét Nemzeti Park része.

A térkép elkészülte még a nagy helységnév-magyarosítási hullám előtt készült. Ezért fordulhat elő a térképen Kupuszina neve, melyet négy esztendő múlva Bácskertesre cseréltek.

Az összeszűkülő folyón lévő dunai átkelőhely szinte előre jelezte Újvidék és Pétervárad kiemelt fontosságát. Újvidéknél éri el a Dunát a Ferenc-csatornából leágazó, 1871-75 között megépített Ferenc József-csatorna, melyet 300 tonnás hajók is használhatták. Újvidéktől délre a VI. Öblözetként jelölt hatalmas árteret sikerült az embernek megszereznie a folyótól. A töltés mentén szépen sorakoznak a telefonállomások. Mint a Karvai-szigetnél, a Fruska Gora északi lejtői miatt itt sem volt még szükség a jobbpart szabályozására, habár a Dunát meglehetősen sok sziget tarkította - ekkor még.

Az al-dunai szabályozás egyik kiemelt helyszíne volt a Tachtalia-szurdok és a Greben-szikla köves medre. A Grebennél összeszűkülő és kimélyülő meder örvényei és sziklazátonyai komoly fenyegetést jelentettek a hajósok számára. Ezért kotrással és robbantással hajózó csatornát véstek a sziklába, a sekély-zátonyos szakaszon pedig mederszűkítéssel emelték a vízszintet a szerb oldalról induló párhuzamművel. A végleges szabályozási munkákat itt végül a Vaskapu-erőmű írta felül, eltemetve minden létesítményt, hatalmas munkát és erőfeszítést, melyet annak idején az Al-Duna szabályozására fordítottak.

 

Lángban álló dunai szigettenger - Archív felvételek Magyarország 1944-es bombázásáról

IN ENGLISH

Szorgos halál kutatja ezt a kort... 1944 késő nyarán és őszén amerikai bombázók által magyar célpontokról készült fényképeket tett közzé a Fortepan.hu honlap. Kettősség rejtőzik ezekben a felvételekben. Verőfényben fürödve hömpölyög a Duna, kavicsos partjain akár strandolókat is láthatnánk, ahogy a bárányfelhők közül kibukkanó bombázókat nézik, félig eltakarva szemüket. Odafentről pedig az amerikai fiatalemberek mint térképet látják Magyarországot, melyen piros kereszt jelöli az elpusztítandó létesítményeket. Gombnyomással oldják ki terhüket a repülőgépek, majd dolguk végeztével örülnek, ha ép bőrrel visszatérhetnek Itáliába. És az egyik gépen egy ijedt fényképész dokumentálja, hogy mennyit sikerült elvégezni az aznapi munkából.

A fortepanos képek közül csak azokat válogattam ki, melyek kapcsolatban állnak a Dunával. Az első képen az almásfüzitői "Magyarországi Vácuum Olaj Üzemek Magyar Királyi Kincstár kezelésében" elnevezésű - a háború előtt amerikai tulajdonban álló - olajfinomító látható az 1944. augusztus 9-i légitámadás után. Tőle északra az akkor még szabályozatlan Prépost-sziget, s rajta a korábbi fejlődési periódusok tanulmányozhatók. Az üzemtől délre elhagyott óholocén mederben feketéllik a víz.

A második képen Győr városa látható. A belvároshoz közelebb lévő gyártelepek már lángolnak, míg a mai Audi gyár melletti csatornát éppen felrobbanó bombák füstje takarja el.

Az almásfüzitői bombázás képei keleti irányból. A Duna mindkét partja Magyarország, háttérben az egyesített Komárom, az Erzsébet-sziget, valamint az embrionális állapotban lévő Szőnyi-sziget látszik. A kép jobb oldalán alul a Zsitvatorok vize feketéllik.

Az almásfüzitői olajfinomító felülről. Füst takarja el a Prépost-szigetet. A képen folyásirányban fölfelé az egykori Brigetiot övező Duna-meder íve látható, szemben pedig Pat derékszíj parcellái. A Duna aznap, augusztus 9-én Vácnál mért 474 centiméteres tetőzés után lassan apadt. A parton ezért nem látni fehéren csillogó kavicsfelszínt. A németek által leszerelt üzem területét a megrongálódott töltésen áttörő jeges árvíz öntötte el 1945 februárjában.

1944. szeptember 5-én a 464. bombázó csoport gépei támadják a szobi Ipolyon átívelő hidat. A híd sértetlen maradt a támadás után. Vácnál ekkor 184 centiméteres vízállást mértek, a partot két oldalról a sekély vízre jellemző homokos-kavicsos mederanyag kíséri. Háttérben a Garam torkolata, a Helembai-, Dédai- és Törpe-sziget. A meder közepén két fiatal zátony bukkan a habok fölé. Szobbal szemben a szántóföldektől csíkos parton mintha egy régi sziget körvonalai rajzolódnának ki.

Valahol Sződ fölött készülhetett ez a fénykép az égő Ferencvárosról. Jobbra a Szentendrei-sziget déli csúcsa éppen belóg a képbe, míg Budapesttől délre a Csepel-sziget tömbjét emeli ki a Duna két világos szalagja.

Pesthidegkút felől tekintünk a lángoló Budapestre. A Duna hidak még állnak. A bombázók elsősorban ipari létesítményeket, valamint pályaudvarokat és az utánpótlás szempontjából létfontosságú vonalakat támadtak. Az Óbudai-sziget ekkor még mezőgazdasági terület, mögötte az Északi összekötő híd jelöli a Népszigetet. A repülőgépek mögül éppen csak előbukkan a Margit-sziget.

A vékonyka Ráckevei Dunára hullanak a bombák a Gubacsi híd fölött. Pestszenterzsébet gyárai és vasútállomása lángolnak, füstjük eltakarja a Kis- és Nagy-Zsidó-szigetet.

A Csepel-sziget északi részén található Weiss Manfréd-féle ipartelep ekkor már az SS birtokában volt. A légitámadás a tőle északra fekvő kikötőt érte. Utólag fehér kerettel jelölték meg a célpontot a fényképen. Néhány bomba jutott a jobb partra is, a Budafok-Alberfalva vasútvonal mentén bombatölcsérek és füst látható. Valahol a parton ekkor még áll a Kutyavilla csárda.

Ez a kép néhány bombával korábban készült az előzőnél. Itt még nem lyuggatták ki a budafoki szántókat és a füst is valamivel alacsonyabban száll. A kikötő tiszta fekete vize élesen elüt a Duna hordalékosabb, világos színétől.

A Lágymányosi-öböl, valamint a Déli összekötő vasúti híd fölött készült ez a felvétel. Számtalan bombát nyelt el a Duna ott, ahol ma már az ELTE tömbje található. Az öböl fokozatos feltöltését jól mutatják a lerakott föld és építési törmelék által kirajzolt félkörök. A sziget északi csúcsán lévő szántóföldekre is jutott bombatölcsér, de a Kvassay-zsilip szerencsésen átvészelte a támadást.

A lángoló csepeli kikötő és a gubacsi ipartelepek  füstje egyetlen fekete felhővé keveredik. Mintha egy óriási vulkán tört volna ki a Csepel-szigeten. 

Szigetszentmiklós, Taksony és Dunaharaszti települések láthatók ezen a képen. A közelmúltban felépült Kvassay-zsilip révén alig csordogál víz a Ráckevei Dunában. A keskeny folyót két oldalról övező sötétebb területek jelölik ki a szabályozás előtti medret. A taksonyi Közönséges-sziget kiszáradt mellékága miatt már nagyrészt összeforrt a balparttal.

Az erdővel borított Beliczay-szigetről ismerhető fel, éppen merre járnak a bombázók. A sziget jól elválik a világosabb (szárazabb) dunántúli környezetéből. A Háros-sziget fele még belelóg a kép jobb oldalán, de a Kis-Háros-sziget még nem bukkant a hullámok fölé. Az amerikai bombázók a tököli katonai repülőteret támadják.

A bajai híd bombázása az egyetlen kakukktojás felvétel. A kép nem a fortepanról származik, hanem innen.

A még Magyarországhoz tartozó Újvidék madártávlati képe a Szerémség irányából. A szerémségi Péterváradtól északra már feltöltődött medrek övezik a Hadi-szigetet, melyet övzátony-sarlólapos mintázat csíkoz. Ugyancsak összeforrt a bácskai parttal a Kapitány-sziget és a kácsi Felber-sziget. A felvétel előtérében a nedvességtől feketéllő, összeolvadt Kamanci-szigetek (Ada Sremska Kamenica).

Kilátás a Bácska fölött repülő bombázókból dél felé, Pétervárad és a Szerémség irányában. Újvidéket fehér füst borítja. Az összes képről a támadó kötelékek közül egyet tudtam azonosítani, a 464th Bombardment Group-ot. A hadtörténeti elemzést nem vállalom, befejezésül inkább Radnóti szavait idézem:

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 

(1944. január 17.)