Mikor épült a Pap-sziget keresztgátja?

Két képet is kaptunk nemrég Szentendréről, mindkettőn a Pap-sziget szerepelt. A második kép volt az, amely a bejegyzést ihlette, hiszen rávilágított egy korábbi bejegyzésben érintett, de nem pontosan tisztázott kérdésre; mikor épült fel a mellékágban az a töltés, amely a szigetet a parthoz kapcsolta. A válaszhoz némi nyomozásra is szükség volt, de a szinte pontos dátum percek alatt meglett, hála a már sokszor dicsért fentrol.hu-nak!

Legutóbb az 1940-es évek végére, az 1950-es évek elejére tippeltük a gát felépülését egy 1966-ra datált fénykép alapján. Ezt a 15-20 éves intervallumot próbáljuk tovább szűkíteni. Sok segítséget jelentettek ebben az olvasói kommentek, még többet a fényképek. Az alábbi kép a tulajdonos elmondása szerint (Szentendre régi képeken 1995 előtt, facebook csoport) 1962-ben készült és az Ady Endre útról, azaz délről mutatja nekünk a kiszáradó pap-szigeti mellékágat, valamint a háttérben a keresztgátat. Viszonylag alacsony a vízállás, talán nincs is kapcsolat a főággal az alsó szigetcsúcs felé. Mindenestre a kép további három évvel csökkentette a gát felépülésének intervallumát. 

A pap-szigeti keresztgát 1962-ben (forrás)

Ugyancsak a hatvanas évekből (és az előző facebook csoportból) származik a következő kép, a Pap-sziget alsó, déli csúcsáról. Erről sajnos nem lehet megtippelni, hogy állt-e már a keresztgát, de egy olyan állapotot örökít meg, amelyet egy ma arra sétáló ember már nem tapasztalhat meg. A torkolat feliszapolódott, a pecás már ki sem látszódna a felnövekedett fűzerdőből. 

A Pap-sziget alsó csúcsa az 1960-as években (forrás)

Egy 1965-ben készült pap-szigeti légifotó már jelent meg a blogon korábban. Az Odafentről a Duna c. bejegyzésben azonban nem módosította sokkal az 1966-os képen látható helyzetet, ezért a gát születése ott nem került szóba. Az 1965-ös képért érdemes a linkre kattintani! 

Hogy csak akkor kerülte el a figyelmet, vagy csak később töltötték fel az alábbi két légifotót már sohasem fog kiderülni... Dátuma szerint 1961. május 25-én készült, a Pap-sziget éppencsak belefért a kép bal alsó sarkába. Egy évvel ismét szűkült az intervallum. A gát ezen a képen meglehetősen frissnek és újnak látszódik. Már egy ideje használatban lehetett, két irányban is gépjárművek által kitaposott út vezet hozzá a szigetről. Mintha még munkagépek is állnának a gát part felőli oldalán. Mintha valami épülne a sziget mellékág felőli részén, de ekkor még mindig javarészt mezőgazdasági terület volt alig egy pár épülettel. Ezen a képen könnyen be lehet azonosítani a második és harmadik kép színhelyét.

Pap-sziget. 1961. május 25. fentrol.hu

Az 1961-es képtől délre a fentrol.hu-n egy 1959-es dátum is látszódott, talán ezzel megint két évvel közelebb kerülhetünk a keresztgát születésnapjához. Az igazi meglepetés csak ezután következett: 

Pap-sziget. 1959. október 15. fentrol.hu

Az 1959. október 15-én készített légifotón még nem szerepe a keresztgát! Egy kisvízi helyzetet látunk, a mellékág északon lefűződött és csupán egy keskeny szakaszon jelentkezik nyílt víz. A keresztgát parti oldalán nyoma sincs annak, hogy megkezdődött volna az építkezés. Hiányoznak a kijárt utak is a sziget belsejéből. Kétségtelen, hogy az idilli, elszigetelt Pap-sziget egyik utolsó képét látjuk. 

Az 1959 ősze és 1961 tavasza között eltelt másfél évben épülhetett fel a töltés, 1960-ban, esetleg 1961. tavaszán. Ez már viszonylag pontos időpont. Hogy miért fontos ez? Ha a pap-szigeti mellékág feliszapolódását vizsgáljuk ez lesz a kezdő dátumunk. A jelenlegi állapot az azóta eltelt időszak következménye, még akkor is, ha tudjuk, hogy a gátat alig 20 év múlva, az 1980-as évek elején elbontották és egy híd került a helyére, amely biztosította a vízjárást az alsó és felső szakasz között. Leírások alapján lehet tudni, hogy a keresztgát alatt is létezett áteresz valamilyen formában, de az ezen átjutó vízmennyiség nem volt képes megakadályozni azt a mederszűkülést amelyet ma is láthat, aki ellátogat a szentendrei Pap-szigetre. 

A gödi keresztgát gyermekcipőben

Igencsak nehéz elképzelni, hogyan nézhetett ki fénykorában a Gödi-sziget sorsát megpecsételő keresztgát. A szanaszét dobált, középen átmetszett kőhalomról ugyanis alig maradt fenn korabeli fénykép. Legfeljebb pár légifotó, de utóbbiakról nem derül ki, milyen lehetett "élőben" ez a folyószabályozási műtárgy. Mígnem elő nem bukkant egy fénykép egy selejtezésre ítélt szekrény fiókjából.

A gödi keresztgát 1958. nyarán

 

A kép valószínűleg 1958-ban készülhetett. Egy idilli nyári hangulat elevenedik meg, a gödiek lassan kezdik megszokni és birtokba venni a keresztgátat. Lehet horgászni a meder kellős közepén. Száraz lábbal át lehet menni a szigetre, miközben nem kell attól félni, hogy a sodrás bárkit is elvinne. Annak idején bizonyára örültek volna egy hasonló lehetőségnek a két világháború között a szigeten házat építő tulajdonosok. 

Hogy miért fontos ennek a keresztgátnak a története? Ez a létesítmény felelős a Gödi-sziget "meghízásáért", a mellékág feltöltődéséért, a halak eltűnéséért, és mindezek miatt egy — a blog kezdeményének tekinthető, 2008-as — szakdolgozatért.

Fellengzősen, patetikusan és röviden: ezen a ponton született a Dunai Szigetek blog. 

Ha a keresztgát felépítését vizsgáljuk nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy manapság hogyan néz ki. Egy sor leszórt kő, melynek a tetejét leöntötték betonnal, az oldalát viszont nem. Utóbbit megtették a kompkötő-szigeti gát építésekor, nem véletlenül áll még mindig. Bár az 1956 tavaszán levonult jeges ár károsíthatta, de nem valószínű két évre rá már így nézett volna ki. 1958-ban a gödi gát még csak 10 éves lehetett legfeljebb (a II. világháborút követő években épült, pontos dátumát még nem sikerült kiderítenem — ha valaki tudja, írja meg!). A gödi keresztgát már eleve így épült, és ez előrevetítette későbbi sorsát, kötőanyag hiányában a teljes széthullást. 

Odafentről, 1961-ben (forrás: fentrol.hu)

Ahhoz, hogy a gát történetét meg lehessen írni további fényképekre lenne szükség, így ettől most eltekintünk. Egy légifotót azonban érdemes beilleszteni illusztrációnak. Mindössze három év telt el a fénykép készítése óta, amikor 1961-ben repülőgépről lefotózták a gödi Dunát. Már látszik az elvégzett munka, mindenfelé homokzátonyok épültek a mellékágban. Az 1958-as fényképen már élesen elválik az alsó meder üledékmentes, sötét vize a felső meder iszapos vizétől. A felső meder zátonyán ma már erdőt találunk, így csökkent alig kétharmadára-felére a gát hossza. 

Gödi keresztgát, 2015 augusztus.

Nincs olyan gödi, aki a keresztgát pusztulásán sopánkodna, ez tette ugyanis lehetővé, hogy a Gödi-sziget az év nagyobb részében valódi sziget maradhat. Teljes elbontását azonban már kevesebben támogatnák, hiszen ki ne sétálna olyankor is a szigeten, amikor a vízállás amúgy nem tenné lehetővé. Talán ez a kettősség teszi mind a mai napig lehetővé, hogy a Kereszt utca végi kőkupacban gyönyörködhetünk. 

Ha esetleg valaki a Dunai Szigetek (saját "szülőhelye" iránt hálátlan) véleményére is kíváncsi: ezt a sittet konténerbe kell pakolni, el kell szállítani valahová, ahol értelmes módon fel lehet használni.  

Zsilip az erdőben

Régebben négy szigete is volt Ercsinek, mára egy sem maradt. A Csepel-szigethez ragadt, középkorban még Szent Miklós-szigetnek hívott Újfalusi-szigetről volt már szó, most következzenek a balparti Ercsi-szigetek, illetve ami maradt belőlük.

Egy zsilip az erdőben. Gyakorlatilag ennyi maradt a széles Duna mellékágból Ercsiben. Térkép, vagy légifotó nélkül meg nem mondaná senki, hogy itt valaha három sziget partját mosta a folyó. Talán az egykori part szép ívéből lehet még következtetni, no meg a halas- és horgásztóvá alakított holtágból.

 

Az Ercsi-szigetek történetét összefoglaló animáció jó összefoglalója mindannak amit a folyószabályozások hoztak a dunai szigetek életében. 1858-ban, a második katonai felmérés idején még három sziget emelkedett ki a Dunából Ercsitől délre. A dunántúli partba élesen bevágó Duna alakította ki a legnagyobb Ercsi-szigetet, míg a mellette fekvő két kisebb sziget inkább csak zátonynak volt nevezhető. A főágban és mellékágban álló zátonyok a maga korukban igencsak rossz hírnek örvendtek, a rajtuk 1838. március 17-én éjjelig feltorlódott óriási jégtömeg duzzasztotta fel a Dunát olyannyira, hogy a Csepel-sziget összes települése romba dőlt. A szándék tehát már ekkor megfogalmazódott a vízépítő mérnökökben, a szigeteket el kell tüntetni a jég útjából! A harmadik katonai felmérés térképein (Magyarországon 1872-1884 között zajlott) már egy keresztgát szeli ketté a mellékág vizét. Hiányzik a főmeder zátonya is, ezt valószínűleg nem a lezárt Soroksári-Dunából kapott plusz vízhozam mosta el hanem kotróhajó áldozatául esett. A keresztgát megépülése megpecsételte az Ercsi szigetek sorsát. A felső szakasz feltöltődött, itt ma nyárfaültetvény található, míg a déli részt halastóvá alakították. A torkolati részeken felnőtt erdőket ma már szinte csak a fafaj alapján lehet elkülöníteni a sziget magjától.

A főági oldalon három sarkantyú épült. 1985-ben még teljes hosszukban pompáznak a térképen, 2005-re már teljesen feliszapolódott köztük a Duna és kiterjedt fűzerdők nőttek fel a megkötött hordalékon. Mostanában már alig lehet észrevenni a sarkantyúkat.

A városból egy töltés vezet át az egykori mellékág medrén a tulajdonképpeni szigetre. A sűrű növényzettel benőtt egykori Duna medret csupán a domborzat enyhe lejtéséből lehet kikövetkeztetni. A sziget egykori partján futó ösvény mindkét oldalán erdőt látni. A folyó felé fűzfák, a sziget felé juhar és nyár fák alkotják az erdőt, a különbséget szépen kirajzolja az avar eltérő színe. Egykor itt fürdőzött a város apraja-nagyja, a strandra már csak az erdő közepén váratlanul felbukkanó focipálya emlékeztet.

Egészen elképesztő látvány (sehol máshol nem láttam még csak hasonlót sem) az erdei sarkantyú. Jó 40 évvel korábban a kőszórás mindkét oldalán ólomszürke Duna víz höpolygött volna így télen. Most itt avart söpör a szél.

Ha kiballagunk a sarkantyú végére még meglepőbb a látvány. Világrekord, ennél rövidebb sarkantyú azt hiszem nem létezik.

Az erdei sarkantyúk két oldala két külön világ. A folyásirány szerinti alsó részen még megmaradt néhány mélyedés ahol felgyűlik az árvízből, csapadékból származó víz. Ezek az ártéri tisztások utolsó menedékei az itt élő kétéltűeknek, hüllőknek. Körülöttük sudár fiatal füzek nőnek, egyben jelzik, hogy a Duna csak nemrég húzódott vissza innen.

A felszámolt Ercsi-szigetnek jelképe lehetne ez a tönkretett erdei zsilip. Régen itt tért vissza a mellékág a főmederbe. Fém részei már régen tönkrementek, a hozzá vezető csatornába beomlottak a beton elemek. Hol van már a félszáz méter széles Dunameder?

A sziget déli része honvédségi terület, egykor az utászok gyakorlatoztak errefelé. Néhány elhagyatottnak tűnő raktár és szerelőcsarnok miatt nem lehet a régi mellékág partjára lejutni, így hát meg kell kerülni az egészet.

A sziget sorsát megpecsételő keresztgát egyik oldalán telepített nyárfaültetvény, a másikon szerencsére nyílt vízfelület csillog. A keresztgát olyan széles, mint egy négysávos autóút. A közeli fákon az ercsi Kinizsi Horgászegylet figyelmeztető jelzései fogadnak; amennyiben a véletlenül a Dunába került lénai vizát fognék itt vissza kell engednem őket. Beljebb sétálva megtalálhatjuk még a mellékág kicsiny zátonyát, amely félszigetté nőtt, északi részével kapcsolódva a záráshoz.

Az 1858-as (természetes) állapotokhoz képest az Ercsi-sziget mellett a Duna mederben felnőtt 41 hektár (!) erdő, ez a sziget területének (22,8 ha) majdnem kétszerese. A kisebb Ercsi-sziget öt és fél hektáros területét hozzászámolva ez már egy igen jelentős érték. A szigetet a fákon látott iszaprétegek szerint a legnagyobb árvizek elborítják, így kaphat friss vízet időnként a Kinizsi HE horgásztava is. De az biztos, hogy a felesleg az erdőn át távozik, és nem a megrongált erdei zsilipen keressztül.

Hullócsillag a Dunán - a kérészéletű Tündér-sziget

IN ENGLISH

A Szentendrei-Dunán, a Luppa-szigettel szemben, létezett egy apró sziget, mely a magyar vízépítés és folyószabályozás keze munkáját dicséri. Azért dicséri, mert kevés ilyen hatékony szabályozási művet építettek a környéken, amely ennyire tökéletesen bevált volna. A tündér-szigeti keresztgát és egyéb munkálatok alig 50 év alatt eltüntettek egy egész mellékágat szigetestül.

Négy sziget. Középen a Tündér-sziget mellékágának a bejárata

Már a Luppa-szigetről szóló bejegyzés óta terveztem, hogy írok majd a Duna hullócsillagáról, a Tündér-szigetről. A végső lökést aztán egy - sajnos névtelen - hozzászólás adta meg:

"Nagyon jó írásokat olvastam már itt a Lup(p)a szigetről, az Egyfa szigetről, de a szintén ebben a térségben lévő Tündér szigetről és a legendás 5-ös kőről még nem. Szerintem ezek is megérnének egy misét.
A Tündér sziget, ahogy a legelső képen is látszik régen még egy sziget volt. 7-8 éve olyan jó simavizű kis öböl volt, hogy precíz gyorsító edzéseket tartottunk benne (kenuval) és egy íven lehetett benne megfordulni. Ma annyira feltöltődött és elfoglalták a növények a vízfelületet, hogy 2012-ben éppen hogy csak elfértem az oldalhajós outriggeremmel. A végén kivezető kis csatorna csak minimum közepes víznél járható hajóval, de régen még attól északabbra is lehetett evezni benne.
Az 5-ös kő a Rómairól vagy bármelyik kajak-kenus egyesületből induló vizi ember számára fogalom. Ez az első és talán a legszebb hely a Szentendrei ágban ahol ki lehet kötni fürdőzni, focizni vagy akár sátrazni, bográcsolni. Néha még legelő juhokkal is lehet találkozni. Az öregek elbeszélése szerint régen meredek partfalu volt, de a szovjet katonák lesimították és tankokkal gyakorlatoztak itt. Azt is mondják azért volt erre szükség, hogy a speciális levegőbevezetős járművekkel a meder alatt keljenek át a túlpartra. [...]"

A Tündér-sziget története valamikor a múlt század '30-as éveiben kezdődött, amikor néhány homokzátony bukkant a habok fölé a luppa-szigeti medertágulatban. Ez a medertágulat látható a régi "petőfis" 10 forintoson, ahol a Luppa mellett látható még a híres Egyfás-sziget is. Hogy könnyebben megérthessük mi zajlott le a Tündér-szigeten az elmúlt évtizedekben, összeállítottam vitukis, hadtörténetis légifotókból, valamint egy vízisport és a II. kat. felmérés szelvényéből egy animációt.

A kezdetben különálló három homokzátony az ötvenes években kezdett összeforrni egy egységes szigetté. A három zátony mellett az jobb szeműek észrevehetnek egy negyediket is az 1953, 1955, 1962-os képeken. Mintha az apró Egyfás-sziget költözött volna a tündér-szigeti mellékágba, mely legkésőbb 1962-ben végleg hozzáforrott az erdős szigetmaghoz. Vajon megvan-e még az a fa?...

1958 és 1962 között épült meg az a keresztgát, amiről a bevezetésben már volt szó. Az építés célja ugyanaz volt, mint a többi dunai sziget esetében: a hajózás érdekében több víz kellett a főágba. A Szentendrei-Duna a teljes nagymarosi vízhozamnak mindössze 1/3-át szállítja, ezért itt valóban a Duna minden cseppjére szükség van ahhoz, hogy a kirándulók hajón eljuthassanak Szentendrére, Leányfalura, Dunabogdányba.

A Tündér-sziget egy képeslapon (alul, '60-as évek)

A keresztgát megjelenése következtében azonnal megindult a feliszapolódás, annak ellenére, hogy a Tündér-sziget egy homorú folyószakaszban helyezkedik el. Először a gáttól északra lévő területen nőtt fel egy háromszög alakú kis erdő, ekkor a sziget alakja még jól kivehető, bár inkább már csak egy félszigetről beszélhetünk. Aztán a '80-as évektől kezdve a gáttól délre fekvő mederszakasz is erőteljes feltöltődésnek indult. Ennek újabb oka a környéken zajló mértéktelen kavicsbányászat volt, melynek révén a főág tovább mélyült. így egyre magasabb vízállás kellett ahhoz, hogy víz jusson a mellékágba. Állandó vízborítás híján a növényzet lassan birtokba vette az egykori medret.

A Tündér-szigeten, hasonlóan a Szentendrei-, de főként a Váci-Duna-ág szigeteihez két fő morfológiai szakaszt lehet elkülöníteni. Az első 1940-1950 között játszódott le, amikor "nagyon hirtelen" egy addig nyílt vízfelületen egy sziget nőtt ki. Ekkor kezdett "beérni" a folyószabályozás első ütemének a gyümölcse. A második a '80-as években zajlott, amikor a mellékágak mindenütt rohamosan elkezdtek eutrofizálódni, feltöltődni. Ennek legfőbb oka az elképesztő mértékű kavicsbányászat volt és az ennek következtében előálló főági medersüllyedés. Ha lakótelepeken járunk gondoljunk arra, hogy azok a tornyok főképpen dunai kavicsból készített betonból állnak.

A Tündér-sziget szükebb értelemben véve ötven évet élt. Én egyelőre nem találkoztam középszakasz jellegű Dunán ennél rövidebb életű szigettel, aki igen, kérem írja meg melyik az. Tágabb értelemben a Tündér-sziget még napjainkban is létezik, bár inkább csak papíron: térképeken még feltüntetik ezt a nevet.

A Tündér-sziget 2011. 05. 24-én (googleearth)

A Tündér-szigetet napjainkban már csak egy szűk csatorna jelöli, melynek bejáratát kisvíz idején hiába keressük. Közepes, vagy nagyvíz esetén érdemes beevezni ide, hiszen ezt a szűkülő Duna-szakaszt már gyermekeink sem fogják látni. Talán még azt az egy fát is megtalálhatjuk.

Köszönöm az inspiráló megjegyzést, egyúttal ezúton szeretnék ösztönözni minden kedves hozzászólót, hogy legalább annyit írjon a megjegyzése után, hogy "Pista", vagy "Margitka", hogy tudjuk kiről van szó.

Így indult meg a Pap-sziget feliszapolódása Szentendrén

Szabályos D alakjáról könnyedén felismerhető a szentendrei Pap-sziget. Ezért volt az, hogy első pillantásra sikerült kiszúrnom ezt a képeslapot egy aukciós oldalon. A felvétel készítőjeként "Járai"-t tüntetik fel, aki az MTI munkatársa volt. A képeslapon a "Pap-szigeti camping látképe" felirat szerepel, készítési idejét én a '60-as évekre tenném. Sajnos a fényképező nem volt eléggé gondos, így a déli szigetcsúcs lemaradt.

A jobb összehasonlítás kedvéért beillesztettem egy másik légifotót (készítette fotoska.hu), mely már a közelmúltat ábrázolja ugyanennél a szigetnél, kissé más szögből. Mindkét felvétel jól kiegészít egy korábbi, a Pap-sziget történetével foglalkozó bejegyzést, melyben egy rejtvény is rejtőzött.

A képeslap amellett, hogy egy idilli nyári látképét adja ennek a szép szigetnek, számtalan fontos geomorfológiai és hidrológiai érdekességet is rejt, melynek révén könnyebben megérthető a keresztgátak hatása a mellékágak feliszapolódására. Szerencsére az elenyésző Pap-sziget Szentendrén bejegyzésre sok értékes információ érkezett a gát építésének, illetve elbontásának időpontjával kapcsolatban. Ezek szerint a gát 1966-ban már állt. Azonban ha ez a felvétel a '60-as években készült, akkor a gátnak sokkal idősebbnek kell lennie. 

A kép készítésekor a gát már jó ideje állt mostani helyén, bejáratként szolgálva kisvizek idején a kempinghez. Erre utal a szigeti oldalon növekedő bokorfüzes erdő, melyet kettévág. Ettől északra már valamivel idősebb füzes látható, mely élesen elkülönül színe alapján a sziget idősebb fáitól. Félhold alakban nőtt rá a sziget északi csúcsára. Tőle északabbra nem csupán egy becsillanás okozza a fehér foltot, az valójában egy homokzátony, nagyon gyér növényzet borítással. A keresztgáttól délre a mellékág még őrzi a természetes állapotát és szélességét. Kisebb zátonyképződés azonban itt is megfigyelhető, elsősorban közvetlenül a gáttól délre. Ez a pillanatfelvétel abban az állapotban örökítette meg a szigetet, amikor már látszottak a komoly következményei a keresztgát létesítésének. Ezért talán nem tévedünk nagyot, hogyha az építés időpontját - a környék többi hasonló létesítményéhez hasonlóan - a '40-es évek legvégére, vagy az '50-es évek elejére tesszük.

A fentebb említett hozzászólások szerint a gátat 1980-1984 között bontották el, nyilván Szentendrén felismerték a mellékág feliszapolódásának káros hatásait. Utász honvédek építettek az elbontott gát helyére hidat, vizsgafeladatként. Ezt a hidat 2009-ben újították fel, az elkorhadt faanyag szinte teljes kicserélésével. A gát elbontásának köszönhető, hogy a Pap-sziget még ma is sziget. A beáramló víznek azonban már nem volt elég energiája, hogy az üledéket, melyen közben erdő is felnőtt kimossa. A második képen már a déli mederrészben felnövekedett erdő is jól látható. Figyelmeztető jel, hogy a feliszapolódás ma is tart, sőt a mellékág szinte már teljesen el is záródott az északi betorkollásnál. Éppen ezért igyekeznie kell annak, aki még szigetként szeretne találkozni a Pap-szigettel Szentendrén.

Adony pusztuló partjain

 

Magyarország turisták által leginkább elkerült tájai közé tartozik a Csepel-sziget déli része. Ez megmutatkozik a turisták, a jelzések hiányában és a helyiek csodálkozó tekintetében. Pedig érdemes ellátogatni erre a vidékre. Ezen a csodaszép verőfényes vasárnapon, kiváló látási viszonyok között indultunk el az Adonyi buszmegállóból célunk, a ráckevei HÉV végállomás felé. Az Adony-Lórév-Szigetbecse-Ráckeve útvonalon első állomásunk az adonyi Nagy-sziget déli része volt.

Adonynál egykor több sziget is volt. Az Adonyi Nagy- és Kis-sziget mellett számos zátony nehezítette a hajózást mind a Fejér megyei, mind a csepel-szigeti part mentén. A Duna szabályozása itt is megtette a hatását, a mellékág nagy részében erdő, vagy nádas található, csupán a déli, öbölszerű részét kotorják, a horgászok nagy örömére. A vízáramlás hiánya miatt fordulhatott elő, hogy ottjártunkkor a mellékág nagy részét még jégpáncél fedte.

 

Az öbölben zajló kotrás hatására megbontott partfalat a hullámzás és a jég együttes munkája könnyedén erodálja. Ez a kis öböl a szigettől délre fokozatosan növekszik, a laza üledéket a folyó erős sodra kimossa a főágba. Hosszú távon a révhez vezető út is elmosódhat egyszer. Az instabil partszakaszokra jellemző omlások és szakadások kísérik a mellékágat ezen a szakaszon.

 

Az adonyi partokat azonban nem csak a sodrás és a hullámzás pusztítja, a munkából az ember is alaposan kiveszi a részét. A keresztgát és a rév közti partszakaszon munkagépek tarolták le a nemesnyár ültetvényt. Feltehetőleg a másik parton is megtalálható pihenőhely kerül majd ide is. A körbebányászott (emiatt könnyen kidőlő) fák látványa egyelőre elszomorító.

 

 

A mellékágat elzáró keresztgát nagyszerű munka, tökéletesen betölti funkcióját. Két külön világot választ el egymástól. A felvízi szakasz (képen jobbra) szintje magasabb, a feltöltődött üledéken már alig lehet nyomát lelni az áramló víznek. Nádas, füzes telepedett meg a szerves anyagokban gazdag - a gát által föltartóztatott  - üledéken. Az alvízi szakasz mélyebb, már csak a kotrások miatt is. Amennyire a jég hagyja, itt még nyílt vízfelület verte vissza a nap vakító sugarait. A gát koronamagasságához képest a vízszint több mint két méterrel volt lejjebb. Csak a legnagyobb árvizek esetén bukhat át rajta a Duna vize.

 

 

A Nagy-Duna partjára kiérve szétszóródott kőtömbök látványa fogadott bennünket. A kötőanyagától megfosztott partvédelmi műtárgyat a víz és a fák gyökérzete egyaránt rongálja. Ha csak egy helyen is megbomlik a kőszórás zárt rendje a pusztulás felgyorsul, és a táguló foghíjak könnyedén elemésztik az egész létesítményt.

 

Ha pedig a kőszórás megsemmisül, a sodrásnak már könnyű dolga van a mögötte lévő laza üledékekkel. Miután a Ráckevei (Soroksári)-Dunát lezárták, a megnövekedett víztömeg súlya sokkal intenzívebben erodálta a főági partokat. A fák gyökérzetükkel egy darabig még dacolnak az omlással, de ebben a küzdelemben azonban nem diadalmaskodhatnak a Duna fölött. A kidőlt fákat a következő árvíz jó munkásemberhez méltóan emeli meg és szállítja magával.

 

 

Az Adonyi Nagy-sziget nyugati partja már legalább száz éve hátrál nyugat felé. Egykor ez a jelenség a mellékágának nyugati partját is érintette. Vetus Salina római táborának nagyobb része ennek következtében omlott a folyóba. Most, hogy a mellékág vize is a főágban folyik le Adony települését nem veszélyezteti az elmosódás. Annál inkább a sziget keleti partját.

 

 

Hogy ne csak a pusztulásról beszéljünk, érdemes megemlíteni, hogy az Adonyi Nagy-sziget volt az első olyan terület, ahol keményfás ligeterdőket figyelhettünk meg. Magas kőrist, kocsányos tölgyet, vénic szilt és madárcseresznyét láttunk, ha az égbe tekintettünk, miközben szinte mindenhol bokáig gázoltunk az éppen kibújt apró hóvirágokban. Három tölgy magasodik a fiatal nemesnyár ültetvény fölé, töveik kedvelt vaddisznó tanyák.

 

 

Hóvirágok hada fogadott minket még a legelvadultabb degradált nemesnyáras sarjerdőben, kietlen tarvágásokban felhalmozott tuskók között is. Ott nőtt minden vaddisznótúrásban, avarból kibukkanó fehér viráguk egyértelműen jelezte, hogy közeleg már a tél vége. Sikerült felülkerekedni a kísértésen és egyetlen tövet sem vittünk haza ezekből a védett virágokból. Ők itt vannak otthon.

 

 

Nem csupán látványos omlások jelezhetik a partok pusztulását. Az Adonyi Kis-sziget mellékága egészen másképpen pusztul. Itt az áramló víz hiányában felhalmozódó avar temeti be az egykori medret. Lassan elmosódnak az éles formák, a fokozatos feltöltődés révén egyre szűkül a nyílt vízfelület. A lefűződött mederben már csak néhol látni jégpáncélt, ami a vízfelület kiterjedésére utal. Néha még egy-egy árvíznek sikerül felhágni a hordalékból készült küszöbön, de az üledéket, melyet magával hozott már nincs az az erő, ami kimoshatná. Így töltődik fel lassan a Nagy-sziget és az üdülőterület között lévő Kis-sziget régi mellékága.

 

 

Nincsen valódi révállomás csárda nélkül! Adonynál utoljára Szomjas Horgásznak hívták ezt a szebb időket is látott épületet. A málló vakolat alól előbukkanó befalazott ablakok érzékeltetik az épület régi homlokzatát. Mellette bebugyolált Nepomuki Szent János szobor jelzi; a közelben révészek dolgoznak. Az újabb korok által vágott bejáratok és ablakok idézik meg az épület szocialista korszakát. A betört ablakok, lyukas tető és az enyészet képviselik a legújabb kort. Az épület még menthető lenne, reméljük a legjobbakat, hogy nem jut a többi Dunamenti révcsárda sorsára.

 

 

Végezetül pedig gondoltunk a beszámoló kapcsán készülődő és nyomunkba lépő lelkes turistákra is. Álljon itt az Adony-Lórév komp menetrendje magyar és német nyelven, melyet hosszas nyomozás után sem sikerült kideríteni otthonról. Egy személyt 300 forintért juttatnak át a révészek a Csepel-szigetre. Ha átjutottunk a túlsó partra, ugyanezen révészektől lehet aztán elkérni a kulcsot egy mesébe illően valószínűtlen épülethez, amelyről a következő bejegyzésben lehet majd olvasni.

Révészek, Rabok és a Pokol - II. rész Szavak

     

"...Gyerünk a Pokolba! Ez a felszólítás Vácott mindennapos volt, legalábbis a kánikula idején. A várossal szemben van ugyanis a Pokol-sziget. Ennek alsó végénél - de már a túlparton - a Pokol csárda, s alatta volt a "hivatalos" strand is - a bójákkal. De az egész, végtelen Duna-part nem hivatalos strand volt, ahol rendszeresen fürödtünk, strandoltunk. A "gyerünk a Pokolba" tehát azt jelentette, hogy induljunk strandolni, és az akkori ideális körülmények között ez maga volt a boldogság.

   

Hogy a Pokol-sziget kapta-e a nevét a csárdáról, vagy a csárda a szigetről, ezt nem tudom. A csárdát korábban ugyanis egyszerűen váci révcsárdának hívták, míg szinte éppen száz esztendővel ezelőtt, az 1880-as évek elején egy nagy vízi ünnepséget rendeztek Vácott, hogy milyen alkalomból, arról nem szól a krónika. Az ünnepség látványosságaként, az esti sötétben kivilágított és rakétákat eregető csónakok ereszkedtek le a Buki-szigetről a révcsárdáig. Varázséji Gusztáv elképzelése szerint (aki, úgy tudom, kanonok volt) Charon ladikjai, amelyek a Pokolban kötöttek ki. Az alkalmi név állandósult. Az 1940-es évek elején azonban új püspök költözött a püspöki palotába, akit sértett, hogy szobája ablakával szemben, a csárda kertjének vagy ötven méter hosszú hófehér támfalára, óriási fekete betűkkel van felfestve: POKOL CSÁRDA. Megüzente hát a kocsmárosnak, a pokol tűnjön el a szeme elől. Bajban volt a kocsmáros, a püspökkel sem akart ujjat húzni, de a jól befutott kocsma félévszázados evéről sem akart lemondani. Megegyezett hát az egyik szobafestővel (akkor így hívták a festő-mázoló kisiparost), kenje le fehérre a POKOL szót, de híg mésszel! Úgy is történt, attól kezdve a POKOL világosszürke volt, a fekete CSÁRDA előtt.

Egy 1958-ban (!) kiadott Vác-térképen a sziget viszont Paradicsom-sziget néven szerepel. Ilyen nevű szigetről azonban még Tragor Ignácz Vác és határának hely-és ingatlannevei című könyve sem tud, pedig az minden árok és nagyobb vakondtúrás nevét felsorolja. Nem vitás, a Paradicsom-sziget név a püspök kedvére, talán az ő sugalmazására született. Úgy látszik, népi demokráciánk a halott püspök kívánságát is jobban figyelembe veszi, mint a hajdani kocsmáros az élőét.

A szigetet azonban már akkor sem csak Pokol-szigetnek hívták, hanem Rabok-szigetének is, s ezt Tragor Ignácz könyve is tanúsítja. A pokolnak és a rabságnak ezúttal nincs köze egymáshoz, jóllehet érdekes módon mindkét elnevezés körülbelül azonos időből származik. A kincstár ugyanis a szigetet 1885-ben bérbe vette a fegyház részére. A sziget tulajdonképpen két részből áll, az alsó az öregebb, a felső a fiatalabb. Ezt a fiatalabb felső részt teljes egészében fűzbokrok borították, s ezeknek a vesszőit termelték ki a váci fegyház rabjai kosárfonás céljából, innen a sziget másik neve.

Hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, megnézhetjük az 1975-ös kiadású Duna-vízisport térképet is. Itt a sziget alsó részét Révész-szigetnek tüntetik föl, a fölső része a Torda-sziget nevet viseli. Révész-szigetről Tragor Ignácz könyve sem tud (magam sem hallottam), Tordai- (nem Torda) szigetről igen. A legújabb Pilis-térképen is ezeket az elnevezéseket használják. Az 1958-as Duna-térkép viszont a Révész-szigetről tud, a Torda-szigetről nem. Szerencsére a Pokol csárdának mindenütt Pokol csárda a neve. Kivéve e legutóbbi térképet, amelyen Öreg-csárda néven is szerepel...

A Pokol-sziget a strandolók valóságos paradicsoma volt. A nagyágnál két kilométer hosszú homokos, a kiságban ugyanennyi iszapos partja volt; az iszapos parton jó meleg vízzel. A sziget alsó felét hatalmas nyárfák nőtték be, a ritkás lombjukon át-átütő napsugár ha nem is gyepet, de mindenesetre zöld füvet varázsolt a talajra. A sziget fölső felét dzsungelnek is beillő bozótos borította. (A fiatalok legnagyobb örömére, itt lehetett igazán eltűnni a lányukra igencsak vigyázó mamák szeme elől. ) S az egész még vagy jó másfél kilométer hosszú lagúnás zátonyrendszerben folytatódott fölfelé.

Azt egyszerűen nem lehet elmesélni, hogy egy ilyen természetes strand mennyivel nagyszerűbb bármiféle mesterséges strandnál. Volt olyan szakasza, ahol a partról lehetett mélyfejest ugrani, máshol a víz fölé nyúló vagy már vízbe dőlt fákról. Egyes szakaszokon a kisgyerekek is nyugodtan bemehettek 30-40 métert, máshol 5-6 méter után nekünk is úszni kellett. Volt, ahol keményebb és volt, ahol puhább homok borította a partot, máshol meg finom kavics.

Könnyedén lehetett kilométereket úszni lefelé a sodrással. Rendszerint nagy társasúszások voltak ezek, néha-néha labdázással is egybekötve. Visszafelé a "szűz" homoksávon futottunk, szűz volt a homok, mert a hullámok az előző nyomokat a part teljes hosszában elsimogatták. Azután rajzoltunk a nedves homokba, vagy éppen építkeztünk belőle, netán a forró, kiszáradt homokba temettük magunkat, és egy újabb nagy úszással mostuk le testünket. 

Feljebb a zátony hol kavicsos, hol homokos volt, a lagúnás részeken kishalak millióit kergettük bokáig-térdig vízben rohanva, pacskolva. Még feljebb kavicsos volt a part, s ha a "Mártuskánál", a part egy meghatározott helyén kapartunk egy 20-30 centiméteres gödröt, akár csak úgy marokkal a sóderben, hideg, tiszta forrásvíz tört fel benne. Ebben tároltuk az italunkat, hűtöttük a görögdinnyét, ittunk is belőle. De ittunk a Dunából is rendszeresen; vize tiszta volt, bár a lebegő hordalék miatt nem átlátszó.
"..."

Ha jól összeszámolom, úgy 20-25 kilométernyi fürdésre alkalmas homokos-kavicsos part, divatos szóval plázs állt ingyen a rendelkezésünkre, amilyent ma a Balatonon sok milliárdos ráfordítással sem tudnak - akár csak 10 méteren is - nyújtani. Azután jött a Duna szabályozása. Először a szigeteknél lévő kisebbik ágakat zárták el keresztgátakkal, hogy a víz teljes tömegét a főágba tereljék. Az elzárt ágak eliszaposodtak, majd feltöltődtek, és a szigetek szép lassan elhaltak. A főág medre valóban mélyült valamit, a sodor erősödött. Zömmel azonban a partok váltak meredekké, a finom homokot és az apró kavicsot elmosta a víz, a partokon többnyire a nagy kavics, majd - sajnos - egyre inkább az építési törmelék is kezdett halmozódni.

Ez a szabályozás nem bizonyult elegendőnek. A sarkantyúk és a párhuzamművek megépítése következett. A sarkantyúk a partról merőlegesen a mederbe nyúló, a párhuzamművek viszont - mint a nevük is utal rá - a parttal párhuzamosan futó kőgátak, amelyekkel szűkítik a medret, terelik a víz sodrát, vagy éppen védik a part egyes szakaszait.

Váccal szemben, a Pokol-sziget végénél két, mélyen benyúló sarkantyút létesítettek. Ennek következtében az egész pokol-szigeti strand eliszaposodott, a Buki-szigetnél viszont a finom, lapos homok mosódott ki. Hogy a sarkantyúk által a városnak feszített víz mégis a mederben maradjon, a Korzó elé párhuzamművet építettek..."

Részletek Gánti Tibor: Eltűnő szigetek c. könyvéből. Kép: profila.hu

Májusi látogatás a Kismarosi-szigeten

Ha turista érkezik Kismarosra, 99%-ban nem a Duna felé veszi az irányt. Felül az Erdei Vasútra és irány a Börzsöny. Érdemes azonban megismerkedni a település dunai oldalával is, többek között tanösvény is vezet arrafelé. Ha mostanában az ember lesétál a kismarosi Duna partra, csinos kis játszóteret talál a kerékpárút túloldalán. Tovább haladva Nagymaros irányába horgászokkal találkozhatunk, akik egy holtág partján üldögélnek. Egy gátat is láthatunk, amely az egykori Kismarosi-szigetre vezet bennünket. Ma ezen a szigeten faültetvény növekedik, a példás sorokba rendezett nemesnyárak között egy fenyőt és két tuját is láthatunk. A túlsó parton, a Szentendrei-sziget mögött a Visegrádi-hegység tömbje magasodik, a bal parton pedig a Börzsöny zárja el észak felé a látóhatárt. Ha letérünk a kitaposott ösvényekről, beszélni kezd a táj a Dunáról és annak itteni történetéről.

1. kép A duna-réti mellékág egykori nyomai, a kerékpárút mentén.

 

Közvetlenül a kerékpárút mentén, a dunai oldalon egy 10-15 méter széles, 1-1,5 méter mélységű árok fut két kilométer hosszúságban (1. kép). Ez az egykori Duna-Réti-sziget mellékága, amely körülbelül száz éve iszapolódott fel. Nagyobb vízállás esetén újra megindulhat benne a vízáramlás. Ennek bizonyítéka, hogy a környezetéhez képest sokkal ritkásabb a növényzet benne. Hajdanvolt partját idős fűzek kísérik. Egy alkalommal a kerékpárút is keresztezi, kisebb áteresz jelzi azt, hogy itt még néhanapján szokott élő víz csörgedezni. Magán a szigeten - amelynek területe fénykorában elérte a 30 hektárt - ma réteket találunk, elszórt facsoportokkal. A víz által épített zátonyok enyhe domborzata még áttűnik a  többnyire védett virágok között. Néhány helyen az ember keze nyomát is viseli e táj; szántó, gyümölcsös és néhány kupac szemét formájában.

2. kép A kismarosi holtág nyugati szakasza.

 

Közel a fent említett árok nyugati elvégződéséhez, átvágva szántókon, réteken és legelőkön, majd csalános-szedres akadályokon, leszánkázva iszapos meredélyeken megpillantjuk azt, ami a kismarosi holtágból megmaradt (2. kép). Május elsején, az elmaradt tavaszi árvizek miatti alacsony vízállásnál (Vácnál 64 cm) nedves iszapos, de szemmel láthatóan kiszáradt medret találtunk. A laza üledékekben tűnik el a kismarosi holtág egyetlen állandó vízutánpótlásáról gondoskodó Mosoni-patak. Ez a patak a Törökmezőtől keletre emelkedő Nagykelemen-hegy oldalában fakad, és a mellékvölgyekből gyűjtött vizével figyekszik frissíteni a holtág pangó vizét. A kedvező talajadottságok miatt a növényzet gyorsan birtokba vette a nyílt mederfelszínt. A kép előterében állatnyomok vezetnek át a szemközti szigetre.

3. kép Ez a nyárfa jól példázza a főági oldalon tapasztalható elmosódást.

 

Rövidebb kitérő után könnyen át lehet jutni a Duna fő ágához. A Kismarosi-sziget ugyanis nyugaton teljesen egybeforrt a parttal, az egykori mederformákat szinte észre sem lehet venni. A sziget külső peremén már nyoma sincsen a holtágban tapasztalható feliszapolódásnak. A szűkített mederbe szorított Duna folyamatosan pusztítja a partfalat. Embermagasságban leszakadó, meredek rézsűn leereszkedve ez a látvány fogad minket (3. kép). A háttérben magasodó nemesnyáras ültetvény szélső, fiatal fái közül jónéhány kidőlt már az erőteljes erózió következtében. A fák gyökerei között találkoztunk egy bábjából kibújó szitakötővel.

4. kép A kismarosi holtágat kettészelő keresztgát.

 

A masszív, terméskőből épített keresztgáton is visszajuthatunk a szigetről a partra (4. kép). Ez a gát nem előidézte, csak felgyorsította a holtággá válást. Jóval a megépülése előtt már sekély, homokzátonyokkal jellemezhető terület volt a sziget nyugati vége. A gát által kettéosztott meder nyugati része töltődött fel jobban (5. kép). Nyílt víztükör ugyan még megfigyelhető, ugyanakkor a szigeti oldalról már megkezdődött a növényzet térhódítása.

5. kép A gáttól nyugatra eső holtág.

 

Az alacsony vízállás ellenére a gáttól keletre eső holtág partrján sokan horgásztak. Ezt a részt a gát hordalékfogó képessége óvta meg a feltöltődéstől. Keleten ugyan időszakosan fennáll kapcsolat a főággal, az alacsony zátonyon nőtt erdőben, de itt nem áramlik be annyi üledék, hogy hosszú távon veszélyesztesse a horgászok kikapcsolódását (6.kép). Csapadékosabb időben egy vízelvezető árok hoz friss vizet a János-hegy lejtőiről.

6. kép A keleti mederrész. Háttérben az elzáródást jelző fák

 
Erősen merülő fényképezőgép akkuval értük el a sziget keleti elvégződését. Itt sokkal gyorsabb az átmenet a nyílt víz és az erdő között, mint a nyugati szakaszon. Bár a 1980-ban készült térképek még élő kapcsolatot jeleznek a főággal, május elején ennek nem volt nyoma. Az erdő fái és a tőzike-szőnyeg között mélyülő kifolyás markánsan válik el a környezetétől (7. kép). Ha figyelembe vesszük, hogy a keresztgáton utólagosan egy átereszt építettek be, arra következtethetünk, hogy  a bevágódás ennek a következménye, ugyanúgy mint azt a gödi mellékágban tapasztaltuk. A beépített vascső révén sokkal gyakrabban jelentkezhet a holtágban vízáramlás.

 

7. kép. A Kismarosi-sziget keleti "csúcsa"

 

Visszafelé a játszótér felé vezető ösvényen még megtaláltuk a Duna-Réti-sziget egykori futását, közel ahhoz a ponthoz, ahol visszatért vize a Nagy-Dunába. Itt már nyaralók állnak, annak ellenére, hogy a régi töltés egy utcával beljebb halad. Magam sokáig azt gondoltam kerékpározás közben, hogy a Kismaros és Nagymaros közti szakasz a legunalmasabb rész Szob felé haladva. Ez mára megváltozott. 

A főágban talált két új, egyenlőre névtelen szigetről majd később lesz szó.

Mellékág elzáró gátak hordalékfogó képessége

 

A mellékágakat elzáró gátak nagyban hozzájárulnak a hozzájuk tartozó folyószakaszok feliszapolódásához. Az év nagy részében álló víztömegből azonban nem egyenletesen ülepedik ki a hordalék. A gátaknak a folyásirányban fölfelé eső részén ez a kiülepedés sokkal jelentősebb és gyorsabb. És ez a folyamat ráadásul öngerjesztő, ha egyszer megindult a feltöltődés, nincs lehetőség a megállítására.

Az Égető-sziget mellékága folyásirányban lefelé (dél felé).

  

A gáttól északra eső szakasz ugyanitt, ugyanazon vízállásnál. (Vác 118cm ) A vízfelület majdnem teljesen záródott a lágyszárú vízinövényeknek köszönhetően. Ez a meder az egykori ág 1/4-ed része, sokkal szűkebb és sekélyebb, mint a gáttól délre.

A Kompkötő-sziget gátjánál ugyanez a helyzet. Jobbra, déli irányban még nyílt vízfelület látszik, míg a meder felső részében már erdő növekedett a megkötött homokon és iszapon. Ez a mellékág egykor a Duna vizének felét vezette le, mielőtt a főág medrének kellős közepén álló szigetet a parthoz csatolták.

Ez a kép pedig a gödi helyzetet mutatja. A felvétel pillanatában a főágban lassú áradás volt, a víz emelkedése miatt az elzárt mellékág dél felől töltődött vízzel. A beáramlást mutatja a legyezőszerűen kirajzolódó, vízre hullott nyárfa virág a gáttól északra, azaz jobbra. Az Égető-, és Kompkötő- szigetnél megfigyelt jelenség itt is kivehető, folyásirány szerint lefelé eső szakaszon a meder szélesebb, vize mélyebb. A háttérben látható sziget szélessége itt sem egyezik a gát két oldalán.

Megfigyelések, szabályszerűségek:

1. A meder záródása mindhárom helyszínen zajlik jelenleg is.
2. Mindig a felső rész záródása a gyorsabb, a záródás a szigeti oldalon kezdődik.
3. Üteme meghatározható a fás, bokros, lágyszárú növényzet térhódításából, akár helyszíni, akár légifotó megfigyelések alapján.
4. A mellékág felső szakaszán mindig lankásabb a part és finomabb szemcséjű az üledék (iszaposabb), ennek oka az, hogy az apadó vízállásnál gát megszakítja az áramlást, míg az alsó szakaszon az apálymozgáshoz hasonlóan a csökkenő vízállás kimossa az üledéket. Ez okozza a gát két oldalán megfigyelhető aszimmetriát.

További kutatási irányok:

• Mederszélesség-mérések a három mellékágban
• Vízmélység mérések
• Légifotók kiértékelése az 1950-es évekig visszamenőleg.

Keresztgát, Göd

 

A Duna tegnap megint átlépte a 125 centiméteres küszöbszintet, így van vízáramlás a Kis-Dunában. Ma reggel Vácon 161 cm-t mértek, emiatt a következő kép fogadott délután 3 óra körül a gödi keresztgátnál. Összehasonlítva a Kompkötő-sziget gátjával ez már a felismerhetetlenségig tönkrement - tegyük hozzá: szerencsére. Itt is az volt a szerepe, hogy kisvíznél több víz maradhasson a főmederben.

Koronamagassága határozta meg a mellékág áramlási viszonyait, egészen addig a pontig, amikor az északi betorkollás sóderzátonya a gát romlása folytán magasabbá nem vált. Ettől kezdve annak a szintje határozza meg van-e vízáramlás. A gát tehát már nem tölti be a funkcióját, így maradványa nyugodtan elbontható lenne. A part felőli oldalon meg lehet hagyni belőle egy 5-7 méteres szakaszt, hogy az ne mosódjon alá, de a sziget felőli részt el kellene bontani sürgősen, így a Duna az öklömnyinél kisebb köveket magától is el tudná hordani. Ha a mellékág eredeti állapot nem is állítható vissza, de mindenesetre természetesebb állapot jönne létre, mint amit most láthatunk a képen. Az áramlásmentes időszakokra jelenthetne gyógyírt az Ilka patak torkolatának a zátony mögé helyezése, így mindig lenne friss víz a mellékágban.