Folyóparti Mária és Vindobona pusztulása

IN ENGLISH

Léteznek beszédes földrajzi nevek a Duna mentén, néha a legváratlanabb helyen lehet rájuk bukkanni, sokszor a folyótól már távol, mint például Bécs egyik legrégebbi temploma esetében. A gótikus Maria am Gestade templom német elnevezése egyértelműen utal arra, hogy építése idején a folyóparton állt, azonban ma már több utcányira és 320 méterre található a Donaukanaltól. A dunai hajósok egykori templomának beszédes neve visszavezet bennünket a bécsi városi vízrajz régmúltjába, és magyarázatot ad Vindobona későrómai légiótáborának különös formájára is.

Vindobona legiotábora a III. század előtt egy idealizált képen (forrás)

42 lépcsőfok. Ennyit kell megmásznia annak, aki a Salzgries utcából szeretne eljutni a Folyóparti Mária római katolikus templomhoz, a korábbi birtokos passaui püspökségről elnevezett Passauer Platzra. De ugyanennyi lépcsőfok magasodik azok előtt is, akik a Tiefer Graben (Mély Árok - újabb beszédes földrajzi név!) felől érkeznének ugyanide, de valószínűleg még ennél is nagyobb szintkülönbséget kellett legyőznie a középkori dunai hajósoknak, akik a partfal alatti dunai kikötőből kapaszkodtak fel a magasparton álló templomhoz, hiszen az azóta végzett feltöltések jelentősen csökkentették a szintkülönbségeket az évszázadok során. Ez a lépcsőkkel kijelölt magaspart kelet felé egészen a Schwedenplatz-ig követhető, ezen a magasparton áll Bécs legöregebb temploma is, a legenda szerint 740-ben alapított Ruprechtskirche is. A Folyóparti Mária templom, és a közvetlenül mellette húzódó középkori városfal évszázadokon keresztül meghatározta Bécs dunai látképét, kezdetben a Duna fölé magasodó alámosott magasparton épülő fakápolnát, majd a XIV.-XV. század fordulóján gótikus stílusban átépített templomot, és az 56 méter magas tornyát még a tizenöt méteres szintkülönbség is tovább emelte. 

A Mária-lépcső 42 foka a Passauer Platz felé.

Bécs Duna jobb parti területét általánosságban egy laposabb görög színházhoz lehetne hasonlítani, ahol a térszín fokozatosan és arénaszerűen lejt a Duna felé. A jégkorszak végén ez a lejtés még kevésbé volt egyenletes, laposabb felszínek váltakoztak meredekebben leszakadó részekkel, mintha ezek is lépcsők lettek volna. Ezt a lépcsőzetes, teraszos formakincset a Duna változó vízhozama alakította ki a jégkorszakban, főként klimatikus és tektonikai okokból, a magasabban fekvő teraszok kavicsanyagát a jégkorszakban löszrétegek is befedték. Csakhogy ezek a terasz-generációk kialakulásuk óta fokozatosan ki voltak téve a Duna rendkívül erőteljes oldalazó eróziójának, ami a Duna helyi fonatos, ágakra szakadozó mederviszonyai okoztak. Bécs városmagja is egy ilyen ármentes dunai teraszon jött létre, méghozzá a legfiatalabb ún. Práter teraszon. A Práter terasz a jégkorszak végén, a Würmben alakult ki, kavicsanyaga Bécsben a tengerszint felett 145-153 méteres magasságban rakódott le.

Bécs folyóteraszai. Lilával és hatos számmal a legfiatalabb Práter terasz. (forrás)

A római katonai mérnököknek meglehetősen jó érzékük volt a táborhelyek megválasztásához, jellemzően folyami átkelések mentén, ármentes térszínen, utak kereszteződésében, jól védhető területen és friss ivóvízforrások mellé telepedtek. Bécsben is a lehető legközelebb építkeztek a folyóhoz, ahol Pannonia provincia meghódítása után a Római Birodalom az ármentes Práter teraszon egy palánktábort épített segédcsapatai számára. Vindobona esetében kissé problematikus volt a dunai átkelés a 6-10 kilométer széles, szigetekkel, zátonyokkal tarkított ártéren, ahol a Dunának sokszor konkrét főága sem volt. A rómaiak a ma jobbára már csak a sörmárkáról ismert, a löszös felszínbe mélyen bevágódó Ottakringer-patak dunai torkolatát választották ki a katonaság számára, amely a már említett Tiefer Graben eróziós nyomvonalán folyt, természetes várárkot biztosítva Vindobona katonai tábora számára. Annak is komoly oka volt, hogy nem a Wienfluss partján épült fel az erőd, ugyanis a Bécsi-erdő márgás kőzet és talajviszonyai miatt a csapadék csak kisebb mértékben tud elszivárogni, így a nagyobb esőzések pusztító árvízként hömpölyögnek a Duna felé, a mederben lerakódott hordalékkúp pedig nemcsak a hajózást is akadályozta, de a Duna-ágak kanyarulatfejlődését is alapvetően befolyásolta a jobb parton.

A bécsi folyóteraszok keresztmetszete. Lila: feltöltés, szürke: lösz, zöld: teraszkavics (forrás)

Az I. és II. század fordulóján épült fel a szabványos és szabályos római legiotábor, a Duna mentén számtalan helyről ismerős elrendezéssel, de fontos megjegyezni, hogy a táborok tájolása nem mindig igazodott a fő égtájakhoz, Vindobonában 45 fokos elérés tapasztalható, azaz nem a tábor oldalai adják ki a fő égtájakat, hanem a sarkai. Falon belül a parancsnoki épületek, kaszárnyák, fürdők raktárak egy megszabott rendben helyezkedtek el a téglalap alaprajzú, három kapuval ellátott kb. 450*500 méteres, elegyengetett (18,5 hektáros) területen. A tábor 3 méter széles kőfalát tornyok tagolták, ezeket a nagyobb háborúk után a romokból új formában újjáépítették. A legiótábor belső területén szabályos utcahálózatot alakítottak ki, és ez az utcahálózat a városfalakkal, árkokkal együtt a mai napig meghatározza Bécs város utcahálózatát és elrendezését. Azonban a régészeti feltárások során a kutatók nem tudták rekonstruálni ezt a szabályos alaprajzot, az északi részről nem kerültek elő leletek, és épületek alapjait sem sikerült azonosítani. A feltárt római városfal ezen a szakaszon egy természetes leszakadást követett a Maria am Gestade és a Ruprechtskirche között. Mivel nem valószínű, hogy a rómaiak Vindobonában szándékosan eltértek volna a jól megszokott sémáktól, feltételezhető, hogy az erődfalat valami helyrehozhatatlan pusztító hatás érhette, ami nem tette lehetővé, hogy az erődöt a megszokott formában állítsák helyre. Ilyesmire egyetlen korabeli barbár ellenfél sem volt képes, csak a Duna. 

A Salzgries-Dunaág által alámosott partszakasz az erődfalon belül. (forrás)

Két különböző forgatókönyv jöhet szóba; fokozatos erózió, ami évtizedről-évtizedre fejtette ki hatását fokozatosan elmarva a magaspart oldalát és rajta az erőd falát, valamint egy egyszeri, rendkívüli esemény. Utóbbi a valószínűbb. Valamikor a III. század során egy extrém magas árvíz vonult le az ágakra szakadó bécsi Dunán és annak akkori legnyugatibb ágában, amelyet a tudomány a mai nyomvonalán haladó utcáról Gonzagagasse-ágnak nevezett el. Ez volt az a Duna-ág, melynek partján eredetileg Vindobona felépült, amikor a Práter terasz a mai helyzetnél keletebbre végződött el. A római legiótábor azonban a kanyarulat külső ívén feküdt, ahol a sodorvonal közelsége miatt már középvíznél is jelentkezhetett partelmosódás. Itt valószínűleg nem egyszerű partelmosódásról volt szó, hanem egy Duna-ág áthelyeződéséről, melynek volt tektonikai előrejelzettsége a teraszanyag feküjét alkotó pannon agyagrétegek törésvonalaiban, azaz csuszamlások is súlyosbíthatták a helyzetet. 

A Duna több mint 100 métert hordott el a folyóteraszból, lerövidítette az Ottakringer-patak alsó szakaszát, akár több millió köbméternyi teraszanyagot elhordva a Práter teraszból, egyúttal Vindobona nyugati külvárosából és Vindobona castrumának északi sarkából. Sőt, az is elképzelhető, hogy a külvárosi amfiteátrum is ezen a helyen állt, és az is a Dunába omlott. Hasonló mederváltozások egyáltalán nem voltak ritkák a szabályozás előtti időszakokban Bécs környékén, gyakran előfordult, hogy uszadék, vagy más mederanyag lezárt egyes ágakat, ezek új utat keresve szigeteket zátonyokat, sőt városrészeket, hidakat is lebontottak. Severin Hohensinner ábrái ezt a folyamatot mutatják be az elmúlt két évezredben. 

42 lépcső a Maria am Gestade templomhoz

Vélhetően a tábor leomlott kőanyagával még a római korban sikerült stabilizálni a leszakadt partfalat, és újjá lehetett építeni a tábor északi falát az újonnan kialakult folyóág mentén, amit a tudomány egy másik utcáról Salzgries-ágnak nevez. Ez az utcanév is beszédes földrajzi név, az itt kikötő sószállító hajók emlékét őrzi. Vindobona ekkor már túl volt a fénykorán, nagyjából hasonló hanyatlás ment végbe gazdasági-társadalmi tekintetben, mint Aquincumban. A történelem egy pontján az egyre fogyó és szegényedő lakosság beköltözött az erőd falai közé, mígnem valamikor az V. század elején megszűnt a római közigazgatás és a tábor a külvárossal együtt romba dőlt. Ha volt is kontinuitás a lakónépességben, erre a régészet nem talált nyomot, a legkésőbbi érme 408-ból származik és a század közepe után egy régészeti leletnek híján lévő réteg képződött a római romok felett. 

Lépcsők a Ruprechtskirchéhez, Bécs legöregebb templomához

A Salzgries Duna-ág azonban maradt, ahol volt, a kicsorbult, romba dőlt római erődfalak északi előterében, sőt ezer évvel később a Maria am Gestade templom róla kapta a nevét. Éppen időben történt ez a névadás, ugyanis a korábban egész biztosan hajózható méretű folyóág a XII. század során fokozatosan feliszapolódott, lefűződött, és a meder a magasparttól eltávolodva északkelet felé helyeződött át az úgynevezett Porzellangassen-ágba, de nyugaton még mindig belül maradva a mai Donaukanal nyomvonalán. 

Ókori és középkori mederváltozások Bécs belvárosában.
1. Gonzagagasse-ág 2. Salzgries-ág 3. Porzellangassen-ág 4. Ottakringer-patak
10. Wienfluss 11. Vindobona árokrendszere (forrás: Wasser | Stadt | Wien)

A III. századi Duna-meder áthelyeződés olyan elegyengethetetlen nyomot hagyott Bécs városszerkezetén, ami nemcsak az szintkülönbségekre, de a város úthálózatára is hatással volt. Sem a több ezer éves emberi felszínformálás, sem az 1875-ös nagy bécsi folyószabályozás nem volt képes eltüntetni az éppen a beépítés miatt konzervált dunai forma kincset. És ha figyelmesen hallgatjuk a beszélő földrajzi neveket, azok elbeszélik nekünk az évezredek alatt végbemenő történelmi és földrajzi változásokat. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• https://tobias-lib.ub.uni-tuebingen.de/xmlui/bitstream/handle/10900/61026/CD71_Gietl_et_al_CAA_2003.pdf?sequence=2&isAllowed=y
• https://www.wgm.wien.at/hydrogeologische-forschung/news/flut-von-vindobona
• https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Salzgries
• https://www.wien.gv.at/kulturportal/public/grafik.aspx?bookmark=0nZLRk2zFUYHn7dFw-aI3RRwpAtZGVBFvuBteonQ1N1C4dSRsFu7fFg-b-b
• https://de.wikipedia.org/wiki/Vindobona
• https://www.wgm.wien.at/fileadmin/docs/hydrogeo-forschung/2022/Vortr%C3%A4ge/Pr%C3%A4sentation_WGM2022.pdf

Borisz Bécsben

2024. szeptember 11-én az Olasz Meteorológiai szolgálat Borisznak keresztelte el azt a légköri jelenséget, amely extrém mennyiségű, napokon át tartó csapadékkal és orkánerejű széllel járt, rekordközeli áradásokat okozva Közép-Európában, az Adriai-tengertől egészen Lengyelországig, különösen súlyosan érintve Csehországot és Alsó-Ausztriát Bécs középponttal. A bejegyzés gerincét adó szürkén ködös fényképek a dunai árvíz tetőzése előtt, szeptember 14-én és 15-én készültek az osztrák fővárosban. 

Kormoránok figyelik az emelkedő vízszintet Brigittenau csúcsán.

Borisz az úgynevezett V (római ötös) b időjárási mintázatba illeszkedik, mely nem egy új jelenség, egy hasonló vihar okozta az ausztriai rekordárvizet és a katasztrofális szigetközi árvizet 1954-ben, és közvetve a "Fritz Walter időjárást", avagy a magyar vereséget a berni foci VB döntőben. A Borisz meteorológiai háttérről a fenti két linken lehet bővebben olvasni, a csapadékzónák szeptember 12-15. közötti vándorlásáról a Hungaromet tett közzé látványos videót. 

A korneuburg-i vízmérce alapján a Duna szeptember 16-án, hajnali kettőkor tetőzött Bécsben 760 centiméteres vízállással, amely 49 centiméterrel maradt el a 2013-ban mért rekord vízállástól (LNV: 809 cm). Az írás idején elhúzódó, tartós magas vízállással indul meg az apadás. Ebből lehet következtetni, hogy a magyar szakaszon, szeptember 20-21-22-én is várhatóan hasonlóan alakul a helyzet, az előrejelzések szerint a magyar vízmércéken is fél méterrel marad el várhatóan a tetőzés a 2013-as értékektől. A korneuburg-i tetőzés vízhozama körülbelül 10300 köbméter volt másodpercenként. 

Hidrológiai okai vannak annak, hogy Bécsben a korneuburg-i vízmércét  használják, itt ugyanis a Duna még egységes mederben folyik, délebbre Langenzersdorfnál található a Donauinsel csúcsa, ahol a folyó kettéválik, igaz zsilippel, de a vízhozam egy részét a Donauinsel keleti medrébe terelik, aztán Nußdorfnál ismét zsilip osztja meg a főág vízhozamát és ereszti be az áradás egy részét a Donaukanal-ba. Ezt a vízhozamot muszáj kontrollálni, tekintettel kell lenni a sűrű beépítésre és a csatorna mentén található szórakozóhelyek és egyéb létesítmények igényeire, de mivel a Donaukanal-t nem "védi" zsilip az alsó torkolatánál a főág visszaduzzasztó hatása ebben a csatornában is érvényesül. A vízszintet ugyancsak befolyásolja a csatorna belvárosi szakaszán a Wienfluss, azaz a Bécs-folyó, ami normál esetben egy átlagos patak külalakját ölti, időszakos vadságára csak a bécsi mérnökök munkája, a kikövezett, szélesnek meghagyott meder paraméterei utalhatnak. A Wienfluss viszonylag nagy esésű medre a helyi Urániánál torkollik a Duna-csatornába.

Szeptember 14-15-én Bécsben folyamatosan esett az eső, és fújt a viharos szél, bár ez utóbbi nem számít rendkívülinek a meglehetősen szeles városban. Az eső viszonylag kis cseppekben esett, nem úgy, mintha dézsából öntenék, de a szélcsatornaként funkcionáló helyeken, utcák torkolatában és a folyóparton gyakran vízszintesen esett. 

Különböző vízszintek a Donaukanal hajózsilipjében (Nußdorfer Schleuse), kilátással a főágra észak felé. Előtérben a Donaukanal szabályozott vízszintje látható, méterekkel a főág áradó vízszintje alatt. 

Távolban a főágat és a Donauinselt is átívelő Nordbrücke, az áradó vízszint szeptember 14-én délben még nem érte el az evezősklub előterében található kikötőhelyet.

Kilátás a Duna főága és a Donaukanal által körülölet városiasodott sziget északi csúcsára, és a lokális maximumot jelölő beton jégtörőre. Balra a nußdorfi part, jobbra a mesterségesen felépített Donauinsel erdei.

Viharos szél által tépett fák a szigetcsúcson található evezősklub mellett, előtérben a Donaukanal legszakibb része a zsilip fölött, ahol még a Duna-főág vízállása látható.

A Nußdorfi betáplálózsilip a Schermelbrücke büszke oroszlánjaival. Itt zajlik a Donaukanal vízkormányzása, döntik el árvízi helyzetben, hogy a főág vízhozamának mekkora részét eresztik rá a bécsi belvárosra.

Kilátás a dunai árvízre a Leopoldsberg kilátójából. Balra Klosterneuburg, előtérben a Donauinsel csúcsa és Langenzersdorf, háttérben, az esőfüggöny mögött Korneuburg. 

Kilátás a Leopoldsberg kilátójából délkelet felé. A hosszan elnyúló Donauinsel beleveszik az esőfüggönybe, de a Duna egyelőre nem lépett ki az alaposan megregulázott középvízi medréből. A Kahlenbergerdorf fölé magasodó erdős domb takarja ki a nußdorf-i zsilipet. 

2024. szeptember 15. reggel, a Wienflussportalból kizúdul a megvadult Wienfluss a Stadtparkon keresztül folyó torkolati szakaszának felső szakaszán. A szürkésbarna szennyes áradat minden elképzelhető dolgot szállít magával, amit csak sikerült elragadnia a felső, kevésbé szabályozott szakaszán. A lebegtetett, görgetett hordalék, valamint az uszadék a Donaukanal-on keresztül kijut a főágba, egy jelentős hányaduk vélhetően a bősi tározótérben fog lerakódni. 

Eséstörés a Wienfluss kiépített medrében a Kleiner Marxerbrückéről fotózva. A medret lépcsőzetesen alakították ki, ezeken a helyeken a víz megszalad. Háttérben az U4 metró hídja és a fölötte átívelő Zollantssteg. A metró ilyen vízállási helyzetben még járt, nem sokkal később azonban leállították a forgalmat.

A Wienfluss torkolata a Donaukanal fölé magasodó bécsi Urániánál. A sétány alsó része itt már víz alatt volt. 

Ausztriában a vonatforgalom szeptember 15-én reggelre leállt Bécs és a nyugati országrész között, a Kremsbe tartó vonat nem járt így a wachaui kirándulás is kudarcba (árvízbe) fulladt. Vasárnap délután már Magyarország felé sem jártak a vonatok. Na, talán majd legközelebb... 

A bécsi szigetvilág tündöklése és bukása (200-2010)

Medrek a mélyben, Bécsben. 1726. (forrás)

2023-ban már készült egy rövid írás a bécsi szigetvilág 1529-2010 közötti változásairól, felhasználva a Wasser|Stadt|Wien kötet ábráit, külön részletezve az 1875-ös drasztikus bécsi folyószabályozási munkálatokat. Azonban a téma jóval részletesebb kifejtést is megérdemel, főként annak ismeretében, hogy létezik hozzá egy jóval pontosabb mederrekonstrukció, ami ráadásul tizenhárom évszázaddal korábbra, egészen a római korig nyúlik vissza. A mederrekonstrukcióhoz tartozó szakirodalom is tartalmaz többlet információt, melyben a szerzők kitérnek a rekonstrukció adatgyűjtési, forráskritikai műhelytikaira és az alkalmazott térinformatikai módszerekre is. 

A rekonstrukció során regresszív módszert alkalmaztak, azaz a jelen állapotból visszafelé fejtették fel a régi medrek hálózatát, mindig a következő aktuális helyzetet elkészítve. Természetesen ez azt jelenti, hogy a régmúlt felé haladva a rendelkezésre álló írott források és térképek egyre fogynak, így minél régebbi a rekonstrukció, annál bizonytalanabb. Miközben az elmúlt közel félezer évből bőséges források álltak rendelkezésre, a térképek esetében csak az 1700-as évektől beszélhetünk ugrásszerű fejlődésről a részletesség és az alkalmazott vetületek tekintetében. A rekonstrukció hitelessége nagyban függ a szerzők elhivatottságán és az általuk felkutatott források nagyságrendjén, de ezen kívül is van még egy fontos faktor, mégpedig a forráskritika, elvégre egy XVI. századi oklevél nem feltétlenül a XXI. századi mederrekonstrukció érdekében íródott, de tartalmazhat fontos, használható részleteket. Létezett például egy 1600 körüli helyszínrajz a nußdorfi Duna-szakaszról, ahol a Duna medrét egyenesként ábrázolták, azonban az összehasonlító elemzés során kiderült, hogy egy folyókanyarulatról van szó, melyet a rajzoló a könnyebb ábrázolhatóság érdekében egyszerűen kiegyenesített, hogy ráférjen a lapra.

A nagyszabású munka térinformatikai alapjait Severin Hohensinner hozta létre (aki korábban már a Machfeld és a Lobau környékére is készített mederrekonstrukciókat) egy folyószabályozási munkákat tartalmazó adatbázissal együtt. Több mint 1000 térképet, látképet, tervrajzot kellett átnézni a munka kezdete előtt, és kiválogatni közülük a kellően részletgazdag és a Duna szempontjából releváns és valós adatokat tartalmazó példányokat. Közel négyszázat szkenneltek be végül, majd további szortírozás után mintegy kétszázat georeferáltak, olyan abszolút fixpontokkal, mint pl. a Szent István dóm, városfalak, vagy a Prater-beli Lusthaus, stb. Az adott rekonstrukciós évszámok nem véletlenül feleltethetők meg a legjobban használható térképek dátumával. A térképek adatait régészeti adatokkal és írott forrásokkal is validálták, a legérdekesebb ilyen forrás a bécsi hidak lépésben számolt hossza, illetve pilléreinek száma, ez az adathalmaz már 1549-ben rendelkezésre állt, és egyértelműen következtetni lehet belőle az adott folyóág aktuális szélességére. Előfordult az is, hogy az árvíz után újjáépített dunai hidaknak már más paraméterekkel létesültek.

A mederrekonstrukció 1529-ig viszonylag pontos, de bizonyos régészeti adatok alapján a középkor derekára és a római korra is készült egy-egy ábra. A poszt gerincét adó ábra dátumai több mint 1800 évet ölel fel, ezen belül 16 kitüntetett időpontot mutatnak be: 200, 1100, 1529, 1570, 1632, 1663, 1704, 1726, 1780, 1805, 1817, 1825, 1849, 1875, 1912, 2010. 

Bécs kör alakú térképe, középen a Szent István székesegyházzal. Niclas Meldeman 1530. (wikipedia)

Niclas Medelman készítette Bécs városáról az első topográfiai térképet az 1529. évi török ostrom apropóján. Emellett a korban népszerűek voltak a birodalmi ünnepségek ábrázolásai, ezeken felbukkan a szigetekkel tarkított bécsi Duna-szakasz, de nemcsak erre szolgáltat bőséges információval, hanem a partvédő művek, hidak, utak helyzetére is. A mederrekonstrukció alapjául használt ábrázolások besorolásakor a kutatók azt is megfigyelték, miszerint minél tovább élt egy művész Bécsben, annál megbízhatóbb módon ábrázolta a város környékét. Azonban ekkoriban a látképek többnyire erősen generalizáltak voltak, ráadásul a szerzők sokszor nyilvánvalóan korábbi rajzokról másoltak át részleteket.

Folyószabályozási munkákat ábrázoló képek már a XVII. század elején felbukkantak, azonban ezek megbízhatóságát (és felhasználhatóságát) némiképpen csökkenti, hogy ezek jobbára tervek voltak és megvalósulás hiányában gyakran azok is maradtak. Sőt, az is előfordulhatott, hogy a tervek módosítva készültek el a gyakorlatban. Báró Giuseppe Priami készítette Bécsről az első valódinak tekinthető térképet 1663-ban, viszonylag pontos földrajzi viszonyokkal, erre elsősorban a hadmérnöki munkálatok érdekében volt szükség. 1700-ban jelent meg az első, kifejezetten a Donaukanal vízépítési tervezése céljából megrajzolt bécsi vízmérnöki térkép, a georeferálás szempontjából nagyfokú pontossággal és részletgazdagsággal. Külön érdekesség, hogy Hoffmann von Anckherskron térképe eddig lappangott és teljességgel hiányzott a szakirodalomból. 

A török veszély megszűnése után a hadmérnöki tervezést kezdte háttérbe szorítani a polgári várostervezés, elsősorban a folyószabályozási térképek szolgáltatnak részletes adatokat a meder változásairól. A katonai felmérések közül az első az 1780-as évben ábrázolja a császárvárost, habár a szelvényen későbbi Duna-szabályozási műtárgyakat is berajzoltak, mintegy frissítésképpen, ami kissé összezavarta a létesítmények pontos datálását. A polgári térképek közül érdemes megemlíteni a kataszteri térképeket, annak ellenére, hogy a telekhatárokat, földhasználatot nagyfokú részletességgel ábrázolták, a Duna medre viszonylag elnagyolt, sőt gyakran előfordult, hogy a szomszédos térképlapokon eltérő mederformákat ábrázoltak. A Duna térképezése az 1830-as évektől vesz nagy lendületet, de ezt a lendületet elsősorban a folyószabályozás és a hajózás érdekei hajtják. Ez a lobbi hajtotta végre az európai fővárosok esetében a legdrasztikusabb beavatkozást. 1875 nagyon éles határvonal a bécsi Duna történetében, a természetes és ember alkotta állapot között.

(forrás: Severin Hohensinner (2023) Bernhard Lager alapján (2012), BOKU Universität Wien)

Egészen addig a Duna Bécsnél évente nagyságrendileg fél millió köbméter görgetett hordalékot szállított, amihez társult további 5,6 millió tonna lebegetett hordalék, azaz volt bőven anyag a szigetek képződéséhez. A mederváltozások fő okozói főként az olvadásból, esőből származó árvizek, a télen és tavasszal feltorlódó jégtáblákból a sekély mederben, szigetcsúcsokon feltorlódó jégdugók voltak. Gyakori volt, hogy az árvíz egész ártéri erdőket döntött ki, alámosással, vagy a jégzajlás által leborotválva, miközben az apadás során a mellékágakban lerakott uszadék természetes keresztgátakat hozott létre, komplett ágakat lezárva. Állandóan, napról-napra, hónapról-hónapra és évről-évre változott az ártér, szigetek, zátonyok keletkeztek és tűntek el nyomtalanul, éppen ezért a tizenhat ábra csak szemvillanásnyi betekintést enged a rendkívül változatos szigetvilág múltjába.

E hatások ellen az ember folyamatosan védekezett, elsősorban a lakókörnyezete védelme érdekében. Eleinte cölöpsorokat vertek le, ágakból, vesszőből font partvédő műveket építettek az elmosódás ellen, de ezek a szerkezetek nagyon alacsony hatásfokúak voltak és nem voltak tartósak sem, egy-egy nagyobb jégzajlás gond nélkül elpusztította ezeket. Az utóbbi kétszáz évben megjelent a kő, eleinte vesszőfonatból készült kosarakat (ú.n. keszonokat) töltöttek meg velük, de később komolyabb kőszerkezeteket alkottak, pl. sarkantyúkat. Ezek a szerkezetek valamivel tartósabbak voltak, de állandó karbantartást igényeltek, ezért jóval költségesebb megoldás volt. A kutatók munkájuk során 1300-1950 között 1800 különféle folyószabályozási beavatkozást dokumentáltak a vizsgált szakaszon.

Felhasznált irodalom: 

Severin Hohensinner, Christoph Sonnlechner, Martin Schmid & Verena Winiwarter: Two steps back, one step forward: reconstructing the dynamic Danube riverscape under human influence in Vienna. Water History 2013.

A Morvamező (majdnem) eltűnt szigetvilága

Abban, hogy a Klosterneuburg-Dévény között elterülő morvamezei Duna-szakaszon az elmúlt 250 év alatt a dunai szigeteknek "csak" 80%-a tűnt el, komoly szerepe volt az osztrák Konrad Lorenznek és Friedensreich Hundertwassernek. És ugyancsak szerepük volt a Donauauen Nemzeti Park létrejöttében, így jelenleg vízerőmű helyett a Bécs és Dévény közötti dunai szigetek intézményes természetvédelmi oltalom alá kerültek. 

A Duna és ártere 1780-ban és 2023-ban. (Mapire, Openstreetmap)

1780 körül, amikor az első katonai felmérés alsó-ausztriai szelvényeit készítették, a Klosterneuburg és Dévény közötti 59 folyamkilométernyi Duna-szakaszon összesen 193 szigetet és 46 zátonyt ábrázoltak. Azaz minden folyamkilométerre jutott nagyjából egy zátony és három és fél sziget. Ebbe beletartozott a bécsi szigetvilág, valamint a Morvamező széles ártere a régi magyar határig, Dévény váráig. Hogy ebből mennyi maradt meg napjainkra? 

193 dunai sziget Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

Szigetek és ártéri erdők Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

46 zátony elhelyezkedése Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

A Wildislands projekt nemrég összeszámolta a dunai szigeteket, és kategorizálta őket természeti állapotuk alapján. Amennyiben ezt a — meglehetősen optimista — számítást vesszük alapul, akkor 2023-ban összesen 38 dunai szigetet találunk az 1938. és 1879. folyamkilométer tábla között. Közülük három tartozik a legértékesebb természeti területhez (A), 19 sziget természetvédelmi szempontból értékes, de ezeken már megfigyelhető az emberi beavatkozás (B), valamint további 16 szigetet már erőteljesen formált az emberiség (C). Túlnyomó többségük a Fischamend-Wildungsmauer szakaszon található és közös jellemzőjük, hogy a szabályozás után kialakult felszínformák.

38 dunai sziget a Wildislands projekt gyűjtése alapján.

A Wildislands projekt azonban szinte minden lehetséges szigetecskét beleszámolt, azokat is, melyeket a szárazföldtől el sem lehet választani, amelyeket gát, vagy párhuzammű kapcsol a parthoz, valamint az erre a szakaszra nagyon jellemző, sűrűn telepített sarkantyúk között kialakult zátonyokat. Ha egy kevésbé optimista, szigorúbb számítást végzünk, akkor összesen 17 szigettel számolhatunk (91,2%-os "fogyás" 1780-hoz képest), amelybe beleértendő a Wildislands által nem számolt mesterségesen kialakított bécsi Donauinsel és az Alte Donau-ban található Gänsehäufel is. 

Ez a szám jobb ugyan a Tullni-medence szigetpusztulásához képest, ahol a dunai szigetek 99%-át tüntette el a folyószabályozás és a vízerőmű-építés. Ebben az írásban arra keressük a választ, hogy miért alakult itt másként, holott ezen a szakaszon is épült vízerőmű, sőt a folyószabályozás a legdrasztikusabb megoldást alkalmazta Bécs környékén. 

A Morvamezőn keresztülfolyó Duna a magyar szakasz régi szigetközi vízi világával mutatott rokonságot. A fonatos, jól definiált főág nélkül folyó Duna ártere helyenként elérte a 4,5 kilométeres szélességet. Mindez komoly akadálya volt a hajózásnak, ellenben nagyon megkönnyítette a jégdugók kialakulását, folyamatos fenyegetést jelentve Bécs számára. Ugyancsak akadályozta a kapcsolatot a két part között, ami elsősorban Bécs városában okozott komoly fejfájást. Nem véletlenül épült fából az első bécsi vasúti híd, amit minden áradás pusztítása után újjá kelett építeni. A Duna ártere a morvamezei szakaszon aszimmetrikus, azaz a kanyarulatfejlődés miatt a folyó a déli, jobb partját mossa alá, egy jóval szélesebb árteret hagyva az északi part mentén. Klosterneuburg és a Bisamberg között nyílik ki ez a medence, majd Dévény és Hainburg között végződik el a Felső-Duna utolsó részmedencéje, de ez nem jelent éles határt a szigetek tekintetében; a hegyszorosban ugyancsak bőven találunk dunai szigeteket. 

Párhuzamművel elzárt mellékág Petronell mellett.

1780-ban a szigetek viszonylag egyenletesen oszlottak el a vizsgált szakaszon, azonban jelentős méretbeli különbségek adódtak közöttük; a Duna egyik mellékága Orth mellett egy 13 kilométer hosszú szigetet ölelt körül, de Bécs városában a Prater hasonló nagyságú volt. A nagyvízi mederben a szigeteken kívül is léteztek ártéri erdők, egy mozaikos, de jelentős területű, emberi megtelepedéstől mentes pufferzónát képezve a folyó felé. A morvamezei szakaszon ábrázolt zátonyok elhelyezkedéséből nem lehet általános érvényű következtetést levonni. Leginkább Mannswörth és Hainburg környékén csoportosulnak nagyobb számban, de fontos leszögezni, hogy ezek az ábrázolt zátonyok, amennyiben magasabb vízállásnál térképeztek egy szakaszt, ott értelemszerűen jóval kevesebb, vagy éppen sehány nem került a térképvázlatba.  

Régi párhuzammű maradványa Petronell és Bad Deutsch-Altenburg között.

Az első katonai felméréshez képest jelentősen átalakult (itt is) a dunai táj és az ártér, de korántsem olyan mértékben, mint a szomszédos Tullni-medencében. Mivel a morvamezei szakaszon található Bécs városa, az emberi beavatkozás folyamatosan jelen volt, de eleinte kizárólag az északi szakaszon fejtette ki hatását. A folyószabályozás Bécs városában az emberi megtelepedéssel egyidős volt, nagyobb fokozatba 1870-től kapcsolt, amikor már nem lokális beavatkozásokkal terelgették helyes irányba a folyóágakat, hanem egy drasztikus lépéssel felszámolták a kanyargó Duna-ágak és szigetek szövedékét, és egy nyílegyenes csatorna kialakításával szándékoztak szolgálni a hajózás, árvízvédelem, kereskedelem és városfejlesztés érdekeit. Mivel a szabályozás az alvíz felé haladt, a Morvamező szabályozását nem lehetett sokáig halogatni, ugyanis a Bécsnél levonuló jég az itteni szigeteken ugyanúgy fel tudott torlódni, veszélyeztetve a kezdetleges morvamezei árvízvédelmi töltéseket. 

Zátony Hainburggal szemben.

Először párhuzamművek között tervezték kialakítani a Duna új középvízi medrét, elsősorban árvízvédelmi célból. A mellékágakat lezárták, a párhuzamművek pedig megakadályozták a partelmosódást és elősegítették a jég akadálytalan levonulását. Az első kísérlet azonban nem volt eredményes, a középvízi mederben a kisvizek nagyon szétterültek, a legkisebb hajózó mélység alig 20 centiméterrel nőtt meg, miközben a párhuzamművek mentén zátonyok képződtek, és ezek ugyancsak akadályozták a hajóforgalmat. Éppen ezért kénytelenek voltak elvégezni egy kiegészítő kisvízszabályozást, egészen más elvek alapján, némi kanyargási lehetőséget meghagyva a Dunának. Ezt a kisvízi medret sarkantyúk építésével alakították ki, felváltva csoportosítva a jobb és bal parton. Ezek a sarkanytyúk a mai napig meghatározó elemei a morvamezei Duna-szakasznak, a part biztosítása miatt épített párhuzamművekkel együtt. Ezek együttesen gátolják a lejutást a folyóhoz, helyenként ipari jelleget adnak a tájnak, ahol természetes fövenyes, kavicsos partokat csak a lezárt mellékágakban, vagy a sarkantyúk között kialakult zátonykákon találhatunk. Árvízvédelmi töltés csak a bal parton épült, szinte mindenhol az ártéri erdőn keresztül, az északi részüket levágva az ártérről a folyókanyarulat-maradványokkal együtt. 

A hainburgi duzzasztómű makettje (forrás)

Mégis, minden beavatkozás ellenére a morvamezei szakasz Wachau mellett Ausztria másik szabadon folyó szakasza, ennek pedig elég egyszerű oka van, Ausztria lakossági tiltakozás miatt nem fejezte be a Duna lépcsőzését, és nem épült fel Hainburgnál az utolsó duzzasztó. A '80-as években a Braunsberg tövébe egy 16 méter magas gátat terveztek építeni, ehhez két és fél kilométeren új Duna-medret kellett volna ásni az ártéri erdőkön, szigeteken zátonyokon keresztül. Az erdőirtás hivatalos megkezdése előtt, 1984. december 8-án a fagyos időjárás ellenére több ezer osztrák természetvédő aktivista táborozott le az építési területen. Sokan ott is aludtak sátrakban, köztük a Nobel-díjas etológus Konrad Lorenz, aki a legismertebb ellenzője volt a beruházásnak. Ugyancsak a tiltakozókkal tartott Friedensreich Hundertwasser építész, aki a maga sajátos stílusában plakátot is tervezett a természetvédők támogatása érdekében. Mivel az osztrák kormány a beruházást minden áron meg kívánta valósítani, december 19-én a rendőrség elkezdte a terület kiürítését, melynek során erőszakot alkalmaztak, a természetvédők közül sokan megsérültek. A média által élő adásban sugárzott durva karhatalmi beavatkozás (Tag der Schande) miatt Bécsben tüntetések indultak meg, és az építkezési munkálatokat felfüggesztették. Két hónappal később népszavazást tartottak a kérdésben és hét évvel a zwentendorfi atomerőmű építését elutasító népszavazás után a hainburgi duzzasztó kérdése is lekerült a napirendről. Tiszteletben tartva a népszavazás eredményét, 11 évvel később éppen Hainburgban írták alá a harmadik osztrák nemzeti park, a Donauauen megalapításáról szóló nyilatkozatot. 

(Hundertwasser plakátja. forrás)

Mindenképpen meg kell azonban említeni, hogy a népszuverenitás Ausztriában fordított irányban is működik; 1991. május 14-16 között egy helyi népszavazáson a bécsi lakosság 72%-a szavazott igennel arra a kérdésre, hogy "Támogatja-e ön a Freudenaui kikötö körzetébe tervezett vízerőmű építését?" 1992-1998 között épült fel az utolsó dunai vízerőmű Ausztriában, a bécsi 1921. folyamkilométernél, melynek építésekor már a természetvédelmi igényeket is belekalkulálták. A hallépcső mellett gondoskodtak a lobaui ágrendszer, valamint a bécsi Alte Donau vízutánpótlásáról. Az erőmű építése a felvízen egyetlen dunai szigetet sem szüntetett meg, ezeket a korábbi folyószabályozók ugyanis már felszámolták. Az alvízen található, jobbára már a parthoz kapcsolt szigetek az átadás időpontjában már a nemzeti park kezelésében voltak. 

A Donauauen N. P. 93 négyzetkilométeres területe Bécs és Dévény között

A Donauauen nemzeti park honlapján rendszeresen számol be régi mellékágak megnyitásáról és egyéb szabályozási művek átalakításáról. Például egyes sarkantyúkat a partnál megbontanak, lehetővé téve a vízáramlást, átereszek létesítésével biztosítják a friss vizet a lefűződött holtágak számára. Ugyan a folyót alapvetően még mindig a szabályozás által épített kő létesítmények határozzák meg, de arra is van példa, hogy a leülepedő hordalékból új zátonyok és szigetek jönnek létre, és erre már nem a kotrás a reflexszerű válasz, hanem a természetes élőhelyek megóvása.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Tőry Kálmán: A Duna és szabályozása, Akadémiai, 1952.
• https://www.nationalparksaustria.at/de/news-detail-aktuelles/eine-besetzung-mit-wirkung.html
• https://noe.orf.at/magazin/stories/3168089/
• https://en.wikipedia.org/wiki/Danube-Auen_National_Park

Rollerdamm

IN ENGLISH

EN FRANÇAIS

1875. május 30-án, őfelsége I. Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében ünnepélyesen felavatták a bécsi Dunát az új, egyenes, csatornázott medrében. Az ünnepélyes átadás előtt másfél hónappal, április 15-én eresztették bele a Dunát az új medrébe a Nordwestbahnbrücke alatt fekvő Rollerdamm megnyitásával. Alig három nap múlva már át is haladt az új szakaszon az első gőzhajó. A gát történetét a Wasser | Stadt | Wien kötet írásai alapján rekonstruáljuk.

A Rollerdamm Bécsben 1875. április 10-én (forrás)

Bécsben a Duna a nagy szabályozás 1870-es kezdete előtt már viszonylag szabályozott folyó volt, a természetes kanyarulatai ellenére. A főmeder partjainak már csaknem az egészét stabilizálták 1869-re ilyen-olyan helyi vagy központi elgondolás alapján. A sarkantyúkkal, kőszórásokkal, cölöpökkel stabilizált főmeder azonban még mindig túl széles volt, lehetőséget teremtve a további zátonyképződésre, mint például a Gänsehaufen, a kaisermühleni kikötő közelében. A szabályozási munkálatok ekkor még elsősorban a hajózás érdekében történtek, az árvízvédelem csak másodlagos volt. Amikor 1862-ben egy jeges árvíz elöntötte Bécs alacsonyabban fekvő külvárosait, a Monarchia kormányzata létrehozott egy Duna-szabályozó bizottságot, amely csak az 1867-ben Poroszországgal szemben elvesztett háború után tudta megkezdeni a munkáját. A bizottságban hamar két, egymástól jelentősen eltérő álláspont körül kezdtek csoportosulni a felek; a mérnökök, a közigazgatás és a közlekedési (hajózás, vasút) szakemberek. A Pasetti-féle csoport a meglévő főmeder rendezését szorgalmazta, míg a másik csoport egy újonnan kialakítandó, egységes, csatornázott meder mellett érvelt. Sokáig patthelyzet volt a kérdéssel kapcsolatban, melyet Pasetti visszavonulása döntött el végül a csatornapártiak javára. Ezt a tervet támogatták a kereskedelem és a közlekedés szószólói is.

A megvalósítással a Szuezi-csatorna munkálatainál már bizonyított francia "Castor, Couvreux et Hersent" társaságot bízták meg. Az 1868-ban meghatározott íves csatorna útvonalának három fix pontja volt, a Nußdorf melletti sziklafalnál, a Stadlau melletti Ostbahnbrücke nemrég felállított pillére és a már elkészült balparti vezetőmű nyomvonala Lobau-nál. Ehhez két nagyobb átvágást kellett elvégezni az Ostbahnbrücke alatt és felett. A felső átvágás hossza 6640 méter, az alsóé 2550 méter volt, ezen kívül a bal parton kialakítottak egy kopár, 475 méter széles elárasztási területet (Inundationsgebiet) az árvízi többlet levezetése érdekében. 

A Rollerdamm helyzete (forrás)

Az alsó átmetszést Freudenau mellett Weidenhaufennél egy 114-170 méter széles vezérárok kialakításával oldották meg, amit aztán a Duna tovább szélesített, kimosva a parti hordalék nagy részét az alsóbb, morvamezei szakaszra. A felső átvágást teljes egészében kiásták, de az új folyómeder kotrása idején Nußdorf közelében a munkásokat kellemetlen meglepetés érte: a folyómeder tele volt a korábbi évszázadok vízépítési műtárgyainak maradványaival. Éveken keresztül küszködtek a kikotrásukkal a gőzkotrók, de az akkoriban használt gépek túl gyengék voltak ahhoz, hogy a masszív védműveket eltávolítsák. Összesen több ezer, különböző évszázadokból származó fa cölöpöt és 18 és fél kilométernyi különböző fából készült szerkezetet emeltek ki. 

A csatorna kialakítása érdekében a korabeli viszonyokhoz képest hihetetlen mennyiségű anyagot kellett megmozgatni az első ízben tömegesen alkalmazott gőzzel hajtott kotró- és szállítógépeknek. A kitermelt 16,4 millió köbméter hordalék, sóder és homok nagy részét a brigittenaui és leopoldstadti külvárosi területek feltöltésére használták fel, nagyban hozzájárulva a bécsi beépíthető területek növekedéséhez. Az új Duna-meder kialakítása során Bécsben mindkét parton árvízvédelmi töltéseket építettek, mélyítették a Donaukanal-t, és öt új Duna híd is épült.  

Az új meder kotrása során a a legészakibb részen meghagytak egy "Rollerdamm"-nak nevezett keskeny földgátat, ami a legutolsó pillanatig az Alte Donau felé terelte a teljes vízhozamot. Eredetileg nem volt merőleges az új mederre, hanem az Alte Donau partvonalát követte a mai florisdorfi hidak balparti hídfőjétől a jobbparti Handelskai felé. Iparvágány is vezetett rajta, melynek az egyik végpontja a mai Friedrich-Engels-Platz-on volt. 1875. április 15-én, másfél hónappal a hivatalos megnyitó előtt Eduard Suess geológus irányításával megbontották a Rollerdamm-ot, a rést az átözönlő Duna gyorsan tovább szélesítette, mígnem a gátat teljes egészében elmosta a meder új nyomvonalának szélességében. 

Eleinte a Dunának nem nagyon akarózott elfoglalni az új medrét. A tavaszi áradások levonulása után elkezdődött a régi ág műszaki lezárása, de a szűkülő mederben a folyó még mindig jelentős erőt képviselt és elmozdította a mederbe süllyesztett, kővel telerakott hajókat, rombolta a medret elzáró töltést, és a sodrás mély gödröket vájt a laza üledékbe. Végül sziklákkal töltött fából ácsolt szerkezetekeket drótoztak össze, melyeket vasúti síneken eresztettek a helyükre, melynek révén sikerült véglegesen lezárni a régi medret. Viszonylag hamar, 1876 februárjában érkezett az új bécsi vízrendszer első "éles tesztje".  A még szabályozatlan bécsi szakaszon, a stadlau-i Ostbahnbrücke alatt a jég feltorlódott és a jégdugó által visszaduzzasztott víztömeg az Öreg-Dunában talált lefolyást. Mind az alsó, mind pedig a felső zárás átszakadt és a "Castor, Couvreux et Hersent" vállalat harminchárom hajóját a későbbi freudenau-i kikötő területén lévő régi ágból kimosta és megrongálva vetette őket partra egy Fischamend melletti réten. 1876. február 25-én a London Times is beszámolt a szabályozási munkálatok állítólagos teljes kudarcáról, és leközölték azt a hamis hírt, hogy az új bécsi központi temetőt annyira elöntötte a víz, hogy a holttesteket is kimosta a sírokból. 

A Rollerdamm megnyitása, 1875. április 15-én,
háttérben az 1872-ben elkészült Nordwestbahnbrücke (forrás)

Az Alte Donau lezárása után kiterjedt mederszakaszok kerültek szárazra. A területet a bécsi fürdőzők vették birtokba, később az ő érdekükben kellett a vízminőség szempontjából kotorni a holtágat is, ami végső soron ennek a vizes élőhelynek a fennmaradását eredményezte. Bécsben a talajvízszint tükre átlagosan 1,3 métert süllyedt, így a feltöltésekkel párhuzamosan nagyon felértékelődött a Duna-menti területek értéke. A természetes kanyarulatfejlődés, a sziget és zátonyok képződésének, vándorlásának megszűnése végső soron a folyóparti területek gyors beépüléshez, és ezzel párhuzamosan a természetes élőhelyek rohamos ütemű degradációjához és eltűnéséhez vezetett. 

A bécsi szigetvilág tündöklése és bukása (1529-2010)

Átvágni a gordiuszi Dunát. Bécs 1875. (forrás)

IN ENGLISH

A 2023. év számomra abszolút kedvenc könyve a Wasser | Stadt | Wien kötet volt (letölthető innen). 458 oldal tömény hidrológia Bécsről, jelentős részben természetesen a Dunáról szól. A kötetben helyet kapott kilenc egész oldalas kép Bécs város környékének folyókanyarulat-változásairól. A korábban már publikált ábrákon az urbanisztika szerelmesei is bizonyára meg fogják találni a számukra érdekes dolgokat, de a most főként a Duna Gemenchez hasonlatos ártéri mintázatait érdemes megfigyelni. Magyarországon kevésbé ismert tény, hogy Bécsben a Duna sokkal több és sokkal komolyabb problémát okozott a város történelme során mint Budapesten. A történelmi időkben Bécsnél a Duna egy hét kilométeres szélességet is elérő árteret járt be, és ezen a szakaszon megszámlálhatatlan számú szigetet hozott létre és pusztított el. A bécsiek kapcsolata a folyóval ambivalens volt, a nehézkes átkelés a két part között, a rengeteg árvízi károkozás miatt tartottak a folyótól, de a kereskedelem szempontjából előnyt jelentett a városnak. 1565 táján a Duna főága eltávolodott a várostól és a helybéliek törekvései, hogy visszatereljék a fő hajózó útvonalat a város közelébe, sikertelenek maradtak, kompromisszumos megoldásként a Duna Bécsi-ágát bővítették, amelyből később a Donaukanal alakult ki. 

Ugyanakkor a folyókanyarulatok vándorlása mellett a rendkívül fonatos meder gyakran okozott jégtorlaszokat. A budapestinél sokkal kevésbé stabilabb mederben a zátonyokon és szigetcsúcsokon kialakuló jégdugók gyakran eredményezték azt, hogy a télen levonult jeges árvíz kártételeinek felszámolása után a bécsiek már teljesen máshol találták meg a folyót. Ez az állandóan változó ártéri világ egyre inkább akadályává vált a város terjeszkedésének, amelyre megoldást kellett találni. Végül egy meglehetősen drasztikus beavatkozás szüntette meg a bécsi szigetvilágot 1870-1875 között, amikor is egy új, nyílegyenes medret ástak a Dunának, meghagyva egy széles, hasonlóan egyenes elöntési területet az árvizek számára. Az utóbbi időszak módosításai ezt a területet érintették, amikor a széles, kopár parti sáv helyén létrehozták a Donauinsel-t, melyet a bécsiek már sokkal inkább birtokba vehettek. 1875 után a lefűzött, kiszáradó folyókanyarulatok két utat jártak be. Ahol városi zöldfelületek területére estek, ott javarészt fennmaradtak (Prater, Alte Donau, Lobau, stb.), ahol viszont a város szövete ugrásra készen várta a kiszáradást, ott esetleg csak az utcák nyomvonala emlékeztet a régi medrekre (pl. Schwarze Lacke), többségük több méter feltöltés és beton alatt húzódnak. 

Félezer év folyókanyarulatváltozásai Bécsben 1529-2010 (forrás)

A térinformatikai módszerekkel elkészített kilenc részletes tájrekonstrukció szinte kérlelte az embert, hogy készüljön belőle .gif verzió is. Ezt a verziót egészen biztosan a szerzők is elkészítették, de a formátum sajnos nem kompatibilis a Guttenberg-galaxis lehetőségeivel. Úgyhogy gyorsan összedobtam egy saját verziót. Változatos idő-intervallumokban, összesen kilenc időpontban (1529, 1570, 1662-1683, 1704, 1780, 1825, 1875, 1912 és 2010) láthatjuk Bécs közvetlen környezetét, nagyjából a Praterstern-nel a középpontban. 

Felső-miocén Duna-delta a Bécsi-medencében

11,5 millió éve, a miocén korban a Duna Bécstől északra, a Bécsi-medence északnyugati részén torkollott a Pannon-tóba. Osztrák kutatók szeizmikus mérésekkel és fúrásokkal határozták meg az Ős-Duna deltának kétszáz ezer éves történetét, melynek során öt deltalebenyt azonosítottak. A vizsgált időszakban a Duna-delta fokozatosan északnyugat felé tolódott el, majd 11,3 millió évvel ezelőtt a Pannon-tó jelentős vízszint-emelkedése miatt a partvonal nyugat felé hátrált, megszüntetve a delta-képződést a Bécsi-medence mai területén. 

Bécs környéke és a Duna fejlődése (17, 11, 9 és 0,3 millió éve) (forrás)

Erről a miocén deltáról először a tullni Römermuseum bejárata előtti padon olvastam 2023. április 21-én, péntek délben. A pontos dátum mindössze a tudomány-kommunikáció szempontjából lesz fontos. Erich Wonka: Der Donauraum von Tulln bis Klosterneuburg c. könyvét éppen ekkor vettem meg, és a kezdő képen látható ábrák már a hatodik-hetedik oldalon szembejöttek. Bécsbe visszaérve rákerestem a témában írt tanulmányokra. Arthur Borzi, Mathias Harzhauser, Werner E. Piller, Philipp Strauss, Wolfgang Siedl, Rudolf Dellmour 2022. évi dolgozata (Late miocene evolution of the Paleo-Danube Delta (Vienna Basin, Austria)) tűnt a legígéretesebbnek. Azonban a 32 és 25 US$ dolláros ár kissé túlzásnak tűnt, ezért ráírtam az egyik szerzőre, aki egy óra múlva küldte is a .pdf-et. Mindössze öt óra telt el a Wonka-féle könyv megvásárlása óta, és már a szerzők hozzájárulása is megvolt a kiválogatott ábrák felhasználásához.   

A Bécsi-medence északi része annak ellenére, hogy a Morva folyó révén a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, nem egy tipikus dunai táj. A dimbes-dombos területen szántóföldek uralkodnak, a völgyekben falvak és kisvárosok bújnak meg, míg a legmagasabb térszínen, 400-500 méteres magasságban erdőket találunk. A Duna azonban ott van a talpunk alatt. Ez ismeretes, mióta az olajat kutató mélyfúrások keresztül-kasul lyuggatták a Bécsi-medencét. A miocén korú tétegek vastagsága helyenként eléri az 5500 méteres vastagságot, amiből a geológusok következtetni tudnak az üledékfelhalmozódás idejére, módjára és körülményeire, beleértve a korabeli klímát és vízrajzot is. A fúrásminták és 3D szeizmikus mérések szerint a miocén rétegsorban elkülönül egy 1200 méter vastag réteg, amely dunai eredetű, és a késő-miocénben létezett Pannon-tóban ülepedett le. 

A Pannon-tó kialakulásának bemutatása túlmutatna a bejegyzés keretein, azonban az ősföldrajzi környezet ismerete szempontjából fontos kitérni a Kárpát-medence nagy részét kitöltő vízfelületről. Elődje a Szarmata-tenger az egykor innen Közép-Ázsiáig nyúló Paratethys-tenger legnyugatabbi ága volt, mely időszakonként még kapcsolatban állt a világtengerekkel. Elnevezését a középső-miocén utolsó, szarmata korszakáról kapta, amikor a Tokaji-hegység riolitos vulkánjai működtek. A ma érvényes rétegtani beosztás szerint Közép-Európában a szarmata kor 11,61 millió évvel ezelőtt ért véget. A Bécsi-medencében ezt a határt a rétegekben megfigyelhető diszkordancia jelöli. Ekkor a globális tengerszintsüllyedés és a tektonikai mozgások összjátéka végleg elszigetelte a Pannon-medencét a Paratethystől. 

A Bécsi-medence középső részének tektonikai viszonyai és a deltalebenyek elhelyezkedése.

Ettől kezdve a vízfelület kapcsolata megszakadt a világtengerekkel, ami azt eredményezte, hogy a globális tengerszintváltozások helyett a klíma határozat meg a tó vízszintjét. A Pannon-tó sótartalma 8-15 ezrelék között váltakozott, ami a Balti-tenger (alsó határ) és a Kaszpi-tó (felső határ) sótartalmának feleltethető meg. A Pannon-tóban maradt élőlények evolúciója sajátos fordulatot vett, a speciális körülmények között a sósvízi fajok kényszerültek alkalmazkodni a csökkent sótartalomhoz, míg az édesvízi fajok a brakkvízhez alkalmazkodtak. Az eredmény a egy világszerte párját ritkító endemikus fauna lett. A Pannon-tó puhatestű fajainak 90%-as csak innen ismert. A tó élővilága és a többi tengertől eltérő üledékviszonyai miatt a másutt előforduló késő-miocén rétegek megfeleltetése nehét feladat, legfeljebb az emlőscsontvázak segíthetnek.

Az Alpok északi előterében folyó Ős-Duna ekkoriban jóval rövidebb volt, és más mederben is folyt mint manapság. Kremstől indulva a mai medertől mintegy 25 kilométerrel északabbra, Hollabrunn felé folyt a Weinviertel-en keresztül, miközben a torkolati szakasza Mistelbach környékén érte el az erózióbázisát, a Pannon-tavat. Ez a miocén korú, folyóvízi sóderes, kavicsos üledék (Hollabrunn-Mistelbach formáció) Mistelbachtól nyugatra a felszínen található, azonban a keleti részen, a Bécsi-medence fokozatos tektonikai süllyedése miatt eltemetődött. A kiemelkedő nyugati és a süllyedő keleti részt az ÉÉK-DDNy irányú Aderklaa-Pirawarth-Steinberg törésvonal választja el. 

A már a Pannon-tóban leülepedett dunai eredetű deltaüledékek alatt egy 200 méter vastag márga és homokréteget találunk, amelyben egy 50 méter vastagságú zöldesszürke agyagos márgaréteg húzódik. Erre települt a pannon korszak elején egy 200 méter vastag homokos réteg, melyben elszórtan kavicsok is találhatók (großer unterpannoner Sand). Ez a réteg feleltethető meg a Bécsi-medence északi részén kialakult Duna-delta üledékeinek. Erre egy vékony réteg települ, amely erőteljes vízszint-emelkedésről árulkodik. Ez a vízszintemelkedés (transzgresszió) nemcsak a deltaüledékek képződésének vetett véget, de a Duna torkolatát is nyugatabbra helyezte át, ahogy a tó elöntötte a korábbi partvodéket. Jelenleg ezek az alsó-pannon deltaüledékek kb. egy kilométeres mélységben találhatók. 

Három elmélet létezik a deltaképződés időpontjára (11,2-11 millió éve (Ma), 11,3-11,1 Ma és 11,5-11,3 Ma), de ezek egyetértenek abban, hogy a folyamat hozzávetőlegesen 200 ezer éven keresztül zajlott, miközben a delta fokozatosan északkeleti irányban tolódott el, majd a transzgresszió megszüntette a deltaüledékek felhalmozódását. A kutatók legfőbb eredménye, hogy az eltemetett rétegekből sikerült meghatározniuk a delta lebenyeinek egymásutániságát, elmozdulásuk irányát és a korabeli mederviszonyokra is következtetni tudtak. 

A Bécsi-medence alsó-pannon korának kronosztratigráfiája, biosztratigráfiája és litosztratigráfiája.
A zöld rész a delta kialakulásának időtartamát jelöli.

Az alsó-pannon Duna-delta teljes területe kb. 850 négyzetkilométer volt, kisebbik harmada Mistelbach környékén a felszínen is megmaradt, míg a nagyobbik harmada bezökkent a Bécsi-medence süllyedése következtében. A delta egy kontinentális lejtőhöz hasonló morfológiát hozott létre, ugyanis a víz alatti lejtő viszonylag mély (~180 m) vízben kezdett épülni, és rétegei a durvább szemcseméretnek köszönhetően jóval meredekebbek (14-25°) voltak, mint a mai, fekete-tengeri Duna-deltában megfigyelt rétegek. De nem ez az egyetlen különbség. Területét tekintve a Bécsi-medence Duna-deltája hatszor kisebb a mainál, a szállított hordalék mennyisége pedig hetvenszer kisebb (a tanulmányban nem írják, hogy ez a duzzasztás előtti, vagy az utáni adathoz képest). Ennek oka az volt, hogy 11,5 millió éve a Duna vízgyűjtője nyugaton még kisebb volt, a Sváb-Bajor-medence vizeit még az "Ős-Rhone" gyűjthette össze. Érdekesség, hogy a Pannon-tó jellemzően csökkent sótartalmú tó volt, de a brakkvíz a déli medencére volt inkább jellemző, ugyanis északon a sok folyó miatt kiédesedett. Mivel az eltemetett üledékek két helyen, jelentős hosszúságban megőrizték a miocén folyómedreket, tudjuk, hogy 11,5 millió éve a Duna torkolati szakasza 200-240 méter széles volt és erősen meanderezett. Több helyen a mellékágai is láthatók a szeizmikus felvételeken.

A paleo-Duna-delta és az egyes delta-periódusok fejlődése 200 ezer év alatt.
Kékkel az azonosított Duna-medrek, a narancssárga vonalak a partmenti gerinceket jelölik.

A delta első azonosított nyúlványát Großengersforf környezetében azonosították. Miután a Duna a Zaya-kapun át kiért a Mistelbach környéki síkságra, déli irányba fordult, és egy keskeny, ék alakú deltát formált. A 35 km²-es nyúlvány alakját feltehetően az Aderklaa-törésvonal jelölte ki. Ezt követően a delta képződése kelet felé tolódott el és létrehozta az Aderklaa-lebenyt, ami méretét tekintve hasonló volt a korábbihoz, melyet részben át is fed. Ez az átfedés a későbbiekben is megfigyelhető az egyes jól elkülöníthető delta-periódusok között. A Markgrafneusiedl-delta az Anderklaa-nyúlványra települ, de majdnem kétszer akkora kiterjedésű volt. Aljzatuk 600 méter mélyen helyezkedik el a felszín alatt, az üledékek vastagsága 140 méter. A következő, Matzen deltalebeny arról tanúskodik, hogy a Duna-medre észak felé vándorolt, miközben a legnagyobb területű 170 km²-es delta keleti része már elérte a mai Morva folyó vonalát. A delta-területek növekedése feltehetően összefüggésben volt a vizsgált 200 ezer év alatt végbement kb. 80 méteres vízszint-csökkenéssel: az egyre sekélyebbé váló víztömegben a üledék számára csak oldalirányban adódott kitölthető tér. A 11,3 millió éve bekövetkezett erőteljes tengerszint-emelkedés előtti utolsó nyúlvány Zistersdorf térségében alakult ki, jóval északabbra a deltarendszer többi részétől és mintegy 50 kimométerrel északabbra a Duna mai főmedrétől. A korábbi Matzen deltával csupán kis átfedést mutat. Ezután a transzgresszió lezárta a deltaüledékek képződését azzal, hogy elöntötte a deltát és a partvonalat nyugat felé tolta el. Ez az időszak jelezte a Pannon-tó legmagasabb vízállását. 

A Pannon-tó feltöltődésének folyamata.
A cikkben tárgyalt deltaképződés idején a (b) állapot állt fenn (forrás)

Ahhoz, hogy a Duna utat találjon a Kárpát-medencébe, ismét át kellett haladnia a Bécsi-medencén. Ugyancsak a miocén pannóniai korszakában, valamikor 10,5-10 millió évvel ezelőtt a tavi üledékek és a folyók hordaléka rohamos gyorsasággal töltötték fel a sekélyebbé váló tómedencét. Ebben az időben a Duna vízhozama és hordalékszállítása megnőtt, ugyanis vízgyűjtője kibővült a mai Svájc és DNy-Németország területeivel, melyet az Ős-Rhône folyótól hódított el. 

Ezt követően a Kárpát-medence aljzatának süllyedése lassult, és évmilliók alatt a kiemelkedő hegységkeretből lefutó folyók hordaléka folyamatosan feltöltötte a Pannon-tó medencéjét. Ez a folyamat a pliocén kor elejére (kb. 5 millió éve) végbement és részben a szárazodó klíma miatt a Pannon-tó végleg megszűnt létezni.  

Köszönet Uhrin Andrásnak, a cikk megírásához nyújtott segítségért!

Ajánlott irodalom továbbolvasáshoz: 

• https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0921818122000364?via%3Dihub
• https://eletestudomany.hu/paleopuzzle-interju-magyar-imrevel/
• http://www.paleo.hu/hu/pannon_to_osfoldrajza
• https://www.epa.hu/01600/01635/00338/pdf/EPA01635_foldtani_kozlony_2011_141_4_382-392.pdf
• https://docplayer.hu/141875168-Vizszintvaltozasi-ciklusok-es-kialakulasuk-okai-a-keso-miocen-pannon-to-egyes-reszmedenceiben.html
• http://kazmer.web.elte.hu/pubs/Kazmer_1990_Birth_Pannonian_Lake.pdf
• http://www.paleo.hu/en/lake%20pannon
• https://www.verlag-berger.at/detailview?no=2961