2019. december 30., hétfő

Attila sírja a zagytározó kazettáin legelő vadlovak szigetén


A címbe talán még bele lehetett volna illeszteni a semmibe vezető hidat, meg az ember által félig elárasztott, "dákosított" nevű al-dunai szigetet, ugyanis mostani írásunkban ezt a négy témát járjuk körül a romániai Ómoldova mellett található 345 hektáros Osztrovó (Oстрво=Sziget)-sziget kapcsán. 



Az Al-Duna "felső bejáratánál", Galambóc vára és a Babakáj-szikla felett, a moldovai medertágulatban található Osztrovó szigete, ahol a sziget utótagot akár el is hagyhatnánk, hiszen a szerb kifejezés önmagában is sziget értelemmel bír. Ugyan a sziget 1920 óta Romániához és nem Jugoszláviához, vagy Szerbiához tartozik, mégis szerb neve van. A román parton fekvő Ómoldova település sokáig szerb többségű volt, de az etnikai viszonyok, mint a Bánságban oly sok más helyen is a románság javára billent. Ez az átbillenés megfigyelhető a sziget elnevezésében is. A szigettel foglalkozó román nyelvű írásokban egyre több helyen bukkan fel a 

Decebal-sziget (Insula lui Decebal din Moldova Nouă

elnevezés a hivatalos "Ostrovul Moldova Veche" mellett. Ez az elnevezés nem kapcsolódik Decebal király kőbe vésett arcmásához, az innen távolabb, a Kis Kazán-szorosban látható, a Mraconia öbölnél. Sokkal inkább kapcsolódik a múlt átírásához, eldákosításához, de ez a téma már túlnő a Dunai Szigetek blog keretein.   

Az Ostrovo-sziget valamikor a XIX. század közepén

8 éve már írtunk a szigetről, azonban azt az írást több szempontból is meghaladta az idő. A cikkben szereplő hídról kiderült, hogy nem is híd, sőt a szigetet keresztül-kasul szelő töltések sem töltések. Hanem az Ómoldova feletti völgyben megbúvó Újmoldova rézbányászatához kapcsolódó létesítmények, amelyek a román rendszerváltás előtt komolyan fenyegették a sziget és az Al-Duna élővilágát. 

A "Zagyhíd"

Zagytározót a Duna kellős közepére? 

1989 előtt Romániában viszonylag kevés esélye volt annak, hogy környezetvédők megakadályozzanak egy természetpusztító bányászati, vagy bármilyen más állami beruházást. Az Osztrovó szigeten sem a környezetvédőknek köszönhetjük, hogy nem töltötték fel a Duna kellős közepére épített zagytározó kazettákat újmoldovai zaggyal, sokkal inkább annak, hogy 1989 után lemondtak erről a tervről, annak ellenére, hogy már a hídnak látszó szerkezet is megépült, amin keresztül a zagy a szárazföldről átkelhetett volna az Osztrovóra. 

A bánya, a zagytározó és a meghiúsult zagytározó

Két nagyobb kazetta található a szigeten, ezeket többé kevésbé víz tölti ki, amely csak a felszín (töltések) alatt van kapcsolatban a Dunával. Ezeket tekinthetjük a sziget tavainak. A töltések összekötik az Osztrovó két szigetmagját, az északi csúcson található összefüggő futóhomokos dűnékkel borított területet a nyugati oldalon, elszigetelten álló, hasonló eredetű Hunka-dombbal. Ez a kifejezés sem túl szerencsés, ugyanis a "hunka" szerbül ugyancsak dombot, halmot jelent.


Itt (is) van Attila sírja! 

A szép, szabályos, kurgán-szerű Hunka megmozgatta a környékbeli népek fantáziáját, különösen azokét, akik hallottak arról a legendáról, miszerint a hun nagykirályt egy folyó kellős közepére temették három fémkoporsóba. A pozitív felszínforma ennek az elméletnek némiképpen ellentmond, ezért a helyiek hozzáköltöttek a legendához. Eszerint Attilát valóban a folyómederbe temették, de meghagyták minden vitéznek, hogy egy sisaknyi földet hozzanak magukkal a temetésre. Ebből a fejenként egy sisak földből egy egész emberes halom emelkedett a folyóban. A tetejét szépen ellapogatták, majd távoztak. Bár ez a mozzanat ellentmond annak a legenda-részletnek, hogy a temetés szemtanúit helyben lemészárolták. 


Attila musztángjai

Attila király legendáját idézi a szigeten élő vadló-kolónia is. A helyiek ehhez is költöttek egy legendát: Attila kedvenc lova a gazdája halála után elszökött, hogy megkeresse a sírt, majd a sír tövében családot alapított és letelepedett. Utódai már közel százan legelésznek a Duna közepén. Ez a vadnyugati idill kissé profánabb módon jött létre, mintegy másfél ezer évvel Attila király halála után. Ezeket a lovakat ugyanis az ómoldovai szerb gazdák legeltették rendszeresen Osztrovón, még az 1970-71-es elárasztás után is. 1989 ebből a szempontból is törés Osztrovó életében. A román források szerint a szigetre járó lovas komp 1989 után egyszerűen megszűnt és a lovak ottmaradtak magukra, gazdátlanul. A történet valóságtartalmának valószínűleg csak helyben lehetne utánajárni, mint ahogy a Hunkára is alaposan ráférne egy georadaros felmérés, már csak a tetején látható épületmaradványok miatt is.


Az Attila-legendát, mint ahogy a Decebal-sziget elnevezést is azon helyi törekvések számlájára írhatjuk, hogy Ó- és Újmoldova városa lehetőleg a legtöbb magyar és román turistát tudja a térségbe, ezen belül a szigetre vonzani. A sziget hasznosítására 2019-ben készültek is tervek, szabadidőközponttal és környezetbarát anyagokból készült szállásokkal, így közel 200 új munkahely létesülhetne a szigeten,a mely még így is jobban járna, mint a zagytározókkal. 

Osztrovó 2004 óta természetvédelmi terület, de nem csak a szárazföld, hanem érdekes módon a környező Duna-meder is két méteres mélységig. Ebbe belatartoznak mindazok a területek is, amelyet a Vaskapu I-es erőmű kedvéért fél évszázada elárasztottak. A teljes védett terület így összesen 1627 hektár, aminek csupán 21%-a emelkedik a Duna fölé. Talán jobb lenne a szigetet nem beépíteni a turisták kedvéért, akik éppen a sziget érintetlensége miatt látogatnának el ide. 



Ajánlott és felhasznált irodalom, valamit a képek forrásai:

2019. december 23., hétfő

Első fotó az újszülött Kis-Háros-szigetről


Nagyon sok ember él még Magyarországon, akik idősebbek a nagytétényi Kis-Háros-szigetnél. 

A Kis-Háros-sziget felbukkan az 1940-es légifelvételen (forrás: Hadtörténeti Múzeum, szelvény: 5062_1)

Nemrégiben a BudapestVideo.hu honlapra felkerült egy ismeretterjesztő videó a Kis-Háros-szigetről, amely a sziget rejtett természeti értékeit mutatja be. A közel három hektáros terület 1999-ben került természetvédelmi oltalom alá, hat évvel a nagy testvér Háros-sziget védetté nyilvánítása után. A videó kapcsán visszatértünk egy 8 évvel ezelőtti írásunkhoz, amelyben egy látszólag megoldhatatlan és azóta is megválaszolatlan kérdés merült fel: pontosan mikor keletkezett a Kis-Háros-sziget?
"A Kis-Háros-sziget zátonyként született a folyószabályozások következtében, valamikor a XX. században. Pontos születési dátumot lehetetlen meghatározni, hiszen a kavicspad szépen fokozatosan emelkedett ki a Duna habjaiból." 
Mielőtt a fenti légifelvétel előkerült volna, a kérdésre csak annyit lehetett volna mondani, hogy valamikor 1967 előtt, ugyanis ez a legkorábbi légifelvétel a szigetről a fentrol.hu honlapon. A korabeli térképek rendszerint lefelejtették a kisebbik Háros-szigetet. Nincs rajta az 1941-es katonai térképen és ugyancsak hiányzik az 1958-es városrendezési alaptérkép Nagytétényi szelvényéről. Holott a Baross Gábor telep Dunáig lenyúló utolsó házai mellett már az 1941-es térképen szerepelhetett volna, ami az 1940-ben készült légifotót illeti. Ezen pedig — hacsak nem egy légypiszok került a térképre — az a fekete folt bizony a Kis-Háros-sziget és annak legelső megörükítése a folyamatosan születő és pusztuló dunai szigetek történetében. 

A Kis-Háros-sziget 1968 őszén (fentrol.hu)

Az a fekete maszat több okból sem lehet légypiszok. Ha összevetjük az 1968-as légifotóval, akkor láthatjuk, hogy az elhelyezkedése stimmel. Az 1940-es képen a folyó színe és az elöntött parti részek alapján nagyon úgy tűnik, hogy egy árvízi helyzetben repültek át a nagytétényi part felett. A vízből mindössze a kavicszátonyon frissen felcseperedett fák koronái állnak ki. Ez a kavicszátony pedig éppen azért került oda ahová, mert a nagytestvér Háros-szigetet 1911-ben a parthoz kapcsolták (érdekesség, hogy a Háros és a Hunyadi-szigetek vélhetően egészen 1950-ig Szigetszentmiklóshoz tartoztak közigazgatásilag és csak a Nagy-Budapest koncepció révén kerültek át a fővároshoz (bővebben itt olvashatnak a Háros-sziget történetéről).

A Kis-Háros-sziget tehát 1940-ben már szigetként funkcionált, a rajta megtelepedett alig néhány fa métere alapján nem tévedünk nagyot, ha a sziget keletkezését az 1930-as évek második felére tesszük. Ebben az esetben a kora 80-85 év körül járhat. 

Búcsúzóul itt a bejegyzést ihlető ismeretterjesztő film a szigetről:



Köszönet a stábnak a gondolatébresztő munkáért! 

Források:

2019. december 18., szerda

A Duna eocén bordái


A Duna eocén bordái Nyergesújfalunál 2018. október 22-én. (White Raven aerial photography)

Nem csupán a régészek örülnek a dunai kisvíznek, a geológusok is rengeteg érdekes dolgot találhatnak a szárazulattá váló mederben. Nyergesúfalusi kezdőképünk tavaly október 22-én készült, mindössze három nappal a valaha mért legkisebb dunai vízállás előtt. Ebben a rendhagyó bejegyzésben a Pangea bloggal közösen jártunk utána miféle "bordák" bukkantak elő és akadályozták a hajózást Nyergesújfalunál az "Ínséges napok" idején.

Egy mesterséges "borda" a sok közül (1735 fkm)

Nemcsak ezen a szakaszon bukkantak elő különleges földtani érdekességek a tavaly őszi alacsony vízállás idején, ilyen például a budapesti Ínség-szikla, a dunakeszi oligocén rétegek vagy a nyergesújfalusi "bordák". Külön érdekesség, hogy a felsorolt kibukkanó kőzetek geológiai értelemben (időben) nem is esnek egymástól olyan távol, sőt képződésük is ugyanahhoz az üledékgyűjtőhöz köthető. Az Ínség-sziklát alkotó tűzköves homokkő és a dunakeszi oligocén rétegek lerakódása között körülbelül 10 millió év telt el. Valahol e kettő között félidőben képződött mai bejegyzésünk témája, az a nyergesújfalusi márga, amely a Duna medrében és a Gerecse északi nyúlványaiban egyaránt felszínre bukkan. Legszebb feltárása azonban kétségkívül a Nyergesújfalu nyugati határán magasodó Sánc-hegy meredek északnyugati oldalában található. Ez a magaslat nem keverendő össze az érdi Sánc-heggyel, amelyről ugyancsak a Dunára tekinthetünk alá. A nyergesi Sánc-hegy átlagosan 46 méterrel magasodik a folyó fölé, a Duna alámosása következtében létrejött meredek partfallal.

Ortomozaik a Sánchegyről és a régi erőd alapjairól. 2018.07.25. (White Raven aerial photography)

Ezen a szakaszon a Duna keresztül-kasul bebarangolta a tájat, széles ártért alakítva ki magának. Szemközt, a szlovák oldalon a szántóföldek régen elhagyott medreket rejtenek, közülük a legnagyobb Dunamocsnál kanyarodott el észak felé, medrének vonalát a Búcs, Muzsla, Ebed magaspart jelöli ki, amely egészen Párkány nyugati részéig tart. Ezen belül volt még egy folyómeder, ami Karva és Dunamocs között szakadt ki a főágból és csatlakozott a fent említett mederhez. Számos eltűnt sziget bukkan elő az egykori mederben műholdképeken, légifelvételeken. A nyergesi Sánc-hegy eocén tömbje hasonló hatással van a Duna folyására, mint az esztergomi Várhegy; kissé észak felé téríti el a folyót.

Már az ókorban felismerték a Sánc-hegy stratégiai helyzetét; a római hadvezetés Crumerum néven erődöt létesített itt, mellette pedig egy kisebb polgárváros is létrejött. Miután a rómaiak elhagyták Pannóniát az erőd romba dőlt, de a kegyelemdöfést Rákóczi seregei adták meg Crumerum romjainak, amikor a Duna hadászati lezárása érdekében a névadó földsáncokat hányatták a helyi lakossággal. A sáncok nem voltak hosszú életűek, a császári seregek egy rohammal elfoglalták, majd újra az enyészeté lett. Az elenyészésben a Duna is részt vett; mind a római, mind a kuruc tábort alámosta, feltárva azt az eocén rétegsort, melyből a geológusok rengeteg érdekes következtetést tudtak levonni a körülbelül 36 millió éve itt hullámzó tenger üledékképződésére vonatkozóan. Ezt a témát fejti ki részletesebben a Pangea blog az 5 perc geológia rovatában.

Eocén rétegfej a Kis Sánc-hegy tövében

2019. december 15-én egy rövid kirándulás során arra kerestem a választ, hogy megvannak-e még, illetve hogyan festenek ezek a bordák a partról. A látogatás idején vízállás körülbelül 80 centiméterrel volt magasabb a 2018. őszi kisvíznél (Esztergomnál 60 cm). Ez a viszonylag alacsony vízállás sajnos éppen elég ahhoz, hogy a bordák eltűnjenek a partról és éppen elég ahhoz is, hogy a hajók akadálytalanul tudjanak közlekedni a Szlovákiához tartozó Újfalusi-sziget mellett. Aki nem tudja pontosan hol keresse ezeket a halszálka-szerű bordákat a Sánc-hegy és a Bajót-patak közti kb. 1,3 kilométer hosszú szakaszon valószínűleg csalódottan távozott volna. Nem csak a vízállás, de az emberi kéz munkájával megépített kis sarkantyúk is megtévesztőek, hiszen ugyanolyan szöget zárnak be a sodorvonallal, mint az eocén rétegfejek. Az elsődleges árvízvédelmi vonalként használatos parti vasúti töltésről nézve éppen ezért szinte észrevehetetlenek az alacsony márgás bordák.

Eocén rétegfej a Kis Sánc-hegy alatt

Az első nyomok a kisebbik Sánc-hegy tövében (1734,5 fkm) bukkantak elő, ahol a parti üledék hirtelen ruganyossá változott, ugyanis az erózió által kavics méretűre felaprózott márgás kőzet viszonylag puha, kézzel is morzsolható. Ez a málladék és törmelék vékony rétegben borítja a szálban álló kőzetet. Ha a letakarítjuk a kisebb darabokat róla, a nagy táblákban található márga felszínén töréseket lehet megfigyelni. 

Lemezesen elváló rétegeit kézben érdemes átböngészni, ugyanis viszonylag gyakran lehet ősmaradványokra bukkanni. A kibillent kőzetrétegek kb. 5-10 cm magasan kiemelkedő rétegfejeket alkotnak. Azért csak ekkorát, mert a márga a kiszáradás-átnedvesedés következtében a márga nagyon gyorsan erodálódik.

Mintha ember legózta volna össze, de nem. Kilátszó eocén bordák, az 1734 fkm alatt

Ahhoz viszont nem elég gyorsan, hogy a laza üledék kimosódása miatt jelentkező medermélyüléssel lépést tartson. Mivel a folyó a görgetett kavicsot és az ugráltatott homokot hamarabb elmossa, mint a márga rétegfejeit, Nyergesújfalunál a márgás rétegek a környezetükhöz képest kiemelkednek, és gázlót képezve akadályozzák a dunai hajózást. 2015-ben például itt feneklett meg a vasércet szállító Melk tolóhajó. A gázló felszámolása érdekében végzett folyószabályozási munkálatok során kapcsolták egy vezetőszár-szerű kőszórással a szlovák parthoz a Nyergesújfalusi-szigetet, hogy több víz jusson a hajózó útvonalra. Helyi elbeszélések szerint próbálkoztak az agyagpad robbantásos eltávolításával is, azonban a márgarétegek a település alatt is éreztették a hatásukat, statikailag veszélyeztetve például a katolikus templom épületét.

A nyergesújfalusi gázló mederfelmérése (2019. dec. 6. előtti állapot

A rendszeresen végzett mederfelmérések feltárják a Duna alatti láthatatlan rétegfejeket nem csak az Újfalusi-sziget csúcsánál, hanem a Sánc-hegy nyugati oldalán is. 1960-1980 között készült légifelvételeken a bordáknak nincsen nyoma, ennek azonban oka lehet, hogy magasabb vízállásnál készültek a képek, de az is előfordulhat, hogy ezeket a bordákat akkoriban még vastagabb recens üledék borította. Mindenesetre ezek a mederfelmérések szolgálnak a legjobb adatokkal a Duna mélyén rejtőző eocén rétegekről.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

2019. december 7., szombat

Áttűnés - Átszakadó kanyarulatok

Leghűségesebb olvasóm, Édesanyám emlékének

Előtte. Plan eines Theils des Donau Stroms von ober Fadd bis Batta [S 12 - Div. XIII. - No. 406.]
(Keletre tájolva)

Mai bejegyzésünk témája egy különleges folyókanyarulat, a Taplós lesz. Több szempontból is érdeklődésünkre tarthat számot, annak ellenére, hogy országos viszonylatban egy elfeledett folyókanyarulatról van szó. 
  1. A Taplóson három település; Tolna, Bogyiszló és Szekszárd osztozik. A kanyarulat északi partja Tolnáé, a déli Szekszárdé, a középső része pedig Bogyiszlóé, amelyről illik tudni, hogy ez egy eredetileg Duna-Tisza közi település volt, csak 1843-1852 között került át a Dunántúlra, miután Tolna mezővárostól a folyószabályozás végleg elvette a Dunát. Ezt megelőzően a taplósi félsziget is a Duna-Tisza közéhez tartozott, de az jó 30 évvel azelőtt már elvesztette.
  2. A Taplós volt az első kanyarulat amelyet 1811-ben a Tolna megyei szabályozás során  Schnemann József tervei szerint átvágtak. Azért esett a választás erre a kanyarulatra, mert a Taplósnál a Duna már-már tiszai jellegű kanyarulatot alakított ki, rövid távon belül jelentős irányváltásokal. 
  3. A Taplós a magyarországi Duna "legélesebb" folyókanyarulata volt, legalábbis azok közül, amelynek bármi nyoma fennmaradt. A hidrológia az ilyen kanyarulatokat "átszakadó kanyarulatnak" nevezi, ahol a szomszédos kanyarulatok ívei a mederszélesség kétszeresénél rövidebb távolságot adtak ki. Az ilyen folyószakaszok tökéletes helyszínei a jégdugók képződésének azaz a jeges árvizek keltetőinek is nevezhetjük. Mivel a korabeli folyószabályozás elsődleges szempontja a jégdugók kiküszöbölése volt, nem véletlenül esett a választás a Taplósra, annak ellenére, hogy feltehetőleg pár éven belül egy nagyobb vízállás amúgy is átszakította volna a keskeny földhidat. 
  4. A Talpós alsó szakaszán ma már a Sió folyik keresztül. A Sió eredetileg Szekszárdnál délre fordult és valahol Bátánál veszett bele a Dunába annak árterén, de a szabályozás révén medrét 1854-ben egy 3 kilométer hosszú mesterséges csatornában a lehető legközelebbi Duna mederbe vezették bele, amely a messzi nyugati kanyargása miatt a Taplós lett. 
Az 1811-es átvágás után a Taplós szinte azonnal holtággá vált; mai hivatalos neve a Taplósi Holt-Duna, medre és a levágott félsziget számos növényritkaság otthona. 


Utána. Delinatio transectionis Danubialis anno 1811 in ... Comitatu... [S 12 - Div. XIII. - No. 448:2.]
(Keletre tájolva)

Azonban létezik Magyarországon még egy (ezen kívül) hasonló paraméterekkel rendelkező, átszakadó folyókanyarulat, amely azonban jóval kevésbé ismert és dokumentált része a Dunának. Ez a kanyarulat Makád mellett rejtőzik egy nádas mélyén és alakja miatt Kengyelesnek hívják. Míg a Taplós kanyarulata 90 fokot zárt be a Dunával, azaz déli irányból nyugat felé kanyarodott, addig a Kengyeles kanyarulata 180 fokot zárt be a folyóval, azaz déli folyásirányát északira változtatta. Legalábbis a mai állapotokhoz viszonyítva, ugyanis a Kengyeles-Duna már a térképészet térhódítása előtt természetes módon lefűződött a főágról. Éppen ezért a történetére csak következtetni lehet. 

1968. Makád-Kengyeles

Makádnál a Duna sorozatos mederváltoztatásai és az áradások alaposan átformálták a tájat. A domborzati viszonyok és a régi térképek arra engednek következtetni, hogy a Kengyelesbe akár több irányból is érkezhetett ideiglenesen Duna-víz. Északról a főágból, délről, az egykori lefűződött medren át, valamint keletről, Ráckeve és Becse irányából, a Soroksári-ág árvizei révén. Ez utóbbi ág ugyancsak tanulmányozható a Csepel-sziget 1728-as térképén

Később a Duna nyugatról is nekiállt erodálni a Holt-Kengyelest és a Pártás-sziget mellékága majdhogynem újra birtokba is vette a régi medret. 

Charten von denen ka[mmer]al Dörfern Loore, Becse und Mákad ... [S 11 - No. 830:91.]

Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy egykor a makádi Kengyeles a Duna kanyargása révén a Dunántúl területéről szakadt át a Csepel-szigetre, valahogy úgy, ahogy a Taplós került át a Dunántúlra. Bár ez a jelenség a magyar Duna-szakaszon szinte minden átszakadó kanyarulatra igaz.  


Ajánlott olvasmányok a témához:

2019. november 25., hétfő

"Traján hídjából" kocsma — a dunakeszi Révcsárda története


"A Dunaparton egy római hídfő: Traján hídjának romjai láthatók." 

A dunakeszi révcsárda képeslapon (forrás

Egészen a múlt hónapig fogalmam sem volt róla, hogy Dunakeszin is volt egy révcsárda. Így utólag magától értetődőnek tűnik, hiszen bizonyíthatóan a római kor óta igencsak fontos dunai átkelőhely működött a Szürkő-sziget alatt. Az átkelőhelyről, a római romokról, a szemközti horányi csárdáról, sőt a Szürkő szigetről is írtam már a Dunai Szigetek blogon, most a dunakeszi révcsárda történetével válhat teljessé a dunai átkelőhely leírása. 

2005 óta nem egy alkalommal volt szerencsém részt venni a Magyar Nemzeti Múzeum régészeivel a dunakeszi kikötőerőd feltárásán (azaz a kezdő, 1931-ből származó idézetben tévesen szereplő Traján hídjánál). Legutóbb idén októberben, amikor is az ebédünket ill. a déli kávét a közeli Rév büfében költöttük el, ami pár éve költözött fel a révhez vezető lehajtó melletti — azóta már lebontott —faházból a mai helyére. Pár tíz méterrel feljebb bukkantam rá az emléktáblára, ami az egykor itt állt révcsárdának állít emléket. Ezt az emléktáblát 2016. őszén avatták fel a csárda egykori támfalán, a helyi Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány kezdeményezésére. Szerencsére az emléktáblán kívül számos más forrás is megőrizte a révcsárda történetét. 

A Fótról Szentendrére vezető nyílegyenes út a II. kat. felmérésen. (mapire.eu)

A dunakeszi révcsárda a Rév utca 6-8 házszám alatt állt egykor, ahol ma két családi ház osztozik a telkén. Keletről stílusosan a Római utca határolta. Ezek a mai paraméterek. Ha kétszáz évvel ezelőtt jártunk volna erre teljesen más szempontok alapján kellett volna beazonosítani az elhelyezkedését. Akkoriban a környéken mindössze két épület állt a Duna fölé magasodó homokdombok láncolatán Dunakeszi és a Gödi csárda között. A csárdán kívül létezett még egy Grassalkovich (I.) Antal idejében létesített uradalmi malom is észak felé, Göd irányában amelyet a Csomád felőli dombokról érkező talaj és csapadékvíz hajtott a Malomárokban. Ilyen geológialiag előrejelzett árokból hármat is találtunk ezen a körülbelül 3 kilométeres partszakaszon: északon a Szakáts-kerti árok jelezte a határt Göd és Dunakeszi között, tőle délre volt a Malomárok, majd következett a harmadik a Csurgó. A Csurgó árka egyes feltételezések szerint a római kikötőerőd északi, természetes "vizes" árkát képezte. Az erőd egykori déli árka lehetett a Rév utca, amely mélyen bevágódva fut le a révátkeléshez. E déli árok felett épült meg egykor a dunakeszi révcsárda, azaz elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag a kikötőerőd belterületén épült fel, a Rév utca, Római utca és a Csurgó árok által körülölelt dombon. 

A rév és környéke a Szürkő-zátonnyal, 1930-ban

Hogy mikor épült fel a révcsárda, nem tudni. Amit biztosan tudunk, hogy Grassalkovich Antal uradalmi idejétől már biztosan állt a Révcsárda. Az 1747 szeptember 29-én keltezett Grassalkovich féle úrbéri szerződés arra enged minket következtetni, hogy valamiféle épület már azelőtt is állhatott az átkelőnél (Dunakeszi Monográfia I. kötete - A kezdetektől 1910-ig):
"Sexto. A fél esztendőbéli korcsma a faluba ugy mint a 1ma Aprilis Sz. Mihály napigh, a külső vendégh fogadó pedigh egiszlen a rével, s minden jövedelmével az uraságh számára reserváltatik."
Legvalószínűbb az, hogy már a török időkben is állhatott valami fogadó itt a Duna partján, amit aztán az átvonuló hadak időről időre felprédálhattak. 1686 után állandósulhatott végre a működése, ahogy a Vác és Pest közötti homoksivatagba lassan visszaköltözött az élet.

Két leomlott római falmaradvány a révcsárda és a római kikötőerőd alatt
(Erősen photoshop-gyanús hajóval — Hungaricana.hu)

Egy másik érdekes kérdés, régészeti szempontból talán fontosabb is a keletkezés idejénél az, hogy miből épült ez a kocsma? Ezt valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni. Talán ha Rómer Flóris 1877-ben, amikor egy napra leugrott Dunakeszire felmérni a római kikötőerőd felszínen látható romjait megkapargatta volna a csárda falát elképzelhető, hogy abból kikandikált volna néhány két láb hosszú római bélyeges tégla, vagy már a római erődbe is másodlagosan beépített római kváderkő, esetleg sírkő. 

Azt tudni a feltárásból, hogy a kőben szegény vidéken a római romok egyféle kőbányaként szolgálhattak a környék nagyobb építkezésekhez. Nagyon is elképzelhető, hogy a révcsárda tulajdonosai éltek a lehetőséggel és kibányásztak ezt-azt az alig pár méternyire lévő romokból ha kőre volt szükség egy bővítéshez vagy javításhoz, de mivel a révcsárdát már elbontották talán csak a régi támfal vizsgálata kínálhat választ erre a kérdésre. 

A dunakeszi révcsárda. 1961. december 2. (fentrol.hu)

A Duna-menti csárdák jellemzően kereskedelmi utak metszéspontjában jöttek létre, olykor a lakott településektől kilométerekre. Dunakeszi esetében az egyik irány az észak-déli, azaz a dunai hajóvontatók útvonala, a másik pedig a Szentendrét a Szentendrei-szigeten keresztül a balparttal összekötő — a mainál ekkor még jóval fontosabb — útvonal volt. Itt (vagy a szemközti oldalon, a horányi révcsárdában) pihentek meg a hajósok, váltottak lovat az úton lévők, cserélték ki az információkat a távoli vidékek utazói. 

Ez a helyzet fokozatosan változott meg. A XIX. század derekától a vasút felépülésével, a gőzhajók megjelenésével a rév veszíteni kezdett a jelentőségéből. Ezt a hanyatlást csak részben ellensúlyozhatta az 1920-as években fellendülő vízisport-kultúra, amikor is a hajóvontatók helyét már evezősők, strandolók vették át. A Puskás család által üzemeltetett csárda mellett további épületek bukkantak fel a vízparton, például a Hunnia telep. A környező területeken, a Révdűlőn pedig megjelentek az első állandó lakosok, az 1930-tól kezdődő parcellázásoknak köszönhetően. 

Érdekes módon ez a népességrobbanás nem tudta fenntartani a csárdát. A révcsárda a világháborút követően még egy ideig üzemelni tudott az államosítás ellenére. Ebből a korszakból több újságcikk is fennmaradt, közülük egyik sem vetítette előre a csárda sorsát. 

A legkorábbi fennmaradt kép a révcsárdáról. http://dkvk.hu/adatbazisok/hfa/revcsarda/

"Dunakeszin, a Duna partján közvetlenül, [1957.] július 27-én, szombaton este nyitják meg a földművesszövetkezet Révcsárdáját. Hideg, meleg ételeket, italokat kaphatnak a szórakozni vágyók, sőt hétvégeken, szombat, vasárnapi napokon vidám zene hangjaira táncolhatnak a vendégek. A Révcsárda megnyitását különösképpen indokolja az a körülmény, hogy hétvégeken 8—10 ezer kiránduló is felkeresi ezt a helyet, mely szemben van Surány-szigettel [sic!]." (forrás)
Ez nem a révcsárda épülete csak a reklámja (forrás: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény)

"A dunakeszi révnél kelünk át Horányba. Nagy meglepetés a dunakeszi révház: ragyogó tisztaság, vadásztrófeák, képek, falvédők a falon, terítő, rádió. Barátságos ez a kis révház." [1958. júl 31.] (forrás)
A kibővített révcsárda 1962 szilveszterén. (forrás: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény)

"Hasonlóképpen zenés étterem lesz a dunakeszi Révcsárdából is, amelyet szintén újjáalakítanak, kibővítenék és nagy kerthelyiséget is építenek hozzá. Ezekhez a munkálatokhoz azonban csak a most megrendelt tervrajzok elkészülte után kezdhetnek hozzá. A vállalat reméli, hogy jövő év tavaszán megnyithatja az átalakított csárdát." [1962. augusztus 15.] (forrás)
A révcsárda hűlt helye. 1976. május 5. (fentrol.hu)

Az 1960-as években a csárda elveszítette több mint két évszázados funkcióját, falai közé szegény családok költöztek, akik az évek során olyannyira lelakták az épületet, hogy 1975-ben végül lebontották. Hűlt helyét a fentrol.hu rákövetkező évben készült légifotója örökítette meg. 

Alig száz év alatt döbbenetesen átalakult az itteni táj. Akkor még egyetlen épület állt csak itt, ma meg már ezrek lakóhelye, a Révdűlőn gombamód szaporodnak a társasházak. Már az ásatáson is beszéltünk róla, hogy milyen jó lett volna annak idején Rómer Flórissal bejárni a dunakeszi kikötőerőd romjait. Sokkal egyszerűbb lett volna sokkal több mindent feltárni. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a római emlékek még megvannak, a mai napig látogathatók, sőt a kikötőerőd jövőre talán már a világörökségi címet is elnyerheti, miközben a talán római kövekből is épült csárdából semmi nem maradt az utókor számára.  

Ennyi maradt a csárdából, meg a támfal, amin áll.

A Dunakeszi csárda sorsa tipikus történet, szerte a Dunakanyarban több más csárda is hasonló sorsra jutott. Eltűnt Vácott a Buki csárda, szemközt tahitótfaluban lerombolták a Pokol csárdát, Sződligettel szemben nyomtalanul felszívódott a Somos, pár év múlva összedől a valószínűleg ugyancsak részben római romokból épült horányi csárda is. A környéken egyedül a IV. kerületi Megyeri csárda maradt fenn eredeti funkciójában. 

Kár értük.

Végezetül arra szeretnénk kérni kedves olvasóinkat, amennyiben otthon van esetleg elfekvőben egy fekete-fehér fénykép az egykori dunakeszi )vagy bármelyik másik) révcsárdáról, küldjék el nekünk a blog címére!


Ajánlott és felhasznált irodalom:

2019. november 17., vasárnap

Rendhagyó árvízi emlék az Újpesti vasúti hídon


Vajon mióta hever ez az uszadékfa az Újpesti vasúti híd harmadik pillérén, a Népsziget felőli oldalról számolva?

Árvízi emlék az Újpesti vasúti hídon

2019. november 14-én hívták fel a figyelmemet erre a meglepő jelenségre, amely mellett bárki más simán elsétált volna. A népszigeti parttól viszonylag messze van; 210 méterre, ha a hídon járunk akkori igencsak ki kell hajolni, hogy lássuk az északi oldalon. A vízről sokkal egyszerűbb észrevenni. De miért fontos ez a fadarab, hogy egy külön bejegyzést szenteltünk neki?

Valójában két fa is látható a képen, az egyik egy holt, a másik pedig nagyon is élő fa. A jelenben a holt fával foglalkozunk, de a híd karbantartójának az élő fa jóval több gondot fog okozni a közeljövőben.

A holt fa jelentőségét pedig az adja, hogy hacsak valaki nem a hídról dobta oda, akkor sehogy máshogy nem kerülhetett a hídpillérre, csakis a 2013-as rekordárvíz idején. Ebben az esetben pedig a fa Magyarország egyik legkülönösebb árvízi emléke.

De miképpen lehetünk ennyire magabiztosak abban, hogy ezt pont a 2013-as rekordárvíz tette a mai helyére? 

Ehhez tudni kell, hogy milyen tengerszint feletti magasságban található ez a fa és ez a magasság hogyan viszonyul az árvízszintekhez. A PannonRIS szerint, amely honlap a hajósoknak szolgáltat adatokat, az Újpesti vasúti hídnyílás magassága 7,85 méter LNHV felett. Ugyanezen a honlapon található egy 9,5 méteres érték is, de ez mindenféle viszonyítási pont nélkül áll, azaz nem tudjuk mihez képest 9,5 méter. Az előző magasságadathoz is tisztázni kell mi is az és mekkora az LNHV. Tankönyvi definíció szerint a legnagyobb hajózási vízállás:
Egy adott vízmércéhez tartozóan a vízmérce körzetében a hajóútban elhelyezkedő műtárgyak (hidak, zsilipkapuk, átfeszítések, stb.) tervezésekor a hajóút űrszelvénymagasságát biztonsággal meghatározó, mértékadó alapszintnek tekintett vízállás. A Dunabizottság ajánlása szerint a LNHV az adott vízmércén mért 1%-os tartóssággal előforduló vízszintet jelenti, azaz azt a vízállást, amelynél nagyobb vizek az év 365 napjából csupán kevesebb mint 4 napon keresztül mérhetők az adott vízmércén. (forrás)

A PannonRIS 668 centiméterben adja meg az LNHV értékét, amit az Újpesti vasúti hídtól 8 folyamkilométernyire folyásirányban található budapesti Vigadó téri vízmérce szerint kell érteni. A budapesti hidak mindegyikére ez az LNVH érték érvényes.

"Ha a vízállás a legnagyobb hajózási vízszintet eléri, vagy bizonyos mértékben meghaladja, az adott víziút-szakaszért felelős hatóság biztonsági okokból ideiglenesen felfüggesztheti a hajózást az érintett szakaszon."

2013. június 9-én és 10-én a Vigadó térnél 891 centiméterrel tetőzött a Duna (LNV), azaz 223 centiméterrel haladta meg az LNHV-t.

Most már csak azt kellene kideríteni, hogy ez a két érték pontosan milyen vizállást rajzolt az Újpesti vasúti híd pilléreire. Hiába kerestem a hídról a tetőzés időpontjában készült képet, ilyet nem találtam. Szerencsére 2013. június 5-én reggel éppen a Népszigeten fényképeztem, a megnyitott mappában pedig ez a kép lapult:

2013. június 5. reggel 7 óra 670 cm körüli Vigadó téri vízállás

Egy elmentett Hydroinfós vízálláselőrejelzés szerint aznap ebben ez időpontban 670 centiméter volt a vízállás Budapesten, azaz szinte centiméterre pontosan megegyezett az LNHV-val. Ekkora vízállásnál nem kerül még víz alá az a kiugró rész, ahol a fadarabunk megpihent. Azaz ennél magasabb vízállás idején kerülhetett oda. Mivel ép ésszel belátható, hogy nem kerülhetett oda a fa a tetőzés előtt — hiszen az emelkedő vízállás egyszerűen továbbsodorta volna — ezért azt az apadás első napjaira kell tennünk. Ha az archív hydroinfón rákeresünk a 2013-as évre, láthatjuk, hogy a vízszint Budapesten valamikor  június 14-15-én esett újra az LNHV alá. Tehát a fa valamikor 2013 június 10 és 15 között (legvalószínűbb, hogy június 13-án) kerülhetett a helyére, létrehozva ezzel egy "természetes" árvízi emléket.

De honnan tudhatjuk, hogy ez az árvíz és nem egy másik hozta magával a fát?

Ugyancsak a vízállás adatokból. 2013 előtt nem kerülhetett oda, mert a rekordárvíz elmosta volna. Utána pedig azért nem kerülhetett a helyére, mert az elmúlt 6 évben nem volt olyan áradás a Dunán, ami meghaladta volna az LNHV értékét. 

Hacsak valaki (valami madár) nem piszlálja le, ezt a fát csak a következő rekord(közeli) árvíz fogja elmozdítani. 

2019. november 7., csütörtök

Savoyai Jenő szigetei


85. L. F. Rosenfelt: Csepel-sziget 1728. évi térképe. Fotómásolat Pest megye műemlékei (Szerk. Dercsényi Dezső) II. 8. lapján [Sok helyen teljesen olvashatatlan. A térkép bal oldalán föl vannak sorolva a Csepel-szigetet körülvevő kisebb szigetek nevei, de közülük egyet sem lehet elolvasni.]


Ez a bekezdés olvasható az 1982-ben megjelent Hajdú Mihály első átlapozás után a laikusok számára borzasztó unalmasnak tűnő "A Csepel-sziget helynevei" c. kötetében a forrásként használt művek felsorolásában. Jó hírünk van, az olvashatatlan részek immár olvashatóvá váltak.

A könyv megjelenése idején még elképzelhetetlen volt az az információbőség, amely manapság lehetővé teszi, hogy ne olvashatatlan fotókópiákról próbáljunk helyneveket kisilabizálni, hanem otthon a fotelből böngészhessünk régen elfeledett térképeket. Információbőség ide vagy oda, a Hajdú Mihály által hiányolt térkép nem egy online adatbázisból bukkant elő, hanem a Rubicon folyóirat legfrissebb (2019/11.) számának belső borítójáról. Ez a tematikus kiadvány amúgy Buda visszafoglalásáról szól, de mivel Rosenfelt nem csak a pest-budai és ráckevei látképet ábrázolta, hanem Savoyai Jenő csepel-szigeti uradalmát is így valamit mi is hozzá tudunk tenni a Dunai Szigetek blogon Hajdú Mihály a maga nemében monumentális művéhez, miközben régen eltűnt dunai szigetek élednek újjá a szemünk láttára.


Lássuk először mi is az, ami miatt ez az 1728-as térkép ilyen fontos! Elsősorban azért, mert A-tól W-ig jelöl szigeteket a térkép bal oldalán olvasható jelmagyarázatban. Ha valaki fotókópián látja mindezt, de mindeközben képtelen elolvasni joggal lehet bosszús. Egészen más bosszúság az, amikor már el tudja olvasni a szöveget, de az első ránézésre semmiféle plusz információval nem szolgál. A jelmagyarázat ugyanis — kevés kivételtől eltekintve — a szigetek 291 évvel ezelőtti hasznosításáról számol be:

A. Die Grosse Haubt Insul Csepeliense
B. eine Hey Insul
C. ein kleine wald Insul
D. Haraster wald Insul
E. Szt. Miklosser obst Insul
F. ein kleine wald Insul
G. zwey wald Insul
H. Obst und wald Insul
I. obst Insul auf Beergg
K. wetzer obst Insul
L. Grosse obst und wald Insul
M. Grosse wald Insul
N. Grosse wald Insulen
O. Adaner Insul
P. Marast und wald Insul
Q. Ertschiner Insul
R. Grosse ofaluer obst Insul
S. Zwey Kleine wald Insul
T. Insul auf Hansbeck
V. Insul auf etetting geherig
W. die Schene obst und fasan Insul Harosch

Ugyanis: Hey: széna, azaz kaszáló, Obst: gyümölcsös, Wald: erdő + Morast: mocsár. Voltak olyan szigetek, mint pl. a Háros, ahol többféle hasznosítás fordult elő. A hasznosítás formáiban nem nagyon volt különbség a Duna két ága között. Tulajdonnévvel a szigetek kevesebb mint harmada rendelkezik.

A bejegyzés tulajdonképpen itt véget is érhetne a tények közlésével, azonban a szigetek mai állapotának vizsgálata kihagyhatatlan ziccer lenne a művelődés focipályáján. (Van itt egy másik ziccer is a térkép és a Csepel-sziget helynevei kapcsán, de azt egy különálló bejegyzésben fogjuk lecsapni hamarosan!)

A felsorolásban szereplő 21 nagybetű összesen 26 szigetet takar. Legtöbbjüket egyszerűen be lehet azonosítani nem csupán a nevük, de akár az elhelyezkedésük alapján is. Ez azt is jelenti egyben, hogy ezek a szigetek jelenleg is léteznek. Néhányukat ugyancsak be lehet azonosítani, főleg a rájuk vonatkozó cikkeink ismeretében. És előfordul néhány olyan sziget, ahol utána kellett nézni pontosan melyikről is van szó tulajdonképpen. Továbbá vannak olyan ma létező szigetek, amelyek ebben a felsorolásban még nem szerepelnek.

N. avagy az egykori Pártás-sziget Makád mellett (1839) forrás
A. Die Grosse Haubt Insul Csepeliense — Csepel-sziget
B. eine Hey Insul — Gubacsi-sziget
C. ein kleine wald Insul — Molnár-sziget
D. Haraster wald Insul — Haraszti-sziget, más néven Közönséges-sziget
E. Szt. Miklosser obst Insul — Szigeti erdő, más néven Kis-sziget, ma a település beépített része
F. ein kleine wald Insul — Gulyásicza-sziget, Szigethalom mellett
G. zwey wald Insul — Csupics-sziget és a Domariba-sziget
H. Obst und wald Insul — Angyali-sziget
I. obst Insul auf Beergg — Balabán-sziget [Beergg=Pereg]
K. wetzer obst Insul — Becsei-sziget
L. Grosse obst und wald Insul — Somlyó-sziget
M. Grosse wald Insul — valószínűleg az Alsó- vagy Dabi-sziget
N. Grosse wald Insulen — eltűnt szigetek Makád és Lórév között, az egyik a Pártás-sziget
O. Adaner Insul — Adonyi Nagy-sziget
P. Marast und wald Insul — Mára eltűnt Besnyő- és Godányi-sziget
Q. Ertschiner Insul — Ercsi-sziget
R. Grosse ofaluer obst Insul — Újfalusi-sziget
S. Zwey Kleine wald Insul — Urbanicza- és Battai-sziget (utóbbit elkotorták)
T. Insul auf Hansbeck — Beliczay-sziget, Érd
V. Insul auf etetting geherig  — Egy eltűnt sziget Tétény és Érd között. (Etetting=Tétény?)
W. die Schene obst und fasan Insul Harosch — Háros-sziget

P. avagy a Besnyő és Godányi-sziget (1880 körül) forrás

Rosenfelt 1728-as térképe nem az első, amely a Csepel-szigetet és a körülötte található szigetvilágot ábrázolja. Jelentőségét a 21 pontos névanyag adja. Mivel az 1700 körül felmért, majd 1726-ban kiadott Marsigli térképein nem szerepel a szigetekre vonatkozó névanyag, ezért pillanatnyilag ez a térkép tűnik a legkorábbi állapotnak, amelyet a Duna ezen szakaszáról ismerünk.


Ezen a linken böngészhető a térkép teljes életnagyságában:
https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/581/view/?bbox=-365%2C-4908%2C3474%2C-3207

2019. november 2., szombat

Erre be az erdőrezervátumba!


Az 1930-as években épült párhuzammű vezet az Erebe-szigetek felé (fortepan #91528 UVATERV 1955.)

Gönyű alatt, a Mosoni-Dunával kiegészülő főág az egyik pillanatról a másikra figyelemre méltó módon elterebélyesedik. Gönyűnél még csak 400-420 méter széles meder folyásirányában alig egy kilométerrel lejjebb már meghaladja az 1100 métert. Ilyen medertágulat nem létezhet sziget(ek) nélkül. És a szigetek manapság már nem létezhetnek folyószabályozási művek nélkül. Mostani bejegyzésünkben egy szép, íves párhuzammű történetét járjuk be és egy egyedülálló erdőrezervátumét, ahol természetvédelmi beavatkozáson kívül semmi más gazdálkodás nem folytatható. 

A fenti kép ugyanonnan fényképezve 63 évvel később

Habárn Gönyűhöz közelebb van, a medertágulat közigazgatásilag Nagyszentjánoshoz tartozik. Egykor talán még szélesebb lehetett, ugyanis a szentjánosi Duna-parton a Likócs és a Paprét is egykori Duna-meder volt, amely fölött az ármentes magaspart húzódott nagyjából az 1-es úttal párhuzamosan. Mindkét terület ártér volt, talán a történelmi időkben talán még szigetként is funkcionálhattak. Ezen az árterületen keresztül éri el a Dunát a Cuhai Bakony-ér, amely a Bakony vizeit vezeti a folyóba. A torkolattal szemben három nagyobb névvel is ellátott sziget, valamint bizonytalan számú sóderzátony helyezkedett el. Gönyű felől ezek sorban a Kis-, a Nagy-Erebe és a Macska-sziget voltak. Az Erebe név eredete a múlt homályába vész, magyarázták azzal is, hogy a török elől menekülő gönyűiek kiáltozták a töröknek, hogy "Erre be!" amikor csapdába akarták őket csalni az ártéren.  

AZ utolsó természetes állapot és az új szabályozási művek Gönyű alatt, 1911. 

1896-ig maradhatott viszonylag érintetlen a táj. Ekkoriban már zajlott a Szigetköz szabályozása, amelynek egyik utolsó mozzanata volt az Erebe-szigeteket körülölelő párhuzammű megépítése, amely a neve ellenére nem mindenhol volt párhuzamos a sodorvonallal. A likócsi partról induló kőszórás körülbelül 45 fokos szöget zár be a sodorvonallal; azzal a céllal épült, hogy a középvíznél kisebb vizek ne juthassanak ki a mellékágba, hanem inkább a főágban szolgálják a hajózás érdekeit. Azaz a Erebe-szigetek mentén folytatott beavatkozás elsősorban a hajózás érdekét szolgálta, kisebb részben pedig a jégtorlaszok kialakulásának megakadályozása volt a feladata. A párhuzammű nem volt folytonos, a Macska-sziget felett hagytak egy rést rajta, amely alaposan átlalakította a sziget arculatát. Az itt bejutó víz "alul" ki tudott folyni, ugyanis a már Ács település területén elvégződő kőszórás itt nem kapcsolódott a parthoz. Ebben az öblözetben alakult ki alig száz év alatt egy igen komoly feltöltődés, amely a szigetek meghízásával és a vízfelületek alapos csökkenésével járt együtt. 

A három kilométer hosszú kőszórás. cca. 1930.

Azonban nem csak feltöltődés zajlott a párhuzamművek tövében, hanem jelentős elmosódás is. Ennek legtipikusabb példáját az 1930-1962 között bekövetkezett változásokon tanulmányozhatjuk; egészen pontosan a Macska-sziget nyugati csúcsán. Eredetileg egy keresztgát kapcsolta a szigetet a párhuzamműhöz, legalábbis 1930-ban még ez a helyzet. Aztán 1962-ben ez a keresztgát már a semmibe lóg; a párhuzammű résén bezúduló víz teljesen eltüntette a Macska-sziget felső harmadát, a maradékot pedig betolta a keresztgát mögé. Nem csak a párhuzammű felső csúcsánál jelentkezett kimélyülés, de az élesen délre kanyarodó Duna belemart egy kanyarulatot a nagyobbik Erebe-szigetbe. Később, aholy a főág tovább mélyült és az árvizek egyre több szervesanyagot hordtak be a kőszórás mögé, úgy írta felül a növényzet az 1962-os meder morfológiáját.

Rés a párhuzamművön. 1962. fentrol.hu

Újabb 30 év elteltével a zátonyok már beerdősültek, nem csupán a kőszóráson belül, de annak a külső íve mentén is. Az egykori kimosott mélyedések feltöltődtek, a mellékágak egyre keskenyebbé és egyre sekélyebbé váltak. Mindeközben a sziget közepén az egykori legelők helyén nemesnyáras ültetvényt látunk, melyek szegélyét puhafás ártéri erdők alkotják. Mint ahogy egy kukoricatáblát sem nevezzük mezőnek, úgy a nemesnyárast sem nevezzük erdőnek. A jelentős kiterjedésű ültetett nyárfák ellenére az Erebe-szigetek 2000 óta erdőrezervátumként vannak nyilvántartva, mint a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet része. 

Az Erebe-szigettenger 1990. október 29. (fentrol.hu)

2015-ben az rezervátum 64 hektárra terjedt ki, belátható azonban, hogy ez a terület folyamatosan növekszik a nyílt vízfelület rovására. Kizárólag magterületből áll, a védőövezetet maga a Duna biztosítja. De lássuk először, mi is az az erdőrezervátum!

2001-ben összesen 71 erdőrezervátum volt Magyarországon, az Őrségtől Zemplénig, az Erebe-szigetektől Szegedig szerte az országban (a teljes lista itt található). Erdőrezervátumok magterületein mindenféle emberi gazdálkodás tiltott, annak érdekében, hogy a terület emberi behatástól mentesen fejlődhessen. Ez alól kivétel a tudományos, ill. természetvédelmi beavatkozás, ami az Erebe-szigetek esetében azt jelenti, hogy őshonos tölgyfákra és kőrisekre cserélik a folyamatosan elöregedő nemesnyár-ültetvényt. Az erdőrezervátum program célja:
  • az erdők természetes életének, változatos szerkezetének, hosszú távú folyamatainak, és gazdag élővilágának megismerése
  • Magyarország tájait és jellemző erdőtársulásait képviselő erdőállományok - európai rendszerbe illeszkedő - országos hálózatának kialakítása és megőrzése
  • az ismeretek bemutatása és közvetítése a természetvédelem, az erdőgazdálkodás és a természeti értékeink iránt fogékony társadalmi csoportok felé

Az Erebe-szigetek keleti irányból (googleearth 2018.)

Nagyszentjános Duna-partján az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet, hiszen a párhuzammű mögött folyamatosan és fokozatosan tűnik el az egykori Duna-medrek labirintusa, azaz a nyílt vízfelület, amely a hely jellegzetes hangulatát adja. Nem marad zátony kopaszon, a növényzet szukcessziós folyamatai nyomán az élőhelyek változatossága is csökken. Mindeközben örülhetünk, hogy a 64 hektáros, közvetetten az emberi tevékenység által létrehozott háborítatlan erdőrezervátum ezzel párhuzamosan bővül. A feltöltődés nyugaton előrehaladottabb állapotban van, hiszen a hordalék először itt ülepedik ki, az ártéri erdő nagy részét megköti, míg az alsó szakaszon ez a folyamat lassabban megy végbe. De mindenképpen végbemegy, előbb-vagy utóbb, magával hozva majd a költséges mellékág-rehabilitációs beavatkozásokat.

Irodalom:
https://www.erdorezervatum.hu/Erebe-szigetek
https://www.gonyu.hu/images/dok/Egy%C3%A9b/Gonyu_kincsei_HU.pdf

2019. október 21., hétfő

Üledékhiány Dunakeszin


A Duna mentén jelentkező üledékhiányról már sokat írtunk, jártunk ezzel kapcsolatos konferencián is, ez a mostani bejegyzésünk elsősorban figyelemfelkelés céljából íródott egy dunakeszi példán. Hogyan ismerhetjük fel az üledékhiányos szakaszokat, milyen jellemzői vannak, miért okozhat problémát? 


Dunakeszin, a Szürkő-szigettel szemközti parton, a Csurgó torkolatánál a kerékpárúttal párhuzamosan tipikus és látványos üledékhiányos partszakaszt találunk. Itt nem csupán arról van szó, hogy hiányzik némi sóder a fák gyökerei közül, hanem arról, hogy az üledékhiány emberi létesítmények állékonyságát is veszélyeztet(het)i. A Dunakeszi helyzet egyáltalán nem egyedülálló, ez a bejegyzés játszódhatna bárhol máshol is a magyar Duna-szakaszon. 

A horányi révnél már eltűnik a recens hordalék alatt az a 30 millió éves agyagréteg, amely az alsógödi révig tartó magaspart feküjét adja. Ez a réteg sok helyütt a felszínen is előbukkan, ami azt jelenti, hogy a Dunának ezen a szakaszán nem található dunai hordalék; a folyó közvetlenül az oligocén tengerben lerakódott agyagos üledéken áramlik. Ez az agyagréteg is folyamatosan pusztul a nedvesedés-kiszáradás miatt zajló aprózódás miatt. Az összetöredezett agyagból nem alakulhat ki üledékborítás; a dunakeszi partfalat megközelítő sorodorvonal és a hajózás által keltett állandó hullámzás révén ezt az agyagos szemcsemérettartományt a folyó azonnal elhordja.

Nem csak a legkisebb agyagos szemcseméretű hordalékot hordja el a folyó, hanem a homokot és az aprókavicsot is. A hullámzás folyamatosan mozgatja ezt a hordalékot, ez a mozgás a kötött részeket is megbontja azáltal, hogy a szemcsék egymáshoz ütődnek. Az üledék elmosódását a partmenti növényzet gyökérzete csak lassítani tudja, de nem akadályozhatja meg teljesen.

Sok más oka is van az üledékhiánynak; a hajók által keltett hullámzáson kívül megemlíthetjük például a mellkéfolyók csökkenő hordalékszállítását, a felsőbb szakasz duzzasztóműveit, valamint az ipari mértékű kavicskotrást, amely szerencsére napjainkra átment már az illegalitásba. Mindenesetre az a több mint 22 millió köbméter sóder nagyon is hiányzik a mederből.

Az üledékhiány medermélyülést okoz, a medermélyülés pedig a partfalak állékonyságát gyengíti. Lássuk hogyan!


Képzeljük el az eredeti térszínt úgy a fenti képen, hogy a fák gyökerei a felszín alatt kígyóznak táplálék után kutatva. Mekkora mennyiségű talaj hiányozhat alóluk. Ezek a fák egy korábbi, magasabb térszín magasságát jelölik. Ha ezek a fák kidőlnek (márpedig előbb utóbb elvesztik teljesen az alátámasztásukat) akkor a mögöttes part pusztulása is felgyorsul. Ez a jelenség a tengerpartokon, nagyobb tavak partján abrázió néven ismeri a földrajztudomány. Ezek a fák sokszor magányos "abráziós szirteket " alkotnak, a dunakeszi Duna-soron is találkozhatunk ilyen "Egyfás-szigetekkel", amiket a partelmosódás már elszakított a hátráló eredeti térszíntől.


Nem csak akkor hátrál a partfal, amikor a Duna vízállása éppen a fenti képen látható fél méter magas függőleges partfal tartományában hullámzik. Pusztul akkor is, amikor az emberek letapossák, a benne élő élőlények keresztül-kasul fúrják, kidőlnek a szélére sodródott fák vagy éppen lemossa a lezúduló esővíz. Száz szónak is egy a vége, a meder folyamatosan marja ezt a partfalat, amely lassan, de biztosan hátrál - ebben a konkrét esetben az emberi létesítmények irányába.


Normális, egyensúlyi helyzetben egy partszakaszra ugyanannyi üledéket terít el a folyó, mint amennyit magával visz. Dunakeszin ez nem így van, az üledékmérleg negatív. Az üledék mozgásának iránya a folyó felé tart, pl. amikor a burkolt utakon lezúduló áradat átbukik az útszegélyen és magával mossa a sódert a folyóba, ezután a folyóba érkező üledéket a sodrás elragadja és megindul folyásirányba. Ezt a jelenséget ábrázolja az alábbi kép; a csapadék intenzitásától, ill. az összegyűlt vízmennyiségtől függően különböző méretű vízmosások alakulnak ki. Amennyiben az ilyen vízmosások fala beomlik, a következő vízmozgás azt az anyagot is elmossa a folyóba és mivel az anyag a következő árvízkor sem pótlódik, legfeljebb elegyengetődik, a part tovább pusztul. 


Ahol az üledékhiány és a partelmosódás emberi létesítményeket is fenyegeti, az ellene való védekezés tetemes összegeket emészthet fel. Dunakeszin nem csak a laza üledéket "támadja meg" a folyó, hanem a kőből falazott partvédelmi rézsűt és a révhez vezető lejárót is. Ezek egyrészt alámosódnak, elveszítik a stabilitásukat, másrészt a Duna megbontja a falazást, kimossa a habarcsot, a fagyás tovább roncsolja a többnyire betonból épült szerkezeteket. Erről tanúskodnak a frissen visszafalazott partvédelmi művek, oldalról betonnal kitömködött csónaklejárók és a toldozott révállomás rámpája. 


Ez utóbbihoz találunk egy antik példát is Dunakeszin. A révnél állt egykori késő római kikötőerőd falait az időjárás és a Duna bontotta meg először. Falainak legutolsó szabadon álló, körbeláncolt része továbbra is pusztul, valószínűleg előbb el fog tűnni, minthogy a Duna hátravágódása elérné. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...