2020. augusztus 10., hétfő

Százhúszasok

Surány területén volt egykor a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja, de az elmúlt fél évszázadban a nyersanyagkitermelés áldozatául esett. Ezáltal ez a kitüntetett földrajzi pont Kisorosziba tevődött át, de az sem biztos, hogy még megvan. Mostani bejegyzésünkben a Szentendrei-sziget öt legmagasabb "csúcsát" járjuk be, melyek között alig pár méter a különbség.

A "csúcsok" magassági sorrendbe rendezése nem egyszerű feladat. Akárhány térképet nézünk annyi eltérő adattal találkozhatunk. Ennek okai lehetnek mérésbeli pontatlanságok, kerekítések (pl. turistatérképek), de okozhatja az alapszint változása is:
"1960-ban rendelték el, hogy a kelet-európai szocialista országokban az Adriai alapszintről a Balti alapszintre kell áttérni. Ekkor a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 67,47 cm-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint."

Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az addig mért szintekből le kell vonni ezt a 67,47 centiméteres magasságot, így csökkent például Magyarország legmagasabb pontja a Kékes-tető 1015-ről 1014 méteres magasságra.  

A Szentendrei-sziget csúcsait ebben az írásban egy 1945 és 1960 között készült szintvonalas térkép alapján vesszük sorba. Az ezen szereplő magasságadatokat nagy valószínűséggel még a nadapi alapszint alapján számolták. Hogy miért nem valami aktuálisabb térképet használunk? Azért, mert ez az utolsó olyan részletes térkép, amelyen pontos magasságadattal szerepel a sziget egykori legmagasabb pontja.  


123,5 
Surány, homokbánya (47.701148, 19.111913)

A Szentendrei-sziget legmagasabb pontja eredetileg a Pócsmegyerhez tartozó Surány üdülőtelepen volt. Egy 1960 előtt készült térképen magassága 123,5 méter volt, későbbi térképeken már nem jelöltek magasságot. 

A fentrol.hu-n található légifelvételek szerint 1961. május 25-én még érintetlen domborzatot láthatunk a dombtető környékén, de 1965. október 7-én már egy bányagödör jelenik meg a helyén (lásd fenti képet). Méretéből és lassú növekedéséből arra lehet következtetni, hogy eleinte valószínűleg illegális homokbánya lehetett. A bányagödör az évek során egyre nőtt, lassan elnyelte az egész dombot. Az 1980-as években már ipari méretű kitermelés zajlott. A kibányászott homok helyén feljött a talajvíz és egy tó jött létre. Egy időben horgásztóként hasznosították, de manapság már valószínűleg magánterület, bejutni legalábbis nem lehet hozzá. 

A bányagödör földutakon körbejárható, de a partján és a kerítés mentén felnőtt erdő és a védő növényzet miatt alig néhány pontról látni rá a türkizkék víztestre. Nyugati részén még érzékelni lehet az egykori domb magasságát, nagyszerű panoráma nyílik az itt található homokpusztáról a Dunán túli hegységekre. Itt a tengerszint feletti magasság manapság is megközelíti a 120 métert a balti alapszint felett.

A partján mindenhol drótkerítés fut körbe, megtámogatva némi homoktövissel, amely nem csak a C-vitaminban gazdag termésével tartja távol a hívatlan látogatókat. 
Az egykori bányaművelés nyomai még mindig megtalálhatók a környéken. Elhagyott gépek, berendezések és egy rozsdás "Bányaterület" tábla igazítja útba a kevés erre tévedő érdeklődőt. 

123,2
Kisoroszi Homoki-szőlők (47.812450, 19.008449)

Miután a surányi csúcsot elbányászták, a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja Kisorosziba vándorolt. Az addigi második helyezett a település északi részén található Homoki Szőlők dűlőben felépült nyaralótelepen található. A pont érdekessége, hogy 1960 előtt és után is egyaránt 123,2 méteres magasságot jeleznek itt a térképek, de például a Duna vízisport térképen 122,1 méter szerepel. Közvetlenül a Duna ártere felett magasodik, remek kilátóhely lenne. 

Jelenleg ez a "csúcs" megközelíthetetlen, ugyanis valószínűleg magánterületen lehet. A Pacsirta utca alacsony páros házszámai közül rejti valamelyik. Az sem teljesen biztos, hogy még létezik, ugyanis nyugat felől igencsak közel van hozzá egy bevágás, melyet korábban szeméttelepként jelöltek a térképek, manapság viszont Kisoroszi zöldhulladék lerakata található itt. Amennyiben ez a gödör tovább mélyült kelet felé érinthette a 123,2 méter magas pontot is. 

Mivel a Kisoroszi alatt rejtőző egykori jégkorszaki dunai sziget külső karéja a beékelődő mélyutak ellenére viszonylag egységesen magas, ezért a területen több 120 métert meghaladó pont is található. Például a Rigó utca északi részén található fenyvesben is rejtőzik egy 120,6 méter magas pont, valamint az alábbi képen látható háromszögelési pont is tagja a szentendrei-szigeti százhúszasok klubjának.


121,6 
Szigetmonostor, Homokos (47.649578, 19.089049)

A Szentendrei-sziget déli részén is található százhúsz méter feletti pont, bár ez a terület a vízmű miatt csak engedély birtokában látogatható. Szigetmonostortól délre, Szentendre Pannóniatelep városrészével átellenben található az egyszerűen Homokosnak nevezett csúcs. Térképenként eltérő magasságadatokkal találkozhatunk, 122,3 és 122 méteres magasság is előfordul. 

Ugyancsak az ártér peremén található magaslatról van szó, körülbelül 20 méterrel magasodik a Szerem-földek fölé, ahol a vízművek csápos kútjai sorakoznak. Mivel a környék a szocializmus idejében katonai gyakorlóterületként szolgált, mind a Homokos dombon, mind pedig a tőle keletre található területen számos lövészárkot találunk. Éppen ezért a Szentendrei-szigetnek ezt a részét rendszerint kitakarták a korabeli légifelvételekről. A domb északi részén homokbányászat nyomai láthatók. 
121,3 
Surány (47.714178, 19.110830)

Surány másik százhúszas dombja nem tartozik az ismert pontok közé. Két csúcs is található ezen a nyaralótelepi dombon, az egyik az Alma és a Körte utcák között, a másik a Szilva és a Szekfű utca között. Térképeken jellemzően hiányzik róla a magasságadat megírása, csupán a szintvonalakból olvasható le, hogy kitüntetett helyen járunk. Az alábbi térképen szereplő magasságadat nem is a legmagasabb pontra vonatkozik, hanem a domb oldalában található háromszögelési pontra, tehát a csúcsok valódi szintje ennél akár magasabb is lehet. Egy pontosabb mérés mindenképpen fontos lenne annak kiderítése érdekében, hogy nem itt található-e mégis a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsa.  
120,8 
Szurdok-tető (47.795288, 19.069142)

Kisoroszi és Tahitótfalu között is található egy "százhúszas" csúcs, a két települést összekötő út északi oldalán. A korábbi térképek alapján magassága 120,8 méter volt, de előfordul 121,2 méteres adat is. Az út bevágódik a Szurdok-tető nyugati lejtőjébe, amely a Hatvannégyesek (nem magasságadat, dűlőnév) homokdomb-sorozatának déli részéhez tartozik. Hidrológiai szempontból is kitüntetett helyen van a Szurdok-tető, tövében csatlakozik be egy régi Duna-meder, amely a Váci-ágból vezetett át Szentendrei-ágba. Elhelyezkedését tekintve — hasonlóan a többi százhúszashoz — ez a domb is az ártér fölé magasodik, tőle délre található a nagyrészt már feliszapolódott kecske-szigeti mellékág. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ezekről a gyakran jellegtelen és észrevehetetlen homokbuckákról írni? Elsősorban a veszélyeztetettségük miatt, de a "százhúszasok" fontos emlékei a sziget kialakulásának és fejlődésének, illetve jellegzetes növénytársulások alakultak ki felszínükön.  

  • Mindegyik pont a Szentendrei-sziget legidősebb szigetmagjain található. A jégkorszakban kialakult négy szigetmag alig néhány ezer éve forrt össze egyetlen egységes szigetté. Ez a négy szigetmag mindegyike reprezentálva van a százhúszasok listáján. 
  • A "csúcsok" anyaga minden esetben homok. Ennek anyaga a Duna medréből származik, a hideg, száraz időszakokban az uralkodó szelek halmozták fel az ármentes térszíneken. 
  • A Szentendrei-sziget homokfelszíneit, így a legmagasabb pontjait sok esetben fenyegeti az illegális homokbányászat. Ennek esett áldozatául a sziget legmagasabb pontja is. 
  • Élőviláguk, mint például a homokpusztagyepek, vagy a nyíres-borókások egy része védett, de a fokozódó nyersanyagigény miatt megfontolandó további területek védetté nyilvánítása. 

2020. augusztus 7., péntek

Dunai Színek fotópályázat


Immár a nyolcadik Dunai Szigetek fotópályázat indul útjára! Igaz, hogy kicsit késve, de talán olvasóinknak most könnyebb dolga lesz kimozdulni a természetbe, mint tavasszal. Ezúttal egy kissé elvont, de a képzeletnek ismét tág teret engedő témát választottunk! 2020-as fotópályázatunk a színekre koncentrál, legyen az a folyó megannyi árnyalata, a tükröződő égbolt, a zöldellő ártéri ligeterők, vagy a vízen tükröződő megannyi dunai szín!

A 2020. évi Dunai Szigetek fotópályázat témája: 
Dunai színek.

Egyszerűnek tűnik a fotópályázat, éppen ezért némiképpen nehezítenénk azzal, hogy a beküldött képek címében mindenképpen kell szerepelnie egy színnek, ami lehet szóval leírva, színkódként megadva vagy egyéb kreatív formában. Enélkül a fénykép nem indulhat a pályázaton. Ugyancsak elvárás, hogy szerepeljen rajta a Duna, de hát ez nem szokatlan az eddigi pályázatok ismeretében. 

Régen mindig leírtuk, hogy archív, fekete-fehér képekkel is szabad nevezni, de ilyen csak egy kép legyen a maximum a nevezésenként beküldhető legfeljebb háromból. A kép címében itt is elvárás egy szín megadása, bár kissé korlátozottak a lehetőségek. A photoshop használatát nem tudom és nem is akarom megtiltani. Se eddig beküldött, máshol megjelent képet, se más munkáját, se montázst (több képet egybe szerkesztve) ne küldjenek be. Rossz minőségű és telefonnal készített képet sem érdemes beküldeni, mert igencsak silányul mutatnak majd a többi között. 



A díjazás:



1. helyezés: 1 db 1 éves Élet és Tudomány magazin előfizetés, Szálinger Balázs: Al-Dunai álom című kötete és Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. c. mesekönyve

2. helyezés: Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. című mesekönyve és Szálinger Balázs: Al-Dunai álom c. kötete

3. helyezés: Szálinger Balázs: Al-Dunai álom c. kötete

4. közönségdíj: Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. c. mesekönyve


Pályázat zárul: 2020. szeptember 12. (szombat) dél
Szavazni ezután egy hétig lehet, szeptember 19-én délig.
Eredményhirdetés: szeptember 19-én, vasárnap.

A szavazás menete: az eddigi fotópályázatokon megszokott elv szerint aki veszi a fáradságot és beküld legalább egy képet, az szavazhat a többiek munkájára. A szavazatot szeptember 12. után, emailban fogom kérni. Ez elsősorban azért van így, hogy fényképezésre ösztönözzük az olvasókat, másrészt pedig azért, nehogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező fényképész nyerjen (arra ott van a közönségszavazás). Ugyancsak fontos szabály, hogy csak olyasvalaki képe nyerhet, aki maga is leadta a szavazatát mások képeire. A beérkező képeket folyamatosan fogom feltölteni a Dunai Szigetek facebook oldalára és ide a blogra is, ahol már mindenki szavazhat a leendő közönségdíjas fényképre. Szóval érdemes igyekezni a beküldéssel, aki a közönségdíjra pályázik!

A facebookon létrehozunk egy albumot, ahol egy "like" egy pontot ér, egy megosztás pedig hármat. Akinek nincs facebookja, az a fotópályázat aloldalán saját névvel kommentben szavazhat, ezek mindegyike ugyanúgy 1 pontot fog érni. Amennyiben a fotósok körében megtartott szavazáson szavazategyenlőség alakulna ki, akkor a közönség véleményét vesszük figyelembe a végső sorrendnél.

A fényképeket kizárólag az alábbi címre lehet beküldeni (nem a facebookon!!!) és ugyanitt, vagy a facebook oldalunkon lehet érdeklődni, ha valami kérdés merülne fel a fotópályázattal kapcsolatban:

dunaiszigetek@gmail.com

Mindenkinek kellemes tavaszi fényképezést kívánok!


Szávoszt-Vass Dániel

2020. július 26., vasárnap

Eltűnt pilismaróti szigeten eltűnt ősborókás


2020. július 17-én robbant a hír, hogy Pilismarót önkormányzata támogatja egy újabb, 122 hektáros homok és kavicsbánya tervét a már korábban elbányászott Duna-parti dűlők közvetlen szomszédságában. 2020. július 25-én sikerült egy terepbejárást tartani a kérdéses területen, de a legérdekesebb dolgok nem ott derültek ki, hanem a Duna Mappáció leírásainak átböngészése közben. Ha kétszáz éve leírt állapotokat látnánk ma is, valószínűleg nem kavicsbányáról beszélnénk, hanem nemzeti parki védettségről. 

Pilismarót homokdombjai 1789-ben, délre tájolva. (forrás)

Hogy tisztában legyünk mekkora területről is van szó, a Pilismaróti öböl területe, melyet a bős-nagymarosi építkezés miatt termeltek ki, 133 hektár kiterjedésű. Nem lenne sokkal kisebb a tőle dél felé nyitandó újabb tájseb. Az öböl kitermelését annak idején az az egyszerű tény indokolta, hogy a nagymarosi duzzasztás mindent elárasztott volna 107,83 méter tengerszint feletti magasság alatt. Ha már úgyis víz alá kerül a terület, legalább az anyagot nyerjük ki innen - gondolhatták. Mivel a nagymarosi elárasztás meghiúsult a tájseb ott maradt a felszínen, hiszen a Duna melléki dűlőt végül két fázisban elbányászták. Ez a bányászat csak kis részben érintette a homokdombok által néhány helyen a 110 méter magasságot is meghaladó területet, amely a nagymarosi duzzasztás után szigetként vagy félszigetként magasodott volna a pilismaróti öblözetbe tervezett 1000 hektáros tó felszíne fölé.

A bányatelek tervezett kiterjedése (forrás: Pilismarót TRE módosítás Munkaközi)

Magyarország legszebb fekvésű bányaterülete tájképileg két különálló egységre osztható. A déli, Pilismarót felé lejtő sík terület szántóföld, habár egy része parlagon áll és benőtte a selyemkóró (zárójeles megjegyzés törvény kötelezi a tulajdonost ennek az özönnövénynek az irtására). Az északi, erdős rész domborzata igen változatos, egyrészt a szél által áthalmozott futóhomok formakincse miatt, másrészt az emberi bolygatás (homokgödrök, sittlerakók) miatt. Utóbbi szerencsére csak néhány kisebb területre jellemző és az itt talált tetőcserepek és téglák alapján megállapítható, hogy ez a tevékenység viszonylag régen zajlott. Számunkra ez a futóhomokos terület azért (is) érdekes, mert egy ősi dunai szigetet rejt. E sziget eltűnésének idejéről megoszlanak a vélemények, de annyi bizonyos, hogy a már több ezer éve nem a Duna, hanem a szelek formálták a felszínét. 

Magyarország legszebb fekvésű bányatelke.
Bal oldalt a homokon felnőtt akácerdő, jobb oldalt egy korábbi Duna-medret elfoglaló szántó.

Az homokfelszínen növő erdő jellemzően akácos, habár a keleti részen nyárfaligetek is találhatók. Az akácok törzsátmérője nem túl nagy, azaz fiatal állományról van szó. Az akácos előtti időkben a terület gyümölcsös, ill. szőlő lehetett, erre utalnak a helyenként felbukkanó "maradvány-fajok", például vadkörte-, vadalmafák. Sőt, néhol találhatunk még karók híján a galagonyabokrokra felfutó nemesített szőlőt, sőt termő szilvafákat is. 

Homoki szőlő.

Történelmi térképek a 18. századtól kezdve állnak rendelkezésünkre Pilismarót térségéről. A legrészletesebb talán a kezdőképnek választott, 1789-ben készült kataszteri térkép, amely felsorolja az egyes dűlők neveit is. Ezek a többnyire beszélő földrajzi nevek nagy segítséget nyújtanak a korabeli hasznosítás kiderítésében. Számos más térképet végigböngészve a következő nevek bukkannak fel:
  • Kerek Homok
  • Fenyves
  • Fenyő-szögek
  • Homoki szőlők
  • Telkes legelő
  • Homokszél
  • Szél hordta homokok
  • Közönséges homokos fenyves
A hasznosítás a terület geológiájától függ elsősorban. A dunai eredetű futóhomokos területek Pilismaróton is rendszeres bosszúságot okoztak a szomszédos földek tulajdonosainak, ugyanis a száraz homokot az erős szél rendszerint ráhordta a szélirányban álló földjeikre jelentős minőség- és hozamromlást okozva. Éppen ezért gazdaságilag érdekükben állt a futóhomok megkötése. Erre szolgált a feketefenyő, a szőlő és az akác is. Ezek gyökerei hatékonyan kötötték meg a mozgó homokot, ahol aztán némi talajtakaró és csenevész lágyszárú növényzet is megjelenhetett teret adva a legeltetésnek. 

Erről a hasznosításról maradt fenn egy közel kétszáz éves, német nyelvű dokumentum. 1823-ban a Duna Mappáció térképészei felmérték a magyarországi Duna-szakaszt, térképre vitték azt és leírásokat is készítettek az egyes térképlapokhoz. Pilismarótról közel fél tucat leírás készült, többnyire a hajóvontatás szempontjai szerint. Milyen anyagból épül fel a part, meddig terjednek az árvizek, de arról is szó van, hogy milyen gazdálkodás folyik ezeken a földeken.

A pilismaróti Fenyves. Kék vonallal az 1778-as árvíz szintje. (forrás)

A régies német nyelven, 1823. augusztus 7-én keltezett leírás szerint az erős nyugati és északnyugati szelek ráhordják a futóhomokot a közeli szántóföldekre, miközben a dunai árvizek az alacsonyabban fekvő szántóföldeket rendszerint elöntik. Az árvízmentes magasságban elterülő nagy homoktáblát Fenyvesnek hívják, felszíne részben kötött köszönhetően a rajta növő füveknek, lágyszárúaknak és borókabokroknak. A füves részt legelőként hasznosították. Néhány helyen botoló füzeket ültettek, ezek vesszeit rendszerint kosárfonásra használták.

Így nézhetett ki a hasznosítás előtti pilismaróti homokos terület.
A csévharaszti ősborókás (forrás: wikipédia)

A leírásban említett boróka mai napig megtalálható Magyarországon, habár Pilismarótról valószínűleg sajnos már eltűnhetett. Elsősorban ősborókásként ismerheti a köznyelv a védett borókás nyáras társulásokat. A Kiskunsági Nemzeti Park legfőbb természeti értékét ezek a borókások adják. Főként a homokbuckák közti mélyedésekeben telepednek meg, ahol közelebb van a talajvíz, ill, a csapadék könnyebben összegyülekezik. A gyökereik által megkötött homokon nyárfák is megtelepedhetnek. A társulás egyik jellemző védett faja a homoki árvalányhaj. 

Nagy csoda lenne, ha sikerülne a bányaterületen borókabokrokat találni, amelyek valahogy a szilvafákhoz és szőlőhöz hasonlóan átvészelték az özönnövények térhódítását. Pilismaróthoz legközelebb a Szentendrei-sziget hasonló helyzetű homokfelszínein található borókás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park védettsége alatt. Ha esetleg meghiúsulna a bányanyitás, érdemes lenne a nemzeti parkkal összefogva borókás élőhelyrehabilitációt tervezni a pilismaróti homokpusztában. 

2020. július 21., kedd

Félezer év a Csele-patak torkolatánál


A Duna jobb partján, az 1451. folyamkilométernél kicsiny, de annál meredekebb falú patak torkolata található. A magyar történelem nevezetes helye ez, hiszen az aktuális történelemkönyvek szerint valahol itt fulladt meg 1526-ban II. Lajos király harmadmagával, a mohácsi csata után. Mivel a Duna mederváltozásai nyomán a táj felismerhetetlenül átalakult egy esetleges tájrekonstrukció számos nehézségbe ütközik. 


Letekintve az 56-os út hídjáról a Csele-patak medrében egy hidrológus számára az első szembetűnő dolog egy lapvízmérce és egy vízhozammérő műtárgy. Mindkettőt egy kikövezett mederben alakították ki valamikor a 1960 és 1974 között (legvalószínűbb, hogy az 1965. évi árvíz után), olyan magasságban ahol a Duna nagyobb árvizei már nem befolyásolják a mérést. Érdekes módon ez a kövezés csak a híd alatti szakaszt érintette, a lejjebb eső torkolatit nem. A Mohács Földrajza (1974) kötet szerint a kövezés során a patak medrét ezen a rövid szakaszon meg is emelték.


A betonozott meder alatt a Csele-patak egy mély, V-alakú völgyben éri el a Dunát. Némi kövezés itt is szükséges volt, de ezt gabionnal oldották meg (fémrácsokból készült, kővel töltött kosarak, melyek súlyuknál fogva biztosítják egy rézsű vagy mederpart állékonyságát). Tehát a híd alatti kb. 370 méteres szakaszon az erózió elleni védekezés miatt szükséges volt a partfal megerősítése. De mi okozza ezt az erőteljes elmosódást? 

Ehhez ismerni kell a Csele-patak esésviszonyát, azt hogy egy adott távolságon mennyivel süllyed a meder. A Csele-patak a Geresdi-hát lösszel fedett dombjai között ered több ágból, Szebény, Geresdlak és Himesháza határában. Széles völgyű, kis esésű medrével éri el Mohács közigazgatási határát, ahol a Mohácsi-síkságra kiérve és az 56-os út híd alatt átjutva hirtelen megnő az esése. A Csele-patak torkolatában a Duna aktuális vízállása jelenti az erózióbázist.

Mivel a patak viszonylag rövid távolságon küzdi le az erózióbázisig tartó szintkülönbséget, torkolati szakaszán egy mély kanyonszerű völgyet alakított ki a Duna által a jégkorszak végén felhalmozott laza löszös iszapban. A völgy eróziójában a Duna vízszintingadozása és a Csele-patak változó vízhozama együttes szerepet játszik.


A 86,7 négyzetkilométeres vízgyűjtő területen egy-egy nagyobb esőzés komoly árhullámot indíthat el. Elképzelhető, hogy a Brodarics István által leírt mohácsi csata után lehullott eső is okozhatott villámárvizet. Mekkora vízhozamról beszélhetünk? Az 1974-ben kiadott Mohács földrajza kötet szerint a Csele patak kis- és nagyvízi hozama között száznyolcvanszoros a különbség (0,15 ill 27 köbméter/másodperc). Hogy érzékelni lehessen a maximális vízhozamot ez az érték az Ipoly átlagos torkolat-közeli vízhozamával feleltethető meg. Hirtelen lezúduló csapadék által okozott villámárvizek alkalmával a patakvölgyben lefolyást találó víztömeg alámoshatja az alsó szakasz magas partját, különösen akkor, ha a Duna vízállása alacsony. Amennyiben a Duna vízállása magas, kitölti a Csele-patak alsó szakaszát és visszaduzzasztja a patakot. 

Ez a visszaduzzasztás elsősorban hidrológiai szempontból lenne érdekes, ha nem történt volna a patak környezetében egy olyan tragédia, amely Magyarország történelmére is komoly hatást gyakorolt. De mivel a széles körben elterjedt vélekedés szerint II. Lajos király ebbe a patakba fulladt bele, érdemes közelebbről is megvizsgálni a Duna hatását a Csele-patakra.

2020. július 13-én, délelőtt 10 óra körül, a fényképek készítésének időpontjában Mohácson 317 centiméteres vízállást jeleztek. Ez körülbelül közepes vízállásnak felel meg. Néhány nappal korábban volt magasabb is a vízállás (július 7-én 494 cm-es csúcs) ezt a növényzetre rakódott iszapréteg szépen ki is jelölte. Mohácson a vízmérce 0 pontja 79,195 méterrel van a Balti-tenger szintje felett (m.B.f.), az 1446,9 folyamkilométer szelvénynél. Majdnem pontosan 4 kilométerrel a Csele-patak torkolata alatt.

Ez a négy kilométeres különbség azért fontos, mert ha a 79,195 méterhez hozzáadjuk a 3,17 métert (= 82,365 m.B.f.) még nem kapjuk meg a Csele-patak torkolatánál mért Duna vízszínt. Eltérő források szerint a Mohács környéki Duna-szakasz vízszínesése 4-8 cm/km érték között változik. Ezt a 4*4 vagy 4*8 centimétert még hozzá kell adni a Mohácsi 82,365 méteres abszolút magassághoz, hogy kijöjjön a Csele-patak torkolatánál észlelt vízszint, ami 82,5-82,7 m.B.f szint körül ingadozott a megfigyelés időpontjában.

De mihez lehet kezdeni ezzel az adattal? Például térképre lehet vinni.

Szintvonalak a Csele-patak torkolatában

Ezen a szintvonalas EOTR térképszelvényen egy, illetve fél méteres szintközzel ábrázolták a Csele-patak környékének domborzatát. A vastag narancssárga vonal a 95 méteres abszolút magasságú pontokat köti össze. Ahogy haladunk a Csele-patak és a Duna felé minden szintvonal egy méterrel jelez alacsonyabb értéket. A jobb part utolsó, szaggatott vonala a 90,5 méteres magasságot jelzi, alatta a fogazott vonal meredek partot jelöl, ahol a szintvonalak olyan sűrűségben követnék egymást, hogy a térképen nem lehetne olvashatóan ábrázolni. Ha ezek a vonalak kirajzolódnának egy pontosabb térképen, be lehetne jelölni azokat a magasságpontokat, amelyet a Duna elér adott vízállás esetén.

Szerencsére a fentrol.hu honlapon van egy légifotó amely érthetőbbé teszi ezt az elgondolást. Már volt róla szó, hogy Mohácson a legnagyobb mért vízállást (LNV) 1965. június 19-én mérték. Ezt a 984 centiméteres vízállást majdnem sikerült légifotón is megörökíteni, az alábbi kép 11 nappal korábban készült — több mint egy méterrel alacsonyabb vízállásnál.

A Csele-patak torkolata
1965. június 8. (fentrol.hu)

A vízrajzi archívum június 8-án 872 centiméteres vízállást jelölt. Átszámítva ez az érték a Csele-patak torkolatában 88,1 m.B.f. körüli értéknek felelt meg. Ez a vízállás majdnem az 56-os út hídjáig, azaz közel 300 méteres szakaszon visszaduzzasztotta a patakot, ami körülbelül 230 méterrel több, mint amit 2020. július 13-án figyeltünk meg. Belátható, hogy az 1965. június 19-i 984 centiméteres tetőzés (~89,2 m.B.f) ennél még inkább visszaduzzasztotta a Csele-patakot. A Duna visszaduzzasztó hatását minden vízállás esetben pontosan lehetne modellezni, nem kell hozzá más, mint a Csele-patak pontos hossz-szelvénye és az adott mohácsi vízállás ismerete és átszámítása abszolút értékre.

Feltételezhetjük, hogy a Brodarics István leírásából ismert 1526 augusztusában megfigyelt dunai árvíz, sőt a csata után kezdődő esőzés hasonló módon duzzaszthatta vissza a Csele-patakot. Sőt, ez a két tényező egyszerre duzzaszthatta a Csele-patak szintjét alulról és felülről is. Sajnos az 1526 augusztus 29-én délután/este lehullott csapadék mennyisége és a dunai árvíz szintje ismeretlen. Konkrét vízállásadatok hiányában nagyon nehezen számszerűsíthetők a korábbi árvizek. Valószínűleg magasabban tetőzött mint a 317 centiméteres vízállás, de alacsonyabban mint a 984 centiméteres.

Egyéb tényezők is befolyásolhatták a fél ezer évvel ezelőtti vízszinteket.
  • Akkoriban szélesebb volt a Duna ártere, a nagyobb árvizek jobban szétterülhettek. Ennek következtében az árvizek alacsonyabban tetőzhettek mint manapság, a töltések közé szorított mederben.
  • A kis jégkorszak idejében a csapadékosabb időjárás miatt a Duna átlagos vízállása magasabb lehetett a mainál. 
  • Ugyanakkor a Duna-meder szintje is magasabb lehetett az árvízvédelmi töltések építése és a folyószabályozási célú mederkotrást megelőzően. Ez a tényező ugyancsak hatással lehetett az árvizek tetőzési szintjére.
Van azonban egy másik tényező, amely jelentősen befolyásolta a visszaduzzasztást, de nem fér bele a fenti kategóriákba. Mint láttuk a legnagyobb árvizek akár 200 méter feletti szakaszon is éreztették hatásukat a Csele-patakon, azonban a középkorban ez a szakasz jóval hosszabb lehetett abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a Csele-patak akkoriban jóval hosszabb volt. 

A Csele-patak részben elmosódott torkolata 1865 körül.
Az ágakra szakadás emberkéz munkája, a patak medrében
 rózsaszínnel jelzett négyzet duzzasztotta víssza a patak vizét,
hogy az a kettős malomárokba jutva hajtsa meg az Alsó malom kerekeit.
(forrás)

Mennyivel lehetett hosszabb a Csele-patak 1526-ban? Erre vonatkozóan érdekes adatot közöl Hans Dernschwam az 1550-es évekből; feljegyzése szerint egy mérföldnyi (~8 km) utat tett meg Csele (patak? falu?) mellett Mohácstól Szekcső felé. Érdemes ezt az adatot fenntartással kezelni, hiszen ha ez a távolság a patakra vonatkozik azt jelentené, hogy a Csele-patak torkolata valahol Mohács alatt volt. Az út mentén dél felé tartó patak tényét megerősítik a XVIII.-XIX. századi térképek is, például az első katonai felmérés szerint a Csele-patak dunai torkolata a hídtól számítva egy kilométernyire volt. Ez a torkolati szakasz az évszázadok során fokozatosan és folyamatosan rövidült. A Duna által az elmúlt fél ezer év alatt elmosott szakasz hossza akár 1-1,5 kilométer is lehetett. 

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet; nem csupán a patak torkolati hossza rövidült, de elképzelhető, hogy a Dunába érkező vízhozama is csökkent. Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy a domborzatmodellek szerint nem csak a Csele-patak völgye éri el a Dunát ezen a szakaszon. Létezik egy másik, kelet-nyugat irányú, valamivel laposabb és szélesebb völgy is, amely a közel párhuzamos az 56-os úttal. Morfológiája alapján folyóvíz alakította ki. De honnan származhatott ez a víz? A völgy felső vége alapján egyetlen vízfolyás jöhet szóba; a Jenyei-patak, ami nevét a dombság lábánál lévő, azóta elpusztult Jenő településről kapta. Nyomvonala terepen ma már nehezen nyomozható, a Duna felé eső szakaszán gyártelepek épültek. Amióta Baranya megyének erről a részéről térképek állnak rendelkezésünkre a Jenyei-patak nem folyt keleti irányban. Ennek ellenére mégis ez a legmarkánsabb völgyszakasz, amely a dombsági táj völgytorkától egészen a Dunáig húzódik (az alábbi képen Dolina néven feliratozva). Jelenleg a völgy relatív mélysége 3-4 méter, de feltehetően amikor még víz mozgott benne mélyebb is lehetett. A  völgy a dunai torkolat felé egyre inkább mélyül, azonban nem alkot olyan markáns torkolatot, mint a Csele-patak. 

A Csele-patak és a Jenyei-árok völgye
(Pap N.-Gyenizse P.-Kitanics M.-Szalai G. Rubicon 2020/1)

Mivel egyrészt a Jenyei-patak és a Csele-patak feltételezett összefolyását a Duna oldalazó eróziója évszázadokkal ezelőtt elmoshatta, másrészt a Jenyei-patak pedig dél felé fordult a dombsági tájról kiérve felépített hordalékkúpján, viszonylag nehéz rekonstruálni a korabeli tájat. 

Összegzésül azért tennénk egy gondolatébresztőnek szánt próbát a tájrekonstrukcióra; nézzük hogyan festhetett a dunai táj a Csele-patak torkolata környékén, 1526-ban! 
  • A középkori Jenyei-árokban, vagy más néven a Dolinában 1526-ban még folyhatott víz
  • A Jenyei-árok akkoriban a Csele-patak egyik kisebb vízhozamú mellékvízfolyása lehetett
  • A mainál valamivel hosszabb torkolati szakaszát visszaduzzaszthatták a Duna árvizei
  • Csapadékos időben jelentősen nehezíthette az észak-déli irányú közlekedést, a két hídra (Jenő mellett és Mohács irányában) korlátozva a forgalmat

  • Mindenképpen hosszabb volt a Csele-patak torkolati szakasza déli irányban Mohács felé, de ez az elmosott szakasz koránt sem volt olyan nagy esésű, mint a mai torkolatnál
  • A legnagyobb dunai árvizek ugyanúgy visszaduzzaszthatták a patakot a hídig mint manapság. Talán nem véletlen, hogy éppen ott épült a híd, ahol ma is látható
  • Az elmosott torkolati szakasz alacsony ártéri részén a Duna visszaduzzasztó hatása fokozottan és rendszeresen jelentkezett. Ez a hatótávolság akár az egy kilométert is meghaladhatta
  • Amennyiben a Csele-patak 1526-ban közvetlenül a híd alatti meredek völgyben már leért az ártérre, a torkolatánál található alacsony ártér kiterjedése jóval nagyobb lehetett
  • Ugyanakkor elképzelhető, hogy a patak hátravágódása az ármentes terasz laza üledékében lépést tartott a Duna oldalazó eróziójával. Ebben az esetben az alacsony ártér lényegesen kisebb kiterjedésű volt a középkorban
  • Közepes vízhozama a kis jégkorszak csapadékosabb éghajlata, a lassabb lefolyás (vízgyűjtő növényborítása miatt) és a Jenyei-árok vízszállítása miatt tartósabb lehetett mint manapság.
  • Brodarics István leírásában szereplő csata utáni eső szerepe sok kérdést vet fel; nem tudni mennyi csapadék hullott, nem tudni mikor kezdett esni és mennyi időn át tartott. Az árhullám mindenképpen nehezíthette az átkelést a Csele-patakon, a dunai visszaduzzasztás által nem érintett szakaszon is. A patakon levonuló árvíz azonban az eső után késleltetve érkezett, a király halálában játszott szerepe éppen ezen okból kifolyólag bizonytalan.

  • A Duna Mohács feletti kanyarulata kevésbé volt fejlett, azaz tompább szöget zárt be mint a jelenlegi derékszögű kanyarulat
  • A sodorvonal és a tulajdonképpeni meder keletebbre helyezkedett el, feltehetően a mai Szabadság-sziget helyén
  • Bizonyosan keskenyebb volt a Mohácsi-ág mint manapság. Azonban a Mohácsi-ágról korábban lefűződött Riha-tó jelenlegi medermorfológiája (250-700 m szélesség) alapján bizonyos esetben a szélesség akár meg is közelíthette a mostani értéket.
  • Bizonyosan kisebb vízhozammal rendelkezett,
  • Bizonyosan kisebb volt a meder átlagos mélysége és
  • Bizonyosan kisebb volt a víz sebessége is
  • Ezek következtében a folyó munkavégző képessége csekélyebb volt mint manapság.
  • Emiatt a meder mélysége is kevésbé volt aszimmetrikus, mint manapság amikor nyugaton nagyon mély, kelet felé pedig fokozatosan egyre sekélyebb
  • Hadi- és teherhajókkal hajózható volt. Középvíz idején biztosan, de kisvíz esetén is valószínűleg
  • A Csele-patak torkolatánál a kanyarulat jobb parti homorú jellegéből adódóan nem lehetett gázló. Az egyik inflexiós pont ekkor Mohácsnál kellett, hogy legyen (pl. Sokác rév), a másik feljebb, Bár környékén.
Aszimmetrikus mélységű Duna meder
és az alámosott nyugati part a Csele-patak torkolatában (cca 1930.)

Visszatérve a bevezetőnkhöz; a Lajos király halálának helyszíne sokkal izgalmasabb kérdés lenne, ha nem találták volna meg annak idején a holttestet. Több mint valószínű, hogy az a hely ahol őfelsége visszaadta lelkét a teremtőjének eredetileg a Duna jobb partján volt, valahol Mohács palánkja és a Csele-patak mai torkolata között. Ez a terület (a Mohács városát körülölelő korabeli mocsártól eltekintve) jelenleg a meder változásai miatt a Duna kellős közepén található. Pontos azonosítása emiatt szinte lehetetlen. Azonban az 500. évforduló felé közeledve a pontos helyszín tisztázására vonatkozó kísérletek révén egyre többet fogunk megtudni a Mohácsi-Duna fél ezer éves mederváltozásairól.


Köszönet a lektorálásért Rácz Tibornak!

2020. július 19., vasárnap

Serdül a második Helemba-sziget


Hogyan néz ki a természetes szigetfejlődés élőben? Nem kell ehhez Csendes-óceáni vulkáni szigetekhez látogatni, elég kikötni a Helembai-zátonyon, az Ipoly torkolata felett. 


Írta: Szávoszt-Vass Dániel és Szokolics György, fényképek: Szokolics György

2020. július 14-én, Esztergomnál mért 200 centiméter körüli vízállásnál így fest a Helembai-zátony.

Manapság már egy komolyabb hód-különítmény sem tudná meggátolni a Helembai-zátony szigetté alakulását, amely a szemünk láttára zajlik. Összevetve akár csak a másfél évvel ezelőttivel, látszik, milyen hirtelen és gyors a változás.

Zátonynak nevezzük a növényborítás nélküli, a mederben szabdon mozgó hordalékformákat, szigetnek pedig azt, ahol a fás szárú növényzet már stabilizálta a hordalékot gyökérzetével.


Az elmúlt évek alacsony vízállása következtében az eddig néhány, az elemekkel dacoló fűzfától eltekintve csupasz kavicszátonyon nyárfa csemeték ezrei bukkantak fel. Tömeges megjelenésük valószínűleg két tényezőre vezethető vissza; valamelyik korábbi évben a nyárfák magszőrének május-júniusi Dunába hullása egy időre esett vízállás csökkenésével és a zátony előbukkanásával. A vízen úszó szöszöket a hullámzás partra mosta, majd az apadás miatt ezek a magocskák már nem kerültek vissza a vízbe és szárba szökkentek. Ezt támasztja alá a fák vonalszerű, a parttal párhuzamos megtelepedése. 


Önmagában a nyárfák tömeges felbukkanása különleges fejlemény. A nyárfák tipikusan nem a szukcesszió első körében jelennek meg a dunai zátonyokon, általában a fűzfák megelőzik őket. A Helembai-zátonyon is vannak fűzfák, 2018-ban a számuk három darab volt. Ezek voltak a zátony pionírjai, feltehetően megfeneklett uszadékként gyökeresedtek meg.


Ugyanakkor megjelentek a lágyszárúak is a zátonyon. Leveleikkel megfogják a finomabb üledéket, gyökereikkel pedig megkötik a hordalékot. Így hizlalják, magasítják a zátonyt, melyet egyre ritkábban borítanak el az árvizek, újabb lendületet adva a növényzet megtelepedésének.


Végezetül érdemes arról is szót ejteni, hogy miért fontos figyelemmel kísérni mi zajlik a Helembai-zátonyon.

A Duna szabályozása előtt a sziget- és zátonyképződés gyakori jelenség volt az egész szakaszon. Manapság azonban csak néhány kitüntetett helyen lehet ilyen morfológiai változást megfigyelni, közülük az egyik az Ipoly-torkolat környéke, ahol két hatalmas zátony található a Dunában. Az elmúlt évek alacsony vízállása lehetővé tette a növényzet megtelepedését és megmaradását. A szárba szükkenő fák még a mi életünkben olyan gyors változást okoznak a Duna arculatában, amelyre nem sok példa van. Ennek dokumentálása révén sok új ismerettel gazdagodhatunk, hiszen a szigetté alakulás a szemünk láttára zajlik. 

Az átalakulás után az első teendő lesz majd új nevet találni a szigetnek, hiszen a Helemba-sziget már foglalt. 



Helembai-zátony történet a Dunai Szigetek blogon:

2020. július 10., péntek

Igazolták az elkotort Fürdő-sziget forrásainak létezését - kezdődhet a hasznosítás?


Az elárasztott Ada Kaleh szigete mellett talán az 1874-ben elkotort budapesti Fürdő-sziget a legérdemesebb arra, hogy történetét egyszer majd külön monográfiában is feldolgozzák a hidrológusok, régészek, történészek és geográfusok. Szerencsére a lassan másfél évszázada eltűnt szigetecske két tanulmány által újra a természettudományos érdeklődés középpontjába került.


A Dagály fürdő helyén feltörő melegvízforrás 1948 körül.

Igazából a Fürdő-sziget megkerülhetetlen a főváros története szempontjából. Szóba kerül ha Budapest római kori emlékeiről van szó, hiszen a rajta található romok felkeltik az emberek fantáziáját. Vajon hídpillér, fürdő vagy őrtorony állhatott rajta ezerhétszáz évvel ezelőtt? Birizgálja a hidrológusok fantáziáját is, hiszen nem sok olyan sziget van, ahol bővízű karsztforrások fakadnak, amelyet egy jeges ár "fokozott vissza" zátonnyá, majd egy hajózási beavatkozás tüntetett el végleg a Duna közepéről. És felkelti a geotermikus mérnökök érdeklődését is, hiszen Budapest egyetlen ilyen kiaknázatlan erőforrásáról van szó, de erről majd a második részben!

A Fürdő-sziget 1857-ben, a Szabó József által felmért forráscsoportokkal.

Nem lehet bevezetőt írni egy Fürdő-szigetről szóló cikkhez anélkül, hogy bemutatnánk hol is helyezkedett el ez a budapesti dunai sziget?

A folyószabályozás előtt a Fürdő-sziget nagyjából a Duna középvonalában állt, azaz a hajósok két oldalról is megkerülhették. Jelenleg azonban közelebb lenne a feltöltött pesti oldalhoz, a mai Árpád hídtól északra, a Rákos-patak torkolatával szemben, mint az Dr. Lorberer Árpád, Lorberer Árpád Ferenc és Dr. Tóth Tamás 2016-os tanulmányból kiderül. A tanulmányukból vett ábrán látható, amint régi térképek felhasználásával beazonosították a Fürdő-sziget egykori helyzetét. A folyó szélessége Budapesten a szabályozások hatására akár 50-100 méterrel is csökkenhetett. Ezen a szakaszon a pesti oldalt töltötték fel, így kerülhetett a Népfürdő utcai római kikötőerőd is távolabb a folyótól.

A Fürdő-sziget elhelyezkedése négy különböző fedvény alapján. (Lorberer Á. és Tóth T., 2017)

Bakó Gábor (Interspect Kft.) szerzőtársaival nem az egykori sziget helyzetét, csupán annak forrásait azonosította egy teljesen más módszerrel a 2020. április elsején megjelent, "Surveying the underwater springs of the former Fürdő Island in theDanube by high resolution airborne remote sensing" (Az egykori Fürdő-sziget hőforrásainak felmérése nagyfelbontású légi távérzékeléssel) című tanulmányukban. Érdemes megemlíteni a remek promóciót, a közérthető, magyar verzió többek közt a magyar National Geographic-on és az Origón is megjelent, ezért fordulhatott elő, hogy legalább hat olvasónk is felhívta rá a figyelmemet.

Hipotézisük szerint a kotrás és a közeli Béke-kút (Dagály strand) jelentős vízkivétele ellenére a hőforrásoknak még mindig ott kell lenniük a meder alján és hatással kell lenniük a Duna vizének hőmérsékletére.

Felmérésük jelentőségét az adja, hogy a levegőből sikerült azonosítaniuk az egykori Fürdő-sziget hőforrásait. Eredeti cél az volt, hogy egy olyan eljárást dolgozzanak ki, amellyel nagy területen rövid idő alatt, költséghatékony módon lehessen víztestek hőmérséklet-anomáliáját mérni. Erre az egykori Fürdő-szigetnél nem is kínálkozhatott volna alkalmasabb és érdekesebb terep. 

A Dagály strand és a Rákos-patak torkolata 2019 novemberében

A méréseket egy merev szárnyú repülőgép padlózatába szerelt hosszúhullámú hő- és nagy felbontású, nagy érzékenységű RGB tartományú mérőkamera-rendszerrel végezték. A képek ortorektifikálását egy egy D-GPS-INS rendszer segítette.

Hogy a hőforrások által keltett vízhőmérséklet-anomáliákat ki lehessen mutatni több zavaró körülményt is ki kellett küszöbölni, amelyek zavarhatták a mérés pontosságát. Ilyen például a Duna felszínéről visszaverődő napfény elektromágneses sugárzása, tehát a repülést napfelkelte előtt kellett végezni. Hogy minél jobban kitűnjenek a hőforrások az volt a szerencsés, ha a víz hőfoka a lehető legalacsonyabb. Egy 20 fokos Dunában ugyanis az elkeveredés miatt sokkal kevésbé érzékelhetők a 40 fokos források, mint a hideg vízben. Tehát a repülést téli időszakban kellett végezni, amikor a víz hőmérséklete felülről közelít a nullához. Értelemszerűen az sem jó, ha befagy a Duna.

Több repülést végeztek a kutatási terület felett, de ezek közül csak kettőt dolgoztak ki térképpé. Ez a két repülés 300-400 méteres relatív magasságban történt (föld ill. vízfelszín felett):

1. 2016. Február 25-én 0 fokos léghőmérséklet mellett 304 centiméteres Budapest Vigadó téri vízállásnál.
2. 2019. Február 19-én 15 fokos léghőmérséklet mellett 211 centiméteres Budapest Vigadó téri vízállásnál.

A második alkalommal a vízállás kedvezőbb volt, de a léghőmérséklet a vártnál magasabb volt, ezért a Fürdő-sziget forrásait az első repülés során sikerült pontosabban meghatározni. Eredményben szabatos otofotók készültek extra hőtartományú csatornával. Ezek mozaikolásából állt össze az egységes térképmű.

Külön kellett drónnal vizsgálni két, a Dunába ömlő csatorna vízhőmérsékletét, de ezek a(z első) mérés időpontjában nem tértek el jelentősen a folyó hőmérsékletétől. 

Bizonyossá vált, hogy a Fürdő-sziget forrásai ma is ontják a meleg vizet a Duna medrében, mégpedig pontosan ott, ahol lenniük kellett a térképes lokalizálás alapján. A Rákos-patak torkolatában vörös színnel remekül kirajzolódnak az egykori Fürdő-sziget forrásai (a). Habár az ábrán szereplő színskálához nem rendeltek konkrét értékeket, jól megfigyelhető, ahogy a Dunától távolodva egyre csökken a Duna melegítő hatása, jóval hidegebb a szárazföld. Ami sokkal meglepőbb, hogy a FOKA öböl bejáratánál is hasonló meleg vizet mért fel a hőkamera (b). Elképzelhető, hogy itt is hévizek fakadnak a mederben? Ha ezt sikerülne igazolni, a Foka-félszigeti források felfedezése talán nagyobb szenzáció lenne, mint a már ismert források újrafelfedezése.

A mederben fakadó hévizek folyásirányban húzódó csóvája kiegészül a Dagály fürdő kifolyójából származó melegebb vízzel (c). A Rákos-patak torkolatánál korábban létezett egy szennyvízbefolyó, ennek csóvája azonban nem jelenik meg a kutatási területen. A (d) pontban a Dagály fürdő eltérő vízhőmérsékletű szabadtéri medencéi rajzolódnak ki.

(a), Az egykori Fürdő-sziget hőforrásai a Dunában,
(b), a Marina-öböl feltételezett hőforrásai turbulens áramlatok között
(c), a Dagály fürdő kieresztője
(d) és a Dagály Fürdő különböző vízhőmérsékletű medencéi
az első repüléskor készült hőtérképen és éjszakai RGB ortofotó mozaikon.
FORRÁS: BAKÓ-MOLNÁR INTERSPECT

Bakó Gábor és szerzőtársai tanulmányukban nem csupán egy új módszert találtak a vízhőmérséklet anomáliák felmérésére, de a mintaterületen sikerült igazolni az elkotort Fürdő-sziget hőforrásainak létezését, valamint pontosan meghatározni a helyüket a Duna medrében. Azaz újra felfedezték Budapest legnagyobb kihasználatlan hévízkészletét.

Geotermikus Budapest címmel, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal gondozásában jelent meg 2020 januárjában a Fürdő-szigetet is érintő másik tanulmány, amely a szigeten fakadó hőforrások hasznosítására tesz konkrét mérnöki javaslatokat.

Amennyiben a Fürdő-sziget még mindig egy önálló zátony lenne a Duna közepén ezek a tervek valószínűleg óriási tiltakozást váltanának ki országszerte. Így azonban, hogy a mederben szabadon, szökevényforrásként fakadnak és a Duna vízhozamához járulnak hozzá csupán elenyésző mértékben a hasznosításnak nem lesz komolyabb akadálya. Kicsit úgy is tűnhet a helyzet, hogy alighogy sikerült igazolni a források létezését, máris küszöbön áll a hasznosításuk.

Előljáróban érdemes kitérni arra, hogy miért pont ezen a helyen, a Duna medrében törnek fel ezek a források? Helyzetük egyáltalán nem párját ritkító, a pleisztocén során a Római fürdő forráscsoportja is a Duna medrében fakadt és csak később került szárazra a folyó bevágódásának köszönhetően. A források felbukkanásának oka a meder alatt magasodó karsztos kőzettest. Ez eocén korú mészkő, melynek járataiban a felszálló források a nyomás hatására a felszínre törnek. De csak azon a helyen, ahol erre lehetőségük van, azaz nem akadályozza őket vízzáró réteg, amely a Fürdő-szigeten fakadó források esetében a karsztos kőzetre települő oligocén agyag. A hévizek feltörését a Duna recens hordaléka, a homok és kavics nem akadályozza, korábban kissé hosszabb utat kellett megtennie, hogy elérje a zátony felszínét, manapság néhány méterrel mélyebb helyzetben fakadnak.

A Fürdő-sziget és forrásainak elvi rajza. (Forrás: Scheuer Gyula 2007 alapján Páll-Somogyi Kinga)

Mivel Budapest legnagyobb kihasználatlan hévízkészlete a Duna fenekén fakad a felhasználásának vannak ebből fakadó előnyei ill. hátrányai. Előny mindenképpen, hogy a hévíz magától kerül a felszínre, azaz minimális energiabefektetés kell a felhasználáshoz. Nem kell természetpusztítást végezni a kitermelésnél, hacsak nem fedik le valamilyen módon a Duna mederben nyíló szökevényforrásokat annak érdekében, hogy a lehető legkisebb legyen a veszteség. Az elhasznált (lehűlt) víz hasznosítás után egyből visszakerülhet a folyóba. A feltörő hévizeket fűtésre is lehetne használni, pl. óbudai vagy újpesti ingatlanok; lakótelepek, irodaházak esetében.

Hátrány azonban, hogy nem ismert a forráscsoport vízhozama. Sem Szabó József 1854-től kezdődő látogatásai alkalmával nem mért vízhozamot, sem pedig a későbbi tanulmányokban nem találtam erre vonatkozó értéket - ami természetesen nem jelenti azt, hogy ilyen nem létezik, mindenesetre a Geotermikus Budapest kiadvány sem említi a mederben előbukkanó vízhozamot. Továbbá nehéz elkülöníteni a Duna vizétől a hévizeket és amennyiben cél a palckozás lenne, ebből kifolyólag a baktériummentesítést is meg kell oldani.

A források hasznosítása többféleképpen oldható meg. Igénybe lehet venni a meglévő parti kutakat.  Azonban fontos tudni, hogy a Dagály fürdő kútja kapcsolatban van a margit-szigeti és a fürdő-szigeti vízkivételi helyekkel is. Ha az egyik kútban megnő a kitermelés, a többiben jellemzően visszaesik a vízhozam. Lehet persze új kutakat is mélyíteni a partról és kialakítható egy erre az alkalomra készített flexibilis úszó platform is. Utóbbi esetben szükséges a már említett lefojtás, pl. cementezéssel. Az úszó alkalmatosságot leginkább a Dunán úszó hévizes szállodaként vagy strandfürdőként lehet legegyszerűbben elképzelni; a megoldás a maga nemében párját ritkítaná. 

Rétegsor és hasznosítási vázrajz (Lorberer Á. és Tóth T., 2017)

Hogy ez a beruházás megvalósulhasson mindenképpen további kutatások szükségesek. Következő lépés lehetne például a források vízhozamának meghatározása. Hasznosítás előtt ugyanakkor érdemes lenne hidrobiológusokkal is megvizsgálni a források környezetét, kialakulhatott-e ott a környezetétől jelentősen eltérő élővilág, amely védelemre érdemes természeti értéket képvisel. 

Annyi bizonyos, hogy a további kutatások révén a közeljövőben egyre többet fogunk megtudni erről az elkotort, legendásnak mondható dunai szigetről.


Ajánlott és felhasznált irodalom:

2020. július 3., péntek

Megkövesedett vízimalmok Gödön


Különös, szenzációhajhásznak tűnő cikk jelent meg a gödi gázlóról 1941-ben a Tolnai Világlapjában. Eszerint a hajózást nem csupán a meder elégtelen mélysége, de a mederbe süllyedt megkövült fák is veszélyeztették. De hogyan kerülhettek ezek a fák a mederbe? Ennek próbálunk meg utánajárni.



A Duna medrében, különösen a gödi gázló környékén, régtől fogva hevernek megkövesedett vízimalmok, amelyek alacsony vízállásnál nagy veszélyt jelentenek a hajók és vontatmányaik számára. Csak nemrég történt, hogy egy ereszkedő tégláshajó nekiúszott egy ilyen vízalatti, megkövesedett malomnak s pillanatok alatt elsüllyedt súlyos rakományával együtt. A fadereglyét és rakományát később egy magyar búvár kiemelte. A malmok azonban még most is ott vannak, amelyek hosszú évtizedek óta valóságos rémeivé váltak a hajósoknak.
Az Elba folyó medrében, a híres "Szász Svájc” vidékén is ősidőktől fogva hevernek megkövesedett tölgyek. Európában ez az egyetlen hely talán, ahol vízmosás által napfényre hozott kövületeket találtak. Most azonban ezek a víz alatt leselkedő hajózási akadályok szerencsétlenségét okoztak. Egyik ilyen vízalatti, megkövesedett tölgyfának nekiütközött egy megrakott teherhajó. A különös zátony felszakította a hajó fenekét és az rakományával együtt elsüllyedt. Emberéletben nem esett kár, de a hajó egész rakománya elpusztult és az anyagi kár meghaladja a huszonötezer márkát. 

A gödi gázló a Fegyveresi- és Gödi-sziget között (1953)

A szöveget célszerű először értelmezni, ugyanis néhány helyen félreérthető.

  1. A cikk két részből áll. Az első bekezdés a gödi gázlóról és a hajózást veszélyeztető megkövült vízimalmokról szól, miközben a második az Elba folyón játszódik, ahol valódi megkövült fatörzsekről lehet szó. Méghozzá ott, ahol a folyó elhagyja Csehországot és a Cseh-Érchegységen keresztül átér Szászországba. 1941-ben nem ez volt a helyzet, a hegység mindkét része Németországhoz tartozott. 
  2. Hol volt ez a Gödi gázló? Két helyszín lehetséges. Az egyik az egykori Fegyveresi-sziget és a jelenleg is létező Gödi-sziget közötti mederszakasz. Ez a sekély medertágulat még a '30-as években is ott volt a vízisport térképeken, annak ellenére, hogy a Fegyveresi-szigetet az 1880-as években a Szentendrei-szigethez kapcsolták. A frissebb hajózási térképek szerint a másik lehetséges helyszín az 1666. folyamkilométer környéke, a Göd és Dunakeszi határában található magaspart alatt, ahol teljesen hiányzik a recens üledék és a Duna közvetlenül oligocén  korú agyagrétegeken folyik.
  3. Mit jelenthet az, hogy "megkövült"? Geológiai értelemben képtelenség, hogy egy fából készült szerkezet megkövüljön a folyóban. Megkövült fákat ismerünk pl. Ipolytarnócról, de ezek nem folyóvízben kövültek meg, hanem azután, hogy a kidőlt fákat vulkáni hamu temette be és kovasav itatta át oxigénmentes környezetben. 
  4. Mi lehet az a "vízimalom"? 1941-ben még javában őröltek hajómalmok a Dunán, tehát ha egy ilyen elsüllyedt szerkezetet rejtene a Duna mélye nem vízimalomként hivatkoznának rá. A Duna főágán nehéz lenne elképzeli egy  vízimalmot, legfeljebb akkor, ha a meder változásai miatt került oda. Csakhogy erről valószínűleg a cikk írójának nem lehetett tudomása. 

Megkövült fatörzs (forrás)

Megkövült fák darabjai kerülnek elő a Dunából is. Amennyiben nem egy elsüllyedt hajómalomról van szó, hanem valódi megkövült ősmaradványról, akkor az feltehetően nem az oligocén rétegekből származik, hiszen az az agyag nyílt tengeri környezeteben képződött. Azonban a Duna mélyében lehetnek vulkáni eredetű kőzetrétegek is, melyek a Visegrádi-hegységben lezajlott vulkanizmussal kapcsolódhat össze. Szárazföldi környezetben előfordulhatott, hogy vulkáni hamu betemetett egy erdőt és ezek a rétegek később a Duna eróziója miatt előbukkantak és kipreparálódtak a mederben.

Az elmúlt nyolcvan év alatt lezajlott mederkotrások és folyószabályozási munkálatok miatt nem valószínű, hogy fény derül a gödi gázló megkövült vízimalmának rejtélyére. Amennyiben az elsüllyedt téglaszállító hajó maradványai még ott vannak a mélyben, ezt szonárral akár be is lehetne mérni. Ez nagy munka lenne. Mivel a pontos helyszín ismeretlen egy körülbelül 5 kilométeres szakaszt kellene átvizsgálni.

2020. június 19., péntek

Élet a Rácalmási-szigeten


2019-ben a Rácalmási Nagy-szigetet választották olvasóink az év dunai szigetének. A megtisztelő díjjal nem járt semmiféle jutalom vagy pénzeső. Ennek ellenére a helyiek olyannyira megürültek a címnek, hogy 2020 elején a helyi lapban öt részes cikksorozatot jelentettek meg a szigetről. Ebből az öt cikkből készült az alábbi írás, mely bemutatja a Rácalmási-sziget gazda(g)ságát.

Írta: Németh Miklósné


Üdvözlet Rácalmásról (forrás)

A folyók mentén élők a vízzel való együttélés rendszerét évszázadok alatt alakították ki. A víz és az ártér hasznát az ember a maga javára fordította. Halászott, aratta a nádat, gyékényt, vesszőt, gyűjtötte a gyümölcsöket, gyógynövényeket. Az erdőkben kitermelt fa adta a fűtő- és építőanyagot, a szerszám és kerítésfát, a bútorok anyagát. A tölgyesekben sertést hizlalt, a réteket kaszálta, a nagyobb területeken szarvasmarhát, bivalyt legeltetett, az ártér legmagasabb pontjára kaptárakat telepített. A középkortól a vízrendezések időszakáig a magyar gyümölcskultúra fő területe az ártér volt. A régi hagyományos gyümölcsfajták, mint a pogácsaalma, borízű alma, szentiványi édesalma, árpaérő körte, Kálmán körte, téli körte, szentmihályi körte, papkörte, cigánymeggy, igen ellenállóak és bő termésűek voltak. 

Így volt ez Rácalmáson is. A szigetben az erdők, rétek mellett rendkívüli fajta gazdagsággal gyümölcsösök ontották a termést. Tudjuk, hogy az 1740-es években a földesúr, Jankovich Miklós huszonnégy jobbágyának volt szilváskertje a szigeten. Az ártérben található vad fajtákat oltották be az eredeti helyükön nemes vesszőkkel, így kis gyümölcsös ligetek alakultak ki keveredve az erdővel. Később a tehetősebb birtokosok nagyobb, összefüggő gyümölcsösöket telepítettek a sziget északi, magasabban fekvő részén. Az ártéri gyümölcsfajták jól tűrték az árvizeket, gyümölcseik zamatosak voltak. 

Nagypapám mesélte, hogy olyan jó ízű, illatos szilvájuk volt, hogy a kereskedő, aki külföldre szállította, minden esztendőben megjelent, és személyesen felügyelte a szüretet. A gyümölcsöt a kocsányánál fogva finom selyempapírba csomagolva, egyenként helyezték el a ládákban. A sziget hatvanféle almájából, számtalan körte féléjéből és szilvájából a gyermekkoromban még lehetett néhánnyal találkozni, mert az ügyes kertészek, mint a Szabados bácsi, a szigetről hozták a szemzéshez az oltóanyagot.

Komp szekérrel

Az utakat nagyon szépen karban tartották. Az erdőgondozás, a gyümölcsök és szántóföldi növények termesztése sok embernek nyújtott megélhetést. A zátonyokon szarvasmarhákat, bivalyokat tenyésztettek, mert a párás mikroklímán a száraz nyarakon is dús zöld volt rét, melyet rendszeresen kaszáltak. Fűzfavesszőt is termesztettek kosár- és bútorfonáshoz. A Margit-zátonyon kertészet volt, melyet a Sirmer család művelt. Később a tisztások, rétek is eltűntek a szigetről a legeltető állattartás megszűnte miatt. A sziget északi részén teniszpálya terült el, vadászatokat szerveztek, és itt táboroztak a vízi cserkészek. Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművészünk is nosztalgiával emlékezett a rácalmási táborozásra.

A Bay „Fészek”

Az 1930-as népszámlálás szerint a sziget húsz tulajdonos birtokában volt. A szigeten a tulajdonosoknak, illetve az alkalmazottaiknak (pl. erdőkerülő) a házai álltak. A Bay család gyönyörű, oszlopokon álló nyaralót építtetett, melyet Fészeknek neveztek. Az öreg „méltóságos” sok időt töltött itt. A vizet a Dunából hordták, és egy kivájt mészkövön szűrték át. A teraszon szúnyoghálóval bevont fülkében pipázgatott az idős úr. 

A mai szennyvíztisztítóval szemközti parton volt az Érdi depó (lerakat), ahonnan a kivágott fát Érdre szállították a gyufagyárba. A tisztítómű az egykori „kanászjárás” területén épült. Itt töltötte a konda a napot. Reggel a kanász kürtjének hangjára a gazdák kiengedték a disznókat, estefelé aztán visszahajtotta a kondát, és a malacok teli hassal, boldogan röfögve kanyarodtak be a számukra nyitva hagyott kapukon.

Kovács György: Erdészház (1987 olaj 50x70 cm)

1950-ben államosították a szigetet, a tulajdonosokat kitiltották, a gyümölcsfákat kivágták. Ez vandalizmus ráadásul teljesen érthetetlen annak ismeretében, hogy arra hivatkozva történt az államosítás, hogy egybefüggő nagy gyümölcsösnek tekintették a szigetet. Ami nem volt igaz, hisz az erdő váltakozott a gyümölcsösökkel és szántókkal. Az egyes családok tulajdonában lévő területek pedig nem érték el azt a nagyságot, amelyre az államosítás vonatkozott. Nem csoda, hogy semmilyen hivatalos iratot nem kaptak a tulajdonosok ezzel kapcsolatban. Az államosítást követően a legeltetés és kaszálás megszűnésével eltűntek a szigetről az ártéri rétek. Továbbra is virul viszont a gyeptársulásokra jellemző fekete nadálytő, vérehulló fecskefű. A területet a pálhalmi büntetés-végrehajtási intézet kapta meg, de nem tudtak mit kezdeni vele. Átadták a baromfi telepnek, amely ólakat építtetett és libákat tenyésztett rajta. Emlékezetes esemény volt, amikor a közelgő árvíz elől a fahídon terelték ki a libák seregét. A több évtizedes libatartás szinte mindent kiégetett, és az ólak helyén gyomtársulások alakultak ki (csalán, bürök). Később a hídtól délre eső területet az erdőgazdaságé lett.

A libatelep az 1965-ös árvízben

A Kis-Dunán csónakkal, komppal lehetett átjutni. Az alsó kompjárás a faluvégen, a Sörös-patak alatt volt, a felső a mai hídtól kicsit délebbre a komp házzal együtt. Az első hidat az orosz katonák építették a nagypapám féltőn óvott szigeti akácfáiból egy hadgyakorlaton. (Az oroszok minden nyáron itt gyakorlatoztak a tankokkal, a szigetben álltak a sátraik). A község kérésére nem bontották el a hidat, de azt a mindenkori árvizek rendszeresen megrongálták. Kicsit északabbra volt a mai hídnál, nagy víznél nem volt egyszerű átjutni a pillérei között. Egyszer a szemünk láttára úszott a Dunán lefelé, a falu végén sikerült kikötni a fákhoz. A rendszerváltás után az erdőgazdaság épített egy hidat, amely inkább gát volt, egy keskeny áteresszel. Balesetveszélyes volt a nagy sodrás miatt, és hozzájárult a Kis-Duna eliszapolódásához. A jelenlegi hidat a rácalmási önkormányzat építtette 1996-ban. 

Fahíd az 1960-as években

A rácalmási Nagysziget és a hozzátartozó szigetvilág az 1996 óta természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakmai felügyelete alá tartozik. Sajnos a védetté nyilvánítás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az erdőgazdaság üzleti érdeke rendszeresen felülírja természetvédelmi szempontokat. A közelmúltig három tulajdonos osztozott a szigeten. A tanösvény a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Nemzeti Földalap területén vezet, ez utóbbi magántulajdonosoknak értékesítette a földjét.

Azt tapasztaljuk, hogy míg a sziget látogatottsága egyre nő, hétvégenként 30-40 autó parkol a híd környékén, a tanösvény útjainak, építményinek állapota egyre romlik, rendbetételük jelentős összeget igényelne.


Az írás a Rácalmás újságban a szigetről megjelent öt cikk alapján készült. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...