2018. augusztus 27., hétfő

A kisebbik Baracsi-sziget


A Fejér megyei Baracs település mellett legalább négy dunai sziget pályázik a kitüntető "Baracsi-sziget elnevezésre" Az elsőről már kiderült, hogy ugyan Baracsinak nevezi egy térkép, de Apostaghoz tartozik, ráadásul a helyiek a régi földesúrról inkább Szitányi-szigetként ismerik. Mostani bejegyzésünkben a maradék három Baracsi-szigetet járjuk be, azaz idézzük meg emléküket; a három közül ugyanis már csak egyetlen egy maradt sziget.  

A kis Baracsi-sziget déli csúcsa

A már említett apostagi Szitányi-sziget felszámolása nagyon is befolyásolta a jobbparti Baracsi-szigetek sorsát. 1902-ben a fél Dunát lezárták a bal part irányából, ennek következtében a Duna sodrása elkezdte elmosni a jobb partot Baracs alatt, ahol a magyarországi polgári térképezés hajnalán még két dunai szigetet jelöltek a térképek. Baracs Dunapartjáról a valaha készült legszebb térkép már 1775-ben elkészült. A térkép célja az lehetett, hogy a lehető legpontosabban ábrázolja a Baracs-Kisapostag közötti határvonalat. A pontos ábrázolásnak köszönhetően megtalálhatjuk a dunai átkelők védelmére épített Annamatia római erődjén és a Rákóczi felkelés idején épült Bottyán sáncon kívül három dunai szigetet is. Közülük a nagyobb, a folyásirány szerint alsó sziget kapta az "Insula Baracsiensis" nevet, míg a fölső két zátonyról nem emlékeztek meg a térképészek.

A Baracsi-szigetek 1775-ben

1826-ban, a Duna Mappáció idejére a szigetek száma kettőre módosul, a két felső zátony összeforrt és ekkora már nevet is kapott, bár nem túl fantáziadúsat: Felső-sziget. Értelemszerűen ezen a szelvényen a korábban "Insula Baracsiensisnek" nevezett sziget az Alsó-sziget nevet kapta a keresztségben. Persze mindkét sziget baracsi, ráadásul alsó és felső szigetekkel Dunát lehetne rekeszteni, ezért talán a Baracsi Alsó- és Baracsi Felső-sziget valamivel jobban leírja a pontos helyzetüket. 

Az etimológiai kitekintés után nézzük hogyan alakult később a két sziget sorsa!

Már eleve csak egy vékony ág választotta el őket egymástól és a parttól. Ez a távolság az évtizedek folytán tovább csökkent, a víz egyre ritkább vendég volt bennük, mígnem mindkettő a part részévé vált. 1882-re a két sziget egybeforrt és bár még sokáig jelölték a part felőli mellékágukat az nem lehetett más már ekkor sem mint egy közönséges árok, melynek alsó és felső részét két mezőföldi patak vette birtokba. Mivel a Baracsi Felső-sziget éppen a parthoz kapcsolt Szitányi-szigettel szemben feküdt, a keresztgát jóvoltából a jobb partra zúduló Duna elkezdte elmosni annak a keleti partját. Érdekesség, hogy a Felső-sziget megmaradt fele a lerombolt Szitányi-kastély tövében található, jelenleg lólegelő.

A Baracsi Alsó-szigeten kisebb mértékű volt az elmosódás, a sziget fokozatosan vált a part részévé a XIX. sz. második felében. A folyamatot gyorsította a déli részén és még lejjebb felépített három sarkantyú. Medrébe már csak a legritkább esetben tér vissza a Duna, víz is csak két patak révén érkezik; Nagyvenyim felől a nagyobbik a sziget északi részéhez, és egy kisebb patak torkollik be a déli végénél.

A Baracsi-szigetek az EOTR szelvényén.

A Baracsi Alsó-sziget 1,8 km hosszú, félholdra emlékeztető ölelésében 1930-ra kialakult egy homokzátony. Az öblözetet kitöltő zátony hamarosan szigetté alakult. Nevezhetnénk Baracsi-szigetnek is, hiszen ekkorra már nem létezett egyetlen Baracsi-sziget sem. A másik kettőhöz képest apró szigetről van szó, bár a legutóbbi időben gyorsan kezdett növekedni. 2005-ben még csak 344 méter hosszú volt, 2018-ban már 400. Legnagyobb szélessége körülbelül 80 méter. Főként az északi csúcs indult növekedésnek, ahol egy kiterjedt, sekély, kavicsos terület található, ahol a növényzet könnyedén megtelepszik, az egyre gyakoribb alacsony vízállás következtében. 

Rendkívül alacsony volt a vízállás 2018. augusztus 15-én amikor végre sikerült meglátogatni a legfiatalabb baracsi szigetet. Ekkor Dunaújvárosnál -34 centiméteres vízállást mértek, ami 21 centiméterrel haladta meg a legkisebb mért vízállást (később augusztus 23-án hajnalban -59 centivel meg is dőlt a LKV rekord). Ilyen helyzetben a Baracsi-sziget is szárazra kerül, habár néhány víztócsa a mellékág helyén még ekkor is megmarad mementóként. Mindeközben a Nagy-Duna partján római romokra emlékeztető ipari hulladékra lelhetünk.

A szigetcsúcson felnövekvő erdő.

Aki északról közelítené meg a szigetet semmiképpen se Kisapostag felől, a régi Szitányi kastély alatti part irányából tegye, inkább a baracsi halászcsárdánál térjen le a hatos útról. Annamatia római erődje alatt ugyanis az utókor épített egy olyan sarkantyút, amely kőhalomként alkot egy ötven méter hosszú szigetet a Dunában. Alatta a part elmosódott, sziklás és megmászhatatan meredek. Rajta a lehető legsűrűbb és legszúrósabb aljnövényzettel. Bátrak próbálkozhatnak az átkeléssel, nekem is sikerült itt valahogy átjutnom kerékpárral együtt.

Baracsi tölgyfacsemete

Közvetlenül a sarkantyú-sziget alatt torkollik be a Nagyvenyim felől érkező patak, utolsó szakaszán a Baracsi Alsó-sziget medrében csordogál, majd kiér egy terjedelmes kavicspadra, ahol már megindult a növényzet térhódítása. Még tölgyfacsemetével is találkozni, ami nem túl gyakori jelenség egy zátonyon. Találkozni fémdetektoros emberrel is, ami az ilyen kavicspadokon koránt sem olyan ritka látvány mint egy tölgyfa csemete.

A szigetcsúcsot jelölő kőszórás

A kisebbik Baracsi-sziget északi csúcsát kőszórás jelzi. Ugyanolyan sarkantyúnak tűnik, mint ami mellett a kerékpárt kellett elcipelni, ugyanúgy 50 méter hosszú és ugyanolyan szögben áll ugyanolyan távolságban a parttól. Csak éppen emögött felnőtt egy kis sziget. Olyan képet, térképet ugyan nem találtam róla ahol ezt a sarkantyút ábrázolják, de elképzelhető, hogy a kőszórás mögött lerakódó hordalék építette fel ezt a dunai szigetet.

A kis Baracsi-sziget szűkülő mellékága

Pocsolyák láncolata kisvíz idején a Baracsi holtág. Szintjük magasabban van a Dunánál, valószínűleg az agyagréteg szigeteli alulról őket, de előfordulhat, hogy a talajvíz és csapadék biztosít némi utánpótlást. A "zöld" fokozatosan kúszik előre a nyílt vízfelület rovására.

Tipikus puhafás ligeterdei panoráma

A "zöld" térhódítása a sziget belsejében is szembetűnő. A puhafás ligeterdőkre jellemző kúszónövények kölcsönöznek esőerdei látványt. Az aljnövényzet ugyancsak dús, elsősorban szederindák és csalánok akadályozzák a keresztirányú mozgást. Szeméttel itt is találkozni, de vannak ennél sokkal szemetesebb dunai szigetek. 

A főági oldalon római romokra emlékeztető salakos "partvédmű" látható

A legérdekesebb dologra a főági parton bukkanni. A közeli Annamatia erőd miatt lehet számítani arra, hogy római kövek és tégladarabok bukkanhatnak elő kisvízkor a parton. Arra azonban nem számítottam, hogy hatalmas faldaraboknak tűnő romok borítják szinte az egész partot. Közelebbről megvizsgálva a dolgot, ezek egyáltalán nem római romok, sokkal inkább tűntek valami partvédelmi műnek. Anyaga hólyagos salak (Tipp: származási hely a Dunaújvárosi Vasmű), amit nyakonöntöttek betonnal, vagy valami más kötőanyaggal. Méghozzá olyan vékonyan, hogy a Duna hullámzása máris feldarabolta. Mondhatnánk, hogy ez is egyfajta környezetszennyezés és szemétlerakás, de a folyó ezt a hulladékot idővel kaviccsá és homokká őrli, mint a régi gőzhajókból kidobált salakkal is tette. 

A sziget déli részén található "küszöb"

Délen a szigetcsúcs helyzete állandónak tűnik, itt a mellékág medrében felnövő fűzfák okozhatnak gondot. Megtelepedésük színtere egy küszöb helyzetben lévő kavicspad, amely nem túlságosan alacsony vízállásnál segít, hogy Duna vize ne folyjon ki teljesen a főágba. A kavicspad terméskövekkel is meg van erősítve. Sajnos a kisebbik és egyben legifjabb Baracsi-sziget mellékága folyamatosan szűkül. Kb. 20 éve még 23 méter volt a növényzet által szabadon hagyott legnagyobb szélessége, mostanra ez körülbelül a felére csökkent. Ha ilyen ütemben záródik le a holtág, hamarosan egyetlen Baracsi-sziget sem fog maradni.

2018. augusztus 21., kedd

Az elhunyt vízitúrázók emlékére


Jiling András Krisztián kitartásának köszönhető ez a mostani bejegyzés. Ő volt, aki felhívta a figyelmemet egy ismeretlen emlékoszlopra a Szentendrei-sziget déli partjainál, az 1659-es folyamkilométer táblánál. Az emlékoszlop az elhunyt vízitúrázóknak állít emléket és éppen 20 éve, 1998. augusztus 21-én avatták fel. 

Fényképezte: Jiling András Krisztián, 
Szöveg: Varga János (Újpesti Hajós Klub)


Az emlékmű közelében működött a „Totyi” Falatozó, a Szentendrei-szigeten, az 1659. folyamkilométernél, hosszú éveken keresztül. Itt volt egy kézi szivattyús kút is amiből a dunai kavicspad által megszűrt Duna vizet akkor még ittuk. Ma ez a fertőzött víz miatt elképzelhetetlen.
Úgy tudom Ormódi volt a vezetékneve a vendéglősnek, aki a Vízműveknél focizott hajdanában. Valószínűleg ezért engedélyezte a Fővárosi Vízművek itt egy kocsma működését. Ormódi feleségének a beceneve "Totyi” volt, ő volt a falatozó névadója.

A Totyi a vizesek családjában fogalom volt és a régiek ma is ezen a néven emlegetik ezt a helyet. 


A Római-partról, Újpestről sok-sok csónak érkezett ide hétvégeken. Sör, málnaszörp, zsíros kenyér, palacsinta, kedves kiszolgálás mindig volt bőven. A Megyer-Pünkösdfürdő dunai átkelő hajó külön kérésre kitette a Totyihoz vágyakozó „civileket” a sziget végén, akik felgyalogoltak a kocsmáig mulatozni. Aztán az utolsó átkelő járat újra kikötött a szigeten este 10 órakor és kivitte őket az újpesti partra.

Idén, 2018 tavaszán kitettünk az emlékmű közelében egy fatáblát „Totyi” felirattal azt remélve, hogy legalább a név megmarad az utókor számára is.


Emlékszem, hogy a hetvenes években motorcsónakkal többször kirándultak ide a híres beat zenészek és énekesek is. Talán kevesen tudják Major Tamás színész, színigazgató és rendező vérbeli vízi túrázó volt, kicsi gyerek korától élete végéig. Ő Újpesten született és gyermekkorát a Dunán töltötte, sokszor kikötött kielboot-jával a Totyinál. Susóczky Ferenc igazi vízi cserkész volt lélekben és tevékenysége által is élete végéig. Ő szervezte kisfolyókon való vízi túrázást. Sokszor táborozott a Totyinál.

1990 környékén amikor meghalt, többen emlékhelyeket kezdtek létesíteni a Szentendrei-Duna partjain. Ezek az emlékhelyek azután sérültek vagy megszűntek. Elvitte őket a víz és a jég.

Ebben az időben Dr. Juhász Ágnes volt a Magyar Természetbarát Szövetség Vízi Bizottságának a vezetője. Az ő kérésére készítettük el a ma is álló oszlopot az újpesti vízi telepünkön, az Üdülő sor 7/a szám alatt. Az oszlopot acél csőből és lemezekből hegesztett kivitelben csinálták meg az Újpesti Hajós Klub tagjai, és a 12 személyes ”Kon-Tiki” nevű kenunkkal evezve szállítottuk a felállítás helyszínére. Az oszlop tetején egy sátor forma és a négy égtáj sejthető.


1998. augusztus 21-én állítottuk arra a helyre ahol ma is áll.

A Természetbarát Szövetség által készített feliratos réztábla később lett az oszlopra csavarozva. Az oszlop másik oldalán is van egy szerényebb méretű táblácska, amely a létesítés adatait tartalmazza.

A Totyi büfé épületét később lebontották. Egy közeli épületben egy Laci nevezetű ember néhány évig üzemeltetett egy másik büfét. Csónakban hordta át evezve az enni inni valót a bal partról. A rendszerváltás kezdetén ezt az épületet is lebontották.

Kívánjuk a régiekre emlékezve is, hogy éljen sokáig egészségben és boldogan  minden vízi túrázó!


Részletek: https://www.termeszetjaro.hu/hu/point/vizi-sportok/az-elhunyt-viziturazok-emlekere/23288678/

2018. augusztus 18., szombat

Kánikula a Kismarosi-szigeten


Az enyészet is lehet szép! Egy haldokló dunai holtágnak is van esztétikája, és az enyészet különféle lépcsőfokain más és más szépség tárul fel. A Dunakanyar legszebben elenyésző holtága kétségkívül a Kismarosi-sziget gátja feletti szakaszon található. 


Legutóbb 2016. decemberében adtunk hírt a lassan felismerhetetlenné váló meder állapotáról. Akkor — talán éppen a téli időszak miatt — még voltak nyílt, növényzet nélküli területek a holtág felső szakaszán, de a 2018. nyár végi kisvizes állapot idején mindenhol sűrű zöld növényzet pompázott. A legelső benyomás, mely a gátról nyugat felé tekintve éri a látogatót olyan mintha a Kárpátokban járnánk; a kicsorbult gát sziklagörgetegeire dőlt óriási fák és az azon megtelepedett lágyszárúak mintha nem is a Duna árterében lennének. 


Az üledéken átszivárgó Duna víz és a Börzsönyből ide érkező Mosoni-patak elegendő nedvességet biztosít a burjánzó ártéri növényzetnek, amely a partok felől különböző feltöltődési periódusokat mutatnak. A legmélyebb gödrökben még éppenhogy megtelepedtek a lágyszárú keserűfüvek — hacsak a vaddisznók ki nem túrták, valamivel feljebb sás és nőszirom nő, a partok felé haladva fűzcsemeték révén emelkedik a növényzet magassága. A parti nagyobb fákon felkúszó vadszőlő és iszalag pedig mintegy paravánként zárja le a látóhatárt. Pár év leforgása alatt megszűnik majd ez a sokszínűség, bezárul a lombkorona az egykori folyóág felett és egy egységes fűz-nyár ligeterdőt találunk majd a meder helyén.


Mindeközben a "túloldalon", a gát alatti mederben még ilyen rendkívül alacsony vízállás idején is marad víz, igaz ki sem látszik a békalencse, az algák és moszatok alól. Az úszkáló vízimadarak nyomán megcsillanó víztükör gyorsan visszazáródik. Hattyúk, kis kócsagok és vadkacsák népesítik be ezt a holtágat, amely semmiben nem hasonlít a korábban bemutatott felső szakaszra. 

Zöld pókháló

Hattyúcsalád

A "vizes" alsó szakasz

Odakintről, a Nagy-Dunáról nézve mindebből semmi sem látszódik. A ki- és betorkollás helyén már korábban felnőtt az erdő, magába zárva a két holtág-részt. A kisvizes időszakban a partvonal sem mutat semmiféle jelet, hogy itt valahol valamikor egy folyóág tért volna vissza a főmederbe. Először felül, majd évtizedekkel később alul is lefűződött a mellékág. 

Itt is bezárult minden...

Búcsúzóul itt egy 1965-ös légifotó, hogyan is nézett ki fél évszázada ugyanez a környék; az idősebb Duna-Réti-sziget és a fiatalabb Kismarosi-sziget. 

Ma már csak emlék... Kismarosi-szigetek 1965. (fentrol.hu)

Ha ma látnánk, rá sem ismernénk...!

2018. augusztus 16., csütörtök

Az Ínség-szikla és a statisztika


Ha esetleg valaki kíváncsi, hogy mikor van kisvíz a Dunán indirekt módon is utánajárhat, elég ha megnézi a wikipédia Ínség-szikla szócikkének laptörténete alatt a nézettségi statisztikát!

Az Ínség-szikla 2015. szeptember 2-án

Talán úgy közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, az Ínség-szikla nézettségi statisztikája nem pontosan a kisvízzel korrelál, hanem inkább a kisvízről szóló hírekkel. Amelyek az MTI sajtóhíre után Augusztus 13-án hétfőn kezdtek beözönleni.

Budapest, 2018. augusztus 13., hétfő (MTI) - Alacsony a vízállás a Duna budapesti szakaszán, kilátszik az Ínség-szikla - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel.

Ezen a héten a Duna vízállása - a budai oldalon, a Szabadság hídtól északra, a Gellért-hegy lábánál lévő - Ínség-szikla szintje alá süllyedhet. A szikla a vízmozgástól függően többé-kevésbé jelenleg is kilátszik.
Ez a szikla általában víz alatt van, de a budapesti vízmércén mért 95 centiméter körüli vízállásnál kibukkan a vízből. Ez egy meglehetősen alacsony és viszonylag ritkán mért vízállás. A szikla innen is kapta a nevét, hiszen csak tartós aszály idején "mutatja meg magát" - jegyezték meg.
A tartósan meleg, csapadékszegény időjárás következtében augusztus elejére a magyarországi folyók szinte igen alacsony lett.
A valaha mért legkisebb vízszinteket sok helyen csak 50-100 centiméterrel meghaladó értékek alakultak ki.
A Dunán Budapestnél augusztus 13-án reggel 93 centimétert mértek, ami 42 centiméterrel magasabb a 2003-as legalacsonyabb, 51 centiméteres értéknél. A Sajó hazai szakaszán csak 20-30 centiméterrel magasabb a víz szintje, mint a valaha mért legalacsonyabb.
[...]

bkdi \ bhi
MTI 2018. augusztus 13., hétfő 10:09
Innen szépen sorban átvette a többi hírportál és a televízió is:

10:25 Napi.hu: Kilátszik az Ínség-szikla a Dunából Budapestnél
10:48 Origó: Alacsony a Duna vízállása, kilátszik az Ínség-szikla
11:58 Index: Olyan alacsony a Duna vízállása, hogy kilátszik az Ínség-szikla
20:09 HVG: Fotó: Alacsony a vízállás, kilátszik az Ínség-szikla a Dunából
Részlet a cikkből: "Utoljára hét éve bukkant ki a szikla a folyóból." (Hahahahahahaha - a szerk.)

Velem hétfő délután készített rövid interjút az Infórádió, de az Ínség-szikla valószínűleg már addigra elvesztette hírértékét.

Három napra rá az M1 Híradó is észrevette a jelenséget: Apad a Duna: már az Ínség-szikla is előbukkant

1. ábra Az Ínség-szikla nézettségi statisztikája a wikipédián


Mint a fenti ábra mutatja, az Ínség-szikla érezhetően két héttel az MTI hír megjelenése előtt, július 31-én jelent meg a keresésékben. De mi történt aznap? Semmi különös, csak szóltunk a facebookon, hogy jön a kisvíz. :)


2018. Augusztus 2-án ismét többen kerestek rá a sziklára. Hogy miért? Talán ezért a szenzációs képért, amely egy másik sziklán álló emberről készült. Ezt a képet egy azóta a netről eltüntetett írásból mentettünk meg:


Szerencsére a wikipédián a múltban is vájkálhatunk, de csak 2015. július 1-ig, ami pont jó, hiszen abban az évben ősztől kezdődött az előző kisvizes időszak, amely egészen 2016. tavaszig kitartott. A 2015. évi csúcspontok is korrelálnak az augusztus 16-i első cikkünkkel, majd a szeptember 3-i másodikkal, amikor is lemértük a "hegycsúcs" pontos magasságát. Ezt később az Urbanista blog is átvette (köszönjük szépen), ami tovább emelte a szócikk nézettségét. Majd újabb csúcspont következett január elején, amikor a sajtó ismét megtudta a nagy hírt. Pl. 444 2016 jan. 4. 18:02 Annyira alacsony a Duna, hogy látszik az Ínség-szikla.

2. ábra Az Ínség-szikla nézettségi statisztikája  2015. júliusa óta (forrás: wikipédia)

A wikipédia reakciója tehát nem elsősorban a jelenségre magára, hanem inkább a médiafelhajtásra reflektál (mint például erre a konkrét írásra is). Érdekesség, hogy ilyen alacsony számoknál szinte minden jelentős érdeklődés lokális csúcspontot okozhat a grafikonban, még egy iskolai/egyetemi földrajz beadandó is a témában. Nagyon úgy tűnik nem sok ilyen lehetett. Amennyiben a közeljövőben marad is a kisvíz a médiaérdeklődés lanyhulni fog és várhatóan a szócikk iránti keresések száma is megcsappan.

Addig is míg ez kiderül, lefuttathatjuk ugyanezt az elemzést mondjuk a Dunavirág szócikkre is! :)

2018. augusztus 14., kedd

Szent Mihály négy zátonya


A 2018 augusztusi kisvíz számtalan érdekes dolgot hozott a felszínre. Van ahol aknagránátot, máshol ismeretlen funkciójú cölöpépítményt, régi pénzeket, oligocén puhatestűek vázait. Nagymaros és Dömösi átkelés között például négy lapos zátonyt.


Nagymarost délen elhagyva a rekultivált vízműterület következik, majd az út, a vasút és a kerékpárút kiér közvetlenül a folyó partjára. Itt, a Szent Mihály-hegy (pontosabban annnak egy délkeleti gerince, a Szürke-hegy) tövében négy kavicszátony bukkant elő a part mellett közvetlenül a 2018. év augusztusi alacsony vízállásának köszönhetően. 

"Hányattatott" szakasza ez a Dunának. Az 1698 folyamkilométer táblánál nem csupán a parti zátonyok rejtőznek a Duna medrében, hanem a folyó egyik legveszélyesebb gázlója, az alsó-dömösi. Míg a Malom-patak torkolatánál a folyó 320 méterre szűkül össze, alig másfél kilométerrel lejjebb már 720 méterre nő a két part közötti távolság. A Duna medre itt sziklás, a sodorvonal erősen a visegrádi part felé közelít, éppen ezért a kitáguló meder kisebb sodrású északi részén a folyó lerakta az hordalékának egy részét. Ezt a gázlót is szerették volna kiküszöbölni a nagymarosi gát építésével. A hírhedt balparti körtöltést alig fél kilométerrel a zátonyok alatt kezdték kialakítani. 

Az 1-es számú, legkisebb zátony és víz alatt rejtőző sziluettje

2018. augusztus 11-én 15 és 16 óra között Nagymarosnál mért -13 centiméteres vízállásnál összesen négy zátony bukkant elő a vízből. Mivel a zátonyok felszíne alig — talán legfeljebb fél méterre — emelkedik a Duna fölé, kis vízszint-ingadozás is jelentős mértékben növelheti, vagy csökkentheti a felületüket. 

Az első, egyben legkisebb zátony Dömöstől számolva közvetlenül az 1698-as folyamkilométer tábla alatt található. Ahogy a fényképen is látható, tömegének nagyobb része sekély víz alatt volt, ezért várható, hogy némi apadás után akár kétszeresére is nőhet.  

A 2-es számú, hosszú zátony

A sorban következő második zátony keskeny és hosszú alakja délen egy kőszórásban végződik el. Mintha a partról bedobáltak volna néhány andezittömböt, hogy a vízitúrázókat és a motorcsónakosokat bosszantsák. A parttól alig néhány méter, de jelentős vízmélység választotta el. Felső csúcsa a sekély víz alatt tovább nyúlt az egyes számú zátony felé. 

A Hármas- és Kettes-zátony kőszórásai (távolban dereng az Egyes)

Kőszórás bukkan elő a Harmadik-zátony alsó csúcsán is. Ezt a zátonyt a kerékpárútról a fák miatt nem látni, ezért nehéz megmondani, hogy milyen mértékben áll kapcsolatban a két páros számú szomszédjával. 

A parthoz legközelebb lévő Négyes-zátony

Emberi megtelepedés nyomaival egyedül a négyes számú zátonyon találkozni, talán azért, mert ez kb. térdig érő vízben megközelíthető a partról, ott ahol egy kezdetleges gátat is elkezdtek építeni a könnyebb megközelítés érdekében. Laza kavicsból áll, amely a taposás következtében hajlamos megindulni a mélybe, de az állandó hullámzás is rendszeresen áthalmozza. Alsó és felső csúcsán igen gyorsan mélyül, a hármas zátonyra mellig érő, vagy annál mélyebb vízben lehet átkelni. A négy zátony közül a negyedik a legmagasabb és ez áll a parthoz is a legközelebb. További 20-30 cm apadás esetén száraz lábbal is megközelíthetővé válna.

A négy zátony elődje 1969-ben (fentrol.hu)

1930-ban már zátonyt jelöltek ugyanezen a szakaszon. Ugyan nem négyet, hanem egyet, de az legalább 700 méter hosszú volt. 1969-ben egy légifotón ugyanez az egybefüggő parti zátony látható. 1975-ben még megvolt, nagy részét valószínűleg a nagymarosi gát építésekor kotorták el — kellett az anyag a körgátba. Amit ma látunk belőle mindössze halovány mása annak az óriási zátonynak (lásd alábbi kép). 

A Szent Mihály-hegy tövében található zátonyok (kékkel) az 1969-es elődjükkel (pirossal)

Elhelyezkedésüket és kialakulásukat tekintve a Szent Mihály-hegy alatti zátonyok parti zátonyok. Lapos mederben alakulnak ki, ahol a sodrás és a hullámzás miatt a parthoz közel pihennek meg a Dunakanyarban görgetett kavicsok. Átalakulhatnak idővel szigetté, de ez a sziget lét viszonylag rövid ideig fog tartani, hiszen láthatjuk, hogy a növényzet nélküli Négyes-zátony mennyire közel esik a parthoz. A növényzet megtelepülése után rövid időn belül hozzáforrnak majd a nagymarosi (rekultivált) szárazföldhöz.

2018. augusztus 7., kedd

Főhercegi vasút Erdőfűre


Érdekes fekete vonal halad keresztül Erdőfű telepen egy 1930-as térképen. Kis kanyarral kikerüli a vadászlakot, keresztülmegy az Gerechát felé vezető úton egyenesen a Duna felé. Átkel a töltésen és egy ártéri révháznál elvégződik. A vonalat Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg rajzolta még 1901-ben, hogy 1910-ben már egy gőzös pöfögjön végig rajta a boki töltéstől Nagynyárádig és ezen túl Pécsig és Mohácsig — a béllyei uradalmán megtermelt javakat szállítva.

Erdészlak Erdőfűn (forrás)

Habsburg-Tescheni Albrecht főherceg béllyei uradalma, melyet eredetileg még Prinz Eugen, azaz Savoyai Jenő kapott a királytól törökellenes harcai elismeréseképpen — Magyarország egyik legjobban karbantartott mintagazdasága volt. Magában foglalta a Kopácsi rétet és a Herceg- előtaggal rendelkező drávaszögi (német) falvak nagy részét. A főherceg 1895-ben bekövetkezett halála után a birtokot testvére fia, Frigyes főherceg örökölte. A több kisebb és két nagyobb részből álló birtoktest északi részét ma Béda-Karapancsa tájegységként ismerjük és a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képezi. Erdőfű eredetileg dunai ártér volt a bédai és a boki kanyarulatok között. 1860 előtt ez a vidék valódi vadnyugat volt, ahol a Duna hozta a szabályokat, hozzá voltak kénytelenek alkalmazkodni az ide menekülő törvényen kívüliek; orvvadászok, orvhalászok, földfoglalók, akik között szerbek, magyarok  és horvátok is voltak. A Duna évről-évre újrarajzolta a területet, egy nagyobb árvíz után az itt élők sem ismertek rá a tájra; új szigetek, új medrek, levágódó kanyarulatok születtek. 

Erdőfű nagy magtára (kép: Elblinger Ferenc)

A folyószabályozások és az árvízvédelmi töltés megépülte után kezdődött a táj természet- és társadalomföldrajzi átrendeződése. A század utolsó negyedében megépültek a védőgátak; csatornahálózatot, szivattyútelepeket létesítettek, a területet lecsapolták, a földfoglalókat elűzték, vagy letelepítették. Az ideiglenes viskókból tanyák, majorok nőttek ki a kiszáradó vidéken. Erdőfű és a tőle délkeletre található Gerechát valamikor az 1860-as években létesült (az 1865-ös kataszteri térképről még hiányoznak), az 1875-76-os árvíz rögtön el is pusztította őket, amikor a Duna meghaladta a töltést és elöntött 13 ezer holdnyi területet. 1897-ben újabb árvíz érkezett, ennek emlékét német nyelvű árvíztábla őrzi. 

Az 1897-es árvíz emléke (kép: Elblinger Ferenc)

1880-ban mindkét major ismét feltűnik a béllyei uradalom térképén. Habsburg-Tescheni Albrecht Erdőfűt a bédai birtoktest alközpontjának szemelte ki. Kiépüléséhez téglagyárat is létesített, az innen kikerülő téglákból épült fel a kis kastély (erdészház), a hatalmas magtár valamint a cselédség példás sorba rendezett — a kor lakászszínvonalát messze meghaladó — lakóházai. A házak elé díszfák sora került, mely ma is megcsodálható, valamint a telep kapott egy vasúti megállóhelyet is.  Erdőfű később Frigyes főherceg feleségéről az Izabellaföld nevet kapta, amelyet 1945-ig viselhetett, ekkor visszakeresztelték Erdőfűre. 

Erdőfű közigazgatásilag a sokác Izséphez tartozott, de mivel a trianoni határ leszakította a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz kerülő településről, területét átcsatolták Kölkedhez. Érdekesség, hogy a Mohácsi járásban található, a délszláv államhoz került Izsép község határából 2000, Dályok község határából 3200 és Darázs község határából 6350 kataszteri hold magyar területen maradt. A délvidéki bevonulást követően 1941-1945 között Erdőfű ismét Izséphez tartozott, majd 1945-ben visszakapta Kölked. 

Izabellaföld vasútja 1930-ban.

A főhercegi uradalom kettészakadása nyomán a virágzó gazdaság hirtelen egy ellenséges szomszédos állam határmenti perifériájává vált. A helyzet 1945 után tovább romlott. A Habsburg uradalomból Sátorhelyi Állami Gazdaság lett és Erdőfű és Gerechát telepek 1948 után egy vasfüggönnyel, aknazárral ellátott határsávban találták magukat, ahonnan a kommunista hatóságok minden megbízhatatlan elemet (főként délszlávokat) kitelepítettek. Mindezt azért érdemes ilyen részletesen tárgyalni, mert mindez már a múlté. Az új határ, a gazdasági kapcsolatok megszakadása, a határzár és a kitelepítések megtörték Erdőfű és a környező majorok népének szívósságát. Pesti János Baranya megye földrajzi nevei c. művében olvashatunk a két major további sorsáról.

Épületek közül akkoriban Erdőfűn még csak egy cselédlak, egy igásállat-istálló és egy tengerigóré állott".   Lakóinak száma kb. 650 fő volt 1960 körül. Különböző nemzetiségű és felekezetű emberek lakhelye. 1973-ban már csak 332 lakosa volt. Jelenleg jobbára csak az „őslakosok" leszármazottai maradtak: 84 magyar, 18 német, 22 délszláv, 1 cigány; összesen 125 fő. 
Gerechát major annyival rosszabbul járt, hogy ma már nem is létezik.
Gerechátmajor; major volt, a főhercegi uradalomé, Izséphez tartozott. Egy cselédházban 6 család lakott, 1973-ban már csak 7 fő. Akkor bontották le.  
A Mohács-Nagynyárád-Erdőfű vasútvonal átnézeti térképe (1930.)

A Nagynyárádról Erdőfűn keresztül a Dunához vezetett vasútvonalat 1901-ben kezdték tervezni és végül 1910-ben készült el. Keskeny nyomtávú erdészeti vasútnak készült, de személyszállításra is használták. Kezdetben lovak, később gőz és dieselmozdonyok vontatták a szerelvényeket keresztül a mohácsi csatatéren és a Külső-Béda partja mentén. Gemenc honlapján a kisvasutas aloldalán szerencsére található némi információ az ipari vasút működéséről:

A fővonalból repülővágányokat (ideiglenes vágányok, amelyeket egy erdőrész termelésének idejére, gyengébb felépítménnyel építettek, majd utána közvetlenül el is bontották őket) építettek a kitermelésre szánt erdőrészekbe, és ezeken lóvontatással közelítették ki a fával megrakott kocsikat a fővonalra, ahol az így összeállított szerelvényt gőzmozdony vontatta a bokki révbe, később a mohácsi fűrészüzembe és a MÁV átrakóra. 
Sátorhelyen ennyi maradt a 462. sz. vasútvonalból (forrás)

A két világháború között a vonat Mohácsig közlekedett és faáru mellett személyszállítást is lebonyolított. 1945 után a Sátorhelyi ÁG (a későbbi Bólyi Mezőgazdasági Kombinát) telepeit kötötte össze, végállomása Erdőfűn volt. A mohácsi vasútállomásra kb. 1956-ig közlekedett. Utána felszedték a síneket. A 23 km hosszú vonalon a következő állomások sorakoztak:
  • Mohács állomás
  • Nagynyárádi kitérő 
  • Sátorhely 
  • Újistálló puszta 
  • Vizslak 
  • Felsőbéda 
  • Erdőfű 
Sátorhelyen ennyi maradt a 462. sz. vasútvonalból (forrás)

Kölked déli külterületén Erdőfű és Gerechát majorok sorsa kissé hasonlít a rettentő hidegben lefagyó vidéki Magyarország kislábujjaira. 1910-ben az ún. "feudális" magyar vidéken vasút, virágzó gazdaság, átlagon felüli lakáskörülmények és jelentős népesség élt. A bédai tájegység déli részét a harmadik évezredben lassan újra visszahódítja a természet. Az egyetlen kiút talán a turizmus fellendülése lenne az elnéptelenedő vidék számára. 


Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • http://digitalia.lib.pte.hu/books/albrecht-foherczeg-o-fensege-bellyei-uradalmanak-leirasa-1899/web/index.php?page=b087&wpid=2000
  • http://www.vasutallomasok.hu/index.php?o=vonkep&num=462
  • Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei. II. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)
  • https://www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=150&rfa=47
  • http://elbiferrum.blogspot.com/2014/07/ket-nap-bedan-5-erdofu.html
  • https://www.kolked.hu/erdofu.html
  • https://sites.google.com/site/hercegszantotoertenete/home/helytoerteneti-irasok-tanulmanyok/a-bellyei-uradalomtol-beda-karapancsaig
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...