Kettészakadó Csepel-sziget és egy elfeledett jeges árvíz

"...ha még néhány ily vízállás bekövetkezik, akkor a Csepelsziget két, sőt több részre is szét fog szakíttatni..." [1] 

A Soroksári-Duna 1872-es lezárása már a kortársak szerint is óriási hiba volt. A vízáramlás megszűnése miatt bekövetkezett környezeti katasztrófa mellett a lezárás Sorkosártól Tassig közvetlen és közvetett gazdasági és társadalmi károkat is okozott a folyóparton élőknek, hajósoknak, vízimolnároknak. Alig hat évvel később geomorfológiai bizonyítékok alapján egy árvízi bizottság odáig jutott, hogy ez a vitatott beavatkozás rövid távon a Csepel-sziget feldarabolódásához fog vezetni. 

Kettészakadó Csepel-sziget: a szigetcsépi Bobonkov-szakadék 1997-ben (fentrol.hu)

12 évvel ezelőtt írtuk, hogy Magyarország legnagyobb vízmosása az 1876-os jeges dunai árvíz következtében jött létre a Csepel-szigeten, Szigetcsép településtől északra. A "Vágtatott a Duna a rónán át" című írás némiképpen elévült, ugyanis a szigetcsépi Bobonkov-szakadékot nem csak az 1876-os, hanem egy másik, eddig nem tárgyalt árvíz is mélyítette. Annak ellenére, hogy pontosan ugyanakkora pusztítást végzett a Csepel-szigeten mint az 1876-os elődje, e jeges árvíz mégsem maradt fenn a történeti emlékezetben. A felejtésnek okai között említhető, hogy az árvíz viszonylag rövid ideig tartott, a fővárost alig érintette és alig 23 hónappal tetőzött a híres elődje után, így az emberek gondolkodásában egybefolyhatott a kettő.

Az árvízi bizottság aggodalma 1878 tavaszán nem volt alaptalan. A lezárásig a Soroksári-ág vezette le a teljes dunai vízhozam kb. 1/3 részét, ez aztán teljes egészében átkerült a budafoki ágba, ahol körülbelül 66 centiméterrel emelte meg a vízállást. Ekkor Budapest alatt még nem végeztek szabályozási munkálatokat, nem voltak központilag tervezett védművek, kotrások, mellékágelzárások. A Csepel-szigetet is csak egy alacsony töltés védte a nyugati oldalon, amit nem a megnövekedett vízhozamra terveztek, főleg nem egy megnövekedett vízhozamú mederben feltorlódó jégtorlaszokra. Ez a töltés szakadt át, amikor az 1838 óta bekövetkezett legnagyobb jeges árvíz jégtáblái 1876 februárjában Ercsi és Batta között feltorlódtak a Kácsás-szigetnél. A szakadás a Tököltől délre történt, a Szent Anna kápolna mellett lévő Busszista-tónál, és vágtatott a Duna a Csepel-szigeti rónán át egészen Szigetcsépig, ahol a partot megbontva egy hatalmas vízmosást hozott létre. Csakhogy ez a helyzet két évre rá megismétlődött, azaz a Bobonkov-szakadék mai formáját nem egy, hanem két jeges árvíz alakította ki.

1878. január havában újra beállt a jég a Dunán. Január közepén azonban a dunai jégzajlások kialakulásának tipikus folyamataként nyugat felől fokozatosan enyhült az idő, és a felső szakaszon megindult a zajlás. Mivel a Duna kelet, majd dél felé folyik, a zajló jég szokás szerint a még befagyott szakaszra zúdult és újra és újra feltorlódott, megakadt, gátként eltorlaszolva a folyót, ami a vízállás rohamos emelkedését hozta maga után. Január 19-én a közmunka és közlekedésügyi m. kir. miniszter rendeletet hozott az árvízi felkészülésre, ami magában foglalta az árvízi védművek javítását, különös tekintettel a két évvel korábban megsérült töltésszakaszokra [2]. 

1878. január 23-án az emelkedő Duna 20-30 méter hosszan átszakította a töltést Budapesten, az akkor még jobbára lakatlan Vizafogó térségében, és Óbudán is víz alá került három utca. Károkat szenvedett a Margit-sziget is, ahol a mélyebben fekvő területekre betört a jeges ár. Este hét órakor azonban a vízszint csökkenni kezdett és lelkes híradások jelentek meg a főváros csodás megmeneküléséről. Pont mint két évvel korábban, most is az ercsi Eötvös kápolna és a Kácsás-sziget között két ölnyi magasságban (~4 m) feltorlódott jég "mentette meg" a fővárost — a Csepel-sziget és a solti járás pusztulása árán — ahol délután négy óra körül visszaduzzasztott Duna átszakította a hevenyészett módon megjavított töltést a tököli Szent Anna kápolnától délre. 

 

A bajt tetézte, hogy a lezárt Soroksári-Duna ugyancsak be volt fagyva, de a hatóságok úgy ítélték, hogy a fővárosi árvízhelyzetet enyhítené, ha megnyitják a gubacsi elzárás mellett épített zsilipet. Mivel akkoriban még nem létezett a tassi zsilip, így az árvíz hatására déli irányból is emelkedni kezdett a vízszint, amire ráeresztették Gubacsnál a viták után megnyitott zsilip vizét. Erre jött rá a Csepel-szigeten átzúduló jeges áradat. A három tényező hatása összeadódott, és a Soroksári-Duna a balpart irányában is átszakította a töltéseket, az alsó Csepel-sziget falvai mellett elöntve Lacháza, Pereg és Dömsöd térségét.

Az 1878-as árvíz elöntése a Csepel-szigeten (forrás)

Szilágyi Lajos ráckevei szolgabíró feljegyzéseiből és jelentéseiből tudjuk, hogy Lóréven a helyiek beszámolója szerint a vízállás elérte az 1876-os szintet. A töltésszakadás miatt Szigetszentmiklóst elöntötte e jeges ár, Makád külső határa víz alá került, Ráckeve város nyugati kültelkeit a város védelmére emelt töltésig elárasztotta a folyó. A balparton, Lacházán és Peregnél válságos volt a helyzet, az ár a peregi erdőt is elöntötte. Dab, Tass és Szalkszentmárton mellett a védtöltések erősen megrongálódtak, Dömsöd és Laczháza közt az országút átszakadt. Solt és Dunapataj között a rejtei töltést két helyen szétrombolta a Duna árja. Szilágyi Lajos felismerte, hogy a gubacsnál megnyitott zsilip tetézi a problémákat, Szigetcsépnél a felszakadó és meginduló jég feltorlódott, ezért követelte a minisztériumnál és az alispánnál a zsilip újbóli lezárását. 

Szilágyi Lajos ráckevei szolgabiró tudósításának értékét az adja, hogy február első napjaiban, amikor ismét lehűlt az idő, antarktiszi expedíciókhoz hasonló körülmények között személyesen járta be a Csepel-sziget déli részét, hogy valós képet adhasson az árvíz pusztításáról:

"Minthogy a szigetségi falvak az árvízveszély kezdete óta a hatósági közegek által megközelíthetők nem voltak, s a szolgabirói hivatal a kerületbeli veszély állásáról s az okozott károkról semmi hivatalos biztos adattal nem birt, ifjú Szilágyi Lajos ráczkevei szolgabiró elhatározta, hogy az ár apadást, s a belvizek befagyását felhasználva, gyalog tesz körutat a szigeten s személyesen győződik meg a nagy csapás által sújtott lakosok helyzetéről. A merész vállalatot nem riasztá vissza sem a nagy hideg, sem az utak járhatlansága, s a jégpályán, valamint a sebes folyású árvizeken minden perczben fenyegető életveszély sem. Tegnap [február 5.] reggel indult meg helyettese a végrehajtó és egy pandúr kíséretében, s a 12 óra hosszat tartott körúton Sziget-Szent-Mártont, Csépet, Majosházát, Áporkát és Laczházat érinté. — A legközelebbi fagyos időjárás folytán a szigetséget ellepő árt, mindenütt jég borítja s a szolgabiró ezen a jégen keresztül, helyenként ölnyi magasságú hófúvásokon keresztül törve látogatta meg az egyes községeket. A jég nem egyszer beszakadt s a vándorok, hol térdig, hol derékig süppedtek a vizbe és iszapba, fölváltva húzogatták innen ki egymást. Csépnél, hol a nagy Dunaág s a kis Dunaközt egy rohamosan folyó széles csatornát ásott magának az ár, mely mintegy 10 öl szélességű lehet, a három tagú „expeditió“ csónakra ült s minthogy evezők nem voltak, deszkák segélyélyével eveztek át a túlsó partra. Sok gázlón, hófúváson s jégtorlaszon keresztülhatolva egész megdermedve érkeztek késő estve Laczházára." 

Összességében megállapítható, hogy a sziget felső végének kisebb részét kivéve az árvíz mind a tíz községet elárasztotta, tönkretéve a vetések legnagyobb részét, közel 60 ezer hold mezőgazdasági területen.

Már volt róla szó, hogy Lórévnél a helyiek szerint az árvíz szintje elérte az 1876-os árvíz szintjét. Jeges árvizek esetén a különböző szelvényekben nagyon eltérő szinteket lehet mérni, akár egymáshoz közeli mércéken is. Elég például ha a jégdugó pont két szomszédos vízmérce között képződik. A budapesti vízmércén korabeli sajtóhírek szerint az 1878-as árvíz január 23-án este hét órakor tetőzött 21' 1" 8'" szinten [2]. Ekkoriban már használatban volt a metrikus rendszer, de a vízállásadatokat néhány sajtótermék még a korábbi verzióban is közölte. Ez a huszonegy láb, egy hüvelyk és nyolc vonal 668 centiméternek feleltethető meg, ami nem érné el a belépő szintet a híres budapesti árvizek klubjába. Azonban 1878-ban a fővárosi vízmérce 0 pontja kilencvenhét centiméterrel magasabb tengerszint feletti (abszolút) magasságban volt, azaz a 668 centiméterhez hozzá kell adni ezt a különbséget, hogy megkapjuk, milyen magas volt ez az árvíz a mai viszonyokhoz képest. A kapott 765 centiméteres relatív és 102,62 m.B.f abszolút szint már felkerülne a fenti listára, azonban még mindig egy méterrel elmaradt a két évvel korábbi jeges árvíztől. 

Már a Soroksári-Duna lezárása előtt a legfőbb ellenérv az volt a beavatkozással szemben, hogy a lezárás előtt nem biztosítottak megfelelő medret a megnövekvő vízmennyiség számára, ezáltal a Csepel-szigeten, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye solti járásában és a Kiskunság egy részén növekedni fog az árvízi fenyegetés. A két, egymást rendkívül gyorsan követő jeges árvíz pusztítása igazolta ezeket a félelmeket és kritikákat. A szakemberek 1878 tavaszán, az árvíz levonulása után ismét elkezdték kongatni a vészharangot, miszerint ha minden marad a régiben, ezentúl is mindegyik árvíz ki fog önteni a Csepel-szigetre, fenyegetve a lakosságot, a mezőgazdaságot, sőt az erózió által magát a Csepel-sziget egységét is. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Soroksári-Duna lezárása ugyan megoldotta a jégveszélyt a főváros közvetlen környezetében, de a rendezetlen meder miatt a jégtáblák már Budafoknál (Battánál, Ercsinél, Adonynál, Pentelénél, és a többi) újból megrekedhettek és az áradó víz a nyugati magasabb part miatt minden esetben kelet, azaz a sziget felé fog kitérni. Röviden összefoglalva a főváros megmenekülésének mindkét esetben a Csepel-sziget pusztulása volt az ára, a jeges árvizek okozta problémát a Soroksári-ág lezárása nem oldotta meg, csak délebbre tolta [3]. 

"S ha a jég a felemlített pontok egyikén megáll és összetorlódik , akkor kihajtja a vizet a mélyen fekvő Csepelszigetre, miáltal a víz sebessége mindinkább csökken és annál kevésbbé képes a jeget fölemelni és tovább vinni. Kilép pedig a víz az egész szigeten egy arányban, ha a 7 métert a 0 felett elérte, mert a sziget niveau-ja többnyire csak 6 méter a 0 felett; de kilép különösen a tököli határon az úgynevezett Anna-kápolnánál, ahol magának 1876-ban s az idén is utat tart. Ott már egy új ága képződött a Dunának, mely a szigetet derékban szétválasztja és a kis Dunába rohan, s ez által az egész szigetet víz alá borítja. Pest megyének a kis Duna-ág mellett fekvő községeit szintén elönti és elhatol Majosháza-, Lacháza, Szent-Király-, Tass-, Dömsöd- és Dab-ig, sőt ha a Pereg és Lacháza közötti áttöltést átszakítja, mint 1876-ban és ez évben is, akkor egész Kun-Szent-Miklósig és ezen községeket a világtól elzárja. A víz behatol egész a solti három járásba és hátulról fenyegeti őket az ár, az idén épen úgy, mint 1876-ban, midőn a solti járások csakugyan nem a nagy Dunáról, hanem hátolról támadtattak meg az árvíz által. A szigetségnek ilyetén elöntése megtörtén 1876- ban és az idén is és meg fog minden évben történni, ha a jég Promontor (Budafok) és Rác-Almás között valahol megakad." [4]

A vízüggyel szemben támasztott követelések alapján sürgősen meg meg kellett oldani, hogy (1) a budafoki ág biztonságosan le tudja vezetni a megnövekedett vízhozamot (kotrás), (2) meg kellett szüntetni a jégakadásos szakaszokat (mellékágak, szigetek felszámolása) és (3) meg kellett építeni egy emelt koronaszintű, folytonos árvízvédelmi töltést a Csepel-sziget nyugati oldalán, kiegészítve egy alsó zsilippel Tassnál, ami megóvhatná a kiskunsági településeket is. Ugyancsak sürgető volt az állami hozzájárulás, ugyanis a költségeket a két árvíz miatt elszegényedő Csepel-szigeti települések önerőből nem tudták volna előteremteni.[4, 5, 6] 

A kormány végül 1879-ben Tököl, Csép és Szigetújfalu községek hozzájárulásával Tököl és Újfalu között egy 8 km hosszú töltést építtetett, melynek azonban sem felfelé, sem lefelé csatlakozása nem volt [7]. A teljes védművek kiépítése további éveket vett igénybe, de az 1876-os és 1878-as árvizek szerencsére már nem ismétlődtek meg, és a Csepel-sziget is egyben maradt.

Felhasznált irodalom:

[1] Pesti Napló, 1878-04-10 / 88. szám

[2] Egyetértés, 1878-01-23 / 23. szám

[3] Pesti Napló, 1878-04-05 / 84. szám

[4] Az Épitési Ipar, 1878-05-12 / 19-71. szám

[5] Egyetértés, 1878-02-14 / 45. szám

[6] Egyetértés, 1878-03-29 / 88. szám

[7] Épitő Ipar, 1909-08-15 / 33. szám

Kácsás külső, Kácsás belső

 

Százhalombatta-Dunafüred mellett a korai dunai mellékág-revitalizációk egyik példáját lehet nyomon követni, milyen folyamatok mennek végbe a Kácsás-sziget mellékágában, volt-e értelme a kotrási munkálatoknak, vagy a folyó dinamikája továbbra is a feltöltődést segíti elő. A Kácsás-sziget mellékágát 2006-ban kétharmad részben sikerült kikotorni, majd a felső csúcsától a hajóállomásig megépült párhuzamművet is megbontották egy helyen. 2018 decemberében, az utolsó látogatás alkalmával a mellékágban még ott magasodtak a felső szakaszon végzett kotrás nyomán felhalmozott kavicshalmok, a revitalizáció második fázisának nyomai. 

Belső.

2025. augusztus 17-én délelőtt, Budapesten mért 146 centiméteres vízállásnál, egy nem sokkal korábban levonult árhullám után úgy tűnt, a sziget és a mellékág mutat életjeleket, bár ennél az alacsony vízállásnál nem volt befolyás, sőt a felső kőszóráson vágott legmélyebb átjáróban a víz a főág felé áramlott. 

Nevezhetnék Szúnyog-szigetnek is, ebben az időpontban kacsából viszonylag kevesebb volt a szigeten, mint a rajokban támadó szúnyogokból. A sűrű és magas aljnövényzet, és a földmunkálatok lezajlásával újra előmerészkedő fás szárú növényzet remek búvóhelyet nyújt a vérszívók számára, elsősorban a terület északi részén, ahol a mellékágak ki sem látszik a fák lombkoronája alól. 

A többes szám nem elírás, a párhuzammű köveinek megbontásán felül még két kitüntetett helyen bukik át a főág vize a mellékágba, ahol a vízesésszerűen bezúduló áradás hatalmas kopolyákat mélyít a laza, iszapos üledékbe. Mindhárom kopolyából mellékágak indulnak dél felé, de a legmarkánsabb meder a kotrással is megtámogatott legdélebbi kopolyától indul ahol a vízáramlás nem csak a növényzet megtelepedését akadályozza sikeresen, de a partfalat is erőteljesen pusztítja. A másik két, ág is markáns, jól észrevehető így nyáron is, bár felső szakaszukat alaposan benőtte az aljnövényzet, amit aztán a nem sokkal korábban lefolyt árvíz folyásirányban szépen "megfésült" és a kopolyákból kitermelt iszapból szürkére is festett. A földhalmok eltűntek az utómunkálatok során, vagy a munkagépek, vagy az aljnövényzet és az áradások nyomán. A cuppogósan iszapos, de víztelen medrek majdnem párhuzamosan haladnak dél felé, folyamatosan egyesülnek a mellékág 2006-ban kikotort, széles vízfelülete felett, ahol már igazi kacsákkal is találkozni. 

Külső.

Janus-arcát a Kácsás-szigetnek a külső oldalához tapasztott két sarkantyú okozza. Míg a belső rész egy ártéri esőerdőhöz hasonlít, addig a külső oldala egy kopár kavicssivataghoz, amit pár év óta elkezdett öntözni az eső, és a növényzet szépen lassan teszi a dolgát és meghódítja a teljesen ötletszerűen elszórt kőhalmokat, kavicsbordákat és a vízzel telt gödrök iszapos partját. 

Ebből a szempontból a legváltozatosabb rész a középső, két sarkantyú közti terület, ahol a sziget keleti partját jelző nyílegyenes kőszórás egy három oldalról zárt kőkalitkát alkot, amely remek üledékcsapdaként működik. Találni itt folyószabályozás felesleges köveiből itt felejtett depóniákat, ezek közül a magasabbakon már megtelepedtek a fűzfák, míg a mélyebben fekvők csak kisvíz idején bukkannak ki, óvatosságra intve az errefelé csónakázókat.

Van itt még a párhuzamművel párhuzamos hát, amin fasornyi erdő telepedett meg közrefogva egy kisebb Duna-ágat, de az ebben fennakadó uszadékfa (és szemét-)mennyiség alapján nem lehet túl hosszú életet saccolni neki. Az alsó sarkantyú felé közelítve elfogynak a sziklák, a kövek és a sóder is, marad az iszap és az agyag, és a benne szúnyogkeltető telepként funkcionáló gödrök.

Szúnyogokon és a névadó kacsákon más állatok is élnek errefelé, a külső oldal déli, laposabb részén lépten-nyomon hódok nyomába lehet botlani, ők maradtak az egyetlenek, akik küzdenek a sziget teljes beerdősülése ellen. Nyomaik könnyen felismerhetők, ugyanis mellettük mindig van valami más is: az általuk vonszolt dolgok nyomai. A sok nyom ellenére a sziget egyáltalán nincs letarolva, a 2018-ban alaposan megrágott déli csúcson is magához tértek a fűzfák. Élnek még itt szemérmes gázlómadarak is, lábnyomaik helyenként rovásírásszerű nyomokat hagynak a friss öntéstalajon. 

Korábbi írások a százhalombattai Kácsás-szigetről:

2013. április, Nagy Attila írása: Újjáéled a Kácsás-sziget Százhalombattán! 

2018. december: Zúzmarás Kácsás-sziget

Barátságok a Dunán

Ezúttal egy 51 éves sajtófotó nyomába eredünk, mely nem árul zsákbamacskát: a hátulján feltüntették a pontos címet, dátumot, sőt még a tulajdonos újság pecsétje is szerepel rajta. 1972. október 14., Barátság II. kőolajvezeték áthúzása a Dunán, Magyar Hírek szerkesztősége. Mint sok más, korábbi esetben ez az egyetlen kép jóval több információt rejt maga mögött, mint amit felfed a Duna és a csővezeték kapcsolatáról. Közben persze egy-két dunai sziget is felbukkan.

A Barátság II. kőolajvezeték áthúzása a Dunán (saját gyűjtés + Magyar Hírek) 

Két nappal a fenti felvétel elkészítése előtt, 1972. október 12-én, egy csütörtöki napon, reggel kilenc órakor Százhalombattától délre kezdődött meg a 705 méter hosszú, 650 tonnás Barátság II. csővezeték áthúzása a Dunán. A korabeli sajtó így számolt be az eseményről:

9 órakor Nagy Géza építésvezető az URH-rádiótelefonon átszólt a túlsó partra: kezdjük! Ezzel egyidőben intett a 100 lóerős lánctalpas vezetőjének. Felbőgött a motor a szigetcsépi oldalon, s a karnyi vastagságú drótköteleket a roppant erő kiemelte a folyóból. A Dunán veszteglő uszálykaraván figyelte az eseményeket, a rendőr motorosok két órányi megálljt parancsoltak a vizen. A hajósok, a parton álló munkások, alkalmi és hivatásos fotósok, s a „hadművelet” irányítói feszült figyelemmel nézték a százhalombattai partot: mikor dugja vízbe a fejét a csőkígyó? Egy 720 méter hosszúságú szánkóra erősítették a folyón átvezető három 300, 400 és 600 milliméter átmérőjű vezetékeket, a csőnyaláb a Duna alatt együtt képezi a Barátság II.-t. A szigetcsépi oldalon egész műszaki haderő állt készenlétben: több tucat lánctalpas, csigák, drótkötelek, mintegy fél kilométeres témán biztosítva a csörlés sikerét. A két porton URH rádiók hangzavara, s a beszélők hangja szinte összefolyt. Kilenc óra egy perc (a lánctalpas ekkor már kétméternyit hátrálhatott) a folyó felett pattanásig feszültek az acélkötelek, amikor a százhalombattai partról jeleztek. Megindult a kígyó. [...] Kilenc óra három perc: a feszülő kötelek megpattantak (később kiderült a csőkígyóhoz csatlakozó acélbilincsek szakadtak ki) szörnyű erővel rángatóztak a parton, s csaptak a vízre. Gyökér Lászlót, a Mátraaljai Szénbányák gépészét, az egyik kötél megcsapta, súlyosan megsérült. [1]

Az esemény helyszíne az Ercsi és Százhalombatta között húzódó magaspart és a szemközti Csepel-sziget volt, ahol a vezetéknek egy igencsak meredek, 50 méteres szintkülönbséget kellett legyőznie. Éppen ezért a tervezők egy lankásabb völgyet választottak ki a vezeték számára az 1617 és 1618-as folyamkilométer között. Ezen a jobb parti, ármentes földterületen ma a MOL végeláthatatlan dunai kőolajfinomítója terül el, azonban történetünk kezdetén a terület közigazgatásilag Ercsihez tartozott, annak Krizsándolina, más néven Máriaháza majorságához. 

A kőolajfinomító építése 1962-ben kezdődött meg és 1965-ben fejeződött be. Fontos megemlíteni azonban, hogy mielőtt a finomító felépült, egy kőolajvezeték már létezett ugyanezen a nyomvonalon, a Duna alatt. Ugyanis a fénykép hátulján szereplő kettes sorszám feltételezi egy másik kőolajvezeték meglétét, amelyet építése idején még sorszám nélkül Barátság kőolajvezetéknek hívtak. Ellentétben a második számúval, ez nem kelet, azaz Kárpátalja felől érkezett, hanem északi irányból, Csehszlovákia felől. A 400 milliméteres vezeték Drégelypalánknál lépett hazánk területére az Ipoly medrén keresztül, aztán nagy ívben keletről megkerülte Budapestet és a fővárostól délre keresztezte a Dunát az akkor még nem létező finomítóhoz. Sőt azon is túl, hiszen eredetileg Kápolnásnyékig építették meg, ahol találkozott a zalai vezetékkel, további kiágazással Szőny (Komárom) irányába. 

Nyomvonala ugyanannál az ercsi völgynél keresztezte a Duna fő ágát, ahol a kezdő képen dolgoznak a gépek. Mivel azonban szemközt a Csepel-sziget található, a vezetéknek legalább még egy Duna-ágat kereszteznie kellett a sziget másik oldalán. Mivel az interneten a Barátság I. vezeték nyomvonalát eléggé elnagyoltan ábrázolták, ha egyáltalán találni róla képeket, korabeli térképeket érdemes felhasználni. A Duna Pozsonytól a déli országhatárig tartó egyik térképe dátum nélküli, de nagy valószínűséggel az 1960-as években készülhetett. Ezen szerencsére feltüntették a Barátság I.-es vezeték Soroksári-Dunán átvezető szakaszát, de a Barátság II. még hiányzik róla. Azaz a térképnek 1962 után és 1972 előtt kellett elkészülnie.

Nem véletlenül szerepel a TITKOS! felirat a szegélyén, egy ilyen nemzetgazdaságilag létfontosságú kőolajvezeték nyomvonalát nem tüntethették volna fel egy korabeli turistatérképen például. A Barátság I. vezeték északkeleti irányból közelítette meg a Soroksári-Dunát Dunavarsány és Taksony között. Itt nyomvonala megtörik, és a lehető legrövidebb úton keresztezi a folyó sodorvonalát a Gulyásicza- és a Domariba-szigetek között, a 21. folyamkilométernél. Ezután Szigethalom déli előterében tovább halad délnyugati irányba és csak Szigetcsép és Tököl határán fordul ismét nyugat felé, ahol eléri és keresztezi a Duna főágát, majd felkapaszkodik a magaspartra, a kőolajfinomítóhoz. 

A korabeli sajtóból napra pontosan ismert, hogy mikor kezdték meg a csővezeték lefektetését a főágban. Az Esti Hírlap 1961. október 7-én szombaton a következőképpen tudósított: 

A múlt napokban a szakemberek népes csoportja gyűlt össze Százhalombatta mellett a nagy Duna-ágnál, hogy kijelöljék a Duna alatt a világ legnagyobb, 4500 kilométer hosszú Barátság kőolajvezeték helyét. [...] Hétfőn a Hídépítő Vállalat dolgozói Százhalombatta térségében megkezdik a Duna medrének robbantását és kedden két méter mélységben megindul a kőolajvezeték ágyának kotrása. [2]

Tehát a munkálatok 1961. október 9-én kezdődtek meg, alig három nappal az alábbi fotó elkészülte után. A fentrol.hu honlapon található légifelvétel pontosan ott készült október 6-án, ahol a vezetéket 1961 őszén áthúzták a folyón. A jobb parton már ki is vágták a nyomvonal útjában lévő erdősávot. Az ősi időpont nem lehetett véletlen, a munkálatok során valószínűleg kihasználták az őszi kisvizes időszakot. A Soroksári-ágat csak a következő év tavaszán küzdötték le, amikor a főágban már lefektették a csöveket. A Barátság I. kőolajvezeték végül 1962. május 1-jén készült el. Beüzemelés előtt a Duna, az Ipoly és a Rákos-patak vizével töltötték fel először, hogy nyomás alatt kiszűrhessék az esetleges szivárgásokat [3]. 

A Barátság I. vezeték nyomvonalán kivágott erdő. 1961. október 6. (fentrol.hu)

Mint láttuk, a Barátság II. nyomvonalát ugyanott vezették át a Dunán, mint az elődjét, ennek oka az volt, hogy ezt is a százhalombattai finomítóba vezették be. Csakhogy a második vezeték keletről érkezett, nem északról, ezért a Soroksári-Dunán egy másik szelvényben alakították ki az árkot. Mivel a második csővezeték 600 milliméteres volt, ráadásul két másik csövet is lefektettek, ezeknek jóval nagyobb árkot kellett kialakítani a Duna medrében.  

A már beüzemelt Barátság kőolajvezeték, 1968. október 28-án. (fentrol.hu)

Gigászi, három hónapos munka volt a csővezeték ágyának kialakítása a Duna medrében. A laza üledéket kotrással termelték ki, de Százhalombatta és Ercsi térségében előbukkanó sziklapadot robbantással lehetett csak leküzdeni. A folyón átvezető három 300, 400 és 600 milliméter átmérőjű vezetékek számára egy 15 méter széles árkot alakítottak ki és a Barátság I. vezetékkel ellentétben nem kettő, hanem 5-7 méteres mélységig hatoltak le a mederanyagban. Ráadásul 50 méterre még egy biztonsági vezetéket is lefektettek, amely vészhelyzet esetén át tudja venni a fő vezeték szerepét. A Hídépítő és Siófoki Kőolajvezeték vállalat munkásai számára lakókocsiparkot alakítottak ki Dunaharasztiban.

A Barátság II. vezeték építőinek, a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat dolgozóinak szállásául szolgáló lakókocsitelep. 
Fortepan / Urbán Tamás

A Barátság II. kőolajvezeték áthúzása a Dunán az átadás előtti utolsó mozzanat volt 1972-ben. Két nappal a kudarc után második nekifutásra, október 14-én kilenc újabb lánctalpas járművel (lásd a kezdőképen) és tizenkettővel több csőbilinccsel már sikerült a művelet. Százhalombatta felől a lejtőn a vezeték önsúlya is segítségére volt a dolgozóknak. Az előzetesen összehegesztett csöveken röntgennel vizsgálták az esetleges réseket, a lefektetett vezetéket pedig búvárok vizsgálták a mederben a visszatemetés előtt. A vezeték 1972. november 7-én (határidő előtt) készült el, alig 11 hónappal az első olajár robbanás előtt. Ugyanezen a szelvényen vezet keresztül az Algyő-Százhalombatta kőolajvezeték és a Százhalombatta-Szajol benzin- és gázolajvezeték.

A főágat keresztező csővezeték helyrajza.

Ellentétben a Barátság I. vezetékkel a II. számú nem kétszer, hanem háromszor keresztezi a Dunát. Ennek az az oka, hogy nem csak a Csepel-szigeten, hanem a Soroksári-ágban, Majosháza és Szigetcsép között található Domariba-szigeten is átvezették a csöveket a 25. folyamkilométernél, folyásirányban négy kilométerrel az első számú vezeték alatt. Ez a pont éppen Tököl és Szigetcsép közigazgatási határával van szemben, melyet a vezeték egészen a Csepel-sziget nyugati partjáig követ. Nagyjából félúton, a Csepel-sziget közepén találkozik a Barátság I.-el. 

A Barátság II. vezeték a Soroksári-Duna alatt. 1978. június 2. (fentrol.hu)

A Magyarok Világszövetségének képes kiadványában, a Magyar Hírekben 1972 őszén megjelent sajtófotó különlegességét az adja, hogy az oroszországi Szamaráig húzódó több ezer kilométer hosszú vezetéket utoljára látjuk a felszínen a betemetése előtt. A Duna medrében végzett hatalmas munkára már csak néhány átemelő szivattyútelep emlékeztet a part mentén, valamint a szigetcsépi Barátság utca a Bobonkov-szakadéktól északra.  

Források:

[1] Dunántúli Napló, 1972-10-13 / 242. szám

[2] Esti Hírlap, 1961-10-07 / 237. szám

[3] Népszabadság, 1962-04-30 / 100. szám

[4] Magyar Hírek, 1972-10-28 / 22. szám

Nyeles sziget

Öt lépesben tekintjük végig, hogyan hizlalták fel a Kácsás-szigetet Százhalombattán.

A Kácsás-sziget Százhalombatta-Dunafüreden 1964. július 7.

A Kácsás-szigetről már kétszer volt szó a blogon, elsőször a mellékágának kotrásáról írtunk, másodszor egy decemberi zúzmarás bejárás képei kapcsán már érintettük azt, amiről ezúttal szó lesz: a folyószabályozás szigetre gyakorolt hatásáról. 

Már a bejegyzés címe is erre a "hatásra" utal. A folyószabályozó mérnökök ugyanis egy nyelet illesztettek a "renitens" Kácsás-szigetre, amelyet a szakma párhuzammű néven ismer. Ez a nyél a sziget északi csúcsát köti össze a mai Damjanich utca tengelyében található hajóállomás alatt található partszakasszal. Lehetne mellékág elzáró gátként is hívni, ha a műtárgy merőlegest zárna be a sodorvonallal és nem párhuzamos lenne azzal. A párhuzammű építésével kapcsolatban két alapvető kérdésre keressük a választ; miért és mikor épült ez a "nyél"?

A két kérdést idősorrendben tettük fel. A miértre adott válasz egyben meg is indokolja a "mikor?"-ra adott választ. Egészen 1876 teléig kell visszamennünk az időben, amikor nem sok kellett hozzá, hogy Budapesten megismétlődjön az 1838-as jeges árvízi helyzet. 1876. február 26-án már a miniszterelnök előtt volt a javaslat a nemrég lezárt Soroksári-Duna megnyitásáról, hogy a fővárost fenyegető árvíz gond nélkül levonulhasson a másik mederben. A megnyitásra végül nem volt szükség, mert az utolsó pillanatban (szó szerint értendő) megmenekült a főváros és a gubacsi zárás is; a Duna utat talált magának a régi medrébe Tököl alatt, miután átszakadt a töltés. Mondjuk kevesebb kár keletkezett volna, ha időben megnyitják, vagy le sem zárják a Soroksári-Dunát. A gátszakadást korabeli beszámolók szerint egy sziget okozta, méghozzá az Ercsi, Batta, Tököl háromszögben található Kácsás-sziget. Itt torlódott fel a Duna jege a sziget észai csúcsán egy hatalmas jégdugót képezve, ami egészen Budapestig visszaduzzasztotta a folyót. 

1876. után szükségessé vált a budafoki ág rendezése, hogy a nagyobb árvizek is le tudjanak rajta vonulni, hiszen a meder már így is tele volt az ide átirányított Soroksári-Duna vizével. Itt térünk át a "mikor?" kérdésre. A meder rendezése érdekében a kormányzat 1878-81 között nekilátott elkotorni a zátonyokat, majd az 1881. év L. tc. mögé odatett pénzügyi források alapján folyószabályozási műveket is építettek. A munkálatokat Budafok és Pentele között 1881-1885 között végezték el. A Kácsás-szigeti párhuzammű is ebben az időintervallumban épült meg. Pontos évszámot nem ír Ihrig Dénes: A magyar vízszabályázás története c. művében, csupán a fenti intervallumot adja meg. Azonban a mapire.eu honlapon található Százhalombatta kataszteri térképén szereplő 1884-es dátum alaposan leszűkíti a lehetséges éveket két évre. Ezen a szelvényen (lásd alább) ugyanis még nem látható a "nyél". Tehát az vagy még ugyanabban az évben, 1884-ben, vagy egy év múlva 1885-ben épült fel (ha valaki tud pontosabb dátumot, írja meg nekünk!).

1884. Kataszteri térkép, mapire.eu

Az biztos, hogy 1911-ben már megvan a párhuzammű, legalábbis a Duna szabályozási térképén feltüntették. Mintegy 600 méter hosszú; egyik végpontja a hajóállomás, a másik pedig nem pontosan a Kácsás északi csúcsa, hanem attól valamivel keletebbre, a sziget oldalához csatlakozik be. A sziget ekkoriban 420 méter hosszú, 70 méter széles és kb. 2 hektár területű volt, természetesen a vízállás függvényében. Ezek a paraméterek tekinthetők a Kácsás utolsó természetes állapotának. A párhuzammű megépülése és a mellékág elzáródása után a sziget hízásnak indult. Eleinte lassan, majd egyre gyorsuló ütemben. 

1911. folyószabályozási térkép

A hízás illusztrálásához öt 1964-2018 között készült légifelvételt használunk fel, a két bemutatott térképen kívül. Az első három a fentrol.hu-ról van, jó szokás szerint napra pontos dátummal. Közülük kettő, az 1978 és 1981-es légifelvétel nagyjából ugyanazt az állapotot örökíti meg, de különböző vízállásnál, így érdemes volt mindkettőt felhasználni: 

1964. július 7.

1978. július 16.

1981. október 9.

2005. országos légifényképezés

2018. Bing maps

Mivel a fentrol.hu-s légifotókat .tfw kiterkesztéssel lehet letölteni, így a légifotókat térinformatikai programmal egymásra tudjuk helyezni, hogy aztán egy látványos .gif animáció kerekedjen belőle.

Az első, szürkeárnyalatos képünkön, 1964-ben még nem sok változást látunk odafentről az 1911-es állapotokhoz képest. Hasonló a sziget alakja és métere is. Egyetlen különbség a sziget északi csúcsán felnövő ártéri erdő, amely egyben kijelöli a Kácsás-sziget jövőbeli növekedésének irányát. Ezen a részen az alacsony vízállás miatt kiterjedt sekély, zátonyos mederszakaszt látni. 80 évvel a felépülése után a párhuzammű még mindig javarészt nyílt vízfelületet szel ketté, annak ellenére, hogy déli részén már komoly fasor nőtt fel. A sziget közepén egy kopár részt látunk, ezt az egykori tulajdonosa elmondása szerint káposztaföldként hasznosították a '60-as évek derekáig. Az általa megadott 3,5 hektáros művelt terület kissé soknak tűnik, tekintve, hogy az egész sziget területe volt ennyi akkoriban.

1978-ra a sziget tovább növekedik északon, a párhuzamművön belül, a mellékág rovására. Alacsony fűzerdő nőtt az északi, zátonyos részen az elmúlt 14 évben. Némiképpen növekedett a sziget dél felé is, valamint a mellékág rovására nyugati irányban. 1964-hez képest a sziget két sarkanytúval "gazdagodott", közülük a felső alvizén magányos fák jelzik a meder megkezdődő feltöltődését. Az 1978-as képen viszonylag magas vízállást látunk, a víz fodrozódásából ítélve a Duna két helyen is átzúdul a kőszóráson; közvetlenül a hajóállomás alatt és a szigettől közvetlenül északra.

Ehhez képest a három évvel későbbi, 1981-es alacsonyabb vízállás már megmutatja, hogy a mellékág felső részének eliszaposodása előrehaladott állapotban van. Erdősülő zátonyokat látunk a párhuzammű középső részén, a sziget északi csúcsánál, valamint a sarkantyúk alatt is. 1981 után a meder (és az egykori szigeti káposztaföld) feltöltődése és beerdősülése rohamosan felgyorsult.

Huszonnégy év elteltével, 2005-ben egy egészen más Kácsás-szigetet látunk. A felső mellékág egy keskeny csapástól eltekintve bezöldült. Igazából már nem is beszélhetünk szigetről; a Kácsás már inkább egy félszigethez hasonlít, melynek a gerincét az egykori párhuzammű alkotja. Hízás figyelhető meg az alsó sarkantyú alatt is, ahol a sziget szélessége közel kétszeresére nőtt. A két sarkantyú között is egyre több fa bukkant elő, némelyikük valódi "egyfás" szigetként funkcionál és csak alacsony vízállás idején forr egybe a Kácsással. A 2005-ös év volt az utolsó, amikor a 120 éve tartó feliszapolódás zavartalanul formálhatta a dunafüredi Duna part arculatát. 2006-ban ugyanis kikotorták a mellékág alsó 2/3-át, (bár mintha a 2005-ös légifotón is egy sóderszállító uszályt látnánk a mellékágban).

Ez a kotrás a meder szélességén nem, csak a mélységén változtatott, a 2018-as Bing térkép szerint. Az elmúlt évtizedben — a sziget megmentése érdekében végzett erőfeszítéseknek köszönhetően —lelassult a Kácsás hízása, sőt a főágból el is tűnt egy magányos egyfás sziget. 

Az 1884 és 2018 között eltelt 134 év során a Kácsás-sziget hossza és szélessége megduplázódott, területe négy és félszeresére nőtt. A hízás jelentős része 1981 és 2005 között következett be. Ez a negyed század közel akkora mértékű gyarapodást eredményezett mint az ezt megelőző 100 év. Az alábbi táblázat szemlélteti a változás számszerű értékeit (év, hossz, legnagyobb szélesség, terület): 

1884. 420 m, 70 m, 2 ha

1964. 510 m, 90 m, 3,4 ha

1978. 610 m, 100 m, 4,5 ha

2018. 1000 m, 160 m, 9,1 ha

A Kácsás-sziget területe 1964-ben, 1978-ban és 2018-ban.

Hogy mi várható a jövőben Dunafüred egyetlen szigetén? Emberi beavatkozás nélkül a Kácsás minden valószínűséggel tovább fog hízni. Még ha a mellékágat karban is tartják a horgászok, evezősök kedvéért, a sarkantyúk alatt tovább terjeszkedik majd a növényzet. Ennek a terjeszkedésnek különösen kedvez a 2018-ban tapasztalt rendkívül tartós rendkívül alacsony vízállás. A kedvezőbb változáshoz mindenképpen szükséges lenne a párhuzammű megnyitása akár több helyen. Ez azonban elkerülhetetlenül az ártéri erdő kényszerű vágásával járna. 

Zúzmarás Kácsás-sziget

Beköszöntött a zord tél Százhalombatta egyetlen dunai szigetén, a Kácsáson is. A vízzel borított mellékág befagyott, a főági részen a keleti szél a város felé sodorja a gőzölgő Duna páráját, miközben a fákról hulló zúzmara hószállingózás képzetét kelti a párhuzamművel parthoz kapcsolt szigeten. 

A Kácsás-sziget hódoktól lerágott déli csúcsa.

Egyre fogynak a Budapesthez közeli dunai szigetek, amelyen még nem jártunk személyesen. Az egyik utolsó ilyen sziget volt a Százhalombatta Dunafüred nevű városrészében található Kácsás-sziget. Szó már volt róla a blogon Nagy Attila jóvoltából, aki öt éve az Újjáéledő Kácsás-szigetről írt nekünk, de személyesen tíz év alatt először sikerült eljutni ide — akkor is pont télen. 

Matrica római fürdője 

A hódok (?) által letarolt déli szigetcsúcs

A  Kácsás-sziget és mellékága

Zátony törte fel az apadó Duna jégpáncélját

Inkább földmunka, mint meder...

A felső sarkantyú

A párhuzammű átvágása, ahol magasabb vízállás idején vizet kaphat a mellékág

Zúzmara zászlók

Röviden összefoglalva a sziget történetét annyit érdemes tudni róla, hogy a déli szigetcsúcsánál található Matrica római tábor és a hozzá tartozó római fürdő. Talán éppen erről kapta nevét Dunafüred városzrész. Hogy létezett-e akkor a sziget nem tudni. Az biztos, hogy a Kácsás már a XVIII. század végén létezett, az első katonai felmérés már feltünteti. A folyószabályozás valamikor 1884-1911 között pecsételte meg a sziget sorsát, egy hosszú párhuzamművel. Ez a párhuzammű a Damjanich utca végétől indult, itt kapcsolódott a parthoz és tartott egészen a Kácsás északi csúcsáig, ami akkoriban még a dunafüredi Rigó utca magasságában volt. Google térképen a növényzet színe szépen kijelöli a régi és új ártéri erdőket. 

A párhuzammű remek munkát végzett mérnöki szempontból, hiszen terv szerint összeszűkítette a medret a Batta és Tököl közötti medertágulatban, ahol a széles medren a Kácsás-sziget a tököli Urbanovicza-szigettel osztozott. A régi szigetcsúcs és a párhuzammű parti kiindulópontja között lassan feliszapolódott a meder. Hogy egészen pontosak legyünk, kb. az 1960-as évekig lassan, ezután egyre inkább gyorsuló ütemben. A hordalék kiülepedése miatt a mellékág északi részén terjedelmes ártéri erdő nőtt fel a meder helyén. Ez még ma is megvan, annak ellenére, hogy 2006-ban kikotorták a meder alsó 2/3-át, de ez nem sokat ér azzal a szerény, alig 2-3 méter széles nyílással, amit a párhuzamművön vágtak. Ezen a kisvizek nem jutnak át, mint ahogy 2018. december 18-án délelőtt, Budapesten mért 125 centiméteres, apadó vízállásnál sem volt átfolyás.

A mellékág felső szakaszán is volt némi kotrás, bár az így kialakított "mederként" kissé értelmezhetetlen forma leginkább egy építési területre emlékeztet, ahol egyszer végigment egy buldózer és kiirtotta az ártéri erdőt, majd az útjába eső sódert kiszórta a kialakított út két oldalára. Két ilyen nyomvonalat lehet még ilyen térdig hóval borított aljnövényzetben is kinyomozni. A rövidebb és frissebbnek tűnő a felső sarkantyú felett nyílik, a másik, kissé észrevehetetlenebb ettől kb. 150 méterre északra. 

A felső sarkantyú alatt képződött sziget

Közepes vízállásnál (Kb. 160 centiméteres Bp-i vízállásnál) ezek látják el a mellékágat friss vízzel. Ez is több, mint a semmi. Mivel az nem várható, hogy a Duna kiszélesíti a párhuzamművön tátongó lyukakat talán csak abban lehet bizakodni, hogy a kellően magas vízállás kimossa a mellékág felső részén felhalmozódott tekintélyes mennyiségű sóderes üledéket. 

Hogy a Kácsás-sziget minél tovább megőrizhesse a sziget mivoltát. 

Érd és Batta közös szigete

Dunánk folyása, medrének vonala sokat változott a földtörténeti korok alatt, ám még a legutóbbi párszáz évben is figyelemre méltón alakult. A régi térképek tanulmányozása során olykor meglepő változásokra figyelhetünk fel, hiszen akár egy emberöltő alatt átalakulhat a táj. Évtizedek alatt inkább a természeti katasztrófák vagy az utóbbi időkben az emberi beavatkozás következményeit fedezhetjük fel, így az egykori híradásokban kutatva sejthető meg ezek oka. E térképek részleteiben öröm az elmélyedés, különösen, ha az lakóhelyünk környékét, jól ismert, netán kedvenc helyeinket ábrázolja.

Írta: Süle Zsolt és Szávoszt-Vass Dániel

Térképek: mapire.eu, maps.hungaricana.hu

Hamzsabég szigete 1825-ben (forrás: maps.hungaricana)

Érd (Hamzsabég), Tököl és (Százhalom) Batta között volt régen egy sziget. Majdnem Tököl is birtokosnak mondhatta magát, de a határ éppen a sziget keleti partján húzódott. Batta és Érd testvériesen megosztoztak a Sánc-hegy tövében álló szigeten. Az északi része Érdé, a déli Battáé volt. Aztán ez a sziget valamikor 1862-1880 között eltűnt a térképekről és a Dunáról is, valószínűleg mindörökre. Ebben a cikkben térképek segítségével állítunk emléket ennek a kicsiny szigetnek, amely mint jéghegy csúcsaként egy jóval nagyobb zátony víz felé kerülő része volt, amíg minden bizonnyal a hajózás érdekében el nem kotorták.

Az 1783-ból származó alábbi térképpel mintegy 8 emberöltőre, 235 évre tekintünk vissza folyónk életére Érd –Százhalombatta környéki részén. A Duna íve mentén jól felismerhetők rajta a környék ma is meglevő tájékozódási pontjai:

• az akkor még szabályozatlan Benta patak völgye,
• Érd Óvárosa, a Beliczay-sziget,
• a ma Érd – Százhalombatta közötti magaspartnak nevezett Sánchegy és Attila vár.

A magaspart vonalában ekkor még két sziget volt félig látható, az egyik a tököli part mentén.

Mappa territoria Érdiense, et Tárnokense, praedia item Berke 1783 (forrás: maps.hungaricana)

  

Rengeteg térképen szerepel a sziget, de különös módon csupán egyetlen olyat találni, ahol a nevét is feltüntették. Ez a név pedig több kérdést vet fel, mint amit megválaszol: Kátsás-sziget. Kácsás-sziget ugyanis létezik most is Százhalombattánál, bár egy párhuzammű kapcsolja a parthoz, de ez a Kácsás-sziget a várostól délre fekszik, Dunafüred városrészben. Elképzelhető, hogy az elkotort sziget neve öröklődött át a másik battai szigetre?

Az alábbi képen még feltüntették az 1834-es kisvízi állapotokat, amikor a sziget és a zátony a legnagyobb terjedelmében mutatkozott a Dunán. Nagyvíz esetén nem rajzoltak be semmit, nyilván az árvizek teljesen ellepték a Kátsás-szigetet.

Kátsás-sziget 1850 (forrás: maps.hungaricana) 

Egy további speciális térkép példa 1862-ből, amin feltüntették a kiterjedt zátonyokat és szigeteket, a Bercsik Alajosné és Stigler Ferenc érdi molnármester malomhelyeit mutató térrajz:

Zátonyok Érd alatt 1862-ben (forrás: maps.hungaricana)

A területtel ismerkedésként a következőkben tekintsük át régiónk legkorábbi professzionális térképeit, az Osztrák-Magyar Monarchia idején készült katonai felmérések modern technológiával digitalizált változatait.

Az Első Katonai Felmérés (1763-1787) titkos anyagként készült, ezért nem ismert pontosan egyes részeinek a keletkezési időpontja. Érdemes az 1783-as állapotokat bemutató térképeket az eredeti oldalon (kép aláírásában a link) böngészni! Itt kipróbálható az elektronikus térkép megjelenítés látványos funkciója: a korabeli és a jelenlegi térképek egyidejűleg, egymásra vetítve tekinthetők meg. Ehhez a képernyő jobb felső sarkában levő vezérlő dobozban az ’Opciók’-ra kattintva a két csuszkával az alaptérképek és a történelmi térképek átfedésének/áttetszésének mértéke állítható be az egyidejűleg nézegetéshez.

I. kat felmérés 1783. (mapire.eu)

Ebben az időszakban feljegyeztek egy nagy árvizet a Dunán: „1775. február 15‐17. között a Duna elárasztotta és összedöntötte Pest és Buda lakóházainak felét (611 házat). A 764 cm‐es tetőző magasságot elért árvíz nyomán kezdett hozzá Pest vezetése – a mai Lehel tértől a Soroksári útig húzódó – árvízvédelmi töltés megépítéséhez. Ezzel a város vezetése Pest árvízvédelmét megoldottnak tekintette. Pedig a veszély nem múlt el. Az 1824‐től készített Duna Mappáción dolgozó mérnökök tudták, hogy a folyó szabályozatlan volta bármikor hatalmas árvíz előidézője, kiváltó oka lehet. A jeges árvíz veszélyeire a pest-budai állóhíd tervei hívták fel a figyelmet. A szakértők állásfoglalása egyértelmű volt: "nem a hídpillérek, hanem a Pest‐Buda alatti rendezetlen, zátonyos Duna‐szakasz ad okot félelemre.”

A Második Katonai Felmérés (1806-1869) között készült, a saját korában szintén titkosként kezelték. Az érdi szelvények egészen pontosan az 1859-es állapotokat tükrözik.

II. kat felmérés 1859. (mapire.eu)

A magasparttal szemben a sziget láthatóan egyre kisebb. Vajon milyen változások voltak az áramlási viszonyokban, ami ezt eredményezte?

Erre az időszakra esett az 1838 évi nagy pest-budai jeges árvíz, amiről érdemes tudni, hogy az nemcsak a fővárost érintette súlyosan:

„Az árvíz a Duna‐völgyben roppant károkat okozott. Volt olyan falu (pl. Albertfalva), ahol egy ház sem maradt,…”, „A gyors pest-budai apadásnak azonban nagy ára volt: a hatalmas jégtömeg a Budafoki Dunaágban újra meg újra elakadt, a víz pedig oldalirányban tört utat magának, elöntve Albertfalvát, Tétényt, Érdet, a teljes Csepel‐szigetet és a Duna bal parti síkságának mélyfekvésű területeit.”

Az árvíz 100. évfordulójára készült Budapest Székesfőváros kiadványa sok érdekes további részlettel szolgál: http://mtdaportal.extra.hu/books/nemethy_karoly_a_pest_budai_arviz.pdf

A Harmadik Katonai Felmérés (1869-1887) érdi és battai szelvényeit 1880-ban térképezték fel. Ebben az évben már nem lelték meg a térképészek a szigetet. Hová tűnhetett? 

III. kat felmérés 1880. (mapire.eu)

Ezen térkép részleten már mesterséges mederszabályozást, nagyobb volumenű áramlás szabályozási munkák eredményét láthatjuk, miszerint a Csepel sziget partjainál párhuzamművek épültek. Ezek mára teljesen eliszaposodtak, feltöltődtek és beerdősödtek, azaz a pert részévé váltak.

A Sánchegy alatt jól megfigyelhető, milyen változás történt a partvonalban az első felméréstől napjainkig. Ugyanez a második és a harmadik felmérésnél is megvizsgálható. Ezek alapján az látható, hogy az első és a második felmérés között jelentős partvonal és nyilván meder változás volt, aminek következtében a szigetek fokozatosan eltűntek valamikor 1862-1880 között!

A Kátsás-sziget eltűnése gyanúsan egybeesik a Soroksári-Duna gubacsi teljes lezárásával, melyre 1872-ben került sor. Ha nem a Duna egyharmaddal megnövekedő vízhozama mosta el, akkor a hajóutat kotró hajók termelhették ki.

Végül még egy aktuális, a vízügy által időszakosan aktualizált hajózási és gázló információkat tartalmazó térképet mutatok meg. Ez az aktuális vízállás adatok mellett a hajózásra alkalmas medret mutatja meg. Amin már nyomát sem látjuk a mederben az egykorvolt Kátsás-szigetnek; a kotróhajók remek munkát végeztek...

E jegyzetemmel bíztatom a kedves olvasókat, a lakhelyükhöz közeli, vagy más általuk ismert vízfolyásoknál tájékozódjanak hasonlóan: az interneten elérhető térképek és szöveges információk felhasználásával kerüljenek közelebb környezetük múltjához. Kívánok sok élményt a keresésben és meglepetéseket, amiről van mit beszélgetni, közeli és távolabbi ismerősökkel megosztani!

Újjáéled a Kácsás-sziget Százhalombattán!

Egy hónapja kaptam azt az olvasói levelet, melyből először hallhattam arról, hogy Százhalombattán is van egy dunai sziget; a Kácsás-sziget. Rövid leírást is mellékeltek, aminek úgy megörültem, hogy megkértem a szerzőt, Nagy Attilát, írjon egy bővebb bejegyzést erről a szigetről, ugyanis ki tudja mikor jutok el Százhalombatta Dunafüred nevű nyaralótelepére.

Pedig öreg ez a Kácsás-sziget, már az első katonai felmérés is kiterjedt földdarabként ábrázolta. A Ráckevei-Duna lezárása után megnövekvő vízhozam mintha elmosott volna belőle egy részt. 1929-ben már a parthoz csatolt szigetként ábrázolták. A kácsás-szigeti beszámoló tehát rövid rábeszélés után elkészült, alább olvasható, és én örömmel veszem, ha majd mások is kedvet kapnak az íráshoz!

 írta: Nagy Attila

A Kácsás-sziget Százhalombatta dunafüredi részénél, a hajókikötőtől délre található. A szigetről használható információkat, egy régi battai halászcsalád képviselőjétől, Dubecz Tivadar bácsitól sikerült kapnom. Külön köszönet neki a segítségért. 
 

„Eredetileg a grófi birtok része volt a sziget is. Aztán 1945-ben a földosztáskor, egy csere ügylet során került a családunk tulajdonába. Mivel mi halászok voltunk, mi meg tudtuk közelíteni, és használatba tudtuk venni. Akkor még nagyobb volt a mostani állapotához képest, és szélesebb víz választotta el a parttól, mint most. Volt egy helyi gazda, aki vállalta, hogy beúsztatja a lovát és ő rendszeresen felszántotta a sziget közepét. 3,5 hektárnyi területet műveltünk, káposztát termeltünk rajta. A jó gazdag, ártéri talajon, lavórnyi káposzták teremtek. A Duna ugye rendszeresen elöntötte, olyan 680 cm-es vízállásnál lepte el teljesen. Ezzel biztosítva a tápanyagban gazdag termőföldet. Aztán a 60-as években elkezdődött az iparosítás Százhalombattán. Egyre több ember jelent meg a parton, fürödtek, egyre többen horgásztak, és a veteménynek sajnos egyre többször lábakélt. Így aztán felhagytunk a termeléssel és hagytuk, hogy benőjék a fák és ezután erdőként hasznosítottuk tovább. Aztán amikor a 90-es években kárpótlási jegyekért meg lehetett volna vásárolni, végül is lemondtunk róla, mert már nem olyan, mint régen volt. Aztán egy helyi vállalkozó vásárolta meg, és azóta magántulajdonban van. Még egy kis érdekesség: A sziget déli vége alatti parton található az egykori római tábor és a Napóleoni időkből megmaradt védelmi sáncok maradványa. A területen halásztunk egyszer, mikor a hálóba egy hatalmas kőtömb akadt. Mikor jobban átvizsgáltuk akkor derült ki, hogy domborművek, feliratok vannak rajta. Aztán értesítettük az illetékeseket, akik megállapították, hogy egy római szarkofág fedőlapja. A lelet a helyi múzeumban megtekinthető. Egyszer érdemes lenne itt átkutatni a medret, mert biztos sok értékes dolgot lehetne még találni. Lehet, hogy még a régi tábor egy része, a víz alatt van.”

Nem nagy sziget, nincs rajta semmi az ártéri erdőn kívül. A főág felőli oldalán van talán két rugany, ami kedvelt horgászhely. Sok battainak viszont kellemes emlékei vannak róla, mert a déli szigetcsúcsnál volt anno a városi strand a 60'-70'-es években. Tiszta, sóderos, partja volt, amíg valaki ki nem találta, hogy az északi részt zárják le egy gáttal. Azután a holtág szépen feliszapolódott, benőtte a bozót, aztán a fák,  és majdnem el is tűnt, mikor észbe kaptak, hogy talán még megmenthető a Kácsás-sziget a feltöltődéstől. 2006-ban déli végétől kikotorták a mellékág kb. 2/3-át. Annyiból jobb lett, hogy most már újból horgászható a holtág ezen része. Viszont az eleje, még mindig le van zárva, nincs állandó vízátfolyás, csak nagy áradások alkalmával. Így viszont az újabb iszaplerakódás veszélye továbbra is fenn áll.

A '30-as években még Páva szigetként szerepelt az ingatlanhirdetésen

Az erőmű építése során a hűtővizet belevezették a Benta patakba. Ennek hatására jelentősen megnőtt a vízhozama, és ez elkezdte kimosni a nyugati partot és a szigetet is. Ezért a gát védelmére a sziget északi csúcsától felfelé, egy kőszórást csináltak. Ez viszont meg is pecsételte a sziget sorsát. A lezárt ág vizének áramlása teljesen lelassult, az áradások után egyre több hordalék, iszap rakódott le és lassan elkezdődött a feltöltődése. Rövid időn belül a szigetből, félsziget lett. Egyrészt a horgászok örültek ennek, mert így a szigetet száraz lábbal is el lehetett érni. A másik haszonélvezői a kajakosok és a helyi flottillások voltak, akik a déli csúccsal szemben lévő partoldalon található Csónakházból kiindulva, itt tartották, és tartják mai is edzéseiket. A dunai mederrekonstrukciók során, a sziget főmeder felöli oldalán, két rugany került kialakításra. Érdekességük, hogy folyásirányra felfelé lettek kialakítva. A csepeli szabadkikötő építésekor elbontott hatalmas betontömböket, köveket hozták ide. A kialakításból adódóan viszont a két rugany között kisebb szigetecskék alakultak ki. Az alsó rész alatti feltöltődés viszont már akkora, hogy most már szervesen kapcsolódik a szigethez. Ez a műholdképeken nagyon jól látszik. 2006-ban elkezdődött a sziget holtágának rekultivációja, a régi kedvelt horgász és kirándulóhely felélesztése. A holtág medret a déli végétől indulva, kb. 2/3-ad részig tudták kikotorni, az északi sűrű, fás bokros terület miatt. Az egykori felső szigetcsúcs környékén – talán magán akció keretében - 2 helyen is megbontották az kövezést. Ennek eredményeként két új vízfolyás alakult ki, ami összeköttetésben áll a régi-új partoldali ággal. Közepes vízállásnál is az egyik ágban folyamatos vízáramlás van, aminek hatására fokozatosan szélesedik, mélyül, az új csatorna, sok helyen előhozva az eredeti sóderes talapzatot. Az állandó összeköttetés nyomán, újból kezd kialakulni az egykori sziget, és kezd visszatérni az élet a „holtágba”.

A hajdani északi szigetcsúcs a bozótban, a kikötőnél

Vízmosások a kikötő után

1. megbontás

Az 1. megbontás csatornája

2. megbontás, talán az új északi szigetcsúcs, kb. 1,5m mély !

A kotrás feletti mellékág délre

2. csatorna, a mellékág felé

2. csatorna torkolata a mellékágba, a kotrás és az az fölötti mellékág határa is

Az újjáéledő mellékág, délre (kotrás fölötti rész)

A kotrás feletti mellékág és a 2. csatorna torkolata a partról, a fák között a főág

A déli szigetcsúcs

A mellékág medrét, kb. 2/3-ig sikerült először kikotorni. Nekem úgy tűnik, hogy azóta tovább kotorták északnak, de az adottságok miatt, nyilván nem olyan szélességben mint az első szakaszt.  De az is lehet, hogy a nagyobb áradások mélyítették tovább a mellékág felső részét. Erre utaló biztos információkat nem hallottam. Egy tény van, hogy a kotróhajó még mindig a sziget déli végénél, a Csónakház alatt áll és ott dolgozik. A még feltöltődött részen található az 1. és a 2. "csatorna" is. Ezeknél úgy vélem, hogy csak a kőgátak megbontása az emberi kéz munkája, a többit már a Duna intézi a saját erejéből, és alakítja ki, az új Kácsás-szigetet!

A kotrás és párhuzammű-megbontás helye egy 2011-es google felvételen

Fényképezte: Nagy Attila
Régi képek: Buzay József gyűjteményéből valók, ő bocsájtotta a városi Archívum részére.
Dunafüredi ingatlanhirdetés: Pozsgainé Szabó Éva adománya a százhalombattai Városi Archívum javára.