Szentpéter gyógyuló tájsebei

Tahitótfalutól északra, a középkori Szentpéter falu Duna-partján hat évtizedes légifelvételeken kotrók által megrágott zátonyok tanúskodnak egy azóta szerencsére megszüntetett foglalatosságról. A táj azóta alaposan átalakult, erdő takarta el a klasszikus mederformákat elcsúfító tájsebeket, ezek kialakulását, múltját, jelenét és jövőjét mutatjuk be ebben az írásban, illetve arra is kitérünk milyen folyamatok alakítják mostanában a szentpéteri meder morfológiáját.

Szentpéter megrágott zátonyai 1972-ben, ÉNY-ra tájolva (fentrol.hu)

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakult ki a magyarországi Duna-szakasz úgy ahogy azt ma látjuk, ha lesétálunk a partra, elengedhetetlen, hogy értsük az utóbbi két évszázadban elvégzett beavatkozásokat, aminek részét képezi a jégzajlás jelentette fenyegetés kiküszöbölésére és a hajózás biztosítása érdekében elvégzett folyószabályozás, ugyanakkor a XX. századból nagyon fontos megemlíteni egy jobbára dokumentálatlan, központilag nem teljesen szabályozott és ellenőrzött—sajnos nincs rá jobb szó—rablógazdálkodást, ami máig nyomozható tájsebeket okozott a dunai szigeteken, és zátonyokon. Ez pedig nem más, mint a légifotókon jól látható, a blogon már több alkalommal tárgyalt kavicsbányászat.

Az 1960-as évek tájseb-peremei a mai helyzetre illesztve.

Tájseb alatt definíció szerint a természeti környezet jelentős mértékű változását értik, azonban hozzá kell tenni, hogy ez a változás jellemzően romlást jelent, a táj esztétikai értékének komoly károsodását. Szempont az is, hogy mindez a szélesebb közönség számára is érzékelhető legyen, egy zárt telken ásott gödör tipikusan nem tartozik a tájseb kategóriába. Tájseb lehet negatív (bányagödör) vagy pozitív (meddőhányó, szemétlerakó) forma, vagy éppen egy erdő helyére épített 120 hektáros akkumulátorgyár. Legtipikusabb dunai példája a szétbányászott Naszály, melynek fehér bányagödrei több tíz kilométeres körön belül határozzák meg a tájképet, de hasonlóan negatív példa a délegyházi kavicsbányák vidéke, ez a több négyzetkilométerre kiterjedő, sivár tó- és bányagödör-vidék. Utóbbival mutatnak párhuzamot a szentpéteri zátonyok, ahol valószínűleg ad hoc módon termelték ki a folyami kavicsot, homokot és sódert az 1960-as években. 

A szentpéteri Duna-part, 1961. május 25. (fentrol.hu)

Szentpéternél érdemes egy bekezdés erejéig röviden kitérni (készül erről egy hosszabb írás is, az "Adalékok CIRPI vízrajzához" folytatásaként) az itteni Duna metamorfózisára, ugyanis az elmúlt hat évtizedben a Szentendrei-Dunán sehol máshol nem alakult át ennyire a part képe, bár ennek nem sok köze van a tájsebekhez. (Sőt...) 

1961-nél nem is kell messzebbre menni az időben vissza, ezen a szép nadrájszíjtelek-mintás légifelvételen középvíz idején látjuk azt a kanyarulatot, ahol a Szentendrei-Duna derékszögben ráfordul a tahitótfalusi hídra. A meder szélén, a két parton mindössze egy sornyi fa alkotja az ártéri "erdőt", ami viszonylag keskeny átmenetet biztosít a víz és a megművelt földek között. Nagymarosnál mért 299 centiméteres vízállásnál a folyó kitölti a fél kilométeres szélességet elérő középvízi medrét, elrejtve szemünk elől a mélyben fekvő formakincset, a domború part mentén kialakuló kavicszátonyokat, közülük négy nagyobb egy 1964-es légifotón már előbukkan, alig egy méterrel alacsonyabb vízállásánál (Nagymaros 212 cm). A zátonyok Tahitótfaluhoz közelebb eső végén már ekkor félkaréjos, mesterséges mélyedések jelennek meg, egyértelműen bizonyítva, hogy a kavics kitermelése ekkor már zajlott. 

Alig öt évvel később, 1969. október 15-én, Nagymarosnál mért 79 centiméteres, viszonylag alacsony vízállásnál a zátonyok teljes terjedelmükben felszínre bukkannak, azonban a sodrás által kialakított, szabályosan ívelt, lekerekített formákat hiába keresnénk, a terület a már említett délegyházi környékre emlékeztet. A zátonyok főági oldalából jelentős darabok hiányoznak, de a legnagyobb anyaghiány mutatkozik a kialakuló szigetmagok közötti nyílt zátonyfelszínt is, ezek közül van ami kapcsolatban van a folyóval, és van olyan is, ami leginkább egy bányatóra emlékeztet, Az egyikhez mintha egy keskeny, a mederre merőleges csatorna is vezetne, amit azért alakítottak ki, hogy a kotróhajó bejuthasson az ifjú szigetek közé. Ezek a formák arra engednek következtetni, hogy a kitermelés nagyobb része kotróhajókról zajlott, bár a zátony felszínére több földút nyomvonal is vezet, keréknyomokat látni a kavicson is, de mivel október 15-e előtt magasabb volt a vízállás, az is előfordulhat, hogy a kavicsot elszállító tehergépjárművek nyomait elmosta, elhalványította a sodrás. Összevetve a három évvel későbbi állapottal (lásd: kezdőképen), megállapítható, hogy nemrégiben felhagyhattak a kavicskotrással, hiszen 1969-1972 nem alakultak ki újabb bányagödrök, illetve a partvonalba sem martak bele újabb helyeken. Szembeötlő a növényzet térhódítása, mely a meder mélyülésére vezethető vissza, amely viszonylag gyorsan eltüntette a tájsebeket a tájat odafentről fényképező repülőgépek kamerája elől. De vajon mi maradt meg mindebből a terepen, nagyjából hatvan évvel a kitermelés után?  

A szentpéteri Duna-part, 1969. október 15. (fentrol.hu) 

2025. január 19-én, vasárnap, Nagymarosnál mért 62 centiméteres apadó vízállásnál készültek az alábbi fényképek, amelyek arra hivatottak, hogy részben általuk megfogjuk azt az elementáris jelenséget, ami ezeket a tájsebeket az elmúlt hatvan évben erejét megfeszítve arra törekedett, hogy mindörökre elmossa, betemesse, eltiporja, röviden összefoglalva ezt a jelenséget; a külső erők munkáját, ami kifejezetten nagy hatással képes véghezvinni az akaratát egy folyami ártéren. 

Kavicsbánya helyén létrejött tavacska

Az első és legfontosabb fejlemény, hogy 1961 óta a középvízi meder ebben a szelvényben 300 méternyit szűkült a zátonyokon felnövekedett erők miatt, így már van olyan hely ahol a korábbi fél kilométer helyett már csak 180 méter széles a Szentendrei-Duna. Az 1969-ben még csak szigetmagként jellemezhető fás területek az elmúlt évtizedek során fokozatosan terjeszkedtek a mederben lévő kavicszátonyok rovására, mígnem szinte 90%-ban benőttek minden rendelkezésre álló felületet. 

Ez a feltehetően ásott meder biztosítja a Szentpéteri-mellékág vízutánpótlását felülről.

A maradék 10 százaléknyi terület pedig nagyjából megegyezik az 1960-as években kibányászott kavicsgödrökkel, ahol a mély fekvés miatt a növényzet nem tudott megtelepedni, annak ellenére, hogy a szövetséges Duna mindent megtett annak érdekében, hogy ezeket betemesse, és itt is meg tudjon telepedni a növényzet. A bányagödrök helyén ugyanis manapság nyílt vízfelület található; morfológiailag két kategóriába sorolta ezeket a Duna, vannak olyan területek, amiket inkább lezárt mellékágként, vagy ártéri kubikosgödörben kialakult tóként lehetne jellemezni, a másik kategóriába pedig az a terület tartozik, ahol a kotrások miatt egy mellékág alakult ki, ami a Szentpéteri-sziget autonómiáját garantálja, legalábbis70 centiméter feletti nagymarosi vízállás esetén. 

A kotrás által kialakított perem és a mederbe lógó "félsziget".

Összesen két tómedret találni a Szentpéteri-sziget környékén, amelyek bányagödrökből alakultak ki, közülük az egyik a szigettől keletre található egy jól elkülöníthető mélyedésben, amit egy keskeny árok köt össze a mellékággal. Itt a mélyedés nagyjából embermagasságú, partjai meredeken szakadnak le, de például az eredetileg bányászott anyag, a sóder nem látszik már ki az ártéri iszapos üledék alól. A másik tómeder ennél sekélyebb, bár ugyancsak egy vékonyka köldökzsinór köti össze a mellékággal, de ez annak az alsó szakaszából nyílik, a kisebbik ágról tulajdonképpen a növényzet térhódítása választotta le, fokozatosan szűkítve a két víztest kapcsolatát. 

A meredek partél a déli oldalon.

Nagyon úgy tűnik, hogy a kavicskotrásnak jelentős szerepe volt abban, hogy a Szentpéteri-sziget az év nagyobbik részében valódi szigetként viselkedik, és minden oldalról a Szentendrei-Duna vízteste veszi körül. Az 1969-es kotrások nyomai korrelálnak a medrek mai nyomvonalával, legyen szó a sziget külső vagy belső oldaláról. A mellékág 2025. január 19-én lefűződő helyzetben volt, azaz a kapcsolat éppen megszakadt a főággal (a küszöbszint nagyjából 70-75 cm a nagymarosi vízmércén), a mellékág vize mindkét irányban a főág felé szivárgott keskeny ereken, ennek köszönhetően nedves iszapréteg borította a mélyebben fekvő térszíneket, miközben a 2024. szeptemberi Borisz-árvíz szürke lenyomata még mindig beszintezte az ártéri erdő fáit. 

Tavacska egy, a mellékágból kiágazó öblözetben

A Szentpéteri-sziget mellékága ma is nyomát viseli a bányászatnak, a víz kénytelen mesterséges félszigetek és egyéb bányászatból visszamaradt pozitív formák között kanyarogni, miközben a gödrök pereme rajzolja ki ma is a meder peremét. Ebben a meredek peremben napjainkban hódkolóniák élnek, járataik behálózzák a bányagödrök oldalát, meglehetősen jó életkörülményeket biztosítva számukra. 

Tó-mellékág köldökzsinór

Azonban ne számítsunk arra, hogy a bányászat és a kotrás éles formáira bukkanunk a helyszínen. Kifejezetten nehéz volt olyan pontot fényképezni, mely által illusztrálni lehetne a hatvan évvel ezelőtti légifotón látható állapotokat. A külső erők hatásai tompították a formákat, ami magasabb volt alacsonyabb lett, ami mélyebb volt feltöltődött, a kavicsot többnyire vastag iszap borítja a domború part helyzetéből kifolyólag. A növényzet térhódítása, az ártéri erdők kaotikus talajszintje megnehezíti a táj megtapasztalását, egyúttal jelzi, hogy a természet újra kézbe vette a táj átalakítását, és ha lassan is, de biztosan halad vele a Szentendrei-Dunának ezen a szakaszán.  

Kanyarulat, hódok és kilátás Dunabogdányra

Ugyanúgy, ahogy a folyószabályozási munkálatok után hátramaradt kubikosgödrökben, ezekben a kotrásból visszamaradt mélyedésekben is változatos élővilág alakulhatott ki, az egyhangú terepű (természetes) ártéri erdőkkel szemben itt különféle szintek figyelhetők meg, és mindegyik szinten más és más életközösség verhetett tanyát. Ebből a szempontból talán pozitívnak ítélhetnénk meg a hatvan évvel ezelőtti kavicskotrást, de ezen a zátonyos szakaszon ugyanennyire változatos élőhely—igaz más formában—de magától is létrejöhetett volna.

Dunavirág mentőakció

IN ENGLISH

Hosszú kihagyás után 2012 volt az első év, amikor a dunavirág kérészek (Ephoron virgo) a vízminőség javulásának hatására visszatértek a Dunára. Budapest és Tahitótfalu között számos helyről jelezték, hogy az alkonyat után milliószámra vették célba a folyó parti lámpákat. Azóta megjelentek a Rábán is, és évről-évre rendszeressé vált július végi-augusztusi rajzásuk a Dunán. De akkor miért jelenik meg róluk egy olyan természetfilm, miszerint máris meg kell őket menteni?

Mivel azt szeretnénk, hogy a választ mindenki a filmből kapja meg ezért egészen röviden összefoglalva a helyzet a következő: Mivel a dunavirágok alkonyat után rajzanak a folyóparti fényforrások fénycsapdaként vonzzák őket. Mivel a fénycsapda általában a parton helyezkedik el a nőstény dunavirágok a partra hullajtják petecsomóikat, így azokból nem fog kikelni már újabb generáció. Komoly problémát okoznak a hidak világítása, itt a kérészek az aszfalton pusztulnak el a gépjárművek kerekei alatt. Mivel egy darab kérész eszmei értéke 10 ezer forint, belátható, hogy ez megszámolhatatlanul sok forintnyi természetvédelmi kárt okoz, amellett, hogy az aszfalton maradt petékből sem kelnek ki kérészek. A probléma megoldásán már dolgoznak, a Dunavirág Mentőakció ezt az erőfeszítést mutatja be.

Arra egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogy mit keres a hód meg a nutria ebben a filmben, ha valaki tudja árulja el. A dunavirág mentőakció című film mindenestre megnyerte Gödöllőn a III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál - Kárpát-medence természeti értékei - Dokumentumfilm szekcióját Ezúttal is gratulálunk a Filmdzsungel Stúdiónak és a TZSM Produkciónak! 

Ha a Youtube videó esetleg nem működne, ezeken a linkeken is megtalálható a Dunavirág Mentőakció:

• http://teka.filmdzsungel.hu/dunavirag_mentoakcio/
• http://www.mediaklikk.hu/video/a-dunavirag-mentoakcio-2/
• https://vimeo.com/ondemand/adunaviragmentoakcio

Irodalom:

• Farkas Alexandra: Fénysorompóval a kérészek védelméért National Geographic,  2017. 07. 27.

Kajaktúra a tündéri erdőben

A folyami szigetek jellemzően nem túl hosszú életűek ha a földtörténeti időben vizsgáljuk őket. Különösen rövid élet adatott meg a Szigetmonostorhoz tartozó Tündér-szigetnek. 80 év, azaz emberi élethossz. Ennyi telt el azóta, hogy megjelent a Dunán, ebből az utolsó ötven év már a feliszapolódás jegyében telt el. 1958 és 1962 között épült fel az a keresztgát, mely végül megpecsételte és megpecsételi a mai napig a sziget sorsát. 

A Duna és négy szigete a Megyeri hídról fényképezve.

Régi evezősök elbeszélése alapján a sziget mellett még a '70-es években is nagyszerűen lehetett evezni, a szűkülő mellékágban ekkor még meg tudott fordulni egy 10 méter hosszú evezőshajó. A sziget fejlődéstörténetét két éve térképeken követtük nyomon, azóta sok minden történt a szigettel, érdemes ezt is áttekinteni a részletes bejárás előtt. Tavaly érkezett a megkeresés Attilától, aki az óbudai Kézi Hajtásúak Napja szervezője, hogy szívügyének tekinti a dunai szigetek revitalizációját és mivel hozzájuk a Tündér-sziget esik legközelebb, ezzel szeretnék elkezdeni, a remélhetően folyamattá bővülő sziget rendbetételt. A vízüggyel és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen szerveztek egy bejárást, amelyen a nemzeti park küldöttsége meglepve fedezett fel egy - a vízisportolók által már régen ismert átjárót (itt: 47.622539, 19.093497), mely középvízállás felett a Szentendrei-Dunából táplálja a beerdősült mellékágat. Az alábbi, 1953-as légifotó tanúsága szerint az 1960 körüli lezárás előtt három különálló zátony között is léteztek hasonló átfolyások, de ez a ma létező egészen biztos, hogy nem folytonos azokkal, sőt nagyon valószínű, hogy ezt emberkéz alkotta.  Ezt az elméletet még Péter túratársam sem osztotta, szerinte: 

"Az 1953-as felső átfolyás helyén van a most is járható átjáró. Ha megnézzük a szigetet a Google-Earth-ben, akkor látszik, hogy a Szentendrei szigetet keresztező út tengelye egy kicsit délebben metszi a Tündérszigetet, mint az átjáró. Ugyanez látszik az 1953-as légifotón is.
Egyébként a lezáró gát építése után, 1964 vagy 65-ben egy napot sátoroztam a szigeten, akkor már volt átjáró. Hogy egy vagy kettő, arra nem emlékszem.
Ebből számomra az következik, hogy nem emberi kéz alkotta meg az átjárót. Lehet, hogy valaki azóta kicsit alakított rajta, kikotorta, megtisztította, de eredetileg biztosan természetes volt. Ha a vonalvezetése megváltozott, kanyargósabb lett, az is biztosan a víz számlájára írható."

Bárhogy is alakult ki, ez az átfolyás középvíznél elevenedik meg, ez alatt sajnos a mellékág csak alulról kap vizet, de vízmozgás nincsen benne. A lassú vízmozgás (főként hullámzás), a finom szemcsés hordalék és a felhalmozódó uszadék ideális terep egy felnövekvő fűzerdőnek. Egy index fórumos bejegyzés szerint körülbelül egy hete már járható volt hajóval az átfolyás, ekkor a budapesti vízmérce körülbelül 330 centimétert mutatott. Civil kezdeményezés volt, hogy ezt az átjárót kis rásegítéssel 200 centiméteres vízszintre süllyesszék, de erre hatósági engedély kellene. Már az is kisebbfajta csoda, hogy ez az átjáró létrejött, de mivel a Dunára merőlegesen helyezkedik el fenntartása állandó karbantartást igényelne. A keresztgát megnyitása is szóba került, de ezt állítólag az erdészet (a szigeten néha fakitermelés folyik - bár ennek nyomát sem láttuk) használja, így talán legfeljebb egy átfolyást lehetne bele építeni. Ez megoldaná a mellékág vízutánpótlását, de ez a vízhozam nem lenne elég, hogy a füzest és a hordalékot kimossa a főágba. Mindenesetre egy sikeres folyórehabilitáció lökést és megfelelő sajtóvisszhangot biztosíthatna további dunai sziget-rehabilitációknak.

A Tündér-sziget (alul) fénykorában

Ilyen előzmények után nem volt más hátra mint személyesen is felkeresni ezt az átjárót és felmérni a meder állapotát. Szerencsére a Külker evezősei nem csak neveztek, de közülük volt, aki első helyezést ért el a legutóbbi fotópályázaton, és a részükről vetődött fel egy közös vízitúra lehetősége. Végül az ő és a Duna vízállásának jóvoltából alkalom nyílt ezt az egykor szebb napokat látott Duna-szakaszt bejárni - ráadásul vízen. Az eredeti terv szerint az Egyfás-szigeten is kikötöttünk volna, de ez pünkösd vasárnap a vízállás miatt lehetetlen volt. Ennek ellenére kiderült, hogy az Egyfás már régen nem egy fás sziget, egy fiatal fehér eperfa is szárba szökkent rajta a fűzek mellett. Sőt idén már terem is!

A Tündér-sziget bejáratát egyre nehezebb felismerni. Mostanában ott horgonyoz a Pumukli, amely világítótoronyként jelzi a bejáratot a hajósoknak. 

A Római Partról nincs túl messze a hely, elég elmenni a Luppa-szigetig és alig öt kilométer evezés után már meg is érkeztünk. A holtág alsó száz métere könnyedén járható még nagyobb négypárevezősökkel is, de ha mi is ilyen hajóban ültünk volna nem sokat láttunk volna a legérdekesebb részekből. Kétszemélyes túrakajakkal is meglehetősen nehéz volt navigálni a nyakig elárasztott ártéri erdőben. Az alábbi képek külön kommentár nélkül is jól érzékeltetik a Budapesten de. 11-kor saccolt 463 centiméteres vízállást. (Reggel hétkor 451, este hétkor 488 cm-t mértek a Vigadó téren.)

Egész nap enyhén felhős volt az idő,  de a párzó bogarak révén, vagy a fák túlzott vízfelvétele miatt a fűzfákról folyamatosan csöpögött ránk a habos víz. További "veszélyt" jelentettek az árvíz elől a fákra menekült pókok és bogarak seregei. Célszerű tehát ilyen vízállás esetén egy machete társaságában evezni errefelé. 

Többször előfordult, hogy azt gondoltuk kész, eddig jutottunk, de mindig találtunk egy kajaknyi átjárót. Volt, hogy 20 cm hiányzott, hogy fennakadjunk egy kidőlt fán, volt, hogy uszadékból álló sziget állta utunkat, melynek magját egy leszakadt Lehel márkájú hűtőajtó képezte.

Tervben volt, hogy megnézzük a zárást is, hátha víz alatt van, de egy áthatolhatatlan erdő állta utunkat, ahol már semmiféle hajózható csatorna nem volt kivehető. Mivel itt jobbára kiszáradt fák állták utunkat, egy kisvizes időszakban könnyen meg lehetne tisztítani a terepet. 

Tapasztalt evezősök jól ismerik a Tündér-szigeti mellékág hidrológiai viszonyait, mikor hol és meddig lehet eljutni benne. Keskeny, kis merülésű és rövid hajókkal egészen jól el lehet navigálni a mederben felnőtt ártéri erdőben.

Az átjáró már egészen eldugott helyen található, egyedül az erdő mögött átsejlő égbolt adhat támpontot, hogy közel már a Szentendrei-Duna. Egyedül itt láttunk egy keskeny földsávot a víz fölé emelkedni a szigeti oldalon. Ez is csak fél méterrel volt a víz színe fölött. Elképzelhető, hogy a Tündér-sziget legmagasabb pontja errefelé található. 

Alaposan kihasználtuk a kedvező vízállást, oda-vissza kétszer is bejártuk a Tündér-sziget mellékágát. Annak ellenére, hogy tovább emelkedik a vízállás az evezés az erdőben egyre nehezebbé fog válni, mivel a folyó lassan eléri a fiatal erdő lombkoronáját és bezárulnak az eddig nyitva álló csatornák. Ha esetleg valakinek mégiscsak sikerül bejutnia, szívesen várjuk az élménybeszámolót! 

Köszönöm szépen a túrát Péternek és Jánosnak! 

http://www.kulkerek.hu/

Még megvan a Tenke-sziget

Zsebemben a friss dunai vízummal vágtam neki, hogy felkutassak egy, a Szentendrei-sziget déli csúcsánál jópár évtizeddel ezelőtt eltűnt szigetet. Csupán a térképek őrzik emlékét a nevenincs sziget valószínűtlen alakjának és keskeny mellékágának. Helyét benőtte az erdő, mindössze abban lehetett reménykedni, hogy egykori medrének még meglesz valahol a nyoma. És akkor talán még egy nevet is érdemes lesz választani számára. 

Úti célom a Szentendrei-sziget kisebbik ága mellett található, éppen a már alaposan kivesézett Hatos/Sárkány/Szálasi-szigettel átellemben.  Ez azt jelenti, hogy ez az eltűnt sziget is a hatodik folyamkilométernél található. A szárazföld felől az ártéri erdő mögött viszonylag magas homokdombok, északról a Pilis és a Visegrádi-hegység vonulatai, dél felől pedig a Megyeri-híd zárja a látóhatárt. Aki nem tudja, hogy mit keressen nagyon könnyedén elhaladhat mellette a töltésen futó úton ugyanúgy, mint hajón a dunai oldalon. Ha tudjuk, hogy pont e sziget fölött halad át a magasfeszültségű vezeték, akkor e két hatalmas villanyoszlop támpontot adhat. 

A bejegyzés első térképnek a Duna Mappációból választottam, így hamar túl is eshetünk az önkényes névadáson. Ahelyett ugyanis, hogy egyfolytában a semmitmondó "sziget" nevet használnám jobbnak láttam ezt a kicsiny földdarabot a környék legmagasabb pontjáról, a 110 méter magasságot is meghaladó Tenke-hegyről elnevezni Tenke-szigetnek. 

Tenke-sziget a II. kat. felmérésen (mapire.hu)

A Tenke-sziget az első katonai felmérés térképein még a Szentendrei-Duna közepén látható, de 40 évvel később már alig válik el egy keskeny kiszáradtnak ábrázolt mederrel a parttól. Ez az ábrázolás még kb. 100 éven keresztül fennmaradt, az Angyalos vízisport térképeken még jelölik a mellékágat, később már teljesen benőtte az erdő. Mivel a fák mindent eltakarnak célszerű a helyszínen megbizonyosodni róla, hogy itt valóban állhatott egykor egy sziget.

Végig a part mentén futó út mellett ott húzódnak a szigorúan védett vízműterület létesítményei, a csápos kutak, az árvizek, esővizek gyors leeresztését szolgáló műtárgyak és a vízművek épületei. A délebbi monostor-szentendrei révtől folyásirányban lefelé már tiltott területen járunk. Egyfelől védett vízbázison, másrészt természetvédelmi oltalom alatt álló területen; ez a rész  a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A 4 kilométernyi aszfaltos utat itt-ott szántók és legelők is kísérték, sőt egy helyen régi homokbánya nyomait lehet felfedezni, melyet a pleisztocén szigetmagokra kifújt folyami homokban létesítettek. 122 méteres magasságot elérő homokdombok lábánál széles, lapos ártér terül el, ebbe az ártérbe ékelődik a szokatlan formájú Tenke-sziget. 

A térképen nem a megszokott orsó alakú szigetet látjuk, hanem egy kevésbé áramvonalas háromszög formát. Elképzelhető, hogy ez nem mindig volt ilyen, lehet, hogy a Duna mederváltozásai nyomán mosódott el a sziget nyugati oldala és alakult ki ez a különös alak. Legnagyobb hosszúsága 200, legnagyobb szélessége 130 méter. 

És ami a legkülönösebb, ennyi év feltöltődés után is tanulmányozható a meder a szokatlanul érintetlen és sűrű ártéri erdőben. Szemét sajnos itt is rengeteg van, de legalább itt nincsen nyoma helyben termelődött hulladéknak, amit jellemzően a táborozók és horgászok hagynak maguk mögött. A Tenke-sziget északi részén lévő közel derékszögű kanyarulat töltődött fel a legjobban, itt egy autónyi széles, néhány deciméter mély árok található. Innen mindkét irányba a Duna felé mélyül a meder és egyre markánsabb felszínformák ismerhetők fel. 

Míg a Tenke-szigeten derékig ér a csalán és az egyéb aljnövényzet, addig a keskeny mederben legfeljebb fű és kakukktorma (Cardamine pratensis) nő. Embermagasságú mélyedésben járunk, melybe folyamatosan potyognak odafentről az elszáradt faágak. Kidőlt, és már elkorhadt fákból sincs hiány, de a Duna is rengeteg uszadékot halmozott fel a mélyebb részeken. Kifejezetten sűrű, sötét és áthatolhatatlan ez az ártéri erdő, ezt az érzést csak erősítette a viszonylag magas vízállás, amely alig hagyott egy szűk sávot a parton. A mellékág legmélyebb részein volt némi víz, ezt alaposan kihasználták a környék vaddisznói. A vakarózófák között kellemes dagonyát alakítottak ki. 

Kinn a Szentendrei-Duna partján hatalmas, többszörösen összenőtt törzsű fűzfákat találni, lombjukon keresztül átsejlik a szemközti Hatos-sziget. A Hatossal ellentétben a Tenke már régen nem valódi sziget, szakaszosan feliszapolódott mellékágában állandó vízfolyás nem is tudna kialakulni. De éppen ennek az árok méretű mellékágnak köszönhető, hogy nem csupán a térképek őrzik a Tenke-sziget emlékét. 

Pulay lett az Egyfásból?

Amikor az ember már azt hinné, legalább a környéken minden szigetet úgy ismer, mint a saját tenyerét érkezik egy olvasói levél. Kommentben kaptuk a hírt, miszerint a google.maps térképein a Budalászhoz tartozó Luppa-sziget mellett álló Egyfás-sziget új nevet kapott. Sok kérdés fogalmazódhat meg bennünk: mikor? miért? ki volt ez aki átnevezte? és kiről? Úgy tűnik a térképen szereplő hivatalos neve ezentúl Pulay-sziget lesz. 

Rákos Péter: Egyfás-sziget a ködben

Az eddig Egyfásként ismert szigetről sokszor esett már szó a blogon, írtunk róla a régi papír tízforintos kapcsán, második helyezett lett a fotópályázatunkon Rákos Péter jóvoltából és mindig szóba került a Luppa-sziget kapcsán. 

A közigazgatásilag Szigetmonostorhoz tartozó parányi szigeten ugyan legalább két fa található, de az elnevezés eddig legalább magától értetődött. Valódi sziget, hiszen egészen extrém kisvíztől eltekintve az év minden napján víz veszi körül. Kedvelt helye a vízitúrázóknak, szép kilátás nyílik róla a Luppára és a túlparti hegyekre. Odafentről így néz ki:

Aztán jött valaki, akinek megtetszett ez a kicsiny sziget és a mellette lévő, ugyancsak személynévből eredő Luppa-sziget nyomán elnevezte valakiről. Reméljük nem saját magáról. Felmerült az a kézenfekvő ötlet, hogy esetleg az olimpiai bajnok kenus Pulai Imre neve jelent meg a térképen, de ő szimpla i-vel írja a nevét. Pula amúgy egy sváb falu a Balaton-Felvidéken és nem sok köze van a Dunához.

Mindenesetre jeleztük a dolgot a Google cégnél, és egyelőre ezt a választ kaptuk:.

Köszönjük, hogy időt szánt a Google Térkép problémájának bejelentésére:

Ezt a szigetet Egyfás-szigetként jelölik a térképek, itt miért Pulay a neve?

Bejelentésének felülvizsgálata után tájékoztatjuk a frissített felbontási információkról. 

Köszönjük, hogy segített bennünket a Google Térkép tökéletesítésében! 

Addig is olvasóink segítségét kérjük, hátha tud bárki bármit erről az átnevezésről, a névadóról, esetleg az átnevezés okáról, körülményeiről!

FRISSÍTÉS!:

Újra Egyfás! Köszönjük a javítást Hauberger Gábornak!

"A Google térképei szerkeszthetőek a MapMakerrel, itt is ez történt, egy "patrick" nevű user rajzolta körbe a szigetet elég vastagon (kb. 5x méretben). A Google-nek küldött magyar nyelvű üzenet ritkán ér célba, érdemesebb saját kézbe venni az ügyeket és szerkeszteni a hibás részeket. A szerkesztést elvégeztem, úgy néz ki hogy a névváltoztatást egyből elfogadta, nem kellett, hogy más is megerősítse. A körvonal is valószínűleg hamarosan átfut a rendszeren."

A Hatoson/Sárkányon

Szentendre város legdélebbi szigete a vízügyes terminológia szerint a Sárkány-, vízitúrázók számára a Hatos-, a szélsőjobboldali polgártársaink szerint a Szálasi-sziget. Nem mondhatni, hogy a blog eddig még nem foglalkozott vele eleget, először az elnevezése körüli problémakört vettük górcső alá a Földrajzinév-bizottságig elmenve, majd olvasói kommentek segítségével is rekonstruáltuk a kicsiny sziget keletkezésének időpontját és körülményeit. Ezen a nyáron pedig végre sikerült is felkeresni egy rosszul végződött villám-kerékpártúra keretein belül.

Strandoló gólyapár a Sárkány-szigettől délre

 
Igazából nehéz eldönteni, hogy a sziget nevei közül az elsőt, vagy a másodikat használjuk a rendelkezésünkre álló háromból (az utolsót lehetőleg semmiképpen sem), így a döntést az olvasóinkra bízzuk, a bejegyzés végén található demokratikus applikációval lehet véleményt nyilvánítani.

Visszatérve a szigethez íme egy remek fotó róla a 2013 júniusi nagyárvíz idejéből. Ekkor nemogy a mellékágban, de egészen a töltés tetején futó kerékpárútig állt a víz és ebben a vízben az ártéri erdő.

A töltés tetejéről egy földút vezet le az ártérhez, ahol éppen egy parkoló autó mellett pumpálta egy család a gumicsónakot. Keresve sem találhattak jobb helyet, a folyópart itt olyan lapos, hogy szinte adja magát a csónakok vízrebocsátásához. Innen mindkét irányban sűrű, áthatolhatatlan ártéri erdő kíséri a Dunát.

Hatalmas szerencsére 2014. június 28-án Vácott mért 75-78 cm-es (reggel ill. este 7 órás mérés) és Budapesten mért 179 cm-es vízállásnál éppen volt némi átfolyás a mellékágban. Azért nagy szerencse ez, mert így a legkönnyebb meghatározni, hogy egy mellékágnak mekkora a küszöbszintje, azaz hány centiméteres vízállásnál szűnik meg, ill. indul meg újra a vízáramlás. Ehhez pedig nem kellett más tenni - mérőszalag híján - csupán hozzávetőlegesen meghatározni mekkora a legkisebb aktuális vízállás a mellékág két végében. Ami nem bizonyult túlságosan egyszerű feladatnak.

A szentendrei parton nem lehetett végigsétálni, a Duna éppen a parti fák és cserjék tövéig ért. Az ártéri erdőben pedig szinte áthatolhatatlan volt a szemét, uszadék, kidőlt fa, aljnövényzet és szúnyog sűrűsége. Elképzelhető, hogy a nyár elejei TeSzedd mozgalom hullámai ide már nem értek el. A talajt hólepelként borította a nyárfákról hullott szöszmösz, és ez az anyag kifejezetten jól tapad az ember ruházatához is. Egy ponton sikerült kiérni az ártéri erdőből egy talpalattnyi iszapos részre, ahol a mellékágra merőleges ritkás kősort lehetett látni a víz alatt; mintha egy régi keresztgát maradványa lett volna. Ilyet azonban egyik térképen sem jeleztek. Végül egy örökkévalóságnak tűnő háromszáz méter után sikerült átkelni ezen a dzsungelen és kiérni a sziget északi csúcsánál lévő kavicszátonyhoz.

Keskeny csatornán át áramlott a Szentendrei-Duna vize a meglehetősen sekély, zátonyokkal tarkított mellékágba, a legsekélyebb helyen is vádliig ért a víz, ami azt jelentette, hogy ha 30 centimétert apad még a vízállás kiszárad a mellékág és a sziget megszűnik szigetként funkcionálni. Ez Vácnál mért 45-48, Budapesten mért 150 centiméternél következne be.

A Hatos/Sárkány sziget nem tartozik a nagy dunai szigetek közé, mindössze 200 méter hosszú és 55 méter széles, így rövid idő alatt be lehet járni. Partja mindegyik irányban lapos, nincsenek rajta meredek szakadások. Magassága alapján gyakran elboríthatják az árvizek. A sziget belsejében ugyancsak rengeteg szúnyog van, az aljnövényzetet azonban itt első nyaras facsemeték borítják, a levélzetük alapján valamilyen juharféle. Egy, a sziget középvonalában kifeszített drótkötél mellett csak a milliónyi szúnyog érdemel említést. Lassan érthetővé válik miért a Szúnyog-sziget a magyar Duna-szakasz leggyakoribb szigetneve.

A sziget déli csúcsán  - és a szentendrei part mentén - a szukcesszió jelei mutatkoznak. A lapos, iszapos-agyagos területen kanadai aranyvessző, keserűfű és egyéb gyomnövények kezdik meghódítani a frissen lerakott hordalékot. A feliszapolódás és kavicszátony-képződés zónája egészen a szemközi parton fekvő erdősávig tart, melynek előterében a gólyák strandoltak a kezdő képen. Hacsak nem történik drasztikus változás a folyó dinamikájában öregkorunkra itt már ugyancsak áthatolhatatlan ártéri szemetes-szúnyogos erdőt fogunk találni.

Itt is jelentkezett vízáramlás, bár a csatorna mélysége feleakkora volt, mint az északi csúcsnál. Csupán bokáig ért a víz, amiből az következik, hogy a mellékág déli irányból fűződik le először Vácnál mért 65, ill. Budapesten mért 165 centiméternél.

Ha a mellékágban szeretnénk kenuzni, érdemes előtte az adatokat ellenőrizni a hydroinfo.hu honlapon. Kalandvágyók vízitúrázók számára a szemközti part erdőjében is rejtőzik érdekesség: két régen eltűnt sziget. Kerékpárral is könnyű meglátogatni, a Lupa-tavak északi partjainál található az odavezető földút lejárata. 

És a beígért kérdőív: 

online polls

Tehenek, birkák és őzek a Kecske-szigeten

A Kecske-sziget Tahitótfalutól északra kissé olyan, mint egy problémásabb család kamaszodó lánya. Mindenki ismeri, de amikor egy fényképet kellene róla előkotorni a buszon, hogy megmutassuk egy ismerősnek, egy darabot sem találni. Mintha durcásan ollóval kivágta volna a családi albumból: lemaradt az árvizes légifotókról, eltűnt a Duna Mappáció szelvényei közül és nincs rajta semelyik dunás légifotómon. Amikor meg számon kellene kérni rajta, hogy hová tüntette el a képeket, kiderül, hogy ő maga is eltűnt.

Cirpi római tábora (fákkal övezettterület balra) és a Kecske-sziget (a távolban) fotó: Kurdi Imre

Azaz, hogy megvan, de már rá sem ismernénk.

Komolyra fordítva a szót a Kecske-sziget a Szentendrei-sziget két ágának legnagyobb területű szigete volt valamikor régen. És mint ilyen komoly értékkel bírt. Olyannyira, hogy egy 1318-as oklevél is megemlíti. Ekkor a veszprémi püspök a Kecske-szigetet és egyéb rosd-szigeti (így hívták régen a Szentendrei-szigetet) birtokait elcseréli Károly Róbert királlyal, aki a Csák Mátétól alig négy éve elfoglalt Visegrád vár uradalmához csatolja. 

A középkor folyamán a Szentendrei-sziget északi része még sokkal sűrűbb településhálózattal rendelkezett. Tótfalu és Kisoroszi mellett a Pankúti-dombokon állt Szentpéter, Váccal szemben Torda és valamivel északabbra Szentgyörgy. Dunabogdánnyal szemben pedig Bogdánréve. Szentpéter és Torda minden bizonnyal templomos helyek voltak, néhány papjukat név szerint is ismerni. A török dúlás révén helyrehozhatatlan károkat szenvedett a Szentendrei-sziget településhálózata és az elpusztult falvak lakossága Tótfaluba költözött olyannyira felduzzasztva a lakosságot, hogy 1686-ban még Ceglédnél is többen laktak itt.

A Kecske-szigetről az első komolyabb leírás 1826-ból származik, Melczel János mérnök tollából, aki a Duna Mappáció felmérés keretében készítette el jegyzeteit. A nyelvújítás kora előtti magyar hidrológiai szakszöveg már-már irodalmi kuriózumnak számít:

"A Totfalussi kissebb Duna ágát adja elő ezen Tábla a Tekintetes Pest Vármegyében helyheztetett Kamaralis faluk’ Bogdán és Tótfalu határain. Ezen Duna ága itt is a hajókázásra igen alkalmatos, elég magas tiszta és erös partjai és mély agya van, a jobb partján pedig jó vontató út vezet. Sem a nagy sem a kis viz’ állapotja akadályoztatja ugyan a hajokazást, de nagy árvizkor a lapossabb partokon gázoltatni, és az ezen a Táblán alól és felöl több fokokon által usztatni kell; melly okok miatt a hajok inkabb a Wátzi Dunára kerülnek. Leg kissebb vizkor pedig a Ketske Sziget elött valo nagy kerek lapos zátony annyiba akadályos, hogy a hajoknak tavol a vontato erötöl a keskeny sebjén hirtelen kanyarodni kell, a viz’ sebje a felsö Tábla végén a Duna közepét tartja, alább a Ketske sziget felé hajlik onnan pedig a kerek zátonyt meg kerülvén a jobb part alá fordúl. A Jobb Duna partja a felsö Tábla végén alatson, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal elegyes földböl álló. Alabb a jobb Duna partja magassabb a leg nagyobb viznél, meredek, keveset szakadozó, iszapos karajú fekete homokos agyaggal vegyes földből álló. Azon alol a jobb Duna partja közepszerü magassagú, meredek, keveset szakadozó, iszapos karaju, barna homokos agyaggal vegyes földböl álló, a nagy árviztöl tsak a közel lévő partos földekig öntödik el.
A vár hely alatt a jobb Duna partja alatsonabb, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal vegyes földböl álló. A jobb part mellett való Földeken hoszszan tartó partok vannak, mellyek közott a nagy ár viznek járása van. A bal Duna parttol egy keskeny ág által el választva van a ketske sziget, mellynek észak kelleti partja meneteles bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A mellette való partos föld a leg nagyobb vizzel egyeránt magos, a déli part felé ereszkedik. A ketske sziget déli partja alatson kis helyen szakadozó többnyire bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A bal Duna partja ezen a Táblán tsak a ket kelleti szegleteken jelenik meg, mellynek felsején a bal Duna partja meredek de nem szakadozó, barna agyagos földböl áll; az alsó szegletén való bal Duna partja meredek szakadozó közepszerü magassagu, barna homokos agyaggal vegyes földböl áll."

Melczel János, Tótfaluba den 25t Juny 1826

Eszerint a Kecske-szigeten kétszáz éve nem nőtt más mint bokor meg nád. Melczel János leírása elsősorban a hajózás tükrében részletezi ezt a Duna-szakaszt, leírja a kisvízi meder zátonyait és ismerteti a parti vontatóút paramétereit. Valamint érinti a "vár hely alatt" kifejezésben a - mai napig feltáratlan - jobbparti római erőd romjait, melyet akkor már 1400 éve nem Cirpinek hívtak. Átellenben a Pankúti-dombok legmagasabb pontján is állt egy római őrtorony, régészek feltételezése szerint közöttük fahíd ívelt át a Dunán.

Szigorúan őrzött szigetek

Aki ma látogatna el a szigetre komoly akadályokba ütközik. Mivel a Duna-Ipoly Nemzeti park része, ráadásul szigorúan védett vízműterület az egész, az illetéktelenül belépő az agyonlövést kockáztatja. Sorompó, betonakadályok, tábladzsungel, vasfüggyöny-szerű kerítés, őrtorony - az osztrák határ nézhetett így ki 1957-ben. Pedig ez csak a Kecske-sziget, mely már régóta csak nevében sziget.
  

Mivel egy sziget mellékágának feltöltődése nem megy egyik pillanatról a másikra, könnyű megtalálni. A szigetre vezető műút alatti áteresz jelzi, hogy az ember néhanapján még számít benne vízmozgásra. A könnyű megtalálni pedig arra nem vonatkozik, hogy szinte áthatolhatatlan szedresen, kökényesen és galagonyáson kell keresztülverekedni magunkat, ahol még vihar által letördelt ágak és fatörzsek is nehezítik a kíváncsi természetjáró dolgát. Sokkal inkább a morfológiára. Én kerékpárral jártam végig, másnak ezt a módszert nem ajánlanám.

A parti oldalon egy tehenek által lakott karám kerítése látható, mely megakadályozza, hogy a legelőn keresztül kerüljük meg az ártéri dzsungelt. A szigeti oldalon pedig az ártéri nyáras és a telepített nemesnyáras között húzott vasfüggöny. Így nem volt más hátra, mint végigcuppogni az esőtől felázott iszapos avarban. A mederben ugyan van néhány tisztás, de alapvetően úgy benőtte az erdő, hogy légifotóról csak egy erdősáv látható.

Már kétszáz éve is keskeny mellékágról beszélhettünk, de akkor még legalább volt benne víz. Tévednénk ha azt mondanánk, hogy már soha nincsen itt víz, idén júniusban egészen biztos, hogy volt. Bár akkor Kisoroszi és Tahitótfalu között mindenütt víz volt. Az árvíz nemcsak a mellékág fáin hagyta ott a nyomát (nagyon magasan), hanem a parti legelőn burjánzó galagonyás is tetőtől talpig iszapos volt még mindig, annak ellenére, hogy azóta jópár eső lemoshatta volna.

Ugyanezek a fák így fesettek felülről 2013 júniusában. A Kecske-szigettől északra és délre is kiterjedt vízfelület jelzi, hogy ott mélyebb a térszín. A kifejezetten nehezen felismerhető szigettől északra egykori Duna-mederben felnőtt vékony (vízben álló) erdőcsíkot figyelhetünk meg.

A Kecske-sziget víz alatt (Tótfalutól ÉK-re)  /forrás: Interspect és origo.hu/

  

A Szentendrei-Duna folyamkilométer számozása szerint a 25,5-23,0 fkm között elterülő Kecske-sziget déli csúcsát alaposan átalakította a folyószabályozás. Az itt kialakult sekély öblözet kapott egy T-sarkantyút, melynek következtében jelentősen szűkült a meder. De legalább a kirándulóhajók elférnek a kimélyült mederben. Azóta felnőtt ebben a feliszapolódott Duna-mederben egy terebélyes ártéri füzes. A T-sarkantyút szinte teljesen benőtte az erdő egy rövid szakaszt leszámítva, mely az alábbi képen látható. Ez most a vízimadarak kedvenc megfigyelőhelye. Ez a folyópart a legszemetesebb, a kanyargó Duna sodrása itt teszi partra először a Szentendrei-Dunába jutott hulladékot.

Érdemes szót ejteni a Kecske-sziget kialakulásáról, ugyanis kifejezetten szokatlan vízrajzi helyzet következtében bukkant elő. A Szentendrei-sziget nyugati csúcsa osztja két ágra a Dunát. Ez egy ősi pleisztocén kavicsból felépülő szigetmag, melyből több is van a szigeten. Későbbi korokban homokot fújt rájuk a szél tovább emelve őket. Közöttük a jégkorszak végén fonatos vízhálózatot hozott létre a Duna. Fattyúágak, zátonyok, szigetek váltakoztak sűrűn. Később ez a bonyolult rendszer fokozatosan egyszerűsödött. Árvizek alkalmával azonban a régi medrek újra életre keltek. Valahol Verőce táján szakadt ki egy ilyen mellékág a Váci-ágból. Követte a Kisoroszi szigetmag észak-keleti peremét, aztán egy másik szigetmag dél felé térítette. A Kecske-szigetnél ért át a Szentendrei-Dunába. A szigetről kimosott anyag pedig a Kecske-szigetet építette fel. 

Azonban nem csak a Váci-ágból volt átjárás a Szentendreibe. Létezett átfolyás a másik irányban is. Éppen a Kecske-szigetnél ágazott ki az ún. Nagyárok (árokként nem, de dűlőnévként fennmaradt), mely szinte a sziget tengelyével párhuzamosan haladt egészen Sződligetig, ahol az elpusztult Somos csárdától délre ömlött bele a Váci-Dunába. A Nagyárok ma már nem szállít vizet, nagyrészt beszántották. Térképeken azonban könnyű felismerni, a váci révhez vezető úttól délre szabályos ültetett nyáras jelöli. 

Nos, miután szinte mindenről volt szó, kivéve az olvasók érdeklődését felcsigázó címről, térjünk át a sziget állatvilágára. A Kecske-sziget etimológiájával nem kell sokat vesződni, nyilván az itt legelő kecskékről kapta a nevét. Bár mostanában a szigetre vezető híd mentén jellemzőbb a birka, mint haszonállat. A környező gazdaságokból terelik ki ide a jószágot legelni. A mellékág szélén vezető ösvény szinte járhatatlan a birkalábnyomoktól, kerékpárral nem is érdemes próbálkozni. Akkor már inkább a mellékág medre.

A hídhoz vezető úttól délre tehenek legelésznek egy hatalmas karámban. Mivel a környéken nagy kiterjedésű legelők és szántók vannak, kevés erdőfolttal s mellékág sűrű erdei kiváló búvóhelyet jelentenek a környékbeli őzeknek. Ugyancsak kedvez nekik a szigorúan védett vízműterület, ahol nagyon ritkán jár ember. A sorompót és a betonakadályokat pedig hajlamosak lelkiismeretfurdalás nélkül kikerülni.

Ha az idelátogató kíváncsi turistákat nem sok jóval kecsegteti a Kecske-sziget, legalább az állatvilág jól járt a szigorú védelemmel.