Hogyan került a Szentendrei-sziget Budára?

Buda török megszállásának egy érdekes hozadéka, hogy a város keresztény seregek általi ostroma révén viszonylag pontos képet alkothatunk a fővárosi Duna-szakasz viszonyairól. 1541-1686 között Buda öt sikertelen és egy sikeres ostrom színhelye volt. A keresztény seregeket hadmérnökök kísérték, akiknek feladatukként szabták, hogy dokumentálják a középkori magyar főváros stratégiai pontjait, földrajzi jellemzőit, hadmozdulatait főként a későbbi hadjáratok sikere érdekében. Csakhogy az ábrázolásba olykor-olykor hiba csúszott, ami nem feltétlenül csak a hadmérnökök rovására írható. Mostani bejegyzésünkben e hibák közül csupán a dunai szigetekre koncentrálunk, melyek sorrendjét néha igencsak összekuszálta a háború (és a térképészek) köde. 

1. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

Az összekuszálás értelemszerűen az ostromok helyszínéhez legközelebb eső szigeteket érintette. Ez pedig a Margit-sziget, vagy más néven az Insula Leporum, azaz a Nyulak-szigete, illetve annak kistestvére, a Budai Kis-sziget, másik nevén a Festő-sziget. De kisebb mértékben belekeveredik a Csepel-sziget és az Óbudai-sziget is. A korabeli metszeteket készítők többsége két alapvető hibát vétett; rosszul feliratozta, illetve pontatlanul ábrázolta a Buda környéki dunai szigeteket. Mostani bejegyzésünkben a hibák bemutatása mellett igyekszünk a pontatlanságok mögötti okokat is feltárni. 

Budát már 1542-ben megostromolta egy királyi sereg, igaz sikertelenül, de legalább, a Margit-szigetet sikerült helyesen feltüntetni az ostromot bemutató, nyugatra tájolt metszeten. Történészek egybehangzó véleménye szerint ez az utolsó kép, ahol a Szent Margitnak és Ráskai Leának egyaránt otthont adó apácakolostort épségben ábrázolják. A sziget és a Duna viszonylatában fontos megemlíteni, hogy a szigeten található egyházi létesítménynek a padlószintje ebben a korban 102,7 m.B.f., azaz magasártéri szinten lehetett, ami nagy vonalakban egyezik a többi sziget járószintjeivel. Ugyancsak érdemes megfigyelni a Rákos-árkot, melyről a metszetkészítők a későbbi korokban néha nem tudták eldönteni, hogy micsoda; kövezett út, avagy egy lefűződő Duna-ág. Mind a szigeti romok, mind a Rákos-árok nyomvonala visszatérő motívumok Buda későbbi ostromairól készített metszeteken is. Ostromok a korai időszakban, pl. a 15 éves háborúban gyakoribbak voltak; 1598 után 1602-ben és a rákövetkező évben is megostromolták Budát a királyi seregek. 1603 után azonban hosszú hiátus következett, a következő ostromra csak 1684-ben került sor, alig két évvel a hatodik, sikeres visszafoglalási kísérlet előtt. 

2. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

A legtöbb és legváltozatosabb metszet az 1602/1603 és az 1684/1686-os ostromokról készült. A földrajzi névanyag pontatlanságában azonban nem érvényesül a nyolc évtizednyi különbség, a korai metszeteken ugyanúgy előfordulnak, mint a török kiűzésének időszakában. Ebben a bejegyzésben elsősorban azokat a képeket gyűjtöttük csokorba, amelyen bár Buda és Pest szerepel a középpontban, de a tőlük északra ábrázolt sziget neveként a Szentendrei-sziget földrajzi név valamely verzióját tüntették fel. A vizsgált időszakok metszetei között hét olyat találtam, amelyen Buda közvetlen környezetében ábrázolták az Isola di S. Andrea valamilyen formában: olaszul, vagy németül, ábrán feltüntetve, vagy éppen a jelmagyarázatban. Ezek a képek többnyire délre vannak tájolva, azaz a Duna folyásirányába, déli irányba nézünk, de vannak kivételek is, Giovanni Giacomo de Rossi egyik metszete északra van tájolva, azaz megegyezik a ma ismert térképek nézőpontjával, egy kakukktojás (3. kép) pedig, bár keletre tájoltnak tűnik, de a Duna déli irányba hagyja el a metszetet. Az első két kép között szembeötlő a hasonlóság, míg más képek, mint például a 6. kép egészen különleges és egyedi nézőpontból ábrázolják Budát és Pestet. 

3. Kép Buda ostroma 1602. Bánlaky József (forrás)

Ha magát a szigetet vizsgáljuk, elsősorban a földrajzi pozíciója jön szóba. A Szentendreinek nevezett sziget déli csúcsa mind a hat esetben a budai Víziváros előterében látható előváros északi részével van egyvonalban. Ez nagyjából a mai Margit híd budai hídfőjének felel meg. Hétből hat képen csak a sziget déli csücske látszódik, de a kakukktojás, Bánlaky könyvében szereplő rajzon rajta van az egész sziget, sőt a Budai-ágban egy kisebb szigetet is láthatunk, amely ha nem a szerző fantáziájának köszönhető, akkor nagyon úgy néz ki mint a Margit-szigetbe olvasztott Festő-sziget. Több oka is lehet annak, hogy miért csak az egyik képen látható, de ezek, mint később látni fogjuk, nem köthetők a hidrológiához. Hétből hat képen ugyancsak feltüntették a balparti Pesttől északra húzódó régi fattyúágat, a Rákos-árkot, amely valahol a Margit-sziget térségében ágazott ki, és valahol a mai Petőfi híd térségében torkollott vissza a főágba. Ha csak a földrajzi szempontokat néznénk, könnyen rá lehetne vágni, hogy ez bizony a Margit-sziget, Hétből hat esetben stilizált az ábrázolása, ahol a kép rajzolója generalizált, és nem tüntette fel a kisebb mederformákat, mert azok a csata szempontjából nem bírtak jelentőséggel. De a helyzet nem ennyire egyértelmű.

4. kép Buda ostroma, Giovanni Giacomo de Rossi 1684. (forrás)

Ez a jelentőség azonban a Margit-sziget esetében fennállt, hiszen hadinaplók tanúskodnak róla, hogy ostromok esetén kiemelt szerepet kaptak a rajta átívelő hajóhidak, ütegek, sőt az 1686-os ostrom idején hadikórház is működött a domonkos apácakolostor romjaik között, melyet a régészeknek sikerült feltárniuk az ott eltemetett katonákkal együtt. A szigeti romok mindegyik képen szerepelnek, miközben azt biztosan tudjuk, hogy ha voltak is török-kori sáncok a valódi Szentendrei-sziget déli csúcsán, hasonló épületromokat ott nem találtak.

5. kép Vero Disegno Della Citta Di Buda overo Offen e Pest (forrás)

Külön bonyolítja a helyzetet a 6. kép, amelyre nem csupán a Budától északra ábrázolt Szentendrei-sziget lóg be, hanem délen egy másik sziget is, melyre a szerző azt írta, hogy Isola di S. Margherita, azaz Szent Margit-sziget. 

A Gellért-hegy és a Rákos-árok torkolata alatt. 

Budától délre. 

Ez magától értetődően nem azt jelenti, hogy a Szentendrei-sziget és a Margit-sziget a török korban fogta magát és folyásirányban elvándorolt nyolc kilométert. A szigetek akkor is ugyanott voltak, mint most, a probléma megoldásához néhány lépést hátra kell lépni, hogy lássuk a korabeli Magyarországról (elsősorban) nyugaton alkotott (tér)képet.

 6. kép Vero Disegno E Pianta Della Citta Di Buda overo Offen e Pest Giovanni Giacomo de Rossi 1683. (forrás)

Magyarország első teljes térképe Lázár deák nevéhez fűződik, mely nem sokkal a mohácsi csata után készült el, ugyanis az ütközet szerepel rajta, mint ahogy a török által felprédált területek határvonala is. Buda és Visegrád között három dunai szigetet ábrázolt, melyek közül szinte biztos, hogy a Szentendrei-sziget a legnagyobb, a két kisebb sziget mérete alapján az Óbudai- és a Margit-sziget jöhet szóba. A térképész itt is generalizált, pedig a hasonló morfológiájukból kiindulva valószínűleg hét dunai sziget létezett a Szentendrei-sziget déli csúcsa és Buda között 1526 körül. 

7. kép Buda és Pest, Jacob Koppmayer 1684. (forrás)

Ha végigböngésszük az 1526 és 1686 között kiadott Magyarország térképeket (mondjuk Plihál Katalin remek könyvében, Magyarország legszebb térképei 1528-1895) felfedezhetjük, hogy Lazius-tól kezdve (1556) folytatódik a generalizáció, lassan lemarad a Margit-sziget is, és már csak a Szentendrei-szigetet ábrázolják, gyakran az ismeretlen eredetű Insula Vizze földrajzi névvel. Időnként az is előfordul, hogy párban szerepel az Isola di S. Andreával, illetve az is, hogy településnévként tűnik fel a Vizze a szigeten belül, lásd 9. kép. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a generalizáció pedig odáig vezetett, hogy a Szentendrei-sziget maradt az egyetlen sziget Budától északra, amit a korabeli Magyarország térképeken feltüntettek. Az ostromról készült képeken a Szentendrei-sziget azért vándorolhatott Budáig, mert a metszetek készítői nem a földrajzi valóságot ábrázolták, hanem egy másik valóságot, a korabeli térképeken ábrázolt valóságot. Magyarul, a metszeteket készítők alkalmanként a korabeli térképekről puskázták a földrajzi neveket. 

8. kép Il Vero Disegno Della Citta Di Buda Metropoli dell’ Vngheria Et Di Pesto
Sitvato sopra l’altra riua Del Danvbio Hora recuperata dall’ Imperiali l’anno 1602 a di 9 d’ottobre. (forrás)

Ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért vándorolt a Szent Margit-sziget a Csepel-sziget helyére; azért mert ismerünk olyan korabeli Magyarország térképeket, ahol ezt a helyzetet ábrázolták. És ezért nem rajzolták bele a Festő-szigetet sem a Budai-Duna-ágba. Ugyanakkor létezett egy párhuzamos valóság is, hiszen ismerünk olyan metszetet (8. kép), ahol 1602-ben pontosan és helyes névvel ábrázolták a Margit-szigetet. Főleg az 1684-1686-os ostromok idejére a szigetek elhelyezkedése, mérete és egymáshoz viszonyított pozíciójuk egyre pontosabban kezdték tükrözni a valós földrajzi környezetet (pl. Karl Joseph Juvigny), de még ekkoriban is előfordulhatott olyan katyvasz, mint például Nicolao Marcel La Vigne térképén, ahol az Óbudai Nagy-szigetből lett Szentendrei-sziget, a Csepel-szigetből Margit-sziget, a Margit-szigetből pedig valami más, amit sajnos az eredeti jelmagyarázatban nem lehet kiolvasni. 

9. kép L'Ungaria nuovamente descritta, et accresciuta di varie notizie da Giacomo Cantelli da Vignola (forrás)

Kérdéses, hogy a szigetek nevének felcserélése mennyiben zavarja össze az ostromok hadtörténetét kutatókat. Az alábbi szöveg alapján felmerülhet a kétely, hogy az alábbi események valóban a Szentendrei-szigeten történtek, vagy inkább a Margit-szigeten? 

Russwurm szeptember 17-én kapott hírt a török haderő közeledéséről. [...] Russwurm a Szentendrei-szigetre Ferdinand von Kollonich ezredest küldte a landsknecht-jeivel (lándzsás gyalogosokkal), akik a sziget déli végén sáncolták el magukat, és a bajorokat, akik a szigetet és magát a szentendrei hídfőt is biztosították. Október elején a Szentendrei-sziget mindkét oldalán hajóhidat vertek. Ez volt az ún. „felső” császári tábor. (forrás)

Ennek kibogozása azonban egy komolyabb tanulmányt igényelne. 

Cserzőgödrök mesélnek Pesten a középkori Duna-partról

Köztudomású, hogy a folyószabályozások előtt a Duna jóval szélesebb mederben, jóval lassabb sebességgel folyt. A folyó szűkítése elsősorban a medertágulatokban volt szembetűnő, ahol a hajózó csatorna esetenként az eredeti szélesség 41-66%-ra csökkent. Azonban a meder szűkülése olyan eleve szűk szakaszokon is végbement, mint például a Gellért-hegy alatti szakasz, ahol a rakpartok közé szorított Duna jelenleg mindössze 240 méter széles. Városrégészeti kutatások szerint azonban a középkor során a Duna legalább egy házsornyival szélesebb volt az V. kerületben a Molnár utca és a Pesti alsó rakpart között. 

A lelőhelyek elhelyezkedése a középkori Pest városán belül. Piros: Molnár utca 7–9. (Irásné 1996.) 

2017 elején egy hotel beruházáshoz kapcsolódó ásatás során feltárultak a középkori Pest dunai oldalának kultúrrétegei. Az V. kerület Molnár utca 7–9. szám, valamint részben az egykori FKgP pártszékház (Belgrád rkp 24.) alatti régészeti feltárást Pomázi-Horváth Viktória vezette. Beszámolója idén, 2023-ban jelent meg "Reconstructing the Riverside of the Danube in the Medieval City of Pest" címmel a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Közleményeiben (Acta Archaeologia Scientarium Hungaricae), angol nyelven. 

A kutatott terület régészetileg két szempontból volt érdekes; egyrészt a nedves, iszapos környezet különösen kedvezett a szerves anyagokból és fémből készült tárgyak megőrződésének. Másrészt a XIX. századi árvízvédelmi feltöltések révén konzerválódtak és háborítatlanul fennmaradhattak a középkori kultúrrétegek. A fémtárgyak közül fontos megemlíteni a 181 pénzérmét, melyek a római kortól egészen 1859-ig bezárólag, segíthetnének datálni a különféle rétegeket, de a pénzverés és a rétegek keletkezési ideje nem minden esetben egyezik meg. A legtöbb érme a középkor végéről származik, a XIV. és XV. századból, de különös módon az 1500-as és 1600-as évekből egyetlen érme sem került elő, annak ellenére sem, hogy úgy tűnhet, a lelőhely a török-kori Pest középpontjában feküdt. 

Deszkával bélelt cserzőgödör és betöltésének leletei: hódoltság kori kerámia, tojáshéj, cseresznyemagok

A látszólagos középponti elhelyezkedés a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom közelségének tudható be; a lelőhely alig 200 méternyire található dél-délkeletre a középkori Pest városmagjának tekinthető épülettől. A Molnár utcai telkek belül esnek Pest első, még a tatárjárás előtt épült városfalain. Ennek nyomvonala bizonytalan, nagyjából a Városház utca nyomvonalán futhatott, a Dunát délen a Nyári Pál utca vonalán érte el. Amikor a XV. század közepén az új, ma is ismert városfal felépült, a Molnár utcai telkek a város széli területből a város közepére kerültek. Csakhogy a régészeti leletek és a feltárt járószintek azt bizonyítják, hogy ez a terület még mindig egy árvízjárta parti zóna volt, ahol az állandó megtelepedés feltételei egészen a török kor végéig nem álltak fenn. 

A lebontott házak alatt feltárt rétegekben az első helyben (in situ) talált rétegek nem idősebbek mint a XIV. század. E kultúrréteg alatt érintetlen sóderes-kavicsos altalaj húzódott, amely egyértelműen dunai üledék lehet. Szintjét 97,2 m.B.f abszolút magasságban határozták meg a szelvény nyugati (dunai) felében. A XIX. századi feltöltés előtti térszín minden feltárt korszakban a Duna felé lejtett. A szintkülönbségek kelet-nyugati irányban 1-1,5 méter között váltakoztak a feltárt kb. 40 méter hosszú szelvényben. 

(forrás)

A legkorábbi, XIV-XV. századi leletek közül meg kell említeni egy sövény-fa szerkezetű áztatógödröt és egy stéget, vagy pallószerű, fagerendákból és deszkákból álló építményt. Ezeket a 97,5-98,8 m.B.f szintek között tárták fel, és mindkettőre jellemző volt a közbetelepült iszapos-homokos rétegek jelenléte, melyekből rendszeres ártéri elöntésre következtethetünk. Az árvizek által lerakott üledékek évről évre emelték a parti terület szintjét. 

A szerves anyagok és a területen megtalált cserző- és áztatógödrök alapján a régészek arra következtettek, hogy Pest déli, Duna-parti részén cserzővargák és/vagy tímárok telepei állhattak. A cserzővargák elsősorban növényi eredetű cserzőanyagokkal dolgoznak, mint pl. a csertölgy, vagy cserszömörce, míg a rímárok timsóval kezelték az állatbőröket. A leletek alapján a régészek arra jutottak, hogy Pest város dunai oldalán délen vargaműhelyek álltak. Ez az egyszerre rendkívül vízigényes és büdös foglalkozás sehol máshol nem tudott volna megtelepedni, mint a folyóparton a déli városfal közelében. A frissen nyúzott állatbőrök tömegével, korabeli vegyszerekkel, állati ürülékkel és húggyal dolgozó mesterek hulladéka folyásirányban nem tudta szennyezni a város többi részét, és az uralkodó északi, északnyugati szélirány így zavarta a lakosságot legkevésbé.

Stégszerű építmény a késő középkorból

A cserzővargák elhagyott gödreit a török-korban szeméttel töltötték fel. A feltöltésben talált kerámia, ágyúgolyó, állatcsont arról tanúskodik, hogy a területet szeméttelepként használták, miközben a feltöltés egyben fokozatosan csökkentette az árvízveszélyt. A szemétgödrök felső része 99,1-99,68 m.B.f szintek között váltakoztak, ami azt jelzi, hogy a feltöltések miatt a járószint egy-két évszázad alatt több mint egy métert emelkedett. A török háborúk során több Pestet megjárt utazó leírta az egykori szabad királyi város nyomorúságát. A hanyatló kereskedelem és ipar, az elnéptelenedés és a sorozatos ostromok nyomot hagytak a városon, és a felhalmozódó szemét, épülettörmelék és összeégett romok bőséges alapanyagul szolgáltak a város dunai oldalának feltöltéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy a Molnár utca páratlan oldalán is megjelennek a lakóházak a török kiűzését követően. A telken álló XVIII. századi lakóépület járószintje már a 100 méteres abszolút szint fölé került, de a legnagyobb feltöltés a XVIII. század végi – XIX. század eleji árvizekhez kapcsolódik. Az 1838-as jeges árvíz következtében spontán módon is megkezdődött a pesti telkek feltöltése az újjáépülő házak esetében, miközben a központilag szervezett árvízvédelem megvalósulása a Kiegyezés utánra halasztódott, de valójában csak 1872 körül indult meg. A Lánchíd környékét kivéve jellemzően ekkoriban épült ki a Duna kikövezett partja, és emelkedett a járószint a mai 103,6 m.B.f utcaszintre. 

Nyolc évszázad járószint-változásai a Molnár utca 7-9. sz. alatt feltárt rétegek alapján.
Bézs: sóderes-kavicsos altalaj, szürke: középkori rétegek,
fekete: kora újkori büdös, nedves réteg, sötétszürke: modern feltöltés. 

Irásné Melis Katalin ugyancsak a Molnár utcában tárt fel középkori vargaműhelyeket 1994-ben. A "Középkori lakóházak és egy XV. századi vargaműhely régészeti kutatása a pesti belvárosban" c. tanulmányban ismertetett ásatások a Molnár utca Fővám tér felőli 36-38-40 szám alatt zajlottak, és merőben más terepszinteket és városfejlődéssel találkoztak. Itt sem került elő XIV. század véginél korábbi létesítmény, de mivel ez egy magasabban fekvő terület volt, már a XV. században házak álltak itt. Az egyik lebontott ház helyén (Molnár utca 36.) a XV. sz. közepén vargaműhely létesült izzasztókemencével és munkagödrökkel. A cserzőgödröket a szürkészöld vízzáró agyagrétegbe mélyítették, alját lapos állatcsontokkal fedték, melyek a cserzőlétől feketék voltak. Ezen deszkarétegek feküdtek, rajta nagyszámú, ruhából, cipőből származó bőrhulladékot gyűjtöttek össze a régészek. A cserzőgödrüket a török korban itt is betemették. A török kor végi járószinten kormos, égett anyagokkal vegyes épülettörmelékes réteg húzódott, mely minden bizonnyal az 1684-1686 évi ostromok nyomát viseli magán. A Molnár utca 36. szám alatt a feltárt XV. századi rétegek 99,26-100, a XVI. századi rétegek 100,5, a XVII. századi rétegek 101,4 m.B.f szinten helyezkedtek el. A Molnár utca 7-9 szám alatt feltárt viszonyoknál kb. másfél méterrel magasabb szintek tehát már lehetővé tették a tartós megtelepedést a Molnár utca Fővám térhez közeli páros oldalán.

Vékony kavicsos-sóderes-homokos rétegek váltakozása a szelvényben

Viszonylag bonyolult a Vigadó téri vízmérce adataihoz hasonlítani a Molnár utcai rétegsorokat, mivel sem a folyó középkori keresztmetszetét, sem a korabeli vízhozamadatokat nem ismerjük pontosan. A terület hasznosítása alapján nagy valószínűséggel elmondható, hogy az Árpád-korban a terület még nyílt meder, vagy annak parti zónája lehetett. Ez azt jelenti, hogy a Duna a pesti oldalon kb. 70 méterrel lehetett szélesebb. A város terjeszkedése nem csupán a medret szűkítette, hanem idővel a mederből alacsony ártéri szint jött létre, ahol a cserzővargák néhány árvizet leszámítva tudtak dolgozni, és nem keletkezett komolyabb anyagi káruk az elöntésekből. Később a romok elplanírozásával létrejött magasártéri szinten megtelepedhetett a pesti polgárság, felépült az első lakóház, majd ennek a lakóháznak már állami költségen biztosítottak ármentes viszonyokat a XIX. század végére. 

Az említett lelőhelyek távolsága a Dunától

Mivel a telek a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomtól (és az alatta feltárt Contra Aquincum római erődtől) alig kétszáz méterre található, felmerülhet a kérdés, hogy összevethető-e a két terület járószintje. Miközben a Molnár utcai feltárásnál a Duna medre 70 méterrel is szélesebb lehetett, addig a római erőd nyugati tornyai jóval közelebb találhatók a mai partvonalhoz. Feltehetőleg az erőd a római korban ott épült, ahol a legkeskenyebb volt a Duna, és a meder ettől dél felé kissé kiszélesedett. A római erőd terazzó járószintje Takács Ágoston szóbeli közlése alapján 100,1-100,5 m.B.f  magasságban volt. A középkori templom kőpadló maradványa 102,2 m.B.f. de találtak téglapadló maradványt is 100,6 m.B.f körüli szinten is. A templom legmagasabb járószintje tehát több mint két méterrel magasodott a tímárok gödrei fölé, a köztük lévő rövid távolság ellenére. A templom járószintje azt valószínűsíti, hogy a középkorban a Duna középvízszintje a mainál alacsonyabb lehetett, különben már a közepes árvizek is rendszeresen tiszteletüket tették volna a fontos egyházi épületben.

Felhasznált irodalom:

Irásné Melis Katalin: "Középkori lakóházak és egy XV. századi vargaműhely régészeti kutatása a pesti belvárosban" 1996.

Pomázi-Horváth Viktória: "Reconstructing the Riverside of the Danube in the Medieval City of Pest" 2023.

Egykori Duna-meder a Nagykörút alatt - A Rákos-árok

A Pesti-síkságot a Dunakanyarból kiérkező lassuló sebességű Duna hordaléka építi föl. A földtörténeti múltban a Duna ingadozó vízhozama miatt voltak bevágódó és feltöltődő szakaszok. Ezeknek révén alakultak ki az ún. terasz szintek. A pleisztocén korban a folyó kiérkezve az alluviumra, egyenesen Szegednek tartott, homokos üledékei építik föl napjainkban a Duna-Tisza közét. Csak fokozatos vándorlással került a Duna a mai medrébe, melyet napjainkban ugyancsak jellemez a nyugat felé vándorlás. Kitűnő példa erre a Dunántúli löszfalak pusztulása. A dunaszekcsői Lugio római tábornak mindössze a fele van már csak meg, keleti része a folyamatos alámosódás miatt már elpusztult. 

 A terasz szintek megtalálhatók a Pesti-síkságon, kelet felé egyre idősebbek és magasabbak. Napjainkban is tart képződésük bár elsősorban ez már antropogén hatásokra vezethető vissza, mint például a folyószabályozások, mederkotrás, és kavicsbányászat.

Mikovinyi Sámuel 1737-es térképén még jól látszanak az egykori Duna-medrek. Megfigyelhető a széles főág, mely ekkoriban Lágymányosnál több, mint egy kilométer széles volt. Létezik a Margit-sziget, az Óbudai (Hajógyári)-sziget két részben, a Népsziget, a Palotai-sziget és az 1775-ös árvíz által elpusztított kis Fürdő-sziget. A Rákos-patak szabályos torkolati íve is egykori Duna medret sejtet.

Pest visszafoglalásakor még létezett a Fossa Magna, a Nagy-árok, mely neve bizonytalan, általában a Pesti várfal előtt húzódó várárokra használták. Ebben az árokban a Duna vize folyt, védelmet nyújtva Pest városának. Az 1700-as években fokozatosan feltöltött árok nyomvonalát ma Kiskörútnak nevezik.

Kelet felé következik a Rákos-árok, mely az újkorban már erősen feltöltődött állapotban volt, csak a legnagyobb árvizek öblítették át medrét. 1740-ig Pest város esővíz levezetőjeként és szennyvízcsatornájaként funkcionált, a lakosság ugyancsak ebbe az árokba hordta a szemetet, komoly fertőzésveszélyt hordozva magában.

Mivel Pest szűknek bizonyult, a lakosság a várfalakon kívül is letelepedett, fokozatosan építve be a mezőgazdasági területeket. A majorságok helyét átvették a lakóépületek, ezért szükségessé vált 1740-re a bűzlő, mocsaras Rákos-árok szabályozása, ugyanis a kis esésű meder a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. (http://www.bpcsatornazas.hu/tortenet.htm)

A Rákos-árok sorsát az 1838-as jeges árvíz pecsételte meg, amikor is Pest városát, a magasabban fekvő területek kivételével elöntötte a jeges ár. (Lásd mellékelt térképet, forrás: A Földgömb 2009/2) Ilyen magasabb terület volt Pesten a Bazilika környéke, ettől kelet felé azonban lejtett a térszín, és a mai Nagykörút nyomvonalán már 2 méteres mélységet is elért a Duna vízszintje. A maximum 2,6 métert a Ferencvárosban mérték. Az ok az egykori Duna-meder, a Rákos-árok volt, melyet ekkor töltött ki a folyó utoljára. 

A pusztítás után ezt a mellékágat feltöltötték, Pestre nem hajthatott be üres szekér, földet kellett szállítaniuk a környező területekről, hogy Pest egy magasabb térszínen épülhessen újjá. A feltöltést kitűnően szemlélteti, ha a Margit-híd pesti hídfőjétől visszatekintünk a Nyugati Pályaudvar irányába. Ma itt a térszín kelet felé lejt, de 1838-ban a pályaudvar területe az áradás során szárazulat maradt. 

Az árok nem követte pontosan a mai Nagykörút vonalát. A Margit-sziget alsó harmada táján szakadt ki a Duna fő medréből, tartott a Jókai utca nyomvonalán a Csengery  utca felé, aztán a Rákóczi tér irányában a Boráros tér táján tért vissza a fő mederbe. A korabeli utcahálózat ezt a nyomvonalat követte, azonban a Nagykörút tervezőasztalnál készült szakaszai már több ponton eltérnek ettől. A Nagykörút alatt húzódik ma is Pest fő szennyvíz főgyűjtő csatornája. A Rákos-árok, mint földrajzi név 1874-ben tűnt el, amikor a Rákosárok utcát Csengery utcává nevezték át.

Egyszer még felmerült az egykori mellékág "revitalizálása" Reitter Ferenc ötlete alapján, miszerint a Nagykörút helyén egy csatornát kellene építeni, két oldalán rakodó partokkal, és a csatornán átívelő hidakkal. Az ötletet pénz hiányában elvetették így a Nagykörút a mai formájában épült fel. 

A betemetett meder azonban napjainkban is érezteti hatását, a 4-es metró építésekor a Rákóczi térnél vízbetörés hátráltatta a munkát. Valószínűleg az egykori meder napjainkban is egyfajta föld alatti áramlási rendszer része, mely levezeti a rendkívüli csapadékokat.