2020. május 24., vasárnap

Trikule pusztulása és a felborult dunai hordalékmérleg


Trikule erődje egykor az Al-Duna legdélebbi magyar vára volt. Jelenleg Romániában található, Szvinicza szerb többségű településtől keletre. A három toronyból álló vár az al-dunai táj jellegzetes tájképi eleme, annak ellenére, hogy a három toronyból normál vízállás esetén már csak kettő látszik, ugyanis a Vaskapu I. erőmű visszaduzzasztó hatása miatt a Duna elárasztotta. 

1. kép Már csupán Kéttorony, Dvekule (forrás)

Ha jobban utánajárunk kiderül, hogy tulajdonképpen nem is a Duna árasztotta el, hanem a visszaduzzasztott vízben kiülepedő hordalék. 

A maradék két tornyot sem kímélte a hullámzás, feltehetően belátható időn belül ez a dunai átkelőhely védelmére épített középkori erődítmény is a román–szerb energiatermelés jóvoltából fellépő erózió áldozatává válik. 

2. kép Üledékfelhalmozódás Háromtorony (Trikule) vára alatt

Az első torony, mely fedett faerkélylyel van ellátva, a vízből kinyúló szirten emelkedik, a másik kettő a part magasabb részén. A Trikule az éjszaki szélesség 44° 29' alatt fekszik. Itt van a Dunának hazánkban legdélibb pontja, mely egyszersmind a tulajdonképeni Magyarországnak (Horvátország nélkül) legalsó végpontját jelöli. — Kiss Lajos: Utazás a Dunán Pancsovától Turn-Szeverinig. Földrajzi közlemények 1885. 

Ha összehasonlítjuk a kezdőképet a korábbi állapotokat bemutató alábbi fekete-fehér fényképpel  (3. kép) némi képet alkothatunk arról, hogy milyen változások következtek be a Dunán a főként az árvízvédelem és hajózás érdekében végzett folyószabályozás, valamint a vízerőmű építések következtében. Esetünkben Trikule várát érdekes módon az erózió (hullámmarás) és a feltöltődés egyszerre pusztítja. Amennyiben a képen látható néhány embert használjuk méretaránynak, Trikule alsó tornya az aktuális vízálláshoz viszonyítva körülbelül 21 méter magas lehetett. Az itt felhalmozódó tetemes mennyiségű hordalék adhat némi támpontot, hogy megérthessük mi is zajlott le a folyó medrében alig fél évszázad alatt.

3. kép Magyarország legdélebbi vára a Vaskapu I. megépítése előtt. 

Tulajdonképpen ezt a témát fedi le az EU-s társfinanszírozású, a Budapesti Műszaki Egyetem által vezetett Danube Sediment projekt, melynek budapesti eseményéről tavaly nem csak beszámoltunk, hanem részt is vehettünk rajta. A projekt lezárultával érdemes áttekinteni melyen eredmények kerültek napfényre, ill. milyen ajánlásokat fogalmaztak meg a jövőbeli dunai beruházásokkal kapcsolatban! 

A XVIII. századtól kezdve a Duna hordalékszállítása jelentős változásokon esett át a folyószabályozás következtében. Elsősorban az árvízvédelem és a hajózás javítása érdekében felépült szabályozási művek és kanyarulatátvágások révén a Duna teljes hossza mintegy 130 kilométerrel rövidült. A rövidülés térben nem egyenletesen oszlik el; miközben a Felső-Dunán (Fekete-erdőtől Dévényig) a rövidülés 11%-os volt, a Közép-Dunán (Dévény-Orsova) 4%, az Alsó-Dunán pedig mindössze 1%.

Ezzel párhuzamosan csökkent a folyó szélessége is, elsősorban a jégképződés megakadályozása és a hajózás érdekében. Ez a változás is jobban érintette a Felső-Dunát, ahol átlagosan 39%-kal szűkült a meder, a Középső-Dunán ez az érték 12% volt, az Alsó-Dunán pedig mindössze 4% (1. ábra). Vannak olyan szakaszok, ahol jelentősen megnövekedett a meder szélessége, például Bősnél, vagy Galambóc vára alatt. Ez utóbbi abszolút rekorder, csakhogy az 5 kilométert is meghaladó szélességnek antropogén oka van; a Vaskapu I. vízerőmű visszaduzzasztásána köszönhető.

1. ábra A meder nedves keresztszelvényének változása a folyamkilométerek függvényében
(kék: XIX. sz, sárga: jelen) (forrás)

A rövidebb és keskenyebb szakaszon lefolyó ugyanakkora vízhozam esése megnőtt, ezzel együtt a hordalékszállító képessége is ami végső soron a meder növekvő eróziójához vezetett. A valóságban ez úgy nyilvánul meg, mint ahogy nemrég egy dunakeszi példán bemutattuk; alámosott, meredek part, vízbe omló partfal.

Miután az 1930-as évektől megkezdődött a vízerőművek építése, az erózióval párhuzamosan megjelent az hordalékfelhalmozódás is és felborult az addig nagyjából egyensúlyban lévő dunai hordalék egyenleg. Mostanáig mintegy 80 duzzasztómű épült meg a főágon és 1030 a teljes Duna-vízgyűjtőn. Korábban is léteztek keresztirányú létesítmények a folyón, pl. a sarkantyúk, de a vízerőművek által felduzzasztott szakaszon jóval drasztikusabb hordalékfelhalmozódás jelentkezett (lásd: Trikule), miközben az duzzasztóművek alvízén felerősödött a hordalék kimosódása (2. ábra). Ezt ellensúlyozandó végzik a duzzasztott szakasz kotrását és a hordalék visszatáplálását az alvízi szakaszra; ilyen munkálatokkal gyakran találkozni a Duna ausztriai szakaszán (lásd: 4. kép)

2. ábra Medermélyülés a Duna egyik ausztriai keresztszelvényében.
Bal oldal: mederfenék magassága az idő függvényében.
Jobb oldal: a meder átlagos tengerszint feletti magassága. (forrás)

  • Egyes szakaszok feltöltődnek, miközben más szakaszokon gyorsul az erózió. Miért gond ez? Mindkét jelenség hatással van a hajózásra, az árvízi védekezésre, valamint a villamos áram termelésre, tehát csupa olyan dologra, amely miatt a folyót eredetileg szabályozták. A Duna teljes szakaszán 733 folyamkilométeren (29%) az erózió dominál, 857 folyamkilométeren pedig az üledéklerakódás. 241 folyamkilométer (10%) egyensúlyban van, a fennmaradó többnyire Alsó-Dunai szakaszon nincs elég adat ennek meghatározásához. A magyar szakaszra az erózió a jellemző, sok helyen a folyó egészen az alapkőzetig lepusztította a folyami üledékeket. 
  • A Duna-deltát jelenleg évente elérő 15-20 millió tonna lebegtetett hordalék (suspended sediment) korábban 40-60 millió tonnára rúgott (3. ábra). Kérdezhetnénk, hogy miért baj az, ha a Fekete-tenger lassabban töltődik fel? Azért, mert a deltaüledék fokozatosan és folyamatosan tömörödik, a delta felszíne süllyed és a beérkező lecsökkent mennyiségű hordalék nem tud lépést tartani a süllyedés ütemével. A bejutó hordalék egy részét elmossa a tengeráramlás tehát végső soron az egyensúly megbomlása miatt delta eróziója is felgyorsul. 
  • A hordalékháztartás felborulásának további következménye,—melyről már rengeteget írtunk a blogon—hogy megváltozik a folyó környezeti értéke, arculata. A kiülepedő hordalék feliszapolja a mellékágakat, akár egy emberöltőnyi idő alatt nyílt mederből ártéri erdő válik. Ez a főági meder mélyülésével párhuzamosan lejátszódó folyamat többnyire visszafordíthatatlan ökológiai károkat okoz. 
3. ábra Lebegtetett hordalék egyenleg a Dunán és főbb mellékfolyóin a vízerőművek megépítése előtt és után
 (pontozott vonalak: mellékfolyók adadhiánya, ill. olyan mellékfolyók,
ahol a lebegtetett hordalékszállítás nem releváns). (forrás)

Mit lehet tenni a duna hordalékházartásának egyensúlyba hozására? A projekt záródokumentumában a folyó egészére és a fentebb már említett három szakaszára lebontva fogalmaztak meg ajánlásokat. Ezek számbavétele előtt szubjektív módon kitérnénk a legfontosabbra; hogy szükség lenne az egész Dunát, ill. a vízgyűjtő területet lefedő mérőhálózatra, amely országhatárokon átívelően egységes szempontok szerint mérné:
  • a hordalékvándorlást
  • a mederanyagot
  • a meder mélységét
  • a kotrásokat
  • a hordalék betáplálását
  • és a hordalék kiülepedést
Ez természetesen akadályokba ütközik, például abba, hogy az egyes dunai országok megtehetik, hogy ilyesmire is adnak pénzt, míg más országokra ez jelentős terhet róna. A Duna-kutatás szempontjából mindenképpen üdvözölendő előrelépés lenne a mérőhálózat megvalósulása. És mindenképpen fontos lenne a dunai országok együttműködését erősíteni, hiszen ez éppen a középső szakaszon a legproblémásabb, ahol a legtöbb ország található.

Az ajánlások többsége visszavezethető egy elgondolásra; a folyót érintő beruházások során jó lenne, ha minden esetben figyelembe vennék azt, hogy a folyó vize és a hordaléka egyaránt fontos. És lehetőleg olyan létesítményeket létrehozni, beruházásokat elvégezni, amelyek az egyensúly irányába hatnak, nem pedig tovább erősítik a nemkívánatos folyamatokat.

4. kép Kotrás Wachauban.

Ilyen például a szabadon folyó szakaszok természetvédelme, de nem csak a Dunáé, hanem a mellékfolyóké is. Magyarország szempontjából ez kiemelkedően fontos, hiszen a Vaskapu II. alatti szakasz mellett a magyar szakasz az, amely még nincsen belépcsőzve. Bár hozzá kell tenni, hogy a folyószabályozási létesítmények ugyanígy akadályozzák a hordalék mozgását. Két beavatkozási lehetőség van erre vonatkozóan; az egyik inkább mérnöki: a szabályozási művek visszabontása, a partvédelem felszámolása, az ártér kiszélesítése, a kotrások szabályozása, a hajóút szélességének csökkentése, stb. A másik lehetőség pedig elsősorban a dunai szigetek miatt fontos; a folyószabályozás következtében felszámolt mellékágak revitalizációja.

Fontos, hogy ez a szemlélet geográfiailag és szektoronként is egységes legyen; a dunai országok mindegyike tegye magáévá ezt a szemléletet, valamint az országok ágazatai is, például a mezőgazdaság, hajózás, energiatermelés, árvízvédelem, stb. Első ránézésre összebékíthetetlennek tűnik az ellentét pl. a hajózás és a természetvédelem között, de a DanubeSediment projekt egy jó lépés ennek elérése felé.

Valószínűleg ezek az ajánlások nem fogják megmenteni az összedőléstől Trikule két tornyát, és ki sem fogják ásni a harmadikat. Jó lett volna, ha hasonló ajánlások már 50 évvel ezelőtt is léteztek volna, sokkal másképpen nézne ki a Duna napjainkban. Ha pedig valóban sikerül az ajánlásokat átültetni a gyakorlatba, nemcsak a Duna hordalékháztartása jöhetne rendbe, de a folyó is sokkal természetközelibbé válhat ezáltal. 


Ajánlott és felhasznált irodalom:  

2020. május 18., hétfő

Eltűnő árvíztáblák Csillaghegyen


1945. február 9-én, amikor még javában tartott Budapest ostroma, Csillaghegyet néhány óra alatt elöntötte a Duna egy kevésbé ismert jeges árvize, melyet egy felrobbantott híd visszaduzzasztó hatása okozott. Az árvíz emlékét szerte Csillaghegyen sablon alumíniumöntvény árvíztáblákkal örökítették meg. Körülbelül felük már áldozatul esett a helyi építkezéseknek, de 2020 tavaszán valami megváltozott; sorra kerültek elő korábban eltűntnek hitt táblák. 

Írta: Szávoszt-Vass Dániel 
Az adatokat, beszámolókat gyűjtötte, 
az árvíztáblákat helyben felkutatta és szintezte: Doroszlai Dénes

Árvíz 1945. február 9. A Külker evezősház falán fennmaradt tábla (III. ker. Szent János utca 7.)

Eltűnt árvíztáblák sorozatunk újabb epizódjában Csillaghegyet járjuk be időben és térben. Miközben eltűnt árvíztáblák után kutatunk, megismerkedünk a Duna egyik eddig feldolgozatlan árvizével, a terület földtörténetével, domborzatával. A cikk végére pedig rájövünk, hogy az írás címe örömteli módon kissé elavult az elmúlt hónapokban végzett kutatómunka révén! 

Három személynek köszönhetjük mindazt, amit a csillaghegyi árvíztáblákról tudunk. Rajna Györgyről már volt szó a Dunai Szigetek blogon az eltűnő budapesti árvíztáblák kapcsán. Ő volt az, aki 1977-ben felkutatta és összegyűjtötte a meglévő táblákat, majd az eredményt 1979-ben publikálta. Érdekes módon írásának a leghiányosabb része éppen Csillaghegy volt. Cikkében összesen 24 árvíztáblát gyűjtött táblázatba innen; ez a szám kevesebb mint fele az ismert csillaghegyi árvíztábláknak. Közülük is mindössze 4 maradt fenn. Gyűjtésének jelentősége éppen ebben rejlik; 20 eltűnt tábla hűlt helyét az ő leírásából, valamint

Wenczel György mérnök összeírásából ismerünk, aki ugyanebben az időben csillaghegyi lakosként járta be az öblözet utcáit az 1945-ös árvíztáblák után nyomozva. Az ő munkásságát veje, Doroszlai Dénes nyugalmazott vasútépítő mérnök folytatta; felkutatta, beszintezte a táblákat, valamint dokumentálta a pusztulásukat. Eredményeit 2020-ban a Hidrológiai Közlöny publikálta. Mérései jelentőségét az adja, hogy sikerült kiderítenie, hogy az 1945. évi árvíz szintje Csillaghegyen nagyjából megegyezett a 2013-as rekord magasságú árvízével. Doroszlai Dénes érdeme, hogy felkutatta a Rajna-féle táblákat is, de közlése szerint legtöbbjüknek 2020-ra nyoma veszett.  

Ez az írás lényegét tekintve az ő munkásságuk összefoglalása és bizonyos szempontból továbbgondolása hidrológiai és geomorfológiai szempontok alapján. 

Az Újpesti vasúti híd egyetlen megmaradt hídnyílása (forrás)

A lokális, 1945-ös árvíz Csillaghegyen egyetlen konkrét okra vezethető vissza, ez pedig az Újpesti vasúti híd felrobbantása. Viszonylag sok eltérő információ kering az Újpesti vasúti híd felrobbantásának időpontjáról. 1944 augusztusában már leállt rajta a forgalom, miután egy bombázás során a 671 méter hosszú híd aquincumi parthoz legközelebbi, közel 100 méteres hídnyílást találat érte. A javítási munkálatokat a román kiugrás után felfüggesztették. Szeptember 18-án egy újabb bombázás elsüllyesztette az alátámasztó uszályt, így a sérült ív leszakadt. A szovjet hadsereg 1944. december 27-én harc nélkül vette birtokba Csillaghegyet, másnap már átlépték az aquincumi vasúti töltést, miközben a pesti hídfőt még legalább egy hétig a németek birtokolták. A december 24-től január 29-ig terjedő eltérő robbantási időpontok közül a december 29-i dátum a legvalószínűbb.

A robbanás a kikötőágban 3 pillért és 4 rácsos, vasszerkezetű áthidalást semmisített meg. A mederágban pedig hétből egyetlen hídnyílás maradt épségben, az óbudai 20 m-es parti nyíláson kívül. A híd 43 napja volt már a Dunában, amikor február 9-én, pénteken a híd roncsain fennakadt jégtáblák visszaduzzasztó hatása miatt a folyó kilépett a medréből, és elöntötte Csillaghegy és a környező területek jelentős részét.

Az újpest vasúti híd még áll 1944 áprilisában. (mapire.eu)

A Csillaghegyi-öblözet

A Duna keskeny jobb parti hordalékkúp síksága az Budakalász–Óbudai-öblözet területén  kitárul, legnagyobb szélességét (2,5 km) az Aranyhegyi-patak vonalában éri el. A holocén kor elején még élő mellékágak barangolták be ezt a tájat. Egy ilyen Duna-meder vezetett át az öblözet déli – Békásmegyer és Újlak közötti – szakaszának síksági területén keresztül, a meder egyes szakaszai a Pilis és Budai-hegység lábát is megközelítette. A folyóág később lefűződött, elmocsarasodott, részben a hegyvidékről érkező patakok töltötték fel a lejtőhordalékukkal. A feltöltődött egykori mellékág egyik utolsó emléke a Mocsárosdűlő területe, ami, mint a neve is mutatja, a vízrendezési munkálatok előtt magas talajvízállású, mocsaras, lápos terület volt. Ma már csak kisebb foltokra igaz ez a leírás, ezek környezete természetvédelmi oltalom alatt áll.

A volt mellékág és a főmeder által közrefogott egykori sziget döntően Csillaghegy, Rómaifürdő városrészekhez tartozik. A folyó II/a teraszfelszínei jelentik e sík vidék legmagasabb fekvésű területeit, ami a pleisztocén végén képződött, tengerszint feletti magassága meghaladja a 105 métert, felszínét a legnagyobb árvizek sem öntik el. Elsősorban az egykori sziget nyugati területei tartoznak ide. 

A hajdani sziget legnagyobb része a magasártéri szinthez tartozik. Felszínét nagy területeken futóhomok fedi, ami egyben magasabbá és árvizektől védettebbé teszi területét. 

A legalacsonyabb fekvésű és az árvizek által leginkább érintett részek a folyót kísérő alacsonyártérre korlátozódnak. Az alacsonyártér mélyebb és magasabban fekvő részeit különböző mértékben érintik az árvizek. Csillaghegy területén az alacsonyártér csupán egy keskeny parti sávot jelent; 1945-ben e területen mérték a legmagasabb vízborítást. A Piroska utca 3. szám alatti 3 méter magasságban, Rajna György által dokumentált árvíztábla megléte már a múlté, az épületet lebontották. 

Az egykori mellékág területére eső és a környezetüknél még ma is mélyebb fekvésű területek határát az utcahálózat is kirajzolja. Az egykori Duna-meder vonala még sokáig vezethette le a Duna rendkívüli nagyvizeit, melyek akár a Mocsárosdűlő területét is elborították. Ennek ellenére az ide tartozó területek egyes részeit, pl. Árpád utcai árokban lévő telkeket 1945-re részben beépítették. A terület mély fekvését jelzi, hogy 1945-ben az Árpád utca és a Szent István utcai szakaszt 1,6-2,5 méternyi jeges víz borította, a HÉV-állomás környét pedig megközelítette az árvíz. Mivel a délebbi területeken ekkor még nem álltak házak, így árvízszintet jelölő táblák sem maradtak fenn, itt az elöntés mértékéről nem kaphatunk eligazítást.

Az ártéri szintek pontos ismerete már csak azért is fontos, mert a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme még ma sincs megnyugtatóan megoldva; egy újabb LNV közeli árvíz ugyanezeket a területeket öntené el.

Csillaghegy 1900 körül. Előtérben a Dózsa György út, mögötte a jegenyés Szentendrei út,
háttérben a csillaghegyi öblözet és a Duna. (forrás)

"Óriási jégpálya volt akkor Csillaghegy" - Az árvíz

1945. február 9-én délelőtt a medréből kilépő Duna először a Királyok útja mélyebb részeit öntötte el, majd az úttesten átbukva megindult az öblözet elárasztása. A déli órákban a mélyebben fekvő részeken 1 m-t meghaladó vízszint alakult ki, amely a késő délutáni órákban tetőzött, helyenként a 3 m-es vízszintet is megközelítve. A borzalmakat átélők beszámolója szerint halálos áldozatai is voltak a katasztrófának. Egyes beszámolók szerint a Duna a HÉV vonaláig öntött ki. Ennek ellentmond az a tény, hogy legalább három árvíztábla nyoma is megtalálható a HÉV nyugati oldalán.

Harmadnap megindult a zajlás, a környéken hallható robbanások alapján valószínűsíthető, hogy a szovjet hadsereg felrobbanthatta a jégdugót. Az árvíz a túlsó parton, Újpesten is pusztított, habár itt emberéleteket nem követelt, de számos munkáslakás összedőlt. Bay Zoltán visszaemlékezései szerint az áradás az Tungsram gyárterületén egy hét alatt vonult le:
"Minden meteorológiai jelentés hiányában csak azt tudtuk figyelni: merre úsznak a vízszinten levő roncsok az előttünk levő utcán. Két teljes napig dél felé úsztak: ez azt jelenti, hogy még kifelé jön a víz a Dunából. Második nap estefelé a roncsok megálltak, ez már jó jel. Harmadik nap reggelén elkezdtek úszni visszafelé. Jaj, csak meg ne álljanak! A harmadik és negyedik napon állandó volt a visszafelé úszás, s a víz felszíne észrevehetően apadt. Az ötödik napon már újra lehetett gumicsizmákban járni a gyárudvaron, s egy hét elteltével száraz lett az udvar."

Doroszlai Dénes csillaghegyi idős emberektől—köztük a terület református lelkipásztorától—gyűjtött elbeszéléseket, melyek alapján rekonstruálható az 1945-ös árvíz pusztítása:

“A pesti hidakat mind felrobbantották a harcok idején. Nagyon hideg tél volt. A Duna majdnem teljesen befagyott. De a víz csak jött és jött. A hidak roncsai nem engedték, hogy tovább folyjék. A szabad területet Csillaghegyen és Békásmegyer határában találta meg 1945. február 9-én. Községünk 3/4-ét elöntötte az árvíz. Váratlanul és nagyon gyorsan jött. Mi is akartunk készíteni valami tutajszerűséget... A víz három házba nem jött be a Jókai utcában. (A Czetz János utcához közeli három ház árvízmentes maradt. Néhány házzal odébb már csaknem másfél méter volt az elöntés mértéke. DD) A mienk is száraz maradt, csak az udvart érte el. Az Úr Isten megvédett minket. Sokan ebben a kritikus időben menedéket kerestek. A mi református templomunk is ilyen “mentsvár” volt a bajbajutottak részére. (A református templom a Csillaghegyi-öblözet második legmagasabb részén áll. DD) Néhány nap múlva apadt a víz, és kemény fagy következett. Emlékszem, hogy Miki barátoméknál - ahol négy lépcsőn kellett felmenni a lakásba - az árvíz idején a konyhaajtóból a jégre léptünk, úgy korcsolyáztunk. Óriási jégpálya volt akkor Csillaghegy.”

Csillaghegy 1960 körül: Rákóczi utca (11-es főút), balra az Attila utca torkolata.
Háttérben balra a Jézus Szíve templom, jobbra a Budapest-
Csillaghegyi Református Egyházközség temploma. UVATERV, Fortepan 80052

“Délelőtt fél tíz körül három irányból jött a víz, szinte összecsapott. Félelmetes volt. Gyorsan emelkedett, csak annyi időnk volt, hogy néhány meleg holmival a padlásra meneküljünk. A víz folyamatosan emelkedett, délután már a kerítés sem látszott ki.
Késő este a szemközti vályogház összedőlt. Éjjel valamelyik szomszéd házból azt kiáltozta valaki: segítség, meghalok. Máshol egy hajóskapitány megfulladt álmában.
Másnap csónakkal kimenekítettek minket ismerősökhöz a síneken túlra. Apám ekkor hadifogságban volt, de pár nap múlva hazajött, és a padláson lakott, hogy őrizze a házat. Minden nap vittünk neki élelmet, először csónakkal, később a jégen járva.
A víz csak lassan apadt le. Sokfelé elhullott állatok, döglött lovak voltak.”

“Délelőtt Nagyapa szaladt be az utcáról, jön a víz, tömjük el rongyokkal az ajtó alatti rést! Amikor látszott, hogy egyre gyorsabban jön be a víz a házba, mindenki fogta, amit tudott, főleg ennivalót, és fölmentünk a padlásra. A víz egyre magasabb volt a házban. Este összedőlt egy közeli vályogház. Egész éjjel kísérteties bugyborékolás hallatszott.
Másnap csónakkal kimenekítettek minket ismerősökhöz a Garay utcába.”
(A Garay utca Czetz János úthoz közeli házai árvízmentesek maradtak. DD.)

“Reggel már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Az egyik közeli vályogházban lakó családnak segítettünk a legszükségesebb holmikat átcipelni a szomszéd téglaházába. Hamarosan nekünk is a padlásra kellett menekülni a gyorsan emelkedő víz elől. Este a vályogház összedőlt. Egész éjjel bugyborékolás hallatszott.”

“Nagyszüleim sokat meséltek az 1945. évi árvízről. Nagymamám nokedlit szaggatott, amikor hirtelen elöntötte a víz a kertet. Félbehagyva az ebéd készítését, elkezdte menteni a nyulakat. Egyre magasabbra kellett pakolni a ketreceket. Közben nagyapám, aki kőműves volt, és ő építette a házat, azt javasolta, hogy költözzenek át a szomszéd téglaházba, mert a mienk csak 1,2 m magasságig volt tégla, fölötte vályog. Nagymamám közben már a melléig érő jeges vízben is a nyulakat próbálta menteni... Este a szomszéd ház padlásán nagyapám kijelentette, hogy megállt a vízszint emelkedése, most már megmarad a házunk. Néhány perccel később nagy recsegés-ropogás közepette összedőlt a házunk.”

“A Királyok útján levő házunkat olyan gyorsan öntötte el a víz, hogy már csak a padlásra tudtunk menekülni. A nagybátyám, aki erős, sportos fiatalember volt, a jéghideg vízben elúszott a legközelebbi csónakházig, leverte a lakatot, és az onnan kölcsönvett csónakkal jött vissza kimenteni bennünket. Ekkor már az utolsó előtti padláslépcsőről szálltunk be a csónakba.”

1945 februárjában szovjet műszaki csapatok pontonhidat építettek a hídtól közvetlenül délre. Ugyanebben az évben kezdték meg a műszaki alakulatok eltávolítani a híd roncsait a mederből, annak érdekében, hogy az árvízveszélyt csökkentsék. A zajlás megindulása után a vízszint fokozatosan leapadt, bár a mélyebben fekvő lefolyástalan részek még hetekig víz alatt álltak.

Csillaghegy térségében (1654,5-1657,7 fkm) 2014 óta a jégmentes árvizek 1%-os valószínűségű vízhozamából származtatott mértékadó árvízszint 105,08-105,30 tengerszint feletti magasságban van. Az erről szóló BM rendelet már tartalmazza a 2013-as LNV árvíz tanulságait. Hogy ez miért fontos? Azért, mert Doroszlai Dénes mérései és empirikus megfigyelései szerint az 1945-ös és a 2013-as árvíz közel azonos szinten tetőzött Csillaghegyen. Azonban a két árvíz között több jelentős különbség is van, legfontosabb, hogy az 1945-ös lokális és jeges árvíz volt. Habár korántsem annyira lokális, mint az írásból eddig kiderült. 

Rajna György írásában az elöntés napján, február 9-én a Vigadó téri vízmércén 733 centiméter vízállás szerepel. Ez annyiban pontosítandó, hogy ekkor a Vigadó téri vízmérce 700 cm körüli értéket mutatott, majd február 11-én tetőzött 733 centiméterrel. Feltehetően a jégdugó megszűnésével lefolyó többlet víztömeg hozzájárulhatott a vízszintnövekedéshez.

Árvíztábla szintezése (fényképezte: Doroszlai Dénes)

Még a budapesti hidak java része a Dunában feküdt, amikor 1946-ban Dr. Bogárdi János megírta "A budapesti Dunahidak roncsainak vízszinduzzasztása" című cikkét. Annak ellenére, hogy a csillaghegyi árvíz tökéletesen illene példaként a témához, meglepő módon ebben a cikkben egyetlen szó sem esik róla. Mégis érdemes szót ejteni a Bogárdi-féle mérések eredményéről, ugyanis szerinte:
"A duzzasztás felső határa Váctól Nagymaros fölöttig terjedhet. Kisvizeknél Vác fölött, középvizeknél Nagymaros környékén, nagyvizeknél pedig Esztergom alatt van a duzzasztás határa."
Azaz az 1945 február 9-i árvíz hatása kimutatható lehetett a nagymarosi vízmércén is. Kérdés csupán az, hogy a néhány napon át tartó visszaduzzasztás elegendő lehetett-e arra, hogy Nagymaros felett is éreztesse hatását.

2013-ban a rekordméretű árvíz a hivatalos adatok szerint az óbudai vízmércénél 104,74 m.B.f., a Kossuth II. árvízkapunál (Pünkösdfürdő utcától délre ~200 m) 105,01 m.B.f. tetőzött. Azaz ugyanúgy elborította volna a korábban ármentesnek vélt II/a terasz szintjét, mint az 1945-ös jeges árvíz. Tetőzéskor a felszíngörbe ezen a 3,1 km-es szakaszon kissé homorú volt, így az árvíztáblás terület közepén, a Mátyás király útnál ez az érték 104,89 ±1 cm volt. Miután levonult az árvíz, Doroszlai Dénes 12 darab 1945-ös árvíztábla magasságát hasonlította össze a 2013-as árvíz szintjével, és ezek néhány cm-es szórással azonosak voltak.

Az árvíztáblák

Helybéliek elmondása szerint néhány évvel az árvíz után a tanács dolgozója járta Csillaghegyet az árvíztáblákkal, és aki vállalta, hogy a házfalon, az utcáról jól látható helyre és a megfelelő szintre elhelyezi, az ingyen megkaphatta. Az egyforma, 22*9 cm alumíniumöntvény (nem öntöttvas!) árvíztáblák egy sablon szerint készültek. A méretük miatt néhány esetben az utcáról nehéz jó képet készíteni, ezért nem várható róluk a blogon az 1838-as gyűjteményhez hasonló bejegyzés, a táblák listája a cikk végén lévő függelékben található.

A viszonylag korai felhelyezési időpontot alátámaszthatja a táblák elhelyezkedése. Értelemszerűen csak oda kerülhettek táblák, ahol az árvíz jelentkezett, és az árvíz idején házak is álltak. Az árvíztáblák beszintezésénél többnyire nem volt lehetőség az ingatlanra bejutni, így azok az útburkolat jelenlegi szintjéhez lettek megadva. Az elmúlt 75 évben azonban a burkolatszintek legtöbb helyen jelentősen (15-30, de akár 50 cm-t is) emelkedtek, értelemszerűen az árvíztáblákból számított átlagos magassági értéknél mintegy 20 cm-rel nagyobb volt anno az átlagos elöntési mélységAnnak ellenére, hogy házak álltak az elöntés által ugyancsak érintett Újpesten és Megyeren, ezekről a területekről nincsen ismeretünk 1945-ös árvíztáblákról, ezért áll ebben az írásban Csillaghegy a középpontban.

Ha manapság rápillantunk odafentről Csillaghegyre, szinte egy gombostűt sem lehet leejteni a sűrűn beépült területen. 1945-ben azonban még jelentős volt a beépítetlen nadrágszíj-parcellák aránya, elsősorban északon és keleten, a Duna-part irányában. Nem is feltétlenül a legmélyebb területeken. Az alábbi, 1940-es légifelvétel megközelítően jól visszaadja az árvíz idején beépített és beépítetlen területek eloszlását. Az ábrán a kék háromszögek színmélysége jelzi az árvíz magasságát, kirajzolva a felszín egyenetlenségeit. Minél magasabb volt a vízállás, annál sötétebbek a háromszögek. Barnával színezve látható a 105 métert meghaladó ármentes térszín, mely az EOTR 10 ezres szelvénye alapján készült (néhány esetben helyszíni szintezéssel korrigálva, pl. a Czetz János utcában). Sajnos ez a 105 méteres szintvonal a legjobb, amit találtunk, de helyenként pontatlan és nem teljesen adja vissza a 11 centiméterrel alacsonyabb, 104,89 méter körüli tetőzést.

Árvíztáblák felszíntől való távolsága egy 1940-es légifelvételen

Van egy érdekes jellegzetessége a csillaghegyi árvíztábláknak, összehasonlítva pl. az 1838-as táblák elhelyezkedésével. Legalább hat csillaghegyi árvíztábla magassága nem éri el az 50 centimétert. Ez utalhat arra, hogy az árvíz olyan sokkot okozott az öblözetben, hogy azok is meg kívántak róla emlékezni, akiknek a házában esetleg nem is okozott (nagyobb) kárt. Vagy csak kapva kaptak az "ingyen árvíztábla" kínálkozó lehetőségén. A Czetz János 43. szám alatt található a legalacsonyabb csillaghegyi tábla a talajszinttől mért 34 centiméteres magasságával azonban valószínűleg még mindig alatta marad a hazai rekordernek, a bokáig érő gerjeni árvíztáblának.

Meglévő és eltűnt árvíztáblák Csillaghegyen
(Az Ady Endre utca 60. szám alatti tábla az 57. számmal szemben található)

Meglévő és eltűnt árvíztáblák Csillaghegy északi részén

Csillaghegyen összesen 67 darab 1945-ös árvíztábla ismert. Közülük  2020. májusában 36 darab (53,7%) létezett eredeti helyén, ill. visszaszerelve, és 31 tábláról (46,3%) tudjuk, hogy eltűnt, legalábbis nincs eredeti helyén. A létezők közül kettőt hiába keresnénk, mert a tulajdonosok lehőszigetelték, azaz annak ellenére, hogy az eredeti helyükön vannak, nem látni őket a házfalon. Láthatóság szempontjából tehát 34 látható és 33 láthatatlan árvíztábláról beszélhetünk. Azt nem tudni, hogy összesen hány táblát szerelhettek fel Csillaghegyen. Múzeumba, gyűjteménybe került táblákról nincsen tudomásunk. Ugyancsak nincs tudomásunk balparti—újpesti, megyeri—árvíztáblákról. A meglévők térbeli eloszlása nem követ jellegzetes mintázatot; többségük 1945 előtt épült házon található.

Mivel a csillaghegyi árvíztáblák viszonylag fiatalok, sorsuk jobban követhető, mint például a jóval híresebb 1838-as tábláké. Sok esetben a házakban lakók is tudtak felvilágosítással szolgálni, mi történt a táblákkal. A létezés és az eltűnés bizonyos árvíztábláknál például nem is egyértelmű, vannak olyanok, amelyek léteznek, de láthatatlanok, például azért, mert a hőszigetelés miatt egyszerűen leburkolták, vagy benőtte a borostyán. És sok olyan árvíztábláról tudunk, amelyek valójában léteztek, csak leszerelték őket egy tatarozás vagy hőszigetelés alkalmával, de már nem tették őket vissza. Legalább három ilyen esetről van tudomásunk, ahol a tulajdonos szóbeli közlése szerint ezek a táblák hamarosan visszakerülnek. Egy esetben túl magasan, egy esetben túl alacsonyan van a tábla, feltehetően rossz helyre tették őket vissza. Vannak olyan házak, ahol a tábla már nem, de a furatok megvannak a falban és van olyan ház is, ahonnan a tulajdonos leszerelte és elvitte magával. És egy esetben arról is van ismeretünk, hogy egy lelkes helybéli vásárolt magának egy ismeretlen helyről származó táblát, és azt szintezés után a saját, árvizet megélt házára szerelte fel, természetesen Csillaghegyen!

Frissen visszahelyezett árvíztábla (fényképezte: Doroszlai Dénes)

Befejezésül szeretnék köszönetet mondani Doroszlai Dénesnek, aki fáradhatatlanul kutatta, szintezte, dokumentálta, sőt visszarakatta a tulajdonosokkal a csillaghegyi árvíztáblákat. Amikor a Hidrológiai Közlönyben megjelent írása után megkerestem, mindössze 31 tábláról volt tudomásunk, közülük 18 létezése volt bizonyított. Ezekhez hozzáadtuk a Rajna-féle táblákat, így a táblák száma 48-ra módosult e cikk első verziójában, amikor is a 18 létező mellé került 17 bizonytalan státuszú és 13 bizonyíthatóan eltűnt tábla. Az elmúlt két hónap alatt felbukkant ill. visszakerült újabb 14 árvíztábla, sikerült tisztázni, hogy a Rajna-féle listán szereplő táblák többsége ma már nem létezik. A legutolsó, 62. árvíztábla éppen Tarlós István beszámolója alapján került fel a listára, amely a Vasút sor 37. számú egykori szülői házának falán volt, de 1965-ben történt tatarozáskor eltűnt.

Jelenleg itt tartunk.

Elképzelhető, sőt szívből reméljük, hogy a cikkünk révén újabb árvíztáblák és további, az árvízzel kapcsolatos visszaemlékezések kerülhetnek elő!

Frissítés!!! A cikk megjelenése óta újabb 3 árvíztábla került elő olvasói hozzászólásokból, mindegyikük felkerült a térképre és a táblázatba. 

Frissítés 2.!!! (2020.06.12) Az előző frissítés óta újabb 2 árvíztábla került elő, közülök az egyik szintezés után visszakerült a házfalra, a másik pedig csak elkerülte eddig a figyelmünket. Mindkettő felkerült a térképre és a táblázatba. 

Köszönet a szöveg átnézéséért Rácz Tibornak, Timár Gábornak és Viczián Istvánnak!


Ajánlott és felhasznált irodalom:


Függelék: ÁRVÍZTÁBLÁK CSILLAGHEGYEN (zöld: létező tábla, dőlt: Rajna féle listában szereplő táblák. Sorszám; cím, utcaszint feletti magasság [cm]; tábla szintje; árvíz tetőzése 2013-ban [fkm különbség miatt eltérhet])

1. Ady Endre u. 25. 156

2. Ady Endre u. 57. 155

3. Ady Endre u. 60. 150

4. Akácfa u. 12. kb. 70

5. Aradi u. 13. 71

6. Attila u. 7. 63

7. Attila u. 32. 60

8. Attila u. 34. 110

9. Árpád u. 26. 45

10. Árpád u. 31. 160

11. Árpád u. 59. 207

12. Árpád u. 79. 170

13. Árpád u. 100. 239

14. Árpád u. 116. 250

15. Bajáki Elemér u. 12. 46

16. Bajtárs u. 3. 87 104,70 104,89
17. Berzsenyi u. 6. 119

18. Bivalyos u. 38. 118

19. Bivalyos u. 57. 120

20. Bocskai u. 2. 95 104,77 104,85
21. Bocskai u. 20. 69

22. Czetz János u. 43. 34

23. Czetz János u. 92. 83

24. Gyula u. 3. 131

25. Gyula u. 60. 164

26. Halastó u. 13. 128

27. Hegesztő u. 5. kb. 110

28. Hortobágyi u. 11. 49

29. Hortobágyi u. 12. 45

30. Hunyadi u. 6. 75

31. Hunyadi u. 68. 97

32. Jókai u. 24. 126

33. József Attila u. 39. 34

34. Karácsony S. u. 16. 103

35. Karácsony S. u. 30. 72

36. Kinizsi u. 12. kb. 165

37. Kinizsi u. 23. 176 104,93 104,87
38. Kinizsi u. 29. 219

39. Kinizsi u. 72. 155 104,90 104,85
40. Királyok útja 142. 120

41. Királyok útja 219. 215

42. Királyok útja 281-289. 202

43. Kolozsvári u. 3. 154

44. Kossuth Lajos u. 12. 108

45. Kossuth Lajos u. 28. 50

46. Kossuth Lajos üp. 34. 157 104,88 104,87
47. Kossuth Lajos üp. 67. 192 104,95 104,95
48. Kossuth Lajos üp. 111. 170

49. Kossuth Lajos üp. 135. 178 104,83 105,06
50. Losonc u. 5. 141 104,89 104,83
51. Nagyvárad u. 9. 163

52. Nap u. 10. kb. 120

53. Őrtorony u. 8. kb. 280
104,88
54. Piroska u. 3. 300

55. Pozsonyi u. 23. 62

56. Pozsonyi u. 46. 150

57. Ráby Mátyás u. 5. 65 104,96 104,90
58. Sinkovits u. 22. 139

59. Szent István u. 8. 210

60. Szent János u. 7. 209 104,81 104,85
61. Szentendrei út 343. 95 104,89 104,90
62. Tegez u. 10. 113

63. Vasút sor 37. kb. 70

64. Völgy u. 11. 102

65. Zrínyi u. 39. 94 104,84 104,85
66. Zrínyi u. 43. 84 104,87 104,85
67. Zöldfa u. 7. kb. 170

2020. május 9., szombat

A csillaghegyi Ősbuda lábát nem mosta a Duna



Földrajzi, hidrológiai és régészeti érvek sem támasztják alá azt a feltételezést, miszerint a középkor során a Mocsárosdűlő helyén még élő Duna-meder lett volna, ezzel ellentétben mai ismereteink szerint ez az alacsony fekvésű terület már a római korban sem volt az; sokkal korábban lefűződött a Dunáról, ha egyáltalán beszélhetünk még Duna-mederről a Mocsáros esetében.

Wilhelm Dilich: Alt Ofen, 1600, színezetlen rézkarc Forrás: BTM

Ez az első bejegyzés a Dunai Szigetek blogon, amelyet a konklúzióval kezdek. A lehető leggyorsabb döntéshozatal érdekében gyakran használják elemzők a "bottom line up front" gyakorlatát, ahol a konlúziót nem megelőzi, hanem követi mindaz, ami a következtetést alátámasztja. Erre azért van szükség, hogy egyes Ősbuda-kutatók, (már akik Budapest-Csillaghegy területén feltételezik ezt az Árpád-kori települést), egész elméletüket alapozták arra, hogy mint az első képen látható: a "középkorban a Duna a hegyek lábánál folyt és a mai Óbuda egy sziget volt a Duna közepén" csak a bevezetőt elolvasva átértelmezhessék ide vonatkozó elképzeléseiket. Feltételezésük egyik legfőbb alapja Schweitzer Ferenc ábrája (1. ábra), amely 2010-ben jelent meg az "Aquincum, ókori táj - ókori város" című kiadványban — a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában. Érdekes módon ez az ábra nemhogy nem támasztja alá ezt a feltételezést, hanem éppen ellenkezőleg: cáfolja azt. Széljegyzet: Az is kérdéses, hogy a középkori Óbuda sziget mivoltát miért egy 1000 évvel korábbi tájrekonstrukcióval szükséges alátámasztani, miért nem egy középkorival?

Fontos leszögezni, hogy ez a bejegyzés nem saját kutatómunkán alapszik, hanem kizárólag a fent említett könyvben található szövegek és ábrák földrajzi, hidrológiai és geomorfológiai értelmezése. A "Mocsáros" földrajzi név ebben a cikkben nem csupán a napjainkban védett területre korlátozódik, hanem általánosan a hegylábfelszín előtt kialakult jobbára lefolyástalan, vizenyős területre. Továbbá, az írás mindössze egy hidrológiai kérdéssel foglalkozik, nem foglalunk állást azzal kapcsolatban, hogy létezett-e Ősbuda, illetve hol helyezkedett el. 

Az alábbi ábrán Aquincum római kori tájrekonstrukcióját látjuk. (Néhány hibát ez az ábra is tartalmaz, pl. nincs rá régészeti bizonyíték, hogy a rómaiak idejében állandó híd állt volna a Dunán. Ezt 2013-ban hat pontban cáfolták, akit érdekel itt olvashat róla.) Az ártéri szintek zölddel, citrom- és narancssárgával láthatók. Ezek közül a narancssárga 2/a terasz teljes egészében ármentes volt, a magasárteret a nagyobb-, míg az alacsony árteret a közepes árvizek is elöntötték. A Mocsáros-dűlő területét a szerkesztők nemcsak az univerzális mocsár térképi jelkulccsal ábrázolták, de oda is írták a jelmagyarázatba, hogy "mocsaras terület" (mivel tőzegképződés is zajlott a területen a láp kifejezés pontosabb lenne). Az elhagyott Duna-medreket külön jelölték, sima türkizkékkel. Ezek ugyan kapcsolatban álltak egymással, de élővíz nem mozgott itt, legfeljebb akkor, ha a legnagyobb árvizek átbuktak a folyót kísérő magasabb térszíneken. 

1. ábra Aquincum római kori tájrekonstrukciója
és településkörnyezeti képe (részlet: H. Kérdő Katalin és Schweitzer F. 2010.)
(2/a terasz, magasártér, alacsonyártér)

Az 1.-3. és 5.-8. szelvények fúrásadatai is azt támasztják alá, hogy ezen a területen igencsak régen folyt a Duna. Ha folyt is, az valamikor az "óholocén" idején lehetett, 11-8 ezer évvel ezelőtt. De hogyan állapíthatjuk meg mindezt otthonról, a fotelből? Úgy, hogy rá van írva a megfejtés valamennyi szelvényre, ahogy szépen sorakoznak északról dél felé, Csillaghegytől egészen az Óbudai-sziget déli csücskéig. Tőzeg, futóhomok, mocsári agyag, lejtőhordalék található a felszínen, azaz ezek a legfiatalabb üledékek. Ezek egyike sem folyóvízi eredetű. Folyóvízi üledék a kavics, a homok, esetleg a homokos iszap.


A rétegsor azonban stimmel, alul van a folyóvízi üledék, felette a mocsári. Nem lehet, hogy ez a mocsarasodás a római kor és a középkor után következett be? Erre van egy rövid és egy hosszú válasz. A rövid az, hogy ha a római korban még élő Duna-víz folyt volna a Mocsáros területén akkor a könyv szerzői azt rajzolták volna be, így a mocsarasodás egyértelműen később következett volna be. De mivel tudományos ismereteik birtokában nem így tettek, szükség van a hosszabb válaszra is.


A szerzők (nem voltak kevesen) a kutatásaik alapján arra jutottak, hogy a terület már a római korban is legfeljebb mocsár volt. Tehát, ha valaki azzal jön, hogy a római kor mocsaras mélyedése a középkorra ismét élő Duna mederré változott, ezt illene megindokolni, továbbá rá kellene mutatnia az élővízzel érkező folyóvízi üledékekre is. Ilyesmi azonban a mocsári üledékekre nem települt, tehát bizonyos, hogy a Mocsáros-dűlő területe a római kor óta (éghajlati változásokra visszavezethető talajvízszint-ingadozásokkal számolva) helyenként nyílt vízfelülettel rendelkező mocsár volt és senkinek nem jutott volna eszébe a XVII. században élő Duna-mederként ábrázolni (esetleg Némethonból, fotelből).

Óbuda romjai. Wilhelm Dilich metszete, 1606

Röviden érdemes áttekinteni a terület földtörténetét! Csillaghegy és Óbuda területén egy igen komoly üledékhiány tapasztalható. Korántsem olyan mértékű, mint pl. Finnország egyes részein, ahol a két milliárd éves alapkőzetre települ a néhány ezer éves moréna, de a 30 millió éves oligocén kiscelli agyag és a pleisztocén korú dunai kavics között is legalább 28 millió év hiányzik. A Duna a jégkorszakok során a főként az Alpok fagyaprózódásából származó kavicsanyagával folyamatosan töltötte ezt a területet. Ekkoriban a Duna általános képe egyáltalán nem hasonlított egy tipikus mai folyóéra; töménytelen mennyiségű hordalékát kerülgette fonatos medrével egy tundrára hasonlító síkságon, ahol még fás szárú növényzet is alig volt. Főági mederről ekkor nem is nagyon beszélhetünk. Ebbe az irdatlan mennyiségű kavicsba idővel tektonikai ill. klimatológiai okokból bevágódott a Duna, és ahogy egyre inkább egy főmederbe összpontosult vize ármentes terasszinteket hozott létre, ahová az árvizek már nem léphettek ki. Csillaghegyen ilyen a II/a terasz (102,5-105 méter tengerszint feletti magasság), melynek kavicsanyaga 26-32 ezer évvel ezelőtt rakódott le. A Duna ezután ismét mélyebbre vágta magát, létrehozva a magasárteret 9-11 ezer évvel ezelőtt (101-102,5 m.B.f.). Majd újabb bevágódás következett és létrejött az alacsony ártér is (99-100 m.B.f.). Tehát a bevágódás folyamatos és egyirányú volt, és semmi okunk feltételezni azt, hogy ez a folyamat a középkor során valamilyen okból megfordulhatott. Érdekességként megemlíthető, hogy a Mocsáros legmélyebben fekvő területei jelenleg nem minősülnek alacsony ártérnek, az EOTR szelvények szerint magasságuk 102,5 méter körüli, azaz legnagyobb része tulajdonképpen ármentes térszín lenne. Olyan nagy árvizek juthattak csak ide, mint például az 1838-as jegesárvíz. Ez pedig finoman szólva is időszakos vízborításnak minősül, kikötőt semmi esetre nem szokás ilyen mocsár mellé telepíteni. A racionálisan gondolkodó rómaiak éppen ezért a mai Duna-ág mentén építették meg Aquincum kikötőjét.

Ha feltételezzük, hogy a Mocsáros területén a középkorban állandó vízborítás volt, amely lehetővé tette egy kikötő létesítését, akkor a Duna képe valahogy így nézett volna ki: lehetetlenné téve például Pest városának kialakulását.

Vízborítás 1838-ban, amikor a Mocsáros területére visszatért a Duna.
 
Le kell szögezni, a Mocsáros-dűlő területén korábban létezett élő Duna meder, csakhogy ez időbeli meghatározás nélkül annyit mond, hogy Szegeden is folyt a Duna egy időben. Most meg nem. Valamikor a holocén során, de jóval Aquincum megalapítása előtt (Kr. u 89.) Coriolis-erő ide-vagy-oda a Duna keleti irányban elhagyta ezt a területet. A terület morfológiája is ellentmond a középkori meder elméletének. A hegylábfelszín előtt nem mutatható ki egységes folyómeder, a vizenyős terület szélessége, formakincse, a szintvonalak futása nem mutat egységes arculatot, olyat, amilyet egy ekkora folyó főmedre normális esetben kialakítana magának. A könyv által említett Dunakeszi-Káposztásmegyer vonalában futó Óceán-árok esetében mindez megvan; az egységes ív, a vízhozamnak megfelelő szélesség és a medret kísérő, egységesen alámosott magaspart. Annak ellenére megvan mindez, hogy a Duna bizonyíthatóan már jóval a középkor előtt elhagyta ezt a medrét.

De akkor hogyan létezhet nyílt vízfelszín ill. mocsár ezen a területen? A Mocsáros több okból sem tudott teljesen kiszáradni; számos hévforrás fakad a hegyek lábánál, ide torkollik az Aranyhegyi-patak és a Duna talajvízszintre gyakorolt visszaduzzasztó hatása. A Vörösvári-árok vizeit levezető Aranyhegyi-patak azonban nem csak vizet hordott a területre, hanem jelentős mennyiségű lejtőhordalékot is, amit szép legyezőformában szétterített a Mocsáros területén. Mivel ez a legyező eredeti formájában megvan, feltételezhetjük, hogy a Duna levonulása után jött létre, különben a folyó munkavégző képessége egyszerűen oldalazó erózióval elhordta volna. Mivel ez a lejtőhordalék rátelepül a tőzegre és a mocsári üledékre egészen biztos, hogy egyes részei fiatalabbak a mocsárnál is. 

A Mocsárosdűlő észak felől (forrás)

A Mocsáros vizenyősségét az is okozta, hogy az ide érkező vizek nehezen találtak lefolyást a Duna irányába, hiszen mint láttuk ármentes térszínek magasodnak kelet felé is. Eredetileg az Aranyhegyi-patak például feltehetően valahol messze délen, a Kolosy térnél, a katonai amfiteátrum alatt torkollott a Dunába. Ez azonban egy természetes állapot volt, melyet a rómaiak kissé átalakítottak; számukra az volt a célszerű, hogy a patak és Mocsáros magas talajvize lehetőleg ne a légióstábort öntözze, hanem valahol feljebb jusson a Dunába. Ennek érdekében valószínűleg átvágták az ármentes térszínt a Filatorigátnál. Tehát egy középkorban visszatérő Duna ezt az irányt választotta volna medernek. Nem is beszélve arról, hogy a légióstábor körül kialakuló település (canabae) érdekében a mélyebb térszíneket nemes egyszerűséggel feltöltötték, többek között az Aranyhegyi-patak lejtőhordalékával, így már Aquincum sem lehetett egy szigeten.

Csakhogy a Duna a középkorban már nem tért vissza ide. A középkori klímaoptimum korszaka nem a Duna emelkedő vízállásáról szólt. Éppen ellenkezőleg; az alacsonyabb dunai vízállásokkal jellemezhető középkori Magyarországon sorozatban épültek a kolostorok olyan dunai szigetekre, ahová ma lábon álló nyaralókat se építene senki.  Helemba-szigetHáros-sziget, Újfalusi-sziget, Butibulas és a többi. 

Ha valaki tehát egy élő, középkori Duna-medret vizionálna a Csillaghegy lábához, azt állítva, hogy a mai Óbuda a középkorban sziget volt alaposan alá kellene támasztania földrajzi és hidrológiai érvekkel, különben az egész elmélet mehet a kukába. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...