2020. május 24., vasárnap

Trikule pusztulása és a felborult dunai hordalékmérleg


Trikule erődje egykor az Al-Duna legdélebbi magyar vára volt. Jelenleg Romániában található, Szvinicza szerb többségű településtől keletre. A három toronyból álló vár az al-dunai táj jellegzetes tájképi eleme, annak ellenére, hogy a három toronyból normál vízállás esetén már csak kettő látszik, ugyanis a Vaskapu I. erőmű visszaduzzasztó hatása miatt a Duna elárasztotta. 

1. kép Már csupán Kéttorony, Dvekule (forrás)

Ha jobban utánajárunk kiderül, hogy tulajdonképpen nem is a Duna árasztotta el, hanem a visszaduzzasztott vízben kiülepedő hordalék. 

A maradék két tornyot sem kímélte a hullámzás, feltehetően belátható időn belül ez a dunai átkelőhely védelmére épített középkori erődítmény is a román–szerb energiatermelés jóvoltából fellépő erózió áldozatává válik. 

2. kép Üledékfelhalmozódás Háromtorony (Trikule) vára alatt

Az első torony, mely fedett faerkélylyel van ellátva, a vízből kinyúló szirten emelkedik, a másik kettő a part magasabb részén. A Trikule az éjszaki szélesség 44° 29' alatt fekszik. Itt van a Dunának hazánkban legdélibb pontja, mely egyszersmind a tulajdonképeni Magyarországnak (Horvátország nélkül) legalsó végpontját jelöli. — Kiss Lajos: Utazás a Dunán Pancsovától Turn-Szeverinig. Földrajzi közlemények 1885. 

Ha összehasonlítjuk a kezdőképet a korábbi állapotokat bemutató alábbi fekete-fehér fényképpel  (3. kép) némi képet alkothatunk arról, hogy milyen változások következtek be a Dunán a főként az árvízvédelem és hajózás érdekében végzett folyószabályozás, valamint a vízerőmű építések következtében. Esetünkben Trikule várát érdekes módon az erózió (hullámmarás) és a feltöltődés egyszerre pusztítja. Amennyiben a képen látható néhány embert használjuk méretaránynak, Trikule alsó tornya az aktuális vízálláshoz viszonyítva körülbelül 21 méter magas lehetett. Az itt felhalmozódó tetemes mennyiségű hordalék adhat némi támpontot, hogy megérthessük mi is zajlott le a folyó medrében alig fél évszázad alatt.

3. kép Magyarország legdélebbi vára a Vaskapu I. megépítése előtt. 

Tulajdonképpen ezt a témát fedi le az EU-s társfinanszírozású, a Budapesti Műszaki Egyetem által vezetett Danube Sediment projekt, melynek budapesti eseményéről tavaly nem csak beszámoltunk, hanem részt is vehettünk rajta. A projekt lezárultával érdemes áttekinteni melyen eredmények kerültek napfényre, ill. milyen ajánlásokat fogalmaztak meg a jövőbeli dunai beruházásokkal kapcsolatban! 

A XVIII. századtól kezdve a Duna hordalékszállítása jelentős változásokon esett át a folyószabályozás következtében. Elsősorban az árvízvédelem és a hajózás javítása érdekében felépült szabályozási művek és kanyarulatátvágások révén a Duna teljes hossza mintegy 130 kilométerrel rövidült. A rövidülés térben nem egyenletesen oszlik el; miközben a Felső-Dunán (Fekete-erdőtől Dévényig) a rövidülés 11%-os volt, a Közép-Dunán (Dévény-Orsova) 4%, az Alsó-Dunán pedig mindössze 1%.

Ezzel párhuzamosan csökkent a folyó szélessége is, elsősorban a jégképződés megakadályozása és a hajózás érdekében. Ez a változás is jobban érintette a Felső-Dunát, ahol átlagosan 39%-kal szűkült a meder, a Középső-Dunán ez az érték 12% volt, az Alsó-Dunán pedig mindössze 4% (1. ábra). Vannak olyan szakaszok, ahol jelentősen megnövekedett a meder szélessége, például Bősnél, vagy Galambóc vára alatt. Ez utóbbi abszolút rekorder, csakhogy az 5 kilométert is meghaladó szélességnek antropogén oka van; a Vaskapu I. vízerőmű visszaduzzasztásána köszönhető.

1. ábra A meder nedves keresztszelvényének változása a folyamkilométerek függvényében
(kék: XIX. sz, sárga: jelen) (forrás)

A rövidebb és keskenyebb szakaszon lefolyó ugyanakkora vízhozam esése megnőtt, ezzel együtt a hordalékszállító képessége is ami végső soron a meder növekvő eróziójához vezetett. A valóságban ez úgy nyilvánul meg, mint ahogy nemrég egy dunakeszi példán bemutattuk; alámosott, meredek part, vízbe omló partfal.

Miután az 1930-as évektől megkezdődött a vízerőművek építése, az erózióval párhuzamosan megjelent az hordalékfelhalmozódás is és felborult az addig nagyjából egyensúlyban lévő dunai hordalék egyenleg. Mostanáig mintegy 80 duzzasztómű épült meg a főágon és 1030 a teljes Duna-vízgyűjtőn. Korábban is léteztek keresztirányú létesítmények a folyón, pl. a sarkantyúk, de a vízerőművek által felduzzasztott szakaszon jóval drasztikusabb hordalékfelhalmozódás jelentkezett (lásd: Trikule), miközben az duzzasztóművek alvízén felerősödött a hordalék kimosódása (2. ábra). Ezt ellensúlyozandó végzik a duzzasztott szakasz kotrását és a hordalék visszatáplálását az alvízi szakaszra; ilyen munkálatokkal gyakran találkozni a Duna ausztriai szakaszán (lásd: 4. kép)

2. ábra Medermélyülés a Duna egyik ausztriai keresztszelvényében.
Bal oldal: mederfenék magassága az idő függvényében.
Jobb oldal: a meder átlagos tengerszint feletti magassága. (forrás)

  • Egyes szakaszok feltöltődnek, miközben más szakaszokon gyorsul az erózió. Miért gond ez? Mindkét jelenség hatással van a hajózásra, az árvízi védekezésre, valamint a villamos áram termelésre, tehát csupa olyan dologra, amely miatt a folyót eredetileg szabályozták. A Duna teljes szakaszán 733 folyamkilométeren (29%) az erózió dominál, 857 folyamkilométeren pedig az üledéklerakódás. 241 folyamkilométer (10%) egyensúlyban van, a fennmaradó többnyire Alsó-Dunai szakaszon nincs elég adat ennek meghatározásához. A magyar szakaszra az erózió a jellemző, sok helyen a folyó egészen az alapkőzetig lepusztította a folyami üledékeket. 
  • A Duna-deltát jelenleg évente elérő 15-20 millió tonna lebegtetett hordalék (suspended sediment) korábban 40-60 millió tonnára rúgott (3. ábra). Kérdezhetnénk, hogy miért baj az, ha a Fekete-tenger lassabban töltődik fel? Azért, mert a deltaüledék fokozatosan és folyamatosan tömörödik, a delta felszíne süllyed és a beérkező lecsökkent mennyiségű hordalék nem tud lépést tartani a süllyedés ütemével. A bejutó hordalék egy részét elmossa a tengeráramlás tehát végső soron az egyensúly megbomlása miatt delta eróziója is felgyorsul. 
  • A hordalékháztartás felborulásának további következménye,—melyről már rengeteget írtunk a blogon—hogy megváltozik a folyó környezeti értéke, arculata. A kiülepedő hordalék feliszapolja a mellékágakat, akár egy emberöltőnyi idő alatt nyílt mederből ártéri erdő válik. Ez a főági meder mélyülésével párhuzamosan lejátszódó folyamat többnyire visszafordíthatatlan ökológiai károkat okoz. 
3. ábra Lebegtetett hordalék egyenleg a Dunán és főbb mellékfolyóin a vízerőművek megépítése előtt és után
 (pontozott vonalak: mellékfolyók adadhiánya, ill. olyan mellékfolyók,
ahol a lebegtetett hordalékszállítás nem releváns). (forrás)

Mit lehet tenni a duna hordalékházartásának egyensúlyba hozására? A projekt záródokumentumában a folyó egészére és a fentebb már említett három szakaszára lebontva fogalmaztak meg ajánlásokat. Ezek számbavétele előtt szubjektív módon kitérnénk a legfontosabbra; hogy szükség lenne az egész Dunát, ill. a vízgyűjtő területet lefedő mérőhálózatra, amely országhatárokon átívelően egységes szempontok szerint mérné:
  • a hordalékvándorlást
  • a mederanyagot
  • a meder mélységét
  • a kotrásokat
  • a hordalék betáplálását
  • és a hordalék kiülepedést
Ez természetesen akadályokba ütközik, például abba, hogy az egyes dunai országok megtehetik, hogy ilyesmire is adnak pénzt, míg más országokra ez jelentős terhet róna. A Duna-kutatás szempontjából mindenképpen üdvözölendő előrelépés lenne a mérőhálózat megvalósulása. És mindenképpen fontos lenne a dunai országok együttműködését erősíteni, hiszen ez éppen a középső szakaszon a legproblémásabb, ahol a legtöbb ország található.

Az ajánlások többsége visszavezethető egy elgondolásra; a folyót érintő beruházások során jó lenne, ha minden esetben figyelembe vennék azt, hogy a folyó vize és a hordaléka egyaránt fontos. És lehetőleg olyan létesítményeket létrehozni, beruházásokat elvégezni, amelyek az egyensúly irányába hatnak, nem pedig tovább erősítik a nemkívánatos folyamatokat.

4. kép Kotrás Wachauban.

Ilyen például a szabadon folyó szakaszok természetvédelme, de nem csak a Dunáé, hanem a mellékfolyóké is. Magyarország szempontjából ez kiemelkedően fontos, hiszen a Vaskapu II. alatti szakasz mellett a magyar szakasz az, amely még nincsen belépcsőzve. Bár hozzá kell tenni, hogy a folyószabályozási létesítmények ugyanígy akadályozzák a hordalék mozgását. Két beavatkozási lehetőség van erre vonatkozóan; az egyik inkább mérnöki: a szabályozási művek visszabontása, a partvédelem felszámolása, az ártér kiszélesítése, a kotrások szabályozása, a hajóút szélességének csökkentése, stb. A másik lehetőség pedig elsősorban a dunai szigetek miatt fontos; a folyószabályozás következtében felszámolt mellékágak revitalizációja.

Fontos, hogy ez a szemlélet geográfiailag és szektoronként is egységes legyen; a dunai országok mindegyike tegye magáévá ezt a szemléletet, valamint az országok ágazatai is, például a mezőgazdaság, hajózás, energiatermelés, árvízvédelem, stb. Első ránézésre összebékíthetetlennek tűnik az ellentét pl. a hajózás és a természetvédelem között, de a DanubeSediment projekt egy jó lépés ennek elérése felé.

Valószínűleg ezek az ajánlások nem fogják megmenteni az összedőléstől Trikule két tornyát, és ki sem fogják ásni a harmadikat. Jó lett volna, ha hasonló ajánlások már 50 évvel ezelőtt is léteztek volna, sokkal másképpen nézne ki a Duna napjainkban. Ha pedig valóban sikerül az ajánlásokat átültetni a gyakorlatba, nemcsak a Duna hordalékháztartása jöhetne rendbe, de a folyó is sokkal természetközelibbé válhat ezáltal. 


Ajánlott és felhasznált irodalom:  

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...