64 millió köbméter

Legalább ennyi kavicsot kotortak ki a Duna magyarországi szakaszán ipari célból 1965 és 1990 között. Ezt a hatalmas kitermelt mennyiséget a folyó képtelen visszapótolni, ezért a mederben drasztikus változások álltak be, melyek ma is éreztetik hatásukat.

A Muzslai-sziget zárása és a "kisatírozott" zátonyok (fentrol.hu)

2017-ben már elkészült a bejegyzésnek az első része, amely a Nagymaros-Budapest szakaszon kitermelt kavics és sódermennyiség alapján a 22 millió köbméter címet kapta. Most ott vesszük fel a fonalat, ahol  három éve abbahagytuk, az egész magyarországi szakaszt vizsgálva megháromszorozzuk a bejegyzés címét.

Az izsai part a kotrás és a teherautók nyomaival. (fentrol.hu)

Eredetileg egy Muzslai-szigetre tervezett kirándulás képei lettek volna a mostani bejegyzés témája, de mivel a felvidéki kirándulást a határellenőrzés alaposan megnehezítette a sziget történetéhez kezdtem adatot gyűjteni, de az, amit a légifelvételeken találtam, egy második újratervezést tett szükségessé. 

Anyaghiány a Süttői-szigettel szemben. (fentrol.hu)

A fentrol.hu honlapon, az 1969-es dunás sorozat Muzslai-szigetet ábrázoló képén egy olyan satírozás bukkant fel, mint amit a szigorúan titkos katonai területeket ábrázoló légifelvételeken volt szokás alkalmazni. Csakhogy itt, a Duna kisvizes időszakában a parti zátonyokon ilyen objektum elképzelhetetlen lenne. Aztán ahogy tovább keresgéltem a csehszlovák Dunai határ mentén az 1969. november 12-i sorozaton kiderült, hogy a jelenség az egész szakaszon előfordul, jobbára a csehszlovák, de kisebb mértékben a magyar oldalon is. 

Elbányászott zátony a gönyűi Erebe-sziget mellett. (fentrol.hu)

Mi történhetett? A válasz nem is olyan bonyolult. Kisvíz idején, amikor a kavicszátonyok kibukkannak a vízből egy vállalat kiment néhány markolóval és teherautóval a csehszlovák Duna-partra, majd letermelte a parton található kavicsot és sódert. Fontos hozzátenni, hogy az 1960-as évek közepétől kezdődő rablógazdálkodás során a 64 millió köbméter kavicsanyagot jellemzően nem ezzel a módszerrel termelték ki, hanem főleg modern kotróhajókkal, a Duna meder néhány kitüntetett szakaszáról [1]. 

Kicakkozott zátony a Mosoni-Duna torkolatánál. (fentrol.hu)

Nézzük, mi történt a hatvanas években, mely döntés tette lehetővé a dunai kavics ilyen mértékű kitermelését, hiszen korábban is kotorták a folyót? 

Amióta gróf Széchenyi István Angliából megrendelte az első kotróhajót Magyarországra rendszeres a Duna kotrása. Az első ilyen munkát a nevezetes Vidra nevű hajó végezte, amikor 1836-ben kikotorta az épülő Óbudai hajógyár téli kikötőjét. A második világháború lezárultáig még piacgazdasági alapon működött a mederkotrás, több hajós cég is foglalkozott folyami kotrással, de ezeknek nem volt elsődleges célja a kavicsbányászat. Ha elvégeztek egy mederszakasz hajózhatóvá tételét, vagy kikotortak egy feltöltődött kikötőt, a kavicsot általában eladták, ezzel téve gazdaságossá a munkát. Tehát elsősorban folyószabályozási célból kotortak és nem pedig magáért a kavicsanyagért. Ebben az időszakban a Magyarországra érkezett hordalék még pótolni tudta a kitermelt mennyiséget.

Magyarországon a Delmár Walter és Tivadar Dunakotrási és Gőzhajózási Vállalat volt az egyik legnagyobb tapasztalattal és szakembergárdával rendelkező kotrással is foglalkozó hajós cég. Az 1949. évi államosítás után a Delmár Walter és Tivadar tudása és gépparkja adta a megalakuló Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat (FOKA) gerincét, melybe több más kisebb céget is beolvasztottak. Kezdetben A FOKÁ-nak sem a kavicsbányászat volt a főbb profilja, foglalkoztak folyók és állóvizek mederszabályozásával, feltöltési munkákkal, vízi szállítással; hajóépítéssel és javítással, valamint törték a Duna jegét [2]. 

A Szőlő utcai “Faluház”, előtérben a Szőlő utca, Szőlőskert utca még álló házaival
Fotó: Szőllősy Miklósné, Forrás: Kiscelli Múzeum fényképgyűjteménye

Érdekes módon, Magyarországon és Csehszlovákiában szinte egy időben, a hatvanas évek elején döntöttek arról, hogy a felépítendő új városi lakásokat házgyárak fogják építeni panel elemekből. Magyarországon a legelső házgyár a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) 1. sz. üzeme volt Óbudán, ahol 1964. június 18-án kezdődött a panelház elemek gyártása. A beton alapanyagául szolgáló kavicsot és sódert a FOKA vállalatnak kellett biztosítania az erre a célra létrehozott Dunai kirendeltség (kitermelés), valamint a Szállítási és Értékesítési Kirendeltség (eladás) által. 

A Dunai kavics felhasználásának egyik legjellegzetesebb építménye a 3. számú ÁÉV üzemhez kapcsolódik Dunakeszin, ahol egy Dunában létesített rakodóról a 2-es út felett szállították futószalagon a dereglyékről kivett anyagot, ahol aztán a belőle készülő betonból házgyári elemeket öntöttek. 1965 és 1990 között Magyarországon kb. 500 ezer panellakás és további 280 000 lakás épült ipari technológiával mintegy 30 millió köbméter kavicsszükséglettel. A házgyári lakásépítés és a dunai kavicskotrás termelési csúcsai az adott időszakban szinte teljes átfedést mutattak [3].

Kitermelt kavicsmennyiség Szap és Szob között, 1970-1992 (millió köbméterben) [1]

Panelos technológiával épült lakások száma 1961-1992 között Magyarországon [1]

Rákóczi László tanulmánya szerint a Duna felső szakaszán, Ausztriában és Németországban a görgetett hordalék aránya még 10-20 százalék között mozgott a lépcsőzés előtt. Magyarországra érve a Duna esése és hordalékszállító képessége alaposan lecsökkent, és a görgetett hordalék aránya Almásfüzitőnél 5%, még távolabb Szobnál 1%-ra szállt alá. 1955-ben Dunaremeténél az éves szinten érkező kavicsmennyiség még meghaladta 100 ezer köbmétert, Komárom alatt, Dunaalmásnál ez az érték már csak 21 000 m³/év, Nagymarosig pedig 14 000 m³/év értékre csökkent. Ezzel párhuzamosan csökkent a hordalék szemcsemérete is [1]. A történelmi időkben a kavics egészen Paksig eljutott, azaz Paks alatt jellemzően már nem kotorták a Dunát kavicsbányászat céljából.

Belátható, hogy ha egy adott szakaszon több kavicsot bányásznak, mint amennyi érkezik, akkor anyaghiány alakul ki és a meder süllyed. Hogy az arányokat érzékeltessük, ha a legoptimálisabb értékkel, a Dunaremeténél a szabályozás előtt évente érkező 100 ezer köbméterrel számolunk, akkor a vizsgált körülbelül negyed évszázados intervallumban 2,5 millió köbméter görgetett hordalék érkezett volna. Ez egy nagyon jóindulatú számítás, hiszen a bősi vízerőmű és a dunacsúni tározó felépítése óta semennyi kavics nem érkezik Magyarországra. Jelenleg a magyarországi összes görgetett dunai hordalék a bősi duzzasztó alatti jelentős kimosódásból származik, amely lassan mozog folyásirányban. 8 év alatt 20 kilométert tettek meg ezek a zátonyok, új gázlók jöttek létre akadályozva a hajózást, újabb kotrásokat téve szükségessé. Ez az optimális esetben érkező 2,5 millió köbméter is mindössze 4 százalékát pótolná az ugyanezen időtartam alatt kibányászott mennyiségnek [3]. Ugyanakkor becslések szerint a Duna Nagymaros-Budapest közötti szakaszára és a Szentendrei-Dunába 1969-87 közötti 18 év alatt legfeljebb 100 000 m³ körüli görgetett hordalék érkezhetett [4]. A vízügyi szakemberek tehát nem véletlenül nevezik ezt a fajta gazdálkodást rablógazdálkodásnak. 

Az F.K. 127 kotróhajó (Fortepan/Bauer Sándor)

Mivel a kikotort anyagmennyiség a kotróvállalatok "önbevallásán" alapul, az illegális kotrások értelemszerűen nem is szerepelhetnek az adatok között, tehát a ténylegesen kikotort mennyiség a 64 millió köbméternél valószínűleg nagyobb lehet. 2020-ban a Danube Sediment projekt 1920-2016 között összesítette a különféle (nem csak ipari) célból végzett kotrásokat, számításaik szerint a csehszlovák-,  ill. szlovák-magyar szakaszon 67, míg a magyar szakaszon további 25,5 millió köbméter anyagot kotortak ki, amibe a kavicson és sóderen kívül más szemcseméret (iszap, agyag, kő, stb.) is beleértendő [5]. 

További félreértéseket okozhat az is, hogy számos szerző csak a folyó egy szakaszát vizsgálja csak és erre vonatkozóan idézi az adatokat, illetve nem különbözteti meg az ipari célú kotrást a folyószabályozási munkálatoktól. Számít az is, hogy melyik évben jelent meg az adott tanulmány. Továbbá a különféle szakirodalomban közölt szakaszok kotrási mennyisége között átfedések lehetnek. Érdemes tehát röviden áttekinteni a különböző szakaszokra számolt adatokat 

(mennyiség millió köbméterben, folyószakasz, időintervallum, forrás):

• 64 — Szap- Dömös — 1970-1991 [1] (Csehszlovákia és Magyarország közösen)
• 31,5 — Komárom-Nagymaros — 1970-1988 [6], ebből
• magyar kotrás az Ipoly fölött 18,5 
• csehszlovák kotrás 9
• magyar kotrás az Ipolytól Dömösig 4
• 30 — Szob-Dunaföldvár — 1968-1976 [7], ebből
• Szob-Budapest 18 (beleértve a szentendrei Duna-ágat is).
• 22,4 — Budapest-Nagymaros — 1968-1985 [8]
• 13 — Rajka-Gönyű — 1963-1976 [1] 
• 7,5 — Pozsony-Dunacsún — 1975-től [1]
• 10 — Nagymaros-Vác — 1970-77 [4]
• 4 — Vác-Göd  — 1974-80 [4]
• 2,4 — Göd-Szentendrei-sziget alsó vége — 1974-80 [4]
• 4 — Szentendrei-Duna — 1970-87 [4]

Az egyes kotrással érintett szakaszok között is jelentős különbségek lehetnek. Ahol a meder anyaga nem kavics, hanem szikla, mint például Dömösnél, vagy oligocén agyag, mint Gödön vagy Nyergesújfalunál, ott a fajlagos kotrás (adott folyamkilométerre jutó kitermelt kavics) alacsony értéket mutat. Néhány kitüntetett rövid szakaszon azonban a kitermelés elérhette és meg is haladhatta az egymillió köbmétert folyamkilométerenként. A három legnagyobb ilyen "gödör" közül az első Dunacsún és Pozsony között mélyült, itt 1975 óta két kilométeres szakaszon 4,8 millió m³ kavicsot termeltek ki. Ez a "gödör" elnyelte a felső szakaszról érkező összes görgetett hordalékot, amely így nem juthatott el Magyarországra [1]. Egy további "kísérleti gödör" létesült Esztergom városánál is. Az 1717/18 fkm szelvényben 1987/1988 években 1,1 millió m³ kavicsot kotortak ki [7]. A Helemba-sziget déli mellékágából — amely nem hajózó út — 1985-től kezdődően 2,4 millió m³ kavicsot kotortak ki [4]. A Vág és az Ipoly torkolata között végzett kotrásoknak 99,3%-a volt az ipari célú bányászat, a hajózás érdekében végzett gázlókortás során kitermelt anyag 200 ezer m³ körül mozgott [6]. 

Jellemző mederszelvények 1969-ben és kotrás után 1988-ban [4]

Már a hetvenes években tudható volt, hogy ez egy fenntarthatatlan gazdálkodás. A túlkotrás eredményeképpen süllyedni kezdett a kisvízszint [4]. A medersüllyedés mértéke Dömösnél, Nagymarosnál 60 cm, Budafoknál 50 cm körül volt [4, 5, 6]. 1978-ra a Budapest környéki kotrási helyek kimerültek, ezért alternatív bányahelyek után kellett nézni. Kavicsbányák működtek a Sajó hordalékkúpján is Nyékládházánál, de a Duna mentén az első kavicsbánya Pilismaróton nyílt 1979-ben, melyet manapság is terveznek bővíteni [2]. A medersüllyedés sok helyen károsan érintette a parti szűrésű kutak kapacitását. Az 1970-es évektől kezdődően egyre többen szólaltak fel annak érdekében, hogy a Dunával kapcsolatban egyéb szempontokat is vegyenek figyelembe az ipar igényei mellett. Ennek következtében újabb irányelveket hoztak a vízbázis védelme érdekében és egyes szakaszokon, ahol a süllyedés mértéke már jelentős károkat okozott megtiltották a további kotrásokat [9]. 1987-ben például már kotrási tilalom volt Nagymaros és Budafok között, valamint Paks környékén [10].

De miért folytatták a kotrást a szakemberek, ha már nyilvánvaló volt, hogy helyrehozhatatlan károkat okoznak a Dunának? A válasz egyszerű, abban reménykedtek, hogy a megépülő nagymarosi duzzasztómű nyomán megemelkedő vízszint jótékonyan el fogja temetni a káros hatásokat. Csakhogy a duzzasztómű ismert okokból nem épült meg, így a 22 millió köbméteres írásunkban részletezett káros hatások még napjainkban is éreztetik hatásukat. 

Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a rendszerváltással és a bedőlő házgyári beruházásokkal jelentősen csökkent a kavics iránti kereslet. 1990 után gyakorlatilag megszűnt a dunai kavics ipari célú kitermelése. Azonban a hajózás érdekében végzett kotrások ma is zajlanak.

Felhasznált irodalom:

[1]  Rákóczi László: A Duna-meder sorsa Szap és Szob között. Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam) 2. füzet 

https://library.hungaricana.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_2000/?pg=267&layout=s

[2] Batki Zoltán: A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat története 

http://foka.info.hu/a-folyamszabalyozo-es-kavicskotro-vallalatot-tortenete/

[3] Rákóczi László: A Duna ökoszisztéma szolgáltatásai. VITUKI http://www.jno.hu/hu/duna101020/rakoczi_laszlo.pdf

[4] Laczay István: A folyamszabályozás és az ipari kotrás hatása a Nagymaros-Budapest közötti Duna-szakasz. mederviszonyaira. Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam) 4. füzet https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1988/?pg=560&layout=s

[5] Sediment Balance Assessment for the Danube 2020. interreg-danube.eu/uploads/media/approved_project_output/0001/39/d7f9e88e194b7dcea22b51235d653c50d358b7ae.pdf

[6] Laczay István: Ipari kotrások hatása a Komárom-Nagymaros közötti Duna-szakasz mederviszonyaira Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)3. füzet https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1989/?pg=392&layout=s

[7] Laczay István: Az ipari kavicskotrások hatása a Duna Budapest fölötti és alatti szakaszának alakulására Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam) 1. füzet https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1978/?pg=140&layout=s

[8] Csoma János: A nagymarosi vízierőmű alatti Duna-meder vizsgálata. Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam) 2. füzet 

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1987/?pg=291&layout=s

[9] Károlyi Zoltán: Értékelő jelentés az 1977. májusában tartott Duna-ankét ajánlásainak hasznosításáról. Hidrológiai tájékoztató, 1981 2. szám, október https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/HidrologiaiTajekoztato_1981/?pg=95&layout=s

[10] Laczay István: Folyószabályozás, ipari kotrás és a partiszűrésű vízbázis, Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)3. füzet https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1987/?pg=387&layout=s

Apadás az Égető-szigeten

Évről-évre figyelemmel kísérjük a Vác déli részén található Égető-sziget pusztulását. A 2020. november 9-i terepszemle alkalmával azonban egy érdekes hidrológiai jelenséget is meg lehetett figyelni; apadó vízállásnál a keresztgát feletti holtágban kialakult egy függőmeder, melynek tükre magasabban volt, mint a főmeder aktuális vízállása.

 

Égetőszaurusz

2020. november 9-én délután 3 óra körül Vácott 166 centiméteres vízállást mértek. Ez az érték 60 centiméterrel marad el a 2015-ben mért küszöbszinttől, azaz attól a vízállástól, amikor a keresztgáton átbukik az emelkedő vízszint. Ennek ellenére a déli visszatorkollásnál egy pataknyi szélességű és mélységű mederben áramlott a víz. Mi történhetett? Átvágták a gátat? Sajnos erről szó sincs. 

Az Égető-sziget déli csúcsán eldőlt fa. Úgy tűnik később feltalálta magát. 

Sajnos ritka alkalom, de áramlik a mederben a víz. 

Ilyen lehetett régen. A legnagyobb egybefüggő vízfelület a holtág déli részén. 

Töltődik a meder, nincs elegendő sodrás, ami kisöpörhetné az avart.

Se a szemetet...

A vízbe dőlő fák ágai visszatartják az uszadékot, tovább töltve a holtágat.

Az egyre sekélyebbé váló zátonyokat birtokba veszik a bokorfüzesek.

A kerékpárútról lekanyarodva bukkanhatunk rá az Égető-sziget meglehetősen jó állapotban lévő keresztgátjára. Ennek a jó állapotnak köszönhető, hogy kialakult a holtág és egyre inkább töltődik fel. Ha a Duna vízszintje 227 centiméter fölé emelkedik, a víz átbukik rajta, ha pedig ez alá száll, megszűnik a vízáramlás a holtágban. Ilyenkor a keresztgát alatti meder lassan leürül, a vizet mintegy kiszívja a főág. Az északi, rövidke mederszakasz leszívódását azonban megakadályozza a keresztgát. 

A keresztgát északi része a függőmederrel

Így fordulahat elő, hogy apadó vízállásnál a keresztgát két oldalán eltérő magasságú a víztükör. Ezt a jelenséget sikerült megfigyelni november 9-én, amikor az északi részen körülbelül 15-20, a déli részen körülbelül 60 centiméterrel volt alacsonyabb a vízszint a keresztgát koronaszintjének legalacsonyabb pontjánál. Tehát a két meder között szemre 40-45 centiméteres különbség volt. Természetesen a két meder vízállása közötti különbség függ az apadás gyorsaságától. 

További apadás esetén a déli holtág medre is elveszíti a kapcsoaltát a főággal. Ezek a lefűződött víztömegek azonban a felszína alatt továbbra is kapcsolatban maradnak a Dunával, így ha az rekord közeli alacsony vízállást ér el, a holtágak vize is elszivárog a kavicságyon keresztül. 

A lefűződött holtág függőmedre a gáttól északra. 

De mi történik ellenkező esetben, ha árad a Duna? Akkor bizony meg kell várni a 227 centiméteres vízállást, hogy a víz átfolyhasson a keresztgáton. Aki ilyenkor látogatna ki az Égető-szigethez, ugyanúgy meglepődne, mint mi 2018 nyarán. A Duna ugyanis ilyen esetben délről észak felé bukik át a gáton. Ez pedig rossz hír, hiszen a kisebb árvizek idején esély sincs arra, hogy a visszaáramlás miatt a szemét vagy a szervesanyag eltávozzon a holtágból.

29 láb 4 hüvelyk 9 vonal

Ekkora szinten tetőzött Budapesten a valaha mért legnagyobb (jeges) árvíz 1838-ban. Mit jelent ez az érték? Mihez képest volt ekkora a vízszint? Mit jelentene ez napjainkban? Ezúttal egy geodéziai kirándulást teszünk a múltba, egyben megismerkedünk az ország legrégebbi vízmércéjével. 

A bejegyzéshez vezető gondolatmenetet Zubreczki Dávid urbanista fényképe indította el. Ezen a képen a budapesti Vigadó téri hajóállomás jellegzetes épülete látható, amelyen kissé toldott-foldott megoldással, de szerepel szinte az összes jelentősebb budapesti árvíz magassága. Hiányérzetünk támadhat, hiszen éppen a legnagyobb árvíz tábláját nem találjuk. Hogy lehet ez? Talán nem férne fel az épületre? Vagy csak egyszerűen elfeledkeztek róla? Ez utóbbi már csak azért is valószínűtlen, hiszen nincsen olyan árvizes cikk Budapestről, amiben ne utalnának vissza az 1838. márciusában történtekre. 

Nagy pesti árvizek emléktáblája Fotó: Zubreczki Dávid

A "nagy" jeges árvíz 1838. március 15-én éjjel 11 órakor tetőzött 29 láb 4 hüvelyk 9 vonal magasságban. Anélkül, hogy mélyebben belemennénk az árvíz lefolyásának történetébe, néhány érdekes dolgot ki lehet emelni az árvíz szintjével kapcsolatban (melyről többnyire elfeledkezünk, vagy éppen nem kap megfelelő hangsúlyt). 

A jeges árvíz rekordszintű tetőzése egy jégdugónak köszönhető. Ez az összetorlódott és összefagyott jégtáblákból álló akadály keresztirányban gátat képezett a folyón, és alaposan lecsökkentette az adott keresztmetszeten átfolyó vízhozamot. A feltorlódó víz egy ideig a mederben gyűlt, majd miután a meder nem volt képes eltárolni ezt a víztömeget, kiöntött a magasabban fekvő ártéri területekre is. Olyan területek is ártérré változtak, ahol emberemlékezet óta nem jelent meg a Duna. 1838 márciusában, a zajlás megindulásakor több jégdugó is létrejött a Dunán, például a Szentendrei-sziget csúcsán, ennek következtében került víz alá Esztergom március 13-án. Még ugyanazon a napon Pest felett is megállt a jég, és a Duna elárasztotta Vácot és Szentendrét. Az újra meginduló jég 13-án délután 3-kor vonult le Pest és Buda között, majd nemsokára megakadt a Csepel-sziget csúcsánál található lágymányosi zátonyos szakaszon. A visszaduzzasztás következtében délután 6 órakor dőlt meg az addigi rekordnak és "rendkívülinek" számító 1775-ös vízállás. Este kilenckor átszakadt az ideiglenes gát valahol a mai Vigadó tér környékén. Majd másnap, március 14-én hajnalban a váci töltés is hasonló sorsra jutott a Ferdinánd híd környékén. Az átszakadással egy időben a jégdugó is megindult dél felé, de a Boráros tértől csak Soroksárig jutott, ahol valószínűleg a Molnár-szigeten akadt fenn újból március 14-én hajnali 4 óra tájt. A soroksári magaspart és a csepeli Királyerdő homokbuckái között gátat képező jégdugó újra visszaduzzasztotta a Dunát, és az emelkedő víz hajnali 5 óra tájában harmadszorra is átszakította a Pest szabad királyi várost védő töltést, ezúttal délen, a mai Művészetek Palotája környékén. A jégdugó végül március 15-én éjjel 11 órakor indult meg Soroksárnál és a főágban Budafoknál. Ez egyben a tetőzés időpontja is. Ezt követően Budán és Pesten fokozatosan apadni kezdett, miközben a Soroksár alatti balparti területekre rázúdult a jeges áradat. 

• Pest pusztulása a Csepel-sziget csúcsánál, a lágymányosi medertágulatban kialakult jégdugó miatt következett be, de az árvíz 29 láb 4 hüvelyk 9 vonal rekord magasságú tetőzését a Soroksárnál kialakuló jégdugó okozta. 
• A tetőző árvíz nagyságáról sokat mond az is, hogy ezt az értéket három töltésszakadás után mérték, miután a Duna kitöltötte a rendelkezésére álló szinte teljes árterületet. Egy töltések között tartott árvíz ennél jelentősen magasabb értéken tetőzött volna. 

A lágymányosi jégtorlasz (forrás: Némethy K. 1938.)

Érdemes röviden kitérni arra is, milyen szinten tetőzött az árvíz, hiszen az 1838-ban használatos mértékegységek, így a tetőzés 29 láb 4 hüvelyk 9 vonalas magassága sem sokat mond egy mai ember számára. Ennek tisztázása amiatt is fontos, mert sokszor ugyanazon könyvben, tanulmányban is egymásnak ellentmondó adatok szerepelnek; 1030 cm [1], 940 cm [2], 936 cm [3], 929,5 cm [4], 929 cm [5], 927 cm [6].  

1838-ban az alábbi hivatalos mértékegységek voltak használatban Magyarországon [7] [8]: 

1 bécsi láb = 12 bécsi hüvelyk = 31,608 cm 

1 bécsi hüvelyk = 12 bécsi vonal = 2,634 cm
1 bécsi vonal = 0,22 cm 

Ebből könnyedén kiszámolható a tetőzés szintjének relatív magassága: 

29 bécsi láb = 29*31,608 = 916,632 cm
4 bécsi hüvelyk = 4*2,634 = 10,536 cm
9 bécsi vonal = 9*0,22 = 1,98 cm

Összesen = 929,148 cm

Miután kiszámoltuk a tetőzés magasságát, meg kell válaszolnunk néhány fontos kérdést. Először nézzük azt, hogy hol mérték ezt a 929 centimétert és másfél millimétert? 

A mai Budapest területén legalább a XVIII. század közepe óta tudunk vízállás-észlelésről és a hozzá kapcsolódó állandó vízmércéről. A történelem során a budapesti vízmérce legalább hat alkalommal változtatott helyet. Hol Budán volt, hol Pesten, hol a parton, hol a Dunában, de egyik alkalommal sem került 500 méternél távolabb a mai Lánchídtól.

Napjainkban a budapesti vízállásadatokat a Vigadó téri vízmérce szolgáltatja. Budapest V. kerületében a Marriott Hotel alatt, a kezdőképen látható hajóállomástól néhány méterre délre egy széles lépcső vezet le a Dunához. Ennek északi oldalán található az a lapvízmérce (47.494890, 19.048405, 1646,5 fkm), mely 1933 óta a hivatalos budapesti vízállásadatokat szolgáltatja. Két évvel később a nagyvízi tag (580-880 cm) is átkerült ide az Eötvös térről. 1998 óta távjelzőként működik [9]. 

1869-1933 között a vízmérce volt Budán és Pesten is, legtöbbször a Dunagőzhajózási Társaság által kiépített első budapesti rakpart környékén állt, annak kikötőjében, vagy a kikötőhöz vezető hídon. 

Az 1850 és 1869 között használt hivatalos vízmérce ma is látható, érdekessége, hogy kettő is van belőle. A Lánchíd budai mederpillérének déli oldalán található a gránitfelszínre bevésett rovátkák formájában (47.498708, 19.042255, 1647 fkm). Nevezik Vásárhelyi-féle vízmércének is, annak ellenére, hogy semmi köze Vásárhelyi Pálhoz, hiszen a neves vízépítő mérnök 1846-ban, négy évvel a Lánchíd elkészülése előtt elhunyt. Az első vízmérce az avatás évében, 1850-ben került fel a budai mederpillérre, ez még a korabeli hivatalos hosszmértékben megadott bécsi öles skála volt. A nagyobb osztásközök távolsága 1 bécsi láb, a kisebbeké 2 bécsi hüvelyk volt. Később, ismeretlen időpontban felkerült mellé a méteres osztatú skála, ahol a kisebb osztásközök 10 centiméterenként váltották egymást. "Sempontjukat" (=semmi pont), azaz a 0 értéküket az addig mért legkisebb vízálláshoz igazították, de érdekes módon közöttük 8,4 milliméter eltérés van, mégpedig a méteres skála kezdőpontja indul magasabbról. Külön bejegyzést érdemelne annak kifejtése, hogy a lánchídi sempont abszolút magassága 1850 és 1950 között 7,8 centiméterrel süllyedt, geológiai és dinamikai tényezők (pl. a híd önsúlya) miatt [10]. 

A nádori vízmérce helyén emelt emléktábla (forrás: Wikipédia)

Mielőtt a Lánchíd felépült volna, a budai és pesti vízállásokat az ún. nádori vízmércén észlelték. Azt nem tudni, hogy ez a régi budai vízmérce (Ofner Pegel) mikor létesült. Egyes források szerint már 1749-ben állt a budai vár védműveihez tartozó vízi rondellánál, ahol a vár vízellátását biztosító királyi vízmű létesült (47.495402, 19.042498, 1646,65 fkm), annak tartozékát képezte [11]. A régi budai vízmérce pontos elhelyezése csak térképeken és helyszínrajzokon keresztül lehetséges, ugyanis a Várkert Bazár építésével összefüggésben 1877 augusztusában elbontották [12]. A geodéziai és hidrológiai szakirodalomban bőséges információt találhatunk a vízmérce elhelyezkedéséről, szintezéséről, jelentőségéről. Ez annak köszönhető, hogy évtizedeken, ha nem évszázadokon keresztül ez volt "Az Alappont", azaz a Budán és Pesten végzett minden szintezés kiindulópontja. Ezt a sempontot használták például a Duna Mappáció földmérői és térképészei, innen indult az első városi szintezés 1834-ben Vásárhelyi Pál vezetésével. Nevezték még "nádori" vízmércének is, nem véletlenül, hiszen a királyi várpalota kertje a XIX. sz elején a nádor birtokában volt. 

A budai királyi vízmű elhelyezkedése, 1819 (forrás)

A régi budai vízmércének otthont adó királyi vízmű épülete északról kapcsolódott a Várhegyről lefutó déli kortinafalhoz. Ez a fal ma is létezik, a Várkert Bazár része, rajta lépcső vezet fel a várba. Itt helyezkedett el az a vízemelő szerkezet, amely Duna vízzel látta el a Királyi Várpalotát. Az 1819-ben készült helyszínrajzon látható, hogy a kortinafal végében egy emeletes épület állt; földszintjén lakott a "kútlegény", az emeleten pedig a "kútmester". Az ablakból ráláthattak a kútgépház előtt álló mérceaknából kiálló vízmércére, így azt anélkül leolvashatták, hogy ki kellett lépni a házból. A királyi vízmű 1791-es felépülése előtt itt állt a vízi rondella, a mérceakna és a kútgépház ekkoriban az 1785-ben lebontott bástyán belül volt [12].

A nádori vízmérce (kékkel) elhelyezkedése
a budai királyi vízmű épületének előterében, 1819 (forrás)

A vízmű egy fenyőfából készült föld alatti csatornán át kapta a Duna vizet. Érdekes módon a csatorna futása hétszer tört meg, míg elért a mérceaknához. A csatorna mélységét a Duna akkor ismert legkisebb vízállása alatt építették meg a folyamatos vízellátás biztosítása érdekében. Ezt a csővezetéket 1818-ban kicserélték, mert a legkisebb vízállások szintje annyira lecsökkent, hogy kisvizes időszakokban a Duna vize már nem jutott be a csatornába, ilyenkor kézzel kellett betáplálni a vizet. Ebbe a csatornába mélyült a vízmű udvarán létesített négyszög alaprajzú mérceakna (lásd alábbi ábra) [12]. Az akna alja 7 méterrel volt a talajszint alatt, tehát a 7 méternél magasabb vízállás esetén a Duna feljött a királyi vízmű udvarába. Érdekes kérdés, hogy az ábrán jelzett 749 cm magas vízmérce oszlopkőről 1838. március 15-én éjjel milyen emberfeletti erőfeszítéssel (és pótvízmércével) olvasták le az aktuális 929 centiméteres tetőzési szintet, tekintve, hogy az ábra alapján 2,29 méteres víz állhatott a vízmű udvarában. Fennmaradt rajzok alapján a mérce legkésőbb 1817-től úszós-pálcás szerkezetű volt, azaz a kútlegénynek nem kellett minden észlelés alkalmával lemásznia az igencsak szűk aknába. Ettől az évtől kezdve a helyi napilapok rendszeresen közöltek vízállás jelentéseket a "nádori" vízmércéről. 1823. január elsejétől a mérce "0" pontját 119 milliméterrel süllyesztették, igazodva az 1822. évi alacsony vízálláshoz [13]. 

A mérce aknája a királyi vízmű csatornájában Edvy Gyula helyszínrajzán (1962)

(forrás és a kép nagyobb felbontásban)

1850-től hivatalos vízmérce szerepét átvette a Lánchídi vízmérce, de továbbra is használták szintezési alappontként, és a vízállás-észlelés is folytatódott rajta. Egészen 1863-ig, amikor "lejtméréssel" azaz szintezéssel összemérték a lánchídi vízmérce 0 pontjával, így 1863. évi október hó 28-ával a lánchídi vízmérce "0" pontját fogadták el új sempontként. Végül a Várkert alatti Duna-part rendezése során számolták fel a régi királyi vízművel együtt 1877 augusztusában. A feljegyzések szerint a föld alatti csatornákat dunai kaviccsal töltötték fel - azaz a mélyben ma is ott rejtőzhet a régi budai vízmérce aknája. 

Most, hogy sikerült tisztázni, hol állt az 1838-as árvíz idején használatos vízmérce, már csak egyetlen kérdés megválaszolása maradt hátra: milyen abszolút magasságban volt a vízmérce "0" pontja? 

Szerencsére nem kell régészeti módszerrel kiásni az aknát, hogy erre a kérdésre felelni tudjunk. Mivel a vízmérce jelentőségénél fogva központi szerepet töltött be a város életében, több alkalommal pontosan beszintezték. Amíg be nem illesztették a birodalmi szintezési rendszerbe, azaz magasságát nem viszonyították a petronelli alapponthoz, ez volt az abszolút 0 pont, magasságát 0' öl 0" láb és 0'" hüvelykben állapították meg. Amikor 1836-ban a dunamenti szintezés elért Budára is, és a vízmérce "0" pontját 163' 1" 6,75'", azaz 51,878 méterben határozták meg. Ez a kezdőfelület a Petronell-Carnuntum, Alsó-Ausztria közelében lévő I. számú szelvénykő felett önkényesen 10 lábbal felvett képzeletbeli síkja volt. Ez 144,682 méter Balti tengerszint feletti magasságnak felel meg (145,357 méter Adria felett). Azért innen számították, mert az osztrák részen eddig terjedt ki a vízrajzi felmérés, nem pedig Dévényig, azaz az országhatárig [14]. 1839-ben a jeges árvíz utáni városrendezés megkívánta, hogy pontos szintvonalas térkép készüljön Budáról és Pestről. Tenczner Károly ugyancsak a Petronelli-rendszerben végzett szintezése révén elkészült Pest város magassági térképe, rajta az újonnan épült töltésekkel és a városi csatornahálózattal. 

Mivel a Petronelli-rendszer ma már nem használatos, a vonatkozó későbbi szakcikkekben ezt átszámolták tengerszint feletti magasságra. De ebben is van egy csavar, hiszen az első országos szintezés (1878-1913 között) az Adriai-tenger középszintjét használta, 1960 óta viszont a szocialista országok áttértek a Balti-tenger alapszintjére. A két alapszint között 67,47 centiméter különbség van, az áttérés következtében csökkent Magyarország legmagasabb pontja 1015 méterről 1014 méterre, azaz a Balti alapszint van magasabban. Вendefу László 1951-ben közölt adatai alapján a régi budai vízmérce "0" pontjának abszolút magassága 1834-ben 96,63434 mAf volt, 1839-ben a Tenczner-féle szintezésnél pedig 96,6316 mAf [10]. A kettő közötti különbség mindössze 2,74 milliméter, azaz kb. 1 bécsi vonal. A süllyedés akár származhatott a jeges árvíz okozta károkból is. Ezzel párhuzamosan Edvy Gyula fenti helyszínrajzán 96,63 méteres értéket rajzolt be tengerre való utalás nélkül, de valószínűleg ő is még az Adriai alapszintet használta. 

Amennyiben a régi budai vízmérce adriai alapszintjéhez hozzáadjuk az 1838-as jeges árvíz tetőzési értékét (9,2915 m) megkapjuk az 105,923 (1839) - 105,926 (1834) méter közötti abszolút magasságot. 

Mielőtt rátérnénk a ma is használatos Balti alapszintre, egy gondolat erejéig maradjunk még az Adriánál. 1979-ben jelent meg Rajna György: Árvíztáblák Budapesten c. tanulmánya [15]. Ebben a 80 ismert 1838-as árvíztábla közül jó néhány mellé rendeltek abszolút magasságot is. Annak ellenére, hogy a kiadás évében már majdnem 20 éve a Balti alapszint volt használatban, ezek az értékek még a 105,92 méteres Adriai szint körül szóródnak. Elképzelhető, hogy az 1838-as jeges árvíz tábláit még nem szintezték be hivatalosan a Balti alapszintre. 

Eltűnt Árvíztábla Óbudán (Cserba Aurél 1974)

1974-ben a meglévő árvíztáblák egy részének magasságát tudományos módszerrel összevetették a tetőzés magasságával [16]. Ez a mérés ugyancsak az Adriai alapszintet használta. Mivel az ebben szereplő táblák csak részben egyeznek a Rajna-féle tanulmányban szereplőkkel, feltételezhetjük, hogy nem közös adatbázisból vagy felmérésből készült a két tanulmány. 

Lássuk tehát a Balti alapszint értékeit! Hogy ezt megkapjuk, először ki kell vonnunk a 0,6747 méter különbséget a régi budai vízmérce Adriai alapszinten mért sempontjának magasságából: 96,63-0,6747 = 95,9553 mBf Ehhez hozzáadva az 1838-as jeges árvíz tetőzésének relatív magasságát, megkapjuk azt az abszolút szintet a Balti-tenger alapszintje felett, mely alatt minden vízben állt 1838. március 15-én éjjel 11 órakor: 95,9553+9,29148 = 105,247 mBf, azaz 105 méter 24 centiméter és 7 milliméter. 

Ha validálni akarjuk a megkapott eredményt, nem kell mást tennünk, mint kivonni az árvíz abszolút szintjéből a Vigadó téri vízmérce mai sempontjának abszolút magasságát, amely jelenleg 94,97 mBf 105,247 - 94,97 mBf = 10,277 méter. Tehát az 1838-ban mért 29 láb 4 hüvelyk 9 vonal rekord magasságú árvíz relatív szintje a ma használt Vigadó téri vízmércén 10 méter 27 centiméter és 7 milliméter magasságnak feleltethető meg. Ezáltal kiszámolható az is, hogy az 1838-as jeges árvíz szintje 136 centiméterrel haladta meg a 2013-as rekord jégmentes árvizet, amelyet sikerült a töltések között tartani Budapesten. És egyben magyarázatot nyer az is, miért nem szerepel az 1838-as árvíz a Vigadó téri hajóállomáson; legfeljebb egy póznára téve férne rá. 

A Duna főeséspoligonja 1838-ban Kiss és Winkler szerint (1974)
(Az adatok Adria feletti szintben vannak megadva)

Végezetül fontos hozzátenni, hogy ez a számított érték a Duna egyetlen kitüntetett pontjára vonatkozik, méghozzá arra, ahol a régi budai vízmérce állt (ebben az esetben az 1646,65 fkm szelvényre). Ettől az értéktől távolodva folyásirányban lefelé csökkent a tetőzés abszolút magassága, folyásiránnyal szemben haladva pedig nőtt. A folyó esésviszonyai és a jégdugó visszaduzzasztó hatása tehát azt eredményezték, hogy Óbudán az árvíz 40-50 centiméterrel magasabb tengerszint feletti magasságon tetőzött, mint a Ferencvárosban [15] [16]. 

Ha valaki Budapesten járva szeretné felidézni, mekkora is lehetett az 1838-as jeges árvíz relatív, azaz utcaszintről számított magassága, kis hibáktól eltekintve jó támpontot nyújtanak a házak falán fennmaradt árvíztáblák. Ott, ahol ez nem adott, az árvízszintek kiszámított abszolút értékének ismerete segíthet egy szintvonalas térképpel párosítva. 

Felhasznált irodalom:  

[1] Töriblog: Az 1838-as dunai árvízről.

[2] Pallas Nagylexikon (Arafale-Békalen) 199. old. 1893.

[3] Révai Nagylexikon (Arány-Beke) 145. old. 1911.

[4] Tenk András, Dávid Lóránt: Geographical and GIS analysis of the great flood of 1838 in Pest-Buda. Geographia Technica 10 (1/2015)

[5] Lászlóffy Woldemár: Az árvíz műszaki leírása. In: Némethy K. (szerk.) A pest-budai árvíz 1838-ban. 1938.

[6] Bierbauer Virgil: Az 1838. Évi árvíz hatása Pest Építészetére. In.: Némethy K. (szerk.) A pest-budai árvíz 1838-ban. 1938.

[7] https://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/kisokos/184.html

[8] http://archfoto.tripod.com/mertekegys.html

[9] KDDVIZIG: Ismét üzemel a vízmérce házikó a Lánchídnál

[10] Dr. Вendefу László: A Duna sempontjának magassága az újabb - s régibb meghatározások alapján. Geodézia és Kartográfia 1951.

[11] Dr. Czagány István: A "királyi vízmű" története. Budapest 1981/9. 

[12] Edvу Gyula: A régi budai "nádori" vízmérce. Technikatörténeti Szemle 1. (1962.)

[13] Kuzmann Gábor: Hidrológiai észlelések a Duna budapesti szelvényében 1817-1875. Hidrológiai Közlöny 1981. 7. sz. 

[14] Hillier Domonkos: A Duna hidrológiai modelljének történeti vizualizációja. ELTE 2011.

[15] Rajna György: Árvíztáblák Budapesten. Tanulmányok Budapest Múltjából 1979.

[16] Kiss Albert - Winkler Gusztáv: Az 1838. évi árvízjelek hitelességének vizsgálata. Geodézia és Kartográfia 1974. 3. szám 

Somlyó-szigeti reflexiók

A Somlyó-sziget gyakorlatilag láthatatlan a Soroksári-Dunáról. Mindössze három, szinte láthatatlan pont árulkodik arról, hogy Ráckeve és Dömsöd között a bal parton egy jókora sziget rejtőzik. Egy híd egy áteresz és egy zsilip gondoskodik arról, hogy megtaláljuk a rejtett Dömsödi Holt-Dunát, a Soroksári-Duna egyik legszebb mellékágát.

A Dömsödi Holt-Duna a Soroksári-Duna legnagyobb szigetét, a Somlyó-szigetet öleli körül keletről. Már ebből is következik, hogy a Dömsödi Holt-Duna 6,5 kilométerével a leghosszabb mellékág is. Ebbe azonban bele lehet kötni, hiszen a mellékágat 1941-ben [1] kettévágták a Dömsödi Árapasztó-csatorna megépítésével, ami egy 4,1 és egy 2,4 kilométer hosszú szakaszra osztotta fel. Ez a Somlyó-sziget legvékonyabb pontján épült meg, ahol a sziget mindössze 37 méterre szűkül le. Ez a csatorna egyben a különös alakú Somlyó-szigetet is kettévágja. Alsó részéről, melyet a rend kedvéért Dömsödön Felső-szigetnek neveznek, már írtunk a blogon. 

2020. október 22-én jártuk be a Dömsödi Holt-Duna felső, 4,1 kilométeres szakaszát a Somlyó-szigeti oldalon. A bejárás nem egyszerű, legalábbis sok türelmet igényel. A fő nehézség a Somlyó-sziget mozaikosságából ered. Ez a mozaikosság megjelenik a településszerkezetben, azaz a beépített területek elhelyezkedése nem egységes, a nyaralók csoportjait gyakran szántók erdők szakítják meg. Ugyancsak változatos a domborzat, legalábbis egy alföldi dunai szigethez képest sok a mélyebb rész, egykori medermaradvány, ahol mostanában leginkább a belvizet vezetik le. Sok helyen megvan még az egykori földhasználat emléke a tanyavilág, melyet még nem számolt fel teljesen a nyaralók érdekében végzett parcellázás. Feltehetően a sziget tekintélyes méretéből (3 négyzetkilométer) kifolyólag ez több időt fog igénybe venni.  

A holtág szélessége hosszához képest viszonylag csekély, 15 és 30 méter között váltakozik, melyet a parti nádasok tovább szűkíthetnek. Némi vízutánpótlást kap a Soroksári-Dunából a Ráckeve felé eső szigetcsúcsnál az út alá beépített vascsövön keresztül, de ez a vízmennyiség nem elegendő ahhoz, hogy élő folyó képét mutassa. Mélysége elérheti a 1,5 métert is helyenként, azonban ez az érték folyamatosan csökken, hiszen a csekély vízhozam nem képes kiöblíteni belőle a felhalmozódó szerves anyagot. Gyakori a békalencsével fedett szakasz, az alsó részen, a zsiliphez közel pedig már a nádas is megjelenik.  

Mindkét partján a természet az úr, annak ellenére, hogy a mozaikosan elhelyezkedő parti nyaralók néhány helyen megközelítik a holtágat. A parton közvetlenül nem vezet út, éppen a nyaralók miatt, azonban a holtágra merőleges utakon könnyű a lejutás, bár közülük néhányat az utca lakói lezártak. Ott ahol a parton is vezet ösvény elsősorban a horgászok használják. Valamint az illegális hulladéklerakók. A balpart, azaz a Duna-Tisza köze egyhangúbb, itt erdők váltakoznak szántóföldekkel, járható út nem vezet a parton.

A Dömsödi Holt-Duna a Soroksári-Duna lezárása óta nemcsak a vízhozama nagy részét vesztette el, a meder ezzel párhuzamosan szűkült is. A holtág középső szakaszán ennek megtalálható a bizonyítéka; az út mellett párhuzamosan egy árok húzódik, melyet egy parti hát választ el a holtágtól. Ez az árok egyfajta függő mederként működik, csapadékos időben vízzel telik meg, kijelölve az egykori meder szélességét. Ami 150 évvel ezelőtt még 60 méter körül volt.  

Különös, de ebben a keskeny ágban is kialakulhatott egy sziget. A Dömsödi Holt-Duna legérdekesebb hidrológiai képződménye ez az egyedüli névtelen sziget, ami a Kála és a Tűlevelű utcák vonala között található. Hossza 140 méter, legnagyobb szélessége mindössze 20 méter. Térképeken jóval könnyebb megtalálni mint a való életben. A hozzá vezető utcák vagy nádasban végződnek, ahonnan nem látni semmit, vagy le vannak zárva drótkerítéssel. A túlsó parton ugyancsak nyaralóövezet található, de egy kisebb ásott csatorna mellett le lehet jutni a felső csúcsához (lásd alábbi kép). A part ezen az oldalon is áthatolhatatlan dzsungel, az alsó szigetcsúcsot azonban nem csak ezért, hanem a feltöltődött mellékág miatt sem lehet megtalálni. 

A Somlyó-szigeti "legek"-hez szorosan kapcsolódik az is, hogy az úszólápokat leszámítva ez a legkisebb sziget az egész Soroksári-ágban. Mivel feliszapolódása előrehaladott állapotban van érdemes minél előbb felkeresni. Mint a bejáráson bebizonyosodott ennek legmegfelelőbb módja a kenu. Csak kétszer kell emelni. 

[1] SZABÓ BENEDEK: A társulatok szerepe a Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémáinak megoldásában. in.: A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)

Az év dunai szigete - 2020

A Dunai Szigetek blog immár hetedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást. 2020. október 13-tól december 31-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.

A szavazás fő célja, hogy jobban megismerhessük A Duna-völgy eldugott, de annál érdekesebb szegleteit. Sokan ugyanis előbb jártak a Maldív-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Ez már az hetedik szavazás, úgy tűnik sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év ...-ja" szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is lassan híre megy Magyarországon és a környező országokban.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget

2014-ben az esztergomi Helemba-sziget

2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget

2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget

2017-ben a Szlovkiába szakadt Csallóköz

2018-ban a soroksári Molnár-sziget

2019-ben a Rácalmási Nagy-sziget

Idén ismét két szigetet választottak ki a blog olvasói a nyolc szigetet felvonultató selejtező során; a Gödi-szigetet és a ráckevei Kerekzátony-szigetet. A Dunai-szigetek blog idén a határmenti komáromi Erzsébet-szigetet jelölte. Azaz a két magyarországi sziget mellett egy szlovák felségterületetn található sziget is indul a szavazáson.

ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket, amely egyben folyásirány szerinti sorrend is:

A sziget és a hajógyár 2011 februárjában

Erzsébet-sziget, Komárom/Komárno

A városi legenda szerint a sziget arról kapta a nevét, hogy Erzsébet királyné lába először itt érintette a magyar földet 1857-ben. A (rév)komáromi Erzsébet-sziget 1918 óta rövid megszakítással már nem magyar föld többé, ennek ellenére számos magyar vonatkozással találkozhatunk rajta. Birtokos volt itt pl. a Jókai család, egyes elképzelések szerint az itteni idilli gyümölcsös ihlette az Aranyember Senki-szigetét. A folyószabályozás során a parthoz kapcsolták a nyugati csúcsán épült töltéssel, manapság a hajógyár öbleként funkcionál. Könnyen megközelíthető a komáromi Erzsébet hídról.

A Gödi-sziget a két világháború között (Fortepan.hu)

Gödi-sziget, Göd

A Gödi-szigetet a helyiek és a messzi földről érkező strandolók is Homokszigetként ismerik, habár a homokos plázs csupán a déli csúcsánál található. Fontos tudni, hogy természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park messzire szakadt része. A folyószabályozás ezt a szigetet is a parthoz kapcsolta, de a duna jege és helyi kezek fokozatosan bontották meg a vízáramlást gátoló műtárgyat, így a feliszapolódott medrében az év egy részében még szabadon áramolhat főág vize. Nagy részét vadregényes ártéri erdő fedi, melyet egyetlen természetes ellensége a nemrég visszatelepült hód.  

A Kerekzátony-sziget Ráckevéről nézve

Kerekzátony-sziget, Ráckeve

Nem is kerek, nem is zátony a ráckevei Kerekzátony-sziget. Egykor kaszálóként hasznosították, majd a Tassi zsilip felépülése után a feszített víztükrű Soroksári-Dunán megkezdőshetett a parcellázás. Először gyümölcsösök, zártkertek, majd az állandó lakók is megjelentek a szigeten annak ellenére, hogy csak csónakkal lehet ide bármilyen építőanyagot hordani. Kétségtelen, hogy itt találhatók Magyarország legkeskenyebb utcái, ahol két ember is bajosan fér el egymás mellett. Földi halandók Ráckevéről közelíthetik meg egy révként működő csónakkal. 

bike trail guide

Az év dunai szigete szavazás nem vérre megy, éppen ezért kérem mellőzzük a csalást! Mivel a szavazóprogram jelzi, hogy egy IP címről hányszor szavaztak minden olyan IP címet blokkolni fogok, ahonnan két számjegyű szavazat érkezett!

A szavazás 2020. december 31-én éjfélkor zárul. Eredményhirdetés a 2021-es évzáró bejegyzésben!

Múlt, jelen és jövő az Al-Dunán

Valahogy így érdemes elmenni nyaralni, mint ahogy tette ezt Szálinger Balázs költő, feleségével és születendő gyermekével. Nem tudom mennyi utánajárásba került felkészülni az útra, de az biztos, hogy ennek a felkészülésnek csak egy kis része volt a csomagolás, annál több az utánaolvasás és a könyvtári kutatómunka. A jeselnicai nyaralás könyv formájában is testet öltött, amely hangulatában hol Margittai Gábor a Kárpát-medence peremvidékein megtett utazásait idézi, hol pedig az ifjú Patrick Leigh Fermor rácsodálkozását a világra. 

Volt szerencsém már a megjelenés előtt átolvasni a könyvet—talán ezért is szerepelhet a nevem a könyv végében—de ez eddig ez volt az egyetlen olyan szöveg, amibe nem tudtam belekötni. Sőt rengeteg új, sosem hallott történetet is megismerhettem belőle. Ez így jó ahogy van! - írtam a válaszlevelet, bár ennél kissé profánabbul. Őszintén remélem, hogy ezt a könyvet a közeljövőben lefordítják majd románra és törökre is, talán a helybéliek is megtanulhatnak egyet, s mást a saját történelmükről, tájaikról.

Mostani rendhagyó bejegyzésünk felfogható könyvajánlóként, a szerző engedélyével és fényképeivel 16 képet mutatunk be a könyvből, az Al-Dunáról, milyen volt, milyen most és milyen lehet ez a táj a jövőben!

-

Hans Christian Andersen dán meseköltő 1841-ben érkezett Magyarországra, hajón, délről. Orsován neki is le kellett ülnie a Balkánról érkezők számára kötelező tíznapos vesztegzárat. „Alapjában véve mindnyájan quarantaine-ben élünk ezen a világon, amíg engedélyt nem kapunk a nagy égi utazásra”, írta ehhez képest normálisan. Egész Pestig utazott, a környékre vonatkozó egyik legszebb megállapítása pedig ez: „Néhány hivatalnok latin nyelven beszélgetett, s ez arról tanúskodott, hogy immár Magyarországon vagyunk.”

Latin nyelven beszélni, azt még elhiszem, de… beszélgetni?

Szörényvár alatt, egy Hinova nevű falunál az egész utunk egyik legfontosabb pontja. Magaslat, ahonnan remek kilátás nyílik a Kárpátokon már átjutott, lenyugodott folyó fura kanyaraira. De nem is kanyarok az érdekesek, hanem hogy innen nyílegyenesen belátni a Vaskapuba. Két éve egy vihart néztünk onnan. A szorosba beszorult felhők kiemelték a Duna-áttörés peremét. Szerintem mindenkinek látnia kellene ezt egyszer, mert innen pofonegyszerűen érthető, hogy ez a Kárpátok kifolyója. Innen nézve könnyebb felfogni földrajzi egységnek a Kárpát-medencét. A mai szlovák–lengyel határnál eredő Dunajecet, a Zsilt és az Oltot leszámítva minden ér, patak, folyó vize, ami meggyűlik a Kárpát-medencében, itt távozik. Most is látszott a szoros, de nem rajzolta ki viharfelhő. A hely a főút mellett, egy balkanyarnál van, autóspihenő szeméttel és szomorúszemű kóbor kutyákkal.

-

Minden este (most éppen itteni idő szerint 22:45-kor) gyönyörűen, velünk szemben kel fel a hold. Mint egy seb, kipirosodik-kifehéredik a szerbiai hegyek fölött az ég, felhők is vannak, és nagyon látványosan és gyorsan (!) felbukik a torzított hold – minél feljebb kapaszkodik, annál arányosabb. Távcsővel nézzük. Néha autó megy el mögöttünk az úton, néha szemközt látunk mozgó fényeket, és ragadozó madár hangját is gyakran hallani a szerb oldalról. És békák, és olykor csobban a víz, kutya ugat. Gigi félóránként lemegy zseblámpával a vízhez, van-e kapás.

Tegnap 19:58-kor indultunk el velünk szemközt – ide. Harminc-negyven percre tippeltem, hogy ennyi idő alatt érünk le a Hidrocsentrálig és vissza (ez volt az erőmű mozgalmi neve az elejétől kezdve). Annyi is lett volna, ha az erőmű határátkelőjének román oldalán nem ment volna el az áram. Vártunk. Tíz perc múlva lekapcsoltam a kocsi fényszóróját, mire a sorban mögöttem váró autók lámpái is szépen, egyenként elsötétültek, a motorokat is leállította mindenki. Pontosan harminc percet ültünk a vaksötétben, néma csendben. Megérkeztünk az Európai Unióba. Nem volt áram, miközben alattunk a Vaskapu-erőmű ládaszámra termelte az elektromosságot.

-

Gigi érdeklődve lapozgatja a régi város fotóit, amiket hoztam. Látszik a tekintetében, hogy nem érti, mi a fene közöm van nekem ehhez az egészhez, Orsovához, a régi városhoz. Ahogy lapozgat, sorolja az utcaneveket, néha sóhajt egyet, mutatja, hogy merre nőtt fel. Közben azon gondolkodom, milyen lehet a kisvárosi tiniből lakótelepivé lenni.

Minden ismerősöddel együtt, ugyanakkor.

-

...Decebal egy kifejezetten szimpatikus unortodox közép-európai volt, aki küzdött a nyugati fejlődés ellen, és elbukott. Valószínűleg kapkodná a fejét ma, 1900 évvel később, ha rájönne, micsoda szerepet tölt be egy nép mitológiájában. A nemzeti mitológiákkal önmagukban persze semmi baj sincs egészen addig, amíg nem keverednek a történettudománnyal. A szobrot viszont egy igazi faszfej építtette, egy olyan olajmilliárdos, aki egyszerre volt Ceaușescu könyvkiadója és bizalmasa, a Securitate külkereskedelmi tevékenységének lebonyolítója és vasgárdista múltjára büszke… hogy is mondjam… vasgárdista. Mindemellett törikönyveket is írt Antonescu marsallról, a dákokról, marketingkutatásról, amihez csak értett. 1994-ben megírta a románok történetét, 1996-ban a románok valódi történetét. Mégis könnyen lehet, hogy a legtovább ez a szobor őrzi meg a nevét (természetesen rávésette – úgyhogy én már le se írom). Sajnos az urat már nem lehet összezárni a mi hülyéinkkel, mert szép, hosszú életének végén, Palma de Mallorca-i otthonában visszaadta a lelkét, csak a Jóisten tudja, kinek.

-

Ma ők főztek. Saramura de peşte – dunai román specialitás, levesnél kevesebb, szaftnál több sós-zöldséges lében egy kis ponty. Viszont előtte minden összetevő meggrillezve. A hal elkészítésének teljesen más felfogását mutatja, mint ami a mi fejünkben él. Könnyen lehet, hogy a román gasztronómia egyik csúcsát jártuk meg, pedig nem voltunk teljesen tapasztalatlanok. Gigiék azt mondják, a Duna-deltában még jobban csinálják.

...Az Ada Kaleh szigettel együtt ugyanis elsüllyedt a körzeti bajnokságban játszó Beche Veche nevű focicsapat. Ebben csak a helyi törökök játszottak, viszont szurkolók a partmenti falvakból is kihajóztak értük kéthetente. A csapat szponzorai az édesség- és cigarettaüzemek voltak. Az Ada Kalehen a hatvanas években az akkor CCA névre hallgató Steaua Bukarest is játszott egy barátságos meccset, a sztárokkal teli fővárosiak 9-1-re verték a szigeti csapatot. Az egyik játékos visszaemlékezése szerint a csapatfotókon a vendégek óriási halakat tartottak a kezükben. Az aznap játszó Jenei Imre azt mondta, vigyáztak az erős lövésekkel, mert féltek, hogy túl sok labdájukba fog kerülni ez az edzőmeccs, így végül csak egyet vesztettek el. A labda ugyanis magas vízállásnál gyakran szállt a Dunába, de a törököknek volt egy kifejezetten ilyen helyzetek esetére készültségbe helyezett csónakjuk.

Azonosítottuk, homoki vipera volt (Vipera ammodytes), ez az egyik legerősebb mérgű faj. Jobb nem is végigvenni, milyen forgatókönyvek lehetségesek. Itt szarvas viperának hívják a fejéből kiálló rész miatt. A Kárpát-medencében csak a Bánságban elterjedt. Gigiék azt mondják, a Kazánok szikláin sok van belőlük, de amióta megvan a telek, azaz húsz éve itt nem járt kígyó. Meg is ijedtek, szabadkoztak. Amúgy akkor tényleg a macskákra jött, azért is jött vissza. Óvatos az emberrel, elhúzódott, és amikor Gigi ráment, akkor is hátrált. Viszont amikor már nem volt hova hátrálnia, gyorsan és folyamatosan megújulva rohamozott, próbálta kikerülni az ásót, tökéletesen tudta, kit kell megmarni. Belegondoltam, milyen mafla voltam, amikor először elzavartam. Valami nagyobb szárazföldi siklónak néztem, simán felé rugdostam a lépcsőn egy szál papucsban, megpróbáltam lerúgni a fejét. Zsófi elbújt közben, így utólag már azt mondom, szerencse, hogy nem látta, milyen maszkulin voltam. Jó ideig azt kéne hallgatnom.

-

A Törökországtól addigra messze került sziget törökjeinek népdalait és meséit Kúnos Ignác rögzítette a huszadik század elején. Az egyik csodaszép dal Buda (török nézőpontból való) elvesztéséről szól: Ne énekelj fülemüle, nyár és tavasz lett, / Fülemüle sóhajtása szívem sebezte, / Rózsa vétel-eladásnak ideje megjött. / Elvette a német bájos Budánkat.

A film.

Tank megy át a szilvafán.

Kéményeken pislogó gólyák.

Az ember közelségéhez szokott állatok nem értik, mit csinál az ember.

Úszó szemét.

Duna-parti temető felé araszoló víz.

Egy-egy sírhely feltúrva, kiürítve.

Vízben álló, nem áttelepített sír.

Vízben álló temetőkapu.

Az úton már tíz centi víz, egy nő biciklivel belegázol munkából hazafelé.

Vajon tudta, melyik nap az utolsó?

Platóról székeket, cserepes növényeket pakolnak le.

A háttérben új illatú lakótelep, építkezések még be nem gyógyult sebei.

Valamikori házak helyén szép rendben álló téglarakások.

Templomtér közepére rakott, leszedett csillár.

Győzelmesen forgolódó daruk.

A még nem kész és már nem ép város közti vadonatúj, egyszer használatos közút.

Oda-visszajáró teherautók, lekötözött szekrényekkel.

Ablaktokok nélküli, megvakított házakból álló utcán cipekedő emberek.

Az építkezési törmelékeken háromcentis hó.

Apa két gyerekével, az egyiket az ölében viszi, elsétálnak a halott város széléig, benéznek.

Nem tudom elmondani, mi történik, fiam.

Párszáz kilométerrel lejjebb egy Duna-parti városkában egy ugyanilyen apa ugyanilyen két gyerekkel.

Zavaros víz, szemét, hulladékok, a folyóban szokatlan dolgok hetekig, hónapokig.

Úszó szemét, úszó gyerekkorok.


Nem tudom, mi történik, fiam, de úgy tudom, hogy nincsen háború.

-

Lehetek feldúlt ebben a helyzetben? Kimehetek gőgösen, ahogy tettem, nemhelyeselve valamit, amit talán én is ugyanúgy csinálnék/élnék meg? Honnan tudom, hogy Orsován az én három hónap múlva születő fiam is magyar maradna-e? Nyilvánvalóan nem maradna úgy, ahogy én vagyok az. Kire van jogom dühösnek lenni? Istenre? A nagyhatalmakra? Felelőtlen vezetőkre? A gyönge, magát szórványban megtartani képtelen népre? Én meg tudnám tartani egyáltalán csak… magamat? Egyáltalán: fontos megtartani magunkat? Kinek jó, ha az ember gyereke különc/deviáns, illetve egy szomorú történet örököse és továbbvivője lesz? Vagy költözzön el? Akkor mit keresek én ott? Lehet itt magyarnak maradni? Nem lehet. Mi a jó példa? Az itteni hegyi csehek hogyan tudták csehként túlélni a magyar és román uralmat is? Beltenyészettel. Boldogok attól, hogy megmaradtak? Nem az a boldog, aki feloldódik Krisztusban?

-

És már Orsován. Betonból van a katolikus templom. Hetvenes évekbeli, bátor és nem szép. A bejáratánál a Korona-kápolna, azaz a régi Orsova fő nevezetességének háromnyelvű emléktáblája. A furcsa templom fő nevezetessége viszont a freskó. Feltűnik rajta Lenin, John Lennon és a Ceauşescu-idők román–magyar sztárpárja, Széles Anna és Florin Piersic színészek.

-

A Vaskapu-erőmű határátkelőjénél húsz-huszonöt hatalmas turbinalapát volt kitéve a fűre. Óriásiak, el se tudtam képzelni ilyen hatalmas tömörvas… dolgot. Semmi hangjuk nem volt, ahogy megkopogtattam őket. Pszichó, egész mezőnyi volt belőlük.

Az orsovai öböl nem lesz mindig öböl, egyszer újra előkerülnek a feketén konzerválódott fák és villanyoszlopok, hídpillérek és kőrakások. Te is tudod, hogy így lesz, én is tudom, hogy így lesz.

A Duna természetes, eleve kitalált, teremtett szintje, az a valóság. Amit most látunk, és valóságként olvassuk, az csak emberi fantázia. Álom.

A könyv:

Szálinger Balázs: Al-Dunai Álom, Magvető Kiadó 2020.