2024. július 10., szerda

Az évszázad árvize Aschach-ban


1954. július 10-én tetőzött Felső-Ausztriában az "évszázad árvize" a Dunán, ez alkalomból néhány korabeli fényképet válogattunk Aschach an der Donau városkából. Az árvíz Magyarországon a Szigetközt érintette leginkább, az itteni árvízről érdemes elolvasni a vonatkozó bejegyzésünket.

A komphoz vezető híd az aschach-i Keresztelő Szent János templom tornyából fotózva.

Németország déli részén és Felső-Ausztriában ez volt a 20. század legmagasabb vízállása a Dunán, levonulása során 12 ember életét vesztette, az anyagi kár is tetemes volt. Összesen 1701 települést öntött el, és több mint 9000 embert kellett evakuálni. A legtöbb árvízkár Bajorországban, és Felső-Pfalzban keletkezett, ahol összesen mintegy 150 000 hektárnyi területet öntött el az áradás, ebből 57 888 hektár csak Alsó-Bajorországban, 51 286 hektár Felső-Bajorországban és 38 535 hektár Felső-Pfalzban. A teljes kárt mintegy 120 millió német márkára becsülték, amelynek csaknem egyharmada a mezőgazdaságban keletkezett. Jelentős károk keletkeztek továbbá a vízi- és vízépítési műtárgyakban, a szárazföldi közlekedési útvonalakban és az épületekben.

Ausztriában különösen súlyos károkat okozott az elárasztott Eferding-medencében és Linz környékén. Linz városának több mint 2000 hektárnyi területe került víz alá, és 5500 embert evakuáltak. Schärding am Innben 833 embert kellett kitelepíteni, és a város területén az összes kár 9,6 millió osztrák schillinget tett ki. Csak a partvédelmi és szabályozási szerkezetekben keletkezett károkat a Duna mentén 23 millió schillingre, az Inn folyó mentén pedig 40 millió schillingre becsülték.

Érdemes röviden kitérni az árvizet okozó légköri jelenségekre is, különösen annak fényében, hogy a nyári dunai áradások jelentős részét hasonló meteorológiai viszonyok okozzák. Az alpesi folyókon jellemző nyári árvizekhez hasonlóan az 1954. júliusi rendkívüli árvizet is egy úgynevezett V (római ötös) b időjárási mintának köszönhető hosszan tartó csapadék okozta. Ez egy atlanti-óceáni eredetű légtömeg, amely Franciaország déli részén átkelve a Földközi-tenger felett egy alacsony légnyomású gócot alakít ki, jellemzően a Genovai-öbölben, vagy a Baleár-szigetek térségében. A földközi-tengeri meleg, nedves légtömegek vagy a Szahara fölötti túlhevült légtömegek az alacsony nyomású terület frontján felcsúsznak az északabbra fekvő közép-európai hideg levegőre. Mivel a magas léghőmérsékletű déli áramlás sok nedvességet szállíthat, ez néha hosszan tartó csapadékfázisokhoz vezet, amelyek az Alpokban és a középhegységekben meglehetősen nagy mennyiségű csapadékot is okozhatnak.

1954 nyarán először északnyugati irányból érkeztek nedves légtömegek Dél-Németországba, az eső június 27-én eredt el. Július 1-jétől egy északkelet felé haladó mediterrán alacsony nyomású légtömeg heves és tartós esőzéseket okozott a Dunától délre eső területeken, 70-90 órán keresztül egyfolytában esett, nagyobb megszakítások nélkül, egy olyan földfelszínre, melyet már a június 27-i esőzés is alaposan telített.




Kurzwernhartplatz. 2. szám, a templomtól északra

Oberlandshag házai, a Duna túlpartján



Az esőzések a következő napokon is folytatódtak. Az özönvízszerű eső július 7-én reggel kezdődött egy következő, északkelet felé haladó alacsony nyomású légtömeg hatására, és kezdetben a Duna-vidék délnyugati és déli részét, valamint a Bajor-erdőt érintette. A Kelet-Európa felől érkező szubtrópusi légtömegek a csapadék növekedését okozták, amely már a bajor Duna-völgy északi részére is kiterjedt. Az Alpok térségében a csapadékot az orografikus felhajtóerő tovább fokozta. A csapadék csak július 10. és 11. között mérséklődött. Bajorország délkeleti részén július 7-11. között helyenként több mint 400 mm csapadék hullott, de a Bajor-erdőben is több mint 250 mm csapadékot mértek ebben a négy napban.
Labdarúgó körökben ezt nevezték Fritz-Walter-időjárásnak, ugyanis a német csapat kapitánya a 2. világháborúban elkapta a maláriát, ezért jobban szeretett hűvös időben játszani. 1954. július 4-én, amikor Bernben Nyugat-Németország Fritz Walter vezetésével legyőzte a toronymagasan esélyes Magyarországot a Labdarúgó Világbajnokság döntőjében, végig szakadt az eső.
Az 1954. július 7-i özönvízszerű esőzések gyorsan lefolytak az amúgy is átázott talajról; miközben a Duna és déli mellékfolyói ekkor már erősen áradtak. A heves és tartós esőzések következtében Regensburgtól keletre rendkívüli dunai árvíz alakult ki. A Duna és a Naab árvízcsúcsai egy időben (július 12-én) találkoztak. Az Isar is hozzájárult az árvíz súlyosbodásához, mivel tetőzése csak röviddel a Duna tetőzése előtt (július 11-én) érkezett, és árhulláma megnyúlt. Ezenkívül a Duna jelentős mennyiségű vízutánpótlást kapott a Hofkirchen és Passau közötti, kivételesen átázott területről. Az Inn, amelynek árvízi csúcsa július 10-én érte el Passaut, meghatározó volt a passaui dunai áradás szempontjából. Az Inn és a Salzach árhullámai jellemzően szinte egy időben futottak össze; szokatlan módon a Salzach torkolata alatti árhullámot a csapadék jelentősen felerősítette. Az Inn alsó szakaszán majdnem elérte az 1899-es árvízszintet, és július 10-én Passauban majdnem háromszor olyan magas volt, mint a Duna.

A dunai árhullám július 10-én tetőzött Passauban, és késleltette az Inn áradásának lefolyását. A passaui Schanzlbrücke vízmércén a visszaduzzasztás következtében új csúcsot regisztráltak, és a Duna következő felső-ausztriai szakaszán a vízszint is az 1899-es szint felett maradt egészen az Enns torkolatáig. Korneuburgnál például 5 centiméterrel maradt el az 1899-es rekordtól. Mivel az Enns és a Traun csak viszonylag kevés vizet szállított, és az alsó-ausztriai mellékfolyók lefolyási csúcsai már napokkal a dunai tetőzés előtt levonultak, a Duna alsó-ausztriai árhulláma kiegyenlítődött, mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a Szigetköz és Győr városa Magyarországon megússza az árvizet. Érdekesség, Ausztriában az 1954. júliusi árvíz volt az utolsó olyan dunai árvíz, melynek nem állták útját vízerőművek, az első duzzasztógát 1956-ban készült el a jochenstein-i Nepomuki Szent János szobor szomszédságában.



A plébániatemplom mögötti utca házai

Aschach, Hiermanstraße


Aschach an der Donau városa a komoly károkat szenvedett Linz és Passau között fekszik (2161-2160 folyamkilométer), a Traun torkolatától nyugatra, azaz a rendkívüli esőzéssel sújtott terület keleti határvidékén. Az alábbi fekete-fehér képek egy azóta leszedett Facebook bejegyzés mentéséből származnak. Az ismeretlen fényképész az elárasztott jobb parton dolgozott, az árhullám különböző magasságaiból következtetve több napon keresztül követte nyomon az árvíz tetőzését és levonulását. A képeken nyoma sincs a nyári verőfénynek, a háttérben látható égboltot súlyos felhők ülik meg, az erdők felett ködpamacsok úsznak. Legtöbb kép Aschach belvárosában készült, sok képen szerepel a már lebontott jellegzetes hajóhíd, ami a folyó közepére telepített kompkikötőt kötötte össze a templom melletti térrel, de készültek fotók külterületen, illetve külvárosi gyárak környékén is.

Ami a képeken nem látszik: 1954-ben Felső-Ausztria kettős megszállás alatt állt. A Duna északi (bal) partján a szovjetek, a déli (jobb) parton, azaz Aschach-ban az amerikai hadsereg segített az árvízi védekezésben, de többek között a két fél közötti nehézkes kommunikáció és gyanakvás csak tetézte az árvíz pusztítását.




Ajánlott és felhasznált irodalom:

http://docs.dpaq.de/3976-hochwasser_passau_1954.pdf

https://www.dwd.de/DE/service/lexikon/Functions/glossar.html?lv3=102888&lv2=102868

https://undine.bafg.de/donau/extremereignisse/donau_hw1954.html

https://www.wien.gv.at/rk/historisch/1954/juli.html

2024. július 8., hétfő

Megújuló Erebe-szigetek


Nagyszentjánosban és Gönyűn az alábbi írást már valószínűleg kézbesítették szórólap formájában, hiszen az Erebe-szigetvilág revitalizációja közigazgatásilag az ott lakók belügyének számítana, ha a Duna nem lenne egy nemzetközi folyó, ahol a revitalizáció is nemzetek feletti módon, Európai Uniós szinten intéződik. A projekt honlapja 2024. június eleje óta él, sőt a munkálatokat Facebookon és Instagramon is lehet követni majd, ha a Duna visszaengedi a munkásokat a munkaterületre.

A Vöröskői-vezetőművön megtelepedett facsoport

Az élőhely-rekonstrukciós munkálatok ugyanis hosszú évek előkészítése után már tavaly, 2023-ban megkezdődtek az Erebe-szigeteknél, legalábbis a projekt honlapja szerint. Ezzel szemben a Fertő-Hanság Nemzeti Park által kezelt honlap, Instagram és Facebook oldal csak idén indultak el. A természetvédelmi projekt hármas célt tűzött ki: a biodiverzitás növelését, a vizes élőhelyek helyreállítását, valamint a helyi lakosság életminőségének javítását. Az indoklás szerint minden baj okozója a blogon bőven kitárgyalt átgondolatlan folyószabályozás: 
A Duna németországi és ausztriai szakaszán lévő erőművek, a bősi vízlépcső, valamint a szigetközi fenékküszöbök akadályt képeznek a folyó természetes kavicshordalékának útjában. Mivel a folyó az alsóbb szakaszokon nem tudja pótolni ezt az elszállított kavicshordalékot, a Duna főmeder folyamatosan mélyül. Ezáltal pedig a mellékágakba csak nagyon ritkán jut be a víz, pár évente egy-egy magasabb vízállás esetén csak - mint ami jelenleg is tapasztalható. A mellékágakban az ott felgyülemlett kavicshordalék ennek következtében ott marad. A mellékágak és a dunai főmeder mederszintkülönbsége folyamatos nő, ezáltal a mellékágak szárazodnak, a szigetek pedig elvesztik a „sziget” jellegüket. Ezt a folyamatot szeretnék visszafordítani a Wild Island projekt keretén belül a vizes élőhelyek és a biodiverzitás védelme érdekében.
Az erebe-szigeti medertágulat az 1965. évi árvíz idején (fentrol.hu)

Az Erebe-szigetek jelenleg NATURA 2000-es védettség alatt állnak és a rajtuk található az egyetlen, nem Gemenchez köthető dunai erdőrezervátum. Az előkészítő munkálatok során felmérték az idegenhonos invazív fásszárú növényeket, várhatóan ezek ritkítása is megtörténik, az újulatot fűzfákból tervezik telepíteni, ilyen módon 10 hektár ártéri puhafás erdő újulhat meg és juthat valamivel több áramló vízhez. 

Változatos mederformák kavicszátonnyal, kőszórással és mély gödrökkel

Gönyűnél, pontosabban Nagyszentjános külterületén a Duna egykor majdnem 1,5 kilométer széles ártéren terülhetett szét. Ebben a medertágulatban számos sziget és zátony keletkezett, miközben a Duna egyaránt alámosta a csallóközi és a dunántúli partját. A szélesebb ártér a déli, magyar oldalon található, azonban a medermélyülés miatt napjainkra egyre kevésbé öntik el az árvizek. Ezen a szakaszon mintegy 5 kilométeres hosszúságban épült kőszórásos vezetőmű a főági mederben, ami azt jelentette, hogy még a mellékágelzárás is túl széles medret hagyott volna a folyónak. Ezért szükséges volt további 200 méternyi szűkítés, ami a közel másfél kilométerből mindössze 420 métert hagyott meg a folyónak, ami alig harmada az eredeti keresztszelvénynek. A kőszóráson csak néhány helyen maradt rés, ahol a mellékágrendszer vízutánpótlást kaphatott, de idővel ezek is az elzáródás útjára léptek. Az árvizek idején bejutó víztömeg ereje és a behordott elsősorban kavicsos üledék kifejezetten élénk felszínformákat, gödröket, kavicszátonyokat, alámosódásokat képzett az egyre inkább beerdősülő zátonyok között. Összefoglalva annyit érdemes megjegyezni, hogy a sziget-zátony komplexum nyugatról kelet felé fiatalodik, legidősebb tagja a Kis-, és Nagy-Erebe szigetek, az alsó szakasz mentén elhelyezkedő legfiatalabb erdők helyén még a kilencvenes években is kopár kavicszátonyokat találunk.

Október végi hajnal a sziget melletti legelőn

Az élőhely-rekonstrukció ezeket a hatásokat próbálja ellensúlyozni, de a bemutatott tervek alapján kétséges lehet a kitűzött tervek elérése. Elsődleges cél megnyitni a vezetőmű kőszórását, ezt három helyen tervezik, a sziget feletti Vöröskői-vezetőművön, aztán a mellékágat közvetlenül lezáró, a mederre majdnem merőleges zárást, valamint a Macska-sziget felső csúcsánál alakítanának ki állandó átfolyást. Mindegyik alig 20 méter széles lenne, de csak az utóbbi kettőhöz terveztek mederkotrást a mögöttes mellékághoz. Ez a két 2018-as kisvíz alatti mederkotrás két különálló részre tagolná a szigetvilágot, a nyugati Erebe-szigetekre és a keleti Macska-szigetre és a kapcsolódó zátonyokra. Ehhez kapcsolódóan szükséges rendezni a Cuhai-Bakony-ér torkolati szakaszát, és a leghosszabb, 2800 méteres mellékágkotrás lehetővé teszi nyugodt, a hajózás által állandóan generált hullámzástól mentes ívóhelyek kialakítását.

Az Erebe-szigettenger nyugati részén tervezett beavatkozások (forrás)

Az Erebe-szigettenger keleti részén tervezett beavatkozások (forrás)

A Fertő-Hanság Nemzeti Park részéről célszerű lett volna a szóróanyagból néhány példányt az ácsiak postaládájába is bedobálni, ugyanis a kikotorni tervezett 40 ezer köbméter kavicsot a vezetőmű elvégződése alatt, már ácsi területen terítenék szét a Duna főágának magyar oldalán. A helyi lakosság életkörülményeit a parton kialakított pihenőhelyekkel és információs táblákkal tervezik megoldani, valamint várhatóan 2027 nyarára a szigetek és zátonyok teljes területét megtisztítják a szeméttől, de ebbe bárki besegíthet, akit arra visz a jó sora. A projektet az Európai Unió finanszírozza 65%-ban, a koordinálás az ausztriai Donau-Auen Nemzeti Park kezében van, akik a WildIslands projekten keresztül előreláthatóan 2027-ig nemcsak a dunai szigeteket számolták meg és kategorizálták, hanem tevékenyen részt is vesznek a dunai élőhelyek rendbehozásában. 


Kapcsolódó oldalak:

https://wildisland.ferto-hansag.hu/tevekenyseg/vizes-elohelyrekonstrukcio/

https://www.facebook.com/erebe.fhnp

https://webgate.ec.europa.eu/life/publicWebsite/project/LIFE20-NAT-AT-000063/danube-wild-island-habitat-corridor

https://wildisland.danubeparks.org/wildislands/about-the-project/

2024. július 3., szerda

Sziasztok, át lehet menni a Homokszigetre?

 — hangzik a nyaranta leggyakrabban feltett kérdés Gödön. A kérdező általában az igen-nem dichotómia mentén vár választ, azonban a helyzet ennél kissé bonyolultabb. Nem mindegy, hogy valaki száraz lábbal szeretne-e átmenni, vagy csónakkal, pontosan melyik részen; északon, délen vagy középen. Átkelési kisokos következik, nem csak helyieknek.

A Gödi-sziget, ismertebb nevén a Homoksziget észak felől fényképezve.

Szerencsére a kérdésre az év minden napján, a nap minden órájában megvan az aktuális, interneten hozzáférhető válasz. Ehhez két dolgot kell csak ismerni, 1, a választ tartalmazó honlapot, 2, hogyan kell a választ értelmezni. 

Ebben az írásban abból a feltevésből indulunk ki, hogy a kérdező arra kíváncsi, hogy be tud-e menni a szigetre száraz lábbal, értelemszerűen strandolás céljából. A bejutást alapvetően egy tényező, a vízállás befolyásolja, ez határozza meg az, hogy szárazon marad-e a strandoló lába, illetve van-e a szigeten egyáltalán hely strandolni. A válasz az alábbi honlapokon található:

1. Hydroinfo 

2. Vízügy.hu 

A Hydroinfo váci vízállás-adatsora

Aki szeret maga a dolgok végére járni, nincs más teendője, mint megnézni az aktuális vízállásadatot (lehetőleg a legközelebbi, felsőgödi, vagy váci vízmércén), majd lesétálni a partra és megfigyelni mi a helyzet. Amennyiben a mellékágban áramló vizet látunk érdemes egy megvárni egy alacsonyabb vízállást, addig ismételve a megfigyelést, amíg száraz lábbal be lehet jutni a szigetre. Az adatot érdemes feljegyezni, amit nagy megbízhatósággal a következő években is lehet használni, hogy a fotelből eldönthessük, mi a helyzet a Homokszigeten, vagy akármelyik másik dunai szigeten. 

A Vízügy.hu váci vízállás-adatsora, előrejelzéssel

Ha valakinek ehhez nincs türelme, vagy csak nem szeret adatokkal bíbelődni, azoknak segítség lehet az alábbi táblázat, ugyanis ezek az ún. "küszöbszintek" már rendelkezésre állnak a Dunai Szigetek blog 2004-ig visszamenő megfigyelései alapján. Ilyen küszöbszintből rögtön három is van, attól függően, hogy a Feneketlen-tónál, a keresztgáton, vagy a sziget északi csúcsán szeretnénk bejutni a szigetre. Fontos: az alábbi vízállásadatok a váci vízmércéről leolvasott adatokra vonatkoznak! 

Feneketlen-tó, Bartók Béla utca, déli átjáró: ~90 centiméter
Keresztgát, Kereszt utca, középső átjáró: ~110 centiméter
Szigetcsúcs, Köztársaság út vége, északi átjáró: 120 centiméter

A Homoksziget északi csúcsa, Vácott mért 130 cm körüli vízállásnál.

Először tehát az északi szigetcsúcson lehet száraz lábbal bejutni a szigetre, amikor 120 centiméter alá süllyed a Vácott mért vízállás megszűnik a mellékágban a vízáramlás. Ez viszonylag alacsony vízállásnak számít, ennek gyakoriságát évek óta vizsgáljuk a blogon (2009., 2018. és 2022.). 120 centinél a Feneketlen-tónál még vízben kell átgázolni a homokos strandra. Ha a fenti értékekhez hozzáadunk kb. 50 centimétert, megkapjuk azt az értéket, amikor térdig érő vízben kell átkelnie egy felnőttnek és így tovább. 

A keresztgát, Vácott mért 130 cm körüli vízállásnál.

A keresztgáton nem célszerű olyan vízállásnál átkelni, amikor nem látszik hová lépünk. A legnagyobb veszélyt az uszadék és a mélyben rejtőző síkos, nedves, iszapos, algás kövek jelentik, komoly balesetveszélyt, akár elsodródást előidézve. Régebben ez volt a legegyszerűbb módja a szigetre igyekvőknek, azonban a falazott kőgát idővel szétfagyott és a pusztulásával párhuzamosan a magassága is alaposan csökkent.

Átjáró a Feneketlen-tónál, 130 centiméter körüli váci vízállásnál.

Kérdés persze, hogy melyik az a vízállás, amikor van még hol strandolni, egyáltalán kilátszik a homokos part, és nem közvetlenül az aljnövényzetig ér ki a Duna. Vácon mért 190 centiméteres vízállás felett a Gödi-sziget déli csúcsa önálló sziget lesz, ekkor ugyanis a Feneketlen-tavi átkelőnél átfolyás alakul ki a mellékágból a főágba. Ekkor még van némi tér strandolásra, de ez végleg megszűnik 250 centiméteres vízmagasság körül, tehát ilyenkor már kenuval, kajakkal sem érdemes nekivágni, ugyanis az élővilág (puhatestűek, rovarok, hüllők) ilyenkor a szűkösen maradt földfelszínen, illetve a vízből kiálló növényeken gyülekezik. Ez a strandolók szempontjából ínséges időszaknak számít, azonban vegetációs időszakban különösen fontos, hogy a szigetnek minél több ilyen emberi zavarástól mentes időszaka legyen, hiszen mégiscsak egy természetvédelmi területről, jobban mondva a Duna-Ipoly Nemzeti Parkról beszélünk! 


A Gödi-szigetet a legmagasabb vízállások teljesen elborítják, azaz egyértelműen csak ekkor lehet kijelenteni, hogy nem, sehogy nem, még kenuval sem lehet átmenni a Homokszigetre. Ennek a szintnek a meghatározása azonban egy komolyabb árvízi expedíciót igényelne.

2024. június 24., hétfő

A fiatalon kimúlt földvári Krokodil


Helyreigazítás! 

A Dunai Szigetek blogon 2024. június 7-én megjelent írásunkban (Sziget a földvári csalántengerben) valótlanul állítottuk, hogy a dunaföldvári Felső-Öreghegy tövében található dunai sziget neve Felső-Öreghegyi-sziget lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy egy 1910-ben készített dunai helyszínrajzon a Krokodil-sziget földrajzi név szerepel. Minden olvasónktól elnézést kérünk és ezentúl becsszóra a Krokodil-sziget elnevezést fogjuk használni, mert ez mennyire menő már. 

Krokodil és löszfal együtt egy dunaföldvári képeslapon.

Tiktokvideókhoz szokott olvasóink számára röviden összefoglalva: a dunaföldvári Felső-Öreghegyi-sziget Krokodil-sziget először egy 1850-es térképen bukkant fel zátonyként, alig négy évtized után egy keresztgáttal a jobb parthoz kapcsolták, ezután erőteljes feltöltődés indult meg, ami azt eredményezte, hogy a Krokodilt manapság elég nehéz terepen becserkészni. A hosszabb szövegekhez szokott olvasóinkat pedig szeretettel várjuk a következő bekezdésben is:  

A Krokodil-sziget és keresztgát az ekkor még fátlan löszfalak tövében

Dunaföldvárnál a Duna erőteljesen bevágódik a jobb partjába, fokozatosan pusztítva az Öreghegynek nevezett löszdombot. Ez a domb az erózió hatására idővel két részre szakadt, a Felső-, és Alsó-Öreghegyre, a kettő közötti laposabb térszínen tudott megtelepedni Dunaföldvár. A Duna eróziós hatását jól érzékeltetik a várfal magasságú és meredekségű löszfalak, bár ezek többségét eltakarja az utóbbi időkben felnövekedett ártéri erdő. 

Először 1850. május 12-én ábrázolták a Krokodil-szigetet, mint névtelen zátonyt. Elképzelhető persze, hogy előkerül majd ennél is régebbi térkép, amelyen szerepel, de annyi bizonyos, hogy a legkorábbi térképek az 1850-1860-as években mind hosszú, keskeny zátonyként ábrázolták, legyen szó hajómalmok elhelyezkedését, mederviszonyokat ábrázoló, vagy éppen földhasznosítási térképekről. A zátony északi csúcsa a Duna legnyugatibb bevágódásától majdnem egy kilométeres hosszúságban a földvári Szent-Ilona templomig húzódott. Ezen kívül volt egy alsó zátony is a meder közepén Dunaföldváron, nagyjából a Beszédes József híd szelvényében, amit később elkotortak, mert akadályozta a hajózást.

1850. május 12. A hajómalmok miatt a mélyben rejtőző zátonyok is fontos szereplői a földvári dunás térképeknek. (forrás

Neves zátonyként először 1910-ben ábrázolták a Krokodil-szigetet, azonban a földrajzi név a környékbeli sajtóban már korábban, 1889-ben felbukkant, többnyire hajmeresztően valószerűtlen történetek kapcsolódnak hozzá. Elsőként a Szekszárd Vidékében írnak róla, de az itt megjelent ezoterikus hangvételű írás a földrajzi név említésén kívül vajmi keveset árul el a sziget történetéből, azon kívül, hogy már ekkor ezen a néven ismerték ezt a darabka földet:
"Valami boszorkányvárról is beszélnek, mely a hajógyár közelében, a Krokodil-sziget táján van a Duna mélyében. Itt csöndes nyári éjeken gyermekek sírása hallható s időnként lángok csapnak fel a vízből. Etl Pepi legközelebb szekszárdi sziverősitőt hoz magával, mivel azt felrobbantani szándékozik..." (forrás
Tíz évvel később, egy bádogoslegény halála kapcsán már bővülnek a hidrológiai ismereteink a különös nevű szigettel kapcsolatban: 
Oktalan vakmerőségnek esett áldozatul Dunaföldvárott Szavalovics Vilmos 26 éves bádogos legény. Több társával ugyan meglehetősen ittas állapotban a Dunára mentek fürödni s noha úszni jól nem tudott, a földvári Duna legsebesebb részén nekivágott a víznek, hogy az úgynevezett »Krokodil« szigetet elérje. Bátorságát azonban életével fizette meg, mert az ár elragadta s mire segítség jött a hullámok eltemették. Holttestét [1899. július] 27-én fogták ki Duna-Földvárott. (forrás
1910. A földvári Krokodil név egyetlen felbukkanása térképeken

A leírásból valószínűsíthető, hogy 1899 nyarán még nem készült el a T-sarkantyú a szigeten, hiszen a bádogoslegény nyilvánvalóan nem az úszást választotta volna még ittasan sem, amennyiben be lehet gyalogolni a szigetre száraz lábbal egy kőszóráson keresztül. Továbbá megtudjuk, hogy ekkoriban a sodorvonal még a löszfalak tövében húzódott, alaposan megnehezítve a földvári part mentén úszással kísérletezők helyzetét. De a szigettel kapcsolatos legszürreálisabb írás 1911-ben jelent meg, amelyben írott formában utoljára említik a szigetet "Krokodil" néven: 
Krokodil a Dunában. Dunaföldvárról jelentik nekünk ezt a kissé hihetetlenül hangzó hírt: Schvarcz Sándor fakereskedő alkalmazottjai éppen a Dunában lévő talpfák kiszedésével foglalkoztak, amikor a deszkaszálak közül egy hatalmas krokodilus bújt elő. A munkások először megrémültek a fogait csattogtató hüllőtől, de aztán amikor a nyugalmában megbolygatott krokodilus rájuk vetette magát, fejszéikkel agyonverték. Érdekes, hogy a Dunának éppen ezen a részén — ahol a krokodilkaland történt — van egy sziget, amelyet már évek óta „krokodil-szigetnek“ neveznek. Valószínűnek tartják, hogy a veszedelmes hüllő egy — a nemrégiben itt járt — állatseregletből szökött meg. (forrás

A tragikusan kimúlt krokodilus esete, amennyiben évekkel korábban történik, akár magyarázatot is adhatna a földvári sziget különös nevére, de ebben a sorrendben ez egy igencsak meghökkentő történet, melyhez hasonlóról még csak nem is olvashattunk eddig. Ezt követően a "Krokodil" földrajzi név eltűnik a forrásokból és a térképekről egyaránt. 

1930. Sziget hízik a T-sarkantyú két oldalán

A Krokodil-incidens idején már létezett a szigetet a parthoz kapcsoló T-sarkantyú, amely rövid időn belül megpecsételte a sziget sorsát, cserébe megakadályozta a Felső-Öreghegy további erózióját. A folyó sodorvonala távolabb került a már alaposan alámosott parttól és a kőszórás által szűkített meder jobb híján mélyülni kezdett. 1930-ban úgy tűnt, hogy a keresztgát a mellékág vizét részben a zátonyon keresztül kényszerítette vissza a főágba, ami a Krokodil-sziget kettészakadását eredményezte. Ekkoriban a teljes sziget körülbelül 400 méter hosszú lehetett.

1959. szeptember 28. 

1959. szeptember 28-án Budapesten mért 181 centiméteres alacsony vízállásnál már kirajzolódnak azok a mederbeli képződmények, melyek beerdősülése jelenleg meghatározzák a sziget képét. Megfigyelhető az északi csúcsánál kezdődő zátonyképződés, valamint a keresztgát alatti feltöltődés. A légifelvételen a sziget még mindig két elkülönülő részre tagozódik, ami néhány évvel később is hasonló állapotot mutatott azon a Duna térképen, amely az 1910-es térképen kívül egyedüliként tartalmazott rá vonatkozó névanyagot. 

A Felső- és Alsó-zátonyok 1963 körül

Ez a Duna térkép valamikor az 1960-as évek első felében készülhetett. Részletes adatokat közöl a Duna korabeli állapotára vonatkozóan és elsőként ábrázolja a szigetet a félbetört jégkrém formában. A nyél az Alsó-, a jégkrém lényegi része pedig a Felső-zátony. Kék félholdak jelölik a mederben képződött, jobbára vízzel borított zátonyt az 1562-es folyamkilométer táblával szemben. A térképen ábrázolt forma a legkevésbé sem emlékeztet természetes módon kialakult szigetre.

1966. szeptember 15. 

Ugyan a kőszórást bejelölték az 1930-as vízisport térképen, de a folyószabályozási műtárgyat valószínűleg már közepes vízállásnál is elborította a Duna, ahogy az az 1966-os légifelvételen is látható. A folyó a löszfalak tövéig kitölti a medrét, éppen úgy, mint a szabályozás előtt. Ekkor Budapesten 385 centiméteres vízállást ír a Hydroinfo archívuma, és a sziget és a part között nem látszik semmi, ami megtörné a vízfelület szürke egyhangúságát, ahogy a sziget kopár egyhangúságát is csak néhány fa tarkítja. 

A beerdősült zátony 2005-ben. 

Összehasonlítva az 1966-os és a jelenlegi helyzetet, a növényzet térhódítása szembeötlő. Ez a folyamat szinte mindenütt hasonló módon játszódott le a Duna magyarországi szakaszán: a folyószabályozás miatt bekövetkező medermélyülés réven egyes parti területek egyre gyakrabban kerültek szárazra, lehetővé téve a növényzet megtelepedését és szukcesszióját. Nem volt ez másként Dunaföldvár térségében sem, ahol Magyarországi viszonylatban az egyik legnagyobb mértékű medermélyülés ment végbe. Mivel a folyamat visszafordíthatatlan, mint ahogy az agyonvert krokodilt sem tudták volna a rakodómunkások visszahozni az életbe 1911-ben, úgy a Krokodil-sziget sem valószínű, hogy valaha újra valódi dunai sziget lesz, ahogy igazából nem is volt az sohasem. De ez nem feltétlenül probléma, hiszen az ártéren felnőtt csalántenger egy egyedülálló természeti értéket képviselő dunai ékszerdobozt őriz.

Lehetőleg még jó sokáig. 

2024. június 14., péntek

Sztálinváros hordaléka, a Lebuki-delta

Óriási munkát végzett a kicsiny Lebuki-patak Dunapentelén, mai nevén Dunaújvárosban, a Rácdomb tövében, majdnem sikerült teljesen feltöltenie egy dunai mellékágat. Delta-építő munkáját nagyban elősegítette az emberi beavatkozások sorozata, a mellékág elzárása megszüntette a folyó oldalazó erózióját, majd pedig Sztálinváros és a Dunai Vasmű felépítése erőteljesen megnövelte az öbölbe jutó hordalék mennyiségét. Hiába a téli kikötő öblének kotrása, a Lebuki-patak deltája az évek során több mint 5 hektárosra növekedett. 

Dunapentele történelmi központja, a török-kori palánkvárnak helyt adó Rácdomb mellett két patak ömlött a Duna főágába, és ömlik jelenleg is a helyén megmaradt szűk öbölbe. A főág nem elírás, 1904-ban Pentelén két közel egyforma szélességű Duna-meder ölelte körül a Szalki-szigetet, amely nem véletlenül nem Pentelei-sziget volt, ugyanis közigazgatásilag a túloldali Szalkszentmártonhoz tartozott, és csak a II. világháború után került át a formálódó Sztálinvároshoz. Pentele az Alsófoki-, vagy más néven Lebuki- és a Felsőfoki-pataknak köszönheti létét, ugyanis mély völgyeik megszakítják a Mezőföld alámosott, a Dunára meredeken leszakadó löszdombjait, Dunaföldvárhoz hasonlóan lehetővé téve a lejutást a folyóhoz, ezáltal az emberi megtelepedést. 

A téli kikötőbe ömlő két patak vízgyűjtő területe.

Az északabbra található Felsőfoki-patak vízgyűjtője és vízhozama valamivel kisebb a déli szomszéd Alsófoki- és Lebuki-patakokénál, de mindkét patak folyásirányát alapvetően meghatározza a Mezőföld tektonikája, a völgyhálózatot és a vízgyűjtők határát az ÉNY-DK-i irányban kibillent táblák jelölik ki. A patakvölgyek jellemzően meredekek az ellentétes mozgások miatt; a Duna bevágódása miatt süllyed az erózióbázis, így a vízfolyások egyre mélyebbre vágják magukat a laza üledékben. Az Alsófoki- és Lebuki-patakok vízgyűjtőjének déli határa csak bizonytalanul rajzolható meg, a Dunai Vasmű építésekor végzett planírozási munkák elegyengették a markénsabb felszínformákat. Látható az fenti térképen, hogy viszonylag kis vízfolyásokról beszélhetünk, a patakvölgyek hossza körülbelül hét kilométer, völgyeik felső szakasza száraz, csak nagyobb csapadék esetén telik meg vízzel. Ennek ismeretében két kérdésre keressük a választ: hogyan tudott egy ilyen kicsi vízfolyás ekkora deltát építeni a téli kikötő öblébe, és miért csak a Lebuki-patak volt képes erre, a Felsőfoki-patak miért nem? 

A Lebuki-patak torkolata 1914-ben, háttérben a keresztgát

1904-ben, részben a hajózás, részben a löszfalak védelme érdekében lezárták a Pentele és a Szalki-sziget közti Duna-ágat egy masszív gáttal, melyen keresztül egy széles utat is vezettek a szigeti hajóállomásra. Ez a mérnöki munka számos pentelei képeslapon szerepel a jellemző kőkorlátjával. A cél az volt, hogy a folyó sodrása a lehető legtávolabb kerüljön a löszfalaktól. A gát nyomvonalát a patakok torkolatától északra húzták meg, mivel a gáttól északra problémát okozott volna a vizeik elvezetése. A téli kikötőnek szánt öbölben megállt a vízáramlás, lehetővé téve a patakoknak, hogy a nyugodt víztestben lerakhassák a finomszemcsés, löszös hordalékukat, amit addig a Duna sodrása gond nélkül elszállított. Fontos leszögezni, hogy mindkét patak hasonló geológiájú területről szerzi a hordalékát, kis eltérés van csak a vízhozamukban és a vízgyűjtő területük kiterjedésében. Forrásvidékük egyaránt mezőgazdasági területeken található, míg torkolati szakaszuk Dunapentele belterületén halad keresztül. 

A pentelei lezárt öböl a hordalékkúp épülése előtt 1930 körül.

1930. környékén a vízmélységeket is ábrázoló "Angyalos" vízisport térképek nem jelölnek szignifikáns feltöltődést a két patak torkolatánál, habár a Lebuki-pataktól keletre a sekélyebb vízmélységek, és az izobát (a térképeken a víztestek egyenlő mélységű pontjait összekötő) vonalak formája alig 25 évvel a lezárás után már hordalékkúp-kezdeményt feltételez a pentelei strandnál, a víz alatt. És ez a víz alatti delta feltehetően továbbra is a felszín alatt maradt volna, ha 1949-ben a hatalmon lévő párt és Magyarország kormánya az eredeti tervek szerint mégiscsak Mohácson építi fel az ország legnagyobb vasművét. 

A Dunai Vasművet 1950-ben kezdték el felépíteni Dunapentelétől délre, az Alsófoki-patak déli vízgyűjtőjét is érintve, a Duna fölé 40 méterrel magasodó löszplatón. A hozzá tartozó új városrész első épületeit a rákövetkező évben kezdték építeni Dunapentele ófalusi része és a Vasmű között. A Vasmű telepítő tényezői között első helyen szerepelt a Duna mint vízbázis és folyami szállítási lehetőség, tehát szükség volt egy új kikötő megépítésére. A kikötői létesítményeket a Szalki-sziget belső oldalán építették fel egy vasúti szárnyvonallal együtt, ami Dunaújváros-Külsőn ágazott le, és a Felsőfoki-patak völgyében ért le a Dunához, ahol a sínpárok lefektetése érdekében északon egy nagyobb területen fel kellett tölteni az öböl vízfelületét. 

A pataktorkolatok a Rácdomb tövében és az épülő vasúti töltés 1953-ban Fortepan / Gallai Sándor

Szerencsés egybeesés, hogy a Vasmű építésével nagyjából párhuzamosan kezdődött meg Magyarország egyre intenzívebb légifényképezése, így a Lebuki-delta fejlődését könnyen rekonstruálhatjuk a fentrol.hu adatbázisa alapján. Célszerűnek tűnt a rendelkezésre álló légifelvételek összevetése a (Hydroinfón rendelkezésre álló) budapesti vízállásadatokkal is, hogy jobban megérthessük, mit is látunk pontosan. 

A Lebuki-patak épülő hordalékkúpja 1963. szeptember 20-án. (fentrol.hu)

1963. szeptember 20-án, Budapesten mért 233 centiméteres vízállásnál a Lebuki-delta körvonala felsejlik, bár a fekete-fehér felvételen nem különül el egyértelműen a felszín alatti és felszín feletti rész. A patak egyenesen keleti irányban folyik, legyező alakban tölti fel a Szalki-öblöt, meglehetősen előrehaladott állapotban már majdnem a meder felénél tart a látható része. A Felsőfoki-patak torkolatánál is látunk egy kisebb hordalékkúpot, ez azonban nagyságrendekkel kisebb. A kikötő építését követően a mellékágban 1967-1968-ban újabb komoly mederfeltöltés zajlott, a dunaújvárosi parton egy párhuzamművet alakítottak ki, amelyet részben az öbölből kitermelt anyagból töltötték fel.

A Lebuki-pataktól délre feltöltött partszakasz 1968. május 17-én.

Nem valószínű, hogy a kotort anyag a Lebuki-deltából származott, habár kisebb kiterjedésűnek tűnik, de ennek az oka a magasabb vízállás, 1968. május 7-én Budapesten 333 centiméteres értéket mértek. A patak továbbra is egyenesen kelet felé folyik, hordalékkúpja csupasz, de tőle északra egy kikötő épült ki a Rácdomb tövében. 

A Lebuki-patak beerdősülő hordalékkúpja 1980. június 1-jén.

Bő egy évtizeddel később, 1980 nyarán az addig csupasz felszínű hordalékkúp meglepően gyorsan beerdősült. A patak torkolati-szakasza eltűnik a fák alatt, kiterjedése már a meder szélességének több mint felére terjed ki. A vízállásadat ebben az esetben nem sokat ad hozzá a képen látható helyzethez, de érdemes megemlíteni, hogy az előző képhez hasonló vízállást látunk, 359 centiméteres budapesti értéket. Ugyancsak beerdősült a Felsőfoki-patak kicsiny hordalékkúpja a keresztgát nyugati tövében. 

Újabb négy év múlva egy kisvizes időszakban látjuk az eddig a víz alatt rejtve maradt mederformákat. Budapesten 158 centimétert mértek ekkor. Látunk egy északkeleti irányba tartó patak-ágat, a markáns keleti ágat, valamint egy ebből dél felé kiágazó medret. A lombkoronától mentes tavaszi képen kissé nehezen elkülöníthető az erdős és a csupasz hordalékkúp, viszont élesen kirajzolódnak azok a szakaszok, ahol a mellékágat rendszeresen megkotorták. Itt az éles kontraszt és a szokatlan partél mutatja, hogy a kotrást elsősorban a csónakkikötő érdekében végezték, hogy az egyre terjedő delta ne akadályozza a hajósok kijutását a főágba. Ugyancsak megkotorták a déli részt, markánsan belevágva a tankönyvi ábrákban szereplő legyező formába. 

Ezt követően a hordalékkúp erdősülése kisebb ütemben folytatódott, 2024-re kiterjedése elérte az 5 hektárt, miközben a Felsőfoki-patak hordalékkúpja ennek csak töredéke. Könnyen belátható, hogy a Lebuki-patak vízgyűjtőjén olyan drasztikus változásnak kellett végbemennie, ami ugyanezen idő alatt a Felsőfoki-patak vízgyűjtőjét elkerülte. Ezt pedig nem lehetett más, mint Sztálinváros felépítése során végzett földmunkák. 

A Lebuki-patak részben elkotort hordalékkúpja kisvizes időszakban, 1984. március 20-án.

Megnövekedett hordalékszállítás jellemzően olyan területeken alakul ki, ahol az addig egyensúlyban lévő paraméterek megváltoznak. Megváltozhat a rendelkezésre álló anyagmennyiség tömege, illetve a külső erők felszínre gyakorolt hatása. Ezeket okozhatja az intenzívebbé váló csapadék, hegyomlás, vagy a talaj szerkezetében bekövetkező változások, a lejtők állékonyságát megtartó növényborítás megszűnése, például a mezőgazdasági munkálatok, vagy egy erdőirtás. Mivel a két patak vízgyűjtőjén az éghajlati viszonyok nem változtak ennyi idő alatt jelentősen, vagy ha változtak mindkét területet egyaránt érintették, ezt a változót figyelmen kívül hagyhatjuk. Mezőgazdasági művelés hasonló arányban zajlott mindkét patak vízgyűjtőjén, ebben az esetben azonban a nagyüzemi mezőgazdaság megjelenésével számolhatunk megnövekedett erózióval, ez azonban ugyancsak egyformán érinthette mindkét patak vízgyűjtőjét. 

Csak egyvalami jöhet szóba mint kiváltó ok, ez pedig Sztálinváros és a Dunai Vasmű hatalmas földmunkákkal járó felépítése. Ez a beruházás út és vasútépítéseket leszámítva nem érintette a Felsőfoki-patak vízgyűjtőjét, miközben az Alsófoki-Lebuki patakok vízgyűjtőjén jelentős területen lecsupaszították a löszplatót, a platóra vezető völgyekben közlekedő munkagépek megbontották a lösz állékonyságát. A domboldalakat több helyen teraszosították, éppen az erózió csökkentése érdekében, de amíg a növényzet vissza nem hódította ezeket a lépcsőzetes felszíneket a csapadék akadálytalanul és folyamatosan szállíthatta a finomszemcsés üledéket a patak völgyébe. A patakmeder kikövezése csökentette ugyan a medereróziót, de videofelvételeken jól látható, hogy nagyobb csapadékhullás esetén a Lebuki-patak mind a mai napig komoly anyagmennyiséget szállít a Duna lezárt öblébe. Tehát a delta akkumulációja az építkezések leállása után, igaz kisebb ütemben, mind a mai napig folytatódik.

2024. június 7., péntek

Sziget a földvári csalántengerben

 

IN ENGLISH

Nyaranta a dunai szigetek védelmi mechanizmusai aktiválódnak. Az élővilág a legszebb ártéri tájakat szigorú védelem alá helyezi, füstködöt húz rovarokból, pókokból és vérszívókból, aknazárat telepít áthatolhatatlan korhadékból, szederindákból, szögesdrótakadályt képez embermagasságú csalánból, és ha mindez nem lenne elegendő, az ég csatornái is megnyílnak és az áradás elönti a megmaradt parti ösvényeket és vadcsapásokat. Ilyenkor a legkorszerűbb páncél, hosszú ujjú felső, vastag nadrág, kalap, szúnyogriasztó és gumicsizma sem segít, egyszerűen vannak olyan szigetek, ahová árkon-bokron át lehetetlen bejutni. Ilyen hely a dunaföldvári löszfal tövében megbúvó, saját névadással Felső-Öreghegyi-szigetnek elnevezett egykori zátony. 

Dunaföldváron a Felső-Öreghegy egy löszdomb, amelybe kelet felől alaposan belemart a Duna. Egy jókora karéj hiányzik a Mezőségre olyannyira jellemző ÉÉNY-DDK irányú dombvonulatból, éppen ezért a Duna felé ugyancsak jellemző meredek partfallal szakad le. E kanyarulat belső ívében alakult ki egy zátony, ami a folyószabályozás miatt bekövetkező medersüllyedés következtében hamar szigetté alakult, majd egy keresztgát megépítésével megakadályozták a partfal további elmosódását, de ez végső soron azzal járt, hogy a sziget manapság már felismerhetetlen a partról is, a főág felől is, sőt még a Beszédes József hídról sem látszik. Mondjuk ez elmondható a balparti, hatalmas dunaföldvári Felső-szigetről is, amely szomszédos az 1562. folyamkilométernél található, félbetört jégkrém formájú Felső-Öreghegyi-szigettel. 

Ez a forma abból adódik, hogy a keresztgáttól délre eső rész nagyjából egy kőszórásnyi széles, míg a felső része alaposan kiszélesedik a mellékág rovására. A mellékág elnevezés amúgy túlzás, az egykori meder két részmedencére, külalak szerint tóra tagolódik, melyek közül az északi a nagyobb, hosszabb és ez rendelkezik a nagyobb nyílt vízfelülettel is. 2024. június 2-án délelőtt 107 centiméteres dunaföldvári vízállásnál, áradás idején még nem volt kapcsolat a két részmedence között, de már nem sok hiányzott, hogy a víz átbukjon az felismerhetetlen keresztgáton, amire kifejezetten nehéz volt rábukkanni az első bekezdésben részletezett körülmények miatt. A sok helyen várfal meredekségű magaspart tövében, egy vaddisznó dagonyában felbukkanó terméskövek alapján lehetett meghatározni a helyzetét, de a talajosodás szinte teljesen maga alá temette. A löszfalat pusztító csapadék nyomait számos helyen lehetett megfigyelni, a lehordott anyag szinte egyből a mellékágba jut, folyamatosan feltöltve azt.

A jobbára láthatatlan Felső-Öreghegyi-sziget a földvári löszfalak tövében.

A sziget déli, alsó csúcsa áradó vízállásnál.

A mellékágban kialakult alsó tó a csalántengeren túl.

Kilátás a felismerhetetlenségig eltemetett és benőtt keresztgátra.

Az áradó Duna elönti az aljnövényzettel sűrűn benőtt partot.

A mellékágelzáró kőgát maradványai a löszfal tövében.

A felső tó valamennyire nyíltabb vízfelszíne.

Csendélet.

Kilátás a keresztgátról északi irányban.

E vízállás mellett a keresztgát az egyetlen lehetséges módja a sziget meglátogatásának, csakhogy az embermagasságú csalán áthatolhatatlan akadályt képez a sziget rézsűjén, így hatékonyan gátolja a sziget részletesebb dokumentációját. A nagy csalán jelenléte a talaj bőséges nitrogéntartalmának indikátora, mind a szigeten, mind a parton, sőt még a szigethez vezető ösvényt is eltüntette. Ezért tehát mindenképpen érdemes lesz alacsonyabb vízállásnál, a vegetációs időszakot jó messzire elkerülve visszatérni ide. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...