Appendix a 2026. évi hidrológiai katasztrófához

Miközben a 2026. nyári abszolút hidrológiai katasztrófa áthúzódik az őszbe is és a budapesti vízmérce még mindig 16 centiméterrel van a korábbi 33 centiméteres rekord alatt, a GoogleEarth elkezdte frissíteni a magyarországi légifotókat a nyári képekkel. A cikk írása pillanatában a frissítés a Szentendrei-sziget felső és a Csepel-sziget alsó csúcsa közötti kb. 100 kilométeres szakaszt érinti, éppen azt, ahonnan a Dunai Szigetek blog idei kisvizes írásainak, terepbejárásainak zöme származik. Az alábbi válogatás éppen ezeket a kétdimenziós beszámolókat egészíti ki egy harmadik dimenzióból, odafentről, rekord alacsony vízállásos légifelvételekkel. 

Az új műholdképek három különböző napon készültek, de a napi vízállások között nincs számottevő különbség, azaz jól illeszthetőek. Mindhárom időpontban közös, hogy rekord alacsony vízállást örökítenek meg, különösen az augusztusiak, de még ezek is kb. 20 centiméterrel magasabban vannak a szeptemberi minimum felett.

2026. július 28. Bp. 31 cm (csak Ercsi és Adony között)

2026. augusztus 5. Bp. 20 cm

2026. augusztus 16. Bp 20 cm

1. Az a pici tócsa maradt a gát alatt a növényzet térhódítása miatt folyamatosan zsugorodó Kismarosi-holtágból. 

Kismaros, 2026. augusztus 16.

2. Negatív rekordnál nincs átfolyás a Kompkötő-szigetnél, pedig 20 centivel a 2018-as rekord felett még volt, legalábbis 2023 őszén. Az átvágott keresztgát szélessége, ahogy azt korábban jósoltuk, már most kezdi meghatározni a mellékág jövőbeli szélességét. 

Kompkötő-sziget, Vác, 2026. augusztus 16.

3. Hatalmas kavicszátony a váci Tordáknál, amely egészen a sarkantyú csúcsáig kilátszik. Alatta a hasonló módon létrejött zátonyból kialakult kis Torda-sziget látható. A sarkantyúk alatt mindkét helyen megfigyelhető az átbukó víz által okozott kimosódás, ami mintegy analógiája a paksi fenékküszöb alatti folyamatoknak.

Tordák, Tahitótfalu, 2026. augusztus 16.

4. Új zátony Vácon. A szerencsétlen Pokol csárda a komp és a már eleve feltöltött váci part mellett kialakuló zátonysor, ahol a lakosság által különféle rendezvényeken bedobált tárgyak mostanában újra gazdára találnak. 

Vác-Tahitótfalu, 2026. augusztus 16. 

5. Szépen csendben kimúlt Vác legdélebbi szigete, az Égető-sziget. Mederből mező lett, mezőből erdő lesz. Valaki megtalálja még az alábbi képen? Jobb alsó sarokban látható az egyik új hidrológiai válasz a medermélyülés problémájára; a Danube4All projekt keretében átvágott két jobb parti sarkantyú.

Sződliget-Vác-Tahitótfalu-Pócsmegyer négyszög, 2026. augusztus 16.

6. A letérkövezett szentendrei zátonyok a felszínen és a mélyben. A térkövek még nem láthatók, csak két hét múlva kerülnek ki, azonban a képen nagyon jól látható, hogy a mélyben jóval nagyobb zátonyok lapulnak meg.

Szentendre, 2026. augusztus 16.

7. Zátonyok pettyezik körbe keleten a Luppa-szigetet, amely alaposan meghízott a kalászi oldalon is, miközben déli csúcsa már majdhogynem a hídig ér. Egyelőre csak a pionír növényzet terjeszkedik a szigeten, az ingatlanok egyelőre nem. Szép nagy lett az Egyfás-sziget is, már egy kisebb erdő is elférne itt.

Egyfás, Tündér, Luppa, 2026. augusztus 5. és 16.

8. Még sohasem volt ekkora a Szürkő-sziget Horánynál, a lerombolt csárdával szemben. Viszont jó hír, hogy még ilyen vízállásnál is önálló sziget.

Szürkő-sziget, 2026. augusztus 16.

9. Az idei hidrológiai év egyik kitüntetett pontja, a Margit-sziget hídon túli déli csúcsa.

Margit-sziget dél. 2026. augusztus 5.

10. A másik kitüntetett pont a Gellért-hegy tövében idén azzal került be a hírekbe, hogy hévforrásokat találtak rajta. Geológiai értelemben ezzel nagyjából megduplázódott a különlegessége. 

Ínség-szikla, Budapest, 2026. augusztus 5.

11. Alig egy év alatt benövényesedett a Kis-Háros-sziget mellékágában a felső zátony. Az alsó zátony értelme most látszódik jól: nem engedi kifolyni azt a kis maradék vizet ami maradt.

Kis-Háros-sziget, 2026. augusztus 5.

Van pár érdekes idei helyszín, ami még nem frissült, pl. Esztergom, Dunaföldvár, vagy Baja. Amennyiben ez megtörténik, készül majd egy második appendix is. 

Foktői szigetcsere II. - Bundás sziget

1974-1981 között valaki három sarkantyút szúrt bele a Foktői-szigetbe, alaposan megforgatta a homokos hordalékban, majd az ártéri erdőben is, ami szép vastag rétegben, bundaként tapadt rá a régi szigetmagra, északon, keleten, nyugaton és délen, de jutott a foktői partra is bőven. Ezt a világoszöld bundát aztán a 2026. június végi hőkupola 42-43 fokon elkezdte szép aranybarna kéregként rásütni a szigetre.

Új (balra) és régi (jobbra) sziget Foktőn. 1955. (Fortepan#91060/UVATERV)

Ezzel a fenti képpel búcsúztunk a Foktői-szigeteket bemutató írásunk első részében, és ezzel a kezdő szöveggel mutattuk be röviden az újabb Foktői-sziget történetét, melyben főleg az aszályos helyzetre fókuszáló írásban. A kép átvezet minket a régi sziget történetéből az újra; jobbra a régi Foktői-sziget lassan beerdősülő partéle látható, balra pedig az új sziget déli csúcsán növő fák a még tekintélyes szélességű mellékággal. Ellenkező irányba haladunk tehát mint az evezősök, és mostani írásunkban bemutatjuk a réginél sokkal rövidebb életű sziget történetét. 

Az új Foktői-sziget első ábrázolása 1856-ból (forrás)

A régi Foktői-sziget már eltűnőben volt, mellékága javában töltődött fel és erdősült be, amikor a sziget északi csúcsa felett megjelent egy zátony, elsőként az 1856-os Pasetti-féle Duna hajózási térképen. Ebben az írásban ezt a mederformát az egyszerűség kedvéért csak egyszerűen Foktői-szigetnek nevezzük, lehagyva előle az "új" jelzőt. Legkorábbi pozíciója könnyedén beazonosítható mai térképeken is, a Foktőtől a partra vezető út, és az árvízvédelmi töltés segítségével, melynek nyomvonala nagyjából egyezik a mostani töltéssel. Jobb oldalán folyik a Duna fő ága, bal oldalán a mellékág, amit már ekkoriban is meglehetősen sekélynek ábrázoltak. 

Annak ellenére, hogy ez a zátonyból kifejlődött sziget meglehetősen fiatal képződmény, életének korai fázisában meglehetősen mozgékony volt. Kezdetben a főági részét pusztította a folyó, miközben a foktői oldala épült, azaz keleti irányba vándorolt. Ez azzal járt, hogy a mellékága is kelet felé vándorolt, azaz erodálta azt az új, Dunaszélnek nevezett földterületet, ami a régi Foktői-sziget partoldalváltása után képződött. Ezt a partváltást az első részben bemutattuk, a régi Foktői-sziget eredetileg a dunántúli parthoz volt közelebb, de valamikor az XIX. század első negyedében a főág átkerült a szigat jobb oldalára. 1881-re a mellékág már szinte a töltés tövében haladt. Ezt követően a zátony déli irányba kezdett növekedni, 1930-ra messze átlépte a partra vezető út tengelyét. A nagy kiterjedésű, de bizonytalan körvonalú zátonyon két szigetmag alakult ki, ahol a növényzet térhódítása megkezdődhetett, az egyik északon, a leginkább alámosott foktői part mentén, a másik pedig a legdélebbi csúcson, ott, ahol a kezdőképen látható nagyobb fákat látni. 

Két foktői szigetmag 1930-ban

A Foktői-sziget zátony fázisa 1930 és 1961 között zárult, a területről rendelkezésre álló első nyilvános légifotón 1960-ban már egy egységesnek tűnő szigetet látunk egy markáns széles mélyedéssel (régi mederrel) a sziget északi részénél.

Ezt követően a rendszeressé váló légifényképezés miatt a sziget története egy nyitott könyvvé válik, sok, a szakirodalomban nem részletezett változás, építkezés időbeli behatárolása válik lehetővé. Kiderül például, hogy a bevezetőben említett, a sziget "bundásodását" okozó három sarkantyú nem egy időben épült, és nem tehetők kizárólagosan felelőssé a sziget rövid élettartamáért. Kiderül az is, hogy az illegális kavicskitermelés ezt a területet sem hagyta érintetlenül, kisvizes időszakokban a maszek kitermelők számára tág sóderes terek nyíltak meg. Volt időszak, amikor a mellékágon keresztül gépjárművek is akadály nélkül juthattak be. És van egy olyan légifelvétel is, amin már évtizedekkel korábban nyilvánvalóvá válik a sziget sorsa.

A Foktői-sziget változásai (1961, 1969, 1974, 1978, 2005 - fentrol.hu)

Már 1960-ban, középvízi helyzetben is megfigyelhető egy kisebb sziget a mellékág északi részén. 1969-ben kisvizes helyzetben egy újabb sziget bukkan fel a mellékág déli elvégződésénél, előre jelezve a mellékág gyors feltöltődését, amely már a folyószabályozási művek megépítése előtt megkezdődött. 1974-1978 között két sarkantyú épült a Foktői-szigeten, közülük az északi érdekessége, hogy nem nyílegyenes, hanem a felénél megtörik. A déli sarkantyúnak pedig volt egy párja a mellékágban, ami ugyancsak kuriózum, ugyanis a folyót szabályozóknak nem volt szokása, hogy félúton megállnak, rendszerint teljes egészében elrekesztették a medret egy keresztgáttal. 1978-1981 között a főági sarkantyúk között építettek egy újat is körülbelül félúton. Ezek elsősorban a sziget nyugati részének beerdősüléséért felelősek. A sarkantyúknak csak kis része nyúlik már a Dunába, hosszabb részüket benőtte az ártéri erdő, amely a megrekedt hordalékon szökkent szárba.

A mellékág képe 2026 júliusában

A beerdősült alsó sarkantyú kisvizes időszakban.

1961 és 2005 között a Foktői-sziget területe több mint duplájára nőtt 24,5 hektárról 55 hektárra. Ugyancsak nőtt a sziget legnagyobb szélessége (260 méterről 430 méterre) és a hosszúsága is (1400 méterről 2000 méterre. Ugyanezen idő alatt a mellékág szinte teljesen elsorvadt. 2026 rendkívül meleg és száraz nyarán gyakorlatilag teljesen kiszáradt, medrét pedig meghódították a lágyszárú növények.

A Foktői-sziget új bundája (sötétebb színnel az 1961-es szigetmag)

A foktői mellékág feltöltődése vélhetően az alsó részén megépült sarkantyú nélkül is végbement volna, ugyanis már az 1969-es kisvizes légifotón is megfigyelhető, hogy a széles ág a középső szakasztól eltekintve rendkívül sekély. A főágban végbement, mostanában sokat tárgyalt medermélyülés okozta végső soron, alig 170 évvel az első dokumentált felbukkanása után a Foktői-sziget parthoz kapcsolódását. 

Foktői szigetcsere I. - Mederből malát

Foktőnél a régi dunai szigetet újra cserélték, de az új is eltűnőben van már. A régi sziget hosszú élet után feltehetőleg természetes okokból, rendkívül gyorsan tűnt el, míg rövid életű utódát az emberi beavatkozások számolták föl. Mivel a régi Vajas-torok és a kalocsai Meszes közötti alig négy kilométeres Duna-part története igencsak változatos, térképeken jól dokumentált kétrészes sorozatunk első részében az öreg sziget eltűnését járjuk körül.

A Foktői-sziget a Duna jobb partján, 1806 (keletre tájolva). (forrás)

Jó lenne írni a kialakulásáról is, azonban a régi Foktői-sziget olyan régi, hogy már Marsigli Duna térképén is szerepel a 17–18. század fordulóján, a településsel együtt, azaz több mint háromszáz évvel ezelőtt is létezett. Ez a medertágulat, amelyben, időben kissé eltolódva, két sziget is kialakulhatott, Kalocsa és Dunaszentgyörgy között található, Pakstól délre az 1516–1520 folyamkilométer táblák között. Szélessége manapság másfél kilométer, jelentős része pedig az elmúlt kétszáz évben beerdősült,  Duna-mederből ártéri erdővé vált. Ez az erdő a foktői oldalon, a bal parton található, azonban a régi Foktői-sziget eredetileg a dunántúli parthoz volt közelebb. Ahogy az az első térképrészleten látható, 1806-ban a hajózóút is a falu és a sziget között haladt. Árulkodó részlet, hogy a sziget főági oldalán vékony homokzátonos partszakaszt jelölnek. 

E térkép és főleg a dátuma abból a szempontból is fontos, hogy a sziget legutolsó életszakaszának kezdetét rögzítik, közvetlenül a lefűződés előtt. 1816-ból ismert még egy hasonló térkép, ami mintha az 1806-os frissítése lenne, ahol a Foktői-sziget még önmagában látható a Dunában, annak a jobb partján. Alig hét évvel később egy helyszínrajzon drasztikus átalakulást örökítettek meg. 1823-ban már múlt időben beszélnek a Duna fő ágáról, abban zátonyok, sőt, új erdő jelenik meg. Ez arra enged következtetni, hogy egy régebb óta tartó folyamatról lehet szó, amit nem feltétlenül jelöltek korábbi térképeken. Ennek lehetett térképészeti oka, például a generalizálás, amenynek során csak a fontosabb dolgokat jelölték, és egy másik, némiképp valószínűbb lehetőség, ami a vízállás különbségeiből adódhat. Nem mindegy, hogy milyen vízállás idején végezték a felmérést.

A drasztikus átalakulás—a főág lefűződése, az új főág kimélyülése—ismerős lépések mentén zajlott, de szokatlanul gyors tempóban. A régi főág hosszanti zátonyai a felszínre kerültek, beerdősültek (az öntéstalajon felnövő ártéri növényzet, cserjés, sarjerdő korabeli neve volt a "malát"). A sziget alatti mederszakaszon a sodrásból adódó különbségek miatt homokzátony képződött, ennek déli csúcsánál pedig egy kérészéletű, erről az egy térképről ismert Kaszáló-szigetet jelöltek, a mai Meszes strand környékén. Mivel a térkép készítői nem említik a változások mögött álló okokat, ennyi idő távlatából csak spekulálni lehet. 

Ugyan Foktő periférikus helyet kapott ezen a helyszínrajzon, melynek elsősorban a várszegi átmetszés tervezése volt a fő témája, mégis feltételezhető lenne, hogy ha a Foktői-sziget lefűződését egy emberi beavatkozás, keresztgát stb. okozza, akkor azt valamilyen módon feltüntették volna a rajz szélén, nagyjából a foktői templom magasságában. Az "elromlott töltés", illetve a helyén kialakult két "kopolya" (árvizek által alámosott partoldalban létrejött eróziós mélyedések) például kiválthattak hasonló beavatkozásokat. Ha tippelni kellene, valószínűleg az 1809-es árvíz rendezhette át nemcsak a foktői szakaszt, hanem egész a Duna-völgyet ilyen mértékben. 

A feltöltődés első fázisa 1823. (nyugatra tájolva) (forrás)

Paks alatt a kavics folyamatosan átadja helyét finomabb hordalék frakcióknak, úgymint a homoknak és az iszapnak. Ez egy fokozatos átmenet, tehát ha kavicsot találunk Bajánál, az nem mond ellent ennek az átmenetnek. A régi Foktői-sziget lefűződése szempontjából ez egy fontos tényező, a jobb oldalára átkerülő főág megnövekedett vízhozama, elmosó ereje kimélyítette és a dunántúli part rovására kiszélesítette medrét. Ez azzal járt, hogy a régi főág rendkívül gyorsan emelkedett ki. Ez a kiemelkedés relatív volt, az évről évre kiülepedő iszaprétegek kisebb mértékben emelhették a medret, mint a főág relatív bevágódása. Egy szó, mint száz, e tényezők miatt a lefűződési folyamat visszafordíthatatlannak bizonyult, és a régi ágak napjainkra (szinte) teljesen kiszáradtak. A két kivételről később lesz még szó. 

A feltöltődés második szakasza, 1839. (forrás)

A régi főág lefűződése legkésőbb 1839-re (lásd fenti kép) végbement, azonban az új főág kialakulása még nem. A régihez képest az új ág szélessége még mindig eltörpül. Húsz év alatt a homokzátony a sziget déli csúcsához kapcsolódott. Az pedig, hogy a megmaradt holtág északon már alig tart kapcsolatot a főággal, miközben a déli torkolat jóval szélesebb, ugyancsak tipikus morfológiai jelenség. Más lefűződő holtág esetében is az alsó torkolat vált a vízbeáramlás elsődleges helyszínévé, pl. áradás idején. A szárazulattá váló Duna-mederben pedig tovább zajlik a párhuzamos zátonyok "malátosodása", közöttük csak néhány mélyebb, de egyre szűkülő áramlási csatornát jelöltek a térképészek. Az egyetlen kérdőjeles dolog az ábrán a Foktőtől keresztben a főág felé tartó egyenes forma, amiről nem állapítható meg a korabeli funkciója, hogy gátat, utat, vagy valami mást, például mélyedést jelöltek-e. Annyi biztos, hogy jelenlegi funkciója út a part irányába. 

Részletekben és névanyagban gazdag térkép a Foktői-szigetekről, 1965 körül. (keletre tájolva).

Morfológiai szempontból az új főág bevágódása azt eredményezte, hogy a kiszáradó régi ág felszínformái "megkövültek". A Duna már nem tudta formálni, azon kívül, hogy az árvizei rendre finomszemcsés üledékekkel és uszadékkal tompították a felszínformákat, töltötték az árkokat és kopolyákat. Mindegyik fent részletezett mederforma, például a régi Foktői-sziget magja, a homokzátony, a malátok, a 19. század végén feltöltődött utolsó csatorna árka ma is megtalálható a medertágulatban felnőtt ártéri erdő alatt. Ezt a formakincset legpontosabban egy 1965 körül keletkezett Duna-térkép mutatja be, ahol a névanyag is igencsak bőséges. Ugyancsak nyomozható rajta néhány fontosabb változás, ami az elmúlt több mint száz év alatt tovább növelte a foktői medertágulat szárazra került részét. 

A régi szigetmag és a megmaradt csatornák elhelyezkedése 1961-ben (keletre tájolva). (Fentrol.hu)

Ezek közül a legfontosabb az "új" Foktői-sziget kialakulása, melynek legkorábbi zátony-előzménye először az 1850-es években jelenik meg. Az "új" szigetről bővebben a cikk következő részében lesz szó. Ezen felül a régi Foktői-sziget főági oldalán is felnőtt egy 50–200 méter széles galériaerdő-sáv. A déli csúcshoz forrt homokzátony alakját őrzi egy zártkertes településrész. Ez annyiban különös, hogy a régi szigetmagnál valamivel alacsonyabb térszínt parcellázták. Még különösebb módon a zártkertes övezet déli része nem Foktőhöz tartozik, hanem egy kalocsai exklávé részét képezi. További jelentős változás volt az 1927-ben megkezdett csatornaépítés, amely a régi foktői part mentén haladó egyik régi árok nyomvonalát vette birtokba. Ez a két végpontjáról elnevezett Csorna-Foktő-csatorna, amely a különös neve ellenére nem a Sopron megyei Csorna irányába halad, hanem régi Duna-medrek felhasználásával kanyarog keletre, a Duna-völgyi-főcsatornához, amit Csornapuszta mellett ér el. Annak ellenére, hogy 2026 júliusában a foktői zsilip alatti szakasz teljesen kiszáradt, az árvizek mellett ez a csatorna tudja ellátni folyóvízzel az egyre inkább kiszáradó foktői medertágulatot. 

Új (balra) és régi (jobbra) sziget Foktőn. 1955. (Fortepan#91060/UVATERV)

Volt körülbelül 30–40 év, amikor a régi és az új Foktői-sziget párhuzamosan létezett. A régi már a végét járta, az új pedig alig volt több egy zátonynál. Foktő az öregecskedő szigetét egy fiatalabbra cserélte, ami 2026-ban már ugyancsak a végét járja. Következő írásunk róla fog szólni.

Ajánlott térképtár:

• 1806: https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/5399/
• 1816: https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/5499/view/?bbox=-1105%2C-6293%2C13243%2C-4
• 1823: https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/2406/view/?bbox=4155%2C-3146%2C5727%2C440
• 1839: https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/2417/view/?bbox=2010%2C-5537%2C6275%2C-3668
• 1856: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/2124/view/?pg=44&bbox=538%2C-5831%2C2600%2C-4720
• 1881: https://maps.arcanum.com/hu/map/europe-19century-thirdsurvey/?layers=160&bbox=2100245.01%2C5864800.69%2C2109345.80%2C5867652.75
• 1930: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/33755/view/?pg=0&bbox=5540%2C-1726%2C8854%2C-155

Kisvizes képeslapok a Gombától a Tordákig

A 2026. augusztusi kisvíz felszínre hozta a Dunakanyar egyik legnagyobb parti kavicszátonyát Váccal szemben. A Tordai-zátony kisvíznél többnyire szigetként viselkedik, azaz a Duna vize öleli körül, de a rendkívül alacsony vízállásnál a parthoz közeli ág is szárazra kerül, kialakítva egy kifejezetten sivár, közel sík felszínű, 200 ezer négyzetméteres kavicssivatagot. 

Roncsok a váci rév fölötti iszapos szakaszon.

Annak ellenére, hogy maga a zátony sivár, nagy kiterjedésű, a hozzá vezető három kilométeres, szigetekkel tarkított gyalogút a váci rév "gombájától" akár összefoglalója is lehet, mi történt 2026 nyarán a Dunával. És itt nemcsak a Váci-ág menti nyílt zátonysorozatokra kell gondolni, hanem az itteni három sziget kiszáradó-feltöltődő mellékágaira is, melyekben meglepő módon kettőben még akadt nyílt vízfelület. 

A 2026. augusztus 15-én, Vácnál mért -63 centiméteres vízállás már 7 centiméterrel múlta alul a 2018-as legkisebb vízállást (LKV), de még 15 centiméterrel volt magasabb, mint az augusztus 19-én mért új, -78 centiméteres rekord. Ilyen vízállás esetén a Váci-Duna Tahitótfaluhoz tartozó jobb partja végig járható, viszont át kell mászni a partszakaszt négy részre osztó, és a sodorvonalat a váci oldalra terelő három sarkantyún, amelyeket a váci gázló felszámolása érdekében építettek meg. A partszakaszon végzett folyószabályozási munkálatokra ebben a cikkben nem térünk ki, sok korábbi írásban volt erről szó. E régi írások képanyaga összevethető a jelen állapotokkal:

• 2022. A Torda-sziget régi csúcsa. 
• 2020. Forrás a  Szentendrei-szigeten 
• 2015. Partra vetett szigetek 1. - Torda-sziget 
• 2011. Révészek, rabok és a Pokol. 1. rész 
• 2010. A két Torda-sziget Vácott

A sarkantyúk közti partszakaszok egy feltöltődési sorozatot követnek, a váci révhez legközelebbi részen jelentkezik a leginkább a feltöltődés, míg a legtávolabbi szakaszon a Tordai-zátonyon még a növényzet térhódítása sem kezdődött el. A kettő között fokozatos az átmenet, ott találjuk még az önálló mederformaként jellemezhető kisebbik Torda-szigetet és a már jobbára feltöltődött idősebb Torda-szigetet. A rengeteg Torda név ezen a szakaszon nem véletlen, nincs köze az erdélyi Torda városhoz, sokkal inkább egy török korban elnéptelenedett, hasonló nevű szentendrei-szigeti településhez. A névanyagot tovább bonyolítja, hogy a horgászok és az itt strandolók teljesen más neveket használnak, mint az ugyancsak többféle névalakot használó térképek. Az alábbi légifotó talán segít eligazodni. 

Földrajzi névanyag 1953-as állapotokra vetítve.

Az előbukkanó kavicszátonyok amellett, hogy tagolják, változatosabbá teszik a Duna medrét,
 menedéket is nyújtanak a madárvilág számára. 

Az átbukó víz által mélyített gödör a sarkantyúk alvizén még ilyen alacsony vízállásnál sem szárad ki.
Néhány tíz méterrel távolabb azonban a kimosott, elsősorban finomszemcsés hordalék
már ki tud ülepedni. 

A kisebbik Torda-sziget és a javarészt kiszáradt mellékága a második sarkantyúról fényképezve. 

A második sarkantyú végén pihenő kormoránok. Ez a sarkantyú nyúlik be legmesszebb a folyóba,
alig 180 méterre szűkítve a medret.

Ennyi víz maradt a Torda-sziget mellékágában.
Háttérben a kiszáradó fák.

Kilátás a második sarkantyún túli Vácra, a torda-szigeti kavicsos mellékágból.

A Torda-sziget északi csúcsa (jobbra) és a mellékág felső torkolatában beerdősült zátony.

Kilátás a sóderzátonyra a harmadik sarkantyún fennakadt fatörzsek közül.
Háttérben a Kompkötő-sziget.

Felhalmozódás és kimosódás.
A harmadik sarkantyú felvizén felhalmozódott hordalék szinte a csúcsig ér,
de az alvízen is több kisebb zátony bukkant felszínre.

Csak a Dunát itatónak használó állatok trágyája töri meg a kavicssivatag egyhangúságát.

A parti zátony felülete nem teljesen egyenletes,
a felső részen egy magasabb kavicspad csatlakozik a parthoz.
Ezt az anyagmennyiséget részben a Kompkötő-szigetnél lezárt
fél Duna miatt megnövekedett vízhozam  mosta ki a Szentendrei-sziget oldalából. 

Az egyetlen vízzel borított mélyedés a kavicszátonyon emberi eredetű, itt található az a vízügyi
kifolyó, amiért annak idején megkaptuk a magunkét,
hogy ne nevezzük a Szentendrei-sziget egyetlen forrásának.
Kiegyezhetünk az itatóban.
Pedig még egy kb. 10 méteres vízfolyás is tartozik hozzá,
ami a Szentendrei-sziget egyetlen felszíni vízfolyása (lenne). 

Az első sarkantyú alatt kiágazó (régi) torda-szigeti mellékág mederformái a sarkantyútól távolodva
egyre markánsabbak, a partfal meredekebb, a meder pedig mélyebb,
és ebben jelentős szerepet játszanak itt az aljnövényzetet legelő birkák.

Nagy meglepetésre még ebben a holtágban is van némi nyílt vízfelület, ráadásul ez is a keresztgát
alatt kimosódott meder miatt fordulhat elő, éppen úgy, mint Kismaroson (meg még sok más helyen).

Ez a 3,5 kilométer hosszú partszakasz annak ellenére, hogy Váccal éppen szemközt van, kifejezetten nehezen megközelíthető, sok helyütt járhatatlan, vagy látogatásra nem javasolt terület. Középvíznél a váci révtől északra elterülő partszakasz víz alatt van, kisvíznél pedig homokos-iszapos tele mindenféle ismeretlen vashulladékkal. A Révész-szigeten az első sarkantyúig vezet ugyan út az ivóvízkutak miatt, azonban ezt is elég nehéz megtalálni. Aztán ott vannak az állatok, amiket a közeli majorságból terelnek le rendszeresen a Duna-partjára itatni és lelegelni az aljnövényzetet. A birkák és tehenek jobbára ártalmatlanok, de a terelőkutyákkal jobb nem összefutni. A kisebbik Torda-szigetet leginkább a parti útról leágazó ösvényen lehet megközelíteni, ami a keresztgáton át vezet ki a második sarkantyúhoz. A legfelső sarkantyú (Rőzse-gát) felett pedig már a szentendrei-szigeti vízbázis védett, parti szűrésű ivóvízkútjai kezdődnek.

Még mindig van víz a kismarosi holtágban

Gémlakás

Kismarosnál is tűnik el a mellékág. Ez nem újdonság, nem hír, hanem egy régóta dokumentált folyamat. Az eltűnés itt is szinte ugyanabban a fázisban tart, mint például a váci Égető-szigetnél. A párhuzam nem véletlen, mindkét esetben van egy jól megépített, intakt keresztgát, amely megszüntette az áramló vizet, maga után hozva annak minden negatív hidrológiai következményét: a hordaléklerakódást, a pangóvizet és végül a kiszáradást. És mindkét esetben jelentkezik a növényzet egyre gyorsuló térhódítása, mederből mező, mezőből erdő lesz. A szemünk láttára. Talán annyi a különbség, hogy az Égető-sziget előrébb jár, a kismarosi holtágban a rekordalacsony vízállás és a brutális szárazság idején is volt víz, és a mező rovására terjeszkedő erdő még nem mindenhol jelent meg a keresztgát alatti szakaszon.

Monokulturális keserűfű mező

2026. augusztus 14-én, Nagymarosnál mért -72 centiméteres vízállásnál (LKV2018+1 cm, LKV2026 +16 cm) az előzetes várakozással szemben a keresztgát alatti szakasz legmélyebb pontján volt néhány tíz négyzetméternyi szabad vízfelület, benne halakkal és egy őket figyelő szürke gémmel a kiszáradó iszapban. Ez egyfajta reliktumvíz, nem a főmederből átszivárgó víz táplálja, hiszen a holtág mederfeneke jóval magasabban van az aktuális főági vízszintnél. A legutóbbi, február végi árhullámból itt maradt víz elszivárgását a finomszemcsés hordalék, elpárolgását pedig a lombsátor akadályozza három oldalról, hiszen már a kőgát is alaposan beerdősült.

Keresztgát, alagút és őszies erdő

Annak kérdése pedig, hogy miért éppen a gát alatti részen találjuk a legmélyebb mederrészt, rávilágít egy éppen aktuális problémára. Mindegy, hogy a folyó teljes szelvényén mit építünk keresztbe, keresztgátat, fenékküszöböt vagy vízlépcsőt, a megváltozott esésviszonyok miatt a gát alatt mindig kimosódás jelentkezik. Ennek érdekében, ahol van rá pénzügyi keret, az alvízi szakaszt mindig meg kell erősíteni, ez pedig jellemzően a partfal, illetve a mederfenék biztosítását jelenti. Ezért néz ki az osztrák Duna úgy, ahogy. Ahol nem lehet csak úgy egyszerűen "lemenni a Dunára", mert többnyire töltéseket és kőszórásokat fog találni a Magyarországon megszokott, hosszú, ártéri erdőkkel kísért kavicsos, homokos, iszapos partszakaszok helyett. Ahol ilyen kőpaplanra nem futja, ott az átbukó víz munkavégző képessége megnő, és kimossa a hordalékot, mint itt, Kismarosnál. Mellékág-elzáró gátak esetében a kimosott hordalék nem jut messzire, jellemzően a főági torkolatnál rakódik le, ahol a visszaérkező víz munkavégző képessége lecsökken, illetve a főági áramlás, és/vagy a hajók által keltett hullámzás miatt a hordalék felhalmozódik. Ez is megfigyelhető a Kismarosi-sziget esetében, ahol az alsó, keleti torkolat egyre inkább elveszik az ártéri erdőben.

Az alsó mellékág beerdősült vége

Borítékolható, hogy rövid távon a keserűfű ezt a kis mederszakaszt is el fogja lepni. Mindenesetre ez a megszűnt holtág még így is fontos természetvédelmi értéket képvisel viszonylagos elzártságából következő háborítatlansága miatt. A természet a korábbi állapot helyreállítására nem képes, de a maga eszközeivel próbálja stabilizálni a keresztgáttal felborított egyensúlyt. Ugyan a nyílt, sőt áramló víz egyre ritkább vendég, de a kötött talaja jobban őrzi a nedvességet, mint a Kismarosi-sziget fő tömegének homokos kavicsanyaga, ahol a kapilláris emelés nehézkesebb és több csúcsszáradás által érintett fát találni.

A Kismarosi-sziget déli csúcsa és a mellékág eltűnő torkolata

Egy kis visszatekintés, hogyan nézett ki a Kismarosi-sziget és holtág korábban: 

• 2011. május 
• 2016. november 
• 2018. augusztus 

Árnyék nélküli erdők a Koppány-szigeten

A 2026. év abszolút hidrológiai katasztrófájának egyik legszomorúbb utómunkája lesz a rendkívül száraz nyár során elpusztult fák összeszámolása. Ha tippelni kell, a végeredmény valószínűleg milliós nagyságrendű lesz. A pusztulás nem csak a déli kitettségű sziklás hegyoldalakat sújtja, hanem jelentkezik a Duna-menti, nedvesnek gondolt ártéri erdőkben is, például a Gemencben. A Bajával szemközt található Koppányi-szigeten a szárazodás legriasztóbb következménye, hogy erdeiből (pontosabban faültetvényeiből) eltűnt az árnyék, a napsugárzás akadálytalanul szárítja már az aljnövényzetet is. A bokáig érő porra hullott száraz avar, a csúcsszáradás, a lomb sárgulása nem csak a Duna alacsony vízállására vezethető vissza, fontos tényező még a rendkívüli csapadékhiány (ha hetente esne némi eső, kisvizes időszakokat is átvészelnék a fák), hőség (mintha hajszárítóval kezelnénk a növényeinket) UV-sugárzás (nem csak az emberek bőre ég le a napon). És a helyzet jelenleg, augusztus elején még mindig jobb, mint majd októberben lesz, csapadékra ugyanis továbbra sincs kilátás a közeljövőben. 

A Koppány-sziget déli csúcsa (balra) és a főág irányában leürülő Öreg-Duna.

Az ember alkotta Koppány-szigetről 125. születésnapján naivan azt írtuk, hogy ez a Gemenc egyik legelzártabb területe, ahová nem lehet csak úgy, száraz lábbal bemászkálni. A Duna-Tisza-közéből 1898-ban levágott koppánypusztai részt 1910-1998 között egy keresztgát kapcsolta a gemenci parthoz, 1998-ban ezt a gátat rövid szakaszon kibontották a WWF által szervezett folyóág revitalizáció kapcsán. A kotrás az Öreg-Duna időközben, a keresztgát hossza által megörökített eredeti, 400 méteres szélességének harmadára-negyedére szűkült medrét érintette, és valószínűleg a korabeli LKV szintjéhez viszonyítva határozták meg a Koppányi-Öreg-Duna új mederfenék-szintjét. Ez akkoriban még biztosította az állandó vízáramlást, 2026-ban már az azóta lezajlott medermélyülés miatt sem tudta volna, amihez még jött az új, -29 centiméteres LKV. Ilyen kotrásoknál annak a veszélye is fennáll, hogy rendkívüli kisvizeknél az egységesre faragott mederből küszöbök híján teljesen leürül a víz. Ha a mellékág áramlási viszonyai nem halmozták volna át kismértékben a hordalékot, a mellékág jóval siralmasabb képet mutatna.

Duzzasztó hatású hordalékpad a mederben,
háttérben a szigeti oldal felől szűkülő meder rovására terjeszkedő növényzet.

2026. augusztus 9-én, Baján mért -18 centiméteres, enyhén emelkedő vízállásnál (legfrissebb LKV+11 cm) a Koppányi-Öreg-Duna több részmedencére tagolódott. Ezek közt többnyire volt felszíni kapcsolat, más helyen csak felszín alatti. A felső torkolatnál nem volt betáplálás, a mellékág alsó és felső torkolatában is a főág felé folydogált egy fél méter széles bevágódott csatornában. Mi lehetett ennek az oka, főleg úgy, hogy a rekordalacsony víz után a főág enyhén áradt? Azaz a víznek normál esetben az ellenkező irányban kellett volna folynia, elvileg. Az egyszerű magyarázat, szerint (ami nem magyaráz semmit) a holtág vize magasabban volt még ekkor is, mint a főágé. Ennek két oka lehet. 1) A holtág vizét a hordalékküszöbök visszaduzzasztották és csak lassan eresztették át a főág irányába. Az alsó küszöb közülük markánsabb, a Cserta-torkolat feletti részen a homokbordákon (lásd alábbi kép) nem volt felszíni átfolyás. A felső küszöb egy lapos, iszapos, pangóvizes rész, amely a keresztgát fölötti víztestből vezette le kis eséssel a felső betorkollás felé a vizeket. 2) A holtágat a Gemenc mögöttes területei felől érkező talajvíz táplálja, ami az LKV leszívó hatása miatt áramlik a legmélyebb területek felé. 

(Ha ez utóbbi lenne igaz, de akkor is ha az első és második egyszerre, a Dunából történő gemenci vízpótlás helyett érdemes lenne megfontolni a Sió-Sárvíz vízrendszer helyreállítását, ami eredetileg Bátánál torkollott a főágba, útközben alaposan átáztatva nem csak a Tolnai-Sárközt, de a Gemencet is.)

Folyásirányban vándorló homokzátony a Cserta-torkolattól északra.

Mivel a Duna bajai szakaszán a finomszemcsés hordalék dominál, kaviccsal nem nagyon találkozni, a vízáramlásnak jóval könnyebb dolga van, ha ezt át akarja halmozni. Különösen alkalmas erre a keresztgáton átbukó víz energiája, amely hatalmas gödröt tudott ásni az alvízen. Így képződött először a már beerdősült Zsarát-sziget, de a gát megbontása után az áramlás felhalmozott egy sivatagi dűnére hajazó óriási zátonyt is, ami a középvíznél errefelé vízitúrázók egyik kedvelt kikötőhelye. Ez a zátony csupaszon áll, csak az oldalában nő némi lágyszárú növényzet, azaz minden magasabb vízáramlás formálja, áthalmozza. A mozgó, kötetlen mederformák a mellékág középső harmadára jellemzőek, a keresztgáttól majdnem a Cserta-torkolatig elnyúlnak, ezek felszíne legalább fél méterrel van az eredeti meder szintje felett, és lassan vándorolnak az alsó torkolat felé. Párhuzamos bordákkal jellemezhető térszínei a sziget felé egyre magasabbak, ahol már a lágyszárú növényzet megkötötte, miközben a homorú oldalon még mindig van némi víz az alámosott part mellett.

A keresztgát alatti kimosódás által létrehozott hatalmas homokzátony.

A megbontott keresztgát nem szolgál többé mederküszöbként

Az Öreg-Duna felső, lapos, iszapos szakasza ugyancsak a főág felé áramlik

A Koppány-sziget felső csúcsán megbontott zárás,
a küszöbön kimélyült csatornában a főág felé áramlik a víz.

A Koppány-szigetről szóló írás utolsó bekezdésben minden összeér, amiről eddig szó volt. Az abszolút hidrológiai katasztrófa a Gemencet, benne a Koppány-szigetet nem csak a kisvíz miatt érinti, hanem több más okból is. Az egyik ilyen fenyegetés a fajszi vízlépcső, amit úgy reklámoznak, mint egy fájdalomcsillapítót; az ember csak bekapja és minden, de tényleg minden problémája megoldódik. A másik fenyegetés egy deszkákból összetákolt erdészeti út a Koppányi-Öreg-Dunán keresztül, a mellékág közepén, nagyjából a homokbordák déli elvégződésénél. A koporsó méretű deszkák azt a célt szolgálják, hogy az erdészeti munkagépek nehogy elsüllyedjenek abban a porban, amiben az ember cipője is bokáig elmerül. Ugyanis a megközelíthetetlen koppány-szigeti ártéri erdő se nem megközelíthetetlen kisvíznél, se nem érintetlen ártéri erdő, hanem a Gemenc többi részéhez hasonlóan többnyire egy szántóföld, ahol fákat termesztenek és aratnak. A legutóbbi aratás nem lehetett régen, egyetlen lábnyom, egyetlen esőcsepp nem zavarta meg a porba nyomódott kocsikerekek nyomait. 

Hurrá, itt a kisvíz végre lehet menni fát vágni a Koppány-szigetre is!

Árnyéktalan erdők.

Tipikus Gemenc. (Nem tarvágás).

Ezért több kérdés is felmerülhet, amikor azt halljuk, hogy "mentsük meg a Gemencet!" Mit mentsünk meg rajta? A Nemzeti Parkot? Vagy inkább a jelenlegi gazdálkodási formát? Legyen elég víz, nehogy a nemesnyárasok a kukoricához hasonlóan elszáradjanak a betakarítás előtt? Mitől mentsük meg a Gemencet? A kisvizektől? A szabadfolyású, kanyargó Dunától? Vagy inkább a fakitermeléstől? Jó lenne ezeket a kérdéseket tisztázni még a Gemenc megmentésére (is) szánt fajszi vízlépcső mellett érvelő kommentek bepötyögése előtt.