Búcsú a (ligetes) Határ-szigettől

A Határ-sziget az a sziget, amelyik sohasem volt dunai sziget, sőt a nevét is csupán egyetlen térkép őrizte meg az utókor számára. Ha mostanában keresnénk fel csak a nyomait találnák meg. Egyfelől azért, mert a part részévé vált, másfelől azért mert sűrű erdő nőtt fel rajta és a közeli partszakaszon is. 

Sziget-kavalkád Vác és Verőce között.
Előtérben a Határ-sziget, háttérben balról jobbra a Buki-, Kompkötő-, és a Szentendrei-sziget
(fotó: Szent-Tamási Mihály, Fortepan 14222)

A Fortepan 14222-es számú képe az eltűnés előtti Határ-szigetet mutatja. Jobbára már itt sem sziget, de a keskeny gerince, rajta egy ligettel még felismerhető. Valahonnan a vasúti töltésről készülhetett a kép 1955 körül, Vác és Verőce határán, vagy másképpen az egykori Pest és Nógrád vármegye határán — ezzel egy csapásra meg is magyaráztuk a nevének eredetét. Szerencsére ugyanebből az időszakból a fentrol.hu-n is található kép a Határ-szigetről. Ennek dátuma 1961 tavasza, de a növényzet magassága alapján szinte egyidőben készülhetett a fortepanos fényképpel. Ezen még a fénykép felvételének helye is látszódik; a fotós feltehetőleg a ma is ipartelepként működő létesítménytől keletre lévő kopár helyen állt. Innen jól beláthatta a Vácig a Duna völgyét, mielőtt az dél felé venné útját.

Még látható a részben vízzel borított mellékág, amely talán soha nem is volt valódi mellékág, hiszen a Határ-sziget rövid pályafutását egy parti zátonyként kezdte, amely valahol a mai Camelot étterem telkén kapcsolódott a balparthoz. Alsó és felső része szárazon volt már ezelőtt hatvan évvel is, de a mellékág nyomvonala még megtaláható az étteremtől keletre lévő erdőben. 

Határ-sziget 1961 tavaszán (fentrol.hu)

1961 tavaszán a Határ-sziget fáit könnyűszerrel meg lehet számolni, azonban aki mostanában próbálkozna ezzel igencsak gondban lenne. Aki abból indul ki, hogy a Duna partja mit sem változott az elmúlt évszázadokban nem is tévedhetne nagyobbat. Ez a buja ártéri erdő régen inkább kuriózumnak számított, a legtöbb partszakaszt gazdaságilag hasznosították. Itt a Határ-sziget mellett is remekül látszik, hogy az ártéren legeltettek, azért állnak ilyen ritkán a fák. Ezen a légifotón is legalább 21 darab birkát sikerült összeszámlálni. Ezzel szemben mostanában aki errefelé autózik vonatozik, vagy kerékpározik egy összefüggő erdőségen halad át, amely a verőcei lapályra kiérve a parton tovább folytatódik a vízműtelep felé, míg Vác irányában követi a vasutat, egy másik nyúlványa pedig összefügg a Kompkötő-sziget melletti ártéri erdővel. 

A Határ-sziget 2005-ben (idősebb fák sötéttel, fiatalabbak világos zölddel)

A Határ-sziget sorsa tipikusnak is mondható itt, a Duna mentén. Bánkódhatnánk az elveszett sziget miatt, de örülhetünk is a környezetében felnőtt ártéri erdőnek, ahol a természet viszonylag háboríthatatanul kormányozhatja önmagát. 

"Puritán lokálpatriotizmus"

A címben található kifejezést nem mi találtuk ki magunkra, hanem Böszörményi Nagy Gergely, aki a Design Terminál vezetője valamint a Brain Bar alapítója, és aki a szakmai kurátor csapat tagjaként benevezett bennünket a Highlights of Hungary szavazásra:

“A csaknem kiszáradt folyómederrel, a Margit híd középső pillérének csupasz talapzatával, az iszapból egyre-másra előbukkanó világháborús roncsokkal 2018 nyara örökre bennégett a Duna vonzáskörzetében élők emlékezetébe. Látványos környezeti változások korában élünk. Legnagyobb és legfontosabb folyónk sorsa szorosan összefügg a miénkkel, ami felértékel minden vele kapcsolatos kezdeményezést. Személyes kedvencem a Dunai Szigetek, ami tematikus blogként izgalmas képi és szöveges dokumentációval, hiánypótló kutatómunkával, kisebb rendezvényekkel enged betekintést a folyó életébe. Puritán lokálpatriotizmus.”

A blog elmúlt tíz évében talán még nem is kaptunk hasonló méltatást. A Highlights of Hungary 2013 óta 10 felkért szakemberből álló kurátori csapattal kutatja fel évről-évre Magyarország sikereit. A Dunai Szigetek blog is belekerült 54 másik projekttel 2018 leginspirálóbb történetei közé. Az 55 fős társaságban ott találjuk az idén bemutatott Ruben Brandt, a gyűjtő c. filmet, Röhrig Géza "Angyalvakond" c. verseskötetét, Bálint gazdát, az Index kéktúrás sorozatát a Kék Menetet, a Gloveye projektet, amely a vakoknak nyújtja az olvasás örömét, a Magyar férfi gyorskorcsolya olimpiai váltót, a Nemzeti Lovasakadémiát, Kovács Gyulát, aki a régi magyar gyümölcsfajták megmentésének szentelte az életét, vagy a Mathias Corvinus Collegiumot.

A kuratórium egyfelől kioszt egy szakmai díjat, egy másik díjról a nagyközönség dönt közönségszavazással. Január 28-ig lehet ránk szavazni, de mindenképpen érdemes szavazás előtt végigböngészni a jelöltek teljes listáját, mert bukkanhatunk sokkal inspirálóbb projektekre is! 

A 11*5 jelöltet ezen a linken találhatják: http://www.highlightsofhungary.hu/.

Az általunk választott képekkel szerettünk volna tisztelegni a Fortepan.hu, a Fentrol.hu és a 2018-ban az év dunai szigetének választott soroksári Molnár-sziget előtt!

Ínséges napok

2018 augusztusában Budapest alatt, sorra dőltek meg a valaha mért legkisebb vízállások. Októberben pedig ezek a nyári vízállás rekordok is megdőltek az egész magyar szakaszon. Budapesten az év második felében 73 napon keresztül volt lát(ogat)ható az Ínség-szikla. Ennek apropóján annak próbáltunk utánajárni, hogy a rendelkezésre álló vízállás-adatsorok alapján megállapítható-e bármilyen rendszeresség, trend az "ínséges napok" tekintetében? Melyik naptári napon van a legnagyobb esélyünk találkozni vele? Van-e összefüggés a szirt elnevezése és a II. világháborút követő "ínséges" időszak között?

Az Ínség-szikla 2018. október 17-én, 44 cm-es budapesti vízállásnál

Mostani bejegyzésünk rendhagyó módon két részből áll, az első inkább egy tudománytörténeti és módszertani áttekintés arról, hogy milyen szempontokat vettünk figyelembe a vízállás meghatározásánál. Aki inkább az Ínség-szikla és a dunai kisvizek összefüggéseire kíváncsi inkább nyugodtan görgessen a második részhez. 

Disclaimer: Az alábbi írás nem egy matematikai statisztika a hidrológiában tantárgy beadandó dolgozata, hanem egy érdekes kísérlet a vízállás adatokkal, hogy az Ínség-szikla kapcsán megismerkedhessünk a budapesti kisvizek trendjeivel, valamint azokkal a buktatókkal, amelyekkel az adatok feldolgozása kapcsán találkozhatunk.

Az alábbi eszmefuttatás nem csupán az Ínség-sziklára, hanem a Duna bármely pontján bármilyen vízállásra elvégezhető. Ehhez mindössze két dologra van szükség, egy tetszőlegesen kiválasztott ponthoz legközelebb eső vízmércének a kérdéses időintervallumra vonatkozó adatsorára, valamint a kitüntetett ponthoz tartozó vízállás értékre. Esetünkben ez a kiválasztott pont a magyarországi kisvizek kitüntetett pontja, az Ínség-szikla, a hozzá legközelebb eső vízmérce pedig a Budapest Vigadó téri.

• Az Ínség-szikla (~1645,3 fkm) és a Budapest Vigadó téri vízmérce (1646,5 fkm) között a távolság körülbelül 1,2 kilométer. A vízmérce 1876-2005 intervallumra eső adatsora a hydroinfo.hu honlap archívumából lekérhető, a hiányzó 2005-2018 közötti adatsor pedig adatigényléssel megszerezhető a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságtól. 
• 2015-ben, amikor meghatároztuk az Ínség-szikla abszolút magasságát (95 méter 76 centiméter a Balti-tenger szintje fölött), sikerült megfigyelni az előbukkanáshoz tartozó vízállást is, ami kb. 92-93 centiméter volt a budapesti Vigadó téri vízmércén. 

Az Ínség-sziklát borító vízoszlop magassága 2015. augusztus 15-én 7:17 órakor
A Vigadó téren ekkor 98 centiméteres nyers vízállást jeleztek 

A bevezetőben feltett kérdések megválaszolása azonban koránt sem egyszerű, az adatsor és a vízállás meghatározását előre nem kalkulált tényezők (melyek egyúttal hidrológiai érdekességek) nehezítették:

1876 óta a Vigadó téri vízmérce 0 pontja ugyanis többször változott. A hydroinfo archívumából lekért adatsorok szerencsére tartalmazzák az adott évhez tartozó 0 pont abszolút magasságát, amely a következőképpen alakult az elmúlt 142 év során:

• 1876-1943: 95,98 m.B.f. A m.B.f. szint már csak azért is érdekes, mert csak 1960-ban tértünk át a "szocialista" alapszintre. Az addig használatos adriai alapszint ettől 67,47 centiméterrel alacsonyabban volt. Ebben az esetben valószínűleg a vízügyesek átszámolták az adriai értékeket a balti alapszintre.
• 1944-2005 (?): 94,98 m.B.f. A nullpontot a csökkenő vízállás értékek miatt 1 méterrel lejjebb szállították. Kérdőjel = 2005 utáni adat nincs (még) az archívumban.
• ?-2018: 94,97 m.B.f. Ha felkeressük a vizugy.hu honlapon a budapesti vízmércét 1 centiméterrel alacsonyabb szintet találunk a 2005. évi hydroinfósnál. Arról, hogy mikor változott a szint, nem találtam adatot. 

A probléma tisztázása érdekében a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság számára küldött adatszolgáltatási kérelmemre a következő fénymásolt lapot küldték el:

Egy biztos, a két adatsorból csak az egyik lehet valódi, de arra a kérdésemre, hogy mégis melyik az igazi és mi okozza a különbséget már nem kaptam választ. Mivel amúgy is a hydroinfós vízállás adatokat használtam önkényesen úgy döntöttem maradok a hydroinfós nullpontok mellett, a többi pedig maradjon vízrajz-történelmi érdekesség. 

Az Ínség-szikla előbukkanásához tartozó vízállás empirikus megfigyelése ugyancsak rejt magában bizonytalanságot, de ebben az esetben 2015-2018 között minden egyes megfigyelés alkalmával ugyanazt a 92-93 centiméteres értéket sikerült megfigyelni, melyek közül önkényesen a kisebb értéket; a 92 centimétert választottam küszöbszintnek.

1. ábra. Az Ínség-szikla magasságviszonyai a Vigadó téri vízmércéhez hasonlítva.

A hydroinfón található vízállás adatsor napi egy értéket tartalmaz, amelyet reggel 7 vagy 8 órakor mértek. A 92 cm alatti napok meghatározásában segítségemre volt egy korábban, a KDDVIZIG-től kapott adatsor, amelyen többnyire napi két adat szerepelt, a jelenkor felé tartva, ill. a nagyobb árvizek esetén napi több adattal (néha óránként egy adat is előfordul). Minden olyan napot figyelembe vettem a vizsgálat során, ahol legalább egy adat alulmúlta a 92 centiméteres küszöbértéket. A vízállás adatsor számértékei mellett helyenként betűk is szerepelnek, esetünkben az "A" és a "Z" betűk lesznek fontosak. Az A betű az álló jeget jelzi, a Z pedig a zajló jeget. Néhol előfordult, hogy az A és Z mellett álló szám kisebb volt a 2018 októberét megelőző 51 cm-es (1947. nov. 6.) LKV értéknél, ez azért lehetett, mert a jeges kisvizet külön szokás választani a jégmentes kisvizektől.

Ha valaki átlagos hírolvasóként tájékozódik a Duna vízállásadatairól, az árvizes időszakban arról olvashat, hogy a klímaváltozás itt van a nyakunkon, kiárad a Duna, az árvizek egyre gyakrabban érkeznek és egyre magasabbak. Ha kisvizes időszak van arról lehet hallani minden csatornán, hogy a klímaváltozás itt van a nyakunkon, kiszárad a Duna és egyre gyakrabban lesz egyre kevesebb víz a folyóban. Nos, ez az írás a kisvizes időszakról szól, de előre le kell szögezni, hogy rémhíreket nem szeretnénk terjeszteni.

"Ínséges" napok, hónapok, évek

Az "ínséges" napok adatsorából nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Az adatokból csak arra lehet következtetni, hogy nőtt vagy nem nőtt az ínséges napok száma. Az nem fog kiderülni, hogy ezt a globális klímaváltozás, a folyó szabályozása, a csapadékhiány, vagy a bármely egyéb ok miatt kialakult meder fenékszint süllyedése okozná. Mivel a lefolyás körülményei a legkevésbé sem állandóak, nem lehet biztos következtetést levonni a vízhozamok, vízállások trendjére, a szélső értékeinek előfordulására. Azonban néhány részlet figyelemre méltó:

• Átlagosan 100 naponta látszik ki az Ínség-szikla. Az 1876. január 1. és 2018 december 31. között eltelt 143 év, azaz 52230 nap közül 493 olyan nap volt, amikor az Ínség-szikla kilátszódott. Ez az összes napok számához viszonyítva 0,94%. 
• Az utóbbi 16 évben többször bukkant elő az Ínség-szikla, mint az azt megelőző 127 évben. Az Ínséges napok számának eloszlása nem egyenletes; ha két (nem egyenlő) részre osztjuk az adatsort a 2003 utánra eső 16 évre 257 (52,23%), míg az azt megelőző 127 évre 236 "ínséges" nap esik (47,77%). 

Miért éppen 2003. január 1. lett az adatsor vízválasztója? Röviden azért, mert ez az időpont osztja két, nagyjából egyenlő részre az ínséges napok számát (lásd fent). Hosszabb indoklás a folytatásban: 

2. ábra. Az "ínséges" napok eloszlása a naptári év szerint (1876. január 1. -2018. december 31.)

• A 2003. évet megelőző évekre 1,8 "ínséges" nap esett átlagosan, míg ez az érték 2003-tól kezdődően évente 16 napra, azaz nyolcszorosára nőtt (15,93 nap). Az "ínséges napok" arányát a két intervallumra összehasonlítva ugyanezt a különbséget figyelhetjük meg: 1876-2002 között eltelt 46 385 nap 0,5%-án bukkant elő az Ínség-szikla, míg a 2003-2018 közötti 5843 napon ez az arány hasonlóképpen a nyolcszorosára, 4,4%-ra nőtt. 
• Egyre korábbra tolódik a naptárban az Ínség-szikla felbukkanása. Miközben az "ínséges" napok többnyire december végén ill. januárban, de legkésőbb február közepén (12-én) véget érnek, a kezdő időpontjuk folyamatosan tolódik egyre korábbi dátumra. 1953-ban december elsején bukkant ki először az Ínség-szikla, 1971-ben november 4-én, 1986-ban október 15-én, 2003-ban augusztus 12-én, mint ahogy idén, 2018-ban is már augusztusban jelentkezett 92 centiméternél alacsonyabb vízállás. 
• 1985 óta az Ínség-szikla megjelenése függetlenítette magát a Duna jegétől. 1954-ig a LKV értékek jellemzően zajló ill., álló jéghez kapcsolódtak. Az évnek ebben az időszakában a tartós fagy miatt jellemzően nincs jelentős hozzáfolyás a Dunához. 1954 után már csupán két alkalommal (1972, 1985) jegyeztek fel 92 cm alatti jeges kisvizet. 
• Manapság már minden második évben lát(ogat)ható az Ínség-szikla. Ha az időbeli eloszlást vizsgáljuk az évek tekintetében az elmúlt 143 évből összesen 35 olyan év volt, amikor kibukkant az Ínség-szikla és 108 amikor nem. Ez azt jelenti, hogy minden előbukkanásra átlagosan négy évet kellett várni (24,5%). 2003 előtt ez az érték még öt év volt (19%), 2003 óta pedig már két évet sem kell rá várni. Ha csak a 2002 óta eltelt 16 évet számítjuk meglepődve vehetjük észre, hogy ezek közül 11 bizony "ínséges" év volt (69%). 

3. ábra. Az "ínséges" napok számának megoszlása hónaponként (1876-2002, 2003-2018)

• A "legínségesebb" hónapok érdekes módon nem téliek, hanem az őszi időszakra esnek. A november hónap (125 előbukkanás) megelőzte a januárt (95), de a harmadik helyen ismét egy őszi hónap; az október (92) következik. Szorosan követi őket a december (86), majd leszakadva a szeptember (43), augusztus (32) és a február (20). Közülük az augusztus produkálta a legnagyobb növekedést:
• 2003 előtt még sohasem bukkant elő az Ínség-szikla augusztusban, 2003 után pedig már 32 napon keresztül volt látható. Ha a már említett két intervallumot hasonlítjuk össze, akkor a szélső hónapok, az augusztus és a február tekintetében tapasztaljuk a legnagyobb változást. Emellett a szeptember hónap is jelentős növekedést mutat. Februárban viszont 2003 után már csupán 2 "ínséges" nap volt a korábbi időszak 18 napjához képest.
• Egy naptári évben a legnagyobb eséllyel január 7, 8, ill. 9-én találkozhatunk az Ínség-sziklával; az elmúlt 142 év során ezeken a napokon hét évben is előbukkant. Összesen 174 (48%) olyan nap van az évben, amikor legalább egyszer előbukkant és 191 (52%) amikor nem. Február 13 és augusztus 11 között még sohasem bukkant ki a Dunából. Eddig.
• A három "legínségesebb" év 1947, 2003 és 2018 volt, amikor a rendkívül tartós kisvizek miatt az Ínség-szikla több mint két hónapon keresztül látható volt (62, 64, ill. 73 nap). E három év felelős az 1876-2018 között megfigyelt 493 ínséges nap 40 százalékáért. 
• Ezzel szemben a három leghosszabb (megszakítás nélküli) "ínséges" periódus közül kettő 2003 előttre esik. 1953/1954 telén 47 napon keresztül volt látható az Ínség-szikla, 1947-ben ettől nem sokkal elmaradva 46 napon át. Érdekes felvetés, hogy az országban tapasztalható "ínséges időszak" (padláslesöprés, TSZ-szervezés) mennyiben függhetett össze az Ínség-szikla elnevezésével. Mindenesetre a harmadik leghosszabb periódus jó két héttel rövidebb ideig, "mindössze" harminc napon át tartott 2018 őszén. 

4. ábra Az "ínséges" napok számának megoszlása évenként (1876. jan. 1. -2018. dec. 31.)

Összefoglalva a megfigyeléseinket: az "ínséges" napok egyre gyakoribbá válnak, a jövőben akár évente is fényképezkedhetünk az Ínség-sziklán. Télikabát helyett immár fürdőruhában is, hiszen ezek a napok egyre korábban érkeznek, egy adott évben. Elképzelhető, hogy a közeljövőben már júliusban is előfordulhatnak. És még igyekezni sem nagyon kell, hiszen az ínséges napok egyre tartósabban jelentkeznek, és a trendek alapján az év 365 napjából egyre több lesz az "ínséges".


Köszönet a cikk megírásában nyújtott segítségért Rácz Tibornak, Timár Gábornak és Ónodi Zsoltnak!

Majdnem kiszáradt a Duna - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2018-ban

Szerencsére csak majdnem száradt ki a Duna, így volt miről írnunk 2018 őszén. Sőt, ha minden jól megy jövőre is meglesz még a folyó, így a Dunai Szigetek blog is megünnepelheti 10 éves fennállását. A kisvíznek köszönhetően majdnem olvasottsági rekordot döntöttünk, de ezen kívül sok más sikerről is beszámolhatunk! 

Dunai Felhők fotópályázat 2018. Holczer Tibor: Madarak az égen

Naplót kellene lassan vezetni arról mi minden történik a bloggal év közben, mert így év végén már nagyon nehéz visszaemlékezni az év elejére. Rendhagyó módon idén a köszönetnyilvánítás résszel kezdem, hiszen idén néggyel több bejegyzés készült el. Ez pedig annak köszönhető, hogy több új és régi szerzőt üdvözölhettünk a blogon! Varga János az elhunyt vízitúrázók emlékéről írt, Lapikás Judit visszavezetett minket a Szürkő-sziget születéséhez, Kovács Tamás írása is kellett ahhoz, hogy a Petőfi híd alatti sírkövek közül Elemy Károlyné, sz. Szabó Ilona emléke újra méltó helyre kerülhessen. Süle Zsolt egy eltűnt sziget után nyomozott Érd és Százhalombatta között, Rákos Péter videója nyomán a Pap-sziget hidrológiájának egy érdekes jelenségét taglaltuk, Szokolics György segítségével pedig bejártuk a Felső-Dunakanyar legszebb kisvizes helyeit. Zubreczki Dávid idén is hatalmas nézettséget generált nekünk az Indexen, Tóth Szabolcs Töhötömnek pedig egy 1,5 órás interjút köszönhetünk, ami példa nélküli volt a blog történetében. Sajó Tamás díjnyertes fotója révén pedig az Élet és Tudomány magazinban jelent meg egy rövid írásunk a Duna-Dráva torkolat környékéről. Dr. Tóth János búvárrégész révén részt vehettünk egy ráckevei konferencián. Ezen kívül felbukkantunk a közszolgálati TV "Itthon vagy" c. dunai szigetes műsorában, és a szlovákiai Pátria rádióban egy rövid interjú erejéig. Az eltűnt győri sziget történetéről az Indexen kívül beszámolt a Kisalföld egyik januári különszáma is. Kaptunk rengeteg képet olvasóinktól fotópályázatra, kisvizes időszakra egyaránt. Ezeket nagyon szépen köszönjük, általuk sokkal teljesebb lehetett a kép a Dunáról! Köszönjük a rengeteg levelet is, remélem a legtöbbre azért sikerült válaszolni! 

Elemy Károlyné sz. Szabó Ilona sírköve a Petőfi híd tövében

Idén októberben a kisvizes időszak révén majdnem sikerült megdönteni az olvasottsági rekordot, melyet még a 2013. évi nagy dunai árvíz állított be. Évi 150621 oldalletöltést regisztráltunk, ami napi átlagban 413, összességében pedig 10% több, mint tavaly. Az idei 58 új írással együtt pedig már a 621. bejegyzésnél tartunk. 

Kisvíz 2018 október. Kállai Tibor: Rácalmási mellékág

Jártunk idén Győrben, ahol nevet találtunk egy régen eltűnt szigetnek, Szentendrén a Pap-szigeten háromszor is, kétszer a Szürkőn, a Kácsáson, Szigetszentmiklóson, Esztergomban az 1876-os árvíz kapcsán, Bécsben a Kéjlaki-Dunán, a Baracsi-szigeten, a kikotort Kompkötő-szigeten, az Égető-szigeten, a Helemba-szigeten és zátonyon, a Cseke és Balabán-szigeteken, a Zebegényi-szigetnél, Erdőfűn, ahol egy régi vasútra bukkantunk. A kisvizes időszak mellett az év egyik legfontosabb dunai eseménye kétség kívül a Kompkötő-sziget nyári kotrása említhető, amely nem pont úgy sikerült, ahogy a tervekben szerepelt.

Készül a váci Duna-ág második szigete

2018 legolvasottabb bejegyzései az országos média révén kerültek az élbolyba, szerencsére köztük voltak valóban fontos írások is, így idén ez a két lista a fotópályázat és az év dunai szigete szavazás kivételével megegyezett nagyjából. Külön öröm volt az olvasói hozzászólásokat, ill. a levélben érkezett kommenteket olvasni egyes írások után, ahol az olvasók révén állt össze a teljes kép. Pl. az eltűnt győri sziget, a kismarosi kolostor, vagy Baracs láthatatlan kastélya esetében!

1. Az év Dunai Szigete 2018 28354

2. Baracs láthatatlan kastélya 19235

3. Helyzetjelentés és képriport a 2018 őszi dunai kisvízről 18539

4. Bontják a kompkötő-szigeti keresztgátat! 11704

5. A Rábca négy torkolata II. - Séta a Bercsényi-ligetben 4191

6. Dr. Petrik Béla, a Szürkő-sziget atyja 2886

7. Dunai felhők fotópályázat 2796

8. Insulam Insulatos Vocatam - Zsigmond király kolostora Kisorosziban 2669

9. Kánikula a Kismarosi-szigeten 2504

10. Cseke-sziget, magántulajdon 2183

A Szitányi-sziget "veséje"

2018-ban rekordszámú szavazattal a soroksári Molnár-sziget igen szoros versenyben lett hatodikként az év dunai szigete, a Dunamocshoz tartozó Süttői-sziget előtt (ne feledjük, a Dunamocsi-sziget Süttőhöz tartozik!). Gratulálunk a nyertesnek! A blog által nevezett, 50 éve elsüllyesztett Ada Kaleh a román fordítás ellenére is csak a harmadik helyre érkezett be - mondhatni szokás szerint. A vesztes se keseredjen el, jövőre is lesz szavazás! Íme a végeredmény:

Köszönjük olvasóinknak kitartó figyelmüket! Idén facebook közösségünk is tovább nőtt, immár 5000 követő felett tartunk már, ami bangladesi kamuprofilok nélkül kivételesen sok embernek számít.

Idén augusztusban leszünk 10 évesek, ennek kapcsán szeretnénk legalább egy szülinapi dunai szigetes kirándulást szervezni, koccintással egybekötve - természetesen! :)

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Szávoszt-Vass Dániel

Alsógöd

Nyeles sziget

Öt lépesben tekintjük végig, hogyan hizlalták fel a Kácsás-szigetet Százhalombattán.

A Kácsás-sziget Százhalombatta-Dunafüreden 1964. július 7.

A Kácsás-szigetről már kétszer volt szó a blogon, elsőször a mellékágának kotrásáról írtunk, másodszor egy decemberi zúzmarás bejárás képei kapcsán már érintettük azt, amiről ezúttal szó lesz: a folyószabályozás szigetre gyakorolt hatásáról. 

Már a bejegyzés címe is erre a "hatásra" utal. A folyószabályozó mérnökök ugyanis egy nyelet illesztettek a "renitens" Kácsás-szigetre, amelyet a szakma párhuzammű néven ismer. Ez a nyél a sziget északi csúcsát köti össze a mai Damjanich utca tengelyében található hajóállomás alatt található partszakasszal. Lehetne mellékág elzáró gátként is hívni, ha a műtárgy merőlegest zárna be a sodorvonallal és nem párhuzamos lenne azzal. A párhuzammű építésével kapcsolatban két alapvető kérdésre keressük a választ; miért és mikor épült ez a "nyél"?

A két kérdést idősorrendben tettük fel. A miértre adott válasz egyben meg is indokolja a "mikor?"-ra adott választ. Egészen 1876 teléig kell visszamennünk az időben, amikor nem sok kellett hozzá, hogy Budapesten megismétlődjön az 1838-as jeges árvízi helyzet. 1876. február 26-án már a miniszterelnök előtt volt a javaslat a nemrég lezárt Soroksári-Duna megnyitásáról, hogy a fővárost fenyegető árvíz gond nélkül levonulhasson a másik mederben. A megnyitásra végül nem volt szükség, mert az utolsó pillanatban (szó szerint értendő) megmenekült a főváros és a gubacsi zárás is; a Duna utat talált magának a régi medrébe Tököl alatt, miután átszakadt a töltés. Mondjuk kevesebb kár keletkezett volna, ha időben megnyitják, vagy le sem zárják a Soroksári-Dunát. A gátszakadást korabeli beszámolók szerint egy sziget okozta, méghozzá az Ercsi, Batta, Tököl háromszögben található Kácsás-sziget. Itt torlódott fel a Duna jege a sziget észai csúcsán egy hatalmas jégdugót képezve, ami egészen Budapestig visszaduzzasztotta a folyót. 

1876. után szükségessé vált a budafoki ág rendezése, hogy a nagyobb árvizek is le tudjanak rajta vonulni, hiszen a meder már így is tele volt az ide átirányított Soroksári-Duna vizével. Itt térünk át a "mikor?" kérdésre. A meder rendezése érdekében a kormányzat 1878-81 között nekilátott elkotorni a zátonyokat, majd az 1881. év L. tc. mögé odatett pénzügyi források alapján folyószabályozási műveket is építettek. A munkálatokat Budafok és Pentele között 1881-1885 között végezték el. A Kácsás-szigeti párhuzammű is ebben az időintervallumban épült meg. Pontos évszámot nem ír Ihrig Dénes: A magyar vízszabályázás története c. művében, csupán a fenti intervallumot adja meg. Azonban a mapire.eu honlapon található Százhalombatta kataszteri térképén szereplő 1884-es dátum alaposan leszűkíti a lehetséges éveket két évre. Ezen a szelvényen (lásd alább) ugyanis még nem látható a "nyél". Tehát az vagy még ugyanabban az évben, 1884-ben, vagy egy év múlva 1885-ben épült fel (ha valaki tud pontosabb dátumot, írja meg nekünk!).

1884. Kataszteri térkép, mapire.eu

Az biztos, hogy 1911-ben már megvan a párhuzammű, legalábbis a Duna szabályozási térképén feltüntették. Mintegy 600 méter hosszú; egyik végpontja a hajóállomás, a másik pedig nem pontosan a Kácsás északi csúcsa, hanem attól valamivel keletebbre, a sziget oldalához csatlakozik be. A sziget ekkoriban 420 méter hosszú, 70 méter széles és kb. 2 hektár területű volt, természetesen a vízállás függvényében. Ezek a paraméterek tekinthetők a Kácsás utolsó természetes állapotának. A párhuzammű megépülése és a mellékág elzáródása után a sziget hízásnak indult. Eleinte lassan, majd egyre gyorsuló ütemben. 

1911. folyószabályozási térkép

A hízás illusztrálásához öt 1964-2018 között készült légifelvételt használunk fel, a két bemutatott térképen kívül. Az első három a fentrol.hu-ról van, jó szokás szerint napra pontos dátummal. Közülük kettő, az 1978 és 1981-es légifelvétel nagyjából ugyanazt az állapotot örökíti meg, de különböző vízállásnál, így érdemes volt mindkettőt felhasználni: 

1964. július 7.

1978. július 16.

1981. október 9.

2005. országos légifényképezés

2018. Bing maps

Mivel a fentrol.hu-s légifotókat .tfw kiterkesztéssel lehet letölteni, így a légifotókat térinformatikai programmal egymásra tudjuk helyezni, hogy aztán egy látványos .gif animáció kerekedjen belőle.

Az első, szürkeárnyalatos képünkön, 1964-ben még nem sok változást látunk odafentről az 1911-es állapotokhoz képest. Hasonló a sziget alakja és métere is. Egyetlen különbség a sziget északi csúcsán felnövő ártéri erdő, amely egyben kijelöli a Kácsás-sziget jövőbeli növekedésének irányát. Ezen a részen az alacsony vízállás miatt kiterjedt sekély, zátonyos mederszakaszt látni. 80 évvel a felépülése után a párhuzammű még mindig javarészt nyílt vízfelületet szel ketté, annak ellenére, hogy déli részén már komoly fasor nőtt fel. A sziget közepén egy kopár részt látunk, ezt az egykori tulajdonosa elmondása szerint káposztaföldként hasznosították a '60-as évek derekáig. Az általa megadott 3,5 hektáros művelt terület kissé soknak tűnik, tekintve, hogy az egész sziget területe volt ennyi akkoriban.

1978-ra a sziget tovább növekedik északon, a párhuzamművön belül, a mellékág rovására. Alacsony fűzerdő nőtt az északi, zátonyos részen az elmúlt 14 évben. Némiképpen növekedett a sziget dél felé is, valamint a mellékág rovására nyugati irányban. 1964-hez képest a sziget két sarkanytúval "gazdagodott", közülük a felső alvizén magányos fák jelzik a meder megkezdődő feltöltődését. Az 1978-as képen viszonylag magas vízállást látunk, a víz fodrozódásából ítélve a Duna két helyen is átzúdul a kőszóráson; közvetlenül a hajóállomás alatt és a szigettől közvetlenül északra.

Ehhez képest a három évvel későbbi, 1981-es alacsonyabb vízállás már megmutatja, hogy a mellékág felső részének eliszaposodása előrehaladott állapotban van. Erdősülő zátonyokat látunk a párhuzammű középső részén, a sziget északi csúcsánál, valamint a sarkantyúk alatt is. 1981 után a meder (és az egykori szigeti káposztaföld) feltöltődése és beerdősülése rohamosan felgyorsult.

Huszonnégy év elteltével, 2005-ben egy egészen más Kácsás-szigetet látunk. A felső mellékág egy keskeny csapástól eltekintve bezöldült. Igazából már nem is beszélhetünk szigetről; a Kácsás már inkább egy félszigethez hasonlít, melynek a gerincét az egykori párhuzammű alkotja. Hízás figyelhető meg az alsó sarkantyú alatt is, ahol a sziget szélessége közel kétszeresére nőtt. A két sarkantyú között is egyre több fa bukkant elő, némelyikük valódi "egyfás" szigetként funkcionál és csak alacsony vízállás idején forr egybe a Kácsással. A 2005-ös év volt az utolsó, amikor a 120 éve tartó feliszapolódás zavartalanul formálhatta a dunafüredi Duna part arculatát. 2006-ban ugyanis kikotorták a mellékág alsó 2/3-át, (bár mintha a 2005-ös légifotón is egy sóderszállító uszályt látnánk a mellékágban).

Ez a kotrás a meder szélességén nem, csak a mélységén változtatott, a 2018-as Bing térkép szerint. Az elmúlt évtizedben — a sziget megmentése érdekében végzett erőfeszítéseknek köszönhetően —lelassult a Kácsás hízása, sőt a főágból el is tűnt egy magányos egyfás sziget. 

Az 1884 és 2018 között eltelt 134 év során a Kácsás-sziget hossza és szélessége megduplázódott, területe négy és félszeresére nőtt. A hízás jelentős része 1981 és 2005 között következett be. Ez a negyed század közel akkora mértékű gyarapodást eredményezett mint az ezt megelőző 100 év. Az alábbi táblázat szemlélteti a változás számszerű értékeit (év, hossz, legnagyobb szélesség, terület): 

1884. 420 m, 70 m, 2 ha

1964. 510 m, 90 m, 3,4 ha

1978. 610 m, 100 m, 4,5 ha

2018. 1000 m, 160 m, 9,1 ha

A Kácsás-sziget területe 1964-ben, 1978-ban és 2018-ban.

Hogy mi várható a jövőben Dunafüred egyetlen szigetén? Emberi beavatkozás nélkül a Kácsás minden valószínűséggel tovább fog hízni. Még ha a mellékágat karban is tartják a horgászok, evezősök kedvéért, a sarkantyúk alatt tovább terjeszkedik majd a növényzet. Ennek a terjeszkedésnek különösen kedvez a 2018-ban tapasztalt rendkívül tartós rendkívül alacsony vízállás. A kedvezőbb változáshoz mindenképpen szükséges lenne a párhuzammű megnyitása akár több helyen. Ez azonban elkerülhetetlenül az ártéri erdő kényszerű vágásával járna. 

Zúzmarás Kácsás-sziget

Beköszöntött a zord tél Százhalombatta egyetlen dunai szigetén, a Kácsáson is. A vízzel borított mellékág befagyott, a főági részen a keleti szél a város felé sodorja a gőzölgő Duna páráját, miközben a fákról hulló zúzmara hószállingózás képzetét kelti a párhuzamművel parthoz kapcsolt szigeten. 

A Kácsás-sziget hódoktól lerágott déli csúcsa.

Egyre fogynak a Budapesthez közeli dunai szigetek, amelyen még nem jártunk személyesen. Az egyik utolsó ilyen sziget volt a Százhalombatta Dunafüred nevű városrészében található Kácsás-sziget. Szó már volt róla a blogon Nagy Attila jóvoltából, aki öt éve az Újjáéledő Kácsás-szigetről írt nekünk, de személyesen tíz év alatt először sikerült eljutni ide — akkor is pont télen. 

Matrica római fürdője 

A hódok (?) által letarolt déli szigetcsúcs

A  Kácsás-sziget és mellékága

Zátony törte fel az apadó Duna jégpáncélját

Inkább földmunka, mint meder...

A felső sarkantyú

A párhuzammű átvágása, ahol magasabb vízállás idején vizet kaphat a mellékág

Zúzmara zászlók

Röviden összefoglalva a sziget történetét annyit érdemes tudni róla, hogy a déli szigetcsúcsánál található Matrica római tábor és a hozzá tartozó római fürdő. Talán éppen erről kapta nevét Dunafüred városzrész. Hogy létezett-e akkor a sziget nem tudni. Az biztos, hogy a Kácsás már a XVIII. század végén létezett, az első katonai felmérés már feltünteti. A folyószabályozás valamikor 1884-1911 között pecsételte meg a sziget sorsát, egy hosszú párhuzamművel. Ez a párhuzammű a Damjanich utca végétől indult, itt kapcsolódott a parthoz és tartott egészen a Kácsás északi csúcsáig, ami akkoriban még a dunafüredi Rigó utca magasságában volt. Google térképen a növényzet színe szépen kijelöli a régi és új ártéri erdőket. 

A párhuzammű remek munkát végzett mérnöki szempontból, hiszen terv szerint összeszűkítette a medret a Batta és Tököl közötti medertágulatban, ahol a széles medren a Kácsás-sziget a tököli Urbanovicza-szigettel osztozott. A régi szigetcsúcs és a párhuzammű parti kiindulópontja között lassan feliszapolódott a meder. Hogy egészen pontosak legyünk, kb. az 1960-as évekig lassan, ezután egyre inkább gyorsuló ütemben. A hordalék kiülepedése miatt a mellékág északi részén terjedelmes ártéri erdő nőtt fel a meder helyén. Ez még ma is megvan, annak ellenére, hogy 2006-ban kikotorták a meder alsó 2/3-át, de ez nem sokat ér azzal a szerény, alig 2-3 méter széles nyílással, amit a párhuzamművön vágtak. Ezen a kisvizek nem jutnak át, mint ahogy 2018. december 18-án délelőtt, Budapesten mért 125 centiméteres, apadó vízállásnál sem volt átfolyás.

A mellékág felső szakaszán is volt némi kotrás, bár az így kialakított "mederként" kissé értelmezhetetlen forma leginkább egy építési területre emlékeztet, ahol egyszer végigment egy buldózer és kiirtotta az ártéri erdőt, majd az útjába eső sódert kiszórta a kialakított út két oldalára. Két ilyen nyomvonalat lehet még ilyen térdig hóval borított aljnövényzetben is kinyomozni. A rövidebb és frissebbnek tűnő a felső sarkantyú felett nyílik, a másik, kissé észrevehetetlenebb ettől kb. 150 méterre északra. 

A felső sarkantyú alatt képződött sziget

Közepes vízállásnál (Kb. 160 centiméteres Bp-i vízállásnál) ezek látják el a mellékágat friss vízzel. Ez is több, mint a semmi. Mivel az nem várható, hogy a Duna kiszélesíti a párhuzamművön tátongó lyukakat talán csak abban lehet bizakodni, hogy a kellően magas vízállás kimossa a mellékág felső részén felhalmozódott tekintélyes mennyiségű sóderes üledéket. 

Hogy a Kácsás-sziget minél tovább megőrizhesse a sziget mivoltát. 

A szépvizű istenség

Vajon ki lehetett az első emberszabású, aki megpillantotta a Dunát? Mikor és ki nevezte el először a folyót? Hogy hívhatták akkor? Mióta Duna a Duna? Mikor, ki és mit írt róla először? 

Danubius isten ábrázolása a Traianus-oszlopon

A fenti kérdések nagy része költői kérdés csupán, soha senki nem fogja őket megválaszolni. A Duna új forrásai után kutatva jutott eszembe, hogy a folyónak vannak régi forrásai is. Ezekről szól(t) a Duna-Rajna háború, azonban a Dunának egészen másféle forrásai is vannak; ezek nevezzük történelmi forrásoknak. Mit mondanak nekünk ezek a történelmi források a Dunáról? Melyik közülük a legrégebbi? 

A bejegyzést ihlető gondolat csupán arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki volt a világtörténelemben az első, aki úgy írt a Dunáról, hogy az az utókor számára fennmaradt. A válasz viszonylag hamar meglett, de ha egyszerűen leírnám a szerző nevét és a mondatot, amelyben a folyó neve szerepel az egész olyan semmilyen lenne. Különösen annak fényében, hogy a válasz több kérdést is felvet. Szerencsére. 

Léda tojásainál kezdve, az első emberszabásúak, valamikor a pleisztocén kori jégkorszak idején érhettek el a Dunához. Legnagyobb valószínűséggel neandervölgyi emberek lehettek, akik már tudtak beszélni, így feltételezhetjük róluk, hogy valamiképpen kommentálták azt a pillanatot, amikor felbukkant előttük a hatalmas folyó. Ahogy elkezdtek együtt élni a folyóval nyilván adtak neki valami egyszerű nevet, amiről nem tudjuk, hogy mi volt. Még az is lehet, hogy a Duna valamelyik verziója volt, hiszen ez a ős-indoeuropai név is évezredeken keresztül fennmaradt. 

Az írás megjelenése a holocén korban lehetővé tette, hogy a szájhagyomány fizikai valósággá válhasson, azaz az utókor számára változatlan formában fennmaradhasson. Ekkor már a neandervölgyi ember letűnt Európából, helyüket átvette a Homo sapiens sapiens, akiknek egy kései utóda ógörög nyelvén írta le először a Duna nevét, ugyanis a folyó legelső ismert írásbeli említése a görög mitológiához kapcsolódik:   

Ókeanoszt Téthüsz megajándékozta folyókkal,

szülte a Neiloszt, Alpheioszt és Éridanoszt is,

Sztrűmónt, Maiandroszt és szülte a szépvizü Isztroszt

A kis-ázsiai Küméből származó Hésziodosz valamikor időszámításunk előtt 800 évvel, azaz lassan három ezer éve írta a fenti sorokat az Istenek születése (Theogonia) c. művében, ahol a folyó istenei között sorolja fel a szépvizű Isztroszt. A Duna mint istenség a görögöknél (Istros) és a rómaiaknál (Danuvius) is hímnemű volt. 

Danubius kút, Budapest (Nagy László, Fortepan 51638)

Hésziodosz az ókorban az egyik legfontosabb költők közé számított és sokat vitatkoztak azon, hogy vajon ő, vagy Homérosz élt korábban. Jelenleg az a tudományos nézet, hogy Homérosz kb. két évtizeddel lehetett idősebb, azaz elméletileg találkozhattak is személyesen. Hogy miért fontos a Duna szempontjából Homérosz? Erre a kérdésre a választ nem az Odüsszeia, hanem az idén végre magyarul is megjelent Argonautika c. hőseposz adja meg, amely az aranygyapjú visszaszerzését meséli el Apollóniosz Rhodiosz tollából. Apollóniosz mintegy 500 évvel később élt Homérosznál és az Argonautika is ennyivel fiatalabb mű az Odüsszeiánál. Ez azonban csak az írásbeliségre vonatkozik, Homérosz Odüsszeiája ugyanis már említi Iaszónt és az argonautákat (XII. 70.):

Tengerjáró gálya csak egy ment arra keresztül: 
elhírhedt Argó, Aiétésztól hazatartó.

És a hatalmas szirten még ez is összetörik tán,

ám Héré átvitte, mivel kedvelte Iászónt.

Hogy miért kell belekevernünk az Argonautikát a Duna legkorábbi említését kutató írásba? Azért, mert az argonauták a hazafelé vezető útjukon "kissé" eltévedtek és nem a megszokott úton tértek vissza a mai Grúzia tengerpartján található Kolkhiszból a görögországi Iólkoszba. Hanem a Fekete-tengert átszelve a Duna torkolatán felhajózva, majd a Szávára és Kulpára átnyergelve Isztriánál bukkantak ki az Adriai-tengerre. Később még Líbiába is ellátogattak. Kissé meseszerű út ez a mai földrajzi ismereteink fényében, de hozzá kell tennünk, hogy a maga korában Arisztotelész és id. Plinius is elképzelhetőnek tartotta a kapcsolatot a Duna és az Adriai-tenger között [lásd: Arisztotelész: Állattan 8.13; id. Plinius: Naturalis Historia 9.53.]

Herbert James Draper: Az aranygyapjú (forrás:wikipédia)

A Duna Apollóniosznál a IV. énekben (282-287), a hazaút során jelenik meg először (Tordai Éva fordítása):

Egy folyamár van, utolsó ága az Ókeánosznak,

széles, mély, megbírja a terhekkel teli bárkát,

Isztrosznak hívják, s úgy jelzik, messzire eljut,

és egy jó darabon számos földet maga szabdal

csak ketté, forrásvize arra, ahol boreász fúj,

Rhípai hegység ormainál, jó messze morajlik.

Homérosz előtt már majd' fél évezreddel szájról szájra hagyományozódott Odüsszeusz utazásának története. Ha tehát feltételezzük, hogy Homérosz korában létezett az Argonautikának is egy írott (és később elveszett), vagy egy szájhagyományos változata, akkor nagy valószínűséggel abban még korábban előfordulhatott az Isztrosz, azaz a Duna mint földrajzi név. Természetesen ezen kívül más művek is létezhettek, melyek említették a Dunát, és nem feltétlen csak szépirodalmi művek lehettek, hanem pl. útirajzok vagy gabonakereskedelmi számlák. Hiszen a történelem első fennmaradt írása is egy adásvételi szerződés volt Mezopotámiában. 

A Duna görög elnevezése az erőteljes görög irodalmi hatásra még a római korban is az Isztrosz maradt, a Danubius elnevezés csak lassan kezdett tért hódítani. Egyidőben is használták a kettőt, a Danubiust a Vaskapu feletti, az Isztroszt pedig a Vaskapu alatti szakaszra, ami körülbelül megfelelt a görög-latin nyelvterület elhatárolódásának. Jogosan merülhet fel a kérdés ezután, hogy mi a helyzet a másik elnevezéssel? Ki és mikor írta le először a Danubius formát?

A fürdő-szigeti oltár

A Danubius elnevezés első említése a görög változathoz képest viszonylag kései. A Kr.e. 64- Kr.u. 23 között élt Sztrabón görögül írt földrajzi feljegyzéseiben (Geógraphika hüpomnémata) még mindig a görögös Ister változatot használja. A Danubius kifejezés egy időszámításunk szerint 9-ben történt esemény kapcsán bukkan fel Carnuntum környékén, a ködös Noricum provinciában, ahol a római legatus és történetíró C. Velleius Paterculus szolgált Tiberius vezérsége alatt. A germán és pannon háborúk után megírt visszaemlékezésében (Róma története — Liber Posterior [110.]) művében már Danubiusként ír a Dunáról:

A sors azonban néha keresztülhúzza, néha késlelteti az emberek terveit. [Tiberius] Caesar már előkészítette a Duna mellett a téli tábort, és hadseregét az ellenség előőrseitől nem több mint öt napi járóföldre vezette. 

Ebben az esetben is hangsúlyozni kell, hogy ez a legelső fennmaradt említése a Dunának, ennél lehettek korábbi — elveszett — latin nyelvű művek is. 

A Danubius-forma a latin nyelvvel együtt gyorsan elterjedt, Pannoniában már ezen a néven emeltek oltárokat a folyó istenének. Például az Aquincum városához tartozó, 1873-ban elkotort Fürdő-szigeten.

De az már egy másik történet... 

Az Égető-sziget déli csúcsa

Egy rakás fa, némi deszka, egy kerékpáros strandoló, egy hajó és a Naszály-hegy a háttérben adja a keretet az 1941-es Égető-szigetnek, amelyre a Fortepanon bukkantam. Itt még sziget a sziget, aki esetleg ma erre kerékpározna rá sem ismerne a tájra, már csak azért sem, mert a képen látható déli szigetcsúcs sem ott van már, ha egyáltalán beszélhetünk még szigetcsúcsról.

Égető-sziget, 1941 (Fortepan 128884)

Vác déli részén, a Duna partján futó kerékpárút mellett található az Égető-sziget, melyről már sokat írtunk korábban. Előkerült egy hasonlóan régi, de évszám nélküli kép a sziget északi csúcsáról is, melyet az különböztet meg a délitől, hogy nagyjából ugyanott található ma is. A keskeny sziget 1941-ben mindössze egyetlen sor fából állt, élesebb szeműek azt is meg tudnák mondani pontosan hány darab fa állt rajta. 

Aki a sziget csúcsait keresi mostanában nincsen könnyű helyzetben. Az Égető fokozatosan egybenőtt a parttal, a főági oldalon sétálva simán el lehet menni az észrevehetetlen északi és déli betorkollás mellett. A holtág lefűződött, az év nagy részében csak áll benne a víz, kisvizes időszakokban teljesen kiszárad. 

Az Égető-sziget fejlődése (Kék vonal: régi Duna-medrek, sárga vonal: magaspart, piros vonal: jelenlegi part)

A kezdőképen látható szigetcsúcs ma már a sziget belsejében rejtőzik. Amikor manapság még áramlik a víz a holtágban az 300-350 méterrel délebbre ömlik vissza a főágba. Az egy sornyi fa szélesség is többszörösére nőtt. Strandolókat már nem találni ezen a szakaszon, az ártéri erdő és az aljnövényzet lassan kiszorította őket a partról. A mellékág feliszapolódott, medre ma magasabban van mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt.

Az Égető-sziget (bal oldalon) 2016-ban

Az 1941-es fénykép egy fiatal Égető-szigetet örökít meg az utókor számára. Mintha a nagyszüleinket látnánk mosolyogni legszebb fiatalkori éveikben...

A Duna új forrásai

Az évmilliók óta zajló Duna-Rajna vízgyűjtő-háború egyik mellékhadszínterén a Duna ismét vesztésre áll. A Donauversickerung-jelenség miatt a folyó hossza hamarosan száz kilométerrel rövidülhet. A sorozat harmadik részében a jelenkori folyamatok alapján megpróbáljuk kikövetkeztetni a jövőbeli Duna forrásainak helyét. 

A Sváb-Alb mészkőszirtjei a Beuron apátság mellett. Foto: Schwäbische Alb Tourismusverband e.V.

Merthogy a Donaueschingeni kastélypark gyönyörű kútja, amely Tiberius császár óta a Duna forrásaként ismert a Rajna egyik eldugott mellékvölgyébe kerül át a Breg és Brigach forráságakkal együtt. A Duna "lefejezése" hátterében egy érdekes jelenség áll, melyet már korábban két (fentebb linkelt) bejegyzésben bemutattunk. Most ismét felvesszük a fonalat és részletesebben is kibontjuk azt a választ, miszerint ez az új, immár rövidebb Duna valahol a Sváb-Alb egyik kevésbé frekventált mellékvölgyében fog eredni.

"Donauversickerung"

A Sváb-Alb középhegység mészkőszirtjei adják a keretét a Duna legfelsőbb szakaszának. A 800-1000 méter magas középhegység Jura időszaki mészköve remekül karsztosodik, azaz a víz gyorsan oldja. A mészkőhegység koszorújában kanyargó Duna valamint a mellékfolyói helyenként kiszélesedő ártereket alakítottak ki maguknak a felszínen, miközben a leszivárgó — talajtól, növényzettől, légkörtől — savas vizek a mélyben tágítják a kőzet repedéseit üregekké, később barlangokká. A még gyermekcipőben járó, kb. 10 köbméter/másodperc középvízhozamú Duna folyócska a württembergi Immendingen és Fridingen között egyszerűen eltűnik a mederből. A mélyben húzódó kőzetrepedések az év bizonyos szakaszában képesek egy adott vízhozamot teljesen elnyelni.

A Duna elszivárgások helyszínrajza

A Duna itteni völgyének magasságviszonyai jelentős szerepet játszanak a folyó elszivárgásában. Immendingentől 12, Fridingentől 19 kilométerre található a Radolfzeller Aach patak forrása, amely a Bodeni tavon keresztül a Rajnába ömlik. Ez Németország legbővízűbb (karszt)forrása, volt olyan időszak, amikor másodpercenként 24000 liter (24 m³/sec) víz ömlött ki a forrásbarlang száján keresztül. Az átlag kb. 8 m³/sec, melynek egy része a Duna medréből származik. Ez a forrás az immendingeni Brühl kanyarulathoz képest — ahol a legerősebb az elszivárgás — 181 méterrel van mélyebben, a Fridingen  melletti mészkő-medertől pedig 135 méterrel. Ettől a két szélső ponttól 15 ill. 7 méter a vízszínesés kilométerenként a Rajna völgy irányába. Ez a láthatatlan patak tehát nem csak oldással, hanem mechanikailag is tágítja a mélyben található mészkövek repedéseit. Mindeközben a Duna Immendingen és Fridingen között 1,2 métert esik kilométerenként.

Nézzük, hogyan alakul át a táj először a mélyben, aztán a felszínen is!

Elszivárgás az év közel felében.

Ott, ahol a Duna medrét a leginkább repedezett mészkő alkotta az évezredek, évmilliók alatt az elszivárgó vizek lassan kialakították a maguk útját a mélyben. Először csak néhány cseppnyi víz szivárgott el. Később, ahogy a mészkő elkezdett egyre jobban oldódni a cseppekből vízerecske formálódott, amely a gravitáció és a kőzet rétegei hatására dél felé kezdett vándorolni. Ott pedig, ahol a kőzet hirtelen véget ért — esetünkben Aach városka mellett — forrásként lépett a felszínre és patakként csordogál tovább a Rajna felé. A Duna kezdetben tudta pótolni az elszivárgó vízmennyiséget, de ahogy a repedésekből hasadékok, a hasadékokból üregek, majd az üregekből barlangok váltak egyre gyakrabban fordult elő, hogy a kisvizek mind eltűntek. Csak a közepes- és nagyvizek jutottak át. 

Valahol itt tart most a helyzet. A jövőben az év egyre nagyobb részében, egyre nagyobb vízhozamok tűnhetnek el, mígnem a hasadékok olyannyira kitágulnak, hogy a Duna vize Fridingen alatt teljes egészében átfolyik a föld alatt a Rajnába. Ez az aachiak számára nem túl jó hír, mert az addig a Dunán levonuló árvizek ezentúl az ő településükön keresztül fog levonulni. A környékbeli földbirtokosok számára pedig a karsztbarlangok felnyílása okozhat gondot, amikor a föld alatti üregek olyannyira kiszélesednek, hogy akár be is szakadhatnak. Egy ilyen karszt aknán letekintve egyre több helyen láthatjuk majd a Dunát mint búvópatakot. Végső soron egy szurdokvölgy alakul ki, olyasmi, mint a Wutach-patak felső szakaszán, amely régen ugyancsak Duna forráság volt, csak azt a Rajna már korábban elorozta (alábbi képen). 

A Wutach patak kaptúrája (A kelet-nyugati Duna-völgyet délről érte el a Rajna mellékfolyója) 

Ha csupán a földtani folyamatokat vesszük figyelembe és a Duna-völgy megmentéséért tett emberi erőfeszítéseket (meder kibetonozása, meder áthelyezése az elszivárgásos részekről) mellőzzük a következőképpen alakulhat a Felső-Duna sorsa. Mivel az Immendingen melletti Brühl réten tapasztalható a legjelentősebb elszivárgás vélhetően a forrástól a rétig tartó 100 kilométeres szakasz kerülhet át elsőként a Rajna vízgyűjtőjéhez.

Hogy mikor fog mindez bekövetkezni? Lehetetlen megjósolni. Számítások szerint évente 7000 tonna oldott mészkő bugyog elő az Aachtopf forrástavában, ami körülbelül 2700 köbméternyi kőzetnek felel meg. 

A Duna Tuttlingennél

Immendingennél a Duna középvízhozama kb. 10 köbméter másodpercenként, ez a vízmennyiség hiányozni fog az alsóbb szakaszról. Amikor ez a teljes vízhozam az év minden napján a föld alatti barlangrendszerbe kerül a Duna jelenlegi forrásai megszűnnek létezni. Ennek a száz kilométeres szakasznak új nevet kell majd találni, földrajzilag valószínű, hogy a hosszabbik forráság neve öröklődne át, így Bregnek hívnák ezt a víznyelőig tartó szakaszt. 

A megrövidült Duna pedig kénytelen lesz új forrás után nézni. Tuttlingen felett két nagyobb mellékpatak vizét veszi fel a Duna; Möhringennél a Krähenbach-t, Tuttlingennél pedig az Eltát. Közel azonos hosszúsággal (16,3, ill. 15,7 km) és vízhozammal (1 m³/sec) rendelkeznek és az is közös bennük, hogy mindkét vízfolyás a tunningeni szeméttelep mellett ered; tőle délre a Krähenbach, északra pedig az Brandgraben, amely később egyesül az Eltával. Nem valami idilli terület egy ilyen nagy hírű folyó forrásvidékének...

A helyzetet némiképpen bonyolítja, hogy az Elta néven nevezett pataknak van egy hosszabb mellékága, a Schura városka mellett eredő Brandgraben, amely később felveszi a Schönbach nevet. Ez a két vízfolyás Seitningen-Oberflacht településtől délre egyesül. A Krähenbach vízrendszere ennél jóval egyszerűbb, forrástól a torkolatig ezen a néven ismert, jelentősebb mellékpatakja nincsen.  Eldönthetetlen, hogy kettejük közül melyik lenne "az igazi" forráság, az bizonyos, hogy ebben az esetben Tuttlingen lenne az első "dunai város".

A Duna három új forrása

Az immendingeni batükaptúra (mélybe fejeződés) kialakulása esetén mint láttuk a Duna felső szakasza a Rajna vízgyűjtőjéhez kerül át, a forrásvidék pedig 100 kilométerrel kerül keletebbre. Most tekintsük át azt a földtörténetileg később bekövetkező szcenáriót is, miszerint Fridingen mellett is teljesen elnyelődik a Duna már amúgy is lecsökkent vízhozama.

Immendingen és Sigmaringen között így alakul a Duna középvízhozama (dőlt betűvel a vízmércék folyamkilométer szerinti pozíciója):

Immendingen 9,4 m³/sec 2757 fkm

Möhringen 8,6 m³/sec 2749 fkm

Fridingen 6,1 m³/sec 2730 fkm

Beuron 12,6 m³/sec 2715 fkm

Sigmaringen 17,2 m³/sec 2683 fkm

Mint látható, az Immendingen utáni huszonhét kilométeres szakaszon eltűnik a Duna vízhozamának harmada annak ellenére, hogy három mellékpatak is érkezik észak felől. Fridingennél a Duna középvízhozama már csak 6,1 m³/sec. Így nem csupán egy helyszíni szemle, hanem a vízhozam adatok elemzése is jelzi, hogy itt bizony elszivárgás történik. Az Immendingennél eltűnő másodpercenként átlagosan 10 köbméter víz hiányban a hasadékok fejlődése lelassul, de a lassú víz partot mos elv idővel itt is érvényesülni fog. A három balparti mellékpatak (Krähenbach, Elta és Bära) vize ugyancsak a Rajnába kerül majd a földalatti járatokon keresztül. Amikor ez a mélybefejeződés is végbemegy a Dunának ismét új források után kell majd néznie!

A Fridingen melletti kanyarulatok.
Az elszivárgás a kép bal alsó sarkában jelentkezik, a Heiland Kapelle mellett (mapire.eu)

Fridingen és Sigmaringen között, pontosabban a Bära és a Schmeie patakok között a Duna az egyik legszárazabb mészkő térszínen halad át, ahol egyetlen jelentősebb mellékvizet sem vesz föl. A táj jellegét remekül összefoglalja a kezdőkép; magas mészkőszirtek között kanyarog itt még a Duna, érintve a hatalmas Beuron főapátságát is. Amennyiben Fridingennél is eltűnik a teljes vízhozam ez a  kb. 40 kilométer hosszúságú szakasz feltételezhetően teljesen kiszárad. Esetleg egy apró erecske marad a széles mederben a Schmeie torkolatáig, amely vélhetően át fogja venni a Duna forráságának szerepét. 

A Schmiecha patak és egyben a Duna leendő forrásvidéke Onstmettingen mellett.

Éppen ezért nem árt jobban megismerkedni a patakkal, amelyre az a hírnév vár, hogy a Duna legfőbb forrásága lehet. A 893 méter magas Heiligenkopf-hegy keleti lejtőjén eredő Schmiecha csak a felső folyásán, Az Albstadt-patak torkolatáig viseli ezt a nevet, utána Schmeie néven folytatja tovább egészen a torkolatig. Felső szakasza javarészt urbanizált területeken halad át, kiépített mederben, alsó szakaszán, a mészkőszirtek között jóval vadregényesebb. Hossza 41 kilométer, közepes vízhozama 1,6 köbméter másodpercenként. Elképzelhető, hogy a Rajna győztes hódítása után a Schmeie vízhozama nagyobb lesz, mint a nyugatról érkező Maradék-Dunáé. 

Összefoglalásul tehát négy forrás lesz versenyben a kitüntetett helyszínért; éppen annyi ahány most van (Donaueschingen kastélykert, Breg és Brigach forrása ill. e kettő összefolyása). 

1. Krähenbach, 806 m, Tuningeni szemétteleptől délre (48° 1′ 11″ N, 8° 37′ 16″ O)
2. Elta,  780 m, Gunningentől ÉNY-ra, az Espachstraße mellett (48° 3′ 37″ N, 8° 40′ 52″ O)
3. Brandgraben-Schönbach-Elta, Tuningeni szemétteleptől északra (48° 2' 26″ N, 8°  37' 1" O)
4. Schmeie (Schmiecha), 848 m, Heiligenkopf-hegy keleti lejtőjén  (48° 17′ 40″ N, 8° 57′ 46″ O)

Természetesen nem zárhatjuk ki a lehetőséget, hogy egyéb források is bejelentkeznek majd a megtisztelő címért. Egy bizonyos, érdekes téma lesz a jövő geográfusai és hidrológusai  számára! 

Képzeletbeli térkép az Új-Felső-Dunáról

Ha a jövőben teljesen végbemegy a Duna mélybefejeződése át kell írni a földrajzkönyveket. 

• A Duna már nem a Fekete-Erdőben fog eredni (a teljes hegységet bekebelezi a Rajna vízgyűjtő területe), hanem a Sváb-Alb középhegységben. 
• Csökken a forrásvidék magassága; míg a Breg forrása 1078 méteres magasságban van, addig a Krähenbach 806, az Elta 780, a Schmiecha pedig 848 méteren. 
• A Duna hossza a fridingeni víznyelővel körülbelül 160 kilométerrel rövidülhet, de mivel a Breg forráság is beleszámítódik ebbe az értékbe, a Schmeie patakkal némiképpen kompenzálódik a végeredmény.
• Körülbelül 1500 négyzetkilométerrel csökken a Duna 801463 négyzetkilométeres vízgyűjtő területe. Legalább kerek, könnyen megjegyezhető szám lesz. 
• Az első dunai város Sigmaringen lesz, ahol Borus Demeter, Jules Verne dunai hajósa megnyerte a horgászversenyt. 
• Az egyetlen dolog ami miatt nem kell aggódni az a vízhozam és a vízállás kérdése lesz. A Rajna által elhódított (Zala folyónyi) 10-15 köbméter másodpercenkénti közepes vízhozam a budapesti vízhozamnak kb. fél százalékát teszi ki. Egyszóval Magyarországon vajmi keveset érzünk meg a változásból.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• https://de.wikipedia.org/wiki/Donauversinkung
• http://www.schule-bw.de/faecher-und-schularten/gesellschaftswissenschaftliche-und-philosophische-faecher/landeskunde-landesgeschichte/module/epochen/geowissenschaft/kalksteine/immendingen/3materialien.htm
• https://de.wikipedia.org/wiki/Schmiecha