A Türr István által megrajzolt Mohácsi-sziget

A Mohácsi-sziget a Duna legismertebb szigetei közé tartozik. Ennek ellenére nem egyszerű meghatározni, hogy pontosan mit is értünk Mohácsi-sziget alatt, és pontosan mekkora a területe. A problémát az okozza, hogy keleti ága, a Baracskai-Duna hosszú évtizedek alatt elsorvadt, ezt később Türr István "revitalizálta" a Ferenc-tápcsatorna megépítésével, de ez azzal járt, hogy a Mohácsi-sziget területe alaposan átalakult. 

A Mohácsi-sziget 1784-ben (forrás)

Milyen földrajzi területet értünk tulajdonképpen a Mohácsi-sziget alatt? Milyen folyóágak határolják jelenleg és milyen futású folyóág határolta utoljára "természetes" állapotában? Jelentős-e a különbség e két állapot között? Mi tartozik hozzá és mi nem? Mivel ezekre a kérdésekre szakirodalomban mindezidáig nem találtam választ, e bejegyzés keretében megpróbálom bepótolni az elmaradást. Érdekes módon történetünk a szigettől kissé távolabb, a Vajdaság déli részén kezdődik.

A szerencsétlen csatorna

A Mohácsi-sziget sorsát közvetett módon az 1802-ben átadott bácskai Ferenc-csatorna létrehozása pecsételte meg. Kiss József mérnök alkotásának nem a sziget átalakítása volt az eredeti célja, hanem az, hogy mocsarakat csapoljon le, hajózó csatornával lendítse fel a Dél-Bácska gazdaságát, miközben lerövidíti a Duna-Tisza közti hajóutat. A csatorna dunai torkolata eredetileg Monostorszegnél volt, innen haladt a tiszai torkolat, Bácsföldvár felé. Mivel Ferenc császár csatornájának történetéről korábban már volt szó, most csak annyiban érinteném, amennyiben az a Mohácsi-sziget sorsát befolyásolta. 

Több szempontból sem volt megfelelő a csatorna dunai kezdőpontjának kiválasztása. A Ferenc-csatorna első zsilipje Monostorszegnél a Duna egyik túlfejlett kanyarulatánál volt. A zsilippel szemben egy Mala Adicza (máshol Bezdányi-sziget) nevű homokzátony feküdt. Ez a túlfejlett kanyarulat nem sokkal a csatorna átadása után, valamikor 1807 és 1822 között lefűződött, és létrejött egy korábban a Dunántúlhoz tartozó félszigetből a viszonylag rövid életű Kalandos-sziget. 

Itt fordult elő az a különös hidrológiai jelenség, hogy miután a Monostorszeg alatti kanyarulat is túlfejlődött, majd lefűződött—és ezzel kialakult a Liberland miniállam miatt jól ismert Sziga-sziget— a Duna a két átvágódás között, a korábbi medrében folyt a Kalandos-szigettől délre, de éppen ellenkező irányba!

Az új, úgynevezett Kántor-Duna kimélyülésével és kiszélesedésével párhuzamosan a Ferenc-csatorna elveszítette a vízutánpótlásának jelentős részét és a karbantartás elmaradása miatt több helyen feliszapolódott. A helyzet olyannyira kritikus volt, hogy az állam 1846-ban saját kezelésébe vette a csatornát, és egy új betápláló csatorna létesítése mellett döntöttek. 

A Ferenc-csatorna felső torkolati zsilipjének áthelyezése a Kalandos-sziget lefűződése után.

Az új helyszínt és nyomvonalat már az 1840-es években kijelölték Kiskőszeggel (Batina) szemben, a bal parton, de az 1848-49-es események hátráltatták a kivitelezést. A bezdáni, Ferenc Józsefről elnevezett torkolati zsilip végül 1854-ben készült el, és a betápláló csatornát a balparti fokok medrét felhasználva vezették Monostorszeg irányába, ahol a korábbi torkolati műtárgy alatt csatlakozott be. Érdekes módon a tápcsatorna felső szakasza körülbelül három kilométeren keresztül a Mohácsi-sziget déli határán folyó Baracskai-Dunával párhuzamosan haladt Bezdán felé, azaz éppen az ellenkező irányba. Hogy az árvizek ne tudjanak a Baracskai-Dunából átzúdulni a tápcsatornába egy töltést építettek ki a csatorna északi partján. Azonban a Duna kanyarulatfejlődése olyan gyors ütemben zajlott, hogy a Ferenc József-zsilip már az átadása idejében sem tudta maradéktalanul betölteni a szerepét; alacsony vízállás idején szünetelt a betáplálás. Nem volt más hátra, ismét egy új megoldás után kellett nézni. És itt jött a képbe a Baracskai-Duna.

A megdermedt folyó

1870-ben a Baracskai-Duna megdermedt. Egészen addig ez az ág jelölte ki a Mohácsi-sziget északi, keleti, sőt a déli határát is. Egykor ez volt a Duna-főága, melyet Pánya István kutatása szerint nevezték Vajasnak is [1]. Ez az ág alkotta egyben a történelmi Baranya és Bács-Bodrog vármegye határát is [2]. Egészen addig, amíg élő kapcsolata volt a főággal kanyarulatfejlődésével időről-időre változtatta a Mohácsi-sziget határvonalát. Ez a szerves fejlődés 1870-ben lezárult, miután a magyar állam 75 éves koncesszióban átadta [3] a Baracskai-Dunát az Itáliából a Kiegyezés után visszatelepült, bajai születésű Türr István vezette Ferenc-csatorna RT-nek [4]. Az RT annak érdekében jött létre, hogy megoldást találjanak a Ferenc-csatorna vízutánpótlására. Alaptőkéjét elsősorban külföldi, londoni befektetők adták. Zárójeles megjegyzés: 1896-ban ebben a társaságban igazgatósági taggá választották Kvassay Jenővel együtt Szávoszt Alphons ükapámat is. 

Egyik első lépésként Bátával szemben lezárták az akkor már Ó-Dunának is nevezett, fél évszázada halódó Baracskai ágat. Ezzel lezárult a Baracskai-Duna természetes (kanyarulat)fejlődése, a meder megdermedt. (Ez egy ilyen időszak volt, alig két év elteltével hasonló sorsra jutott a Csepel-sziget melletti Soroksári-Duna is.) 

A régi Baracskai-Duna a budzsáki hídnál.

A Mohácsi-sziget határa 1870-ben a következőképpen alakult: Bátával-szemben ágazott szét a főág, az 1465. folyamkilométernél. Innen a Baracskai-Duna Bátmonostor felé kanyargott, a településtől észanyugatra volt a Mohácsi-sziget legészakibb pontja a Nagysziget és Kissziget között. Innnen egy nagyobb kanyarulatot írt le Nagybaracskáig, mélyen belevágva a sziget területébe, nyugati irányban. Dávod felé viszonylag egyenes mederben folyt, majd Hercegszántónál következett a Klágya és Kadia két túlfejlett kanyarulata. Béregnél ekkor már lefűződött a Béregi Budzsák szinte tökéletes kör alakú kanyarulata, hozzáforrva a sziget fő tömegéhez. Bezdán felett még megkerülte a Kengyia-szigetet, majd Kiskőszegnél torkollt vissza a főágba. 

(forrás)

1870-től kezdődően Türr István vezetésével az egykori Szurdok-víz (eredetileg a Duna egyik fokja lehetett Baja és Szeremle között) medrét felhasználva új csatornát ástak Bajánál. Kezdőpontja a Sugovicánál volt, onnan haladt Bátmonostorig, ahol a csatorna becsatlakozott a Baracskai-Dunába. Az új tápcsatorna—melyet neveztek Ferenc-tápcsatornának és Baja-Bezdáni-tápcsatornának is—részben felhasználta a Baracskai-Duna medrét, ahol nem, ott annak a kanyarulatait vágták át, mint például Nagybaracskánál a Füzes-Dunát és Hercegszántónál a Klágya és Kadia kanyarulatát. Végül Bezdánnál a Sebesfoki-zsilipnél érte el a korábbi, 1854-es tápcsatorna nyomvonalát. Fenékszélességét 6 ölben (=11,5 m) határozták meg, szabályozott vízszállítása 3-6 köbméter másodpercenként [5]. Érdekességként megemlíthető, hogy a csatorna megépítésével a Baracskai-Duna egykori vízrendszere a Dunától átkerült a Tisza vízgyűjtő területéhez. 

Az 1875-ös átadást követően a Ferenc-tápcsatorna vált a Mohácsi-sziget új határává. Legészakibb pontja Bajára került, a Deák Ferenc-zsilip mellé és az új meder és a kanyarulatok átvágása révén alaposan megnövekedett a sziget területe. A legnagyobb ilyen terület Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye legdélebbi települése, Szeremle község volt a Sugovicától délre. További területek kerültek át a szigethez Bátmonostor és Nagybaracska nyugati határában, Hercegszántónál a Kadia, miközben a Klágyát levágták a Mohácsi-szigetről. 

A Mohácsi-sziget területének változása 1870 óta.
1. Bezerédi-sziget 2. Szabadság-sziget 3. Mocskos-Duna 4. Sirina erdő 5. Debrina-sziget.
A. Ferenc-tápcsatorna új medre révén a Mohácsi-szigethez kerülő területek, B. A Mohácsi-szigettől a Duna-Tisza-közéhez került terület, C. Trianon után elcsatolt terület

 

Eközben nyugaton a Mohácsi-ág aktív mederformálása zajlott tovább, ami további folyószabályozási munkálatokat tett szükségessé. 1870 után került át a Dunántúltól a Mocskos-Duna öblözete, cserében a Dunántúl "megkapta" a Sirina erdőt és vele együtt a Külső-Bédát. Folytatódott a zátony és szigetképződés is a Mohácsi-sziget mentén, többé-kevésbé a szigethez forrt a Bezerédi-sziget, a Szabadság-sziget és a déli országhatárnál a Debrina-sziget. Azért többé-kevésbé, mert az utóbbi években a Szabadság-sziget, majd idén a Bezerédi-sziget mellékágát is revitalizálták, azaz tulajdonképpen megszüntették a kapcsolatot a Mohácsi-sziget fő tömegével. 

Árvízvédelmi töltés Dunafalvától délre, a főág mentén

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a Baracskai-Duna és a Ferenc-tápcsatorna tényleges "megdermedése" további három évtizedet vett igénybe. A Türr-féle munkálatok során a tápcsatorna szigeti oldalát ellátták egy árvízvédelmi töltéssel, ami szinte minden árvíz alkalmával átszakadt. Az 1875-ös felavatás után rögtön érkezett az 1876-os árvíz, ami az 1838-as árvíz után a második legnagyobb volt a Dunán. Ekkor 16 helyen szakadt át a töltés, és zúdult be a főág vize a töltés anyagával együtt a a tápcsatornába [6]. Ennek két oka volt; elsősorban a Mohácsi-sziget nyugati oldalán nem létezett egybefüggő, szabványos árvízvédelmi töltés, másodsorban a Mohácsi-sziget kelet felé lejt, azaz a belvizeket és az árvizeket a régi Baracskai-ág vezette le. Ez utóbbi miatt komoly gondot okozott a tápcsatorna töltése, ugyanis ez akadályt képezett a szigeten összegyülekező vizek számára és ez a pangó víztömeg a sziget mezőgazdaságának komoly károkat okozott. Ezt a problémát csak a XX. század első éveiben sikerült orvosolni, amikor megépült a nyugati oldalon az árvízvédelmi töltés, keleten, a tápcsatorna mentén pedig öt modern szivattyútelep, amelyek a belvizeket emelték át a csatornába [6]. Mindeközben a főági medermélyülés újra azt eredményezte, hogy kisvíznél nem jut elegendő víz a csatornába, ezért a Deák Ferenc-zsilipnél 1914-1916 között felépült egy 3 m³/sec kapacitású szivattyútelep.

Területe: ismeretlen

Mint láttuk a sziget területe alaposan megnövekedett 1870 után. A Türr István által átrajzolt Mohácsi-sziget konkrét kiterjedéséről azonban meglehetősen tág határok között szóródnak az adatok. Már ahol egyáltalán közölnek ilyen adatot. 1841-ben Fényes Elek [7] 60 000 katasztrális holdban határozta meg a sziget területét, amely mai értéken körülbelül 345 négyzetkilométer. Más forrásokban előfordul 270 négyzetkilométer [1] és 380 négyzetkilométer is [4]. De hogyan fordulhat elő, ekkora különbség egy dunai sziget esetében?

Elképzelhető, hogy a sziget határának pontatlan meghatározása ebben szerepet játszhat. Ennek tisztázása érdekében térinformaikai módszerrel (QGis) próbáltunk az EOTR 10 000-es térképek alapján utánajárni mekkora lehet a Mohácsi-sziget kiterjedése.  

Az 1870-ben megdermedt sziget alakja nyugaton még változott a meder természetes alakulása és a folyószabályozási beavatkozások miatt. A Sirina erdő el-, és a Mocskos-Duna hozzácsatolása nagyjából ugyanakkora területet érintett. A kisebb szigetek ekkor még nem forrtak hozzá a Mohácsi-sziget területéhez. Ez alapján a Mohácsi-sziget területe 1870-ben körülbelül 250 négyzetkilométer volt. Északi és déli pontja között mért legnagyobb távolság 28,5 kilométer, kelet-nyugati irányban mért legnagyobb kiterjedése a Szabadság-sziget vonalában pedig 17,5 kilométer volt. 

1920-ban "Trianon" lecsípte a sziget tizedét, mintegy 25 négyzetkilométert a Hercegszántótól délre meghúzott országhatárral. Ez a mozzanat azonban földrajzi értelemben nem módosítja a sziget kiterjedését. 

Ezzel szemben jelenleg a Mohácsi-sziget észak-déli kiterjedése 34 kilométerre nőtt, miközben a területe körülbelül 307 négyzetkilométer lett. Nézzük, hogyan jön ki ez az érték:

250,6 négyzetkilométer, a Mohácsi-sziget kiterjedése 1870-ben

+35,4 négyzetkilométer, a szeremlei határ a főág, a Sugovica, a tápcsatorna és a régi Baracskai-Duna (ma: Füzeséri Holt-Duna) között

+16,6 négyzetkilométer, a baracskai és a bátmonostori kanyarulatnál

+1,2 négyzetkilométer, a baracskai Füzes-Duna kanyarulata

+6,4 négyzetkilométer, a hercegszántói Kadia

-3 négyzetkilométer, a levágott hercegszántói Klágya kanyarulat

=307,2 négyzetkilométer, 

ebből Magyarország területére esik: 282,2 négyzetkilométer.

A Mohácsi-sziget északi része (jobbra) és a Pandúr-sziget (forrás: wikipédia)

Ebbe újfent nincsen beleszámolva a Mohácsi-sziget mentén fekvő Bezerédi-sziget (1,3 km²), a Szabadság-sziget (0,52 km²) és a Debrina-sziget (0,25 km²) sem. Továbbá hiányzik a felsorolásból a Pandúr-sziget (13 km²) is, hiszen azt egy élő Duna-ág, a Sugovica választja el a Mohácsi-szigettől, annak ellenére, hogy Magyarország kistáji besorolása alapján a Pandúr-sziget is a Mohácsi-síkhoz tartozik [8]. Hosszú távon ezek a szigetek ugyancsak a Mohácsi-sziget területét fogják gyarapítani.

Mi lett volna, ha a bezdáni zsilip kellően ellátja a feladatát és nincs szükség a tápcsatorna megépítésére? Ebben az esetben a fokozatosan elsorvadó Baracskai-Dunát ugyanúgy lezárták volna, a Mohácsi-sziget nyugati oldalán vezetett árvízvédelmi töltés építése idején, azaz legkésőbb 1900 körül. Vízutánpótlástól megfosztott medre rohamos gyorsasággal feltöltődött volna, elsősorban az északi szakaszán, ahogy a Soroksári-Dunai is a felső szakaszán szűkült leginkább. Ez bizonyos szakaszokon itt is végbement; a tápcsatorna építése során levágott holtmedrek (Füzeséri Holt-Duna, Fás-Duna) többségében már nem találni nyílt vízfelületet. Türr István egyrészt tehát újrarajzolta a Mohácsi-szigetet, megszüntette a természetes keleti ágát, másrészt viszont meg is őrizte a szigetet az utókor számára. 

Felhasznált irodalom:

[1] Pánya István: A Mohácsi-sziget középkori topográfiája. 2020.  

[2] Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 2. (Pest, 1837)

[3] 1870. évi XXXIV. törvénycikk 

[4] Erdősi Ferenc, Lehmann Antal: Mohács földrajza, Mohács 1974. 388 p.

[5] Koch György–Szalay Miklós–dr. Varga István: Felső-Bácska vízgyűjtő-gazdálkodásának tervezése, A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése III. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.) 

[6] Ihrig Dénes: A magyar vízszabályozás története, Országos Vízügyi Hivatal 1973

[7] Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 1. (Pest, 1836)

[8] Csorba Péter: Magyarország kistájai, Debrecen 2021.

Négy dunai erdőrezervátum

2021. Április 22-én, a Föld Napja alkalmából újabb erdőrezervátum jött létre a Pilisi Parkerdő területén. A Rózsakúti Üzemi Erdőrezervátum egy 20 hektáros magterületből áll Galgamácsa településen. Galgamácsa ugyan nem a Duna partján található, de az új erdőrezervátum jó alkalom arra, hogy megnézzük, találunk-e hasonlókat a Duna mentén?

Ember kizárva

Erdőrezervátumnak azokat a védett erdőket nevezzük, ahol az ember nemkívánatos vendég. Ennek a nemkívánatosságnak két fokozata van, ugyanis az erdőrezervátum védőzónából és magterületből áll. A külvilág hatásainak tompítása érdekében kialakított védőzónában például megengedett a természetközeli erdőgazdálkodás, valamint a vadászat is, de a magterületen minden emberi tevékenységet beszüntetnek, annak érdekében, hogy az élővilág a maga ura lehessen és hosszú távon zavartalanul fejlődhessen. Ide csak kutatási céllal (amihez az illetékes nemzeti park igazgatóság engedélye szükséges), valamint ismeretterjesztés okán, a nemzeti park által kijelölt vezetővel lehet belépni. Erdőrezervátumokban nem vezetnek túristaútvonalakat, ha volt is ilyen korábban, a kijelölés után ezeket azonnal megsemmisítették és új útvonalat alakítottak ki. Léteznek olyan erdőrezervátumok, amelyek kizárólag magterületből állnak, ilyen például a Gönyű melletti Erebe-szigeten található védett terület. Többségük 2000-ben, rendeleti úton jött létre.

Dunai erdőrezervátumok

A galgamácsai erdőrezervátum megalapításáról szóló cikkben olvasható, hogy összesen 63 erdőrezervátum létezik Magyarországon, de a magyar Erdőrezetvátum Program honlapján 71-et találni (lásd fenti térkép), és ez 2001-es adat. Ebben a felsorolásban a galgamácsai értelemszerűen még nem szerepel. Ha átböngésszük a listát, nem nehéz észrevenni, hogy a legtöbb közülük a Bükkben található, de ezt leszámítva az országban viszonylag egyenletesen oszlanak el az erdőrezervátumok. Még az Alföldre is jót néhány. Mivel a Duna magyarországi jellemzően alföldi vagy kisalföldi tájon kanyarog, a dunai erdőrezervátumok is az Alföldhöz vagy a Kisalföldhöz tartoznak.  

Felülreprezentált ebben a listában a Gemenc környéke; a dunai erdőrezervátumok 75%-a itt található. Nem véletlenül. Haynald Lajos kalocsai érsek döntése révén a Gemenci erdő kimaradt az ármentesített sárközi területek köréből, így jöhetett létre Közép-Európa egyik legjelentősebb ártéri erdeje. Ennek egy részén erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás folyik, kiegészülve némiképpen a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz kapcsolódó idegenforgalommal. 

ER-29 (HU)

Buvat, Keszeges-tó Erdőrezervátum (Sárköz) 262,6 ha

84.8 ha + 177,8 ha

A legnagyobb dunai erdőrezervátumot valamilyen szempontból minden irányból a Duna határolja, de mégsem sziget. A négy Duna közül kettő holtág; a Grebéci-Duna és a Decsi-Nagy-Holt-Duna, egyikük csak a kotrásnak köszönhetően maradhatott élő; a Rezéti-Duna, valamint a főág keletről. Központja a Keszeges-tó, ami egy fokon kapcsolódik a Rezéti-Dunához.

ER-30 (HU)

Dél-Veránka, Sasfok Erdőrezervátum (Sárköz) 194,9 ha

54.8 ha + 140,1 ha

Akármerre indulunk a Veránkai üdülőtől a Veránka-sziget felfedezésére, mindenfelé belépni tilos táblával találkozunk. Ennek köszönhetően reménytelen eljutni a sziget déli csúcsához, a Nagyrezéttel szemben található Sasfok erdőrezervátumhoz. A Rezéti-Duna hajtűkanyarja jelenti a sasfoki rezervátum védőterületét. 

ER-31 (HU)

Kádár-sziget Erdőrezervátum (Sárköz) 82,3 ha

50.8 ha + 31,5 ha

Nem kapcsolódik szorosan a Gemenchez a Kádár-sziget, egyfelől azért, mert a Duna "túlsó", azaz bal partján található, Szeremle községtől északnyugatra. A lakott területektől a Pandúr-sziget "szigeteli el", valamint egy lezárt mellékág, ezért a főágról jóval könnyebb megközelíteni. 

ER-47 (HU)

Erebe-szigetek Erdőrezervátum (Kisalföld) 64,4 ha

64.4 ha + 0 ha

Térben távolabb, Győr-Sopron-Moson megyében is található egy erdőrezervátum, a már említett erebe-szigeti. Gönyű mellett található, de közigazgatásilag Nagyszentjánoshoz tartozik. A szövevényes sziget-rendszerről korábban részletesen írtunk a blogon. Kialakulása közvetlenül a folyószabályozás számlájára írható. A sziget ugyan már létezett korábban is, de a mai formája sok sziget és zátony összeolvadása során jött létre, amit egy folyószabályozási mű okozott. 

A gemenci erdőrezervátumok elhelyezkedése

Ellentétes érzelmek kavaroghatnak az emberben e négy terület kapcsán. Hiszen itt nagy valószínűséggel nem találkoznánk tömegekkel, nincsenek quadosok, szemetelő kirándulók, csendben élvezhetnénk a Dunai tájat. Csakhogy ide mi sem tehetjük be a lábunkat, az emberiség saját magát tiltotta ki ezekről a területekről. De gond ez? Sok ez a pár száz hektár? Elég ennyi rezervátum, vagy több kellene? 

Láthatólag ezek amúgy is nagyon nehezen megközelíthető területek, ahol a természet újra a maga ura lehet, fejlődését közvetlenül nem befolyásolja az ember. Jó eséllyel bizonyos idő elteltével jó eséllyel őserdőkké válhatnak a nem is túl távoli jövőben. Kialakításukat azonban érdemes korlátok között tartani. Az sem jó, ha kevés az erdőrezervátum és az sem, hogyha a településekhez közel eső erdőkből fokozatosan kitiltják a lakosságot, az ugyanis ellenérzéseket szülhet. Természetvédelmi szempontból mindenképpen szükséges, hogy további ártéri erdők kerüljenek hasonló szigorú elbírálás alá annak érdekében, hogy a dunai ökológiai folyosó minél jobb állapotban fennmaradhasson. Terjedésüknek azonban gátat szab a gazdasági érdek, és itt nem csak az erdő-, vagy vadgazdálkodásra kell gondolni, hanem például az új dunai hidak építése is érinthet ilyen területeket (pl. a nemzeti parki védettség alatt álló Égető-sziget és a Vácnál tervezett híd). 

Dunai szigetek kapcsán sok terület járna jól az erdőrezervátumi státusszal, ezeknek azonban jó része jelenleg semmilyen vagy minimális védettség alatt áll. Természetvédelmi szempontból jogi beavatkozással is lehet védeni őket, de megoldás lehet az is, ha a hivatalos szervek a bejutást nehezítik meg a kőszórások megbontásával, vagy kotrással. Reméljük idővel az erdőrezervátumok, országos vagy dunai viszonylatban egyre többen lesznek. Rövid távon ez a természet érdeke, de hosszú távon az emberiségé is. 

Ajánlott és felhasznált források:

• https://www.erdorezervatum.hu/Buvat_Keszeges-to
• https://www.erdorezervatum.hu/Del-Veranka_Sasfok
• https://www.erdorezervatum.hu/Kadar-sziget
• https://www.erdorezervatum.hu/Erebe-szigetek
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91rezerv%C3%A1tum
• https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0000004.kom
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2019/11/erre-be-az-erdorezervatumba.html

Egy darabka Tolna megye a Duna-Tisza közén

26 hektárnyi erdővel részesedik a Mohácsi-sziget területéből Báta település. A Duna 1465. folyamkilométernél található Nagy-, vagy máshol Öreg-Erdő háromszög alakú területe Tolna megye egyetlen apró része, amely a Duna-Tisza közéből megmaradt. Ez a különös szeglet a Duna két évszázaddal korábbi mederváltozásai által jött létre.

1. térkép A Nagy-erdő 1893-ban (forrás) 

A bátai lakosság már 1783 óta követelte, hogy Tolna vármegye tegyen valamit a Duna kártételei ellen. A dunai áradások és az oldalazó erózió ugyanis komolyan fenyegette elmosással az épületeket és a lakosság földjeit. Báta ugyan egy domboldalra települt, de ezt a dombvonulatot a Duna kétszáz éve szinte három oldalról mosta, olyan mélyen benyúlt az ártérbe. Az észak felől érkező Dunát a dombvonulat térítette kelet felé és ez a kitettség jelentős partelmosódással járt.

Ekkoriban még Bátánál ágazott ketté a Duna; a nyugati ág Mohács felé, a keleti pedig Baracska felé folyt tovább, ez utóbbi volt korábban a főág szélességét tekintve, amelyet még sokáig megőrzött a régi vármegyei határ is. Tovább bonyolította a vízrajzi viszonyokat, hogy itt, Bátánál torkollott a Dunába a mostaninál jóval hosszabb Sárvíz is. Ez a vízfolyás a szabályozás előtt még a Szekszárdi-dombság tövében kanyargott, nyugat felől határolva a Sárközt.

2. térkép A kettévágott Bátai-sziget kataszteri térképen (mapire.eu)

1820-ban, amikor végre meghallgattatást nyert a bátaiak panasza, és megvalósult a Gyűrűsháji átmetszés, a Mohácsi-sziget északi csúcsa közigazgatásilag még Bátához tartozott (lásd 3. térkép). Érdekes módon annak ellenére, hogy szemmel láthatóan a Mohácsi-sziget félszigetéről van szó, Bátai-szigetnek nevezték ezt a Dunán túli területet. A 3. térképen látható Báta-Dunaszekcső közigazgatási határ akkoriban a félsziget tövében átnyúlt egészen a Bátai-szigetet keletről határoló Baracskai-Dunáig, majd a folyóágat követve észak felé fordult és visszatért a főághoz, amelyet ma Döglött-, vagy Bátai Holt-Duna néven Bátától északra találunk. Mint a neve mutatja ezt a holtágat levágta a folyószabályozás és az ártéri erdő is alaposan benőtte. 

1820-ban átmetszések sorozata formálta át az ártéri tájat; összesen öt szakaszon ástak vezérárkot a folyónak. Volt, hogy a Dunántúl gyarapodott, mint a már említett Döglött-Dunától keletre lévő félszigettel, vagy éppen a Duna-Tisza köze a pörbölyi félszigettel. Kettévágták a kisebbik Pandúr-szigetet is, de a legbonyolultabb helyzet éppen a Bátai-szigetnél történt átvágások következtében jött létre. 

A Baracskai-Duna felső szakasza három különféle új helyzetben találta magát. A legfelső szakasz egy dunántúli holtág lett, Bátától északra. A következő rész ugyancsak holtág lett, de a Mohácsi-sziget részeként, a Bátai-sziget keleti részével együtt. Egy rövid kanyarulata pedig a kettévágott Bátai-sziget alatt főmederré vált. Ide került át a Baracskai-Duna új felső torkolata is, amely ezután viszonylag a gyors elsorvadását eredményezte. 

Mi történt a Nagy-erdővel? A Bátai-(fél)sziget egykori nyelén elhelyezkedő apró területet maradt a Mohácsi-szigeten; három oldalából kettőn továbbra is megmaradtak korábbi szomszédjai; délen a szekcsői határ, illetve keleten a Baracskai-Duna. Azonban nyugatról új szomszédot kapott, ez pedig az új főmeder lett. Tehát 1821-től kezdve már nem az egész Bátai-sziget alkotta Báta település "túlparti" részét, hanem két kisebb exklávé; a Nagy-erdő és a Bátai-sziget keleti része, amelyet ettől kezdve Kis-szigetként emlegettek. 

3. térkép A Baja és Báta közötti Duna szakasz szabályozása 1824-ben (forrás)

Láttuk tehát, hogy Bátának eredetileg két része maradt a Duna-Tisza közén, de azt is láthatjuk, hogy ebből napjainkra csak a Nagy-erdő maradt meg. Mi történhetett időközben a Kis-szigettel? 

A kérdésre nem találtam megnyugtató választ. 1941-ben (mapire.eu) még mindig Bátához tartozott. A Kis-sziget és a Baracskai-Duna lefűzött medre manapság már Szeremle településhez tartozik közigazgatásilag. Hogy hogyan került át oda nem tudni, sem a Magyarország történeti statisztikai helységnévtára, sem pedig a Bátával foglalkozó írások nem szólnak róla. Létezik azonban egy olyan Duna térkép 1965-ből, amikor a Kis-sziget és a Nagy-Erdő is Szeremléhez tartozik. Az 1974-es Képes Politikai és Világgazdasági Atlasz viszont ismét Tolna megyénél ábrázolja a Nagy-Erdőt. 

Egy magányos épület állt a Nagy-erdő területén, ott, ahol az árvízvédelmi töltés keresztezte az 1870-ben lezárt Baracskai-Dunát. A Kakuk csárda szerepel az "angyalos" vízisport térképen, majd később, 1956-ban került bele a hírekbe, amikor a mellette húzódó töltés a tavaszi jeges árvíz idején átszakadt.  A pusztítás nem kímélte a csárdát, ettől kezdve nyoma veszett. (forrás)

4. térkép A régi Bátai-sziget és a jelenlegi megyehatárok

Röviden összefoglalva a terület történetét, a két exklávét legnagyobb valószínűséggel az 1950-es megyerendezés csatolta át Tolna megyétől Bács-Kiskun megyéhez. Aztán ismeretlen okok miatt 1965 és 1974 között Báta visszakapta (esetleg a térkép téved) a Baracskai-Duna bejáratát őrző erdőt, melynek területe azóta is folyamatosan növekedik a sarkantyúk között lerakódó hordalék miatt.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Forintos Veronika-Wilhelm Zoltán: Történeti és természetföldrajzi adatok Báta fejlődésének elemzéséhez, Földrajzi értesítő, 1998
• Józsa Edina: A település és a domborzat viszonyának geoinformatikai alapú vizsgálata Bátán, Természetföldrajzi Közlemények a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetéből. 2013. 1.
• Magyarország történeti statisztikai helységnévtára – 10. Tolna megye (1996)

Csónakok Pócsmegyer utcáin

A Duna Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29.  Kép: Fortepan/Vass Károly

Az 1940-es dunai árvízről már többször volt szó a blogon, bemutattuk az antarktiszi tájat idéző képeket Gödről, és volt szó a váci zajlásról, ami úgy elnyírta a korzó vaskorlátját mint a vajat. Az áradás Pócsmegyert sem kímélte, azonban az ugyancsak 1940 márciusában készült Fortepanon található néhány kép egy egészen más árvizet mutat be. Ugyanis ebben a hónapban nem egy, hanem két árvíz vonult le a Dunán.  

E cikk apropóját a Pócsmegyer utcáin csónakázókat megörökítő fortepanos képek adták, illetve egy olyan légifelvétel, mely egy külön cikket is megért volna, de szorosan kapcsolódik az 1940-es árvízhez. 

Elöljáróban fontos arról beszélni, hogy 1940. márciusában nem csak a Dunán volt árvíz, hanem egy rendkívüli időjárási helyzet következtében az egész országban kiléptek a folyók a medrükből, Zala megyétől a visszatért Felvidéken keresztül egészen Kárpátaljáig. Az időjárási tényezők rendkívül kedvezőtlen együttállása következtében bekövetkező árvíz szerencsére viszonylag kevés kárt okozott a Duna mentén, annak ellenére sem, hogy 1876 óta nem láttak ekkora áradást. 

Forrás: Lászlóffy W. 1941.

Mostanában, amikor nemhogy havat, de fagypont alá süllyedő hőmérsékletet is alig hoz a tél, 1939/1940 tele szinte felfoghatatlan hideget hozott. 84 napon keresztül volt jég a Dunán, ebből 62 napon keresztül 30-40 cm vastag állójég fedte a folyót. Nem véletlenül. Egy tanulmány szerint ez volt az évszázad leghidegebb tele. A téli országos középhőmérséklet -5,8 °C fok volt. Hónapokra lebontva 1940. januárjában ez az érték -9,5 °C fok, februárban pedig -7 °C fok volt. E zord tél során az év 48 napján mértek -10 °C foknál hidegebbet és 21 napon mértek -15 °C foknál kevesebbet. 

Ezt tetézte a rendkívül sok csapadék. Már ősszel, az októberi és novemberi esők telítették a talajt vízzel, majd januárban és februárban az átlag csapadék 1,5-2,5-szerese hullott le hó formájában. Korabeli tudósítások hóba rekedt vasúti szerelvényekről, embermagasság kétszeresét meghaladó hótorlaszokról számoltak be. Tetézte a bajt, hogy ez a hómennyiség már megfagyott talajra hullott, azaz nem tudott sem elszivárogni, a hőmérsékleti viszonyok miatt pedig elolvadni sem. Ez pedig előre jelezte, hogy a belvíz és árvízhelyzet kritikus lehet tavasszal. Ezt azonban egy lassú, fokozatos enyhülés tompítani tudta volna, főleg, ha nem nyugatról, hanem dél felől érkezik. 

Tudott ugyanis, hogy a Duna katasztrofális jeges árvizeinek a legfőbb oka a nyugat felől érkező óceáni eredetű enyhe légtömegek okozták a tél végén. A folyó felső szakaszain meginduló jégzajlás az alsóbb szakaszokon álló jeget talál, feltorlódik és csak a víznyomás hatására indul meg, majd akad el újra és újra. Egy ilyen jégtorlasz okozta a katasztrofális pesti (voltaképpen Esztergomtól Mohácsig pusztító) árvizet 1838-ban. 

1940 márciusában azonban ez sem jött össze. A felmelegedés gyors és drasztikus volt. A zord és havas tél után március 13-án a Dunántúlon 12-14 Celsius fok feletti hőmérsékleteket is mértek. Egyszerre indult meg tehát a hótömeg olvadása, lefolyása és a Duna jegének zajlása - ismét csak nyugat felől, de ezúttal két hullámban. 

Az Al-Dunáról már februárban riasztó hírek érkeztek. A Száva torkolat alól meginduló jég miatt a Kazán-szorosban alig 11 nap alatt 7,5 métert emelkedett a vízállás, letarolva több part menti települést. A nyugat felől érkező zajlás március 6-án képzett jégtorlaszt Pozsonynál, ami négy nap múlva indult meg a magyar Oroszvár település felé, ahol újabb jégdugó alakult ki. Akadozva ugyan, de a jégdugó március 16-án már Esztergomot is elhagyta, a város azonban nem lélegezhetett fel. A Szentendrei-sziget csúcsán feltorlódó jégtáblák visszaduzzasztották a folyót, víz alá került az Esztergomról Pilismarót felé vezető országút is. Még aznap újra megindult a jég, de Vácott és a Gödi-sziget csúcsán is újból megállt. A visszaduzzasztás miatt egészen Visegrádig elárasztotta a jeges ár az alacsonyabban fekvő területeket. Tahitótfalunál az ár átszakította a töltést, de időben sikerült ezt a szakadást elfogni. Ekkor készültek Kloosterhuis Margaretha képei a váci korzón feltorlódott jégtáblákról. Beszámolók szerint egy faépületet az áradat a Kompkötő-szigettől egészen Surányig elhurcolt. 

A magyar légierő is kivette a részét az árvízi védekezésből, és ez nem csak a légi felderítést, fényképezést jelentette. Március 18-án, Százhalombattánál vetettek be először bombázókat a jégtorlasz felszámolására, ezt később további műveletek követték Rácalmásnál, Madocsa/Ordas, valamint Érsekcsanád környékén. 17 repülőgép összesen 271 darab egyenként 50 kilogrammos bombát dobott le dunai jégtorlaszokra, nagyban elősegítve a jeges árvíz levonulását. 

Március 18-ára virradó éjjel a Gödnél megállt jég megrongálta a Sződ-Felsőgödi Ármentesítő Társulat védőműveit és átszakította a gyenge minőségű töltést, elárasztva a nyaralótelepet. Aznap, vagy másnap készülhettek Doutlik József jéghegyes képei Felsőgödről. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy nem maga a jégtorlasz volt 10 méter körüli magasságú, ezeket a jéghegyeket a meginduló jégdugó iszonyatos ereje tolta ki és halmozta fel a partokon. Hajnalban tehát Gödnél megindult a jég és az áradat reggel március 18-án reggel fél kilenckor 724 centiméterrel tetőzött Budapesten. A jeges ár március 21-én hagyta el Baja térségét, azaz tizenöt nap alatt vonult le a magyar szakaszról. A legnagyobb kárt a lórévi gátszakadás okozta, melynek következtében Makád község víz alá került, Ráckevét és Szigetbecsét csak ideiglenes töltéssel sikerült megvédeni. 

Árvíz Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29. Kép: Fortepan/Vass Károly

Ugyan március közepén újra jelentkeztek a fagyok hazánkban, így az olvadás üteme némiképpen csökkent, de március 21-től egy újabb melegbetörés érkezett, melynek során március végén a Dunántúlon már 22 Celsius fokot is mértek. A melegedés olyan területeket érintett, ahol a korábbi felmelegedés még nem éreztette a hatását. Az Északi-középhegység mellett az Északnyugati-Kárpátokban is megindult az olvadás. A Morva, Vág, Nyitra, Garam és Ipoly folyókon árhullám alakult ki és ez egy újabb árhullámot okozott a Dunán, egy méterrel megemelve a vízszintet és 4-5 nappal elnyújtva a tetőzés időpontját. 

Csónakok Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29.  Kép: Fortepan/Vass Károly

A második árhullám budapesti tetőzése 35 centiméterrel elmaradt ugyan a 11 nappal korábbi jeges árvíztől, de mégis komolyabb károkat okozott Pócsmegyeren, mivel már megrongálódott töltésekkel próbálták felvenni vele a harcot. Március 28-án már voltak olyan hírek, hogy az árvíz már elöntötte a bekötő utat. Pócsmegyer sorsát azonban nem ez, hanem egy újabb szakadás pecsételte meg, amely a Szentendrei-Duna felől tört be a településre. Nem tudni, hogy helyileg pontosan hol szakadt át a töltés, de az korabeli újságokból kiderül, hogy ez egy korábban megrongált árvízvédelmi töltés kijavítására épült lokalizációs töltés lehetett. Ez az első árhullám után, március 17-én épült, mindössze 25 méter hosszúságban. Ez az ideiglenes töltés március 29-én, péntek reggel fél nyolckor szakadt át, elárasztva a település jelentős részét. 

Tutajjal Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29. Kép: Fortepan/Vass Károly

Pócsmegyeren mindössze a templom környéke maradt szárazon, szigetként kiemelkedve az árvízből, miközben a környező területek helyenként több méter víz alatt álltak. A pócsmegyeriek elsősorban Surány közeli homokdombjaira menekültek, de 700 embert és 300 állatot kellett a bekötőút nyomvonalán felépített pontonhídon keresztül kimenteni. Volt akiket a háztetőkről vagy fákról kellett csónakba emelni. Csak a hadsereg és a védekező férfiak maradhattak.

Ez a második hullám Budapesten ugyanezen a napon, de az esti órákban tetőzött 689 (máshol 690 vagy 687) centiméterrel. Vass Károly pócsmegyeri felvételei valószínűleg még ezen a napon készültek.

Ősi Duna medrek Pócsmegyer és Surány között, légifelvételen

Északon, Tahitótfalu határán is húzódott egy töltés keresztben a Szentendrei-szigeten, ezt ugyancsak ostromolta az erős szél által felkorbácsolt hullámzás. A víz először a mélyebben fekvő területek felé tört utat, elsősorban a Pócsmegyertől keletre található mélyedésben. Az ezen keresztülvezető egyetlen bekötőút ugyancsak víz alá került. Ez az út két egykori Duna-medren vezetett keresztül, mely kirajzolódik a fenti, feltehetően 1940-ben az árvíz után készült légifotón. 

Manapság a bekötőút déli oldalán egy bányató található, északi oldalát pedig elkezdték beépíteni, ami a korábbi árvizek lefolyása alapján nem feltétlenül átgondolt ötlet. Miközben Pócsmegyer falu legmagasabb pontjai meghaladják a 104,5 méteres tengerszint feletti magasságot, ez a mederrész két két és fél méterrel van mélyebben. Pócsmegyertől kb. egy kilométerre északra csatlakozik a Szentendrei Dunához, miközben dél felé követi a homokdombok oldalában vezetett autóút nyomvonalát. Szigetmonostor felett azonban kétfelé ágazik; nyugati ága valahol a szentendrei Pap-szigettel szemben végződik el, de a keleti felé tartó mélyedés egészen az alsógödi révig nyomozható. Ezért fordulhatott elő, hogy a korabeli források szerint a homokdombokra települt Szigetmonostort is körbeölelte a második árvíz, habár valószínűleg "csak" északról és nyugatról. Ez a jelenség a történelmi időkben is felkeltette a vízügyi szakemberek érdeklődését, sőt 1826-ban is leírták a Szigetmonostor felett mindkét irányba levonuló árvizeket:

"Áradásoktól minthogy Gödi Puszta mentt, annal többet szenved Sziget Monostor föld, ugy hogy sokszor Kis Dunaban meg szorúlván a’ Jég Monostor mellett vízzel egyött tsuszván a’ Nagy Dunába és viszont tolakodik külömben Monostori Részen az áradástól ment hely, és aradas határja a’ rajzolatban ki vagyon téve." (Zsitnyán János, 1826. július 27.) 

Új Magyarság, 1940. március 30. / 71. szám

A két márciusi árvíz országos szinten egy helyen okozott töltésszakadást, további három helyen az árvíz meglépte a töltést, azaz átfolyt rajta. Összesen 8950 kat. hol területet öntött el a medréből kilépő Duna, ami alig 0,6%-a volt az országban ekkor összesen elárasztott területnek. Tehát annak ellenére, hogy a szabályozott Dunán ez volt az addig mért legnagyobb árvíz (1876-ban még nem fejeződött be a Budafoki-ág főággá szélesítése) viszonylag kevés kárt okozott. A szakadások által érintett folyószakaszokon az árvízvédelmi és szabályozási társulatok hamar megkezdték a töltések megerősítését, mert tartottak az áríz megismétlődésétől. 

1940-ben a két márciusi árvizet egy harmadik is követte júniusban, amely főként a Duna felső szakaszán okozott magasabb vízállást. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• https://www.ovf.hu/hu/korabbi-erdekessegek-1/75-eve-tortent
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1970_07/?query=1940%20%C3%A1rv%C3%ADz%20p%C3%B3csmegyer&pg=125&layout=s
• https://library.hungaricana.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1941/?pg=6&layout=s
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FrissUjsag_1940_03/?query=1940%20%C3%A1rv%C3%ADz%20p%C3%B3csmegyer&pg=233&layout=s
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NemzetiUjsag_1940_03/?query=p%C3%B3csmegyer%20%C3%A1rv%C3%ADz&pg=302&layout=s 

Cserkészek a Turán-szigeten

1923-ban egy csapat cserkész szállt partra, hogy birtokba vegyenek egy fiatal dunai szigetet a Tát és Esztergom között elterülő szigettengerben. A birtokbavétel névadással is párosult; a Turán-sziget lesz az otthona a nyári táboraiknak két évtizeden keresztül. Sorsuk több szempontból is összefonódik; a sziget eltűnése időben egybeesik a cserkészet felszámolásával Magyarországon. 

Kilátás a Körtvélyes-szigetről a Csitri- és a Turán-szigetet (balra) elválasztó mellékágra

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egykori cserkészek rá sem ismernének kedves szigetükre, akkora fák nőttek fel rajta. Megtalálni sem egyszerű, mert a part részévé vált és a Körtvélyes- és Nyáras-szigetek közötti meder már jóval sekélyebb, amennyiben valaki a Duna felől közelítené meg, A Tát felől gyalogosan érkezőnek pedig három Duna-mellékágon kell átkelnie. Ez manapság már jóval egyszerűbb, hiszen két mellékágon át feltöltött út vezet, a harmadik pedig az elmúlt 80 évben feltöltődött és már csak a nagyobb árvizek veszik újra birtokba. 

Nyergesújfalu és Esztergom között a Duna ártere kiszélesedik a jobb parton. Nem csupán a középvízi, de a nagyvízi meder is. A táti öblözetnek nevezett félkör alakú ártéri terület ma is lakatlan és jórészt beépítetlen. Ez nem véletlen, 2013-ban az árvíz teljesen kitöltötte. A folyószabályozások előtt hat szigetnek adott otthont ez a medertágulat, közülük öt volt a jobb, egy pedig a bal parton. Közülük kettő jobb parti, a Csitri- és a Turán- sziget különleges helyzetben voltak, ugyanis nem a Duna főága mellett terültek el, hanem két másik sziget, a Nyáras és a Körtvélyes ölelte körül őket. A táti szigetek éppen egy éve, 2020. március 25-én országos jelentőségű természetvédelmi oltalmat kaptak, Dunai-szigetek Természetvédelmi Terület néven [1]. Habár mindenki Táti-szigetcsoportnak ismeri ezt a területet kizárólag a Táti-sziget egésze és a Körtvélyes-sziget nyugati csúcsa tartozik Táthoz, a keleti szigetek Esztergom határán belül találhatók. 

2021. április 5-én délután, Esztergomnál mért 161 centiméteres vízállásnál nem volt semmi vízmozgás a Turán-sziget kisebbik mellékágában. Ehhez a megállapításhoz öt kilométert kellett gyalogolni. Ennek felét a Táti-sziget meglehetősen unalmas murvás útján, majd egy jóval barátságosabb tájon, a Körtvélyes-sziget kaszálórétjén keresztül, ahol éppen bújtak a kikericsek a földúton (is). 

Rögös az út a csillagokig...

Ha valaki nem tudja mit keres, észre sem venné, hogy már a Turán-szigeten jár. A kaszálórét partja ugyanis hol szélesebb, hol keskenyebb sávban sűrű ártéri erdő szegélyezi, amit tetéz a kúszónövények folyondárja. Ezeket az iszalagokat, vadszőlőket az sem zavarja, ha éppen fátlan a terület, ilyen esetben a szederindákkal együtt szögesdrót-szerű akadályt képeznek a Turán-sziget védelme érdekében. Nem véletlenül volt az eredeti terv az, hogy valami "*káromkodás* Turán-sziget" lesz ennek az írásnak a címe.

A Turán-sziget meredek nyugati csúcsát még vegetációs időszak előtt sem lehet lencsevégre kapni.

A kicsiny, mindössze 350*110 méteres legnagyobb hosszúsággal, illetve szélességgel rendelkező sziget magányát nem csupán a folyondár védelmezi, ott vannak még a korhadás különböző fázisában fekvő kidőlt fák is, melyek amellett, hogy kúszásra és mászásra kényszerítik a látogatót, lassan feltöltik szerves anyaggal a nem túl széles és egyre kevésbé markáns mellékágat. Szélessége jelenleg nem éri el a 10 métert sem, a sziget nyugati, azaz felső csúcsánál a legnagyobb mértékű a feltöltődés, míg a Csitri-sziget melletti keleti csúcsánál viszonylag mély medret találhatunk. 

Szemben a Csitri-, jobbra a Turán-, balra a Nyáros-sziget

A sziget vegetációtörténetéhez érdekes adalék, hogy a Turán-szigetet korábban Füzes-szigetnek nevezték. Ez arra utalhat, hogy 1911-ben, a fiatal kavicszátonyon éppen hogy megtelepedett az első fás szárú növénytársulás, a bokorfüzes. Beszédes a környező szigetek neve is; a Nyáras a valamivel magasabb ártéri térszínen kialakuló fűz-nyár ligeterdőre utalhat, valamint a délebbi Körtvélyes-sziget neve a rajta felnövő körtefákra vonatkozhat, a gyümölcsösök ugyanis korábban jellemző gazdálkodási formái voltak a dunai ártereknek. 

A következő vegetációtörténeti emlék közvetlenül a sziget birtokbavétele utáni időből származik: 

"Az alig pár napja érettségizett cserkészek vállalták azt a nagy feladatot, hogy a csapatnak állandó használatra átengedett általunk „Túrán"-nak elkeresztelt kis szigeten a szünidei nagytáborozás előkészítő munkálatokat elvégezik. [...] A „Turánt" emberemlékezet óta sűrű csalán és komlórengeteg borította, s a „nyolcasok" partraszálltakor még akkora szabad helyet sem találtak rajta, amely egy kis sátor felveréséhez szükséges." [2]

"Ilyen csodabirtoka is van a „Hollók“ csapatának. A ladik-korszak kirándulásai idején tetszett meg Kasszián Úrnak a „Körtvélyes“ és „Nyáras“ szigetek között és a „Csitri“ fölött meghúzódó, akkor még névtelen és általunk kezdetben „Kis Csitri“-nek, később „Turán“-nak elnevezett kis senki szigete. Nagyon romantikus valami volt ez a valóságos őserdő kinézésű hordalék szigetecske, amelynek belsejét megközelíteni csak szúnyogcsípések ezrei, tépett ruhák és fájdalmas karcolások elszenvedésének árán lehetett."  [3]

Tábori mise a Turán-szigeten. 1923-ban (forrás)

Az esztergomi Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium diákjai 1923. április 2-án kapták meg állandó jelleggel kizárólagos használatra Esztergom város tanácsától a Füzes-szigetet. A gimnázium évkönyvei alapján a szigetet már korábban is használhatták táborozásra, ekkor alakították ki — tulajdonképpen illegálisan — az első táborhelyet, illetve két utat, mely a sziget belsejébe vezetett. Később jelenlétük a város hozzájárulásával törvényes keretet kapott. Ezzel együtt direkt módon megindult az emberi tájformálás ezen a kis földdarabon. Elkészült egy nagyobb tisztás, majd 1927 tavaszán fásítást végeztek. Körülbelül a sziget felét érintethette a tájformálás, de ez sem kizárólag a cserkészeken múlt, a szigetre ugyanis más érdekcsoportok is szemet vetettek: 

"csak azért menekült meg a sziget fele gyarmatosító lelkesedésünk irtó munkájától, mert a vadásztársaság neszét vette, hogy ki akarjuk irtani az ő ideális fácánkeltető helyüket."

"A „Turán“ történetéhez tartozik az is, hogy egyik gazdász testvérünk egy időben kacsatenyészetet akart létesíteni a szigeten s a kalandos terv csak azért nem vált valóra, mert az illető közben állást nyervén, eltávozott Esztergomból." 

Egy 1951-es légifotó alapján azt lehet elmondani, hogy a cserkészek talán az 1940-es évek elejéig használhatták a főleg nyaranta a Turán-szigetet, mert tíz évre rá már a sziget egészét erdő borította, és azt sem lehet felfedezni, hogy a sziget melyik felét "civilizálták". Ezt követően a természet meglehetősen gyorsan vette újra birtokba a szigetet.

Azonban a cserkészek direkt beavatkozása mellett a szigetet más, közvetett hatás is formálta ebben az időben. Ez pedig nem volt más, mint a folyószabályozás, annak ellenére is, hogy a Turán-szigeten nem épült semmilyen mesterséges folyószabályozási mű. 

A Turán-sziget felbukkanása 1882-ben (forrás) 

A Füzes-sziget először 1882-ben bukkan fel térképen. A III. katonai felmérés ekkor még zátonyként ábrázolja a Csitri-szigettől nyugatra. Már ekkor meglehetősen szűk meder választotta el a Körtvélyes-szigettől, melybe később bele is olvad. 

1911-ben még Füzes-sziget néven ismert (forrás)

A táti szigetvilágot az 1911-es Duna helyszínrajz még természetes állapotában találta. Ez lehetett az utolsó ilyen ábrázolás a Dunáról, ugyanis Tőry Kálmán cikke szerint a volt komáromi magyar folyammérnöki hivatal a Táti- és a Nyáras-szigetet még az első világháború kirobbanása előtt lezárta a kisvíz színéig [4]. Ez a közlés pedig mindössze három évre szűkíti a beavatkozás lehetséges időpontját.

A Turán-sziget első és nagyjából utolsó említése térképen, 1930. (forrás)

Ekkor a megszűnő vízutánpótlás miatt már megindulhatott a mellékágak feltöltődése. 1949-ben aztán a korábbi beavatkozások elégtelensége miatt elkészült a Táti-, majd 1950-ben a Nyáras-szigeti zárás megmagasítása a középvíz színéig. Ezt követően a Turán-sziget kisebbik, déli mellékága hamarosan végleg kiszáradt. A cserkészek ezt már nem követhették nyomon, ugyanis az ifjúsági szervezetet 1948-ban feloszlatták. 

A Turán-sziget már a part része 1955-ben

Hiába alakult újjá a cserkész-élet a rendszerváltás után, a természetvédelmi oltalom alatt álló szigetet már aligha formálhatnák saját képükre. Érdekes lenne tudni, melyik fákat ültették a cserkészek, megvannak-e még a táboruk nyoma, akár egy elkallódott kanál vagy eltemetett tűzrakóhely formájában. Vagy nyomtalanul eltűnt minden, mint ahogy ez történt a körülbelül egy évszázadot megélt Turán-szigettel is. 

Felhasznált irodalom: 

[1] Vizes élőhelyek fejlesztése a Táti-szigetcsoport térségében https://www.dunaipoly.hu/hu/palyazat/vizes-elohelyek-fejlesztese-a-tati-szigetcsoport-tersegeben

[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Esztergom_08185_bences_gimnazium_08255_1923/?pg=8&layout=s&query=tur%C3%A1n

[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Esztergom_08185_bences_gimnazium_08269_1937/?pg=274&layout=s&query=tur%C3%A1n

[4] Tőry Kálmán: A magyar dunaszakasz szabályozásának kérdései, Vízügyi Közlemények, 1951. (33. évfolyam)  https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1951/?query=t%C5%91ry&pg=3&layout=s

Visegrádnak lehetne egy dunai szigete

Bár végül nem épült meg Nagymarosnál a duzzasztómű, a félbehagyott, majd felszámolt beruházás miatt alaposan átalakult a táj a Dunakanyarban. Visegrádnak például lehetne ma is egy dunai szigete. Mit ahogy volt már korábban is, a XVIII-XIX. század fordulóján.

A Visegrádi-zátony 1929-ben. Fortepan / Schermann Ákos

Manapság Visegrádon, a Lepence-patak és az Apátkúti-patak torkolata között egy különös, "T"-alakú félsziget látható a Dunában. Erről a mesterséges képződményről indul az a közműalagút, melyen a Duna alatt Nagymarosra lehet átgyalogolni száraz lábbal és amelyet korábban már a blogon is bemutattunk. Mostanában egy árvízvédelmi töltés is épül ezen a területen, még jobban átalakítva az egykori tájat, ahol korábban a Visegrádi-sziget és zátony állt. 

1. térkép A Visegrádi-sziget 1771-ben (forrás)

A Visegrád és Nagymaros közötti folyószakasz korábban, természetes állapotában hajlamos volt a zátonyképződésre. Ennek okát már 1823-ban megírták a Duna Mappáció térképészei. Eszerint a Visegrádi-hegységből lefutó patakok, esetünkben a Lepence- illetve az Apátkúti (régebbi nevén Malomkerti- vagy Mühlgarten)-patak nagyobb esőzések alkalmával sziklákat és fákat is sodortak magukkal, amit a dunai torkolatnál leraktak legyező alakú hordalékkúpot alkotva. Ez a hordalékkúp egyrészt a sodorvonalat Nagymaros irányába térítette, másrészt a jobb parton egy limányos, lassabb folyású dunai öblözetet hozott létre.

2. térkép A Visegrádi-sziget Karpe Mihály térképén (forrás) 

Ebben az öblözetben a Bänhöltzel-féle térkép alapján 1771-ben már létezett egy sziget (1. térkép). Ugyanezt erősíti meg Karpe Mihály fent látható térképe is a XVIII. század végéről (2. térkép), két apró zátonnyal kiegészítve. Eszerint a Visegrádi-sziget viszonylag közel feküdt a jobb parthoz, tőle csak egy keskeny mellékág választotta el. A Duna nagyvizei elborították, erről árulkodik az 1771-es térkép. Ezen a hajózási útvonalak is szerepelnek. Az "a" vonalon zajlott a völgymenet, a "b" vonalat használták a hajóvontatáshoz kisvíz esetén, a "c" útvonalat pedig nagyvízkor. Utóbbi vonal megegyezett a 11-es út korábbi nyomvonalával, amit a bős-nagymarosi építkezések miatt építettek át közvetlenül a hegylábra. A Visegrádi-szigeten mezőgazdasági művelés folyt, a dűlő neve a helybéli svábok nyelvén a Duna Mappáció feliratai szerint "Insel Acker" volt (3. térkép). 

3. térkép Szigeti földek, 1826. Duna Mappáció 

A sziget eltűnéséről kevés adat áll a rendelkezésünkre, 1823-ban már a parthoz kapcsolva láthatjuk, a mellékágból holtág lett. A feltöltődés folyamata gyorsan zajlott valószínűleg; az 1850-es évekre teljesen végbement (4. térkép), feltehetően a Visegrádi-hegység völgyeiből lefutó kisebb vízfolyások hordalékszállítása révén. A sziget emlékét a már említett régi 11-es út íve őrizte meg. 

4. térkép A Visegrádi-zátony, 1856 körül (forrás)

Annak ellenére, hogy ez a sziget valamikor a XIX. század első harmadában eltűnt Visegrádnak még mindig lehetne egy dunai szigete. Már a Karpe-féle térképen is láthattuk, hogy a mederben kisebb szigetek is felbukkantak, feltehetően egy zátony magasabb részeiként. Tehát a zátony legalább egyidős a Visegrádi-szigettel. A Visegrádi-sziget csak kisebb részét foglalta el a helyenként 800 méter széles és 2,2 kilométer hosszú Visegrádi-öblözetnek. Mivel a patakok torkolatánál a Duna szélessége 500-550 méterre szűkült a folyószabályozás előtt bőven volt hely a kiülepedő hordalék számára. 

Ez a sóderzátony középvíznél alacsonyabb vízállások esetén bukkanhatott csak elő a Dunából. Légifotókból és régi térképekből és fényképekből ugyanis simán össze lehetne állítani egy olyan válogatást, amely szerint nem is volt itt semmiféle zátony (lásd alábbi fénykép, vagy a II. katonai felmérés).

Pillantás a Visegrádi-öblözetre 1956-ban (Fortepan / Gyöngyi)

Szerencsére közel ugyanennyi dokumentum igazolja is a zátony létezését, és a XX. században készült légifotók révén rekonstruálni lehet mi történt a Visegrádi-zátonnyal. Azt eddig is tudtuk, hogy a zátony a nagymarosi erőmű építésének esett áldozatul. Az üzemvíz csatornát ugyanis a visegrádi oldalra tervezték, amelyet a nagymarosi körtöltés szorított volna a jobb part felé. Hogy ennek legyen helye a 11-es utat új nyomvonalon a hegyláb tövébe tették át, ezzel párhuzamosan pedig elkotorták az egykori Visegrádi-sziget területét is. A zátonyt azonban már korábban elkezdték kotorni. A "64 millió köbméter" c. bejegyzésünkben a dunai zátonyokon megfigyelt és leírt "foltok" itt Visegrádnál is feltűnnek. Egy 1975-ös légifotó arról árulkodik, hogy a zátony tömegét alkotó sóder kitermelése már jóval korábban megindulhatott. A világos zátonyon látható sötét foltok vizet, azaz mélyebb gödröket jeleznek, ahonnan már elkezdték a sóder kitermelését és elszállítását. Az eredeti képen a keréknyomok egészen a 11-es útig nyomozhatók. Az utolsó ismert képen a zátony hossza 850 méter, legnagyobb szélessége pedig száz méter volt. 

A Visegrádi-zátony három arca (1975, 1988, 2005)

Az elkotort zátony mélyben hagyott maradványait a körtöltés megépítésével párhuzamosan megnövekedő sodrás moshatta el. 1988-ben már az előrehaladott építkezés munkálatait láthatjuk az elkotort sziget és zátony helyén. 

Búcsúpillantás a Visegrádi-zátonyra Fortepan / Tóth Károly dr. 1969.

Visegrádnak is lehetne egy dunai szigete. "Szerencsésebb" körülmények között a Visegrádi-zátonyt is utolérte volna a medermélyüléssel kapcsolatba hozható relatív kiemelkedés, melynek során a zátony lassan beerdősülhetett volna. Erre Nagymaros és Verőce között a bal part mentén számos példát lehetne sorolni. Lett helyette azonban egy dunai félszigete, amely legalább alakjában és elhelyezkedésében emlékeztet némiképpen az egykori zátonyra.