Új zátony Vácon

Kedves Duna, eszik ön rendesen? Kilátszanak a bordái. Hé, várjon csak, mintha legutóbb, amikor ilyen helyzetben volt, ez a borda még nem volt itt! Kicsit bizonytalan a beteget vizsgáló orvos, ugyanis a páciens 2018 őszi leletei között nem találni erre vonatkozó feljegyzést.

A váci révalatti Zenepavilon-zátony.

2026. július 14-én este hat óra körül, amikor mindössze 16 centiméterre voltunk a valaha mért legkisebb vízállástól (LKV) a váci Dunán, egy új kavicszátony látványa fogadta a váci Korzón sétálókat, kerékpározókat. Mivel a kövek között gyökeret vert fűzeket és egyéb ártéri növényeket nemrégiben szinte teljes egészében kiirtották az új zátony látványa sokak számára teszi nyilvánvalóvá azt az abszolút hidrológiai katasztrófát, ami az egymás után kiszáradó állóvizeink és patakjaink révén állandóan uralja a napi híreket is. Az újonnan előbukkant zátony a városi környezetben számos kíváncsi embert (pejoratív kifejezéssel katasztrófaturistát) vonzott, remek alkalom nyílt régen vízbedobált tárgyak után kutatni. 

Kisvíz, nagy zátony.

Az új zátonyt elhelyezkedése alapján hívhatnánk Révalatti-zátonynak, vagy Zenepavilon-zátonynak. Fő, ennél a vízállásnál a víz fölé emelkedő, tömege ugyanis a Zenepavilonnal szemben található, de a kavicszátony a sekély vízben egészen a váci révállomásig, legfeljebb térdig érő vízben bejárható volt. Dél felé viszonylag gyorsabban mélyült a víz, azonban észak felé a vízimadarak, sőt a vízből éppenhogy kiálló nagyobb kövek is jelezték, hogy ezen a részen alig pár centiméteres vízszintsüllyedés már jelentősen meg tudja növelni a zátony kiterjedését. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a Duna az LKV értékig csökken, a zátony még mindig egy keskeny és sekély víztest választaná el a kiépített parttól.

A zátony elhelyezkedése a váci Szent Anna templomhoz képest

A zátony viszonylag lapos, magassága helyszíni becslés alapján nem volt magasabb fél méternél a Duna aktuális váci vízszintjéhez (-40 cm) mérve, tehát valószínűleg 0 ± 10centiméteres vízállás környékén válik láthatóvá. Ez vélhetően egy pillanatnyi állapot, a következő rekordközeli kisvizes időszakra ez tovább nőhet. Amennyiben sikerülne minden kétséget kizáróan megbizonyosodni róla, hogy a nyolc évvel korábbi kisvíznél még nem volt látható, annyiban a zátony szintjének csökkenését ki lehetne zárni.

A zátony meglehetősen lapos északi csúcsa

Idén vélhetően több hasonló zátony is előbukkan a Dunából, ezért járjon mindenki nyitott szemmel a Duna mentén és szóljon ha ilyen mederformákra bukkan. Ugyancsak jó lenne, ha sikerülne fényképpel bizonyítani a váci zátony 2018-as létét/nemlétét.  

A vízállás-előrejelzések szerint a zátony 2026. július 15-én, azaz ma éri el majd a legnagyobb kiterjedését -46 centiméteres vízállásnál, utána egy kisebb árhullám borítja el, remélhetőleg a lehető leghosszabb ideig. 

Aszály a Foktői-szigeten

Száraz kóró a mellékág alsó szakaszán

2026 nyarán, a Foktői-szigeten partra vetett borosüvegeket kegyességből irányba rugdosva, hogy a belőlük kiömlő iszapos lötty sorvadó növényeket itasson ideig-óráig, felvetődik sok izzadságszagú kérdés, például, hogy a rekord alacsony Dunától függőlegesen és vízszintesen is távolodó ártér még vizes élőhelynek számít-e? A vízparttól 20 méterre csúcsszáradás által megtépázott füzek és nyárak kapcsán merengve a kiszáradó őshonos növényzet őshonos lesz-e majd a félsivatagi klímán is? És hogyan fog kinézni a Duna-part idén októberben, ha július elején már úgy néz ki, mint október elején szokott?

Foktő fok nélkül csak Tő, avagy
a kiszáradt Csorna-Foktői-csatorna
az árvízvédelmi töltés ártéri oldalán.

Képes beszámolónk helyszíne a Foktői-sziget, Kalocsától nyugatra, Pakstól délre, ahol a kavicsos üledékek helyét már a homok veszi át a kisvizes helyzetben előbukkanó széles parti zátonyokon. 2026. július 11-én dél körül, -63 centiméteres paksi vízállásnál (LKV+34 cm) a szigeten foltokban már jelentkeznek a rendkívüli szárazság első jelei, ugyan nem általános ez a helyzet, de a sárga foltok egyre jobban terjednek a zöld rovására, habár korábban éppen a zöld foltok terjedtek a kék, azaz a Duna rovására, és az is egy viszonylag gyors folyamat volt, de a sziget fejlődésére majd a következő bejegyzésben térünk ki. Jelenleg ugyanis már a második Foktői-sziget tűnik el, most éppen a folyószabályozás következményeképpen. 

Vadmalac turkál a kiszáradó mellékág egyik utolsó nyílt vízfelszíne mellett.
Mivel a mellékág rohamosan szárad, a vaddisznó kondák már a főághoz járnak inni.

Most elég legyen annyi, hogy 1978 körül valaki három sarkantyút szúrt bele a Foktői-szigetbe, alaposan megforgatta a homokos hordalékban, majd az ártéri erdőben is, ami szép vastag rétegben, bundaként tapadt rá a szigetre, északon, keleten, nyugaton és délen, de jutott a bal partra is bőven. Ezt a világoszöld bundát aztán a 2026. június végi hőkupola 42-43 fokon elkezdte szép aranybarna kéregként rásütni a szigetre. A pirulás foltjai már július elején megjelentek, valószínűleg érdemes lesz ide októberben is ellátogatni, hogy a folyamatot teljességében láthassuk.

Kilátás a Dunára, a távolban, dél felé felsejlik a Kalocsa-Meszes strandja

A Foktői-sziget déli csúcsa,
ahol a homokzátonyok elterelik a figyelmet a csúcsszáradásos parti füzekről. 

Sárguló nyár izzad az alsó sarkantyú végén.

Idegenhonos faj forog a Nap felé, a kecsességgel legkevésbé sem vádolható új dunai híd alatt.

A békalencsével borított legnagyobb vízfelület-maradvány a felső sarkantyú alatti forgóban.

Elsőre kiszáradt medernek tűnő forma a sziget belső részén,
csakhogy ezt a mélyedést valamikor 2003-ban ásták munkagépekkel, eddig ismeretlen célból. 

Októberi ártéri tájkép júliusban.

Az októberre vélhetően megszűnik majd pár problémás tényező, a bejárást leginkább megnehezítő pókháló-fátylak, a mellig érő csalán és a rajokban támadó, ki tudja a szárazságban hol szaporodó szúnyogok. Ha tippelni kellene, a vízállás hasonlóan alacsony lesz, ha így megy minden tovább, benne van az új negatív rekord is, a fákon már nem lesz levél, és kiszárad az aljnövényzet is. Drága ár azért, hogy a Foktői-sziget felszínformáit szabadon tanulmányozhassuk.

Abszolút hidrológiai katasztrófa

Miközben az ország a 42 fokban (árnyékban mérve) fulladozott és perzselődött, elesett a június is. A budapesti kisvizes etalonként szolgáló Ínség-sziklához képest soha nem mértek még ilyen alacsony vízállást Budapesten ebben a hónapban, a mérések kezdete óta. Pedig már majdnem sikerült, egy aktuálisan focis hasonlattal élve, kibekkelni, de egy utolsó perces góllal nyert végül az aszály, és nem maradt olyan hónap, amikor az Ínség-sziklát végig víz borítja.

Egy abszolút hidrológiai katasztrófa zajlik a szemünk láttára a Dunán, ami nem most kezdődött, de az elmúlt egy évben rendkívüli módon felgyorsulni látszik. 2018-ban az alábbi ábrát sikerült összeállítani az összes Budapesten mért olyan vízállásadatokból, amelyek alatta maradtak a 92 centiméternek, ami az Ínség-szikla kibukkanásának empirikus módon meghatározott vízállásértéke. A képen az adott naptári napon 1876. január elseje óta összesített Ínség-szikla előbukkanások olvashatók le. Tehát minél magasabbak a vonalak, annál ínségesebb az évnek az a szakasza. Ebben a cikkben szerepelt egy azóta elévült megállapítás is, miszerint:

"Február 13. és augusztus 11. között még sohasem bukkant ki a Dunából. Eddig."

2018-at megelőzően utoljára 2003-ban dőlt meg a kisvizes budapesti rekord, ekkor fordult elő először, hogy augusztusban szabad szemmel lehetett látni az Ínség-sziklát. Ez kitartott egészen 2025-ig, amikor alig tizenhat hónap alatt sorban megdőltek a havi minimumok. Először a március, aztán még ugyanúgy 2025-ben a júliusi negatív rekord is megdőlt, majd következett 2026, ami ugyan még csak a felénél tart, de nagyon jó esélye van, hogy ez az év legyen az abszolút negatív rekordok éve a Dunán.  

Abszolút hidrológiai katasztrófa (forrás)

Az alábbi táblázaton nem sok mindent kell magyarázni. Pirossal bekeretezve láthatók az "Ínséges napok". Szépen, sorban dőltek meg a negatív havi rekordok áprilisban, májusban és miután felmerült a kérdés: Maradt a június?, kijelenthetjük, hogy nem maradt a június sem. Sőt, nem maradt több olyan hónap, amikor az Ínség-szikla még sosem bukkant elő a folyóból. Ínséges évek elé nézünk. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, hogy az őszi kisvizes időszakban már abszolút LKV rekordok is megdőlnek a Duna teljes hosszán. Majd azt is dokumentáljuk szépen, elhümmögünk rajta a következő negatív rekordig. Mindenesetre innentől kezdve a budapesti havi negatív rekordokat már nem az Ínség-sziklához kell majd viszonyítani, hanem egyszerűen a kevésbé romantikus vízállásadatokhoz. Az Ínség-szikla pedig egyre kevésbé kisvizes etalon, a hétköznapjaink részévé vált a látványa. 

A Surányi-sziget csak marketingszöveg

azaz kitaláció, ilyen néven sziget a Dunán sosem létezett, amellett, hogy etimológiai különlegesség, először nem a térképeken, hanem budapesti hirdetőoszlopokon és országos lapok hirdetés rovataiban bukkant fel, 1932 júniusától kezdődően. 

Ennek egyik példánya a mesterséges intelligenciával nem korrigált 1932-es plakát, ugyanabból az évből, amikor a túlsó ágban a Luppa-szigetet is parcellázták, rajta a surányi üdülőtelepnek szánt fiktív földrajzi névvel, ütős reklámszlogennel, és egy rövid ismertetővel, ami tulajdonképpen a korabeli parcellázást végző egyesület marketingszövege. Pedig volt itt korábban sziget, a telep déli határában a folyószabályozás számolta fel a "másik Gödi-szigetet", avagy a Fegyveresi-szigetet jó fél évszázaddal a surányi parcellázás első kapavágása előtt. 

A "Surányi-sziget" marketingszöveg nem csak plakátokon tűnt fel, a hirdetések bővebben kifejtve az újságok hasábjain is megjelentek, visszatérő fordulataik a könnyű megközelíthetőség (kivéve a szentendrei HÉV-et, mert az drága, és messze van, de Felsőgödről már könnyű kijutni, amennyiben valaki Pestről érkezik busszal vagy vonattal Felsőgödre, gyalogol másfél kilométert, és még a szentendrei-szigeti motorcsónak is megvárja a mobiltelefonok előtti időkben), a remek, sekély vizű, homokos (ma már kavicsos) strand, jó levegő, evezőstelep (már nyoma sincs), a Surányi csárda (1930-ban még nem létezett, csak feljebb a paleo-sziget névadó Somos), a homokdűnék és a rajta növekvő kies akácos, fenyves és itt-ott szőlő (marketingnyelven: őspark). 

A "Surányi-sziget" közvetlenül a parcellázás megkezdése előtt, 1930 körül.

Elsősorban az evezőstársadalomnak volt köszönhető, hogy "amerikai gyorsasággal" települt be a nagyjából a semmi közepén, Pócsmegyer külterületén elterülő futóhomokos vidék, amit tulajdonképpen addig is és ezután is evezőscsónakkal volt a legegyszerűbb megközelíteni. Éppen ezért olyan egyének, sőt baráti társaságok vettek itt telket, akiknek ez a partszakasz ismerős volt már, mint a fővárosból induló egynapos evezőstúrák egyik végállomása. Összesen 250 ezer négyszögölnyi telepen 1200 parcellát alakítottak ki, 16 méter széles utcákkal. Épültek itt egyszerű weekend-házak, de a "rózsadombi", vagy "hűvösvölgyi" marketinges jelzőkkel leírt nagypolgári villák is, de a parcellázással párhuzamosan a Magyar Evezős Szövetség itt építette fel az "evezősök Mekkáját" [1]. 

Homokdűnéken szárba szökkenő üdülőtelep.

Fontos a "-sziget" marketingszöveg mivolta mellett az üdülőtelep másik részét, a "Surányi"-t is röviden bemutatni, mert nagyon érdekes etimológiai háttere van, különösen Horány szomszédságában. Ugyanis pont, ahogy nem a Horányi-családot nevezték el Horányról, ugyanúgy a Surányi-családot sem Surányról nevezték el, hanem pont fordítva, ezek a szentendrei-szigeti településrészek kapták nevüket a birtokos családokról. Surány esetében a család a nyitravármegyei Surányról (Kis- v. Nagy-) kapta nevét. Ezt a kuriózumot már bemutattuk a 2024-ben lebontott Horányi-csárda kapcsán, most érdemes megemlíteni a pócsmegyeri dr. Surányi Miklóst is (néhány forrásban Györgyként említik), akinek a sovány földjéből több profitot remélt szerezni parcellázással, mint savanyú borok termelésével, vagy satnya akácok tarvágása által.

Surányi lazulás 1939-ben. [Fortepan 209348 / Balogh Jánosné dr. Horváth Terézia]

Surány időközben túlnőtte Pócsmegyert, habár nem szakadt el tőle, mint Leányfalu, de ma már 3-4-szer annyian laknak itt mint az ófaluban. A régi vízi élet már a múlté, az üdülőtelepet gondozó egyesületet pedig a kommunizmus ideje alatt államosították. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] A jubiláló Magyar Evezős Szövetség a Surányi-szigetenépíti ki weekend és üdülő terepét, az evezősök Mekkáját. Pesti Hírlap, 1932-06-04 / 122. szám

• Gábriel Tibor: Surány 1933—1951 Dunakanyar, 1992 / 2. szám
• Balogh Jánosné Horváth Terézia: Egy fővárosi rajztanárnő nyaralójának népi és népies elemei az 1930-as években. Néprajzi értesítő 86. évfolyam, 2004.
• Fortepan: Víkendház a Dunánál Cs. Horváth Lilian népies nyaralója Surányban 

Májusfa Rührsdorfban

"Außer Betrieb" gúnyolódik ismét a laminált felirat az erdős hegyeken átszüremlő reggeli napfényben a weißenkircheni sodronyköteles komp felhajtójánál. Akkor erről ennyit, gondolja ismét az utazó, lehet szépen hazamenni, itt nem kelsz át, neveti a folyón látható összesen öt szállodahajó, amelyekből ömlik az amerikai turista az álmos wachaui városka nyakába, miközben a busz kiáll a megállóból, és megy tovább Stein irányába. Szemben, Sankt Lorenzben az ósdi templom tövében bánatosan szusszan egyet Wachau orra, mit lehet tenni, megnézni még egyszer a szigetet, amitől az ódon városka Duna-partja kissé jobban néz ki, vagy böngészni a menetrendet visszafelé Kremsbe. 

A revitalizált rossatz-i szigetvilág (forrás: Rudolf Sturmlechner)

Közel s távol ez az egyetlen átkelési lehetőség a Dunán a sötét hegyek reggeli félhomályába burkolózó jobb partra. Mauternnél van híd, Dürnsteinnél talán működik a másik komp, de az pont az ellenkező irányban van a Wachau legészakibb kanyarulatában sorakozó három és fél szigethez képest, melyeket 3,5 millió euróból revitalizáltak az Európai Unió LIFE+ programjának keretén belül 2015-2022 között. 

Másik átkelő keresése nem lehetséges, ugyanis az időveszteség itt nem opció, a mederrekonstrukció olyan jól sikerült, hogy a légvonalban 4 kilométeres kanyarulat ívét majdnem 10 kilométer bejárni az átlábolhatatlan mellékág, a hidakhoz képest távoli szigetcsúcsok, a széles szigetek és az ismeretlen kisvizes helyzetek miatt, a bele nem kalkulált, de igen valószínű eltévedések mellett.  

Élőhelyrekonstrukció Wachauban 2015-2022 között (forrás)

A Wachau betonból kiöntött orrát elhagyva a hegyek kissé eltávolodnak a folyótól mindkét parton, enyhítve a bezártság érzetét az "Osztrák Dunakanyar" legészakibb pontján. A folyó ilyen helyzetben kapva kap az alkalmon, szusszan egyet és egy kis időre lerakja a magával cipelt terhét, aztán ha elkalandozik a figyelme a szemközti homokkősziklák formakincsén, mindenféle növényzet szövi be gyökereivel az összeharácsolt válogatott kavicsokat. Így keletkezett számos kis sziget a domború partél mentén, melyekből aztán kialakultak nagyobbak, a Venediger Au, a Pritzenau- és a Schopperstatt-sziget St. Lorenz és Rossatz között a jobb parton. 

A növekedés olyannyira jól sikerült, hogy a kisebb ágak fokozatosan eltűntek, holtággá váltak, és a Duna egyre ritkábban tette bennük tiszteletét. Ezért volt szükség a rendkívül nagymértékű beavatkozásra, élőhely és meder rekonstrukcióra, melynek révén egy nagy összefüggő mellékágban mindhárom nagy sziget mellett újra folyhat a Duna, ráadásul egész évben, kisvíznél is, amilyenen a néptelen komp is ringatózott Weißenkirchenben, ahonnan éppen rá lehetett látni a Venediger Au nyugati csúcsára, ahol a kikotort mellékág indul, és kanyarog egészen Dürnstein kék templomtornyáig. 

Pedig lenne itt látnivaló. A változatos új meder, ami hol mélybarnán hömpölyög, hol kéken csobog a fehér kavicszátonyok között, szétágazik, kiszélesedik, összeszűkül, hidak alatt bukik át, májusfákra pillant fel, miközben ökölnyi kavicsokat görget, de mégsem látni sehol az alját. Vagy éppen maga a Wachau-i Kultúrtáj (nem mellesleg világörökség), ami a szőlőre, sárgabarackra és a kövekre épül. Minden talpalatnyi helyet kihasználnak, nemcsak a síkságon, de a meredek hegyoldalakra is felkúsznak az ültetvények. Sőt, a Venediger Au is ilyen kultúrtáj a gyümölcsöseivel, a traktorok által is használt hídjával, és kisebb részben a Schopperstatt-sziget is, ahol az ártéri erdők visszatelepítése ellenére még előfordulnak faültetvények. 

Ezzel szemben a Pritzenau a leginkább természetközelivé formált sziget, főként a keleti nyúlványával összeköttetést biztosító, újonnan kialakított átfolyón látszik, hogy mesterséges képződmény, ami kisvíz idején széles kavicszátonyként bukkan fel, rajta az időközben megtelepedett változatos pionír lágyszárúakkal. Az élőhely-rekonstrukció egyik kiemelt része volt ugyanis a természetközeli part helyreállítása, ahol a kavicsos parton nem csak a vízitúrázók, de az ilyen helyeken fészkelő madarak is új otthonra lelhetnek. Gondoltak a hüllőkre és kétéltűekre is, a Pritzenau felső csúcsán több mély, vízzel teli gödör, kopolya, biztosít számukra élőhelyet és szaporodóhelyet. 

"Außer Betrieb", pedig milyen jó lett volna végigfényképezni ezt a zöld labirintust, dokumentálni hogyan kezdi átrendezni a természet az emberkéz által vezetett munkagépekkel átformált tájat, megfigyelni hogyan oszlik meg a holtágak között az új vízhozam. 

Csakhogy aztán felzúg egy motorkerékpár, erősödik a zúgás, ahogy dél felől bekanyarodik a sodronyköteles komp parkolójába, leszáll róla egy bukósisakos lány, gondosan leláncolja a járművet, odalép a laminált felirathoz, leveszi, hóna alá csapja, leakasztja a láncot a fagerendákkal kirakott felhajtóról, lesétál a komphoz, felnyitja a sorompót is, és int, hogy lehet jönni, legördül egy cseh rendszámú autó, kifizetjük az átkelési díjat, majd a sodrás lassan átvezeti az úszó szerkezetet a revitalizált szigetek fölé magasodó rührsdorfi májusfa felé.

Egy mondat a Hunsdheimi-szigetről

IN ENGLISH

Amennyiben a jól megérdemelt csúcs-csoki majszolása közben jobbra tekintünk az ausztriai Mautern városa felé lealacsonyodó Dunkelsteinerwald utolsó kilátójáról, a Ferdinandswartéról, kelet felé megpillanthatjuk a Wachau utolsó, avagy a Tullni-mező legelső dunai szigetét, a 2024-es év dunai szigete szavazáson már röviden bemutatott Hundsheimi-szigetet, amely alig száz éve jött létre valamely csoda folytán az osztrák dunai szigeteket különösképpen sújtó demográfiai válság közepette, amit aztán az óvó emberi kéz stabilizált, gondosan körbeszórva alpesi sziklákkal, talán a sok száz környékbeli sziget felszámolása felett érzett lelkiismeretfurdalása miatt, ami persze biztosan túlzás, de a már csak régi térképeken látható állapotok miatt is észszerű és logikus következtetés, hiszen a Mauterni híd felé mutató magányos mederforma 1930 körül bukkant elő sóderzátonyként a kétszáz lakosú Hundsheim melletti lapos sarkantyú felett, egy olyan korban, amikor a Tullni-mezőn a szigetek 99%-át már eltüntette a folyószabályozás, rajta 1940-re kisebb erdő nőtt, alakját, méretét azóta is őrzi, habár a felső, nyugati csúcsának fáit az árvizek alaposan megtépázzák.

Az alsógödi Tó büfé siratófala

 

"Szürcsi van, gyerekek!" - Árpi bácsi

Magyarország legszebb sziget-ábrázolása válik éppen a külső erők áldozatává. Mint egy lerombolt templom mezítlenné váló freskója, úgy válik ez a "szentkép" minden szem számára láthatóvá az egykori Tó büfé romjai között, Alsógödön. A négy évtizedes múltra visszatekintő kultikus kiskocsma bontói mintha maguk is érzékelték volna, hogy itt valami szakrális ábrázolással állnak szemben, megakadt a csákány, és ez az egy, hátsó fal valahogy (még) megmaradt egész építményből.  

Az eredeti kép. (forrás: Jancsa Jani)

Ha nem vigyázunk, az újonnan lebontott Duna-parti vendéglátóipari egységekről írt nekrológok mostanában olyan elcsépelt közhellyé válhatnak, mintha a Duna ismétlődő kisvizei felett lamentálnánk. Egy idő után unalmassá válhat, megfásult szerzőként hiába látjuk a trendeket, nincs a kezünkben semmi, amivel ezekkel a jelenségekkel szembe lehetne szállni. Itt Alsógödön a lerombolt Széchenyi csárdánál fejeztük be idén februárban, most egy kilométerrel északabbra folytatjuk, a Gödi-szigetre vezető kocsma-hídfőnél, ahol a csomagjukat a fejükön egyensúlyozó, a vadonba átkelő nyaralók utolsó esélye volt jóllakni, esetleg italt vételezni. Egyszerre volt ez a falu széle és a falu közepe is a Bartók Béla utca végén, a Göd feliratú bélyeges téglák szülőföldjeként is ismert Feneketlen-tó mellett. 

Hiábavaló lenne a személyes emlékekkel traktálni az olvasót, de mindenképpen fontos megemlíteni, hogy hidrológiai gócpontként is funkcionált a hely, azon kívül is, hogy a első tulajdonos rendszeres harcot vívott a Feneketlen-tavat leereszteni szándékozókkal, rendszeresen téma volt a törzsvendégek között a Duna, a "Homoksziget", nemcsak nyáron a csúcsidőben, de a legködösebb novemberi napokon is itt vitatták meg a Duna-ág revitalizációs lehetőségeit, van-e értelme kotorni a mellékágat, kell-e ide jachtkikötő, hol lenne a legjobb helye az Ilka-patak torkolatának a vízutánpótlás biztosításának érdekében. Rendszeresen találkoztak itt kutató hidrobiológusok, természetvédők egy-egy szigetbejárás után, és volt itt Dunai Szigetek blogtalálkozó is. 

Kök Árpi bácsi és Ica néni, az első tulajdonosok. (forrás: Göd Digitális Fotóarchívum)

Tulajdonképpen nem járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk a Dunai Szigetek blog szülőházát bontották most le, szomorú mementónak meghagyva ideig-óráig azt a vidám hangulatú Gödi-sziget képet—ami csak a büfé legutolsó korszaka óta díszítette a hátsó termet—, melyhez ez a büfé oly sokat tett hozzá, és ami sokáig a blog egyetlen és legfőbb témáját jelentette.

Elfogytak a szavak.

Szürcsi van, gyerekek... záróra.

Schwarze Lackenau

IN ENGLISH

Bécsben az 1870-1875 közötti folyószabályozás, majd az ezt követő urbanizáció után nagyon kevés eredeti folyóág maradt fenn az egykor igencsak szövevényes bécsi Dunából. Ennek ellenére a régi vízrajzi nevek a mai napig fennmaradtak az osztrák fővárosban, lépten-nyomon olyan utcanevekbe és településrészekbe botlunk, mint például a floridsdorfi Am Hubertusdamm út, az Überfuhrstraße, a Floridsdorfer Aupark amelyek mind az egykori dunai sziget, a Schwarze Lackenau történetéhez kapcsolódnak. Annak ellenére, hogy ez a sziget több mint másfél évszázada megszűnt létezni, az árvízjárta mezőket beépítették, a betemetett, majd részben revitalizált mellékágát, talán kegyeleti okokból meghagyták zöldfelületnek, amit bárki bejárhat, feltéve, hogy tisztában van azzal, mi volt egykor a lába alatt. Ami persze egyáltalán nem nyilvánvaló.

A Schwarze Lackenau a nagy bécsi folyószabályozás előtt

Bécs felett a bal parti Bisamberg hasonló helyzetben van, mint a folyásirányban következő "kapu" Dévény és Hainburg között, részmedencékre tagolja az osztrák Dunát. Felette a Tullni-mező egykor hasonlóan gazdag szigetvilággal rendelkezett, mint a Bisamberg alatt kinyíló Morvamező. A Schwarze Lacke az egyik első morvamezei, balparti Duna oldalág volt, amely Langenzersdorf alatt, a templomáról könnyen felismerhető Leopoldsberggel szemben ágazott ki, és a hét kilométer hosszú, fordított "S" alakú meder Floridsdorf mellett tért vissza a főágba. Az általa körülölelt sziget, hasonlóan sok más Bécs-környéki társához hasonlóan "Au" néven volt ismert, manapság a Schwarze Lackenau vízrajzi név településnévvé alakult át. 

Bécsben annak ellenére, hogy nagyon kevés maradt meg a régi dunai szigetekből, ezek története remekül dokumentált, a példaértékű Wasser | Stadt | Wien kötet térképei szerint a különböző formában, de már a XVI. században is megvolt ez a mellékág, amely mellett hol egy, hol három különálló sziget feküdt. Ezzel szemben a partján mindössze egyetlen település, Jedle(r)see dacolt a Morvamezőre rendszeresen kiöntő Duna pusztításával, mint például az Erdődy grófok helyi udvarháza falán táblán megörökített 1830. márciusi  árvízzel.

A XVIII. század során megszaporodó, és egyre nagyobb vízszinttel tetőző árvizek Bécsben különösen rettegett események voltak. Az emberéletben és a településekben okozott károk mellett a levonuló árvizek után minden egyes alkalommal új zátonyok, új szigetek alakultak ki, a régiek formája megváltozott, egyes ágak feltöltődtek, más ágak pedig megindultak a főággá válás útján. Bécstől északra, a Schwarze-Lacke-ág szabályozása is egy ilyen vízhozamváltozás miatt vált szükségessé, a XVIII. század derekán félő volt, hogy a Duna főága egyre inkább ezen az ágon keresztül a Morvamező irányába tér ki, ezek a mederáthelyeződések nemcsak a környező mezőgazdasági területeket fenyegették pusztulással, de fenyegették Bécs kereskedelmét is, amennyiben a korábbi, jobb parti hajózó útvonalak feltöltődnek. Tehát egyszerre kellett a jobb parti Nußdorf mellett biztosítani, hogy a Donaukanal elődjének számító Duna-ág elegendő vízutánpótlást kaphasson, és lezárni a bal parti ágakat. 

Hét évnyi vita után 1776-ban a bécsi Haditanács jóváhagyta a soproni születésű vízépítő mérnök, Hubert János Zsigmond tervét, és megbízta őt egy 7 km hosszú védőgát építésével Langenzersdorf és Nußdorf között. Ehhez több mint 50, a főmederbe nyúló sarkantyú tartozott, amelyek az új töltést védték a part eróziójától. A Duna folyása már a tervek készítése közben is jelentősen megváltozott, ezért Hubertnek menet közben módosítania kellett a terveket. A meglehetősen szabálytalan vonalvezetésű töltés több kisebb-nagyobb folyóágat zárt le, mindegyik potenciálisan magában hordozta az árvizek idején az átszakadás lehetőségét. Az egyik ilyen kisebb ág a Schwarze Lackenau területét középtájt majdnem kettévágó, az átszakadás előtti utolsó pillanatban elzárt Scheibgraben volt. A szigeten keresztben is épült egy töltés, a Kommunikationsdamm célja az volt, hogy biztosítsa az összeköttetést Nußdorf felé, a végén egy révátkelés működött. Csahogy a Hubertusdamm a legető legrosszabb időszakban készült el. 

A XVIII. század végén a bécsi szakaszon egyre gyakoribbá váltak az árvizek, volt, hogy évente több is elöntötte a Schwarze Lackenaut, ezek sorban a következők voltak a Historische Hochwässer der Wiener Donau und ihrer Zubringer alapján: (1771 július, 1775 január, 1776 február, 1777 június, 1784 február, majd augusztus, 1785 március, június, július és augusztus, 1786 június, július, augusztus). Alig négy évvel a töltés elkészülte után a legnagyobb, 1787. novemberi árvíz alaposan megrongálta a töltést és újra megnyitotta a Schwarze-Lacke-ágat, amit később egy "sekély" gáttal zártak le újra (Seichdamm) de akárhogy is történt, a Hubertusdamm képezte az alapját és az első szakaszát a később a Morva-folyó torkolatáig megépített, nyílegyenes vonalvezetésű  Morvamezei árvízvédelmi töltésnek.

A Hubertusdamm eredeti nyomvonala 1783-ban

Bécsben ez a szabályozás 1870-1875 között rendkívül drasztikus változásokat okozott, végleg felszámolta a város környékén a Duna tájformáló szerepét, és lehetővé tette az urbanizációt a mentesített területeken. És egyben lezárta a Schwarze-Lacke-ágat, levágta a Schwarze Lackenau sziget nyugati részét, ami azzal járt, hogy a soproni Hubert mérnök töltésének maradványait is elegyengették az árhullámok levezetésére kialakított Inundationsgebiet sivár területén. Érdekes módon a sziget alsó csúcsa Floridsdorf mellett megmaradt, ez a Floridsdorfer Aupark. 

A Duna régi és új nyomvonala Jedlesee és Floridsdorf között 1870-1875.

A Duna tájformáló szerepét az ember vette át a mentesített árterületen, a Schwarze Lackenau területén, amíg sziget volt, alig egy-két ház állt 1870-ig, jellemzően hajóépítőműhelyek, révházak, vendéglők, vagy uradalmi épületek. A bécsi városiasodás először Jedlesee-t érte el, a sziget területét az első világháború utáni lakásínség miatt parcellázták két fázisban, elsősorban kiskerteket, családi házakat építettek, ezt az arculatát a településrész a mai napig meg tudta őrizni. Annak ellenére, hogy a Schwarze-Lacke-ágat legkésőbb 1939-ig fokozatosan feltöltötték, a régi meder területe nem épült be. 

A már betemetett Schwarze-Lacke-Duna és a felparcellázott sziget 1939-ben

Legtovább a Jedlesee alatti szakasz őrizte meg a folyómeder formáját, ezt a részt 1945 után töltötték fel a II. világháborúban lerombolt épületek anyagával, később egyes hírek szerint szeméttel, ipari szennyezésekből származó földdel folytatták a munkálatokat, amely légifotók alapján még 1956-ban is zajlott. Helyszíni bejárás alapján a feltöltés egyáltalán nem volt egyenletes, valószínűleg a birtokviszonyok miatt. A parti magántelkek mederbe nyúló részei őrizték meg jellemzően a legmélyebb részeket, váltakozva hol a szigeti, hol a parti oldalon, elsősorban a Jedlesee-i templom feletti szakaszon. Egy hosszabb mélyedés található a Teslagasse mellett az Aupark Jedlesee erdős területén is, de ott, ahol a hatóságok játszótereket, sportpályákat létesítettek, az elegyengetés jóval alaposabb volt. 

A legutolsóként feltöltött déli szakasz 1956-ban.

Az utolsó jelentős beavatkozás 1984-1992 között zajlott, amikor a Duna medersüllyedése miatt a Morvamező talajvízszintcsökkenése a mezőgazdaságot kezdte fenyegetni. A Duna-szabályozás káros hatásai egy újabb beavatkozást tettek szükségessé, a Schwarze-Lacke-ág északi részének revitalizálásával építették meg a Marchfeldkanalt, azaz a Morvamezei-csatornát. Ez a csatorna tulajdonképpen Langenzersdorfnál ágazik ki a Dunából, de több kilométeren keresztül a Dunával párhuzamosan fut, az egykori Schwarze-Lacke-ág felhasználásával vezették ki kelet felé és tart majdnem egészen Dévényig. 

Vízzel csak ezen a szakaszon találkozni, de úgy tűnik, már ez is előrelépés a bécsi viszonyokhoz képest.

A Schwarze-Lacke-Duna (mostanában Morvamezei-csatorna) revitalizált északi része

Itt-ott felszínre bukkannak a feltöltésnél használt sitthalmok

1870-ig itt csónakról lehetett volna csak a Jedlesee-i templomot fotózni

A Lorettómezei sportpálya, háttérben az eredetileg a Duna-parton épült templommal

Szent Flórián és az 1830-as árvíz a Jedlesee-i Erdődy-udvarház falán.