2023. január 27., péntek

Korrigált rekordárvíz Passauban

Passau városában 2013. június 3-án az árvíz elől menekülő lakosság arra lehetett figyelmes, hogy a Duna vize a városháza falán lévő összes történelmi árvízi magasságjegyet elborította, így az 1501. augusztus 15-én mért legnagyobb vízállást is. Még nedves volt a régi városháza fala, amikor Robert Firmhofer, a városi hivatal vezetője kézzel berajzolta az új rekord vízállást a városháza falára. Később a helyiek értetlenül csóválták a fejüket, mert miután az árvíz levonult, és a hivatalos 2013-as adat is felkerült a falra — már csak a második helyen szerepelt.

Az új rekord ideiglenes jelölése (forrás)

Passau városában három folyó találkozik, délről, az Alpokból érkezik a legbőségesebb vízhozamú Inn, középen, nyugatról a második helyezett Duna, és északról a fekete vizű, kacskaringós Ilz. A város eredetileg az Inn és a Duna közötti földnyúlványon épült fel, melynek legmagasabb pontját a hatalmas Szent István dóm foglalja el. Ezen a szakaszon a folyóvölgyekhez nem tartozik számottevő szélességű ártér, így a meredek dombok közé szorult városnál mindig is rendkívül kritikus szituációkat okoztak az itt találkozó folyók összeadódó, szétterülni nem tudó árvizei. Még akkor is, ha csak az Inn vagy a Duna áradt, a másik folyóra is visszaduzzasztó hatással volt. Passauban az is érdekes kérdés, hogy melyik folyóhoz képest határozzák meg az árvizeket, hiszen a 2013-as árvíz az Inn vízmércéjén "csak" 10,2 méterrel, addig a dunai vízmércén 12,89 méterrel tetőzött. Ezek azonban relatív szintek, a két árvíz abszolút (tengerszinthez képest mért) szintje természetesen egyezett Passauban. 

Valami történt Passauban. Árvízszintek 2013-ban és 2023-ban

A történelmi árvizek tetőzési szintjeit az idők kezdete óta szokás volt feljegyezni, hiszen az utánuk következő generációk számára ez fontos jelzés, sőt élet-halál kérdése volt. Így volt ez Passauban is, ahol igen régi árvízi jelek is fennmaradtak, de sok el is veszett lebontott házak, háborús pusztítás, vagy éppen a külső erők (fagyás, mállás) miatt. Passauban a leghíresebb árvízi jelgyűjtemény a régi városháza tornyán található. A feliratok alapján megállapítható, hogy ez egy folyamatosan alakított, bővített, a történelmi árvizek szintjeit is feltüntető látványosság. A 38 méter magas torony 1889-1892 között épült fel egy korábban lebontott torony helyén. Az első két hiteles árvízszint 1895-ben és 1899-ben kerül fel, az összes, utólag bejelölt korábbi árvíz szintje tehát nem volt feltétlenül megbízható.

Nem szerepel a felsorolásban például az 1342. évi katasztrofális ún. Magdaléna árvíz, ami július 22-én gyakorlatilag egész Közép-Európát érintette. Sokak szerint ez volt az évezred árvize Németországban, aminek a szintje a rekord 1501. évi árvizet is meghaladta. Több mint hatezer halálos áldozattal járt, a kiáradt folyók egész városokat öntöttek el, hidakat romboltak le, sőt sok helyen a folyók medre is megváltozott.  

2013-as árvízjegy a városháza mellett álló hotel falán.

A 2013 utáni helyzet szerint bizonytalan a 3. és 4. helyezett sorrendje is, ugyanis nem biztos, hogy az 1595. évi árvíz meghaladta a XX. század legnagyobb árvizét, az 1954-est (12,2 méteres vízállás). Annyi biztos, hogy helytörténészek igazították ki és cserélték fel a városháza falán a két legmagasabb árvíz szintjét. Szerintük a Mária mennybemenetele (Mariä Himmelfahrt) napján tetőző, de tíz napon keresztül pusztító 1501-es árvíz szintjének ábrázolása 2013 előtt nem volt méretarányos, jóval alacsonyabban ábrázolták.  Az 1501-es árvíz mintegy 30 centiméterrel haladhatta meg a 2013. évit (12,89 méter).
Egészen pontosan a korrekció előtt az 1501-es árvíz szintje 12,5 méteren volt a városháza falán. Ezt a 2013-as árvíz majdnem 40 centiméterrel haladta meg. A korrekcióval az 1501-es árvíz szintjét 65 centiméterrel megemelték, így az 13,15 méterre módosult. Viszont a régi rovátka levakolva ugyan, de maradt a régi helyén. 
Felmerülhet a kérdés, hogy mégis, mi alapján lehet egy árvíz szintjét ennyi év távlatából kiigazítani? A válasz egyszerű: valószínűleg a városban fennmaradt hét, korabeli árvízjegy alapján. Szerencsére ezek mind megtalálhatók a Deutsche Ischriften honlapon, szépségük miatt pedig mindenképpen érdemes ezeket egyenként is bemutatni: 

Roßtränke 6 © Universität Passau Lst. f. mittelalterliche Geschichte (forrás)

Nach · christi · geburt · tausend · fünfhun=/
dert · vnd · ain · iar · an · vnser · frawentag · / 
der · schiedu(n)g · ist die · wasser=/
güss · gangen · an · das · kreucz

Oberhausmuseum © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

Was · das · nit · ein · grosse · klag · /
An · vnser · frawen · schiedung · tag · /
Als · sie · Jn · hi(m)mel · ward · enpfangen /
Ist · die · Güss · daher · gangen · /
Als · man · zalt · xv · co · vnd · j · iar · /
Mügt · ir · all · gelauben · fur · war ·

Im Ort 19 © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

was · das · nit · ein · grosse kla · /
das · an · vnse(r) · frave(n) schidu(n)g / 
tag ·die tvnav · vnd · d[er · inn] /
sein · pede · gangen · da[hin] /
als · man · czalt · x · vc · [vnd i] /
iar · mogt · jr · glavb[en]

Bräugasse 18 © Universität Passau Lst. f. mittelalterliche Geschichte (forrás)

Anno · d(omi)ni Mo 501o Assu(m)p/
tio(n)is · marie · ist · die · wasser/
guss · gangen · an · mittel · des · /
 ckreucz

Innbrückgasse © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

15 Augvsti / 1501 †

Lederergasse 43 © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

15 // + // 01



Felhasznált irodalom: 
  • Deggendorfer Zeitung, Dienstag, 4. Juni 2013 http://fsperl.square7.ch/nieder1/images/DZ_2013/2013_0604_dz.pdf
  • https://www.niederbayern-wiki.de/wiki/Hochwasser_2013_(Passau)
  • https://www.niederbayern-wiki.de/wiki/Hochwasser_1501_(Passau)
  • https://www.inschriften.net/stadt-passau/inschrift/nr/di067-0296.html?tx_hisodat_sources%5Baction%5D=show&tx_hisodat_sources%5Bcontroller%5D=Sources&cHash=22e57d93bedd1ad26fdb4241df556af9
  • https://de.wikipedia.org/wiki/Magdalenenhochwasser_1342

2023. január 24., kedd

Ultima Thule, Szent Miklós és a kutyaház

Ha a Dunát egy képzeletbeli négyszögbe szeretnénk szorítani, az négy ponton érintené a folyót. Nyugaton a forrásnál, keleten a torkolatnál, délen a bulgáriai Szvisztov várostól keletre, a Vardim-szigetnél, és északon pedig a Regensburghoz tartozó niederwinzeri folyókanyarulatnál. 

A Duna legészakibb pontját jelölő Szent Miklós szobor

Thule, vagy Ultima Thule az irodalomban, a földrajztudomány történetében és a történetírásban jellemzően az ismert világ legészakibb pontját jelöli. Elhelyezkedését tekintve Regensburg ugyan nem hasonlítható a Shetland-, Orkney-szigetekhez, Izlandhoz, vagy Grönlandhoz, sem most sem pedig az ókorban. Viszont az tény, hogy a Duna Regensburgtól kissé nyugatra éri a legészakibb pontját, túl a 49. északi szélességen (49°01'55.9"N 12°03'53.9"E, DD: 49.032187, 12.064982). Ez a nevezetes szélességi vonal alkotja nagyrészt a határt az Amerikai Egyesült Államok és Kanada között. 

St. Nikolaus an der nördlichsten Teile der Donau.

Az igazi Szent Miklósnak éppúgy nincs köze a mitikus északhoz, mint Regensburgnak, azonban Niederwinzer mellett a Duna legészakibb pontjánál ott találjuk a valamivel melegebb éghajlathoz szokott, kis-ázsiai származású szent szobrát. Egy Nepomuki Szent János szobor kevésbé lett volna meghökkentő, azonban nem véletlenül áll itt Szent Miklós, ugyanis Niederwinzer katolikus plébániatemplomát neki szentelték, az ő nevét viseli.

A legészakibb pont a Naab és a Regen folyók torkolata között (pirossal)

Hérakleitosz óta a hidrológusok tisztában vannak azzal, hogy a hasonló konkrét pontoknak nem sok értelme van egy folyó szempontjából. Az állandó változás nem csak az aktuális vízszintet befolyásolja napi szinten, de ott vannak a mederbeli változások, a kanyarulatfejlődés, sőt a tektonika, ami már hosszabb, földtani távlatokban befolyásolhatja egy folyó partvonalát. 

Regensburgnál azonban az ember beleszólt a táj fejlődésébe, méghozzá úgy, hogy ez a kitüntetett pont lehetőleg ne nagyon mozogjon el Szent Miklós lábától. 1977 óta ez a Duna-szakasz nagyjából egy tóra hasonlít, aminek a partvonala állandó, különösen, ha egy szabad folyású szakaszhoz viszonyítjuk. Ugyan némi sodrása megmaradt, de a regensburgi "Laufwasserkraftwerk" (2381,3 fkm) 5,2 méterrel emelte meg a víz szintjét, alig egy kilométerrel a legészakibb pont alatt (2382,3 fkm). Az állandóságot szükségessé teszi az a tény is, hogy közvetlenül az balpart mentén halad a 8-as út Nürnbergbe és mellette a kerékpárút Mariaort felé, ezért a part a hullámverés okozta erózió elleni védekezés érdekében terméskővel van kirakva egészen a Naab torkolatáig. Szent Miklós szobrától kezdve Regensburg felé pedig egyszerűen kibetonozták függőlegesen a tározó partfalát, és ennek még lesz némi jelentősége a Duna legészakibb pontjával, és a címben szereplő kutyaházzal kapcsolatban.    

A nevezetes pirostetős kutyaház és a Duna legészakibb pontja.

A valódi és a kinevezett északi pont közötti eltérés.
Pirossal a kutyaház, míg Szent Miklós szobrát az árnyékról lehet felismerni. 

Ott ugyanis, ahol elvégződik a terméskőből kirakott part és a kerékpárút felemelkedik a közút szintjére van egy kisebb beugró, ahol jelenleg egy lakóhajó horgonyoz. Bárki lakik is itt, valószínűleg tisztában lehet a hely jelentőségével. A két motorral felszerelt, úszó luxuslakosztályhoz tartozó zárt stégen helyet kapott egy kutyaház is. A Duna ezen a ponton körülbelül négy méterrel van északabbra mint Szent Miklós lábainál. Tehát ez a stég, rajta a kis pirostetős kutyaházzal jelenleg az Ultima Thule a Dunán, a legészakibb pont, ameddig a folyó fizikailag terjeszkedhet (nem számítva természetesen a rendkívüli árvizeket). 

2023. január 12., csütörtök

A gödi párhuzammű


A kisebbik Gödi-szigettel szemben, a nagyobbik Gödi-sziget egykori alsó csúcsánál 1949 környékén felépült egy párhuzammű. A műtárgyat egy keresztgát kapcsolta a Szentendrei-sziget tömegéhez, létrehozva egy elzárt "lagúnát". Légifotók tanúsága szerint ebben a lagúnában valamikor 1953-1956 között egy jókora zátony tűnt fel. Mérete alapján igencsak valószínű, hogy nem természetes eredetű felhalmozódásról van szó.

Zátony a párhuzamművön belül. 1961. (fentrol.hu)

1949 óta a párhuzamművet és a benne megjelenő zátonyt fokozatosan birtokba vette a növényzet. A vékony kőszóráson gyakorlatilag egy fasor nőtt fel, amely csak a zátonynál szélesedik ki. Erdő nőtt a lagúna belső, feltöltődő partja mentén is, amely részben eltakarja a párhuzammű kőszórását az árvízvédelmi töltés felől. A töltésről a keresztgát könnyen megközelíthető egy viszonylag széles, kitaposott ösvényen. A párhuzamművet a Dunáról jóval könnyebb felismerni, csak a terméskövet kell figyelni, ahogy megszakítja az alapból kavicsos partvonalat. A keresztgáttól északra viszonylag széles öböl tárul fel, ritka szép kilátással a felsőgödi "bástyákra". Az öbölben megtelepedtek a hódok, munkájuknak terebélyes fák is áldozatul esnek. A kidőlő fák viszont a habarccsal megerősített kőszórást bontják, a fák gyökerei felszaggatják a műtárgyat, miközben a külső erők azon dolgoznak a folyóval együtt, hogy a jókora andezittömbök minél kisebb darabokra hulljanak szét. 

A keresztgát feletti öböl, a párhuzammű északi csúcsával.

A párhuzamművön gyökeret eresztett terebélyes fák egyike.

A párhuzammű rakott termésköveit idővel a Duna (jege) alaposan megrongálta.

A rongálásból a kidőlő fák is kiveszik a részüket.

A párhuzammű építésére elsősorban a gödi gázló miatt volt szükség. Az 1669 folyamkilométernél található oligocén korú agyagpad kisvíz idején rendszerint akadályozta a hajózást. Összesen kép lépésben történt a gázló rendezése. Először az 1880 előtt a Fegyveresi-, azaz a nagyobbik Gödi-szigetet kapcsolták a Szentendrei-szigethez, úgy, hogy alul és felül is lezárták a mellékágát. A második lépésre jóval később, a II. világháború után kerülhetett sor. Ekkor a Fegyveresi-sziget alatti medertágulatot célozták a folyószabályozási munkálatok. A Váci Duna-ág rendezésére 1949-ben készített általános rendezési tervet a folyamszabályozási szolgálat. Ki kellett jelölni egy alkalmas sodorvonalat és egységesíteni kellett a medret további mellékágak lezárásával, keresztgát épült többek között a váci Égető-, és a Gödi-szigetnél. A sodorvonalnak egy 700 méter hosszú párhuzamművel adtak vezetést, és a Gödi-szigeten hosszú sarkantyúk beépítésével szorították össze a kisvízi medret a hajózás érdekében. E két sarkantyú hosszát nehéz meghatározni, ugyanis a meder közepe felé süllyed a szintjük, így a különböző vízállások határozzák meg a víz feletti hosszukat. A hajózóút biztosítása érdekében további kotrásokat irányoztak elő a gázlón. 

A Hadtörténeti Múzeum, a Fentrol.hu (Lechner Nonprofit Kft. légifilmtára) és a Vízügy légifotói alapján el lehet készíteni egy filmszerű bemutatót a környék fejlődéséről. A hipotézis az volt, hogy a párhuzammű fokozatosan fogta meg a Duna hordalékát és a képeken majd szépen kirajzolódnak a feltöltődés irányai. Ezzel szemben az történt, hogy 1953 és 1956 között (az 1956-os kép nem került bele a válogatásba, mert túlságosan pixeles) hirtelen bukkant fel a zátony a párhuzammű belső oldalán, és a területe számottevően nem is változott napjainkig. Csak a színe változott halványsárgáról zöldre a növényzet miatt. A legnagyobb ütemű feltöltődés a keresztgát part felőli felő oldalán történt. Mivel hordalékfogóként működött, a belső "lagúnába" ezáltal kevesebb hordalék került.

A lagúnában felbukkant zátony hirtelen megjelenése arra enged következtetni, hogy nem természetes eredetű a képződése. A forrásokkal összevetve a legvalószínűbb megfejtés az lehet, hogy a gázló kotrásából származó anyagot egyszerűbb volt ide deponálni, mint bárkákra pakolva elszállítani. Ezt erősíti az is, hogy közvetlenül a párhuzammű mellé rakták le, ahol a legegyszerűbben ki lehetett pakolni. A létrejött földdarabkát túlzás lenne szigetnek nevezni, mivel már keletkezése idején közvetlen kapcsolatban volt a szárazfölddel, de ez a fajta mikrodomborzat éppen a keletkezése szempontjából egyedülálló. 

A gödi párhuzammű és a Gödi-sziget közötti meder változása (1951-2005)

A fenti ábra statikus formában részben már megjelent. A diplomamunkám melléklete jelenleg a Gödi-sziget Wikipédia oldalát illusztrálja, most a párhuzamművel kibővített formájában jobban tanulmányozható rajta a Gödi-sziget fél évszázados fejlődése is.

2023. január 5., csütörtök

Előszó a Duna eltereléséhez


"Mi jelenti az országot annak, aki szereti? Például: az emlékezet mélyén dédelgetett látképek. Ilyen szegletekben kevés tájunk bővelkedik annyira, mint a Dunakanyar, Visegrád környéke. Szinte lábunkhoz tér a felséges, nyugodtan forduló és fényjátéktól eleven víztükör. Bámulunk és beleveszünk mozdulatlanság és mozgás, távlat és közelség, a csendet mélyítő ritka civilizációs zajok lebegtető zsongásába.

Néhány évvel ezelőtt földnyelv indult meg a víz közepe felé, be a látvány közepébe Visegrád és Nagymaros fölött. A látvány lehangoló. Nem a tájművészet tevékenykedik itt, hanem a huszadik századi ember eltéveszthetetlenül sivár ipari műemlékei készülnek: betongát, betonhíd, betonkorlát, betonpart, betongépház. Míg a kőgát gilisztaként araszol lassan be a Duna közepe felé, pocsolyává zsugorítva az egykor töretlen víztükröt, s jellegétől fosztva meg egy nemzeti értékű látképet, sok minden történt a magyar társadalomban. Tízezrek figyelték elszoruló szívvel a fejleményeket... Fel kell dolgoznunk magunkban egy pofont — azt a jelképes pofont, amellyel az épülő gát veri forradásosra a Duna tükrét Nagymarosnál.

A víz az élet szüntelen gazdag folyamatának jelképe ősidők óta, a víz elapadása az élet apályát jelenti mindig. A víz nagyon megtréfálta már néhányszor a kontárkodó embert a történelem során, és megtréfálja ma is óriási ökoszisztémákat pusztítva el. A vízlépcső ügye bennünk még nem zárult le. Nem mindegy, hogy milyen jelképként fog bevonulni történelmünkbe Nagymaros." 

Előszó: Kodolányi Gyula, 1988, április.

IN ENGLISH

Dunacsún 1992. X. 24. (EPA)

József Attila híres költeményétől kölcsönözte címét az a két kiadásban, 12 nyelven kiadott füzet, melyet a Kormányszóvivői Hivatal adott ki 1993-ban. "A Dunánál" c- kiadvány célja az volt, hogy felhívja a világ figyelmét a Bős-Nagymarosi projekt hátrányaira és természetkárosító mivoltára. Ebből a szempontból egy propagandakiadvánnyal van dolgunk, azonban propagandát nem csak rossz, hanem jó célok mellett is lehet folytatni. A kötetek csak kisebb részben állnak szövegből, a szerzők inkább a képanyagra helyezték a hangsúlyt. Kodolányi Gyula előszava után tőmondatokban és időrendben bemutatják az erőmű projekt történetét, és az ellene szervezett civil ellenállás fő mozzanatait is. Nem sokat vesződtek az erőmű paramétereinek bemutatásával sem, egyetlen ábrán hasonlítják össze az üzemvíz-csatorna vízszintjét a környező falvak és táj magasságviszonyaihoz. 

A bőséges, 90 korabeli fotóból álló válogatott képgyűjtemény három részre tagolható; elsőként a természeti tájat mutatja be. A fókusz a Dunakanyaron van, látványon, szigeteken, állatokon, növényeken, de szerepelnek köztük képek az Ipoly-völgyről és a Szigetközről is. A második rész a nagymarosi körgát építési munkálatait (főként földmunkák) mutatja be. Ezek alapján valószínűleg a legkeményebb szívű erőmű-párti mérnökemberben is megmozdul valami, legalábbis megértőbbé válik az erőmű ellen tiltakozók irányában. A megerőszakolt, holdbéli táj önmagában is elég rémisztő, holott a duzzasztás által okozott károkat, a vízbe fojtott szigeteket, elöntött régészeti lelőhelyeket, lebontott nyaralókat, tervezett árvízvédelmi töltéseket, zsilipeket értelemszerűen még nem is láthatjuk. 

A harmadik részben, külön fekete kerettel ellátott képek mutatják be a bősi, dunacsúni építkezést, ahol a földmunkák mellett ekkor már zajlott az erőmű betonozása és a Duna elterelése. Kezdőképnek azt a fotót választottam, ami kisgyerekként bennem is megmaradt, ahogy a TV-ben néztük nagyapámmal ahogy az óriási vasbeton tömbök zuhannak a folyóba. Hiába szurkoltunk, hogy a folyó rombolja szét az épülő torlaszt, vigye magával a tömböket, a víz végül kezdett elapadni, és a végén már alig szivárgott a beton és a terméskő között. Aztán a víz elapadt a szigetközi ágrendszerben is.

A Szentendrei-sziget északi csúcsa, 1986. (Ráfáel Csaba)

A visegrádi fellegvár, 1985-ben, jégzajlás idején. (Balaton József)

Még megvan a kisebbik Helembai-sziget, 1988. (Weress Kálmán)

Nagymarosi építkezések, 1989. (Asztalos Zoltán)

Az épülő körtöltés, Visegrád, 1988. (Weress Kálmán)

Visegrád, 1988. (Weress Kálmán)

Homokpuszta Nagymarosnál 1989. (Weress Kálmán)

A nagymarosi körtöltés és Visegrád, 1992. (Weress Kálmán)

Bős, 1986 (Kisbenedek Attila)

Bős, 1986. (Balaton József)

Vajka, 1991 (Cseke Csilla)

Nagymaros és a Dunakanyar ugyan részben megmenekült, de ez a menekülés folytonos, azóta is tart. A nagymarosi (+adonyi, +fajszi) vízlépcső-tervek folyamatosan parázslanak a hamu alatt és időről-időre fellángolnak kisvizes időszakokban. Van ami állandó, a gazdasági érdek a Dunakanyarban jelenleg is felülírja a táj-és természetvédelem érdekeit. Mindegy, hogy egy újabb hotelberuházásokról van szó, vagy éppen a Pilismarótra tervezett óriási kavicsbányáról, ahol a munkálatok korábban pont a nagymarosi erőmű-beruházás miatt indulhattak meg, hogy "megmentsék" a kavicsvagyont az elárasztástól. Éppen ezért fontosak ezek a fényképek, hogy tudjuk mit nyertünk azáltal, hogy nem épült meg a nagymarosi erőmű, és nem valósult meg a duzzasztás.

2023. január 1., vasárnap

Duna Iroda - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2022-ben


Néha magam is elcsodálkozom, hogy a Dunai Szigetek blog még mindig létezik és még mindig van miről írni a Dunával kapcsolatban. Sőt, a megírandó témák száma egyre növekszik, miközben az olvasottság ezzel arányosan csökken. De ez nem feltétlenül baj.

Dunai Szigetes posztokból nőtt ki az első tudományos cikk 2022-ben. 

Egyre biztosabban kijelenthető, hogy a blognak, mint műfajnak leáldozott. Egyre többen hagynak fel az írással, de azok is meredeken csökkenő olvasottságról számolnak be, akik még kitartanak. Ez a tendencia jelentkezik a Dunai Szigetek blogon évek óta, az idei átlagos olvasottsági számok a tavalyinak mindössze felét-kétharmadát teszik ki. Ezt semennyire nem kompenzálja a facebook oldalunk követőinek száma, ami idén is 10%-al bővült. Idén azonban az Esztergom-Szigetköz verseny némiképpen javított az olvasottsági összképen, az év dunai szigete szavazás—mint minden évben—alaposan kiemelkedett a mezőnyből 10 ezer feletti kattintásszámmal.


Összesen két fénykép maradt fenn a váci Buki csárdáról, ez az egyik.
(Tragor Ignác Múzeum képszám 186.)

Fontos gyorsan leszögezni, hogy a romló olvasottsági mutatók miatt nem várható a blog bezárása, hiszen a visszajelzések alapján a Dunai Szigetek még mindig fontos hivatkozási pont a Dunát ismerő, szerető és tudományos szempontból kutatók számára. 

"Revitalizáció" Párkányban

Együttműködésből szerencsére idén sem volt hiány. Olvasóink észrevehették, hogy a 2022-es év 50 írásából 9 foglalkozott Váccal, ami nem véletlen. A váci Tragor Ignác Múzeum és Vác Város Levéltára folyamatosan küldte a jobbnál jobb témákat, fényképeket, ábrákat és térképeket a váci Dunáról. A Zomborka Márta és Horváth Ferenc által bőségesen rendelkezésre bocsátott adatoknak is köszönhető, hogy a blog története során a váci Duna válhatott a legjobban feldolgozott szakasszá. Ugyancsak fontos megemlíteni, mert nem gyakori esemény a Dunai Szigetek élő fellépés, de idén szeptember 3-án előadhattam Selmeczi Kovács Ádámmal közösen vezetett vízitúrán Verőcéről indulva. Külön köszönet illeti Horváth Illést és Ercsey Dánielt, akik egy-egy írással kivették részüket a dunai ismeretterjesztésből! Azonban a legnagyobb idei fejlemény az első tudományos cikk volt, ami nem a blogon, hanem a Mohácsi Szimfónia c. tanulmánykötetben jelent meg december elején, a Martin Opitz kiadásában. Ha minden jól megy ez a mohácsi csata korabeli tájrekonstrukciós írás valamilyen formában itt a blogon is megjelenik majd. Öröm volt a Patakrevitalizáció facebook oldal felbukkanása is. Tervben is van egy közös cikk, melynek megjelenése sajnos a "worst case scenario" esetében esedékes, azaz nem is baj, ha nem lesz belőle cikk. Végül fontos megköszönni a rengeteg érdekes és értékes képet, amivel az idei brutális nyári aszályt és kisvizet sikerült dokumentálnunk. 

A Gödi-sziget új csúcsa.

Talán a címben szereplő Dunai Iroda fejezi ki leginkább, hogy 2022 a korábbi évekhez viszonyítva szegény év volt a szigetbejárások szempontjából. Az írások többsége nem terepen állt össze, hanem az íróasztalnál. Viszont sikerült eljutni olyan helyekre, ahol még sosem járt a blog. Ilyen volt a bécsi Mühlwasser, az ausztriai Greifenstein és Zeiselmauer, a felvidéki Dévény, Pozsony és Dunacsún, ahonnan sikerült átsétálni az egyre inkább Szlovákiára hasonlító Rajkára a Szigetköz csúcsa nyomában. Ugyancsak Szlovákiában felkerestük a Zsitva torkolatát és az izsai római tábort, hátha látszik valami az év szenzációs felfedezéséről, a Brigetióba vezető római hídról. Párkányban megnéztük a fura sziget-revitalizációt. Magyarországon belül írtunk az elmaradhatatlan Gödi-szigetről, a Molnár-szigetről, ahová egy tájékoztató táblán dunai szigetes ábrák is szerepelnek. Jártunk a Gemencben, Pörbölyön, a Dunakanyarban Verőcén, Vácott, Pilismaróton és Tahitótfalun, a kisebbik Torda-szigeten. Jövőre remélhetőleg több idő lesz hasonló bejárásokra!

A majdnem kész Margit-sziget 1919 körül.

Idén több mint háromszor annyi szavazat érkezett az év dunai szigete szavazásra, mint egy évvel ezelőtt. Ennek talán az volt az oka, hogy sokkal többen laknak a nevezett szigeteken, illetve mellettük. Harmadik helyen a legtöbbször nevezett Gödi-sziget végzett 5%-os eredménnyel. Második a blog által nevezett Szigetköz lett parádés hajrával, de ez is kevés volt legyőzni az esztergomi Prímás-szigetet!

2022-ben tehát Esztergom város szigete lett az év dunai szigete közel kétharmados eredménnyel. Gratulálunk! 


Az elmúlt évek tapasztalata alapján jövőre annyi újítás lesz, hogy mindhárom jelöltet mi fogjuk nevezni, elkerülendő a nagyfokú redundanciát, hiszen annyi érdekes sziget van végig a Duna mentén, nem csak Magyarországon!

A köszönetnyilvánítást bőven érintettük feljebb, de továbbra is hálás vagyok a hírekért, korrektúráért, lektorálásért, szakmai jótanácsért, átküldött szakirodalomért, szakirodalomért, helyreigazításért, lelkes munkáért, meghívásért, terepbejárásért, evezésért, megosztásért, építő jellegű kommentekért, személyes találkozókért és közös kutatásért. Köszönet még egyszer mindenkinek!

Folytatjuk idén is!

Szávoszt-Vass Dániel

Alsógöd

2022. december 29., csütörtök

Váci vízimolnárok szódagyára, a Buki csárda

Egykor szerves részét képezték a csárdák a dunai tájnak. Olyan külterületi mesterségek tartották fenn őket, mint például a vízimolnárok, révészek, mezőgazdasági munkások, pásztorok, kereskedők és egyéb átutazók. Ezek a foglalkozások az autózás, hajózás, gépesítés, telekommunikáció és a politikai rendszerek változása miatt szinte egyik napról a másikra eltűntek. És követték őket hamarosan a csárdák is. Egy ideig még az éledező turizmusból próbáltak fennmaradni, de a szocializmus ideje alatt túlnyomó többségük nyomtalanul eltűnt.  

A Buki-csárda és a Buki-sziget (Tragor Ignác Múzeum, képszám 186.)

A Dunai Szigetek blog egyik kimondott célja, hogy emléket állítson ezeknek a dunai vendéglátóhelyeknek. Ezúttal egy régen eltűnt kisváci csárda következik a sorban. Vácott, a Buki-szigettel szemközt, a jobb parton állt a Buki csárda. Már aligha lehet kideríteni, vajon a sziget kapta a nevét a csárdáról, vagy fordítva. Viszonylag ismeretlen hely ez, még váci viszonylatban is. Összesen két fénykép került elő róla, a váci helyszínrajzokon hol feltüntették, hol lehagyták, és a vonatkozó források is meglehetősen keveset beszélnek a csárdáról. 

Minden térképnél vagy forrásnál jobban adja vissza a csárda és környezete hangulatát a Tragor Ignác Múzeum birtokában lévő kezdő kép Ez az időtlen, festményszerű fotó éppúgy készülhetett volna a XVIII. században, mint a XX. század első évtizedeiben. Bal oldalt látjuk a még szabályozatlan Buki-szigetet, a jobb parton pedig a tipikusan fátlan Duna partot, ahol csak a csárda mellett nőttek hűs árnyat adó fák. A fehér épületek úgy bújnak meg árnyékukban, mint a nyáron delelő nap elől megbúvó birkanyáj. 

A Buki-csárda a magaspart és a folyó találkozásánál épült, ahol csak a legnagyobb jeges árvizek érhették el. Ez feltehetően ugyanaz a 110-112 méter magasságú "városi" folyóterasz, melyre jóval délebbre Vác városa is felépült [1]. A csárda mellett magasodó oligocén korú szürke, csillámos homokkőből tiszta vizű forrás fakadt egykor, melynek tiszta vizét már 1888-ban ajánlották, mint gyógyírt a város ivóvízgondjaira [2]. A Buki csárda élelmes bérlője, Szekeres István bizonyára olvasta ezt az írást, ugyanis még ugyanabban az évben szódagyárat létesített a csárdában a forrás vizét felhasználva [3]. Évtizedekkel később a Buki-szigeten épült fel a városi vízmű. Bár az szűrt Duna vizet szivattyúzott, elképzelhető, hogy a csárda melletti kis forrást is ez apasztotta el. Ennek ugyanis napjainkra a csárdához hasonlóan semmi nyoma nem maradt.

A csárda mögött mezőgazdasági területet látunk. Ez a tágas, beépítetlen térség ekkor még bőven külterület volr, mintegy 700 méternyire húzódott a Kisvác legszélső házsorait alkotó cigányputriktól. A képen nem látható, de a csárdától jobbra, 250 méterre haladt az országút. A Buki csárdától északra torkollott a Dunába a Kőhídi-, más néven a Felső Gombás-patak. Ennek a partján egy másik csárda állt; a malomból átalakított, ugyancsak nyomtalanul eltűnt Kőhídi csárda. 1826-ban a Duna Mappáció leírása megörökíti a Kőhídi-patakot és a partján álló Kőhídi csárdát, azonban a dunaparti Buki csárdát nem említi. 
"A kö hidi patak gyenge forrasbul ered, és soha sem dagad meg nagyon. A kö hidi kortsma az elött malom volt, de a kevés viz miatt meg változtatott [4]." 
Valószínű, hogy a Buki csárda ekkor még nem állt, talán ezzel összefügg az is, hogy a Duna felmérését végző térképészek a Buki-szigetet még Harsányi-szigetként írják le. 

Vízimolnárok kocsmája 1837. (forrás: maps.hungaricana.hu)

A Buki csárda első említését 1837-ben találtam meg, ekkor Mühlen Wirthaus-ként bukkan fel egy hajómalmokat ábrázoló helyszínrajzon. Ez a térkép nem az első és nem is az utolsó abban a sorban, mely a váci hajómalmok pozícióját ábrázolja. Vácott a középkor óta van tudomásunk folyami malmokról, Horváth Ferenc közlése szerint 1546-ban 9 hajómalom őrölt Vácnál. 1729-ben  kilenc önálló és 4 társmolnár dolgozott a Dunán. 1841-ben 36 molnárcsalád lakott Kisvácon [5]. Ez a létszám gyakorlatilag megegyezett az 1837-es térképen megszámolt Kisvác feletti malmok számával, azonban további malmok őröltek ekkoriban a város lakott területén belül folyó Duna-szakaszon is. A Buki- és a szemközti Váci, avagy Torda-szigetek között őrlő molnárokra rendszeres volt a panasz, hogy elállják a fellendülő hajóforgalom útját, ahol már a gázlóviszonyok eleve alaposan megkeserítették a hajósok életét. 

Héver István hajómalma Vácott (Fotó: Hörömpő Gergely)

Elhelyezkedéséből és német nevéből ítélve a Buki elsősorban a vízimolnárok korcsmája lehetett. 
"Évente, májusban, június elején, újbúza előtt Buki-csárdában molnárbált rendeztek. A mesterek, segédek molnárcsuszát főztek nagy katlanban; egyik gyúrta, másik főzte, volt, aki túrózta és tejfölözte, töpörtyűzte. Másik négy katlanban készült a híres váci halászlé. Az udvaron végig három sor terített asztalnál, cigányzene mellett szórakoztak nemcsak a molnárok és családjaik, hanem Vác vidámságot kedvelő fiatalsága, öregje. Később, amikor már Hever egyedül őrölt, segédeivel a Pokol csárdában tartotta a majálist. Nagy ladikban bepakolták a katlant, bográcsot, főznivalót, kisbárányt. Cigányzene mellett eveztek át a csárdába. Télen a Kőkapu mellett a Mayer-féle vendéglőben tartották a farsangi bált. A bejárat fölött ott függött cégérnek egy kis vízimalom-fogaskerék. Ez a vendéglő volt a váci molnárok törzshelye [6]. 
1911-ben a zártkörű pünkösdi Molnárbálra 2 korona volt a belépő, amiben a fogyasztás is benne foglaltatott. A bál délután háromtól kezdődött, a tánc reggelig tartott, a nagyközönséget a bérlő Herczog László szervezésében motoros csónak vitte a városból. A szomszédos Buki-sziget, amely ekkoriban még rét és legelő volt, ugyancsak rendszeres helyszíne volt a városi mulatságoknak, jótékonysági báloknak. Jellemzően akkor vették igénybe a szigetet, amikor a csárda kapacitását jelentősen meghaladta a vendégsereg létszáma. 

A Buki csárda más helyi vendéglátóhelyekhez hasonlóan a város tulajdonában állt, de nem a város üzemeltette, hanem bizonyos időre bérbe adták, rendszerint a szigettel együtt. Utóbbi addig volt lehetséges, amíg meg nem épült a szigeti városi vízmű az 1920-as évek végén. 

Árverés 1913. (forrás: Váci Hírlap 1913. Február 9.)

1928-ban a Buki csárda éves bérleti díja 900 pengő volt. Összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban a Váccal szemben állt tótfalusi Pokol csárda bére 2000 pengő, a Nagysörházé pedig 3320 pengő volt. A bérleti díjakból következtetni lehet a vendéglátóhelyek korabeli forgalmára. A város tulajdonában álló vendéglátóhelyeken tilos volt a szerencsejáték és a közerkölcsbe ütköző üzem. Ilyen esetben a szerződést azonnal felmondták [7]. 

Miután a vízimolnár mesterség hanyatlásnak indult a váci hajómalmok számának csökkenésével párhuzamosan, a Buki csárda vendégköre is megcsappant. Ekkoriban más Duna-menti csárdák, pl. a horányi igyekeztek kihasználni a fellendülő vízi sportokat, de a Buki nem csak budapesti csónakházaktól volt messze, Vác város számára is külterületnek számított, melyet gyalog igen ritkán, inkább hajóval, csónakokkal közelítettek meg. 1929-ben a buki-szigeti vízmű töltése lezárta a mellékágat, így a vízitúrázók is inkább a másik part mentén eveztek. A mellékág lezárása után meginduló üledkéfelhalmozódás alaposan átformálta azóta a Duna medrét a csárda alatt. 

1942 tavaszán már felröppent a hír, hogy végleg bezárják a Buki csárdát, és odaadják vízitábornak a leventéknek, a környező földterületekkel együtt. Azonban a terv ellen komoly városi mozgalom indult. Összefogtak a horgászok, a bolgárkertészek és a csárda törzsvendégei. A tulajdonos székeskáptalan sem támogatta az eladást, sőt az alispán is a tiltakozók mellé állt, így nyárra nem csak a csárda menekült meg, de a Buki-holtág 70 katasztrális holdnyi területe is védettséget kapott [8] [9] [10]. 

A Buki csárda 1929-ben (forrás)

Ez a megmenekülés azonban csak ideiglenes volt. A II. világháború után végleg leáldozott Vácott a vízimolnároknak és a hozzájuk hasonló polgári társulásoknak. A csárda 1945 utáni történelme meglehetősen bizonytalan; nem ismert milyen háborús károkat szenvedhetett az épület, illetve érintette-e az vendéglátó helyek államosítása, vagy a romos épület még egy évtizedig pusztult a Duna partján, miközben a terjeszkedő város elnyelte ezt a vidéket. 

Az utolsó légifotó a Buki csárdáról 1957.

Légifotók alapján elmondható, hogy az épület, vagy annak romja valamilyen formában egészen 1957-ig ott állt a megszokott helyén, a Buki-sziget alsó csúcsával szemközt. 1962-ben azonban már nyoma sincs; a cementgyár számára épülő dunai rakodóhoz vezető út (ma Építők útja) építése során eldózerolták.

A Buki csárda pontos helye (mapire.eu)

Ha a Buki csárda ma is állna, talán profitálhatott volna a Budapest-Szob kerékpáros útvonal kiépítéséből, amely közvetlenül mellette halad el. Erre engednek következtetni a Verőce felé vezető kerékpárút mellett az utóbbi években gombamód kiépülő új vendéglátó helyek. Ha állna is még a Buki, a kezdő képen látható dunaparti idill mindörökre elveszett volna mögüle, az ipartelepek, a cementgyári rakodó és a lakóparkok, panelházak árnyékába már semmiképpen nem illene a vízimolnárok csárdája. 

 

Felhasznált irodalom:

[1] Schafarzik Ferenc dr.: Vác város fiatalabb pleisztocén (diluviális) terrasza, Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam).

[2] Dr. Schik J. Jáczint: Közegészségünk érdekében. Váczi Hirlap, 1888-11-25

[3] Váczi Hirlap,1888-12-16 / 51. szám

[4] Duna Mappáció leírása II_239

[5] Horváth M. Ferenc - Hörömpő Gergely: Kisvác, falu a városban. Vác Város Levéltára 2017.

[6] Jakus Lajos: Váci hajómalmok in. Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

[7] Sápi Vilmos (szerk.): Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

[8] Váci Hirlap, 1942-04-11

[9] Váci Hirlap, 1942-05-09

[10] Váci Hirlap, 1942-06-13

2022. december 22., csütörtök

Hol kezdődik a Szigetköz?

Ahogy szinte minden dunai szigetre jellemző, hogy van egy alsó és felső csúcsa folyásirány szerint, így a Szigetköznek is van két vége, ahol a Duna szétválik körülötte és újból összetalálkozik. Azonban a Szigetköz ebből a szempontból nem tipikus sziget, ugyanis a Mosoni-Duna mindkét végét szabályozták, valahogy úgy, mint a Soroksári-Dunát. Miközben az alsó csúcsa Véneknél viszonylag állandó helyzetben volt addig a felső csúcsa állandóan mozgott, változott. Mindössze egy földrajzi pontról van szó, de a folyó történetében betöltött szerepéről akár könyvet is lehetne írni. Ez a képzeletbeli könyv három fejezetből állna: folyószabályozás, geopolitika és Bős-Nagymaros. 

Ön itt áll. 48.025023, 17.216219

Eredetileg mindössze ezt az egy képet szerettem volna elkészíteni a dunacsúni duzzasztóműről, ami a hidrológusok számára többet mond több tucat tanulmánynál. Azonban laikusok nem sokat értenének belőle önmagában, kontextus nélkül, még úgy sem, hogy könnyítésképpen még egy piros pont is szerepel rajta. 

A Szigetköz ott kezdődik, ahol az Öreg-Duna és a Mosoni-ág kettéválik. Ideális esetben ez egy kavicsos földnyelv lenne, körös-körül kisebb szigetekkel, zátonyokkal, ártéri erdőkkel a látóhatáron. Ez az ideális állapot több mint száz éve megszűnt, de a szigetcsúcs még negyven évvel ezelőtt is jobban hasonlított a természetközeli állapothoz, mint manapság. Csakhogy az ember 1993 körül alaposan belenyúlt a tájba. A Szigetköz felső csúcsa manapság egy ipari táj, áramtermelő turbinával, zsilippel, hordalékkiemelő daruval és a hozzájuk tartozó irodaépülettel. A Mosoni-Duna betáplálása szabályozott keretek között történik, köbméterre ki van számolva mennyi vizet enged a mellékágba Szlovákia. Merthogy a Szigetköz felső csúcsa az 1947. évi párizsi békeszerződés óta (Cseh)Szlovákiában található.

A Szigetköz csúcsa az uszadék-kiemelő daruval.

A Mosoni-Duna születése.

Kilátás a Szigetközre és az Öreg-Dunára az árapasztó felől.

Mivel a Duna elterelése alaposan megkavarta a Dunacsún és Rajka melletti terület vízrajzát, érdemes elöljáróban röviden bemutatni ezt a bonyolult rendszert. A Duna Csallóközre és Szigetközre vonatkozó földtörténeti múltjának ismerete nélkül nagyon nehéz lenne összefoglalni mi szükség volt erre az emberfeletti, többnyire hatástalan folyószabályozási munkára a Csallóköz és Szigetköz által kirajzolt hordalékkúpon, ami aztán a dunacsúni duzzasztó és a bősi erőmű megépülésében kulminált. Szerencsére ezt a munkát már elvégezte Jakab László a Pangea blogon, amikor megírta a Szigetköz másik, alsó csúcsának történetét. Tulajdonképpen "A Szigetköz csúcsán" ihlette ezt a bejegyzést és a hozzá kapcsolódó terepbejárást Dunacsúntól Rajkáig.

Míg az alsó csúcs, azaz a visszatorkollás pozíciója viszonylag állandó volt Vének és Gönyű között, addig a Pozsonyhoz közelebb eső felső csúcs helyzete állandóan változott. A folyó természetes állapotában szinte nem is volt két olyan egymást követő térképszelvény, ahol a szigetcsúcs ugyanott lett volna. Ez különösen azért érdekes, mert a Dévény és Gönyű között kialakuló óriási, kavicsból felépülő hordalékkúp déli részét építgető fattyúág jellegű Mosoni-Duna az újkorban jelentős hajóforgalmat bonyolított, ezért viszonylag állandó medret feltételezhetnénk. Az akkoriban jóval szélesebb és nagyobb vízhozamú Mosoni-Duna meglehetősen kanyargós medernek számított; a két szigetcsúcs között légvonalban mért 56,2 kilométeres távolságot 121 kilométeren keresztül kanyarogva tette meg. Mivel a partján kiépülhetett hajóvontató út, az itt zajló áruforgalom miatt emelkedhetett Győr városa fontos ipari és kereskedelmi központtá az újkorban, ahol az árut akár szárazföldi útra is átrakodhatták a folyóról. 

A folyószabályozási erőfeszítések Pozsony, Moson, Győr és Komárom vármegye csallóközi és szigetközi részein a középkor óta folyamatosak voltak. Nem csak a helyi lakosság védekezett a maga erejéből az árvizek a jégzajlás és a parterózió ellen, hanem "állami", azaz királyi töltésépítésekről is van tudomásunk ebből az időszakból. Egészen a duzzasztásig közös jellemzője volt a Duna megregulázására tett kísérleteknek, hogy azok sem elégségesek, sem pedig hatékonyak nem voltak. A Duna által szállított töménytelen mennyiségű kavicsanyag folyamatos mederelfajulásokat eredményezett, a kotrás és a szabályozási művek pedig erőteljes bevágódást okoztak és parterózióval jártak, tönkretéve a folyó mentén és a mederben megépített szabályozási műtárgyakat is. Ezek többsége az elmosódás és feltöltődés miatt nyomtalanul eltűnt.

A Pozsony-Gönyű közti folyószakaszon a hajózás leküzdhetetlen akadályokba ütközött. A fonatos meder miatt nem volt alkalmas út a hajóvontatás számára, és a folyó esésviszonya miatt létrejövő vízsebesség-különbséggel ugyancsak akadályozták a hegymenetben haladást. Kisvizes időszakban a főágban közlekedő hajósok akár hetekig is várakozhattak a kedvezőbb vízállásra, hogy a zátonyokon megfeneklett bárkáik folytatni tudják útjukat Bécs vagy Buda irányába. Dr. Károlyi Zoltán gyűjtése szerint 1876 őszén 168 uszály akadt fenn alacsony vízállás miatt, a következő évben 440 külön uszály kellett, hogy a fennakadt 780-ról át tudják rakodni az árut. 1882-ben újabb 200 hajó akadt fenn, 1883-ban 804 hajó rakományát kellett átrakodni, hogy a kisebb merüléssel átjuthassanak a zátonyos szakaszon. Érthető volt a szempontjukból a folyó szabályozásának előmozdítása.

A Szigetköz északi részének helyszínrajza, fehér nyíllal a Mosoni-Duna útja (maps.google.com)

A Gutor-Dunacsún-Rajka háromszögben, ahová a Szigetköz felső csúcsa esett 1831-ben kezdődött meg a folyószabályozás. Ekkoriban a Helytartótanács a mellékágak lezárásával szándékoztak több vizet tartani a főmederben, amelyet tovább szűkítettek volna sarkantyúkkal. Eddig a Duna vizének nagyobb része Oroszvártól Rajkáig egyenesen délnek tartott, ahol majdnem derékszögben fordult kelet felé. A kanyarulat ívét megfigyelhetjük a térképen, jelenleg a Mosoni Duna zsilip alatti szakasza és a Jónási-ág tölti ki részben. 1856-ra ez a kanyarulat már elveszítette főág jellegét, de a Mosoni-Duna még mindig ebből a jelentős méretű mederből ágazott ki több ágon keresztül.
Ez a Jónási-ág némiképpen belezavar a Szigetköz felső csúcsáról alkotott elképzelésbe, ugyanis a dunacsúni duzzasztó megépüléséig szállított élővizet. Tehát a Mosoni-, az Öreg-Duna és a Jónási-ág egy önálló szigetet ölelt körül, melyet 1930 körül Gutor-szigetnek neveztek. Ebben az esetben a Szigetköz csúcsa a Trianoni-zsilipnél lett volna, de az egyszerűség kedvéért ebben az írásban azt a pontot vesszük szigetcsúcsnak, ahol a Mosoni-Duna kiágazik a főágból.
A főággá váló Gutori-ág és a Szigetköz csúcsa 1856-ban (forrás)

A Mosoni-Duna kitorkollásának rendezését eredetileg nem tervezték be a Felső-Duna szabályozását előíró 1885. évi VIII. törvénycikkbe. Azonban a főági munkálatokból olyan jelentős összeg maradt meg, hogy a Mosoni-Duna torkolati művét is finanszírozni tudták. Egy olyan kőből épült szorítóművet terveztek, ami a Duna kisvizét akadálytalanul beengedi, de a nagyvizek java részét a Jónási-ágba, és azon keresztül a főágba terelte volna. 1886-tól kezdve Oroszvártól kiindulva egy négy kilométer hosszú, párhuzamművekkel szegélyezett egyenes medret építettek. A szorítómű egy szűk, 28 méter fenékszélességű mederszakasz volt, amelyet a kimosódás ellen kiköveztek. Ekkor került át a Szigetköz felső csúcsa Rajka mellől Dunacsúntól északra, az 1854.3 folyamkilométerhez. Érdekes módon a magyar nyelvű wikipédia mind a mai napig ezt a pontot tekinti a Mosoni-Duna kiágazásának. 

A főági szakasz szabályozását sikeresnek ítélték, de az 1920-as évekre újra elfajult, ráadásul a munkálatok akkora mennyiségű hordalékot mozgattak meg, hogy komoly problémákat okozott a Gönyű alatti szakaszon.

A Szigetköz régi csúcsa 1991-ben. (fentrol.hu)

A szorítómű azonban csak ideiglenes megoldás volt. 1905-1908 között megépítették helyette a rajkai zsilipet, amelyet a köznyelv manapság Trianoni-zsilipként ismer, feltehetően a körülötte lezajlott gyakori határváltozásoknak. Ezzel lezárták a Mosoni-Dunát, szabályozhatóvá téve a beeresztett, másodpercenként 64 köbméteres vízhozamot. Eredetileg hajózsilipnek tervezték, ezért létesült a kétszer 10 méteres nyílása, de soha nem használták ilyen formában, mindössze árvízvédelmi szerepe volt. A zsilip építése 1905 tavaszán kezdődött, átadása az árvizek miatt 1906-ról 1908 nyarára csúszott.

Felavatása után alig 12 évvel a Duna főága határfolyó lett Csehszlovákia és Magyarország között. Azonban a Mosoni-Duna kiágazása és a Szigetköz csúcsa Magyarországon maradt, mivel Csehszlovákia mindössze a német lakosságú Pozsonyligetfalut (Engerau) kapta meg a Dunántúl területéből. 1938 őszén ismét változott a határ, a Szigetköz felső csúcsával szemközt fekvő, magyar lakosságú Szemet és Gutor visszakerült Magyarországhoz, ezzel a Duna folyó az 1855-ös folyamkilométertől kezdve megszűnt határfolyó lenni. 

A Trianoni-zsilip és a Mosoni-Duna egykori medre.

1945 után nem állt helyre az I. bécsi döntés előtti állapot, ugyanis a Csehszlovák fél rájött, hogy az osztrák és magyar határ, valamint a Kis-Kárpátok szorításában lévő Pozsony nem lesz képes fejlődni és terjeszkedni, ezért öt falu, úgymint Oroszvár, Horvátjárfalu, Dunacsún, Rajka és Bezenye kompenzáció nélküli átengedését kérte. Közülük egyetlen sem rendelkezett számottevő szlovák lakossággal, azaz nem etnikai hanem inkább geostratégiai szempontok vezérelték a csehszlovák igényeket. A nagyhatalmak ebből három falu átengedésébe egyeztek bele, de figyelembe vették azt a magyar szempontot, hogy a Mosoni-Duna vízszabályozása, azaz a Trianoni-zsilip maradjon magyar fennhatóság alatt. Csakhogy a magyar fél azt nem vette figyelembe (vagy észre), hogy a Mosoni-Duna vízkormányzása nem itt történik, hanem Dunacsúntól északra, a Szigetköz csúcsánál. Ha ezt a kitorkollást lezárják, a Mosoni-Duna vízutánpótlása megszűnik. mint ahogy az megtörtént a dunacsúni duzzasztómű megépítésekor. 

A Szigetköz csúcsa 1930-ban és a dunacsúni duzzasztó mai térképre vetítve

Csehszlovákia valószínűleg egy Pozsony alatti eltereléssel, a három település elcsatolása nélkül is meg tudta volna valósítani a bősi projektet, igaz valamivel kisebb tározókapacitással és hosszabb üzemvízcsatornával. De akár csak Dunacsún megtartásával a Mosoni-Duna vízkormányzása megmaradhatott volna magyar kézben. 

A Szigetköz három csúcsa közül a természetes kiágazás jelenleg a Jónási-ágtól délre található ártéri erdőben rejtőzik, ami gyakorlatilag járhatatlan a különféle mesterséges csatornák miatt. Ezeket a Szigetköz ártéri erdeinek vízutánpótlása érdekében létesítették a "C" variáns megépülése után. A dunacsúni duzzasztó megépülése előtti, 1886-1993 közötti szigetcsúcsot elnyelte a tározó. Hűlt helyére remek kilátás nyílik a Szigetköz jelenlegi csúcsát jelentő dunacsúni duzzasztómű 150 méteres útszakasza mellől, a Mosoni-ág zsilipe és az árapasztó között. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...