2021. június 5., szombat

A tassi Hóhér

Nem könnyű a folyókanyarulatok domború partján álló zátonyok és szigetek élete. Jellemzően ezek mellékágai a legsekélyebbek, töltődnek fel leghamarabb, azaz nagy eséllyel gyakrabban kerülnek szárazra. Parti zátonyként születnek, majd hamarosan, a kanyarulatfejlődés dinamikája következtében a partba olvadnak. Ez történt a tassi Hóhér-szigettel is, melynek emlékét a Sorkosári-Duna más szigeteihez hasonlóan az utcahálózat őrizte meg. 

A Hóhér-sziget az 1920-as években (forrás)

A tassi Hóhér-sziget valószínűleg a Soroksári-Duna legismeretlenebb szigetei közé tartozik. 

Elsősorban azért, mert már nem sziget, és az 1960-as évektől kezdődően fokozatosan beépítették nyaralókkal. Az építkezés az 1970-es években gyorsult fel, és érintette az egykori sziget alsó és felső torkolatát is. Ezt a medret feltöltötték és sorban nyaralókkal építették be. Ez a nyaraló-sor Tasstól egész Dömsödig egybefüggő csíkban övezi a Soroksári-Duna bal partját, utcák is csak néhány helyen szakítják meg a telkek folytonosságát. Emiatt a helyszínen szinte lehetetlen rábukkanni a nyomára, ha valaki nem tudja pontosan mit keres. Három támpont azonban segíti az azonosítást. Létezik két töréspont a Dunasor utcán a mellékág két egykori dunai torkolatánál, valamint a felparcellázott régi szigeti területen jellemzően hosszabbra nyúlnak a telkek a Soroksári-Duna és a Tassi-főcsatorna között, mivel a csatorna egy szakaszát a régi mellékág nyomvonalán vezették. 

A Hóhér-sziget(ek) 1830 körül. 

Másodsorban azért, mert mindössze három térképszelvényt találtam, amelyen ez a földrajzi név szerepel. A sziget ugyan szinte minden térképen szerepel a XIX. század első évtizedeitől kezdve—akkor még három különálló zátonyként (lásd fenti kép)—de a nevét alig említik. Először 1880-ban bukkan fel a "Hóhér" a tassi kataszteri térképen, utoljára pedig 1930-ban, az angyalos vízisport térképen, ahol személyesen először találkoztam ezzel a furcsa szigetnévvel. Fúrja az ember oldalát a kíváncsiság honnan kaphatta a sziget a nevét, de erre vonatkozó irodalmat nem találtam. 

A Hóhér-sziget 1880-ban (forrás: mapire.eu)

Talán azért sem, mert harmadsorban az elérhető szakirodalomban egyáltalán nem lehet a nyomára bukkanni a Hóhér-szigetnek; nem említik sem újságcikkekben, sem tanulmányokban, sem könyvekben. Emiatt talán még az a különös helyzet is előfordulhat, hogy azok sem  hallottak róla, akiknek épp ezen a szigeten van telke. Természetesen ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a jövőben még előkerülhet róla valamiféle irodalom. 

A Hóhér-sziget a teljes beépítés előtt, 1968 szeptemberében (fentrol.hu)

Ismeretlenségének fő oka az lehet, hogy egy, a településektől viszonylag távol fekvő szigetről van szó. Eredetileg egy ártéri erdőkkel övezett Duna-szakasz domború kanyarulatában, sekély vízből kiemelkedő zátonyként bukkanhatott fel, majd a fejlődése rögtön zsákutcába is került, miután a Soroksári-Dunát 1872-ben Gubacsnál lezárták. Ettől kezdve a Makád alatti folyókanyarulat fejlődése megállt, a sekély mellékágat hamarosan benőhette a növényzet, melyet csak akkor tisztítottak ki újra, amikor a XX. század első évtizedeiben megépült az övcsatornaként funkcionáló Tassi-főcsatorna, méghozzá abból a célból, hogy a Tasstól nyugatra elterülő ártéri öblözetben összegyűlő bel- és csapadékvizeket Tassnál egy zsilipen visszavezethessék a Dunába. Kapacitását 700 l/sec körüli értékre tervezték, 2021. május 28-án volt benne némi vízmozgás az átereszeknél.

Kis-Velence. A nyaralók előtt a Tassi-főcsatorna, a másik oldalon a Soroksári-Duna (itt)

A Hóhér-sziget a neve mellett abban is kuriózum (lehetne), hogy ez Bács-Kiskun megye legelső Dunai-szigete, tekintve, hogy Tass a megye legészakibb települése a Duna mentén. Egy táblát, vagy egy utcanevet mindenesetre megérdemelne az emléke a tassi Dunasoron! 

2021. május 30., vasárnap

Különös Kengyeles


Makádtól nyugatra található egy különleges formájú nádas. A népnyelv ezt a formát örökítette meg a Kengyeles névvel. Ez a Kengyeles nagyon valószínű, hogy egy lefűződött dunai folyókanyarulat volt, habár elhelyezkedése és kiterjedése számos kérdést vet fel.

Makád és a Nádas-tó északnyugati irányból

Makád a Csepel-sziget legdélebbi települése — jelenleg. Ezt azért fontos leszögezni, mert korábban volt egy nála délebbi település is, Gyála, amely a török időkben néptelenedett el és feltehetően ugyanannak a régi Duna-ágnak, a Kengyelesi-Dunának a partján állt. Ezen a Duna medren kívül Makád azért is érdekes hely hidrológiai szempontból, mert a település déli részének utcahálózata megőrizte a korábbi folyóhálózatot. A házsorok közötti széles utcák a Duna egykori medreit követik, miközben az utcaszintnél magasabban elhelyezkedő háztömbök körvonalai régi szigetek, zátonyok alakját őrzik. Az azonban erősen kérdéses, hogy ezek a medrek egy időben léteztek-e azzal a Duna-ággal, amelyet Makád nyugati részén a nádas rejt. 

A kengyelesi gerincút

Miután átkeltünk a Kengyelesi-csatorna alig észrevehető árkán a Jegenye sortól induló földúton, jobb kéz felé letérve találjuk a kengyelesi "gerincutat", amely az itt található földeket vágja ketté középen. Ezen a ponton a legszűkebb a kanyarulat, azaz valamikor a történelem egy nem meghatározott időpontjában itt szakadt át egy folyókanyarulat; vagy a régi Budafoki-, vagy a régi Soroksári-ág. A gerincút fokozatosan emelkedik észak felé, miközben két oldalról gabonatáblák és gyümölcsösök kísérnek minket. Ez a szigeti térszín közvetlenül a holtág mellett éri el a legmagasabb pontját, ahonnan remekül rálátni Makád református templomára, amely egy körülbelül öt méter magas, ármentes tereplépcsőn helyezkedik el a nádashoz képest. Leginkább csak a templomra látni rá, ugyanis a környező magas nádas majdhogynem egy szintben látszik a szigeti részt borító búzával, azaz a mélyebb területeket látjuk magasabbnak.

A Nádas-tó és háttérben az árvízvédelmi töltés mentén telepített erdő

Ezen a részen messze begyalogolva a nádasba sehol nem láttam vízfelületet. Gumicsizmára nem volt szükség, ugyanis sár sem nagyon volt az elmúlt hetek csapadékos időjárása ellenére sem. Ennek ellenére némi víznek jelen kell lennie a területen, ugyanis a Kengyelesbe vágott árokban, a Kengyelesi-csatornában volt vízmozgás a Jegenye sortól induló földút alatti átereszben. Ez a csatorna a Makádi Ezüstparton torkollik be a Soroksári-Dunába, feltehetően követve az egykori Kengyelesi-Duna-ág medrét. 

Kilátás a félsziget északi csúcsáról

A helyszínen látható nádgúlák és a légifelvételek alapján elmondható, hogy a területen telenként nádgazdálkodás zajlik, annak ellenére, hogy a nádas 1981 óta természetvédelmi terület, mely több mint 98 hektáron terül el. Erre a fontos tényre a helyszínen semmiféle ismertető tábla nem utal. Érdemes lenne pótolni. 

A nádgazdálkodás nyomai

Mocsári nőszirom

A Nádas-tó nyugati íve

A Kengyeles-csatorna áteresze Makádon

Manapság a folyószabályozás, a feltöltés és a mezőgazdasági művelés miatt ez a nádas már inkább csak egy patkóra hasonlít. A lószerszámok közötti alaktani különbségek ebben az esetben átvihetők a felszínalaktan tudományába is. Makádon a kengyel és a patkó közötti különbség annyit tesz, hogy a nádas közepén található egykori sziget ma már csak egy félsziget. Részben a folyószabályozás is tehet arról, hogy a helyi legendárium szerint a tatár és török ellen menedéket nyújtó rejtekhely az idők során száraz lábbal megközelíthetővé vált. De nem ez volt az egyetlen változás, a Kengyeles-szigetet még 1865 körül is erdő borította, méghozzá keményfás ligeterdő. Ezt az erdőt azóta kiirtották, helyét mezőgazdasági művelés foglalta el és csak az egykori sziget partján maradhatott néhány fa. Makád település egykor egy ártérből kiemelkedő térszínen épült fel, előfordulhatott, hogy az árvizek teljesen körülölelték. A Csepel-sziget árvízvédelmi munkálatai során ez a helyzet 1899-1909 között gyökeresen megváltozott. A töltés lezárta a fokokat, ahonnan a Kengyeles rendszeres vízutánpótláshoz jutott, így az mentett ártéri területek vízutánpótlása megszűnt. A folyóvízi eredetű felszínformákat, azaz a táj mikrodomborzatát a mezőgazdasági művelés fokozatosan elegyengette. Ennek ellenére felülről nézve a tájat mind a mai napig kirajzolódnak az egykori folyóvízi formák a szántóföldek alatt. Azonban a Kengyeles hurok alakú medre egyáltalán nem illeszkedik a terület medermintázataiba. 

  • Ilyen jellegű túlfejlett folyókanyarulatokra leginkább Pakstól délre, vagy a Szigetközben lehet példát találni, ez a forma a Csepel-szigeten és tágabb értelemben a Duna Gönyű-Paks közötti szakaszjellegén egyedülálló. 
  • Holtágként ezen a szakaszon szintén egyedülálló a 270-320 méteres szélessége. Paraméterei alapján feltételezhető, hogy egy egykori főági mederről lehet szó.
  • Ennek a főági medernek más nyoma nem maradt a felszínen, ami alaposan megnehezíti az egykori meder azonosítását. 
  • Kellett lennie egy másik hasonló huroknak is, ahol az északi irányból folyó Duna irányt váltott és visszakanyarodott észak, azaz a Kengyeles felé. Ezt a hurkot azonban a későbbi kanyarulatfejlődés vagy oldalazó erózió elmoshatta, amikor a Duna felvette az egyenesen dél felé tartó futását.  

A Kengyelesi-Duna egykori medrének nyomvonalára, lefűződésének idejére, medrének későbbi sorsára csak egy átfogó tudományos kutatómunka tudna választ adni.

2021. május 23., vasárnap

Miről mesél az Aranyhegyi-patak régi torkolata?

Érdekes jelenségnek lehettek tanúi Óbuda polgárai száz évvel ezelőtt a Kaszásdűlőn. A Budapesti Hírlap 1920-as tudósítása szerint amikor az Aranyhegyi-patakot az új vasbeton mederbe terelték a vizét vesztett régi mederben potykák és keszegek tömkelege vergődött az iszapban. Ezt a kiszáradt medret az évek, évtizedek során fokozatosan feltöltöttek, beépítettek. Ma már nyoma sincs, leszámítva az utcahálózatot, amely két helyen még őrzi a több ezer éves nyomvonalat.

Medertakarítás az Aranyhegyi-patak torkolatában (forrás)

Mostani írásunkban ennek a patakmedernek követjük a nyomát a hidrológia, a régészet és a geomorfológia szempontjából. Utánajárunk mikortól és miért folyt éppen az Óbudai-ág felé, milyen okból kellett új mederbe terelni, hogyan tűnt el a régi meder, és mi köze ennek az egésznek a Duna egyik óholocén medréhez.

Az Aranyhegyi-patak a fővárosi Duna-szakasz jobb partján a leghosszabb (~23 km) és legnagyobb vízgyűjtővel rendelkező (~120 km²) mellékvízfolyás. Több forráságból ered Pilisszántó és Pilisszentiván között. Völgye a Pilisvörösvári-árokban északnyugat felől tart délkeleti irányba, forrástól a torkolatig, követve a Pilis és a Budai-hegység közötti szerkezeti vonalat. Átlagos vízhozama 0,3 m³/s, de az alsó szakaszt kialakításakor 25 m³/s LNQ értékre méretezték. Torkolata jelenleg az Újpesti Vasúti híd budai hídfőjétől északra található. Alsó szakasza kibetonozott mederben fut.

Az Aranyhegyi-patak mai torkolata az Újpesti vasúti hídtól északra

Medre az alsó szakaszon egy ponton megtörik (47.567175, 19.036721). Itt, a Keled út és a Kunigunda út találkozásánál ágazott le dél felé a patak régi medre, mely a kaszásdűlői lakótelep alatt, nagyjából a Búza utca vonalába haladt, majd érintve a Filatorigát HÉV megállót a Ladik utcai nagy kémény tövében ömlött a Dunába. 

Valahol itt ágazott ki a régi patakmeder és haladt tovább az Aranyos utca mentén, ahol a két autó látható.

A Budapesti Hírlap 1920. szeptember 16-i száma [1] már múlt időben beszél az új meder "üzembe" helyezéséről. Arról nem találtam adatot, hogy a halakat drasztikusan érintő kapavágás pontosan mikor történt, de az eltérő források 1916-1921 ill. 1917-1922 közöttre teszik a szabályozási munkálatokat. A meder rendezésének elhúzódásában szerepet játszhatott a világháború, ill. az azt követő bizonytalan politikai helyzet. És természetesen az is, hogy nem csak egy új medret kellett ásni, hanem új hidakat is építettek felette, többek között az esztergomi vasútvonal és a szentendrei HÉV számára. Meg kellett oldani a mellékvízfolyások becsatlakozását, valamint ki kellett küszöbölni azt a problémát is, amely végső soron a patakmeder áthelyezését tette szükségessé.

Erről a problémáról már 1826 táján részletes leírást közöltek, de feltehetőleg a helyzet ennél jóval régebben is hasonló lehetett: 

"...Ezenn Út félenn állo kö oszlopoknak, nyugatra egy északrol Délre folyo Patak látszik, melynek árka némely hellyeken 6–7 lábnyi mélységü is van. Ezenn Patakon nyáron, midön nagy Záporok vagynak, oly nagy sebességgel ömlik a’ Viz, hogy a’ Duna szélben a ki folyásnál sokszor attol lehet tartani, hogy az egész Töltést mellyen Út megy el, elszaggattya. A Töltés ugyan még eddig el nem szakadt az illyen alkalmatosággal, hanem ezen Esztendö Majus 28én Dél után 2 és 3 ora között felette nagy Zápor lévén, oly sebessen rohant a Viz az itt lévö, mint egy 8 ölnyi hosszaságú Kö Hidra, hogy az ki nem álhatván a’ Viz erejét öszve rogyott, és két harmada a’ sebessen folyo víztöl egészen elragadtatott, ugy hogy tsak az Északi oldal fala minden Arkus nélkül maradhatott meg. Igy lett vége hirtelen a’ faragott Köböl épült, és igen jó állapotban lenni látszatott Hidnak talám-azért is, mivel ennek elötte 5 Hetekkel töltetett el egy mindjárt mellette fellyül lévö, fábol valo Hid helye, melynél fogva a Víz folyás egy helyre szoritodván, a keskeny határt eröszakkal meg szélesitette, és maganak tágassabb határt szabott. Az itt ábrázolt Környéknek jeges Ár víz idején tsak nem minden része el öntödik, különössen a’ Kaszállok mellyek alatsonyabb hellyen feküsznek. Igy boritodtak el nevezetessen a’ Jég fel akadása miatt 1811ik Esztendöben, nem tsak az itt látszó Szánto Földek, Legelök, és Kaszállok, hanem az alatsonyabb Helyen fekvö Ország Utak is, egész a’ Szöllök allyáig, a’ belsö Fundusokkal és utszákkal edgyütt; Mely Víz nem fellyülröl ömlött ezenn Vidékre, hanem az Oh Buda és Uj Váras Újlak) között be tsapván keresztül a’ Várason nyugotra és a’ Csorda utszán fel felé ki rohanván, minden lapossabb részt elöntött, ugy hogy az Utasok a’ Szöllö Hegyre mentek fel, hogy a felsöbb Várasba bémehessenek." [Vörös László - Duna Mappáció] 

A régies nyelvezetű szöveg részletesen leírja egy átlagos óbudai árvíz lezajlását. Az Óbuda és Békásmegyer között elterülő sík terület némely része ugyanis árvízjárta terület volt. Jellemzően a Duna árvizei jelentették a nagyobb veszélyt, azonban egy-egy nagyobb esőzés után az Aranyhegyi-patak is kiléphetett a medréből, észak felől fenyegetve Óbudát. Azért is szükséges elsősorban a Duna árvizeiről beszélni, mert a fent említett szöveg utal arra, hogy a folyó elsősorban déli irányból fenyegette Óbuda és korábban Aquincum katonavárosának lakosságát. Ennek oka a terület felszínalaktanában rejlik, ezért érdemes ezzel a kissé bonyolult helyzettel is megismerkedni.

Mint említettem, az Óbudai-öblözetnek nem az egésze volt ártér, elsősorban a mai partvonal mentén húzódtak ármentes folyóteraszok. Ez a térszín nem volt egységes, a vizsgált területen, legalább öt, foknak talán nevezhető árok szakította meg a folytonosságát, ahol a Duna árvíz idején kiléphetett a középvízi medréből, elöntve a mögöttes árterületet, újra birtokba véve az évezredek óta elhagyott és jobbára feltöltődött medrét. 

Délen az első ilyen pont a szövegben is említett mélyedés volt Újlak és Óbuda között, ahol lefűződő mellékágaknál gyakran megfigyelhető módon a Duna nem "felülről", hanem "alulról" kezdte el visszatölteni a lefűződött medreit. Az alábbi térképen megfigyelhető második (2) ilyen mélyedés volt az egyik legmarkánsabb, az Aranyhegyi-patak régi torkolata a Ladik utca végén, a K-hídtól délre, utána következett a Graphisoft déli bővítése során feltárt, 3. századra datált (de az újkorig használatban lévő) limesút és a rajta található áteresz, ill. hídszerkezet (3) [2]. A negyedik árok (4) pedig nem más mint az Aranyhegyi-patak mai torkolata, ahol korábban a Rómaifürdő forrásaiból származó bővizű, (lőpor)malmokat is meghajtó vízfolyás érte el a Dunát. A legészakabbi pedig Csillaghegy északi részén szakadt ki a Dunából, és a terület nyugati, félkörív alakú határát rajzolta ki a Csillaghegyi-árok formájában. 

Az ármentes térszínt megszakító árkok Óbudán 1804-ben: (2) Filatoriumnál, (3) parti útnál a szántókkal jelzett területek között
(4) Elias Mühl (forrás), valamint az Aranyhegyi-patak mai nyomvonala

Miután a Duna az óholocént követő időszakban elhagyta a nyugati medrét, amely valahol a Mocsárosdűlő vonalában húzódott, a felszínformálás szerepét átvették a hegységkeret felől érkező patakok, melyek közül az Aranyhegyi-patak volt a legjelentősebb. Volt már róla szó, hogy nagyobb esők jelentősen felduzzasztották ezeket a vízfolyásokat. Ezáltal a hordalékszállító képességük is megnőtt, ami azzal járt, hogy a síkságon található dunai medermaradványokat fokozatosan feltöltötték. Az óholocén korig az Aranyhegyi-patak dunai (delta)torkolata a mai Törökkő (Óbudai temető) térségében volt. Mivel a Duna volt az erózióbázis, a patak itt rakta le a hordalékát. Az üledék vastagsága elérhette a 6-8 métert, felülről nézve legyező formájú hordalékkúpot építve. Ezen a kúppaláston aztán időszakonként változtathatta a folyásirányát. A hordalékkúp épülése nem állt meg azután, hogy a Duna elfoglalta a mai, keletebbre fekvő medrét. Ezt bizonyítja, hogy a patak hordaléka befedi a dunai eredetű kavicsrétegeket. Ám a patak által szállított hordalék mennyisége arra nem volt elegendő, hogy ennyi idő alatt egészen a mai Duna partvonaláig feltöltse az óholocén Duna-medreket. 

Mocsári üledékek és törmelékkúp fedi a dunai eredetű kavicsot (forrás)

Feltételezés csupán, hogy a Duna keletebbre vándorlása után az Aranyhegyi-patak elfoglalta valamelyik hegylábi, elhagyott Duna medret, és annak esését követve valahol az első, legdélebbi árok nyomvonalában Újlak és Óbuda között érte el az "Új-Dunát". Ennek részben ellentmond a lefűződő medrek morfológiai változása, miszerint az új mederben végbemenő bevágódás, illetve a folyóhátak kialakulása legelőször a lefűződött ágak alsó és felső torkolatát zárják le. Ezen a két ponton a legerősebb a feltöltődés, miközben a folyótól távolabb eső mederszakaszok viszonylag sokáig meg tudják őrizni a nyílt vízfelületüket. Érdekes módon mai ismereteink szerint az Aranyhegyi-patak mégsem a régi Duna-meder vonalát követve érte el a Dunát Újlak felett, hanem keresztülvágta magát kelet felé az ármentes térszínen, hogy az Óbudai-sziget mellékágánál torkolljon a Dunába. Sőt, a Tábor-hegy vizeit levezető Rádl-árok sem követte ezt a medret, hanem keresztezve azt az Aranyhegyi-patakba torkollott körülbelül a Szentendrei út filatorigáti HÉV felüljárójánál. 

Óbuda északi előterének római kori vízrajza (forrás)

A rendelkezésünkre álló régészeti és geomorfológiai adatok szerint az Aranyhegyi-patak legkésőbb a római kor óta ugyanazon a ponton érte el a Dunát, ahol az 1920-as mederrendezés előtt volt a torkolata. Erre a következtetésre jutott Schweitzer Ferenc is az aquincumi tájföldrajzi monográfiában: 

"Az Aranyhegyi-patak a római kori vízrendezést követően - mind a mai napig - a Kis-szigettől északra torkollik a Dunába." [3]

A Kis-sziget ebben az esetben a Hajógyári-, azaz az Óbudai Kis-szigetet jelenti. Schweitzer ezt az állítását külön fejezetben egy másik elmélettel is nyomatékosítja; szerinte ugyanis a Hajógyári-sziget római mérnökök munkája lehetett, mérnökeik az Aranyhegyi-patak legdélebbi szakaszából csinálhattak egy új Duna-medret. A témában a dunai szigetek blogon is jelent meg írás 2012-ben "Római mérnökök munkája a Hajógyári-sziget?" címmel. 

Schweitzer Ferenc ugyanakkor elejt egy fél mondatot arról is, hogy a rómaiaknak lehetett némi szerepe a katonaváros környezetét elmocsarasító patakok megrendszabályozásában. Ebbe akár az is beleférhet, hogy a katonaváros vizeinek rendezése során elterelték a délnek tartó vízfolyásokat és a településtől északra új dunai torkolatot ástak az Aranyhegyi-pataknak, átmetszve az ármentes parti hátat. Egy ilyen beavatkozás réven megnövekedhetett a beépítésre, művelésre alkalmas terület, valamint csökkenhetett az Aquincum katonavárosi épületeket veszélyeztető talajvíz szintje is. Erre bizonyíték lehet, ha Újlakon előkerül a rétegekből patakhordalék.

A katonaváros és a polgárváros között haladó út egy ponton keresztezte az Aranyhegyi-patakot, ennek a hídnak az alapozási maradványait feltárták a régészek. A Szentendrei út mai nyomvonalán húzódó ókori úttal párhuzamosan futott a Rómaifürdőtől kiinduló vízvezeték nyomvonala is. Ez az aqueductus ugyancsak keresztezte az Aranyhegyi-patakot. Alig fél kilométerrel északabbra, a Graphisoft park déli részén feltárt áteresz (3) paramétereiből akár az építés idején fennálló vízhozamra is következtetni lehet. Ráadásul ebben a térségben feltártak egy további hídmaradványt is, melynek a nyoma a felszínen ma is látható.

Római kori hídalap maradványa a K-híd közelében

A gróf Esterházy János rakpart forgalmas útja alatt egy hajléktalanok által látogatott épület mellett, látótávolságban a K-hídtól, mélyen lenn a Duna árterében egy cölöpalapozású római kőfal alussza lassan kétezer éves álmát. 1978-ban fedezték fel útépítés közben. Régészek szerint egy első században épült híd része lehetett, amely az Óbudai-szigetre vezetett át [3] [4] [5]. A már említett egyik dunaparti ármentes térszín legdélebbi csúcsán állhatott egykor, melynek a folytonosságát északon a Graphisoft ásatáson feltárt árok, délen pedig az Aranyhegyi-patak szakított meg. Helyzete egyértelműen kijelöli a Duna római kori partvonalát, amely kis változásoktól eltekintve a mai meder vonalát követi, valamint alapozási szintje (~100 m.B.f.) támpontot adhat az 1. század végi átlagos vízszint meghatározásához.

Akár a rómaiak, akár a természet maga alakította ki az Aranyhegyi-patak alsó szakaszát, az bizonyos, hogy a következő évszázadok során ez a vízrajzi helyzet csak az éghajlat változásának függvényében változott. Az éghajlatban bekövetkező változások nem a vízrajzi hálózatot módosították, sokkal inkább a vízfolyások vízhozamára, illetve vízállására voltak hatással. A kis jégkorszak idején, különösen a XVIII. században, a csapadékosabb időjárás miatt a Duna átlagos vízállása magasabb lehetett a mainál, és az árvizek is gyakrabban jelentkeztek. Ez gyakori elöntéseket okozott Óbudán és a megáradt Duna rendszeresen visszaduzzasztotta az Aranyhegyi-patakot. Ezáltal nem csak a Duna, de a patak is kiöntött a medréből elárasztva a mezőváros északi előterét, a Filatori- és Kaszásdűlőt. 

"A szabadon folyó szennyvizek lassan eliszaposítják az árkokat, néha nincs is lefolyásuk, vagy ha van, akkor a Duna emelkedése esetén ott jött a lakósság nyakára az árvíz, mint ahogy évtizedeken át így öntötte el évente kétszer a Filatori-gáton túli vidéket az áradó Duna, mely az Aranyhegyi árok medrén tódult az akvinkumi rétekre, utakra és házakra. Ott minden háznál csónak volt és napokon át ezeken hordták iskolába a gyerekeket őszkor, tavaszkor." [6] 

A helyzet megoldása viszonylag sokáig váratott magára, de még akkor is csak felemás megoldás született. 1881-1882-ben épült fel a Filatori-gát, mely a Vörösvári úttól a Bogdáni út nyomvonalán az Aranyhegyi-patak régi torkolatáig húzódott. Ez a töltés északról volt hivatott védeni Óbudát az árvizek ellen. A beruházáshoz kapcsolódóan 1882-ben zsilip épült az Aranyhegyi-patak torkolatához, melynek fő célja az volt, hogy a Duna visszaduzzasztó hatását megszüntesse. Ez tulajdonképpen sikerült is, csakhogy dunai árvizek idején a zsilip nemcsak áldásként, de átokként is funkcionált. A lezárt zsilip ugyanis szükségszerűen visszaduzzasztotta az Aranyhegyi-patakot, ami újfent elöntést eredményezett az esztergomi vasútvonalig tartó mélyebb területeken. 

A Filatori gát 1882-ben (mapire.eu)

Erre kínált megoldást az új, nyílegyenes patakmeder kialakítása az esztergomi vasútvonal töltésével párhuzamosan. Nemcsak a vasút kapott ugyanis töltést, hanem az új, 2100 méter hosszúságú patakmeder is. Az első, ideiglenes töltést már 1923-ban próbára tette, és alaposan megrongálta a Duna tavaszi árvize. Ezután a töltést magasították és erősítették, miközben ezzel párhuzamosan 1922-1925 között  további két kilométeres szakaszon rendezték a patak medrét egészen a Bécsi útig. A patakmeder 1924-ben burkolatot is kapott, hogy elkerüljék az üledék lerakódását és a meder elfajulását. A Kaszásdűlő és a Mocsáros belvizeit zsilipek, magas vízállás esetén átemelőtelepek juttatták az Aranyhegyi-patakba [7] [8]

Az Aranyhegyi-patak még meglévő torkolati szakasza és a Radl-árok 1944 tavaszán (mapire.eu)

Végszóként érdemes említést tenni az Aranyhegyi-patak felszámolt medrének további sorsáról is. Az 1970-es évek végéig légifotókon viszonylag felismerhető volt a patak régi medre az utcahálózatban, a telekhatárokban, sőt még a felszínen is voltak nyomai, mint csapadék elvezető árkok. Később ezt a terjeszkedő III. kerület fokozatosan felszámolta. 1978 decemberében készült el a szentendrei HÉV nyomvonal korrekciója, ami kiváltotta a Bogdáni úti szakaszt [9]. Az új nyomvonal az Aranyhegyi-patak torkolati szakaszához került a Ladik utca vonalában. Ekkoriban még mindig nyílt patakmeder volt itt, melyben a Rádl-árok vize, valamint a környék szennyvizei érték el a Dunát. E torkolati szakasz rendezése során a patak felett átívelő iparvágány helyét az autóforgalom vette át, ezzel párhuzamosan az árkot csatornázták és a föld alá került. Új kifolyót kapott, mely kb. 100 méterrel került délebbre a régi torkolattól. A jelentős átalakulást az alábbi két légifotó-részlet szemlélteti:

A torkolat közvetlen környezete 1963-ban (fentrol.hu)

Az új torkolat és a régi maradványa 1978-ban (fentrol.hu)

A patak középső szakasza 1981-1986 között tűnt el, párhuzamosan a kaszásdűlői lakótelep felépítésével, miközben az északi szakaszt részben az MVM Észak-Budai Fűtőerőmű építésének tereprendezésekor számolták fel. Felszínen ma már hiába keresnénk a patakmeder egykori nyomait. A tereprendezés, a feltöltés és az urbanizáció alig egy évtized alatt eltüntette ezt a patakmedret. Az úthálózat azonban két helyen megőrizte emlékét; délen a Ladik utca, északon pedig a Kunigunda útból kiágazó Aranyos utca nyomvonala fut vele párhuzamosan. 



Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] Budapesti Hírlap 1920 szeptember 16. 219. sz, https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BudapestiHirlap_1920_09/?query=aranyhegyi-patak&pg=80&layout=s

[2] Tóth Farkas Márton – Hajdu Barbara: Ásatás a Graphisoft Parkban: limesút és római híd. http://regeszet.aquincum.hu/asatas-a-graphisoft-parkban-limesut-es-romai-hid/

[3] H. Kérdő Katalin-Schweitzer Ferenc: Ókori táj, ókori város, Földrajztudományi Kutatóintézet 2011. http://real-eod.mtak.hu/4508/1/MTA_ElmeletModszerGyakorlat_66.pdf

[4] Ten Thousand Years along the Middle Danube Life and Early Communities from Prehistory to History 2011. Zsidi Paula: The role of the Danube in the topography of Aquincum

[5] Zsidi Paula: Hídfőállás az aquincumi polgárváros és katonaváros között https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/pages/Pannoniai_kutatasok/014_hid.htm

[6] Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám) https://library.hungaricana.hu/en/view/FSZEK_HelyiLapok_BudaiNaplo_1931/?pg=135&layout=s

[7] Fővárosi Közlöny, 1938 (49. évfolyam, 1-31. szám) 1938-03-22 / 17. szám https://adt.arcanum.com/hu/view/FovarosiKozlony_1938_1/?pg=712&layout=s

[8] Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972) IV. Hegyivizek, belvizek 

[9] http://hampage.hu/trams/5-os/index.html#BogdaniHEV

2021. május 16., vasárnap

Marasztalt folyó


A Soroksári-Duna 1872 óta hatalmas változáson ment keresztül. A folyószakasz egykor a Duna vízhozamának körülbelül harmadát vezette le, de a gubacsi zárás megépülése után átalakult egy hosszú állóvízzé. Ezen a Kvassay-zsilip megépülése és a kevéske friss víz beeresztése sem változtatott érdemben. A feszített víztükrű meder mellett rohamléptekben épültek fel a nyaralók az 1960-as évektől kezdődően, de a természet alkalmazkodóképessége is alkotott csodákat a folyón. Erről a kettősségről mesél Szendőfi Balázs legújabb természetfilmje, A marasztalt folyó. 


A film talán legfontosabb kérdése az, hogy beszélhetünk-e mindezek ellenére természetes tájról a Soroksári-Duna kapcsán?  Talán már csak megszokásból nevezzük ezt a szakaszt Dunának. Megdermedt már ez a folyó, ritka kivételektől eltekintve pár deciméteres intervallumban mozog a vízjátéka, megszűnt a kanyarulatfejlődés és a kiürülő meder miatt északon lassan alaposan leszűkült a meder szélessége. Ember alkotta táj a Marasztalt folyó, és az ember akarva akaratlanul is feltűnik a természetfilm kockáin, főszerepet kapva az urbanizált táj mentén élő halak, madarak, emlősök, és más, parányi élőlények mellett. Szendőfi Balázs filmjének talán az a legfőbbe erénye, hogy ezt az együttélést mutatja be nekünk, benne a természet élni akarását, de a kapcsolat legnagyobb problémáit sem véka alá rejtve. Erről a kapcsolatrendszerről beszélgettünk Balázzsal, érintve a legfontosabb természetvédelmi kérdéseket is, természetesen a Duna szempontjából.

-------

Dunai Szigetek (Pásztor Balázs és Szávoszt-Vass Dániel): A vizeket, vízpartokat mindenki szereti, a vízi élővilágot már nem feltétlenül (elég csak a szúnyogokra gondolni). A te életed, munkád szorosan össze van fonódva a vizekkel, vízi élővilággal, hogyan kezdődött ez a kapcsolat?

Szendőfi Balázs:
Talán a balatoni SZOT üdülőkben a nyolcvanas évek elején, amikor kisgyerek voltam, és a nyaralás fénypontja az volt, amikor apámmal kimentünk „hálózni” a vízhez. Egy ma is használatos csalihalfogó hálóval szórakoztunk, és küszökön kívül ritkán fogtunk mást, ám egyszer egy ismeretlen faj két példánya volt a hálóban. Semmilyen határozókönyvben nem találtuk meg őket, és évek múlva is talány volt, milyen halak lehettek. Ma már tudom: folyami gébek voltak, melyek idegen fajként az akkori határozókban még nem szerepeltek. Ennek az esetnek az izgalma ugrott újra képbe bennem, amikor 2007 táján autodidakta madármentőként egy nevelt szalakótafiókának fogtam apró naphalakat egy bányatóban. Ez az érzés azóta sem múlt el, ott és akkor ráállított engem a halkutató pályájára.

D.Sz.: A halkutatáshoz van-e szükség kamerára? Hogyan került képbe nálad a filmezés?

Sz.B.: A kutatási célú víz alatti filmezést még a kutatói engedélyem kézhez kapása előtt kezdtem, és éppen azért, mert akkoriban általában a kutatással járó halfogási tevékenységhez számos engedély és helyi hozzájárulás beszerzése volt szükséges, de egy kamera vízbe rakása nem járt halfogással, így azt egyszerű kirándulóként is megtehette bárki. Kisvizek, főleg patakok halfaunájának feltérképezésében hathatós segítség lehet néhány órányi statikus, víz alatti felvétel, de hamar rákaptam ezeknek az esztétikájára, és első filmtémám is adta magát: lakóhelyem, Budapest vizeinek és halainak bemutatása. Ez lett a Budapest halai című első filmem, de az akkor ugyanezzel a címmel elindított Facebook-oldal ma már jóval több ennél: egyfajta saját felület, melyen rendszeresen hírt adok a kutatással és a filmezéssel kapcsolatos eseményekről, vagy épp vizekkel, halakkal, ökológiával kapcsolatos problémákat vetek fel.

D.Sz.: Van-e természetfilmes "példaképed"? Ha van, mit szeretsz az ő filmjeiben, és meg tudod-e valósítani azt a te filmjeidben?

Sz.B.: Van, de nem természetfilmeseket sorolnék ide. A filmek készítésének módjában – furcsán hangzik, de – egyik inspirálóm Moldova György. Ahogyan ő a riportjait készítette, én is úgy indulok neki egy-egy táj természetfilmes felfedezésének. Ő egy üres jegyzetfüzettel, én néhány feltöltött kamerával, de előzetesen erőltetett forgatókönyv nélkül, azzal a módszerrel, amit klasszikusan anyaggyűjtésnek neveznek. Aztán mint dramaturg és vágó: Genndy Tartakovsky, többek közt a Samurai Jack atyja, vagy David Lynch. Ők sem szokványos természetfilmes-példaképek, úgy gondolom, de a jelenetek összerakása és a vágás, zenei aláfestés terén sok hatást tettek rám.

D.Sz.: A filmben a Velencei-tóhoz hasonlítod a tájat, de a Tisza-tó talán megfelelőbb lenne. Tekinthetünk természetes tájként a "Marasztalt folyóra"? Teremthet-e értéket egy olyan műtárgy mint a Gubacsi-zárás, vagy éppen a Kiskörei duzzasztó?

Sz.B.: Hogy ez a táj a Velencei-tóra emlékeztet, azt először épp a Dunai Szigetek blogon olvastam. Azért tetszett meg ez az összevetés, mert a mesterségesen formált tájat egy természeteshez hasonlítja. Ha a Tisza-tóhoz hasonlítanám, azzal egyrészt mesterségest hasonlítanék mesterségeshez, másrészt túl direkt utalást tennék az előző filmemre, ami a Tisza-tóról szólt. Ha létrejön egy élőhely, amely otthont ad számos védett fajnak és az egyik legsebezhetőbb ökológiai közösségnek (ami mondjuk egy láp), az mindenképpen értékes, különösen annak fényében, hogy az ember mennyi élőhelyet elpusztított már. Ha belegondolunk, itt lápok jöttek létre az emberi beavatkozás nyomán. Ez igen ritka, hiszen az elmúlt kétszáz évben inkább az volt a trend, hogy az ember a lápokat szisztematikusan felszámolta. Persze azt is tudni kell, hogy ezek a beavatkozások először elpusztítottak egy már meglévő ökológiai rendszert: a Tisza azon szakasza, amit a Tisza-tóval felduzzasztottak, azelőtt élő folyó volt, akárcsak az RSD. Itt romba dőlt az áramláskedvelő halak élőhelye, és csak azután sok évtizeddel kreált a természet (mely mindig feltalálja magát, ha hagyják) néhány új értéket ugyanitt.



D.Sz.: Miben látod a folyóparti urbanizáció legjelentősebb káros hatásait az élővilágra? Meg lehet-e győzni a parton élőket, hogy egy sekély, feliszapolódott mellékág, vagy egy szúnyogkeltető úszóláp igenis lehet érték?

Sz.B.: Évek óta próbálom erről meggyőzni az embereket, eddig nem sikerült. A törvény elméletben az „én oldalamon” áll, hiszen az ilyen élőhelyeket ökológiailag értékesnek ítéli meg és sok esetben természetvédelmi oltalom alá is helyezi. Odáig azonban el kell jutni. Sok élőhely a rendszeres „kezelés”, „takarítás” miatt nem jutott még el oda, hogy megfeleljen egy természetvédelmi terület kritériumainak, pedig magától már ott tartana. Számtalan helyen, legutóbb épp a Tápió-Hajta-vidéket járva jött szembe olyan lakos, aki éppen a bedőlt fákat, a hínárt, a nádat „takarította ki” egy természetes vízből úgy, mintha szemét lenne. Ez a lakossági szemlélet, ami „rendezett” környezetet akar maga köré, és a vezetőségi szándék, ami a szavazatok reményében ezt ki is szolgálja – szerintem ez a vizek körüli lakosok legjelentősebb káros hatása az élővilágra. Sok esetben pedig nincs is gyakorlati haszna, csak félreértelmezett esztétikai célokat szolgál egy-egy ilyen területrendezés. Csepelen például tavaly év végén a Kisduna-öböl teljes nádanyagát tövig levágták. Amikor ezt megemlítettem néhány helyi „potentátnak”, ők csak néztek nagy szemekkel, hogy de hát ez a nádnak is jó, azt néhány évente le kell vágni. Igen, ez a szemlélet a nádtermelőktől ered, akik a hasznosítandó nád elöregedését előzték meg ezzel, de ökológiai szempontból a nádnak semmi szüksége erre, sőt: az elöregedett száraz, avas nád számos védett vízimadárnak nélkülözhetetlen fészekanyaga.

Természetesen a nagyberuházások, beépítések, szennyvízbevezetések, kotrások is veszélyeztetik a vízi élővilágot, és sok esetben maga a túl sűrű emberi jelenlét – strandok, horgászok, motorcsónakázók, víziszínpadok és minden hasonló, amikor az ember „nem hagyja békén” a vizet és a vízpartot. Épp nemrég hallottam, hogy a Nagy-Britanniában bevezetett tavaszi általános horgászati tilalom (tehát amikor az emberek a vízpartra sem mehetnek) először nem is a halakra, hanem a vízparti növényzetre gyakorolt jótékony hatást, a megszűnt taposással nagyon szépen fel tudott nőni a parti sás és egyéb árnyékoló növényzet, és már ez is nagyon jót tett a halaknak és minden vízi élőlénynek.

D.Sz.: A természetfilmesek tényleg hidegvérrel végignézik, ahogy a madárfiókák belefulladnak a vízbe?

SzB.: A kakukk általi fiókakilökések során nem volt a közelben ember, én sem. A kint hagyott kamerák rögzítették az eseményeket. Egynél mégis ott voltunk operatőrök ketten is, amikor a kakukk egy másik kakukkot lökött ki. Bár nem vagyok híve a beavatkozásnak, azt utána kiszedtük, és mivel madármentéssel is foglalkoztam régebben, egy-két napig én neveltem. Aztán jelentkezett nálam egy madármentő (egyre több van belőlük az idők során), hogy hadd vegye magához, és ott a fiókának egy nap alatt sikerült elpusztulnia a nem megfelelő táplálás miatt.

D.Sz.: A film nézése közben sokat gondolkoztam azon, honnan kerülhettek a mocsárban élő lápi pócok és széles kárászok az egykor a Szentendrei-Dunához hasonló paraméterekkel rendelkező, (de később lezárt és elmocsarasodott) Soroksári-Duna úszólápjainak időablakaiba?

Sz.B: Az 1800-as évek végén, amikor például a csupics-szigeti úszóláp kezdett kialakulni és az ottani zárványok bezáródtak, a lápi póc még igen gyakori és közönséges hal volt a Duna mentén, a szélvizekben és öblökben, árkokban, kubikgödrökben mindenütt előfordult. Így lehetséges, hogy az akkor elszigetelődő élőhelyeken fennmaradt, míg a „főáramban maradó” helyekről kipusztult az emberi környezetváltoztatás hatására. Budapesten is van egy élőhelye, melyet Kőbányán a Rákos-patak mellett az 1800-as évek közepe táján ásott ki a Dreher sörgyár jogelődje jégtermelő tónak: az a hely akkor elszigetelődött, és emberi akarattól függetlenül is egy refúgiumot hozott létre a lápi póc számára, amely nemsokára a környékről is eltűnt.

D.Sz.: Ha rajtad múlna hogyan változna a Soroksári-Duna halainak fajösszetétele?

Sz.B.: Sajnos ez immár nem rajtam és nem is az emberen múlik, mert a legveszélyesebb idegenhonos halfajok már kiirthatatlanul itt vannak. A halgazdálkodási kezelés szerencsére néhány éve már értő kezekben van, így ezeket az idegen fajokat legalább már nem telepítik. Hasznos lenne intenzív gyérítési programot indítani ezüstkárászra, amurra, busára, razbórára, pisztrángsügérre, törpeharcsára, ugyanakkor fajmegőrzési (szaporítási és élőhely-megóvási, sőt, -létrehozási) programokat kezdeni az őshonos lápi póc, réticsík, széles kárász állományainak erősítésére. És nemcsak az RSD, hanem az egész ország vizeiben jó lenne egy kicsit ökológiaibb szemléletű halgazdálkodást folytatni, nemcsak a horgászok kedvenc halait telepíteni megatonnaszámra, hanem természetközelibb élőhelyeket létrehozni vagy revitalizálni a túlszabályozott folyószakaszokat. Ehhez azonban a vízgazdálkodást és a mezőgazdaságot is meg kellene reformálni – illetve re-reformálni –, úgyhogy ez a téma messzire vezet.

D.Sz.: Tapasztalható olyan jelenség a természetfilmek kapcsán, hogy ha népszerűvé válik és sokan megnézik, akkor az adott tájat veszélybe sodorhatja a megnövekedett népszerűség, akár a fellendülő idegenforgalom, felbukkanó influenszerek, egyéb természetfilmesek stb. szempontjából?

Sz.B.: Egyértelműen. Nemcsak a filmek hordozzák ezt a veszélyt, sőt, leginkább nem azok, hanem egy-egy, a közösségi oldalakra kiposztolt kép, amihez helyadat is társul. Így üldözték el a hobbifotósok a csepeli vidrát, mely egy aránylag forgalmas sétány mellett halászgatott reggelente hónapokon át. De híre ment, és amikor a hétvégi reggeleken már a természetben teljesen idegenül mozgó, harsány „fotósok” seregei várták a vidrát, az sok volt neki, és eltűnt a környékről. Ezért én soha nem szolgáltatok a kitett képeimhez helyadatot, és az sem tud elég korán felkelni, aki a film alapján szeretné megkeresni egy-egy közelről felvett állatfaj lelőhelyét.


D.Sz.: A forgatási helyszínek kiválasztása alapján úgy tűnik, hogy alaposan ismered Soroksári-ágat. Hogyan zajlott a helyszínek kiválasztása? Milyen előzetes helyismereted volt a Duna-ággal kapcsolatban?

Sz.B.: Halkutatóként Ráckevén és környékén már 2008 óta rendszeresen jártam, és a csepeli-soroksári szakaszon is sokszor megfordultam, de a többi részt a forgatás során ismertem meg. Ebben nagy segítséget nyújtottak az RDHSZ halőrei és helyi lakosok is. A helyszínek kiválasztása az eseményekhez köthető keresés alapján történt, a csukaívást például hetekig kerestem, mire elcsíptem a Balabánban. Máskor a találomra kihelyezett kamerákon utólag látszott, hogy legközelebb hová érdemes őket rakni.


D.Sz.: Van kedvenc szakaszod, kedvenc szigeted a Soroksári-Dunán?

Sz.B.: Mindenképpen az ökológiailag egyedi részek a kedvenceim, ahol a mocsarasodás elérte azt a mértéket, hogy megfelelő legyen a rá jellemző különleges fajok számára. Ezeknek a helyeknek egy része viszonylag zavartalan (mint az úszólápok belső részei), más része meglepően sűrűn lakott (mint a Balabán). A déli, makádi rész a nagy tereivel, az élő Duna közelségével a szívem csücske, a dömsödi oldalon kifutó csatornák megint csak egy külön világba, a Felső-Kiskunság pusztáira vezetnek. A soroksári csónakházak környéke pedig áraszt egy utánozhatatlan nyaralóhangulatot, amit megmagyarázni nem, csak érezni tudok, mert ennek az érzésnek gyökere a balatoni SZOT üdülős gyermekkorom tudattalanjára tekeredik. Szerintem sokan vagyunk még ezzel így.

A szigetek közül egyértelműen a Senki-sziget a kedvencem, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem épült be. De a már említett úszólápos szigeteket, a Czuczort és a Csupicsot is ide sorolnám.



D.Sz.: Hogyan fog szerinted kinézni 100 év múlva a Soroksári-Duna, mint folyó és mint élőhely?

Sz.B.: Kétesélyes kérdés. Ha az ember nem fékezi meg a folyamatos kényelem- és pénzhajhászást (és miért tenné?), akkor még sűrűbben beépített, kikotort, ökológiailag értéktelen, felfuttatott agglomerációs zóna lesz belőle. Ha valami csoda folytán ellenkező irányú lenne a kezelés személete, akkor válhatna még burjánzóbbá, még élettelibbé. Vagy maradhat ilyen is, mint épp most: ne feledjük, hogy a benne megmaradt természet hosszú évtizedek óta változatlan a sűrű emberi lakosság mellett is. Ha a sokasodás itt már nem folytatódna, akkor lenne esély megtartani a jelenlegi állapotot. 

D.Sz.: Egy hónappal a bemutató után milyen jellemző (pozitív, ill. negatív) visszajelzéseket kaptál a filmmel kapcsolatban? Vannak-e visszatérő kommentek?

Sz.B.: A pozitív visszajelzések eddig általam soha nem tapasztalt mértékben érkeznek. Sokaknál „betalált” ez a film, aminek nagyon örülök. Különösen örvendetes számomra, hogy a szöveget, a zenét és a vágást is kiemelik sokan, mert szerintem ezek egy természetfilm legfontosabb pillérei. Negatív jelzéseket csak az erős természetvédelmi felhangokat sokalló, a természetet a saját szolgájukként tekintő emberektől kapok.

D.Sz.: Nagyon sok gyönyörű víz, érdekes vízi élőlény, életközösség van hazánkban - és határainkon kívül is. Melyiket gondolnád megörökítésre érdemesnek, melyiket tervezed filmezni, és miért választottad a Soroksári-Dunát? Miről szólnak majd a következő filmjeid?

Sz.B.: Egyrészt az ember által szabályozott, igába fogott vizeket kerestem mindenhol, még a Tátrában is megtaláltam magamnak a vízerőművek témáját. A szépség bemutatása önmagában szerintem kevés, és napjainkra már hazug dolog is, mert minden, ami érintetlen és szép, az mára haldoklik ezen a Földön. A témaválasztásaimba a felkérések is beleszólnak, melyek közül azokat vállalom el, ahová a legtöbb örömmel mennék. Ilyen volt az RSD is, amit már az első filmem forgatása során is kinéztem magamnak, de hamar kiderült, hogy külön filmet kíván meg.

Rövidebb távon most lekötött három új film vállalása. A következő filmem, amit nemsokára befejezek, a Közlegények címet viseli, és a halgazdálkodók, horgászok által éppen aktuális közellenségnek kikiáltott kárókatonákról fog szólni. Ez egy dokumentumfilm lesz, melyben narrátor helyett a megszólaló szakértők és érintettek fognak beszélni. A legnagyobb kihívás a sallangmentesség, az objektivitás és a valóság megragadása ebben a rengeteg babonával, túlzással, tévedéssel, kettős mércével, túlfűtött érzelmekkel terhelt, kényes témában.

Ezután két újabb felkérésnek teszek eleget ugyanarról a tájról: a Körös-vidékről fogok két filmet forgatni. Ami ebben kihívást jelent, az az, hogy talán az eddigi legnagyobb területen fekvő, országhatáron túlra nyúló táj a téma, amiben egyébként a folyószabályozások során a legdrasztikusabban avatkozott bele az ember.

Hosszabb távra vannak olyan saját terveim, mint egy általános film a kisvizekről, vagyis az ország patakjairól, csatornáiról; a Budapest halai című filmem folytatása; egy film a felelőtlenül tartott kutyák és macskák elképzelhetetlen természetpusztításáról; s még jó pár, amiket korainak tartanék megemlíteni is. Szóval ötlethiányban nem szenvedek.

D.Sz.: Van-e olyan társadalmi változás a természetvédelemmel kapcsolatban, amelyet szívesen látnál a filmjeid hatására?

Sz.B.: Már volt is ilyen, ugyanis az első filmem hozzájárult Budapesten két új természetvédelmi terület létrehozásához. A Szilas-tó a XV. kerületben és Felsőrákosi-tó a X. kerületben kaptak helyi védettséget 2019. július 1-jétől. De alapvetően minden olyan kisebb-nagyobb változásnak örülnék, ami teret enged az ember mellett a természetnek is ezen a bolygón.

D.Sz.: Köszönjük szépen az interjút!

-------

Ajánló:

Budapest halai: https://www.youtube.com/watch?v=FR3IJFsOGiM
Budapest halai facebook: https://www.facebook.com/budapesthalai
A szőke tó: https://www.youtube.com/watch?v=pKm9dy47hJw
Hegyek-völgyek halai: https://www.youtube.com/watch?v=GVC04zYgVBs&t=358s
Szendőfi Balázs Youtube csatornája: https://www.youtube.com/channel/UCRiR50AlWmFGhOkjmaSO30w

2021. május 11., kedd

A Türr István által megrajzolt Mohácsi-sziget

A Mohácsi-sziget a Duna legismertebb szigetei közé tartozik. Ennek ellenére nem egyszerű meghatározni, hogy pontosan mit is értünk Mohácsi-sziget alatt, és pontosan mekkora a területe. A problémát az okozza, hogy keleti ága, a Baracskai-Duna hosszú évtizedek alatt elsorvadt, ezt később Türr István "revitalizálta" a Ferenc-tápcsatorna megépítésével, de ez azzal járt, hogy a Mohácsi-sziget területe alaposan átalakult. 

A Mohácsi-sziget 1784-ben (forrás)

Milyen földrajzi területet értünk tulajdonképpen a Mohácsi-sziget alatt? Milyen folyóágak határolják jelenleg és milyen futású folyóág határolta utoljára "természetes" állapotában? Jelentős-e a különbség e két állapot között? Mi tartozik hozzá és mi nem? Mivel ezekre a kérdésekre szakirodalomban mindezidáig nem találtam választ, e bejegyzés keretében megpróbálom bepótolni az elmaradást. Érdekes módon történetünk a szigettől kissé távolabb, a Vajdaság déli részén kezdődik.

A szerencsétlen csatorna

A Mohácsi-sziget sorsát közvetett módon az 1802-ben átadott bácskai Ferenc-csatorna létrehozása pecsételte meg. Kiss József mérnök alkotásának nem a sziget átalakítása volt az eredeti célja, hanem az, hogy mocsarakat csapoljon le, hajózó csatornával lendítse fel a Dél-Bácska gazdaságát, miközben lerövidíti a Duna-Tisza közti hajóutat. A csatorna dunai torkolata eredetileg Monostorszegnél volt, innen haladt a tiszai torkolat, Bácsföldvár felé. Mivel Ferenc császár csatornájának történetéről korábban már volt szó, most csak annyiban érinteném, amennyiben az a Mohácsi-sziget sorsát befolyásolta. 

Több szempontból sem volt megfelelő a csatorna dunai kezdőpontjának kiválasztása. A Ferenc-csatorna első zsilipje Monostorszegnél a Duna egyik túlfejlett kanyarulatánál volt. A zsilippel szemben egy Mala Adicza (máshol Bezdányi-sziget) nevű homokzátony feküdt. Ez a túlfejlett kanyarulat nem sokkal a csatorna átadása után, valamikor 1807 és 1822 között lefűződött, és létrejött egy korábban a Dunántúlhoz tartozó félszigetből a viszonylag rövid életű Kalandos-sziget. 
Itt fordult elő az a különös hidrológiai jelenség, hogy miután a Monostorszeg alatti kanyarulat is túlfejlődött, majd lefűződött—és ezzel kialakult a Liberland miniállam miatt jól ismert Sziga-sziget— a Duna a két átvágódás között, a korábbi medrében folyt a Kalandos-szigettől délre, de éppen ellenkező irányba!
Az új, úgynevezett Kántor-Duna kimélyülésével és kiszélesedésével párhuzamosan a Ferenc-csatorna elveszítette a vízutánpótlásának jelentős részét és a karbantartás elmaradása miatt több helyen feliszapolódott. A helyzet olyannyira kritikus volt, hogy az állam 1846-ban saját kezelésébe vette a csatornát, és egy új betápláló csatorna létesítése mellett döntöttek. 

A Ferenc-csatorna felső torkolati zsilipjének áthelyezése a Kalandos-sziget lefűződése után.

Az új helyszínt és nyomvonalat már az 1840-es években kijelölték Kiskőszeggel (Batina) szemben, a bal parton, de az 1848-49-es események hátráltatták a kivitelezést. A bezdáni, Ferenc Józsefről elnevezett torkolati zsilip végül 1854-ben készült el, és a betápláló csatornát a balparti fokok medrét felhasználva vezették Monostorszeg irányába, ahol a korábbi torkolati műtárgy alatt csatlakozott be. Érdekes módon a tápcsatorna felső szakasza körülbelül három kilométeren keresztül a Mohácsi-sziget déli határán folyó Baracskai-Dunával párhuzamosan haladt Bezdán felé, azaz éppen az ellenkező irányba. Hogy az árvizek ne tudjanak a Baracskai-Dunából átzúdulni a tápcsatornába egy töltést építettek ki a csatorna északi partján. Azonban a Duna kanyarulatfejlődése olyan gyors ütemben zajlott, hogy a Ferenc József-zsilip már az átadása idejében sem tudta maradéktalanul betölteni a szerepét; alacsony vízállás idején szünetelt a betáplálás. Nem volt más hátra, ismét egy új megoldás után kellett nézni. És itt jött a képbe a Baracskai-Duna.

A megdermedt folyó

1870-ben a Baracskai-Duna megdermedt. Egészen addig ez az ág jelölte ki a Mohácsi-sziget északi, keleti, sőt a déli határát is. Egykor ez volt a Duna-főága, melyet Pánya István kutatása szerint nevezték Vajasnak is [1]. Ez az ág alkotta egyben a történelmi Baranya és Bács-Bodrog vármegye határát is [2]. Egészen addig, amíg élő kapcsolata volt a főággal kanyarulatfejlődésével időről-időre változtatta a Mohácsi-sziget határvonalát. Ez a szerves fejlődés 1870-ben lezárult, miután a magyar állam 75 éves koncesszióban átadta [3] a Baracskai-Dunát az Itáliából a Kiegyezés után visszatelepült, bajai születésű Türr István vezette Ferenc-csatorna RT-nek [4]. Az RT annak érdekében jött létre, hogy megoldást találjanak a Ferenc-csatorna vízutánpótlására. Alaptőkéjét elsősorban külföldi, londoni befektetők adták. Zárójeles megjegyzés: 1896-ban ebben a társaságban igazgatósági taggá választották Kvassay Jenővel együtt Szávoszt Alphons ükapámat is. 

Egyik első lépésként Bátával szemben lezárták az akkor már Ó-Dunának is nevezett, fél évszázada halódó Baracskai ágat. Ezzel lezárult a Baracskai-Duna természetes (kanyarulat)fejlődése, a meder megdermedt. (Ez egy ilyen időszak volt, alig két év elteltével hasonló sorsra jutott a Csepel-sziget melletti Soroksári-Duna is.) 

A régi Baracskai-Duna a budzsáki hídnál.

A Mohácsi-sziget határa 1870-ben a következőképpen alakult: Bátával-szemben ágazott szét a főág, az 1465. folyamkilométernél. Innen a Baracskai-Duna Bátmonostor felé kanyargott, a településtől észanyugatra volt a Mohácsi-sziget legészakibb pontja a Nagysziget és Kissziget között. Innnen egy nagyobb kanyarulatot írt le Nagybaracskáig, mélyen belevágva a sziget területébe, nyugati irányban. Dávod felé viszonylag egyenes mederben folyt, majd Hercegszántónál következett a Klágya és Kadia két túlfejlett kanyarulata. Béregnél ekkor már lefűződött a Béregi Budzsák szinte tökéletes kör alakú kanyarulata, hozzáforrva a sziget fő tömegéhez. Bezdán felett még megkerülte a Kengyia-szigetet, majd Kiskőszegnél torkollt vissza a főágba. 

(forrás)

1870-től kezdődően Türr István vezetésével az egykori Szurdok-víz (eredetileg a Duna egyik fokja lehetett Baja és Szeremle között) medrét felhasználva új csatornát ástak Bajánál. Kezdőpontja a Sugovicánál volt, onnan haladt Bátmonostorig, ahol a csatorna becsatlakozott a Baracskai-Dunába. Az új tápcsatorna—melyet neveztek Ferenc-tápcsatornának és Baja-Bezdáni-tápcsatornának is—részben felhasználta a Baracskai-Duna medrét, ahol nem, ott annak a kanyarulatait vágták át, mint például Nagybaracskánál a Füzes-Dunát és Hercegszántónál a Klágya és Kadia kanyarulatát. Végül Bezdánnál a Sebesfoki-zsilipnél érte el a korábbi, 1854-es tápcsatorna nyomvonalát. Fenékszélességét 6 ölben (=11,5 m) határozták meg, szabályozott vízszállítása 3-6 köbméter másodpercenként [5]. Érdekességként megemlíthető, hogy a csatorna megépítésével a Baracskai-Duna egykori vízrendszere a Dunától átkerült a Tisza vízgyűjtő területéhez

Az 1875-ös átadást követően a Ferenc-tápcsatorna vált a Mohácsi-sziget új határává. Legészakibb pontja Bajára került, a Deák Ferenc-zsilip mellé és az új meder és a kanyarulatok átvágása révén alaposan megnövekedett a sziget területe. A legnagyobb ilyen terület Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye legdélebbi települése, Szeremle község volt a Sugovicától délre. További területek kerültek át a szigethez Bátmonostor és Nagybaracska nyugati határában, Hercegszántónál a Kadia, miközben a Klágyát levágták a Mohácsi-szigetről. 

A Mohácsi-sziget területének változása 1870 óta.
1. Bezerédi-sziget 2. Szabadság-sziget 3. Mocskos-Duna 4. Sirina erdő 5. Debrina-sziget.
A. Ferenc-tápcsatorna új medre révén a Mohácsi-szigethez kerülő területek, B. A Mohácsi-szigettől a Duna-Tisza-közéhez került terület, C. Trianon után elcsatolt terület
 
Eközben nyugaton a Mohácsi-ág aktív mederformálása zajlott tovább, ami további folyószabályozási munkálatokat tett szükségessé. 1870 után került át a Dunántúltól a Mocskos-Duna öblözete, cserében a Dunántúl "megkapta" a Sirina erdőt és vele együtt a Külső-Bédát. Folytatódott a zátony és szigetképződés is a Mohácsi-sziget mentén, többé-kevésbé a szigethez forrt a Bezerédi-sziget, a Szabadság-sziget és a déli országhatárnál a Debrina-sziget. Azért többé-kevésbé, mert az utóbbi években a Szabadság-sziget, majd idén a Bezerédi-sziget mellékágát is revitalizálták, azaz tulajdonképpen megszüntették a kapcsolatot a Mohácsi-sziget fő tömegével. 

Árvízvédelmi töltés Dunafalvától délre, a főág mentén

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a Baracskai-Duna és a Ferenc-tápcsatorna tényleges "megdermedése" további három évtizedet vett igénybe. A Türr-féle munkálatok során a tápcsatorna szigeti oldalát ellátták egy árvízvédelmi töltéssel, ami szinte minden árvíz alkalmával átszakadt. Az 1875-ös felavatás után rögtön érkezett az 1876-os árvíz, ami az 1838-as árvíz után a második legnagyobb volt a Dunán. Ekkor 16 helyen szakadt át a töltés, és zúdult be a főág vize a töltés anyagával együtt a a tápcsatornába [6]. Ennek két oka volt; elsősorban a Mohácsi-sziget nyugati oldalán nem létezett egybefüggő, szabványos árvízvédelmi töltés, másodsorban a Mohácsi-sziget kelet felé lejt, azaz a belvizeket és az árvizeket a régi Baracskai-ág vezette le. Ez utóbbi miatt komoly gondot okozott a tápcsatorna töltése, ugyanis ez akadályt képezett a szigeten összegyülekező vizek számára és ez a pangó víztömeg a sziget mezőgazdaságának komoly károkat okozott. Ezt a problémát csak a XX. század első éveiben sikerült orvosolni, amikor megépült a nyugati oldalon az árvízvédelmi töltés, keleten, a tápcsatorna mentén pedig öt modern szivattyútelep, amelyek a belvizeket emelték át a csatornába [6]. Mindeközben a főági medermélyülés újra azt eredményezte, hogy kisvíznél nem jut elegendő víz a csatornába, ezért a Deák Ferenc-zsilipnél 1914-1916 között felépült egy 3 m³/sec kapacitású szivattyútelep.

Területe: ismeretlen

Mint láttuk a sziget területe alaposan megnövekedett 1870 után. A Türr István által átrajzolt Mohácsi-sziget konkrét kiterjedéséről azonban meglehetősen tág határok között szóródnak az adatok. Már ahol egyáltalán közölnek ilyen adatot. 1841-ben Fényes Elek [7] 60 000 katasztrális holdban határozta meg a sziget területét, amely mai értéken körülbelül 345 négyzetkilométer. Más forrásokban előfordul 270 négyzetkilométer [1] és 380 négyzetkilométer is [4]. De hogyan fordulhat elő, ekkora különbség egy dunai sziget esetében?

Elképzelhető, hogy a sziget határának pontatlan meghatározása ebben szerepet játszhat. Ennek tisztázása érdekében térinformaikai módszerrel (QGis) próbáltunk az EOTR 10 000-es térképek alapján utánajárni mekkora lehet a Mohácsi-sziget kiterjedése.  

Az 1870-ben megdermedt sziget alakja nyugaton még változott a meder természetes alakulása és a folyószabályozási beavatkozások miatt. A Sirina erdő el-, és a Mocskos-Duna hozzácsatolása nagyjából ugyanakkora területet érintett. A kisebb szigetek ekkor még nem forrtak hozzá a Mohácsi-sziget területéhez. Ez alapján a Mohácsi-sziget területe 1870-ben körülbelül 250 négyzetkilométer volt. Északi és déli pontja között mért legnagyobb távolság 28,5 kilométer, kelet-nyugati irányban mért legnagyobb kiterjedése a Szabadság-sziget vonalában pedig 17,5 kilométer volt. 

1920-ban "Trianon" lecsípte a sziget tizedét, mintegy 25 négyzetkilométert a Hercegszántótól délre meghúzott országhatárral. Ez a mozzanat azonban földrajzi értelemben nem módosítja a sziget kiterjedését. 

Ezzel szemben jelenleg a Mohácsi-sziget észak-déli kiterjedése 34 kilométerre nőtt, miközben a területe körülbelül 307 négyzetkilométer lett. Nézzük, hogyan jön ki ez az érték:

250,6 négyzetkilométer, a Mohácsi-sziget kiterjedése 1870-ben
+35,4 négyzetkilométer, a szeremlei határ a főág, a Sugovica, a tápcsatorna és a régi Baracskai-Duna (ma: Füzeséri Holt-Duna) között
+16,6 négyzetkilométer, a baracskai és a bátmonostori kanyarulatnál
+1,2 négyzetkilométer, a baracskai Füzes-Duna kanyarulata
+6,4 négyzetkilométer, a hercegszántói Kadia
-3 négyzetkilométer, a levágott hercegszántói Klágya kanyarulat

=307,2 négyzetkilométer, 

ebből Magyarország területére esik: 282,2 négyzetkilométer.

A Mohácsi-sziget északi része (jobbra) és a Pandúr-sziget (forrás: wikipédia)

Ebbe újfent nincsen beleszámolva a Mohácsi-sziget mentén fekvő Bezerédi-sziget (1,3 km²), a Szabadság-sziget (0,52 km²) és a Debrina-sziget (0,25 km²) sem. Továbbá hiányzik a felsorolásból a Pandúr-sziget (13 km²) is, hiszen azt egy élő Duna-ág, a Sugovica választja el a Mohácsi-szigettől, annak ellenére, hogy Magyarország kistáji besorolása alapján a Pandúr-sziget is a Mohácsi-síkhoz tartozik [8]. Hosszú távon ezek a szigetek ugyancsak a Mohácsi-sziget területét fogják gyarapítani.

Mi lett volna, ha a bezdáni zsilip kellően ellátja a feladatát és nincs szükség a tápcsatorna megépítésére? Ebben az esetben a fokozatosan elsorvadó Baracskai-Dunát ugyanúgy lezárták volna, a Mohácsi-sziget nyugati oldalán vezetett árvízvédelmi töltés építése idején, azaz legkésőbb 1900 körül. Vízutánpótlástól megfosztott medre rohamos gyorsasággal feltöltődött volna, elsősorban az északi szakaszán, ahogy a Soroksári-Dunai is a felső szakaszán szűkült leginkább. Ez bizonyos szakaszokon itt is végbement; a tápcsatorna építése során levágott holtmedrek (Füzeséri Holt-Duna, Fás-Duna) többségében már nem találni nyílt vízfelületet. Türr István egyrészt tehát újrarajzolta a Mohácsi-szigetet, megszüntette a természetes keleti ágát, másrészt viszont meg is őrizte a szigetet az utókor számára. 


Felhasznált irodalom:

[1] Pánya István: A Mohácsi-sziget középkori topográfiája. 2020.  

[2] Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 2. (Pest, 1837)

[3] 1870. évi XXXIV. törvénycikk 

[4] Erdősi Ferenc, Lehmann Antal: Mohács földrajza, Mohács 1974. 388 p.

[5] Koch György–Szalay Miklós–dr. Varga István: Felső-Bácska vízgyűjtő-gazdálkodásának tervezése, A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése III. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.) 

[6] Ihrig Dénes: A magyar vízszabályozás története, Országos Vízügyi Hivatal 1973

[7] Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 1. (Pest, 1836)

[8] Csorba Péter: Magyarország kistájai, Debrecen 2021.

2021. május 2., vasárnap

Négy dunai erdőrezervátum

2021. Április 22-én, a Föld Napja alkalmából újabb erdőrezervátum jött létre a Pilisi Parkerdő területén. A Rózsakúti Üzemi Erdőrezervátum egy 20 hektáros magterületből áll Galgamácsa településen. Galgamácsa ugyan nem a Duna partján található, de az új erdőrezervátum jó alkalom arra, hogy megnézzük, találunk-e hasonlókat a Duna mentén?


Ember kizárva

Erdőrezervátumnak azokat a védett erdőket nevezzük, ahol az ember nemkívánatos vendég. Ennek a nemkívánatosságnak két fokozata van, ugyanis az erdőrezervátum védőzónából és magterületből áll. A külvilág hatásainak tompítása érdekében kialakított védőzónában például megengedett a természetközeli erdőgazdálkodás, valamint a vadászat is, de a magterületen minden emberi tevékenységet beszüntetnek, annak érdekében, hogy az élővilág a maga ura lehessen és hosszú távon zavartalanul fejlődhessen. Ide csak kutatási céllal (amihez az illetékes nemzeti park igazgatóság engedélye szükséges), valamint ismeretterjesztés okán, a nemzeti park által kijelölt vezetővel lehet belépni. Erdőrezervátumokban nem vezetnek túristaútvonalakat, ha volt is ilyen korábban, a kijelölés után ezeket azonnal megsemmisítették és új útvonalat alakítottak ki. Léteznek olyan erdőrezervátumok, amelyek kizárólag magterületből állnak, ilyen például a Gönyű melletti Erebe-szigeten található védett terület. Többségük 2000-ben, rendeleti úton jött létre.

Dunai erdőrezervátumok

A galgamácsai erdőrezervátum megalapításáról szóló cikkben olvasható, hogy összesen 63 erdőrezervátum létezik Magyarországon, de a magyar Erdőrezetvátum Program honlapján 71-et találni (lásd fenti térkép), és ez 2001-es adat. Ebben a felsorolásban a galgamácsai értelemszerűen még nem szerepel. Ha átböngésszük a listát, nem nehéz észrevenni, hogy a legtöbb közülük a Bükkben található, de ezt leszámítva az országban viszonylag egyenletesen oszlanak el az erdőrezervátumok. Még az Alföldre is jót néhány. Mivel a Duna magyarországi jellemzően alföldi vagy kisalföldi tájon kanyarog, a dunai erdőrezervátumok is az Alföldhöz vagy a Kisalföldhöz tartoznak.  

Felülreprezentált ebben a listában a Gemenc környéke; a dunai erdőrezervátumok 75%-a itt található. Nem véletlenül. Haynald Lajos kalocsai érsek döntése révén a Gemenci erdő kimaradt az ármentesített sárközi területek köréből, így jöhetett létre Közép-Európa egyik legjelentősebb ártéri erdeje. Ennek egy részén erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás folyik, kiegészülve némiképpen a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz kapcsolódó idegenforgalommal. 

ER-29 (HU)Buvat, Keszeges-tó Erdőrezervátum (Sárköz) 262,6 ha84.8 ha + 177,8 ha
A legnagyobb dunai erdőrezervátumot valamilyen szempontból minden irányból a Duna határolja, de mégsem sziget. A négy Duna közül kettő holtág; a Grebéci-Duna és a Decsi-Nagy-Holt-Duna, egyikük csak a kotrásnak köszönhetően maradhatott élő; a Rezéti-Duna, valamint a főág keletről. Központja a Keszeges-tó, ami egy fokon kapcsolódik a Rezéti-Dunához.
ER-30 (HU)Dél-Veránka, Sasfok Erdőrezervátum (Sárköz) 194,9 ha54.8 ha + 140,1 ha
Akármerre indulunk a Veránkai üdülőtől a Veránka-sziget felfedezésére, mindenfelé belépni tilos táblával találkozunk. Ennek köszönhetően reménytelen eljutni a sziget déli csúcsához, a Nagyrezéttel szemben található Sasfok erdőrezervátumhoz. A Rezéti-Duna hajtűkanyarja jelenti a sasfoki rezervátum védőterületét. 
ER-31 (HU)Kádár-sziget Erdőrezervátum (Sárköz) 82,3 ha50.8 ha + 31,5 ha
Nem kapcsolódik szorosan a Gemenchez a Kádár-sziget, egyfelől azért, mert a Duna "túlsó", azaz bal partján található, Szeremle községtől északnyugatra. A lakott területektől a Pandúr-sziget "szigeteli el", valamint egy lezárt mellékág, ezért a főágról jóval könnyebb megközelíteni. 
ER-47 (HU)Erebe-szigetek Erdőrezervátum (Kisalföld) 64,4 ha64.4 ha + 0 ha
Térben távolabb, Győr-Sopron-Moson megyében is található egy erdőrezervátum, a már említett erebe-szigeti. Gönyű mellett található, de közigazgatásilag Nagyszentjánoshoz tartozik. A szövevényes sziget-rendszerről korábban részletesen írtunk a blogon. Kialakulása közvetlenül a folyószabályozás számlájára írható. A sziget ugyan már létezett korábban is, de a mai formája sok sziget és zátony összeolvadása során jött létre, amit egy folyószabályozási mű okozott. 

A gemenci erdőrezervátumok elhelyezkedése

Ellentétes érzelmek kavaroghatnak az emberben e négy terület kapcsán. Hiszen itt nagy valószínűséggel nem találkoznánk tömegekkel, nincsenek quadosok, szemetelő kirándulók, csendben élvezhetnénk a Dunai tájat. Csakhogy ide mi sem tehetjük be a lábunkat, az emberiség saját magát tiltotta ki ezekről a területekről. De gond ez? Sok ez a pár száz hektár? Elég ennyi rezervátum, vagy több kellene? 

Láthatólag ezek amúgy is nagyon nehezen megközelíthető területek, ahol a természet újra a maga ura lehet, fejlődését közvetlenül nem befolyásolja az ember. Jó eséllyel bizonyos idő elteltével jó eséllyel őserdőkké válhatnak a nem is túl távoli jövőben. Kialakításukat azonban érdemes korlátok között tartani. Az sem jó, ha kevés az erdőrezervátum és az sem, hogyha a településekhez közel eső erdőkből fokozatosan kitiltják a lakosságot, az ugyanis ellenérzéseket szülhet. Természetvédelmi szempontból mindenképpen szükséges, hogy további ártéri erdők kerüljenek hasonló szigorú elbírálás alá annak érdekében, hogy a dunai ökológiai folyosó minél jobb állapotban fennmaradhasson. Terjedésüknek azonban gátat szab a gazdasági érdek, és itt nem csak az erdő-, vagy vadgazdálkodásra kell gondolni, hanem például az új dunai hidak építése is érinthet ilyen területeket (pl. a nemzeti parki védettség alatt álló Égető-sziget és a Vácnál tervezett híd). 

Dunai szigetek kapcsán sok terület járna jól az erdőrezervátumi státusszal, ezeknek azonban jó része jelenleg semmilyen vagy minimális védettség alatt áll. Természetvédelmi szempontból jogi beavatkozással is lehet védeni őket, de megoldás lehet az is, ha a hivatalos szervek a bejutást nehezítik meg a kőszórások megbontásával, vagy kotrással. Reméljük idővel az erdőrezervátumok, országos vagy dunai viszonylatban egyre többen lesznek. Rövid távon ez a természet érdeke, de hosszú távon az emberiségé is. 


Ajánlott és felhasznált források:

  • https://www.erdorezervatum.hu/Buvat_Keszeges-to
  • https://www.erdorezervatum.hu/Del-Veranka_Sasfok
  • https://www.erdorezervatum.hu/Kadar-sziget
  • https://www.erdorezervatum.hu/Erebe-szigetek
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91rezerv%C3%A1tum
  • https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0000004.kom
  • https://dunaiszigetek.blogspot.com/2019/11/erre-be-az-erdorezervatumba.html
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...