2020. január 13., hétfő

Túllépni a Csele-patakon?


"A hely, ahol a hadsereg föl volt állítva, 
Mohácstól egy mérföldnyire feküdt, 
a mellette elfolyó Dunától fél mérföldnyire."

Ahogy közeledik a mohácsi csata fél ezredik évfordulója, egyre gyakrabban olvasni a csatatér kutatás legfrissebb híreiről, kutatóktól és lelkes amatőröktől egyaránt. Nem csak történészek, de geográfusok is vizsgálják a Mohácstól délre elterülő táj történetét. Az ő feladatuk az ötszáz évvel ezelőtti táj rekonstruálása, amelynek peremén mint akkor, most is ott kanyarog a Duna. A közös kutatómunka eredménye révén nem csak a csatatérre vonatkozó ismereteinket, a csata lefolyását ismerhetjük meg jobban, hanem a hidrológia szempontjából a korabeli Dunáról is egyre több részlet derülhet majd ki.

II. Lajos király holttestének feltalálása (Székely Bertalan festménye után - forrás)

A Dunai Szigetek blog viszonylag sokszor és sok szempontból foglalkozott már a mohácsi Dunával, de az 1526-os csata csak 2019-ben egy Index.hu-s cikk kapcsán került a figyelmünk előterébe. A Pécsi Tudományegyetem Természetföldrajzi Karának kutatói számos új hipotézissel álltak elő a Duna szerepével kapcsolatban (legutóbb: Pap Norbert, Gyenizse Péter, Kitanics Máté és Szalai Gábor: Mohács 1526 - A történelmi táj rekonstrukciója c. írása a Rubicon magazin 2020/01 számában, amelyet teljes egészében a mohácsi csatának szenteltek). Az ismeretterjesztő írások és előadások formájában korábban is megjelent hipotéziseket többen kritizálták azóta (például: B. Szabó János cikke, Hadtörténeti Közlemények 2019/IV.), ami azt jelzi, hogy a mohácsi csatatér és a Duna viszonyának kutatása még koránt sem ért minden kétséget kizáróan véget.

Egy hipotézissel mi is szeretnénk gazdagítani a csatatér kutatását. Véleményünk szerint a korabeli Mohács mellett kanyargó Duna-medrek rekonstruálásában hatalmas segítséget nyújthat a Mohácsi-szigeten található Riha morotvató földrajzi szempontú vizsgálata. Mostani blogbejegyzésünkben arra is rá kívánunk világítani, hogy a Duna korabeli medreinek feltárása segíthet a csatatér eseményeinek rekonstruálásában, miközben a hidrológia is rengeteg új ismerettel gazdagodhat a csatatér (had)történeti kutatásából. 
"A mocsár is nem egyet nyelt el mély örvényeiben: sokan azt mondták, hogy a király is ott pusztult el. Azonban később egy meredek part hasadékában lelték meg Mohács fölött, fél mérföldnyire a Csele nevezetű falu alatt. Ezen a helyen akkor a Duna áradása miatt a szokottnál magasabban állott a víz: itt fulladt bele a vízbe lovával együtt úgy, ahogy fel volt fegyverkezve. Még mások is vesztek itt el, valamivel arrább találták Trepka András és Aczél István holttestét." (Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról
A korabeli településhálózat és Duna-medrek Drusza Tamás korábbi elképzelése alapján. (kép forrása)

A mohácsi csatatér egyik lelkes amatőr kutatója, Drusza Tamás novemberben kereste meg a blogot azzal a kéréssel, hogy segítsünk tisztázni hol folyhatott 1526-ban a Duna és  hol nem. A közös munka eredménye egy 2019 december végi poszt lett "A mohácsi csata rekonstrukciója" facebook oldalon. Az együtt gondolkodás során számos érdekes szempont merült fel, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a mohácsi csatához, sokkal inkább ahhoz, hogyan lehet 500 év távlatából rekonstruálni egykori folyóágakat egy olyan ártéri területen, ahol a laza üledékek miatt meglehetősen gyors a kanyarulatfejlődés dinamikája. Talán az a legpontosabb válasz, hogy nehezen, de szerencsére rendelkezésünkre állnak viszonylag stabil támpontok; korábbi kutatási eredmények, térképek, leírások és hidrológiai párhuzamok. Történetünk valahol ott kezdődik, amikor Mohács környékén először megjelent a Duna.   

Dunai teraszok Mohács környékén

Földtörténeti értelemben a Duna nem is olyan régóta folyik Mohács térségében. Egészen a pleisztocén végéig a folyó a Vecsés-Kecskemét-Szeged irányú árkos süllyedéken a Maros irányában folyt. A Würm eljegesedés végén Ráckevétől Mohácsig több kisebb süllyedés térítette fokozatosan a Dunát a ma ismert észak-déli irányba. A Holocén kor körülbelül 10 ezer éves időtartamban a Duna a mai folyásirányához képest mind keleti mind nyugati irányban is eltért. Hat-nyolc ezer évvel ezelőtt a Duna például még a Kiskunsági-főcsatorna helyén folyt. Mohácstól nyugatra is megtalálhatók az ős-Duna nyomai. A Duna legnyugatabbi ága által alámosott félhold alakú magaspart a Csele-patak torkolatától Lánycsókon, Nagynyárádon és Majson keresztül éri el a Baranyavári-hegységet. Későbbi süllyedések visszatérítették a Duna medreket keleti irányba. 

Egy kevésbé markáns folyóterasz Mohácstól délre rajzolódik ki az 56-os út vonalától keletre. Az itt húzódó magaspart alacsonyabb és tagoltabb is a fent említettnél, A mohácsi csatához kapcsolódó területen, azaz a Duna jobb partján két nagyobb folyókanyarulat és a közé félszigetként ékelődő Kölked település alkotja. Ez egy éles természet- és gazdaságföldrajzi határ volt a történelmi időkben, ami elválasztotta egymástól a művelésre alkalmas és ártéri területeket. Ma már mentesített ártér a magaspart és a töltések közötti terület, de azelőtt a Duna árvizei rendszeresen elborították; mint ahogy Brodarics István leírása szerint 1526-ban a csata napján is:
"Mint fentebb már mondottuk, ezen a helyen óriási, széles síkság terül el, sem erdő, sem cserjék, sem víz, sem domb nem bontotta meg, csak bal felől, közötte és a Duna között volt egy iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal, ahol utóbb sok halandó pusztult el. Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár." (Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról)
1526-ban az iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal benőtt ártér egészen a kisebbik (kölkedi) folyóterasz lábáig kifutott (az más kérdés, hogy vajon Brodarics erre a területre utalt-e a leírásában). Ez az ártér azonban ezer esztendővel a mohácsi csata előtt bizonyíthatóan élő Duna meder volt. Altinum erődjét Kölkedtől északra a rómaiak közvetlenül a Duna fölé magasodó folyóhátra építették fel. Mivel a Duna jobb partján kiépült római "ripa" szinte mindegyik létesítménye közvetlenül a folyó partján épült (a nagyobb katonai táborok folyami átkelőket őriztek), kijelenthetjük, hogy a pannóniai Duna ott kanyargott közvetlenül a római erőd alatt. Ez már csak azért is volt fontos, mert az utánpótlás java része is folyami úton érkezett. Altinum elhelyezkedéséből mindössze a Duna római kori jobb partját lehet rekonstruálni, a több mint húsz kilométer széles ártért bebarangoló folyóágak meghatározásához komolyabb kutatást kellene végezni. Miután a római segédcsapatok 400 után elhagyták Altinumot a Duna még egy ideig ott kanyargott az erőd mellett, erre szolgál bizonyítékként a homorú partszakaszon épült erőd alámosott és leomlott keleti része. Azt nem tudni, hogy ez a folyókanyarulat mikor fűződött le, de következtetni lehet az erőd hiányzó részéből; ez az időtartam talán egy-két évszázad lehetett. 

Altinum erődje alatt az ártér az út túloldalán kezdődik (forrás)

Ugyanez a folyóterasz Kölkedtől délre is megtalálható; ezt az északinál jóval nagyobb és fiatalabb folyókanyarulat alakította ki. A Vizslaki-rétnek nevezett meder egy-két méterrel mélyebb az északinál, ez a szintkülönbség nem tűnik túl soknak, de míg a Kölkedtől északra található meder formáit részben felülírta a mezőgazdaság, addig a Vizslaki-rét mind a mai napig vizenyős terület. Ez a folyókanyarulat az altinumival legfeljebb egyidős, de inkább fiatalabb lehetett. Lefűződésének azonban már 1526 előtt meg kellett történnie, ha igaz rá az, hogy a korabeli források mocsárként írják le, ahová az 1526 augusztusi árvíz idején kiléphetett a folyó. Közvetlenül felette, a magasparton futott a római hadiút, melynek törökdombi megtörése jelezheti azt, hogy a Duna ezt a nyílegyenes utat egy ponton alámosta, futásának megváltoztatására kényszeríthette. 

Az említett két kanyarulat élő korában, amikor a jobb partot alámosta mindenképpen kevesebb vizet szállított mint a Mohács mellett elfolyó főág manapság, ugyanis:
A Duna valamivel Bátaszék fölött két mederbe oszlik: a nagyobbik meder Túlsó-Magyarországot hasítja, sík mezei területet, a kisebbik Bátaszéket és Mohácsot mossa, majd mindkét ág Mohács alatt összeömlik, és így szigetet alkot. (Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról)
Brodarics István idejében a Mohácsi-sziget még Bátaszéktől északra kezdődött, később a sziget felső csúcsa fokozatosan dél felé vándorolt; a XIX. sz elején már Báta környékén szakadt két ágra a Duna. Ez az állapot egészen a XIX. század első évtizedéig állt fenn, amikor a Báta-környéki folyószabályozási munkák következtében a vízhozam döntő többsége a Mohácsi-szigettől nyugatra folyt le, lassan elapasztva a régi főágat, a Baracskai-Dunát. Ez az elapadt ág azonban tovább őrizte a hozzá kapcsolódó közigazgatási határokat, Baranya vármegye keleti határa továbbra is a bácskai magaspart előtt kanyargott. 

Mekkora lehetett a középkorban a Mohácsi-Duna mérete? Ez évről évre változott a kanyarulatfejlődés miatt. Néhány tényező azonban nagy valószínűséggel megállapítható. A mai állapothoz képest a középkori Mohácsi-ág 
  • vízhozama kisebb volt, 
  • kanyarulatainak hossza nagyobb, ezáltal az esése kisebb; 
  • ebből következően sebessége is jóval lassabb volt
  • sekélyebb is volt, 
  • a sodorvonal pedig jobban kilengett a folyó középvonalához képest, azaz a Mohácsi-Duna hatalmas kanyarulatokat írt le 
  • továbbá az árvizek sem tetőztek olyan magasan, mint manapság, hiszen a hullámteret még nem szorították mesterséges akadályok közé.  


A mohácsi csatatér egy 1968-os műholdfelvételen.

Eddig kizárólag a Duna jobb partjára koncentráltunk, de ahhoz, hogy elképzelésünk lehessen, mekkora is lehetett a középkori Mohácsi-ág nem kell mást tennünk, mint átmenni kompon Mohácsnál a szigetre és felkeresni a Rihát. A Riha-tó jelenleg a Mohácsi-sziget legnagyobb morotva tava, mely akkor fűződött le, amikor a Baracskai-Duna volt a főág. Az első katonai felmérés 1783-as mohácsi szelvényén ugyan rossz helyen ábrázolják, de a lefűződés ekkor már kétségtelenül megtörtént. 

Ártéri felszínformák (forrás)

Mohácsnál a Duna medre laza üledékes, főleg agyag iszap és homok szemcseméret-tartományba esik. Hiányzik innen az a kavics, ami keménysége folytán stabilabb medret eredményezne. Laza üledékben egy folyó kanyarulatfejlődése is másképpen zajlik. Abban az esetben ha a folyó sodorvonala eltér a középvonaltól a folyó kanyarogni kezd. Tulajdonképpen ez a folyó természetes állapota, amikor a  víz a homorú partélt elmossa, miközben a domború partélen az elmosott hordalékot felhalmozza. A domború partszakasz nem egységesen épül, hanem periodikusan, mélyebb és magasabb felszínformák váltakoznak egymással. Ezeket a szakirodalom sarlólapos és övzátony sorozatként ismeri. Ez a sorozat rajzolódik ki a légifelvételen a Riha-tótól nyugatra; a világosabb sávok a magasabb, a sötétebb sávok a mélyebb térszínt jelölik. Ezen a területen a kanyarulat a déli partot fokozatosan elmosta, miközben az északit építette. A Duna szép ívű kanyarulata lassan dél felé vándorolt, majd valamikor túlfejlődött és átszakadt a keskeny földnyelv. Egy szó mint száz, amíg a kanyarulat át nem szakadt és a Duna megtalálta a mai egyenes útját délkelet felé a Riha-tó belső íve és az oda vezető, egyre keskenyedő földhíd a Dunántúlhoz tartozott.

A Rubicon cikkben a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportja 50 méteres szélességet feltételez a mohácsi ágnak, az ő elnevezésük szerint a "Szakadék-Dunának". Ez első olvasatra is rendkívül kevés. Az alaposan lecsökkentett vízhozamú Mosoni-Duna torkolati szélessége Vének alatt ennek jelenleg több mint kétszerese. Egy ilyen keskeny meder nem lett volna alkalmas arra, hogy a magyar hajóhad Mohácsot kikötőként használja. A Riha kanyarulata, amelyben egy középkori dunai sziget is lapul reliktumként (Por-sziget) ennél jóval szélesebb volt és még most is az. A nádas (és sziget) nélkül mért nyílt vízfelület eléri itt a 140 métert, de a lefűződés időpontjában ez a 200 métert is meghaladhatta. Véleményem szerint 1526-ban a Mohács mellett elfolyó Duna szélessége ehhez az értékhez állhatott közelebb. 

A mohácsi csata és a Mohácsi-sziget rajza (forrás)

Amennyiben a Riha szélességét vesszük alapul kizárhatjuk azt, hogy II. Lajos király a balparton, azaz a Mohácsi-szigeten fulladt volna bele a Dunába. Mivel a Budára vezető út Mohácstól északra közelítette meg először a Dunát, ezért elképzelhető, hogy a király ezért igyekezett éppen a Csele-patak torkolata közelében átkelni a túlsó partra. Oda, ahol még nem portyáztak török csapatok és ahol esetleg találkozhatott volna Szapolyai János erdélyi csapataival. De árvíz idején épeszű nehézlovas feltételezhetően nem ugrat bele egy kétszáz méternél is szélesebb megáradt folyóba a kilábalás reményével—úgy, hogy a túlparti ártér is víz alatt van, sőt még egy, a mohácsinál szélesebb ágat is át kell később úsztatnia, hogy elérjen Nagybaracskára—hacsak a törököktől való vélt vagy valós félelem nem kergeti bele a folyóba. Utóbbi esetben a halál  nagy valószínűséggel már a mohácsi oldali ártéren beállt. Ami visszatérve bejegyzésünk címéhez akár történhetett a Csele-patak torkolata alatt is. (A pécsi kutatók a halál pontos helyét a bal parton feltételezik, valahol a Szabadság-sziget mellett futó árvízvédelmi töltés vonala környékén.) Ha a Riha 1526-ban még élő meder volt, Mohács mellett egy sokkal kanyargósabb Dunát kell feltételeznünk, ami méreteiben a Tisza mai alsó szakaszához hasonlíthatott. Természetesen arra is megvan a lehetőség, hogy a Riha jóval több mint 500 éve lefűződött. Ebben az estben a későbbi medrek által bejárt terület jelentősen leszűkül, de még mindig egy 2-4 km széles ártérről beszélhetünk, ahol a Riha lefűződése után a Duna felülírta a korábbi medreit.


Ha a Riha tótól tovább sétálunk kelet felé, még Hercegszántó előtt egy érdekes analógiát fedezhetünk fel a Klágya és Kadia kanyarulatánál. Helyezzük át ezt a fenti ábrát Mohács környezetébe. Északkeletről, Szekcső felől érkezik a Duna Mohácsi-ága (Ferenc-tápcsatorna). Mohács városánál folyása megtörik és keleti irányban alaposan belemar a Mohácsi-szigetbe, ennek a kanyarulatnak maradványa a Riha (Klágya). Majd visszafordul nyugat felé és a szimmetria jegyében belemar a Dunántúl magaspartjába is Altinum erődfalai alatt (Kadia). Aztán Kölkedtől keletre vagy tovább folyik a már ismert medrében, vagy egy újabb kanyarulatot képez a Vizslaki-réten. Később a kanyarulat túlfejlődik és átszakad valahol közvetlenül Mohács alatt (hercegszántói zsilip) kiegyenesítve a medret délkeleti irányban. Ez a szakadás egyfelől lerövidíti a medret, másfelől megnöveli az esését és a munkavégző képességét. A finom szemcsés hordalék kimosódik, a meder kimélyül és a környező területeken a talajvíztükör is alábbszáll. Szárazabbá válik az ártér, a későbbi áradások pedig megkezdik a morotvák feltöltését, amely a főmederhez közel gyorsabban, attól távolabb (lásd Riha) lassabban megy végbe. 

Hipotetikus ábra Mohács környéki Duna-kanyarulatokról a Riha kanyarulatának átszakadása idején.

A Riha morotvája mindenképpen figyelemre méltó kiindulópont lehet a középkori Duna-medrek viszonyainak feltárásához és a mohácsi csatatér pontosabb meghatározásához, ezért érdemes lenne a Riha holtmedrét közelebbről — e laikus bejegyzésben leírtaknál alaposabban — megvizsgálni földrajzi és hidrológiai szempontból egyaránt.

2020. január 1., szerda

Egy évtized a Dunán - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2019-ben


10 év nagy idő egy ember életében is, nemhogy egy (réteg)blog szempontjából. Amikor 2009. augusztus 6-án megjelent az első írás még nem gondoltam volna, hogy 10 év múlva is létezni fog, sem azt, hogy országhatárokon belül és kívül is híre megy, más szerzők is csatlakoznak és ennyi dunai szigetre eljuthatok és ennyi ajtó kitárul a blog előtt. A mostani évzáró bejegyzés annyiban lesz rendkívüli, hogy a sikerek mellett a meg nem valósult dolgokról is beszámolok. 

Dunai szigetek műtárgyak fotópályázat. Gyurcsányi Ágnes: Szigetköz zúgó

Amikor 10 éve útnak indult a Dunai Szigetek blog, még teljesen egyedül voltam. Értem ez alatt a szerzőtársak és a család hiányát is. Idővel mindkettő alaposan megszaporodott és ez azt eredményezte, hogy azzal párhuzamosan, hogy egyre több ember vette ki a részét a blog működtetéséből azzal, hogy írt, ötletet adott, hozzászólt, lektorált, együttgondolkodásra ösztönzött. A család megjelenése, majd alapos kibővülése ellenben azt eredményezte, hogy a blogra fordítható idő (szigetek bejárása, könyvtárazás, személyes találkozók, konferenciák, cikk írására való felkérések) jelentősen csökkent. 2019-ben már két kézen lehetett csak megszámolni mennyi megkeresést kellett visszautasítani. Ez az idő egészen biztosan nem lesz több 2020-ban.

A meg nem valósult dolgok mellett beszámolhatok megvalósult dolgokról is. 2019-ben három olyan cikk is volt, amit külsős szerzőtől olvashattak: A ráckevei vízimolnárokról Nagy Attila írt két részletben, a Hárosi-szigetről pedig Bíró József. Mellettük fontos megemlíteni azt is, hogy a 49 megjelent írás közül elenyészően kevés volt az olyan, amiben valaki más rajtam kívül ne működött volna közre valamilyen formában, akár ötlettel, akár képpel, akár meghívással. Felsorolás nélkül is szeretnék nekik köszönetet mondani!

Wachau orra

2019-ben összesen 89498 oldalletöltést regisztrált a blog, ez napi 245-nek felel meg, összesen 84 országból olvastatok minket. 49 új írás jelent meg, ez nagyjából a heti egynek és havi négynek felel meg. Ezzel együtt már 670 cikk jelent meg a Dunai Szigeteken. 

Eocén bordák Nyergesújfalun

2019-ben bejártuk a tágabb Duna-medencét Ausztriától az Al-Dunáig, meglátogattuk a Szentendre-szigetet, a soroksári Molnár-szigetet, Bédát és a Gabriella-szigetet, felkutattuk az eltűnt kisoroszi révet, emlékeztünk a Háros-sziget katona múltjára, bemutattuk a vízimolnárok életét Ráckevén, vasúti sínek után nyomoztunk a déli országhatárnál az ártéri erdőben, de jártunk hordalékos Duna konferencián, találtunk egy érdekes árvízi emléket az Újpesti vasúti hídon és Nyergesújfalun egy ugyancsak érdekes földtani jelenségen osztozkodva írtunk a Pangea bloggal közösen.

A Ferenc József híd roncsai (ábra: NORBIT)

Olvasottság tekintetében érdekes jelenség játszódott le a blogon. 2019-ben a legolvasottabb írás oldalletöltést tekintve a tavalyinak mindössze 15%-a volt. A drasztikus visszaesésnek véleményem szerint két oka lehetett, egyrészt az írások nem jelentek meg szélesebb olvasóközönség számára, pl. nem számolt be róluk országos hírportál. Másrészt a facebook elkezdett pénzt kérni a megjelenésért, így valószínűleg a Dunai Szigetek követői közül csak kevesekhez jutott el egy megjelenő cikk híre. Ez úgy tűnik jövőre sem lesz máshogy. 2019-ben ezek voltak a legolvasottabb írások:


Kilátás a Helemba-szigetre a Kovácspataki-hegységből. Ekkor még nem borította el a szigetet az ártéri erdő.
Külön érdekessége a képnek a még meglévő Kis-Helembai sziget, amit azóta elkotortak.

2019-ben a szokásosnál sokkal kevesebb szavazat érkezett, ez talán betudható a szigetek relatív ismeretlenségének vagy annak, hogy a szavazás a kezdetektől lefutottnak tűnt és nem kapcsolódott hozzá olyan elkeseredett küzdelem, mint a korábbi években. 2019-ben kétharmados többséggel, a Rácalmási Nagy-sziget lett az "év dunai szigete", hetedikként a sorban, leelőzve a dunavarsányi Domariba-szigetet és a viszonylag ismeretlen nagyszentjánosi Erebe-szigeteket. Gratulálunk a nyertesnek! Utóbbi szigetet a Dunai Szigetek blog nevezte és az előző évek hagyományaihoz igazodva lett harmadik.  Íme a végeredmény:


Köszönjük olvasóinknak kitartó figyelmüket! Idén facebook közösségünk is tovább nőtt, immár 5600 követő felett tartunk már, ami bangladesi kamuprofilok nélkül kivételesen sok embernek számít.


Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Szávoszt-Vass Dániel
Alsógöd

2019. december 30., hétfő

Attila sírja a zagytározó kazettáin legelő vadlovak szigetén


A címbe talán még bele lehetett volna illeszteni a semmibe vezető hidat, meg az ember által félig elárasztott, "dákosított" nevű al-dunai szigetet, ugyanis mostani írásunkban ezt a négy témát járjuk körül a romániai Ómoldova mellett található 345 hektáros Osztrovó (Oстрво=Sziget)-sziget kapcsán. 



Az Al-Duna "felső bejáratánál", Galambóc vára és a Babakáj-szikla felett, a moldovai medertágulatban található Osztrovó szigete, ahol a sziget utótagot akár el is hagyhatnánk, hiszen a szerb kifejezés önmagában is sziget értelemmel bír. Ugyan a sziget 1920 óta Romániához és nem Jugoszláviához, vagy Szerbiához tartozik, mégis szerb neve van. A román parton fekvő Ómoldova település sokáig szerb többségű volt, de az etnikai viszonyok, mint a Bánságban oly sok más helyen is a románság javára billent. Ez az átbillenés megfigyelhető a sziget elnevezésében is. A szigettel foglalkozó román nyelvű írásokban egyre több helyen bukkan fel a 

Decebal-sziget (Insula lui Decebal din Moldova Nouă

elnevezés a hivatalos "Ostrovul Moldova Veche" mellett. Ez az elnevezés nem kapcsolódik Decebal király kőbe vésett arcmásához, az innen távolabb, a Kis Kazán-szorosban látható, a Mraconia öbölnél. Sokkal inkább kapcsolódik a múlt átírásához, eldákosításához, de ez a téma már túlnő a Dunai Szigetek blog keretein.   

Az Ostrovo-sziget valamikor a XIX. század közepén

8 éve már írtunk a szigetről, azonban azt az írást több szempontból is meghaladta az idő. A cikkben szereplő hídról kiderült, hogy nem is híd, sőt a szigetet keresztül-kasul szelő töltések sem töltések. Hanem az Ómoldova feletti völgyben megbúvó Újmoldova rézbányászatához kapcsolódó létesítmények, amelyek a román rendszerváltás előtt komolyan fenyegették a sziget és az Al-Duna élővilágát. 

A "Zagyhíd"

Zagytározót a Duna kellős közepére? 

1989 előtt Romániában viszonylag kevés esélye volt annak, hogy környezetvédők megakadályozzanak egy természetpusztító bányászati, vagy bármilyen más állami beruházást. Az Osztrovó szigeten sem a környezetvédőknek köszönhetjük, hogy nem töltötték fel a Duna kellős közepére épített zagytározó kazettákat újmoldovai zaggyal, sokkal inkább annak, hogy 1989 után lemondtak erről a tervről, annak ellenére, hogy már a hídnak látszó szerkezet is megépült, amin keresztül a zagy a szárazföldről átkelhetett volna az Osztrovóra. 

A bánya, a zagytározó és a meghiúsult zagytározó

Két nagyobb kazetta található a szigeten, ezeket többé kevésbé víz tölti ki, amely csak a felszín (töltések) alatt van kapcsolatban a Dunával. Ezeket tekinthetjük a sziget tavainak. A töltések összekötik az Osztrovó két szigetmagját, az északi csúcson található összefüggő futóhomokos dűnékkel borított területet a nyugati oldalon, elszigetelten álló, hasonló eredetű Hunka-dombbal. Ez a kifejezés sem túl szerencsés, ugyanis a "hunka" szerbül ugyancsak dombot, halmot jelent.


Itt (is) van Attila sírja! 

A szép, szabályos, kurgán-szerű Hunka megmozgatta a környékbeli népek fantáziáját, különösen azokét, akik hallottak arról a legendáról, miszerint a hun nagykirályt egy folyó kellős közepére temették három fémkoporsóba. A pozitív felszínforma ennek az elméletnek némiképpen ellentmond, ezért a helyiek hozzáköltöttek a legendához. Eszerint Attilát valóban a folyómederbe temették, de meghagyták minden vitéznek, hogy egy sisaknyi földet hozzanak magukkal a temetésre. Ebből a fejenként egy sisak földből egy egész emberes halom emelkedett a folyóban. A tetejét szépen ellapogatták, majd távoztak. Bár ez a mozzanat ellentmond annak a legenda-részletnek, hogy a temetés szemtanúit helyben lemészárolták. 


Attila musztángjai

Attila király legendáját idézi a szigeten élő vadló-kolónia is. A helyiek ehhez is költöttek egy legendát: Attila kedvenc lova a gazdája halála után elszökött, hogy megkeresse a sírt, majd a sír tövében családot alapított és letelepedett. Utódai már közel százan legelésznek a Duna közepén. Ez a vadnyugati idill kissé profánabb módon jött létre, mintegy másfél ezer évvel Attila király halála után. Ezeket a lovakat ugyanis az ómoldovai szerb gazdák legeltették rendszeresen Osztrovón, még az 1970-71-es elárasztás után is. 1989 ebből a szempontból is törés Osztrovó életében. A román források szerint a szigetre járó lovas komp 1989 után egyszerűen megszűnt és a lovak ottmaradtak magukra, gazdátlanul. A történet valóságtartalmának valószínűleg csak helyben lehetne utánajárni, mint ahogy a Hunkára is alaposan ráférne egy georadaros felmérés, már csak a tetején látható épületmaradványok miatt is.


Az Attila-legendát, mint ahogy a Decebal-sziget elnevezést is azon helyi törekvések számlájára írhatjuk, hogy Ó- és Újmoldova városa lehetőleg a legtöbb magyar és román turistát tudja a térségbe, ezen belül a szigetre vonzani. A sziget hasznosítására 2019-ben készültek is tervek, szabadidőközponttal és környezetbarát anyagokból készült szállásokkal, így közel 200 új munkahely létesülhetne a szigeten,a mely még így is jobban járna, mint a zagytározókkal. 

Osztrovó 2004 óta természetvédelmi terület, de nem csak a szárazföld, hanem érdekes módon a környező Duna-meder is két méteres mélységig. Ebbe belatartoznak mindazok a területek is, amelyet a Vaskapu I-es erőmű kedvéért fél évszázada elárasztottak. A teljes védett terület így összesen 1627 hektár, aminek csupán 21%-a emelkedik a Duna fölé. Talán jobb lenne a szigetet nem beépíteni a turisták kedvéért, akik éppen a sziget érintetlensége miatt látogatnának el ide. 



Ajánlott és felhasznált irodalom, valamit a képek forrásai:

2019. december 23., hétfő

Első fotó az újszülött Kis-Háros-szigetről


Nagyon sok ember él még Magyarországon, akik idősebbek a nagytétényi Kis-Háros-szigetnél. 

A Kis-Háros-sziget felbukkan az 1940-es légifelvételen (forrás: Hadtörténeti Múzeum, szelvény: 5062_1)

Nemrégiben a BudapestVideo.hu honlapra felkerült egy ismeretterjesztő videó a Kis-Háros-szigetről, amely a sziget rejtett természeti értékeit mutatja be. A közel három hektáros terület 1999-ben került természetvédelmi oltalom alá, hat évvel a nagy testvér Háros-sziget védetté nyilvánítása után. A videó kapcsán visszatértünk egy 8 évvel ezelőtti írásunkhoz, amelyben egy látszólag megoldhatatlan és azóta is megválaszolatlan kérdés merült fel: pontosan mikor keletkezett a Kis-Háros-sziget?
"A Kis-Háros-sziget zátonyként született a folyószabályozások következtében, valamikor a XX. században. Pontos születési dátumot lehetetlen meghatározni, hiszen a kavicspad szépen fokozatosan emelkedett ki a Duna habjaiból." 
Mielőtt a fenti légifelvétel előkerült volna, a kérdésre csak annyit lehetett volna mondani, hogy valamikor 1967 előtt, ugyanis ez a legkorábbi légifelvétel a szigetről a fentrol.hu honlapon. A korabeli térképek rendszerint lefelejtették a kisebbik Háros-szigetet. Nincs rajta az 1941-es katonai térképen és ugyancsak hiányzik az 1958-es városrendezési alaptérkép Nagytétényi szelvényéről. Holott a Baross Gábor telep Dunáig lenyúló utolsó házai mellett már az 1941-es térképen szerepelhetett volna, ami az 1940-ben készült légifotót illeti. Ezen pedig — hacsak nem egy légypiszok került a térképre — az a fekete folt bizony a Kis-Háros-sziget és annak legelső megörükítése a folyamatosan születő és pusztuló dunai szigetek történetében. 

A Kis-Háros-sziget 1968 őszén (fentrol.hu)

Az a fekete maszat több okból sem lehet légypiszok. Ha összevetjük az 1968-as légifotóval, akkor láthatjuk, hogy az elhelyezkedése stimmel. Az 1940-es képen a folyó színe és az elöntött parti részek alapján nagyon úgy tűnik, hogy egy árvízi helyzetben repültek át a nagytétényi part felett. A vízből mindössze a kavicszátonyon frissen felcseperedett fák koronái állnak ki. Ez a kavicszátony pedig éppen azért került oda ahová, mert a nagytestvér Háros-szigetet 1911-ben a parthoz kapcsolták (érdekesség, hogy a Háros és a Hunyadi-szigetek vélhetően egészen 1950-ig Szigetszentmiklóshoz tartoztak közigazgatásilag és csak a Nagy-Budapest koncepció révén kerültek át a fővároshoz (bővebben itt olvashatnak a Háros-sziget történetéről).

A Kis-Háros-sziget tehát 1940-ben már szigetként funkcionált, a rajta megtelepedett alig néhány fa métere alapján nem tévedünk nagyot, ha a sziget keletkezését az 1930-as évek második felére tesszük. Ebben az esetben a kora 80-85 év körül járhat. 

Búcsúzóul itt a bejegyzést ihlető ismeretterjesztő film a szigetről:



Köszönet a stábnak a gondolatébresztő munkáért! 

Források:

2019. december 18., szerda

A Duna eocén bordái


A Duna eocén bordái Nyergesújfalunál 2018. október 22-én. (White Raven aerial photography)

Nem csupán a régészek örülnek a dunai kisvíznek, a geológusok is rengeteg érdekes dolgot találhatnak a szárazulattá váló mederben. Nyergesúfalusi kezdőképünk tavaly október 22-én készült, mindössze három nappal a valaha mért legkisebb dunai vízállás előtt. Ebben a rendhagyó bejegyzésben a Pangea bloggal közösen jártunk utána miféle "bordák" bukkantak elő és akadályozták a hajózást Nyergesújfalunál az "Ínséges napok" idején.

Egy mesterséges "borda" a sok közül (1735 fkm)

Nemcsak ezen a szakaszon bukkantak elő különleges földtani érdekességek a tavaly őszi alacsony vízállás idején, ilyen például a budapesti Ínség-szikla, a dunakeszi oligocén rétegek vagy a nyergesújfalusi "bordák". Külön érdekesség, hogy a felsorolt kibukkanó kőzetek geológiai értelemben (időben) nem is esnek egymástól olyan távol, sőt képződésük is ugyanahhoz az üledékgyűjtőhöz köthető. Az Ínség-sziklát alkotó tűzköves homokkő és a dunakeszi oligocén rétegek lerakódása között körülbelül 10 millió év telt el. Valahol e kettő között félidőben képződött mai bejegyzésünk témája, az a nyergesújfalusi márga, amely a Duna medrében és a Gerecse északi nyúlványaiban egyaránt felszínre bukkan. Legszebb feltárása azonban kétségkívül a Nyergesújfalu nyugati határán magasodó Sánc-hegy meredek északnyugati oldalában található. Ez a magaslat nem keverendő össze az érdi Sánc-heggyel, amelyről ugyancsak a Dunára tekinthetünk alá. A nyergesi Sánc-hegy átlagosan 46 méterrel magasodik a folyó fölé, a Duna alámosása következtében létrejött meredek partfallal.

Ortomozaik a Sánchegyről és a régi erőd alapjairól. 2018.07.25. (White Raven aerial photography)

Ezen a szakaszon a Duna keresztül-kasul bebarangolta a tájat, széles ártért alakítva ki magának. Szemközt, a szlovák oldalon a szántóföldek régen elhagyott medreket rejtenek, közülük a legnagyobb Dunamocsnál kanyarodott el észak felé, medrének vonalát a Búcs, Muzsla, Ebed magaspart jelöli ki, amely egészen Párkány nyugati részéig tart. Ezen belül volt még egy folyómeder, ami Karva és Dunamocs között szakadt ki a főágból és csatlakozott a fent említett mederhez. Számos eltűnt sziget bukkan elő az egykori mederben műholdképeken, légifelvételeken. A nyergesi Sánc-hegy eocén tömbje hasonló hatással van a Duna folyására, mint az esztergomi Várhegy; kissé észak felé téríti el a folyót.

Már az ókorban felismerték a Sánc-hegy stratégiai helyzetét; a római hadvezetés Crumerum néven erődöt létesített itt, mellette pedig egy kisebb polgárváros is létrejött. Miután a rómaiak elhagyták Pannóniát az erőd romba dőlt, de a kegyelemdöfést Rákóczi seregei adták meg Crumerum romjainak, amikor a Duna hadászati lezárása érdekében a névadó földsáncokat hányatták a helyi lakossággal. A sáncok nem voltak hosszú életűek, a császári seregek egy rohammal elfoglalták, majd újra az enyészeté lett. Az elenyészésben a Duna is részt vett; mind a római, mind a kuruc tábort alámosta, feltárva azt az eocén rétegsort, melyből a geológusok rengeteg érdekes következtetést tudtak levonni a körülbelül 36 millió éve itt hullámzó tenger üledékképződésére vonatkozóan. Ezt a témát fejti ki részletesebben a Pangea blog az 5 perc geológia rovatában.

Eocén rétegfej a Kis Sánc-hegy tövében

2019. december 15-én egy rövid kirándulás során arra kerestem a választ, hogy megvannak-e még, illetve hogyan festenek ezek a bordák a partról. A látogatás idején vízállás körülbelül 80 centiméterrel volt magasabb a 2018. őszi kisvíznél (Esztergomnál 60 cm). Ez a viszonylag alacsony vízállás sajnos éppen elég ahhoz, hogy a bordák eltűnjenek a partról és éppen elég ahhoz is, hogy a hajók akadálytalanul tudjanak közlekedni a Szlovákiához tartozó Újfalusi-sziget mellett. Aki nem tudja pontosan hol keresse ezeket a halszálka-szerű bordákat a Sánc-hegy és a Bajót-patak közti kb. 1,3 kilométer hosszú szakaszon valószínűleg csalódottan távozott volna. Nem csak a vízállás, de az emberi kéz munkájával megépített kis sarkantyúk is megtévesztőek, hiszen ugyanolyan szöget zárnak be a sodorvonallal, mint az eocén rétegfejek. Az elsődleges árvízvédelmi vonalként használatos parti vasúti töltésről nézve éppen ezért szinte észrevehetetlenek az alacsony márgás bordák.

Eocén rétegfej a Kis Sánc-hegy alatt

Az első nyomok a kisebbik Sánc-hegy tövében (1734,5 fkm) bukkantak elő, ahol a parti üledék hirtelen ruganyossá változott, ugyanis az erózió által kavics méretűre felaprózott márgás kőzet viszonylag puha, kézzel is morzsolható. Ez a málladék és törmelék vékony rétegben borítja a szálban álló kőzetet. Ha a letakarítjuk a kisebb darabokat róla, a nagy táblákban található márga felszínén töréseket lehet megfigyelni. 

Lemezesen elváló rétegeit kézben érdemes átböngészni, ugyanis viszonylag gyakran lehet ősmaradványokra bukkanni. A kibillent kőzetrétegek kb. 5-10 cm magasan kiemelkedő rétegfejeket alkotnak. Azért csak ekkorát, mert a márga a kiszáradás-átnedvesedés következtében a márga nagyon gyorsan erodálódik.

Mintha ember legózta volna össze, de nem. Kilátszó eocén bordák, az 1734 fkm alatt

Ahhoz viszont nem elég gyorsan, hogy a laza üledék kimosódása miatt jelentkező medermélyüléssel lépést tartson. Mivel a folyó a görgetett kavicsot és az ugráltatott homokot hamarabb elmossa, mint a márga rétegfejeit, Nyergesújfalunál a márgás rétegek a környezetükhöz képest kiemelkednek, és gázlót képezve akadályozzák a dunai hajózást. 2015-ben például itt feneklett meg a vasércet szállító Melk tolóhajó. A gázló felszámolása érdekében végzett folyószabályozási munkálatok során kapcsolták egy vezetőszár-szerű kőszórással a szlovák parthoz a Nyergesújfalusi-szigetet, hogy több víz jusson a hajózó útvonalra. Helyi elbeszélések szerint próbálkoztak az agyagpad robbantásos eltávolításával is, azonban a márgarétegek a település alatt is éreztették a hatásukat, statikailag veszélyeztetve például a katolikus templom épületét.

A nyergesújfalusi gázló mederfelmérése (2019. dec. 6. előtti állapot

A rendszeresen végzett mederfelmérések feltárják a Duna alatti láthatatlan rétegfejeket nem csak az Újfalusi-sziget csúcsánál, hanem a Sánc-hegy nyugati oldalán is. 1960-1980 között készült légifelvételeken a bordáknak nincsen nyoma, ennek azonban oka lehet, hogy magasabb vízállásnál készültek a képek, de az is előfordulhat, hogy ezeket a bordákat akkoriban még vastagabb recens üledék borította. Mindenesetre ezek a mederfelmérések szolgálnak a legjobb adatokkal a Duna mélyén rejtőző eocén rétegekről.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

2019. december 7., szombat

Áttűnés - Átszakadó kanyarulatok

Leghűségesebb olvasóm, Édesanyám emlékének

Előtte. Plan eines Theils des Donau Stroms von ober Fadd bis Batta [S 12 - Div. XIII. - No. 406.]
(Keletre tájolva)

Mai bejegyzésünk témája egy különleges folyókanyarulat, a Taplós lesz. Több szempontból is érdeklődésünkre tarthat számot, annak ellenére, hogy országos viszonylatban egy elfeledett folyókanyarulatról van szó. 
  1. A Taplóson három település; Tolna, Bogyiszló és Szekszárd osztozik. A kanyarulat északi partja Tolnáé, a déli Szekszárdé, a középső része pedig Bogyiszlóé, amelyről illik tudni, hogy ez egy eredetileg Duna-Tisza közi település volt, csak 1843-1852 között került át a Dunántúlra, miután Tolna mezővárostól a folyószabályozás végleg elvette a Dunát. Ezt megelőzően a taplósi félsziget is a Duna-Tisza közéhez tartozott, de az jó 30 évvel azelőtt már elvesztette.
  2. A Taplós volt az első kanyarulat amelyet 1811-ben a Tolna megyei szabályozás során  Schnemann József tervei szerint átvágtak. Azért esett a választás erre a kanyarulatra, mert a Taplósnál a Duna már-már tiszai jellegű kanyarulatot alakított ki, rövid távon belül jelentős irányváltásokal. 
  3. A Taplós a magyarországi Duna "legélesebb" folyókanyarulata volt, legalábbis azok közül, amelynek bármi nyoma fennmaradt. A hidrológia az ilyen kanyarulatokat "átszakadó kanyarulatnak" nevezi, ahol a szomszédos kanyarulatok ívei a mederszélesség kétszeresénél rövidebb távolságot adtak ki. Az ilyen folyószakaszok tökéletes helyszínei a jégdugók képződésének azaz a jeges árvizek keltetőinek is nevezhetjük. Mivel a korabeli folyószabályozás elsődleges szempontja a jégdugók kiküszöbölése volt, nem véletlenül esett a választás a Taplósra, annak ellenére, hogy feltehetőleg pár éven belül egy nagyobb vízállás amúgy is átszakította volna a keskeny földhidat. 
  4. A Talpós alsó szakaszán ma már a Sió folyik keresztül. A Sió eredetileg Szekszárdnál délre fordult és valahol Bátánál veszett bele a Dunába annak árterén, de a szabályozás révén medrét 1854-ben egy 3 kilométer hosszú mesterséges csatornában a lehető legközelebbi Duna mederbe vezették bele, amely a messzi nyugati kanyargása miatt a Taplós lett. 
Az 1811-es átvágás után a Taplós szinte azonnal holtággá vált; mai hivatalos neve a Taplósi Holt-Duna, medre és a levágott félsziget számos növényritkaság otthona. 


Utána. Delinatio transectionis Danubialis anno 1811 in ... Comitatu... [S 12 - Div. XIII. - No. 448:2.]
(Keletre tájolva)

Azonban létezik Magyarországon még egy (ezen kívül) hasonló paraméterekkel rendelkező, átszakadó folyókanyarulat, amely azonban jóval kevésbé ismert és dokumentált része a Dunának. Ez a kanyarulat Makád mellett rejtőzik egy nádas mélyén és alakja miatt Kengyelesnek hívják. Míg a Taplós kanyarulata 90 fokot zárt be a Dunával, azaz déli irányból nyugat felé kanyarodott, addig a Kengyeles kanyarulata 180 fokot zárt be a folyóval, azaz déli folyásirányát északira változtatta. Legalábbis a mai állapotokhoz viszonyítva, ugyanis a Kengyeles-Duna már a térképészet térhódítása előtt természetes módon lefűződött a főágról. Éppen ezért a történetére csak következtetni lehet. 

1968. Makád-Kengyeles

Makádnál a Duna sorozatos mederváltoztatásai és az áradások alaposan átformálták a tájat. A domborzati viszonyok és a régi térképek arra engednek következtetni, hogy a Kengyelesbe akár több irányból is érkezhetett ideiglenesen Duna-víz. Északról a főágból, délről, az egykori lefűződött medren át, valamint keletről, Ráckeve és Becse irányából, a Soroksári-ág árvizei révén. Ez utóbbi ág ugyancsak tanulmányozható a Csepel-sziget 1728-as térképén

Később a Duna nyugatról is nekiállt erodálni a Holt-Kengyelest és a Pártás-sziget mellékága majdhogynem újra birtokba is vette a régi medret. 

Charten von denen ka[mmer]al Dörfern Loore, Becse und Mákad ... [S 11 - No. 830:91.]

Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy egykor a makádi Kengyeles a Duna kanyargása révén a Dunántúl területéről szakadt át a Csepel-szigetre, valahogy úgy, ahogy a Taplós került át a Dunántúlra. Bár ez a jelenség a magyar Duna-szakaszon szinte minden átszakadó kanyarulatra igaz.  


Ajánlott olvasmányok a témához:

2019. november 25., hétfő

"Traján hídjából" kocsma — a dunakeszi Révcsárda története


"A Dunaparton egy római hídfő: Traján hídjának romjai láthatók." 

A dunakeszi révcsárda képeslapon (forrás

Egészen a múlt hónapig fogalmam sem volt róla, hogy Dunakeszin is volt egy révcsárda. Így utólag magától értetődőnek tűnik, hiszen bizonyíthatóan a római kor óta igencsak fontos dunai átkelőhely működött a Szürkő-sziget alatt. Az átkelőhelyről, a római romokról, a szemközti horányi csárdáról, sőt a Szürkő szigetről is írtam már a Dunai Szigetek blogon, most a dunakeszi révcsárda történetével válhat teljessé a dunai átkelőhely leírása. 

2005 óta nem egy alkalommal volt szerencsém részt venni a Magyar Nemzeti Múzeum régészeivel a dunakeszi kikötőerőd feltárásán (azaz a kezdő, 1931-ből származó idézetben tévesen szereplő Traján hídjánál). Legutóbb idén októberben, amikor is az ebédünket ill. a déli kávét a közeli Rév büfében költöttük el, ami pár éve költözött fel a révhez vezető lehajtó melletti — azóta már lebontott —faházból a mai helyére. Pár tíz méterrel feljebb bukkantam rá az emléktáblára, ami az egykor itt állt révcsárdának állít emléket. Ezt az emléktáblát 2016. őszén avatták fel a csárda egykori támfalán, a helyi Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány kezdeményezésére. Szerencsére az emléktáblán kívül számos más forrás is megőrizte a révcsárda történetét. 

A Fótról Szentendrére vezető nyílegyenes út a II. kat. felmérésen. (mapire.eu)

A dunakeszi révcsárda a Rév utca 6-8 házszám alatt állt egykor, ahol ma két családi ház osztozik a telkén. Keletről stílusosan a Római utca határolta. Ezek a mai paraméterek. Ha kétszáz évvel ezelőtt jártunk volna erre teljesen más szempontok alapján kellett volna beazonosítani az elhelyezkedését. Akkoriban a környéken mindössze két épület állt a Duna fölé magasodó homokdombok láncolatán Dunakeszi és a Gödi csárda között. A csárdán kívül létezett még egy Grassalkovich (I.) Antal idejében létesített uradalmi malom is észak felé, Göd irányában amelyet a Csomád felőli dombokról érkező talaj és csapadékvíz hajtott a Malomárokban. Ilyen geológialiag előrejelzett árokból hármat is találtunk ezen a körülbelül 3 kilométeres partszakaszon: északon a Szakáts-kerti árok jelezte a határt Göd és Dunakeszi között, tőle délre volt a Malomárok, majd következett a harmadik a Csurgó. A Csurgó árka egyes feltételezések szerint a római kikötőerőd északi, természetes "vizes" árkát képezte. Az erőd egykori déli árka lehetett a Rév utca, amely mélyen bevágódva fut le a révátkeléshez. E déli árok felett épült meg egykor a dunakeszi révcsárda, azaz elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag a kikötőerőd belterületén épült fel, a Rév utca, Római utca és a Csurgó árok által körülölelt dombon. 

A rév és környéke a Szürkő-zátonnyal, 1930-ban

Hogy mikor épült fel a révcsárda, nem tudni. Amit biztosan tudunk, hogy Grassalkovich Antal uradalmi idejétől már biztosan állt a Révcsárda. Az 1747 szeptember 29-én keltezett Grassalkovich féle úrbéri szerződés arra enged minket következtetni, hogy valamiféle épület már azelőtt is állhatott az átkelőnél (Dunakeszi Monográfia I. kötete - A kezdetektől 1910-ig):
"Sexto. A fél esztendőbéli korcsma a faluba ugy mint a 1ma Aprilis Sz. Mihály napigh, a külső vendégh fogadó pedigh egiszlen a rével, s minden jövedelmével az uraságh számára reserváltatik."
Legvalószínűbb az, hogy már a török időkben is állhatott valami fogadó itt a Duna partján, amit aztán az átvonuló hadak időről időre felprédálhattak. 1686 után állandósulhatott végre a működése, ahogy a Vác és Pest közötti homoksivatagba lassan visszaköltözött az élet.

Két leomlott római falmaradvány a révcsárda és a római kikötőerőd alatt
(Erősen photoshop-gyanús hajóval — Hungaricana.hu)

Egy másik érdekes kérdés, régészeti szempontból talán fontosabb is a keletkezés idejénél az, hogy miből épült ez a kocsma? Ezt valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni. Talán ha Rómer Flóris 1877-ben, amikor egy napra leugrott Dunakeszire felmérni a római kikötőerőd felszínen látható romjait megkapargatta volna a csárda falát elképzelhető, hogy abból kikandikált volna néhány két láb hosszú római bélyeges tégla, vagy már a római erődbe is másodlagosan beépített római kváderkő, esetleg sírkő. 

Azt tudni a feltárásból, hogy a kőben szegény vidéken a római romok egyféle kőbányaként szolgálhattak a környék nagyobb építkezésekhez. Nagyon is elképzelhető, hogy a révcsárda tulajdonosai éltek a lehetőséggel és kibányásztak ezt-azt az alig pár méternyire lévő romokból ha kőre volt szükség egy bővítéshez vagy javításhoz, de mivel a révcsárdát már elbontották talán csak a régi támfal vizsgálata kínálhat választ erre a kérdésre. 

A dunakeszi révcsárda. 1961. december 2. (fentrol.hu)

A Duna-menti csárdák jellemzően kereskedelmi utak metszéspontjában jöttek létre, olykor a lakott településektől kilométerekre. Dunakeszi esetében az egyik irány az észak-déli, azaz a dunai hajóvontatók útvonala, a másik pedig a Szentendrét a Szentendrei-szigeten keresztül a balparttal összekötő — a mainál ekkor még jóval fontosabb — útvonal volt. Itt (vagy a szemközti oldalon, a horányi révcsárdában) pihentek meg a hajósok, váltottak lovat az úton lévők, cserélték ki az információkat a távoli vidékek utazói. 

Ez a helyzet fokozatosan változott meg. A XIX. század derekától a vasút felépülésével, a gőzhajók megjelenésével a rév veszíteni kezdett a jelentőségéből. Ezt a hanyatlást csak részben ellensúlyozhatta az 1920-as években fellendülő vízisport-kultúra, amikor is a hajóvontatók helyét már evezősők, strandolók vették át. A Puskás család által üzemeltetett csárda mellett további épületek bukkantak fel a vízparton, például a Hunnia telep. A környező területeken, a Révdűlőn pedig megjelentek az első állandó lakosok, az 1930-tól kezdődő parcellázásoknak köszönhetően. 

Érdekes módon ez a népességrobbanás nem tudta fenntartani a csárdát. A révcsárda a világháborút követően még egy ideig üzemelni tudott az államosítás ellenére. Ebből a korszakból több újságcikk is fennmaradt, közülük egyik sem vetítette előre a csárda sorsát. 

A legkorábbi fennmaradt kép a révcsárdáról. http://dkvk.hu/adatbazisok/hfa/revcsarda/

"Dunakeszin, a Duna partján közvetlenül, [1957.] július 27-én, szombaton este nyitják meg a földművesszövetkezet Révcsárdáját. Hideg, meleg ételeket, italokat kaphatnak a szórakozni vágyók, sőt hétvégeken, szombat, vasárnapi napokon vidám zene hangjaira táncolhatnak a vendégek. A Révcsárda megnyitását különösképpen indokolja az a körülmény, hogy hétvégeken 8—10 ezer kiránduló is felkeresi ezt a helyet, mely szemben van Surány-szigettel [sic!]." (forrás)
Ez nem a révcsárda épülete csak a reklámja (forrás: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény)

"A dunakeszi révnél kelünk át Horányba. Nagy meglepetés a dunakeszi révház: ragyogó tisztaság, vadásztrófeák, képek, falvédők a falon, terítő, rádió. Barátságos ez a kis révház." [1958. júl 31.] (forrás)
A kibővített révcsárda 1962 szilveszterén. (forrás: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény)

"Hasonlóképpen zenés étterem lesz a dunakeszi Révcsárdából is, amelyet szintén újjáalakítanak, kibővítenék és nagy kerthelyiséget is építenek hozzá. Ezekhez a munkálatokhoz azonban csak a most megrendelt tervrajzok elkészülte után kezdhetnek hozzá. A vállalat reméli, hogy jövő év tavaszán megnyithatja az átalakított csárdát." [1962. augusztus 15.] (forrás)
A révcsárda hűlt helye. 1976. május 5. (fentrol.hu)

Az 1960-as években a csárda elveszítette több mint két évszázados funkcióját, falai közé szegény családok költöztek, akik az évek során olyannyira lelakták az épületet, hogy 1975-ben végül lebontották. Hűlt helyét a fentrol.hu rákövetkező évben készült légifotója örökítette meg. 

Alig száz év alatt döbbenetesen átalakult az itteni táj. Akkor még egyetlen épület állt csak itt, ma meg már ezrek lakóhelye, a Révdűlőn gombamód szaporodnak a társasházak. Már az ásatáson is beszéltünk róla, hogy milyen jó lett volna annak idején Rómer Flórissal bejárni a dunakeszi kikötőerőd romjait. Sokkal egyszerűbb lett volna sokkal több mindent feltárni. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a római emlékek még megvannak, a mai napig látogathatók, sőt a kikötőerőd jövőre talán már a világörökségi címet is elnyerheti, miközben a talán római kövekből is épült csárdából semmi nem maradt az utókor számára.  

Ennyi maradt a csárdából, meg a támfal, amin áll.

A Dunakeszi csárda sorsa tipikus történet, szerte a Dunakanyarban több más csárda is hasonló sorsra jutott. Eltűnt Vácott a Buki csárda, szemközt tahitótfaluban lerombolták a Pokol csárdát, Sződligettel szemben nyomtalanul felszívódott a Somos, pár év múlva összedől a valószínűleg ugyancsak részben római romokból épült horányi csárda is. A környéken egyedül a IV. kerületi Megyeri csárda maradt fenn eredeti funkciójában. 

Kár értük.

Végezetül arra szeretnénk kérni kedves olvasóinkat, amennyiben otthon van esetleg elfekvőben egy fekete-fehér fénykép az egykori dunakeszi )vagy bármelyik másik) révcsárdáról, küldjék el nekünk a blog címére!


Ajánlott és felhasznált irodalom:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...