Huszonnyolc árvíz Kelheimben

Legalábbis ennyit ábrázoltak a bajor városka központjában található épületek falán. Arról viszont nem szólnak a feljegyzések, hogy az árhullám vajon a Dunán vonult-e le, vagy az Altmühl folyón érkezett, esetleg mindkettőn egyszerre. Annyi bizonyos, hogy az ódon városka árvíztáblái 418 évet ölelnek fel 1595-től 2013-ig. 

Kelheim legidősebb árvíztáblája 1595-ből.

Kelheim városában legalább öt árvíztábla létezik, közülük kettő helyen több árvízi jellel találkozhatunk. Egy további árvízi emlék található folyásirányban felfelé, a Weltenburgi-áttörésben, egészen pontosan a 2417,2 folyamkilométernél. 

A kelheimi árvíztáblák elhelyezkedése

Az óvárosban található táblák eloszlása valamelyest egyenletes, bár jellemzően a városfalon belül a keleti részen találhatók. Ennek egyszerű oka van, a város járószintje kelet felé lejt, lásd az alábbi elöntési ábrát. Ez azt jelentette, hogy az árvizek kelet felől törtek be a városba, és amennyiben nem haladtak meg egy bizonyos szintet a város nyugati fele szárazon maradhatott. Így ésszerű és célszerű volt az árvíztáblákat a keleti városrészbe tenni, ahol az egészen alacsony árvizeket is fel tudták tüntetni. 

Árvízi elöntés Kelheimben (forrás)

Például az alig vádliig érőket. Mivel a kelheimi látogatás során nem volt nálam mérőszalag, ezért csupán leíró jelleggel tudom bemutatni az itteni árvizeket. 

A legidősebb árvíztábla az északi városkapu tornyának falán található az Altmühl folyóhoz közel (lásd kezdőkép). Mivel Kelheim városa a Duna és az Altmühl közé zárt félszigeten található, a két folyó árvizei összeadódtak, ha egyszerre érkeztek, illetve egymás vizét visszaduzzaszthatták, ha például az Altmühl átlagos vízhozamához hozzáadódott az alpesi olvadás által felduzzasztott Duna. A torony falába bevésett vonal és az 1595-ös évszám egy dunai árvizet jelöl, amely februárban és márciusban pusztított végig a Duna mentén, egészen Magyarországig. 

A legtöbb árvíztábla egy helyen (KL3) 

A leggyakrabban szereplő kelheimi árvízi évszám majdnem kétszáz évvel későbbi. 1784. február végén nem csak a Duna, de a Majna és a Rajna medencéjében is hatalmas esőzések fokozták az olvadás által már amúgy is felduzzasztott folyókat. Az olvadás által feltört jégpáncél február végén óriási károkat okozott a Felső-Duna mentén, de még Bécsben is éreztette hatását. Kelheim és Regensburg között Bad Abbach-ban lerombolt egy késő gótikus templomot, de Köln a Rajna mentén rosszabbul járt, itt ezer ember halt meg és több száz ház pusztult el. Nem véletlen tehát, hogy a helyi lakosság Kelheimben emléket állított a több napon át tartó pusztításnak. Három táblán február 29-i dátum szerepel, de egy táblára (Altmühl straße 2.) március elsejét véstek. Az 1784-es azonban hiába a leggyakoribb árvíztábla, Kelheimben valószínűleg csak a harmadik legmagasabb árvíz lehetett. 

A leggyakoribb árvíztáblák 1784-ből (f-l: KL2, KL5, KL4)

A legmagasabb kelheimi árvíz kapcsán van némi bizonytalanság. A városban a legmagasabb árvíz a Ludwigsplatz-on található árvíztáblán az 1809-es, amelyről bőven írtunk korábban, ez eddig a blog történetének leghosszabb írása. A talajszinttől kb. 2,7 méter magasságban található a januárban pusztító árvíznek emléket állító árvízi rovátka. Második helyen áll az 1845-ös, harmadik helyen pedig az 1784-es árvíz. Ezzel szemben a Weltenburgi-áttörésben található rozsdamentes acélból készült árvízi emléken az 1845-ös árvíz szerepel a legmagasabban, második helyen az 1824-es, harmadik helyen pedig itt is az 1784-es szerepel. Az eltérés már annak a fényében is érdekes, hogy alig 2-3 kilométerre állnak egymástól. Viszont az 1845-ös árvíz rekordját erősíti a Weltenburgi kolostor falára rajzolt árvízi jel is. Ez az árvíz ugyancsak a tél végén, március végén, április elején vonult le. 

Kelheim rekordárvizei egy érdekes, de kevésbé ismert tényre is rávilágítanak. Magyarországon sem az 1845-ös, sem az 1784-es, sem pedig az 1824. évi árvíz nem szerepel a legnagyobbak között. Ez fordítva is igaz, az 1838-as, vagy 1775-ös, 1876-os Magyarországon végigpusztító árvíz Kelheimben egyik táblán sem szerepel. Ez azért fordulhat elő, mert az árvízi görbék levoulva ellaposodhatnak, vagy éppen kialakulhatnak árvizek az alsóbb szakaszokon a mellékfolyók vízgyűjtőin bekövetkezett csapadék következtében, amely a felső szakaszokat kézenfekvő okokból kifolyólag nem érintheti. A lokalitás különösen a jeges árvizek kialakulásában játszik szerepet, ahol egy jégtorlasz nagyon rövid idő alatt nagyon nagy vízszint-emelkedést okozhat egy meghatározott szakaszon. Az 1809. évi árvíz azonban intő jel, a Dunán igenis kialakulhatnak olyan katasztrofális árvizek, amelyek Németországtól az Al-Dunáig végigpusztíthatnak.

A kakukktojás: árvízi emlék a Weltenburgi-áttörésben

Közel a Duna partjához, de már az egykori városfalon kívül, az egykori kelheimi Wittelsbach vár falán található egy további, kissé esetleges, de egyedi műanyag árvíztábla, amely az 1988 márciusában levonult árvíznek állít emléket.

Árvíztáblák az ezeréves kelheimi vár falán (1784, 1988)

Érdemes egy bekezdést szentelni az árvizek gyakoriságának is, hiszen ellentétben a magyar Duna-szakasszal (talán Pozsony kivételével) Kelheimben folyamatos volt az élet, azaz a lakosság könnyebben őrizhette meg emlékezetében az árvizeket, és az árvíztáblákkal ékesített épületeket. Ha feltételezzük is, hogy korábbi árvízi jelek megsemmisülhettek, elmondható, hogy az árvizek gyakorisága a XIX. század során tetőzött, ebben az évszázadban 10 árvizet örökítettek meg. A XX. században hetet, a XVIII. században pedig további hatot. Ugyan csak a negyede-ötöde telt el a XX. századnak, már ebből a századból is három árvizet örökítettek meg a helyiek. Hogy mit hoz a jövő? Az éghajlatváltozással prognosztizált szárazodás, az alpesi gleccserek visszahúzódása miatt inkább a rekord kisvizek gyakorisága fog növekedni. De ha az éghajlati szélsőségek, köztük a csapadékhullás, gyakorisága is növekedik, akár még az árvízi jelek is gyarapodhatnak a bajorországi Kelheim városában. 

A 28 kelheimi árvíz időbeli sorrendje a hat árvíztábla alapján: 

1595.

1651.

1709. február 14.

1729.

1731. március 30.

1778. október 29.

1784. február 29.

1789.

1809. január 26.

1819. december 24.

1824. október 31.

1845. április 1.

1850. február 4.

1853. június 5/20.

1861. január 30.

1863. január 3.

1882. december 31.

1890. szeptember 6.

1916. június 18.

1920. december 26.

1926. június 10.

1965. június 14.

1988. március

1994. április 15.

1999. május 23.

2002. augusztus 14.

2005. augusztus 25.

2013. június 4.

Weltenburg novemberben

Elcsépelt közhely lenne a Weltenburgi-áttörést Németország Dunakanyarjának nevezni, ezért ezt még most az elején jobb is elfelejteni. Weltenburg az Weltenburg, érkezik a következő közhely, de ebben éppen az a lényeg, hogy ez egy megismételhetetlen csoda, amit csak önmagához szabad hasonlítani. Itt hiába keresnénk a Magyarországon otthonos Duna-illatot, amely már száz méterekről felismerhető a parton. Weltenburgban az őszi Duna gombaillatú, bükkfa avar-illatú, séta közben felhőkben borít be minket az átható szarvas-vadszag, mindezt pedig megfűszerezi a fehér mészkősziklafalak között bolyongó harangzúgás.

Felszabadulási emlékmű, Kelheim

Weltenburgban mintha nem is a Duna, hanem az Andúin folyna keresztül. Tiltó kezüket itt nem Isildur és Anarion emeli a folyón érkező vándor felé, hanem a ködbe burkolózó Weltenburgi kolostor és a klasszicista Minas Tirith, a kelheimi bajor királyi felszabadulási emlékmű. Utóbbi nem csak Napóleon császár bukásának és a népek csatájának állít emléket, hanem az emlékmű zöld homokkövében tenyésző 100 millió éves férgek millióinak táplálkozásának is. 

A sziklafalra felfutó víz folytonossága

A táplálkozás kapcsán fontos megemlíteni, hogy Weltenburgban kb. egy évezrede zajlik a folyóvíz átlényegülése. A sziklaszoros bejáratában megbújó kolostorban élő szerzetesek 1050 óta változtatják át a Duna vizét sörré. Mindössze tíz éven múlt, hogy ez legyen Európa legöregebb sörfőzdéje, de az 1040 óta működő, ugyancsak bajor és ugyancsak bencés Weihenstephani Apátság lehagyta ebben. Viszont Weltenburgban a mai napig zajlik egyházi élet, míg a Weihenstephani Apátságot 1803-ban szekularizálták és a sörfőzdéje is állami tulajdonba ment át. 

Falevelek körtánca

De térjünk vissza a Dunához! Vize sokkal prózaibb, de igéző mozdulatokra képes, mint a sörkádakban való erjedés. Nem fűzfa, nem nyár, hanem bükk, juhar, kőris, vörösfenyő és égerfák leveleit kevergeti a sziklafalak tövében. A körtánc fáradhatatlan és folyamatos mozgás, a sodrás csak a fáradt leveleket sodorja tovább. Talán a táncolók észre sem veszik a sziklafalon álló vándort. Talán nem is számítanak épeszű emberre a novemberi esőben.

Emberkéz alkotta kőfalak, de azért a természetes az igazi

Utak ugyanis nem vezetnek keresztül a mészkősziklák között a Duna partján. Ez az elszigeteltség óvta a kolostort, védte a kelták és rómaiak erődjeit, egymással szemben a Duna két oldalán. Weltenburgtól egy kőfalak tövében vezető zsákutca vezet a hajókikötőig, ott az ember vagy hajóra száll, vagy visszafordul. Végső pont ez most is, a Weltenburgi Apátsággal szemközti külső kelta várfal a legnyugatibb pont, ameddig eljutottunk, 2419 folyamkilométerre a Duna torkolatától. 

Kelta sáncon átvezető turistaút.

Apropó folyamkilométer. Itt a táblák 200 méterenként állnak a parton. Méghozzá a bal parton, ahol kissé kitágul a Duna völgye, pedig nem tűnik úgy, mintha itt lenne klasszikus ártere a Dunának. Nem nagyon, éppen annyira, hogy elférjen egy gyümölcsös. Meg két olyan létesítmény, amire senki nem számítana. Két rövid sarkantyú, német alapossággal felépítve, mintha a sziklák nem lennének elegendőek arra, hogy megregulázzák a folyót. Mindenesetre arányosabban kisebbek mint az alsóbb szakaszon.

Szűkület.

Az emberi beavatkozást ezt leszámítva fokozatosan szorítják vissza ezen a természetvédelmi területen, melynek alapjait már 1840-ben lerakták. A sziklafalak tetején vezető turistautak közül sokat már lezártak, hogy minél kevesebb legyen a zavarás az erdőben, minél kevésbé kezdje ki a tájat az erózió. A kötelekkel lezárt utakat lassan elnyeli az erdő, pár év múlva már nyomuk sem marad. 

Danuvius isten rácos heregolyói

Sekély tengerben ülepedtek le annak idején Weltenburg sziklái. Helyenként 80 méterrel magasodnak a Duna vize fölé a mészkőszirtek, melyek Németországban gazdagnak számítanak fosszíliákban. A 150 millió éves felső-jura kőzetekbe helyenként az al-dunai Vaskapu-szoroshoz hasonló sziklaösvényt véstek. Közkeletű tévedés, hogy "a víz szalad, a kő marad", a geológiai értelemben éppen a fordítottja zajlik. Jellemzően a folyók, patakok nyalogatják kitartóan a mészkövet mérsékelten szénsavas vizükkel, fokozatosan koptatva azokat. 

Kis Vaskapu utánérzés

Weltenburgon kívül egy kisebb kolostor is épült az áttöréses völgyben. 1454-ben néhány erdei ferences szerzetes remetelakot és kápolnát épített a dunaparti barlangokban, néhány kilométerrel Kelheim fölött. A kápolna védőszentje Szent Miklós volt, a folyami hajósok védőszentje. 1803 óta magántulajdonban van, a szorosban zajló vizitúrázók egyik kiindulópontja. Dunai oldalán az ellenségtől és az áradásoktól kőfal, sőt torony védi, falában zsidó asszony sírkövével. A kolostor alatti sóderzátony igazán különleges, alpesi eredetű kavicsokból épül fel. 

Ferences kolostor a szorosban

5,5 kilométernyi kanyargás után a Duna Kelheimnél találkozik a régi Duna medrével, melyben manapság az Altmühl folyik. Azaz a Duna új bérlő Weltenburgnál, magát a szorost az elődje az Augsburg felől érkező Ős-Lech alakította ki. A jégkorszaki Duna ág, az Altmühl elvesztette ugyan a nevét, de megkapta cserébe a dunai hajóforgalmat a Majna, és azon is túl, az Északi-tenger felé. Kelheimtől a folyó völgye kitágul ugyan, de Regensburg-ig a fehér sziklák fel-felbukkannak a folyó két partján. 

125 éves a Koppány-sziget

A Duna gemenci szakaszának déli részén az utolsó "simításokat" 1893-1898 között végezték. A folyószabályozási munkálatok során kiegyenesítették a Duna laza üledékben gyakran vándorló medrét. A sükösdi, érsekcsanádi és koppányi átmetszések 18 kilométerrel rövidítették le a folyó hosszát, egyben létrehoztak Bajától északra három szigetet; egyet Grébecnél (1894), a Veránkát (1896) és a Koppányt (1898). Ez a többé-kevésbé stabilizált meder tette lehetővé a Türr István híd felépítését 1906-1908 között. 

Képpár: Kovács Gábor / Fortepan, dr. Varga Csaba dr.

E bejegyzés apropóját egy facebook post adta, ahol két képen a bajai Türr István híd látszik, körülbelül 90 év távlatában. A híd időközben egyszer már megsemmisült, és Baja város Vajas-torkolatnál fekvő nyugati előtere is alaposan átalakult ez idő alatt. Ezekről a városszerkezeti változásokról rengeteget lehetne írni, most azonban fókuszáljunk a távolba, a Duna túlpartján felsejlő, emberkéz alkotta Koppány-szigetre. 

A Koppány-sziget 1941-ben (Hadtörténeti Múzeum Térképtára)

A Koppány-sziget lehetett volna Kákony-sziget is, ha a Duna áradásai nem űzték volna el ezt a falut a Duna partjáról 1804-ben. Kákony falu neve feledésbe merült, legfeljebb a Bajaszentistvánra beköltöztetett lakosság őrizhette emlékét még néhány generáción át. Az áradásokon kívül a folyó kanyarulatfejlődése miatt jelentkező oldalazó erózió is komoly pusztítást végzett Baja térségében. Kákonynál, és délebbre Pandurnál a Duna két túlfejlett kanyarulata mélyen bevágott a Duna-Tisza közébe, végső soron menekülésre kényszerítve a települések lakosságát. A partelmosódás következtében a néptelen kákonyi faluhely lassan közvetlenül a Duna partjára került, de ekkor már Koppány-puszta néven ismerték. Éppen 125 éve, 1898-ban Koppánytól nyugatra vezérárkot ástak a földeken keresztül, és a Duna új medre szigetté alakította a Duna-Tisza közéhez tartozó félszigetet.

A Duna levágásra ítélt koppányi kanyarulata Bajától északra. 1881. (mapire.eu)

Míg a grébeci és a veránkai átmetszés gyorsan kifejlődött, és a vezérárokból hamar főág vált, addig Koppánynál a Dunának nem nagyon akarózott elhagyni a Vén-Dunának nevezett 4 km hosszú mellékágát. A folyamat felgyorsítása érdekében 1910-ben a felső harmadánál elrekesztették az ágat, a kőgát aztán gyors feltöltődést eredményezett. Ugyan a kezdő képpár nem ugyanabból a magasságból és szögből és ugyanazon vízállás idején fényképezte le a Koppány-szigetet, de jól kivehető rajtuk a Vén-Duna szűkülése. Az 1930-as években készült fotón még egy széles torkolatot látunk, egységesen széles meder sejlik fel az ártéri edőn túl. A távolban még kivehető a felső torkolat is.

Területét a bajaiak művelték. A sziget egy része fátlan kaszáló volt, ahol a bérlők szarvasmarhákat legeltettek. De termesztettek itt kendert is. 1936-ból fennmaradt egy hajószerencsétlenség története, amikor a szigetről 10 vagon kendert akartak elszállítani Bajára, de a komp nekiment egy hajómalomnak és lovakkal, kocsikkal együtt elsüllyedt. 

A Koppány-sziget déli torkolata a Türr István hídtól északra 1930.

Napjainkra a meder jelentősen szűkült, de nem kell aggódni, a folyamat jelentősen lelassult a sziget 100. születésnapján. A WWF élőhelyrehabilitációs programja keretében 1998-ban elbontották a keresztgát középső részét a vízáramlás biztosítása érdekében. a projekt 70 millió forintjából jutott pénz az alsó és felső torkolat kotrására is, de a tervezett két zsilip (szerencsére) nem épült meg. A Vén-Duna revitalizálásával a Koppány-sziget elszakadt a parttól, így kialakulhatott a Gemenc egyik legelzártabb területe.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Eblinger Ferenc: A Gemenc kistájainak rövid története 
• Magyar Nemzet, 1999-06-15 / 137. szám
• Molnárok Lapja, 1936-09-26 / 39. szám
• Népszava, 1997-10-04 / 232. szám 
• Mátrai Ildikó: A Nyéki-Holt-Duna története, amiről a régi térképek mesélnek. Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. (Szekszárd, 2009) 

A Kompkötő elszigetelődése

Hiába közelít a Duna vízállása a negatív rekordhoz, a váci Kompkötő-sziget továbbra is megközelíthetetlen száraz lábbal. 2023. október 23-án, egy szép nyári napon LKV+35 centiméteres vízállásnál (-21 cm a váci vízmércén) folyamatos volt a vízáramlás a 2018. június 15-én megnyitott keresztgát szelvényében. A sodrás, a bizonytalan állagú mederanyag miatt még térdig érő gumicsizmában sem volt lehetséges az átkelés, ami azt jelenti, hogy a Kompkötő-sziget az LKV értéknél is valódi szigetként viselkedik, és ebből a szempontból párját ritkítja a Váci-Dunán. 

A megbontott, íves keresztgát fölött képződött zátony

A Kompkötő-sziget öt évvel ezelőtti mellékág-nyitása remek alkalom arra, hogy megfigyeljük, illetve folyamatosan monitorozzuk a beavatkozást követő változásokat a mederben. Ugyanis a mederben lezajló változásokból levont következtetéseket hasznosítani lehet más mellékág-revitalizációs projekteknél, alkalom adódhat tanulni az esetleges hibákból, illetve lehet finomítani a módszereket is. 

Közvetlenül a kotrás után két hónappal, 2018 augusztusában hasonlóan alacsony (-17 cm) vízállásnál kultúrpesszimista módon azt írtuk a blogon, hogy a kotrás sikerült, a Kompkötő-sziget meghalt. Ugyanis ilyen vízállásnál már megszűnt a vízáramlás és öt évvel ezelőtt még át lehetett gyalogolni a szigetre. A pesszimizmus esetünkben nézőpont kérdése. Akik annak örülnek, hogy egy dunai szigetre nem lehet akármikor akárhogy begyalogolni most elégedetten nézhetik, hogy öt év alatt a Duna némiképpen kimélyítette a mellékág medrét. Akik pedig horgászni mennének a szigetre, kénytelenek csónakot, vagy derékig érő gumicsizmát használni. 

A kotort felső torkolat - és a kilátás Verőcére

Minden egyes alkalommal érdemes a sziget fölé magasodó löszdombokról vetni egy pillantást a nagyképre. A Kompkötő-sziget felső torkolatát is kikotorták, igaz nem teljes szélességben. Itt egy erdős félsziget nőtt a mederbe a keresztgát hatása miatt, ami a meder több mint felét foglalja el. A maradék harmadot a keresztgát bontásával egyidőben kikotorták, de a mellékág löszdomb alatti része valószínűleg egyre kevésbé lesz már folyómeder, itt az ártéri növényzet áll nyerésre. Ezen a széles iszapos szakaszon csak a vízlelőhelyet legrövidebb úton megközelítő vadak párhuzamos nyomai törik meg az egyhangúságot. 

A mellékág beerdősült, alsó szakasza - és a kilátás Vácra

Az alsó torkolati szakasz kissé bonyolultabb képet mutat. 1989-ben még teljes egészében nyílt víztükör csillogott a keresztgáttól délre, az azóta eltelt több mint három évtized alatt jelentős része már beerdősült, és ez ellen a hódok sem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. A mederközépi zátonyon felnőtt füzes két részre osztotta a víztestet. 

A mellékág vízáramlás által nem érintett szakasza lassú halálra van ítélve

A parti oldal lassú halálra van ítélve, de a szigeti rész az átmetszésnek köszönhetően valószínűleg még sokáig fennmaradhat. Ezen a szakaszon ugyanis szabad szemmel is megfigyelhető a meder mélyülése. A szakadozott part, a vízbedőlő fák és az eróziós szigetecskék mind arra utalnak, hogy az elmúlt öt évben az álló vízben leülepedett homok és iszap folyamatosan mosódik ki a főágba. Abban az esetben, ha a mellékág mélyülése tudja tartani az ütemet a főágban zajló medermélyüléssel, a Kompkötő-sziget a jövőben is fennmaradhat valódi szigetként a Váci-Duna-ágban.

Vígan áramlik a Duna a megbontott gáton keresztül.

Megfeneklett tuskó a gát alatt képződött, kagylótetemekkel borított zátonyon

Kimosódás - Eróziós formakincs a megbontott gát alatti szakaszon

Bálnaként heverő agyagpad a mellékágban

Erózió váltotta fel az akkumulációt a Kompkötő-sziget déli csúcsánál

Áramló víz és a hullámzás által leszakított szigetecske

Három mondat Haynau-ról

IN ENGLISH

Igaz nem sok köze van ahhoz a németországi Kassel-ben született Haynau-hoz, de létezett egy sziget ezen a néven a Duna osztrák szakaszán, nevezetesen Wallsee kastélyától nyugatra, nagyjából a 2023. év dunai szigete szavazáson jelöltként szereplő Mitterau/Ledererhaufen-nel szemben.

Haynau a Dunán (mapire.eu)

Most, hogy letelt a 150 év és már nyugodtan lehet írni erről az eredetileg Felső-Ausztriához tartozó szigetről, elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy Haynau (más néven Hain Au, magyarul kissé semmitmondóan: ligetes dunai zátonysziget) sok osztrák Au-társához hasonlóan egy fiatal felszínforma, ugyanis Gemenchez hasonlóan ezen az eredetileg fonatos folyószakaszon a szigetek és zátonyok igen gyakran születtek, tűntek el, vagy alakultak át.

Haynau korábban egy nagyobb folyókanyarulat, Grünau déli részét képezte, csak később vált "független" szigetté, valamikor az 1870-es években, ugyanis elsőként a III. katonai felmérés szelvényein bukkan elő, míg a mai kötött, félsziget formáját pedig az 1965-1968 között felépült Wallsee-Mitterkirchen vízerőműnek köszönheti, ami végül is az alsó-ausztriai parthoz kapcsolta. 

Az év dunai szigete - 2023

A Dunai Szigetek blog immár tizenegyedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást!

2023. október 13-tól december 30-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.

IN ENGLISH

Az esztergomi Prímás-sziget a Mária Valéria híddal. Az év dunai szigete 2022-ben. (Fortepan/Divéky István)

A szavazás fő célja, hogy rávilágítson a közel három ezer kilométeres folyószakasz több ezer szigetére, hiszen gyakran a helyiek sincsenek tisztában milyen szerteágazó története lehet egy dunai szigetnek. Sokan ugyanis előbb jártak a Seychelles-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Mivel ez már a tizenegyedik szavazás, úgy tűnik sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év ...-ja" szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is lassan híre megy nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget

2014-ben az esztergomi Helemba-sziget

2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget

2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget

2017-ben a Szlovákiába szakadt Csallóköz

2018-ban a soroksári Molnár-sziget

2019-ben a Rácalmási Nagy-sziget

2020-ban a ráckevei Kerekzátony-sziget

2021-ben a Mohácsi-sziget

2022-ben az esztergomi Prímás-sziget

Idén régen tervezett változások léptek életbe a szavazással kapcsolatban, 10 éven keresztül az olvasók jelölhettek két szigetet a háromból, melyhez csatlakozott a blog jelöltje a végső szavazáson. Mivel a blog olvasóinak döntő hányada az Esztergom Dunaújváros szakasz mentén él, az itt található szigetek felülreprezentálttá váltak, sokszor előfordult, hogy ugyanazok a szigetek mérkőztek, meg, amelyekre már korábban is szavazhattunk. Így pont a szigetek bemutatása szenvedett csorbát. Idéntől három szigetet ajánlunk, melyek közül ezentúl egy létező, egy eltűnt és egy Magyarország határain túl található sziget versenyez majd. 

ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket, amely egyben fordított folyásirány szerinti sorrend is:

A Bári-sziget a Duna Magyarországi szakaszán Baja és Mohács között fekszik. Különlegességét a változatos élővilága adja, amely a terület változatos vizes élőhelyeiből eredeztethető. Ezt a tájat emberkéz alkotta, és az emberkéz rombolja is egyben. A parthoz kapcsolt sziget mellékága folyamatosan töltődik, a zátonyokon az 1970-es évektől kezdődően több hektár ártéri erdő, főként füzes nőtt fel. Közben a sziget maradéka a főági oldalon fokozatosan pusztul, az eróziós folyamatokat járhatatlan part és vízbedőlt fák jellemzik. Területe a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik. 

A Bári-sziget alsó csúcsa

A Bári-zátony 1968-ban, kisvíz idején (fentrol.hu)

Szinte semmi nyoma nem maradt Soroksáron a Gubacsi-szigetnek. Csak az találja meg a szigetre emlékeztető nyomokat, akik konkrétan tudja, hogy mit keressen, annak ellenére, hogy alig másfél száz éve még létezett a közeli Árpád-kori faluról elnevezett sziget. Sorsát a Soroksári-Duna lezárása pecsételte meg, az északi részén leszálló víztükör következtében szárazulattá volt a mellékága, melyet az idők folyamán a mezőgazdaság és a téglagyártás eltüntetett. Különlegességét az adja, hogy területe ma valódi városi dzsungel, a szó vadnyugati értelmében. 

Nagyjából ennyi maradt a Gubacsi-szigetből Budapesten

A Gubacsi-sziget közvetlenül az eltűnése előtt 1880-ban (mapire.eu). 

Optikai csalódás áladozatává válhatunk, ha az ausztriai Wallsee melletti Mitterau vagy más néven Ledererhaufen szigetet keressük régi és mai felvételeken. Ha az 1930-as légifotó alapján szeretnénk a helyszínt beazonosítani, akkor manapság leginkább a közeli Wallsee-Mitterkirchen vízerőmű melletti szigetre lehetne tippelni. Holott ez a sziget azóta alaposan átalakult és a várral épen szemközt található. Azonban a Duna ezen az egykor igencsak fonatos szakaszon szinte évente alakított ki új zátonyokat és tüntetett el régi szigeteket. Mitterau/Ledererhaufen-t végül a folyószabályozás kapcsolta a szemközti bal parthoz, azóta a természet nagyrészt erdővel telepítette be a lezárt mellékágban leülepedő hordalékot.

A Mitterau/Ledererhaufen 1930-ban (Osztrák Nemzeti Könyvtár)

Wallsee és környéke 2023-ban (googleearth)

A szavazás 2023. december 30-án délben zárul. Eredményhirdetés a 2024. év első bejegyzésében!

online polls

Bári mintázatok

Bár mellett található egy öt kilométer hosszúságú, igencsak változatos ártéri terület, ahol a feltöltődés és az erózió mintázata egyszerre tanulmányozható. A két folyamat által érintett terület nagysága között hatalmas a különbség; a látványosabb erózió a főág parti sávját érinti, miközben a keresztgát által elzárt mellékágban szép csendben több tíz hektárnyi erdő nőtt fel az elmúlt fél évszázad alatt. 

A Duna közepén, kb. száz éve kialakult sziget déli csúcsa. Balra a főág alacsony vízállás idején, jobbra a magasabb fekvésű, kiszáradó mellékág maradványa (2023.10.07 Mohács 102-103 centiméteres [LKV+53 cm] vízállásnál). Fontos megemlíteni, hogy a kép jobb oldalán látható erdő is egykori Duna-mederben nőtt fel. A sziget déli csúcsát a folyóvízen kívül a hódok is jelentős mértékben formálják.  

Ugyanaz a felvétel a főág irányából. A Duna sodrása és a hajózás keltette hullámzás a sziget jelentős részét elbontotta, sőt már a mellékágban felnőtt erdő déli részeit is a folyóba dönti. Az erózió fő oka a folyószabályozás és a Bári-szigetre épített keresztgát, mely fele akkora mederkeresztmetszetbe kényszerítette a teljes vízhozamot. A főág felőli part rendkívül meredek, egy méternyire a parttól már nem lehet látni a meder alját az alacsony vízállás ellenére.

A nyílt vízfelület folyamatosan zsugorodik a mellékágban. Teljes szélességében csak a keresztgát alatti szakaszon maradt meg, elsősorban az átbukó vízmennyiség elmosó hatása következtében. A keresztgátnak erőteljes szűrő hatása van, a felvízen megfogja a hordalékot, ami erőteljes hordalékfelhalmozódást eredményez.

Mint egy felfordított gereblye, úgy fogja meg a kőszórás északi oldala az uszadékot. A képen látható uszadék vastagsága helyenként meghaladja az egy métert is. A belőle származó szerves anyag táptalajt biztosít a gáton felnövő fák számára, lehetővé téve a növényzet gyors terjeszkedését a nyílt meder rovására. Két helyen történt látható kísérlet a keresztgát koronájának megbontására, de ezek a beavatkozások számottevően nem befolyásolhatják az üledékfelhalmozódást, vagy a meder átöblítésének lehetőségét.

Üledékfelhalmozódás zajlik a főági szakaszon is. Képzavarnak tűnhet elsőre, de ez a parterózióval párhuzamosan zajlik, igaz többnyire rejtve a szem elől és csak kisvíz idején látható zátony-formákat képez. Miközben a középvíz bontja a meredek partot, a szekcsői sarkantyú alatt a mederben borda formájú zátonyok képződnek, nagyjából merőlegesen a partvonalra. Földrajzos körökben axióma, hogy Paks (pontosabban Uszód) alatt a Duna már nem képes kavicsanyagot szállítani, azonban Bár mellett pásztákban lehet találkozni kaviccsal, de tény, hogy a hordalék fő tömege homok.

A Bári-sziget északi része mentén kialakult zátonyok tűnhetnek fiatal formának is, de már egy 1968-as légifotón is felbukkannak. Dél felé fokozatosan elvékonyodik, és hozzásimul a keskeny, meredek, eróziós parti sávhoz.

Stabil mederszakaszok egyik jellemzője, hogy kisvíz idején gond nélkül lehet sétálni a part mentén. Nos, a Bári-sziget főági oldalán erre nincs lehetőség. A meredek partfalban a fák gyökerei folyamatos támadásnak vannak kitéve. 

Ebben a harcban alapvetően vesztésre állnak, egy tíz méteres szakaszra átlag két kidőlt fa jut, lecsupaszított koronájuk messze benyúlik a vízbe, világháborús szögesdrót-szerű akadályrendszert képezve a felkészületlen vándorok számára. 

A folyamat egyik érdekes mozzanata, amikor a leomló partból származó anyag eltemeti a kidőlt fákat. Az áramló víz folyamatosan koptatja le a kisebb ágakat, kialakítva egy természetes művészeti installációt. 

Kevésbé meredek partszakaszokon a hódok is besegítenek a fák kidöntésébe. Nyomaikkal lépten-nyomon találkozni a sziget déli részén, de a mellékágban felnőtt fűzerdőben is dolgoznak.

Kidőlt fákból a sziget belső részén sincs hiány, a legérdekesebb példány geomorfológiai szempontból a fenti képen látható nyárfa, amely egykor két szigetrész közötti ágat lezáró rövid kőszóráson nőtt ki. A kőszórást azóta betemette a hordalék és valószínűleg sose bukkanna rá senki, hacsak valami csoda folytán a kövek nem kerülnének két méterrel a felszín fölé...

Eróziós felszínformák kialakulhatnak olyan felszínen is, ahol többnyire a feltöltődés jellemző. A főág és a mellékág között közlekedő víz viszonylag jól felismerhető meandereket alakít ki. Egy ilyen csatornában a víz két irányban közlekedik, árvíz idején ezen áramlik be a főág vize és apadáskor ugyanitt szívódik le a mellékágban felgyűlt víztömeg. Hasonló forma kialakulhat két elszigetelődött mellékági vízfelület között is.

Az elmúlt évszázadokban a Duna folyásiránya rendkívül gyakran változott Bár mellett. A téma bővebb kifejtést igényelne, de 1860-ban a Duna főága még közvetlenül a falu mellett folyt. Ennek nyomai a mai napig megtalálhatók a bári gyepen. A több száz méter széles mederből néhány alig tíz méter széles árok maradt meg, melyek közül a legmélyebből éppen kibukkan egy ember feje. Az alig másfél évszázados gyors változás okai között ott található a folyószabályozás és a dunai üledékek dél felé finomodó szemcsemérete.