Igazolták az elkotort Fürdő-sziget forrásainak létezését - kezdődhet a hasznosítás?

Az elárasztott Ada Kaleh szigete mellett talán az 1874-ben elkotort budapesti Fürdő-sziget a legérdemesebb arra, hogy történetét egyszer majd külön monográfiában is feldolgozzák a hidrológusok, régészek, történészek és geográfusok. Szerencsére a lassan másfél évszázada eltűnt szigetecske két tanulmány által újra a természettudományos érdeklődés középpontjába került.

A Dagály fürdő helyén feltörő melegvízforrás 1948 körül.

Igazából a Fürdő-sziget megkerülhetetlen a főváros története szempontjából. Szóba kerül ha Budapest római kori emlékeiről van szó, hiszen a rajta található romok felkeltik az emberek fantáziáját. Vajon hídpillér, fürdő vagy őrtorony állhatott rajta ezerhétszáz évvel ezelőtt? Birizgálja a hidrológusok fantáziáját is, hiszen nem sok olyan sziget van, ahol bővízű karsztforrások fakadnak, amelyet egy jeges ár "fokozott vissza" zátonnyá, majd egy hajózási beavatkozás tüntetett el végleg a Duna közepéről. És felkelti a geotermikus mérnökök érdeklődését is, hiszen Budapest egyetlen ilyen kiaknázatlan erőforrásáról van szó, de erről majd a második részben!

A Fürdő-sziget 1857-ben, a Szabó József által felmért forráscsoportokkal.

Nem lehet bevezetőt írni egy Fürdő-szigetről szóló cikkhez anélkül, hogy bemutatnánk hol is helyezkedett el ez a budapesti dunai sziget?

A folyószabályozás előtt a Fürdő-sziget nagyjából a Duna középvonalában állt, azaz a hajósok két oldalról is megkerülhették. Jelenleg azonban közelebb lenne a feltöltött pesti oldalhoz, a mai Árpád hídtól északra, a Rákos-patak torkolatával szemben, mint az Dr. Lorberer Árpád, Lorberer Árpád Ferenc és Dr. Tóth Tamás 2016-os tanulmányból kiderül. A tanulmányukból vett ábrán látható, amint régi térképek felhasználásával beazonosították a Fürdő-sziget egykori helyzetét. A folyó szélessége Budapesten a szabályozások hatására akár 50-100 méterrel is csökkenhetett. Ezen a szakaszon a pesti oldalt töltötték fel, így kerülhetett a Népfürdő utcai római kikötőerőd is távolabb a folyótól.

A Fürdő-sziget elhelyezkedése négy különböző fedvény alapján. (Lorberer Á. és Tóth T., 2017)

Bakó Gábor (Interspect Kft.) szerzőtársaival nem az egykori sziget helyzetét, csupán annak forrásait azonosította egy teljesen más módszerrel a 2020. április elsején megjelent, "Surveying the underwater springs of the former Fürdő Island in theDanube by high resolution airborne remote sensing" (Az egykori Fürdő-sziget hőforrásainak felmérése nagyfelbontású légi távérzékeléssel) című tanulmányukban. Érdemes megemlíteni a remek promóciót, a közérthető, magyar verzió többek közt a magyar National Geographic-on és az Origón is megjelent, ezért fordulhatott elő, hogy legalább hat olvasónk is felhívta rá a figyelmemet.

Hipotézisük szerint a kotrás és a közeli Béke-kút (Dagály strand) jelentős vízkivétele ellenére a hőforrásoknak még mindig ott kell lenniük a meder alján és hatással kell lenniük a Duna vizének hőmérsékletére.

Felmérésük jelentőségét az adja, hogy a levegőből sikerült azonosítaniuk az egykori Fürdő-sziget hőforrásait. Eredeti cél az volt, hogy egy olyan eljárást dolgozzanak ki, amellyel nagy területen rövid idő alatt, költséghatékony módon lehessen víztestek hőmérséklet-anomáliáját mérni. Erre az egykori Fürdő-szigetnél nem is kínálkozhatott volna alkalmasabb és érdekesebb terep. 

A Dagály strand és a Rákos-patak torkolata 2019 novemberében

A méréseket egy merev szárnyú repülőgép padlózatába szerelt hosszúhullámú hő- és nagy felbontású, nagy érzékenységű RGB tartományú mérőkamera-rendszerrel végezték. A képek ortorektifikálását egy egy D-GPS-INS rendszer segítette.

Hogy a hőforrások által keltett vízhőmérséklet-anomáliákat ki lehessen mutatni több zavaró körülményt is ki kellett küszöbölni, amelyek zavarhatták a mérés pontosságát. Ilyen például a Duna felszínéről visszaverődő napfény elektromágneses sugárzása, tehát a repülést napfelkelte előtt kellett végezni. Hogy minél jobban kitűnjenek a hőforrások az volt a szerencsés, ha a víz hőfoka a lehető legalacsonyabb. Egy 20 fokos Dunában ugyanis az elkeveredés miatt sokkal kevésbé érzékelhetők a 40 fokos források, mint a hideg vízben. Tehát a repülést téli időszakban kellett végezni, amikor a víz hőmérséklete felülről közelít a nullához. Értelemszerűen az sem jó, ha befagy a Duna.

Több repülést végeztek a kutatási terület felett, de ezek közül csak kettőt dolgoztak ki térképpé. Ez a két repülés 300-400 méteres relatív magasságban történt (föld ill. vízfelszín felett):

1. 2016. Február 25-én 0 fokos léghőmérséklet mellett 304 centiméteres Budapest Vigadó téri vízállásnál.
2. 2019. Február 19-én 15 fokos léghőmérséklet mellett 211 centiméteres Budapest Vigadó téri vízállásnál.

A második alkalommal a vízállás kedvezőbb volt, de a léghőmérséklet a vártnál magasabb volt, ezért a Fürdő-sziget forrásait az első repülés során sikerült pontosabban meghatározni. Eredményben szabatos otofotók készültek extra hőtartományú csatornával. Ezek mozaikolásából állt össze az egységes térképmű.

Külön kellett drónnal vizsgálni két, a Dunába ömlő csatorna vízhőmérsékletét, de ezek a(z első) mérés időpontjában nem tértek el jelentősen a folyó hőmérsékletétől. 

Bizonyossá vált, hogy a Fürdő-sziget forrásai ma is ontják a meleg vizet a Duna medrében, mégpedig pontosan ott, ahol lenniük kellett a térképes lokalizálás alapján. A Rákos-patak torkolatában vörös színnel remekül kirajzolódnak az egykori Fürdő-sziget forrásai (a). Habár az ábrán szereplő színskálához nem rendeltek konkrét értékeket, jól megfigyelhető, ahogy a Dunától távolodva egyre csökken a Duna melegítő hatása, jóval hidegebb a szárazföld. Ami sokkal meglepőbb, hogy a Népsziget déli csúcsánál is hasonló meleg vizet mért fel a hőkamera (b). Elképzelhető, hogy itt is hévizek fakadnak a mederben? Ha ezt sikerülne igazolni, a népszigeti források felfedezése talán nagyobb szenzáció lenne, mint a már ismert források újrafelfedezése.

A mederben fakadó hévizek folyásirányban húzódó csóvája kiegészül a Dagály fürdő kifolyójából származó melegebb vízzel (c). A Rákos-patak torkolatánál korábban létezett egy szennyvízbefolyó, ennek csóvája azonban nem jelenik meg a kutatási területen. A (d) pontban a Dagály fürdő eltérő vízhőmérsékletű szabadtéri medencéi rajzolódnak ki.

(a), Az egykori Fürdő-sziget hőforrásai a Dunában,
(b), a Marina-öböl feltételezett hőforrásai turbulens áramlatok között
(c), a Dagály fürdő kieresztője
(d) és a Dagály Fürdő különböző vízhőmérsékletű medencéi
az első repüléskor készült hőtérképen és éjszakai RGB ortofotó mozaikon.
FORRÁS: BAKÓ-MOLNÁR INTERSPECT

Bakó Gábor és szerzőtársai tanulmányukban nem csupán egy új módszert találtak a vízhőmérséklet anomáliák felmérésére, de a mintaterületen sikerült igazolni az elkotort Fürdő-sziget hőforrásainak létezését, valamint pontosan meghatározni a helyüket a Duna medrében. Azaz újra felfedezték Budapest legnagyobb kihasználatlan hévízkészletét.

Geotermikus Budapest címmel, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal gondozásában jelent meg 2020 januárjában a Fürdő-szigetet is érintő másik tanulmány, amely a szigeten fakadó hőforrások hasznosítására tesz konkrét mérnöki javaslatokat.

Amennyiben a Fürdő-sziget még mindig egy önálló zátony lenne a Duna közepén ezek a tervek valószínűleg óriási tiltakozást váltanának ki országszerte. Így azonban, hogy a mederben szabadon, szökevényforrásként fakadnak és a Duna vízhozamához járulnak hozzá csupán elenyésző mértékben a hasznosításnak nem lesz komolyabb akadálya. Kicsit úgy is tűnhet a helyzet, hogy alighogy sikerült igazolni a források létezését, máris küszöbön áll a hasznosításuk.

Előljáróban érdemes kitérni arra, hogy miért pont ezen a helyen, a Duna medrében törnek fel ezek a források? Helyzetük egyáltalán nem párját ritkító, a pleisztocén során a Római fürdő forráscsoportja is a Duna medrében fakadt és csak később került szárazra a folyó bevágódásának köszönhetően. A források felbukkanásának oka a meder alatt magasodó karsztos kőzettest. Ez eocén korú mészkő, melynek járataiban a felszálló források a nyomás hatására a felszínre törnek. De csak azon a helyen, ahol erre lehetőségük van, azaz nem akadályozza őket vízzáró réteg, amely a Fürdő-szigeten fakadó források esetében a karsztos kőzetre települő oligocén agyag. A hévizek feltörését a Duna recens hordaléka, a homok és kavics nem akadályozza, korábban kissé hosszabb utat kellett megtennie, hogy elérje a zátony felszínét, manapság néhány méterrel mélyebb helyzetben fakadnak.

A Fürdő-sziget és forrásainak elvi rajza. (Forrás: Scheuer Gyula 2007 alapján Páll-Somogyi Kinga)

Mivel Budapest legnagyobb kihasználatlan hévízkészlete a Duna fenekén fakad a felhasználásának vannak ebből fakadó előnyei ill. hátrányai. Előny mindenképpen, hogy a hévíz magától kerül a felszínre, azaz minimális energiabefektetés kell a felhasználáshoz. Nem kell természetpusztítást végezni a kitermelésnél, hacsak nem fedik le valamilyen módon a Duna mederben nyíló szökevényforrásokat annak érdekében, hogy a lehető legkisebb legyen a veszteség. Az elhasznált (lehűlt) víz hasznosítás után egyből visszakerülhet a folyóba. A feltörő hévizeket fűtésre is lehetne használni, pl. óbudai vagy újpesti ingatlanok; lakótelepek, irodaházak esetében.

Hátrány azonban, hogy nem ismert a forráscsoport vízhozama. Sem Szabó József 1854-től kezdődő látogatásai alkalmával nem mért vízhozamot, sem pedig a későbbi tanulmányokban nem találtam erre vonatkozó értéket - ami természetesen nem jelenti azt, hogy ilyen nem létezik, mindenesetre a Geotermikus Budapest kiadvány sem említi a mederben előbukkanó vízhozamot. Továbbá nehéz elkülöníteni a Duna vizétől a hévizeket és amennyiben cél a palckozás lenne, ebből kifolyólag a baktériummentesítést is meg kell oldani.

A források hasznosítása többféleképpen oldható meg. Igénybe lehet venni a meglévő parti kutakat.  Azonban fontos tudni, hogy a Dagály fürdő kútja kapcsolatban van a margit-szigeti és a fürdő-szigeti vízkivételi helyekkel is. Ha az egyik kútban megnő a kitermelés, a többiben jellemzően visszaesik a vízhozam. Lehet persze új kutakat is mélyíteni a partról és kialakítható egy erre az alkalomra készített flexibilis úszó platform is. Utóbbi esetben szükséges a már említett lefojtás, pl. cementezéssel. Az úszó alkalmatosságot leginkább a Dunán úszó hévizes szállodaként vagy strandfürdőként lehet legegyszerűbben elképzelni; a megoldás a maga nemében párját ritkítaná. 

Rétegsor és hasznosítási vázrajz (Lorberer Á. és Tóth T., 2017)

Hogy ez a beruházás megvalósulhasson mindenképpen további kutatások szükségesek. Következő lépés lehetne például a források vízhozamának meghatározása. Hasznosítás előtt ugyanakkor érdemes lenne hidrobiológusokkal is megvizsgálni a források környezetét, kialakulhatott-e ott a környezetétől jelentősen eltérő élővilág, amely védelemre érdemes természeti értéket képvisel. 

Annyi bizonyos, hogy a további kutatások révén a közeljövőben egyre többet fogunk megtudni erről az elkotort, legendásnak mondható dunai szigetről.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Szökevényforrások vizének feltárása a Hajógyári-sziget, Dagály, Gellért-hegy, Műegyetem környezetében. in. Geotermikus Budapest, 2020, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal http://mekh.hu/download/7/a0/d0000/geotermikus_budapest.pdf
• Bakó G, Molnár Z, Páll-Somogyi K, et al.: Surveying the underwater springs of the former Fürdő Island in the Danube by high resolution airborne remote sensing. J Environ Geol. 2020;4(1):1-6. 2020. április 1. https://www.pulsus.com/scholarly-articles/surveying-the-underwater-springs-of-the-former-frd-island-in-the-danube-by-high-resolution-airborne-remote-sensing.pdf
• Lorberer Árpád Ferenc és Tóth Tamás: A fővárosi Fürdő-sziget és hőforrásainak hasznosítása, Hidrológiai Közlöny 2017/1. http://www.hidrologia.hu/mht/letoltes/HK2017_01_web.pdf
• Bakó Gábor – Páll-Somogyi Kinga: Megtalálták Budapest elveszett dunai szigetének hőforrásait https://ng.hu/tudomany/2020/07/03/megtalaltak-budapest-elveszett-dunai-szigetenek-hoforrasait/

Megkövesedett vízimalmok Gödön

Különös, szenzációhajhásznak tűnő cikk jelent meg a gödi gázlóról 1941-ben a Tolnai Világlapjában. Eszerint a hajózást nem csupán a meder elégtelen mélysége, de a mederbe süllyedt megkövült fák is veszélyeztették. De hogyan kerülhettek ezek a fák a mederbe? Ennek próbálunk meg utánajárni.

A Duna medrében, különösen a gödi gázló környékén, régtől fogva hevernek megkövesedett vízimalmok, amelyek alacsony vízállásnál nagy veszélyt jelentenek a hajók és vontatmányaik számára. Csak nemrég történt, hogy egy ereszkedő tégláshajó nekiúszott egy ilyen vízalatti, megkövesedett malomnak s pillanatok alatt elsüllyedt súlyos rakományával együtt. A fadereglyét és rakományát később egy magyar búvár kiemelte. A malmok azonban még most is ott vannak, amelyek hosszú évtizedek óta valóságos rémeivé váltak a hajósoknak.

Az Elba folyó medrében, a híres "Szász Svájc” vidékén is ősidőktől fogva hevernek megkövesedett tölgyek. Európában ez az egyetlen hely talán, ahol vízmosás által napfényre hozott kövületeket találtak. Most azonban ezek a víz alatt leselkedő hajózási akadályok szerencsétlenségét okoztak. Egyik ilyen vízalatti, megkövesedett tölgyfának nekiütközött egy megrakott teherhajó. A különös zátony felszakította a hajó fenekét és az rakományával együtt elsüllyedt. Emberéletben nem esett kár, de a hajó egész rakománya elpusztult és az anyagi kár meghaladja a huszonötezer márkát. 

A gödi gázló a Fegyveresi- és Gödi-sziget között (1953)

A szöveget célszerű először értelmezni, ugyanis néhány helyen félreérthető.

1. A cikk két részből áll. Az első bekezdés a gödi gázlóról és a hajózást veszélyeztető megkövült vízimalmokról szól, miközben a második az Elba folyón játszódik, ahol valódi megkövült fatörzsekről lehet szó. Méghozzá ott, ahol a folyó elhagyja Csehországot és a Cseh-Érchegységen keresztül átér Szászországba. 1941-ben nem ez volt a helyzet, a hegység mindkét része Németországhoz tartozott. 
2. Hol volt ez a Gödi gázló? Két helyszín lehetséges. Az egyik az egykori Fegyveresi-sziget és a jelenleg is létező Gödi-sziget közötti mederszakasz. Ez a sekély medertágulat még a '30-as években is ott volt a vízisport térképeken, annak ellenére, hogy a Fegyveresi-szigetet az 1880-as években a Szentendrei-szigethez kapcsolták. A frissebb hajózási térképek szerint a másik lehetséges helyszín az 1666. folyamkilométer környéke, a Göd és Dunakeszi határában található magaspart alatt, ahol teljesen hiányzik a recens üledék és a Duna közvetlenül oligocén  korú agyagrétegeken folyik.
3. Mit jelenthet az, hogy "megkövült"? Geológiai értelemben képtelenség, hogy egy fából készült szerkezet megkövüljön a folyóban. Megkövült fákat ismerünk pl. Ipolytarnócról, de ezek nem folyóvízben kövültek meg, hanem azután, hogy a kidőlt fákat vulkáni hamu temette be és kovasav itatta át oxigénmentes környezetben. 
4. Mi lehet az a "vízimalom"? 1941-ben még javában őröltek hajómalmok a Dunán, tehát ha egy ilyen elsüllyedt szerkezetet rejtene a Duna mélye nem vízimalomként hivatkoznának rá. A Duna főágán nehéz lenne elképzeli egy  vízimalmot, legfeljebb akkor, ha a meder változásai miatt került oda. Csakhogy erről valószínűleg a cikk írójának nem lehetett tudomása. 

Megkövült fatörzs (forrás)

Megkövült fák darabjai kerülnek elő a Dunából is. Amennyiben nem egy elsüllyedt hajómalomról van szó, hanem valódi megkövült ősmaradványról, akkor az feltehetően nem az oligocén rétegekből származik, hiszen az az agyag nyílt tengeri környezeteben képződött. Azonban a Duna mélyében lehetnek vulkáni eredetű kőzetrétegek is, melyek a Visegrádi-hegységben lezajlott vulkanizmussal kapcsolódhat össze. Szárazföldi környezetben előfordulhatott, hogy vulkáni hamu betemetett egy erdőt és ezek a rétegek később a Duna eróziója miatt előbukkantak és kipreparálódtak a mederben.

Az elmúlt nyolcvan év alatt lezajlott mederkotrások és folyószabályozási munkálatok miatt nem valószínű, hogy fény derül a gödi gázló megkövült vízimalmának rejtélyére. Amennyiben az elsüllyedt téglaszállító hajó maradványai még ott vannak a mélyben, ezt szonárral akár be is lehetne mérni. Ez nagy munka lenne. Mivel a pontos helyszín ismeretlen egy körülbelül 5 kilométeres szakaszt kellene átvizsgálni.

• Tolnai Világlapja, 1941. április-június (41. évfolyam, 14–26. szám)1941-05-07 / 19. szám
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2014/06/abrazio-felsogodon.html

Élet a Rácalmási-szigeten

2019-ben a Rácalmási Nagy-szigetet választották olvasóink az év dunai szigetének. A megtisztelő díjjal nem járt semmiféle jutalom vagy pénzeső. Ennek ellenére a helyiek olyannyira megürültek a címnek, hogy 2020 elején a helyi lapban öt részes cikksorozatot jelentettek meg a szigetről. Ebből az öt cikkből készült az alábbi írás, mely bemutatja a Rácalmási-sziget gazda(g)ságát.

Írta: Németh Miklósné

Üdvözlet Rácalmásról (forrás)

A folyók mentén élők a vízzel való együttélés rendszerét évszázadok alatt alakították ki. A víz és az ártér hasznát az ember a maga javára fordította. Halászott, aratta a nádat, gyékényt, vesszőt, gyűjtötte a gyümölcsöket, gyógynövényeket. Az erdőkben kitermelt fa adta a fűtő- és építőanyagot, a szerszám és kerítésfát, a bútorok anyagát. A tölgyesekben sertést hizlalt, a réteket kaszálta, a nagyobb területeken szarvasmarhát, bivalyt legeltetett, az ártér legmagasabb pontjára kaptárakat telepített. A középkortól a vízrendezések időszakáig a magyar gyümölcskultúra fő területe az ártér volt. A régi hagyományos gyümölcsfajták, mint a pogácsaalma, borízű alma, szentiványi édesalma, árpaérő körte, Kálmán körte, téli körte, szentmihályi körte, papkörte, cigánymeggy, igen ellenállóak és bő termésűek voltak. 

Így volt ez Rácalmáson is. A szigetben az erdők, rétek mellett rendkívüli fajta gazdagsággal gyümölcsösök ontották a termést. Tudjuk, hogy az 1740-es években a földesúr, Jankovich Miklós huszonnégy jobbágyának volt szilváskertje a szigeten. Az ártérben található vad fajtákat oltották be az eredeti helyükön nemes vesszőkkel, így kis gyümölcsös ligetek alakultak ki keveredve az erdővel. Később a tehetősebb birtokosok nagyobb, összefüggő gyümölcsösöket telepítettek a sziget északi, magasabban fekvő részén. Az ártéri gyümölcsfajták jól tűrték az árvizeket, gyümölcseik zamatosak voltak. 

Nagypapám mesélte, hogy olyan jó ízű, illatos szilvájuk volt, hogy a kereskedő, aki külföldre szállította, minden esztendőben megjelent, és személyesen felügyelte a szüretet. A gyümölcsöt a kocsányánál fogva finom selyempapírba csomagolva, egyenként helyezték el a ládákban. A sziget hatvanféle almájából, számtalan körte féléjéből és szilvájából a gyermekkoromban még lehetett néhánnyal találkozni, mert az ügyes kertészek, mint a Szabados bácsi, a szigetről hozták a szemzéshez az oltóanyagot.

Komp szekérrel

Az utakat nagyon szépen karban tartották. Az erdőgondozás, a gyümölcsök és szántóföldi növények termesztése sok embernek nyújtott megélhetést. A zátonyokon szarvasmarhákat, bivalyokat tenyésztettek, mert a párás mikroklímán a száraz nyarakon is dús zöld volt rét, melyet rendszeresen kaszáltak. Fűzfavesszőt is termesztettek kosár- és bútorfonáshoz. A Margit-zátonyon kertészet volt, melyet a Sirmer család művelt. Később a tisztások, rétek is eltűntek a szigetről a legeltető állattartás megszűnte miatt. A sziget északi részén teniszpálya terült el, vadászatokat szerveztek, és itt táboroztak a vízi cserkészek. Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművészünk is nosztalgiával emlékezett a rácalmási táborozásra.

A Bay „Fészek”

Az 1930-as népszámlálás szerint a sziget húsz tulajdonos birtokában volt. A szigeten a tulajdonosoknak, illetve az alkalmazottaiknak (pl. erdőkerülő) a házai álltak. A Bay család gyönyörű, oszlopokon álló nyaralót építtetett, melyet Fészeknek neveztek. Az öreg „méltóságos” sok időt töltött itt. A vizet a Dunából hordták, és egy kivájt mészkövön szűrték át. A teraszon szúnyoghálóval bevont fülkében pipázgatott az idős úr. 

A mai szennyvíztisztítóval szemközti parton volt az Érdi depó (lerakat), ahonnan a kivágott fát Érdre szállították a gyufagyárba. A tisztítómű az egykori „kanászjárás” területén épült. Itt töltötte a konda a napot. Reggel a kanász kürtjének hangjára a gazdák kiengedték a disznókat, estefelé aztán visszahajtotta a kondát, és a malacok teli hassal, boldogan röfögve kanyarodtak be a számukra nyitva hagyott kapukon.

Kovács György: Erdészház (1987 olaj 50x70 cm)

1950-ben államosították a szigetet, a tulajdonosokat kitiltották, a gyümölcsfákat kivágták. Ez vandalizmus ráadásul teljesen érthetetlen annak ismeretében, hogy arra hivatkozva történt az államosítás, hogy egybefüggő nagy gyümölcsösnek tekintették a szigetet. Ami nem volt igaz, hisz az erdő váltakozott a gyümölcsösökkel és szántókkal. Az egyes családok tulajdonában lévő területek pedig nem érték el azt a nagyságot, amelyre az államosítás vonatkozott. Nem csoda, hogy semmilyen hivatalos iratot nem kaptak a tulajdonosok ezzel kapcsolatban. Az államosítást követően a legeltetés és kaszálás megszűnésével eltűntek a szigetről az ártéri rétek. Továbbra is virul viszont a gyeptársulásokra jellemző fekete nadálytő, vérehulló fecskefű. A területet a pálhalmi büntetés-végrehajtási intézet kapta meg, de nem tudtak mit kezdeni vele. Átadták a baromfi telepnek, amely ólakat építtetett és libákat tenyésztett rajta. Emlékezetes esemény volt, amikor a közelgő árvíz elől a fahídon terelték ki a libák seregét. A több évtizedes libatartás szinte mindent kiégetett, és az ólak helyén gyomtársulások alakultak ki (csalán, bürök). Később a hídtól délre eső területet az erdőgazdaságé lett.

A libatelep az 1965-ös árvízben

A Kis-Dunán csónakkal, komppal lehetett átjutni. Az alsó kompjárás a faluvégen, a Sörös-patak alatt volt, a felső a mai hídtól kicsit délebbre a komp házzal együtt. Az első hidat az orosz katonák építették a nagypapám féltőn óvott szigeti akácfáiból egy hadgyakorlaton. (Az oroszok minden nyáron itt gyakorlatoztak a tankokkal, a szigetben álltak a sátraik). A község kérésére nem bontották el a hidat, de azt a mindenkori árvizek rendszeresen megrongálták. Kicsit északabbra volt a mai hídnál, nagy víznél nem volt egyszerű átjutni a pillérei között. Egyszer a szemünk láttára úszott a Dunán lefelé, a falu végén sikerült kikötni a fákhoz. A rendszerváltás után az erdőgazdaság épített egy hidat, amely inkább gát volt, egy keskeny áteresszel. Balesetveszélyes volt a nagy sodrás miatt, és hozzájárult a Kis-Duna eliszapolódásához. A jelenlegi hidat a rácalmási önkormányzat építtette 1996-ban. 

Fahíd az 1960-as években

A rácalmási Nagysziget és a hozzátartozó szigetvilág az 1996 óta természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakmai felügyelete alá tartozik. Sajnos a védetté nyilvánítás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az erdőgazdaság üzleti érdeke rendszeresen felülírja természetvédelmi szempontokat. A közelmúltig három tulajdonos osztozott a szigeten. A tanösvény a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Nemzeti Földalap területén vezet, ez utóbbi magántulajdonosoknak értékesítette a földjét.

Azt tapasztaljuk, hogy míg a sziget látogatottsága egyre nő, hétvégenként 30-40 autó parkol a híd környékén, a tanösvény útjainak, építményinek állapota egyre romlik, rendbetételük jelentős összeget igényelne.

Az írás a Rácalmás újságban a szigetről megjelent öt cikk alapján készült. 

Vaskapu ≠ Al-Duna

A címben megfogalmazott képlet egyszerű, a Vaskapu-szoros nem egyenlő az Al-Dunával. De miért kell ezt így explicit kijelenteni? Például a wikipédia vonatkozó "Vaskapu-szoros" szócikke miatt, amely a két fogalmat—földrajzilag helytelenül—egybemossa. 

Vaskapu csatorna gátja építés közben. Forrás: Vasárnapi Hírek

Földrajzi szempontból a Vaskapu csupán a legkeletebbi és legnehezebben hajózható része volt az Al-Dunának, amely Báziástól, vagy Ómoldovától egészen a Vaskapu-szoros utolsó zúgójáig tartott. Valószínűleg a wikipédia szócikk esetében nem tudatlanságról van szó, hanem a földrajzi fogalom köznyelvi kitágulásáról, azonban fontos leszögezni, hogy ezt a tágulást a földrajzi szemlélet nem követte. A Duna teljes hossza három szakaszra osztható, Felső-, Középső- és Alsó-Dunára. Két osztópontja A Morva-torkolat és a Vaskapu utolsó zátonyai. A Középső-Duna legalsó szakaszát, ahol a Duna áttöri a hegységkoszorút Al-Dunának nevezzük, ennek legvégső szakasza a Vaskapu-szoros. A földrajzi atlaszok ezt követik; a mai napig csak az Ada Kaleh és Gura Vai közötti Duna-szakaszt jelölik Vaskapuként. 

Gyakorlatilag ennyi lett volna a bejegyzés lényegi része, innen csak az olvasson tovább, aki egyéb érdekességekre is kíváncsi a (szűkebb értelemben vett) Vaskapu-szorossal kapcsolatban. 

Vaskapu-szoros hajózócsatornája, uszályokat vontató gőzhajó, a töltésen a vontatásban segítő gőzmozdony látható.
Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Történeti Fényképek Gyűjteménye/Óbudai Hajógyár Gyűjteménye.

Bizonyos tévedéseket szinte lehetetlen kitörölni az internetről, vagy éppen a köztudatból. Szigorúan az Al-Dunánál maradva ilyen például a köztudatba abszolút tévesen beleégett Jókai-Aranyember-Ada Kaleh-féle városi legenda, a korábban ugyancsak a wikipédián terjesztett Babakáj-szikla abszurd 50 méteres magasságadata és ilyen a "134 kilométer hosszú Vaskapu-szoros" is. 

Az Al-Duna esésviszonyai a Vaskapu erőmű megépülése előtt.

Forrás: Gonda Béla (1896): Az al-dunai Vaskapu és az ottani többi zuhatag szabályozása

A Vaskapu-szorosról már csak azért sem egyszerű beszélni, mert immár fél évszázada eltűnt. Az eltűnése valószínűleg összefüggésben lehet a földrajzi név átalakulásával. Amióta megépült a Vaskapu I. erőmű megszűntek a hajózást évszázadokon keresztül akadályozó sziklapadok, zátonyok, örvények és zúgók. Márpedig az első Vaskapu erőmű éppen az Al-Duna legveszélyesebb és egyben legalsó szakaszáról kapta a nevét, a 8 km hosszú Vaskapu-szorosról, amely Ada Kaleh szigete alatt kezdődött és négy szakaszból állt. Az első jura korú mészkővonulat a vízszintet duzzasztotta vissza és néha a jégtáblákat is. A második a hírhedt Prigrada sziklapad volt, amely a szerb oldalról 45 fokos szögben keresztezte a Dunát; sziklái már középvíznél is kiálltak. Itt a szerb oldalon két patak hordalékkúpja is szűkítette a medret 1100 méterről 600 méterre. Ezen a rövid szakaszon a folyó esése 238 centiméter volt kilométerenként. A Prigrada alatt hirtelen kimélyülő mederben hatalmas örvény-rendszerek alakultak ki. Végül a Kis-Vaskapu volt az utolsó sziklazátony, mielőtt a Duna kiért a közel 150 kilométeres sziklaszurdokból, amely elválasztja egymástól a Kárpátok és a Balkán sziklakoszorúját. 

A Vaskapu kéziratos helyszínrajza 1/2

A Vaskapu kéziratos helyszínrajza 2/2

A Duna vízsebessége 5m/sec (18 km/h) körül ingadozott, amely a sodrás irányváltozásai, a folyó sebesség- és mélységváltozásaival együtt lehetetlenné tette felfelé történő hajózást. Ezért volt szükség a Vaskapu szabályozására, amely nem egy önálló mérnöki beavatkozás volt, hanem mindhárom esetben (1830-1836, 1890-1898, 1964-1972) az Al-Duna szabályozásának részét képezte.

Az Al-Duna szabályozása 1890-1898 (Pallas Nagylexikon)

Széchenyinek köszönhetjük, hogy völgymenetben megindulhatott a folyami hajózás 1834. április 14-én, amikor a Dunagőzhajózási Társaság Argo nevű gőzöse áthaladhatott a Vaskapun. Baross Gábornak, hogy 1896-ban elkészülhetett a Vaskapu medercsatornája ahol vontatógőzösök és mozdonyok vontatták hegymenetben a hajókat. Majd a román és a jugoszláv államnak, hogy hatalmas kulturális veszteségek árán átvágták a gordiuszi csomót és 33 méteres duzzasztással eltüntették nem csak a Vaskapu, de a Tachtalia, Izlas, Sztenka, Kozle-Dojke, Juc és Al-Duna valamennyi sziklapadját. 

Annak ellenére, hogy a Vaskapu erőmű neve átöröklődött a köznyelvben a felduzzasztott szakaszra, földrajzilag továbbra is csupán az Al-Duna legalsó, 8 kilométeres szakaszát jelenti.

Gleccsertej a Rómain

A júniusi esőzések következtében a budapesti Római-parton érdekes jelenség játszódott le. Az első ránézésre környezetszennyezésnek tűnő világos színű csóva kapcsolatba hozható a korábbi hordalékos írásunkkal, sőt visszautalhatunk az Inn színére is Passaunál. A rejtélynek, mint oly sokszor, most is meglehetősen prózai megfejtése van.

Gleccsertej a Római-parton. 2020. június 10.

A Római-part a feltöltéseknek köszönhetően egyre meredekebben lejt a Duna felé. A meredekebbé váló parton felgyorsul az erózió; nagyobb esőzések idején a sólyák mentén időszakos patakok futnak le a Dunához magukkal ragadva a laza üledéket. Az eső intenzitásától függően ez terjedhet az agyagtól egészen a kavics szemcseméretig. A hordalék útja egyirányú, amit az esővíz elmosott már nem kerül vissza fel a partra. A római-parti üledékhiány részben ennek tudható be, a hullámzás által gerjesztett erózió mellett. 

Az elmosott üledék színe aszerint változhat, hogy milyen anyag dominál benne. Például ha szervesanyag mosódik be, akkor inkább feketés lesz a víz színe. A képen látható tejszerű anyag első (geográfus) ránézésre az úgynevezett gleccsertejjel mutat hasonlóságot. A gleccsertej nem egy osztrák alpesi tejipari márka, hanem egy földrajzos fogalom. Az eljegesedett hegységekben található jégárak által szállított óriási mennyiségű glaciális hordalék (moréna) olvadás hatására kimosódik és az olvadékvizet zavaros tejeskávé színűre színezi. Ez a kőzetliszt adja az Inn (és más alpesi folyók) jellegzetes világos színét, amely a dombsági tájról érkező, sötétebb vizű Duna színével éles kontrasztot alkot. De honnan kerül gleccsertej a Római-partra? 

Onnan, hogy az amúgy burkolatlan Kossuth Lajos üdülőpartot több helyen dolomitmurvával szórták fel. Ez a kemény kőzet a folyamatos taposás hatására lassan aprózódik, a keletkező fehér dolomitport pedig az időszakos esőzések hordják el. Világos, tejszínű csóvákat képezve, mintha számtalan kicsi Inn torkollna a Dunába a Rómain. 

100 éves a (cseh)szlovák dunai határ

1910-ben mindössze két szlovák többségű település feküdt a Duna partján. Egyikük a trianoni döntés értelmében Magyarországon maradt, a másik pedig Jugoszláviához került. A tény, hogy jóformán csak magyarok éltek a Duna mindkét oldalán nem volt szempont az 1920-as (cseh)szlovák-magyar dunai határ meghúzásánál. Mai bejegyzésünkben a mapire.eu honlapra nemrég felkerült határtérkép-sorozata alapján végigjárjuk mi minden változott meg 100 év alatt a 142 kilométer hosszú dunai határ mentén.  

Mielőtt rátérnénk a folyó futásában, környezetében bekövetkezett változásokra le kell szögezni, hogy 1920. június 4-e óta többször is változott a határ Magyarország és Csehszlovákia között. Méghozzá olyannyira megváltozott, hogy a bejegyzés végére eljuthatunk odáig, hogy visszasírjuk az abszurd, valóságtól elrugaszkodott "trianoni" határokat ezen a szakaszon.

1920 előtt a magyar Duna-szakasz a Morva torkolatától Ada Kaleh-ig tartott, kezdetben hossza meghaladta az ezer kilométert. 1893-ra, a szabályozások következtében ez az érték 997 kilométerre csökkent. Jelenleg a magyar Duna-szakasz hossza mindössze 417 kilométer (1941-1944 között 637 kilométer volt), ebből csupán 275 kilométer esik kizárólagosan magyar területre.

A Duna szlovák-magyar szakasza jobb és bal part szerint (forrás: wikipédia)

1920. június 4-én délután fél öt után két perccel Magyarország aláírja a békeszerződést. Ennek értelmében a határvonal az Ipoly torkolata és a Pozsonytól délre található Horvátjárfalu északi közigazgatási határa között a Duna hajózási fővonala válik automatikusan Csehszlovákia és Magyarország határává. A szigetek aszerint oszlanak el a két ország között, hogy a hajózási út (Thalweg) melyik oldalára esnek. Ez a vonal nem egyezik a folyó középvonalával, amely a mindkét parttól egyenlő távolságra lévő pontokat köti össze. És nem feltétlenül egyezett mindenhol a folyó sodorvonalával, amely a hivatalos meghatározás szerint a folyó egymás után következő keresztszelvényeinek a legnagyobb sebességű pontjait összekötő képzeletbeli vonal.

A kijelölt határvonal semennyire nem vette figyelembe az etnikai szempontokat. A Duna mentén éltek ugyan szlovákok, de arányuk sehol sem haladta meg a 25 százalékot (Dévény), Pozsony szabad királyi városban ez az arány mindössze 10% volt. A szlovák oldalon a folyóhoz legközelebb eső szlovák többségű település a Dévény és Pozsony közötti Pozsonyhidegkút volt, légvonalban 3,2 kilométernyire a parttól. A magyar oldalon Mogyorósbánya valamivel közelebb esett a Dunához; 3,1 kilométerre.

További etnikai földrajzi kuriózum volt, hogy a dunai határ által által kettévágott Esztergom megyében élő szlovák népesség 88%-a Magyarországon maradt, ugyanis többségében a Dunától délre, az esztergomi járásban éltek. Kisebb arányban ugyanez volt a helyzet Komárom vármegyében; itt a szlovák népesség 58% maradt Magyarországon. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy az antant tárgyalódelegáció komolyan elgondolkodott azon, hogy a 98%-ban magyar népességű Csallóközt mégis meghagyja Magyarországnak. Ez végül megrekedt gondolat szintjén, a stratégiai szempontok ugyanis többet nyomtak a latban. A trianoni döntés értelmében a Duna egy rövid szakaszon kizárólag csehszlovák területen folyt, mivel Csehszlovákia megkapta a Dunántúlhoz tartozó Pozsonyligetfalut.

1938. november 2-án, az első bécsi döntés nagyjából felszámolta a dunai határt, egy rövid szakasztól eltekintve. Mivel Németország is megkapott Szlovákiától két települést, úgymint Dévényt és Pozsonyligetfalut, a szlovák dunai határ mindössze Pozsony és a Magyarországhoz visszakerült Szemet (Kalinkovo) közötti rövidke szakaszra zsugorodott. Pozsony maradt az egyetlen szlovák kijárat a Dunához. A patikamérlegen kimért, az etnikai viszonyokat a lehető legjobban figyelembe vevő határvonal 1945-ig maradt érvényben. (itt böngészhető)

1947. február 10-én a párizsi békeszerződés értelmében visszaállt a két állam között a dunai határ egy módosítással: három Dunántúli falu, az ún. pozsonyi hídfő átkerült Csehszlovákiához. Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár ismét egy stratégiai elgondolás révén váltott államot, az itt élők többsége ugyanis (elsősorban oroszvári) német volt, miközben a másik két település horvát többségű volt, jelentős magyar kisebbséggel, elenyésző szlovák lakossággal. A tervek szerint Rajka és Bezenye is Csehszlovákiához került volna, de ezt a békekonferencia nem támogatta. 1947-ben közel duplájára nőtt a szlovák területen belül folyó Duna hossza. Mint később kiderült, a döntés katasztrofális hatással volt a Dunára, ez tette lehetővé később a bősi erőmű felépülését és a Duna egyoldalú elterelését. A "C" variáns megépülése után sokan ekkor úgy gondolták Magyarországon, hogy mivel a két állam közötti határ továbbra is a hajózó útvonal, ezért Doborgaz, Vajka és Nagybodak a folyó elterelése révén tulajdonképpen átkerült Magyarországhoz. Ez sajnos mint látni fogjuk nem így van, ugyanis a dunai határ nem olyan mint az Ipoly vagy a Maros folyó határvonala, ahol szabályos időközönként újra kell rajzolni a határt a folyó kanyarulatváltozásait követve.

A hosszú bevezető után lássuk milyen változások történtek a határ mentén a szigetek szempontjából. A térképszelvények történetét nem tárgyaljuk, azt megtette a Pangea blog. A dunai szakaszra vonatkozó szelvények közeli rokonságot mutatnak az 1911-ben elkészült 1:5000 méterarányú Duna helyszínrajzzal. A feliratokat kicserélték szlovákra, de még jellemzően a magyar nevezéktan fonetikus átírása jelent meg pl. sihoť az ostrov helyett. Mivel az 1925-ös változat elsősorban a határvonalra fókuszál minden más zavaró tényezőt, pl. sodorvonalat, feliratokat leszedték róla. 

A Muzslai-sziget Nyergesújfalu alatt a szlovák oldalon még megvolt. Felül elzárt mellékága az elmúlt 100 évben majdnem teljesen feliszapolódott. Érdemes lesz egyszer felkeresni az eltemetett zárását.

Nyergesújfalu szigete a szlovák oldalra került, annak ellenére, hogy a magyar oldalhoz közelebb feküdt. Ekkor még jóval kisebb volt, a szlovák parthoz vezető kőszórás sem létezett még. Az elmúlt évszázadban folyásirányban megnőtt a sziget, a zátonyon felnőtt erdőt a növényzet még szépen kirajzolja. 

Süttő szigete ugyancsak a szlovák oldalra került. Itt a kőszórás már megvolt. Ezt később szerencsére megnyitották, a beavatkozás egészen érdekes hordalékformákat hozott létre. A karvai öblözetben két  mára eltűnt szigetet látunk, egyikük a Karvai-sziget volt, a másiknak nem találtam magyar nevét, szlovákul Vrbinová sihoť-nak nevezték. 

Gönyű felett már kezd bonyolódni a helyzet. A szabályozás következtében megváltozott a folyó hordalékviszonya, a meder közepén zátonyok keletkeztek, ezek később beerdősültek. Csakhogy éppen a hajózási útvonalon "nőttek ki" a Dunából, azaz a változatlan határ kettévágja a felső szigetet. 

Ásványráró mellett járunk, az 1818. folyamkilométernél. A gönyűi helyzet tovább romlott, ennek oka a kezdőképen látható üzemvízcsatorna. Az Öreg-Duna vízhozama az elterelés következtében évszaktól függően negyedére-nyolcadára csökkent. A kevesebb víz miatt szélessége felére csökkent 1993 óta. Széles parti zátonyokat láthatunk, ahol a növényzet térhódítása megállíthatatlannak tűnik. A határ nem a hajózási útvonalon halad, mint ahogy a hajók sem erre haladnak már. 

A bősi duzzasztómű és a mesterségesen létrehozott Szlovák-Dunántúl egy részlete. A kanyargós mellékágrendszer jobbára feliszapolódott, beerdősült és eltűnt.

A félbemaradt dunakiliti duzzasztómű volt hivatott eredetileg elterelni a Dunát. Miután a magyar fél felmondta a szerződést a szlovák fél feljebb, Dunacsúnnál építette meg a magáét, melyet lehetővé tett az 1947-es párizsi békeszerződés és amely lehetővé tette a Duna elterelését. 

Dunacsúnnál még látható a M.O. Hongrie felirat. A horvát lakosságú települést 1947-ben Csehszlovákiához csatolták, határában épült meg az a duzzasztómű, amely Bős felé tereli a vízhozam nagyobb részét. Ezen keresztül szabályozzák mennyi víz jut az Öreg-Dunába és a Mosoni-Dunába. 

A Dunántúl egykori legészakibb pontját látjuk, Horvárjárfalutól északkeletre a Dunában. 1920-1947 között ez volt az a pont, ahol a Duna Magyar területre lépett, az 1860-1861 folyamkilométer között. Jelenleg ez a pont 10 kilométerrel délebbre, Dunakilitinél található az 1850. folyamkilométernél. Ez a tíz folyamkilométer örökre megváltoztatta a Duna-táj szigetközi arculatát. 

Egészen biztos, hogy a Duna, a Szigetköz és a Csallóköz máshogy nézne ki, ha még mindig a "trianoni" dunai határ lenne érvényben...

Trikule pusztulása és a felborult dunai hordalékmérleg

Trikule erődje egykor az Al-Duna legdélebbi magyar vára volt. Jelenleg Romániában található, Szvinicza szerb többségű településtől keletre. A három toronyból álló vár az al-dunai táj jellegzetes tájképi eleme, annak ellenére, hogy a három toronyból normál vízállás esetén már csak kettő látszik, ugyanis a Vaskapu I. erőmű visszaduzzasztó hatása miatt a Duna elárasztotta. 

1. kép Már csupán Kéttorony, Dvekule (forrás)

Ha jobban utánajárunk kiderül, hogy tulajdonképpen nem is a Duna árasztotta el, hanem a visszaduzzasztott vízben kiülepedő hordalék. 

A maradék két tornyot sem kímélte a hullámzás, feltehetően belátható időn belül ez a dunai átkelőhely védelmére épített középkori erődítmény is a román–szerb energiatermelés jóvoltából fellépő erózió áldozatává válik. 

2. kép Üledékfelhalmozódás Háromtorony (Trikule) vára alatt

Az első torony, mely fedett faerkélylyel van ellátva, a vízből kinyúló szirten emelkedik, a másik kettő a part magasabb részén. A Trikule az éjszaki szélesség 44° 29' alatt fekszik. Itt van a Dunának hazánkban legdélibb pontja, mely egyszersmind a tulajdonképeni Magyarországnak (Horvátország nélkül) legalsó végpontját jelöli. — Kiss Lajos: Utazás a Dunán Pancsovától Turn-Szeverinig. Földrajzi közlemények 1885. 

Ha összehasonlítjuk a kezdőképet a korábbi állapotokat bemutató alábbi fekete-fehér fényképpel  (3. kép) némi képet alkothatunk arról, hogy milyen változások következtek be a Dunán a főként az árvízvédelem és hajózás érdekében végzett folyószabályozás, valamint a vízerőmű építések következtében. Esetünkben Trikule várát érdekes módon az erózió (hullámmarás) és a feltöltődés egyszerre pusztítja. Amennyiben a képen látható néhány embert használjuk méretaránynak, Trikule alsó tornya az aktuális vízálláshoz viszonyítva körülbelül 21 méter magas lehetett. Az itt felhalmozódó tetemes mennyiségű hordalék adhat némi támpontot, hogy megérthessük mi is zajlott le a folyó medrében alig fél évszázad alatt.

3. kép Magyarország legdélebbi vára a Vaskapu I. megépítése előtt. 

Tulajdonképpen ezt a témát fedi le az EU-s társfinanszírozású, a Budapesti Műszaki Egyetem által vezetett Danube Sediment projekt, melynek budapesti eseményéről tavaly nem csak beszámoltunk, hanem részt is vehettünk rajta. A projekt lezárultával érdemes áttekinteni melyen eredmények kerültek napfényre, ill. milyen ajánlásokat fogalmaztak meg a jövőbeli dunai beruházásokkal kapcsolatban! 

A XVIII. századtól kezdve a Duna hordalékszállítása jelentős változásokon esett át a folyószabályozás következtében. Elsősorban az árvízvédelem és a hajózás javítása érdekében felépült szabályozási művek és kanyarulatátvágások révén a Duna teljes hossza mintegy 130 kilométerrel rövidült. A rövidülés térben nem egyenletesen oszlik el; miközben a Felső-Dunán (Fekete-erdőtől Dévényig) a rövidülés 11%-os volt, a Közép-Dunán (Dévény-Orsova) 4%, az Alsó-Dunán pedig mindössze 1%.

Ezzel párhuzamosan csökkent a folyó szélessége is, elsősorban a jégképződés megakadályozása és a hajózás érdekében. Ez a változás is jobban érintette a Felső-Dunát, ahol átlagosan 39%-kal szűkült a meder, a Középső-Dunán ez az érték 12% volt, az Alsó-Dunán pedig mindössze 4% (1. ábra). Vannak olyan szakaszok, ahol jelentősen megnövekedett a meder szélessége, például Bősnél, vagy Galambóc vára alatt. Ez utóbbi abszolút rekorder, csakhogy az 5 kilométert is meghaladó szélességnek antropogén oka van; a Vaskapu I. vízerőmű visszaduzzasztásána köszönhető.

1. ábra A meder nedves keresztszelvényének változása a folyamkilométerek függvényében
(kék: XIX. sz, sárga: jelen) (forrás)

A rövidebb és keskenyebb szakaszon lefolyó ugyanakkora vízhozam esése megnőtt, ezzel együtt a hordalékszállító képessége is ami végső soron a meder növekvő eróziójához vezetett. A valóságban ez úgy nyilvánul meg, mint ahogy nemrég egy dunakeszi példán bemutattuk; alámosott, meredek part, vízbe omló partfal.

Miután az 1930-as évektől megkezdődött a vízerőművek építése, az erózióval párhuzamosan megjelent az hordalékfelhalmozódás is és felborult az addig nagyjából egyensúlyban lévő dunai hordalék egyenleg. Mostanáig mintegy 80 duzzasztómű épült meg a főágon és 1030 a teljes Duna-vízgyűjtőn. Korábban is léteztek keresztirányú létesítmények a folyón, pl. a sarkantyúk, de a vízerőművek által felduzzasztott szakaszon jóval drasztikusabb hordalékfelhalmozódás jelentkezett (lásd: Trikule), miközben az duzzasztóművek alvízén felerősödött a hordalék kimosódása (2. ábra). Ezt ellensúlyozandó végzik a duzzasztott szakasz kotrását és a hordalék visszatáplálását az alvízi szakaszra; ilyen munkálatokkal gyakran találkozni a Duna ausztriai szakaszán (lásd: 4. kép)

2. ábra Medermélyülés a Duna egyik ausztriai keresztszelvényében.
Bal oldal: mederfenék magassága az idő függvényében.
Jobb oldal: a meder átlagos tengerszint feletti magassága. (forrás)

• Egyes szakaszok feltöltődnek, miközben más szakaszokon gyorsul az erózió. Miért gond ez? Mindkét jelenség hatással van a hajózásra, az árvízi védekezésre, valamint a villamos áram termelésre, tehát csupa olyan dologra, amely miatt a folyót eredetileg szabályozták. A Duna teljes szakaszán 733 folyamkilométeren (29%) az erózió dominál, 857 folyamkilométeren pedig az üledéklerakódás. 241 folyamkilométer (10%) egyensúlyban van, a fennmaradó többnyire Alsó-Dunai szakaszon nincs elég adat ennek meghatározásához. A magyar szakaszra az erózió a jellemző, sok helyen a folyó egészen az alapkőzetig lepusztította a folyami üledékeket. 
• A Duna-deltát jelenleg évente elérő 15-20 millió tonna lebegtetett hordalék (suspended sediment) korábban 40-60 millió tonnára rúgott (3. ábra). Kérdezhetnénk, hogy miért baj az, ha a Fekete-tenger lassabban töltődik fel? Azért, mert a deltaüledék fokozatosan és folyamatosan tömörödik, a delta felszíne süllyed és a beérkező lecsökkent mennyiségű hordalék nem tud lépést tartani a süllyedés ütemével. A bejutó hordalék egy részét elmossa a tengeráramlás tehát végső soron az egyensúly megbomlása miatt delta eróziója is felgyorsul. 
• A hordalékháztartás felborulásának további következménye,—melyről már rengeteget írtunk a blogon—hogy megváltozik a folyó környezeti értéke, arculata. A kiülepedő hordalék feliszapolja a mellékágakat, akár egy emberöltőnyi idő alatt nyílt mederből ártéri erdő válik. Ez a főági meder mélyülésével párhuzamosan lejátszódó folyamat többnyire visszafordíthatatlan ökológiai károkat okoz. 

3. ábra Lebegtetett hordalék egyenleg a Dunán és főbb mellékfolyóin a vízerőművek megépítése előtt és után
 (pontozott vonalak: mellékfolyók adadhiánya, ill. olyan mellékfolyók,
ahol a lebegtetett hordalékszállítás nem releváns). (forrás)

Mit lehet tenni a duna hordalékházartásának egyensúlyba hozására? A projekt záródokumentumában a folyó egészére és a fentebb már említett három szakaszára lebontva fogalmaztak meg ajánlásokat. Ezek számbavétele előtt szubjektív módon kitérnénk a legfontosabbra; hogy szükség lenne az egész Dunát, ill. a vízgyűjtő területet lefedő mérőhálózatra, amely országhatárokon átívelően egységes szempontok szerint mérné:

• a hordalékvándorlást
• a mederanyagot
• a meder mélységét
• a kotrásokat
• a hordalék betáplálását
• és a hordalék kiülepedést

Ez természetesen akadályokba ütközik, például abba, hogy az egyes dunai országok megtehetik, hogy ilyesmire is adnak pénzt, míg más országokra ez jelentős terhet róna. A Duna-kutatás szempontjából mindenképpen üdvözölendő előrelépés lenne a mérőhálózat megvalósulása. És mindenképpen fontos lenne a dunai országok együttműködését erősíteni, hiszen ez éppen a középső szakaszon a legproblémásabb, ahol a legtöbb ország található.

Az ajánlások többsége visszavezethető egy elgondolásra; a folyót érintő beruházások során jó lenne, ha minden esetben figyelembe vennék azt, hogy a folyó vize és a hordaléka egyaránt fontos. És lehetőleg olyan létesítményeket létrehozni, beruházásokat elvégezni, amelyek az egyensúly irányába hatnak, nem pedig tovább erősítik a nemkívánatos folyamatokat.

4. kép Kotrás Wachauban.

Ilyen például a szabadon folyó szakaszok természetvédelme, de nem csak a Dunáé, hanem a mellékfolyóké is. Magyarország szempontjából ez kiemelkedően fontos, hiszen a Vaskapu II. alatti szakasz mellett a magyar szakasz az, amely még nincsen belépcsőzve. Bár hozzá kell tenni, hogy a folyószabályozási létesítmények ugyanígy akadályozzák a hordalék mozgását. Két beavatkozási lehetőség van erre vonatkozóan; az egyik inkább mérnöki: a szabályozási művek visszabontása, a partvédelem felszámolása, az ártér kiszélesítése, a kotrások szabályozása, a hajóút szélességének csökkentése, stb. A másik lehetőség pedig elsősorban a dunai szigetek miatt fontos; a folyószabályozás következtében felszámolt mellékágak revitalizációja.

Fontos, hogy ez a szemlélet geográfiailag és szektoronként is egységes legyen; a dunai országok mindegyike tegye magáévá ezt a szemléletet, valamint az országok ágazatai is, például a mezőgazdaság, hajózás, energiatermelés, árvízvédelem, stb. Első ránézésre összebékíthetetlennek tűnik az ellentét pl. a hajózás és a természetvédelem között, de a DanubeSediment projekt egy jó lépés ennek elérése felé.

Valószínűleg ezek az ajánlások nem fogják megmenteni az összedőléstől Trikule két tornyát, és ki sem fogják ásni a harmadikat. Jó lett volna, ha hasonló ajánlások már 50 évvel ezelőtt is léteztek volna, sokkal másképpen nézne ki a Duna napjainkban. Ha pedig valóban sikerül az ajánlásokat átültetni a gyakorlatba, nemcsak a Duna hordalékháztartása jöhetne rendbe, de a folyó is sokkal természetközelibbé válhat ezáltal. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:  

• https://index.hu/techtud/2020/05/12/evi_670_meterrel_rovidult_le_a_duna/
• http://vit.bme.hu/vit/DanubeSediment
• http://www.auenzentrum-neuburg-ingolstadt.de/fileadmin/documents/AF/AuenMagazin/AuenMagazin_17-2020_online_04_web.pdf
• http://www.interreg-danube.eu/uploads/media/approved_project_output/0001/39/ee566924f1764d4798dc7bb9b59537ce84d98101.pdf
• https://varak.hu/latnivalo/index/1528-Szinice-Haromtorony-Treicule/
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2019/09/nezzuk-miert-fontos-hordalek-dunaban.html

Eltűnő árvíztáblák Csillaghegyen

1945. február 9-én, amikor még javában tartott Budapest ostroma, Csillaghegyet néhány óra alatt elöntötte a Duna egy kevésbé ismert jeges árvize, melyet egy felrobbantott híd visszaduzzasztó hatása okozott. Az árvíz emlékét szerte Csillaghegyen sablon alumíniumöntvény árvíztáblákkal örökítették meg. Körülbelül felük már áldozatul esett a helyi építkezéseknek, de 2020 tavaszán valami megváltozott; sorra kerültek elő korábban eltűntnek hitt táblák. 

Írta: Szávoszt-Vass Dániel 

Az adatokat, beszámolókat gyűjtötte, 

az árvíztáblákat helyben felkutatta és szintezte: Doroszlai Dénes

Árvíz 1945. február 9. A Külker evezősház falán fennmaradt tábla (III. ker. Szent János utca 7.)

Eltűnt árvíztáblák sorozatunk újabb epizódjában Csillaghegyet járjuk be időben és térben. Miközben eltűnt árvíztáblák után kutatunk, megismerkedünk a Duna egyik eddig feldolgozatlan árvizével, a terület földtörténetével, domborzatával. A cikk végére pedig rájövünk, hogy az írás címe örömteli módon kissé elavult az elmúlt hónapokban végzett kutatómunka révén! 

Három személynek köszönhetjük mindazt, amit a csillaghegyi árvíztáblákról tudunk. Rajna Györgyről már volt szó a Dunai Szigetek blogon az eltűnő budapesti árvíztáblák kapcsán. Ő volt az, aki 1977-ben felkutatta és összegyűjtötte a meglévő táblákat, majd az eredményt 1979-ben publikálta. Érdekes módon írásának a leghiányosabb része éppen Csillaghegy volt. Cikkében összesen 24 árvíztáblát gyűjtött táblázatba innen; ez a szám kevesebb mint fele az ismert csillaghegyi árvíztábláknak. Közülük is mindössze 4 maradt fenn. Gyűjtésének jelentősége éppen ebben rejlik; 20 eltűnt tábla hűlt helyét az ő leírásából, valamint

Wenczel György mérnök összeírásából ismerünk, aki ugyanebben az időben csillaghegyi lakosként járta be az öblözet utcáit az 1945-ös árvíztáblák után nyomozva. Az ő munkásságát veje, Doroszlai Dénes nyugalmazott vasútépítő mérnök folytatta; felkutatta, beszintezte a táblákat, valamint dokumentálta a pusztulásukat. Eredményeit 2020-ban a Hidrológiai Közlöny publikálta. Mérései jelentőségét az adja, hogy sikerült kiderítenie, hogy az 1945. évi árvíz szintje Csillaghegyen nagyjából megegyezett a 2013-as rekord magasságú árvízével. Doroszlai Dénes érdeme, hogy felkutatta a Rajna-féle táblákat is, de közlése szerint legtöbbjüknek 2020-ra nyoma veszett.  

Ez az írás lényegét tekintve az ő munkásságuk összefoglalása és bizonyos szempontból továbbgondolása hidrológiai és geomorfológiai szempontok alapján. 

Az Újpesti vasúti híd egyetlen megmaradt hídnyílása (forrás)

A lokális, 1945-ös árvíz Csillaghegyen egyetlen konkrét okra vezethető vissza, ez pedig az Újpesti vasúti híd felrobbantása. Viszonylag sok eltérő információ kering az Újpesti vasúti híd felrobbantásának időpontjáról. 1944 augusztusában már leállt rajta a forgalom, miután egy bombázás során a 671 méter hosszú híd aquincumi parthoz legközelebbi, közel 100 méteres hídnyílást találat érte. A javítási munkálatokat a román kiugrás után felfüggesztették. Szeptember 18-án egy újabb bombázás elsüllyesztette az alátámasztó uszályt, így a sérült ív leszakadt. A szovjet hadsereg 1944. december 27-én harc nélkül vette birtokba Csillaghegyet, másnap már átlépték az aquincumi vasúti töltést, miközben a pesti hídfőt még legalább egy hétig a németek birtokolták. A december 24-től január 29-ig terjedő eltérő robbantási időpontok közül a december 29-i dátum a legvalószínűbb.

A robbanás a kikötőágban 3 pillért és 4 rácsos, vasszerkezetű áthidalást semmisített meg. A mederágban pedig hétből egyetlen hídnyílás maradt épségben, az óbudai 20 m-es parti nyíláson kívül. A híd 43 napja volt már a Dunában, amikor február 9-én, pénteken a híd roncsain fennakadt jégtáblák visszaduzzasztó hatása miatt a folyó kilépett a medréből, és elöntötte Csillaghegy és a környező területek jelentős részét.

Az újpest vasúti híd még áll 1944 áprilisában. (mapire.eu)

A Csillaghegyi-öblözet

A Duna keskeny jobb parti hordalékkúp síksága az Budakalász–Óbudai-öblözet területén  kitárul, legnagyobb szélességét (2,5 km) az Aranyhegyi-patak vonalában éri el. A holocén kor elején még élő mellékágak barangolták be ezt a tájat. Egy ilyen Duna-meder vezetett át az öblözet déli – Békásmegyer és Újlak közötti – szakaszának síksági területén keresztül, a meder egyes szakaszai a Pilis és Budai-hegység lábát is megközelítette. A folyóág később lefűződött, elmocsarasodott, részben a hegyvidékről érkező patakok töltötték fel a lejtőhordalékukkal. A feltöltődött egykori mellékág egyik utolsó emléke a Mocsárosdűlő területe, ami, mint a neve is mutatja, a vízrendezési munkálatok előtt magas talajvízállású, mocsaras, lápos terület volt. Ma már csak kisebb foltokra igaz ez a leírás, ezek környezete természetvédelmi oltalom alatt áll.

A volt mellékág és a főmeder által közrefogott egykori sziget döntően Csillaghegy, Rómaifürdő városrészekhez tartozik. A folyó II/a teraszfelszínei jelentik e sík vidék legmagasabb fekvésű területeit, ami a pleisztocén végén képződött, tengerszint feletti magassága meghaladja a 105 métert, felszínét a legnagyobb árvizek sem öntik el. Elsősorban az egykori sziget nyugati területei tartoznak ide. 

A hajdani sziget legnagyobb része a magasártéri szinthez tartozik. Felszínét nagy területeken futóhomok fedi, ami egyben magasabbá és árvizektől védettebbé teszi területét. 

A legalacsonyabb fekvésű és az árvizek által leginkább érintett részek a folyót kísérő alacsonyártérre korlátozódnak. Az alacsonyártér mélyebb és magasabban fekvő részeit különböző mértékben érintik az árvizek. Csillaghegy területén az alacsonyártér csupán egy keskeny parti sávot jelent; 1945-ben e területen mérték a legmagasabb vízborítást. A Piroska utca 3. szám alatti 3 méter magasságban, Rajna György által dokumentált árvíztábla megléte már a múlté, az épületet lebontották. 

Az egykori mellékág területére eső és a környezetüknél még ma is mélyebb fekvésű területek határát az utcahálózat is kirajzolja. Az egykori Duna-meder vonala még sokáig vezethette le a Duna rendkívüli nagyvizeit, melyek akár a Mocsárosdűlő területét is elborították. Ennek ellenére az ide tartozó területek egyes részeit, pl. Árpád utcai árokban lévő telkeket 1945-re részben beépítették. A terület mély fekvését jelzi, hogy 1945-ben az Árpád utca és a Szent István utcai szakaszt 1,6-2,5 méternyi jeges víz borította, a HÉV-állomás környét pedig megközelítette az árvíz. Mivel a délebbi területeken ekkor még nem álltak házak, így árvízszintet jelölő táblák sem maradtak fenn, itt az elöntés mértékéről nem kaphatunk eligazítást.

Az ártéri szintek pontos ismerete már csak azért is fontos, mert a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme még ma sincs megnyugtatóan megoldva; egy újabb LNV közeli árvíz ugyanezeket a területeket öntené el.

Csillaghegy 1900 körül. Előtérben a Dózsa György út, mögötte a jegenyés Szentendrei út,
háttérben a csillaghegyi öblözet és a Duna. (forrás)

"Óriási jégpálya volt akkor Csillaghegy" - Az árvíz

1945. február 9-én délelőtt a medréből kilépő Duna először a Királyok útja mélyebb részeit öntötte el, majd az úttesten átbukva megindult az öblözet elárasztása. A déli órákban a mélyebben fekvő részeken 1 m-t meghaladó vízszint alakult ki, amely a késő délutáni órákban tetőzött, helyenként a 3 m-es vízszintet is megközelítve. A borzalmakat átélők beszámolója szerint halálos áldozatai is voltak a katasztrófának. Egyes beszámolók szerint a Duna a HÉV vonaláig öntött ki. Ennek ellentmond az a tény, hogy legalább három árvíztábla nyoma is megtalálható a HÉV nyugati oldalán.

Harmadnap megindult a zajlás, a környéken hallható robbanások alapján valószínűsíthető, hogy a szovjet hadsereg felrobbanthatta a jégdugót. Az árvíz a túlsó parton, Újpesten is pusztított, habár itt emberéleteket nem követelt, de számos munkáslakás összedőlt. Bay Zoltán visszaemlékezései szerint az áradás az Tungsram gyárterületén egy hét alatt vonult le:

"Minden meteorológiai jelentés hiányában csak azt tudtuk figyelni: merre úsznak a vízszinten levő roncsok az előttünk levő utcán. Két teljes napig dél felé úsztak: ez azt jelenti, hogy még kifelé jön a víz a Dunából. Második nap estefelé a roncsok megálltak, ez már jó jel. Harmadik nap reggelén elkezdtek úszni visszafelé. Jaj, csak meg ne álljanak! A harmadik és negyedik napon állandó volt a visszafelé úszás, s a víz felszíne észrevehetően apadt. Az ötödik napon már újra lehetett gumicsizmákban járni a gyárudvaron, s egy hét elteltével száraz lett az udvar."

Doroszlai Dénes csillaghegyi idős emberektől—köztük a terület református lelkipásztorától—gyűjtött elbeszéléseket, melyek alapján rekonstruálható az 1945-ös árvíz pusztítása:

“A pesti hidakat mind felrobbantották a harcok idején. Nagyon hideg tél volt. A Duna majdnem teljesen befagyott. De a víz csak jött és jött. A hidak roncsai nem engedték, hogy tovább folyjék. A szabad területet Csillaghegyen és Békásmegyer határában találta meg 1945. február 9-én. Községünk 3/4-ét elöntötte az árvíz. Váratlanul és nagyon gyorsan jött. Mi is akartunk készíteni valami tutajszerűséget... A víz három házba nem jött be a Jókai utcában. (A Czetz János utcához közeli három ház árvízmentes maradt. Néhány házzal odébb már csaknem másfél méter volt az elöntés mértéke. DD) A mienk is száraz maradt, csak az udvart érte el. Az Úr Isten megvédett minket. Sokan ebben a kritikus időben menedéket kerestek. A mi református templomunk is ilyen “mentsvár” volt a bajbajutottak részére. (A református templom a Csillaghegyi-öblözet második legmagasabb részén áll. DD) Néhány nap múlva apadt a víz, és kemény fagy következett. Emlékszem, hogy Miki barátoméknál - ahol négy lépcsőn kellett felmenni a lakásba - az árvíz idején a konyhaajtóból a jégre léptünk, úgy korcsolyáztunk. Óriási jégpálya volt akkor Csillaghegy.”

Csillaghegy 1960 körül: Rákóczi utca (11-es főút), balra az Attila utca torkolata.
Háttérben balra a Jézus Szíve templom, jobbra a Budapest-
Csillaghegyi Református Egyházközség temploma. UVATERV, Fortepan 80052

“Délelőtt fél tíz körül három irányból jött a víz, szinte összecsapott. Félelmetes volt. Gyorsan emelkedett, csak annyi időnk volt, hogy néhány meleg holmival a padlásra meneküljünk. A víz folyamatosan emelkedett, délután már a kerítés sem látszott ki.
Késő este a szemközti vályogház összedőlt. Éjjel valamelyik szomszéd házból azt kiáltozta valaki: segítség, meghalok. Máshol egy hajóskapitány megfulladt álmában.
Másnap csónakkal kimenekítettek minket ismerősökhöz a síneken túlra. Apám ekkor hadifogságban volt, de pár nap múlva hazajött, és a padláson lakott, hogy őrizze a házat. Minden nap vittünk neki élelmet, először csónakkal, később a jégen járva.
A víz csak lassan apadt le. Sokfelé elhullott állatok, döglött lovak voltak.”

“Délelőtt Nagyapa szaladt be az utcáról, jön a víz, tömjük el rongyokkal az ajtó alatti rést! Amikor látszott, hogy egyre gyorsabban jön be a víz a házba, mindenki fogta, amit tudott, főleg ennivalót, és fölmentünk a padlásra. A víz egyre magasabb volt a házban. Este összedőlt egy közeli vályogház. Egész éjjel kísérteties bugyborékolás hallatszott.
Másnap csónakkal kimenekítettek minket ismerősökhöz a Garay utcába.” (A Garay utca Czetz János úthoz közeli házai árvízmentesek maradtak. DD.)

“Reggel már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Az egyik közeli vályogházban lakó családnak segítettünk a legszükségesebb holmikat átcipelni a szomszéd téglaházába. Hamarosan nekünk is a padlásra kellett menekülni a gyorsan emelkedő víz elől. Este a vályogház összedőlt. Egész éjjel bugyborékolás hallatszott.”

“Nagyszüleim sokat meséltek az 1945. évi árvízről. Nagymamám nokedlit szaggatott, amikor hirtelen elöntötte a víz a kertet. Félbehagyva az ebéd készítését, elkezdte menteni a nyulakat. Egyre magasabbra kellett pakolni a ketreceket. Közben nagyapám, aki kőműves volt, és ő építette a házat, azt javasolta, hogy költözzenek át a szomszéd téglaházba, mert a mienk csak 1,2 m magasságig volt tégla, fölötte vályog. Nagymamám közben már a melléig érő jeges vízben is a nyulakat próbálta menteni... Este a szomszéd ház padlásán nagyapám kijelentette, hogy megállt a vízszint emelkedése, most már megmarad a házunk. Néhány perccel később nagy recsegés-ropogás közepette összedőlt a házunk.”

“A Királyok útján levő házunkat olyan gyorsan öntötte el a víz, hogy már csak a padlásra tudtunk menekülni. A nagybátyám, aki erős, sportos fiatalember volt, a jéghideg vízben elúszott a legközelebbi csónakházig, leverte a lakatot, és az onnan kölcsönvett csónakkal jött vissza kimenteni bennünket. Ekkor már az utolsó előtti padláslépcsőről szálltunk be a csónakba.”

1945 februárjában szovjet műszaki csapatok pontonhidat építettek a hídtól közvetlenül délre. Ugyanebben az évben kezdték meg a műszaki alakulatok eltávolítani a híd roncsait a mederből, annak érdekében, hogy az árvízveszélyt csökkentsék. A zajlás megindulása után a vízszint fokozatosan leapadt, bár a mélyebben fekvő lefolyástalan részek még hetekig víz alatt álltak.

Csillaghegy térségében (1654,5-1657,7 fkm) 2014 óta a jégmentes árvizek 1%-os valószínűségű vízhozamából származtatott mértékadó árvízszint 105,08-105,30 tengerszint feletti magasságban van. Az erről szóló BM rendelet már tartalmazza a 2013-as LNV árvíz tanulságait. Hogy ez miért fontos? Azért, mert Doroszlai Dénes mérései és empirikus megfigyelései szerint az 1945-ös és a 2013-as árvíz közel azonos szinten tetőzött Csillaghegyen. Azonban a két árvíz között több jelentős különbség is van, legfontosabb, hogy az 1945-ös lokális és jeges árvíz volt. Habár korántsem annyira lokális, mint az írásból eddig kiderült. 

Rajna György írásában az elöntés napján, február 9-én a Vigadó téri vízmércén 733 centiméter vízállás szerepel. Ez annyiban pontosítandó, hogy ekkor a Vigadó téri vízmérce 700 cm körüli értéket mutatott, majd február 11-én tetőzött 733 centiméterrel. Feltehetően a jégdugó megszűnésével lefolyó többlet víztömeg hozzájárulhatott a vízszintnövekedéshez.

Árvíztábla szintezése (fényképezte: Doroszlai Dénes)

Még a budapesti hidak java része a Dunában feküdt, amikor 1946-ban Dr. Bogárdi János megírta "A budapesti Dunahidak roncsainak vízszinduzzasztása" című cikkét. Annak ellenére, hogy a csillaghegyi árvíz tökéletesen illene példaként a témához, meglepő módon ebben a cikkben egyetlen szó sem esik róla. Mégis érdemes szót ejteni a Bogárdi-féle mérések eredményéről, ugyanis szerinte:

"A duzzasztás felső határa Váctól Nagymaros fölöttig terjedhet. Kisvizeknél Vác fölött, középvizeknél Nagymaros környékén, nagyvizeknél pedig Esztergom alatt van a duzzasztás határa."

Azaz az 1945 február 9-i árvíz hatása kimutatható lehetett a nagymarosi vízmércén is. Kérdés csupán az, hogy a néhány napon át tartó visszaduzzasztás elegendő lehetett-e arra, hogy Nagymaros felett is éreztesse hatását.

2013-ban a rekordméretű árvíz a hivatalos adatok szerint az óbudai vízmércénél 104,74 m.B.f., a Kossuth II. árvízkapunál (Pünkösdfürdő utcától délre ~200 m) 105,01 m.B.f. tetőzött. Azaz ugyanúgy elborította volna a korábban ármentesnek vélt II/a terasz szintjét, mint az 1945-ös jeges árvíz. Tetőzéskor a felszíngörbe ezen a 3,1 km-es szakaszon kissé homorú volt, így az árvíztáblás terület közepén, a Mátyás király útnál ez az érték 104,89 ±1 cm volt. Miután levonult az árvíz, Doroszlai Dénes 12 darab 1945-ös árvíztábla magasságát hasonlította össze a 2013-as árvíz szintjével, és ezek néhány cm-es szórással azonosak voltak.

Az árvíztáblák

Helybéliek elmondása szerint néhány évvel az árvíz után a tanács dolgozója járta Csillaghegyet az árvíztáblákkal, és aki vállalta, hogy a házfalon, az utcáról jól látható helyre és a megfelelő szintre elhelyezi, az ingyen megkaphatta. Az egyforma, 22*9 cm alumíniumöntvény (nem öntöttvas!) árvíztáblák egy sablon szerint készültek. A méretük miatt néhány esetben az utcáról nehéz jó képet készíteni, ezért nem várható róluk a blogon az 1838-as gyűjteményhez hasonló bejegyzés, a táblák listája a cikk végén lévő függelékben található.

A viszonylag korai felhelyezési időpontot alátámaszthatja a táblák elhelyezkedése. Értelemszerűen csak oda kerülhettek táblák, ahol az árvíz jelentkezett, és az árvíz idején házak is álltak. Az árvíztáblák beszintezésénél többnyire nem volt lehetőség az ingatlanra bejutni, így azok az útburkolat jelenlegi szintjéhez lettek megadva. Az elmúlt 75 évben azonban a burkolatszintek legtöbb helyen jelentősen (15-30, de akár 50 cm-t is) emelkedtek, értelemszerűen az árvíztáblákból számított átlagos magassági értéknél mintegy 20 cm-rel nagyobb volt anno az átlagos elöntési mélység. Annak ellenére, hogy házak álltak az elöntés által ugyancsak érintett Újpesten és Megyeren, ezekről a területekről nincsen ismeretünk 1945-ös árvíztáblákról, ezért áll ebben az írásban Csillaghegy a középpontban.

Ha manapság rápillantunk odafentről Csillaghegyre, szinte egy gombostűt sem lehet leejteni a sűrűn beépült területen. 1945-ben azonban még jelentős volt a beépítetlen nadrágszíj-parcellák aránya, elsősorban északon és keleten, a Duna-part irányában. Nem is feltétlenül a legmélyebb területeken. Az alábbi, 1940-es légifelvétel megközelítően jól visszaadja az árvíz idején beépített és beépítetlen területek eloszlását. Az ábrán a kék háromszögek színmélysége jelzi az árvíz magasságát, kirajzolva a felszín egyenetlenségeit. Minél magasabb volt a vízállás, annál sötétebbek a háromszögek. Barnával színezve látható a 105 métert meghaladó ármentes térszín, mely az EOTR 10 ezres szelvénye alapján készült (néhány esetben helyszíni szintezéssel korrigálva, pl. a Czetz János utcában). Sajnos ez a 105 méteres szintvonal a legjobb, amit találtunk, de helyenként pontatlan és nem teljesen adja vissza a 11 centiméterrel alacsonyabb, 104,89 méter körüli tetőzést.

Árvíztáblák felszíntől való távolsága egy 1940-es légifelvételen

Van egy érdekes jellegzetessége a csillaghegyi árvíztábláknak, összehasonlítva pl. az 1838-as táblák elhelyezkedésével. Legalább hat csillaghegyi árvíztábla magassága nem éri el az 50 centimétert. Ez utalhat arra, hogy az árvíz olyan sokkot okozott az öblözetben, hogy azok is meg kívántak róla emlékezni, akiknek a házában esetleg nem is okozott (nagyobb) kárt. Vagy csak kapva kaptak az "ingyen árvíztábla" kínálkozó lehetőségén. A Czetz János 43. szám alatt található a legalacsonyabb csillaghegyi tábla a talajszinttől mért 34 centiméteres magasságával azonban valószínűleg még mindig alatta marad a hazai rekordernek, a bokáig érő gerjeni árvíztáblának.

Meglévő és eltűnt árvíztáblák Csillaghegyen
(Az Ady Endre utca 60. szám alatti tábla az 57. számmal szemben található)

Meglévő és eltűnt árvíztáblák Csillaghegy északi részén

Csillaghegyen összesen 67 darab 1945-ös árvíztábla ismert. Közülük  2020. májusában 36 darab (53,7%) létezett eredeti helyén, ill. visszaszerelve, és 31 tábláról (46,3%) tudjuk, hogy eltűnt, legalábbis nincs eredeti helyén. A létezők közül kettőt hiába keresnénk, mert a tulajdonosok lehőszigetelték, azaz annak ellenére, hogy az eredeti helyükön vannak, nem látni őket a házfalon. Láthatóság szempontjából tehát 34 látható és 33 láthatatlan árvíztábláról beszélhetünk. Azt nem tudni, hogy összesen hány táblát szerelhettek fel Csillaghegyen. Múzeumba, gyűjteménybe került táblákról nincsen tudomásunk. Ugyancsak nincs tudomásunk balparti—újpesti, megyeri—árvíztáblákról. A meglévők térbeli eloszlása nem követ jellegzetes mintázatot; többségük 1945 előtt épült házon található.

Mivel a csillaghegyi árvíztáblák viszonylag fiatalok, sorsuk jobban követhető, mint például a jóval híresebb 1838-as tábláké. Sok esetben a házakban lakók is tudtak felvilágosítással szolgálni, mi történt a táblákkal. A létezés és az eltűnés bizonyos árvíztábláknál például nem is egyértelmű, vannak olyanok, amelyek léteznek, de láthatatlanok, például azért, mert a hőszigetelés miatt egyszerűen leburkolták, vagy benőtte a borostyán. És sok olyan árvíztábláról tudunk, amelyek valójában léteztek, csak leszerelték őket egy tatarozás vagy hőszigetelés alkalmával, de már nem tették őket vissza. Legalább három ilyen esetről van tudomásunk, ahol a tulajdonos szóbeli közlése szerint ezek a táblák hamarosan visszakerülnek. Egy esetben túl magasan, egy esetben túl alacsonyan van a tábla, feltehetően rossz helyre tették őket vissza. Vannak olyan házak, ahol a tábla már nem, de a furatok megvannak a falban és van olyan ház is, ahonnan a tulajdonos leszerelte és elvitte magával. És egy esetben arról is van ismeretünk, hogy egy lelkes helybéli vásárolt magának egy ismeretlen helyről származó táblát, és azt szintezés után a saját, árvizet megélt házára szerelte fel, természetesen Csillaghegyen!

Frissen visszahelyezett árvíztábla (fényképezte: Doroszlai Dénes)

Befejezésül szeretnék köszönetet mondani Doroszlai Dénesnek, aki fáradhatatlanul kutatta, szintezte, dokumentálta, sőt visszarakatta a tulajdonosokkal a csillaghegyi árvíztáblákat. Amikor a Hidrológiai Közlönyben megjelent írása után megkerestem, mindössze 31 tábláról volt tudomásunk, közülük 18 létezése volt bizonyított. Ezekhez hozzáadtuk a Rajna-féle táblákat, így a táblák száma 48-ra módosult e cikk első verziójában, amikor is a 18 létező mellé került 17 bizonytalan státuszú és 13 bizonyíthatóan eltűnt tábla. Az elmúlt két hónap alatt felbukkant ill. visszakerült újabb 14 árvíztábla, sikerült tisztázni, hogy a Rajna-féle listán szereplő táblák többsége ma már nem létezik. A legutolsó, 62. árvíztábla éppen Tarlós István beszámolója alapján került fel a listára, amely a Vasút sor 37. számú egykori szülői házának falán volt, de 1965-ben történt tatarozáskor eltűnt.

Jelenleg itt tartunk.

Elképzelhető, sőt szívből reméljük, hogy a cikkünk révén újabb árvíztáblák és további, az árvízzel kapcsolatos visszaemlékezések kerülhetnek elő!

Frissítés!!! A cikk megjelenése óta újabb 3 árvíztábla került elő olvasói hozzászólásokból, mindegyikük felkerült a térképre és a táblázatba. 

Frissítés 2.!!! (2020.06.12) Az előző frissítés óta újabb 2 árvíztábla került elő, közülök az egyik szintezés után visszakerült a házfalra, a másik pedig csak elkerülte eddig a figyelmünket. Mindkettő felkerült a térképre és a táblázatba. 

Köszönet a szöveg átnézéséért Rácz Tibornak, Timár Gábornak és Viczián Istvánnak!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Bay Zoltán: Az élet erősebb, Csokonai-Püski Debrecen-Budapest, 1990
• Dr. Bogárdi János: A budapesti Dunahidak roncsainak vízszínduzzasztása, Vízügyi Közlemények, 1946. 
• Doroszlai Dénes: A Duna jeges árvize pusztított a Csillaghegyi-öblözetben 1945-ben,  Hidrológiai Közlöny 2020. 100. évf. 1. sz.
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2014/03/eltuno-budapesti-arviztablak.html
• H. Kérdő Katalin - Schweitzer Ferenc: Aquincum Ókori táj - ókori város, MTA 2010. 
• Nemeskéri-Kiss Géza: Az Újpesti Vasúti Dunahíd újjáépítése Közlekedéstudományi Szemle, 1955/10. szám 
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NepszabadsagPM_2001_11/?query=%C3%BAjpesti%20vas%C3%BAti%20h%C3%ADd%201945&pg=11&layout=s
• Dr. Páll Dávid Gergely, Tóth Farkas Márton, Dr. Sipos György: Mocsáros természetvédelmi terület (Budapest III. Kerület) földtudományi vizsgálata. 2017.
• Dr. Scheuer Gyula—Tóthné Németh Ildikó: A Budakalászi—Óbudai-öblözet építéshidrológiai viszonyai. Hidrológiai Tájékoztató 1982. 1. szám.
• Városi Szemle – 33. évfolyam – 1947. Dr. Markos Béla: Budapest közigazgatásának újjászületése az ostrom után
• Rajna György: Árvíztáblák Budapesten. Tanulmányok Budapest múltjából 21. 1979.  

Függelék: ÁRVÍZTÁBLÁK CSILLAGHEGYEN (zöld: létező tábla, dőlt: Rajna féle listában szereplő táblák. Sorszám; cím, utcaszint feletti magasság [cm]; tábla szintje; árvíz tetőzése 2013-ban [fkm különbség miatt eltérhet])

1.	Ady Endre u. 25.	156
2.	Ady Endre u. 57.	155
3.	Ady Endre u. 60.	150
4.	Akácfa u. 12.	kb. 70
5.	Aradi u. 13.	71
6.	Attila u. 7.	63
7.	Attila u. 32.	60
8.	Attila u. 34.	110
9.	Árpád u. 26.	45
10.	Árpád u. 31.	160
11.	Árpád u. 59.	207
12.	Árpád u. 79.	170
13.	Árpád u. 100.	239
14.	Árpád u. 116.	250
15.	Bajáki Elemér u. 12.	46
16.	Bajtárs u. 3.	87	104,70	104,89
17.	Berzsenyi u. 6.	119
18.	Bivalyos u. 38.	118
19.	Bivalyos u. 57.	120
20.	Bocskai u. 2.	95	104,77	104,85
21.	Bocskai u. 20.	69
22.	Czetz János u. 43.	34
23.	Czetz János u. 92.	83
24.	Gyula u. 3.	131
25.	Gyula u. 60.	164
26.	Halastó u. 13.	128
27.	Hegesztő u. 5.	kb. 110
28.	Hortobágyi u. 11.	49
29.	Hortobágyi u. 12.	45
30.	Hunyadi u. 6.	75
31.	Hunyadi u. 68.	97
32.	Jókai u. 24.	126
33.	József Attila u. 39.	34
34.	Karácsony S. u. 16.	103
35.	Karácsony S. u. 30.	72
36.	Kinizsi u. 12.	kb. 165
37.	Kinizsi u. 23.	176	104,93	104,87
38.	Kinizsi u. 29.	219
39.	Kinizsi u. 72.	155	104,90	104,85
40.	Királyok útja 142.	120
41.	Királyok útja 219.	215
42.	Királyok útja 281-289.	202
43.	Kolozsvári u. 3.	154
44.	Kossuth Lajos u. 12.	108
45.	Kossuth Lajos u. 28.	50
46.	Kossuth Lajos üp. 34.	157	104,88	104,87
47.	Kossuth Lajos üp. 67.	192	104,95	104,95
48.	Kossuth Lajos üp. 111.	170
49.	Kossuth Lajos üp. 135.	178	104,83	105,06
50.	Losonc u. 5.	141	104,89	104,83
51.	Nagyvárad u. 9.	163
52.	Nap u. 10.	kb. 120
53.	Őrtorony u. 8.	kb. 280		104,88
54.	Piroska u. 3.	300
55.	Pozsonyi u. 23.	62
56.	Pozsonyi u. 46.	150
57.	Ráby Mátyás u. 5.	65	104,96	104,90
58.	Sinkovits u. 22.	139
59.	Szent István u. 8.	210
60.	Szent János u. 7.	209	104,81	104,85
61.	Szentendrei út 343.	95	104,89	104,90
62.	Tegez u. 10.	113
63.	Vasút sor 37.	kb. 70
64.	Völgy u. 11.	102
65.	Zrínyi u. 39.	94	104,84	104,85
66.	Zrínyi u. 43.	84	104,87	104,85
67.	Zöldfa u. 7.	kb. 170