Az új "magyar Vaskapu"

Kicsit laposabb, kicsit rövidebb, de a miénk. 

A változatos méretű és összetételű zátonyokból álló helyszín tökéletes válasz arra a kérdésre, hogy hová menjünk a több mint 2800 kilométer hosszú Dunán, ha a legérdekesebb kisvízi felszínformákra vagyunk kíváncsiak, és már unjuk az Ínség-sziklát és a Margit-sziget déli csúcsán hemzsegő katasztrófaturistákat. Valószínűleg a "magyar Vaskapu" Dunaföldváron hasonló turistalátványosság lesz, figyelembe véve a hidrológiai trendeket.  

A borzalmas hasonlat alapját az alábbi fénykép adja, amely elsőre beugrott a fenti látvány kapcsán. Az Al-Dunához hasonlóan megvan itt is a sziklák között örvénylő folyó, a jól felismerhető, veszélyesnek tűnő sziklazátonyok, amelyekre a pionírok előszeretettel kapaszkodnak föl. Csak a csónakos és a háttérben magasodó hegyvonulat hiányzik, de a fanyalgók figyelmét fel lehet hívni rá, hogy Dunaföldváron, a jobb parton egy tekintélyes magasságú és meredekségű löszfal emelkedik, vízállástól függően 50–60 méterrel a Duna szintje fölé, ami kapcsolódik néhány zátony eredetéhez. 

A dunaföldvári zátonyok keletkezésük alapján (első ránézésre) három kategóriába sorolhatók. Az első, legunalmasabb kategóriába tartoznak a legnagyobb sziklák, ezek vélhetően a folyószabályozási művek építése során szándékosan vagy véletlenül kiszórt felesleges kövek, ugyanis ezen a szakaszon (is) nagyszabású munkálatok folytak, a dunaföldvári kanyarulat biztosítása létfontosságú volt a híd alatt, mivel a Duna kanyarulatfejlődése a földtörténeti múltban kettévágta az Öreg-hegyet, és oldalazó eróziójával folyamatosan fenyegette a löszfal állékonyságát. 

A második kategória hasonlóan unalmasnak tűnhet, ugyanis ilyennel sok más helyen is találkozni. A kavicsból felépülő zátonyok elsősorban a Bölcske felé eső távolabbi szakaszon fordulnak elő, méghozzá elég széles sávban, melynek csak egy kisebb része bukkan a víz fölé. A löszfalból származó mészkonkréciók, közkedvelt nevükön löszbabák teszik változatossá a dunai kavicsokat. A kavicsos szemcseméret-tartomány Paks felé egyre kisebb részét teszik ki a hordalék összetételének, de ebben a kanyarulatban a sodrás miatt szinte kizárólagosak. 

A harmadik kategória a legizgalmasabb. A mederben meglapuló, többnyire vékony kavics és löszbabarétegekkel fedett agyagpadok vélhetően a kanyarulatfejlődés által lebontott Öreg-hegy "gyökerei". A lösz egy finom szemcsés, jellemzően szél által felhalmozott jégkorszaki üledék, amely ha például alámosódás miatt beleomlik a Dunába, az anyagmennyiség egészét a folyó igen gyorsan elszállítja. Hátramaradnak belőle a legnehezebb mészkonkréciók, valamint az az ellenállóbb agyagréteg, amin annak idején a lösz felhalmozódott. Érdemes lenne ezeket az agyagpadokat megvizsgálni, de vélhetően a Pannon-tóban leülepedett üledékrétegekről van itt is szó.

2026. július 18-án délelőtt 10 órakor a dunaföldvári vízmérce -198 centimétert mutatott, enyhén emelkedett a vízállás az előző nap, július 17. óta, amikor négy centiméterrel megdőlt az addigi -199 centiméteres negatív rekord. A -203 centiméteres új LKV nem csak a pillanatnyi adatpont miatt érdekes a számunkra, de folyamatában is. Ez a minusz két méteres vízszint egyben meg is magyarázza, hogy régi térképek miért nem ábrázolták soha ezeket a zátonyokat.  

A dunaföldvári vízmérce "sempontjának", azaz 0 pontjának kijelölése idején ezek a zátonyok még legalább másfél méter mélyen voltak a Duna legkisebb vízszintje alatt, azaz soha nem kerültek a felszínre, régi térképek tanúsága szerint még hajómalmokkal is lehetett őrölni fölöttük. Csakhogy azóta a Duna kisvízszintje két métert süllyedt, ami azzal járt, hogy ezek a láthatatlan mederformák egyre többször látszódtak a víz mélyén, majd az utóbbi évtizedekben kezdtek rendszeresen elő is bukkanni, mind nagyobb és nagyobb kiterjedésben. Ami meglehetősen rossz hír a hajóforgalom számára, ugyanis ez a sziklás-agyagpados-kavicsos terület nagyjából a meder feléig benyúlik, nem véletlen, hogy 2025-ben két hajó is megfeneklett Dunaföldvárnál.

Érdekes párhuzam, hogy miközben az al-dunai sziklazátonyokat a Széchenyivel kezdődő folyószabályozás és a román-szerb duzzasztómű tüntette el, az új magyar Vaskaput éppenhogy a folyószabályozás hozta létre, azaz felszínre. 

Új zátony Vácon

Kedves Duna, eszik ön rendesen? Kilátszanak a bordái. Hé, várjon csak, mintha legutóbb, amikor ilyen helyzetben volt, ez a borda még nem volt itt! Kicsit bizonytalan a beteget vizsgáló orvos, ugyanis a páciens 2018 őszi leletei között nem találni erre vonatkozó feljegyzést.

A váci révalatti Zenepavilon-zátony.

2026. július 14-én este hat óra körül, amikor mindössze 16 centiméterre voltunk a valaha mért legkisebb vízállástól (LKV) a váci Dunán, egy új kavicszátony látványa fogadta a váci Korzón sétálókat, kerékpározókat. Mivel a kövek között gyökeret vert fűzeket és egyéb ártéri növényeket nemrégiben szinte teljes egészében kiirtották az új zátony látványa sokak számára teszi nyilvánvalóvá azt az abszolút hidrológiai katasztrófát, ami az egymás után kiszáradó állóvizeink és patakjaink révén állandóan uralja a napi híreket is. Az újonnan előbukkant zátony a városi környezetben számos kíváncsi embert (pejoratív kifejezéssel katasztrófaturistát) vonzott, remek alkalom nyílt régen vízbedobált tárgyak után kutatni. 

Kisvíz, nagy zátony.

Az új zátonyt elhelyezkedése alapján hívhatnánk Révalatti-zátonynak, vagy Zenepavilon-zátonynak. Fő, ennél a vízállásnál a víz fölé emelkedő, tömege ugyanis a Zenepavilonnal szemben található, de a kavicszátony a sekély vízben egészen a váci révállomásig, legfeljebb térdig érő vízben bejárható volt. Dél felé viszonylag gyorsabban mélyült a víz, azonban észak felé a vízimadarak, sőt a vízből éppenhogy kiálló nagyobb kövek is jelezték, hogy ezen a részen alig pár centiméteres vízszintsüllyedés már jelentősen meg tudja növelni a zátony kiterjedését. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a Duna az LKV értékig csökken, a zátony még mindig egy keskeny és sekély víztest választaná el a kiépített parttól.

A zátony elhelyezkedése a váci Szent Anna templomhoz képest

A zátony viszonylag lapos, magassága helyszíni becslés alapján nem volt magasabb fél méternél a Duna aktuális váci vízszintjéhez (-40 cm) mérve, tehát valószínűleg 0 ± 10centiméteres vízállás környékén válik láthatóvá. Ez vélhetően egy pillanatnyi állapot, a következő rekordközeli kisvizes időszakra ez tovább nőhet. Amennyiben sikerülne minden kétséget kizáróan megbizonyosodni róla, hogy a nyolc évvel korábbi kisvíznél még nem volt látható, annyiban a zátony szintjének csökkenését ki lehetne zárni.

A zátony meglehetősen lapos északi csúcsa

Idén vélhetően több hasonló zátony is előbukkan a Dunából, ezért járjon mindenki nyitott szemmel a Duna mentén és szóljon ha ilyen mederformákra bukkan. Ugyancsak jó lenne, ha sikerülne fényképpel bizonyítani a váci zátony 2018-as létét/nemlétét.  

A vízállás-előrejelzések szerint a zátony 2026. július 15-én, azaz ma éri el majd a legnagyobb kiterjedését -46 centiméteres vízállásnál, utána egy kisebb árhullám borítja el, remélhetőleg a lehető leghosszabb ideig. 

Aszály a Foktői-szigeten

Száraz kóró a mellékág alsó szakaszán

2026 nyarán, a Foktői-szigeten partra vetett borosüvegeket kegyességből irányba rugdosva, hogy a belőlük kiömlő iszapos lötty sorvadó növényeket itasson ideig-óráig, felvetődik sok izzadságszagú kérdés, például, hogy a rekord alacsony Dunától függőlegesen és vízszintesen is távolodó ártér még vizes élőhelynek számít-e? A vízparttól 20 méterre csúcsszáradás által megtépázott füzek és nyárak kapcsán merengve a kiszáradó őshonos növényzet őshonos lesz-e majd a félsivatagi klímán is? És hogyan fog kinézni a Duna-part idén októberben, ha július elején már úgy néz ki, mint október elején szokott?

Foktő fok nélkül csak Tő, avagy
a kiszáradt Csorna-Foktői-csatorna
az árvízvédelmi töltés ártéri oldalán.

Képes beszámolónk helyszíne a Foktői-sziget, Kalocsától nyugatra, Pakstól délre, ahol a kavicsos üledékek helyét már a homok veszi át a kisvizes helyzetben előbukkanó széles parti zátonyokon. 2026. július 11-én dél körül, -63 centiméteres paksi vízállásnál (LKV+34 cm) a szigeten foltokban már jelentkeznek a rendkívüli szárazság első jelei, ugyan nem általános ez a helyzet, de a sárga foltok egyre jobban terjednek a zöld rovására, habár korábban éppen a zöld foltok terjedtek a kék, azaz a Duna rovására, és az is egy viszonylag gyors folyamat volt, de a sziget fejlődésére majd a következő bejegyzésben térünk ki. Jelenleg ugyanis már a második Foktői-sziget tűnik el, most éppen a folyószabályozás következményeképpen. 

Vadmalac turkál a kiszáradó mellékág egyik utolsó nyílt vízfelszíne mellett.
Mivel a mellékág rohamosan szárad, a vaddisznó kondák már a főághoz járnak inni.

Most elég legyen annyi, hogy 1978 körül valaki három sarkantyút szúrt bele a Foktői-szigetbe, alaposan megforgatta a homokos hordalékban, majd az ártéri erdőben is, ami szép vastag rétegben, bundaként tapadt rá a szigetre, északon, keleten, nyugaton és délen, de jutott a bal partra is bőven. Ezt a világoszöld bundát aztán a 2026. június végi hőkupola 42-43 fokon elkezdte szép aranybarna kéregként rásütni a szigetre. A pirulás foltjai már július elején megjelentek, valószínűleg érdemes lesz ide októberben is ellátogatni, hogy a folyamatot teljességében láthassuk.

Kilátás a Dunára, a távolban, dél felé felsejlik a Kalocsa-Meszes strandja

A Foktői-sziget déli csúcsa,
ahol a homokzátonyok elterelik a figyelmet a csúcsszáradásos parti füzekről. 

Sárguló nyár izzad az alsó sarkantyú végén.

Idegenhonos faj forog a Nap felé, a kecsességgel legkevésbé sem vádolható új dunai híd alatt.

A békalencsével borított legnagyobb vízfelület-maradvány a felső sarkantyú alatti forgóban.

Elsőre kiszáradt medernek tűnő forma a sziget belső részén,
csakhogy ezt a mélyedést valamikor 2003-ban ásták munkagépekkel, eddig ismeretlen célból. 

Októberi ártéri tájkép júliusban.

Az októberre vélhetően megszűnik majd pár problémás tényező, a bejárást leginkább megnehezítő pókháló-fátylak, a mellig érő csalán és a rajokban támadó, ki tudja a szárazságban hol szaporodó szúnyogok. Ha tippelni kellene, a vízállás hasonlóan alacsony lesz, ha így megy minden tovább, benne van az új negatív rekord is, a fákon már nem lesz levél, és kiszárad az aljnövényzet is. Drága ár azért, hogy a Foktői-sziget felszínformáit szabadon tanulmányozhassuk.

Abszolút hidrológiai katasztrófa

Miközben az ország a 42 fokban (árnyékban mérve) fulladozott és perzselődött, elesett a június is. A budapesti kisvizes etalonként szolgáló Ínség-sziklához képest soha nem mértek még ilyen alacsony vízállást Budapesten ebben a hónapban, a mérések kezdete óta. Pedig már majdnem sikerült, egy aktuálisan focis hasonlattal élve, kibekkelni, de egy utolsó perces góllal nyert végül az aszály, és nem maradt olyan hónap, amikor az Ínség-sziklát végig víz borítja.

Egy abszolút hidrológiai katasztrófa zajlik a szemünk láttára a Dunán, ami nem most kezdődött, de az elmúlt egy évben rendkívüli módon felgyorsulni látszik. 2018-ban az alábbi ábrát sikerült összeállítani az összes Budapesten mért olyan vízállásadatokból, amelyek alatta maradtak a 92 centiméternek, ami az Ínség-szikla kibukkanásának empirikus módon meghatározott vízállásértéke. A képen az adott naptári napon 1876. január elseje óta összesített Ínség-szikla előbukkanások olvashatók le. Tehát minél magasabbak a vonalak, annál ínségesebb az évnek az a szakasza. Ebben a cikkben szerepelt egy azóta elévült megállapítás is, miszerint:

"Február 13. és augusztus 11. között még sohasem bukkant ki a Dunából. Eddig."

2018-at megelőzően utoljára 2003-ban dőlt meg a kisvizes budapesti rekord, ekkor fordult elő először, hogy augusztusban szabad szemmel lehetett látni az Ínség-sziklát. Ez kitartott egészen 2025-ig, amikor alig tizenhat hónap alatt sorban megdőltek a havi minimumok. Először a március, aztán még ugyanúgy 2025-ben a júliusi negatív rekord is megdőlt, majd következett 2026, ami ugyan még csak a felénél tart, de nagyon jó esélye van, hogy ez az év legyen az abszolút negatív rekordok éve a Dunán.  

Abszolút hidrológiai katasztrófa (forrás)

Az alábbi táblázaton nem sok mindent kell magyarázni. Pirossal bekeretezve láthatók az "Ínséges napok". Szépen, sorban dőltek meg a negatív havi rekordok áprilisban, májusban és miután felmerült a kérdés: Maradt a június?, kijelenthetjük, hogy nem maradt a június sem. Sőt, nem maradt több olyan hónap, amikor az Ínség-szikla még sosem bukkant elő a folyóból. Ínséges évek elé nézünk. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, hogy az őszi kisvizes időszakban már abszolút LKV rekordok is megdőlnek a Duna teljes hosszán. Majd azt is dokumentáljuk szépen, elhümmögünk rajta a következő negatív rekordig. Mindenesetre innentől kezdve a budapesti havi negatív rekordokat már nem az Ínség-sziklához kell majd viszonyítani, hanem egyszerűen a kevésbé romantikus vízállásadatokhoz. Az Ínség-szikla pedig egyre kevésbé kisvizes etalon, a hétköznapjaink részévé vált a látványa. 

A Surányi-sziget csak marketingszöveg

azaz kitaláció, ilyen néven sziget a Dunán sosem létezett, amellett, hogy etimológiai különlegesség, először nem a térképeken, hanem budapesti hirdetőoszlopokon és országos lapok hirdetés rovataiban bukkant fel, 1932 júniusától kezdődően. 

Ennek egyik példánya a mesterséges intelligenciával nem korrigált 1932-es plakát, ugyanabból az évből, amikor a túlsó ágban a Luppa-szigetet is parcellázták, rajta a surányi üdülőtelepnek szánt fiktív földrajzi névvel, ütős reklámszlogennel, és egy rövid ismertetővel, ami tulajdonképpen a korabeli parcellázást végző egyesület marketingszövege. Pedig volt itt korábban sziget, a telep déli határában a folyószabályozás számolta fel a "másik Gödi-szigetet", avagy a Fegyveresi-szigetet jó fél évszázaddal a surányi parcellázás első kapavágása előtt. 

A "Surányi-sziget" marketingszöveg nem csak plakátokon tűnt fel, a hirdetések bővebben kifejtve az újságok hasábjain is megjelentek, visszatérő fordulataik a könnyű megközelíthetőség (kivéve a szentendrei HÉV-et, mert az drága, és messze van, de Felsőgödről már könnyű kijutni, amennyiben valaki Pestről érkezik busszal vagy vonattal Felsőgödre, gyalogol másfél kilométert, és még a szentendrei-szigeti motorcsónak is megvárja a mobiltelefonok előtti időkben), a remek, sekély vizű, homokos (ma már kavicsos) strand, jó levegő, evezőstelep (már nyoma sincs), a Surányi csárda (1930-ban még nem létezett, csak feljebb a paleo-sziget névadó Somos), a homokdűnék és a rajta növekvő kies akácos, fenyves és itt-ott szőlő (marketingnyelven: őspark). 

A "Surányi-sziget" közvetlenül a parcellázás megkezdése előtt, 1930 körül.

Elsősorban az evezőstársadalomnak volt köszönhető, hogy "amerikai gyorsasággal" települt be a nagyjából a semmi közepén, Pócsmegyer külterületén elterülő futóhomokos vidék, amit tulajdonképpen addig is és ezután is evezőscsónakkal volt a legegyszerűbb megközelíteni. Éppen ezért olyan egyének, sőt baráti társaságok vettek itt telket, akiknek ez a partszakasz ismerős volt már, mint a fővárosból induló egynapos evezőstúrák egyik végállomása. Összesen 250 ezer négyszögölnyi telepen 1200 parcellát alakítottak ki, 16 méter széles utcákkal. Épültek itt egyszerű weekend-házak, de a "rózsadombi", vagy "hűvösvölgyi" marketinges jelzőkkel leírt nagypolgári villák is, de a parcellázással párhuzamosan a Magyar Evezős Szövetség itt építette fel az "evezősök Mekkáját" [1]. 

Homokdűnéken szárba szökkenő üdülőtelep.

Fontos a "-sziget" marketingszöveg mivolta mellett az üdülőtelep másik részét, a "Surányi"-t is röviden bemutatni, mert nagyon érdekes etimológiai háttere van, különösen Horány szomszédságában. Ugyanis pont, ahogy nem a Horányi-családot nevezték el Horányról, ugyanúgy a Surányi-családot sem Surányról nevezték el, hanem pont fordítva, ezek a szentendrei-szigeti településrészek kapták nevüket a birtokos családokról. Surány esetében a család a nyitravármegyei Surányról (Kis- v. Nagy-) kapta nevét. Ezt a kuriózumot már bemutattuk a 2024-ben lebontott Horányi-csárda kapcsán, most érdemes megemlíteni a pócsmegyeri dr. Surányi Miklóst is (néhány forrásban Györgyként említik), akinek a sovány földjéből több profitot remélt szerezni parcellázással, mint savanyú borok termelésével, vagy satnya akácok tarvágása által.

Surányi lazulás 1939-ben. [Fortepan 209348 / Balogh Jánosné dr. Horváth Terézia]

Surány időközben túlnőtte Pócsmegyert, habár nem szakadt el tőle, mint Leányfalu, de ma már 3-4-szer annyian laknak itt mint az ófaluban. A régi vízi élet már a múlté, az üdülőtelepet gondozó egyesületet pedig a kommunizmus ideje alatt államosították. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] A jubiláló Magyar Evezős Szövetség a Surányi-szigetenépíti ki weekend és üdülő terepét, az evezősök Mekkáját. Pesti Hírlap, 1932-06-04 / 122. szám

• Gábriel Tibor: Surány 1933—1951 Dunakanyar, 1992 / 2. szám
• Balogh Jánosné Horváth Terézia: Egy fővárosi rajztanárnő nyaralójának népi és népies elemei az 1930-as években. Néprajzi értesítő 86. évfolyam, 2004.
• Fortepan: Víkendház a Dunánál Cs. Horváth Lilian népies nyaralója Surányban 

Májusfa Rührsdorfban

"Außer Betrieb" gúnyolódik ismét a laminált felirat az erdős hegyeken átszüremlő reggeli napfényben a weißenkircheni sodronyköteles komp felhajtójánál. Akkor erről ennyit, gondolja ismét az utazó, lehet szépen hazamenni, itt nem kelsz át, neveti a folyón látható összesen öt szállodahajó, amelyekből ömlik az amerikai turista az álmos wachaui városka nyakába, miközben a busz kiáll a megállóból, és megy tovább Stein irányába. Szemben, Sankt Lorenzben az ósdi templom tövében bánatosan szusszan egyet Wachau orra, mit lehet tenni, megnézni még egyszer a szigetet, amitől az ódon városka Duna-partja kissé jobban néz ki, vagy böngészni a menetrendet visszafelé Kremsbe. 

A revitalizált rossatz-i szigetvilág (forrás: Rudolf Sturmlechner)

Közel s távol ez az egyetlen átkelési lehetőség a Dunán a sötét hegyek reggeli félhomályába burkolózó jobb partra. Mauternnél van híd, Dürnsteinnél talán működik a másik komp, de az pont az ellenkező irányban van a Wachau legészakibb kanyarulatában sorakozó három és fél szigethez képest, melyeket 3,5 millió euróból revitalizáltak az Európai Unió LIFE+ programjának keretén belül 2015-2022 között. 

Másik átkelő keresése nem lehetséges, ugyanis az időveszteség itt nem opció, a mederrekonstrukció olyan jól sikerült, hogy a légvonalban 4 kilométeres kanyarulat ívét majdnem 10 kilométer bejárni az átlábolhatatlan mellékág, a hidakhoz képest távoli szigetcsúcsok, a széles szigetek és az ismeretlen kisvizes helyzetek miatt, a bele nem kalkulált, de igen valószínű eltévedések mellett.  

Élőhelyrekonstrukció Wachauban 2015-2022 között (forrás)

A Wachau betonból kiöntött orrát elhagyva a hegyek kissé eltávolodnak a folyótól mindkét parton, enyhítve a bezártság érzetét az "Osztrák Dunakanyar" legészakibb pontján. A folyó ilyen helyzetben kapva kap az alkalmon, szusszan egyet és egy kis időre lerakja a magával cipelt terhét, aztán ha elkalandozik a figyelme a szemközti homokkősziklák formakincsén, mindenféle növényzet szövi be gyökereivel az összeharácsolt válogatott kavicsokat. Így keletkezett számos kis sziget a domború partél mentén, melyekből aztán kialakultak nagyobbak, a Venediger Au, a Pritzenau- és a Schopperstatt-sziget St. Lorenz és Rossatz között a jobb parton. 

A növekedés olyannyira jól sikerült, hogy a kisebb ágak fokozatosan eltűntek, holtággá váltak, és a Duna egyre ritkábban tette bennük tiszteletét. Ezért volt szükség a rendkívül nagymértékű beavatkozásra, élőhely és meder rekonstrukcióra, melynek révén egy nagy összefüggő mellékágban mindhárom nagy sziget mellett újra folyhat a Duna, ráadásul egész évben, kisvíznél is, amilyenen a néptelen komp is ringatózott Weißenkirchenben, ahonnan éppen rá lehetett látni a Venediger Au nyugati csúcsára, ahol a kikotort mellékág indul, és kanyarog egészen Dürnstein kék templomtornyáig. 

Pedig lenne itt látnivaló. A változatos új meder, ami hol mélybarnán hömpölyög, hol kéken csobog a fehér kavicszátonyok között, szétágazik, kiszélesedik, összeszűkül, hidak alatt bukik át, májusfákra pillant fel, miközben ökölnyi kavicsokat görget, de mégsem látni sehol az alját. Vagy éppen maga a Wachau-i Kultúrtáj (nem mellesleg világörökség), ami a szőlőre, sárgabarackra és a kövekre épül. Minden talpalatnyi helyet kihasználnak, nemcsak a síkságon, de a meredek hegyoldalakra is felkúsznak az ültetvények. Sőt, a Venediger Au is ilyen kultúrtáj a gyümölcsöseivel, a traktorok által is használt hídjával, és kisebb részben a Schopperstatt-sziget is, ahol az ártéri erdők visszatelepítése ellenére még előfordulnak faültetvények. 

Ezzel szemben a Pritzenau a leginkább természetközelivé formált sziget, főként a keleti nyúlványával összeköttetést biztosító, újonnan kialakított átfolyón látszik, hogy mesterséges képződmény, ami kisvíz idején széles kavicszátonyként bukkan fel, rajta az időközben megtelepedett változatos pionír lágyszárúakkal. Az élőhely-rekonstrukció egyik kiemelt része volt ugyanis a természetközeli part helyreállítása, ahol a kavicsos parton nem csak a vízitúrázók, de az ilyen helyeken fészkelő madarak is új otthonra lelhetnek. Gondoltak a hüllőkre és kétéltűekre is, a Pritzenau felső csúcsán több mély, vízzel teli gödör, kopolya, biztosít számukra élőhelyet és szaporodóhelyet. 

"Außer Betrieb", pedig milyen jó lett volna végigfényképezni ezt a zöld labirintust, dokumentálni hogyan kezdi átrendezni a természet az emberkéz által vezetett munkagépekkel átformált tájat, megfigyelni hogyan oszlik meg a holtágak között az új vízhozam. 

Csakhogy aztán felzúg egy motorkerékpár, erősödik a zúgás, ahogy dél felől bekanyarodik a sodronyköteles komp parkolójába, leszáll róla egy bukósisakos lány, gondosan leláncolja a járművet, odalép a laminált felirathoz, leveszi, hóna alá csapja, leakasztja a láncot a fagerendákkal kirakott felhajtóról, lesétál a komphoz, felnyitja a sorompót is, és int, hogy lehet jönni, legördül egy cseh rendszámú autó, kifizetjük az átkelési díjat, majd a sodrás lassan átvezeti az úszó szerkezetet a revitalizált szigetek fölé magasodó rührsdorfi májusfa felé.

Egy mondat a Hunsdheimi-szigetről

IN ENGLISH

Amennyiben a jól megérdemelt csúcs-csoki majszolása közben jobbra tekintünk az ausztriai Mautern városa felé lealacsonyodó Dunkelsteinerwald utolsó kilátójáról, a Ferdinandswartéról, kelet felé megpillanthatjuk a Wachau utolsó, avagy a Tullni-mező legelső dunai szigetét, a 2024-es év dunai szigete szavazáson már röviden bemutatott Hundsheimi-szigetet, amely alig száz éve jött létre valamely csoda folytán az osztrák dunai szigeteket különösképpen sújtó demográfiai válság közepette, amit aztán az óvó emberi kéz stabilizált, gondosan körbeszórva alpesi sziklákkal, talán a sok száz környékbeli sziget felszámolása felett érzett lelkiismeretfurdalása miatt, ami persze biztosan túlzás, de a már csak régi térképeken látható állapotok miatt is észszerű és logikus következtetés, hiszen a Mauterni híd felé mutató magányos mederforma 1930 körül bukkant elő sóderzátonyként a kétszáz lakosú Hundsheim melletti lapos sarkantyú felett, egy olyan korban, amikor a Tullni-mezőn a szigetek 99%-át már eltüntette a folyószabályozás, rajta 1940-re kisebb erdő nőtt, alakját, méretét azóta is őrzi, habár a felső, nyugati csúcsának fáit az árvizek alaposan megtépázzák.

Az alsógödi Tó büfé siratófala

 

"Szürcsi van, gyerekek!" - Árpi bácsi

Magyarország legszebb sziget-ábrázolása válik éppen a külső erők áldozatává. Mint egy lerombolt templom mezítlenné váló freskója, úgy válik ez a "szentkép" minden szem számára láthatóvá az egykori Tó büfé romjai között, Alsógödön. A négy évtizedes múltra visszatekintő kultikus kiskocsma bontói mintha maguk is érzékelték volna, hogy itt valami szakrális ábrázolással állnak szemben, megakadt a csákány, és ez az egy, hátsó fal valahogy (még) megmaradt egész építményből.  

Az eredeti kép. (forrás: Jancsa Jani)

Ha nem vigyázunk, az újonnan lebontott Duna-parti vendéglátóipari egységekről írt nekrológok mostanában olyan elcsépelt közhellyé válhatnak, mintha a Duna ismétlődő kisvizei felett lamentálnánk. Egy idő után unalmassá válhat, megfásult szerzőként hiába látjuk a trendeket, nincs a kezünkben semmi, amivel ezekkel a jelenségekkel szembe lehetne szállni. Itt Alsógödön a lerombolt Széchenyi csárdánál fejeztük be idén februárban, most egy kilométerrel északabbra folytatjuk, a Gödi-szigetre vezető kocsma-hídfőnél, ahol a csomagjukat a fejükön egyensúlyozó, a vadonba átkelő nyaralók utolsó esélye volt jóllakni, esetleg italt vételezni. Egyszerre volt ez a falu széle és a falu közepe is a Bartók Béla utca végén, a Göd feliratú bélyeges téglák szülőföldjeként is ismert Feneketlen-tó mellett. 

Hiábavaló lenne a személyes emlékekkel traktálni az olvasót, de mindenképpen fontos megemlíteni, hogy hidrológiai gócpontként is funkcionált a hely, azon kívül is, hogy a első tulajdonos rendszeres harcot vívott a Feneketlen-tavat leereszteni szándékozókkal, rendszeresen téma volt a törzsvendégek között a Duna, a "Homoksziget", nemcsak nyáron a csúcsidőben, de a legködösebb novemberi napokon is itt vitatták meg a Duna-ág revitalizációs lehetőségeit, van-e értelme kotorni a mellékágat, kell-e ide jachtkikötő, hol lenne a legjobb helye az Ilka-patak torkolatának a vízutánpótlás biztosításának érdekében. Rendszeresen találkoztak itt kutató hidrobiológusok, természetvédők egy-egy szigetbejárás után, és volt itt Dunai Szigetek blogtalálkozó is. 

Kök Árpi bácsi és Ica néni, az első tulajdonosok. (forrás: Göd Digitális Fotóarchívum)

Tulajdonképpen nem járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk a Dunai Szigetek blog szülőházát bontották most le, szomorú mementónak meghagyva ideig-óráig azt a vidám hangulatú Gödi-sziget képet—ami csak a büfé legutolsó korszaka óta díszítette a hátsó termet—, melyhez ez a büfé oly sokat tett hozzá, és ami sokáig a blog egyetlen és legfőbb témáját jelentette.

Elfogytak a szavak.

Szürcsi van, gyerekek... záróra.