Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelét kaptuk!

Óriási megtiszteltetésben volt része tegnap, június 21-én szerda délután fél háromkor a Dunai Szigetek blognak. Az idén másodjára meghirdetett Juhari Zsuzsanna-díj átadóünnepsége zajlott ekkor, melyre a blog is hivatalos volt. A pályázatra a tudományt népszerűsítő, ismeretterjesztő blogok nevezhettek, ill. nevezhették őket az olvasók. A pályázatokat szakmai zsűri bírálta el. 

A díj névadója Juhari Zsuzsanna, az Élet és Tudomány munkatársa volt, aki szenzációs és sokakat (köztük minket is) inspiráló régészeti témájú blogot írt emellett. Utolsó bejegyzése szinte éppen két éve íródott, utána augusztusban már szomorúan olvastuk halálhírét. Az ő emlékére alapították ezt a díjat, melyet minden év júniusában egy kis ünnepség keretében, pénzjutalommal együtt adnak át a szervezők. 

A zsűriben részt vettek Juhari Zsuzsa gyermekei; Székely Flóra és Székely Kristóf, rajtuk kívül Lente Gábor, a Tudományos Újságírók Klubjának alelnöke, Pásztor Balázs a TIT és az Élet és Tudomány képviseletében, valamint Dürr János, a Tudományos Újságírók Klubjának elnöke. Tavaly 21 nevezés volt, idén 70%-ban új nevezések érkeztek és a nevezett blogok száma 25-re emelkedett.

Tavaly a Pangea blog végzett az első helyen, az idei nyertes a Ritkán Látható Történelem blog (ritkanlathatotortenelem.blog.hu) lett, (bloggazda: Juhász Tamás), a TIT különdíját Molnár V. Attila kutatói blogja kapta (molnar-v-attila.blogspot.hu). Gratulálunk!

Elismerő oklevelet kapott a Dunai Szigetek blog, a Szabad Tudós természetbúvár, a FarkasSzem blog, a Kugi blog, és akiket esetleg kifelejtettem. 

Köszönet mindenkinek, aki nevezte a blogot és mindenkinek aki szerzőként hozzájárult a sikerhez! Folytatjuk a lassan 8 éve megkezdett munkát, így jövőre talán meg is nyerhetjük a díjat!

Lesz dunai nemzeti park Bajorországban?

"Vom natürlichen Zustand ist die Donau hier weit entfernt."

Bergheim már a második olyan település, ahol a helybéliek nemet mondtak a bajor környezetvédelmi minisztérium kezdeményezésére, miszerint a Bajor-erdő és Berchtesgaden után egy harmadik nemzeti parkot is létrehoznának a tartományban. A Donau Auwald ártéri erdeje Neuburg a. d. Donau és Ingolstadt között helyezkedik el, és ha a helybéli földtulajdonosok tiltakozása folytatódik valószínűleg sohasem lesz belőle nemzeti park. 

Bajorországban jelenleg három terület pályázik a harmadik nemzeti park (Ein 3. Nationalpark für Bayern) megtisztelő címre, a Spessart Nyugat-Bajorországban található dombvidék, a Majna kanyarogja körül keletről, délről és nyugatról. A Rhön ugyancsak egy dombvidék a Spessarttól északkeletre, Türingia határán. És van egy harmadik jelölt is Bajorország szívében, a Duna partján.  

Németországban és Ausztriában már nem csupán a természetvédők kezdenek rájönni, hogy a Duna hajózó csatornává való alakítása és szinte a teljes szakasz vízlépcsőzése elhibázott döntés volt. Azóta sorra épülnek az erőművek mellé a hallépcsők, szakítanak ki a szántóföldekből mellékágnak való medreket, ahol lassabb a vízáramlás miatt a német szakaszról régen eltűnt fajok telepedhetnek vissza. Duzzasztóműveket nem valószínű, hogy fognak bontani, bár amerikai példa lenne erre is. 

A Neuburg és Ingolstadt közötti folyószakaszon két vízerőművet is találunk. A bergheimi és az ingolstadti duzzasztók 1970-71-ben készültek el, 7,5 méterrel emelik meg felvízen a Duna szintjét. Mintegy keretbe foglalják a leendő nemzeti parkot. Hogy lehet mégis, hogy a bajorok egy ilyen szabályozott szakaszra terveznék a legszigorúbban védett természetvédelmi területüket? Úgy, hogy a Dunát ezen a szakaszon helyenként 2,5-3 kilométer széles ártéri erdő övezi. Ez a tavakkal, holtágakkal, csurgókkal, patakokkal tarkított erdőt vágja ketté középen a Duna. A neuburgi duzzasztó alatt még csak 70 méter széles, de a duzzasztás miatt Ingolstadtnál fél kilométeresre szélesedik. Ennek a folyószakasznak egyetlen métere sem őrzi a Duna természetes esését és eredeti szélességét. Hogy képet alkothassunk milyen tájon keletkezett ez a hajózó csatorna érdemes megnézni a 150 évvel ezelőtti viszonyokat. A térkép készítőinek lassúsága miatt Neuburg alatt még az eredetileg kanyargó szakasz Ingolstadt felett eltörik és a mai formájában folyik tovább egy erdeitől megfosztott tájon. Ez az állandóan változó medrű Duna teljesen alkalmatlan volt hajózásra, de sokkal alkalmasabb lett volna nemzeti parknak. Ez a mostani állapot pedig inkább kedvez a hajózásnak, mint természetvédelmi területnek. Fontos megjegyezni, hogy  mérnökök által maximálisan engedélyezett kanyargóssággal is egyenesnek tűnő, 10 kilométer hosszú csatorna Kelheim, azaz a Duna-Majna-Rajna csatorna felett található, azaz erre már nem járnak nagy hajók. 

Attól, hogy a hidrológiai viszonyokat és ezáltal a természetes élőhelyeket drasztikusan átalakította az emberi beavatkozás a természet nem vesztette el alkalmazkodó képességét. A regeneráció azonban már az új viszonyokhoz idomult. Ugyanúgy, ahogy a Tisza-tó is a biodiverzitásról és a változatos élőhelyeiről ismert a Donau Auenwald is megérdemli a védelmet. Annak ellenére, hogy egyik tájnak sincs sok köze a szabályozás előtti tájképhez. 

A bajor környezetvédelmi minisztérium terve több bizonytalan pontot tartalmaz. A kijelölt állami terület Neuburg és Ingolstadt között csupán 3686 hektár, ami egy nemzeti parkokhoz szükséges területnek kevesebb mint fele. Éppen ezért a minisztérium partnereket keres, akik felajánlanák a földjeiket. Van egy B-terv is, amely a Lech-torkolat és a kelheimi Duna-áttörés végpontjaiig tágítaná a határokat. 

De lássuk mik az ellenzők (erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók, halászok, vadászok) érvei:

• Problematikus a kisajátítások kérdése
• A védett területen változik a tájhasználat, az erdők kitermelhetősége és korlátozottabb lesz a vadászat; ez sérti a tulajdonosok érdekeit
• Rovarirtó szerek használatának tiltása miatt több lesz a szúnyog
• A visszatelepítendő hódok felfalják az erdőt, veszélyeztetheti a hajózást is
• Megugrik a területre érkező látogatók száma, akiknek a kiszolgálására létesítményeket kell létrehozni. 

Weichering után Bergheimben is úgy tűnik a helybéliek nem kérnek a Donau Auenwald Nemzeti Parkból. De voltak pozitív visszajelzések is, az ingolstadti városi tanácsban a Zöldek, az SDP és az ÖDP örömmel fogadták a kezdeményezést, de itt is hozzáteszik, hogy a védett terület nem hátráltatja a városfejlesztést.
  

A tiltakozók (forrás)

Ha esetleg szeretné meggyőzni a bajorokat a nemzeti park szükségességéről, ezen a linken szavazhat: 

Döntés 2017 nyarán várható Münchenben. 


Német nyelvű cikkek továbbolvasáshoz:

• http://www.br.de/nachrichten/oberbayern/inhalt/nationalpark-donau-auen-widerstand-oberbayern-100.html
• http://www.auenzentrum-neuburg-ingolstadt.de/fileadmin/documents/AF/AuenMagazin/AuenMagazin_11-2017_online.pdf
• http://www.donaukurier.de/lokales/neuburg/Bergheim-Nein-aus-Bergheim-aendert-vorerst-nichts;art1763,3385049
• http://www.donaukurier.de/lokales/ingolstadt/Ingolstadt-Diskussion-im-Fluss;art599,3372069
• http://www.augsburger-allgemeine.de/donauwoerth/Nationalpark-nahe-Niederschoenenfeld-id41344501.html
• http://www.danubeparks.org/?story=67
• http://www.donauauen.de/
• http://www.donaukurier.de/lokales/neuburg/Bergheim-Nationalpark-Donau-Auen-DKmobil-Klares-Nein-zu-Nationalpark;art1763,3423670
• http://www.np3.bayern.de/dritter_nationalpark.htm
• http://www.donauauen.de/

Örsújfalu harca a Dunával

Örsújfalu (Nová Stráž) 1980 óta Komárom településrésze. Körülbelül 1800 lakosa közül a többség magyar, de talán még ők sincsenek tisztában településük és a Duna kapcsolatával. A falu az elmúlt évszázadokban számos csatát vívott a folyóval és többnyire vesztesen hagyta el a csatamezőt. Egy hatalmas árvíz után a harctér elhagyását sajnos szó szerint kellett érteni.  

Planum Danubii infra, ac supra possessionem Ujfalu i. Cottu [Comaromiensi] ingremiatam
defluentis faciem vehementer abradentis rippae statim in superiori fine possessionis exhibens... 1784 (forrás).

A Hungaricana térképgyűjteménye indította útjára ezt a bejegyzést is, amikor a Koppánymonostori (Szent Pál)-sziget történelméhez kerestem adatokat. A kérdéses szigetről találtam egy 1784-ben készült helyszínrajzot, ahol a keresett szigeten kívül minden más sokkal érdekesebb volt. Balról jobbra haladva először is ott van a Lidia-sziget, amely ma már nincsen ott és egyelőre nem is tudni mikor tűnt el és miért. Jövőbeli feladatunk lesz ennek felderítése. És ott van baloldalt fenn Szent Pál puszta, a Szent Pál-sziget névadója. 

Sajnos a térképen nincsen jelmagyarázat a betűkhöz, a kép beszédes latin felirata azonban pótolja ezt és segít eligazodnunk. A Duna és a tőle északra elhelyezkedő, Komárom vármegyei Újfalu és Cottu (?) birtokok helyszínrajzát látjuk, ahol az erős sodrás alámossa a település feletti partszakaszt. Ezt a részt recézett vonallal és "zatony" felirattal jelölik. Az elmosódás természetesen a homorú oldalon jelentkezik és partomlással veszélyezteti a település nyugati házsorait. A helybéliek látszólag tisztában voltak a veszéllyel és megtették a tőlük telhető intézkedéseket, hogy a katasztrófát elkerüljék:

1. Építettek két háromszög alakú sarkantyút a Lidia- és a Szent Pál-sziget között található ún. inflexiós pont két oldalára (S és 6. ill.  B és C jelzés). 
2. A második sarkantyú és a település közti partszakaszt hordalékfogó vesszőfonattal erősítették meg az elmosódás ellen. 

Így a szaggatott vonallal jelölt sodorvonal a meder közepére került és part pusztulása lelassult. Az ekkor még két részből, Posessio Újfaluból és Praedium Örsből álló falu egy időre megmenekült a Dunától. 

1824. Duna mappáció

Negyven év múlva, a Duna Mappáció valamikor 1824-ben készült szelvényén újabb folyószabályozási műveket láthatunk, 10 apró sarkantyút. A térképhez egy részletes leírás is tartozik, melyet Báthory István térképész jegyzett le 1824 nyár elején. Ebben leírja Örsújfalu XIX. század elején a Dunával vívott harcát:

A falu feletti part egy szakaszon erősen elmosódott, (1824) májusban és júniusban, a térképészek ott tartózkodása idején 1-2 öl tűnt el a partból. Valójában már néhány évvel korábban több helyen vesszőfonatos sövénnyel megerősítették, melyek mögött a hordalék kezdett felgyűlni, de a gyakori áradások megrongálták és elmosták mögüle a partot, így azok most szabadon állnak a vízben.  Ezt a vesszőfonatos védművet újfalusi segítséggel szeretnék javítani és megkettőzni, úgy, hogy mindkét sarkantyú közé még egyet építenének. Az uradalom már rendelkezésre bocsátotta a szükséges anyagot a szemközti (Szent Pál)-szigetről. Alacsony vízállásnál kilátszik egy sarkantyú maradványa, amelyet a vármegye több mint tíz éve épített ott, ahol a pusztuló part kezdődik. Ez a sarkantyú sikeresen feliszapolta a partot, melyen fűzfák nőttek, de egyes részei a szarvasmarhák és a hajóvontatók taposása nyomán elpusztult. Legkisebb vízállás idején a jobb oldali Dunaág sok helyütt szárazra kerül és a hajósok kénytelenek a Monostori-sziget alatt, a bal part felé haladni.  A bal parti területek laposak és a legnagyobb árvizek teljesen elborítják. Az árvizek többnyire az Érsekújvári-Dunán érkeznek, Komárom város területén keresztül és praktikus módon ugyanezen az irányban térnek vissza a mederbe. Az Újfalu és Szent Pál puszta között körülbelül 30 évvel ezelőtt a vármegye által épített töltés a főágban tartja az rendszeres éves árvizeket. A legnagyobb árvizek azonban elöntik a környéket és veszélyeztetik a Komárom-Pozsony út forgalmát. Az újfalusi rész talaja felül  laza, 3-4 láb vastag homokos altalajból áll, alatta a kavics és a homok válik uralkodóvá. 

Plan über den Stand-Ort der Mühlen zu Ujfalu 1854 (forrás).

Az 1824-ben egymástól mindössze egy utca által elválasztott települések még mindig a Duna partján találhatók. Mint ahogy újabb 20 év múlva is, amikor valaki úgy döntött 1854-ben, hogy külön térképet szentel az Újfalunál állomásozó két darab hajómalomnak. Örsújfalu úgy tűnik helyben vészelte át az Esztergomot is elpusztító 1838-as jeges árvizet, de még ekkor sem egyesítették közigazgatásilag.

Osztrák hajózási térkép, 1857.

Az 1857-ben kiadott, tehát valamivel korábban felmért osztrák hajózási térképen már valami megváltozik. A két település, Újfalu és Nemes-Örs még ott van a parton, miközben a főút mellett új házhelyeket parcelláztak. Nem példa nélküli az, amit itt látunk. A pusztító 1838-as jeges árvíz után költözött mai helyére Csepel, és korábban Szigetmonostor is. Valamikor 1854 és 1857 között Duna-Újfalu, megelégelvén a Duna kibírhatatlan szomszédságát, fél kilométerrel északabbra költözött a Komárom-Pozsony főút mellé. 

Az újfalusi rész házait lebontották és fél kilométerrel északabbra újra felépítették. A régi településen a térképek nem ábrázoltak templomot, az új templom 1910-ben készült el. Örsújfalu magja a Podzáhradná /Alsókert utca, Vnútorná / Belső utca és Krizna / Kereszt utca által bezárt területen jött létre. Úgy tűnik, a község határát keletről alkotó Dunajsky rad/ Duna sor mentén "csúsztatták" el a falut a mai helyére.

III. kat. felmérés; elköltözött a falu. 1882 (forrás: mapire.eu)

A III. katonai felmérés 1882-ben készült szelvényén Duna-Örsöt még mindig a helyén találjuk, nem lehetetlen, hogy a különálló faluban eltérően határoztak a költözésről. De mi lehetett az a hidrológiai esemény, amely költözésre bírta az őrsieket is? 

Nincs könnyű dolgunk, ugyanis az Örsújfaluról elérhető cikkek, honlapok némák ezzel kapcsolatban. És azért sem egyszerű megmondani mi történhetett, mert két olyan esemény is volt ebben a negyedszázados intervallumban, melyek külön-külön is eredményezhették a költözést. 

1876. február 21-én egy Gönyűben 8 óra 15 perckor feladott távirat vezethet minket nyomra:

Tegnap erős jégzajlás volt, a víz szintje 7,21 méter, 83 cm-t emelkedett. Kolozsnéma és Nagykeszi védőgátjait átlépte a víz, Örsújfalunál átszakadt a gát.

Csakhogy négy évre rá, 1880-ban újabb téli jeges árvíz pusztította el Komárom szabad királyi város környékét:

...Mindezekhez járúltak még az 1876- és 1880-iki téli árvizek, melyek ismét tetemes károkat okoztak a sokat szenvedett városnak. Az 1880-iki árvíz után épűlt ki az akkor Komáromban lakó Salvator János főherczeg kezdeményezésére és támogatásával a vár terűletét biztosító dunaparti védtöltés.

Feltehetően fokozatos elvándorlásról lehetett szó, nem pedig egy drasztikus esemény váltotta ki. Mindenesetre a hidrológiai okokat sem zárhatjuk ki.

Örsújfalu szabályozási művei 1911. (forrás)

Örsújfalu a költözéssel egy időre megszabadult a Duna hívatlan látogatásaitól. Komárom környékén már az 1880-as árvíz után (a nagy szabályozás előtt) megépültek a védművek, de ez nem terjedt ki a Komárom vármegyei teljes Duna-szakaszra. A millennium évében, 1896-ban készült el az Alsó-Csallóközt védő töltés, melyet később fokozatosan magasítani kellett.

Az 1965-ös árvíz által elöntött terület (nyilak jelzik a töltésszakadást)

  

Ugrunk egy kicsit az időben, egészen 1965-ig, amikor Csehszlovákia történetének legpusztítóbb árvize vonult le a Dunán. A "levonult" kifejezés nem teljesen fedi azt mi is történt március és július között, ugyanis e négy hónap alatt folyamatosan olyan magas volt a vízállás, hogy a töltések júniusra teljesen átáztak. Június 15-én Pat és Zsitvatő között átszakadt a töltés és a kiömlő víz egészen Ógyalláig elborított mindent, leállt a közlekedés a vasúton és az Érsekújvár-Komárom főúton. Két nap múlva, június 17-én Kulcsod és Csicsó között 18 méteres hosszon átszakadt a töltés, mely később negyed kilométeresre tágult. 

Az árvíz pusztítása örsújfaluban (forrás)

Teljesen víz alá került az Alsó-Csallóköz Örsújfaluval együtt. Komáromot ekkor már csak Magyarország felől lehetett megközelíteni és evakuálni. Valószínűleg ez a két töltésszakadás mentette meg Magyarországot a hasonló katasztrófától. 1200 négyzetkilométeren 37 települést evakuáltak, összesen 54000 ember volt kénytelen elhagyni lakóhelyét.  

Örsújfalu azóta is a mai helyén található, bár újabb és újabb földterületeket parcelláznak, a település magja még mindig az a terület, ahová őseik 1854-1857 között áttelepültek. Régi házainak nyomát a Duna már réges-régen elegyengette. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Bumm.sk: 50 éve változtatta tengerré a Csallóközt az évszázad árvize 
• SME.sk: Polstoročie od pohromy so šťastným koncom 
• Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007) 
• Magyar Nemzeti Levétár: „a víz … kiöntéssel fenyeget, ha még néhány lábat árad” 
• Új Szó: A nagy árvíz, negyvenöt esztendő távlatából 

A gödi keresztgát gyermekcipőben

Igencsak nehéz elképzelni, hogyan nézhetett ki fénykorában a Gödi-sziget sorsát megpecsételő keresztgát. A szanaszét dobált, középen átmetszett kőhalomról ugyanis alig maradt fenn korabeli fénykép. Legfeljebb pár légifotó, de utóbbiakról nem derül ki, milyen lehetett "élőben" ez a folyószabályozási műtárgy. Mígnem elő nem bukkant egy fénykép egy selejtezésre ítélt szekrény fiókjából.

A gödi keresztgát 1958. nyarán

 

A kép valószínűleg 1958-ban készülhetett. Egy idilli nyári hangulat elevenedik meg, a gödiek lassan kezdik megszokni és birtokba venni a keresztgátat. Lehet horgászni a meder kellős közepén. Száraz lábbal át lehet menni a szigetre, miközben nem kell attól félni, hogy a sodrás bárkit is elvinne. Annak idején bizonyára örültek volna egy hasonló lehetőségnek a két világháború között a szigeten házat építő tulajdonosok. 

Hogy miért fontos ennek a keresztgátnak a története? Ez a létesítmény felelős a Gödi-sziget "meghízásáért", a mellékág feltöltődéséért, a halak eltűnéséért, és mindezek miatt egy — a blog kezdeményének tekinthető, 2008-as — szakdolgozatért.

Fellengzősen, patetikusan és röviden: ezen a ponton született a Dunai Szigetek blog. 

Ha a keresztgát felépítését vizsgáljuk nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy manapság hogyan néz ki. Egy sor leszórt kő, melynek a tetejét leöntötték betonnal, az oldalát viszont nem. Utóbbit megtették a kompkötő-szigeti gát építésekor, nem véletlenül áll még mindig. Bár az 1956 tavaszán levonult jeges ár károsíthatta, de nem valószínű két évre rá már így nézett volna ki. 1958-ban a gödi gát még csak 10 éves lehetett legfeljebb (a II. világháborút követő években épült, pontos dátumát még nem sikerült kiderítenem — ha valaki tudja, írja meg!). A gödi keresztgát már eleve így épült, és ez előrevetítette későbbi sorsát, kötőanyag hiányában a teljes széthullást. 

Odafentről, 1961-ben (forrás: fentrol.hu)

Ahhoz, hogy a gát történetét meg lehessen írni további fényképekre lenne szükség, így ettől most eltekintünk. Egy légifotót azonban érdemes beilleszteni illusztrációnak. Mindössze három év telt el a fénykép készítése óta, amikor 1961-ben repülőgépről lefotózták a gödi Dunát. Már látszik az elvégzett munka, mindenfelé homokzátonyok épültek a mellékágban. Az 1958-as fényképen már élesen elválik az alsó meder üledékmentes, sötét vize a felső meder iszapos vizétől. A felső meder zátonyán ma már erdőt találunk, így csökkent alig kétharmadára-felére a gát hossza. 

Gödi keresztgát, 2015 augusztus.

Nincs olyan gödi, aki a keresztgát pusztulásán sopánkodna, ez tette ugyanis lehetővé, hogy a Gödi-sziget az év nagyobb részében valódi sziget maradhat. Teljes elbontását azonban már kevesebben támogatnák, hiszen ki ne sétálna olyankor is a szigeten, amikor a vízállás amúgy nem tenné lehetővé. Talán ez a kettősség teszi mind a mai napig lehetővé, hogy a Kereszt utca végi kőkupacban gyönyörködhetünk. 

Ha esetleg valaki a Dunai Szigetek (saját "szülőhelye" iránt hálátlan) véleményére is kíváncsi: ezt a sittet konténerbe kell pakolni, el kell szállítani valahová, ahol értelmes módon fel lehet használni.  

Koppánymonostor oroszlánja

Komárom város Koppánymonostor városrészében áll egy magányos kőoroszlán a Horgász közben. Nem egy kapun trónoló gipszoroszlánról van szó — bár ez is csupán másolat — hanem egy Duna-menti monostor egyetlen fennmaradt emlékéről. 

A Dunai Szigetek blog kitüntetett figyelmet szentel a Duna mentén található monostoroknak. A Komárom egykorvolt szőlőhegyén álló bencés monostor is ebbe a folyómenti füzérbe illeszkedik, bár egy fontos szempontból kilóg a sorból. Egyrészt nyomtalanul eltűnt, másrészt nem az ártérre épült, így nem a Duna és a törökök miatt néptelenedett el, hanem "csak" a törökök miatt.

Kolostordomb

Az oroszlántól nem messze, a Duna felé vezető Horgász köz és az Aranyember utca sarkán álló két emeletes vízmű épület magas dombon áll. Régészek szerint itt, a Duna fölé magasodó dombon épült fel 1222 előtt a Boldogságos Szűz Mária nevét viselő monostora. A alapítás pontos éve nem ismeretes, a Koppány (Katpán)-nemzetség az Aranybulla évében már egészen biztosan befejezte családi monostorának építését. 1233-1268 között a komáromi várhoz tartozott. I. (Nagy) Lajos kir. innen keltezte 1365. I. 30-i levelét. 1402-ben pápai engedéllyel egy diósgyőri pálos kérte fölvételét az apátságba. 1411-ben apátja elismerte a pannonhalmi apátot felettesének. 1508-ban a bencés apátságok vizitációja során az apáton kívül mindössze két szerzetes lakta, akik Pannonhalmán tettek fogadalmat. 1541-ben már elhagyatott és omlásnak indult, szerzetesei valószínűleg a törökök első bécsi hadjáratai után elszéledtek. 1537. Baranyay Mátyás tatai várparancsnok kezdte használni, 1540. azonban I. Ferdinánd visszaadatta a pannonhalmi főapátnak. 1581. ez zálogba adta az apátság javait, hogy kijavíthassa a pannonhalmi várat és a leégett monostort. Pár év múlva már, mint hajdan, ismét a komáromi várhoz csatolták s a Zichyek kapták. Ezen viszontagságos évek alatt tűnhetett el a monostor, köveit talán a komáromi várban kell keresnünk. 

A köveket nem volt nehéz elszállítani, csak a folyó által alámosott magaspart tövébe kellett ledobálni, majd a Monostori-sziget keleti csúcsánál bárkára pakolni. A bontás tökéletes volt, az épület egykori kiterjedéséről semmilyen adat nem áll rendelkezésünkre, a szóbeszéd szerint 1770-ben még látták romjait. Ma már csak akkor láthatnánk ezeket a romokat, ha a vízmű dombját egy rövid időre birtokba vehetnék a régészek. 

Az oroszlán eredetije a komáromi Klapka Múzeumban található.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

http://lexikon.katolikus.hu/K/Kopp%C3%A1nymonostor.html

http://mek.oszk.hu/09800/09830/09830.pdf

Hogyan mondják szlovákul, hogy Csallóköz?

1910-ben a Csallóköz szlovák nyelvű lakossága körülbelül 1200 főt tett ki, akik közül 770 tót Komárom városában élt. Ez a teljes lakosságnak kevesebb mint az 1 %-a volt. A Csallóközi települések, földek, erdők, vizek nem rendelkeztek szlovák névvel, ha használták is ezeket a neveket a közbeszédben, az a magyar kifejezések átírása volt. Így volt ezzel a Csallóköz név is, melyet évszázadokon keresztül Čalokez formában használtak. 1919 után sok minden megváltozott, de mintha az új állam alaposan zavarban lett volna Duna legnagyobb szigetének elnevezésével. 1958 és 1993 között a szigetnek például nem is volt hivatalos neve!

Veľký Žitný ostrov

Püspöki Nagy Péter "A Csallóköz neveiről" c. könyve alapján tekintjük át, hogyan került használatba és egyúttal a térképekre négy különféle változat, majd tűnt el 30 évre. 

Szláv nyelven először 1544-ben egy Nagyszombat városában keltezett Morvaországba címzett levélben találkozunk a Csallóközzel Ssuthy és v Ssutach (többes szám) formában. Feltehetően egy németül jól beszélő ember írhatta ezt a cseh-morva nyelvű levelet, a névből ugyanis visszaköszön a német nyelvben használatos Große und Kleine Schüttinsel kifejezés. Előbbi a Csallóközt, utóbbi a Szigetközt fedi, a kettő együtt die Schütten formában szerepelt. A Ssuthy tehát feltehetően szórvány nyelvemlék, melyet egy szlávul és németül egyaránt beszélő ember alkotott levélírás közben a német elnevezés szlávosításával.

Ostrov

A Csallóköznek volt egy másik, a köznyelv által rendszeresített elnevezése, ami egyszerűen a magyar változat átírása volt: Čalokez. Püspöki Nagy Péter könyvében csak feltételezés olvasható arról, hogy 1544-ben miért a Ssuty, 1826-ban, Bernolák Antal "A' Magyar Országi leg gyakorlatosabb Tót, Cseh, Deák, Német és Magyar nyelveknek közönséges Szótárjában" miért a Čalokez változat szerepel 14 szófaji alakban. Véleménye szerint a magyar Csallóköz a XVI-XVII. században betelepülő szlovén és horvát menekültek közvetítésével jutott el a szlovák nyelvbe. Ezek a szlovén és horvát betelepülők a magyarok által lakott vidéken magyarrá, a tótók által lakott vidéken tótokká asszimilálódtak. Ez az elmélet megmagyarázná, miért nem ismerték 1544-ben a Čalokez alakot, de történetileg és nyelvészetileg még bizonyításra szorul. Mindenesetre egyetlen hivatalos térképen sem szerepelt feliratként. A Čalokez alak kialakulásának a legegyszerűbb magyarázata a szlovák-magyar interakció, a szlovákok átvették a magyar formát és a saját nyelvükre alakították. Feltehetően ezért sem maradhatott használatban 1919 után.

Veľký ostrov Žitný 1935 (forrás)

Jelenleg Európa legnagyobb szárazföldi szigetének, a Csallóköznek hivatalos szlovák elnevezése a (Veľký) Žitný ostrov. Jelentése Rozs- vagy Gabona-sziget. Azt gondolhatnánk, hogy ez a németre hajazó kifejezés az 1919-es megszállás utáni kapkodó névszlovákosítási hullámban keletkezett, de ez csak félig igaz, a kifejezés már jóval előbb felbukkant, viszont tudatos szláv névalkotás eredménye. 

1919. január 5-én került nyomdába egy Komárom környékét ábrázoló 1:200000 méretarányú, majd 1919. július 9-én egy Bécstől Budapestig terjedő 1:750000 léptékű áttekintő térkép, ahol elsőként szerepelt hivatalosan a (Veľký) Žitný ostrov felirat. A csehszlovák feliratokkal ellátott osztrák katonai térképek létfontosságúak voltak, ahhoz, hogy a béketárgyaláson beterjesztett csehszlovák igények jogosságát visszavetítsék a múltba. Ennek egyik első lépése volt a magyar földrajzi nevek szlávosítása. 

Ez a munka azonban nem 1918 őszén indult, hanem már harminc éve folyt. 

1887-ben kezdődött meg Prágában egy, a mi Révai lexikonunkhoz hasonló kiadvány szerkesztési munkálata. A prágai Ottó könyvkiadó vállalatról elnevezett lexikon, az Ottův slovník naučný (másképp: Ottova encyklopedie) 1907-ben XXVI. kötetében szereplő Magyarország (Uhry) szócikk térképmellékletén bukkan fel először a mesterségesen megalkotott Žitný ostrov a Csallóköz helyett. Írásban azonban már korábban felbukkan ugyanebben a lexikonban. Az 1892-ben, megjelent V. kötetben a Csallóköz szócikkben szerepel egy hivatkozás: (lásd Žitný ostrov), miszerint 1892-ben már tudták, hogy a jóval később megjelenő XXVII. kötetben majd vissza fognak térni rá. De ugyanez a zárójeles utalás szerepel a VIII. kötetben, a Duna szócikken belül, amikor a Csallóköz kerül szóba. A hivatkozott szócikk az 1907 után kiadott XXVII. kötetben kapott önálló megjelenést. Érdekes módon más korabeli kiadványban egyáltalán nem fordul elő a Žitný ostrov alak. Nagyon úgy tűnik, hogy hiába volt az Ottův a legnagyobb és legátfogóbb cseh enciklopédia, a kifejezés nem ment át a köztudatba. 

1903-ban (az 1919-es térképeket átíró) cseh Niederle professzor "A magyarországi szlovákok néprajzi térképe..." c. műben már szlovákul feltüntetett magyar településnevek mellett is a Čalokez alakot használja. Tehát a Žitný ostrov földrajzi név valamikor 1887 táján születhetett Prágában, a lexikont szerkesztő bizottság szócikkeinek listáját összeállító ülésén. 

Az új cshszlovák földrajzi név nehezen ment át a köztudatba, 1928-ig csehszlovák kiadványokban még előfordult a Čalokez, párhuzamosan a Žitný ostrov, ill. 1921-től a "sima" Ostrov formával. Utóbbit inkább a (titkos) katonai, előbbit a polgári térképezés használta. De az is előfordult, hogy a tájegység nevét nemes egyszerűséggel lehagyták. Ez a következetlen (tanácstalan?) állapot egészen 1958-ig fennmaradt, amikor is a frissen megalakult csehszlovák Névtudományi Bizottság egyszerűen törölte az összes verziót, így a Csallóköz hivatalosan is hivatalos név nélkül maradt. 

Dunamenti-alföld (forrás)

Ez a döntés talán a Kis-Duna egyre csökkenő vízhozamával is összefüggésben lehet, ahogy a Csallóköz egyre kevésbé tűnt dunai szigetnek. Pótmegoldásként eleinte a Dunamenti-alföld, szlovákul a Podunajská nížina került rá a térképekre, de mivel az Alföld is túl magyaros kifejezésnek tűnhetett 1977-től divatba jött a Podunajská rovina forma, azaz Dunamenti-síkság. Előfordult, hogy az "Ostrov" szót odabiggyeszették magyarázatként ezek végére, de 1982 után ez a megoldás végleg eltűnt. 

Dunamenti-síkság

A rendszerváltás, ill. Szlovákia függetlenedése megoldotta a tájnév problémáját, ismét a (Veľký) Žitný ostrov alak vált hivatalossá. Annak ellenére, hogy még Szlovákiában is sokan vannak, akik szerint ez a névadás erőltetett, ráadásul túlságosan hasonlít az öntvénysziget jelentésű egykori német alakhoz, a Schüttinselhez. Mindez természetesen nem hozhatja vissza a túlságosan magyar Čalokez tájnevet. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről
• http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2009/A_csallokoz_sziveben/pages/013_csallokoz_nev_nyomaban.htm

A Dunai Kavicsok fotópályázat nyertesei

Sorozatban az 5. Dunai Szigetek fotópályázat zárult. Idén a dunai kavicsok, kövek, ártéri mintázatok volt a téma, melyet két dolog is nehezített. A pályázat ideje alatt a magas vízállás sem kedvezett a fényképezésnek, és ilyen témában odahaza is viszonylag kevés képet lehetett előkeresni a régiek közül. Talán ezért lehetett az, hogy csökkent a mezőny tavalyhoz képest; harmincegy pályázó ötvenhat képe érkezett be a rendelkezésre álló öt hét alatt. Szerencsére mindez nem ment a minőség rovására.

Németország zúgós szakaszaitól kezdve a szélesebb magyar Dunáig érkeztek be képek, kövekről, kavicsokról, homokfodrokról és sziklákról. 

2017-ben fejenként 1,8 képet küldtek be a pályázaton résztvevők, ez némiképp magasabb, mint a tavalyi 1,67. Idén is előfordult, hogy akinek több jó képe volt, azok között megoszlott a többiek szavazata, míg aki egy jól eltalált képet küldött be jobban szerepelt a végelszámolásnál. 

Idén sikerült sokkal változatosabb nyereményeket biztosítani a négy helyezett számára. A kiírásban meghirdetett nyeremények mellett az élet és Tudomány magazin felajánlotta az első helyezett kép számára egy teljes oldalas megjelenés lehetőséget, valamint a pályázók, érdelődők részt vehetnek egy váci sárkányhajózáson a Dunán. 

Nem is szaporítanám tovább a szót, nézzük az idei nyerteseket!

8. Nagy Katalin: Kacsakő

A közönségdíjat Nagy Katalin nyerte (idén is), bár nem olyan toronymagasan mint tavaly. A facebook oldalunkon bezsebelt 28 megosztás és a 22 like összesen 106 pontot ért. Gratulálunk a képhez és a nyereményhez, amely egy nagyon jól megírt dunás mű lesz; Nick Thorpe: A Duna – Utazás s Fekete-tengertől a Fekete-erdőig c. könyve.

Immár hagyomány nálunk, hogy a díjazottakat azok választhatják ki, akik veszik a fáradságot és lementek a Duna-partra fotózni. Három képre lehetett szavazni, az első hely 4, a második 2, a harmadik 1 pontot ért. Itt már nem számított kinek hány ismerőse van a facebookon, csakis a kép minősége, témája és a jól eltalált cím. A szavazási hajlandóság a többszörös értesítés ellenére is alig haladta meg a 77%-ot (24/31). Talán ha mindenki szavaz másképpen alakul a sorrend, de ezen már kár keseregni, lássuk ki szerezte meg (az utolsó pillanatban) a harmadik helyezést!

1. Krekács Károly: Homokszirmok

Idén Krekács Károly szerves anyaggal megfestett homokmintát ábrázoló képe nyerte el a harmadik díjat, három első egy második és egy harmadik helyen leadott szavazattal (3*4+2+1=15 pont). Nyereménye a Dunáról és Magyarországról valaha írt legszebb könyv: Patrick Leigh Fermor: Erdők s vizek közt.

9. Fonai László: Kék óra a Dunakanyarban

A második helyezett képet Fonai László küldte be, sejtelmes kék köveit öten találták a legszebbnek, emelett egy második és egy harmadik helyezéssel összesen 23 pontot kapott (5*4+2+1). Nyereménye 1 db fél éves Élet és Tudomány előfizetés és a magazin régebbi példányai.

4. Martin Kápostáš: Tavaszi Burda hegység 

Első helyezést ért el Káposztás Marci Szlovákiából, akit már ismerhetnek a Dunai Szigetek blog olvasói korábbról. Egyetlen beküldött képén a dunai kavicsok majdhogynem a szlovákiai Helembai-hegységig (más néven: Kovácspataki-hegyek, szlovákul: Burda) nyúlnak a kristálytiszta víz alatt. Képét hatan találták a legjobbnak, emellett két második és egy harmadik helyet kapott pályázóinktól (6*4+2*2+1=29 pont). Nyereménye 1 db 1 éves Földgömb magazin előfizetés, és a magazin régebbi példányai és 1 db családi belépőjegy az esztergomi Duna Múzeumba! 

A nyeremények között van két kirándulás, egy váci sárkányhajózás, valamint az általam felajánlott, de a nyertesek által kiválasztott Dunai Szigetre tett látogatás. setleg ez utóbbin meg is ejthetnénk az ünnepélyes díjátadót. 

Gratulálok minden nyertesnek, nagyon örülök a beküldött szép képeknek! Külön kiemelném Kurdi Imre: Kontraszt című képét, Szakadáti Olivér sejtelmes képeit, Kozák Gergő németországi képeit, ahol a Duna Ipoly-szélességben kerülgeti a zúgókat, Fürt Renáta szép emlékeket ébresztő wachaui hangulatát és Daszkalopulosz Thanaszisz kristálytiszta képeit. 

A nyertesekkel hamarosan felveszem a kapcsolatot!

Szent Pál Monostoron

Komárom koppánymonostori városrészéről kapta nevét az a négy részből összeolvadt dunai sziget, melyet a folyószabályozás már régen a parthoz kapcsolt, de egy földalatti járaton még mindig kap vizet a mellékága. Erdő által elnyelt töltéseit, folyóágait kutatjuk fel az első tavaszi szigetlátogatásunkon!

Koppánymonostorra visz városi busz, de sétálva sincs messze a komáromi vasútállomástól. Útközben még a híres Monostori erődöt is útba ejthetjük, melyről nem árulunk el nagy titkot, hogy a sziget nevéhez is van némi köze. Eredetileg a koppánymonostori szigetek legnagyobb tagját Szent Pál-szigetnek nevezték, a Monostori-sziget egy kisebb zátony volt előbbitől keletre. A két kisebb sziget nevére egyelőre nem bukkantam rá.

Az eredeti Monostori-szigethez a Horgász köz vezet Koppánymonostor főutcájáról, a Koppányvezér útról. A parton meredek lejtőn jutunk le a mellékághoz, a Monostori-Dunához, melyben nagy meglepetésre (részben bosszúságra) áramlott a víz. Bosszúság annyiban volt, hogy gumicsizma híján mezítláb kellett átlábalni rajta. Komáromnál ekkor, 2017 április 24-én délelőtt 190 cm-t jelzett a vízmérce. Szerencsére csak vádliig ért a nem is olyan hideg víz. Később persze kiderült, hogy egy helyen át lehetett volna kelni száraz lábbal, de ezt csak egy arra kerékpározó, szintén vizes lábú hölgy árulta el. 

A szigetet elsősorban a vakondtúrás-alakú formakincs jellemzi, különböző méretekben. A Monostori-sziget teljes egészében ártéri erdő által borított felszínén — ellentétben a Szent Páléval — felülről rejtve maradnak a parti szűrésű kutak kúpjai. Annak ellenére, hogy közvetlenül a parton állnak, róluk nem látszik a Duna a sűrű növényzet miatt. Ezen a szakaszon a partot kőtömbök borítják és védik azt az elmosódás ellen. Apró szemű kavicsnál kisebb üledék itt nem is marad meg, az áramlás 0,5 cm átmérős szemcseméret alatt mindent magával sodor.

A kirándulás célja egyrészt az volt, hogy a négy sziget eltűnt partjait, mellékágainak maradványait jelenlegi állapotukat feltárjuk. Ennek általános módszere a susnyásban való eltévedés itt is megvolt, de szerencsére a kis távolságok miatt az ember előbb-utóbb belebotlik abba amit keres. Szó szerint, ugyanis az elhagyott medrek remek bokatörő uszadékfa-gyűjtő területek. Könnyű őket felismerni az aljnövényzet hiányáról. Így áprilisban azonban zöldellt néhány sárga nőszirom és nyári tőzike (Leucojum aestivum) a szürkésbarnára száradt avarban. A háttérben pedig az ártéri ligeterdőkre jellemző liánok mintáznak őslényhát-szerű alakzatokat. 

A védett nyári tőzikével együtt virágzott a szép nevű és ugyancsak védett ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis). 

És lehetett találkozni a káposztafélék családjába tartozó kakukktormával is (Cardamineae).

A legalacsonyabb térszínen található alacsony ártéri növényzet főként a Monostori és a Szent Pál sziget között feliszapolódott mellékágakhoz kapcsolódik, valamint a szűkülő Monostori-Duna partján húzódik változó szélességben. Ennél magasabb térszín az egykori szigetek felszíne, keleten főként erdő, nyugaton kaszálórét borítja. A legmagasabb terület a sziget nyugati csúcsán található, itt már a keményfás ligeterdőhöz tartozó szilfák is megjelennek. A felszín nem egyenletes, régebbi folyóhátak és közéjük ékelődött mélyebb tálszerű mélyedések váltakoznak párhuzamosan a folyásiránnyal. 

Egy ilyen régi meder húzódott a Szent Pál sziget és hosszú, névtelen déli szomszédja között. Ebben a mederben csak a legmélyebb sárdagonyákban csillogott némi víz. Valószínűbb, hogy esővíz gyűlt össze és nem a Duna visszahúzódása után maradt helyben. Ez a lapos meder egyetlen helyen törik meg, egy régi zárás maradványánál, ahol még valamikor a XIX. század végén ezt a kisebb ágat elrekesztették (lásd alábbi kép). 

Ha elhagyjuk ezt a medret és átsétálunk a főág partjára lábaink alatt szinte eltűnik a part. Ott, ahol a kaszálórét kezdődik egy ötven méteres szakaszon felbukkan a sziget öntéstalajból álló szerkezete, a Duna ugyanis jócskán belemart itt a partba. Az erózió egy öbölszerű mélyedést alakított ki a laza üledékben. A folyamat itt akadálytalan, az első védővonalat alkotó fák és gyökereik már valahol messze, az alsóbb szakaszon járhatnak. 

Az egykori Szent Pál sziget közepe kaszáló, így remek kilátás nyílik a parti szűrésű kutakra. Ezek a távolból könnyedén összekeverhetők a mindenfelé előforduló vakondtúrásokkal. Csak éppen kevesebben vannak, összesen nyolcan. Mindenesetre jobb kilátás esik rájuk, mint a monostoriakra az erdőben. 

A Szent Pál sziget nyugati végén épült meg az a hosszú lezárás, mely két mellékágat is felszámolt. Volt itt ugyanis egy kisebb sziget, ezt most is Y alakban fogja közre a két holtág. Ezen a széles, útnak is beillő záráson találkozhatunk az alábbi kővel. Én tudom mi ez, kíváncsi lennék, vajon az olvasók közül valaki ráismer-e. Felirata: V O 80. És nincs köze a rómaiakhoz...

Az Y alakú mellékág közül az északabbi néha kap friss vizet a főágból, egy csővezetéknek köszönhetően. Ha azonban a vízállás egy adott szint alá csökken, az utánpótlás megszűnik. Ennek pontos mértékét nem lehetett megállapítani, mert a cső teljes egészében víz alatt volt, csak a gyűlő uszadék jelezte az átfolyást a főági oldalon. Ha az aznapi Komáromnál mért 190 cm-t vesszük kiindulási alapnak talán 80-90 centiméternél szűnhet meg a beáramlás. 

Az átfolyó víz hatalmas sóderdombot alkotva, örvények közepette bukkan fel a Monostori-Duna medrében. A beáramló hordalék sajnos itt marad, a kis esés és a kis vízhozam már nem tudja tovább szállítani az alsó torkolathoz. Így hát a vízutánpótlás némileg még hozzá is járul a mellékág feliszapolódásához. 

Szerencsére ennek még nincsen látványos jele, egyetlen kivételtől eltekintve. A Monostori-Duna középső szakaszán képződött egy zátony, ami két részre osztja a víztestet. Mindössze egy keskeny csatorna biztosítja a vízáramlást a beerdősült földnyelv mellett. 

Nem kell túl nagy jóstehetség kijelenteni, hogy rendszeres kotrás nélkül ez a holtág is halálra van ítélve. Szerencsére még van idő meglátogatni Koppánymonostor városrész szigeteit, magaspartját és az azt bemutató tanösvényt, ami a busz fordulójához közel, a Fenyves és az Erdő utca sarkán egy szépen gondozott parkból indul és követi a magaspartot le az ártérre és a szigetekre. 

Mindeközben Németországban...

2017. április elejétől az alacsony vízállás miatt nem tudnak teljes merüléssel, azaz teljesen megrakodva közlekedni az uszályok a Duna németországi szakaszán. A hetek óta tartó állapot nem csak a Dunán okoz fennakadást, de a hajósok a Rajna Kölntől délre eső szakaszán is kénytelenek kevesebb rakománnyal hajózni, ami a fuvarozási költségek emelkedéséhez vezethet. A problémát csak fokozza, hogy az alacsony vízállás és a jégzajlás már 2016. novembere és 2017. februárja között is komoly kiesést okozott a folyó teljes szakaszán. Ekkor az is előfordul, hogy az uszályok kapacitásuk csupán 20-30%-át tudták kihasználni és az árut több hajóra kellett szétrakni, vagy éppen közútra áttenni. Nem csak a német média kezeli kiemelt hírként az alacsony vízállást, a nagyobb hírügynökségek, pl. a Reuters is átvették a hírt.

"Tévhit, hogy a Duna nemzetközi hajóforgalmát a leginkább a magyar folyamszakaszon akadályozza a nem mindig megfelelő vízmélység. A REKK tanulmányából kiderül, hogy Németországban hetven kilométeren még nehezebb dolguk van a hajósoknak.
A Straubing-Vilshofen közti Duna-szakasz miatt már a német Bundestag képviselőinek is régóta fáj a feje. A parlament 2002 júniusában egy tervet is elfogadott az egykori természetes állapotához még viszonylag közel álló, mégis nagy forgalmú vízi út fejlesztésére. Ennek ellenére a szakasz helyzete a mai napig változékonyabb a magyar Dunáénál. A hajózást akadályozó gázlók a német területen az év 53 százalékában fordulnak elő, míg hazánkban csak 41 százalékában." Népszabadság 2011. június 28.

A Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontja (REKK) tanulmányában alaposan utánajárt a német Duna, azon belül is a hajózás szempontjából legrosszabb Straubing-Vilshofen szakasz problémájának. E 70 kilométeres szakaszon közel 10%-al több gázlós nap van, bár a gázlók kevésbé sekélyek a magyar szakasznál. Straubing (2329,8 fkm) és Passau (2230,8 fkm) között 100 kilométeren nincs duzzasztómű. A Kachlet erőmű Passaunál körülbelül 10 méterrel emeli meg a felső szakasz vízszintjét, ez 28 kilométerre érezteti visszaduzzasztó hatását, kilenc kilométerrel Vilshofen felettig. Vilshofen és Straubing között a Duna viszonylag természetes kanyarulatokat ír le, de ez a természetesség látszólagos csupán, a szabályozási művek olyan sűrűségben követik egymást, hogy akár egy újabb erőmű is kijöhetett volna a szabályozás árából. Ezen a szakaszon torkollik be München folyója, az Alpokból érkező Isar, amely már korántsem szállít annyi hordalékot, hogy az akadályozza a Dunai hajózást a torkolat alatt, hiszen alsó szakasza szinte teljesen be van lépcsőzve, amin nem jut át a hordalék. Ez a németországi Duna utolsó "természetes" szakasza, ahol mint látjuk, a hajózás még nem zavartalan.

Vilshofen hajózási térképe

Hazai vízügyes nézőpontból szemlélve a dolgokat úgy tűnhet, hogy nyugaton minden hajó zavartalanul közlekedhet az év összes napján, mert a folyó lépcsőzve van. Továbbá minden ország egyértelműen a duzzasztóművek építése mellett foglal állást. Pedig ez koránt sincs így. Még a már szinte teljesen lépcsőzött német szakaszon sem tudnak megállapodni a Vilshofen-Straubing közötti szakasz jövőjéről. És a duzzasztott szakaszokon sem tudnak közlekedni a hajók, ha nem jut a mederbe elegendő víz. Ha nincsen mit felduzzasztani. Ugyanez lenne a (kisvízi)helyzet Magyarországon is.

Ennek fényében érdemes elolvasni az alábbi idézeteket és az eredeti cikkeket:

"A [bős-nagymarosi] vízlépcső ahhoz is hozzájárulna, hogy a Duna stabilan hajózhatóvá váljon a magyarországi szakaszon is. Jelenleg csak korlátozottan van meg a szükséges két és fél méteres merülési mélység, noha a vízi szállítás a leggazdaságosabb. „Magyarország vállalta, hogy ezt biztosítja, de nem kötelezhető rá. Az EU azonban úgyis kikényszeríti, mert a Duna a kontinens egyik fő közlekedési ütőere” – mondta a vízügyi szakember." Mészáros Csaba. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének címzetes egyetemi docense - Index 2013. június 14.

"Vízi erőművek, duzzasztógátak és víztározók létesítésével lehetne megoldani azt, hogy a Duna magyarországi szakasza évente 340 napon keresztül hajózható legyen. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltatóközpontok Szövetsége szerint jelentős lemaradásban vagyunk mind a nyugat-európai országokhoz, mind pedig Szerbiához és Romániához képest a Duna logisztikai célú hasznosíthatósága terén. [...] 

Alacsony vízállás esetén az egységnyi árut két-három fordulóban tudják elszállítani a hajók, ami így nagyban növeli a költségeket, gazdaságtalanná teszi a vízi fuvarozást, és a kibocsátott többlet-kipufogógáz révén nő a környezeti terhelés. Ilyen gondokkal nem kell számolni a Duna egyetlen külföldi szakaszán sem – emelte ki a szakmai szervezet főtitkára..." Bíró Koppány Ajtony, Magyar Nemzet 2016. augusztus 7.

"Jelenleg azonban Kelheimtől lefelé a korlátozások nélküli hajózás csak a Bősi Vízlépcsőig lehetséges, mivel jelenleg a magyar Duna-szakaszon az előírt feltételek nem biztosíthatók." Reális Zöldek

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• http://rekk.bkae.hu/images/stories/letoltheto/hajzt_fejleszts_s_hajzs_2010_05.pdf
• http://www.fgs.wsv.de/kostenlose_downloads/produkte_muster/images/Streckenatlas_Donau.pdf
• Árpási Zoltán: Mosonyi Emil, a vízépítés professzora

Adony két gátja

Olykor egyetlen pár méter széles és tucatnyi méter hosszú kőszórás alapjaiban tudja megváltoztatni a Duna tájképét. Viharos gyorsasággal lezajló változások ezek, elrepül ötven év és a fiatalkori tájra a nyugdíjas már rá sem ismer. Adony hetven hektárnál is nagyobb mellékágának kétharmadán ma már erdőt találunk. Az arány azért ilyen kedvező, mert a '90-es években a mellékág alsó harmadát a horgászlobbi kikotortatta.  

A Fortepan 91054-es számú képe ihlette ezt a bejegyzést, mely 1955-ben készült a 6-os út főváros felé tartó sávjának kellős közepéről. Dél felé tekintünk, a részben lezárt alsó torkolat irányába. Balra az Adonyi Nagy-szigetet, valamint a mellékág nyílt vízfelszínét látjuk, amely helyenként meghaladta a 200 méter szélességet (amely komoly érték, tekintve, hogy jelenleg a főág 480 méter széles). A kép közepén, az út és a folyó által körbeölelt erdő ugyancsak egy szigetet takar, ez volt az Adonyi Kis-sziget. Az alábbi kép — ugyancsak 1955-ből és ugyancsak a Fortepanról (91091) — a nagy és a kis adonyi sziget mellékágának torkolatában készült, ott, ahol ma a hajóállomás található.

Kezdetben, azaz a folyószabályozások előtt az adonyi medertágulatban még három sziget volt. A fent említett adonyi szigetek mellett északon ott találjuk már Iváncsa közigazgatási határain belül a legkisebb Iváncsai-szigetet. Az adonyi mellékágba torkollott be a Gerecsében eredő Váli-víz, mígnem lerövidítették a futását és áttették a torkolatot az Ercsihez tartozó Sina-telep mellé. Azóta csak régi Váli-víz néven emlegetik az egykori patakmedret. 

Az adonyi szigetek 1815-ben

A szabályozatlan Duna alaposan alámosta az adonyi partokat a Kis-sziget alatt. Ez a homorú kanyarulat éppen a lórévi kompnál tért vissza a főágba, ahol annak idején Görgei a vesztőhelyre vitte gróf Zichy Ödönt 1848 őszén. Ekkor még a révészeknek könnyebb dolguk volt, hiszen a Ráckevei-Duna elvitte a vízhozam harmadát. A természetes állapot viszonylag sokáig fennmaradt, Adonynál 1872 után kezdett csak megváltozni a Duna képe. Miután lezárták Gubacsnál a Ráckevei-Dunát, a megnövekedett vízhozam nekilátott elmosni a Budafoki-ág partjait. A meder nem volt arra tervezve, hogy elbírja a megnövekedett víztömeget, ezért szükségessé vált a meder kotrása. Ezzel párhuzamosan — ahogy Ihrig Dénesnél olvashatjuk — 1884-85-ben megépült a zárás az adonyi mellékágban. Emellett az Iváncsai-szigetnél párhuzammű épült, hogy minél több víz maradhasson a főmederben. 

Az adonyi zárás 1911-ben (forrás)

Mivel a címben már amúgy is lelőttük a poént, az 1885-ös zárás után még épült egy keresztgát Adonynál, de előbb nézzük meg, hol volt az első zárás. Erre vonatkozóan nem sok térkép áll rendelkezésünkre. A III. katonai felmérés és a kataszteri térképek pár évvel korábban készültek, így gátnak nyoma sincs rajtuk. A legkorábbi térkép, amit találtam 1911-ben készült. A Duna 1:25000-es helyszínrajzán ott találjuk már a zárást a Váli-víz torkolata felett. Ami egyrészt azért különös, mert középen nyitva van kissé, azaz a Duna és a Váli-víz át tud haladni rajta, bár nagyon leszűkített körülmények között. Másrészt lehetett volna a Váli-víz torkolata felett is építeni a zárást, úgy, hogy a Duna egyáltalán ne jusson be a mellékágba, míg a Váli-víz patakja alul ki tudjon folyni az adonyi kompnál a főágba. Nem csak a blog szerint nem stimmelt valami ezzel a zárással, a vízügyi szakemberek is újraterveztek és valamikor az 1930-as években építettek még egy keresztgátat. 

Az adonyi szigetek 1941-ben

Az építés pontos dátuma 1930 (A Budapest - Paks vízisport térképen még nincs rajta) és 1941 közé esik (a fenti képen már ott van az Alsó [Bocskai] utca végében). Viszont az 1930-as térképen még ott van a régi zárás, de az 1941-es képről már hiányzik. Nem tűnt el, csak a térképészek nem tartották fontosnak, hogy ábrázolják. Az új zárás már nem hagyott kiskaput a folyónak, 200 méter szélességben, falazott kőtömbökkkel állja útját a vízáramlásnak. Északi részén érinti az Adonyi Kis-szigetet, de ez egy "halálos" érintés volt, a gátnak köszönhetően rohamosan feliszapolódott a medre és ma már csak egy keskeny árok jelzi, hogy itt egykor a Duna hömpölygött. 

Ugyanez a sors várt a nagyobbik szigetre is. A 3 kilométernél hosszabb és fél kilométernél szélesebb sziget ma erdészeti terület, így nekik kapóra jön, ha van egy állandó út a szigetre, ahol a gépeikkel árvízmentes időben közlekedhetnek. Az erdészet már csak azért is fontos az Adonyi-sziget szempontjából, mert a mellékág kétharmadán ma erdőt találunk. Ha ma ugyanott állnánk, ahol az első kép fényképésze nem látnánk semmit a fáktól. Vizet pedig már csak azért sem látnánk, mert már nincs is azon a területen nyílt vízfelszín. Az innen hiány víz pedig a főágban folyik le, de az a meder még mindig nem alkalmas ekkora vízmennyiség szállítására, de Adony pusztuló partjairól már írtunk pár éve. 

Sokkal több erdőt találnánk az adonyi holtágban, ha a helyi horgászok nem kotortatták volna ki 1989-ben az alsó elzárás alatti és a felső feletti szakaszt. Ezáltal alakult ki a keresztgát Janus-arca, egyik oldalon erdővel, a másikon pedig nyílt vízfelszínnel. A táj antropogén átalakítása azonban ma is zajlik. Valamikor később keletkezett egy harmadik átjáró (a két meglévő között), mely leginkább egy szigetre vezető erdészeti utra emlékeztet. 

A felső gát eltűnése (2016 január és szeptember) 

Ha a gégömb térképén a csúszkát tologatjuk meglepődve konstatálhatjuk, hogy a 2016 január 18-i és a 2016 szeptember 19-i állpot nem egyezik (szerencsére). Nagyon úgy néz ki, hogy tavaly nyáron elbontották a felső zárás középső részét. Némi friss víz várható tehát magasabb vízállás esetén az eddig zárt mederben, de avízáramlás megindulása csak az alsó gát megnyitása esetén fordulhat elő.