2021. április 8., csütörtök

Cserkészek a Turán-szigeten


1923-ban egy csapat cserkész szállt partra, hogy birtokba vegyenek egy fiatal dunai szigetet a Tát és Esztergom között elterülő szigettengerben. A birtokbavétel névadással is párosult; a Turán-sziget lesz az otthona a nyári táboraiknak két évtizeden keresztül. Sorsuk több szempontból is összefonódik; a sziget eltűnése időben egybeesik a cserkészet felszámolásával Magyarországon. 

Kilátás a Körtvélyes-szigetről a Csitri- és a Turán-szigetet (balra) elválasztó mellékágra

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egykori cserkészek rá sem ismernének kedves szigetükre, akkora fák nőttek fel rajta. Megtalálni sem egyszerű, mert a part részévé vált és a Körtvélyes- és Nyáras-szigetek közötti meder már jóval sekélyebb, amennyiben valaki a Duna felől közelítené meg, A Tát felől gyalogosan érkezőnek pedig három Duna-mellékágon kell átkelnie. Ez manapság már jóval egyszerűbb, hiszen két mellékágon át feltöltött út vezet, a harmadik pedig az elmúlt 80 évben feltöltődött és már csak a nagyobb árvizek veszik újra birtokba. 


Nyergesújfalu és Esztergom között a Duna ártere kiszélesedik a jobb parton. Nem csupán a középvízi, de a nagyvízi meder is. A táti öblözetnek nevezett félkör alakú ártéri terület ma is lakatlan és jórészt beépítetlen. Ez nem véletlen, 2013-ban az árvíz teljesen kitöltötte. A folyószabályozások előtt hat szigetnek adott otthont ez a medertágulat, közülük öt volt a jobb, egy pedig a bal parton. Közülük kettő jobb parti, a Csitri- és a Turán- sziget különleges helyzetben voltak, ugyanis nem a Duna főága mellett terültek el, hanem két másik sziget, a Nyáras és a Körtvélyes ölelte körül őket. A táti szigetek éppen egy éve, 2020. március 25-én országos jelentőségű természetvédelmi oltalmat kaptak, Dunai-szigetek Természetvédelmi Terület néven [1]. Habár mindenki Táti-szigetcsoportnak ismeri ezt a területet kizárólag a Táti-sziget egésze és a Körtvélyes-sziget nyugati csúcsa tartozik Táthoz, a keleti szigetek Esztergom határán belül találhatók. 


2021. április 5-én délután, Esztergomnál mért 161 centiméteres vízállásnál nem volt semmi vízmozgás a Turán-sziget kisebbik mellékágában. Ehhez a megállapításhoz öt kilométert kellett gyalogolni. Ennek felét a Táti-sziget meglehetősen unalmas murvás útján, majd egy jóval barátságosabb tájon, a Körtvélyes-sziget kaszálórétjén keresztül, ahol éppen bújtak a kikericsek a földúton (is). 

Rögös az út a csillagokig...

Ha valaki nem tudja mit keres, észre sem venné, hogy már a Turán-szigeten jár. A kaszálórét partja ugyanis hol szélesebb, hol keskenyebb sávban sűrű ártéri erdő szegélyezi, amit tetéz a kúszónövények folyondárja. Ezeket az iszalagokat, vadszőlőket az sem zavarja, ha éppen fátlan a terület, ilyen esetben a szederindákkal együtt szögesdrót-szerű akadályt képeznek a Turán-sziget védelme érdekében. Nem véletlenül volt az eredeti terv az, hogy valami "*káromkodás* Turán-sziget" lesz ennek az írásnak a címe.

A Turán-sziget meredek nyugati csúcsát még vegetációs időszak előtt sem lehet lencsevégre kapni.

A kicsiny, mindössze 350*110 méteres legnagyobb hosszúsággal, illetve szélességgel rendelkező sziget magányát nem csupán a folyondár védelmezi, ott vannak még a korhadás különböző fázisában fekvő kidőlt fák is, melyek amellett, hogy kúszásra és mászásra kényszerítik a látogatót, lassan feltöltik szerves anyaggal a nem túl széles és egyre kevésbé markáns mellékágat. Szélessége jelenleg nem éri el a 10 métert sem, a sziget nyugati, azaz felső csúcsánál a legnagyobb mértékű a feltöltődés, míg a Csitri-sziget melletti keleti csúcsánál viszonylag mély medret találhatunk. 

Szemben a Csitri-, jobbra a Turán-, balra a Nyáros-sziget

A sziget vegetációtörténetéhez érdekes adalék, hogy a Turán-szigetet korábban Füzes-szigetnek nevezték. Ez arra utalhat, hogy 1911-ben, a fiatal kavicszátonyon éppen hogy megtelepedett az első fás szárú növénytársulás, a bokorfüzes. Beszédes a környező szigetek neve is; a Nyáras a valamivel magasabb ártéri térszínen kialakuló fűz-nyár ligeterdőre utalhat, valamint a délebbi Körtvélyes-sziget neve a rajta felnövő körtefákra vonatkozhat, a gyümölcsösök ugyanis korábban jellemző gazdálkodási formái voltak a dunai ártereknek. 

A következő vegetációtörténeti emlék közvetlenül a sziget birtokbavétele utáni időből származik: 

"Az alig pár napja érettségizett cserkészek vállalták azt a nagy feladatot, hogy a csapatnak állandó használatra átengedett általunk „Túrán"-nak elkeresztelt kis szigeten a szünidei nagytáborozás előkészítő munkálatokat elvégezik. [...] A „Turánt" emberemlékezet óta sűrű csalán és komlórengeteg borította, s a „nyolcasok" partraszálltakor még akkora szabad helyet sem találtak rajta, amely egy kis sátor felveréséhez szükséges." [2]

"Ilyen csodabirtoka is van a „Hollók“ csapatának. A ladik-korszak kirándulásai idején tetszett meg Kasszián Úrnak a „Körtvélyes“ és „Nyáras“ szigetek között és a „Csitri“ fölött meghúzódó, akkor még névtelen és általunk kezdetben „Kis Csitri“-nek, később „Turán“-nak elnevezett kis senki szigete. Nagyon romantikus valami volt ez a valóságos őserdő kinézésű hordalék szigetecske, amelynek belsejét megközelíteni csak szúnyogcsípések ezrei, tépett ruhák és fájdalmas karcolások elszenvedésének árán lehetett."  [3]


Tábori mise a Turán-szigeten. 1923-ban (forrás)

Az esztergomi Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium diákjai 1923. április 2-án kapták meg állandó jelleggel kizárólagos használatra Esztergom város tanácsától a Füzes-szigetet. A gimnázium évkönyvei alapján a szigetet már korábban is használhatták táborozásra, ekkor alakították ki — tulajdonképpen illegálisan — az első táborhelyet, illetve két utat, mely a sziget belsejébe vezetett. Később jelenlétük a város hozzájárulásával törvényes keretet kapott. Ezzel együtt direkt módon megindult az emberi tájformálás ezen a kis földdarabon. Elkészült egy nagyobb tisztás, majd 1927 tavaszán fásítást végeztek. Körülbelül a sziget felét érintethette a tájformálás, de ez sem kizárólag a cserkészeken múlt, a szigetre ugyanis más érdekcsoportok is szemet vetettek: 

"csak azért menekült meg a sziget fele gyarmatosító lelkesedésünk irtó munkájától, mert a vadásztársaság neszét vette, hogy ki akarjuk irtani az ő ideális fácánkeltető helyüket."

"A „Turán“ történetéhez tartozik az is, hogy egyik gazdász testvérünk egy időben kacsatenyészetet akart létesíteni a szigeten s a kalandos terv csak azért nem vált valóra, mert az illető közben állást nyervén, eltávozott Esztergomból." 

Egy 1951-es légifotó alapján azt lehet elmondani, hogy a cserkészek talán az 1940-es évek elejéig használhatták a főleg nyaranta a Turán-szigetet, mert tíz évre rá már a sziget egészét erdő borította, és azt sem lehet felfedezni, hogy a sziget melyik felét "civilizálták". Ezt követően a természet meglehetősen gyorsan vette újra birtokba a szigetet.

Azonban a cserkészek direkt beavatkozása mellett a szigetet más, közvetett hatás is formálta ebben az időben. Ez pedig nem volt más, mint a folyószabályozás, annak ellenére is, hogy a Turán-szigeten nem épült semmilyen mesterséges folyószabályozási mű. 

A Turán-sziget felbukkanása 1882-ben (forrás

A Füzes-sziget először 1882-ben bukkan fel térképen. A III. katonai felmérés ekkor még zátonyként ábrázolja a Csitri-szigettől nyugatra. Már ekkor meglehetősen szűk meder választotta el a Körtvélyes-szigettől, melybe később bele is olvad. 

1911-ben még Füzes-sziget néven ismert (forrás)

A táti szigetvilágot az 1911-es Duna helyszínrajz még természetes állapotában találta. Ez lehetett az utolsó ilyen ábrázolás a Dunáról, ugyanis Tőry Kálmán cikke szerint a volt komáromi magyar folyammérnöki hivatal a Táti- és a Nyáras-szigetet még az első világháború kirobbanása előtt lezárta a kisvíz színéig [4]. Ez a közlés pedig mindössze három évre szűkíti a beavatkozás lehetséges időpontját.

A Turán-sziget első és nagyjából utolsó említése térképen, 1930. (forrás)

Ekkor a megszűnő vízutánpótlás miatt már megindulhatott a mellékágak feltöltődése. 1949-ben aztán a korábbi beavatkozások elégtelensége miatt elkészült a Táti-, majd 1950-ben a Nyáras-szigeti zárás megmagasítása a középvíz színéig. Ezt követően a Turán-sziget kisebbik, déli mellékága hamarosan végleg kiszáradt. A cserkészek ezt már nem követhették nyomon, ugyanis az ifjúsági szervezetet 1948-ban feloszlatták. 

A Turán-sziget már a part része 1955-ben

Hiába alakult újjá a cserkész-élet a rendszerváltás után, a természetvédelmi oltalom alatt álló szigetet már aligha formálhatnák saját képükre. Érdekes lenne tudni, melyik fákat ültették a cserkészek, megvannak-e még a táboruk nyoma, akár egy elkallódott kanál vagy eltemetett tűzrakóhely formájában. Vagy nyomtalanul eltűnt minden, mint ahogy ez történt a körülbelül egy évszázadot megélt Turán-szigettel is. 



Felhasznált irodalom: 

[1] Vizes élőhelyek fejlesztése a Táti-szigetcsoport térségében https://www.dunaipoly.hu/hu/palyazat/vizes-elohelyek-fejlesztese-a-tati-szigetcsoport-tersegeben
[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Esztergom_08185_bences_gimnazium_08255_1923/?pg=8&layout=s&query=tur%C3%A1n
[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Esztergom_08185_bences_gimnazium_08269_1937/?pg=274&layout=s&query=tur%C3%A1n
[4] Tőry Kálmán: A magyar dunaszakasz szabályozásának kérdései, Vízügyi Közlemények, 1951. (33. évfolyam)  https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1951/?query=t%C5%91ry&pg=3&layout=s

2021. április 2., péntek

Visegrádnak lehetne egy dunai szigete

Bár végül nem épült meg Nagymarosnál a duzzasztómű, a félbehagyott, majd felszámolt beruházás miatt alaposan átalakult a táj a Dunakanyarban. Visegrádnak például lehetne ma is egy dunai szigete. Mit ahogy volt már korábban is, a XVIII-XIX. század fordulóján.

A Visegrádi-zátony 1929-ben. Fortepan / Schermann Ákos

Manapság Visegrádon, a Lepence-patak és az Apátkúti-patak torkolata között egy különös, "T"-alakú félsziget látható a Dunában. Erről a mesterséges képződményről indul az a közműalagút, melyen a Duna alatt Nagymarosra lehet átgyalogolni száraz lábbal és amelyet korábban már a blogon is bemutattunk. Mostanában egy árvízvédelmi töltés is épül ezen a területen, még jobban átalakítva az egykori tájat, ahol korábban a Visegrádi-sziget és zátony állt. 

1. térkép A Visegrádi-sziget 1771-ben (forrás)

A Visegrád és Nagymaros közötti folyószakasz korábban, természetes állapotában hajlamos volt a zátonyképződésre. Ennek okát már 1823-ban megírták a Duna Mappáció térképészei. Eszerint a Visegrádi-hegységből lefutó patakok, esetünkben a Lepence- illetve az Apátkúti (régebbi nevén Malomkerti- vagy Mühlgarten)-patak nagyobb esőzések alkalmával sziklákat és fákat is sodortak magukkal, amit a dunai torkolatnál leraktak legyező alakú hordalékkúpot alkotva. Ez a hordalékkúp egyrészt a sodorvonalat Nagymaros irányába térítette, másrészt a jobb parton egy limányos, lassabb folyású dunai öblözetet hozott létre.

2. térkép A Visegrádi-sziget Karpe Mihály térképén (forrás

Ebben az öblözetben a Bänhöltzel-féle térkép alapján 1771-ben már létezett egy sziget (1. térkép). Ugyanezt erősíti meg Karpe Mihály fent látható térképe is a XVIII. század végéről (2. térkép), két apró zátonnyal kiegészítve. Eszerint a Visegrádi-sziget viszonylag közel feküdt a jobb parthoz, tőle csak egy keskeny mellékág választotta el. A Duna nagyvizei elborították, erről árulkodik az 1771-es térkép. Ezen a hajózási útvonalak is szerepelnek. Az "a" vonalon zajlott a völgymenet, a "b" vonalat használták a hajóvontatáshoz kisvíz esetén, a "c" útvonalat pedig nagyvízkor. Utóbbi vonal megegyezett a 11-es út korábbi nyomvonalával, amit a bős-nagymarosi építkezések miatt építettek át közvetlenül a hegylábra. A Visegrádi-szigeten mezőgazdasági művelés folyt, a dűlő neve a helybéli svábok nyelvén a Duna Mappáció feliratai szerint "Insel Acker" volt (3. térkép). 

3. térkép Szigeti földek, 1826. Duna Mappáció 

A sziget eltűnéséről kevés adat áll a rendelkezésünkre, 1823-ban már a parthoz kapcsolva láthatjuk, a mellékágból holtág lett. A feltöltődés folyamata gyorsan zajlott valószínűleg; az 1850-es évekre teljesen végbement (4. térkép), feltehetően a Visegrádi-hegység völgyeiből lefutó kisebb vízfolyások hordalékszállítása révén. A sziget emlékét a már említett régi 11-es út íve őrizte meg. 

4. térkép A Visegrádi-zátony, 1856 körül (forrás)

Annak ellenére, hogy ez a sziget valamikor a XIX. század első harmadában eltűnt Visegrádnak még mindig lehetne egy dunai szigete. Már a Karpe-féle térképen is láthattuk, hogy a mederben kisebb szigetek is felbukkantak, feltehetően egy zátony magasabb részeiként. Tehát a zátony legalább egyidős a Visegrádi-szigettel. A Visegrádi-sziget csak kisebb részét foglalta el a helyenként 800 méter széles és 2,2 kilométer hosszú Visegrádi-öblözetnek. Mivel a patakok torkolatánál a Duna szélessége 500-550 méterre szűkült a folyószabályozás előtt bőven volt hely a kiülepedő hordalék számára. 

Ez a sóderzátony középvíznél alacsonyabb vízállások esetén bukkanhatott csak elő a Dunából. Légifotókból és régi térképekből és fényképekből ugyanis simán össze lehetne állítani egy olyan válogatást, amely szerint nem is volt itt semmiféle zátony (lásd alábbi fénykép, vagy a II. katonai felmérés).

Pillantás a Visegrádi-öblözetre 1956-ban (Fortepan / Gyöngyi)

Szerencsére közel ugyanennyi dokumentum igazolja is a zátony létezését, és a XX. században készült légifotók révén rekonstruálni lehet mi történt a Visegrádi-zátonnyal. Azt eddig is tudtuk, hogy a zátony a nagymarosi erőmű építésének esett áldozatul. Az üzemvíz csatornát ugyanis a visegrádi oldalra tervezték, amelyet a nagymarosi körtöltés szorított volna a jobb part felé. Hogy ennek legyen helye a 11-es utat új nyomvonalon a hegyláb tövébe tették át, ezzel párhuzamosan pedig elkotorták az egykori Visegrádi-sziget területét is. A zátonyt azonban már korábban elkezdték kotorni. A "64 millió köbméter" c. bejegyzésünkben a dunai zátonyokon megfigyelt és leírt "foltok" itt Visegrádnál is feltűnnek. Egy 1975-ös légifotó arról árulkodik, hogy a zátony tömegét alkotó sóder kitermelése már jóval korábban megindulhatott. A világos zátonyon látható sötét foltok vizet, azaz mélyebb gödröket jeleznek, ahonnan már elkezdték a sóder kitermelését és elszállítását. Az eredeti képen a keréknyomok egészen a 11-es útig nyomozhatók. Az utolsó ismert képen a zátony hossza 850 méter, legnagyobb szélessége pedig száz méter volt. 

A Visegrádi-zátony három arca (1975, 1988, 2005)

Az elkotort zátony mélyben hagyott maradványait a körtöltés megépítésével párhuzamosan megnövekedő sodrás moshatta el. 1988-ben már az előrehaladott építkezés munkálatait láthatjuk az elkotort sziget és zátony helyén. 

Búcsúpillantás a Visegrádi-zátonyra Fortepan / Tóth Károly dr. 1969.

Visegrádnak is lehetne egy dunai szigete. "Szerencsésebb" körülmények között a Visegrádi-zátonyt is utolérte volna a medermélyüléssel kapcsolatba hozható relatív kiemelkedés, melynek során a zátony lassan beerdősülhetett volna. Erre Nagymaros és Verőce között a bal part mentén számos példát lehetne sorolni. Lett helyette azonban egy dunai félszigete, amely legalább alakjában és elhelyezkedésében emlékeztet némiképpen az egykori zátonyra. 

2021. március 22., hétfő

Talált ártéri erdő Alsógödön


Gödön észrevétlenül felnőtt két hektárnyi erdő a Duna parton. Azaz ennél jóval több is, de most csak erről a két hektárról lesz szó, mert bár a Gödi-szigetről írtunk a legtöbbet, de ez az erdő idáig kimaradt. A Gödi-sziget déli csúcsával szemközt, a Feneketlen-tó és az alsógöd-horányi rév között található erdő két szempontból is aktuális téma 2021-ben. 

Nyárfák az MHSZ mellett, háttérben a Kis-Duna és a Gödi-sziget

1960-ban még a Duna medrét láttuk volna a kép jobb oldalán.

A Gödi-sziget déli csúcsa, amely a keresztgát felépítése miatt nyúlt a rév felé

Az egyre záródó Kis-Duna medre észak felé tekintve.

Innen származik a holtfa.

A terület vízháztartását száraz időszakban a Tündér-völgyi források biztosítják.

1945 óta a Gödi-sziget területe háromszorosára növekedett. Ennek oka a sziget felső részén épült keresztgát volt, melynek pontos építési idejét nem ismerjük, de 1948 körül történhetett. A gödi gázló felszámolása miatt a sziget és a mellékág az üledékfelhalmozódás színterévé vált. 1961-re a sziget déli csúcsa és a part között egy összefüggő homokzátony épült. Az alábbi képen látható zátonyt egy áramlási csatorna, valamint a tündér-völgyi forrásokból eredő patak szakítja csak meg. Alig négy év múlva már elkezdett benövényesedni a zátony, mely aztán három részre szakadt. Északi része szorosan kapcsolódott a Gödi-szigethez, a déli részéből jött létre a szóban forgó erdő, miközben a kettő között egy önálló sziget jött létre. 

A mederben felnőtt erdőket a Duna mellékága folyamatosan alakította, annak ellenére, hogy a keresztgát célja a vízáramlás középvíz alatti megakadályozása lett volna. A gát azonban kicsorbult, szintje csökkent, egyre több vizet engedett át. A déli szigetcsúcsnál az áramlás az egységes zátonyt feldarabolta, a hordalékot a főág felé sodorta, melyet ugyancsak fokozatosan birtokba vett az ártéri erdő. Ez az áramlás a pert mellett felnőtt erdőt is folyamatosan erodálta, ennek bizonyítéka a számtalan vízbe dőlt fa és az alámosott meredek part. A Duna ezen a szakaszon napjainkban is formálja medrét.

Kifejezetten nehezen járható vidék ez, az egy négyzetméterre jutó holtfa-tömegben akár világelső is lehetne ez a terület a 2020. augusztusi vihar óta. Őserdő jellegét mindenképpen érdemes megőrizni, ugyanis a település egyre gyarapodó lakosságszáma várhatóan egyre nagyobb nyomást fog helyezni ennek a területnek a "rendbetételére" is. A rossz példáért nem kell messzire menni, Dunakeszin egy egész ártéri erdőt gereblyéztek fel és alakítottak ki belőle egy dunai strandot az élővilág legnagyobb bánatára. 

Erdészeti szempontból sokáig senkinek nem tűnt fel ez az erdő, a hivatalos nyilvántartásban még mindig nyílt Duna-mederként van nyilvántartva. Az írás aktualitását az adja, hogy idén van erdőtervezés, most lehetne lépni az átminősítéssel kapcsolatban. Debreczeni Péter elmondása szerint a városnak kellene jelezni az erdészeti hatóság részére, hogy vizsgálja, kiterjed-e a területre az erdőtörvény hatálya. Ugyanis a 10 évvel ezelőtti erdőtervezéskor még nem tudták erdővé minősíteni, mert az akkori szabály azt mondta, hogy folyó, patak, csatorna területére nem terjed ki a törvény hatálya. Ezzel szemben a most hatályos törvényi szövegben ez már nincs benne. Azaz itt a lehetőség, hogy a tulajdonos Göd város az erdőtervi eljárásban jelezze a hatóságnak a módosítást.

Itt, Alsógödön ez az erdő keletkezésében és természetes állapotában is hasonló szerepet tölt be mint a Gödi-sziget, azzal a különbséggel, hogy míg a Gödi-sziget nemzeti parki védettséget élvez, addig a parti erdősáv még helyi védettséget sem. Jobb lenne mielőbb ezt az erdőt is védelem alá helyezni, mielőtt még nem késő. Göd város ezt saját hatáskörben is megtehetné, az erdő besorolástól függetlenül. 


Végszóként fontos megemlíteni a másik aktualitást, hogy az erdő szomszédságában, attól keletre a helyi védettségű Huzella-kert kerítésének rendbetétele végre megkezdődhetett! Azaz a blog olvasói által összegyűjtött 822 ezer forint jó helyre került! 

Még egyszer köszönjük a segítséget minden adományozónak! Nem fenyegetés, de várható még hasonló akció a Dunai Szigetek blog részéről!

2021. március 12., péntek

Solt dunai tanúhegyei

Hazánk legszebb tanúhegyei kétségtelenül a Balaton-felvidék bazaltvulkánjai; a Badacsony, a Csobánc, vagy a Szent György-hegy. Azonban kevesen tudják, hogy tanúhegyek máshol is találhatók, például a Duna partján is, méghozzá olyan helyen, ahol legkevésbé számítana az ember hegyekre. Solt mellett kettő is található belőlük; a Solti-halom és a Tételhegy. 

A Solti-halom pereme a Dunaföldvári-sziget felől nézve

Solt és Dunaföldvár között nemrég bemutattuk a Dunaföldvári-sziget melletti Solti-Dunát, már ami maradt belőle. Látótávolságra a szigettől, keleti irányban egy magas vonulat zárja le a látóhatárt. Északi részén terül el Dunaegyháza (korábban Tótegyháza), egykor a történelmi Magyarország egyik szlovák többségű települése a kettő közül a Duna mentén. Déli részén pedig a Kunsági Borvidékhez tartozó solti pincesor, valamint Petőfitelep, Solt városrésze. Előbbi szoros összefüggésben van az évszázados tájhasználattal; már negyed évezreddel ezelőtt is szőlőhegyként ábrázolták a Solti-halmot, melyet a Duna mocsaras ártere ölelt körbe. 

A földtörténet legutolsó mederváltozása az 1880-as éveben zajlott ezen a tájon, amikor az ember a folyószabályozás alkalmával lezárták a Dunaföldvári-sziget (más néven Felső-sziget) keleti ágát. A Duna nyugat felé vándorlása természetes folyamat, már az utolsó jégkorszak óta tart, amikor a Kalocsa-Dráva torkolat között végbement holocén (~12 ezer éve) süllyedés révén lecsúszott a saját maga által épített hordalékkúpról. Ezt a területet ma már nem gondolnánk tipikusan dunai tájnak, annyira átformálta a szél, de a Duna-Tisza közén található Homokhátság, a szikesek és turjánosok valójában egykori dunai hordalékkúpon jöttek létre. Nem akármekkora hordalékkúpról beszélünk, amikor a pliocén-pleisztocén (~2 millió éve) határán megjelent a Duna a Visegrádi-szorosban eleinte délkeleti irányban folyt, Szeged irányába. Hordalékával fokozatosan töltötte fel a süllyedő térszínt, Hódmezővásárhely környékén a negyedidőszaki üledék vastagsága a 700 métert is meghaladja [1]. 

Solt két tanúhegyének keletkezése a legújabb kutatások szerint összefüggésben van ezzel a hordalékkúppal. Közülük a Solti-halom nagyobb területű és magasabb, annak ellenére, hogy a Tételt nevezik hegynek. A méretbeli különbségek ellenére a Tétel-hegy kutatása jóval előrehaladottabb állapotban van elsősorban a régészetnek köszönhetően. Bóna István (1930-2001) régész nem publikált feltételezése szerint ugyanis a Tételhegyen állt a kárpát-medencei avar állam központja. Szentpéteri József 2005-2013 között végzett interdiszciplináris kutatásai során nem csupán a halom történelme tárult fel, de a táj földtörténete is. 

A Tétel-hegy a harmadik katonai felmérés térképén (mapire.eu)

Míg a Tételhegy kiterjedése leírható nagyjából egy kilométer átmérőjű körrel, addig a Solti-halom 6 kilométer hosszú, 2 kilométer széles és alakja leginkább egy biciklinyeregre hasonlít. A Tételhegy 114 méteres magasságával szemben a Solti-halom legmagasabb pontja az Ebédleső-hegy 123,5 méter magas a Balti-tenger szintje felett. Ez nem mond sokat első hallásra, hiszen a hegy és halom jelleget a tekintélyes relatív magasságuk alapján akasztotta rájuk a köznyelv. Az egykor ugyancsak Duna-meder helyén kialakult sík vidék magassága 93-94 méter a tengerszint felett, így a Solti-halom 30, a Tételhegy 20 méterrel emelkedik ki a környezetéből. A kettőjük közötti távolság 5 kilométer, ezt részben egy dunai medermaradvány, a solti szájhagyomány szerint egykor hajózható és a Szelidi-tó felé kanyargó Nagy-ér, újabb névalakban a Nagy-éri csatorna tölti ki. Az övzátonyok fehér foltjai még a legújabb légifotókon is árulkodnak az egykor bővebb vizű mederről. A Solti-halom változatos felszínű táj, a szintkülönbségeket a szőlőművelés sem tudta eltüntetni.

A Solti-halom elhelyezkedése

Igazából ha körbenézünk e két tanúhegyről mindenfelé a Duna árterét látjuk, annak ellenére, hogy a Duna manapság már jóval nyugatabbra távozott. Ma már nem a tanúhegyek oldalát mossa, hanem a Mezőföld keleti peremét pusztítja. A Mezőföld nem véletlenül kerül szóba, ahogy lassan áttérünk a tanúhegyek kialakulásának bemutatására. Ugyanis a kutatók egy időben úgy vélték, hogy a Solt melletti két magaslat nem más, mint a Mezőföldről leszakadt darab. Két kicsiny Dunántúl-rész a Duna-Tisza-közén. Ez az elmélet Bulla Bélánál jelenik meg először, 1935-ben. Korábban mások is felfigyeltek a két különös magaslatra, de ekkor még úgy vélték, hogy mindkettő alföldi, ópleisztocén felszíndarab [2]. Bulla Béla szerint azonban a Solti-halom és a Tétel-hegy a Dunántúli pannon rétegekkel mutat hasonlóságot, hiszen lösz borítja őket, melyet később a Duna medréből kifújt futóhomok emelt meg jelentősen (helyenként 15 méter vastagságban). Elmélete szerint a Duna tektonikai mozgások miatt került át Dunaföldvár mellé és egy időben két oldalról ölelte körül a Solti-halmot, mielőtt a keleti ág (Nagy-ér) lefűződött volna [3].   

"A vastag lösztakaró a pleisztocén derekán még ki nem alakult mai főmeder helyén megszakítás nélkül átszolgált keletre és a röghöz kapcsolta a solti löszöket is. Az összeköttetés ezután már nem tartott sokáig, mert a Dunaföldvárnál kétségtelenül tektonikus vonalon (ÉÉNy—DDK) futó Duna az utolsó interglaciális időben, tehát a mai városi terraszok szintjének feltöltését közvetlenül megelőző időben a Solti halmot leválasztotta a dunántúli rög testéről." 

Földtani szelvény Dunaföldvár és Solt között (Erdélyi Mihály 1960.)

1951-ben Pávai-Vajna Ferenc harmadkorinak határozta meg a Tétel-halom homokrétegeit ősmaradványok alapján, miközben a halom kiemelkedését szerkezeti okokra vezette vissza. A Duna két partján található rétegeket is megfeleltette egymással [4]. 
A Dunaegyház—Solt közti szőlőhegyen és a Tételhalomban ugyanazok az alsó-diluviális képződmények, sőt a kövületes felső-pannóniai-pontusi rétegek is felszínen vannak, amelyeket a Dunaföldvár és Bölcske közötti magas partokban a felszínen látunk. Dunatörésmenti levetődésről szó sem lehet, mert az összes kiemelkedő és bemélyedő, rétegtanilag megállapítható redők a Duna alföldi részén is folytatódnak.
1960-ban Erdélyi Mihály is erre a következtetésre jutott Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén c. tanulmányában [5], melyben először vázolta fel az első és eddig egyetlen részletes felszínalaktani leírást. Fúrásmintákból meghatározta a magaslatok rétegsorát, ahol 12,5 méteres vastagságban azonosított mészkőpadot és rajta vörösagyag rétegeket, melyeket kora pleisztocén korúnak határozott meg, amikor még a jégkorszakok előtt melegebb és csapadékosabb lehetett az éghajlat.
"A Duna a dunántúli felszínbe vágódott be, és azután szélesítette ki a völgyét, kitakarította a pleisztocén képződményeket. A szívós, vastag agyagréteg védte meg és örökítette ránk a Titél-halom formáj ában az eredeti felszín egy darabját. A bevágódás az utolsó interglaciális idejére eshetett."
Erdélyi azzal indokolta a Dunántúli eredetet, hogy ugyanezeket a rétegeket Dunaújváros mellett is azonosították a löszfalban. Mivel a vörösagyagban nem talált pollent arra következtetett, hogy nem lehet állóvízi eredetű. Ezt a vörösagyagot később, a pleisztocén végén egy hidegebb korszakban lösz borította be, majd a Duna medréből kifújt homok telepedett rá. Ezek buckasorokba rendeződve ma is megtalálhatók a Solti-halom felszínén, miközben közöttük egy szélfútta, lapos völgy is kialakult Dunaegyházától keletre. 

Ugyanez az elméletet Jelenik meg Pécsi Márton A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana c. művében [6], 1959-ben (ő még Bulla Béla kutatásaira hivatkozik értelemszerűen), majd a dunai Alföld kötetben [7]. Ezután majdnem 50 év telt el újabb kutatás nélkül, és az újabb cikkek sorozatban vették át a korábbi kutatási eredményeket. Ugyanúgy a Mezőföldről levágott tanúhegyek szerepelnek a 2002-ben kiadott Magyarország földje c. kötetben [8], valamint Schweitzer Ferenc 2009-es tudományos ismeretterjesztő cikkében [9]. 

Ezután kezdődött meg a Castrum Tetel feltárása, melyben részt vettek az ELTE kutatói is. Nagy Balázs, Horváth Erzsébet, Bradák Balázs és Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia 2006-2008 között végzett kutatásai során mintegy hetven fúrást végeztek a Tétel-halmon és bebizonyították a Tétel-halomról, hogy a korábbi kutatási eredmények nem feltétlenül helytállóak [10]. Fontos leszögezni, hogy ezek a kutatások nem terjedtek ki az öt kilométerrel nyugatabbra található Solti-halom területére, azaz annak felszínfejlődését ez a kutatás nem tárhatta fel, habár elképzelhető, hogy azonos környezetben képződtek, azonos módon. Ennek meghatározására további kutatások szükségesek. 

A legújabb kutatás szerint a korábban egységesnek vélt agyag és mészkő rétegek korántsem egységesek, sokkal inkább mozaikosak, térben változó minőségű és mennyiségű összetételben. Más analógiák alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ez inkább egy hordalékkúpokra jellemző sajátosság, amelyet a Duna később az ellenálló rétegei miatt nem tudott elhordani. Négy fő érvük a hordalékkúp-eredet mellett:
  1. a réti mészkő pados, lencsés kibukkanásai
  2. a térben változatos rétegződés, egységes rétegek hiánya
  3. a változatos üledékképződési környezetre utaló vörösagyagok elszórt elhelyezkedése
  4. eltemetődött medermaradványok
Ennek alapján a Tételhegy fejlődéstörténete az alábbi módon rekonstruálható: Kezdetben a Duna fonatos medrei töltötték fel vastag üledékréteggel a térszínt. Ez több periódusban váltakozhatott olyan szakasszal, amikor a bevágódás és kanyarulatfejlődés dominált csapadékosabb klímaperiódusokban, amikor a mészkövek és vörösagyagok képződhettek. Később a Duna egyre jobban bevágódott a saját hordalékkúpjába, feltehetően lokális tektonikai süllyedések miatt, de ez a bevágódás kikerülte a két ellenállóbb anyagból felépülő halmot. Ebben az időszakban két fő hatás érte a Tételhegyet, a folyóvíz oldalazó eróziója, valamint a felszínen zajló szél által szállított üledékek kiülepedése (lösz, futóhomok), melynek révén a domb magasodott, miközben a környező térszín relatíve süllyedt. Aztán a Duna elhagyta ezt a tájat és megindult a deráziós völgyképződés, amely jellemzően nem vízfolyások által formálta a tájat, hanem lejtős tömegmozgásokkal. Ebben a korban már nem csak a külső erők, hanem az ember is formálta a tájat. Árokkal vette körül a megtelepedésre alkalmas halmot, melyen a mezőgazdaság fokozatosan elegyengette a tájat. A mészkőrétegeket a peremeken kifejtették, miközben alájuk pincék is mélyültek. Ezt a mészkőt helyben hasznosították pl. egy középkori templom építéséhez. Tehát a Tételhegy (és feltehetőleg a Solti-halom is) valóban tanúhegyek, de nem a Mezőföld, hanem a Duna egykori jégkorszaki hordalékkúpjának maradványai.

A Solti-halom digitális domborzatmodellje a korábbi Duna-medrekkel

Érdemes röviden kitérni a Solti-halom holocén felszínfejlődésére is. Ebben a Duna játszott tekintélyes szerepet, oldalazó eróziója révén jött létre a biciklinyereg-forma, valamint a meredek partélei. Azokat a térszíneket, ahová a víz már nem ért fel a szél formálta. Az uralkodó ÉNY-i szélirányról a Solti-halom négy homokbucka-vonulata árulkodik. A homok eredetileg a Dunából származott, melyet a szél hordott fel a dombra, valamint a mögötte elterülő szélárnyékos helyekre. Jutott a homokból az ártérre is, de ennek egy részét a Duna árvizei elegyengették, elhordták. 

A Duna egykori lefűződött medreinek helyén lapos, széles mocsarak alakultak ki, pl. a két Sákor-tó, melyet csak az utóbbi száz évben sikerült lecsapolni a Kákás (máshol Kakas)-éren keresztül. Mindeközben a Duna tovább erodálta a halom nyugati peremét. Ezen a részen a folyó két darabkát is lemetszett a Solti-halomról. A Zöld-hegy és a Közép-hegy (110 m) gerince a Solti-halom déli csúcsától nyugatra, található, feltehetően egykor a Solti-halomhoz hasonlóan ugyancsak dunai szigetek lehettek a Bazslang-réten. Később a Duna két lépésben tovább tolódott nyugat felé. Először a Révbér-dűlő területén alkotott egy szigetet, majd ezeket a korábbi észak-déli irányú medreket délkeleti irányban egy újabb bevágódással elmetszette (lásd: Dunai Mappáció) és létrehozta a Dunaföldvári-szigetet.  

A vizek már régen elhagyták tehát a Solti-halom és a Tétel-hegy környékét, azonban mindkét magaslat régi korok tanújaként őrzi az egykori, jégkorszaki dunai hordalékkúp emlékét. 



Felhasznált irodalom:

[1] RÓNAI A., FRANYÓ F. 1992: A kvarter üledékek vastagságtérképe. - In: BORSY, Z. 1992: Evolution of the alluvial fans of the Alföld. - In: RACHOCKI, A. H. & CHURCH, M. (eds.): alluvial fans: A field approach. John Wiley & Sons Ltd. 452 p

[2] Schilling Gábor: Adalékok az Alföld földrajzához. Földrajzi Közlemények 1931. 6—8. szám. 

[3] Bulla Béla dr.: A Solti halom, Földrajzi közlemények I. 1935. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FoldrajziKozlemenyek_1935/?query=solti%20halom&pg=123&layout=s

[4] Pávai-Vajna Ferenc: Az alföldi Dunamellék rétegtana és hegységszerkezete. A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése 1951. http://epa.niif.hu/02900/02934/00102/pdf/EPA02934_mafi_evi_jel_1951_069-074.pdf

[5] Erdélyi Mihály dr.: Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén, Földrajzi Értesítő 1960. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FoldrajziErtesito_1960/?pg=288&layout=s

[6] Pécsi Márton: A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana, Akadémiai 1959.

[7] Pécsi Márton (szerk.): Alföldi Duna-völgy in: A dunai Alföld / Magyarország tájföldrajza I. Akadémiai 1967. 

[8] Karátson Dávid (szerk.): Magyarország Földje. Pannon Enciklopédia Magyar Könyvklub 2002. 

[9] Schweitzer Ferenc: Az Ős-Dunától a Duna-szabályozásig. História 2009. 1. szám https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Historia_2009/?pg=24&layout=s

[10] Nagy Balázs – Horváth Erzsébet – Bradák Balázs – Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia: A Tétel-halom kialakulása, szerkezete, domborzata, in.: Somogyvári Ágnes, Szentpéteri József, V. Székely György: Településtörténeti kutatások Solt–Tételhegy, Kiskunfélegyháza, Amler-bánya. Kecskemét, 2014.

2021. március 4., csütörtök

Keresztgát okozta partelmosódás a Szentendrei-szigeten

Az elmúlt száz évben a Szentendrei-sziget területe folyamatosan növekedett. Lefűződő, feltöltődő mellékágak körülbelül tucatnyi dunai szigetet kapcsoltak a Szentendrei-sziget fő tömegéhez. Azonban van egy hely ahol ezzel ellentétes folyamat zajlik; a Duna oldalazó eróziója a Kompkötő-szigettel szemben 0,7 hektárt mosott el 1960 óta. Mostani bejegyzésünkben az okokat is feltárjuk. 

Partelmosódás domború partélen.

Két térkép fedvénybe hozása révén lepleződött le a partelmosódás a váci Kompkötő-szigettel szemben. Az 1965 körül készült Duna térkép és az 1980-as évekre datálható EOTR 10 ezres méretarányú szelvényei között 6900 négyzetméternyi eltérés tapasztalható. A korábbi térképen, 1965-ben még egy parti út látható szaggatott vonallal, miközben a folyóval párhuzamos 101-es és 102 méteres szintvonal helyén az EOTR szelvényen már egy kisebb öböl látható. Ezen a szakaszon eleve magas volt a part, hiszen a Szentendrei-sziget egyik jégkorszaki szigetmagjának északi peremének íve közelíti meg itt a Dunát. Korábban készült már pár felvétel a partomlásról, de a 2017. március 4-én készült fényképek idején még nem volt ismert  számomra az elmosódás mértéke. 

Alámosott és kidőlt fák a Szentendrei-szigeten, a Kompkötő-szigettel szemben

Kilátás az alámosott magaspartról. 

Körülbelül 40 év alatt zajlott le a part alámosódása. A folyamat nem csak térképen, de légifelvételen is látványos. 1961-ben még az eredeti partél látható, majd közel négy évtizeddel később, 1989-ben már látható a kialakult öböl. Az 1961-es kép azért is fontos, mert ezen látható először az a létesítmény, amely a szentendrei-szigeti oldalon az elmosódást okozta. Ez pedig nem más, mint az a zárógát, ami a Duna két egyforma szélességű mellékága közül lezárta a váci oldalit és egyben a parthoz kapcsolta a Kompkötő-szigetet. 

1961.

1989.

Ezen a szakaszon volt ugyanis a kompkötő-szigeti gázló, ami elégtelen vízmélységével gyakran keserítette meg a hajósok életét. A keresztgát felépítése után megszűnt a vízáramlás egy 270 méteres szelvényben, ez a víztömeg pedig átkényszerült a megmaradt mederbe, ahol már egyszerűbben lehetett hajózni. Azonban a szentendrei-sziget-oldali meder túl szűk volt a megnövekedett víztömeg számára. A Duna ilyen esetben két dolgot tehet; vagy kimélyíti a medrét, vagy oldalirányban terjeszkedik. Ebben a szelvényben mindkét variáció előfordult. Azonban míg a medermélyülés kevésbé észrevehető a partról, az oldalazó erózió annál látványosabb. Főként azért, mert itt ez egy domború partszakaszon ment végbe, holott a folyók jellemzően a homorú szakaszt mossák alá. 1989-re a Duna egy jókora darabot kiharapott a Szentendrei-szigetből. 

Ez a "harapás" egy olyan kérdésre is rávilágított, amelyt eddig még nem tisztáztunk. Annak ellenére, hogy viszonylag sok írás született a blogon a Kompkötő-szigetről, és a mellékág drasztikus feltöltődéséről, arról még nem volt szó, hogy mikor épült meg a Kompkötő-szigeti zárás. Ebben nyújt némi segítséget az alábbi 1957-es légifelvétel, amelyen még nem szerepel a jellegzetes ívű keresztgát. Míg Váci-Duna-ágban a legtöbb mellékág elzárás az 1940-es évek végéig lezajlott, a Kompkötő-szigetet, csak mintegy 10 évvel ezután, 1957 és 1961 között kapcsolták a parthoz, amit a gát hatalmas mérete és az általa okozott jelentős hidraulikai változás magyarázhat. Ihrig Dénes könyvében (A magyar vízszabályozás története) szereplő utalás alapján a beruházás 1958-ban történhetett. 

1957.

1989 óta az elmosódás lelassult, és bizonyos részeken a növényzet újból birtokba vette a magaspart lábánál elterülő fövenyt. Ez a jelenség pedig azt valószínűsíti, hogy a medermélyülés volt az a tényező, amely végül levezette a megnövekedett vízhozamot ebben a szelvényben. Ez persze nem csupán a megnövekedett munkavégzés számlájára írható; a mederkotrás szerepe jóval nagyobb lehetett. 

Hasonló folyamatok zajlottak ennél jóval nagyobb mértékben a Soroksári-Duna lezárásakor a Budafoki-ág mentén és a Mohácsi-ág főággá válásával párhuzamosan is. 

A Kompkötő-szigettel szembeni meredek partszakasz sorsa intő jel lehet más szakaszok számára is, ahol a hajózás érdekében terveznek újabb beavatkozásokat végezni. Mert nem csupán az áramlási viszonyok megváltozása veszélyezteti a magas partokat, hanem a megnövekedett hajóforgalom által generált állandó hullámmarás is. 

2021. március 1., hétfő

822 000 forint

Ennyi adomány érkezett március 1-ig az ELTE Füvészkertért Alapítvány számlájára az alsógödi Huzella-kert megrongálódott kerítésének rendbehozására szervezett gyűjtésen. 

Az Alsógödi Biológiai Kutatóállomás területe 1976-ban. (fentrol.hu)

Tavaly decemberben a Dunai Szigetek felhívására adománygyűjtés kezdődött az egykori alsógödi Duna-kutató Intézet megrongálódott kerítésének helyreállítása érdekében. 

2020. augusztus 29-én a Gödre lecsapó légzuhatag hatalmas károkat okozott a településen, annak is főként a dunaparti részein. A vihar utáni reggelen a kidőlt fák, a leszakadt villanyvezetékek és a túlfolyó szennyvízcsatornák miatt lehetetlen volt lemenni a Dunához. Hatalmas volt a pusztítás Alsógöd legnagyobb telkén, a Füvészkert kezelésében lévő Huzella-kertben is. A dunaparti sétányt hetek megfeszített munkájával sikerült úgy-ahogy rendbe hozni és elhárítani az életveszélyt. Mivel a COVID-19 járvány miatt a Füvészkert is bezárt, bevételei jelentősen megcsappantak, így a gödi helyreállítási munkálatok megakadtak, ahogy a parti ösvény mellett húzódó kerítés rendbetétele is. 

Az elmúlt három hónapban sokan megosztották a felhívást és szerencsére sokak önzetlenségének hála, hogy ennyi pénz össze tudott gyűlni. 

Nagyon szépen köszönjük az adakozóknak! Ennyi pénz előreláthatólag fedezi majd a teljes dunai kerítésfront drótfonatos cseréjét, erről tájékoztatott ma reggel Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója. Remélhetőleg a munkálatok mielőbb megkezdődhetnek! Erről természetesen be fogunk számolni itt a blogon!


Az adománygyűjtés sikerén felbuzdulva elképzelhető, hogy idén is szervezünk hasonlót egy újabb kitűzött cél érdekében, levonva a tanulságot az első ilyen próbálkozás eredményéből, immár valamivel tudatosabb marketinggel összekapcsolva! 

2021. február 21., vasárnap

A Solti-Duna, és ami maradt belőle

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Solti-Duna. Egészen 1885-ig legalább olyan széles volt mint a Gellérthegy alatti Duna-meder, vagy a Margit-sziget melletti ágak. Aztán jött a folyószabályozás és a széles mellékág egy része nyomtalanul eltűnt. Mostani írásunkban egy 18 kilométeres teljesítménytúra után azt vesszük számba mi maradt meg a Solti-Dunából. 


2021. február 20-én, közepesen felhős időjárást jeleztek előre, de sajnos teljesen felhős maradt az idő. Ezért a képek egyfajta borongós hangulatot árasztanak, ami talán passzol is a Solti-Duna sorsához. A cikknek nem témája a Dunaföldvári-sziget, annak ellenére sem, hogy valamennyi képen szerepel. Legtöbbször betolakodó, a rajta felnevelt faültetvénnyel együtt. Ezek a területek még száz évvel ezelőtt is nyílt vízfelszínek voltak, kiszáradásuk azonban nem csak a feltöltődés, hanem a drasztikus (>1m) vízszínsüllyedés következtében is történt a dunaföldvári szelvényben. A Solti-Dunának jellemzően a nyugati részét érintette a feltöltődés, a keleti részén a hídtól északra és délre is található egybefüggő nyílt vízfelszín.

Nádas és függőavar a Solti-Duna egykori medrében

A Beszédes József híd útja Solt és Dunaföldvár között egy magas töltésen fut keresztül a Dunaföldvári-szigeten. 2000-ig volt vasúti közlekedés is a hídon, de a síneket azóta felszedték és a nyomvonalat a kerékpárosok kapták meg — a nyílt vizű Solti-Dunán átívelő vasúti híddal együtt. A töltéstől délre három kubikosgödörben nőtt nádas jelzi, honnan származott a töltéshez felhasznált anyag. A közöttük vezető erdészeti utakat jellemzően a környékbeliek használják arra, hogy feleslegessé vált dolgaiktól olcsón és egyszerűen megszabaduljanak. Ahhoz, hogy a feliszapolódott nyugati mederszakaszhoz lejuthassunk a Solthoz közelebbi kubikosgödör után kell lemászni a meredek töltésen. A pontos helyet kiszáradt nádas jelzi így február végén. Kifejezetten nehéz a terep, a nádas szinte áthatolhatatlan, a part meredek és csúszós, tele kidőlt fákkal, a fákra felkúszó liánokkal, a liánokon kialakuló függőavarral. Ahol ez nincs, ott a vadszerder támad. A töltéstől közvetlenül délre két ilyen nádassal benőtt lapos medret is találni. Ezekben még az 1965-ös térképek is nyílt vízfelszínt jeleztek. Közel fél kilométer után találkoznak, ezen a szakaszon már a partokra szorul a nád, miközben középen alacsony lágyszárú növényzet váltja fel a rendszeresebb vízborítás miatt. 

Vaddisznók által rendszeresen látogatott mederszakasz a Solti-Duna régi medrében

A tisztásként is felfogható mederre a vadászok is felfigyeltek, partján több vadászlessel is találkozni. Vaddisznóval szerencsére kevésbé, de a nyomaik ott vannak mindenhol. Nagyon érdekes látvány a kitúrt csigák fehér váza a fekete, szerves anyagban gazdag talajban. Ez a medermaradvány a széles Solti-Duna nyugati részének emlékét őrzi, mellette a Dunaföldvári-sziget magaspartja fut. Követve ezt a medret lassan elérjük a sziget régi déli csúcsát, melyet az alábbi műtárgy egyértelműen kijelöl. 

Áteresz, kilátással a főágra. 

Ez az áteresz tartja a kapcsolatot a főággal. Áradáskor itt érkezik friss víz, alulról töltve a medret, apadáskor pedig itt távozik a mellékág felduzzadt víztömege. Felette erdészeti út vezet át a sziget új déli csúcsa felé. Ahol ez a remek kis sziget várja a látogatókat. 

Hódcsemege-sziget

A Solti-Duna és a főág itteni kapcsolata a "bonyolult" szóval jellemezhető. Légifotón nézve nem látszik az a komplexitás, ami a lombkorona alatt fogad minket. A legalsó 400 méteres szakasz teljesen beerdősült, de a vízborítás is megmaradt. Egyfelől létezik egy csatorna-szerű meder, melyet két oldalról szorosan ölelnek körül a fák:

Erdei ösvény vízitúrázók számára

Ezen is épült egy áteresz a torkolathoz közel, széles kőszórással, hogy a Natura 2000-es területeket kedvelő crossmotorosok is elférjenek szépen egymás mellett. Benne műanyag cső biztosítja a kapcsolatot a főággal, de a két rész közötti vízszintkülönbség alapján ez a kapcsolat nem mindig egyértelmű: 

Út a szigetre, háttérben a Solti-ágban keletkezett egykori zátony pereme

A déli torkolatnál azonban van egy harmadik áteresz is, ami a régi meder keleti részének vizeit vezeti vissza a főágba a duna-tisza közi part mentén. Azaz, mint később kiderült ez ugyanaz a víztömeg, mint az előbbiekben láttunk. A két áteresz között egy széles ártéri erdő található, melyben eleinte elég jól lehet haladni a sok szemetet leszámítva, de a térszín fokozatosan süllyed, lassan megjelenik a jég, majd ez alatt a víz is olyan mélységig, amiben már gumicsizmában sem lehet haladni. 

Hódország zászlója

Ebben a közegben legfeljebb a hódok érzik otthon magukat. Leszámítva persze a már említett uszadék-szemetet, melyben egy elsüllyedt csónak is felbukkant. A szigeti oldalon követve ezt a vízben álló erdőt előbb utóbb belebotlunk egy mesterségesnek tűnő földgátba. Erre felkapaszkodva végre valódi mellékágat láthatunk, persze ez is csak harmada/negyede az eredeti Solti-Duna szélességének: 

A plusz 5 fok ellenére a jég még tartja magát

A Dunaföldvári-szigeten keresztül vezető töltés egyharmad/kétharmad arányban osztja ketté a szigetet, melyek közül a déli rész a kisebb. Ahhoz, hogy az északi rész egykori medrét is meg lehessen vizsgálni vissza kellett cuppogni a töltésig, abban reménykedve, hogy az északi részen jobb munkát végzett a feltöltés és könnyebb lesz a terep. Még a déli részen, az erdőültetvényben lehetett egyéb meder-maradványokat is megfigyelni, ezek markáns mélységük ellenére nehezebben nyomozható, hamarosan elvégződő szakaszok voltak. 

Kilátás a töltésre egy meder-maradványban feltöltött erdészeti útról

Megmászva az út töltését a Dunaföldvári-sziget melletti árokban folytatódott az egykori Solti-Duna legnyugatibb medre. A nádast hamarosan felváltották a tavasz első virágai. Az erdészet nyomai azonban egészen a meder pereméig kiértek; kitermelt fák tuskói sorakoztak a szigeti oldalon. A töltéstől északra a meder nagyobb arányban szűkült le, szélesebbek voltak a frissen telepített fa ültetvények is. A követett meder hamarosan kettévált; az egyik ment tovább északra, miközben a másik elkanyarodott a Solti-Duna felé. Utóbbit hamarosan elvégződött, még mielőtt visszatérhetett volna a Solti-Dunába. 

Tuskók jelzik a határt az ültetvény és az ártéri erdő között

A hídtól északra egy szakaszt leszámítva egyetlen fasornyira szűkül az ártéri erdő. Nyugaton az erdőgazdálkodás, keleten pedig az árvízvédelmi töltés miatt. Ehhez jön némi nádas és a nyílt vízfelszín. A kivételes szakasz éppen a híd felett található, ahol a már leszűkült Solti-Dunában is képződött egy zátony, ami később beerdősült. Ezt a zátonyt két tizenvalahány méter széles meder határolja, ami valljuk meg nem túl sok az egykori fél kilométer körüli szélességhez képest. 

Apadás jelei a jégben

A sziget északi csúcsa felé tartva, már majdnem az 1903-ban épült mellékágat elzáró gátnál található egy nagyon hangulatos medermaradvány. Íve még a legújabb légifelvételeken is kirajzolódik. A Solti-Dunától a keresztgát szigeti oldala felé tart. Körülbelül két, két és fél méter relatív mélysége lehet, de az utolsó szakaszán már felismerhetetlen. Helyenként még található benne víz, de szinte teljesen elborítja a beledőlt holtfa. Alsó szakaszán a folytonosságát egy erdészeti út szakítja meg, így ez csak egy holtmedernek tekinthető. 

Holtfák a holtmederben

Követve a meder képzeletbeli vonalát hamarosan eljutunk a keresztgáthoz. Ezt annak idején azért kellett felépíteni, mert a sziget csúcsán 1885-ben épített zárás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szigeti oldalát elég nehéz megtalálni; egyrészt azért, mert falazott koronaszintje kicsorbult a jég, vagy a rajta nőtt fák kidőlése miatt. Másrészt pedig alaposan betemette a hordalék, két méteres magasságából helyenként pár tíz centi látszik csak ki. Érdekes lenne leásni az alapozásig, talán lehetne számolni egy éves feltöltődési ütemet ezen a nyugati szakaszon.

Száz éve itt néhány méter mély nyílt víz hullámozott, ameddig csak a szem ellát.

Ha követjük az el-eltünedező gát vonalát, kelet felé hamarosan kijutunk a nyílt vízfelülethez is. Meglehetősen kontrasztos a gát két oldala a sárgás, elszáradt nádassal, valamint a déli oldalon hullámzó vízfelszínnel. Itt kaphatunk legjobban képet a keresztgát paramétereiről. A túloldalon életmentő büfé található, mint egy délibáb a sivatagban, de szerencsére ez nem káprázat, valóban meg lehetett itt ebédelni.

A Janus-arcú keresztgát

A gáttól északra meglehetősen egyhangúvá válik a táj mindkét parton. A szigeti oldalon nemrég termelték le az erdőt, a korábbi állomány tuskói példás, de végeláthatatlan sorokban kísérik a nemrég ültetett fiatal fákat. A sziget északi csúcsa felé körülbelül egy kilométeren keresztül ez a sivatag-szerű, süppedős homokos-iszapos talaj kísér a letarolt tájon. Ha voltak is ezeken a táblákon kisebb medermaradványok, az intenzív művelés valószínűleg elegyengette már őket. A túlsó, dunaegyházi parton pedig szántóföldek húzódnak a már említett egy sornyi ártéri erdőn túl. 

Az 1885-ban épült zárás szigeti végpontja

Mindössze egy elvégződő kőszórás emlékeztet a Dunaföldvári-sziget egykori északi csúcsára. Terepen ma már lehetetlen megmondani hol kezdődött a Solti-Duna és végződött a sziget. Ez az 1885-ben épült zárás kapcsolta a szigetet a parthoz először, hossza kb. 900 méter volt. Erdészeti szempontból is fontos pont ez. Itt végződik a faültetvény és kezdődik egy hatalmas, háromszög alakú ártéri erdő, amely arról nevezetes, hogy teljes egészében a Solti-Duna egykori medrében nőtt fel. Helyenként nedves tisztások szakítják meg, ahol néha felgyűlik a víz. Ezek jelzik a terület legmélyebb pontjait. A vízutánpótlás származhat csapadékból, az átbukó árvizekből, valamint a záráson vágott egyik nyíláson keresztül.

Kapu a Dunának

Ez talán a Solti-Duna maradék vízrajzának legfurcsább területe. Az 1885-ös záráson vágott lyuk mögé beépítettek egy műtárgyat , ahol a Duna csak jelentősen leszűkített szelvényen juthat be a holtágba. Apadás esetén pedig vissza a főágba, de ez egyáltalán nem annyira egyértelmű. A műtárgy mellett egy erdészeti út keresztezi a Solti-Dunába vezető keskeny (akkor éppen száraz) medret. Az út mellett pedig valaki önszorgalomból beletolt egy kupac földet az árokba, talán éppen azért, hogy a holtág vize ne juthasson vissza a főágba. Mindenképpen érdekes megoldás, de azt nem tudni, hogy ez egy rendszeres beavatkozás-e. Mert ha ez így marad akkor egy potenciális következő áradás esertén ki kell szedni majd ezt a töltést, hogy a víz bejuthasson. 

"Itt úgyse jössz át!" 

Ezt a medret követve nagy ívben vissza lehet kanyarodni a Solti-Dunához. Eleinte 2-3 méter széles, de mindvégig van benne víz. Lassan szélesedik, miközben északról az ártéri erdőből újabb medermaradványok csatlakoznak hozzá. Ezekben a legritkább esetben volt víz, ha volt is, a beroskadt jég apadásra utalt, annak ellenére, hogy a főág ugyanebben az időpontban éppen áradt (13 —> 16 centiméter a földvári vízmérce alapján). 

Aprócska holtágacska

Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme van számon tartani ezeket a kiszáradt meder-maradványokat a Solti-Duna egykori medrében? Hiszen víz jobbára nincs bennük, mint láttuk meglehetősen keskenyek és az erdőgazdálkodás közvetlenül a partjuk mellett zajlik. 

A Solti-Duna északi szakasza

Talán a legfontosabb szerepük éppen a helyzetükből fakad. Környezetükhöz képest néhány méterrel mélyebben helyezkednek el, meredek partjuk a biztosíték arra, hogy az erdőgazdálkodás egy ideig még nem veszi birtokba. Ebből következik az, hogy a természet mentsvárai ezek, ahol az állat és növényvilág nincs kitéve az emberi hatásnak. Helyzetük alapján különböző élőlénytársulásoknak adnak helyet. Hosszú szakaszaik zöldfolyósóként kötik össze az élőhelyeket. Tocsogós részük itatóhelyként funkcionál, miközben a tekintélyes holtfa mennyiség a rovar és ezáltal a madárvilág számára biztosít táplálékforrást. A nyílt vízfelületek a halak és vízimadarak számára létfontosságúak, de pl. a hódok is itt találhatják meg számításukat. 

Búcsúpillantás a hídról a Solti-Dunára

Mivel a Solti-Duna szélesebb már nem lesz, jó lenne, ha ezek a meder-maradványok még sokáig szolgálnák a biodiverzitást a Dunaföldvári-szigeten. Annak ellenére is, hogy a jelenkori folyamatok éppen az ellenkező irányba tartanak. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...