Macskacsárda

Budafokon két híres Duna-parti vendéglő működött egymással párhuzamosan. A Kutyavillát és a Macskacsárdát legtöbbször "egy lapon említik" a kerület múltjáról szóló beszámolók, azonban ha mélyebbre ásunk a múltjukban erős alá és fölérendeltségi viszony rajzolódik ki. Míg a Kutyavillát jóval többször említik a korabeli hírek, jobb volt az elhelyezkedése, vendégköre, addig a Macskacsárda több szempontból is hendikeppel indult; nagyjából az sem világos, hogyan érte meg egy ilyen elhagyatott helyen vendéglőt üzemeltetni. 

A Macskacsárda /Fotó tulajdonos: Promontor - Budafoki Polgárok Gyűjteménye/ 

A Macskacsárda Budafokon még így is szépen illeszkedik a két világháború között fénykorukat élő Duna-menti csárdák láncolatába, ezért fontos, hogy helyet kapjon a csárdákról szóló sorozatunkban, a hierarchia leképeződése miatt éppen a Kutyavillákról szóló rész után. 

Ugyan egyes források a Macskavilla alapításának évét 1858-ra teszik, de erre vonatkozó bizonyítékot nem találtam, sem térképeken, sem pedig korabeli újságcikkekben. Első említését 1899-ből találtam, Lovik Károly: Éjjeli történet című tárcájának főhőse utazik ide, ebben az évben már állt a csárda épülete, újságcikkekben rendszeresen említik mint atlétikai és úszóversenyek helyszínét. Ennek ellenére 1910-ben, egy dunai helyszínrajzon csak a régi Kutyavillát tüntetik fel, a Háros-sziget északi csúcsa és a budafoki hajóállomás között nem jelölnek épületet a Duna partján. A bizonytalan történelmi kiindulópont mellett földrajzilag sem sokszor sikerült eltalálni, hol található a Macskacsárda. 1931-ben a Pesti Hírlap alaposan feladja a leckét a "tudós geográfusoknak":

"A Macska-csárdát ismeri Budapesten minden valamire való „szalma“, aki csak némileg is vigyáz nyári renoméjára, mint fenegyerek. Azonban csak kevesen tudják, hogy e vendégszerető intézmény a Háros-szigeten terül el, sőt ezt, talán el sem hiszik. Mivelhogy miféle sziget az, amelyre gyalogszerre fel lehet jutni? A Budafoki megállónál le kell szállni és onnét mindössze néhány percnyi séta. Legjobb esetben emigyen félszigetről lehet szó. Dehát ezt döntsék el, a tudós geográfusok." (forrás)

Nos, így kilencvenhárom év távlatából kénytelenek vagyunk kijavítani a szerzőt, a csárda nem a Háros-szigeten, hanem annak északi csúcsától fél kilométernyire, a Budafok felé fokozatosan szűkülő jobb parti mező szélén állt, közvetlenül a Duna partján. A pontos (pontosabban: hűlt) helyéről még lesz szó a későbbiekben. 

Nem teljesen világos mi alapján választotta ki az építtető a Macskacsárda helyét. Lehet, hogy korábban is állt ott vendéglő, vagy valamiféle épület, de annyi bizonyos, hogy a XIX. század végén a telke viszonylag távol, 2,5 kilométerre állt Budafok központjától és még messzebb Nagytéténytől, ráadásul a Kutyavillával ellentétben itt nem volt folyami átkelőhely sem. A környék ekkor még beépítetlen terület volt, még kiépített út sem vezetett ide. A gőzhajóállomás, a HÉV és a vasúti megállóhely is viszonylag távol esett tőle, talán ezért fordulhatott elő, hogy a csárda történetében a leggyakrabban előforduló esemény a tulajdonosváltás volt. Ezek történetét Szántó András Kertvendéglők Délbudán című 2016-os cikkében foglalja össze. Virágkorát az 1930-as és 1940-es években két leghíresebb tulajdonosának köszönhette; Schindele Józsefnek, aki 1938. február végén adta el a csárdát és Czágler Ferencnek, aki megvette tőle.

Miközben a sokkal inkább "domesztikált" Kutyavilla 1914 környékén beköltözött Budafok centrumába, addig a Macskacsárda nevéhez hűen földrajzi szempontból mindvégig megmaradt félvad állapotában, pedig a két világháború között sikerült némiképpen háziasítani. Javult a megközelíthetősége, ekkor már különjáratok indultak ide a Szent Gellért térről, hirdetések népszerűsítették a fontosabb napilapokban, sőt reklámcélú képeslapokat is kiadtak, lásd az első három fényképet. Dél-budai kirándulások, sportesemények kedvelt végpontja volt, tanári, gyári kollektívák rendeztek falai között összejöveteleket, kifejezetten szép teraszáról nagyszerű kilátás nyílt a csepeli ipartelepről kitáruló beépítetlen Duna-partra. 

Környéke ugyan fokozatosan beépült, bár ebben nem sok köszönet volt. Szövőgyár, kartonlemezgyár, festékgyár, zománcedénygyár és a Gschwindt-féle szeszgyár épült fel közvetlen közelében, ezen kívül volt a szomszédságában tehervasút, városi vízmű és vágóhíd is. Azaz a vendégkör a gyufatésztával főzött dunai halászlé illata mellé megannyi más illatot is magába szippanthatott a gyárak zakatolása mellett. 

A Macskacsárda története során összesen kétszer dőlt össze. Először 1923. augusztus 13-án, éppen pénteken este fél hétkor. A halálos áldozattal is járó esemény Budafok egyik legnagyobb katasztrófájához kötődik, amikor körülbelül 30 tonna lőpor robbant fel a csepeli Weiss Manfréd hadiüzemben, nyomában beszakadt tetők, kitört ablakok, leszakadt oromdíszek maradtak szerte Budafokon, miközben a lakosság a nappali világosságot okozó tüzek fényében menekült Tétény felé. Hasonlóan a Kutyavillához, főleg a Duna áradásai rontottak sokat a Macskacsárda állagán, gyakorlatilag az összes nagyobb árvíz idején részben, vagy egészben víz alatt volt, ami komoly terhet rótt a tulajdonosokra, különösen az 1939-1941-es időszakban.

A második összedőlés már az utolsó volt. A második világháború után a tulajdonos Czágler Ferenc még kinyitotta a csárdát, és a telefonszáma alapján legalább 1950-ig birtokában is volt az épület, de egy későbbi időpontban a közeli gyárak távolból érkező munkásainak szállásává alakították át. Azonban a megviselt állapotú épületre, amely kb. három hónapig állt a Duna árvizében, 1965-ben, folyamatosan érkeztek a panaszok, melyet a korabeli sajtó részletesen tárgyalt, rávilágítva arra, hogy a szocialista rendszer sem törődött sokkal jobban a munkások életkörülményeivel: 

"A szoba faláról sexbombák mosolyognak. Az asztalon lábas, zsirosbödön, sótartó és egy pakli kártya. A lépések alatt nyikorog, recseg a korhadt deszkapadló. A mennyezeten, az oldalfalon mély repedés, az ablak szárnyát szél csapkodja. — Óvatosan nyissa ki a konyhaajtót — mondja az egyik lakó —, mert ha erősebben rántja meg, nyakunkba szakad az egész miskulancia. A sok toldozás-foldozás helyett lebonthatnák már ezt a rozoga vackot. A Macska csárda — így nevezik a viharvert házat — még útonállók betyár tanyájának sem felelne meg, nemhogy munkásszállásnak. Az épületben jelenleg a Szeszipari Vállalat vidéki dolgozói laknak." (forrás)

A panaszokat iktatták, és a hatóság intézkedett:

"Telefonált szerkesztőségünkbe Ecsedi Sándor, a Budafoki Szeszipari Vállalat munkásszállójának gondnoka. — Mi már nem szégyenkezünk — mondotta. — A rosszhírű, ócska Macskacsárdát bezártuk, hamarosan végleg eltüntetjük, csákány alá kerül. Vidéki dolgozóinkat a gyárral szemben felépített korszerű, mosdóval, konyhával ellátott munkásszállóban helyeztük el. Itt barátságos otthonra találtak." (forrás)

miatt valamikor 1966 szeptemberében, egy évvel a Kutyavilla pusztulása után a már munkásszállásként működő Macskacsárdát is eldózerolták. Pompás terasza korabeli légifelvételek alapján pár évvel túlélhette az épület pusztulását.

Búcsúpillantás. 1963. 09.07. (fentrol.hu)

Törmelékhalmok és a Macskacsárda hajdanvolt terasza. 1967.11.21. (fentrol.hu)

A Macskacsárda környékét, de a tágabb értelemben vett budafoki Duna-partot gyakorlatilag sittlerakóként használták az 1960-as években. Az építési törmelék, köztük hatalmas vasbeton darabok a háborús károkat szenvedett főváros lebontott épületeiből származott. A gyártelepek mentén ez az anyag biztosította a feltöltést, egyben a parterózió elleni védelmet is. Talán a Macskacsárda terasza is megvan még valahol, a ráhordott törmelék alatt. 

Jelenleg azonban nyomát sem találni, annak ellenére, hogy a Macskacsárda helyének beazonosítása nem túl bonyolult feladat, ugyanis a hozzá legközelebb álló hatalmas gyárépület mind a mai napig ugyanott áll. Ez egy kettős siló az egykori Gschwindt-féle szeszgyár telkén, melyből a II. világháború után Budapesti Szeszipari Vállalat (BUSZESZ) lett. A légifotón tisztán látszik, hogy a Macskacsárda épülete a silótól közvetlenül délre állt, körülbelül 30 méteres távolságra, ami nagyjából megegyezik a siló épületének hosszával. Ezen a területen jelenleg az élésztőgyár tartályai állnak, a telek kerítése valószínűleg metszi a csárdaépület egykori helyét. Az építési törmeléket jelenleg szépen nyírt fű borítja, és kerékpárút vezet keresztül. 

Itt állt egykor a Macskacsárda

Az itteni Duna-part egykor lankásabb volt, összehasonlítva a korabeli képeslapokat a jelenlegi helyzettel. A partra hordott vasbeton és építési törmelék szinte függőleges partfalat hozott létre, ahol a romokon nőtt növényzet miatt a folyó szinte megközelíthetetlen. Az emberi jelenlét elsősorban a lerakott tekintélyes mennyiségű szemétben nyilvánul meg, amit egyszerűen leborítanak a partra, hogy a többi munkát majd az áradás végezze el. Ezen kívül az itteni levegőt megüli a gyárból származó, tömény, émelyítő élesztőszag, ami valószínűsíti azt a feltételezést, hogy ezen a partszakaszon belátható időn belül nem épül újjá a Macskacsárda.

Kutyavillák

Melyik? — lenne a helyes válasz arra a kérdésre, hogy hol állt az egykoron híres és hírhedt Duna-parti Kutyavilla halászcsárda. Merthogy legalább kettő volt belőle, ráadásul az újabb, budafoki alig néhány évtizeden keresztül állt fenn, ellentétben a régebbivel, ami nem is Budafokon volt. A szájhagyomány Krúdy Gyula és Bródy Sándor nevét is a budafoki Kutyavillához kapcsolja, holott majdnem biztos, hogy ők még a régi Kutyavillában vendégeskedtek, amely az újabbhoz hasonlóan ugyancsak eltűnt nyomtalanul. 

Sokszor leírtuk már, váci, horányi, káposztásmegyeri, stb. példákon, mégsem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a Duna mellett, a településektől viszonylag távol fekvő magányos csárdák nem csak kultúrtörténeti szempontból érdekesek, hanem magukkal hordoznak olyan hétköznapi szemmel láthatatlan földrajzi, hidrológiai információkat, melyekből következtetéseket lehet levonni a Duna medrének évszázados, ha nem évezredes változásaira. Csárda ugyanis ritkán áll magában a Duna parton, legtöbbször szükség van valamilyen telepítő tényezőre, ezek közül pedig a legfontosabb az emberi jelenlét. Emberi jelenlét pedig jellemzően ott van, ahol rendszeresen át lehet kelni a folyón, az állandó hidak előtti korokban ezt a révátkelők biztosították. Révátkelők pedig elsősorban a folyók inflexiós pontján létesültek, ahol mindkét oldali part viszonylag stabil volt, ahol sem erózió, sem pedig zátonyképződés nem akadályozta az átkelést. Ehhez kapcsolódik egy további jelenség is, a Duna-parti csárdáknak jellemzően volt ókori római előzményük is, hiszen szabályos távolságokra, de főleg az inflexiós pontoknál római őrtornyok épültek a dunai határ védelmére. Ezek jellemzően mesterséges magaslaton álltak, amit a torony árkából nyertek. Ezeket a magaslatokat örökölték meg a csárdák is, némi védelmet biztosítva a dunai áradások ellen. Jellemzően a révátkelők és a dunai csárdák története évszázadokon át közös volt, a hidak felépülése és a hajómalmok megszűnése siettette végzetüket, de a két világháború időszakában kaptak némi haladékot a vízisportok fellendülésével. 

Nagyjából ugyanez a történet vázolható fel a Kutyavillával kapcsolatban is, pontosabban az első Kutyavillával kapcsolatban, amely eredetileg ugyan a Promontor néven ismert Budafokhoz tartozott, 1820 után azonban a Budafok területéből kiszakadó Albertfalvához került. A Kutyavilláról szóló különféle, esetenként felületes írások vagy nem említik ezt az első csárdát, vagy nem egyértelműen különítik el a másodiktól, miközben például arról írnak, hogy a Kutyavilla legalább háromszor épült újjá [1]. Éppen ezért fontos, hogy ezt a két periódust el tudjuk határolni térben és időben, mivel külön érdekessége a történetnek, hogy a régi Kutyavilla épülete feltehetően túlélte az új csárdát. 

A Budafok-Csepel révátkelés és a Sörház 1778-ban (forrás)

Ha valaki a jelen felől vizsgálja a Kutyavillák történetét meglepődve veheti észre, hogy miközben a két világháború közti Budafokon a budafoki Városháza környékén jelölik a csárdát, addig a XIX. század végi térképeken, pl. a kataszterin ugyanott csak egy üres placc látható, épületnek nyoma sincs a Duna-parton, viszont a Kutyavilla név szerepel rajta, de már Albertfalva területén, kb. 1200 méterrel északabbra, nagyjából a semmi közepén. A semmi azonban látszólagos, ez volt eredetileg a Budafok és Csepel közötti révátkelő helye, ezen kívül itt épült fel a budafoki Sörház is, melynek alapfalait régészek tárták fel a régi Kutyavillától 130 méterre, délnyugatra. A régészek találtak itt mást is, például római mérföldköveket [2], és az átkelőtől északra római falmaradványokat, ezek kapcsolatban lehettek a III. században elpusztult albertfalvai római segédcsapat táborral. Régészek szerint a Kutyavilla is egy római őrtorony helyére épülhetett [3]. 

A Dunának ez a jobb parti, a Gellért-hegy és a Tétényi-fennsík között elterülő, Lágymányosként ismert öblözete árvízjárta terület volt, így az ártéren épített házak sokat szenvedtek a magas vízállástól. A Kutyavilla és a Sörház feltehetően a 1716. körül épülhetett [1], ahogy a révátkelő is működött már ekkoriban Csepel irányába. Azonban az 1838-as árvíz Csepelt elpusztította, méghozzá olyannyira, hogy új faluhelyet voltak kénytelenek kijelölni a lakosság számára. Valószínűleg a Kutyavilla is erre a sorsra jutott, de újjáépült, a révátkelő ezután is maradt ezen a helyen. 1872-ben újabb komoly változást okozott a Soroksári-Duna lezárása, amikor az onnan átirányított vízmennyiség is a Budafoki-ágban volt kénytelen utat találni, megemelve a Duna átlagos vízszintjét. 1876-ban újabb hatalmas árvíz érkezett, ismét elárasztva a Kutyavillát.

A régi Kutyavilla helyzete 1880 körül (mapire.eu)

Ez a régi Kutyavilla volt akkoriban az egyetlen Duna-parti vendéglátóhely a környéken, romantikus hely lehetett, a szó legrosszabb, "rózsasándoros" értelmében, annak ellenére, hogy a tulajdonos maga a Habsburg-Lotaringiai család volt. 1910-ben így írt róla egy feltehetően elégedetlen vendég:

"Ez a Kutya-villa egy ocsmány, dunaparti korcsma, csúf, kietlen tájon. Csupa piszok, por, nehéz bűz és förtelem az egész. A magyar impresszionisták nagy előszeretettel látogatják, de magyar gyomruk dicséretére legyen mondva, inkább a halpaprikás, mint az impressziók miatt. [4]"

Gyakori volt itt a rablás, verekedés, a prostitúció, előfordul párbaj és gyilkosság is. A halász és molnármesterség hanyatlásával kicserélődött a törzsvendégek köre, budai ügyvédektől környékbeli cigányokig mindenki megfordult itt, mindenek előtt a hely híres halpaprikása miatt, melynek alapanyagát a csárdánál horgonyzó hajó rekeszeiből emelték ki frissen. A környékről ugyancsak szélsőséges véleményt írt a vendégkör, volt aki a nagy kertben, az erdőben sétálgatott, míg az étel főtt, virágot szedett a mezőn, vagy úszott a Dunában, míg mások a szomszédos vágóhíd, a ravatalozó, vagy éppen az albertfalvai temető miatt érezték nyomasztónak a vidéket [5]. Ez a régi Kutyavilla elevenedik meg Krúdy műveiben, aki 20 évesen (1898 körül) pont itt ismerkedett meg Bródy Sándor íróval, aki rendszerint ide hozta azokat a színinövendék hölgyeket, akiket fel akart szedni [6]. A régi Kutyavilla utolsó tulajdonosa egy bizonyos Bálóné volt.

Szia Uram, Kutyavilla érdekel? (forrás)

A régi Kutyavillát 1911-ben bérbe adásra hirdették meg, de két évre rá, 1913-ban már múlt időben írnak róla: "Amióta a Kutyavilla megszűnt, Stroblék jöttek errefelé divatba. Nagy kár a kedves kis halászcsárdáért, amely a kosztján kívül annyi különleges mulatsággal szolgált [5]." Ettől kezdve a régi Kutyavilla történetéről megszakadnak a források, az épületek későbbi hasznosításáról nincs információ, de valószínűleg túlélték a világháborúkat és csak 1968 után bontották el. 1973-ban már épült a helyén egy új irodaház, a Panel u. Árasztó u. sarkán. Mindenképpen fonos tehát leszögezni, hogy az 1910-es évekre datált kutyavillás képeslapok még ezt a régi csárdát és az itteni Duna-partot ábrázolják.

A régi Kutyavilla 1932-ben, a budafoki ref. templom és a csepeli Gabonatárház között. (fortepan)

A régi Kutyavilla két épülete a parton, 1968-ban (fentrol.hu)

Egy rövid hiátus után, 1922-ben újra felbukkan a Kutyavilla név, immár az új helyén, így írnak róla: "...nemrégiben forgalmasabb helyre tették át: a budafoki alsó őrházhoz, ahol a MÁV, a Délivasút és a helyiérdekű villamos sinei összefutnak [7]." A helyválasztás hasonlóan pocsék volt, 1926-ban egy komolyabb nyári csapadék [8] elárasztotta a környékét, 1940-ben, 1941-ben, 1954-ben és végül 1965-ban a Duna volt a vendég a díszes oromzatú, lapostetős épület falai között. 1940-ben és 1941-ben a víz a földszinti ablakok tetejéig ért, a jégzajlás elpusztította a teraszt, elvitte a fürdőkabinokat, sőt a cégért is [9]. Az 1965-ös, rendkívül tartós árvíz végső soron a Kutyavilla pusztulását okozta. Ezzel szemben a vendéglátóhely minőségét és a közbiztonságot tekintve több csillaggal lehagyta az elődjét. 

Korabeli leírások szerint a Kutyavilla környékén élénk vízi élet zajlott, volt itt nyílt strand, csónakházak és más vendéglátóipari egységek is, pl. a Háros-sziget felé eső konkurencia, a Macskacsárda. A Kutyavilla szokásos megállója volt a budapesti vízitúrázók szervezett csoportjainak, akiket itt ebédeltettek, volt itt élő sramli és cigányzene, bankettek és egyesületi összejövetelek. A Kutyavilla tulajdonosa, Paul Péter országos lapokban hirdette magát és gyártatott reklámcélú képeslapokat, feltüntették minden Budafok térképen és szerepelt a vízitúrázóknak szánt Angyalos térképen is. Paul Péter halála után a Kutyavilla egy ideig eladó volt, de utána mégis az özvegye vitte tovább az üzletet. 

A II. világháború után a Kutyavilla 1947 májusában újra kinyitott [10], és valamilyen formában egy ismeretlen időpontig működött, valószínűleg az államosítás során zárta be végleg a kapuit. Az üres épületet végül a Budai Spartacus evezős szakosztálya vette birtokba. Miután 1965 nyarán közel három hónapig áztak falai a Duna legtartósabb árvizében, a lebontás mellett döntöttek az illetékes mérnökök. A döntésről szóló hírek szinte a bontással egy időben jelentek meg az augusztus 10-i Népsportban. A budai kajakosok próbálták a bontásból származó anyagot megszerezni egy új csónakház építésére, de nem jártak sikerrel [11]. 

Ez a csipkés oromzatú, lapostetős új Kutyavilla több képeslapon is szerepel, és a bejegyzés eredeti célja az lett volna, hogy hasonló szögből újra lehessen fotózni a csárda hűlt helyét. Azonban ez nem egyszerű feladat, ugyanis az utóbbi évtizedekben úgy átalakult át itt a Duna partja, hogy még pontos koordináta segítségével sem lehet a helyszínt újrafotózni, anélkül hogy el ne ütnék az ember a 6-os úton. Ugyanis jelenleg a Tétényi-fennsík és a Duna által összeszorított ártér teljes egészét elfoglalja a kétszer egy sávos Nagytétényi út, négy pár vasúti sín, a kétszer két sávos 6-os út, valamint a Duna partján haladó kerékpárút. Párhuzamot lehet vonni a budafoki és a budapesti rakpartok között, amennyiben a helyi lakosság itt is elvesztette a korábban nagyon is eleven hozzáférését a Dunához. 

Budafoki térképek tanúskodnak arról, hogy a Kutyavillát egy út választotta el a Dunától és egyúttal a Duna-parti teraszától is, nyugati oldalán pedig a vasúti töltés húzódott, azon túl pedig a város. Ez a képeslapokról nem derül ki egyértelműen, néhányon úgy látszik, mintha a Kutyavilla és terasza egyaránt az út dunai oldalán helyezkedett volna el. A térképek által meghatározott helyzete segített a légifotós azonosításban, ugyanis a Kutyavilla környezete dús lombok között rejtőzik egy 1963. szeptember 7-i légifelvételen. Az azonosítást a teteje is megnehezíti, ugyanis a légifotón olybá tűnik, mintha nyeregtetős épületről lenne szó, de mivel ez az egyetlen épület a környéken az út és a vasút között, nem lehet más, mint a Kutyavilla. 

A Kutyavilla 1963. szeptember 7-én (fentrol.hu)

Az új Kutyavilla a budafoki Városházától délkeleti irányban állt, a csárda északi része körülbelül 50 méterrel délebbre található a Városháza délkeleti sarkától, valamivel nagyobb ez a távolság, mint a Városháza 40 méter hosszú keleti oldalfala. Csakhogy az azonosítás itt újabb problémába ütközik, ami nem más, mint a régi Budafok lakóövezetének szanálása, melynek során a rossz állapotú régi lakásokat lebontották és a helyükre tízemeletes panelházak kerültek, valamikor 1973 körül. Szerencsére a Városháza megmaradt viszonyítási pontnak. Amennyiben az előző képen mért távolságokat rávetítjük egy 1990-es légifelvételre, az alábbi helyzetet kapjuk. 

A Kutyavilla hűlt helye 1990-ben. (fentrol.hu)

Csakhogy ekkor még nem valósult meg a budafoki Duna-partot alapvetően átalakító új közlekedési folyosó.  A meglévő három vágány mellé épült még egy újabb a dunai oldalon, e mellett épült meg a 6-os út négy új sávja, ami végleg felszámolta a korábbi nyaralótelkeket, csónakházakat és halászkunyhókat a part mentén. Egy 1984-ban készült fénykép még ezt az elhanyagolt állapotot örökíti meg. 

A budafoki part a Kutyavilla környékén (forrás) 

Ezzel vált véglegesen nagyvárosivá a korábban a Kutyavillával jellemezhető (kis)városszéli partszakasz. Az új Kutyavilla hűlt helyét pedig az azonossítás szerint az új 6-os út négy sávja fedi el, valószínűleg örökre. 

A Kutyavilla hűlt helye 2023-ban.

A térképek és légifotók mellett a folyamkilométer táblák alapján is be lehet azonosítani a Kutyavilla helyét. A vízisport térképen az 1638-as táblától délre, körülbelül 100 méterre látható (1637,9 fkm). Az 1638-as tábla jelenleg is megtalálható a kerékpárút alatti erdős részen, nagyjából egy vonalban a Városházzal. A régi Kutyavilla pedig feljebb, az 1639,1-es folyamkilométernél állt.

Kilátás az új Kutyavilla csárda helyére északi irányból.

A budafoki "rakpart" kiépülése előtt időről-időre felmerült a korábbi idillre emlékeztető állapot helyreállítása, kulturált szórakozási lehetőségekkel, jó megközelíthetőséggel, belevonva a Duna-parti területet a főváros részévé váló XXII. kerület vérkeringésébe. 1969-ben a XXII. kerületi Tanács halásztanya és csárda építését vette tervbe, okulva a korábbi árvizekből, egy megfelelően feltöltött területen. A betonpillérekre emelt csárda mintegy 60—80 vendég fogadására lett volna alkalmas, egy 200 fős kerthelyiséggel [12]. Ez elsősorban pénz és akarat hiányában hiúsult meg, a közlekedési folyosó kialakítása után pedig valószínűleg a lehetőség is elveszett egy harmadik Kutyavilla csárda felépítésére. 

Felhasznált irodalom:

[1] https://melyenszanto.blog.hu/2016/10/21/kutyavilla_macskacsarda_haromnyul

[2] Iskolai értesítők, Budafok - Polgári Leányiskola 1911. 
[3] Nagy Tibor: A Fővárosi Régészeti és Ásatási Intézet jelentése az 1938-1942. évek között végzett kutatásairól. Budapest Régiségei 13. (1943) 

[4] Tolnai Világlapja, 1910-02-20 / 8. szám 

[5] Az Ujság, 1913-08-05 / 185. szám 

[6] Pesti Napló, 1927-09-24 / 216. szám 

[7] Magyarság, 1922-06-11 / 131. szám 

[8] Magyarország, 1926-06-25 / 141. szám 

[9] Ujság, 1940-03-20 / 64. szám 

[10] Világ, 1947-05-25 / 595. szám 

[11] Népsport, 1965-08-10 / 158. szám 

[12] Esti Hírlap, 1969-03-31 / 75. szám

A Háros-sziget látogatóközpontja - A Hunyadi-szigeti Tanösvény Budafokon

A Duna-menti területeket sokféleképpen lehet bemutatni az érdeklődőknek. Mindeddig a Dunai Szigeteken az történt, hogy leírtam a személyes benyomásaimat egy adott szigetről, partszakaszról, esetleg utánanéztem néhány érdekesebb történetnek, eseménynek a könyvtárban, aztán született egy néha jobb, néha kevésbé jó bejegyzés. Ez volt eddig. A mai verőfényes napon szűkebb baráti körben kirándulást szerveztem a Budafokon található Hunyadi-szigeti Honvéd Tanösvényre, hogy szó szerint élővé tegyem mindazt amiről itt szó van.

A meghirdetett és előre lefoglalt időpontban végül 8-an csengettünk be a horgászegyesület zárt kapujánál. Meglehetősen könnyű összetéveszteni a bejáratát a háros-szigeti katonai komplexum portájával. Maga a bejárat már feltöltött Duna-medren áll. A folyószabályozások során, 1911-ben parthoz kapcsolt két sziget töltésén haladtunk a horgásztanya irányába, ahol fűzött és fóliázott ismertetőket kaptunk a gondnok úrtól.  Ez a füzetke nem csupán a látnivalókra szorítkozik, hasznos tanácsokkal és az itt élő állatokról is bőséges információval szolgál. Igény szerint még vezetőt is lehet fogadni, aki körbevezeti a látogatókat a 8 állomásból álló tanösvényen. Nézzük tehát sorban az egyes állomásokat!

  

1. A Duna vízállása

 
A horgásztanya lábazatain eltérő árnyalatú szürke festéssel örökítette meg a Duna a 2006-os árvíz szintjét. Ekkor a Hunyadi-sziget teljes egészében víz alá került, kivétel ez alól a feltöltött Duna-meder háromszög alakú területe volt. Látogatásunk alkalmával a Duna vízállása stagnált-lassan apadt. Budapesten 124 centiméteres vízállást mértek, ami 73 centiméterrel haladja meg a valaha mért legkisebb (jégmentes) vízállást. A Hárosi-öböl vize áradások esetén alvíz irányából frissül, majd ugyanebben az irányban ürül le. A Hunyadi-sziget 1911 óta ugyanúgy félsziget, mint a szomszédos Háros-sziget. Előbbi elzárt ugyan, de látogatható, a Háros-sziget partján ellenben még kikötni is tilos. A honvédség által hasznosításnak köszönhetően teljesen érintetlen az ártéri növényzet. Bejárására nincsen mód, ezért létesült a Honvéd Horgászegyesület gondozásában a Hunyadi-szigeti Honvéd Tanösvény.

  

2. Ártéri ligeterdő

  
A Hunyadi-sziget teljes területén ártéri ligeterdők találhatók. Erdeiben túlnyomórészt fehér nyárak (Populus alba), fűzfélék, szilfák találhatók. Idegenhonos fafajok közül sok díszkerti fajt az emberek hordtak be, egy helyen még fenyőfákat is láttunk. Megtalálható itt az eperfa, a zöld juhar, valamint a gyalogakác, melyek közül egyik sem őshonos ártéri erdeinkben. Elterjedésüket megkönnyítette, hogy a szigetet régebben marhalegelőként használták (egykori neve utal erre: Mészáros-sziget), így az ártéri erdő térhódításával együtt más fajok is otthonra leltek az újranépesülő szigeten. Jelenleg semmiféle erdőgazdálkodás nem folyik itt, mindössze a veszélyessé vált leszakadó ágakat távolítják el a tanösvény útvonaláról.
  

3. Függőavar

 
Puhafás, fűz-nyár ligeterdőkben gyakori látvány a magas fákra kapaszkodó kúszónövények. A parti szőlő, a komló, az erdei iszalag által benőtt törzseken még egy avarszint alakul ki, sajátos élővilágot alkotva. A kusza liánok között fennakadnak a lehulló levelek, és ebben a védettebb környezetben főleg az ízeltlábúak találnak kedvezőbb életkörülményeket. A függőavar meglehetősen ritka, de annál látványosabb jelenség.

  

4. Fejlődés és pusztulás

 
A Hunyadi-sziget a Duna egyik zátonyából alakult ki. A XVIII. században még nem ábrázolják különálló szigetként. Főként kavicsból épül fel, melyen a megtelepedő növényzet hatására nyers öntéstalaj alakult ki. Természetes fejlődése 1911-ig tartott, amikor a térségbe érkező folyószabályozási munkálatok kapcsán félsziget vált belőle. A 4. képen a mellékágat lezáró töltés látható (jobb oldalt). A mederben rendszeresen végeznek kotrásokat a horgászvíz fenntartása érdekében. Az ilyen alkalmakkor a pangó vízben kiülepedő iszapot távolítják el. A sziget fejlődése és pusztulása mellet meg kell emlékezni a növényzet életciklusairól is. A leszálló talajvíztükör eredményeként fellépő csúcsszáradás könnyen a fák pusztulásához vezet. A viharok, villámcsapások során kidőlő fák helyén hamar megjelenik az újulat. Fiatal fehér nyár csemetéket láttunk ilyen tisztásokon kibukkanni a szúrós szeder aljnövényzetből.

  

5. Egy kis statisztika

 
A Hunyadi-szigeten 75 védett állatfajt tartanak nyilván, melyek közül 54 madárfaj, 5 emlős, 5 ízeltlábú, 8 kétéltű, 3 hüllő. Madarak közül itt él a szürke gém, megtalálható itt a mocsári teknős, melyet kezd kiszorítani az megunt ékszerteknős populáció. A Hárosi-öböl élővilága nagyrészt mentes a közvetlen emberi beavatkozástól, ez alól az egyetlen kivételt a haltelepítés jelenti.

  

6. Ember a szigeten

 
A Honvéd Horgászegyesület jelenleg is folyamatosan számolja föl a szigeten álló elhagyott emberi létesítményeket. Egy-egy régi nyaraló, kidőlt kerítés, gumiból épített lépcső emlékeztet egykori lakóira. Jelenleg csupán a horgásztanya van használatban. A szigetet járva azonban belebotolhatunk az antropogén geomorfológia felszínformáiba. Ezek az 1928-tól kezdődő honvédségi időszak emlékei: lövészárkok, gödrök, oszlopok. A két szigeten ugyanis a hidász és utász alakulatoknak volt bázisa. A szomszédos Háros-sziget keleti részét a mai napig ők hasznosítják. A középkorban Csőt-szigetként ismerték. Sajnos már nem láthatóak a IV. Béla által alapított monostor romjai, melyek a török pusztításnak estek áldozatul. Maradványait valószínűleg a jeges árvizek tarolták le.

  

7. A két kisöböl

 
A szigetcsúcs felé közeledve előbukkan az egykori Duna két ága, melyek már csupán öblök. Sekélyebb részein fiatal halrajok cikáznak kéttenyérnyi, hatalmas amuri kagylók között. A part meredeken szakad le, anyaga mindenütt sóder vagy kavics. Rajtuk tőkés récék keresnek menedéket a tűző nap elől. Élesebb szeműek felfedezhetnek a vízben fialló csigákat (Viviparus hungaricus ) is, melyekre a Fekete-, és Kaszpi-tengerből behurcolt telepes vándorkagylók (Dreissena polymorpha) tapadnak (7. kép). 

 

8.  Kitekintés a Hárosi-öbölre

     
A szigetcsúcsra kiérve feltűnik a szép nevű, fiatal Szerelem-sziget. Ez a mederközépi zátony a kotrások hatására a múlt században alakult szigetté. Alámosott, fokozatosan pusztuló partját azzal is lehet védeni, hogy az erős hullámzást gerjesztő vízi járműveket kitiltják az öbölből. A Hárosi-öböl budafoki oldalán sorakozó gyárak innen vételeznek vizet és szennyvizeiket is ide ürítik. A horgászegyesület szerint a vízminőséggel ennek ellenére nincsen probléma. Rendszeresen telepítenek ide halakat, elsősorban pontyot. Különösen büszkék az ősi magyar fajtára, a nyurgapontyra, mely itt gyakran előfordul. A főágból ide nem úsznak be a gyorsabb, oxigéndúsabb vizeket kedvelő halfajok, és a csendesebb vizet kedvelő pontyok sem vágynak át a főágba. A horgászokat szeretettel várják, azonban fontos tudni, hogy egyik szigeten sem szabad kikötni. A tanösvényt látogatókat is szívesen látják, több mint ajánlott néhány köszönő sort írni a vendégkönyvbe.  Ha már a Háros-szigetről ki van tiltva az ember érdemes rászánni fél napot erre a liánok miatt esőerdőhöz hasonlatos kis Hunyadi-szigetre.

Információ, foglalás, kapcsolat:

http://www.harosiobol.hu/

Kutyavilla

 
1937-ben feladott, a "Kutyavillát" ábrázoló képeslap (lásd kép) hátulján ez a reklámszöveg olvasható:  Balatoni útját vegye Budafok felé és térjen be a "Kutyavillába", hol a legfinomabb halételek, jó magyar konyha és jó bor várja. Tisztelettel: a Csárdás. 

A csárdák, a finom dunai halételek a csárdásokkal együtt eltűntek mára, nemcsak Budafokon, hanem az egész Duna mellől. Ha lehet valahol véletlenül halat kapni, az biztos, hogy "hekk", ami a halételek megcsúfolása. Hogy miért történt ez így nem firtatnám, inkább álljon itt egy rövid leírás a budafoki Duna-part múltjáról.

Kutyavilág

"Arcukat vesztik a tájak, ha átsöpör rajtuk a fejlődés. Nincs arca a budafoki Duna-partnak sem, sőt első látásra azt mondhatnánk: a budafoki Duna-part egyáltalán nem is létezik. A városrészt a túlburjánzott közlekedési útvonalak szinte hermetikusan elzárják a folyótól. A kalandvágyóbbak persze átkelhetnek a vasút és az üvöltő forgalmú 6-os út felüljárója alatt a vízpartot keresve, de a tájék képe elborzasztó. A Hosszúréti-patak kibetonozott, halott medrében fut a torkolata felé. Lent az autógumik és a szeméthalmok között gyerekek játszanak, gátat próbálnak építeni a betonteknőben csordogáló víz elé. A Dunán rozsdás uszály horgonyoz a part menti fák árnyékában. A környéken látszik, hogy valamikor parkosíthatták, de vízparti korzónak csak nagy jóindulattal lehetne nevezni a patak, az autóút és a folyó közötti háromszöget. Ez a sivár, kelet-európai táj, ami Rosztovtól Dobrudzsáig bárhol lehetne, száz évvel ezelőtt még a Római-parthoz hasonló romantikus kirándulóhely volt. A patak túlsó oldalán, az azóta megszűnt házgyár helyén állt Dél-Buda leghíresebb halászcsárdája, a Kutyavilla, amelyet Krúdy, Bródy Sándor és Ady is szívesen látogatott. Számtalan régi képeslap őrzi az oromzatos fehér vendéglő emlékét, amelynek muskátlis vízparti teraszán elegáns polgárasszonyok és cilinderes urak ücsörögtek. A régi csárda maradványait 1965-ben bontották le, a hangulatos terasz és az árnyas fák alatt kanyargó, vidékies országút eltűnt a betongyár irdatlan csarnoka alatt. Budafok a 6-os út kiépítésével vesztette el végleg a kapcsolatot a folyóval, s eddig papíron maradt minden olyan terv, amely az elveszett partot legalább részben visszaadná a városnak."

/Zsuppán András - Heti Válasz 2010. X/42./