Adony két gátja

Olykor egyetlen pár méter széles és tucatnyi méter hosszú kőszórás alapjaiban tudja megváltoztatni a Duna tájképét. Viharos gyorsasággal lezajló változások ezek, elrepül ötven év és a fiatalkori tájra a nyugdíjas már rá sem ismer. Adony hetven hektárnál is nagyobb mellékágának kétharmadán ma már erdőt találunk. Az arány azért ilyen kedvező, mert a '90-es években a mellékág alsó harmadát a horgászlobbi kikotortatta.  

A Fortepan 91054-es számú képe ihlette ezt a bejegyzést, mely 1955-ben készült a 6-os út főváros felé tartó sávjának kellős közepéről. Dél felé tekintünk, a részben lezárt alsó torkolat irányába. Balra az Adonyi Nagy-szigetet, valamint a mellékág nyílt vízfelszínét látjuk, amely helyenként meghaladta a 200 méter szélességet (amely komoly érték, tekintve, hogy jelenleg a főág 480 méter széles). A kép közepén, az út és a folyó által körbeölelt erdő ugyancsak egy szigetet takar, ez volt az Adonyi Kis-sziget. Az alábbi kép — ugyancsak 1955-ből és ugyancsak a Fortepanról (91091) — a nagy és a kis adonyi sziget mellékágának torkolatában készült, ott, ahol ma a hajóállomás található.

Kezdetben, azaz a folyószabályozások előtt az adonyi medertágulatban még három sziget volt. A fent említett adonyi szigetek mellett északon ott találjuk már Iváncsa közigazgatási határain belül a legkisebb Iváncsai-szigetet. Az adonyi mellékágba torkollott be a Gerecsében eredő Váli-víz, mígnem lerövidítették a futását és áttették a torkolatot az Ercsihez tartozó Sina-telep mellé. Azóta csak régi Váli-víz néven emlegetik az egykori patakmedret. 

Az adonyi szigetek 1815-ben

A szabályozatlan Duna alaposan alámosta az adonyi partokat a Kis-sziget alatt. Ez a homorú kanyarulat éppen a lórévi kompnál tért vissza a főágba, ahol annak idején Görgei a vesztőhelyre vitte gróf Zichy Ödönt 1848 őszén. Ekkor még a révészeknek könnyebb dolguk volt, hiszen a Ráckevei-Duna elvitte a vízhozam harmadát. A természetes állapot viszonylag sokáig fennmaradt, Adonynál 1872 után kezdett csak megváltozni a Duna képe. Miután lezárták Gubacsnál a Ráckevei-Dunát, a megnövekedett vízhozam nekilátott elmosni a Budafoki-ág partjait. A meder nem volt arra tervezve, hogy elbírja a megnövekedett víztömeget, ezért szükségessé vált a meder kotrása. Ezzel párhuzamosan — ahogy Ihrig Dénesnél olvashatjuk — 1884-85-ben megépült a zárás az adonyi mellékágban. Emellett az Iváncsai-szigetnél párhuzammű épült, hogy minél több víz maradhasson a főmederben. 

Az adonyi zárás 1911-ben (forrás)

Mivel a címben már amúgy is lelőttük a poént, az 1885-ös zárás után még épült egy keresztgát Adonynál, de előbb nézzük meg, hol volt az első zárás. Erre vonatkozóan nem sok térkép áll rendelkezésünkre. A III. katonai felmérés és a kataszteri térképek pár évvel korábban készültek, így gátnak nyoma sincs rajtuk. A legkorábbi térkép, amit találtam 1911-ben készült. A Duna 1:25000-es helyszínrajzán ott találjuk már a zárást a Váli-víz torkolata felett. Ami egyrészt azért különös, mert középen nyitva van kissé, azaz a Duna és a Váli-víz át tud haladni rajta, bár nagyon leszűkített körülmények között. Másrészt lehetett volna a Váli-víz torkolata felett is építeni a zárást, úgy, hogy a Duna egyáltalán ne jusson be a mellékágba, míg a Váli-víz patakja alul ki tudjon folyni az adonyi kompnál a főágba. Nem csak a blog szerint nem stimmelt valami ezzel a zárással, a vízügyi szakemberek is újraterveztek és valamikor az 1930-as években építettek még egy keresztgátat. 

Az adonyi szigetek 1941-ben

Az építés pontos dátuma 1930 (A Budapest - Paks vízisport térképen még nincs rajta) és 1941 közé esik (a fenti képen már ott van az Alsó [Bocskai] utca végében). Viszont az 1930-as térképen még ott van a régi zárás, de az 1941-es képről már hiányzik. Nem tűnt el, csak a térképészek nem tartották fontosnak, hogy ábrázolják. Az új zárás már nem hagyott kiskaput a folyónak, 200 méter szélességben, falazott kőtömbökkkel állja útját a vízáramlásnak. Északi részén érinti az Adonyi Kis-szigetet, de ez egy "halálos" érintés volt, a gátnak köszönhetően rohamosan feliszapolódott a medre és ma már csak egy keskeny árok jelzi, hogy itt egykor a Duna hömpölygött. 

Ugyanez a sors várt a nagyobbik szigetre is. A 3 kilométernél hosszabb és fél kilométernél szélesebb sziget ma erdészeti terület, így nekik kapóra jön, ha van egy állandó út a szigetre, ahol a gépeikkel árvízmentes időben közlekedhetnek. Az erdészet már csak azért is fontos az Adonyi-sziget szempontjából, mert a mellékág kétharmadán ma erdőt találunk. Ha ma ugyanott állnánk, ahol az első kép fényképésze nem látnánk semmit a fáktól. Vizet pedig már csak azért sem látnánk, mert már nincs is azon a területen nyílt vízfelszín. Az innen hiány víz pedig a főágban folyik le, de az a meder még mindig nem alkalmas ekkora vízmennyiség szállítására, de Adony pusztuló partjairól már írtunk pár éve. 

Sokkal több erdőt találnánk az adonyi holtágban, ha a helyi horgászok nem kotortatták volna ki 1989-ben az alsó elzárás alatti és a felső feletti szakaszt. Ezáltal alakult ki a keresztgát Janus-arca, egyik oldalon erdővel, a másikon pedig nyílt vízfelszínnel. A táj antropogén átalakítása azonban ma is zajlik. Valamikor később keletkezett egy harmadik átjáró (a két meglévő között), mely leginkább egy szigetre vezető erdészeti utra emlékeztet. 

A felső gát eltűnése (2016 január és szeptember) 

Ha a gégömb térképén a csúszkát tologatjuk meglepődve konstatálhatjuk, hogy a 2016 január 18-i és a 2016 szeptember 19-i állpot nem egyezik (szerencsére). Nagyon úgy néz ki, hogy tavaly nyáron elbontották a felső zárás középső részét. Némi friss víz várható tehát magasabb vízállás esetén az eddig zárt mederben, de avízáramlás megindulása csak az alsó gát megnyitása esetén fordulhat elő. 

Adony pusztuló partjain

 

Magyarország turisták által leginkább elkerült tájai közé tartozik a Csepel-sziget déli része. Ez megmutatkozik a turisták, a jelzések hiányában és a helyiek csodálkozó tekintetében. Pedig érdemes ellátogatni erre a vidékre. Ezen a csodaszép verőfényes vasárnapon, kiváló látási viszonyok között indultunk el az Adonyi buszmegállóból célunk, a ráckevei HÉV végállomás felé. Az Adony-Lórév-Szigetbecse-Ráckeve útvonalon első állomásunk az adonyi Nagy-sziget déli része volt.

Adonynál egykor több sziget is volt. Az Adonyi Nagy- és Kis-sziget mellett számos zátony nehezítette a hajózást mind a Fejér megyei, mind a csepel-szigeti part mentén. A Duna szabályozása itt is megtette a hatását, a mellékág nagy részében erdő, vagy nádas található, csupán a déli, öbölszerű részét kotorják, a horgászok nagy örömére. A vízáramlás hiánya miatt fordulhatott elő, hogy ottjártunkkor a mellékág nagy részét még jégpáncél fedte.

 

Az öbölben zajló kotrás hatására megbontott partfalat a hullámzás és a jég együttes munkája könnyedén erodálja. Ez a kis öböl a szigettől délre fokozatosan növekszik, a laza üledéket a folyó erős sodra kimossa a főágba. Hosszú távon a révhez vezető út is elmosódhat egyszer. Az instabil partszakaszokra jellemző omlások és szakadások kísérik a mellékágat ezen a szakaszon.

 

Az adonyi partokat azonban nem csak a sodrás és a hullámzás pusztítja, a munkából az ember is alaposan kiveszi a részét. A keresztgát és a rév közti partszakaszon munkagépek tarolták le a nemesnyár ültetvényt. Feltehetőleg a másik parton is megtalálható pihenőhely kerül majd ide is. A körbebányászott (emiatt könnyen kidőlő) fák látványa egyelőre elszomorító.

 

 

A mellékágat elzáró keresztgát nagyszerű munka, tökéletesen betölti funkcióját. Két külön világot választ el egymástól. A felvízi szakasz (képen jobbra) szintje magasabb, a feltöltődött üledéken már alig lehet nyomát lelni az áramló víznek. Nádas, füzes telepedett meg a szerves anyagokban gazdag - a gát által föltartóztatott  - üledéken. Az alvízi szakasz mélyebb, már csak a kotrások miatt is. Amennyire a jég hagyja, itt még nyílt vízfelület verte vissza a nap vakító sugarait. A gát koronamagasságához képest a vízszint több mint két méterrel volt lejjebb. Csak a legnagyobb árvizek esetén bukhat át rajta a Duna vize.

 

 

A Nagy-Duna partjára kiérve szétszóródott kőtömbök látványa fogadott bennünket. A kötőanyagától megfosztott partvédelmi műtárgyat a víz és a fák gyökérzete egyaránt rongálja. Ha csak egy helyen is megbomlik a kőszórás zárt rendje a pusztulás felgyorsul, és a táguló foghíjak könnyedén elemésztik az egész létesítményt.

 

Ha pedig a kőszórás megsemmisül, a sodrásnak már könnyű dolga van a mögötte lévő laza üledékekkel. Miután a Ráckevei (Soroksári)-Dunát lezárták, a megnövekedett víztömeg súlya sokkal intenzívebben erodálta a főági partokat. A fák gyökérzetükkel egy darabig még dacolnak az omlással, de ebben a küzdelemben azonban nem diadalmaskodhatnak a Duna fölött. A kidőlt fákat a következő árvíz jó munkásemberhez méltóan emeli meg és szállítja magával.

 

 

Az Adonyi Nagy-sziget nyugati partja már legalább száz éve hátrál nyugat felé. Egykor ez a jelenség a mellékágának nyugati partját is érintette. Vetus Salina római táborának nagyobb része ennek következtében omlott a folyóba. Most, hogy a mellékág vize is a főágban folyik le Adony települését nem veszélyezteti az elmosódás. Annál inkább a sziget keleti partját.

 

 

Hogy ne csak a pusztulásról beszéljünk, érdemes megemlíteni, hogy az Adonyi Nagy-sziget volt az első olyan terület, ahol keményfás ligeterdőket figyelhettünk meg. Magas kőrist, kocsányos tölgyet, vénic szilt és madárcseresznyét láttunk, ha az égbe tekintettünk, miközben szinte mindenhol bokáig gázoltunk az éppen kibújt apró hóvirágokban. Három tölgy magasodik a fiatal nemesnyár ültetvény fölé, töveik kedvelt vaddisznó tanyák.

 

 

Hóvirágok hada fogadott minket még a legelvadultabb degradált nemesnyáras sarjerdőben, kietlen tarvágásokban felhalmozott tuskók között is. Ott nőtt minden vaddisznótúrásban, avarból kibukkanó fehér viráguk egyértelműen jelezte, hogy közeleg már a tél vége. Sikerült felülkerekedni a kísértésen és egyetlen tövet sem vittünk haza ezekből a védett virágokból. Ők itt vannak otthon.

 

 

Nem csupán látványos omlások jelezhetik a partok pusztulását. Az Adonyi Kis-sziget mellékága egészen másképpen pusztul. Itt az áramló víz hiányában felhalmozódó avar temeti be az egykori medret. Lassan elmosódnak az éles formák, a fokozatos feltöltődés révén egyre szűkül a nyílt vízfelület. A lefűződött mederben már csak néhol látni jégpáncélt, ami a vízfelület kiterjedésére utal. Néha még egy-egy árvíznek sikerül felhágni a hordalékból készült küszöbön, de az üledéket, melyet magával hozott már nincs az az erő, ami kimoshatná. Így töltődik fel lassan a Nagy-sziget és az üdülőterület között lévő Kis-sziget régi mellékága.

 

 

Nincsen valódi révállomás csárda nélkül! Adonynál utoljára Szomjas Horgásznak hívták ezt a szebb időket is látott épületet. A málló vakolat alól előbukkanó befalazott ablakok érzékeltetik az épület régi homlokzatát. Mellette bebugyolált Nepomuki Szent János szobor jelzi; a közelben révészek dolgoznak. Az újabb korok által vágott bejáratok és ablakok idézik meg az épület szocialista korszakát. A betört ablakok, lyukas tető és az enyészet képviselik a legújabb kort. Az épület még menthető lenne, reméljük a legjobbakat, hogy nem jut a többi Dunamenti révcsárda sorsára.

 

 

Végezetül pedig gondoltunk a beszámoló kapcsán készülődő és nyomunkba lépő lelkes turistákra is. Álljon itt az Adony-Lórév komp menetrendje magyar és német nyelven, melyet hosszas nyomozás után sem sikerült kideríteni otthonról. Egy személyt 300 forintért juttatnak át a révészek a Csepel-szigetre. Ha átjutottunk a túlsó partra, ugyanezen révészektől lehet aztán elkérni a kulcsot egy mesébe illően valószínűtlen épülethez, amelyről a következő bejegyzésben lehet majd olvasni.

Megint "Változó Dunatáj"

 
A Magyar Tudományos Akadémia ez év őszén megjelent tanulmánya a "Megújuló energiák hasznosítása"   címmel ismét felvetette vizierőművek építésének lehetőségét Magyarországon.

"A vízenergia felhasználásának vizsgálatakor az írók kiemelik, hogy a hazai vízenergia-hasznosítás jövője csak akkor tervezhető - márpedig mindenképpen tervezni kell -, ha feldolgozzuk és reálisan értékeljük Bős-Nagymaros kudarcának tapasztalatait. Magyarország ugyan nem gazdag vízenergiában, hiszen kevés a hegy és a csapadék is, bővizű folyóink pedig lapos területen folynak, a bős-nagymarosi térséget figyelmen kívül hagyva azonban a Dunán Adonynál és Fajsznál is szóba jöhet egy-egy erőmű építése. Ezt az is indokolná, hogy a folyó az erőművek által hajózhatóbbá válna, a vízlépcsők segítenék a Dunai Hőerőmű, valamint fedeznék a Paksi Atomerőmű bővítésének többletigényét hűtési célú frissvízből, javítanák az árvízvédelem hatékonyságát és olcsóbbá tennék a hidak építését. Az éghajlatváltozás miatt a Duna átlagos vízszintjének apadása várható, és az ilyen létesítmények e csökkenést is ellensúlyoznák" (forrás:http://mta.hu/cikkek/megujulo-energiak-hasznositasa-12582)

Az ötlet nem új. 1988-ban Dosztányi Imre szerkesztésében megjelent az állami propagandának szánt "Változó Dunatáj" című ismeretterjesztő füzet Bős-Nagymarosról. Ebben így írnak a kérdésről:

"A Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer már a megvalósulás szakaszába érkezett. Nekünk még csak a jövőt jelenti, de az ország vízgazdálkodásáért felelős szakemberek már előbbre néznek. Ők azt tartják számon, hogy a Duna magyar szakaszán még két további vízlépcső megépítésére lenne lehetőség. Az egyik helyét Adonynál, a másikét Fajsznál jelölték be a folyó komplex hasznosításának távlati programjába."

Egyenlőre nem tudni, mennyire komoly a szándék a Magyar Kormányban, és azt sem tudni mekkora a vízi szállítási lobbi ereje az Európai Unióban. Arról sem szól a tanulmány, hogy honnan lehetne a beruházásra pénzt előteremteni. Viszont ha már a Magyar Tudományos Akadémia is a terv mellett foglal állást (nem is tehet mást, hiszen a 80-as években is ezt tették), akkor érdemes lesz figyelemmel kísérni a híreket. Ugyanis ha ez a két erőmű felépül, akkor a nagymarosi erőmű felépítése sem fog sokáig váratni magára. 

Onnantól kezdve én is nagy gondban leszek, hiszen a dunai szigetekről csak múltidőben fogok tudni írni.