Adalékok Szentpéter vízrajzához

Tahitótfalu és Dunabogdány között a Szentendrei-Duna két nagyobb kanyart ír le, mielőtt Szentendre felé fordulna. A Szentendrei-szigetet és a dunántúli partot egyaránt alámosó kanyarulatok fejlődésének korábbi szakaszait mindkét partvonal domború oldalán kirajzolják a Duna árvizei, a terepi formák, de nyomozhatók légifelvételeken és szintvonalas térképeken CIRPI római erődjétől keletre, illetve annak szemközti párjától, az egykori Szentpéter falutól délre eső szakaszon.

Mostani írásunk szerves folytatása az 'Adalékok CIRPI vízrajzához' című 2021-es cikknek, melyben egy 1988-as légifelvétel alapján következtettünk a jobb partot formáló folyamatokra és volt szó a terület felszínalaktanáról is, benne a Visegrádi-hegység patakjainak tájformáló szerepéről, melyek a Szentendrei-szigeti oldalon hiányoznak, ugyanis sem a Duna, sem más folyó nem érthető meg csupán az egyik partot vizsgálva. 

Folyóhát mögött megbúvó Tahitótfalu 2025. január 19-én.

1988. március 30-án egy árhullám vonult le a Dunán, a nagymarosi vízmércén ezen a napon 554 centiméteres vízállást mértek, ez az árhullám másnap tetőzött 562 centiméterrel, ami megközelítette a jelenleg érvényes második árvízvédelmi készültségi fokozatot. Nagymaros alatt az árhullám két ágra bomlott, mi most a Szentendrei-Dunán követjük az árvizet egészen a tahitótfalusi  ̶A̶l̶m̶á̶s̶s̶y̶ Tildy Zoltán hídig, folyamkilométer szerint a 20-as tábláig. Az emelkedő Szentendrei-Duna vize néhány geomorfológiailag előrejelzett szakaszon kilépett a középvízi medréből és birtokba vette az alacsonyabban fekvő ártéri szinteket. Ilyen szakasz volt a jobb parton a CIRPI castellumától keletre fekvő terület, miközben a bal parton víz alá került a Kecske-sziget tágabb környezete, egészen a magasabb térszínt jelentő homokdombok lábáig, ez az ív a 23-as folyamkilométer táblánál összeszűkült, itt, Szentpéternél az ártér alaposan beszűkült, hogy aztán folyásirányban egy kilométerrel lejjebb ismét kitáguljon Tahitótfalutól ÉNY-ra, ahol körülbelül két kilométernyi szakaszon az árhullám ugyanúgy kirajzolta egy ősi Duna medrét, ahogy azt CIRPI-től ÉK-re megfigyelhettük. Az árvíz peremét kijelölő parti hát ívesen fut a szántóföldeken, az előzetes feltételezés szerint kirajzolva egy korábbi, még fejletlen kanyarulat keleti partját. Ez az ártéri sáv aztán pár száz méterrel a Tildy híd felett ismét összeszűkül, és egyben elhagyja a vizsgált területet. 

Folyóhátakon heverő tájidegen terméskövek és kerámiák

Tahitótfaluban, a hídtól északra található folyóhátat a szántóföldön jelenleg is meg lehet figyelni, annak ellenére, hogy a folyamatos művelés egyre jobban elegyengeti a korábban markánsabb folyóvízi formakincset, de még mindig 1-1,5 méterrel emelkednek ki a hátak közötti hosszanti mélyedésesekhez képest. A folyóhát domborulata a hídól északra fokozatosan távolodik a Duna jelenlegi partjától, halad nagyjából északi irányba, ahol aztán a kanyarulat ívéből kifolyólag újra eléri a Dunát. Méghozzá azon a ponton, ahol az egykori Szentpéter falu feküdt, szinte pontosan szemközt CIRPI római castellumával, illetve a romokon újratelepült Várad(ok) faluval. Mindkét településterület a 105 méteres szintvonal fölött helyezkedik el, ami a magasártér felső határa, legfeljebb csak a legnagyobb árvizek önthették el.  

A két szomszédos régészeti lelőhelyben sok a közös vonás, közülük talán a legfontosabb a szakszerű feltárások hiánya. CIRPI katonai táborában utoljára 1930-ban zajlott ásatás Szalay Ákos vezetésével — először és utoljára. Szentpéter területén még ennyi sem történt, az itteni ismereteinket több terepbejárásból lehet összeszedni, bár ezek egy része bizonytalan, illetve hivatkozás nélküli beszámoló. Szentpéter területéről több bronzkori kultúra kerámiatöredékei kerültek elő, míg a római korban feltehetően I. Valentinianus császár korában emelt őrtorony állt a határvédelem szolgálatában néhány évtizeden keresztül, a római uralom vége felé, erre téglatörmelékek és habarcsmaradványok utalnak. Az őrtorony jelenléte valamilyen folyami átkelőhelyet feltételez a két part között, CIRPI - 4 burgus feltehetően összeköttetést is biztosított a Váccal szemben fekvő Bolhavár kikötőerődhöz. CIRPI - 4 burgus nem mellesleg az utolsó ismert őrtorony, ami a Szentendrei-sziget nyugati partján állt. 

A magaslaton emelt őrtorony környezetében az Árpád-kor vége felé templomos falu telepedett meg, a templom névadó szentjétől kapta a falu is a nevét, sőt vélhetően a templom kövei részben az őrtoronyból, részben a szemközti castellumból származtak, ahol ugyancsak falu telepedett meg a romok között. A szemközti Várad és Szentpéter sorsát egyaránt a török hódítás pecsételte meg, üszkös, elnéptelenedett romjaikon Bogdány és Tótfalu perlekedett sokáig. Szentpéter azóta részben újratelepült, az itteni szőlőskertek parcelláin néhány ház épült, ahol állandó lakók is akadnak, de Váradok, annak ellenére, hogy a térképek még sokáig említették Pusztatemplom néven, ma templomtalan pusztaság. 

Cirpi/Várad és Szentpéter elhelyezkedése (a ? a feltárás hiányát jelzi)

Ahhoz, hogy megértsük hogyan változott a folyókanyarulat futása az elmúlt évezredekben, az alábbi remek elméleti ábra nyújt segítséget, ahol a megfelelő fázishoz csak oda kellett írni a jelenlegi földrajzi neveket. Jelenleg Dunabogdány és Tahitótfalu között egy fejlett kanyarulatot látunk a Dunán, ahol két, nagyjából derékszögű irányváltást tesz a folyó. Dunabogdányt elhagyva a Szentendrei-Duna a Pankuti-dombok tövéig délkeleti irányban folyik, majd eltérül délnyugat felé, majd a CIRPI és Szentpéter közötti inflexiós pontnál átfordulva egy íves kanyart tesz újra délkeletre, a Tildy híd irányában. Ez az inflexiós pont viszonylag fontos pontját alkotja az írásnak, ugyanis egyrészt itt találkozik a sodorvonal a folyó középvonalával és itt fordul át a kanyarulat íve jobbról balra. 

Az inflexiós pontok környezetében a folyóparti erózió mindkét oldalon csekély, különösen ha összevetjük a kanyarulat két homorú ívével, a Pankuti-dombbal és a Tahitól északra található partszakasszal. Ezeken a szakaszokon a folyó sodorvonala a parthoz közelít, azaz folyamatosan alámossa, omlasztja és bontja a meredek partot. Közben a domború oldalon a lassabb vízmozgás miatt üledékfelhalmozódás zajlik, zátonyok, szigetek keletkeznek, esetünkben név szerint a Harmincéves-szigetek Dunabogdány alatt, és a Szentpéteri-szigetek. Az inflexiós pontok kedveznek a megtelepedésnek, hiszen a lakóknak nem kell attól félniük, hogy a házaikat elviszi a víz, sem attól, hogy évről-évre távolabb kerülnek a folyótól. Éppen ezért az átkelőhelyeket is előszeretettel létesítettek ilyen környezetben (például Vácott), és ha az inflexiós pont esetleg mozgott, a révátkelés követhette ezt a mozgást.

A szentpéteri kanyarulat elméleti ábrára vetítve 

Szentpéternél azonban ilyenről valószínűleg nem volt szó, annak ellenére, hogy északabbra a Kecske-szigetnél nem ilyen tankönyvszerű a folyókanyarulat fejlődése, a szentpéteri inflexiós pont itt viszonylag mozdulatlan volt az utóbbi néhány évezredben. Erre a megállapításra a mindkét oldali folyóhátak elhelyezkedéséből lehet következtetni. A többesszám nem véletlen, Szentpéternél ugyanis CIRPI-vel ellentétben több, egészen pontosan három folyóhát-generációról lehet beszélni, ezek sorrendje a jelen felé haladva:

1. Temetői-hát. 108-110 m szint. Viszonylag egyenes térszín, amely Tahitótfalu központjából, a templomoknak helyt adó magas vonulatból tart észak felé a Kisorosziba vezető úttól keletre, a temető vonalában, majd az utat elhagyva tart Szentpéter és a Duna felé. Jelentőségét kidomborítja, hogy a Tahitótfalut északon övező új árvízvédelmi töltés ebbe a folyóhátba köt be északon.
2. Klapka utcai-hát. 105 m szint. Ez a folyóhát a Tildy hídtól északra válik markánsabbá, halad a Klapka utca nyomvonalán az új árvízvédelmi töltés belső oldalán, majd enyhe ívvel Szentpéter felé fordulva éri el a Dunát. 
3. Az "1988-as" folyóhát. 105 m szint. A légifotón megfigyelhető legfiatalabb folyóhát, melyet az 1988-as árvíz szintje rajzolt ki. Követve a táguló folyókanyarulatot, ez a hát az előbbi kettőtől nyugatra, nagyobb ívben kanyarodik Szentpéter felé a szántóföldeken keresztül. 

Látható tehát, hogy mindhárom vonulat egy pontban, Szentpéternél találkozik, ahol a Duna kanyarulata mindhármuk északi folytatását oldalazó eróziójával elpusztította. Megmaradt viszont a hát a Duna túlsó oldalán, ahol annak magassági viszonyaiból és ívéből arra lehet következtetni, hogy leginkább a 3. számú "1988-as" folyóháttal mutat rokonságot. Ugyan mindkét folyóhát jellemzője, hogy intenzív mezőgazdasági művelés formálta, abszolút szintjük alapján azonban be lehet illeszteni a folyami teraszképződés szakaszaiba, és ez ráadásul segíthet a kialakulásuk korának meghatározásában is. Valószínűleg a bogdányi oldalon is megtalálhatók az 1. és 2. számú idősebb vonulatok, ezeket azonban minden valószínűség szerint a Kalicsa-patak legyező formában szétterülő törmelékkúpja eltemette. 

Parti hátak alapján rekonstruált Ó-Duna kanyarulat

Pécsi Márton szerint Tahitótfalu térségében az alacsony ártér szintje 3-5, a magasártér szintje 6-7 méterrel magasodik a Duna 0 szintje felé. Mivel ez utóbbi egy viszonylagos szint, Pécsi Márton táblázatban meg is adja a pontos értékét, 98,8 méter, de még az Adriai alapszinthez viszonyítva. Tehát a magasártér szintje nagyjából megfelel a 105 méteres szintvonalnak, a két alacsonyabb balparti hát magasságának. Mivel Magyarországon a magasártér kivésődése az óholocén idejére tehető, az Ó-Duna körülbelül 6000-8000 évvel ezelőtt alakíthatta ki ezt a medrét. Ennyi idő alatt a kavicsos meder az inflexiós pont felett kb. fél kilométernyit vándorolt kelet felé, alatta ennél valamivel kevesebbet nyugat felé, ugyanis a kiemelkedő hegyvidék és a patakok hordalékszállítása ellensúlyozta ezt a mozgást. Természetesen ez csak egy nagyvonalú becslés, a szentpéteri folyókanyarulat korának pontos meghatározásához komoly kutatások szükségesek, például olyanok, melyek az óbudai óholocén medrek fejlődését tisztázták. Talán, ha egyszer CIRPI táborát sikerül régészetileg feltárni, a természetföldrajzi környezet rekonstrukciója is megtörténik.

Folyóhát-generációk Tahitótfalu és Dunabogdány között.

A szentpéteri kanyarulatban az emberi beavatkozás hatására 1970-ben lezárult a természetes kanyarulatfejlődés. Ebben az évben készült el egy vezetőmű és T-sarkantyú a Kecske-sziget alsó részén, közel az alámosott Pankuti-dombhoz, abból a célból, hogy a szűkítsék a medret és megakadályozzák a további partelmosódást. A folyószabályozás, valamint a Szentpéteri-szigetek környezetében zajló illegális kavicsbányászat miatt a kanyarulat képe alaposan átformálódott, a főmeder bevágódott, a mederből előbukkanó zátonyok rendkívül gyorsan alakultak át szigetté, sőt forrtak szorosan a parthoz, létrehozva a parti hátak legfiatalabb, negyedik generációját. Érdekesség, hogy a környék legmagasabb pontját jelentő Pankuti-domb (112 m) végül nem menekült meg a pusztulástól, bár ezt nem a Duna, hanem a homokbányászat okozta. 

Az utóbbi hat évtized változásai számokban

Az emberi beavatkozás eredménye miatt bekövetkező medermélyülés, és -szűkülés ezen a szakaszon, hasonlóan a Szentendrei-Duna más szakaszaihoz kifejezetten drasztikus volt, alig hat évtized távlatában a nyílt meder szélessége felére, harmadára csökkent, a szentpéteri partról már sokat kell gyalogolni, hogy elérjük a Dunát. A kanyarulat domború ívén felnőtt körülbelül 30 hektárnyi ártéri erdő, ami az természet szempontjából pozitív változás, azonban koránt sem természetes folyamat. Idővel aztán a Szentpéteri-sziget gerince is hasonló folyóháttá alakul, mint a Tahitótfalutól északra található három másik vonulat.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2021/01/harminceves-sziget.html (2021)
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2021/02/adalekok-cirpi-vizrajzahoz.html (2021)
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2025/01/szentpeter-gyogyulo-tajsebei.html (2025)
• Varga Gábor: A Szentendrei-Sziget római kori erődítettségéről (Adatközlés)
• Rokfalusy Balázs: A római-kori Cirpi és a középkori Várad falu nyomában
• Visy Zsolt: The Ripa Pannonica in Hungary 2003.
• Visy Zsolt: A római limes Magyarországon 1989.
• Dr. Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana 1959.
• Soproni Sándor: Der spätrömische limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
• Góczán László: A Szentendrei-sziget geomorfológiai fejlődéstörténete 1955.
• Laczay István: A folyamszabályozás és az ipari kotrás hatása a Nagymaros-Budapest közötti Duna-szakasz mederviszonyaira 1988.

Adalékok Cirpi vízrajzához

Az egész egy légifotóval kezdődött. Ismét. Először egy elhagyott Duna-meder bukkant fel Cirpi-től keletre a szántóföldön, aztán belekeveredett egy közelebbi és egy kissé távolabb lévő patak is, amely hajlamos arra, hogy időnként eltűnjön. Végül előkerült Dunabogdány mellett egy legalább fél évszázada eltűnt öntözőrendszer, mely hangosabban beszél a domborzatról bármilyen szónál.

Egykori Duna-meder és folyóhát Dunabogdány-Váradok földjein

A különös nevű Cirpi az egyik legérdekesebb római katonai tábor a Duna mentén, több okból is. Körös-körül remekül belátni innen a környező hegységeket, északon a Börzsöny, nyugaton a Visegrádi-hegység, keleten pedig a Naszály zárja a látóhatárt. Egyedül dél felé nyitott a táj, amerre a Duna tovahömpölyög. Maga a római tábor négyszög alakú pozitív felszínformaként bármely légifotón, térképen azonnal szembe tűnik. Könnyű rátalálni a terepen is, ahol 4-5 méterrel emelkedik ki a körülötte elterülő síkságból, a Duna magas árteréből. Déli fala közvetlenül a Duna fölé magasodik, azzal párhuzamosan fut - jelenleg. A környező vicus-szal (polgári településsel) együtt egyik fontos eleme volt a római határvédelemnek egészen az V. század elejéig. 

A tábor ármentes térszínét később a középkori magyarság is felfedezte és hasznosította; a magaslaton Várad néven egészen a tizenöt éves háborúig létezett egy templomos falu [1]. Későbbi térképek "Alte Kirche" felirattal jelölték a helyét. A mélyben rejtőző romok szinte teljes ismeretlenségben pihennek a föld alatt, ugyanis 1930-ban volt itt az első és utolsó szakszerű régészeti feltárás. Mindebből egyenesen következik az is, hogy az illegális kincskeresők első számú célpontja ez a terület. Geomorfológiailag ugyancsak érdekes helyzetben van, egy mesterségesen megemelt magasártéri folyóhátra települt. 

 1. ábra Cirpi katonai táborának alaprajza az eddigi ásatások alapján (MRT)

Dunabogdány alatt jelentősen kiszélesedik a Szentendrei-Duna ártere. Ezen a torz trapéz alakú síkságon—melynek a leghosszabb oldalát nagyjából a 11-es út vonala alkotja—a Duna helyenként két kilométerre is eltávolodik a Visegrádi-hegységtől. Területe körülbelül 6 négyzetkilométer. Holocén képződmény lehet, abból kiindulva, hogy a Duna pleisztocén végi teraszai, mind a magasabb II/b, mind pedig az alacsonyabb II/a terasz a 11-es út vonalától nyugatra található a hegylábfelszínen [2]. Felfogható ez a sík vidék egy olyan hidrológiai csatatérként, ahol két kis patak egyesült erejével megfutamította a Szentendrei-Dunát. A csata feltehetően a pleisztocén kor (2,58 millió - 11700 éve) óta zajlik, amikor a Duna és a környező hegységkeret is egészen más szintben volt. 

Itt, Dunabogdány környezetében, éppen úgy mint az ország más részein, két ellentétes függőleges irányú tektonikai mozgás zajlik. Míg a középhegységek kiemelkednek, a síkságok jellemzően süllyednek. E két mozgás sebessége eltérő; míg a kiemelkedés kb. 0,2-0,35 milliméter/év  ütemben zajlik [3], addig az Alföld süllyedése átlagosan 0,2-0,3 mm/év. Utóbbit az emberi hatás tetézheti például a kőolajtermelés vagy az artézi vizek szivattyúzása által, így a süllyedés évi üteme évi 2-5 milliméterre is  módosulhat [4]. Ebből az következik, hogy az elmúlt kétezer évben a Visegrádi-hegység kb. 40-60 centiméterrel lett magasabb, a síkság pedig ugyanennyit süllyedt a római kori kiinduló szinthez képest. Természetesen ez csak laboratóriumi körülmények között lenne pont ennyi. A kiemelkedés ütemét a lepusztulás (külső erők; a szél, a csapadék, valamint az aprózódás és mállás) mérsékelte, miközben a síkság süllyedést az üledékképződés és felhalmozódás (lejtőhordalék, a szél által lerakott, valamint a Duna árvizeiből kiülepedő hordalék) ellensúlyozta. 

A Visegrádi-hegységre a Búbánat-völgytől egészen Szentendréig jellemző, hogy a hegyek közel húzódnak a folyóhoz, meredek lejtővel szakadnak le a mindenkori erózióbázis szintjére, tehát a völgyekben lefutó patakok nagy esésűek. Jelentősebb csapadék esetén a patakok munkavégzése megnő, nagyobb méretű görgetett hordalék szállítására is képesek lesznek. A patakvölgyek esésnövekedése már a hegység pleisztocén kori kiemelkedésével párhuzamosan megindult. Ekkoriban, a hidegebb periódusokban a ritkább növényzet a felerősödő fagyaprózódással kombinálva azt eredményezte, hogy a patakok kiterjedt hegylábi törmelékkúpokat halmoztak fel ott, ahol kiértek a síkságra, ami sok esetben a közvetlenül a hegyláb mellett folyó Duna volt. Azaz a törmelékkúpok a folyó medrében épültek fel, vagy az éppen aktuális dunai teraszszinten. A két felszínformát elsősorban az őket felépítő anyag alapján lehet megkülönböztetni, ezek a törmelékkúpok a hegység andezit, andezittufa vagy dácit görgetegeiből épülnek fel és nem dunai kavicsból [2]. 

2. ábra A Dunabogdány Hosszúföldek morfológiai képe a 120-as szintvonal alatt. Jelmagyarázat: kék: mai Duna-meder, sávozott kék: elhagyott Duna-meder, zöld szaggatott vonal: folyóhát, kék szaggatott vonal: völgyek, nyilak: hordalékkúpok, pöttyözött fekete: római kori település.

Ideje tehát, hogy megismerkedjünk azzal a két patakkal, amelyek a pleisztocén során átformálták a Duna-völgy arculatát Dunabogdány alatt! Az egyik viszonylag messze található Cirpi-től, ennek ellenére ez lehetett nagyobb hatással síkság kialakulására. Mostanában Száraz-patak néven ismert, régebben a település német lakói a Wiesengründl Bach nevet használták. Dunabogdány település keleti határában éri el a Dunát, felső szakasza a Csódi-hegyre vezető, elsősorban a kőbánya által használt út mellett fut. Hatása azért tűnhet nagyobbnak, mivel a Duna éppen a torkolatánál kezd eltávolodni a hegylábtól és egyben az ármentes térszíntől. Feltételezhető tehát, hogy a rövid, időszakos patak törmelékkúpja térítette el a Dunát kelet felé, a korábbi, a hegylábbal párhuzamos délkeleti irányból. Ez a hordalékkúp azonban nehezen nyomozható, mivel a település már részben "benőtte" és a csódi-hegyi bánya út- és vasútépítései is átformálták.

Több néven is ismert a másik, délebbi patak. Kezdetben egyaránt nevezték Hersschafts Bach-nak, azaz Uradalmi-pataknak és Bogon(ik)-pataknak egy tőle délre fekvő dűlő neve alapján. Manapság Kalicsa-patak szerepel a térképeken, azonban a Szent János (Csódi)-patak felvétele alatti torkolati szakaszát Ásvány-patakként is feltüntetik. Forrása az Urak Asztala csúcstól nyugatra, a piros turistajelzés melletti Zánkói-réttől északra található. Felső szakasza képezi a közigazgatási határt Dunabogdány és Tahitótfalu között, de az alsó szakasza kizárólag Dunabogdányhoz tartozik. Körülbelül 6 kilométer hosszú, esése ezen a távolságon majdnem 400 méter. 

Vízhozamát tekintve feltehetőleg a Száraz-patakhoz hasonlóan időszakos vízfolyás lehet, ugyanis 2021. január 17-én fagypont alatt mért hőmérsékleti helyzetben a dunai torkolata teljesen száraz volt, ameddig ezt meg lehetett állapítani; azaz a Tahi faiskola kerítéséig. Azonban ugyanebben az időpontban a Kalicsa-patak 11-es út hídja alatti medrében volt vízmozgás. Két lehetőség van: vagy az enyhülő időjárás miatti olvadás révén indult meg a víz, vagy pedig a faiskola hasznosítja a patak vízhozamát, ami így nem juthat el a Dunáig. 

A Kalicsa-patak közvetlenül a 11-es út felett ér ki a síkságra, ahol egy körülbelül 1 kilométeres sugarú hordalékkúpot épített a Duna árterében. Ezen a kúppaláston a patak rendszeresen változtatta a futását. Mostani egyenes vonalú medre mesterségesen ásottnak tűnik, annak ellenére, hogy a Dunabogdányról készült legelső térképeken 250 éve is ezt a medret ábrázolták. Torkolata 350 méterrel Cirpi alatt található folyásirányban. 

A Kalicsa-patak a 11-es út alatt,
és a száraz dunai torkolata

Visszatérve a már említett 1988-as légifelvételhez (3. ábra); ezen a képen árvízi helyzetben feltűnik a Kalicsa-patak egyik korábbi medre, valamint a régi dunai torkolata is. A kép készítésének időpontjában, március 30-án egy árhullám vonult le a Dunán. A dunabogdányi vízállások sajnos nem találhatók meg a Hydroinfo archívumában, de a nagymarosi igen. Egyetlen adat található erre a napra, 554 centiméter [5], ami meghaladja az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet. Nagymaroson ez kb. 105 méter tengerszint feletti magasságot rajzolt ki, de mivel Dunabogdány folyásirányban lejjebb található ugyanez a vízállás alacsonyabb szintet rajzolt ki. 

Az aktuális vízállást szerencsére össze lehet vetni az EOTR 10 ezres szelvényein található szintvonalakkal, ami helyenként más domborulatokat rajzol ki, mint a Duna szintje. Ez alapján a Duna áradó szintje a légifelvétel készítése idején 103,5 méterrel lehetett a Balti-tenger szintje felett. Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ez, illetve egészen pontosan mi az, amit erről a képről le lehet olvasni? 

Ez a kép elsősorban azért fontos, mert kirajzol egy korábbi Duna-medret, amelyet árvizek idején újra birtokba vesz a folyó. Ennek a korábbi kanyarulatnak az íve kevésbé volt fejlett, mint a mostani közel derékszögű kanyarulaté. Bizonyosnak tűnik, hogy a kanyarulatfejlődés során a Szentendrei-Duna ezen a szakaszon mélyen bevágódott a Szentendrei-szigetbe Tahitótfalu felett, miközben ez a régi medre fokozatosan lefűződött. Ezt a gondolatmenetet folytatva a kanyarulat fejlettsége Cirpi katonai tábora alatt is hasonló lehetett, azaz a Duna itt éppen ellenkező irányba, azaz a dunántúli part rovására fejlesztette a kanyarulatát. 

Ezzel kapcsolatban egyetlen bizonytalanság van, ez pedig az idő. Mikor fűződhetett le ez a meder? Megvolt még a római korban? Ha igen akkor elképzelhető, hogy a katonai tábor és a környező vicus teljesen más viszonyban lehetett a folyóval. Sőt ebben az esetben a Szentendrei-Duna kanyarulatfejlődése akár el is moshatta a tábortól nyugatra található római település déli részét. Ezt a római kori régészeti emlékek szóródása tudná bizonyítani, vagy éppen a leletek hirtelen megszakadása. A szintvonalak alapján a lefűződés már az amúgy is alacsonyabb vízállásokkal jellemezhető római kori klímaoptimum előtt végbe mehetett. A régi meder legmélyebb pontjai ugyanis 2-2,5 méterrel vannak a Duna jelenlegi 0 szintje felett. 

3. ábra Régi Duna-medrek 1988. március 30-án Dunabogdányban. 
A nyilak a kanyarulatfejlődés irányát jelölik.

Van azonban még egy fontos részlet ezen a légifotón. Hogy jobban megérthessük érdemes visszagörgetni a második ábrához. Ezen látható egy félkör alakú ív, amely nagyjából a Csódi-hegy tövéből indul és Cirpi táboránál végződik el. Első ránézésre mind a terepen, mind pedig a szintvonalas térképen folyóhátnak tűnik, azaz egy olyan felszínformának, amely a folyóval párhuzamosan fut, és a környezetéből 2-3 méterrel emelkedik ki mindkét oldalán. Folyóhátak úgy jönnek létre, hogy a folyó kilép a medréből és közvetlenül a parton rakja le a durvább szemcseméretű üledékét. Csakhogy ez az íves magaslat a hegylábfelszínre merőlegesen indul, azaz egy természetes folyóhát esetében a Dunának egy közel derékszögű kanyarulatot kellett itt leírnia kelet felé. 

Hordalékkúp nem lehet, hiszen a Csódi-hegyről ezen a szakaszon nem érkezik völgy a síkságra és a formája is nagyon elnyúlt; 3,5 kilométer hosszú. Egykori sziget sem lehet, ahhoz túl keskeny. Alakja kicsit hasonlít az egykori nagymarosi körtöltésre, amit a duzzasztómű érdekében építettek meg, de később elbontották. A mesterséges eredetre utalhat az alábbi térképrészlet is, ahol a folyóháton egy, a Dunából kivezetett öntözőcsatorna fut, melyből a szintvonalakkal merőlegesen kisebb mellékcsatornák szakadnak ki. Ezt a hálózatot közvetlenül a második világháború után építették ki, de viszonylag rövid életű volt, 1965 után sem térképeken, sem légifotón nem található. Az nem derült ki, hogy a főcsatornát mesterségesen megmagasított térszínen alakították ki, vagy csak a természetes, domborzat adta lehetőséget használták fel annak érdekében, hogy gravitációs úton öntözhessék a síkságot. 

Öntözőcsatornák hálózata Dunabogdánytól délre 1965 körül. 

Ennek a folyóhátnak két említésre méltó része van, az egyik a legdélebbi pontja, ahol Cirpi tábora épült fel. Ha egy gondolat erejéig visszakanyarodunk a Duna kanyarulatfejlődéséhez, nagyon valószínű, hogy a Duna a folyóhát legdélebbi, Cirpi alatti ívét elmosta. A másik kitüntetett hely pedig egy szakadás ezen a vonulaton a tábortól 250 méterre északra. Ez az a pont, ahol az 1988-as légifotón az árvíz kilépett még a régi Duna-mederből is és elöntötte a folyóhát mögötti területeket. Hacsak nem egy mesterséges kikötőről van szó ebben az esetben, akkor feltételezhető, hogy itt érhette el a Dunát a hordalékkúpját építő Ős-Kalicsa patak, amely északról várárokként védelmezte a római erődöt (lásd 3. ábra). A római leletek többségét a régi patakmedertől délre találták meg.  

Végezetül foglaljuk össze miről mesél ez az 1988-as árvízi légifotó. 

1. A Duna kanyarulatfejlődéséről. A Szentendrei-ág Cirpi-től fokozatosan vágódott bele a tőle keletre fekvő Szentendrei-szigetbe, miközben Tahi felett a homorú kanyarulat a dunántúli partot mosta alá. És mesél arról a lehetőségről is, hogy a Szentendrei-Duna esetleg elmoshatta a római kori település területének déli részét.  
2. Egy ősi folyóhátról. Ennek, mint láttuk nem csak régészeti, de vízrajzi jelentősége is lehet, hiszen egy ősi Duna mederrel lehetett párhuzamos, amennyiben nem mesterséges képződményről van szó.
3. A Kalicsa-patak egykori medréről. Amely egykor jóval északabbra torkollhatott a Dunába.
4. A Visegrádi-hegység patakjainak hordalékkúpjairól. Ezek olyan jelentős hordalékszállítást is produkáltak, hogy a Duna folyásirányát is befolyásolták. 

Talán, ha valami csoda folytán a közeljövőben megkezdődhet Cirpi szakszerű régészeti feltárása, ezek a hidrológiai kérdések is tisztázódhatnak, és talán a hidrológia is segíthet jobban megérteni a római kori tájat és a telep kapcsolatát a vízfolyásokkal. 

Irodalom:

[1] Magyarország régészeti topográfiája 7.köt. Pest megye régészeti topográfiája / szerk. Torma István. A budai és szentendrei járás. Akadémiai 1986 Budapest 

[2] Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Akadémiai 1959, Budapest. 119. p. 

[3] A földkéreg mozgásai in. Magyarország Nemzeti Atlasza 41. oldal.

[4] Joó István (1992): Recent vertical surface movements in the Carpathian Basin (Jelenkori függőleges felszínmozgások a Kárpát-medencében). Tectonophysics 202 (2-4):129-134 p. 

[5] http://www.hydroinfo.hu/vituki/archivum/nm1988.htm 

Harmincéves sziget

Cirpi felett a római őrtorony nem sokkal az építése után már elhagyatottan állt a Duna partján, lassacskán romba dőlt, de a folyó 1600 éven keresztül ott kanyarodott kövei alatt délkelet felé. Az árvizek néha elöntötték, de mindvégig remek kilátása volt a túlsó partra. Aztán történt valami és az őrtornyot néhány évtized alatt elnyelte az ártéri erdő. 

Ami egy szigeten nőtt fel. Ez a sziget pedig hullócsillagként alig harmic év alatt feltűnt, létezett, majd eltűnt Dunabogdány alatt a Szentendrei-Dunán. Értelemszerűen ez nem a kezdőképen látható kavicsos földdarab, hanem a tőle balra, azaz délre található part. 2021. január 17-én délelőtt, Szentendrén mért 17 centiméteres, viszonylag alacsony vízállásnál (lassú apadásnál) nem volt egyszerű felfedezni, sem a Szentendrei-Dunáról, sem pedig az ártéri erdőn átlábalva. Utóbbi azért is lehet különös, mert ennek az ártéri erdőnek kellene rejtenie a sziget mellékágát. Mivel a sziget eltűnése nem is volt olyan régen, valami nyomnak kellett maradnia. Mármint a "26-os" folyamkilométer táblán kívül, ami egyértelműen mutatja a sziget közepét.

A "Harmincéves"-sziget mellékága pedig még megvan, elsősorban a felvízi, nyugati szakaszon. Egy-másfél méter mély, viszonylag keskeny árokként kezdődik, majd kelet felé fokozatosan kiszélesedik és ellaposodik. Alsó szakaszán már csak akkor felismerhető, ha valaki tudja, hogy mit keres. Erre nagyban rásegít az uszadék- és holtfa tömeg, amelynek nagy részét az árvizek sodorták be az erdőbe. Kifelé már csak korhadék formájában juthatnak legfeljebb. A mellékágban egyetlen helyen maradt némi vízfelület, de ez sem a Dunának, hanem inkább a vaddisznóknak köszönhető. 

Az egykori mellékágat délről, azaz a dunántúli part felől egy nyári gát kíséri, ami miatt jóval meredekebbnek látszik ez a partszakasz. A nyári gát egy olyan töltés, amely a kisebb árvizek ellen véd, de a nagyobb vizek átbuknak rajta. Ennek az ártéri oldalában rejtőzik a római őrtorony, fákkal sűrűn benőve. Építése az itt talált bélyeges táblák szerint I. Valentinianus császár idejére tehető, azaz a 370-es évek első felére. Szerencsére a szigethez hasonlóan ezt sem egyszerű megtalálni, de ez jól is van így…

Mint láttuk az őrtorony építését egy öt éves intervallumra be lehet időzíteni, de mi a helyzet a sziget keletkezésével. Mint minden rendes szigetnek, a Harmincévesnek is volt egy zátony előzménye. Ennek első nyoma 1841-ből származik, a második katonai felmérés pontozással jelölte a sekély medret Dunabogdány alatt. Ez az állapot viszonylag sokáig fennmaradt (már ha a sziget korából indulunk ki). Ugyanezt a helyzetet látjuk 1930 körül az alábbi, "Angyalos" vízisport térképen. A parti zátony ott húzódik végig a jobb parton, a Csódi-hegyi dácit bánya dunai rakodója alatt. Aztán ezen a zátonyon egyszer csak megjelent a növényzet; kialakult egy újabb fiatal dunai sziget. 

Ennek az időpontja is ismert, legalább olyan pontossággal, mint az őrtorony építése. A Hadtörténeti Múzeum térképtárában fellelhető légifotók közül az 1951-es képen (.gif sorrendben 1), középvízi helyzetben még csak a nyílt vízfelszínt látjuk. 1955-ben már három apró, homályos folt jelenik meg a zátonyon, amely növényzetre utal. A két apróbb pont egy-egy magányos fát jelez. Az alábbi .gif-en egy 1956-os kép látható, amelyen ez a foltok ugyanakkorák, de a kép élesebb (2). 1961-ben a három folt kiegészül egy újabbal, azaz még egy fa bukkan fel a légifotón (3). 1965-ben, egy térképen már két sziget látható, az alsó a három fa összeolvadásából alakult ki (4). Sajnos a sziget életéből legfontosabb korról, a '70-es évekből egyetlen légifotót sem találtam sem a Hadtörténeti sorozatban, sem a fentrol.hu-n. A '80-as évekből is csupán az utolsó évekből áll rendelkezésre kép, ezeken a "Harmincéves"-sziget már a part része, de egy keskeny csíkban még felismerhető a mellékág. A 2005-ös utolsó légifotó már nagyjából ezt az állapotot rajzolja ki (5). Tehát a sziget az 1950-es évek első felében alakult ki és valószínűleg az 1980-as évek közepére már a jobb partba olvad. Az őrtorony előtt, a mederben felnőtt erdő pedig tovább szűkítette a Szentendrei-Duna szélességét, méghozzá jelentős mértékben. 

Képek sorrendje: 1951 (ff), 1956 (ff), 1961 (ff), 1965 (térkép), 2005 (színes)

1951-ben a Szentendrei-Duna legnagyobb szélessége a bánya rakodója alatt körülbelül 350 méter volt. Ha abból indulunk ki, hogy a rómaiak az őrtornyot közvetlenül a Duna mellé építették, és a Duna azóta is mellette folyt láthatjuk, hogy viszonylag stabil partszakaszról van szó. 1778-ig visszamenőleg vannak pontos térképek erről a szakaszról, de a Duna képe nem sokat változott. Ehhez képest óriási változásnak számít a beerdősülő meder, amely 1951-1988 között az eredeti szélesség 60%-ra (210 méter) szűkítette a folyót (lásd alábbi ábra). 

A Harmincéves-sziget egykor és most (1951-2005)

Ez a változás — ugyanúgy mint láttuk Pócsmegyeren, a "Haldokló Kacsa" esetében — elsősorban a folyószabályozások és a kavicskotrás miatt következett be. Mivel a Szentendrei-Dunán a szigetcsúcstól számított első komolyabb szabályozási mű a Pankúti-domb alatt felépült T-sarkantyú volt, kilométerekkel a Harmincéves-sziget alatt. Ebből következtetve az a gyanú erősebb, hogy a kavicskotrás és az ennek következtében beálló átlagosan 0,5 méteres medermélyülés sokkal komolyabb szerepet játszhatott a Szentendrei-Duna arculatának megváltoztatásában. 

Dunabogdány alatt a jobb parton felnőtt a mederben 7 hektár ártéri erdő, de ebből a Harmincéves-sziget kevesebb mint 4 hektár területű volt. A parton álló őrtorony pedig kb. 150 méterre távolodott a középvízi medertől. 

Szárazon álló szigettenger

Valahogy az ember magától értetődőnek veszi azt a tájat, amely körülöleli. Ha ránézünk Dunabogdány felett a hegyekre azt gondolnánk, azok mindig is hegyek voltak, holott a jégkorszak során emelkedtek csak ki, addig egy dombsági táj volt. Ha pedig Dunabogdány alatt az ártéri erdő sudár fái között járunk, azt gondolnánk, itt mindig is erdő volt, holott 28 évvel ezelőtt itt a nyílt Duna hullámzott és egyetlen fa sem telepedett még meg a kisvíz idején előbukkanó kavicszátonyokon.

Távolban a Duna

Talán ezért fordulhat elő, hogy még nem volt idő hivatalosan elnevezni az itt található szigettengert. Megközelítőleg kilenc sziget található jelenleg a 14 hektáros parti zátonyon, Dunabogdány és Tahitótfalu között, a Szentendrei-Duna derékszögű kanyarulatában. Korábban ez a szám nagyobb lehetett, de a folyamatos sziget-összeolvadások miatt a sok kis szigetből kevesebb, de nagyobb sziget lett. 2020. december 13-án délelőtt Szentendrénél mért 35 centiméteres vízállásnál (=LKV+118 cm) a szigetek közötti mellékág-labirintusban sehol sem volt vízmozgás észlelhető. 

Nyílt vízfelület is alig akadt, főként a szigetcsúcsokon kialakult kimosódásokban, vagy a mellékágak legmélyebb részein. Ez részben annak is köszönhető, hogy a kanyarulat domború oldalán létrejött szigetvilágban alig van szintkülönbség a fás területek és a mellékágak szintje alig különül el egymástól. Méteres különbségek helyett inkább deciméteres kiemelkedésekről, illetve mélyedésekről beszélhetünk. Ennek van egy olyan következménye, hogy nagyon kicsi az az átmenet, amikor még éppen nem száraz a meder, és nem árasztja el teljesen a víz az összes szigetet.  

Némi pocsolya helyenként megmaradt a meglehetősen lapos medrekben.

Az egykori zátony viszonylag sík felületén a legmagasabb pontokon alakultak ki a fás részekkel jellemezhető szigetek. Ez a kiemelkedés a korábbi 400 méterről alig 160 méterre csökkentette a Szentendrei-Duna szélességét.

A legkisebb sziget

Szigetcsúcsokra jellemző kimosódás

Szigetcsúcsokra jellemző uszadékfelhalmozódás

Négy holtág összefolyása

A kis szintkülönbség átka:
vagy száraz a meder, vagy víz alatt vannak a szigetek

Szárazon álló szigettenger

Fűzfacsemeték rajzása a mederben

A helyszínen járva szembeötlő, hogy a szárazzá váló medrekben is megtelepedtek már az egy éves fűzfacsemeték. Amennyiben tartós marad tavasszal a kisvíz, félő, hogy ezek a fűzfák szárba szökkennek és az ártéri erdő teljesen benövi az egykori zátonyt. Ehhez talán nem is kell további 28 évet várni.

Pisztráng a fán

Ebben a bejegyzésben felkeresünk egy újszülöttnek számító dunai szigetet, végignézzük a születése eltelt időt és a végén megpróbálkozunk egy keresztelővel is. Mindezt a Szentendrei-Dunán, Dunabogdányban, a Pisztrángos alatt. Talán még nem késő, mielőtt végleg eltűnik.

2020. december 13-án, Luca napjának reggelén, Szentendrénél mért viszonylag alacsony 36 centiméteres vízállásnál száraz lábbal be lehetett járni az apró szigetet és a hozzá tartozó kiterjedt kavicszátonyt. Annak ellenére, hogy igencsak fiatal mederformáról van szó, egy harmadik szintet is meg lehet figyelni; mintegy átmenetként a zátony és a sziget között. Elsőként nézzük meg a fákkal borított részt, azaz magát a szigetet!  

Víz a holtágban

Annak ellenére, hogy maga a sziget az első és az utolsó fa között sem éri el a 180 métert, széltében pedig az 50 métert igencsak változatos a felszíne. És ez a változatosság nem kizárólag a beomlott hódvárnak köszönhető. A sziget esetében is hármas tagolásról beszélhetünk. Ha a Pisztrángos alatt kezdődő (vagy végződő – nézőpont kérdése) kerékpárútról közelítjük meg gyorsan leérünk az alig 10 méter széles mellékághoz. Amelyben ilyen vízállás idején nem áramlik a víz, de azért a holtágban még volt víz bőségesen. A köves, kavicsos meder túloldalán egy valamivel magasabb helyzetben lévő fátlan, ívelt medret látni, amely körülölel egy kisebb szigetmagocskát a mellékág és a főág között. Ebben a mederben helyenként még csillogott a fekete víz, de ami a legérdekesebb, ebben a parányi víztestben egy meredek falú apró sziget áll (lásd alábbi képet) Ez az ág kapcsolatban van a főággal egy hasonlóan fátlan meder révén. Azaz a tulajdonképpeni sziget három szigetmagból forrt össze. Ezek a sziget-kezdemények jól láthatók a még fátlan 2005-ös állapoton. Feltűnő továbbá a szigeten található fűzfák kis törzsátmérője; ez jelzi, hogy viszonylag fiatal szigeten járunk.

A sziget közepén húzódó ívelt meder legmélyebb pontja

A sziget felső csúcsán, azaz nyugati irányban a fák elfogynak és lágyszárú, derékig érő aljnövényzetbe jutunk, amely emlékeim szerint kanadai aranyvessző, vagy valami hasonló invazív özönnövény lehetett 
– alaposan letaposva. Ez a rész átmenet a zátonyból a sziget felé, várhatóan ezt a területet is meghódítják hamarosan a fásszárú növények. A lágyszárúakkal benőtt zátony elhelyezkedése egyben arról is árulkodik, hogy a sziget a folyásiránnyal szemben növekedik. 

Bár ez utóbbi a csupasz zátonyon járva is szembeötlő. Ennek mérete ugyan függ a vízállástól, de 2020. december 13-án körülbelül ugyanakkora volt a kiterjedése, mint magának a szigetnek. Közel sík térszín ez, mindössze néhány pár tíz centiméter magas parti kavicshát ad neki változatosságot. Ez sajnos igaz a holtág medrére is, mely nem mélyül be számottevően a zátony felszínébe. Ennek valószínűleg az lesz a következménye, hogy az egyenletes térszínen egyszerre fog megjelenni a növényzet, a sziget és a zátony parthoz kapcsolódása gyorsan fog lezajlani. 

Szigetnek nyoma sincs az Ökörállási-földek mellett, 1880. (forrás)

Ez az apró sziget Dunabogdány mellett valamikor az 1980-as évek végén kezdett előbukkanni a Szentendrei-Duna egyik, nem is túl tágas öblözetéből. Ennek mindössze a második katonai felmérés (1842) mond ellent, ahol már parti zátonyként ábrázolták. Sem előtte, sem utána nem bukkan fel a sziget másik térképen vagy légifotón. Egészen 1989-ig, amikor a medertágulat vize alatt megbúvó zátonyként fényképezték le repülőgépről. 

Zátony dereng a mélyben. 1989. március 22. (fentrol.hu)

Kiemelkedése összefügghet a Szentendrei-Dunán lezajlott ipari kavicskotrások miatt bekövetkező medersüllyedéssel. 2005-ben már némi növényzet is látható a zátony három legmagasabb pontján. Mint láttuk, a köztük lévő mederformák ma is megvannak.

Három zátony, 2005.

Alig 15 évvel később már egy "klasszikus" dunai szigetet látunk egy folyásiránnyal szemben gyarapodó zátonnyal megtoldva. Szigetté serdülése viszonylag gyorsan játszódott le és ez a sebesség valószínűleg extrapolálható a hátralévő életére is. Eltűnése hasonló ütemben zajlik majd le; Dunabogdánynak ezen a dunapartján egy 70-80 méter széles ártéri erdőt fogunk találni, némi maradvány-medrekben megmaradó vízfelülettel tarkítva. 

Zátony és sziget 2020.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen mint az a bejegyzésből eddig kiderülhetett, a szigetnek még nincs is hivatalos neve. Tarthattunk volna most is egy szavazással egybekötött névválasztó ünnepséget; legyen-e Ökörállási-, Dunabogdányi-, Bogdányi, vagy Pisztrángos-sziget? Mivel a sziget viszonylag szerves részét képezi a dunabogdányi partnak elképzelhető, hogy létezik már helyi elnevezése és a helyi olvasóink megsértődnének azon, hogy jöttmentek akarnak nevet adni a szigetüknek.

Pisztráng a fán

Frissítés 2020.12.21.! 

A dunabogdányi emlékezetben a sziget egy korábbi állapota ragadt meg: egyszerűen Homokzátonynak hívták. Mivel a település korábban német többségű volt, az idősek körében elterjedt a hasonló értelmű "Szandrigli" név is. 

Frissítés 2022.11.26.!

Szentendrénél mért 71 centiméteres vízállásnál áramlik a víz a dunabogdányi szigetnél. Mérés nélkül megállapított mélysége a vádli-szint, ami körülbelül 20-25 centiméter lehet. Ez azt valószínűsíti, hogy a vízáramlás 50 centis szentendrei vízállás idején indul meg, illetve szűnik meg apadáskor. Az adatot természetesen szükséges ekkora vízálláskor leellenőrizni, de addig is ~10 centis hibával vehetjük ezt az értéket a Pisztrángos-sziget, vagy Szandrigli küszöbszintjének.

A dunabogdányi küszöbszint 2022. 11.26-án, délután 1 óra körül.