Elnézést, Scharbert-sziget

A Dunai Szigetek blog történetében ez az első helyreigazítás. Elnézést kérünk, Scharbert Gyulától, a Scharbert család utolsó leszármazottjától, aki a kisapostagi Scharbert-szigeten nőtt fel, amelyik dunai szigetet eddig Schalbert-szigetként említettünk. A kavarodásnak egyik oka az volt, hogy a cikk írásának idején a sziget neve számtalan formában került szóba, de az azóta megjelent helytörténeti írások egyértelműen tisztázták a kérdést. A helyreigazítás úgy teljeskörű, ha az a szóban forgó helyszínen történik meg, egyúttal bemutatva mi maradt a szigeten a Scharbert-örökségből.

Élet és pusztulás a Scharbert-szigeten

Alig három évtized adatott a francia eredetű névvel rendelkező Scharbert-családnak a Kisapostagi-szigeten. 1919, a birtokszerzés és 1950, az államosítás között mintagazdaságot hoztak létre itt, amit a kommunizmus éveiben is próbált a néphatalom fenntartani. Ennek aztán a sztálinvárosi vasmű és papírgyár masszív környezetszennyezése vetett véget. A Scharbert-család a mai napig kötődik a szigethez, bár bizonyára elkeserítő lehet látni az elmúlt hetven év masszív pusztítását és környezetátalakítását. 

2014-ben olvasói levél kapcsán írtunk először a kisapostagi Scharbert-szigetről. Most azt hagyjuk, hogy ebben az írásban is ki kellett cserélni a "l" betűket az "r"-re, viszont amellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy kilenc év távlatából is pontosan megfelelő az írás címe: "Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak". Ugyanis a szerencsétlen Scharbert-szigetet az emberiség olyannyira meggyalázta, hogy talán már az is jobb lett volna, ha egyszerűen elsüllyesztik, mint Ada Kaleh-t, vagy más, hasonló felvízi dunai szigeteket. Az elmúlt kilenc évben ehhez már nem sok minden adódott hozzá, de az emberiség mindenképpen tartozik néhány bocsánatkéréssel. 

"Az egykori Schalbert-sziget megszűnt igazi sziget lenni, amikor folyamszabályozási céllal gátat emeltek a víz sodrába a kis Duna-ágban. A szigetet és környezetét mégsem ez, sokkal inkább a dunaújvárosi ipar tette tönkre azzal, hogy a gáttól északra eső felhagyott mederrészt a vasmű zagy- és pernyelerakó helyévé jelölték ki. A négy részre (kazettára) osztott valamikori folyómeder a vasmű és a papírgyár igen sokféle szennyező anyagának ülepítő és gyűjtőhelyévé lett élettelen holdbéli tájjá alakítva a Dunaújváros és Kisapostag határán fekvő területet. A természettől elrabolt táj nyolc-tíz hektárnyi részének ügye napjainkban jobbra fordul. Legalább is ezt ígérik. Tavasz óta nem fűt szénnel az erőmű, megszűnt a zagyképződés. Rövidesen üzembe helyezi a vasmű a hengerműi emulziószűrőt, így az onnan távozó szennyvízzel olaj sem jut a zagyülepítőbe. Folyamatban van a reveülepítő rekonstrukciója, ami további szennyeződéstől mentesíti a Schalbert-sziget környezetét. A Középdunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság arra kötelezte a papírgyárat, hogy 1991 június végéig találjon megoldást a felső zagyvölgybe vezetett lúgosszennyvíz-kibocsátás megszüntetésére. E lépésekkel egyidejűleg a Dunai Vasműnek el kellene kezdeni a kisapostagi Duna-holtág III-as és IV-es kazettájának rekultivációját az idevonatkozó rendelkezéseknek megfelelően, hogy az ipari célra a továbbiakban nem használt terület hasznosítható legyen. Ez nem csekély költség.

_________________ 

Kisapostag önkormányzata—gazdasági helyzetét is javítandó—hozzájárult ahhoz, hogy a szigetre vezető gáttól délre eső holtágrészben kavicsbányászatot kezdjenek. A kotrás révén vízisportokra strandolásra, üdülésre alkalmas víz alakulhat ki a holtág helyén. A mederkotrásos kavicsbányászat meddőjével pedig fel lehetne tölteni a rekultivációra kijelölt két kazettát. Áron József, Kisapostag polgármestere ezért azt javasolta, hogy tekintsenek el a vasmű rekultivációs kötelezettségétől. Ezt arra alapozta, hogy a rekultivációt maga a természet jórészt már megoldotta: immár két-három méteres facsemeték hajtottak ki a korábban élettelen talajon. A kazettafeltöltés jótékony iszapborítást és a mostaninál is jobb feltételeket nyújtana a természet ön-rekultivációjához. A vasmű mentesülne egy kiadástól, helyette hasonló összeggel támogathatná a község gázprogramját.

A múlt heti egyeztető tárgyaláson Langó Nándorné (Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság) és Neszmélyi György (polgármesteri hivatal műszaki osztálya) arra hivatkoztak, hogy a területre vonatkozó szakértői vélemények ellentmondóak. Pár éve a vizsgálatra vitt talajmintából annyi gáz fejlődött, hogy az szétvetette a tárolóedényt. Az idén megismételt, többirányú vizsgálat sem gázképződést, sem mérgező élettani hatást nem állapított meg, sőt, akadt olyan talajminta is, amely serkentette a növényfejlődést. Ez utóbbi vizsgálat elfogadható voltát igazolja a természetes úton végbemenő növényregeneráció. Ezért—megszorításokkal—az alábbi döntést hozták: Eltekintenek a szóbanforgó területre vonatkozó kötelezettségtől, ha az előírt kiegészítő vizsgálatok azt igazolják, hogy nem gázos és nem toxikus ott a talaj. A két kazetta további feltöltéséhez nem járulnak hozzá, a kavicskotrási meddő elhelyezését máshol kell megoldani. Az önmagától rekultiválandó területet véderdőként kell hasznosítani. 

_________________ 

A természetnek most és így visszajuttatottnál sokszor több területet (széniszaptó, halna, zagyvölgy, az alatta levő Duna-part, a kis Duna I-es és II-es kazettája) vett igénybe és tett élettelenné a két nagyüzem. Van tehát hol folytatni a környezethelyreállítást, nemcsak a természetre bízva azt.  Csongor György. A Hírlap 1990. november 20. 

Elnézést kérünk a faültetvényekért.

Elnézést kérünk a tarvágásokért.

Elnézést kérünk zagytározókért a mellékágban.

Elnézést kérünk a sziget mellett létesített kommunális szeméttelepért.

Elnézést kérünk a talajszennyezésért.

Elnézést kérünk az állandó zajszennyezésért.

És elnézést, hogy nem viseltük gondját a Scharbert-család házának, ha már elkommunizáltuk tőlük.

Elnézést kérünk a vandálokért.

2023. február 26-án délelőtt, 130 centiméteres dunaújvárosi nyers vízállásnál a sziget már a tavasz első jeleit viselte magán. Virágzik már a hóvirág és a szép nevű ligeti csillagvirág a Scharbert-kúria elvadult kertjében. A birtoktól keletre az egykori mellékág és a sziget déli csúcsán tarvágás nyomait látni. A kidöntött fák tuskóinak elhelyezkedéséből ítélve nem erdőültetvényt termeltek le, hanem vadon nőtt erdőt. Az erdőtelepítés és erdőgazdálkodás nyomai a birtoktól az M8-as híd felé is nyilvánvalóak, friss telepítés és egyre idősebb telepítések húzódnak észak felé. Ezen a területen azonban nem csak az ember, de a hódok is kiveszik a részüket a favágásból; ha éhségről van szó, a fél méteres törzsátmérőjű fák sincsenek tőlük biztonságban. Az egykori mellékág helyén is erdőültetvények vannak, de a legmélyebb részeken a nádas dominál; a nyomokból ítélve ez a helybéli vaddisznók kedvenc területe. 

A sziget épített öröksége az 1930-as években jóval gazdagabb volt, legalábbis az "angyalos" vízisport térképeken még jóval több épület szerepelt még, mint a bokrokkal benőtt jelenlegi négy épület. Ezek közül a legnagyobb a tetejétől megfosztott dereglyejavító csarnok. Ugyan erdő nőtt benne, de a falai masszívak és nem nagyon látszódik rajta az idő vasfoga. Ablakait kitörték ugyan, de két fából készült ajtaja dacol az elemekkel. 

Viszonylag jó statikai állapotban van még a kúria épülete, annak ellenére, hogy a két tornáca közül az északi valamikor 2015-2021 között összedőlt. A szobák a bennük felhalmozódott szemét, a leszaggatott nyílászárók miatt igencsak rosszul néznek ki, de könnyen javíthatók lennének, ha a vízelvezetést sikerülne megoldani. A falak néhol áznak, ez amiatt van, hogy a csatornákat és ereszeket körös-körül ellopták. A nagyobb árvizek valószínűleg elöntik az épületet, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan a sziget legmagasabb pontján épült, amit valószínűleg mesterségesen is megemeltek az építés idején. 

Kertje elvadult, de a kőből faragott díszek közül sok megvan még a burjánzó aljnövényzet között. A régi kert emlékét nyírfák, tuják, fenyőfák és a hóvirág-szőnyegek őrzik.

Az épület megmentése folyamatosan napirenden van Kisapostagon, egy helybéli alapítvány létrehozásán kívül még diplomamunka is készült a lehetséges hasznosításról. Az idő azonban sürget, az épület évről-évre rosszabb állapotban van. 

Még megmenthető lenne a kisapostagi Scharbert-kúria. 

2014-ben még nem omlott le az északi tornác teteje

Ajánlott irodalom:

2014 https://www.duol.hu/hirek/2014/08/a-scharbertek-oroksege

2014 https://dunaiszigetek.blogspot.com/2014/02/aligha-van-mas-dunai-sziget-amellyel.html

2020 https://dunaujvaros.hu/hir/32645

2021 http://dunaujvarosmesel.hu/2021/04/22/talpalatnyi-dunaujvaros-scharbert-sziget/

2021 képek a romos épületről: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3732033930256811&type=3

2021 http://dunaujvarosmesel.hu/2021/04/21/kie-a-nevtelen-sziget-dunapentele-es-dunavecse-kozott/

Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak

Olvasói levél kapcsán kezdtem utánanézni mi történhetett a Dunaújvárostól délre található Apostagi- vagy más néven Scharbert-szigettel. Mivel a levél így zárult: "aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak volna" muszáj volt utánanézni: vajon mi történhetett itt?

Bárcsak minden Duna menti település olyan alapos leírással rendelkezne dunai szigeteiről, mint Kisapostag. A település Schalbert Alapítványának (Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány) honlapján Kutrovácz Réka diplomamunkájából olvashatunk részleteket a sok névváltozattal rendelkező Apostagi-, Schalbert-, Salbert-, Scharbert, vagy Salabert-sziget történetéből. (Ebben a bejegyzésben a Scharbert elnevezést fogom használni, bár az Apostagi-sziget is széles körben elterjedt.)

Jelenleg ez a sziget arról híres, hogy a csonka M8-as autópálya hídja ezen keresztül vezet. Korábban is híres volt, de voltak olyan szakaszok a történetében, amelyre inkább a hírhedt kifejezés illene jobban. Mivel a Scharbert-szigetet ma már a legélénkebb fantáziával sem lehet elválasztani a dunántúli parttól, érdemes visszamenni az időben egészen addig, amikor még a Duna itt is a löszdombok tövét mosta. Kutrovácz Réka térképmellékletekkel alaposan ellátott munkájának kiegészítéseképpen próbáltam újabb térképszelvényeket előkeresni, amely jól szemléltetheti mindkettőnk  mondanivalóját.

1823-ban, a Duna Mappáció látványos térképén Kisapostag még Egyházi Szállások néven szerepel. A falu mellett és fölött a Duna meredek löszfalak alját mossa. A dunántúli löszdombok helyenként 50 méterrel magasodnak a középvíz fölé, ezeket a Dunába szakadó mély szurdokvölgyek szabdalják föl. A Beszélő Fotográfiák c. kötet egyik fényképe jól érzékelteti az Alföld és a Solti-síkság közötti hatalmas szintkülönbséget (háttérben a Scharbert-sziget).

Ekkoriban még két erdővel borított szigetet ringatott itt a Duna. A Scharbert család ideköltözése előtt egyszerűen Apostaginak nevezett szigetet és valamivel feljebb, Dunapentele irányában a Rátz-szigetet. Az elnevezésnek az a prózai oka volt, hogy a terület közigazgatásilag a Duna túloldalán lévő Apostag faluhoz tartozott. Dunavecse és Apostag között azok az apró füzérek pedig hajómalmok voltak. Élesebb szeműek még egy szigetmaradványt fedezhetnek fel Dunavecse nyugati házsorai mellett. 1823-ra azonban ez a nehezen kibetűzhető Peba-(?)sziget összeforrt a parttal. Kisapostagi helytörténészek számára ez a mappációs térkép valódi kincsesbánya lehet a régi dűlőnevek miatt.

30 év múlva egy osztrák hajózási térképen újabb zátonysziget bukkan fel a Dunántúl domború partvonala mentén. E térképen figyelhető meg először a P. Egyháza Szállásoknak nevezett Kisapostag előtt képződő homokpad, melynek révén a település egyre távolabb kerül majd a folyótól. Ez a térkép is ábrázolja a hajózást gyakran akadályozó hajómalmokat, valamint jelöli a korabeli meder mélységét a hajók útvonalán. Ekkoriban sem hasznosítják gazdaságilag a szigeteket, a térkép ártéri erdőt jelöl rajtuk. E szelvény felvételének dátuma nagyjábol egyezik a II. katonai felmérés térképeivel, utóbbi az 1858. évi állapotokat mutatja be (lásd valamivel lejjebb), ekkor már gazdálkodás nyomait is felfedezhetjük. 1882-ben megjelenik már Kisapostag mai neve is.

1930-ra jelentősen átalakult a táj képe. Pirossal láthatóak az időközben felépített szabályozási művek, egy mellékágelzáró keresztgát, valamin egy öt részből álló párhuzammű-rendszer, mely a folyómeder szűkítése mellett egy ívet is adott a kialakítandó partszakasznak. A három kisebb sziget helyén már csak egy nagyobbat találunk és beerdősült a falu előtti homokpad is. A két világháború közötti időszakra tehető a sziget aranykora. Ennek két oka volt, az idetelepülő (és névadó) Scharbert család, valamint az itt kialakított cserkésztábor.

"A névadó Scharbert család és a sziget története az 1920-as években fonódott össze. A fiumei hajógyárban dolgozó Scharbert Gyula hajómérnök, aki pl. részt vett a kort technikailag felülmúló Szent István csatahajó tervezésében és megépítésében, az első világháború után Budapestre települt. A fővárosban a Ganz Hajógyár igazgató mérnöke lett. A Kisapostag melletti szigeten az acélhajók elterjedése miatt már nem működött ekkor a dereglyejavító, a szigeten és mellette álltak a használhatatlan fauszályok. Scharbert Gyulának egy látogatása során megtetszett a sziget és déli részét meg is vásárolta birtoknak. A család a hétvégék nagy részét itt töltötte, virágzó gyümölcsöst létrehozva. A nyári mezőgazdasági munkákra Dunaegyházáról és a Felvidékről jöttek (tót) munkások, akik később le is telepedtek Kisapostagon.
A szigeti gazdálkodást nehezítették az évenkénti áradások, ezek közül a legnagyobb kárt az 1935-ben lezajló jeges ár okozta, amikor is az egymásnak torlódó jégtáblák (7-8 méteres jéghegyet létrehozva), késként vágták el az almafák törzsét. A sziget északi részén ekkor egy másik család, a Petro-család is gazdálkodott. A birtokot 1950-es években az egész szigettel együtt államosították, Kisapostag község lemondott róla, így Dunaújváros közigazgatás területéhez csatolták. Az akkor még fiatal iparvárosnak tervei voltak a szigettel, a Dunaújváros-Dunavecse hidat itt akarták megépíteni (kb. 50 évvel később ez meg is valósult)."

Míg a Scharbert család a sziget déli csúcsát vette birtokba, a cserkésztábor a mellékág zárás környékén épült fel, Dunavecsével szemben:

"Molnár Lajos irányításával a dunai Nagy-szigeten 1935–36-ban állandó RKIE tábort létesített az egyház. Az RKIE a Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület rövidítése. Ez az országos ifjúsági szervezet nem a harmincas évek közepén került kapcsolatba Dunavecsével. A sziget alkalmi táborozási hely volt már 1921 óta. Budapesti KIE szervezet fiataljai jelentek itt meg legkorábban, önkéntes munkatábort szerveztek ekkor a pentelei római település, Intercisa feltárására, majd az évek során jó kapcsolat alakult ki a KIE és a vecsei református egyház között.

Az új, állandó tábor tizenkét darab nyolc személyes faházból állt, mindegyik adakozásból épült, homlokzatukon a címer az adakozót jelölte: az Akadémia, a fővárosi és a svájci KIE szerepelt a donátorok között. Középre került a központi, úgynevezett Petőfi-ház, Vecse község adománya. Tűzhely, kút, táborárboc, harangláb, sportpályák egészítették ki a tábor létesítményeit. A haranglábat a kis haranggal együtt Slezák László harangöntő mester adományozta. A Dunamente szerint volt „repülő-labda pálya” is, ami alighanem a röplabda egészen korai hazai fölbukkanását jelzi. Lehetett fürödni a két sziget közötti keskeny, sekély ágban. Ezen át kopjafás töltéshíd vitt a Nagy-Duna partjára, ahonnan dereglyékkel, motorcsónakkal látogathattak be Vecsére a táborlakók. A Református Élet egy 1937-es cikke szerint „… a Duna közepén levő sziget a maga bokraival, fűz- és ezüstnyárfáival, akácaival, friss levegőjével, mély áhitatos csendjével valami csodálatos légkört teremt az ottlévők között.”

A második világháború előtt kétszer szervezett a KIE száz fős nemzetközi tábort, ahová Európa szinte minden részéből érkeztek a protestáns ifjak. Kitűnő tudósok, egyházi vezetők tartottak foglalkozásokat a konferenciákon, beszélgettek el a fiatalokkal. A KIE tisztségviselő gróf Teleki László így méltatta a tábor értékét 1943-ban A vecsei KIE-tábor című írásában: „…a magyar ifjúság legelhanyagoltabb rétegeinek: a napszámos, iparos és kereskedő ifjúságnak valóságos nemzetmentő állomása, hol beteg lelkek találnak gyógyulást…”

Nyaranta cserkésztábort is szerveztek a szigeten. Járt ott a népi író Veres Péter meg a kitűnő pedagógus, Karácsony Sándor is, és több nyarat töltött a fiatalok közt a népdalgyűjtő Balla Péter, aki bemutatta, tanította a népdalokat a cserkészifjaknak. 1938 augusztusában nagy létszámú nemzetközi cserkésztábort szerveztek.

A cserkésztáborozások érdekes és népszerű színfoltja volt a tábortűzi színjátszás a vecsei Duna-parton. Ezen a vendég és a helyi cserkészek együtt adtak műsort, Vecse népe tömegével özönlött a tábortűzhöz, és lelkesen ünnepelte a cserkészifjakat. A főcserkész, gróf Teleki Pál kultuszminiszter, a kitűnő földrajztudós, aki kétszer is volt magyar miniszterelnök, szintén megfordult a Nagy-szigeten. Tiszteletére a helyi cserkészcsapat este tábortüzet rakott a Duna-parton, a teniszpálya mellett. A szigetről a tábortűzhöz érkező főcserkésznek a 138-as számú vecsei cserkészcsapat parancsnoka, Berde Károly tett jelentést. Ezután Teleki letelepedett egy padra, és a műsor végéig ott maradt"

Ha összevetjük az 1858-as állapotokat a maival, azt látjuk, hogy alig maradt valami a régi Dunamederből. Az 1950-es években felgyorsuló feliszapolódás korában a Sztálinvárosi Városgazdálkodási Vállalat kertészeti részlege hozott létre gazdaságot, zöldség és gyümölcstermesztéssel, később ez kiegészült faiskolával és csemetéskerttel. Az itt termesztett áruknak jó felvevőpiaca volt a szinte a semmiből felépülő vasmű által életrehívott Sztálinváros (később: Dunaújváros) lakossága.

A sziget sorsát végül a vasmű pecsételte meg. Még a '60-as évek elején megkezdődtek azok a munkálatok a régi mellékágban, melyek gyakorlatilag fenol és szulfát tartalmú széniszap-tározóvá változtatták az egykori Scharbert-majorság és a cserkésztelep közvetlen környezetét. A zagy gravitációs úton jutott le az egykori mellékágba, melyet magas gátak óvtak a Duna árvizeitől. Egészen 1963-ig, amikor az ipari szennyvíz kijutott a főágba, komoly halpusztulást okozva. Ezután megerősítették a töltést - vízáteresztő szűrőanyaggal - azt remélve, hogy az ezen átszivárgó zagy megtisztulva éri el a Dunát. A következő évben a Duna ismét kimosta a zagykazettákat és a mérgező anyagot szétteregette a zöldség és gyümölcstermesztő állami gazdaság területén. A talaj mérgezetté vált, a gazdálkodást nem lehetett folytatni, ráadásul a sziget teljes élővilága is kipusztult. A szennyezett szigetre a '70-es években nyárfaültetvényt telepítettek és abban reménykedtek a dunaújvárosiak, hogy egyszer majd parkerdő lesz belőle. 1979-ben e remények is szertefoszlottak, a túlcsorduló zagytározókból érkező anyag gyakorlatilag elrohasztotta a fiatal erdőt. Ez a gyakorlat egészen 1987-ig tartott, ekkor érkezett ide utoljára mérgező anyag. Ugyan a Dunai Vasművet kötelezték, hogy rekultiválja a területet, erre azonban sohasem került sor, állítólag a természet maga kivitelezte ezt.

2011-es hír volt, hogy a dunaújvárosi önkormányzat a Scharbert-sziget déli csúcsát az egykori Scharbert major területét feltételekkel visszaadta Kisapostagnak, amennyiben a helyieknek sikerül pályázati pénzekből felújítani a leromlott állapotú épületeket. A tervek szerint visszaadnák a területnek a korábbi funkcióját, azaz lenne itt horgászcsónak-kikötő, cserkészbázis és kiszolgáló létesítmények, tanösvény, az északi részen pedig vadászterület. A Schalbert Alapítvány honlapján ezek továbbra is a jövőbeli tervek között szerepelnek. Reméljük sikerrel járnak!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Kutrovácz Réka – A “Schalbert” Öko- és Rekreációs Park Terve című diplomamunka (2011)
• A vecsei reformátusok évszázadai
• Molnár Miklós: Beszélő Fotográfiák. Dunavecsei emlékképek 1850-1950