Kisvizes képeslapok a Gombától a Tordákig

A 2026. augusztusi kisvíz felszínre hozta a Dunakanyar egyik legnagyobb parti kavicszátonyát Váccal szemben. A Tordai-zátony kisvíznél többnyire szigetként viselkedik, azaz a Duna vize öleli körül, de a rendkívül alacsony vízállásnál a parthoz közeli ág is szárazra kerül, kialakítva egy kifejezetten sivár, közel sík felszínű, 200 ezer négyzetméteres kavicssivatagot. 

Roncsok a váci rév fölötti iszapos szakaszon.

Annak ellenére, hogy maga a zátony sivár, nagy kiterjedésű, a hozzá vezető három kilométeres, szigetekkel tarkított gyalogút a váci rév "gombájától" akár összefoglalója is lehet, mi történt 2026 nyarán a Dunával. És itt nemcsak a Váci-ág menti nyílt zátonysorozatokra kell gondolni, hanem az itteni három sziget kiszáradó-feltöltődő mellékágaira is, melyekben meglepő módon kettőben még akadt nyílt vízfelület. 

A 2026. augusztus 15-én, Vácnál mért -63 centiméteres vízállás már 7 centiméterrel múlta alul a 2018-as legkisebb vízállást (LKV), de még 15 centiméterrel volt magasabb, mint az augusztus 19-én mért új, -78 centiméteres rekord. Ilyen vízállás esetén a Váci-Duna Tahitótfaluhoz tartozó jobb partja végig járható, viszont át kell mászni a partszakaszt négy részre osztó, és a sodorvonalat a váci oldalra terelő három sarkantyún, amelyeket a váci gázló felszámolása érdekében építettek meg. A partszakaszon végzett folyószabályozási munkálatokra ebben a cikkben nem térünk ki, sok korábbi írásban volt erről szó. E régi írások képanyaga összevethető a jelen állapotokkal:

• 2022. A Torda-sziget régi csúcsa. 
• 2020. Forrás a  Szentendrei-szigeten 
• 2015. Partra vetett szigetek 1. - Torda-sziget 
• 2011. Révészek, rabok és a Pokol. 1. rész 
• 2010. A két Torda-sziget Vácott

A sarkantyúk közti partszakaszok egy feltöltődési sorozatot követnek, a váci révhez legközelebbi részen jelentkezik a leginkább a feltöltődés, míg a legtávolabbi szakaszon a Tordai-zátonyon még a növényzet térhódítása sem kezdődött el. A kettő között fokozatos az átmenet, ott találjuk még az önálló mederformaként jellemezhető kisebbik Torda-szigetet és a már jobbára feltöltődött idősebb Torda-szigetet. A rengeteg Torda név ezen a szakaszon nem véletlen, nincs köze az erdélyi Torda városhoz, sokkal inkább egy török korban elnéptelenedett, hasonló nevű szentendrei-szigeti településhez. A névanyagot tovább bonyolítja, hogy a horgászok és az itt strandolók teljesen más neveket használnak, mint az ugyancsak többféle névalakot használó térképek. Az alábbi légifotó talán segít eligazodni. 

Földrajzi névanyag 1953-as állapotokra vetítve.

Az előbukkanó kavicszátonyok amellett, hogy tagolják, változatosabbá teszik a Duna medrét,
 menedéket is nyújtanak a madárvilág számára. 

Az átbukó víz által mélyített gödör a sarkantyúk alvizén még ilyen alacsony vízállásnál sem szárad ki.
Néhány tíz méterrel távolabb azonban a kimosott, elsősorban finomszemcsés hordalék
már ki tud ülepedni. 

A kisebbik Torda-sziget és a javarészt kiszáradt mellékága a második sarkantyúról fényképezve. 

A második sarkantyú végén pihenő kormoránok. Ez a sarkantyú nyúlik be legmesszebb a folyóba,
alig 180 méterre szűkítve a medret.

Ennyi víz maradt a Torda-sziget mellékágában.
Háttérben a kiszáradó fák.

Kilátás a második sarkantyún túli Vácra, a torda-szigeti kavicsos mellékágból.

A Torda-sziget északi csúcsa (jobbra) és a mellékág felső torkolatában beerdősült zátony.

Kilátás a sóderzátonyra a harmadik sarkantyún fennakadt fatörzsek közül.
Háttérben a Kompkötő-sziget.

Felhalmozódás és kimosódás.
A harmadik sarkantyú felvizén felhalmozódott hordalék szinte a csúcsig ér,
de az alvízen is több kisebb zátony bukkant felszínre.

Csak a Dunát itatónak használó állatok trágyája töri meg a kavicssivatag egyhangúságát.

A parti zátony felülete nem teljesen egyenletes,
a felső részen egy magasabb kavicspad csatlakozik a parthoz.
Ezt az anyagmennyiséget részben a Kompkötő-szigetnél lezárt
fél Duna miatt megnövekedett vízhozam  mosta ki a Szentendrei-sziget oldalából. 

Az egyetlen vízzel borított mélyedés a kavicszátonyon emberi eredetű, itt található az a vízügyi
kifolyó, amiért annak idején megkaptuk a magunkét,
hogy ne nevezzük a Szentendrei-sziget egyetlen forrásának.
Kiegyezhetünk az itatóban.
Pedig még egy kb. 10 méteres vízfolyás is tartozik hozzá,
ami a Szentendrei-sziget egyetlen felszíni vízfolyása (lenne). 

Az első sarkantyú alatt kiágazó (régi) torda-szigeti mellékág mederformái a sarkantyútól távolodva
egyre markánsabbak, a partfal meredekebb, a meder pedig mélyebb,
és ebben jelentős szerepet játszanak itt az aljnövényzetet legelő birkák.

Nagy meglepetésre még ebben a holtágban is van némi nyílt vízfelület, ráadásul ez is a keresztgát
alatt kimosódott meder miatt fordulhat elő, éppen úgy, mint Kismaroson (meg még sok más helyen).

Ez a 3,5 kilométer hosszú partszakasz annak ellenére, hogy Váccal éppen szemközt van, kifejezetten nehezen megközelíthető, sok helyütt járhatatlan, vagy látogatásra nem javasolt terület. Középvíznél a váci révtől északra elterülő partszakasz víz alatt van, kisvíznél pedig homokos-iszapos tele mindenféle ismeretlen vashulladékkal. A Révész-szigeten az első sarkantyúig vezet ugyan út az ivóvízkutak miatt, azonban ezt is elég nehéz megtalálni. Aztán ott vannak az állatok, amiket a közeli majorságból terelnek le rendszeresen a Duna-partjára itatni és lelegelni az aljnövényzetet. A birkák és tehenek jobbára ártalmatlanok, de a terelőkutyákkal jobb nem összefutni. A kisebbik Torda-szigetet leginkább a parti útról leágazó ösvényen lehet megközelíteni, ami a keresztgáton át vezet ki a második sarkantyúhoz. A legfelső sarkantyú (Rőzse-gát) felett pedig már a szentendrei-szigeti vízbázis védett, parti szűrésű ivóvízkútjai kezdődnek.

KISZ-tábor és politikaliag korrekt szigetnév-csere Vácott

Vác Város Levéltárának facebook oldalán a mai napon ez a kérés jelent meg:  

Egy ritka - most megvásárolt - 1961-ben forgalomban volt képeslap, mely a a DCM B-telepén működött KISZ-sátortábort ábrázolja. (Az A-telep a gyár területén volt, és a ma is meglevő C-telepen, a Duna-part és a 2-es út között, voltak a barakkok és a munkásszállások, ahol elhelyezték a cementgyár építését végző munkásokat.)
A segítésüket kérve: meg tudja-e valaki pontosan határozni a KISZ-sátortábor helyét? Vajon a Dunán látható öböl, holtág, sziget és barakképület ma is megvan-e?

Gondoltam utánanézek. A tábor helyét megtaláltam, azonban találtam még valamit, ami ennél sokkal érdekesebb.

A képen látható tábor a Buki-sziget alsó részével átellenben épült meg a váci parton. A szigetet a parttal összekötő, 1928-ban épült töltés nem látható, feltehetően a kép jobb alsó sarkában leágazó út vezet oda. A kép a kettes út irányába magasodó dombhátról készült. A távolban felsejlik a Szentendrei-sziget és a vele egybeolvadó Tordák, valamint a Révész-sziget. A pontos helyszín azonoításában nagy segítség lenne, ha látszódna a Buki-sziget déli csúcsánál a Dunába torkolló patak, de ez sajnos nem kivehető.

Kicsit reménykedtem benne, hogy az 1961-ban készült képen lesz valami nyoma az egykori Buki csárdának, amely a patak túlsó oldalán állt, közvetlenül a Duna mellett. Ennek a csárdának a második világháborút követően egyszerűen nyoma veszett, ott ahol a térképek jelzik egyetlen téglát sem találni már belőle. Úgy tűnik mégsem a DCM kikötőjének építésekor bontották le, hiszen a kép tanulsága szerint az építkezés megindulása előtt elbonthatták.

1961-ben a Buki-sziget mellékága erőteljesen feliszapolódott, ezt jelzi a déli csúcsánál folyásirányra majdhogynem keresztben képződött zátony. A  magas fák által jelzett régi szigetmaggal párhuzamosan fiatal füzes szökkent szárba, de azt senki nem gondolta volna, hogy egy alábbi képen látható hatalmas erdő lesz majd belőle, mely elfoglalja ez egész medret, (horgász) tóvá alakítva a régi mellékágat.

A telep feltételezett elhelyezkedése egy 1958-as vízisport térképen.

A telep elhelyezkedése egy 2013-as google map felvételen. Amennyiben feltételezzük, hogy a sátrak nyom nélkül eltűntek, a közöttük futó út megmaradhatott. Ezen út mentén nemrégiben parcellázott telkek fekszenek. Néhányukon az új tulajdonos már felhúzta a maga kaliforniai típusú új otthonát. A Budapest-Szob kerékpárút éppen ennek a régi tábornak a parti oldalán halad.

A Buki-sziget sorsát 1928-ban megpecsételő vízmű épülete

A tábor helyét sikerült tehát azonosítani. Miközben azonban a régi térképeket böngésztem egy szokatlan dologra lettem figyelmes. Az angyalos vízisport térképek közül Vác városa kettőn is szerepel. A Budapest-Vác és a Vác-Esztergom szelvényről van szó, melyek értelemszerűen a Duna kanyarodását figyelembevéve Vácnál kellett, hogy megtörjenek. A két térkép kiadása között egy, legfeljebb két év telhetett el, pontos dátumot sajnos nem ismerünk, ugyanis kiadási dátum egyiken sem szerepel. E rövid idő azonban elegendő volt, hogy egy kicsiny zátony-sziget észrevétlenül új nevet kapjon.

A Buki-sziget déli csúcsánál lévő kicsiny zátony-sziget nevénél a térkép szerkesztői valamilyen oknál fogva eltérő nevezéktant használtak. A Budapest-Vác szelvényen a Füzes-sziget szerepel, a Vác-Esztergom szelvényen pedig a Cigány-zátony. Utóbbi feltehetően a közelben beömlő patakról, a Cigány-völgyről kaphatta nevét. Figyelembevége a szigetképződés sorrendjét, előbb alakul ki a zátony, majd később a sziget, ezért a Cigány-zátony elnevezést kell korábbinak tekinteni. Sokat segítene, ha ismerhetnénk a térképek dátumát.

A Füzes-sziget történetéről már született egy írás, akkor azonban nem tűnt még fel az elnevezésbeli különbség. Az 1958-as térképen még önálló - de sajnos névtelen - sziget később a DCM épülő kikötőjének esett áldozatul. Egykori mellékágát egy apró horgásztó őrzi, ugyancsak a Budapest-Szob kerékpárút mellett.

Vajon a létezett abban a korban politikailag korrekt okból földrajzinév-csere? Azt hiszem a 80 évvel ezelőtti névcsere valódi okára sohasem fogunk megnyugtató és kielégítő választ találni.

Makovecz gombája a váci révnél

IN ENGLISH

A modern világból lassan kivesznek azok a nénik, amilyen anno az én nagymamám is volt. Ők habozás - és félelem - nélkül rászóltak a vandál fiatalokra, a káromkodókra, a szemetelőkre, a csikkeket eldobálókra. Ők voltak azok, akik egyből észrevették, ha egy cserép leesett a templom tetejéről és siettek a plébánoshoz, hogy javítsa ki. Ez a bejegyzés ezeknek a "néniknek" szeretne emléket állítani. Remélem egyszer felnövünk hozzájuk ebből a mai siralmas "nem az én dolgom" állapotból.

Tahitótfalu közigazgatási határán belül, de Váchoz közel a Révész (Pokol)-szigeten, a kompátkelő mellett nőtt ki ez a gomba a földből 1983-84-ben. Makovecz Imre tervezte ide, a Duna-partra és a Visegrádi Csoport bábáskodott a felépülésénél. Lassan ennek is megvan harminc éve. Azóta új révállomás épült az út túloldalán, büfével és padokkal. Manapság már oda telepednek a kompra várakozók. Makovecz gombája pedig lassan az enyészeté lesz.

Először egy áradás rongálta meg a mellvédjét, ami egyben homokkal is betemette a beton alapját. A komposok mostanában drótkötelet tárolnak alatta, nyilván a száraz hely miatt. A nedvesség azonban már átszivárog a tetőn, egy helyen - talán egy letört ág miatt - beszakadt a deszkából és palából készült "gombaernyő". Padjai foghíjasak, itt-ott már hiányzik a deszka, csak éppen annyira, hogy leülni már ne lehessen.

Makovecz Imre gombája nem tartozik a gyakran említett alkotásai közé, a helyiek már hozzászoktak látványához, messzi földről pedig nem látogat ide senki csak ezért. Pedig érdemes lenne.

Építészek bizonyára szebben megfogalmaznák, számomra olyan mintha egy beton tölcsérgombából egy fából épült kalapos gomba nőne ki. Utóbbit akár egy terebélyes fának is lehet nézni. Egykor a táj meghatározó része volt, nyílt térrel, szép rálátással a Dunára a Naszályra és Vác templomaira. Manapság a növényzet kezdi egyre jobban körülölelni, szűkítve a kilátást. 

   

Ha mindig másra várunk, össze fog dőlni hamarosan a Makovecz gomba is a váci révnél. És ez most teljesen független attól, hogy szeretjük-e a műveit, vagy sem. Érték pusztul. Kár lenne hagyni.

FRISSÍTVE: 2013. November. 

Egy éve így nézett ki Makovecz gombája a váci révnél. Az azóta eltelt időben levonult egy hatalmas árvíz a Dunán, így félő volt, hogy az állapota tovább romlik. Nézzük, milyen állapotban volt a váci rév régi "váróterme" 2013 novemberében.

A 2013 júniusi árvíz következtében az épület állaga tovább romlott. Négy rész eltűnt a fa korlátból, feltehetően a víznyomás, vagy a víz által szállított farömkök tarolták le. Pótlásáról szerencsére gondoskodtak, egy laza drótkötél óvja az ide merészkedőket a vízbe pottyanástól. A beton azóta sem száradt ki, sötét foltok jelölik a helyeket, ahol az ár vize még mindig szivárog. Ha ez télen megfagy - márpedig meg fog - akkor a betonszerkezetet a jég belülről szét fogja feszíteni.

Egyre több a lyuk, ellenben egyre kevesebb a cserép a tetőn. Jelenleg valaki éppen kerékpártárolónak használja és egy friss kupac homok is idekerült valahonnan.

Tehát ez a helyzet most a gombával, közvetlenül tél előtt. remélem jövőre lesz valamilyen pozitív fejlemény, vagy előrelépés az ügyben, mert ahogy egyre több dolog romlik el rajta, egyre nehezebb és költségesebb lesz a rendbehozatala. 

Révészek, Rabok és a Pokol - I. rész Fényképek

 
Váccal szemben, de már Tahitótfalu közigazgatási határán belül terül el az egykori Révész-sziget. Más néven Rabok-szigete. Megint más néven: Pokol-sziget. Vagy akinek az előbbi nem tetszik: Paradicsom-sziget. Egyre kevésbé nevezhető szigetnek, amióta a révhez vezető macskaköves töltés megépült. Ennek már megvan 80 éve is, azóta halódik. Néha az árvizek még elborítják, de évről évre egyre jobban belesimul a Szentendrei-szigetbe. Lassan eltűntek feliszapolódott partjáról a strandolók, helyüket átvette a természet. Egykori mellékágában öles fűzfákat találunk, és legmélyebb pontjain sem csillogott már víz, amikor egy szép koraőszi napon arra jártam.

 

Makovecz Imre által tervezett, gomba formájú váróterem fogadja a Vácról érkezőket
a sziget déli részére áthelyezett révállomásnál.

A révhez vezető töltésről déli irányba kitekinthetünk az egykori mederre.
Ez a pocsolya képviseli jelenleg a mellékág összes víztömegét.

A töltésről északi irányba tekintve szép, üde, ligetes mező tárul szemeink elé.
Senki sem gondolná, hogy itt még 60 éve is a Duna vize hullámzott.

A sziget központi részein erdőgazdálkodás folyik. Példás sorokba ültetett unalmas erdő tárul a szemeink elé.
Egy fafaj, elvadult aljnövényzettel, melyet itt-ott felvidít egy-egy késői sárga liliomvirág.

A Vízművek egykor itt is csápos kutakat telepített, melyek a feliszapolódott parszakaszról már nem tudnak
több tiszta vizet adni. A vasbeton monstrumokat lassan eltünteti a kúszónövényzet.

A sziget pusztulásáért ez a sarkantyú (is) felelős. Körülbelül 250 méterre nyúlik be a Duna főágába,
a váci parthoz kényszerítve a sodorvonalat. A jobbparton, a lelassuló vízből lassan feltöltődik a mellékág,
miközben a Duna a főágban mind mélyebbre vágja magát.

A Révész-sziget a sarkantyúról fényképezve. Megfigyelhető a kőszórás két oldalán jelentkező
vízszint-különbség, valamint a megtelepedő bokorfüzesek is.

A sarkantyún nőtt bokorfüzesnek nincsen könnyű dolga, a víznyomás minduntalan eltorzítja törzsüket.
A folyásirányba tört fűzfák híresek uszadékfogó képességükről.

A Torda-sziget és a Révész-sziget közti mellékág déli kifolyása.
Kőszórással próbáltak meg több vizet tartani ebben a mederben.
Kevés sikerrel. Háttérben a Váci Fegyház épülettömbje látszik.

Ahol a természet gátat emelt a hordalékból, ott az ember átvágta a töltést, hogy több víz juthasson a holtágba.
Mindössze egy méteres a rés, ahol az friss vizet hozó árvizek áttörhetnek a feliszapolódott mederbe.
Itt az északi részen a legfiatalabb a sziget, ennek ellenére a legmagasabb pontja is itt található.

 

Keserűfű-rengeteg borítja a már hosszú ideje szárazon álló medret. Ha huzamosabb ideig tartó árhullám érkezik,
a lágyszárú növényzet eltűnhet, de a minden egyes árvíz után kiülepedő iszap folyamatosan emeli a
terep magasságát. Ezáltal egyre ritkább az elárasztás, és egyre könnybben telepedik meg a növényzet.

Mocsári nefelejcsből álló virágszőnyeggel fogadta a sziget a szeptemberi látogatókat.

A meder legmélyebb pontjain - ahol a legtovább tart a vízborítás - záródik utoljára a növénytakaró.
Sétánk végén a távoli fák között már felsejlik minden rossz forrása, a rév töltése.
A késő délutáni napfény által bearanyozott fűzfák még hívtak és csalogattak, hogy maradjak,
de lassan indult már a komp hazafelé.

A váci rév vándorlásának hidrológiai okai

  

Ha mostanában Tahitótfalu felől közelítünk a váci révhez, kénytelenek vagyunk a lerombolt Pokol csárdánál két éles kanyart tenni a macskakővel borított töltésre. A kompkikötő lassan négy emberöltő óta áll mai helyén. Csak nagyon kevesen emlékezhetnek arra, hogy régen közvetlenül a Pokol csárda tövében épült lehajtóról indultak a hajók Vác városába, ahol Nepomuki Szent János, a révészek védőszentje várja az utazókat. A csárda alatti területet lassan elborítja az iszapon felnövő növényzet. Egy déli irányba növekvő zátony - melyet egykor az itt dolgozókról Révész-szigetnek neveztek el  - okozta a feltöltődést. A lerakódott hordalék hatására kellett még a múlt század 30-as éveiben új révátkelőhelyet keresni.

A rév számára az az ideális helyszín, ahol megvan a kellő vízmélység a kikötéshez és a partok viszonylag stabil helyzetben vannak. Ez azt jelenti, hogy a két kikötőben sem feliszapolódás sem partelmosódás nem jellemző. A hidrológiában az ilyen helyeket inflexiós pontoknak hívják. A folyó sodorvonala és középvonala itt egy pontban találkozik. Sodorvonalnak hívjuk a folyó leggyorsabb sebességű pontjait összekötő egyenest, középvonalnak pedig a folyó közepén a  mindkét parttól egyenlő távolságban lévő egyenest. Könnyen belátható, ha a parton állva hozzánk közelebb esik a középvonal a sodorvonalnál, akkor feltöltődés, ha távolabb, akkor partelmosódás történik. Az inflexiós pontok helyzete állandóan változik egy Duna méretű folyó esetében. Vándorlásuk sok mindentől függhet, lehet vízhozamváltozás, hordalékviszonyok megváltozása, emberi beavatkozás következménye. Az inflexiós pontok történelmi léptékben lezajlott elmozdulásait követhetjük régi térképek elemzésével, azonban a térképek előtti korok esetében már jóval nehezebb a feladat. Amikor Vácnál egy órát vártam a kompra eszembe jutott egy lehetséges módszer. Erősen hipotetikus, egyenlőre komolyabb bizonyíték nem is áll a rendelkezésemre, hogy igazoljam helyességét. Ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy egy révátkelőhely ideális esetben mindig ott helyezkedik el, ahol az inflexiós pont éppen található, akkor meghatározásukhoz már csak a régmúlt révállomásait kell felkutatni.

Tahitótfalu Vác felé eső részén, a mai komphoz közeli területeken a legkorábbi leletek a neolit korból származnak. Később a bádeni-kultúra embere hagyott ránk egy feltárt élelemtároló gödörben egy szarvasmarha csontvázat. Valószínűleg folyami átkelő már akkor is lehetett itt, ha rév nem is, de gázló mindenképpen (csak a XX. században sikerült részlegesen felszámolni). A rómaiak kezdetben megelégedtek a Szentendrei-Duna-ág nyújtotta védelemmel, csak a III. századtól kezdve szállták meg a Szentendrei-sziget területét. Itt építették ki a birodalmuk keleti védműrendszerét, mely őrtornyok, kiserődök, kikötők és táborok láncolatából állt. A Hétkápolnával szemben a Duna jobb partján egy kisebb dombon épült fel a Bolhavárnak elnevezett kikötőerődjük (a mellékelt ábrán a hasonló elrendezésű dunafalvi kikötőerőd látható). Előtte a Duna, mögötte a Nagy-árok nevű feliszapolódott meder védelmezte és tette megközelíthetetlenné. Itt húzódott az állandóan változó római-kvád-szarmata hármashatár. Megoszlanak a vélemények, hogy I. Valentinianus császár korabeli, avagy korábban épült-e. Mócsy András régész szerint valószínűleg révállomás lehetett. Túlparti párja nem ismert, hacsak nem rejtőzik valami római rom a mai Hétkápolna alatt. Körülbelül az 1677,6 fkm-nél helyezkedik el. Ez tehát az első bizonyítható átkelő pont a történetünkben. 

A rómaiak után kevés népvándorlás kori leletet leszámítva a következik a honfoglalás kora. Vác mint püspöki székhely várat kap, melyet a tatárok porig rombolnak. Vele szemben, a Duna túloldalán apró Árpád-kori telep áll. 1318-as oklevélből ismert a neve: Vácréve. Elnevezéséből és elhelyezkedéséből ítélve nem tévedünk nagyot, ha ide képzeljük el az Árpád-kor váci révállomását. Összekötő kapocs lehetett a kelet-nyugati közlekedésben. Vácréve település a török kor hosszas háborúinak és ostromainak következtében 1609 és 1623 között végleg elnéptelenedett. Vác városát a tatár pusztítás után kissé északabbra építették fel újra.

A Pokol-csárda (kép forrása: profilia.hu) felépítéséről nincsen semmiféle információm. Valószínűleg nem is lesz már, hiszen néhány éve nyomtalanul eltűnt. Egyetlen bélyeges tégla sem maradt belőle. Az első katonai felmérésen már feltüntették, mint révátkelőhelyet. A római őrtorony, csárda, révállomás hármasság igencsak jellemzője a magyar dunai átkelőhelyeknek. Vác városa és Tahitótfalu között a Pokol csárda falai alatt zajlott körülbelül 300 évig az átkelő forgalom. (1679 fkm) Később a jobb part feliszapolódása következtében egyre nehezebbé vált a hajók kikötése a folyásirányba növekedő zátonyok miatt. Ebből a hatalmas  balparti zátonyból lett a két Torda-sziget és a Révész-sziget. Egészen véletlen szerencse, hogy egy családunkban öröklődő 1929-es vízisport térkép megörökítette a kompkikötő legutolsó áthelyezését. Ekkor a kompnak már nagy ívben kellett megkerülnie Révész-sziget déli csücskét, amennyiben nem akart zátonyra futni. A mai kompállomás körülbelül az 1679,2 fkm-nél található.

Megfigyelhető tehát, hogy az elmúlt 1600 évben az inflexiós pont fokozatosan vándorolt északi irányba, a folyásiránnyal ellentétesen. Ennek elsődleges okát én a sodorvonal fokozatos áthelyeződésével magyarázom, aminek a következtében Vác alatt egyre inkább a jobb parthoz közelített. Ennek köszönhetően iszapolódott fel a mai révállomástól egészen Sződligetig tartó bal part. Az inflexiós pont vándorlásának üteme 1,7 km/1600 év, azaz 1,06 m/év. A mellékelt ábrán, melynek alapja a II. kat. felmérész szelvénye mindez nyomon követhető. Szürkével látható a Váctól délre eső feltöltődő mederszakasz. A váci rév tehát ennyit vándorolt az elmúlt másfél évezredben.

Napjainkban a révátkelők helyét már egyre kevésbé befolyásolják a hidrológiai és természetföldrajzi tényezők. Kotrással huzamosabb ideig fenn lehet tartani a horgonyzóhelyet és a kellő vízmélységet a hajók számára. Vélhetően a váci rév sem vándorol már tovább észak felé, és végleg megpihent a Révész-sziget főági oldalán. Hacsak nem épül itt egyszer híd, még sokáig lesz az átkelők szolgálatára, vélhetően ugyanazon a helyen.