Alig maradt valami a kisebbik Rácalmási-szigetből

A Rácalmási-sziget Magyarország egyik legbonyolultabb szigete, történetéről, fejlődéséről, geomorfológiájáról és helytörténetéről külön könyvet lehetne írni. A blog terjedelem ezzel szemben azt teszi lehetővé, hogy részleteiben ismerjük meg a szigetet. 2023. szeptemberében kezdtünk el foglalkozni a kisebbik Rácalmási-szigettel, amely 1866 után érthetetlen módon eltűnt, éppen a folyószabályozás megkezdése előtt. Vajon mi maradt belőle a helyszínen? Felismerhető-e még az egykori sziget és a mederformák? 

A Rácalmási-sziget helyszínrajza,
a kisebbik Rácalmási sziget a hídtól délre, az erdészeti út mellett húzódott

2023. december 6-án, rettentően barátságtalan időben ezekre a kérdésekre kerestem a választ. De a sűrű havas esőben, a feltúrt erdőben valószínűleg le lehetett volna forgatni egy rácalmási "Blair With Project-et" is, amelyben egy homályban ólálkodó vaddisznócsorda játszotta volna a főgonoszt. A kisebbik Rácalmási-sziget északi csúcsát ugyanis a vaddisznók vették át az ideiglenesen itt táborozó szovjet hadseregtől, akik 1945 óta a legjelentősebb tájformálást végezték a Kis-Dunán átívelő hídtól délre. Az átalakítás mértékét talán egy 1967. júniusában készült légifotó adja vissza leginkább. A katonai átkelő pontosan ott létesült, ahol a Kulcs felől érkező magaspart eléri a Kis-Dunát. A tankokkal végzett átkelés miatt a parti növényzet megsemmisült, a laza üledéket felszakították a lánctalpak, mesterséges öblöket alakítva ki mindkét parton. Ez az antropogén felszínformálás és erózió egyik speciális esete, melyre mostanában leginkább Ukrajnában látunk példákat. A helytörténész Németh Miklósné szerint a szovjetek a szigeti oldalon vertek tábort, de például ők építették az első fahidat is a szigetre, amit aztán a lakosság kérésére nem bontottak el. 

Kőkupacok az erdőben

A katonaság működésének nyomai a szigeti oldalon légifotóról már nem látszanak, mert azóta a területet benőtte az erdő. Ez ugyanúgy igaz a régi mellékág déli részére is, ahol 1967-ben még nyílt vízfelületet látunk az erdőben. A viszonylag csapadékos idei ősz ellenére is csak a legmélyebb, ásott gödrök mélyén csillogott némi víz, az erdészeti úttal párhuzamos mederben pedig sehol nem volt víz, és erre az erdei növényzet sem utalt.

Vashordó várja sorsát egy mesterségesen vájt gödörben

A sziget északi részén ásott gödröket (kavicsbányák maradványai?) a már említett vaddisznócsordák próbálják betemetni, de az embermagasságú mélyedések visszatúrása valószínűleg sok időbe fog telni. Találni errefelé romvárra emlékeztető kőkupacokat, helyenként ismeretlen funkciójú facölöpök állnak ki az avarból, máshol rozsdás vasak küzdenek az enyészettel a sarjerdőben. Markáns egykori mederformákat ezen a részen hiába is keresnénk.

Gombák 1.

Gombák 2.

Moha-frizura

Ahogy haladunk délre a sokszor áthatolhatatlan, fiatal erdőben úgy válik a sziget magja egyre természetesebbé. Így decemberben a csalán már nem ellenfél, de a tarka avar alatt megbúvó szeder még képes meglepetésekre, sőt a nedves idő kifejezetten kedvező életfeltételeket biztosít a korhadékfákon tenyésző gombáknak és moháknak.

Ennyi maradt az 1866 után eltűnt sziget mellékágából

A kidőlt fákon tenyésző gombák mögött lassan feltárulnak széles, hosszanti mélyedések. Ezeket vastagon borítja az avar, de a növényzet tekintetében nincs változás a pár méterrel magasabb környező térszínek között. Nem találni itt vizenyős mélyedéseket, vaddisznódagonyákat, nádat, sást, sőt a jellemző nőszirmokat sem. Ívesen kanyarodik a Kis-Duna felé, de a déli részen nem ilyen egyértelmű a helyzet, ugyanis létezett itt egy kisebb sziget is, és az azzal jár, hogy több párhuzamos mélyedés fut egymás mellett. Ez a rendszert egy töltés szakítja meg, ami a Nagy-sziget erdészeti útjától vezet a part felé, elzárva az amúgy is kiszáradt régi ágakat.

Zsilip az erdőben.

Közvetlenül a töltéstől északra, a parton áll egy zsilip, amely régebben biztosíthatta a Kis-sziget mellékágrendszerének vízutánpótlását, de az állapota alapján már régen nem tölti be ezt a funkciót. A zsilipkapu tárva nyitva áll, de a mögötte lévő területek magassága miatt valószínűleg csak a nagyobb árvizek idején képes a Duna vize átjutni rajta. Dunaújvárosnál mért 177 centiméteres vízállásnál még több méter hiányzott ehhez. Építési ideje a töltésnek és a zsilipnek ismeretlen, talán ha újabb légifotók bukkannak fel a fentről.hu honlapon könnyebb lesz az építés idejét meghatározni.  

Az érthetetlen módon eltűnt Rácalmási Kis-sziget

Az áldozat meghalt még mielőtt megölték volna - írná a skandináv krimiíró, ha a Rácalmási Kis-sziget egy személy lenne. Halálának oka nem ismert, de legalább két tényező azt mutatja, hogy az túl korán történt, nem sokkal a folyószabályozás előtt. 

1. kép A Rácalmási Kis-sziget 1856-ban. (forrás)

Az elhalálozás talán túl erős kifejezés, a Rácalmási Kis-sziget a mai napig megvan, hozzáforrt a Nagy-szigethez. Eredetileg a Rácalmási-Duna-ágban feküdt (1586-1584 fkm), a löszös magaspart és a Nagy-sziget között. Déli csücskénél volt egy kisebb, névtelen sziget-szomszédja (ami érdekes módon néhány évvel túlélte). Kiterjedése észak-déli irányban meghaladta az egy kilométert, azaz a "kis" jelző csakis a szomszédja viszonylatában értendő. Egykori mellékágának vonalát kirajzolja a szigetre vezető hídtól déli irányba induló erdészeti út, ennek jobb oldalát kísérte hosszan a Rácalmási Kis-sziget. Északi csúcsa éppen a Soroksári-Duna torkolatával egy vonalban volt, míg déli csúcsa valahol a rácalmási Kecskés és Halász köz környékén lehetett. 

A II. katonai felmérés térképén 1858-ban. (forrás)

Régi térképeket böngészve a Rácalmási-mellékág kisebb szigetei hol feltűnnek, hol pedig hiányoznak. Nem rajzolták rá az első katonai felmérésre (1783), de a Duna-mappáción már szerepel. Ennek oka vélhetően a pontatlan ábrázolás volt, és nem az, hogy ez a sziget csak a XIX. század elején alakult ki a mellékágban. Feltűnik a Rauchmüller térképen (1834), Pasetti Duna-térképén (1.kép), két évre rá, a második katonai felmérésen, (lásd fenti kép), és végül egy 1866-os helyszínrajzon. Ez utóbbi az utolsó térkép, melyen a jelen ismeretek szerint megtalálható. Alig másfél évtized múlva már nem jelölik őket az egyaránt 1880-ban készült kataszteri térképen, és a harmadik katonai felmérésen sem.

Az utolsó térkép, ahol a kis sziget szerepel. 1866. (forrás)

Egy hasonló mellékági sziget feliszapolódása nem lenne túl nagy hír a dunai szigetek blogon sem, azonban van olyan két tényező, ami nemhogy nem magyarázza meg az eltűnését, hanem egyenesen megkérdőjelezi azt.  

• 1872-ben jelentősen megnőtt a Duna vízhozama Rácalmásnál. Ebben az évben zárták le a Soroksári-Dunát Gubacsnál. Az ág vízhozama szinte teljes egészében a Budafoki-ágba került, közel egyharmadával megnövelve a vízhozamát. Igaz, hogy a kisebbik Rácalmási-sziget már a torkolat alatt volt, de a mellékága még a Budafoki-Dunaágból ágazott ki. A megemelkedő vízszint elméletileg meghosszabbította volna a sziget létezését, a mellékág vízszintjének megemelkedése által. De nem ezt történt.
• Rácalmáson a folyószabályozás csak 1883/1884-ben kezdődött meg, a sziget eltűnése után. Rácalmásnál a Duna rendkívül széles volt a folyószabályozás előtt. A 840-860 méter széles medret párhuzamművekkel és kőszórásokkal 480 méter szélességre szűkítették. Ezek koronaszintje a Duna 0 szintje felett két méterrel volt. A mederszűkítés mellett 100 méter széles vezérárkot kotortak, hogy a Soroksári-Duna vize le tudjon folyni, de a szabályozás nem érintette a mellékágat. A párhuzamműben hagyott rés hagyott elég helyet a vízáramlásnak, és keresztgát sem épült rajta. Híd igen, de csak 1945 után.

A III. katonai felmérésen, 1880. (mapire.eu)

Szigetek felszámolódhatnak természetes és mesterséges úton is, elmosódással, feliszapolódással, sőt elkotrással is. Mindkettő egyaránt lehet hosszabb és rövidebb folyamat. Mivel a Rácalmási Kis-sziget, nem sokkal, de már a folyószabályozás előtt eltűnt, feltételezhető, hogy—egy térképekről meghatározhatatlan—természetes folyamatról lehet szó, amely végül a mellékág feliszapolódását eredményezte. Ami szembe ment mindazzal, ami a Dunán történt beavatkozásokból következne. Az 1881-es kataszteri térképen a birtokhatárok egy ideig tovább őrizték a régi sziget alakját, a tulajdonosa 1880 körül a helyi birtokos Jankovich Béla volt. Később egy kavicsbányát mélyítettek az északi részébe, ezt valamint a mellékág felszínformáit talán még megtalálni a nagyszigethez forrt ártéri erdőben.

Továbbolvasáshoz:

Haldokló gyümölcsösök szigete Rácalmáson (2015)

Élet a Rácalmási-szigeten (2020)

A rácalmási Nagy-sziget környezettörténete és geofizikai vizsgálata (2022)

Lenullázott Tízfás-sziget

Helyi hírek szerint 2021 januárjában Rácalmáson, a mellékágban található Tízfás-szigeten a katasztrófavédelem tarvágást végzett. Az indok meghökkentő, legalábbis hasonlóról még sohasem hallottam. Mivel elsőre nem volt világos milyen okok álltak a tarvágás mögött rövid nyomozás után kiderült, hogy az eredeti hír nem igaz. Az olvasók által készített képek alapján úgy-ahogy sikerült rekonstruálni a sziget utolsó egy évét.

A Tízfás-sziget 2021. január 23-án (Fotó: Csepreghy Gábor)

Néhány napja érkezett a hír, hogy a helyiek felháborodottan vették észre, hogy a Dunai Szigetek blog által 2015-ben "Tízfás"-nak keresztelt szigeten egy darab fa sem maradt. Elöljáróban fontos megemlíteni, hogy a Rácalmási-sziget, valamint a mellékág természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. A beavatkozás jól megfigyelhető a fenti képeken, amely a szó legszorosabb értelmében lenullázta a szigetet. Az első hírek arról szóltak, hogy a nem a katasztrófavédelem kezdte a favágást, hanem egy beköltöző hódcsalád. Ezek a hódok téli szokásukhoz híven elkezdték megrágni a fákat, és december utolsó hetében 2-3 fát a vízbe döntöttek, hogy lerághassák az ágak zsenge végeit. Várható volt, hogy a többi is hamarosan sorra kerül. Mivel a rácalmási kikötő pontonja nagyon közel van a szigethez (lásd a fenti képen), ezért vélhetően bejelentés után a katasztrófavédelem veszélyesnek ítélte meg a helyzetet, és kivágták a maradék fákat.

A Tízfás-sziget 2020. március végén (Fotó: Holczer Tibor)

Néhány nap utánajárás után azonban kiderült, hogy nem így történt. A katasztrófavédelem utoljára egy éve, 2020 januárjában vágott fát a szigeten, mert a nyugat felé dőlő fák veszélyeztették a kikötőt. Helyi hírek szerint azonban a mederben hagyták a kidőlt fákat. 2020. márciusában még hat fa állt a szigeten. A hódok ezután érkeztek és kezdték megcsócsálni a kelet, azaz a kikötővel ellentétes irányba hajló fákat. 2020. decemberében már jól látható volt a rágás, majd januárban megérkeztek a hírek a kopasz szigetről. Telefonos és írásbeli érdeklődésünkre a Fejér megyei katasztrófavédelem közölte, hogy ők 2021. januárjában semmilyen munkát nem végeztek a szigeten. Hogy ki volt a favágó, nem derült ki. Mint ahogy az sem, mennyi fa kidöntését írhatjuk a hódok és mennyit az ember rovására.  Az biztos, hogy az uszadék, a főágból érkező szemét és a mellékág mentén vízbe dőlő fák komolyan veszélyeztették az emberi létesítményeket a Rácalmási-ág partján. Ezt azonban a Tízfás-sziget lenullázása aligha oldotta meg. A főágból továbbra is érkezik majd az uszadék és a hódok gond nélkül kidönthetik a parton álló fákat ezentúl is. 

Nagyjából ennyi a történet.

Ha már úgyis szóba került a Tízfás-sziget, tekintsük át röviden a történetét is, hiszen a nyomozás során a sziget keletkezéséről is kerültek elő új információk! 

A Tízfás-sziget 2015. január 3-án

Mivel a sziget története valóban nem túl hosszú, a keletkezése azonban ugyanolyan meghökkentő, mint ez a mostani tarvágás rajta. Elég valószínű ugyanis, hogy a Tízfás-sziget keletkezése az emberi hanyagságnak köszönhető. 

Szerencsésnek is mondhatnánk a Rácalmási-szigetet, ugyanis a folyószabályozás során a mellékágát nem zárták le. Egy fahíd vezetett át az északi csúcsára, ahol a birtokosok átkelhettek a földjeikre, vagy a gyümölcsöskertekbe. 1990-ben az erdészet egy újabb hidat épített a régitől délre, de ez részben mederfeltöltésen készült, ami szűk áteresztőképességével jelentősen hozzájárult a mellékág feliszapolódásához. 1996-ban a Rácalmási önkormányzat az északi, régi hidat elbontotta, az új erdészeti hidat pedig átalakította, annak érdekében, hogy a víz akadálytalanabbul áramolhasson. A zátonyok azonban ott maradtak a mederben a híd felett és alatt (lásd alábbi légifotó). A déli híd átépítésével párhuzamosan megindult a Rácalmási-ág mederkotrása is a zátonyok eltávolítása érdekében. Ez azonban felemás eredménnyel zárult, ismeretlen okból néhány helyen kupacokban ottmaradt a mederben a kitermelt anyag. Ezen a néhány négyzetméteres zátonyon pedig szinte azonnal szárba szökkent az élet. Hogyan? Valószínűleg úgy, hogy a zátonyon fennakadó uszadékfa meggyökerezett. Fűzfáknál létező jelenség, hogy a lerágott, letört ág gyökeret ereszt, amint talajt ér. Valahogy így születhetett meg a Tízfás-sziget 1996-ban.

A legdélebbi zátony helyén keletkezett a rácalmási Tízfás-sziget (fentrol.hu 1990.)

Később volt még egy kotrás az ágban. Ekkor a sziget melletti kikötő megközelíthetőségét biztosították, de a Tízfást nem érintette a beavatkozás. Azóta a sziget északi, felső csúcsa folyamatosan mosódott el, miközben déli irányban növekedett. A kavicspad ma is ott húzódik nem messze a rácalmási kikötőtől. Várhatóan a kivágott fák tavasszal új sarjakat növesztenek, és talán a sűrű sarjak már kevésbé veszélyeztetik majd a létesítményt. Hosszú távon azonban lehet számítani arra, hogy egy következő kotrás már nem kegyelmez a "Tízfás"-szigetnek.

Korábbi cikkeink a 2019-es év dunai szigetéről:

• Élet a Rácalmási-szigeten
• Haldokló gyümölcsösök szigete Rácalmáson

Élet a Rácalmási-szigeten

2019-ben a Rácalmási Nagy-szigetet választották olvasóink az év dunai szigetének. A megtisztelő díjjal nem járt semmiféle jutalom vagy pénzeső. Ennek ellenére a helyiek olyannyira megürültek a címnek, hogy 2020 elején a helyi lapban öt részes cikksorozatot jelentettek meg a szigetről. Ebből az öt cikkből készült az alábbi írás, mely bemutatja a Rácalmási-sziget gazda(g)ságát.

Írta: Németh Miklósné

Üdvözlet Rácalmásról (forrás)

A folyók mentén élők a vízzel való együttélés rendszerét évszázadok alatt alakították ki. A víz és az ártér hasznát az ember a maga javára fordította. Halászott, aratta a nádat, gyékényt, vesszőt, gyűjtötte a gyümölcsöket, gyógynövényeket. Az erdőkben kitermelt fa adta a fűtő- és építőanyagot, a szerszám és kerítésfát, a bútorok anyagát. A tölgyesekben sertést hizlalt, a réteket kaszálta, a nagyobb területeken szarvasmarhát, bivalyt legeltetett, az ártér legmagasabb pontjára kaptárakat telepített. A középkortól a vízrendezések időszakáig a magyar gyümölcskultúra fő területe az ártér volt. A régi hagyományos gyümölcsfajták, mint a pogácsaalma, borízű alma, szentiványi édesalma, árpaérő körte, Kálmán körte, téli körte, szentmihályi körte, papkörte, cigánymeggy, igen ellenállóak és bő termésűek voltak. 

Így volt ez Rácalmáson is. A szigetben az erdők, rétek mellett rendkívüli fajta gazdagsággal gyümölcsösök ontották a termést. Tudjuk, hogy az 1740-es években a földesúr, Jankovich Miklós huszonnégy jobbágyának volt szilváskertje a szigeten. Az ártérben található vad fajtákat oltották be az eredeti helyükön nemes vesszőkkel, így kis gyümölcsös ligetek alakultak ki keveredve az erdővel. Később a tehetősebb birtokosok nagyobb, összefüggő gyümölcsösöket telepítettek a sziget északi, magasabban fekvő részén. Az ártéri gyümölcsfajták jól tűrték az árvizeket, gyümölcseik zamatosak voltak. 

Nagypapám mesélte, hogy olyan jó ízű, illatos szilvájuk volt, hogy a kereskedő, aki külföldre szállította, minden esztendőben megjelent, és személyesen felügyelte a szüretet. A gyümölcsöt a kocsányánál fogva finom selyempapírba csomagolva, egyenként helyezték el a ládákban. A sziget hatvanféle almájából, számtalan körte féléjéből és szilvájából a gyermekkoromban még lehetett néhánnyal találkozni, mert az ügyes kertészek, mint a Szabados bácsi, a szigetről hozták a szemzéshez az oltóanyagot.

Komp szekérrel

Az utakat nagyon szépen karban tartották. Az erdőgondozás, a gyümölcsök és szántóföldi növények termesztése sok embernek nyújtott megélhetést. A zátonyokon szarvasmarhákat, bivalyokat tenyésztettek, mert a párás mikroklímán a száraz nyarakon is dús zöld volt rét, melyet rendszeresen kaszáltak. Fűzfavesszőt is termesztettek kosár- és bútorfonáshoz. A Margit-zátonyon kertészet volt, melyet a Sirmer család művelt. Később a tisztások, rétek is eltűntek a szigetről a legeltető állattartás megszűnte miatt. A sziget északi részén teniszpálya terült el, vadászatokat szerveztek, és itt táboroztak a vízi cserkészek. Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművészünk is nosztalgiával emlékezett a rácalmási táborozásra.

A Bay „Fészek”

Az 1930-as népszámlálás szerint a sziget húsz tulajdonos birtokában volt. A szigeten a tulajdonosoknak, illetve az alkalmazottaiknak (pl. erdőkerülő) a házai álltak. A Bay család gyönyörű, oszlopokon álló nyaralót építtetett, melyet Fészeknek neveztek. Az öreg „méltóságos” sok időt töltött itt. A vizet a Dunából hordták, és egy kivájt mészkövön szűrték át. A teraszon szúnyoghálóval bevont fülkében pipázgatott az idős úr. 

A mai szennyvíztisztítóval szemközti parton volt az Érdi depó (lerakat), ahonnan a kivágott fát Érdre szállították a gyufagyárba. A tisztítómű az egykori „kanászjárás” területén épült. Itt töltötte a konda a napot. Reggel a kanász kürtjének hangjára a gazdák kiengedték a disznókat, estefelé aztán visszahajtotta a kondát, és a malacok teli hassal, boldogan röfögve kanyarodtak be a számukra nyitva hagyott kapukon.

Kovács György: Erdészház (1987 olaj 50x70 cm)

1950-ben államosították a szigetet, a tulajdonosokat kitiltották, a gyümölcsfákat kivágták. Ez vandalizmus ráadásul teljesen érthetetlen annak ismeretében, hogy arra hivatkozva történt az államosítás, hogy egybefüggő nagy gyümölcsösnek tekintették a szigetet. Ami nem volt igaz, hisz az erdő váltakozott a gyümölcsösökkel és szántókkal. Az egyes családok tulajdonában lévő területek pedig nem érték el azt a nagyságot, amelyre az államosítás vonatkozott. Nem csoda, hogy semmilyen hivatalos iratot nem kaptak a tulajdonosok ezzel kapcsolatban. Az államosítást követően a legeltetés és kaszálás megszűnésével eltűntek a szigetről az ártéri rétek. Továbbra is virul viszont a gyeptársulásokra jellemző fekete nadálytő, vérehulló fecskefű. A területet a pálhalmi büntetés-végrehajtási intézet kapta meg, de nem tudtak mit kezdeni vele. Átadták a baromfi telepnek, amely ólakat építtetett és libákat tenyésztett rajta. Emlékezetes esemény volt, amikor a közelgő árvíz elől a fahídon terelték ki a libák seregét. A több évtizedes libatartás szinte mindent kiégetett, és az ólak helyén gyomtársulások alakultak ki (csalán, bürök). Később a hídtól délre eső területet az erdőgazdaságé lett.

A libatelep az 1965-ös árvízben

A Kis-Dunán csónakkal, komppal lehetett átjutni. Az alsó kompjárás a faluvégen, a Sörös-patak alatt volt, a felső a mai hídtól kicsit délebbre a komp házzal együtt. Az első hidat az orosz katonák építették a nagypapám féltőn óvott szigeti akácfáiból egy hadgyakorlaton. (Az oroszok minden nyáron itt gyakorlatoztak a tankokkal, a szigetben álltak a sátraik). A község kérésére nem bontották el a hidat, de azt a mindenkori árvizek rendszeresen megrongálták. Kicsit északabbra volt a mai hídnál, nagy víznél nem volt egyszerű átjutni a pillérei között. Egyszer a szemünk láttára úszott a Dunán lefelé, a falu végén sikerült kikötni a fákhoz. A rendszerváltás után az erdőgazdaság épített egy hidat, amely inkább gát volt, egy keskeny áteresszel. Balesetveszélyes volt a nagy sodrás miatt, és hozzájárult a Kis-Duna eliszapolódásához. A jelenlegi hidat a rácalmási önkormányzat építtette 1996-ban. 

Fahíd az 1960-as években

A rácalmási Nagysziget és a hozzátartozó szigetvilág az 1996 óta természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakmai felügyelete alá tartozik. Sajnos a védetté nyilvánítás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az erdőgazdaság üzleti érdeke rendszeresen felülírja természetvédelmi szempontokat. A közelmúltig három tulajdonos osztozott a szigeten. A tanösvény a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Nemzeti Földalap területén vezet, ez utóbbi magántulajdonosoknak értékesítette a földjét.

Azt tapasztaljuk, hogy míg a sziget látogatottsága egyre nő, hétvégenként 30-40 autó parkol a híd környékén, a tanösvény útjainak, építményinek állapota egyre romlik, rendbetételük jelentős összeget igényelne.

Az írás a Rácalmás újságban a szigetről megjelent öt cikk alapján készült. 

Haldokló gyümölcsösök szigete Rácalmáson

Hatalmas változásokon ment keresztül a rácalmási Nagy-sziget északi csúcsa az elmúlt évszázadban. Változott a táj, változott a hasznosítás, változott a sziget kiterjedése és az ide látogatók száma is. Utóbbi összefüggésben van az itt kialakított tanösvénnyel, mely tablókból megismerhetjük a Rácalmási-szigeten lezajlott folyamatokat a honfoglalástól napjainkig.

Át a szigetre

Rácalmás a Duna jobb partján fekszik, Dunaújváros és Kulcs között éppen a Soroksári-Duna tassi zsilipjével átellenben. A település 40-50 méter magas, a Dunára meredeken leszakadó löszdombokon épült. Alatta terül el közvetlenül az ártér, a Rácalmási-Duna és azon túl a sziget, mely ilyenkor januárban is vonzó úticél lehet. Miért? Elsősorban a tanösvény miatt, mely a sziget északi hatodát járja be keresztül kasul, de a bátrabbak nagyobb felfedezőútra is indulhatnak a déli csúcs sziget-zátony-holtág labirintusába. Hosszú túrára kell felkészülni, hiszen a sziget meglehetősen terjedelmes; hossza 4,5 kilométer, legnagyobb szélessége 1 és egy negyed kilométer. Nem volt ez mindig így, a folyószabályozások hizlalták fel ekkorára, csakúgy mint oly sok más dunai szigetet. A beavatkozások előtt még "csupán" 3,6 kilométer volt legnagyobb észak-déli, és valamivel kevesebb mint 1 kilométer a kelet-nyugati kiterjedése. Szerencsére a sziget élő, azaz a mellékágban még a januári kisvíz idején is vígan csobogott a víz a rajta átívelő híd alatt. Január 3-án szombaton délben, látogatásunk idején Dunaújvárosban 19 centiméteres vízállást mértek, amely alig 73 centiméterrel haladta meg a valaha mért legalacsonyabb szintet. 

A "Tízfás"-sziget

A rácalmási mellékág egy érdekessége ez a "Tízfás"-sziget. Leginkább egy kotrásból itmaradt zátonynak tűnik, mindenesetre érdekes színfoltja a rácalmási Duna-partnak. Kissé hasonlít a Luppa-sziget melletti Egyfáshoz. Itt található a hajókikötő és egy kis forrás, ahol még januárban is sorban álltak a helyiek kannáikkal, éppen úgy, mint Zebegényben a Malom-völgyi-patak medrében. A parti sétány itt egy észak felé kiszélesedő ártéren halad a szigeti híd felé, ez a terület egykor bizonyára Duna-meder lehetett, de most már a löszfal itt távolabb fut a folyótól. 

Zátonyok a Rácalmási-Dunán kisvíz idején

A híd lábain felhalmozódó faágak, a folyóból előbukkanó zátonyok mintái kísérnek be minket a szigetre, ahol ártéri erdőben megbúvó diófák fogadnak. Ezek az egykori gyümölcsösök maradványai, melyek a tanösvény fogadóházánál állnak viharvert törzsükkel. Egy letűnt kor emlékei ők, és jobbára már csak a tanösvény első tábláján és annak környékén fordulnak elő. 

Az ártéri gazdálkodás egyik legjövedelmezőbb ágazata volt a gyümölcstermesztés. Az ártéri fajok ugyan apró gyümölcsöket teremtek, de ezek kifejezetten ízletesek voltak, a fák pedig ellenálltak a huzamosabb vízborításnak. Alkalmatlanok voltak a nagyüzemi termesztésre, ezért a XX. században gyakorlatilag eltűntek. Visszaemlékezések szerint a Rácalmási-szigeten több, mint 60 fajta termett, főleg alma, de volt itt körte, besztercei szilva és dió is. 

Még álló gyümölcsös

Nem véletlenül kapta tehát a nevét Rácalmás. Az egykor itt élt szerbek nevét ugyanúgy megőrizte ez a név, mint az eltűnt ártéri gyümölcsösök emlékét. A szigeti almafajok különleges nevűek voltak, zöldségesnél hiába keresnénk már ezeket, talán néhány génbankban maradt még belőlük mutatóba; Nyári fontos, Téli piros pogácsa, Téli arany parmen, Bőralma. Az ártéri gyümölcstermesztésnek három periódusa volt.

1. Az ártéren maguktól növő fajták szüretelése volt a kezdet, később
2. Az ártéri fajokat nemes vesszőkkel oltják be, majd
3. A tehetősebb földbirtokosok nemes facsemetéket telepítenek.

A sziget északi csúcsán, az árvíztől legjobban óvott térszínen ligeteket alkotó gyümölcsösök egészen a második világháború végéig látták el a lakosságot gyümölccsel. Akkor az országos trendekhez igazodva államosították az egész szigetet és egy új korszak köszöntött be, a szocialista baromfitelepek kora.

Pusztuló gyümölcsös

Kacsahápogás és libagágogástól volt hangos a Rácalmási mellékág mindkét partja az '50-es évek elejétől 1986-ig. Eleinte beleengedték a baromfikat a Dunába, később könnyűszerkezetes épületeket emeltek nekik, ahol az egykori gyümölcsös fái már csak olcsó tápot és némi árnyékot nyújtottak a madaraknak. A '60-as évek végére a libatartás lett a fő profil, a telep fénykorában 15000 liba gágogott a parton és 15-20000 a szigeten. Kétféle liba volt, egyiket a tolláért, másikat a májáért tartották. Nemzetközi hírneve volt ennek a vállalatnak, azonban a dunai árvizek, a helyiek és a környezetvédelmi hatóság végül sikeresen megszüntették a telepet. Az árvizek miatt gyakran ki kellett telepíteni a libákat a partra, a helyiek utálták a bűzt és a gágogást, a hatóság pedig a szennyvízért bírságolt. E három tényező miatt a vállalatot 1986-ban végleg bezárták, létesítményeit a helyiek hordták szét, a maradványokat a sziget védetté nyilvánításakor dózerolták el. A szigeten barangolva azonban még lépten-nyomon kidőlt betonoszlopokba botolhatunk. Az ólak nyomait már csak régi fényképek és térképek őrzik. Szennyvízterhelést az 1997-es mérések már nem mutatták ki. 

Madáritató a madárlesről a sziget régi északi csúcsán

Tanösvényünk össze-vissza kanyarog a sziget északi csúcsán, néha azonban hiába kutatunk egyes állomások után, vagy az árvíz vagy a kidőlő fák eltüntették ezeket. Ahol az ösvény egykori Duna-medret ível át a part mentén keletkezett zátonyokra ott pallóhídon kelhetünk át. Nagyvíz idején ezek a szakaszok persze járhatatlanok. Két helyen madárvártára kapaszkodhatunk fel, az egyik lábán (nem hivatalos!) vízmérce tanulmányozható, ahol a közelmúlt nagyobb vízállásait jelölték be. 

Tanösvény egykori Duna-meder fölött

Mivel a szigeten a védettség ellenére erdőművelés zajlik egyes helyeken tarvágáson keresztül vezet az ösvény. Ez egyfelől jó a szigetnek, melyről fokozatosan eltávolítják az idegenhonos fajokat. Egyszóval lassan eltűnik a zöldjuhar, jó lenne ha követné a nádasok helyét elfoglaló kanadai aranyvessző és lassan visszatérhetnek a magasártéri fajok. 

Szerencsére a számunkra legérdekesebb állomás a tanösvényen még megvan. A 8. számú a sziget fejlődését mutatja be alapos részletességgel. 

A Rácalmási-sziget, 1930-ban

Már a Ráckevei-Dunaág 1872-as lezárása is befolyással volt a Rácalmási-sziget fejlődésére, hiszen a Duna vizeinek 1/3-át szállító ág megszűnése miatt ez a vízmennyiség átkerült a főágba. A megemelkedett vízszint azonban nem oldotta meg a rácalmási meglehetősen rossz gázló állapotát. A Ráckevei-Duna torkolata felett 700-730, alatta 840-860 méter széles folyó meglehetősen sekély volt, ahol a hajók gyakran elakadtak. Ekkor még megvolt a Csehi-sziget és a Margit-zátony a főágban. A folyószabályozás 1884-85-ben ért el a településig. A sziget domború oldalán sarkantyúkat és párhuzamműveket létesítettek, hogy a víztömeget egy egységes 470-480 méter széles új csatornába tereljék. A parti létesítmények mellett még egy vezérárkot is ki kellett kotorni. A Kulcs alatt épült párhuzammű leszűkítette a mellékág medrét, ahol a Ráckevei Kis-sziget a Nagy-szigethez forrt. 

A sarkantyúk és párhuzamművek mintegy üledékcsapdaként kedvező teret nyújtottak a zátonyképződésnek. Szépen sorban, északról dél felé haladva az ötvenes években kialakult a Rezutsek (Rezicsek)-zátony, a Margit-zátony, a Molnár-zátony, a Gyurka-zátony majd a Bay-zátony és a Perecsenyi-sziget. A füzér egészen Dunaújvárosig tart. Ezek egyszerű homokpadokként kezdték, majd lassan beerdősültek és már nagyon nehéz elválasztani őket a Rácalmási-szigettől.

A Rácalmási-sziget fejlődése 1950-1990

Az északi részen már a mellékágak sincsenek meg, csak feltöltődött, lágyszárúakkal benőtt medrek, de délen bonyolult folyóágrendszer alakult ki, nemegyszer limányokat alkotva, ahol a víz éppen az ellenkező irányba folyik, mint kellene. Ezek a részek is fokozatosan töltődnek, a keresztgátak tekintélyes mennyiségű hordalékot és uszadékfát fognak meg. Ezen kívül irdatlan mennyiségű szemetet, a szemfüles kiránduló még injekciós tűket is találhat.
A "felhizlalt" Rácalmási-sziget 1996 óta védett, területe 382 hektár. Mivel a Rácalmási-Dunában biztosított a vízutánpótlás, valódi szigetről beszélhetünk és mint ilyen valódi ritkaság Magyarországon!