Végre kipucolták az Eötvös-kápolnát!

Tavaly fogalmazódott meg az ötlet egy Ercsiben tett kirándulás után, hogy ki kellene takarítani a Duna fölé magasodó Eötvös-kápolnát és annak kertjét. Az épület állapota elkeserítő volt és a kertben áthatolhatatlan bozót nőtt az évek során. A gazzal, bokrokkal, fákkal benőtt területen alig volt egy ösvény, amelyen nagy nehezen be lehetett menni az obeliszkhez. Az egykori kert kiterjedését és elhelyezkedését fel sem lehetett ismerni. Éppen ezért az előző kirándulás első évfordulóján kilenc lelkes ember felkerekedett, hogy kipucolja a dzsungelt a miniszter sírkertjéből.

A tavalyi látvány alapján kiszámoltam milyen szerszámok kellenek a gerillakertész-akcióhoz. Ásó, lapát, ágvágó, motoros fűkasza, metszőolló, seprű, gereblye, vasvilla, talicska, kapa, fejsze, fűrész és más kisebb eszközök. Mindenki hozta amit otthon talált. És került még egy platós autó is, mellyel mindezt a helyszínre lehet szállítani. Utóbbiért köszönet Andrásnak!

Mivel autóval megközelíthetetlen így ősszel a kápolna talicskába tettük a nehezebb szerszámokat és a 10 liter vizet. Vállra vettük ami nem fért bele, és útnak indultunk a finomító mellett vezető, tócsák alatt elterülő földúton. Az út néha eltűnt a szántóföldön, jobbról pedig tipikus falu és erdőszéli szemétlerakó kísért bennünket. Aztán a távolban megpillantottuk a Dunát szegélyező fasort és leendő munkahelyünket, a benne megbúvó kápolnát.

Úgy terveztük sötétedésig maradunk, de alaposan meg lettünk tréfálva. Miután előzetesen utánajártam milyen munkálatok zajlottak a terepen 2014-ben nem találtam semmit. Utolsó információm júniusi volt, amikor még mindig áldatlan állapotok uralkodtak a kápolna környékén. Ercsibe az ősszel új plébános került, aki két hét szolgálat után még abban sem volt biztos hol található az Eötvös-kápolna, de november közepén megnyugtatott bennünket, hogy a katolikus egyház felől nyugodtan mehetünk takarítani. A facebookon meghirdetett eseményen is csupán a megközelíthetetlen helyszín miatt kaptunk észrevételt.

Arról sajnos nem írt senki, hogy - a kinőtt sarjak mérete alapján - körülbelül 1-2 hónappal ezelőtt már kipucolták a kápolna környékét. Az elfűrészelt fatörzsek talajtól számított magassága alapján feltételezhetően közmunkások serege járhatott erre. A seregre a felhalmozott két ember magasságú és 8-10 méter hosszú gally-piramis utalt. 

Valahogy még most sem tudom megfogalmazni azt az ambivalens érzést, ami egyrészt a hiábavaló szervezés, másfelől az alapos takarítás láttán kerített minket hatalmába. 

Lássuk, hogyan is néz ki 2014 őszén az Eötvös-kápolna Ercsiben:

Az épület állapota nem romlott az elmúlt évben számottevően. A tetőt sürgősen meg kellene csinálni, mert az ilyen tátongó lyukak általában csak nőni szoktak, még ha nem is jön  közbe semmilyen katasztrofális időjárási esemény. A háttérben legalább már látszik az Eötvös-obeliszk, hála a letarolt akácsarj-erdőnek.

Az obeliszk környékére rá sem ismerni. A két oldalt lefutó lépcsősor előbukkant a bozót alól, szintúgy a kápolna dunai oldala. A szép kovácsoltvas kerítést most képzeljük oda (valószínűleg az eredetit már évtizedekkel ezelőtt beolvasztották a közeli Dunaújvárosban). A helyenként kicsorbult és ledőlt kőfal elemei még megvannak, szintúgy a tetőről lehullott palák és tetőlécek. 

Néhány akácfát meghagytak, hogy azért meglegyen a kert-érzés, de ezeken kívül minden fásszárú növényt gyakorlatilag teljesen kiirtottak. Reménykedjünk benne, hogy gyökerestül, különben már most lehet kezdeni az egy év múlva esedékes újabb gerilla-akciót.

A közmunkás-brigád olyannyira alapos volt, hogy egy-két kihúzott fűcsomón kívül semmiféle munkát nem hagytak nekünk, csak ezt a két zsák szemetet. A kisöpört belső térben is maradt két kupac sitt, úgy felkupacolva, mintha bármely pillanatban megérkezhet a konténeres. Az obeliszk mellett majdhogynem ápolt gyep váltotta fel a tüskés kökény, galagonya és tüskétlen som bozótot.

Így hát nem volt más hátra, mint elfogyasztani a magunkkal hozott közösségi kajákat, miközben a bátrabbak lemerészkedtek az obeliszk alatti Mária kegyhelyhez, ahol ugyancsak észrevehetően javult a tájkép. Az üresen álló félkör alaprajzú, növényzettel benőtt tetejű építménybe valaki nemrég frissen vágott virágot vitt. Most már nem kell megküzdeniük az ide látogatóknak a lelógó indákkal és liánokkal. Még a kőből kirakott lépcső is jól járható.

Az előbukkant lépcsősor téglái sok helyen kifagytak. Sajnos a növényzet irtása során sok el is mozdult a helyéről. Más helyen viszont szinte teljes épségben maradt meg a talaj és növényzet alatt. 

A tavaly novemberben részben megtisztított lépcsőn (lásd fentről a második kép) lehet talán a legjobban látni azt a hihetetlen nagy munkát, amit az itt dolgozók végeztek. 

Ugyan dolgavégezetlenül kellett levonulnunk a terepről, de a látvány valamelyest kárpótolt bennünket. Úgy tűnik Ercsi számára mégiscsak jelent valamit báró Eötvös József síremléke! 

Most, hogy legalább a kert már rendben van, nincs más hátra, mint jövőre meghirdetni egy teljes rekonstrukciót a Dunai Szigeteken és reménykedni benne, hogy amikor teljes felszereléssel kiérkezünk már egy teljesen felújított kápolna vár minket! :)

Mindenképpen figyelemmel fogjuk kísérni a kápolna sorsát a továbbiakban is.

A hiábavaló utazás ellenére köszönettel tartozom a lelkes megjelenteknek: Hajninak, Rékának, Zsuzsinak, a két Andrásnak, Lacinak, Balázsnak és Tibinek!

Eltűnő budapesti árvíztáblák

IN ENGLISH

"És lészen ha megkérdezik holnap gyermekeitek   

 mi ez a kő templomotokban,  

 így szóljatok:   

Az utolsó nemzedék is hallja,   

hogy a Duna vize eddig ért."   

Utoljára 1977-ben készült összefoglaló tanulmány Budapest árvíztábláiról. Rajna György "Árvíztáblák Budapesten" c. műve csak két évvel később, 1979-ben jelenhetett meg a Tanulmányok Budapest Múltjából 21. kötetében. A szerző már ekkor kénytelen volt rövid kiegészítést illeszteni a végére, miszerint az eltelt két év alatt két 1838-as, ferencvárosi árvíztábla tűnt el meglévő épületekről, valamint kettőt házzal együtt bontottak le Újpesten. A tanulmány publikálása óta 35 év telt el. Mi lett azóta a gondosan összegyűjtött és dokumentált táblák sorsa? Ennek próbáltam meg utánajárni.  

Egy szép példa az árvíztáblák megmentésére: Ferencváros, Bokréta utca 32.

 

Rajna György tanulmányában dokumentálta a Nagy-Budapest területén található valamennyi árvíztáblát, kezdve a Havas utca 4. szám alatt álló 1732-es legidősebb példánnyal folytatván a sort az 1945. évi egyen-árvíztáblákig, melyekek az Északi Összekötő Vasúti híd felrobbantása miatt képződő jégtorlasz okozott Csillaghegyen és Újpesten. A legfiatalabb tábla 1979-ben készült és az 1965. évi árvíznek állított emléket. A tanulmány legértékesebb része a függelék, ahol valamennyi árvíztábla táblázatba szedve szerepel. Szám szerint 139 darab. Nem csupán a létezők, hanem mindazok az elbontott, eltűnt példányok is, amelyről a szerzőnek tudomása volt. Pontos cím, dátum, felirat, külalak, méter szerepel ebben a táblázatban, sőt helyenként utcaszinttől mért magasság és abszolút (tengerszint felletti) magasság is.

Az összegyűjtött 139 árvíztábla közül 81 készült a fővárost sújtó eddigi legnagyobb árvíz, az 1838 márciusi kapcsán. A budapestiek kollektív emlékezetében is ezek maradtak meg leginkább. Mindenki ismeri azokat a kőbe vésett ujjakat, melyek egy vonalra mutatnak valamilyen gót- cirill- vagy éppen latin betűs felirat mellett, melyek magyar, német, latin vagy éppen szerb nyelven íródtak. Hogy összesen mennyi készült belőlük annak idején szinte lehetetlen megállapítani. A város hatalmas ütemű fejlődése során a táblák eltünedezése már a XIX. században megkezdődött, amikor a földszintes városból a Birodalom második központja lett.

Valószínűleg már az 1838. év során elkezdték kihelyezésüket az újjáépített és megmaradt épületek falaira. Hogy ezek központi utasításra kerültek fel az épületek falára, már nem bizonyítható. Az árvíztáblák eltérő alakja, felirata, szövegezése arra utalhatnak, hogy ezt mindenki magánszorgalomból intézte. Elképzelhető, hogy ez egy korabeli divathullám része volt, mely keresztülsöpört az összes dunamenti településen. A legalacsonyabb árvíztáblák térdmagasságban tanulmányozhatók, pl a nagytétényi 53 cm magasan van, de a VI. ker. Desewffy utcai sem sokkal magasabb. Egy későbbi feltöltés miatt kerülhettek ilyen szintbe, de az biztos, hogy ennél lejjebb már nem volt szokás táblákat kihelyezni. Éppen ezért Pest azon szárazon maradt területei, mint például a Bazilika környéke, a Ferenciek tere és a Szabadság tér környéke nélkülözni kénytelenek az árvíztáblákat. A legmagasabb árvíztábla a Szerb utcai templomon található, ahol a korabeli talajszinttől mért 270cm lemérése sem volt egyszerű feladat.

Az 1838-as árvíztáblák kihelyezése nem zárult le a XIX. század első felével, tudjuk, hogy néhány árvíztábla a XX. században került mai helyére. Ilyen a Műegyetem rakpart falába beépített tábla, amely egészen biztosan másodlagos, hiszen a kopaszi töltés megépítése előtt 1838-ban ott még bőven a Duna hullámzott. Sőt még az új évezredben is volt kőműves, aki elmondhatta magáról, hogy ilyen falazott fel egy újonnan épült házra. Hogy lehetséges ez?

Jó lenne, ha visszakerülne az Óbudai zsinagógára!  (jelenleg Duna Múzeum, Esztergom)

A Dunai Szigetek blogon 2011 óta zajlik a megmaradt budapesti táblák összeírása. Nem csupán az eredeti helyén látható táblákat sikerült dokumentálni, jónéhányra gyűjteményekben, kiállításokban sikerült rábukkanni. Kettő archív fényképre például a Fortepan.hu oldalon bukkantunk rá. A táblák lefényképezése gyakran meglehetősen nehéz volt, a ferencvárosi Kinizsi u. 31. alatti ház belső udvarába például csak 2 év (kb. 8*30 perc várakozás) után sikerült bejutni. Volt jópár kudarcélmény is, főleg a szépen felújított régi épületekben, mint egy Corvin téri vagy egy Mókus utcai ház. Előbbi ma egy hotel hátsó irodája, ahol szépen megtartották az 1876-os árvíz fémtábláját, de a Rajna Györgynél még meglévő 1838-as eltűnt. Utóbbi pedig ma zeneiskola, nagyszerűen felújítva, azonban három (utcafront, kapualj, belső udvar!) nagy reményekkel felkeresett árvíztáblájából egyetlenegy sem maradt fenn. Volt, hogy magyar és volt, hogy német nyelvű misén vettünk részt egy-egy árvíztábla kedvéért és volt, hogy könyörögni kellett a portán, hogy nem lopni jövünk, tényleg csak a Papnövelde utcai árvíztábla érdekelne. Felforgatták a kedvünkért szinte az egész Dohány utcai Zsidó Múzeumot egy Magyar Nemzet cikk miatt, melyben a rabbi sajnos nem tudta, hogy a zsidó nyelvű árvíztábla nem ott, hanem az esztergomi Duna Múzeumban van. Értek minket kellemes meglepetések is, amikor a teljesen átépített Ferencvárosban alig néhány éves épületekre visszaépítették közel eredeti helyére az árvíztáblát. Vajon a többit miért nem sikerült?

Frissítés 2024.10.24.: Dr. Lászlóffy Woldemár A Duna Budapestnél (in. Hidrológiai Közlöny "Budapest kötet 1940.) c. írásában arról ír, hogy a publikáció idején 51 db 1838-as árvíztábláról van tudomása. Tanulmányában négy fényképet közöl, kettőt a Döbrentei u. 15. számú házról és kettőt a Fő utca 41. szám alatti kolostorról, ahol dupla árvíztáblák voltak (1838. és 1775., ill. (1838. és 1876.) A képaláírásban utal dr. Pilászy György árvíztábla-fénykép gyűjteményére, amely Lászlóffy W. egy korábbi cikke szerint (Az 1838-i árvíz és a Duna szabályozása - 1938.) a Vízrajzi Intézet múzeumában található. A Vízrajzi Intézet gyűjteménye részben megsemmisült a háborúban, a maradékot több más gyűjtemény között osztották szét, így a fényképek sorsa ismeretlen, és kisebbfajta csoda lenne, ha valahol felbukkannának. 

A Rajna-féle felmérés óta nem tudni arról, hogy valaki utánanézett volna a megmaradt árvíztáblák sorsának. A Dunai Szigetek blog felmérése sem volt teljes, ugyanis egyelőre kimaradt az olyan gyűjtemények raktárainak átnézése, melyek már nem is biztos, hogy léteznek vagy nem az 1977-es néven futnak. A Kiscelli Múzeumból az a válasz érkezett, hogy vannak náluk árvíztáblák, de a pontos származási helyük és darabszámuk bizonytalan. Felbukkantak kiállított árvíztáblák az esztegomi Duna Múzeumból is, ide valószínűleg a Vízügyi Múzeum örökségeként kerülhettek. Rajna tanulmánya például nem említi az Óbudai Zsinagógán állt, a maga nemében párját ritkító héber nyelvű táblát, szerencsére ez is előkerült. 

Meglévő, elpusztult és múzeumi árvíztáblák száma kerületenként 1977, 2014

Az elmúlt 37 év változásait budapesti kerületekre bontva a fenti táblázatban összesítettem (kiegészítve az 1979-es publikálásig bekövetkezett eltűnésekkel). 1977-ben összesen 81 db 1838-as árvíztábla szerepelt Rajna György tanulmányának mellékletében. Közülük 7-nek ismeretlen a származási helye, ezek már akkoriban is gyűjteményekben voltak. A pontos utca/házszám adatokkal azonosítható 74 közül 41-et (55%) talált eredeti helyén, 27 (36%) elpusztultat dokumentált, de ez utóbbi szám valószínűleg töredéke a kinyomozhatatlan számú, már elpusztult árvíztábláknak. 6 darab olyan tábla volt gyűjteményekben, mely beazonosítható volt földrajzilag. 

A szemfüles olvasó észreveheti, hogy 2014-re egy táblával gyarapodtunk, ez pedig a Rákóczi út 41. épületre kihelyezett tábla volt, mely nem szerepel az 1977-es listán. Azt sajnos nem sikerült kideríteni, hogy egy gyűjteményből került kihelyezésre vagy egy reprodukcióról van szó. Jelen pillanatban 34 budapesti árvíztáblát találhatunk eredeti helyén (45%). Közülük nem mindegyiket egyszerű meglátogatni, sokuk kapualjakban, templomokban, kerengőkön, zárt udvarokon található. Szomorú, hogy számuk 37 év alatt 10%-kal csökkent, 8 darab tűnt el közülük és csupán egy új "keletkezett".

Meglévő (zöld) , gyűjteményben lévő (kék) és az összes ismert elpusztult árvíztábla (piros)

Ha viszont az eredeti állapotnak a Rajna-féle tanulmányban szereplő összes árvíztáblát tekintjük és mindezt térképen ábrázoljuk szépen kirajzolódnak a múlt század városrehabilitáviós munkálatai. A legsúlyosabb károkat itt is, éppen úgy, mint 1838-ban a Ferencváros és Óbuda szenvedte el. Komplett negyedeket tüntettek el a föld színéről városfejlesztés címen. A Krúdy által olyannyira kedvelt kisvárosias Óbuda helyén panelek nőttek ki, de az Árpád hídnak vágott útrendszernek is számos árvíztábla esett áldozatul. Ferencvárosban pedig a háború, 1956 és a városrehabilitáció okozott helyrehozhatatlan károkat. Az Üllői úttól délre megmaradt mindkét árvíztábla alig 10 éves épületre került vissza.  

A legjobb helyzetben az V. kerület van. Itt 10 árvíztábla maradt meg és Rajna Györgynek nincs tudomása korábban eltűntekről. Azonban egészen biztos, hogy itt is többnek kellett lennie, hiszen az Erzsébet híd és a Kossuth Lajos utca kialakítása során sok régi épületet tüntettek el az előző századfordulón.

Általánosságban megállapítható, hogy a templomokban a legnagyobb az esély a fennmaradásra. Egyetlen kivétel volt, az I. kerületi Görög utcai görögkeleti templom volt, a Döbrentei téren, amely a világháborúban megsérült, nem sokkal később lebontották. A legnagyobb veszély pedig a külvárosi földszintes épületeket fenyegette, közülük alig néhány maradt fenn, ilyen például a Salétrom utcai református parókia kapualja.

Árvíztáblák elhelyezkedése és a maximális elöntés Budapest korabeli térképén.

Rajna György máig aktuális gondolataival így zárta tanulmányát:

"Az árvíztáblák az egész Főváros életére kiható, nagy természeti katasztrófákat jelölnek meg és így azok megőrzése az utókor részére elsőrendű kötelességünk. A helyes megoldást a II. Gyorskocsi utca 44. sz. háznál láthatjuk, ahol a modern épület falán az eredeti magasságban helyezték el másodlagosan az ott volt és lebontott ház eredeti árvíztábláját. [...] Sajnos azonban a lebontott házak árvíztábláinak jelentős része eltűnik, vagy azokat összetörik. Rendeletileg kellene szabályozni ezen árvíztáblák védelmét. Jelen tanulmányomhoz csatolt részletes jegyzék alapján kellene felhívni a műemléki és kerületi tanácsi szervek figyelmét a táblák védelmére, azok sérüléseinek kijavítására és amennyiben mód van rá az eredeti árvíztáblát szanálás esetén a régi helyére épülő új épületen megfelelő szövegű utalással az eredeti szintmagasságnak megfelelően elhelyezni, vagy megőrzésre és bemutatásra az illetékes múzeumnak megküldeni."

A Dunai Szigetek blog szeretné elérni, hogy a közgyűjtemények raktáraiban porosodó kibontott árvíztáblák - amennyiben azonosítható származási helyük - geodéziai szintezéssel kerüljenek vissza az ott álló épületekre, hiszen ezek szervesen hozzátartoztak a budapesti utcaképhez! Egy így visszakerülő tábla a lakóközösség, az egész utca és Budapest büszkeségévé válhatna. Jó lenne ha eredeti helyükre kerülhetnének egy senki által sem látogatott múzeumi raktárból.

----xxxx----

E cikk szerves folytatása Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Budapesten c. gyűjteménynek, ahol az itt szóba került táblákat lehet böngészni. A második legszebb gyűjtemény Esztergomban található, itt sokkal kisebb területen koncentrálódnak a táblák.

És köszönet Rajna Györgynek, hogy erőt és fáradságot nem kímélve összeállította 1979-ben megjelent tanulmányát, amely remek kiindulási alap lehet a jövőben e témakörben elmélyedni kívánóknak.

Geomorfológiai megfigyelések az Újfalusi-szigeten, Tamás nádor sírjánál

Zách nembéli Tamás - másodikkként e néven - a Magyar Királyság huszonegyedik nádora az úr 1186. évében elhalálozott. Holttetemét Ercsénynél csatlósai csónakba tették és a révész átkelt vele a hömpölygő folyamon a szemközt lévő Szent Miklós szigetére. A szigeten a kőművesek abbahagyták a kövek faragását, az ácsok is lábukhoz tették nehéz fejszéiket, ahogy a tonzúrás bencés szerzetesek kegyuruk csónakon érkező porhüvelye elé siettek. Az épülő kolostor szentélyében már készen állt a sírbolt, ahová nem sokkal később, latin nyelvű szertartás keretében elhelyezték. Mikor bezárult Tamás nádor fölött a nehéz, faragott márványlap, akkor kezdődött az ercsi monostor évszázadokon átívelő, viszontagságos története.

Monasterium de Erche ordinis Sancti Benedicti situm in insula Loci Secreti (fantáziarajz)

A révész ma is megvan és ugyanolyan kelletlenül indul át a folyón túl rekedt emberek kedvéért. Ercsi mezőváros is ugyanott magasodik a Mezőföld magas löszplatóján, a monostort azonban hiába keresnénk a túlsó parton. Mint ahogy hiába keresnénk a középkorban Ercsihez tartozó Szent Miklós szigetét, helyén több száz éve már az Újfalusi-erdő sötétlik. Hideg szélben kelünk át a folyón és a révészek furcsán néznek az ember után, amikor nem a falu felé indul el, hanem folyásiránnyal szemben, a sarkantyúk felé. 

Aki nem tudja mit és mikor kell keresni egész nap elbolyonghat a parton úgy, hogy végül azzal a gondolattal tér haza, hogy Bél Mátyás és Rómer Flóris bizonyára nagyon elnézett valamit: monostorokat nem szokás folyómederbe építeni. Ide mégis kifejezetten alacsony vízállás idején érdemes ellátogatni. Legjobb, ha az Ínség-szikla is kilátszik.
 

A part errefelé kifejezetten szakadozott, nyilván a két sarkantyú sem véletlenül került ide, velük kívánják a partomlásokat valamelyest fékezni. Közöttük van egy harmadik satnya sarkantyúnak kinéző terület, ahol a parton heverő kövek színe, formája és mérete elérést mutat a partbizosítás később idehordott anyagától. Itt állt volna Tamás nádor bencés monostora?

3 méter hosszú római faltömb a mederben (forrás)

Itt egészen biztosan nem. A parton talált cserépedény és kerámia maradványok között - melyeket már Rómer Flóris is vizsgált - nem találni középkori eredetűeket. Ellenben bőven van bronzkori, sőt akad római kerámia is. Peremük éles, tehát nem lehet szó arról, hogy a folyó távolabbról hordta volna ide őket. De mit keres római kerámia a Csepel-szigeten? A helyzet - úgy néz ki - tovább bonyolódik. 

Rómer Flóris a fent említett lelőhelyen (XIV. és XXII. jegyzőkönyvében) a Duna partján római falmaradványokat ír és rajzol le. A Duna középvízszintje alatt található faltömbök 2,1-2,2 méter szélesek, 14-15 méter hosszan húzódnak, erősen kibillentek és darabokra hullottak. Egyes falszakaszok sosem bukkannak a vízszint fölé, ezeket az Argonauta Búvárrégész csoport szonárral mérte fel 2009 nyarán. Megfigyeléseik szerint a fal szerkezete tipikusan római jegyeket mutat, opus spicatum technikával épülhetett. A vízbe süllyedt faltól pár méterre délre egy másik faldarab látszik félig az iszapba temetve. Ez a körülbelül egy négyzetméteres faldarab egészen más szerkezetet mutat. Faragott, nagy méretű, mállás által legömbölyített kötömbök helyezkednek el egymás mellett vastag habarcsréteggel közöttük. Az egész úgy fest, mintha ez a fal az oldalára dőlt volna. Segédvonalakkal megpróbáltam jobban kiemelni a kövek elhelyezkedését. 

A falak vastagsága, duna-parti helyzete és a falazás technikája alapján valószínűleg egy római kikötőerőd állhatott ezen a ponton, amíg a Duna oldalazó eróziója alá nem mosta és a mederbe nem rogyasztotta. Azt nem tudni, hogy ez mikor következett be az elmúlt 1600 évben.

A római erőd pusztulása után eltelt nyolc évszázad elegendő volt arra, hogy a falak tornyok teljesen összedőljenek, bár feltételezhető, hogy a Tamás nádor által alapított monostor építésekor még a felszínen voltak a római falcsonkok. Talán a nádor maga is ismerte ezeket a romokat, s ezért választotta ki ezt az ármentes, de kellőképpen elszigetelt helyet a bencések, majd saját síremléke számára. Ismerve a római kikötőerődök méretét valószínűleg a helyben rendelkezésre álló építőanyag jelentősen mérsékelte az építkezés költségeit.

A monostor felépülése után Tamás nádor bencései nem maradtak sokáig Ercsi Szent Miklós tiszteletére emelt monostorában, negyed század  múltán (a XIII. század elején) II. András király a cisztercieknek adta. Mintha átok ült volna a helyen: ők sem maradtak sokáig, ismeretlen okokból a heiligenkreutzi apát 1225-ben elűzte őket. 1238-ban IX. Gergely pápa utasította az esztergomi érseket és magyarországi követét, hogy Szent Benedek rendjének ercsi monostorát, amely közvetlenül a Szentszék alá tartozik és amely részére nincs remény, hogy saját rendjéből meg lehessen reformálni, adják a karthauzi rendnek. Négy év múlva pedig jöttek a tatárok és a kolostor elnéptelenedett, de legalábbis olyannyira megfogyatkoztak a szerzetesek, hogy 1253-ban újra a cisztercieké lett, akik helyreállították a megrongálódott, de súlyos kárt nem szenvedett monostort. Utolsó ismert birtokos cseréjére 1485-ben került sor, amikor Mátyás király az ágostonos remetéknek adományozta. Legutoljára egy 1523-as oklevélben említik, majd a monostor 200 évre eltűnik a történelem színpadáról.

 

Az Újfalusi-sziget egy XVIII. sz-i kataszteri térképen (eredeti: újfalusi templomkert)

"...Az Újfalusi-szigeten található két jelentős épület felveti azt a kérdést is, hogy ez a kis sziget miért volt olyan fontos a rómaiaknak, illetve a középkoriaknak? Valószínűleg földrajzi elhelyezkedéséből fakadó indokai lehetnek, de a pontos ok megállapítása kutatásokat igényel." (A Danube Limes Program Régészeti Kutatásai 2008-2011 Között 143. p.)

Egy egyszerű színezett szintvonalas térképpel szertnék hozzájárulni a kutatáshoz. Talán a hozzá fűzött néhány gondolat révén sikerül tisztázni a földrajzi/hidrológiai hátterét e két építkezésnek. A digitalizált szintvonalak alapja két EOTR 10000-es szelvény, a szintvonalakat az Ercsi kolostor magasságáig (kb. 100,6 m) fél méterenként, attól feljebb, a Csepel-szigeten ide vonatkozó részén mért legmagasabb értékig (105 m) méterenként ábrázoltam. E magasság fölött a dunántúli oldalt már nem részleteztem. A választott színskálával próbáltam érzékeltetni az alacsony és magas árterek, valamint az ármentes szintek elkülönítését. Sajnos az ábrázolt szintvonalakat már egy erőteljes antropogén felszínformálás után vették fel, azaz a csepel-szigeti töltés megépülte után, melynek anyagát az ártéri ún. kubikosgödrökből nyerték. Emiatt egy jól kivehető vonalban több szintvonal egymásra csúszott Szigetújfalu nyugati határán.

Az érdi Kakukk-hegytől a Dunát kísérő 40-50 méter magas löszfal Ercsinél, a Rába-patak torkolatánál kezd el távolodni a folyótól, és egy elhagyott Duna-medret kísérve Adonynál érkezik vissza a folyóhoz. Ebben az öblözetben meglehetősen régen lehetett vizet szállító Duna-ág, ugyanis az őrtornyokkal kísért római limes-út egyenesen keresztülvág ezen a jobbparti lapályon. A limes-út Ercsiben elágazik, az egyik út egyenesen halad Százhalombatta (Matrica) erődjéhez, míg egy azzal közel párhuzamos út a löszfal peremén fut egy katonai létesítményhez, mely az Eötvös kápolnától 150-200 méternyire északra állt. Nagyszerű kilátással a Csepel-szigetre és az Újfalusi-szigeten álló római erődre. Ercsiben nincsen tudomásunk hasonló duna-parti római létesítményről.

A Csepel-sziget nyugati oldalán húzódó Duna főmeder jelenlegi állapotából nem szabad következtetni a római és árpád-kori Duna korabeli viszonyaira. Az a sebes folyású széles meder amit most látunk egy 1872-es beavatkozás eredménye, ekkor zárták le a Ráckevei-ágat a Gubacsi töltéssel. Az elzárás következtében korabeli leírások szerint a Budafoki-ág vízszintje 60 cm-t emelkedett. Ezt szem előtt tartva bizonyosak lehetünk benne, hogy a korábbi időszakokban a Duna itt sekélyebb, szélesebb és lassabb folyású volt. Így már mindjárt más megvilágításba kerülnek a mederben található romok.

A szigetújfalusi parton, azaz a Csepel-sziget itt vizsgált részén három morfológiai szint különíthető el. Jelenleg a mértékadó árvízszint ebben a szelvényben (Ercsi vízmérce) 100,36 méter tengerszint felett. Ez alapján méretezik jelenleg az árvízvédelmi töltéseket. Az EOTR szelvények szerint a monostor helye 100,6 méter magasságban helyezkedik el, azaz ármentes területnek számít.

A Csepel-sziget magjait alkotó ármentes térszíneket már nem a víz, sokkal inkább a szél formálja. A Duna medréből kifújt homokból épített buckákat és halmokat a növényzet megkötötte. Árvizek nem fenyegetik, bár az extrém magas vízállások, mint például az 1838-as részben elönthetik. Éppen ezért alkalmas térszínei az emberi megtelepedésnek. Szigetújfalut egy ilyen ármentes "szigeten" alapították, jól megfigyelhető, hogy a többi meleg színekkel jelölt területtől egy széles, elhagyott Duna meder választja el, melyet a terepen járva észre sem lehet már venni, de a domborzatmodellen még szépen kirajzolódik. Egy ilyen ármentes térszínen telepedett meg a bronzkor embere, aztán a római katonák, utánuk a bencések és végül a révészek. Felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kicsiny terület ármentes térszín maradhatott a széles ártér és a Duna szorításában. Három lehetséges és bizonytalan magyarázatot találtam, melyek közül egyik mellett sem kötelezném el magam.

1, A Duna egykori folyóhátának maradványa, melyet az áradások során kiülepedő hordalék emelt fokozatosan ilyen magasságba. Később a folyóvízi erózió ezt a kis részt leszámítva elpusztította az egykori folyóhátat amikor kialakította az Újfalusi-sziget alacsony árterét.

2, Egykori dunai sziget maradványa, mely egyidős lehet a Szigetújfalu alatt magasodó szigetmaggal. (2. b. utóbbiról szakadt le egy mederáthelyeződés során.)

3, Egy hasonló mederáthelyeződés választotta le a dunántúli partról.

 

A Szigetújfalutól keletre világosabb kékkel ábrázolt egykori Duna meder területe jellemzően magas ártér. Ugyan fokozatosan lefűződött a főágról és már a középkorban sem szállított vizet, a legnagyobb árvizek azonban még találnak maguknak itt lefolyást. Egykor fonatos, szigetekkel (sárgával jelölve) tarkított meder lehetett. 1838-ban és 1876-ban is vízzel telt meg, mígnem az árvízvédelmi töltés végképp el nem szigetelte az ártértől. Részben ebbe a térszínbe, részben pedig Szigetújfalu ármentes térszínébe vágódott be egy későbbi korban a Duna. Oldalazó erózióval megbontotta keleti partját, belevágott a korábbi magasártéri mederanyagba és kialakította a meder közepén az Újfalusi-sziget ősét.

Az Újfalusi-sziget nagyrészt az alacsony ártéren helyezkedik el, kisebbik része azonban ármentes terület. A szigetet ma már hiába keresnénk, a XIX. század első felében végleg feliszapolódott, ma már jobbára Újfalusi-erdő néven ismerik. Szemmel láthatóan fiatalabb felszín a magas ártér, a külső erőknek nem állt elegendő idő rendelkezésére, hogy elegyengesse a folyóvízi formakincset. A sziget aszimmetrikus képet mutat, nyugat felől éles peremmel szakad le a Dunára, míg kelet felé észrevehetetlenül laposodik el. Ez utóbbi területről első ránézésre nekem az övzátony-sarlólapos sorozat ugrott be a szintvonalak alapján, elnézve a terület déli részét. Nem látunk határozott mellékági medret. Sőt a térképeken nyomozható legutolsó vizet szállító meder nem is a terület legmélyebb pontján haladt keresztül, hanem a mai töltéssel párhuzamosan haladt Szigetújfalu legnyugatabbi házsora alatt. Az Újfalusi-erdőn keresztülsétálva több ilyen lapos medren kell átkelni.

Az Újfalusi-sziget eltűnésének antropogén okai lehettek, és ezt az okot talán éppen az ercsi római erőd/monostor tövében találjuk meg. Ez pedig nem más, mint a rév. Szigetújfalu benépesülése után ezt a révet már nem csupán a szerzetesek és az oda utazók használták, hanem a falusiak is, azaz megnövekedett a forgalma. A révhez vezető út széles árterületen és mellékágrendszeren haladt keresztül, majd kiérve a Dunát kísérő magasabb folyóhátra északnak fordult és haladt egészen a monostorig. Áradások idején azonban akár heteken át szünetelhetett a közlekedés a két part között. Célszerű volt a révhez vezető utat árvízszint fölé magasítani, ami egyet jelentett az Újfalusi-sziget mellékágának szűkítésével, majd lezárásával. A lezárás pedig feliszapolódást okozott a felette lévő szakaszon, melynek révén hosszú agónia után végleg eltűnt a sziget Újfalu mellől.

1872 után a főágba átkerült a Ráckevei-Duna vízhozama, amely vízszint-emelkedés mellett a partfal erózióját is megnövelte. A mellékelt ábrán jól látszik, hogy az egykori monostor nyugati oldalán 5 méteres leszakadást érzékeltet a 10 szintvonal egybeolvadása. A Duna jelenleg is folyamatosan pusztítja, mossa alá ezt a partszakaszt, emiatt volt szükség két sarkantyú megépítésére. Ez mellesleg a szemközti 20-40 méter magas löszfal irányába szorítja a sodorvonalat, mely a kulcsi tapasztalatok alapján kifejezetten veszélyes. 

A monostor köveiből emelt emlékmű Ercsiben

 

Újra felvéve a monostor történetének fonalát 1737-ben Bél Mátyás tudósít az Ercsi monostoráról Notitia Hungariae novae historico-geographica c. művében. Irigylésre méltó módon nem csupán a fennálló falakat tanulmányozhatta, hanem az ekkor még meglévő boltíveket is. Falain vörös színű figurális festést figyelt meg. A Duna eróziós munkája valószínűleg már korábban, Bél Mátyás látogatása előtt a Dunába omlasztotta a római erődöt, de valamivel feljebb épült monostort nem érte (még) el. A monostor sorsát a török kiűzése után magára találó ország nyersanyagéhsége pecsételte meg. A kolostor végleges pusztulását a szigetújfalusi svábok betelepülésének időpontjára teszik. Borovszky Samu szerint ez 1715 körül lehetett, ekkor már 10 német család élt a faluban. Elképzelhető, hogy már az első telepesek nekiláttak a kolostorrom kőbánya célú hasznosításának, mely később a templom építésekor ölthetett ipari méreteket. Használható köveit kibányászták a többi szanaszét szóródott. Egy részük a római kövekkel összekeveredve hever ma is a parton. A kövek származási helye ugyancsak érdekes kérdéseket vet föl, ezzel egy későbbi bejegyzésben foglalkozunk majd.

A monostor kövei Szigetújfalu házainak alapozásában

 

Az 1770-73 között épült Szent Lénárd templom felújítása közben a falakban megtalálták az ercsi monostroból származó faragott köveket. A kövek származását minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy felületükön megtalálták a Bél Mátyás által is említett vörös figurális festést. Néhány kőtömb megtekinthető a templomban rögtönzött lapidáriumban. Sajnos a monostor területén eddig még nem folyt régészeti feltárás, melyre mindenképpen nagy szükség lenne, amennyiben megvalósul a Magyar Limes Szövetség célja és a magyarországi ripa (= folyami határ, limes=szárazföldi határ) a Világörökség részévé válik.

Kőtár az újfalusi Szent Lénárd templomban. (muemlekem.hu)

Összességében elmondható tehát, hogy mind az őskori, mind az ókori és a középkori ember jó érzékkel választotta megtelepedésének helyszínéül az Újfalusi-sziget legmagasabb pontját. Az már a történelem fintora, hogy ez a telep a révátkelés kivételével nem maradt fenn, a római erőd és a kolostor köveit mint legót építették be az egymást követő korok saját épületeikbe.

A régészek jövőbeli feladata lesz kideríteni, hogy vajon Tamás nádor még mindig a nehéz márványlap alatt fekszik, a lebontott monostor maradványai között, vagy már az ő csontjai is szanaszét dobálva hevernek a Duna omladozó partján?

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Templom falából került elő az ercsi monostor - Műemlékem.hu
• Ercsi monostora - Katolikus Lexikon
• Szigetújfalu: árpád-kori kolostor, vagy római kikötőerőd? - Búvárrégész blog

Még megmenthető lenne az Eötvös kápolna!

Ercsitől északra, egy löszplató Dunára szakadó peremén áll a Batthyány- és Andrássy kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke, Eötvös Loránd fizikus édesapja, az író és jogász vásárosnaményi báró Eötvös József síremléke. Bár a családi sírboltnak egykor otthont adó római katolikus kápolna évről-évre egyre rosszabb állapotban van, még megmenthető lenne!

 
Ercsire érkezve a főutak mentén büszke táblák hirdetik: "báró Eötvös József városa". Aki azonban báró Eötvös József sírjához igyekezne, jobb ha felkészül a legrosszabbra. Két út vezet a kápolnához, az egyik mentén a százhalombattai olajfinomító telepei kísérnek utunkon, a másik út képe egy tipikus külvárosi szeméttelep, egy löszfennsík szélén futó, jobbára beszántott, esős időben csak combközépig érő gumicsizmával járható földút.

Ez az eldugott hely ősidők óta kiemelt szakrális szereppel bírt. A szakralitás pedig ez esetben természetföldrajzi okokra vezethető vissza. A Duna fölött bővízű forrás fakad, köszönhetően a Duna vízszintje felett elvégződő vízzáró agyagrétegeknek. Ezen a ponton, ahol legmélyebben található a vízzáró réteg, bukkan felszínre a löszön átszivárgó csapadékvíz. Őseink pogány tisztelete a források iránt nem tűnt el nyomtalanul, a kereszténység elterjedése után kicsiny Mária-kegyhely épült a forrás fölé, valamikor a XII. század végén. Ez a kápolna alig néhány négyzetméter alapterülettel rendelkezik, a löszfal oldalában található. A török időket valószínűleg átvészelte, az I. katonai felmérés térképein kereszttel jelölik (lásd fent). Egy másik elbeszélés szerint egy helyi jobbágy, Mészáros Lukács hálából gyógyulásáért megfestette Szűz Máriát és Jézust, majd a parti fák egyikére helyezte. Később ez a kép az ercsi templomba került.
 

Ha az Eötvös-kápolna mellől induló lépcsősoron érkezünk ide, szinte lehetetlen felfedezni ezt a kicsiny épületet, annyira benőtték a kúszónövények. Így télen itt-ott előbukkannak az avar alól a vakolatlan téglafalak. Sok helyen olvasni, hogy a régi romos kápolna helyett Ercsi földesurai 1828-ban újat építtettek. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez a kicsiny Mária-kegyhely, vagy az Eötvös-családról elnevezett kápolna épült akkor. Elképzelhető az is, hogy az alsó kápolnát is abban az időben újították fel.

Belsejében már semmi nem emlékeztet az egykori funkciójára. A török uralom megszűnése után helyi legendák szerint megtaláltak egy földbe rejtett Mária szobrot, és azt itt helyezték el a búcsújárók és hajósok örömére. Erről azonban a település plébánosa nem tud. A magára hagyott apró kegyhely azóta pusztul, többé nem indulnak hozzá búcsújárók. Előtte meredek ösvény indul le a Duna partjára, a forráshoz, melyet az 1930-as angyalos vízisport térképen is jelölnek.

A ma is látható romos Eötvös-kápolna 1828-ban épült, 

"...keletelt, egyhajós épület, félköríves szentéllyel. Homlokzatait vízszintesen a lábazat, ill. az egyszerű főpárkány, függőlegesen a tengelyek közötti lizénák tagolják. A homlokzatok vörösesbarnára festettek, a tagozatok fehérek. A nyugati homlokzat középtengelyében lunettás, félköríves záródású bejárati ajtó. felette törtívű oromzat, tetején kovácsoltvas kereszt. A hosszabb homlokzatokon és a szentélyen 2-2 szegmentíves ablak." (forrás: muemlekem.hu)

Építtetője báró Eötvös Ignác, császári és királyi kamarás, magyar királyi udvari alkancellár, titkos tanácsos és főpohárnokmester volt, aki felesége révén lett Ercsin birtokos. Mivel Ercsi birtokosai igen gyakran cserélődtek érdemes áttekinteni, hogyan került végül - de nem végleg - az Eötvös-család birtokába.

Még ki sem űzték a törököt az Evlia Cselebi által is részletesen leírt ercsi palánkvárból, királyi birtokként került a Szapáry-családhoz András által. Az ő fia volt a nevezetes Szapáry Péter, a család szerencséjének megalapozója. Szapáry Péter mint hadifogoly volt az akit az érdi Hamza bég ekéje elé fogatott és szántatott vele. 4 év után megváltotta magát és amikor fordult a szerencse és Hamza bég került az ő fogságába megkegyelmezett neki, aki hálából halálos ágyán felvette a keresztséget. Szapáry Péter (a királyért tett szolgálataiért 1690-ban bárói rangra emeltetett) utódai még három nemzedéken át birtokolták Ercsit, amikor fiágon kihaltak. Az egyetlen leány, Julianna báró Lilien József felesége lett, így Ercsi új földesurat kapott. A német származású báró olajmalmokat, sörgyárat, szeszgyárat, svájci mintájú tehenészetet alapított és minden igyekezetével fejlesztette Ercsi gazdasági életét. Lányukat, Lilien Annát báró Eötvös Ignác vette nőül, így került a család Ercsire. Eötvös József itt töltötte gyermekkorát, akkor még élő nagyapjánál, akiről később apai nagyanyjának, Szepessy Máriának is igen jó véleménye volt: a hazafias asszony szerint "egyetlen német sem ér egy fabatkát és az öreg Lilien báró [...] az egyetlen tisztességes német ember."

 

A frissen elkészült kápolna sírboltjába először az öreg Lilien bárót temették el, 1828-ban. Őt követte lánya - Eötvös József édesanyja - Anna 1858-ban. Ekkor már Ercsi nem volt az Eötvös-család birtokában, anyagi okok miatt kénytelenek voltak eladni a kor pénzügyi zsenijének, Sina Simon Györgynek 1844-ben. Az Ercsiben töltött boldog időszak azonban oly mély nyomot hagyott Eötvös Józsefben, hogy végrendeletében meghagyta, hogy halála után ebbe a Duna fölé 40 méterrel magasodó kápolnába temessék, ahonnan olyan csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre, távol a települések zajától.

Eötvös József 1871. február 2-án halt meg. Utolsó óráiról feljegyezték, hogy még akkor is fiát, Lorándot próbálta lebeszélni a politikusi pályáról. Utolsó útjára Budáról indult február 6-án reggel 6 órakor.

Teleki András az Eötvös József kultuszról írt szakdolgozatában részletesen kitér a temetés eseményeire:

"A Reform tudósítása szerint a halottaskocsi reggel hatkor indult el, a budai hídfőnél budavárosi huszárok csatlakoztak a menethez. A Hon információi szerint a menet reggel tízre ért Téténybe, itt Pest megyei hajdúk vették át a koporsót. A tétényi Pelikán fogadóban Sina Simon báró, az időközben elhunyt Sina György fia villás reggelivel vendégelte meg a kormány tagjait, a képviselőket, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és más intézetek képviselőit. Ezután a menet újra megindult és fél tizenkettőre ért ercsi templomába. A gyászmisét Pauer János címzetes püspök celebrálta. A Reform részletesen taglalta a temetési szertartáson résztvevők névsorát. A jobboldali padok elején helyezkedett el a gyászoló család. A baloldali első padban helyezkedtek el miniszterek (Andrássy Gyula, Horvát Boldizsár, Kerkapolyi Károly, Gorove István, Festetich György.) Két pad között volt József főherceg és a hadsegéde, Tolnay Károly. Rajtuk kívül még részt vettek a gyászmisén Perczel B. vezetésével a képviselők, és az akadémikusok, Pauler Tivadar, Szász Károly, Gyulai Pál, Molnár Aladár, Teleki Domokos vezetésével. A Kisfaludy Társaság is jelen volt, valamint Keleti Gusztáv is. Széchenyi Ödön is megjelent, a tűzoltók élén. A gyászmise végeztével a koporsót Kovács László, Szende Béla, Móricz Pál, Jankovics Miklós, Gromon Dezső, Kürthy István, Bethlen Sándor és Aczél Péter képviselők helyezték a kocsira. A menet 1 óra után indult el, a test 2 órakor ért végül a sírkápolnához, ahol a végtisztességet Radnics fehérvári kanonok, az Eötvös család régi barátja, Ercsi egykori plébánosa adta meg. Eötvös testét nagyszülei mellett helyezték el, szívét egy külön szelencébe téve."

  

1879-ben közadakozásból Ybl Miklós tervei alapján kőobeliszk került a kápolna dunai oldalára, kovácsoltvas korláttal. Az obeliszk és a kápolna között kis kertet alakítottak ki melyben egy kőszarkofág is helyet kapott. Az így teljessé lett családi sírboltba már mást nem temettek. Eötvös József feleségét és gyermekeit máshol helyezték végső nyugalomra. Ettől kezdve a természet lassan birtokba vette a kertet, majd a II. Világháború heves harcai után az épület is romlásnak indult. A kriptában lévő koporsókat többször kifosztották, később antropológusoknak kellett szétválogatniuk az elhunytak szanaszétszórt csontjait, hogy méltóbb helyre kerülhessenek. A kápolnán utoljára 1986-ban végeztek karbantartási munkálatokat.

Régóta tervben volt már e kápolnának meglátogatása, 2013. november 22-én végre sikerült borongós-nyálkás időben egy eső utáni napon felkeresni Eötvös József miniszter - sajnos nem végső - nyughelyét.

 

Térdig sáros lettem mire odaértem. Előzetes kutatások alapján már fel voltam készülve a legrosszabbra, de ennyire borzalmas állapotokra - megvallom - nem számítottam. Ez lenne az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatási tárcáját kiérdemlő, később a második felelős (Andrássy-) kormányban is helyet kapó miniszternek és felmenőinek sírboltja? Elkeserítő.

Nem is olyan régen még így nézett ki a kápolna, vakolt homlokzattal és még meglévő ablakrácsokkal. Érdemes összehasonlítani a kezdő képen látható novemberi állapotokkal.

Horogszegi Tamás képe/panoramio.com

 
Íme a jelenlegi, 2013. novemberi állapotok:

A régi 5 ablak masszív rácsozásra már csak a kitépett tégladarabok utalnak. Talán kétezer forintot kaphattak értük valamelyik fémkereskedőnél. A helyreállítás ennek párszázszorosa lesz majd. A belső fa nyílászárók is hiányoznak, nyilván egy jókedvű társaság odabenn gyújtott tábortüze hamvasztotta el őket.

Geográfus szakon volt egy tantárgyunk, mely a külső erők felszínformáló tevékenységével foglalkozott. Külső erőknek hívtuk az időjárási elemek, a felszíni vizek, a jég munkáját, de ide tartozott az emberi tevékenység is. Határterület ez utóbbi már az antropogén geomorfológia irányába, de csak most döbbentem rá, hogy a felszínformálás első részfolyamatának annak idején a lepusztítást vettük. Némi eufemizmussal tehát az ercsi Eötvös-kápolna a külső erőknek esett áldozatul.

A födém téglából épített boltozatán már átdereng az ég, a lyukas tető miatt szétázott téglákról lehullott vakolat a szép kőburkolaton halmozódik. Talán ezt lesz majd a legnehezebb rendbehozni.

Valahogy így nézhettek ki Aquincum épületei is 30-40 évvel a római uralom megszűnése után, a népvándorlás korának elején. A beomló födém által feltöltött belső tér magasságáig pusztulnak majd idővel a falak, így őrizvén meg a kápolna alaprajzát az utókornak. Szerencsére ma már legalább fényképezőgép áll rendelkezésünkre, hogy ne merüljenek feledésbe összedőlő műemlékeink. Az utolsó rómaiak érezhették így magukat,  miközben Aquincum romjai között bóklásztak az V. század elején, mint én ebben a kápolnában. 

Egy tátongó lyuk jelzi a szentély félkörívénél a kripta lejáratát. Benne halomban áll a szemét és a törmelék. A szentély eredeti deszkalapokból készített oltára még megvan valahol - ha jól értettem a telefonban a plébános úr szavait.

A fémgyűjtők egyelőre meghagyták az oromzat díszét, a kovácsoltvas keresztet, hiszen létra nélkül elég nehéz elvinni. 6 kilométeres túrára szerencsére senki nem vállalkozik hatméteres létrával. Sajnos a keresztnek egykor helyet adó csinos huszártoronynak (lásd alább) már nyoma sincs.

Nemcsak a huszártorony tűnt el, hanem a fenti képen a bejárat fölött látható kőtábla, mely valószínűleg az építtetők emlékét örökítette meg.

Mint ahogy nyoma sincs már a sírkertet körülölelő kovácsoltvas kerítésnek sem. Precízen, a kőperemhez a lehető legközelebb fűrészelték el. Vajon egy esetleges helyreállítás után hány napot bírna ki?

Elhanyagolt épülethez elhanyagolt sírkert dukál. Talán utóbbit lehetne a legkisebb erőfeszítéssel rendbetenni, bár ez állandó gondozást igényelne. Talán ha sikerülne újra évenként legalább egyszer életet vinni a kápolnába, a kert elhanyagoltsága is megszűnne, mint például a Cirák és Dénesfa között álló Király kápolna esetében, ahol uniós forrásból sikerült kitisztítani a kissé elvadult erdőt.

A hatalmas Ybl-féle obeliszk szerencsére remekül állja a történelem viharait. Masszív köveit még sem az idő, sem az időjárás sem pedig a rongálók nem kezdték ki.

A kápolna tetejét a szél és a csapadék együttes ereje rongálja. Mivel a kápolnából létra nélkül lehetetlen feljutni a padlásra ezen a szinten kizárhatjuk a szándékos rongálást. A 200 éves tetőszerkezet hiányos, nem csak a cserepek, sok helyen a cseréplécek is hiányoznak már. A hó és eső által korhasztott gerendákon gyökeret vert a növényzet. 

 

A kápolna a római katolikus egyház tulajdonában van. Folyamatosan napirenden tartják a kápolna felújítását, idén áprilisban az Eötvös-emlékév kapcsán pályázatot nyújtottak be a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz 25 millió forint támogatásra, melynek csak a felét nyerték el. A hiányzó összeg kigazdálkodása nagy terhet ró mind az egyházra, mind pedig a komoly munkanélküliséggel is sújtott Ercsi Önkormányzatra.

A helyreállítást nagyon megnehezíti, hogy nem vezet a kápolnához út, nincsen vezetékes víz, sem pedig villany. Egy esetleges újjáépítés után a kápolna ugyanígy funkció nélkül maradna, és félő, hogy ismét megrongálják majd. Megoldást jelenthetne, ha körülötte alakítanák ki az új városi temetőt. Ez esetben a kápolnát lehetne ravatalozónak használni, miközben Eötvös József és családja maradványai visszakerülhetnének a kápolna alatti kriptába. Egyelőre ez is csupán egy távoli lehetőség, ugyanis a temető kijelölésének nagyon szigorú kritériumai vannak. A távolság is gondot okoz, a kápolna a város központjától számítva 3 kilométerre van.

A szándék tehát megvan, csupán pénzre és egy olyan funckióra lenne szükség, amely megelőzi a további fosztogatást. Kilátó? Ravatalozó? Búcsújáró hely? Nemzeti emlékhely? A jövő majd eldönti.

Rexa Dezső így búcsúzik Ercsitől a Dunamenti nyaralóhelyek c. munkájában:

"Költői szív porlik földje mélyén, költői szív poraival keveredett össze ősi földje, mely most e finom örökké meleg hamuból meriti az erőt - mindent adni annak a buzgó, szorgalmas népnek, - mely verejtékével öntözi."

Sem Rexa Dezső, sem az ide temetkezők nem voltak felkészülve arra, hogy eljön majd egy olyan idő, amikor ez a szorgalmas nép e kápolna falai között báró Eötvös József koponyájával fog futballozni. 

  

De minek is rágódjunk a múlton? Ha valaki arra jár, maga is kihúzhat néhány gyomot, elvihet egy zsák szemetet. Szerszámok nélkül, öt perces munkával sikerült kipucolni a sírkertbe vezető lépcsőt. 

Amennyiben indul gyűjtés a kápolna helyreállítására, ígérem segíteni fogunk. Amennyiben pedig kétkezi munkára lesz szükség, néhány szabadnapot majd erre áldozunk. De az sem lehetetlen, hogy sötétben bújkáló gerillakertészként jövő tavasszal megtisztítjuk a kápolna környékét. Reméljük a legjobbakat!