El a Dunától! — Áporka, Pereg és Lacháza költözése az árvizek tükrében

A XVIII. század során gyakran előfordult, hogy egész települések voltak kénytelenek elköltözni a Duna mellől, mivel a folyó árvizei szinte évente elöntötték a közvetlenül a parton épült falvakat. Sokszor a költözés sem oldotta meg a problémát, a későbbi árvizek az új faluhelyen is elöntötték a házakat. A jelenség az egész magyar Duna-szakaszt jellemezte a Csallóköztől egészen az Al-Dunáig. A Kiskunság északi részén, a Soroksári-Duna mellett négy évtized alatt három település is elköltözött. Áporka, Lacháza és Pereg sorsa nem egyedülálló, azonban a folyópart elhagyása mögött más okok is állhattak. 

Áporka, Lacháza és Pereg 1783-ban (forrás)

Kiskunlacháza és az 1950-ben Kiskunlacházához csatolt Pereg település jelenleg az 51-es főút mentén terülnek el, Pest vármegye déli részén, észak-déli irányban elnyúlva. Áporka a főúttól nyugatabbra található, ez a település esik legközelebb a Soroksári-Dunához, a távolság jelenleg 2,5 kilométer. Kiskunlacháza már három, Pereg pedig az út vonalát követve már 3,5 kilométerre távolodik tőle. Mint a bevezetőből kiderülhetett, ez nem volt mindig így. 

Áporka, Lacháza és Pereg 1731. (forrás)

Mindhárom település eredetileg a Duna partján állt, mielőtt 1735-1775 között sorban fel nem költöztek a biztonságosnak vélt magaslatokra. A költözés régi térképek alapján egy egyszerű kelet-nyugat irányú tengely mentén történt, azaz a lakosság az adott földrajzi szélesség mentén vándorolt keletre, és építette fel új házait. Ha ezt a tengelyt megrajzoljuk, az az érdekes kép rajzolódik ki, hogy mindhárom falu egy-egy dunai szigettel szemben helyezkedett el; Áporka a Cseke-sziget, Lacháza az Angyali-sziget, Pereg pedig a Balabán-sziget mellett. Geomorfológiai szempontból elmondható, hogy a 97,5-98,5 méteres, Balti-tenger felett mért ártéri szintet hagyták el a magasabb, 99,5-101 m.B.f szintért cserébe, amely nagyjából már ármentesnek volt mondható. A települések magjai, a templomok mind a folyóhát legmagasabb pontjain épültek fel. Pereg esetén az EOTR 10000-es térkép 100 méteres szintvonala éppen körülöleli a templom telkét. 

A költözés nem egyszerre és nem egy időben zajlott, de mindhárom eseményt egy vagy több dunai árvízhez szokás kötni. 1876 óta a Soroksári-Dunán az emberek csak a fejüket csóválják az árvíz szó hallatán, hiszen a vízszint ingadozása éves szinten alig haladja meg a 40 centimétert, de amikor a folyó még szabadon járt kelt ebben a mederben az árvízi fenyegetés szinte éves szinten ismétlődött. Ezért nem mondható, hogy a folyópart elhagyása egy konkrét árvízhez köthető, a legutolsó árvíz valószínűleg csak az utolsó, sokadik érv lehetett a költözés mellett. Különösen akkor érthető ez, ha végigtekintünk a Duna XVIII. századi árvizeinek történetén. Az alábbi felsorolás nem teljeskörű (ennél jóval több dunai árvíz vonult le a Dunán, gyakran évente többször is), alapvetően három forrásból táplálkozik, ezek fel vannak tüntetve a jelentősebb árvizek évszáma után. 

• 1700. [3] június 17. Bécs, közepes árvíz
• 1705. [3] július 16-25 Bécs, nagyárvíz
• 1708. [3] Jégzajlás okozta árvíz, jelentős károk Bécsben
• 1709. [1] [3] nagyon kemény tél, jeges árvíz
• 1716. [1] [3] jegesárvíz és további két árvíz nyáron, a bécsi szakaszon
• 1718. [3] március, közepes árvíz. Bécsben a jégzajlás olyan heves volt, hogy hidakat is összetört, károk házakban és kertekben is.
• 1729. [3] február 9. Nagy (jeges)árvíz. A vadak Bécs városába menekültek, az árvizet az eső és az olvadás súlyosbította, az összes híd megsérült, az épületekben rendkívüli károk keletkeztek, Bécsben a jég mintegy 10,9 m magasra torlódott. Nyáron újabb, de alacsonyabb árvíz.
• 1730. [1] [3 ]Május 19. Bécsben nagyárvíz eső és hóolvadás következtében, a Duna mindkét partját elöntötte, épületek víz alatt, néhány házat elsodort a víz. Júliusban újabb árvíz.
• 1732. [1] [2] 636 cm felett, más adat szerint 695 cm magasan állt a víz Pesten
• 1736. [3] Nagy áradás, Bécsben nagy károk, elpusztult földek. Július 18-20-án újabb árvíz nagy esőzések következtében. Rossau és Leopoldstadt külvárosainak lakói kénytelenek voltak csónakokkal közlekedni az utcák nagy részén; a bécsi nagy híd jelentős károkat szenvedett. 
• 1741. [1] [2] [3] A pesti Ferencesek templomának oltára is viz alatt állt. Év elején Bécsben jegesárvíz. Június 5-21. újabb árvíz.

Kiskunlacháza elköltözik

• 1743. [3] Januárban jegesárvíz Bécsben
• 1744. [1] [2] [3] III. 10-én 712 cm (a Budapest lexikon szerint 812 cm) volt a tetőzés; 50 ház omlott össze Pesten. Bécsben különösen magas vízszint (az 1. emeletig/tetőig), nagy pusztítás nyolc napon keresztül. Minden híd és csónak/hajó megsemmisült, épületek megrongálódtak.
• 1755. [1] Bécsben pusztító árvizek.
• 1758. [3] Jégtáblák az utcákon, Brigittenau elárasztva, Schlagbrücke tönkrement, a bécsi nagy Duna-híd megrongálódott.
• 1768. [1] [3] Nagy pusztítást végez Pest megyében. Bécsben az első emeletig érő víz, hidak és épületek pusztulása, jégtorlasz Erdbergben. Újabb árvizek május végén és július végén.
• 1770. [1] [3] tavaszi és nyári árvíz
• 1771. [1] [3] május-június árvíz, Bécsben lerombolja a hidakat.

Pereg elköltözik

• 1775. [1] [2] [3] II. 16-én 765cm - a Budapest lexikon szerint 864 cm. - Pesten 611 ház dőlt össze, Kiskunlacháza könyékén Zsuzsanna-napi árvízként ismerik, az új település alsó részeit is elöntötte négy napon keresztül. Áporkát lerombolja. Bécsben a Duna elárasztja a part menti területeket és a Marchfeldet.

Áporka is elköltözik

• 1776. [3] február 14. nagy jeges árvíz Bécsben, hidak pusztulása.
• 1777. [3] június közepes árvíz, a Marchfeld víz alatt.
• ...

A felsorolásból bizonyára érthető, hogy ha egy egész közösség dönt úgy, hogy elköltözik a Duna mellől és sosem tér vissza. A szinte évente ismétlődő árvizek, az évente többször is jelentkező árvizek minden egyes alkalommal költözésre kényszerítették a lakosságot. Habár jellemzően pár nap múlva visszatérhettek, és a legtöbb használati tárgy akkoriban szárítás után újra használható volt, de az élelem, a termény és az ingatlanokban keletkező károk ismétlődése végső soron szegénységbe taszította és tartósan ebbe a helyzetbe kényszeríthette a lakosságot. Ez a sivár kilátás kikényszerítette a költözést. Azonban hozzá kell tenni, hogy több esetben maga a lakosság költözött árvízveszélyes helyre a török kiűzése utáni időszakban. 

Áporka 1783. (forrás)

A három település közül valószínűleg csak Lacháza lakossága vészelte át a felszabadító háborúkat helyben, még ha időszakosan bujdokolniuk kellett az átvonuló seregek elől. Áporka sokáig csak praediumként szerepel a térképeken, mígnem 1761-ben, azaz Lacháza költözése után két évtizeddel, tizenegy Bars és Hont vármegyei nemes család kérvényezi, hogy Áporkán telepedhessen meg [4]. Tehát Áporka lakói mindössze 14 évig éldegéltek a Duna partján, de ez alatt valószínűleg nem egy árvizet kellett átvészelniük. Pereg (korábban Virágosberek) ugyancsak elnéptelenedett a török időkben és csak a török kiűzése után települt újra Ópereg területén, főleg szlovák jobbágyokkal. Ez az Ópereg Ráckevével szemben feküdt, az akkor még Peregi-szigetként ismert Balabán-szigettel szemben [5]. Egykori templomát feltárták a Peregi Parkerdő természetvédelmi területén. Pereg másodikként, 1770-1771-ben telepedett át Új-Lacháza déli szomszédságába. Áporka és Pereg esetében tehát gyanítható, hogy a lakosság eleve rossz helyre települt vissza, ahonnan a Duna rövid időn belül menekülésre kényszerítette a lakókat.

Ó-Pereg a Balabán-szigetnél 1772. (forrás)

Más a helyzet Lacháza esetében, hiszen Lacháza a török időkben végig lakott település volt a Duna-partján. A szabad kun területhez tartozó falu költözése nem köthető egyetlen árvízhez, és csak évek alatt mehetett végbe. Bél Mátyás még láthatta Lacházát a Duna-parton, de már ő is tisztában volt a földrajzi helyzetből adódó problémákkal: 

"A Duna Lacházát teljesen elválasztja Jenő-szigettől [Csepel-sziget] és igen gyakori kiöntéseivel nem csupán az amúgy is szűkös területét árasztja el és teszi tönkre, hanem menekülésre készteti a lakosokat is. Alig múlik el egyetlen tavasz, hogy szegénykék ne kényszerülnének a falujukat elhagyni, és ne lennének kénytelenek ide-oda bolyongva megvárni a csendes napokat, azaz a vizeknek medrükbe való visszatérését. [...] bár földjük termékeny mégis mikor a vetés a legnagyobb reményekkel kecsegtet, rászedi őket, gyakran már a csomókban álló termést és a boglyába gyűjtött takarmányt is elnyelte a hullámsír [...] merem állítani, hogy nem láttam ennél szerencsétlenebb falut az egész Kiskunságban." [6]

Az egyidőben létező Új- és Ó-Lacháza 1742-ben (forrás)

A legtöbb forrás szerint a végső lökést az 1741. évi árvíz jelentette, azonban több adat utalhat arra, hogy a költözés már 1735-ben megkezdődött és a két település párhuzamosan létezett. Mivel Lacháza kun jogállású település volt, a földesúri terhek elől menekülők közül sokan költöztek be a faluba. Ezáltal a dunaparti falu eltartóképessége csökkent, így az új lakosok egy része már eleve Új-Lacházára költözött be. Új-Lacházának 1742-ben már állt a temploma a mai helyén, 1739-től indul a református anyakönyvezés, és a kiskun kerületek esküdtei vélhetően már 1737-ben felavatták az új bírói épületet [7].

Az 1741/1742. évi árvizek ezt a folyamatot zárták rövidre, amikor végleg letarolták az Angyali-szigettel szemközt álló Ófalut. A régi faluhelyeket, temetőket megőrizte az emlékezet, későbbi térképeken rendre feltüntették őket, Antiqua colonia latin felirattal. Aztán lassacskán kikoptak az emlékezetből, sőt Áporka és Lacháza helyét be is szántották. Ópereg helyén ma erdőt találunk.

Végezetül, ha kitekintünk Magyarország egészére, egy hasonló volumenű költözködés zajlott le Baja környékén is, habár két-három évtizeddel később. Ez azt bizonyítja, hogy a Duna pusztító árvizei az egész évszázad során és még azon is túl kitartottak. Érsekcsanád, Sükösd, Kákony és Pandur falvak 1804-el bezáróan költöztek fel az ártérről a biztonságot nyújtó Homokháti peremre. Ebbe a sorozatba illett a bácskai Szonta költözése is, mely mögött az izlandi Laki vulkán kitörése után bekövetkezett klímaromlás állhatott. 

Felhasznált irodalom:

[1] Nagy Lajos Zoltán: A Csepel-sziget és a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág történeti földrajza. ELTE 2015.

[2] Rajna György: Árvíztáblák Budapesten, Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

[3] Severin Hohensinner: Historische Hochwässer der Wiener Donau. Zentrum für Umweltgeschichte 2015. 

[4] Áporka 100 éves. A Hon 1875-03-09 / 55. szám 

[5] Hajdú Mihály: A Csepel-sziget helynevei. Akadémiai Kiadó, Bp. 1982.

[6] Nagy János: "Harc víz és tűz ellen" - természeti csapások Kiskunlacházán a XVIII-XIX. században, Fons XXII. évfolyam 2015.

[7] Péter László: Adalékok Kiskunlacháza történetéhez. Honismeret, 38. évf. 4. sz. (2010.)

Angyali-szigeti apróságok

Egy évtizede, amikor a blogon még gyakoribbak voltak a képes szigetbejárások is, valamint a kevésbé fajsúlyos szövegek, és éppen a magyarországi Senki-szigetét mutattuk be olvasóinknak, elkészült egy képes beszámoló a nem messze lévő, ugyancsak Ráckevéhez tartozó Angyali-szigetről is. Különféle okokból ez az írás piszkozatban maradt, azonban a tavalyi "év dunai szigete szavazáson" elért második helyezéshez, a kontrollálatlan nyaralóépítkezést bemutató Víkendsziget cikkhez, valamint a kerek évfordulóhoz kapcsolódva ideje bemutatni hogyan nézett ki az Angyali-sziget egy évtizeddel ezelőtt. 

Acélponty

A Soroksári-Duna mentén található nyaralók kerítései néha olyan különlegesek, hogy akár egy Nepomuki Szent János szobros gyűjtést is megérdemelnének. A betonvasból készített kertkapura hegesztett vas hal akár címere is lehetne az Angyali-szigetnek. Ezek a kerítések, sőt a nyaralók jól tükrözik a rendelkezésre álló szűkös erőforrások optimális felhasználását. Magyarán a nyaralótulajdonosok abból főztek, ami éppen volt. 

Copacabana Ráckevén

Ezekre a kerítésekre egyetlen dolog jelent fenyegetést; egyre többen választják állandó lakhelyül a Soroksári-Duna szigeteit. Ez azzal jár, hogy a régi, romos, kis nyaralók helyén nagyobb családi házak épülnek, ahol a kerítés is a jómódot tükrözi. Ez a változás akár tíz év távlatából is szembeötlő lehet.

Régi idők romjai

Mivel a szigetre csak hajóval és személykomppal lehet bejutni, az Angyali-szigeten nem volt szükséges kialakítani utcákat vagy utakat. Helyette lettek azok a két méter széles ösvények a sziget belsejében, ahol két ember kényelmesen elfér egymás mellett. A sziget körül is vezet út, itt a tágasság érzetét az kelti, hogy csak az egyik oldalon van kerítés, a másikon a Duna kísér utunkon. 

Angyali utca

Az Angyali-sziget betelepülése óta horgászparadicsom, nem véletlen, hogy a szigeten járva lépten-nyomon a helyi halkultusz emlékeivel találkozhatunk. Van úgy, hogy a halkultusz egyéb kultuszokkal keveredik; azonban arról nincs információm, hogy Petőfi Sándor valaha pecázott volna. 

Petőfi-kultusz

Halkultusz

Mivel az Angyali-sziget a Soroksári-Duna déli részén található, a meder itt kevésbé szűkült össze, mint északon. Ennek következtében az egyetlen számottevő változást a sziget alakjában az okozta, hogy északon a Vesszőzátony-sziget zátonyból szigetté vált és megkezdődött a két sziget lassú közeledése egymáshoz. Az elválasztó ág még járható, de a nádas már tíz éve is folyamatosan közeledett a túlsó parthoz. Ezen a részen találhatók a legkiterjedtebb természetközeli terület, amelyet a parcellázás a magas vízállás miatt nem érintett.

Kilátás a Vesszőzátony-szigetre

Magánkikötő a sziget keleti oldalán

Az Angyali-sziget az egyik legnagyobb sziget a Soroksári-Dunán. Ráadásul régi sziget is, de ami még fontosabb, ez egy valódi sziget. A folyó közepén található, és viszonylag széles két ág öleli körül, különösen az északi szakasz medrének jellemzőihez képest. A keleti ág helyenként meghaladja a kétszáz métert, de a nyugati ág szélessége is elérheti a 150 métert. Jelentős feliszapolódás csak a Vesszőzátony-sziget környékén zajlott le, itt a terjeszkedő nádasba kellett vágni a nyaralók csónakkikötőit a keleti oldalon.

Stégek a nyugati oldalon.

Távvezetékek a sziget déli csúcsa felett

Ezen a szakaszon sziget szigetet ér. Ahol az Angyali-sziget déli csúcsa elvégződik, ott kezdődik az észrevehetetlen Balabán-sziget a bal parton. Sziget rezervátum ez, ahol a feszített víztükör mintegy konzerválta azt az régi állapotot, amit a főágban már hiába keresnénk. 

Víkendsziget

Ezzel a címmel jelent meg 1965-ben Bodrossy Félix rövidfilmje egy dunai szigetről és annak lakóiról. A film 1971-ben a Nemzetközi Természettudományos Filmfesztivál különdíját is megkapta, azonban nem tipikus természetfilmről van szó, hanem sokkal inkább egy pillanatfelvétel a magyarországi üdülőterületek terjeszkedésének korai szakaszából. A film fanyar humorral mutatja be a sziget "szocialista" társadalmát, építészetét, valamint a jellemzően hétvégente zajló hétköznapjait. 

Az Angyali-sziget 1968-ban. (fentrol.hu) 

Ugyan az egész filmben egyszer sem hangzik el melyik szigetről van szó, de viszonylag könnyen kitalálható a filmben szereplő légifelvételről. A szigetet körülölelő nádas is beszédes, ilyen dunai táj csak a Soroksári-Dunán létezett ekkoriban. A HÉV végállomáson készült képek is egyértelműek, így könnyen kitalálható, hogy Ráckevén készültek. A víkendsziget pedig nem más, mint a ráckevei Angyali-sziget.

Mielőtt rátérnénk a filmre, illik bemutatni a helyszínt. Az Angyali-sziget tulajdonképpen két sziget összeolvadásával jött létre a Soroksári-Duna lezárása után bekövetkező vízszintsüllyedés miatt. Északon a Vesszőzátony-sziget forrt hozzá a jóval nagyobb területű és idősebb Angyali-szigethez, melynek névadásáról helyi legendák mesélnek:

"Ugy tartja erről a' rege, hogy mostani „angyalisziget" nevezetét Angelino , vagy Bell Mátyás szerint Angelino nevü aszonytól vette, ki némellyek beszéde után a' hajdani királyaink egyikének kedvese lévén, e szigetben fogadta annak látogatásait, utóbb gyermekének ugyan ott vízbe fulladtát gyakran siratván a' partokon, róla maradt volna az Angelino elneveztetés. Többen úgy tartják hogy az említett személy ráczkevi görög asszony volt, ki a' leírt sziget mellett Dunába esett gyermekét sokáig siratván, ez által a' lakosoknak eszmét adott e' szigetnek róla való elneveztetésére. De ez mind vélemény, és rege, ámbár mások a' felhozott történetet igaznak állítják. Annyi bizonyos, hogy a' lakosok már emlékezetet felülmúló időktől fogva csak angyali szigetnek nevezik, — kiről? 's micsoda oknál, vagy esetnél fogva? ezekről a' régi írások halgatnak. Egyébiránt e' keskeny és nem igen hosszú szigetecske szép gyümölcsöket termeszt, és hajdan a' ráczkeveieknek — kik azt mind ekkorig bírják — menedékül szogált, midőn napjaik bátorságtalanok valának, mint ezt alább fogjuk látni, ama' gyászos időktől több sírdombokat szinte máig mutogatnak benne az emberek, néha pedig még régi pénzdarabokat is ásnak fel." [1]

Egészen 1928-ig, amikor felépült a Tassi-zsilip az Angyali-sziget ki volt téve az árvizeknek. Ezt nem befolyásolta a Soroksári-Duna lezárása Gubacsnál, ugyanis a meder dél felől továbbra is élő kapcsolatban maradt a főággal, annak ellenére, hogy a vízmozgás gyakorlatilag megszűnt. Pusztított itt az 1876-os árvíz. Miután Tökölnél átszakadt a töltés a főág jégtorlasza mögül a felduzzadt Duna a Csepel-szigeten keresztültörve Ráckeve mellett talált lefolyást. 

Az árvízi kitettség alapvetően meghatározta a sziget hasznosítását. Kezdetben legelő, illetve gyümölcsös volt a szigeten, ám miután a Tassi-zsilip délről is lezárta a Soroksári-Dunát, az Angyali-sziget alkalmassá vált az állandó emberi megtelepedésre. Ennek a megtelepedésnek egy jól körülhatárolható szakasza a második világháborút követően kezdődött. A szocialista rendszerben a magánüdülők tűrt, de mindenképpen meghaladandó polgári maradványnak tekintették. A nagyobb üdülők nem kerülhették el az államosítást, de a kisebb telkeken, zártkertekben lévő ingatlanok magántulajdonban maradhattak, sőt újabb parcellázások felett is szemet hunytak a hatóságok, és ezeken a telkeken újabb ingatlanok épülhettek - többnyire illegálisan vagy fél-legálisan [2]. Ezt a korszakot és kitelepülést mutatja be a Víkendsziget c. film. 

A film két idősíkon játszódik; az első két percben archív, 1940 körüli felvételeket látunk, amely viszonyítási alapként szolgál, mint a betelepülés előtti "ősállapot". Sajnos nem közlik melyik korábbi filmből származik ez a bevágás. A második idősík a forgatás ideje: 1965. A felvételt ez év nyarán forgatták, míg maga a film 1966-ban készült, április elején már vetítette a televízió. 

Ezután megismerkedhetünk a sziget valódi hétköznapjaival, amely a sziget régi mindennapjainak mintegy reliktumaként maradt meg és osztozott még egy ideig a lassan túlsúlyba kerülő hétvégi életformával. Láthatunk olyan régi foglalkozást is, mint a kagylógereblyézőké, akik ellátták a patyolatboltokat inggombokkal. Vagy éppen "szelektáló" halászokat, akiket a szocialista öntudatukon kívül az állami ellenőrök is rákényszerítenek, hogy visszaeresszenek bizonyos halfajokat. 

Velük szemben állnak a "hétvégi" horgászok, akik a városból nyaranta kiutazva lassan benépesítették nem csak az Angyali-szigetet, de szinte az egész Soroksári-Duna ágat mindkét partján. Ezek a kitelepülők otthonossá alakították a telküket a saját lehetőségeikhez (jövedelem és munkahely) képest. A narrátor társadalomkritikus nézőpontja bemutatja, hogyan oldották meg a szocializmusban "okosba" a nyaralóépítést. Újrahasznosított és a gyárból hazavitt nyersanyagokból épült nyaralókkal sokfelé találkozhatunk még ma is végig a Duna mentén. 

Mindenféle társadalmi réteg képviseltette magát a szigeten; a szocializmusban a KSH 7-10% közé tette azokat a családokat, akiknek a birtokában valamiféle üdülő volt. Azonban ennek eloszlása a társadalmi rétegek között már ekkor sem volt egyenlő, míg a budapesti "értelmiség" közel harmada büszkélkedett üdülővel, addig a falusi fizikai munkások között alig valaki engedhette meg azt a luxust ami akár csak egy összetákolt vízparti cölöpvityilló volt. 

Vannak a filmben meghökkentő dolgok, például az államosított révész bácsi, aki a nyaralókat szállítja a szigetre államilag biztosított tányérsapkájában, vagy a működésképtelen motor, melyről a narrátor kissé cinikusan megemlíti, hogy magyar gyártmány. És vannak meredek dolgok is, mint például a békacomb, vagy rák, mint előétel. Ezek az állatok manapság már természetvédelmi oltalom alatt állnak. 

A tizenhat perces filmben szinte teljes képet kaphatunk az 1965-os Angyali-szigetről és annak idillinek is tekinthető természetközeliségébe és a kialakuló közösségébe, melynek mint kiderült a film alkotója is részese/szeretne részese lenni. 

Befejezésül érdemes kitérni a sziget és tágabb értelemben az egész Soroksári-Duna további történetére. A sziget egyre sűrűbben épül be, melynek komoly lökést adott az ingatlantulajdon korlátozásáról szóló 1031/1969. sz. MT rendelet. E szerint minden háztartásnak a lakásán kívül legitim módon lehetett még egy üdülője, amelyet a lakosság szinte felszólításként értékelt és hozzájárult a magánüdülők számának gyors növekedéséhez [2]. Ezzel indult meg az üdülők extenzív terjeszkedése; a Soroksári-Duna partjának parcellázása és beépítése. A magánszemélyek által épített üdülőállomány túlnyomó többsége 1965-1980 között épült. A gombamód szaporodó üdülők lassan körbeölelték a folyóágat és egyre többen választották—főleg a nyugdíjba vonulók révén—állandó lakóhelyként az üdülőket. A 2000-es évektől kezdődően új trend indult meg az intenzív beépítés korszaka; egyre több állandó családi ház épült fel a régi nyaralók helyén. Ez összefüggésben van az agglomeráció terjeszkedésével, a viszonylag alacsony ingatlanárakkal, és az utóbbi években a távmunka rohamos elterjedésével. Ez újabb kihívások elé állítja a Soroksári-Duna menti településeket, hiszen a szükséges infrastruktúra kiépítése az üdülőszigeteken viszonylag nehézkes. 

A víkendsziget mindenképpen fontos kordokumentum a dunai üdülőszigetek történetéről. Fanyar humora és nézőpontja pedig különleges ízt ad a felvételnek!

Irodalom:

[1] Bognár József: Csepel. 1843. Luczenbacher János (szerk.): Tudománytár 1843. 14. k. 7. füz. 50-62 p.

[2] Hegedűs József—Manchin Róbert: Az üdülőterületek expanziója (1965-1975)

Az utolsó pákász

1977-ben a ráckevei Angyali-szigeten már álltak a vízparti horgásztanyák. Felépültek a stégek, nyaralóktól, horgászoktól nyüzsgött a nyári Duna. Az új tulajdonosok révén lassan benépesült a Ráckevei-Duna egész partja. Bodrossy Félix kamerájával utolsó előtti pillanatban örökítette meg egy letűnt mesterség utolsó képviselőjét, Mikét a pákászt.

A film ugyan nem egy Vad Magyarország, de a hangulata utánozhatatlan. Aki az Angyali-szigeten jár mindenképpen keresse fel a 91-es számot, ahol a legenda szerint az utolsó pákász régi tanyája állt. Emlékét ma is számon tartják. Sok hozzá hasonló híres vízi ember élt a környéken, mint például Rafás Máté, akiről a szigetszentmártoni Rafás-szigetet nevezték el.

  

A pákász mesterség sokkal inkább kapcsolódik mocsarakhoz, lápokhoz, mintsem a Dunához. Ez a régi, lenézett mesterség elsősorban a Sárréten, az Ecsedi-lápon, a Bodrogközben virágzott. A lenézés oka prózai, a pákász nem végez termelő munkát, csupán összegyűjti mindazt, amit a lápban talál. Gyógynövényt, pákát (a gyékény bugája), piócát, csigát, rákot, halat, tojást, mézet, madarat, vadat. Eszközei a hurok, háló, csapda, varsa, szigony. A piócát például saját lábán gyűjtötte. Nem véletlen tehát, hogy a filmben a pákász szinte szinonimája az orvhorgásznak. Szinte egész életüket sárkunyhóban töltötték családjukkal, kint a lápvidéken. Nagyobb vásárok idején a városokban tették pénzzé, vagy cserélték el a lápban gyűjtött portékát. A XIX. század végi nagy lecsapolásokkal ennek a mesterségnek bealkonyult. A pákászat a tájjal együtt pusztult el. Belegondolni is rossz, mennyi tudás, szakértelem és ismeretanyag tűnt el ezzel a mesterséggel!

Sokat elmond a Ráckevei-Duna állapotáról, hogy az utolsó pákászt éppen az Angyali-szigetnél filmezték le...