A legelső fénykép Ada Kaleh szigetéről

"Mára ezt az egész tájat víz alá temette a haladás" - írja Partick Leigh Fermor az Erdők s Vizek közt epilógusában egy elmerült orsovai kávéház asztalánál a Vaskapu-szorosról. A záró mondat lakonikus realista pesszimizmusánál nem is lehetne jobban kifejezni, ami itt történt: "Mindennek nyoma veszett". A veszteséget sokféleképpen ki lehet fejezni, de ha csak egy képen kellene mindezt bemutatni, akkor keresve sem találhatnánk megfelelőbbet Amand Helm valamikor 1867-ben készült fotográfiájánál. 

Ada Kaleh és Fort Elisabeth 1868 előtt. Fénykép forrása: Bibliothèque Nationale de France.

A Dunai Szigeteken néhanapján külön bejegyzést kaphat egyetlen fénykép is, ha kellően unikális. Különlegességen azt értjük, hogy az ábrázolt folyószakasz, táj valami olyan többletjelentéssel bír, mely nem csak a tájat ábrázolja, hanem háttér-információit szálanként kifejtve azzal is fenyeget, hogy a bejegyzés könyvnyi hosszúságúra nyúlik. Amand Helm (1831-1893) osztrák fotográfusnak Ada Kaleh erődjét ábrázoló felvételén a sziget nyugati csúcsa látható, háttérben a tulajdonképpeni Vaskapu-szoros bejáratával a magyar, azaz az orsovai partról fotózva, szemben a szigettel egy erőd fehérlik a szerb parton, az Erzsébet erőd (Fort Elisabeth) a fénykép készítése idején a szigethez hasonlóan nagy valószínűséggel még török fennhatóság alatt állt. 

Mostanában egy millió forint körüli áron (2500 €) adják Amand Helm 1868-ban megjelent eredeti "Donau Album" c. dunai fotógyűjteményét, ahonnan ez a fénykép eredetileg származik. Persze nem az egész albumért kérnek ennyit, a forrástól a torkolatig, hanem a több részre bontott sorozat egyetlen szekciójáért. Helm fotóinak egy része online is böngészhető, csakhogy az Albertina gyűjteményében a dunás képek között ez a konkrét kép nem található meg.

Amand Helm a Habsburg-birodalom Cseh tartományában Teplitz-Schönau-ban született, első fényképészeti műtermét a prágai Vencel téren nyitotta, de az 1860-as évek közepétől Bécsben és Alsó-Ausztriában dolgozott, volt, hogy vasúti építkezéseket fotózott, pl. az oszták Rudolf koronaherceg vasutat. 1868-69-ben a forrástól a torkolatig végigfényképezte a legnevezetesebb Duna-menti helyszíneket, ezekből állította össze a már említett Donau-Album sorozatot. Képein a táj festményszerűen jelenik meg, szinte az utolsó természetközeli, sokszor ódon pillanatokat rögzítve, mielőtt a Közép-Európába megkésve érkező ipari forradalom hatásai megjelenhettek volna. 

Azonban az al-dunai kép származása kapcsán van még egy csavar a történetben, ez a példány Élisée Reclus (1830-1905) francia földrajztudós birtokában volt, aki 1886-ban a Francia Nemzeti Könyvtárnak (Bibliothèque Nationale de France) adományozta. Mivel a párizsi kommün alatti aktivitása miatt száműzetésbe kényszerült, Svájci tartózkodása idején írta, a Librairie Hachette kiadásában megjelent Általános Földrajz (Nouvelle Géographie Universelle) című, 19 kötetes monumentális sorozatát, melynek harmadik kötetében, "Közép-Európa, Ausztria-Magyarország, Németország, 1878." szerepel ez a fénykép. 

Fort Elisabeth Miloš Petrović szerb történészprofesszor szerint 1736-ban épült a Duna jobb partján, a mai Tekijától nem messze, amikor a Dunának a túlsó, szerb partja is Habsburg fennhatóság alatt állt a Pozsareváci békét követően. Az építési munkálatokat Johann Andreas von Hamilton, skót származású katonatiszt vezette, mint a Temesi Bánság parancsnoka és katonai kormányzója irányította, a névadó pedig nem más volt, mint III. Károly magyar király felesége, korának legszebb asszonya, Mária Terézia királynő édesanyja, Erzsébet Krisztina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő. 

Az erőd valószínűleg részét képezte az Ada Kaleh szigetén épült erődkomplexumnak, melynek célja a Duna határának és az azon keresztül zajló hajóforgalomnak az ellenőrzése volt. Több szintes volt, az erőd központi része a Duna szintjén helyezkedett el, felette egy őrtorony épült a meredek hegyoldalban. A szokásos dunai babonás hiedelmek szerint egy víz alatti alagút kötötte össze Ada Kale szigetével, ezzel szemben ha alagút nem is, ideiglenesen híd köthette össze a két erődöt. Az Erzsébet-erőd az osztrák kézre oszmán kézre való átadás után is tovább élt és bővült, rendszeresen szerepelt az al-dunai térképeken, legutoljára a II. katonai felmérés 1858-ra datált szelvényén. Bár az erőd környéke 1833-ban a Szerb Hercegség része lett, továbbra is az Oszmán Birodalom közvetlen igazgatása alatt állt, a XIX. század közepéig mintegy 500 török ​​katona állomásozott benne.

Amit az ember alkotott, az ember is pusztította el ezen a környéken. Az Erzsébet-erődöt 1868-ban éppen török kérésre rombolta le a frissen függetlenedő Szerb állam. A romokat a lakosság bányászta szét, aztán tovább pusztította egy part menti út megépítése, majd az alsó részek romjai kerültek víz alá a szomszédos Ada Kaleh szigettel egy időben, a Vaskapu I. erőmű megépítése után. A Duna vízszintjét ezen a szakaszon körülbelül 30 méterrel emelték meg, az elárasztott parti utat ennyivel magasabban építették meg, helyrehozhatatlan tájsebeket vágva a háttérben magasodó hegyek oldalában. 

Végezetül, amennyiben egy mondatban kellene összefoglalni Amand Helm egyedülálló fényképének a jeletőségét: ismereteink szerint ez a legelső fénykép Ada Kaleh szigetéről és a legutolsó, egyben az egyetlen ismert fénykép amelyen az Erzsébet-erőd szerepel. 

Ada Kaleh hullámsírban

IN ENGLISH

Már több mint 50 éve, hogy Ada Kaleh szigete a kalandos múltjával, műemlékeivel, várával együtt a Vaskapu I. erőmű építése után hullámsírba merült. Azóta nem látta senki, örök álmát alussza mintegy 30 méteres mélységben. Egy nemrég felbukkant szonárkép révén azonban nagyjából képet alkothatunk a sziget mélyben töltött évtizedeiről és az is kiderül, hogy a legendával ellentétben a török minaret tornya nem bukkan már ki, akkor sem, ha lesüllyed a tározó vízszintje.

Ada Kaleh hullámsírban (forrás) 

December első napjaiban a Facebook-on több csoportban is kitették Ada Kaleh víz alatti szonárképét. A forrásmegjelölést is tartalmazó posztot azonban később törölték, de addigra sikerült lementeni a képet, viszont a posztban található információ már nem elérhető. A kép december 13-án a román médiában is megjelent, az aktual24.ro azonban csak a sziget történetéről számolt be, valamint a képalkotó eljárásról egy bekezdésben. Eszerint a kép többcsatornás szonárrendszerrel (MBES) készült, ismeretlen időpontban. Az MBES lényege, hogy egy úszó szerkezetre illesztett szonár legyező alakban hanghullámokat bocsát ki a meder irányába és a visszaverődési időből számol távolságadatot. Ada Kaleh mélyben rejtőző várfalairól és épületeiről hamarabb érkeznek vissza a hanghullámok, mert közelebb vannak a felszínhez, mint a mélyebben fekvő, eredetileg is a Duna meder mélyén fekvő formák. A távolságadatokat színskálával ábrázolták, ahol a kék jelenti a mély, a piros pedig a sekély részeket. Sajnos konkrét adatot a kép nem ad meg jelmagyarázat formájában. 

A szonárkép a Duna mélyén roncsként heverő Ada Kaleh nyugati, Orsova felé eső részét ábrázolja csupán. A keleti, ritkábban beépített kertes terület lemaradt valószínűleg a mérés csak egy kisebb területre korlátozódott. Érdemes összevetni a sziget egészéről készült vázlatrajzzal. Maga a kétutcás település a belső erődfalakon belül helyezkedett el. Ezen kívül állt még egy külső falrendszer is, de a sziget nyugati csúcsát is megerősítették füles bástyákkal még a XVIII. század derekán. A török lakosságú településhez tartozott egy mecset is, mellette egy karcsú minarettel, ez nagyjából a sziget közepén, a keleti kapu felett állt. Ha igaz, hogy a román állam megbontotta az erődöt az elárasztás előtt, hogy a téglákból az erőmű alvizén fekvő Simian-szigeten felépítsék a bástyák mását, akkor viszonylag minimális munkát végeztek, hiszen az erődfalak a szonárképen még élesen kirajzolódnak. A vázlat ugyan nem ábrázolja a domborzati elemeket, de korabeli fotókon vagy képeslapokon megfigyelhető, hogy a külső és belső várfal közötti árokrendszerben állt a víz, miközben Ada Kaleh déli belső ívében egy erdős kis zátonysziget növekedett. 

Hidrológiai szempontból a szonárképet akár nevezhetjük akár rendkívülinek is. Rendkívül fontos információkat hordoz ugyanis az elárasztás után végbement üledékképződési folyamatokról. Az Al-Duna kapcsán eddig két nagyobb lélegzetvételű írás jelent meg a blogon, az egyik Trikule, a másik az Orsova melletti Korona kápolna példáján mutatta be a Vaskapu I. erőmű által visszaduzzasztott folyószakasz feltöltődési folyamatát. Ugyanezt megtehetjük Ada Kaleh szigete kapcsán is, hiszen a szonárkép rendkívül részletesen mesél a megváltozott áramlási viszonyokról és a hozzá kapcsolódó üledékmozgásokról. 

Búcsú. Már csak a várfalak látszódnak ki a Dunából.

Vessünk egy pillantást a szonárképre, elsősorban az erődtől jobbra elnyúló hosszanti pozitív formára. Elsőre úgy néz ki mint egy hosszanti dűne a sivatagban. Több hasonló formát figyelhetünk meg az erőd területén belül és a nyugati előterében is. Mindegyik ugyanazt az irányt veszi fel, és jellemző rájuk, hogy "szélárnyékban" vannak, azaz egy nagyobb kiemelkedő falszakasz, vagy bástya mögött alakultak ki. Csapásirányuk nem egyezik az Ada Kaleh szigetét két irányból körülölelő Duna-ágak sodorvonalával, hanem úgy tűnnek, mintha egyenesen keresztülvezetnének a sziget hossztengelyén. Ugyancsak árulkodó, hogy az erődfalakat és egy-két házromot leszámítva nem látszódik a település utcahálózata. Ennek egyik oka, hogy a román állam alapos munkát végzett és módszeresen elpusztította a törökök házait, kinyerve belőlük a lehető legtöbb építőanyagot. A másik pedig a tározó már említett feltöltődése.

Miután a sziget hullámsírba merült az áramlási viszonyok alapvetően változtak meg. A szigetet addig  két irányban kikerülő sodorvonalak egyesültek, éppen a sziget felett, amit bizonyít az üledékpászták csapásiránya. Mivel Ada Kaleh továbbra is a meder középvonalában van, a patakok parti hordalékkúp-építése nem érinti, az erődben lerakódott üledék a meder középvonalában mozog a gát irányában. Ahol a vízáramlás akadályba ütközik, például a várfalak vonalában, ott az akadályon átbukva először mélyíti a medret, és az innen kimosott üledéket olyan csendesebb szakaszokon rakja le, mint például az erőd nyugati előtere, belseje, vagy éppen a sziget keleti nyúlványa. A szonárkép alapján a legjelentősebb elmosódás a sziget délnyugati sarkában kiálló erődfal tövében figyelhető meg. Ez a kiszögellés valószínűleg már az elárasztás előtt is jelentősebb gödröt képezhetett a folyómederben. 

Ez alapján elmondható, hogy az egykori sziget üledékviszonyait elsősorban nem a feltöltődő tározó kiülepedő hordaléka, hanem a mederben megváltozott áramlási viszonyok miatt helyben kimosódó üledékek áthalmozódása, kisebb részben pedig a távolabbról érkező görgetett hordalék csapdába esése határozza meg. És ennek bemutatása adja a szonárkép jelentőségét, és csak reménykedni tudunk benne, hogy a méréseket rendszeres időközönként elvégzik, hogy az adatok összehasonlíthatók legyenek, és esetleges trendeket is meg lehessen belőlük határozni az üledékfelhalmozódásra ill. a kimosódásra, lehetőleg a sziget teljes területére. 

Ötven kép az ötven éve elsüllyesztett Ada Kaleh szigetről

 

1.

IN ENGLISH

Várni a végzetet. Akár ez is lehetne a címe Ergün Koco fotósorozatának Ada Kaleh szigetéről. Ergün egy helyi török volt, aki fényképezőgépével a kitelepítés előtt még egyszer végigfotózta szülőföldjét, esetleg összegyűjtötte a családi fotókat. A képek többsége egy olyan letűnt idillt mutat be, amely mögött már gyülekeznek a viharfelhők. A sziget látszólag még megszokott mindnennapjait éli, de a túlsó parton már vágják az hegyoldalba az új vízszinthez alkalmazkodó infrastruktúrát. Szorgos kezek kalapálják szét tégláról téglára a sziget névadó erődjének kazamatáit, miközben a szél kergeti az égen a felhőket. Kifutnak még a Duna hullámai a partra, de már nincs messze az az idő, amikor ezek a hullámok egyre magasabb térszíneket kezdenek nyaldosni. Elérik a parti lágyszárúakat, körülölelik a kivágott fák tuskóit, óvatosan belépnek az elhagyott, lerombolt házak küszöbén, majd egyre gyorsabb lépésekkel veszik birtokba az erőd folyosóit, ellenségként kúszva fel a falakon. Ez a folyamat nem napról napra ment végbe; a hatalmas tározót csak fokozatosan töltötte fel a felduzzasztott folyó. Éppen ezért nem is lehet Ada Kaleh elárasztásának pontos emléknapot adni, hiszen aközött, hogy az utolsó lakó is csónakba szállt az ismeretlen felé addig, hogy a sziget legmagasabb pontja eltűnt a habokban, évek telhettek el. Ergün Koco képei tehát valamikor az 1960-as évek végén készülhettek.

A szerző végigfotózta a számára kedves és ismerős épületeket, ennek kedvéért még a minaretbe, sőt a szomszédos hegyekbe is felkaptatott, lefotózta a családját, az élő és halott rokonokat, a régi házuk belsőjét, ismerős zugokat, ösvényeket. Közel kétszáz képet készített, s ezek mindegyikét belengi a végleges elmúlás érzete. Ekkor már mindenki tisztában volt vele, hogy nincs többé maradásuk a szigeten. 

Végül mindennek nyoma veszett. 

 

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

További történetek az elsüllyedt szigetről: 

https://dunaiszigetek.blogspot.com/search/label/Ada%20Kaleh