Gubacs beszántott szigete

A Gubacsi-sziget eltűnt. Felszívódott szinte rögtön azután, hogy a Soroksári-Dunát 1872-ben elzárták. Hirtelen halála után gyakorlatilag semmi nem maradt belőle, ami egykori sziget-mivoltára emlékeztetne. Földi maradványai néhány helyen, szétszóródva még megvannak, és hallgatnak. Aki tudja mit kell keresni találhat néhány békalencsés tócsát, aknafedél alól kihallatszó csordogálást, vagy éppen egy frissen nyírt folyómedret. 

A Gubacsi-Duna ápolt és gondozott medre

Előző bejegyzésünk címéről a terepen egyértelműen bebizonyosodott, hogy a befejezett múlt idő sokkal inkább helyes. Ebben áttekintettük a sziget történetét — odafentről. Ezt követően, 2023. július 11-én egy terepbejárás keretében kellett volna feltárni, mi is maradt az egykori Gubacsi-Dunából, ami kelet felől határolta a Gubacsi-szigetet. Spolier! Két tényezőre vezethető vissza ennek sikertelensége, 1. nem volt mit feltárni, illetve 2. nem volt mód feltárni. 

Medermaradvány egy beépítetlen telek közepén,
Soroksár, Felső Dunasor 28.

A Gubacsi-sziget déli csúcsa Soroksár alatt volt, a Molnár-sziget mellett. Ez egy felparcellázott, beépített terület, lassan 100 éve. A kor tükröződik az épület-állományon, melynek egy része konkrétan a Gubacsi-Duna medrében épült fel. A Felső-Duna sor páros oldalon épült házainak hátsó kertje alaposan mélyül, éles kontrasztot alkot a páratlan oldallal, ahol a telek vége falszerűen emelkedik. Van ahol a szintkülönbség a 10 métert is elérheti. Ezt a magaspartot mosta alá egykor a Gubacsi-Duna, melynek ezen a szakaszon csak egy jókora beépítetlen telken maradt némi nyoma, egy keskeny árok a lekaszált gyep legmélyebb vonalában. Mivel a medret felparcellázták, csak a tulajdonosok engedélyével lehetne megvizsgálni. A molnár-szigeti torkolati szakasz nádassal benőtt terület, de itt is kerítés akadályozza meg a bejárást. 

Az alámosott magaspart Soroksáron, Felső Dunasor páratlan oldal.

Egy ponton, de még a Dobó utcától délre a régi mederben megmaradt vizet csatornázták. A csatorna két telekkel az említett utcától északra is tart, ahol egy aknafedél alatt hallani a víz állandó csobogását. Ez azt a naiv gondolatot ébresztheti az ide látogatóban, hogy a meder talán még ma is szállít vizet. Ez a víz azonban nem a Dunából származik, hanem a magaspart tövében fakadó talajvízforrások vizét gyűjti össze. Tehát bizonyos értelemben a régi meder egy szakasza mind a mai napig vezet némi vizet a Soroksári-Dunában.

A soroksári Dobó utca legmélyebb pontja alatt rejtőzik az egykori mellékág medre

Ez a nedves meder egy szakaszon a felszínen is megfigyelhető, a Dobó utcától északra, bár nem egyszerű rálelni. Kelet felől telkek határolják, nyugat felől pedig áthatolhatatlan, kimondottan ellenséges susnya. Nagy szerencsével megtalált állatcsapásokon közelíthető meg, pókhálókon és szúnyogfelhőkön keresztül. Ez a barátságtalan terület amúgy a Gubacsi-sziget szennyvízteleptől délre eső felére jellemző, és alapvetően akadályozza a mederformák megfigyelését. Mielőtt ezt részletesebben megtárgyalnánk érdemes bemutatni azt az árkot, ahol sikerült nyílt vízfelülettel találkozni.

Nem sok, de ennyi maradt a Gubacsi-Dunából

Körülbelül 3-4 méter széles árokról van szó, melynek felszínét 2023. júliusban mindenütt békalencse fedett. Nyugati, meredek partját egy párhuzamos, töltés-szerű magaslat kísérte. Nem lehetetlen, hogy az árkot mesterségesen kikotorták és az anyagot a part mentén halmozták fel. Manapság főleg fiatal zöldjuhar fák nőtték be a töltést, az aljnövényzet pedig borostyán. A túlsó part telekhatár, amelyet a lakók saját ízlésük alapján rendeznek be. A vizesárok egy szakaszon követi a magaspartot, azonban kiterjedése bizonytalan. Teljes hosszát azért nem sikerült megállapítani, mert a sziget gerincén, a kerékpárúttal párhuzamosan, de attól keletre fekvő földútról szinte képtelenség megközelíteni. Az okokat érdemes felsorolni, hiszen a jó képet kapunk belőle a sziget jelenlegi "hasznosításáról". Először is vannak a gondozott kiskertek, ahol a helybéliek termesztenek zöldséget. Ezek jellemzően kisebbségben vannak, a többséget alkotó elvadult susnyás területekhez képest.

Kiskerti művelés a Gubacsi-szigeten, valahol a háttérben húzódik a meder

Csak régi térképekről lehet megmondani, hogy a kaszáló valaha Duna-meder volt.

Az 1970-es években még TSZ művelés alatt álló területen a mezőgazdasági művelés megszűnése után a természet önhatalmúan kitöltötte a rendelkezésére álló űrt. Ennek jellemző példája az embermagasságú kanadai aranyvessző, vadrózsabokrokkal tarkítva. Ez utóbbiak teszik igazán aknamezővé a sziget déli területét. A kanadai aranyvessző az ültetett erdőkben is jelen van. A magától felnőtt, többé-kevésbé természetes erdőkben az emberi megtelepedés nyomai hátráltatják a sziget bejárását. A soroksári gyilkosság emléke óvatosságra intheti az embert, amikor az erdőben megbúvó kunyhókat közelíti meg, ahol jobb esetben ki van írva, hogy "magánterület", rosszabb esetben a túl későn felhangzó kutyaugatás hozza a frászt a gyanútlan vándorokra. A földútról keletre forduló dűlőutak többsége ilyen telekre vezet, keresztülhúzva a mellékág nyomvonalának megfigyelésének tervét.

Idill a Gubacsi-Duna mellékágában

Ott, ahol a Gubacsi-Duna egykori medre eltávolodik a magasparttól és az ártéren kanyarog, keresztezve a kelet-nyugati irányú dűlőutakat, egészen más jellegű probléma merül fel. Egészen gyanútlanul lehet keresztezni a folyómedret, annak ugyanis semmiféle nyoma nem maradt a terepen. Se egy markáns mélyedés, se a növényzet változása nem jelöli ki. Akárhányszor próbáljuk megtalálni a régi térképekről átmásolt nyomvonalat a kerékpárút közvetlen keleti oldalában, ugyanez az eredmény. A medret elszántották, betemették, ráadásul még be is nőtte az embermagasságú gyom. És ugyanígy semmi maradványa nincs a szennyvíztelep déli oldalában ültetett nyáras véderdőben, ahol még aljnövényzet se nagyon zavarná a kilátást. A terep legfeljebb deciméteres magasságokban változik, de soha nem ott, ahol kellene.

150 éve itt még Duna-meder volt, ma már nyoma sincs

A Gubacsi-szigetet kettévágó, a Soroksári-Dunának némi vízutánpótlást nyújtó szennyvízkifolyó

A Gubacsi-sziget északi része a várható eredményt tekintve rosszabb helyzetben van, ugyanis a terület be van építve zártkertekkel, a parton csónakházakkal, sőt északon lakóparkokkal is. Sokkal intenzívebb az emberi felszínformálás hatása, ennek ellenére a terep (természetes) morfológiája sokkal élénkebb, mint a szennyvíztelep kifolyójáról délre. Ezen a szakaszon a szennyvíztelep volt a fő oka a Gubacsi-Duna eltűnésének. Az 1950-es években felépített létesítmény eltemette a legnagyobb kanyarulatát. A tőle északra fekvő mederszakaszt a téglabányászat semmisítette meg 1-2 évtizeddel később. Először egy negatív forma (bányagödör) jött létre, majd ezt rekultiválták, de a feltöltés a meder szelvényében is a magaspart szintjéig emelte meg a terepet.

A Soroksári-Duna medrében épült, elhagyott sporttelep. 

Nyugati oldalán a Gubacsi-sziget alaposan meghízott az elmúlt másfél évszázadban. Ahol most bezárt, pusztuló és szépen rendben tartott csónakházak, vendéglátóipari egységek váltakoznak, régen a Soroksári-Duna hullámzott. A szabályozás előtti part valahol a Vízisport utca nyomvonalán haladt. Ez az utca abban az értelemben is vízválasztó, hogy keleti oldalán szemmel láthatóan magasodik a térszín, kontrasztot alkotva a páros oldalon található sík területtel. Itt található a Gubacsi-sziget északi csúcsa, mely körülbelül Vízisport utca Közműhelytelep utca sarkán ágazott ki a Soroksári-Dunából.

A Gubacsi-sziget legmagasabb térszíne a Vízisport utca páratlan oldalán

Ha a Közműhelytelep utcán a GÉV felé tartva jobbra pillantunk, egy ápolt, gondozott füves területet láthatunk, ami mélyen benyúlik a telkek mögé. A kezdőképen látható mélyedés ez, ami ívesen követi az egykori meder északon fennmaradt nyomvonalát. Kelet felől meredek part határolja, ami emberkéz munkája. A folyamatos feltöltések alaposan leszűkítették és szűkítik ma is a sport- és ipartelepek hátsó kerítésénél. Az itt lakók megerősítik az előző cikkben írtakat, miszerint a TSZ előtt bolgárkertészek művelték a szigetet, jelentősen hozzájárulva annak eltűnéséhez. A mederről nem tudnak semmit, így nekem kell elmagyaráznom, hogy a házuk mögötti szépen ápolt gyep a Gubacsi-Duna leglátványosabb formában fennmaradt szakasza. Itt már olyan apró dolgoknak is lehet örülni, hogy a házak ereszcsatornái mind ebbe a mederbe vezetnek az alagcsövezett veteményesen keresztül. Az itt elszivárgó vizek pedig valahogy mindig megtalálják útjukat a Dunához. 

Ki tudja, talán valahol a mélyben, a régi medrek nyomvonalán...

Eltűnő Gubacsi-sziget

Kevés dunai sziget eltűnését tudjuk konkrét évszámhoz kötni. A kezdetben Gubacshoz, majd Soroksárhoz, aztán a főváros XX. kerületéhez, végül ismét Soroksárhoz (XXIII. kerület) tartozó Gubacsi-sziget éppen ilyen. 1872-ben már előrehaladott állapotban volt a feltöltődése, de a gubacsi-zárógát 1872-es felépülése után azonnal kiszáradt a mellékága, azóta az urbanizáció lépésről-lépésre számolja fel azt, ami még megmaradt belőle. 

A Gubacsi-sziget 1775-ben (mapire.eu)

A Soroksári-Duna felső szakaszán Csepel és Soroksár között beszorul két viszonylag magas part közé. Nyugaton a Csepel-sziget legmagasabb vonulatát képező futóhomokos terület; a Királyerdő, míg kelet felől a Gubacs és Taksony közötti II/b folyóterasz határolja azt a kb. 800 méter széles öblözetet, melyben egykor legalább négy név szerint ismert sziget helyezkedett el. 

Volt egy ötödik is a Gubacsi-, Molnár-, és a két Zsidó-sziget mellett, ennek nevét azonban egyedül a III. katonai felmérés (1880) térképszelvényén örökítették meg. A Plesze-sziget már ekkoriban is a part részét képezte, egy darabka árteret, ami hozzáforrt a magasparthoz, ott ahol a Gubacsi-sziget elkeskenyedett. A Plesze feltehetően egy fantomsziget, egyetlen térképen sem ábrázolják a mellékágát, amely ha létezett is, a térképezés korára már feliszapolódott.

A Gubacsi-sziget 1880-ban. (mapire.eu)

Az öblözetet két átkelő határolja, északon a török-korban elpusztult Gubacs falu révátkelője, ahol később a szűkület miatt kedvezett a terep a Soroksári-Duna lezárásához, valamint délen a mai molnár-szigeti komp, a Soroksári-Duna legkeletibb pontja. Földtörténeti skálán a Duna viszonylag későn jelent meg ezen a tájon, földrajztudósok az idősebb folyóteraszokat innen jóval keletebbre azonosították, azaz a Duna medre fokozatosan, elsősorban tektonikai okokból vándorolt nyugati irányba. Mígnem a jégkorszak vége felé elfoglalta mai nyomvonalát és bevágódva kialakította a két partján fekvő fiatalabb kavicsteraszokat. Ezek a kavicsteraszok a Pannon-tó üledékeire telepednek, ezek elsősorban tómedencében kiülepedett homokból és agyagból állnak. Utóbbi fontos szerepet töltött be a Gubacsi-sziget fejlődéstörténetében. A magaspart mentén Taksonyig számos forrás fakadt, közülük az egyik mellé 1780-ban kis kápolnát építettek. Napjainkban is megvan az 1780 körül épült Mariahilf kápolna a Helsinki út Meddőhányó (beszédes földrajzi név) utca kereszteződénél. 

Amíg létezett, viszonylag nagy kiterjedésű volt a Gubacsi-sziget. A megszűnése előtti mederviszonyok alapkán számolva területe 1 négyzetkilométer volt. Alakja viszonylag elnyúlt volt (2,8 km hosszú), területe északon és délen kiszélesedett, míg a "dereka" karcsú volt, 200 méter széles. Mellékágának hossza meghaladta a 3,5 kilométert. Északi csúcsa a mai Vízisport  utca és közműhelytelep utca kereszteződésében lehetett, déli csúcsa pedig Soroksáron, a Tárcsás utca meghosszabbított vonalában. 

Nevét az északi csúcsánál fekvő magasparton, közvetlenül a Duna mellett lévő Gubacs faluról kapta. Ezt a falut már 1067-ben említik oklevelek, amikor a százdi apátságnak adományozzák. A tatárjárás idején feltehetően elpusztult, a pusztulás emlékét megőrizte a Tatárdomb földrajzi név, amely magában rejtette a templomos falu romját. Ezt a dombot ma már hiába keresnénk, pusztulását (vele együtt a faluhelyét is) közvetett módon a pannon agyag okozta. Gubacsot pusztaként a Grassalkovich család által újratelepített Soroksárhoz kapcsolták közigazgatásilag. Maga a faluhely 1897-ben a frissen megalakuló Erzsébetfalvához került (Pestszenterzsébet), de a sziget maradt Soroksár tulajdonában. 1950. január elsején Soroksár és Pestszenterzsébet XX. kerület néven Budapest részévé vált, de a kerület 1994-es szétválasztása után a sziget viszonylatában kisebb módosításokkal helyreállt az 1898-as közigazgatási határ. A környékbeli svábok a Kohlbacher Insel nevet használták, amely feltehetően személynévből eredhetett. 

Valószínűleg a Gubacsi-sziget a Duna fokozatos bevágódása miatt magától is lefűződött volna. Hosszú és keskeny mellékága a XIX. században is fokozatosan szűkült, de jóval lassabban ment volna végbe a sziget eltűnése emberi beavatkozás nélkül. Hosszas vita után 1872-ben lezárták a Soroksári-Dunát egy töltéssel a mai Gubacsi híd felett, alig 800 méterre a Gubacsi-sziget északi csúcsától. Árvízvédelmi szempontokkal indokolták a beavatkozást, amely fél évszázadra mocsarat csinált a Soroksári-Dunából. A gáton egy hajózsilip szolgáltatott némi átfolyást, de nagyságrenddel kevesebbet, mint korábban, amikor ez az ág a Duna vízhozamának 1/3-át vezette le. A zárás következtében a Soroksári-ág felső részén gravitációs módon leürült a meder és kiszáradt a Gubacsi-sziget mellékága. Ezzel együtt megszűnt az árvízveszély, csökkent a talajvíz szintje, azaz az emberi megtelepedés lehetősége, mely eddig csak a folyóterasz szintjén volt lehetséges és észszerű, kiterjedt a Gubacsi-sziget egész területére, sőt még a korábbi meder szárazulattá váló parti szakaszára is. 

A Gubacsi-sziget 1930-ban.

Talán a fővárostól való távolság miatt eleinte lassan ment a sziget beépülése. 1930-ban mindössze a Soroksár felé eső déli csúcson jelent meg néhány utcányi parcellázás a Sziget csárda környékén, ezen kívül mindössze egy szivattyúházat jelölnek rajta a térképek. Sokat elmond a mellékág vízvezető képességéről, hogy a HÉV vonalától nyílegyenes mederben vezették le a csapadékvizet egy árokban, ami keresztülvágta a régi mellékágat és a szzigetet is. A Gubacsi-sziget nagy részét ekkoriban feltehetőleg bolgárkertészek művelték, bár az erre vonatkozó adatok bizonytalanok, és a térképek a túlsó Csepel-parton jelölnek hasonló tevékenységet. 1940-re mindössze annyi változott, hogy a téglagyártól délre lévő Duna-szakaszon is megindult a parcellázás, kénes-sós gyógyfürdő és egyéb vízparti létesítmények épültek a folyóparton. Ez valójában nem a Gubacsi-sziget területén történt, hanem az egykori Soroksári-Duna kiszáradt medrében. Az ártéri parcellák ekkor még mindig kirajzolják a mellékágat, mint földrajzi határt.

A még nagyrészt beépítetlen Gubacsi-sziget 1940-ben

1950. január 1-től a Gubacsi-sziget Nagy-Budapesthez került, ezzel alapvetően felgyorsult a sziget "hasznosítása", azaz beépítése, ezzel párhuzamosan pedig a szigetre emlékeztető felszínformák elpusztítása. Az első jelentős beruházás a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep felépítése volt. A telep ugyan csak 1966-ban kezdett el működni, de az 1952-es terv szerint a Gubacsi-Duna-ág középső szakaszán kezdett el épülni. A bővülő szennyvíztisztító-telep és a mellette telepített véderdő eltüntette a mellékág kanyarulatát. (Érdekes módon az észak-pesti párja is egy dunai szigeten, a Palotain épült fel.) Az 1970-es évektől kezdve a telep északi oldalán ipartelep kezdett épülni, miközben a szigeten gazdálkodó TSZ épületei is megjelentek a Gubacsi-sziget északi részén. Tervezett munkálatok mellett a Gubacsi-Duna meder felszámolásában magánjellegű törekvések is szerepet játszottak. A teraszfelszínen álló ipartelepek és telephelyek hátsó udvarát a tulajdonosok különböző mértékben töltögettek, jobb esetben földdel, rosszabb esetben hulladékkal. 

1964, téglagyári gödrök a Gubacsi- Duna medrétől keletre.

Terjeszkedő feltöltések a régi mederben. 1964, (fentrol.hu)

Új bányaterület a Gubacsi-szigeten 1972-ben (fentrol.hu)

A Gubacsi-sziget északi csúcsánál már 1852-ben dolgozott a téglagyár, melyet 1867-ben Drasche Henrik vásárolt meg. Csak az 1970-es évek második felében zárták be, kéményeit 1979-ben robbantották fel. A téglagyár bányagödrei kezdetben a teraszfelszín alatt rejtőző pannon agyagrétegeket bányászták. A termelés fokozatosan haladt dél felé, majd a téglagyár utolsó évtizedében (1964-1972 között) új bányagödröt nyitottak a korábbi ártéren, amely belevágott a Gubacsi-sziget északi részébe. A bányagödrökben kisebb tavak alakultak ki talajvízbetörésből, a két nagyobbat Nádas-tónak illetve Kék-tónak hívták, és a környékbeliek horgásztak benne a tiltás ellenére. Az új bányagödör viszonylag rövid ideig termelt, azonban hosszan tartó hatása volt. Az 1980-as években a gödröket feltöltötték, és a feltöltés határa jelölte ki a XX. és XXIII. kerület határát az 1994-es szétválásnál. Tehát az 1965-1972 közötti bányagödör átkerült Soroksártól Pestszenterzsébethez. A feltöltött bányaterületen az ESMTK sporttelepe létesült, miközben a téglagyári épületek helyén a Mediterrán lakópark épült fel 2000-2005 között. 

A Gubacsi-Duna-ág felszínen meglévő nyomvonala 2022-ben.

Azóta a Gubacsi-szigeten sokasodnak az épületek, miközben az egykori szántóföldi művelés helyét átveszi az elvaduló növényzet. A jelen helyzet bemutatása, valamint a Gubacsi-sziget jövőjére való előrejelzés egy következő bejegyzés témája lesz.

Vályi Béla: A Dunavölgy átnézeti térképe, 1898

Vályi Béla m. kir. főmérnök 1900-ban elkészült: A Dunavölgy átnézeti térképe c. hatalmas munkájára csak nemrégen bukkantam rá Cholnoky Jenő geográfus kolozsvári hagyatékában. Az 1898. év végi állapotokat tükröző felmérés 24 szelvényen mutatja be a Duna és egyben a Dunántúl korabeli helyzetét. Ez a hidrológiai tematikájú térkép elsősorban azok számára lehet érdekes, akik a folyószabályozások történetét kutatják. Azonban a szépsége, és részletessége miatt mindenkinek ajánlott, aki szeret elmélyülni régmúlt térképek böngészésében.

 

De ki is volt Vályi Béla, akinek ezt a nagyszerű térképet köszönhetjük? Szinnyei József magyar írókat felsorakoztató művében így ír róla:

"szül. 1863. jan. 29. Pesten; tanulmányainak végeztével a budapesti József-műegyetemen oklevelet nyert és államszolgálatba lépett a Felső-Duna-szabályozásnál, majd a Felső-Tiszánál az alföldi öntözőcsatornák építésénél és a szombathelyi kulturmérnökségnél. Közben hosszabb ideig a földmívelési minisztériumban térképező munkálatokat végzett."

A Monarchia térképészeti hagyományait követve egyszerre tartalmaz fontos, pontos, jól generalizált hidrológiai információkat, valamint igényessége is olyan fokú, hogy az ember nem tud rá mást, mondani, mint: szép. Nem véletlen ezért az sem, hogy Vályi Béla térképe 1900-ban a Párizsi Világkiállításon ezüstérmet nyert. (Vajon miféle térkép nyerhette az aranyat?) 1903-ban Bécsben a Cs. és kir. geographiai intézet fűzve is kiadta színes kőnyomatként, 1:400000 méretarányban.

Az eredeti térkép méretaránya 1:125 000, mérete 122 x 84 cm. Fokbeosztása a Ferrói meridiánt használja kiindulásként, ezért fordulhat elő rajta 34-40 fokig terjedő keleti hosszúsági érték. Az ábrázolt folyószakasz a Bécs feletti Tulln-tól egészen a román határig terjed. Mivel a Duna nem hajlandó Magyarország területén egyenes irányba folyni a térképészek kedvéért (ezért fordulhat elő, hogy csupán 16 szelvényt érint a Duna a 24-ből), így az Újvidék-Vaskapu szakaszt kénytelenek voltak betoldásként Horvátország területére illeszteni.

A jelmagyarázatból egyértelműen látszik, hogy vízrajzi térképpel állunk szemben. A szokásos közigazgatási határok mellett feltüntették a vízügyi társulatok határait, a felszínborításból csak a releváns kategóriákat hagyták meg: szőlő, erdő, cserjés. Külön jelölték a mentesített árteret, melyek a piros összefüggő vonalon kívül helyezkedik el, mely az árvízvédelmi töltést mutatja attól függően, hogy annak anyaga föld, avagy kő. A pontszerű társulati létesítmények; őrházak, zsilipek, bujtatók, tiltók, átereszek, szertárak, telefonállomások egyfelől terepbejárásra invitálják a mai olvasót: vajon léteznek-e még ezek?, másfelől azt mutatják, hogy milyen precízen megtervezett és gondosan kiépített szabályozási-árvízvédelmi rendszer létesült a XIX. századi Magyarországon. Böngészés közben e jelmagyarázat segít nekünk felfejteni a 115 éve térképre rajzolt információkat.

Ahogy a térkép leírása is mutatja, ez egy pillanatfelvétel. 1898. december 31-i dátummal mutatja, hogyan is állt éppen akkor a Magyarországi Duna-szabályozás. Már nem az elején járunk, de még nem is a végén. Íme egy kis szubjektív válogatás tőlem, de ki-ki megtalálhatja saját kedves környékét a fontosabb honlapok közé felkerült linken keresztül.

Bécs irányából haladunk a Vaskapu felé. Érdemes mindegyik helyszínt megkeresni egy mai térképen és együtt nézni a kettőt!

Bécsben már elkészült egy régi Duna meder futását követő Donaukanal, melyet teljes egészében töltések közé szorítottak. Az egykori bécsi szigetvilág és ártér nyomai már csak a jobb parton láthatók. Az egészet átmetszette a csatornázott főmeder, melyben a mai Reichsbrücke mellett álló városi fürdőnél lévő vízmérce alappont látható a "sempont", azaz a 0 magasság Adriai-tenger feletti értékben megadva. A Donaukanal keleti torkolatánál téli kikötő működött, hasonlóan a pesti Népszigethez.

Így néz ki a Szigetközben az új hajózási meder. Egy szövevényes, kibogozhatatlan rendszert vágtak itt át, gordiuszi csomóként. A megszámlálhatatlan sziget évenként más helyzetben volt, vándorolt, növekedett, tűnt el. Nagy bajban lehetett itt az a térképész, aki időtálló térképet akart rajzolni. A Szigetköz-Csallóköz hatalmas hordalékkúp-rendszerén azonban minden újonnan vágott meder elfajult. Érdemes megfigyelni, hogy valószínűleg számítottak is erre, hiszen az árvízvédelmi töltés nagyrészt az eredeti parton haladt, meglehetősen széles ár- és mozgásteret hagyva a folyónak. Végül a helyzetet egy újabb csomó átvágásával, a bősi vízlépcsővel sikerült "rendezni".

Ebed és Karva között a Fényes-folyó a Nagy- és Kengyel-ér mintha egy szigetet ölelne körül a Dunával együtt. Erre utal az ármentesítő társaság neve és a színezés is. Nagy valószínűséggel Ebed és Muzsla a kora középkorban még dunaparti települések lehettek. Velük szemben pedig egy hatalmas dunai sziget állt, melyet Karva településről talán nevezhetünk Régi-Karvai-szigetnek, ugyanis azóta egy új sziget nőtt Süttőtől északra. A túlsó parton a Gerecse déli nyúlványai egészen a Dunáig érnek, viszonylag stabil, középjellegű folyószakaszt kialakítva. A jobbparti töltés mellett más beavatkotás 1898-ban a környéken még nem zajlott.

Ez a részlet a  - sajnos - négybe vágott Budapest délkeleti részét ábrázolja. Jelentőssége az a kis piros zsilip, amely Erzsébetfalvától nyugatra, a Ráckevei-Dunán található. Ez ugyanis a híres gubacsi elzárás, amely 1870 után posvánnyá változtatta ezt az egykor széles és élő mellékágat. 1898-ban még 6 év volt hátra a helyzet rendezéséig, amikor szerencsére elbontották az elzárást. Végre itt egy hidrológiai térkép, amelyen pontosan megtalálható az elzárás pontos helye. Ez pedig szinte megegyezik a Gubacsi híd jelenlegi nyomvonalával.

Az előző századfordulón a folyószabályozás Budapesttől délre még nem alkotott összefüggő rendszert, csupán a legelfajultabb szakaszok mentén avatkoztak be. Ilyen volt a Budafoki-ág a Csepel-sziget déli csúcsáig, és ilyen volt a Faddi- és Tolnai-Holt-Duna környéke. Ezen a részleten az a pillanat látható, amikor Bogyiszló település lassan átkerül a Duna-Tisza közéről a Dunántúlra. A két hatalmas átvágás már magához vonzotta a mellékágak vizét, az esésnövekedés miatt rohamosan vágódott be új, laza üledékben futó medrébe. A mederrel együtt süllyedt a benne mért vízállások szintje is. Így fordulhatott elő, hogy a Tolnai-Holt-Dunán zátonyok és szigetek kezdtek előbukkanni, melyeket addig a Duna vize jótékonyan eltakart. A medersüllyedés ellenére a holtágakat még töltéssel vették körül. Bogyiszló település pedig azon kevés településeink egyike lett, ahol a védelmét jelentő földvár (körtöltés) XIX. századi.

A sziga-szigeti átvágás vezérárka már kész, már csak arra várunk, hogy az új medrét megkapó Duna kiszélesítse azt a Drávaszög és a Bácska között. Itt pedig a régi Duna sem a régi, a két vármegye közötti határok - melyek ma Horvátország és Szerbia határát jelzik - egy sokkal ősibb medret követnek (pontozott vonallal). Ugyan az árvízvédelmi töltések itt is meglehetősen tág teret hagytak a folyónak, de Frigyes cs. és kir. főherceg bellyei uradalmának nagy része mentett ártérré változott. A megmaradt széles ártér pedig napjainkra a Kopácsi-rét Nemzeti Park része.

A térkép elkészülte még a nagy helységnév-magyarosítási hullám előtt készült. Ezért fordulhat elő a térképen Kupuszina neve, melyet négy esztendő múlva Bácskertesre cseréltek.

Az összeszűkülő folyón lévő dunai átkelőhely szinte előre jelezte Újvidék és Pétervárad kiemelt fontosságát. Újvidéknél éri el a Dunát a Ferenc-csatornából leágazó, 1871-75 között megépített Ferenc József-csatorna, melyet 300 tonnás hajók is használhatták. Újvidéktől délre a VI. Öblözetként jelölt hatalmas árteret sikerült az embernek megszereznie a folyótól. A töltés mentén szépen sorakoznak a telefonállomások. Mint a Karvai-szigetnél, a Fruska Gora északi lejtői miatt itt sem volt még szükség a jobbpart szabályozására, habár a Dunát meglehetősen sok sziget tarkította - ekkor még.

Az al-dunai szabályozás egyik kiemelt helyszíne volt a Tachtalia-szurdok és a Greben-szikla köves medre. A Grebennél összeszűkülő és kimélyülő meder örvényei és sziklazátonyai komoly fenyegetést jelentettek a hajósok számára. Ezért kotrással és robbantással hajózó csatornát véstek a sziklába, a sekély-zátonyos szakaszon pedig mederszűkítéssel emelték a vízszintet a szerb oldalról induló párhuzamművel. A végleges szabályozási munkákat itt végül a Vaskapu-erőmű írta felül, eltemetve minden létesítményt, hatalmas munkát és erőfeszítést, melyet annak idején az Al-Duna szabályozására fordítottak.

 

Eltűnt hajómalmok, eltűnő sziget - A soroksári Molnár-sziget története

1. rész Mi lett veled, Molnár-sziget?

A november 20-i soroksári látogatással (képek ITT) kapcsolatban találtam ezt a videót a Centrum TV honlapján, mely a Molnár-sziget és mellékága jelenével foglalkozik. Kedvencem az a híd, mely alatt csónakkal sem lehet áthaladni. A videót sajnos nem tudtam  beilleszteni, de érdemes megnézni ezt a 10 perces összeállítást, ugyanis a bejegyzés szorosan kapcsolódik hozzá. A riport elkészülte óta a helyzet változatlan:

Molnár-sziget! Félsziget?

Sajnos igaza van a riportban megszólalóknak abban, hogy a soroksári Molnár-sziget és környezete meglehetősen rossz környezeti állapotban van. Novemberi látogatásunk alkalmával erről személyesen is meggyőződhettünk. Az őszi alacsony vízállás ellenére ugyan a Molnár-szigetet teljesen körülölelte a Soroksári (vagy másik nevén Ráckevei)-ág vize, de számos jel mutatott arra, hogy valami nincsen rendben. A révhez vezető Meder utcai hídon állva meglepetésként ért, hogy a mellékág vize északi irányba áramlik. Erre a különös jelenségre nagyon nehéz hihető magyarázatot találni.

1. kép A nádas helyén nemrégiben még a Duna hullámzott

   

A Molnár-sziget állapotát jól jellemzik a mindenütt megtalálható, kiterjedt nádasok. Nádasok kifejezetten ritkán kísérik a Dunát, elsősorban az állóvizeket kedvelik. A Soroksári-Duna jelenlegi 40 centiméteres esése 57,3 kilométeren kifejezetten kedvez a nádasok megjelenésének. Folyóvizeknek az öntisztulási képessége sokkal nagyobb az állóvizekénél, így a Soroksári-Duna a szennyeződésekkel szemben érzékenyebb.  A Kvassay-zsilipen keresztül érkező Duna vízből a szállított hordalék sebességcsökkenés hatására azonnal kiülepedik. A bejutó szennyeződéseket normális esetben az áramlás azonnal kimosná, ebben a közel állóvízben azonban csak halmozódik. A Soroksári-Duna felső szakaszán jelentkező eutrofizációnak és romló vízminőségnek ez az egyik fő oka. A másik a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep kifolyója. A környezeti állapot romlása egy laikus szemével is könnyen felismerhető itt Soroksáron. A Molnár-sziget környezetében medret szűkítő feliszapolódás jelentkezik a déli csúcson és a mellékág mindkét partján. Egyes helyeken a szigeti nyaralóktól akár 20 métert is meg kell tenni 3-4 méter magas nádason keresztül, hogy elérjük a szűkülő nyílt vízfelszínen álló stégeket (1. kép). A sziget növekedése szinte szabad szemmel követhető. 

2. kép A Molnár-sziget déli csúcsa és a Gyáli-patak torkolata.

Egy újabb aggasztó jelenség, hogy a Molnár-sziget déli részén betorkolló Gyáli-patak kiterjedt deltatorkolatot épített a mellékágba (2. kép). Szinte teljesen feltöltve a medret szeméttel és hordalékkal. A patak egyaránt szállít mezőgazdasági területekről műtrágyát, valamint lakott területekről szennyvizet. Csapadékos teleken pedig belvizet. A Soroksári-Dunába érve mindezt lerakja a vízi növények nagy örömére. A termékeny iszapot azonnal birtokba veszik a nádasok, mert a víz sebessége nem elegendő, hogy átmossa a mellékágat. Különösen úgy, ha vize az ellenkező irányba folyik, mint amerre kellene. Feltehetőleg ha a patak esetében nem történik beavatkozás, akkor rövidesen elzáródik a déli kifolyás.

A Soroksári-ág mai helyzete azért elkeserítő, mert - mint a Centrum TV riportjából is kiderül - senki sem tud jó megoldást találni a felmerülő problémára. Ez a jelen. De mi lehetett az ok, ami miatt ez a helyzet kialakult? Ennek próbáltam utánajárni.

2. rész Eltűnt hajómalmok - eltűnő sziget: A Molnár-sziget története
  

A szabályozatlan ágban a Gyáli-patak torkolata környékén a csepeli és soroksári parton futó ármentes térszínek mintegy 400 méterre megközelítették egymást és összeszűkítették a Duna medrét. A mederszűkület felett szétterülő széles ártéren két sziget (és több időszakos zátony) alakult ki, a nagyobb és idősebb Gubacsi-sziget (az itt élő svábok nyelvén: Kohlbacher Insel), valamint a fiatalabb Molnár-sziget (Klein Insel). A névadó Gubacs egykor virágzó mezőváros volt, egészen a török hódításig. A Molnár-sziget elnevezés későbbi, a soroksári vizeken őrlő hajómalmokról kapta a nevét. A Gubacsi-sziget az évszázadok során fokozatosan, természetes úton vált a part részévé. 1723-ban feljegyezték róla, hogy Grassalkovich Antal 1600 forintot fizetett érte a Vattay családnak (a történelem fintora, hogy 1850-ben a Vattayak visszakapták, de rá egy évre eladták a soroksáriaknak). Ekkoriban legelőnek használták ezt a hosszú szigetet. A délebbre fekvő Molnár-sziget, ahogy egy valódi zátony-szigethez illik, gyakran változtatta alakját és elhelyezkedését. A Dunai Mappáció térképein ábrázolják azt a pillanatot, amikor két különálló zátonyra vált szét. Ennek nyomait a mai domborzaton könnyen fel lehet ismerni. A pusztító 1838-as árvíz után készített térképeken már egységes, orsó alakú sziget. A soroksáriak lassan birtokba veszik, szőlőt, kiskertet telepítenek rá. Könnyen megközelíthető, hiszen rév közlekedik Soroksár és a Csepel-sziget között. A sziget nevezetességét azonban nem a homoki szőlő adta. Ha bármelyik Soroksárról készült térképre pillnatunk, szembeötlő, hogy mindig legalább egy tucatnyi hajómalmot ábrázolnak körülötte (1. ábra).

1. ábra A soroksári Molnár-sziget hajómalmai három térképen.

A Jókai Aranyemberében is megjelenő úszó szerkezetek a Soroksári-Dunaág szabályozásáig meghatározó elemeik voltak a tájnak (3. kép). Szám szerint 120 hajómalmot ringatott a víz a lezárásig.  Mára egyetlen egy maradt, Ráckevén. Mivel Soroksár abban a szerencsés helyzetben volt, hogy közvetlenül a Duna mellett húzódó ármentes térszínre települt mi sem volt egyszerűbb a gazdák számára, hogy a megtermelt gabonát levigyék a Dunára őröltetni. Megvolt a kellő szélesség, vízmélység és sodrás. A vízimolnárok igencsak jól tudtak alkalmazkodni a vízálláshoz is. Ha áradás jött, vagy kísvízi időszak volt, egyszerűen odébbkormányozták a malmot.

3. kép Hajómalom

A vízimolnárok paradicsomának az 1838-as árvíz következményeként végzett munkák vetettek véget. A mérnökök úgy döntöttek, hogy a Soroksári-ágat lezárják és ezentúl a Budafoki-ág fogja levezetni egyedül a teljes vízmennyiséget. Gyakorlatilag ez egyet jelentett a Csepel-sziget halálos ítéletével. A lezárást a mai Gubacsi-hídnál végezték el, 3,5 kilométerre a szigetcsúcstól déli irányban. A munkálatok 1871-es megkezdése és a 1904. évi XIV. tv. között eltelt időben a Soroksári-ágból egy posvány vált. Az áramlás megszűntével feliszapolódott a meder, a rothadó vízinövényzet és iszap már-már járvánnyal fenyegetett. A kialakult katasztrofális állapot és a ráckevei molnárok és hajósok tiltakozása végül meghátrálásra kényszerítette a tervezőket. 1910-12 között felépült a Kvassay tápzsilip, majd 1926-ban az áram termelésre is képes Tassi-zsilip. Így aztán sikerült valamennyire "megmenteni" a Soroksári-Dunát.
 

2. ábra A szabályozott Soroksári-Duna és a hiányzó vízmennyiség

A szabályozott ágban zsilippel szabályozott vízszintet állítottak be, ami azt jelentette, hogy az áradások és a kisvizek már nem érzékeltették többé hatásukat. A folyó esése a természetes 5 m/57,3 km-ről 0,4 m/57,3 km-re esett, ami tulajdonképpen állóvízzé degradálta. A 2. ábrán jól látható, hogy elsősorban a Budapesthez közeli szakasz sínylette meg a beavatkozást. Éppen az, ahol a Molnár-sziget is található. A zsilip által "kifeszített" víztükör révén egyedül kisvíz esetén jelentkezik a Tassi szakaszon némi plusz víz a mederben. Nagyvíz esetén szembeötlő leginkább a vízhiány, amelyet a fekete és a piros vonal közötti terület jelöl.

3. ábra A soroksári Molnár-sziget "fejlődése"

 
A Kvassay-zsilipen átcsorgó vízmennyiség nem volt már elegendő, hogy az egész mederszelvényt ellássa vízzel. Rohamosan szűkült a nyílt vízfelszín. A Gubacsi-mellékág végleg eltűnt, talán még a ráépült lakóingatlanok tulajdonosai sem sejtik, hogy valaha létezett. A csepeli oldalon egész sáv került szárazra, kiemelkedett a Molnár-sziget is (3. ábra). A vízszint süllyedése csupán csak az egyik ok volt, a kiemelkedést antropogén folyamatok is elősegítették, például a déli szigetcsúcson létesített sittlerakó. Ezt ma már parkosították ugyan, de az itt-ott kiálló betontömbök arról árulkodnak, hogy ez a terület nem véletlenül magasabb méterekkel a sziget többi részéhez képest. A csepeli révhez vezető híd mindössze 8 méterre szűkíti össze a mellékágat, ott ahol azelőtt egy 18 méter nyílású fahíd állt.  A Molnár-sziget növekedése elsősorban a fiatal nádasok által napjainkban is zajlik. Utoljára 1980-81-ben kotorták meg a medret, egy 2002-ben készült hatástanulmány szerint legalább 40 000 m³ iszapot kellene ismét eltávolítani. A szabályozás előtti és az azt követő állapotot az alábbi táblázat (4. ábra) szemlélteti:
 

4. ábra 152 év változásai a soroksári Duna-parton

Egészen az 1960-70-es évekig volt rá némi - elméleti - esély, hogy a természetes állapot még visszaállítható, a romlás visszafordítható. Azonban ekkor megindult a Soroksári-Duna szigeteinek parcellázása. A leszálló  talajvízszint és a közel 0 vízszintingadozás tette lehetővé a horgásztanyák, nyaralók és később a lakóházak felépítését. Ha most valami csoda folytán eltűnne a Kvassay-zsilip, és a Duna újra birtokba venné egykori medrét ezekre az ingatlanokra a biztos pusztulás várna. Ezért lehetetlen helyreállítani a szabályozás előtti állapotokat a Soroksári-ágban. Marad a rendszeres kotrás és az egyéb mesterséges beavatkozás lehetősége. Ezekkel csupán annyi a probléma, hogy igen költségesek, és nem szüntetik meg a feliszapolódás és eutrofizációt kiváltó okokat. Az okokat pedig nem lehet megszüntetni, így a Molnár-szigetért vívott küzdelem nem más mint szélmalomharc.