Vályi Béla: A Dunavölgy átnézeti térképe, 1898

Vályi Béla m. kir. főmérnök 1900-ban elkészült: A Dunavölgy átnézeti térképe c. hatalmas munkájára csak nemrégen bukkantam rá Cholnoky Jenő geográfus kolozsvári hagyatékában. Az 1898. év végi állapotokat tükröző felmérés 24 szelvényen mutatja be a Duna és egyben a Dunántúl korabeli helyzetét. Ez a hidrológiai tematikájú térkép elsősorban azok számára lehet érdekes, akik a folyószabályozások történetét kutatják. Azonban a szépsége, és részletessége miatt mindenkinek ajánlott, aki szeret elmélyülni régmúlt térképek böngészésében.

 

De ki is volt Vályi Béla, akinek ezt a nagyszerű térképet köszönhetjük? Szinnyei József magyar írókat felsorakoztató művében így ír róla:

"szül. 1863. jan. 29. Pesten; tanulmányainak végeztével a budapesti József-műegyetemen oklevelet nyert és államszolgálatba lépett a Felső-Duna-szabályozásnál, majd a Felső-Tiszánál az alföldi öntözőcsatornák építésénél és a szombathelyi kulturmérnökségnél. Közben hosszabb ideig a földmívelési minisztériumban térképező munkálatokat végzett."

A Monarchia térképészeti hagyományait követve egyszerre tartalmaz fontos, pontos, jól generalizált hidrológiai információkat, valamint igényessége is olyan fokú, hogy az ember nem tud rá mást, mondani, mint: szép. Nem véletlen ezért az sem, hogy Vályi Béla térképe 1900-ban a Párizsi Világkiállításon ezüstérmet nyert. (Vajon miféle térkép nyerhette az aranyat?) 1903-ban Bécsben a Cs. és kir. geographiai intézet fűzve is kiadta színes kőnyomatként, 1:400000 méretarányban.

Az eredeti térkép méretaránya 1:125 000, mérete 122 x 84 cm. Fokbeosztása a Ferrói meridiánt használja kiindulásként, ezért fordulhat elő rajta 34-40 fokig terjedő keleti hosszúsági érték. Az ábrázolt folyószakasz a Bécs feletti Tulln-tól egészen a román határig terjed. Mivel a Duna nem hajlandó Magyarország területén egyenes irányba folyni a térképészek kedvéért (ezért fordulhat elő, hogy csupán 16 szelvényt érint a Duna a 24-ből), így az Újvidék-Vaskapu szakaszt kénytelenek voltak betoldásként Horvátország területére illeszteni.

A jelmagyarázatból egyértelműen látszik, hogy vízrajzi térképpel állunk szemben. A szokásos közigazgatási határok mellett feltüntették a vízügyi társulatok határait, a felszínborításból csak a releváns kategóriákat hagyták meg: szőlő, erdő, cserjés. Külön jelölték a mentesített árteret, melyek a piros összefüggő vonalon kívül helyezkedik el, mely az árvízvédelmi töltést mutatja attól függően, hogy annak anyaga föld, avagy kő. A pontszerű társulati létesítmények; őrházak, zsilipek, bujtatók, tiltók, átereszek, szertárak, telefonállomások egyfelől terepbejárásra invitálják a mai olvasót: vajon léteznek-e még ezek?, másfelől azt mutatják, hogy milyen precízen megtervezett és gondosan kiépített szabályozási-árvízvédelmi rendszer létesült a XIX. századi Magyarországon. Böngészés közben e jelmagyarázat segít nekünk felfejteni a 115 éve térképre rajzolt információkat.

Ahogy a térkép leírása is mutatja, ez egy pillanatfelvétel. 1898. december 31-i dátummal mutatja, hogyan is állt éppen akkor a Magyarországi Duna-szabályozás. Már nem az elején járunk, de még nem is a végén. Íme egy kis szubjektív válogatás tőlem, de ki-ki megtalálhatja saját kedves környékét a fontosabb honlapok közé felkerült linken keresztül.

Bécs irányából haladunk a Vaskapu felé. Érdemes mindegyik helyszínt megkeresni egy mai térképen és együtt nézni a kettőt!

Bécsben már elkészült egy régi Duna meder futását követő Donaukanal, melyet teljes egészében töltések közé szorítottak. Az egykori bécsi szigetvilág és ártér nyomai már csak a jobb parton láthatók. Az egészet átmetszette a csatornázott főmeder, melyben a mai Reichsbrücke mellett álló városi fürdőnél lévő vízmérce alappont látható a "sempont", azaz a 0 magasság Adriai-tenger feletti értékben megadva. A Donaukanal keleti torkolatánál téli kikötő működött, hasonlóan a pesti Népszigethez.

Így néz ki a Szigetközben az új hajózási meder. Egy szövevényes, kibogozhatatlan rendszert vágtak itt át, gordiuszi csomóként. A megszámlálhatatlan sziget évenként más helyzetben volt, vándorolt, növekedett, tűnt el. Nagy bajban lehetett itt az a térképész, aki időtálló térképet akart rajzolni. A Szigetköz-Csallóköz hatalmas hordalékkúp-rendszerén azonban minden újonnan vágott meder elfajult. Érdemes megfigyelni, hogy valószínűleg számítottak is erre, hiszen az árvízvédelmi töltés nagyrészt az eredeti parton haladt, meglehetősen széles ár- és mozgásteret hagyva a folyónak. Végül a helyzetet egy újabb csomó átvágásával, a bősi vízlépcsővel sikerült "rendezni".

Ebed és Karva között a Fényes-folyó a Nagy- és Kengyel-ér mintha egy szigetet ölelne körül a Dunával együtt. Erre utal az ármentesítő társaság neve és a színezés is. Nagy valószínűséggel Ebed és Muzsla a kora középkorban még dunaparti települések lehettek. Velük szemben pedig egy hatalmas dunai sziget állt, melyet Karva településről talán nevezhetünk Régi-Karvai-szigetnek, ugyanis azóta egy új sziget nőtt Süttőtől északra. A túlsó parton a Gerecse déli nyúlványai egészen a Dunáig érnek, viszonylag stabil, középjellegű folyószakaszt kialakítva. A jobbparti töltés mellett más beavatkotás 1898-ban a környéken még nem zajlott.

Ez a részlet a  - sajnos - négybe vágott Budapest délkeleti részét ábrázolja. Jelentőssége az a kis piros zsilip, amely Erzsébetfalvától nyugatra, a Ráckevei-Dunán található. Ez ugyanis a híres gubacsi elzárás, amely 1870 után posvánnyá változtatta ezt az egykor széles és élő mellékágat. 1898-ban még 6 év volt hátra a helyzet rendezéséig, amikor szerencsére elbontották az elzárást. Végre itt egy hidrológiai térkép, amelyen pontosan megtalálható az elzárás pontos helye. Ez pedig szinte megegyezik a Gubacsi híd jelenlegi nyomvonalával.

Az előző századfordulón a folyószabályozás Budapesttől délre még nem alkotott összefüggő rendszert, csupán a legelfajultabb szakaszok mentén avatkoztak be. Ilyen volt a Budafoki-ág a Csepel-sziget déli csúcsáig, és ilyen volt a Faddi- és Tolnai-Holt-Duna környéke. Ezen a részleten az a pillanat látható, amikor Bogyiszló település lassan átkerül a Duna-Tisza közéről a Dunántúlra. A két hatalmas átvágás már magához vonzotta a mellékágak vizét, az esésnövekedés miatt rohamosan vágódott be új, laza üledékben futó medrébe. A mederrel együtt süllyedt a benne mért vízállások szintje is. Így fordulhatott elő, hogy a Tolnai-Holt-Dunán zátonyok és szigetek kezdtek előbukkanni, melyeket addig a Duna vize jótékonyan eltakart. A medersüllyedés ellenére a holtágakat még töltéssel vették körül. Bogyiszló település pedig azon kevés településeink egyike lett, ahol a védelmét jelentő földvár (körtöltés) XIX. századi.

A sziga-szigeti átvágás vezérárka már kész, már csak arra várunk, hogy az új medrét megkapó Duna kiszélesítse azt a Drávaszög és a Bácska között. Itt pedig a régi Duna sem a régi, a két vármegye közötti határok - melyek ma Horvátország és Szerbia határát jelzik - egy sokkal ősibb medret követnek (pontozott vonallal). Ugyan az árvízvédelmi töltések itt is meglehetősen tág teret hagytak a folyónak, de Frigyes cs. és kir. főherceg bellyei uradalmának nagy része mentett ártérré változott. A megmaradt széles ártér pedig napjainkra a Kopácsi-rét Nemzeti Park része.

A térkép elkészülte még a nagy helységnév-magyarosítási hullám előtt készült. Ezért fordulhat elő a térképen Kupuszina neve, melyet négy esztendő múlva Bácskertesre cseréltek.

Az összeszűkülő folyón lévő dunai átkelőhely szinte előre jelezte Újvidék és Pétervárad kiemelt fontosságát. Újvidéknél éri el a Dunát a Ferenc-csatornából leágazó, 1871-75 között megépített Ferenc József-csatorna, melyet 300 tonnás hajók is használhatták. Újvidéktől délre a VI. Öblözetként jelölt hatalmas árteret sikerült az embernek megszereznie a folyótól. A töltés mentén szépen sorakoznak a telefonállomások. Mint a Karvai-szigetnél, a Fruska Gora északi lejtői miatt itt sem volt még szükség a jobbpart szabályozására, habár a Dunát meglehetősen sok sziget tarkította - ekkor még.

Az al-dunai szabályozás egyik kiemelt helyszíne volt a Tachtalia-szurdok és a Greben-szikla köves medre. A Grebennél összeszűkülő és kimélyülő meder örvényei és sziklazátonyai komoly fenyegetést jelentettek a hajósok számára. Ezért kotrással és robbantással hajózó csatornát véstek a sziklába, a sekély-zátonyos szakaszon pedig mederszűkítéssel emelték a vízszintet a szerb oldalról induló párhuzamművel. A végleges szabályozási munkákat itt végül a Vaskapu-erőmű írta felül, eltemetve minden létesítményt, hatalmas munkát és erőfeszítést, melyet annak idején az Al-Duna szabályozására fordítottak.