Kácsás külső, Kácsás belső

 

Százhalombatta-Dunafüred mellett a korai dunai mellékág-revitalizációk egyik példáját lehet nyomon követni, milyen folyamatok mennek végbe a Kácsás-sziget mellékágában, volt-e értelme a kotrási munkálatoknak, vagy a folyó dinamikája továbbra is a feltöltődést segíti elő. A Kácsás-sziget mellékágát 2006-ban kétharmad részben sikerült kikotorni, majd a felső csúcsától a hajóállomásig megépült párhuzamművet is megbontották egy helyen. 2018 decemberében, az utolsó látogatás alkalmával a mellékágban még ott magasodtak a felső szakaszon végzett kotrás nyomán felhalmozott kavicshalmok, a revitalizáció második fázisának nyomai. 

Belső.

2025. augusztus 17-én délelőtt, Budapesten mért 146 centiméteres vízállásnál, egy nem sokkal korábban levonult árhullám után úgy tűnt, a sziget és a mellékág mutat életjeleket, bár ennél az alacsony vízállásnál nem volt befolyás, sőt a felső kőszóráson vágott legmélyebb átjáróban a víz a főág felé áramlott. 

Nevezhetnék Szúnyog-szigetnek is, ebben az időpontban kacsából viszonylag kevesebb volt a szigeten, mint a rajokban támadó szúnyogokból. A sűrű és magas aljnövényzet, és a földmunkálatok lezajlásával újra előmerészkedő fás szárú növényzet remek búvóhelyet nyújt a vérszívók számára, elsősorban a terület északi részén, ahol a mellékágak ki sem látszik a fák lombkoronája alól. 

A többes szám nem elírás, a párhuzammű köveinek megbontásán felül még két kitüntetett helyen bukik át a főág vize a mellékágba, ahol a vízesésszerűen bezúduló áradás hatalmas kopolyákat mélyít a laza, iszapos üledékbe. Mindhárom kopolyából mellékágak indulnak dél felé, de a legmarkánsabb meder a kotrással is megtámogatott legdélebbi kopolyától indul ahol a vízáramlás nem csak a növényzet megtelepedését akadályozza sikeresen, de a partfalat is erőteljesen pusztítja. A másik két, ág is markáns, jól észrevehető így nyáron is, bár felső szakaszukat alaposan benőtte az aljnövényzet, amit aztán a nem sokkal korábban lefolyt árvíz folyásirányban szépen "megfésült" és a kopolyákból kitermelt iszapból szürkére is festett. A földhalmok eltűntek az utómunkálatok során, vagy a munkagépek, vagy az aljnövényzet és az áradások nyomán. A cuppogósan iszapos, de víztelen medrek majdnem párhuzamosan haladnak dél felé, folyamatosan egyesülnek a mellékág 2006-ban kikotort, széles vízfelülete felett, ahol már igazi kacsákkal is találkozni. 

Külső.

Janus-arcát a Kácsás-szigetnek a külső oldalához tapasztott két sarkantyú okozza. Míg a belső rész egy ártéri esőerdőhöz hasonlít, addig a külső oldala egy kopár kavicssivataghoz, amit pár év óta elkezdett öntözni az eső, és a növényzet szépen lassan teszi a dolgát és meghódítja a teljesen ötletszerűen elszórt kőhalmokat, kavicsbordákat és a vízzel telt gödrök iszapos partját. 

Ebből a szempontból a legváltozatosabb rész a középső, két sarkantyú közti terület, ahol a sziget keleti partját jelző nyílegyenes kőszórás egy három oldalról zárt kőkalitkát alkot, amely remek üledékcsapdaként működik. Találni itt folyószabályozás felesleges köveiből itt felejtett depóniákat, ezek közül a magasabbakon már megtelepedtek a fűzfák, míg a mélyebben fekvők csak kisvíz idején bukkannak ki, óvatosságra intve az errefelé csónakázókat.

Van itt még a párhuzamművel párhuzamos hát, amin fasornyi erdő telepedett meg közrefogva egy kisebb Duna-ágat, de az ebben fennakadó uszadékfa (és szemét-)mennyiség alapján nem lehet túl hosszú életet saccolni neki. Az alsó sarkantyú felé közelítve elfogynak a sziklák, a kövek és a sóder is, marad az iszap és az agyag, és a benne szúnyogkeltető telepként funkcionáló gödrök.

Szúnyogokon és a névadó kacsákon más állatok is élnek errefelé, a külső oldal déli, laposabb részén lépten-nyomon hódok nyomába lehet botlani, ők maradtak az egyetlenek, akik küzdenek a sziget teljes beerdősülése ellen. Nyomaik könnyen felismerhetők, ugyanis mellettük mindig van valami más is: az általuk vonszolt dolgok nyomai. A sok nyom ellenére a sziget egyáltalán nincs letarolva, a 2018-ban alaposan megrágott déli csúcson is magához tértek a fűzfák. Élnek még itt szemérmes gázlómadarak is, lábnyomaik helyenként rovásírásszerű nyomokat hagynak a friss öntéstalajon. 

Korábbi írások a százhalombattai Kácsás-szigetről:

2013. április, Nagy Attila írása: Újjáéled a Kácsás-sziget Százhalombattán! 

2018. december: Zúzmarás Kácsás-sziget

Nyeles sziget

Öt lépesben tekintjük végig, hogyan hizlalták fel a Kácsás-szigetet Százhalombattán.

A Kácsás-sziget Százhalombatta-Dunafüreden 1964. július 7.

A Kácsás-szigetről már kétszer volt szó a blogon, elsőször a mellékágának kotrásáról írtunk, másodszor egy decemberi zúzmarás bejárás képei kapcsán már érintettük azt, amiről ezúttal szó lesz: a folyószabályozás szigetre gyakorolt hatásáról. 

Már a bejegyzés címe is erre a "hatásra" utal. A folyószabályozó mérnökök ugyanis egy nyelet illesztettek a "renitens" Kácsás-szigetre, amelyet a szakma párhuzammű néven ismer. Ez a nyél a sziget északi csúcsát köti össze a mai Damjanich utca tengelyében található hajóállomás alatt található partszakasszal. Lehetne mellékág elzáró gátként is hívni, ha a műtárgy merőlegest zárna be a sodorvonallal és nem párhuzamos lenne azzal. A párhuzammű építésével kapcsolatban két alapvető kérdésre keressük a választ; miért és mikor épült ez a "nyél"?

A két kérdést idősorrendben tettük fel. A miértre adott válasz egyben meg is indokolja a "mikor?"-ra adott választ. Egészen 1876 teléig kell visszamennünk az időben, amikor nem sok kellett hozzá, hogy Budapesten megismétlődjön az 1838-as jeges árvízi helyzet. 1876. február 26-án már a miniszterelnök előtt volt a javaslat a nemrég lezárt Soroksári-Duna megnyitásáról, hogy a fővárost fenyegető árvíz gond nélkül levonulhasson a másik mederben. A megnyitásra végül nem volt szükség, mert az utolsó pillanatban (szó szerint értendő) megmenekült a főváros és a gubacsi zárás is; a Duna utat talált magának a régi medrébe Tököl alatt, miután átszakadt a töltés. Mondjuk kevesebb kár keletkezett volna, ha időben megnyitják, vagy le sem zárják a Soroksári-Dunát. A gátszakadást korabeli beszámolók szerint egy sziget okozta, méghozzá az Ercsi, Batta, Tököl háromszögben található Kácsás-sziget. Itt torlódott fel a Duna jege a sziget észai csúcsán egy hatalmas jégdugót képezve, ami egészen Budapestig visszaduzzasztotta a folyót. 

1876. után szükségessé vált a budafoki ág rendezése, hogy a nagyobb árvizek is le tudjanak rajta vonulni, hiszen a meder már így is tele volt az ide átirányított Soroksári-Duna vizével. Itt térünk át a "mikor?" kérdésre. A meder rendezése érdekében a kormányzat 1878-81 között nekilátott elkotorni a zátonyokat, majd az 1881. év L. tc. mögé odatett pénzügyi források alapján folyószabályozási műveket is építettek. A munkálatokat Budafok és Pentele között 1881-1885 között végezték el. A Kácsás-szigeti párhuzammű is ebben az időintervallumban épült meg. Pontos évszámot nem ír Ihrig Dénes: A magyar vízszabályázás története c. művében, csupán a fenti intervallumot adja meg. Azonban a mapire.eu honlapon található Százhalombatta kataszteri térképén szereplő 1884-es dátum alaposan leszűkíti a lehetséges éveket két évre. Ezen a szelvényen (lásd alább) ugyanis még nem látható a "nyél". Tehát az vagy még ugyanabban az évben, 1884-ben, vagy egy év múlva 1885-ben épült fel (ha valaki tud pontosabb dátumot, írja meg nekünk!).

1884. Kataszteri térkép, mapire.eu

Az biztos, hogy 1911-ben már megvan a párhuzammű, legalábbis a Duna szabályozási térképén feltüntették. Mintegy 600 méter hosszú; egyik végpontja a hajóállomás, a másik pedig nem pontosan a Kácsás északi csúcsa, hanem attól valamivel keletebbre, a sziget oldalához csatlakozik be. A sziget ekkoriban 420 méter hosszú, 70 méter széles és kb. 2 hektár területű volt, természetesen a vízállás függvényében. Ezek a paraméterek tekinthetők a Kácsás utolsó természetes állapotának. A párhuzammű megépülése és a mellékág elzáródása után a sziget hízásnak indult. Eleinte lassan, majd egyre gyorsuló ütemben. 

1911. folyószabályozási térkép

A hízás illusztrálásához öt 1964-2018 között készült légifelvételt használunk fel, a két bemutatott térképen kívül. Az első három a fentrol.hu-ról van, jó szokás szerint napra pontos dátummal. Közülük kettő, az 1978 és 1981-es légifelvétel nagyjából ugyanazt az állapotot örökíti meg, de különböző vízállásnál, így érdemes volt mindkettőt felhasználni: 

1964. július 7.

1978. július 16.

1981. október 9.

2005. országos légifényképezés

2018. Bing maps

Mivel a fentrol.hu-s légifotókat .tfw kiterkesztéssel lehet letölteni, így a légifotókat térinformatikai programmal egymásra tudjuk helyezni, hogy aztán egy látványos .gif animáció kerekedjen belőle.

Az első, szürkeárnyalatos képünkön, 1964-ben még nem sok változást látunk odafentről az 1911-es állapotokhoz képest. Hasonló a sziget alakja és métere is. Egyetlen különbség a sziget északi csúcsán felnövő ártéri erdő, amely egyben kijelöli a Kácsás-sziget jövőbeli növekedésének irányát. Ezen a részen az alacsony vízállás miatt kiterjedt sekély, zátonyos mederszakaszt látni. 80 évvel a felépülése után a párhuzammű még mindig javarészt nyílt vízfelületet szel ketté, annak ellenére, hogy déli részén már komoly fasor nőtt fel. A sziget közepén egy kopár részt látunk, ezt az egykori tulajdonosa elmondása szerint káposztaföldként hasznosították a '60-as évek derekáig. Az általa megadott 3,5 hektáros művelt terület kissé soknak tűnik, tekintve, hogy az egész sziget területe volt ennyi akkoriban.

1978-ra a sziget tovább növekedik északon, a párhuzamművön belül, a mellékág rovására. Alacsony fűzerdő nőtt az északi, zátonyos részen az elmúlt 14 évben. Némiképpen növekedett a sziget dél felé is, valamint a mellékág rovására nyugati irányban. 1964-hez képest a sziget két sarkanytúval "gazdagodott", közülük a felső alvizén magányos fák jelzik a meder megkezdődő feltöltődését. Az 1978-as képen viszonylag magas vízállást látunk, a víz fodrozódásából ítélve a Duna két helyen is átzúdul a kőszóráson; közvetlenül a hajóállomás alatt és a szigettől közvetlenül északra.

Ehhez képest a három évvel későbbi, 1981-es alacsonyabb vízállás már megmutatja, hogy a mellékág felső részének eliszaposodása előrehaladott állapotban van. Erdősülő zátonyokat látunk a párhuzammű középső részén, a sziget északi csúcsánál, valamint a sarkantyúk alatt is. 1981 után a meder (és az egykori szigeti káposztaföld) feltöltődése és beerdősülése rohamosan felgyorsult.

Huszonnégy év elteltével, 2005-ben egy egészen más Kácsás-szigetet látunk. A felső mellékág egy keskeny csapástól eltekintve bezöldült. Igazából már nem is beszélhetünk szigetről; a Kácsás már inkább egy félszigethez hasonlít, melynek a gerincét az egykori párhuzammű alkotja. Hízás figyelhető meg az alsó sarkantyú alatt is, ahol a sziget szélessége közel kétszeresére nőtt. A két sarkantyú között is egyre több fa bukkant elő, némelyikük valódi "egyfás" szigetként funkcionál és csak alacsony vízállás idején forr egybe a Kácsással. A 2005-ös év volt az utolsó, amikor a 120 éve tartó feliszapolódás zavartalanul formálhatta a dunafüredi Duna part arculatát. 2006-ban ugyanis kikotorták a mellékág alsó 2/3-át, (bár mintha a 2005-ös légifotón is egy sóderszállító uszályt látnánk a mellékágban).

Ez a kotrás a meder szélességén nem, csak a mélységén változtatott, a 2018-as Bing térkép szerint. Az elmúlt évtizedben — a sziget megmentése érdekében végzett erőfeszítéseknek köszönhetően —lelassult a Kácsás hízása, sőt a főágból el is tűnt egy magányos egyfás sziget. 

Az 1884 és 2018 között eltelt 134 év során a Kácsás-sziget hossza és szélessége megduplázódott, területe négy és félszeresére nőtt. A hízás jelentős része 1981 és 2005 között következett be. Ez a negyed század közel akkora mértékű gyarapodást eredményezett mint az ezt megelőző 100 év. Az alábbi táblázat szemlélteti a változás számszerű értékeit (év, hossz, legnagyobb szélesség, terület): 

1884. 420 m, 70 m, 2 ha

1964. 510 m, 90 m, 3,4 ha

1978. 610 m, 100 m, 4,5 ha

2018. 1000 m, 160 m, 9,1 ha

A Kácsás-sziget területe 1964-ben, 1978-ban és 2018-ban.

Hogy mi várható a jövőben Dunafüred egyetlen szigetén? Emberi beavatkozás nélkül a Kácsás minden valószínűséggel tovább fog hízni. Még ha a mellékágat karban is tartják a horgászok, evezősök kedvéért, a sarkantyúk alatt tovább terjeszkedik majd a növényzet. Ennek a terjeszkedésnek különösen kedvez a 2018-ban tapasztalt rendkívül tartós rendkívül alacsony vízállás. A kedvezőbb változáshoz mindenképpen szükséges lenne a párhuzammű megnyitása akár több helyen. Ez azonban elkerülhetetlenül az ártéri erdő kényszerű vágásával járna. 

Zúzmarás Kácsás-sziget

Beköszöntött a zord tél Százhalombatta egyetlen dunai szigetén, a Kácsáson is. A vízzel borított mellékág befagyott, a főági részen a keleti szél a város felé sodorja a gőzölgő Duna páráját, miközben a fákról hulló zúzmara hószállingózás képzetét kelti a párhuzamművel parthoz kapcsolt szigeten. 

A Kácsás-sziget hódoktól lerágott déli csúcsa.

Egyre fogynak a Budapesthez közeli dunai szigetek, amelyen még nem jártunk személyesen. Az egyik utolsó ilyen sziget volt a Százhalombatta Dunafüred nevű városrészében található Kácsás-sziget. Szó már volt róla a blogon Nagy Attila jóvoltából, aki öt éve az Újjáéledő Kácsás-szigetről írt nekünk, de személyesen tíz év alatt először sikerült eljutni ide — akkor is pont télen. 

Matrica római fürdője 

A hódok (?) által letarolt déli szigetcsúcs

A  Kácsás-sziget és mellékága

Zátony törte fel az apadó Duna jégpáncélját

Inkább földmunka, mint meder...

A felső sarkantyú

A párhuzammű átvágása, ahol magasabb vízállás idején vizet kaphat a mellékág

Zúzmara zászlók

Röviden összefoglalva a sziget történetét annyit érdemes tudni róla, hogy a déli szigetcsúcsánál található Matrica római tábor és a hozzá tartozó római fürdő. Talán éppen erről kapta nevét Dunafüred városzrész. Hogy létezett-e akkor a sziget nem tudni. Az biztos, hogy a Kácsás már a XVIII. század végén létezett, az első katonai felmérés már feltünteti. A folyószabályozás valamikor 1884-1911 között pecsételte meg a sziget sorsát, egy hosszú párhuzamművel. Ez a párhuzammű a Damjanich utca végétől indult, itt kapcsolódott a parthoz és tartott egészen a Kácsás északi csúcsáig, ami akkoriban még a dunafüredi Rigó utca magasságában volt. Google térképen a növényzet színe szépen kijelöli a régi és új ártéri erdőket. 

A párhuzammű remek munkát végzett mérnöki szempontból, hiszen terv szerint összeszűkítette a medret a Batta és Tököl közötti medertágulatban, ahol a széles medren a Kácsás-sziget a tököli Urbanovicza-szigettel osztozott. A régi szigetcsúcs és a párhuzammű parti kiindulópontja között lassan feliszapolódott a meder. Hogy egészen pontosak legyünk, kb. az 1960-as évekig lassan, ezután egyre inkább gyorsuló ütemben. A hordalék kiülepedése miatt a mellékág északi részén terjedelmes ártéri erdő nőtt fel a meder helyén. Ez még ma is megvan, annak ellenére, hogy 2006-ban kikotorták a meder alsó 2/3-át, de ez nem sokat ér azzal a szerény, alig 2-3 méter széles nyílással, amit a párhuzamművön vágtak. Ezen a kisvizek nem jutnak át, mint ahogy 2018. december 18-án délelőtt, Budapesten mért 125 centiméteres, apadó vízállásnál sem volt átfolyás.

A mellékág felső szakaszán is volt némi kotrás, bár az így kialakított "mederként" kissé értelmezhetetlen forma leginkább egy építési területre emlékeztet, ahol egyszer végigment egy buldózer és kiirtotta az ártéri erdőt, majd az útjába eső sódert kiszórta a kialakított út két oldalára. Két ilyen nyomvonalat lehet még ilyen térdig hóval borított aljnövényzetben is kinyomozni. A rövidebb és frissebbnek tűnő a felső sarkantyú felett nyílik, a másik, kissé észrevehetetlenebb ettől kb. 150 méterre északra. 

A felső sarkantyú alatt képződött sziget

Közepes vízállásnál (Kb. 160 centiméteres Bp-i vízállásnál) ezek látják el a mellékágat friss vízzel. Ez is több, mint a semmi. Mivel az nem várható, hogy a Duna kiszélesíti a párhuzamművön tátongó lyukakat talán csak abban lehet bizakodni, hogy a kellően magas vízállás kimossa a mellékág felső részén felhalmozódott tekintélyes mennyiségű sóderes üledéket. 

Hogy a Kácsás-sziget minél tovább megőrizhesse a sziget mivoltát. 

Odafentről a Duna...

Alig pár éve történt, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban kerestem egy Esztergom térképet. Tudtam a leltári számát, és szükségem lett volna egy digitális másolatra. Szerettem volna előbb megnézni, de nem volt még digitalizálva. Előkotrása a tárolóhelyiségből egy napot vett volna igénybe, de mivel péntek volt, inkább hármat (hétfőn zárva). Saját pendrive szóba sem jöhet, meg kell venni az adathordozó CD-t, melynek alig töredékét foglalta el a kép. A kiírás azt hiszem több mint egy hetet vett igénybe. 

Szerencsére azóta sok víz lefolyt a Dunán. A Dunai Szigetek blog mindig örömmel számol be róla, ha bármilyen szépet, előremutatót és dícsérendőt talál. Az idő múlásával gyre több ilyennel találkozhatunk, és ahogy halad előre a technológiai fejlődés és tárulnak fel eddig elérhetetlennek tűnő kincsek.

Pap-sziget, Szentendre. 1965. október 7.

Többé már nem kell kínszenvedve végigkilincselni az állami intézmények (régi VITUKI, FÖMI, stb.) végeláthatatlan bürokráciáját, többségük tudomásul vette, hogy a világ megváltozott. Ha nem csak ülni szeretnének a hatalmas papír és negatív alapú légifotóknak, térképszelvényeknek, hanem némi pénzt is keresnének vele, amivel ki lehet egészíteni a szűkös működési költségeket. Az egyik ilyen dícséretes munka a FÖMI (Földmérési és Távérzékelési Intézet) nevéhez fűződik, akik nekiálltak bedigitalizálni az elképesztően gazdag légifotó-állományukat. Tényleg rengeteg, 412 000 darab negatív szerepel a katalógusokban, ezek közül eddig kb. 80 ezret sikerült közzétenni a fentrol.hu honlapon. 

Kácsás-sziget, Százhalombatta-Dunafüred. 1964. július 19.

Ez tényleg egy mindenki számára nyitott adatbázis, ahonnan még díjmentesen is le lehet tölteni képeket, hogy aztán megnézhessük hol éltek nagyszüleink, hol kanyargott a Duna 60 éve, milyen szép erdő volt a lakóparkunk helyén, hogy nézett ki a szigetközi táj az erőmű előtt. A képek nagy része georeferált, azaz stimmelnek rajta az égtájak (sajnos a Mohácsi-szigetnél vannak még hiányosságok), és a távolságok is. Ízelítőül kiválogattunk három szép Dunai Szigetet, a többit a fentrol.hu honlapon keressük. Vigyázzunk, függőséget okozhat!

Luppa-sziget, 1965. október 7.

A másik kezdeményezés az archívumok digitalizálásban jól ismert Arcanum Kft.-hez kötődik. A Hungaricana felületen körülbelül 10 ezer régi térképet tanulmányozhatunk bing alaptérképre illesztve. 

Dévény és a Morva folyó torkolata

Itt egész Európából találni gyönyörű térképeket, alaprajzokat, tervrajzokat. Kedvcsinálóként találomra kiválasztottunk három dunás térképet. Köztük talán a legérdekesebb a München város folyójának, az Isarnak a dunai torkolata, ahogy azt a természet alakította és az ember átrajzolta. 

Az Isar torkolata Marxheim mellett.

Szinte a végtelenségig lehetne sorolni a szebbnél szebb térképeket, bár ezek korántsem fedik le olyan arányban az ország felületét, mint a légifotók, és többnyire tematikusak, azaz egy megjelenítendő dologra koncentrálnak, mint pl. ez az alábbi, melyen egy Bécs-Nußdorf mellett tervezett dunai híd nyomvonalait tervezgették.

Hidak nyomvonala Bécs-Nußdorf mellett

Reménykedjünk benne, hogy a folyamat nem áll meg és hamarosan minden közgyűjtemény elérhetővé teszi azokat az értékeket, melyet őriznek. Örülnénk ha erre a sorsra jutnának a VITUKI dunás légifotói és a Hadtörténeti Múzeum térképtárában őrzött sokáig titkos térképek és légifotók is!

Vágtatott a Duna a rónán át - az 1876. évi tököli gátszakadás története

1872 előtt a Magyarországi vízügyön belül és a környékbeli lakosság között hatalmas vita dúlt arról, hogy lezárják-e a Ráckevei-Dunát vagy sem. Ráckeve és a többi település élesen ellenezte, hiszen a Dunán szállították a fővárosba áruikat, a Dunán őröltek a malmaik. Nagy elkeseredést váltott ki aztán a Gubacsi-hídnál, 1872-ben megépült elzárás. A Ráckevei-Dunában megállt a vízáramlás, megkezdődött az eutrofizáció és régenlátott betegségek kezdtek újra felbukkanni. Senki sem gondolta volna, hogy alig négy év múlva a Duna visszatalál a régi medrébe.

1. kép. A "magyar Grand Canyon" - Bobonkov-szakadék, Szigetcsép

1876-ra már az idősebbek emlékezetében is elhalványult az 1838-as jeges árvíz emléke. A kiegyezés után megindultak ugyan a Duna szabályozási munkálatai, de ezek ekkor még csak Budapest környékére korlátozódtak. A legnagyobb beavatkozás kétség kívül a Soroksári-ág lezárása volt. A beavatkozástól azt várták a mérnökök, hogy a Budafoki-ágban megnövekvő vízmennyiség és vízsebesség megakadályozza ezután a jégtorlaszok kialakulását. A lezárás következtében a vízszint azonnal 66 centimétert emelkedett a főágban.

Ilyen körülmények mellett érkezett el 1875 tele. Az erős hideg miatt már Fajsznál és Apostagnál is jégtorlaszok keletkeztek, de karácsonyra Budapesten jégmentessé vált a Duna. 27-én azonban egy újabb lehűlés következtében most az ercsi Bezdán- és Kácsás-szigetnél alakult ki jégdugó, melynek következtében Budapesten rohamosan emelkedni kezdett a vízállás. A fővárosban 1876. február 26-án 867 centiméteren tetőzött az áradás. Az előző este még Tisza Kálmán vezetésével ülésezett a fővárosi árvízvédelmi bizottság; a kérdés az volt megnyissák-e a gubacsi elzárást. Végül erre nem volt szükség, ugyanis megkezdődött az apadás.

"...e duzzadás csak akkor szűnt meg, a mikor az Ercsény felett nagy mérvben felemelt víz, a Csepelszigeten keresztül magának utat törvén, az ercsényi jégtorlasz hatása elenyészett. Ezután 14 óra alatt Budapestnél a víz (24' 6 1/2") 7,76 méterről (23' 1/2") 7,31 méterre apadt le. [...] (forrás)

A Kácsás-sziget feletti jégdugónál feltehetően ebben az időpontban szakadt át a tököli töltés, melynek révén a főváros megmenekülhetett a még nagyobb károktól, ellenben a Csepel-sziget középső részét teljesen letarolta a jeges áradat.

Egy régóta tervezett kirándulást sikerült megvalósítanom a későn érkezett tavasz első verőfényes napján, amikor végigjártam a víz levonulási útját Tököl és Szigetcsép között, az árvíz geomorfológiai emlékei után kutatva.

2. kép Egyhangúnak tűnő ártér Tököltől délre

A régen szebb napokat, és több vizet látott Urbanica-szigettől délre csáposkutak glédája kíséri a Dunát. A sziget mellett ugyan húzódik egy alacsony - de felismarhető - nyári gát, a fő védvonal azonban a Szigetújfalura vezető út megmagasított töltése. Körülbelül egy kilométerrel húzódik beljebb a Dunától. Dél felé telepített erdő, északról szántóföldek (2. kép) kísérik a bekötőutat a töltésen vezető útig. A háttérben felsejlik egy víztorony, mely a fiatalkorúak börtönét jelzi. Előterében húzódik az a mélyebb terület, melyet a népnyelv Busszista-tónak nevezett, s ha a tó nem is de a dűlőnév a mai napig fennmaradt. A töltést éppen az akkorra már feltehetően kiszáradt tó közepén vezették keresztül.

A gátszakadás helyét ma egy erdős terület jelöli a töltés túloldalán. Az egykori mélyedést feltöltötték, és friss földkupacok jelzik, hogy ez a folyamat ma is tart. Az újfalusi út töltése itt a legmagasabb (3. kép) a környező földekhez viszonyítva.

3. kép. 137 éve a gát helyén egy hatalmas vízmosás tátongott

A Busszista-tótól északra, fenyőfák között eldugva áll egy gótikus kis kápolna. Az elpusztult Bagamér falu temploma lehetett, mely ármentes térszínt, s egyben a környék legmagasabb pontját jelöli. A Szent Anna kápolna átvészelte a törököt, a II. világháborút, melyben megsérült. Szerencsére helyi kezdeményezésre kijavították.

4. kép. Bagamér falu egykori temploma a környék legmagasabb pontján épült

 
Az 1876 telén történt eseményekről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Az árvíz történetével foglalkozó munkákban sehol sem említik ezt az eseményt éppen ezért sok a bizonytalanság a témában. Éredekes módon a tököli töltésszakadást nem a hidrológia, sokkal inkább a régészet dokumentálta. Öröm az ürömben, hogy "...Midőn a Duna a sziget nyugati oldalán új medret szakított magának..." kimosott egy teljes késő neolit - kora bronzkori temetőt. Az előkerülő érdekes, harang alakú edényleleteket jórészt széthordták, zömét Ludaics Miksa ráckevei kir. járásbíró szerezte meg, de jutott a Nemzeti Múzeumba és külföldre is belőle. A két év múlva meginduló tudományos kutatómunka vezetőjeként Csetneki Jelenik Elek elsőként itt dokumentálta Magyarországon a Harangedényes kultúrát.

1. ábra. A gátszakadás által érintett terület domborzata

Tököltől délre a gátszakadásnak már nyoma sincsen a terepen. A Csepel-sziget felszíne szinte tükörsimának tűnik. Hogy az apróbb magasságbeli különbségek előbukkanjanak, térinformatikai módszerekre van szükség. A Csepel-szigetről készült 10000-es EOTR szelvényeken fél méterenként jelölik a szintvonalakat. Ezek a vonalak teszik számunkra láthatóvá a terepszín helyben láthatatlan domborzatviszonyait. A térképen csupán a vízzel borított területeket színezik kékkel, ezért a szintvonalak által bezárt területeket is kiszíneztem. Az így előbukkanó domborzat számomra is meglepő részletességgel rajzolta ki azt a "medret", mely az áradást levezette a Ráckevei-Dunába (1. ábra).

Fontos hozzátenni, hogy a töltésszakadás következtében átzúduló jeges áradat nem ebben a mederben folyt le, hanem szétterült az egész szigeten - a gátszakadástól délre. Ha hihetünk Szigetcsép elírásokkal teli wikipédia oldalának az árvíz idején a falu utcáin csónakkal közlekedtek. Ez azt jelenti, hogy az egyutcás település 100,5 méter tengerszint feletti magasságához legalább még fél méter víz hozzáadódott. Így kiszámolva az áradat 101 méteres szint alatt mindent elborított.

5. kép. Látszólag tükörsima felszín

Ha az árvíz mindent elborított hogyan jöhetett létre mégis Szigetcséptől északra az a hatalmas vízmosás? 

A helyiek által Bobonkov-szakadéknak, újabban Feneketlen-tónak nevezett vízmosás a levonuló árvíz munkája volt. A töltésszakadás után szétterülő víz sebessége lecsökkent, és mivel szinte egyenletesen mindent elborított, a nyugati oldalon nem is hozott létre eróziós formákat. A töltésből kimosott anyagot sem hordhatta éppen ezért messzire, legyezőként szétteregette közvetlenül a töltés mögött. A terület legmélyebb pontjain a vízborítás elérhette a 4-5 métert is. A térszín lejtését követve Kelet-Délkelet irányba zúduló víztömeg azonban előbb utóbb el kellett, hogy érje a Ráckevei-Dunát.

Mekkora víz állhatott ekkoriban a Ráckevei-ágban? Ez egy nagyon fontos kérdés a szurdok kialakulását tekintve. Elsősorban egy fogalmat szükséges tisztázni: mi is az az erózióbázis. Valamely terület erózióbázisa alatt annak legmélyebben fekvő pontját értjük, ahova a terület vizei lefolynak. Elvileg az erózió e szint alatt képtelen hatni. Ez a pont/vonal választja el a lehordódási területet a felhalmozódási területtől. Értelemszerűen a főágból átzúduló víz erózióbázisa a Ráckevei-Duna éppen aktuális vízszintje volt.

Mekkora volt a vízállás 1876. február 25-én Szigetcsépnél?

A kérdésre pontos, mért adattal nehéz válaszolni. Egy biztos, alacsony volt. Az Ercsinél kialakult jégtorlasz felvízen vízszintemelkedést, alvízen vízszintsüllyedést okozott. Az elgátolt Dunán Ercsi alatt szépen elfolyt a mederben lévő víz, utánpótlás alig érkezett, árvíz idején kialakult egy ideiglenes kisvízi helyzet. Mivel a Ráckevei-ág ugyancsak el volt gátolva a Gubacsi-gáttal vízutánpótlást legfeljebb a betorkolló kisebb patakokból szerezhetett. Vízutánpótlás hiányában a főág "leszívta" a Ráckevei-ág vizét is. Így az átaszakadt töltésen átjutó jeges ár egy meglehetősen kiürült mederbe zúdulhatott.

6. kép. A Bobonkov-szakadék északi árka itt kezdődik

Ahol a Csepel-szigeten átzúduló víz először érte el a Ráckevei ágat ott alakult ki a csépi Bobonkov-szakadék. A folyópart peremén átbukó víz egyből elkezdte hátravágódással bontani a part laza üledékét és hamarosan egy széles medret vájt ki magának. Ez egy önerősítő folyamat volt, hiszen minél jobban mélyült az árok, annál több vizet vonzott magához, ami tovább szélesítette és mélyítette a vízmosást. Az áradás erejének köszönhetően a kimosódás nem csak az erózióbázisig tartott, henem jóval az alatt is folytatódott. Töméntelen mennyiségű kimosott talaj zúdult zagyárként a Ráckevei-ágba. A hátravágódás folyamata egészen addig tartott, amíg volt a víznek utánpótlása. A Bobonkov-szakadéknak ma két elvégződése van, egyik az északi, másik a déli irányból gyűjtötte össze a Csepel-szigetet elborító vizeket. Mélyedésük markánsan kirajzolódik Szigetcséptől északnyugatra. Szántóföldek között bukkan fel először egy keskeny nádas, majd egy lapos, fűvel, kökénnyel, galagonyával borított mélyedés (6. kép). Egészen szokatlan látvány a sík rónán. A szakadék feje régebben messzebb is nyúlhatott a szándóföldek közé, idővel ezt a részt beszánthatták, betemethették.

A nyílt vízfelület innen nincsen már messze, előbb azonban át kell haladni a Barátság kőolajvezeték felett. Ezen a részen hiányzik a növényzet, így jól megfigyelhető az árok keresztmetszete (7. kép). Feltehetőleg a földmunkák során itt is történt némi elegyengetés.

7. kép. A Barátság kőolajvezeték, útban Százhalombatta felé

 

Jelenlegi nevén a Feneketlen-tó az, ahol az árok mélysége miatt állandó vízborítás található. A tó a Tökölre vezető útig tart, alatta áteresszel kapcsolódik a többi részhez, amely ma már a Ráckevei-ág víztestéhez tartozik. Az átereszben 2013. április elején volt vízmozgás, ez nyilván a csapadék, hó és talajvíz többletet vezette le a Dunába. A feneketlen-tavi szakasz nyílt vízfelülete 20-70 méter között váltakozik, míg az árok szélessége elérheti a 150 métert is. Meredek partfala idővel lankásabbá vált, de ma is élesen kirajzolódik a tájban. Az árok nagy részét sűrű nádas borítja, mely számtalan madárnak és vadnak nyújt menedéket (8. kép).

Az úttól keletre eső szakasz már nem az eredeti állapotokat mutatja. Északi partján nyaralók állnak, valamint a Lenin TSZ kecsketelepének romjai. Délen a település homokos strandja, valamint nyaralók szegélyezik. Ez már egy kotort rész, mélysége a 2,5 métert is eléri, amivel élesen elüt a Ráckevei-Dunától, melyet ugyancsak sűrű nádas borít nagyrészt.

8. kép. A Feneketlen tó víztükre

Miért pont Szigetcsépnél alakult ki ez az átfolyás?

Töltésszakadások esetén a leggyakoribb ok, hogy a folyó egy régi medrét foglalja el újra. Ilyenkor hiába a legnagyobb töltés is, a folyó felesleges vize birtokba veszi azt a természetes csatornát, melyet 100 vagy 1000 éve nem használt. A legvalószínűbb, hogy ezt történt Tökölnél is 1875-1876 telén. Az 1. ábrán látható domborzatábrázolás kirajzol egy környezetétől jól elváló, de több helyen bizonytalan futású mélyedést. Mondhatnánk erre, hogy ezt az átzúduló hatalmas víztömeg vájta ki magának. Ez azonban csak részben igaz.

2. ábra. Előre jelzett átfolyás?

A töltésszakadás fő oka a Busszista-tó mélyedése volt (A). Az bizonytalan, hogy ez egy régi Duna meder részét képezte-e, de az első ábra alapján ez valószínűsíthető. Ha meder is volt, víz már nagyon régen nem folyt benne. Egy másik lehetőség szerint az uralkodó szelek hozták létre ezt a mélyedést, kifújván a lazább üledékeket.

A lefolyás természetesen a legnagyobb lejtés irányába tartott, amelyet már meglévő, emberkéz által létrehozott mélyedések eltéríthettek (C pont). Az özönvíz a B pontnál a Ráckevei Duna egy réges-rég elhagyott mellékágát érte el, amely olyan régi volt, hogy az áradat nem is követte, hanem keresztbefolyt rajta. A Csépi-sziget északi csúcsánál egy igencsak szakadozott partfalat láthatunk (D). A víz tehát már egy meglévő kisebb vízmosásban érte el a folyót, amit "továbbfejlesztve" kialakította a ma is látható Szigetcsépi Szurdokot.

Hová tűnt az a rengeteg kimosott anyag?

A szigetcsépi szurdok méreteit figyelembevéve hatalmas mennyiségű kimosott (termő)földről van szó. A szigeten keresztül zúduló víz ezt mind magával vitte, bele az álló vizű Ráckevei-Dunába. A nagyobb szemcsék a sebességcsökkenés miatt rögtön kiülepedtek, míg az egészen finom agyag és iszap szemcseméret-tartományba eső hordalék az árhullám levonultakor kezdett csak kiülepedni. Valószínűleg a Csépi-sziget környéke és a hatalmas "vízmosás" holdbéli tájhoz hasonlíthatott 1876 tavaszán és a Dunának ez a része szinte teljesen betemetődött. Elmosódott a Tökölre vezető út, és számtalan gazda kereste hiába szántóföldjét. Ha az árok 2400 méteres hosszát megszorozzuk a 80 méteres átlagos szélességgel és a 2 méteres átlag mélységgel, 384000 köbméter föld hiányzik legalább a Csepel-sziget tömegéből. A valós érték ennél feltehetőleg nagyobb, pontos becslésre az azóta történt földmunkák ismeretének hiányában inkább nem bocsátkoznék.

3. ábra. Hová tűnt a kimosott anyag?

 

Amikor három évtized múlva újból megnyitották a Ráckevei-Dunát, a Kvassay zsilipen át érkező friss víz némiképpen újra mederformára alakította ezt a Duna-szakaszt, de minden üledéket nem tudott elszállítani. A 3. ábrán megfigyelhető, hogy az A pontban betorkolló vízmosásból kiülepedő hordalék szinte teljesen körbevette a csépi Csupics-szigetet. Elzárta a csépi mellékágat, és harmadára szűkült a főág szélessége (B). Ez ma védett terület, úgynevezett úszóláp, ingoványos terület rengeteg náddal. Az üledékbe a megnyitás után újból bevágó Duna (C) lassan elkezdte Tass felé szállítani minden általa mozdítható hordalékot. Egészen az Angyali-szigetig nyomozható, egy - főként a jobb parton futó - keskeny üledékcsóva, melyet nádasok jelölnek (D). Ennek anyaga ugyancsak a csépi földekről származik.

9. kép. Nádassal borított "tó" a Duna helyén

A szigetcsépi szurdok torkolata ma úgy fest, mintha a Velencei-tó partján sétálnánk (9. kép). Kiterjedt nádasok között itt-ott megcsillanó, lassan áramló víztükör és számtalan vízimadár fogadja az ide látogatókat Magyarország legnagyobb árvízi emlékhelyénél.

Utószó: a bejegyzés első ábrájának készítésekor figyeltem fel egy elhagyott Duna-mederre, amely keleti irányból érintette Szigetcsép falut. Valahol a tököli erdőben szakadhatott ki a főágból. Íve a terepen nem látszik, csupán a domborzatmodell segítségével bukkanhatott elő. Egykor terebélyes szigetet ölelhetett körül. A későbbiekben még lesz róla szó, egyelőre régi térképeken és leírásokban nyomát sem lelni. Meglehet annak már több ezer éve is, hogy ez a sziget a Csepel-szigethez fő tömegéhez forrt.

 

Újjáéled a Kácsás-sziget Százhalombattán!

Egy hónapja kaptam azt az olvasói levelet, melyből először hallhattam arról, hogy Százhalombattán is van egy dunai sziget; a Kácsás-sziget. Rövid leírást is mellékeltek, aminek úgy megörültem, hogy megkértem a szerzőt, Nagy Attilát, írjon egy bővebb bejegyzést erről a szigetről, ugyanis ki tudja mikor jutok el Százhalombatta Dunafüred nevű nyaralótelepére.

Pedig öreg ez a Kácsás-sziget, már az első katonai felmérés is kiterjedt földdarabként ábrázolta. A Ráckevei-Duna lezárása után megnövekvő vízhozam mintha elmosott volna belőle egy részt. 1929-ben már a parthoz csatolt szigetként ábrázolták. A kácsás-szigeti beszámoló tehát rövid rábeszélés után elkészült, alább olvasható, és én örömmel veszem, ha majd mások is kedvet kapnak az íráshoz!

 írta: Nagy Attila

A Kácsás-sziget Százhalombatta dunafüredi részénél, a hajókikötőtől délre található. A szigetről használható információkat, egy régi battai halászcsalád képviselőjétől, Dubecz Tivadar bácsitól sikerült kapnom. Külön köszönet neki a segítségért. 
 

„Eredetileg a grófi birtok része volt a sziget is. Aztán 1945-ben a földosztáskor, egy csere ügylet során került a családunk tulajdonába. Mivel mi halászok voltunk, mi meg tudtuk közelíteni, és használatba tudtuk venni. Akkor még nagyobb volt a mostani állapotához képest, és szélesebb víz választotta el a parttól, mint most. Volt egy helyi gazda, aki vállalta, hogy beúsztatja a lovát és ő rendszeresen felszántotta a sziget közepét. 3,5 hektárnyi területet műveltünk, káposztát termeltünk rajta. A jó gazdag, ártéri talajon, lavórnyi káposzták teremtek. A Duna ugye rendszeresen elöntötte, olyan 680 cm-es vízállásnál lepte el teljesen. Ezzel biztosítva a tápanyagban gazdag termőföldet. Aztán a 60-as években elkezdődött az iparosítás Százhalombattán. Egyre több ember jelent meg a parton, fürödtek, egyre többen horgásztak, és a veteménynek sajnos egyre többször lábakélt. Így aztán felhagytunk a termeléssel és hagytuk, hogy benőjék a fák és ezután erdőként hasznosítottuk tovább. Aztán amikor a 90-es években kárpótlási jegyekért meg lehetett volna vásárolni, végül is lemondtunk róla, mert már nem olyan, mint régen volt. Aztán egy helyi vállalkozó vásárolta meg, és azóta magántulajdonban van. Még egy kis érdekesség: A sziget déli vége alatti parton található az egykori római tábor és a Napóleoni időkből megmaradt védelmi sáncok maradványa. A területen halásztunk egyszer, mikor a hálóba egy hatalmas kőtömb akadt. Mikor jobban átvizsgáltuk akkor derült ki, hogy domborművek, feliratok vannak rajta. Aztán értesítettük az illetékeseket, akik megállapították, hogy egy római szarkofág fedőlapja. A lelet a helyi múzeumban megtekinthető. Egyszer érdemes lenne itt átkutatni a medret, mert biztos sok értékes dolgot lehetne még találni. Lehet, hogy még a régi tábor egy része, a víz alatt van.”

Nem nagy sziget, nincs rajta semmi az ártéri erdőn kívül. A főág felőli oldalán van talán két rugany, ami kedvelt horgászhely. Sok battainak viszont kellemes emlékei vannak róla, mert a déli szigetcsúcsnál volt anno a városi strand a 60'-70'-es években. Tiszta, sóderos, partja volt, amíg valaki ki nem találta, hogy az északi részt zárják le egy gáttal. Azután a holtág szépen feliszapolódott, benőtte a bozót, aztán a fák,  és majdnem el is tűnt, mikor észbe kaptak, hogy talán még megmenthető a Kácsás-sziget a feltöltődéstől. 2006-ban déli végétől kikotorták a mellékág kb. 2/3-át. Annyiból jobb lett, hogy most már újból horgászható a holtág ezen része. Viszont az eleje, még mindig le van zárva, nincs állandó vízátfolyás, csak nagy áradások alkalmával. Így viszont az újabb iszaplerakódás veszélye továbbra is fenn áll.

A '30-as években még Páva szigetként szerepelt az ingatlanhirdetésen

Az erőmű építése során a hűtővizet belevezették a Benta patakba. Ennek hatására jelentősen megnőtt a vízhozama, és ez elkezdte kimosni a nyugati partot és a szigetet is. Ezért a gát védelmére a sziget északi csúcsától felfelé, egy kőszórást csináltak. Ez viszont meg is pecsételte a sziget sorsát. A lezárt ág vizének áramlása teljesen lelassult, az áradások után egyre több hordalék, iszap rakódott le és lassan elkezdődött a feltöltődése. Rövid időn belül a szigetből, félsziget lett. Egyrészt a horgászok örültek ennek, mert így a szigetet száraz lábbal is el lehetett érni. A másik haszonélvezői a kajakosok és a helyi flottillások voltak, akik a déli csúccsal szemben lévő partoldalon található Csónakházból kiindulva, itt tartották, és tartják mai is edzéseiket. A dunai mederrekonstrukciók során, a sziget főmeder felöli oldalán, két rugany került kialakításra. Érdekességük, hogy folyásirányra felfelé lettek kialakítva. A csepeli szabadkikötő építésekor elbontott hatalmas betontömböket, köveket hozták ide. A kialakításból adódóan viszont a két rugany között kisebb szigetecskék alakultak ki. Az alsó rész alatti feltöltődés viszont már akkora, hogy most már szervesen kapcsolódik a szigethez. Ez a műholdképeken nagyon jól látszik. 2006-ban elkezdődött a sziget holtágának rekultivációja, a régi kedvelt horgász és kirándulóhely felélesztése. A holtág medret a déli végétől indulva, kb. 2/3-ad részig tudták kikotorni, az északi sűrű, fás bokros terület miatt. Az egykori felső szigetcsúcs környékén – talán magán akció keretében - 2 helyen is megbontották az kövezést. Ennek eredményeként két új vízfolyás alakult ki, ami összeköttetésben áll a régi-új partoldali ággal. Közepes vízállásnál is az egyik ágban folyamatos vízáramlás van, aminek hatására fokozatosan szélesedik, mélyül, az új csatorna, sok helyen előhozva az eredeti sóderes talapzatot. Az állandó összeköttetés nyomán, újból kezd kialakulni az egykori sziget, és kezd visszatérni az élet a „holtágba”.

A hajdani északi szigetcsúcs a bozótban, a kikötőnél

Vízmosások a kikötő után

1. megbontás

Az 1. megbontás csatornája

2. megbontás, talán az új északi szigetcsúcs, kb. 1,5m mély !

A kotrás feletti mellékág délre

2. csatorna, a mellékág felé

2. csatorna torkolata a mellékágba, a kotrás és az az fölötti mellékág határa is

Az újjáéledő mellékág, délre (kotrás fölötti rész)

A kotrás feletti mellékág és a 2. csatorna torkolata a partról, a fák között a főág

A déli szigetcsúcs

A mellékág medrét, kb. 2/3-ig sikerült először kikotorni. Nekem úgy tűnik, hogy azóta tovább kotorták északnak, de az adottságok miatt, nyilván nem olyan szélességben mint az első szakaszt.  De az is lehet, hogy a nagyobb áradások mélyítették tovább a mellékág felső részét. Erre utaló biztos információkat nem hallottam. Egy tény van, hogy a kotróhajó még mindig a sziget déli végénél, a Csónakház alatt áll és ott dolgozik. A még feltöltődött részen található az 1. és a 2. "csatorna" is. Ezeknél úgy vélem, hogy csak a kőgátak megbontása az emberi kéz munkája, a többit már a Duna intézi a saját erejéből, és alakítja ki, az új Kácsás-szigetet!

A kotrás és párhuzammű-megbontás helye egy 2011-es google felvételen

Fényképezte: Nagy Attila
Régi képek: Buzay József gyűjteményéből valók, ő bocsájtotta a városi Archívum részére.
Dunafüredi ingatlanhirdetés: Pozsgainé Szabó Éva adománya a százhalombattai Városi Archívum javára.