2017. július 25., kedd

Altinum et Danubius


Még a kölkediek is csóválták a fejüket, amikor azt mondtam meglátogatom a római auxiliáris tábort a falu szélén. Nem is tudtak róla, hogy ott lenne bármi, nincs ott semmi - mondták. Tulajdonképpen igazuk is volt, mondhatnánk: nincs ott semmi látnivaló - kérjük haladjanak tovább. 1500 év alatt amit csak lehetett kibányásztak és elhordtak belőle a környékbeli germánok, avarok és magyarok. Munkájuk nagy részét a Duna és egy környékbeli túlbuzgó TSZ segítette. 


Altinum katonai táborának maradványa Kölked mellett egy magányos dombon áll. Csak földút vezet hozzá, kukorica és szójaföldek között, felettünk felhők szállnak keletnek, a távolban feltűnnek Mohács tornyai. Talán egy szántás utáni időszakban a domb is magasabbnak tűnne, mint így a két méter magas kukoricás mellett. Ezen a sík vidéken minden méter számít, nem véletlenül szemelte ki már a bronzkori bádeni kultúra népe megtelepedésre. Sírjaikat megtalálták régészek a római erőd alatt. Nem véletlenül nevezik tehát várdombnak ezt az erdős magaslatot, amely több mint 10 méterrel magasodik a keletre elterülő régi Duna meder és ártér fölé.

Ez a magasság természetesen idővel alakult ki, ahogy a kultúrrétegek az évezredek során egymásra halmozódtak. Nem véletlen, hogy a bronzkori talajszint jóval a római alatt volt és a római talajszint is a mai alá került. Bár ez utóbbi megállapítás nem teljesen igaz Altinumra, ugyanis itt a régészek volt, hogy csak az épületek alapját találták meg, a talajszintet pedig nem, de ne szaladjunk ennyire előre.


Sűrű növényzet borítja a Várdombot a legmeredekebb helyen, az alatta futó földútról nem is lehet megközelíteni. A tüskés bozót, kökény, vadrózsa és akác villanypásztornál is jobb védelmet nyújt a lelőhelynek. Nyugat felől már valamivel könnyebb a helyzet, a lankás, kukoricával beültetett dombról azonban ugyanolyan zártnak tűnik az erdő. Egy helyütt azonban mégis be lehet jutni.


Látnivaló azonban a hozzám hasonló kései látogatók számára már nincsen. Az egykor hatalmas kiterjedésű, 230x180 méteres alapterületű erőd 1,6-1,8 méter vastag falait már régen elbányászták, cserépedényeit, sírköveit az utókor ínséges időszakaiban örömmel használták. Még mielőtt hivatalos ásatást végezhettek a dombon az illegális kincskeresők széthordták amit lehetett. Némi kultúrréteget csak a szanaszét szórt tégladarabok, kődarabok mutatnak. Ott, ahol a partfal élesen leszakad és folyamatos a talajpergés lehet találni néhány kagylót, csontot, kerámiát, de például feltűnő a habarcs hiánya még a szántóföldön is. 

Ártér és a Várdomb találkozása; kilátással Kölkedre.

1975-ben Dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója végzett itt ásatásokat, melynek során sikerült meghatározni az építési periódusokat, az erőd alapfalait és a saroktornyok helyzetét. Az ásatásokról a Dunántúli Napló is beszámolt 1975. augusztus 6. szerdai számában. Eszerint a tábor az I. században épült mint palánkvár. Három cölöpsor kerítette körül, ezek körül egy három méter magas árok biztosította a védelmet. A Mohács felől érkező limes út Altinumtól északra elágazott, a nyugati nyomvonal követte a mai 56-os utat, míg a keleti lekanyarodott a Duna partjára. 

Altinum első helyőrsége a távoli Lusitániából (Portugália) származó gyalogság volt, a cohors I Lusitanorum volt. Talán még akkor is itt állomásoztak, amikor a palánkvár helyére kőerőd került, melynek ekkor még nem voltak saroktornyai; lekerekített sarkait feltehetően fából ácsolt őrtornyok védték. Vicus, azaz polgári telep is tartozott az erődhöz, mely félkör alakban övezte a falakat nyugat felől. A Notitia Dignitatum szerint a IV. század vészterhes utolsó évtizedeiben az Equites Sagittarii és végül a Cuneus equitum Fortensium elnevezésű lovascsapat állomásozott itt a Duna partján. Nem tudni, hogy az erődöt harcban foglalták-e el avagy a rómaiak egyszerűen elvonultak innen. 

Miután a birodalom nyugati része elveszett germánok telepedtek meg a Várdombon, az erődtől északra. Később őket felváltották az avarok, sírjaikat Kölked-Feketekapunál tárták fel. Ki tudja, talán ők még láthatták a Dunát a római várdomb tövében...

Egykori Duna meder látképe Kölkedtől északra. (maps.google.com)

Régen elhagyta a Duna ezt a tájat, olyan térképet nem is találni, amely nyílt vízfelületet ábrázolna a Várdomb tövében. Altinum ma 3 kilométerre került a folyótól. 2,9 kilométer megtétele után is csupán a mohácsi Cigány-zátony erősen feliszapolódott mellékágához érnénk, még további fél kilométert kellene megtennünk a főágig. Hajlok-partnak nevezik ezt a széles árteret, ahol az árvízvédelmi töltéseknek köszönhetően honosodhatott meg a szántóföldi művelés. Az a művelés, mely ha hihetünk a Múlt-kor magazin hivatkozás nélküli pletykáinak 1984 után majdnem eltüntette a dombot. Ekkoriban a kölkedi Új Barázda TSZ végzett itt öntörvényű földkitermelést. 
  
Altinum auxiliáris tábora és a limes út egy 1962-es légifotón (forrás: Visy Zsolt)

Mai fejjel elképzelhetetlen, hogyan láthatták a római katonák az erődjük közvetlen környezetét. Több nyom utal arra, hogy a római korban a Duna kevesebb vizet szállított a mainál, legalábbis a vízszint némiképpen alacsonyabb volt a mainál. A Mohácsi-szigetről azonban a legkorábbi leírások is egy áthatolhatatlan, holtágakkal, fokokkal behálózott mocsárvilágról számolnak be, ahol állandó települések sem jöhettek létre. Ez azonban már a török hódítást követő időszak hanyatló gazdálkodásnak lehetett az emléke. 1800 évvel ezelőtt még volt állandó római erőd a Mohácsi-szigeten, Dunaszekcső-Lugióval szemben, Dunafalván. Ha a ma létező települések közötti távolságot vesszük alapul — például az ártérbe mélyen benyúló földnyelven épült Kölkedet és a szemközti parton épült Dávodot — 16 kilométert kapunk. Talán legközelebb akkor járunk a korabeli környezet rekonstrukciójához, ha a római pragmatizmus szerint ezen a partszakaszon is felépített erődök és őrtornyok miatt azt gondoljuk, hogy akkoriban itt is volt szükség partvédelemre, azaz lehetségesnek tartották a Dunán keresztüli betöréseket.


Hazafelé menet az Altinum felett mint barbár hordák gyülekeztek a viharfelhők, a római birodalom utolsó éveit idézve. A szél által a dombokról felkavart por pedig tovább töltögette az árteret, mint már 1600 éve minden ilyen alkalommal. Visszatekintve már semmi sem emlékeztetett arra, hogy valaha itt járt volna a Duna és a római segédcsapatok. 


Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Corvina 1989.
  • https://de.wikipedia.org/wiki/Kastell_Moh%C3%A1cs-K%C3%B6lked
  • http://mult-kor.hu/cikk.php?id=17398
  • http://www.ripapannonica.hu/magyar/kulturalis2.php?id=16

2017. július 21., péntek

Nyomozás két eltűnt mohácsi sziget után


Talán még a mohácsiak sem tudják, hogy a mezővárosnak volt két kicsiny szigete a "Nagy" Mohácsi-sziget mellett. Élettartamukat tekintve ez nem is csoda, alig ötven év alatt nyomtalanul eltűntek. Mi történhetett velük? A Hungaricana térképeivel eredtünk a nem mindennapi okok nyomába!

1778.

1778-ban járunk, ez az az év amikor a fellelhető legelső térképen megjelent az egyelőre névtelen sziget. A képen Mohács mezővárosát látjuk keletre tájolva. Balról érkezik a folyó, rögtön egy átvágott zátonyt látunk, ma ezen a területen a Szabadság-sziget déli részét találjuk. A Budapesti úti ipartelep helyén állt téglagyár és annak agyaggödre mellett látható Mohács eltűnt szigete (nevezzük most az egyszerűség kedvéért Téglagyári-szigetnek). Északi csúcsa valahol a téglagyár fölött volt, délen a zátonyos rész a Szentháromság-Kisfaludy utcák kereszteződésénél végződött. Ez ma másfél kilométer légvonalban, amely nagy szigetet feltételez. Erdős sziget volt, a déli zátonyos rész kiterjedése vízállástól függött, a képen kb. 200-250 méteresnek ábrázolták. Rendszeres olvasóink már ki is szúrhatták mi okozhatta a sziget gyors eltűnését. Most az egyszer azonban tévednek, nem az elzárás volt a ludas. 

1799.

Következő térképünkön, 1799-ben már nyoma sincs a zárásnak, a hajósok mindkét irányból megkerülhetik a szigetet. Elbontották volna a zárást? Vagy soha sem épült meg és csak tervrajzra tették rá? Az utóbbi lehetőség jóval valószínűbb. A XVIII.-XIX. század fordulóján kevés vízrajzi terv lépett a megvalósítás fázisába. 

1808.

Még egy évtized sem telik el és 1808-ra Mohács város szigete megduplázódik, a déli zátony leszakad a szigetről és önálló életet kezd a városi sóhivatallal (Az 1799-es térképen A betűvel jelölik) és révátkeléssel szemben (az egyszerűség kedvéért ezt a szigetet nevezzük Sóhivatali-szigetnek). A Téglagyári-sziget némiképpen összemegy, már a gyártól délebbre és a Szentháromság-Kisfaludy utcák kereszteződésétől északabbra látjuk, azaz alaposan lerövidült. A sziget és az alsó zátony hossza egyenként kb. fél kilométer lehet a rajz alapján. Újabb nyolc év után ezek a trendek folytatódnak.

1816.

1816-ra a Téglagyári-sziget tovább zsugorodik, a Sóhivatali-sziget pedig beerdősül, de folyásirányban vándorol kissé. Szembeötlő, hogy alacsony vízállásnál is két különálló képződményről beszélhetünk. A két szigetecske még felbukkan az 1827 decemberében a Dunai Mappáción felvett Mohácsi-szakaszon. A téglagyárit még éppenhogy jelölik, olyannyira elmosódott. E dátumtól kezdve a szigetek sorsa bizonytalanná válik, 1856-ban már egyik sem szerepel a hajózási térképen, vagy a két évvel később végzett második katonai felmérés szelvényein. Felbukkan viszont egy hosszú új zátony a jobb parton, a várostól délre.

1826.

Ilyen gyors ütemű sziget és zátonyvándorlás szokatlan jelenség a viszonylag stabil medrű mohácsi Duna-szakaszon. Kellett, hogy legyen egy kiváltó ok valamikor a XIX. század első évtizedeiben, amely annyira átalakította a meder viszonyait, hogy ez a két sziget 50 év alatt teljesen eltűnt.

Az ok véleményem szerint a gyűrűsháji kanyarulat átvágása volt Báta felett. 1820-ban évtizedes tervezgetés után, temérdek bátai panasz után átmetszették a gyűrűsháji túlfejlett kanyarulatot. Mivel akkoriban a Mohácsi-sziget kisebbik ága, a Baracskai-Duna éppen itt ágazott ki a beavatkozás érintette annak vízhozamát is. Az átvágáson átáramló víz egyre nagyobb hányada került át a mohácsi-ágba, ami a baracskai-ág fokozatos elsorvadását eredményezte. Az átvágás és a szigetek eltűnésének egyidejűsége legalábbis erre enged következtetni. Ez a megnövekedett vízhozam rövid időn belül elmosta a laza, homokos üledékű szigetet déli irányban, örökre eltüntetve Mohács város két szigetét. Az elmosott anyag egy részéből alakult ki később a Cigány-zátony, mely már nem vándorolhatott tovább, mert a folyószabályozás keresztgáttal és sarkantyúkkal lehorgonyozta a mederben.

Térképek forrása:

1778 https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/2646/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtb2hcdTAwZTFjcyJ9
1799 https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/3237/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtb2hcdTAwZTFjcyJ9
1808 https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/5409/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtb2hcdTAwZTFjcyJ9
1816 https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/6174/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtb2hcdTAwZTFjcyJ9
1826 https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/5675/view/?pg=0&bbox=-214%2C-4266%2C7025%2C-157

Irodalom:
http://mek.oszk.hu/05900/05926/05926.pdf

2017. július 17., hétfő

A Margitsziget Turul-hátról


Nehéz mai fejjel elképzelni milyen lehetett a Margit-sziget, mielőtt a főváros bekebelezte és saját képére formálta rakpartokkal, hidakkal, vendéglátóipari egységekkel. De még nehezebb elképzelni azt az átmenetet, melynek során a nádori magánkert egy városi parkká alakult át; az Óbudai Kis-sziget, más néven Festő-sziget bekebelezését, a feltöltéseket a nyugati parton. A minap szerencsére előkerült egy nem is akármilyen fontos kép a Fortepan és a Közlekedési Múzeum jóvoltából.

A Margitsziget 1902-ben (forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/ Fotónegatívtár)

Először csak ezt az egy képet osztottam volna meg egyes egyedül, melyet egy linkre mutató olvasói üzenetben kaptam. Rövid nyomozás után kiderült honnan is származik a kép; egy indexes cikkből, mely a Turul léghajó kalandos útján mutatta be a dunamenti tájat is. Az 1902-ből származó légifelvételek mellé illusztrációként kapcsolódnak az Aëronauta repülős magazinban megjelent beszámolók:

"Fölöttünk az esztendő legmelegebb nyári napjának felhőtlen ege kékül, de köröskörül sürü páragyürü veszi körül a világot. Alattunk, e szürke tölcsér fenekén, minden olyan tiszta, olyan átlátszó, olyan zománcos, amilyennek már megszoktam levegői útjaimban. De a pára krátere annyira szűk, hogy csak a Margithíd látszik, a parlament már nem. Budapest nincs, csak ezer zaja hat föl hozzánk.”
Számunkra a kép elsősorban nem a technikatörténeti érdekesség miatt fontos, hanem azért, mert a Margit-sziget egy olyan állapotát mutatja, melyről nem sok felvétel maradt az utókorra, pláne nem ilyen szögből, a levegőből. 

1902-ben legfeljebb két éve volt lehetőség a sziget gyalogos megközelítésére, ekkor készült el az a szárnyhíd, mely a Margit hídról ágazott le a déli irányban árvízszint fölé feltöltött szigetre. Fátlan rámpa vezet róla a két egymástól elkülönülő erdős terület felé, a bal oldali és egyben távolabbi a korábban különálló Festő-sziget maradványa, a két parti épület mögött magasodó erdő pedig a Margit-sziget legdélebbi csúcsát jelöli. Ez a csúcs körülbelül a XIII. kerületi Csanády utca vonalánál végződött el, fél kilométerrel méterrel északabbra a mai csúcstól. A feltöltött részen már felépült az Atlétikai Centrum lelátója.

A kép előtere is rejt érdekességeket. A Vizafogó ipartelepei alatti parton már épül a rakpart töltése. A töltéssel együtt magasították a Dunához lefutó utcákat is, itt például a Gogol (1902-ben még Zápolya) utcát és a vele párhuzamos Ipoly utcát. Talán ez az egyik utolsó kép, ahol a folyó felé laposodó part lejtése teljes egészében látszódik. És már nem sokáig, 1912-ig állt fenn a kép bal oldalát uraló Pannónia Gőzmalom is. 

A Margitsziget 1902-ben (forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/ Fotónegatívtár)

Valamivel magasabbról készítették a fenti képet a Turul utasai. Az eredeti kép tükrözve volt, a bal sarokban látszó sorszám ellenére ez a helyes nézet. Észak felé Újlak és a Szépvölgyi út torkolata látszódik a méretes Lujza gőzmalommal, jobbra a Bécsi út követi a hegylábfelszínt. 
“Kral főhadnagy, a kitünő léghajóstiszt meg kidob egy zsák homokot. A Duna fölött ugyanis ötszáz méterröl egyszeribe lecsökkentünk alig háromszázra. A vízen hűvös levegöréteg nyugszik s fölér igen nagy magasságokba. A léghajónak sülyednie kell, mikor átszáll rajta. S így van ez az erdőségek fölött is. Valami érzékeny dolog ez. Szemünk ugyan csak az aneroid hátraszaladó mutatóján látja, meg a kiszórt papirosszeleteken, melyek mint a nyil repülnek föl; de az én fülem megérzi a legcsekélyebb esést is, mert tüstént bedugul.”

A Turul léggömb a Lipótvárosi gázgyár udvarán. 

A Margit-sziget dús vegetációjával kissé kontrasztban van a szemközti dombok kopársága. Az utóbbi 100 évben nemcsak a vegetáció, de a beépítettség is jócskán gyarapodott a Kiscelli-dombokon. Megmaradt viszont néhány az 1902-es fehér, dunaparti vakondtúrásokból, azaz a vízművek csápos kútjaiból. A Schlachta Margit rakparton még ma is ott áll a vízművek hollandi stílusú épülete is.

A Margit-szigethez pedig mindeközben hozzánőtt még egy Palatinus strandnyi, 200 méter széles feltöltött terület nyugatról. De az már egy másik történet, ráadásul tárgyaltuk is már a Felhizlalt Margit-sziget c. cikkünkben. 


Böngészéshez ajánlott Budapest térképek:
  • http://mapire.eu/hu/map/budapest/

Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • http://index.hu/tech/2017/07/10/turul_legballon_repulestortenet_elso_magyar_legballon/
  • http://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/index.html

2017. július 6., csütörtök

Tizennégy árvíz Wachauban


Egészen különleges hidrológiai-matematikai feladvány összefésülni Dürnstein és Spitz an der Donau négy árvízi emlékén szereplő tizennégy dátumot. 

Dürnstein, római számokkal ellátott vízmérce (Ds1)

Különösen akkor, ha a hidrológus elfelejti pontosan beszintezni, vagy legalább lemérni a hozzájuk tartozó rovátkákat. A legutóbbi élményvonatos wachaui kirándulás alkalmával összesen négy árvíztáblát és vízmércét (vagy ezek ötvözetét) sikerült lefényképezni. Kettőt Dürnsteinben, kettőt pedig Spitz an der Donauban.

Dürnsteinben mindkét árvíztábla a kolostor közelében található (Ds1: 48.394599, 15.518999, Ds2: 48.394476, 15.519126) ráadásul egymástól sincsenek messze. Az első egy régi vízmérce, melyre két árvíz szintje látható pirossal felfestve, második pedig kifejezetten egy árvízi emlék, melyre folyamatosan húzzák be az újabb és újabb vízszinteket. Spitzben az egyik árvízi emlék a városban, a vasúti híd közelében lévő házon (Sp1: 48.363866, 15.416062), míg a második közvetlenül a parton, a hajóállomás melletti étterem falára felfestve látható (Sp2: 48.364565, 15.420081).

Dürnstein, árvíztábla (Ds2)

A négy táblán a következő évszámok láthatók a legalacsonyabb árvíztől a legmagasabb felé haladva:

Ds1: 1881, 2013
Ds2: 1923, 1920, 1954, 1897, 1899, 2013, 1862
Sp1: 2002.3.22., 1975.7.2, 1991.8.4., 1954.7.13., 2002.8.14.
Sp2: 1985, 1981, 2002.3.24., 1975, 1991, 1954, 2002.8.14.

Összesen 14 különféle dátum található rajtuk, kettő ráadásul ugyanabból az évből, 2002-ből. Ebben az évben a tavaszi árvízhez két különböző tetőzést mértek, két nap eltéréssel, de ezt az egyszerűség kedvéért egynek vesszük.

A dátumokat sorba lehet rendezni évszám szerint és abszolút magasság szerint. Utóbbi nehezebb, ugyanis konkrét vízállásadatot csak néhányhoz találtam és nem áll rendelkezésre relatív, egymáshoz mért távolságuk sem. Egy internetes tanulmány alapján azonban a sorrendet sikerült kiegészíteni a vízhozam adatokkal, melyek ugyan bécsi értékek, de jól szemléltetik a wachaui helyzetet is. Ebben harminc oldalnyi függelék részletezi az 1012-2013 között eltelt 1000 év árvizeit. 

Árvízi emlékek Spitz an der Donauban (Sp1)

Időben így néz ki a négy táblán megörökített árvizek sorrendje (dátum, jelleg, vízhozam, visszatérési idő - utóbbi röviden azt jelenti, hogy statisztikailag hány évente fordul elő ekkora árvíz).
  1. 1862. Január 29. - Február 7. jeges nagyárvíz vízhozam: 9864m³/s (más forrásban: 10500 m³/s) 50 évente visszatérő árvíz 
  2. 1881. Március 13. kisebb  jeges árvíz 
  3. 1897. Július 31. - Augusztus 4. nyári nagyárvíz 9272m³/s, 30 é.v.á.
  4. 1899. Szeptember 17. nagyárvíz 30 cm magasabb az 1897-esnél. 10412m³/s, 100 é.v.á.
  5. 1920. Szeptember 9-11. közepes árvíz 7677m³/s 14 é.v.á.
  6. 1923. Február 3-6. közepes jeges árvíz 7465m³/s, 11 é.v.á.
  7. 1954. Július 9-21. nagyárvíz 9548m³/s, 40 é.v.á.
  8. 1975. Július 1-6. közepes árvíz 8407m³/s 18 é.v.á.
  9. 1981. Július 19-25. közepes árvíz 7440m³/s, 11 é.v.á.
  10. 1985. Augusztus 6-10. 7300m³/s 10 é.v.á.
  11. 1991. Augusztus 2-6.  9050m³/s, 25 é.v.á.
  12. 2002. Március 22-23.  8361m³/s, 17 é.v.á.
  13. 2002. Augusztus 7-17. 10419m³/s 100 é.v.á.
  14. 2013. Június 3-7. 11000 m³/s 300 é.v.á.
Étterem falára festett árvízi magasságok, Spitz an der Donau (Sp2)

A vízállás és vízhozambeli adatok alapján két külön sorrend állítható fel. A 2013. évi árvíz például több vizet hozott másodpercenként, de a 2002. évi nyári magasabban tetőzött. A különbség adódhat a meder 10 év alatti változásaiból, okozhatta a duzzasztóművek eltérő működése és a parti védművek eltérő kiépítettsége. Jeges árvizek esetén pedig a jég torlódása miatt viszonylag alacsony vízhozam is nagyon magas vízállásokat eredményezhet, így kerülhetett fel a dürnsteini táblára az 1881-es jeges árvíz.

Sorrend a bécsi vízhozam adatok alapján:
  1. 2013. Június 3-7. 11000 m³/s 300 évente visszatérő árvíz
  2. 2002. Augusztus 7-17. 10419m³/s 100
  3. 1899. Szeptember 17. nagyárvíz 30 cm magasabb az 1897-esnél. 10412m³/s, 100
  4. 1862. Január 29. - Február 7. jeges nagyárvíz 9864m³/s (más forrásokban: 10500 m³/s) 50
  5. 1954. Július 9-21. nagyárvíz 9548m³/s, 40
  6. 1897. Július 31. - Augusztus 4. nagyárvíz 9272m³/s, 30
  7. 1991. Augusztus 2-6. 9050m³/s, 25
  8. 1975. Július 1-6. közepes árvíz 8407m³/s 18
  9. 2002. Március 22-23. 8361m³/s, 17
  10. 1920. Szeptember 9-11. közepes árvíz 7677m³/s 14
  11. 1923. Február 3-6. közepes jeges árvíz 7465m³/s, 11 
  12. 1981. Július 19-25. közepes árvíz 7440m³/s, 11 
  13. 1985. Augusztus 6-10. 7300m³/s 10
  14. 1881. Március 13. kisebb jeges árvíz 
Ha a kienstocki vízmérce kissé hiányos vízállás adatait nézzük felfigyelhetünk arra, hogy sem Dürnsteinben, sem Spitzben nem jelölték az 1883-as árvizet, amely vízhozam alapján a 10. legnagyobb értéket képviselte az 1862-2017 közötti időszakban (8160m³/s). Felkerülhetett volna továbbá az 1890-es (7765m³/s), a 1892-es (7940m³/s), a 2006-os (7559m³/s), a 2007-es (8008m³/s) és a 2009-es (8169m³/s) árvíz is.
   
A kienstocki vízmérce rekord adatai (Duna, 2015.21 fkm)

1862 és 20163 között több olyan beavatkozás történt az osztrák Duna-szakaszon, amely befolyásolta az árvizek tetőzési szintjét. A hajózás érdekében végzett folyószabályozás által szűkített meder elveszítette az árterét, amely szivacsként szívta magába az árvízi hozam egy részét. Az összeszorított mederben a szűkebb mederszelvényben magasabbra torlódnak az árvizek. A szabályozás pozitív hozadéka volt, hogy eltűntek a jeges árvizek és már nem alakulnak ki jégtorlaszok. Az utolsó jeges árvíz Magyarországon 1956-ban vonult le, de Ausztriában még 1974-ben is előfordult. 1954 után kezdődött Ausztriában a duzzasztóművek építése, amelynek létjogosultságát gyakran azzal is indokolják, hogy segítenek ellaposítani az árhullámokat, ezáltal hasznosak az árvízi védekezés szempontjából. Külön tanulmányt is megérne ennek ellenőrzése, azonban annyi bizonyos, hogy az árhullámokat nem szüntették meg, a két legnagyobb árvíz már bőven a megépülésük után vonult le (2002, 2013).
  
Mobilgát Spitzben 2002 nyarán, háttérben az árvíztáblás épület (Sp2)

Egy méréssel még adósak vagyunk Wachauból, így ha tehetjük legközelebb ezt mindenképpen bepótoljuk, kiegészítve a vízhozam táblázatot a 14 árvíz vízállás adataival!


Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • http://www.noel.gv.at/wasserstand/static/stations/207357/station.html
  • http://wetter.tv/news/oesterreich/historische-hochwasser/2.645.449
  • http://www.doris.bmvit.gv.at/fahrwasserinformation/pegelstaende/
  • https://www.blablatt.com/homo_austriacus/article/457/naturkatastrophen_%C3%96sterreich_%E2%80%93_die_strafe_gottes
  • http://www.viadonau.org/fileadmin/content/viadonau/02Infrastruktur/Dokumente/2015/KWD_2010.pdf

2017. július 3., hétfő

Dunában zokogó majom - Az 1965-ös esztergomi árvíz képei


Egy település életében mindig nagy dolog a dunai árvíz. Ilyenkor a település apraja nagyja a partra siet, ki az árvízvédelemben segédkezik, ki pedig az új arcát mutató folyót tanulmányozza. Nem volt ez másként a legutóbbi, 2013-as rekord árvíznél sem. És ugyanez történt 1965-ben, Esztergom városában is. Márkus Péter gyűjteményével teszünk egy helytörténeti sétát az 52 évvel ezelőtti, azóta alaposan megváltozott városban. 

Az Aradi vértanúk tere, jobbra hátul a Hévíz utca (ez már nincs meg)

A rendkívül hosszú ideig tartó 1965. évi árvíz idején, március közepétől, július közepéig hat árhullám vonult le a folyón. Annak, hogy ez a négy hónapig tartó árhullám végül töltésszakadás nélkül vonult le a magyar Duna-szakaszon az előző két árvíznek volt köszönhető, az 1954-es szigetközi és az 1956-os (mindmáig utolsó) jeges árvíz következtében megkezdődő partvédelmi munkálatok 1965-re nagyrészt befejeződtek. Ez idő alatt, 1960 és1964 között új védelmi fal épült az esztergomi Kis-Duna-parton. Ez védte meg a várost az 1965-ös árvíztől, amely 120 napig tartott.

A Bajcsy-Zs. utca, most a bal oldalon van a Bástya és a Zöldház, háttérben a Szenttamás hegy

Azaz védte volna... Bár írtuk, hogy nem volt töltésszakadás sem Esztergomban, sem máshol Magyarországon, a képeken mégis úgy tűnik a Duna valahogy mégis bejutott a városba. Hogyan történhetett ez? Előfordulhatott, hogy az átázott védműveken folyamatos volt a szivárgás, de az is lehet, hogy az áradás közben lehullott csapadék nem talált utat a folyóba. Így fordulhatott elő, hogy 1965 júniusában csónakkal közlekedtek az emberek Esztergom néhány utcájában. 

A Széchenyi tér (Régi képek Esztergomról)

A képek többsége Gömöri Károly felvétele, néhány a Régi képek Esztergomról oldalról származik. Az árvíz június 17-én vagy 18-án tetőzött, de nem tudni, hogy a képek pontosan ekkor készültek-e, legvalószínűbb a június első két hete. A Bottyán és a Szent Erzsébet híd között, valamint a Hősök tere, Aradi vértanúk tere által bezárt négyszögben készültek a képek, többnyire olyan épületekről, amelyeket azóta már jórészt lebontottak. A kézdőkép is ilyen; az Aradi vértanúk tere 1. látható, ez a ház most is áll, jobbra hátul a hetvenes évek elején szanált Hévíz utca, a fotós háta mögött a Kis-Duna (akkoriban Lenin) sétány. A Lőrinc utca 17. játszótér felőli kapuja mellől készült a kép.

Az Aradi vértanúk tere, jobbra hátuk a Hévíz utca

A Bajcsy-Zs. utca - Fürdő köz (ez már nincs meg)

A Bottyán híd, tőle balra a Prímás szigeti Halászcsárda (már nincs meg, jó régen leégett)

A Hévíz utca (már nincs meg), jobbra hátul az Aradi vértanúk tere 1.

A Kis-Duna háttérben a Bottyán híddal, a Duna nem éri el a partvédelem magasságát

A Kis-Duna sétány - Lőrinc utca sarok, működésben a szivattyú

A Prímás sziget, Zeneiskola és csónakház a Bottyán hídtól balra

Esővíz, vagy Duna? A Kossuth L. utca, háttérben a Hősök tere a Kerektemplommal (Régi képek Esztergomról)

Homokzsákok pakolása. A Hősök tere és Árok utca sarok (Régi képek Esztergomról)

A Hősök tere, jobbra hátul a Kossuth L. utca vége (Régi képek Esztergomról)

Víz alatt a Prímás-sziget, a Lépcsős (Béke) híd jobb oldalán a Zokogó Majom kocsma (sajnos már nincs meg)
   
A Zokogó majom egy remek kiskocsma volt "kerthelyiséggel" a Kis-Duna partján a szigeten. Helyén ma parkoló áll. A képek helyszínének beazonosításában a mai térképek nem szolgálnak sok támponttal, ezért érdemes a fentrol.hu állományát böngészni:
  
A pirossal körberajzolt területet szanálták, a zölddel jelzett épület kivételével,
ezt a három emeletes épületet látni több képen.

A Bottyán és a Béke híd közötti terület, bal oldalon a Prímás-sziget

Az 1965-ös árvíz során Esztergom városában a mélyebben fekvő területeken jelent meg a víz, melyről nem tudni, hogyan került a városba. A Duna a mélyebben fekvő, védelmi művekkel el nem látott területeken okozott károkat, mint pl. a Prímás-sziget. Ha valakinek van kedve összevetni a vízzel borított területeket Esztergom város domborzatával egy korábbi cikkünk ábrája alapján megteheti!

2017. június 27., kedd

Élményvonattal Wachauba


A nyári napforduló idején Wachauban gyakrabban botlunk turistákba. Végig, a Duna két partján megbúvó középkori városkákba, apró falvakba megelevenedik az élet alkonytájt, a folyó pedig megtelik kivilágított bécsi, linzi kirándulóhajókkal. Kigyulladnak a parton az őrtüzek, a mélykék égbolton felvillannak a tűzijáték első rakétái. És befut Magyarországról a NOHAB mozdony által húzott MÁV Nosztalgia élményvonata, melynek fedélzetén idén a Dunai Szigetek is felbukkant előadóként. 

Nappali fény csillan a Wachau éjszakai fényeit ábrázoló plakáton. 

Kétszeres öröm is volt, amikor a MÁV Nosztalgia Kft. felkérte a Dunai Szigetek blogot arra, hogy tartsunk előadást a Szentivánéji Álom Expressz utazóközönségének. Az egyik maga az ötlet volt, a másik pedig a célállomás, Wachau. Aki olvasta a 2014. év egyik leghosszabb leírását a blogon, tudhatja, hogy a Dunát kedvelő emberek számára Wachau szerelem első látásra. Különösen annak fényében, hogy a vonatos kirándulás éppen azt a szakaszt (Spitz-Dürnstein) érinti, mely három éve kimaradt. 

Az előadás témája az osztrák Duna-szakasz és benne Wachau volt, utóbbit már olvashatták, előbbiről pedig egy összefoglaló cikk a blogon is meg fog jelenni, különösen annak fényében, hogy a betervezett előadások közül csak egyet sikerült megtartani.

Szombaton reggel Kelenföldön gyülekezett a jelentős részben vasútfanatikusokból álló népes utazóközönség, hogy bevárja a Szegedről érkező Árpád motorvonatot. A gyorssínautóbusz hozta a szegedi utasokat az egész kirándulás kiinduló állomásáról. Kelenföldön az utasok átültek a kultikus NOHAB (Nydqvist och Holm Aktiebolag, ha jól tudom a M61-017) mozdony által húzott szerelvénybe — Ausztria felé. 


Menetrend szerint közel hat óra alatt tettük meg a Kelenföld-Dürnstein távolságot. Duna mellett csak Szőny-Komáromnál, Bécstől Tullnig majd Kremstől Dürnsteinig haladtunk. Két megállónk közül az első a 850 fős Dürnstein település volt, a városka fölé magasodó híres várával. Az osztrák zászló keletkezéséről, az őrgróf keresztes hadjáratáról és Babenberg Lipót herceg Oroszlánszívű Richárd királlyal való rossz, de annál jövedelmezőbb viszonyáról már beszámoltunk a vár kapcsán. Most végre a svédek által lerombolt falai közé is bejutottunk. 


Amiről a dürnsteini képek nem szoktak beszélni, az a vár mellett magasodó, homokcseppkő-szerű képződmények. A Wachau fő tömegét alkotó, a Cseh-masszívumhoz tartozó kristályos kőzetek lepusztulás formái a Velencei-hegység gyapjúzsákjaira emlékeztetnek. Dürnstein várát bábuként állják körül, egykor valószínűleg a várhoz közelebb is álldogáltak, de a kőművesek beépítették a vár falaiba. 

Metamorf bálványok Dürnstein várának szomszédságában

A 2017. június 24-én délutáni állapot szerint a Spitz an der Donau városába tervezett tűzijátéknak az égvilágon semmilyen létjogosultsága nem lett volna. Dürnstein vára alatt egyetlen eldobott gyufaszál percek alatt eltüntette volna az egész erdőt a hegyoldalban, ugyanis szemmel láthatóan hónapok óta nem esett elegendő csapadék a kifejezetten rossz víztartó képességű kőzetből álló hegyen. A fák levelei már leszáradtak, csak egy pár mimóza módjára összecsukódó akác dacolt a sivatagi körülményekkel. A hegy mindenképpen méltó volt nevéhez (Dürnstein = száraz szikla).

Az apátsági templom jellegzetes kék tornya

A tűző napon megtett kaptatóért kárpótolt a kilátás. Annak ellenére, hogy a Duna szintje fölött mindössze 150 méterrel magasodik belátható róla a Weissenkirchen-Hundsheim közötti szakasz (lásd alábbi térképet). Viszonylag ritka jelenség, hogy a Duna észak felé folyik, Aggsbach és Spitz között ez is előfordul (Magyarországon csak Esztergomnál fordul elő ez). Spitz alatt északkeleti irányba fordul, majd a magyar Dunakanyarban található Szent Mihály hegyhez hasonlóan megkerüli Dürnstein városát és Krems felé kiér a lapályosabb vidékre. 


Szemközt, Rossatzbach településnél nem a tipikusan osztrák, rakpartra emlékeztető Duna-partot látjuk, hanem egy homokos, sóderes fövenyen kialakított strandfürdőt. A vízerőművek alvízi szakaszain az elmosódás és a hajózás által gerjesztett hullámzás ellen lerakott terméskő-partvédelem itt rövid szakaszon megtörik a strandolók legnagyobb örömére. És a miénkre is, hiszen ez azt jelenti, hogy a folyó vízminősége strandolásra alkalmas. 

Dürnstein Rossatzbach falu irányában

A vár, ahol 1192-1193-ban Oroszlánszívű Richárd angol király raboskodott 1645 óta romos, miután a 30 éves háborúban a Dunáig előretörő svéd csapatok kifosztották és felgyújtották a környékkel együtt.  


Elpusztult a városka (lehet nyugodtan városnak nevezni, hiszen városfalai a mai napig megvannak) legnagyobb temploma is, a klarisszák temploma. Szerencsére az ágostonrendiek kolostora fennmaradt teljes barokk pompájában. A szobrokkal gazdagon díszített kék-fehér torony az egész folyókanyarulatot uralja. Maga a kolostor és a templom is látogatható, tágas udvara éles ellentétben áll a várost a Dunával összekötő szűk sikátoraival. 


A vártól nyugatra a Dunáig lefutó sziklafalak zárják el Dürnsteint a Wachau többi részétől. Biztos ami biztos alapon ezt két, a visegrádihoz hasonlóan a fellegvártól a Dunáig húzódú várfal erősíti meg. Ezt a közlekedésföldrajzi problémát a vasút- és alagútépítés oldotta meg, ekkor a hajózás kizárólagossága megszűnt. Krems és Emmersdorf közötti szakaszát Wachaubahn néven is ismerik, bár Emmersdorf után a vasút továbbhalad a Duna bal partján egészen Sankt Valentinig (Linz-Mauthausenen is túl). A Wachau-vonalat 1909-ben adták át a forgalomnak, a többi szakaszán már korábban megindult a forgalom. 


Dürnstein tövében, a jobb parton két egykori dunai szigetet találunk. Eredetileg az ősük még a bal parthoz feküdt közelebb, de a folyószabályozás révén átkerültek a túlsó partra. A Venedig- és Pritzenau közül csupán az utóbbi hasonlít még egy szigetre. Ezen a domború partszakaszon némiképpen kiszélesedik a folyó jobb partja — a balpart rovására, ahol a habok már a sziklafalat nyaldossák. 

Csak a napon nem ültek a parti vendéglátóipari egységben, amúgy tömve volt a part emberekkel. 

Dürnstein települése ötvözi a természetesen és mesterségesen kialakult köves partokat. Ahol nem a természet kövezte ki a meredek partfalat, ott az ember borított ki egy jó adag terméskövet. Amire szükség is volt, mert a Duna sodrása jelentősebb annál, amit esetleg Magyarországon megszokhattunk. A túlsó partra csónaknak álcázott komp visz át, menetrendje jóval sűrűbb, mint a magyar kishajóké. Legfeljebb néhány kerékpár fér rá, cserében villámgyorsan teszi meg a két part közötti pár száz méteres távolságot.  A Dürnsteinben szabadfoglakozásra szánt három óra hamar elszaladt, igyekezni kellett vissza a vonatra, ahol a korán visszaérkezőket egy visszautasíthatatlan lehetőség várta. 


Fel lehetett mászni a mozdonyba! Meglepődve vettük észre, hogy a mozdony ablakának kerete és a napellenző is fából van. Szemben pedig ott tátongott a dürnsteini alagút, amelyen keresztül át vezetett utunk tovább, Spitz an der Donauba, a három évvel ezelőtti wachaui kirándulás végállomására. Mindössze húsz perc vonatozás után célba is értünk.


A nap már lemenőben volt, amikor felértünk a Rotes Tor, azaz a vörös kapu nevű hágóhoz, amelyet a helybéliek vére festett pirosra, amikor a protestáns svédek áttörték a védvonalat a harmincéves háborúban. A vért azóta felitta a számtalan szőlőtőke, mely a tájegység világörökségi cím mellett még az 1955-ös osztrák függetlenség elérésében is elévülhetetlen szerepet játszott. A legenda szerint ezzel itatták a szovjeteket az államszerződés megkötése előtt és után is a derék sógorok. Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe a tokajival pl... A régi templom és a Hinterhaus nevű vár tornyán még éppen utolsót csillant a leghosszabb nappal fénye, amikor elbúcsúztunk a kitűnő kilátást kockás terítővel, vacsorával, üveg fehérborral stílusosan ünneplő kirándulóktól, hogy megtekintsük a majdnem szentivánéji tűzijátékot a Wachauban. Szent Iván éjszakája ugyanis a június 23-ról 24-re virradó éjszaka. 


Ahogy a parton gyűltek a turisták és helybéliek, úgy gyűltek a folyón a kirándulóhajók. Megtalálható volt közöttük a legmodernebb utasszállító és a legősibb lapátkerekes gőzös is. Körülbelül tucatnyi kirándulóhajó manőverezett egymás mellett, hogy azért a szembejövők is elférjenek a viszonylag keskeny szakaszon. 

Nem csak tüzijátékban gyönyörködhettünk a spitzi mobilgát betonpadkáján, hanem abban is, ahogy a szemközti domboldalt felgyújtják a helybéliek. Néhány máglya ugyanis inkább a szélnek engedelmeskedve mozgott, nem pedig a tűzoltók vágyainak megfelelve. Látótávolságban, a folyókanyarulatokat is figyelembe véve helyezték el ezeket a hatalmas őrtüzeket, a tűzijátékot pedig elővigyázatosságból nem a hegyoldalban, hanem a Duna fölé lőtték fel. Látótávolságban négy, hallótávolságban három helyszín rakétáit láthattuk. Amint az utolsó rakéta is ellobbant még egy darabig néztük, ahogy a szemközti parton a tűzoltók küzdenek az erdőtűz ellen, majd igyekeztünk vissza a vonatra, hogy pontban 23.05-kor visszainduljunk Magyarországra. 


Köszönet az élményért és a meghívásért a MÁV Nosztalgia Kft. legénységének!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...