Nincs is szebb dolog annál, mint hajnali fél hatkor kelni, letolni a kenut a Dunára, amikor még mindenki alszik és átevezni egy olyan valódi dunai szigetre, melyen még sohasem jártam.
Valódi szigetnek nevezzük itt a blogon azokat a szigeteket, amelyek nem csak a nevükben szigetek, de az év minden napján víz veszi őket körül. Ilyen szigetekben a Dunakanyar viszonylag gazdag, a szigetek mellett több zátony is tanúskodik arról, hogy a folyószabályozás ellenére (vagy éppen amiatt) még zajlik a szigetképződés. Esztergom szigetei közül már mindegyikről volt szó egyetlen egyet kivéve.
Ez pedig a Törpe-sziget, amely a Helemba- és a Szent Mária- (alias Dédai-, Fogarasi-) szigetek harmadik tagját egyben legkisebb tagját alkotja a Helemba és Búbánatvölgy közötti öblözetben. Ha igazán szép kilátást szeretnénk kapni róla nem elég térképeket és légifotókat böngészni, fel kell mászni a Hideglelőskereszthez, ahonnan az egész Felső-Dunakanyart belátni Esztergomtól Zebegényig (a két kezdőkép is onnan készült).
Ha egy évszázaddal ezelőtt álltunk volna a Duna fölé magasodó Hideglelőskereszten egyfelől még több maradványt találtunk volna a római erődből, másrészt a Törpe-szigetnek nyomát sem leltük volna. A legelső emlék róla 1930-ból származik, amikor a Szent Mária-sziget folyásirányban megnyúlt homokpadjaként tünteti fel az Angyalos vízisport térkép. Ekkor tehát még nem más mint egy zátony, melyen már némi növényzet is megtelepedett a legkeletibb csúcsán.
Miközben ez a zátony fokozatosan átalakult szigetté a feljebb lévő Szent Mária már a végét járta. Sorsáról már volt szó a blogon, röviden összefoglalva a part menti sóderbányászat és a készülő nagymarosi vízlépcső miatt iszapolódott fel a strandjáról híres sziget. Keleti szomszédját 1944-ben már fűzerdő rejtette az amerikai bombázók elől.
A nagymarosi vízlépcső építését kísérő nagyipari kavicsbányászat végleg megszünette a kapcsolatot a Szent Máriával. A zátonyon mára erdő nőtt és egy új, 400 méter hosszú új sziget keletkezett a Dunán. Az utóbbi években a Szent Mária feliszapolódása kapcsán a Törpe-sziget nyugati csúcsánál is észrevehető némi mederszűkülés (lásd: 2.kép). Az itteni nyaralók vízbe nyúló hosszú stégjei egy iszapos partszakaszt ívelnek át, ahol még gumicsizmával is nehézkesen lehet járni.
Ettől eltekintve a Törpe-sziget mindkét oldala erősen elmosódott, meredek partfalak határolják. Az erős sodrásnak köszönhetően itt is találni vízbedőlő fákat. A folyamat legjobban a nyugati szigetcsúcson szembetűnő, ahol magányos fűzfák állnak a vízben, mintha a talaj eltűnt volna közülük.
A hajnali kenutúra alatt egyetlen egy emberrel találkoztam, ő is éppen a horgászbotjával volt elfoglalva.
A korai időpont és az eső sem vonzott túl sok embert a búbánatvölgyi nyaralók közül a partra. Nyugat felől közelítve a Törpe-sziget éppen a Hideglelőskereszt félig elbányászott hegyorma alól bukkan ki, ahová a rómaiak egy jókora erődöt építettek annak idején. Az erődből, csakúgy mint a hegyből már csak a kisebbik rész van meg.
Itt még volt idő fényképezni, evezés nélkül is vitt a folyó, a sodrás erejét a a visszafelé úton lehetett igazán megtapasztalni. A magas vízállás miatt nem látszódtak ki a nyugati csúcson álló magányos fák gyökerei a Dunából, ezért nem lehetett megállapítani milyen mértékű itt az elmosódás. A magas víz rengeteg uszadékot hordott a már amúgy is alaposan kicsavarodott fák törzsére.
A nagydunai szigetpart is érdekes képet mutat, itt a fák félszigetként nyúlnak be a Dunába, közülük a hullámzás elmosta a partfalat és a ledőlt anyagot is. Annak, aki itt köt ki körülbelül 1,5-2 métert kell kusza gyökerek között másznia, hogy a sziget gerincére feljuthasson.
A Törpe-sziget gondozott liget látszatát kelti, különösen a két szomszédos szigethez képest. Ha átjutunk a partokon sűrűsödő szeder és csalán dzsungelen egy kellemes, füves térre jutunk, ahol emberi tartózkodásra utaló nyomokat találni. Több tábortűz maradványa jelzi, hogy akár nagyobb csoportok is éjszakáznak itt, akiknek nem elég egyetlen tűzrakóhely egyszerre. Van itt felejtett asztal, a fűben kényelmesen lehet aludni, egyszóval egészen otthonos hely ez kenutúrázók számára.
A sziget keleti csúcsánál az erdőből egy kereszt és egy oltárra hajazó kempingasztal tűnik elő. Egészen biztosan érdekes története van hogyan kerülhetett ide, ha ismeri valaki a történetét megírhatná kommentbe.
Itt már kezd nyomasztóvá válni felettem a meredek Hideglelőskereszt sziklaorma és a kenut is elragadja a mellékágból örvénylő Duna. A meredek agyagfalakat ezen az oldalon elborítják a vízig hajló fűzek ágai és a széles mellékág láttán az az érzése kerekedik az embernek, hogy a Törpe-sziget még sokáig valódi sziget maradhat.
