Hódok formálják a Zebegényi-szigetet

Közös, francia–magyar kenus expedícióban jártuk be 12 év után újra a Zebegényi-szigetet. Szerencsére nem sok minden változott ennyi idő alatt, még mindig a kevés valódi dunai szigethez tartozik, melyet egész évben folyóvíz ölel körül. Fából viszont kevesebb lett, a hódok megtelepedése miatt. 

Lerágott, letarolt fűzek a Zebegényi-sziget északi csúcsán.

Az expedíció másik tagja a bordeaux-i származású, de Bécsben élő Eric Baude volt, aki szabadidejében a francia nyelvű Danube Culture honlapot szerkeszti. A vízállás éppen megfelelő volt, Nagymarosnál 178 centimétert, Vácott 207 centimétert mutatott a vízmérce. 12 évvel ezelőtt ennél 1,5 méterrel alacsonyabb vízállásnál jóval több látszódott a szigetből. Most a májusi árhullám után már apadt a Duna, és kilátszódott a szigettől délre található sóderzátony legmagasabb része. Nagyjából a 160-180 centiméteres (Nagymaros) intervallum az, amikor a Duna éppen a növényzet elterjedésének határán hullámzik, ennél a szintnél lejjebb már a csupasz kavicsanyag bukkan elő. 

A sziget megkopasztott északi csúcsa.

A sziget északi részén a növényzet is jelzi, hogy egy valamivel alacsonyabb térszíntől van szó. A kavicszátonyon megtelepedett fűzfák közül már sokat megrágtak a hódok, de a főágból meredek szögben beáramló víz által szállított uszadék is komoly károkat okoz bennük. A rajtuk fennakadó uszadékfa érdekes, sövénykerítés-szerű alakzatokat formál. De ezek a fűzfák bírják a gyűrődést, évről évre újra kihajtanak. A gyökereik között áramló víz miatt ezen a részen finomabb szemcséjű üledék nem képes lerakódni. 2023. május 31-én legalább három helyen volt átfolyás az alacsony zátony felszínén.

Uszadékfogó.

Néha előfordul, hogy nem a víz felé dől a fa.

Hódok étterme a főág mentén.

Az élet megy tovább.

Az elmúlt 12 évben visszatelepült hódok feltehetően nem a szigeten, hanem a parton laknak. Táplálékszerzési területük elsősorban a sziget északi részén található. Elsősorban a combvastagságú fűzfákat rágják meg, a legjobban azt szeretik, ha ezek a fák meredeken a víz fölé hajolnak. A sziget belső részén legutóbb nem lehetett közlekedni az ilyen fáktól, no meg a bokáig süppedő iszaptól. Ebből már csak az iszap maradt meg, a fák mind egy szálig kidőltek. Míg a mellékág partján ezek a kidőlt fák megmaradtak, a főági részen jobbára csak a csonkokkal találkozni. Valószínűleg a vízáramlás hamar elvitte a törzsüket. A rágásnyomok között nem találni frisset, így elképzelhető, hogy a hódok azóta más helyre költöztek.

Hódok nyoma a kisebbik ág mentén.

A szigeten nem csak a hódok, az ember is rajta hagyta a keze nyomát. A sziget közepén az árvíz meghagyott egy érdekes létesítményt, ami első ránézésre vagy egy pottyantós vécé, vagy egy fából eszkábált fürdőkabin lehetett. Szemétnek érdekes módon nyoma sem volt, pedig az árhullám után lehetett erre számítani. Viszont a Zebegényi-szigeten is megfigyelhető a Duna magyarországi szakaszán szinte mindenhol megfigyelhető üledékhiány. A főág mentén álló idős fák gyökerei közül kimossa a kavicsot a Duna. 

Üledékhiány.

Búcsúpillantás a zátonyról.

Ekkora vízállásnál a Zebegényi-sziget déli kavicsos nyúlványa egy különálló szigetecskét alkot, ahonnan térdig érő gumicsizmában sem lehet átlábalni a szigetre. A két felszínforma közötti csatornában a víz erős sodrással tér vissza a főágba, miközben déli irányban a víz örvénylése jelzi a zátony kiterjedését. A 12 éve, tavasszal megfigyelt zöld juhar csemeték elpusztultak, a rendszeres alacsony vízállás ellenére azóta is csak néhány ellenálló lágyszárú (például nád) telepedett meg a kavicsban. Ez a rész még várhatóan sokáig megmarad zátonynak. Ám a zátony vizsgálatához majd egy újabb expedíció szükséges, jóval alacsonyabb vízállásnál. Lehetőleg nem 12 év múlva...

Köszönet a kenuért Bereczky Bencének és Máté Endrének!

Szétrágott Szőnyi-sziget

A Duna mentén egyre több gondot okoznak a hódok. A WWF irányításával indult hódvisszatelepítési program révén a prémes állatok már az egész magyar Duna mentén megtalálhatók. Nyomaikkal elsősorban télen találkozni, amikor a friss faforgács és a kidőlt fák jelzik munkájukat. A Szőnyi-szigeten is él egy hódcsalád, munkásságukat a ritkuló ártéri erdő jelzi.

A XXI. század mindezidáig a hódok sikertörténete Magyarországon. A hódok sikere azonban másnak a kára, különösen telente. 2014 telén már a Gödi-sziget apropóján áttekintettük az Európából szinte teljesen kipusztult hódok újbóli megtelepedését és életmódjukat. Akkor számtalan új felbukkanásról kaptunk visszajelzést, amely addig még nem szerepelt hódok által érintett területnek. 2016-ra valószínűleg már az egész magyarországi Duna-szakaszon elterjedtek. 

A közigazgatásilag Komárom városhoz tartozó Ószőny szigetén is él egy vagy két hódcsalád. A szám azért bizonytalan, mert két egymástól elkülönülő területen vannak rágásnyomok, de csak egy hódvárat találtam meg. Az egyik megrágott rész éppen a vasutállomásról fél perces sétával megközelíthető keresztgáton jön velünk szembe. A fenti két kép itt készült. Előnye a helyszínnek, hogy magányos fák állnak a szinte felismerhetetlen kőszóráson, így bármit megrágnak, az biztosan a vízbe dől. Már ha a vízállás erre rábólint. A kidőlt fáról a hódok könnyen lerágcsálhatják a friss ágakat és hajtásokat. 

A Szőnyi-sziget tulajdonképpen Szőnyi-szigetek lennének helyesen, ugyanis négy többé-kevésbé különálló részből állnak össze egy egésszé, melyet a párhuzammű és a keresztgát fog össze. A keresztgát alatti rész három "karéjból" áll, melyek közül a parthoz közeli karéj legvégén találkozatunk a másik hódcsalád nyomaival. Itt egy mély öböl található, mely kapcsolatban van a főággal egy szakaszon, ahol elbontották a kőszórás egy részét. Ebből az öbölből könnyen megközelíthető a főág és a két másik csatorna is. 

Itt a kezdő hódok már nehezebb helyzetben vannak, a fák erdőt alkotnak, ahol egy rosszul kivitelezett rágás rengeteg erőforrást elvisz - a semmire. Itt a fák ugyanis néha egymásra dőlnek, így a szomszédos fatörzs megfogja a hódok ágak végén található reggelijét. Ilyenkor újra kell kezdeni a rágást, amely ismét magában rejti az előző szituáció megismétlődését. 

A hódlakások többnyire két bejárattal rendelkeznek, az egyik a felszínre, a másik a víz alá nyílik. Alacsony vízállás esetén az összes szárazra kerülhet, magas vízállás estén pedig mind víz alá. Komáromnál mért 103 centiméternél a szőnyi hódok lakása felszínre bukkan. Mintha a férjnek és feleségnek egyaránt lenne külön garázsa odalenn...

A szőnyi szigeteket nem csak a hódok, a harkályok is alaposan megtépázzák, bár utóbbiak a már elkorhadt törzseket részesítik előnyben. A pajorok, rovarok, bogarak utáni hajsza során a talajt sokfelé borítják be a hódrágáshoz hasonló forgácsok. 

Végezetül következzen egy szőnyi hódos képrejtvény, mely akármelyik logikai rejtvényújság lapján megjelenhetett volna. Mi történt itt? Segítségül annyit, hogy a szétrágott, de még álló törzs nem rendelkezik már odalenn gyökerekkel.

Megjöttek a hódok Szigetszentmiklósra!

 

Tavalyi cikkünk nyomán rengeteg megkeresést kaptunk, hogy mennyire sok helyen lehet találkozni az emberemlékezet óta nem látott hódokkal. Ebben a cikkben illusztráltuk a hódok gödi munkásságát, melyet idén is folytattak, jóval nagyobb ütemben. Láttak hódot Pilismaróton, Zebegényben, Surányban és a Ráckevei Dunán a Czuczor-szigetnél is. Úgy néz ki a terjeszkedésük megállíthatatlan a Duna mentén. Becz Miklós saját szigetszentmiklósi megfigyeléseiből írt cikket és saját képeivel illusztrálta. 

Két éve is láttam egy gyanúsan rágott fát a Taksonyi- hókonyban, de akkor arra gondoltam, hogy ez egy nyilvánvaló képtelenség: normális hód mit keresne a legzsúfoltabb megyében... Tévedtem.

Ma délután, december 20-án véletlenül rátaláltam a Taksony-sziget bejáróján több helyen, a hód rágásnyomaira.

Az első a part felől, olyan hatalmas, derékvastagságú fa volt, hogy inkább egy beteg ember művének tartottam a jellegzetes ceruzahegyezős nyomok ellenére. Ez egy stégbejáró közepén állt, ami széles nádason át vezettet a parttól a horgászállásig. 

 

A második területen 3- 4 kivágott fát vagy fácskát találtam. Ezen a helyen a rágások annyira frissek voltak, hogy a fa sebei néhol még nedvesek voltak.

Ezen a helyen látható volt az is, hogy a kivágott fát arasznyi, vagy könyöknyi hosszúsági darabokra rágta, és hogy a háncsot fogyasztotta el. A vízben a partszegélyen sok- sok ilyen méretű, kopasztott darabka úszott. Ezek vastagsága a virslitől a csukló vastagságig terjedt.

Egy 20 cm törzsármérőjű fát a hód úgy döntött ki, hogy az a vízbe zuhant. Ez számomra is hasznos volt, kikötő mólóként szolgált. Innen (a kidőlt törzs mellől) könnyen kikövetkeztethető volt, hogy milyen módszerrel dolgozott: a kérget a víz felől, a vízből fejtette le. A vízbe dőlt fatörzs közepén a kérget meghagyta ahol az számára túl magas volt, máshol az alacsonyabb helyeken egészet lefejtette. A metszőfog párok nyoma felülről lefelé mutatott. Így csak a vízben "állva" lehet dolgozni a vízbe dőlt fán. A felszín alá szorult ágról a teljes kérget lefejtette...

Itthon kiméretem egy leválasztott kéregdarabon a rágásnyomon szélességét: a két metszőfoggal egyszerre 22 mm-es sávban lehetett vésni. Keményen meg kell a hódnak dolgozni minden falatért. A függőlegesen meghagyott, még ki nem döntött fákon, látszott az is, hogy milyen magasra ér fel az állat. Sajnos, ezt nem mértem meg. Kb. combközépig ágaskodhatott fel.

Visszafelé evezve a sziget felől is találtam több jellegzetes, de régi rágást. Ezeket sokkal korábban kóstolhatta meg, de a lombhullás óta nem jártam erre, ősszel a víz felől még nem nem volt látható. Itt olyan ágrészt is találtam, amin látszott, hogy az állat pofája kb. ökölnyi szélességű lehetett. (egy ilyen méretű mélyedést rágott az ágvillába alsó részébe.) Ez a fotó a régi és új rágást mutató képpárán látható.

A hód étlapján fűz és nyár volt a fő fogás.

Enyhe a tél. Érdemes volna felkészülni egy éjszaki megfigyelésre...

Írja meg nekünk, ha esetleg más is találkozott ezen a télen hódokkal!

A hódok második bejövetele

Alig két hete írtunk arról, hogy milyen hidrológiai folyamatok játszódtak le a Gödi-sziget mellékágában az elmúlt években. Részben volt szó arról, hogy a zátonyon fiatal csemete fűzfák fenyegetik a mellékágat teljes elzáródással. Nos, a természet válaszolt, ugyanebben a parti fűzerdőben, ugyanekkor vandál pusztítás nyomaira leltek. 

Körülbelül tucatnyi fiatal fűz hever vízbedőlve a Gödi-sziget északi csúcsánál. Vannak olyan magányos csonkok is, amelyeknek a felső része nem található már a parton, valószínűleg ezeket már elvihették. Messziről úgy tűnik, mintha szándékos természetkárosítás történt volna, és valljuk meg nem véletlenül ez jut először az eszünkbe, hiszen ez sokkal gyakoribb errefelé, mint a valódi ok. Közelebbről megszemlélve a pusztítást már a laikusok is kételkedni kezdenek, merthogy a törzseken nem vágás, hanem rágásnyomok láthatók. Márpedig vízparton semmi más nem képes fogaival kidönteni egy combnyi vastag fát, mint a hód. Hogy pontosabbak legyünk, jelen esetben az eurázsiai hód (Castor fiber). 

Merthogy létezik a kanadai hód is. Ők Észak-Amerikán kívül pl. Finnországban is élnek, ezek a hódok szoktak patakot duzzasztó gátakat és hatalmas hódvárakat építeni. Eurázsiai rokonaik az ilyen mértékű természetátalakításban nem jeleskednek. Fákat is csak télen döntenek és nem is mindegyiket. Mivel a hódok a folyó 20-30 méteres körzetén belül tevékenykednek, elsősorban az ebbe a sávba eső fák vannak kitéve a rágásnak. Itt is főleg  a fűz és nyárfélék (puhafák), míg például az égert kifejezetten kerülik. 

De miért döntik ki a fákat?

Ősszel a hódok étrendje drasztikusan megváltozik. A parton elfogynak a lágyszárú vízinövények, ezért a hódok máshol keresnek friss, tápanyagban gazdag hajtásokat. Az őszi átállás kritikus a hódok szempontjából, az emésztőrendszerük átalakul, ami a fitatalabb egyedeket igencsak megviseli. Késő ősszel és télen elsődleges táplálékforrásuk a fák vékony ágai és rügyei, amit viszont elsősorban a testalkatuk miatt képtelenek elérni. Hihetetlenül hangzik, de egy jól megtermett, tömzsi hód elérheti a 30 kilogrammos testsúlyt. Mit lehet ilyenkor tenni? 

Ki kell dönteni a fát! Egy combvastagságú fűzfa elcsócsálásához egy kifejlett hódnak egy éjszaka sem kell. A fák törzsén homokóraszerű rágásnyomok láthatók, az így elvékonyodott törzs könnyen törik és általában arra esik, amerre már amúgy is meg volt dőlve -  a vízbe. A vízben úszkálva a hódok már könnyedén elérik a rügyeket. A friss ágakat tutajokba gyűjtik, így ha esetleg a folyó (és vele a hódvár bejárata) be is fagy, a jég alatt is találnak táplálékot. 

A hódok állkapcsa igen erős, két szemfoguk állandóan nő. A fogakat borító narancssárga zománc ellenállóbb, mint a belül lévő fehér dentin, az eltérő kopás miatt éles vésőszerű élek jönnek létre, amivel könnyen el lehet majszolni egy fa törzsét. A hód nem egy vérengző állat, de volt már arra is példa, hogy emberre támadott, és a magharapott ember egyszerűen elvérzett. 

A hódok bundája egy időben keresett árucikk volt, a vízhatlan, sűrű és meleg prémből téli ruhákat és sapkákat varrtak. Ugyancsak népszerű gyógyszerészeti és kozmetikai alapanyag volt a hódpézsma, az a mirigy amellyel az állatok megjelölik a területüket. Ráadásul a konstanzi zsinaton, a XV. században a hódot "halnak" nyilvánították, ekkortól fogyaszthatóvá vált böjti időszakban is. Ez a három ok, megtetézve a folyószabályozások árterekre gyakorolt hatásával együttesen vezetett oda, hogy a hód százötven évre eltűnt nem csak Magyarországról, de Európa nagy részéről is.

Éppen ezért hatalmas meglepetés, hogy immár a Gödi-szigeten is hódnyomokra bukkanni.  

Érdemes tehát szólni arról is, hogyan zajlott a hódok második bejövetele Magyarországon. 

Magyarországon a XIX. század közepe és a XX. század utolsó évtizedei között az átlagember hódot legfeljebb állatkertben láthatott, a rendszeres vadászat és az árterek átalakítása nyomán. Hazánkban utoljára 1854-ben lőttek hódot éppen a Duna mentén, Ácsnál. 1856-1865 között még három alkalommal jegyezték fel, hogy valaki látott hódot, utoljára ugyancsak a Duna mentén Zimonynál. De nem csupán Magyarországról tűnt el ez a megtermett rágcsáló, hanem szinte egész Európából. Mindössze három elszigetelt populációja maradt fenn Norvégia Telemark tartományában, a Rhone alsó folyásánál, valamint az Elbán Dessau és Magdeburg között. 

A hódok elterjedése Európában

Amikor Magyarországon elkezdődött a hódok visszatelepítése 1991-ben, Európában már kissé jobban állt a helyzet. Svédországból 1873-ban tűnt el az utolsó páldány, de norvég egyedekkel már 1922-ben pótolták a hiányt. Bajorországba (1966) az elbai populációt telepítették vissza, ezt folytatták az osztrákok (1976) és innen került végül néhány elkóborolt (vagy árvíz által elsodort) egyed az 1980-as évek közepén Magyarországra, a Szigetközbe. Az első tudatos hód-visszatelepítésre 1991-ben került sor, ekkor hét bundás jószágot ereszettek szabadon a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó Tiszafüredi Madárrezervátumban a Tisza-tavon. 

Pici hód. Fénykép: WWF

1997-ben a horvát Dráva-szakaszra telepítettek 29 Bajorországból származó hódot, ők később elterjedtek a magyar szakaszon és a környékbeli patakokon is. A Duna mentén spontán felbukkantak egyedeik a Szigetközben, Dunaalmás, Neszmély, Esztergom, Csepel-sziget, Paks környékén, ehhez adódik most hozzá a Gödi-szigeten tapasztalt hódelőfordulás. 1996-tól a WWF osztrák tapasztalatok alapján kezdte meg a céltudatos hód-visszatelepítő akciókat. Gemenc területén két év alatt 33 egyedet engedtek szabadon, 2004-re a számuk lecsökkent ezért újabb húsz hóddal toldották meg a populációt a Sió-torkolatnál és Béda-Karapancsán. A Duna-táj mellett kerültek hódok a Hanságba, a Felső-, Közép- és Alsó-Tiszára. A visszatelepítések után így nézett ki a hódok magyarországi elterjedése: 

A hódok előfordulása Magyarországon (WWF, 2007)

A legnagyobb hódpopuláció a Szigetközben él, itt a 2003-as állományfelmérés 280 egyedre becsülte a számukat, amely 80 különálló hód-territóriumot jelentett. Az egyes hódcsaládok fafajtól függően 0,5-2,5 kilométeres partszakaszokat tartanak ellenőrzésük alatt, melynek határait a pézsmamirigyük váladéka jelöl ki. 

forrás: Bozsér Orsolya

A magyar hódok közül kétégtelenül a leghíresebb a lágymányosi Kopaszi-gát hódja lett. Róla cikk is született az Urbanista blogon, köszönhetően annak, hogy Horváth Ádám az év természetfotósa versenyében a róla készült képpel "Kezünkben a Föld" kategóriában első díjat nyert. 

A Kopaszi-gát hódja. Fotó: Horváth Ádám

Előre borítékolható, hogy a hódok újbóli elterjedésével párhuzamosan egyre nőnek majd a partmenti telepített erdőkből érkező panaszok. Kidöntött fák, elpusztult fasorok, megcsócsált nemesnyárasok nyomán éleződni fog az ellentét a természetvédelem és az gazdasági érdekek között, főként azután, hogy ezek a bundás jószágok elkóborolnak a kontrollált betelepítések helyszínéről és olyan területeken is felbukkannak, ahol már egyértelműen kártevőként fognak tekinteni rájuk. Ilyen esetben sem a vadászat a megoldás, hanem a befogás és az ezt követő újabb áttelepítés. Fontos tudni, hogy a hód védett állat, így az általa okozott bármiféle kár a tulajdonost terheli a Természetvédelmi Tötvény szerint. Éppen ezért a tulajdonosnak kötelessége, hogy a birtokát megvédje a hódoktól.

Mindenesetre szeretettel várjuk olvasóink további bejelentéseit; hol láttak még hódokra utaló nyomokat a Duna mentén! Továbbá nagyszerű lenne, ha sikerülne a gödi hódot lencsevégre kapni!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Amit a hódról tudni érdemes - WWF füzetek 26.
Európa legnagyobb rágcsálója 
Bozsér Orsolya: Szigetközi hódparadicsom
V. Molnár Orsolya: Túl sikeresen telepítettük vissza a hódokat - Origo.hu