Egyetlen Baracsi-sziget sem maradt

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és kedvelték, hogy rövid szenvedés után, a krónikus kisvizes állapot következtében a kisebbik Baracsi-sziget (*1925 †2025) fiatalon megszűnt létezni. Temetése helyben lesz, ott ahol a magvaszakadt Baracsi-család többi sziget-tagja, a baracsi Alsó-sziget (*1742 előtt †1930) és a Szitányi (Baracsi)-sziget (*1826 előtt †1980 ) is nyugszik, a Duna 1565-1568 folyamkilométer táblái között. 

Virágot a megszűnt holtágából hozzanak. 

A megtört szívű gyászolók

2025. június 28.

2018 augusztusában, egy felhős napon találkoztam vele utoljára, viszonylag fiatal, száz éves kora ellenére akkoriban már nem volt igazán jól. Az 1980-as évektől kezdődően nagyon megviselte az alacsony főági vízállás, az elmúlt évtizedben is csak egy árvíz érkezett a Dunán, de a tavalyi Borisz sem tudta már rendbe hozni a mellékágát, amit alig hét év alatt teljesen elszorított a lágyszárú növényzet, alig néhány vaddisznódagonya-méretű nedves mélyedés emlékeztetett a néhány évtizede még teljes szélességében áramló folyómederre. 2018-ban, bár a meder nyomvonala még megvolt, az agónia nem tűnt visszafordíthatónak. "Ha ilyen ütemben záródik le a holtág, hamarosan egyetlen Baracsi-sziget sem fog maradni." - írtam akkor búcsúzóul. Bár ne lett volna igazam.

A romlás és elzáródás nyomon követhető a sziget halotti maszkjának szánt képpár-sorozaton, ahol minden montázs bal oldalán a 2015-ös, a jobb oldalán pedig a 2025-ös állapot látható. 

A sziget felső csúcsánál hét év alatt teljesen elzáródott a meder, az iszapos parton mellig érő fűzfaerdő nőtt, benne helyenként a baracsi Alsó-szigetről megszökött napraforgó egyedekkel. 

2025-ben ahol még volt nyílt vízfelület, abban a tócsában is csak bokáig ért a víz.

A Baracsi-sziget felső csúcsánál 2015 augusztusában alacsonyabb főági vízállás mellett is több nyílt vízfelület volt a mellékágban. A lágyszárú növényzet hét év alatt teljes keresztmetszetében benőtte a medret. 

A növényzet térhódításával párhuzamosan a mellékág elszorulását gyorsították a vízbe dőlt fák, amelyen fennakadt a Borisz-árvíz uszadéka.

A déli szigetcsúcs felé haladva nem csak a nyílt vízfelület, de a nyílt meder is eltűnik, helyenként mellig érő lágyszárú rengeteg alatt.

Közvetlenül a déli, alsó szigetcsúcsnál hét éve még egy kisebb facsoport mellett ágazott ketté a meder, ebből már csak az egyik felismerhető.

 

Talán a sziget déli csúcsa az egyetlen hely, ahol még valami képet lehet alkotni a kisebbik Baracsi-szigetről. Éppen ezért ezzel a képpel búcsúzunk tőle. 

Újabb hét év múlva már ennyi sem marad belőle.

Az ősök emlékezete:

• A baracsi Alsó-sziget eltűnése: https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/08/a-kisebbik-baracsi-sziget.html
• A Szitányi (Baracsi)-sziget eltűnése: https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/06/a-baracsi-sziget-metamorfozisai.html

Vészmadár az Ínség-sziklán

 

Tökéletesebb illusztrációt nem is képzelhet az ember a látványhoz, mint ezt a fejvesztett MTK-szurkolót a Ferencz József híd tövében. Ez a szobor most éppen nem a szemetes part miatt búsul, bár búsulhatna azért is, most nem éppen a szétrohadó rakpart elemeiről lesz szó, egy kicsit távolabb kell tekinteni, de nem sokkal. 

A helyszín ismerős lehet a blog olvasóinak, mint mondjuk egy formás almafa a kert végében, itt a Gellérthegy tövében található Magyarország leghíresebb éhségköve, az Ínség-szikla. Ez egy beszélő földrajzi név, megjelenése nem sok jóval kecsegtet. 2025. július első napján délután öt és hat óra között ez a kő nagyjából olyan látványt nyújt klímatörténeti szempontból, mint az említett kerti almafa virágba borulva egy szép szilveszteri éjszakán, miközben füstifecskék köröznek fölötte.

Igazából felesleges is ez a hosszú bevezető. A Dunai Szigetek blogon a klíma eddig nem sok teret kapott, valószínűleg ezután sem fog. Igen, a búsuló szurkoló mögött ott látható az Ínség-szikla. Igen, július első napján. Idén nem is először, hanem másodszor. Vészmadárkodásnak tűnt március 4-én arról írni, hogy ki fog bukkanni az Ínség-szikla, elvégre a vízrajzi előrejelzések tévedhetnek, csakhogy alig egy hétre rá, március 11-én már száraz lábbal lehetett rajta fényképezkedni. Ahogy az országos hírportálok helyesen át is vették, márciusban még soha nem fordult elő ilyesmi, amióta vízállást mérnek a Dunán. Ez egy hidrológiai szempontból rendkívüli helyzet volt, ugyanis a március egy árvizes hónap a Dunán, nem pedig kisvizes. Jellemzően ráadásul jeges árvizes. Wesselényi, árvíztábla és a többi. 

Most itt állunk megint. Júliusban. Ebben a hónapban még soha nem fordult elő, hogy az Ínség-szikla előbukkant volna a Dunából, amióta vízállásméréseket végeznek a Dunán. Nem július végén, a hidrológiai év vége felé közeledve, hanem az első napján. Két napra a Nemzetközi Duna-naptól. A zöldárak levonulásának idején. 1965, Nagy Dunai Árvíz, és a többi. Ez egy hidrológiai szempontból rendkívüli helyzet. Idén másodszor. Úgy, hogy az év fele telt el. Vészmadár ül az Ínség-sziklán. Azaz már ketten vannak.

Lehet persze mondani, hogy fél méterre vagyunk az LKV-tól, és 2018 őszét is túléltük, ami már régen, hét éve volt. Csakhogy az a kisvíz "időben jött", amikor kellett, miután leürültek a vízgyűjtők, éppen az őszi esők előtt. Persze túléltük a 2022-es aszályt is, amikor azt kellett leírni, hogy augusztus 10-én még soha nem bukkant fel ilyen korán az Ínség-szikla Budapesten. Augusztus 10-én. Ami negyven nap múlva lesz. A "történelmi" aszály idején, ami alig három éve volt. 

Az előrejelzések szerint pár nap múlva esni fog, négy nap és újra eltűnik az Ínség-szikla, elrepülnek róla a vészmadarak. Lehet még egy olyan nyarunk, őszünk, és telünk, mint "gyerekkorunkban", lágy eső, napozás bőrrák nélkül, aztán egy jó szánkózás, de ebből a duplán rendkívüli évből már nem lesz normális év. Hamarosan elesik majd a három megmaradt hónap, az április, a május és a június is. (Utóbbi épphogy megúszta most ezzel a fél nappal.) Majd azt is megfelelően dokumentáljuk.

IN ENGLISH