2021. május 23., vasárnap

Miről mesél az Aranyhegyi-patak régi torkolata?

Érdekes jelenségnek lehettek tanúi Óbuda polgárai száz évvel ezelőtt a Kaszásdűlőn. A Budapesti Hírlap 1920-as tudósítása szerint amikor az Aranyhegyi-patakot az új vasbeton mederbe terelték a vizét vesztett régi mederben potykák és keszegek tömkelege vergődött az iszapban. Ezt a kiszáradt medret az évek, évtizedek során fokozatosan feltöltöttek, beépítettek. Ma már nyoma sincs, leszámítva az utcahálózatot, amely két helyen még őrzi a több ezer éves nyomvonalat.

Medertakarítás az Aranyhegyi-patak torkolatában (forrás)

Mostani írásunkban ennek a patakmedernek követjük a nyomát a hidrológia, a régészet és a geomorfológia szempontjából. Utánajárunk mikortól és miért folyt éppen az Óbudai-ág felé, milyen okból kellett új mederbe terelni, hogyan tűnt el a régi meder, és mi köze ennek az egésznek a Duna egyik óholocén medréhez.

Az Aranyhegyi-patak a fővárosi Duna-szakasz jobb partján a leghosszabb (~23 km) és legnagyobb vízgyűjtővel rendelkező (~120 km²) mellékvízfolyás. Több forráságból ered Pilisszántó és Pilisszentiván között. Völgye a Pilisvörösvári-árokban északnyugat felől tart délkeleti irányba, forrástól a torkolatig, követve a Pilis és a Budai-hegység közötti szerkezeti vonalat. Átlagos vízhozama 0,3 m³/s, de az alsó szakaszt kialakításakor 25 m³/s LNQ értékre méretezték. Torkolata jelenleg az Újpesti Vasúti híd budai hídfőjétől északra található. Alsó szakasza kibetonozott mederben fut.

Az Aranyhegyi-patak mai torkolata az Újpesti vasúti hídtól északra

Medre az alsó szakaszon egy ponton megtörik (47.567175, 19.036721). Itt, a Keled út és a Kunigunda út találkozásánál ágazott le dél felé a patak régi medre, mely a kaszásdűlői lakótelep alatt, nagyjából a Búza utca vonalába haladt, majd érintve a Filatorigát HÉV megállót a Ladik utcai nagy kémény tövében ömlött a Dunába. 

Valahol itt ágazott ki a régi patakmeder és haladt tovább az Aranyos utca mentén, ahol a két autó látható.

A Budapesti Hírlap 1920. szeptember 16-i száma [1] már múlt időben beszél az új meder "üzembe" helyezéséről. Arról nem találtam adatot, hogy a halakat drasztikusan érintő kapavágás pontosan mikor történt, de az eltérő források 1916-1921 ill. 1917-1922 közöttre teszik a szabályozási munkálatokat. A meder rendezésének elhúzódásában szerepet játszhatott a világháború, ill. az azt követő bizonytalan politikai helyzet. És természetesen az is, hogy nem csak egy új medret kellett ásni, hanem új hidakat is építettek felette, többek között az esztergomi vasútvonal és a szentendrei HÉV számára. Meg kellett oldani a mellékvízfolyások becsatlakozását, valamint ki kellett küszöbölni azt a problémát is, amely végső soron a patakmeder áthelyezését tette szükségessé.

Erről a problémáról már 1826 táján részletes leírást közöltek, de feltehetőleg a helyzet ennél jóval régebben is hasonló lehetett: 

"...Ezenn Út félenn állo kö oszlopoknak, nyugatra egy északrol Délre folyo Patak látszik, melynek árka némely hellyeken 6–7 lábnyi mélységü is van. Ezenn Patakon nyáron, midön nagy Záporok vagynak, oly nagy sebességgel ömlik a’ Viz, hogy a’ Duna szélben a ki folyásnál sokszor attol lehet tartani, hogy az egész Töltést mellyen Út megy el, elszaggattya. A Töltés ugyan még eddig el nem szakadt az illyen alkalmatosággal, hanem ezen Esztendö Majus 28én Dél után 2 és 3 ora között felette nagy Zápor lévén, oly sebessen rohant a Viz az itt lévö, mint egy 8 ölnyi hosszaságú Kö Hidra, hogy az ki nem álhatván a’ Viz erejét öszve rogyott, és két harmada a’ sebessen folyo víztöl egészen elragadtatott, ugy hogy tsak az Északi oldal fala minden Arkus nélkül maradhatott meg. Igy lett vége hirtelen a’ faragott Köböl épült, és igen jó állapotban lenni látszatott Hidnak talám-azért is, mivel ennek elötte 5 Hetekkel töltetett el egy mindjárt mellette fellyül lévö, fábol valo Hid helye, melynél fogva a Víz folyás egy helyre szoritodván, a keskeny határt eröszakkal meg szélesitette, és maganak tágassabb határt szabott. Az itt ábrázolt Környéknek jeges Ár víz idején tsak nem minden része el öntödik, különössen a’ Kaszállok mellyek alatsonyabb hellyen feküsznek. Igy boritodtak el nevezetessen a’ Jég fel akadása miatt 1811ik Esztendöben, nem tsak az itt látszó Szánto Földek, Legelök, és Kaszállok, hanem az alatsonyabb Helyen fekvö Ország Utak is, egész a’ Szöllök allyáig, a’ belsö Fundusokkal és utszákkal edgyütt; Mely Víz nem fellyülröl ömlött ezenn Vidékre, hanem az Oh Buda és Uj Váras Újlak) között be tsapván keresztül a’ Várason nyugotra és a’ Csorda utszán fel felé ki rohanván, minden lapossabb részt elöntött, ugy hogy az Utasok a’ Szöllö Hegyre mentek fel, hogy a felsöbb Várasba bémehessenek." [Vörös László - Duna Mappáció] 

A régies nyelvezetű szöveg részletesen leírja egy átlagos óbudai árvíz lezajlását. Az Óbuda és Békásmegyer között elterülő sík terület némely része ugyanis árvízjárta terület volt. Jellemzően a Duna árvizei jelentették a nagyobb veszélyt, azonban egy-egy nagyobb esőzés után az Aranyhegyi-patak is kiléphetett a medréből, észak felől fenyegetve Óbudát. Azért is szükséges elsősorban a Duna árvizeiről beszélni, mert a fent említett szöveg utal arra, hogy a folyó elsősorban déli irányból fenyegette Óbuda és korábban Aquincum katonavárosának lakosságát. Ennek oka a terület felszínalaktanában rejlik, ezért érdemes ezzel a kissé bonyolult helyzettel is megismerkedni.

Mint említettem, az Óbudai-öblözetnek nem az egésze volt ártér, elsősorban a mai partvonal mentén húzódtak ármentes folyóteraszok. Ez a térszín nem volt egységes, a vizsgált területen, legalább öt, foknak talán nevezhető árok szakította meg a folytonosságát, ahol a Duna árvíz idején kiléphetett a középvízi medréből, elöntve a mögöttes árterületet, újra birtokba véve az évezredek óta elhagyott és jobbára feltöltődött medrét. 

Délen az első ilyen pont a szövegben is említett mélyedés volt Újlak és Óbuda között, ahol lefűződő mellékágaknál gyakran megfigyelhető módon a Duna nem "felülről", hanem "alulról" kezdte el visszatölteni a lefűződött medreit. Az alábbi térképen megfigyelhető második (2) ilyen mélyedés volt az egyik legmarkánsabb, az Aranyhegyi-patak régi torkolata a Ladik utca végén, a K-hídtól délre, utána következett a Graphisoft déli bővítése során feltárt, 3. századra datált (de az újkorig használatban lévő) limesút és a rajta található áteresz, ill. hídszerkezet (3) [2]. A negyedik árok (4) pedig nem más mint az Aranyhegyi-patak mai torkolata, ahol korábban a Rómaifürdő forrásaiból származó bővizű, (lőpor)malmokat is meghajtó vízfolyás érte el a Dunát. A legészakabbi pedig Csillaghegy északi részén szakadt ki a Dunából, és a terület nyugati, félkörív alakú határát rajzolta ki a Csillaghegyi-árok formájában. 

Az ármentes térszínt megszakító árkok Óbudán 1804-ben: (2) Filatoriumnál, (3) parti útnál a szántókkal jelzett területek között
(4) Elias Mühl (forrás), valamint az Aranyhegyi-patak mai nyomvonala

Miután a Duna az óholocént követő időszakban elhagyta a nyugati medrét, amely valahol a Mocsárosdűlő vonalában húzódott, a felszínformálás szerepét átvették a hegységkeret felől érkező patakok, melyek közül az Aranyhegyi-patak volt a legjelentősebb. Volt már róla szó, hogy nagyobb esők jelentősen felduzzasztották ezeket a vízfolyásokat. Ezáltal a hordalékszállító képességük is megnőtt, ami azzal járt, hogy a síkságon található dunai medermaradványokat fokozatosan feltöltötték. Az óholocén korig az Aranyhegyi-patak dunai (delta)torkolata a mai Törökkő (Óbudai temető) térségében volt. Mivel a Duna volt az erózióbázis, a patak itt rakta le a hordalékát. Az üledék vastagsága elérhette a 6-8 métert, felülről nézve legyező formájú hordalékkúpot építve. Ezen a kúppaláston aztán időszakonként változtathatta a folyásirányát. A hordalékkúp épülése nem állt meg azután, hogy a Duna elfoglalta a mai, keletebbre fekvő medrét. Ezt bizonyítja, hogy a patak hordaléka befedi a dunai eredetű kavicsrétegeket. Ám a patak által szállított hordalék mennyisége arra nem volt elegendő, hogy ennyi idő alatt egészen a mai Duna partvonaláig feltöltse az óholocén Duna-medreket. 

Mocsári üledékek és törmelékkúp fedi a dunai eredetű kavicsot (forrás)

Feltételezés csupán, hogy a Duna keletebbre vándorlása után az Aranyhegyi-patak elfoglalta valamelyik hegylábi, elhagyott Duna medret, és annak esését követve valahol az első, legdélebbi árok nyomvonalában Újlak és Óbuda között érte el az "Új-Dunát". Ennek részben ellentmond a lefűződő medrek morfológiai változása, miszerint az új mederben végbemenő bevágódás, illetve a folyóhátak kialakulása legelőször a lefűződött ágak alsó és felső torkolatát zárják le. Ezen a két ponton a legerősebb a feltöltődés, miközben a folyótól távolabb eső mederszakaszok viszonylag sokáig meg tudják őrizni a nyílt vízfelületüket. Érdekes módon mai ismereteink szerint az Aranyhegyi-patak mégsem a régi Duna-meder vonalát követve érte el a Dunát Újlak felett, hanem keresztülvágta magát kelet felé az ármentes térszínen, hogy az Óbudai-sziget mellékágánál torkolljon a Dunába. Sőt, a Tábor-hegy vizeit levezető Rádl-árok sem követte ezt a medret, hanem keresztezve azt az Aranyhegyi-patakba torkollott körülbelül a Szentendrei út filatorigáti HÉV felüljárójánál. 

Óbuda északi előterének római kori vízrajza (forrás)

A rendelkezésünkre álló régészeti és geomorfológiai adatok szerint az Aranyhegyi-patak legkésőbb a római kor óta ugyanazon a ponton érte el a Dunát, ahol az 1920-as mederrendezés előtt volt a torkolata. Erre a következtetésre jutott Schweitzer Ferenc is az aquincumi tájföldrajzi monográfiában: 

"Az Aranyhegyi-patak a római kori vízrendezést követően - mind a mai napig - a Kis-szigettől északra torkollik a Dunába." [3]

A Kis-sziget ebben az esetben a Hajógyári-, azaz az Óbudai Kis-szigetet jelenti. Schweitzer ezt az állítását külön fejezetben egy másik elmélettel is nyomatékosítja; szerinte ugyanis a Hajógyári-sziget római mérnökök munkája lehetett, mérnökeik az Aranyhegyi-patak legdélebbi szakaszából csinálhattak egy új Duna-medret. A témában a dunai szigetek blogon is jelent meg írás 2012-ben "Római mérnökök munkája a Hajógyári-sziget?" címmel. 

Schweitzer Ferenc ugyanakkor elejt egy fél mondatot arról is, hogy a rómaiaknak lehetett némi szerepe a katonaváros környezetét elmocsarasító patakok megrendszabályozásában. Ebbe akár az is beleférhet, hogy a katonaváros vizeinek rendezése során elterelték a délnek tartó vízfolyásokat és a településtől északra új dunai torkolatot ástak az Aranyhegyi-pataknak, átmetszve az ármentes parti hátat. Egy ilyen beavatkozás réven megnövekedhetett a beépítésre, művelésre alkalmas terület, valamint csökkenhetett az Aquincum katonavárosi épületeket veszélyeztető talajvíz szintje is. Erre bizonyíték lehet, ha Újlakon előkerül a rétegekből patakhordalék.

A katonaváros és a polgárváros között haladó út egy ponton keresztezte az Aranyhegyi-patakot, ennek a hídnak az alapozási maradványait feltárták a régészek. A Szentendrei út mai nyomvonalán húzódó ókori úttal párhuzamosan futott a Rómaifürdőtől kiinduló vízvezeték nyomvonala is. Ez az aqueductus ugyancsak keresztezte az Aranyhegyi-patakot. Alig fél kilométerrel északabbra, a Graphisoft park déli részén feltárt áteresz (3) paramétereiből akár az építés idején fennálló vízhozamra is következtetni lehet. Ráadásul ebben a térségben feltártak egy további hídmaradványt is, melynek a nyoma a felszínen ma is látható.

Római kori hídalap maradványa a K-híd közelében

A gróf Esterházy János rakpart forgalmas útja alatt egy hajléktalanok által látogatott épület mellett, látótávolságban a K-hídtól, mélyen lenn a Duna árterében egy cölöpalapozású római kőfal alussza lassan kétezer éves álmát. 1978-ban fedezték fel útépítés közben. Régészek szerint egy első században épült híd része lehetett, amely az Óbudai-szigetre vezetett át [3] [4] [5]. A már említett egyik dunaparti ármentes térszín legdélebbi csúcsán állhatott egykor, melynek a folytonosságát északon a Graphisoft ásatáson feltárt árok, délen pedig az Aranyhegyi-patak szakított meg. Helyzete egyértelműen kijelöli a Duna római kori partvonalát, amely kis változásoktól eltekintve a mai meder vonalát követi, valamint alapozási szintje (~100 m.B.f.) támpontot adhat az 1. század végi átlagos vízszint meghatározásához.

Akár a rómaiak, akár a természet maga alakította ki az Aranyhegyi-patak alsó szakaszát, az bizonyos, hogy a következő évszázadok során ez a vízrajzi helyzet csak az éghajlat változásának függvényében változott. Az éghajlatban bekövetkező változások nem a vízrajzi hálózatot módosították, sokkal inkább a vízfolyások vízhozamára, illetve vízállására voltak hatással. A kis jégkorszak idején, különösen a XVIII. században, a csapadékosabb időjárás miatt a Duna átlagos vízállása magasabb lehetett a mainál, és az árvizek is gyakrabban jelentkeztek. Ez gyakori elöntéseket okozott Óbudán és a megáradt Duna rendszeresen visszaduzzasztotta az Aranyhegyi-patakot. Ezáltal nem csak a Duna, de a patak is kiöntött a medréből elárasztva a mezőváros északi előterét, a Filatori- és Kaszásdűlőt. 

"A szabadon folyó szennyvizek lassan eliszaposítják az árkokat, néha nincs is lefolyásuk, vagy ha van, akkor a Duna emelkedése esetén ott jött a lakósság nyakára az árvíz, mint ahogy évtizedeken át így öntötte el évente kétszer a Filatori-gáton túli vidéket az áradó Duna, mely az Aranyhegyi árok medrén tódult az akvinkumi rétekre, utakra és házakra. Ott minden háznál csónak volt és napokon át ezeken hordták iskolába a gyerekeket őszkor, tavaszkor." [6] 

A helyzet megoldása viszonylag sokáig váratott magára, de még akkor is csak felemás megoldás született. 1881-1882-ben épült fel a Filatori-gát, mely a Vörösvári úttól a Bogdáni út nyomvonalán az Aranyhegyi-patak régi torkolatáig húzódott. Ez a töltés északról volt hivatott védeni Óbudát az árvizek ellen. A beruházáshoz kapcsolódóan 1882-ben zsilip épült az Aranyhegyi-patak torkolatához, melynek fő célja az volt, hogy a Duna visszaduzzasztó hatását megszüntesse. Ez tulajdonképpen sikerült is, csakhogy dunai árvizek idején a zsilip nemcsak áldásként, de átokként is funkcionált. A lezárt zsilip ugyanis szükségszerűen visszaduzzasztotta az Aranyhegyi-patakot, ami újfent elöntést eredményezett az esztergomi vasútvonalig tartó mélyebb területeken. 

A Filatori gát 1882-ben (mapire.eu)

Erre kínált megoldást az új, nyílegyenes patakmeder kialakítása az esztergomi vasútvonal töltésével párhuzamosan. Nemcsak a vasút kapott ugyanis töltést, hanem az új, 2100 méter hosszúságú patakmeder is. Az első, ideiglenes töltést már 1923-ban próbára tette, és alaposan megrongálta a Duna tavaszi árvize. Ezután a töltést magasították és erősítették, miközben ezzel párhuzamosan 1922-1925 között  további két kilométeres szakaszon rendezték a patak medrét egészen a Bécsi útig. A patakmeder 1924-ben burkolatot is kapott, hogy elkerüljék az üledék lerakódását és a meder elfajulását. A Kaszásdűlő és a Mocsáros belvizeit zsilipek, magas vízállás esetén átemelőtelepek juttatták az Aranyhegyi-patakba [7] [8]

Az Aranyhegyi-patak még meglévő torkolati szakasza és a Radl-árok 1944 tavaszán (mapire.eu)

Végszóként érdemes említést tenni az Aranyhegyi-patak felszámolt medrének további sorsáról is. Az 1970-es évek végéig légifotókon viszonylag felismerhető volt a patak régi medre az utcahálózatban, a telekhatárokban, sőt még a felszínen is voltak nyomai, mint csapadék elvezető árkok. Később ezt a terjeszkedő III. kerület fokozatosan felszámolta. 1978 decemberében készült el a szentendrei HÉV nyomvonal korrekciója, ami kiváltotta a Bogdáni úti szakaszt [9]. Az új nyomvonal az Aranyhegyi-patak torkolati szakaszához került a Ladik utca vonalában. Ekkoriban még mindig nyílt patakmeder volt itt, melyben a Rádl-árok vize, valamint a környék szennyvizei érték el a Dunát. E torkolati szakasz rendezése során a patak felett átívelő iparvágány helyét az autóforgalom vette át, ezzel párhuzamosan az árkot csatornázták és a föld alá került. Új kifolyót kapott, mely kb. 100 méterrel került délebbre a régi torkolattól. A jelentős átalakulást az alábbi két légifotó-részlet szemlélteti:

A torkolat közvetlen környezete 1963-ban (fentrol.hu)

Az új torkolat és a régi maradványa 1978-ban (fentrol.hu)

A patak középső szakasza 1981-1986 között tűnt el, párhuzamosan a kaszásdűlői lakótelep felépítésével, miközben az északi szakaszt részben az MVM Észak-Budai Fűtőerőmű építésének tereprendezésekor számolták fel. Felszínen ma már hiába keresnénk a patakmeder egykori nyomait. A tereprendezés, a feltöltés és az urbanizáció alig egy évtized alatt eltüntette ezt a patakmedret. Az úthálózat azonban két helyen megőrizte emlékét; délen a Ladik utca, északon pedig a Kunigunda útból kiágazó Aranyos utca nyomvonala fut vele párhuzamosan. 



Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] Budapesti Hírlap 1920 szeptember 16. 219. sz, https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BudapestiHirlap_1920_09/?query=aranyhegyi-patak&pg=80&layout=s

[2] Tóth Farkas Márton – Hajdu Barbara: Ásatás a Graphisoft Parkban: limesút és római híd. http://regeszet.aquincum.hu/asatas-a-graphisoft-parkban-limesut-es-romai-hid/

[3] H. Kérdő Katalin-Schweitzer Ferenc: Ókori táj, ókori város, Földrajztudományi Kutatóintézet 2011. http://real-eod.mtak.hu/4508/1/MTA_ElmeletModszerGyakorlat_66.pdf

[4] Ten Thousand Years along the Middle Danube Life and Early Communities from Prehistory to History 2011. Zsidi Paula: The role of the Danube in the topography of Aquincum

[5] Zsidi Paula: Hídfőállás az aquincumi polgárváros és katonaváros között https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/pages/Pannoniai_kutatasok/014_hid.htm

[6] Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám) https://library.hungaricana.hu/en/view/FSZEK_HelyiLapok_BudaiNaplo_1931/?pg=135&layout=s

[7] Fővárosi Közlöny, 1938 (49. évfolyam, 1-31. szám) 1938-03-22 / 17. szám https://adt.arcanum.com/hu/view/FovarosiKozlony_1938_1/?pg=712&layout=s

[8] Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972) IV. Hegyivizek, belvizek 

[9] http://hampage.hu/trams/5-os/index.html#BogdaniHEV

1 megjegyzés:

Spaceprincess írta...

Örülök, hogy olvashattam bővebben az Aranyhegyi-patakról, köszönet a tartalmas írásért!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...