Borisz hagyatéka II. Szénaszörnyek Fischamendnél

A klasszikus urbánus árvíztáblák mellett a természet is képes megörökíteni árvízszinteket az utókor számára, bár ezek jellemzően kevésbé tartós konstrukciók. Ezek megjelenési formái változatosak lehetnek: halványszürke iszapréteg a fák barna törzsén, hídpilléren felejtett faág, vagy kerítésen fennakadt uszadék, azonban a Fischamend melletti Alter Kuhstand holtágában létrejött madárijesztők mégiscsak a leglátványosabb és legkülönösebb árvízi emlékek, melyet a 2024. szeptemberében a Dunán levonuló Borisz-árvíz hagyott maga után.  

A helyszín ugyanaz, mint a porördögök esetében, a Pasetti-féle Duna térképen az Alter Kuhstandnak nevezett egykori dunai sziget, az ausztriai Donauauen Nemzeti Park része, amelyet jelenleg (a nevéből kalkulálva régebben is) kaszálórétként hasznosítanak, és ennek még lesz jelentősége a későbbiekben. A sziget szinte pontosan félúton található a balparti Schönau és a jobbparti Fischamend között, és szinte pontosan az 1909-1910 folyamkilométer táblák között helyezkedik el. Mostani bejegyzésünk vezérfonalát adó ívelt mellékága körülbelül 1,2 km hosszú. Bemutatása nem csupán az itt megbújó szalmaszörnyek miatt fontos, hanem azért is, mert a magyarországi mellékágak paramétereihez viszonyítva meglehetősen atipikus. 

A teljes, 1,2 kilométeres hosszról általánosságban elmondható, hogy bár kelet felé, azaz folyásirányban szűkül és ezzel együtt válik egyre sekélyebbé végig bejárható, ugyanis se lágyszárúak, se az aljnövényzet nem vette még birtokba a többnyire szárazon álló medret, ami kelet felé kavicsból iszapos szemcseméretűre változik. A mellékág nyugati része kifejezetten változatos morfológiájú, megtalálhatók itt a meder alján kisvizes időszakban is fennmaradó "vaditató" tavacskák, ahová a vadak csak nagy nehézségek árán jutnak le a meglehetősen mély és meredek partfalon. A nehezen megkerülhető tavacskák mélyedései között helyenként magas gerinceket alakított ki hordalékból az áramló víz, ahol a felszínen lévő kavicsanyagból lehet következtetni a vízáramlás erejére. A meredek partfal miatt gyakoriak a mederbe dőlő fák, ezek ágvégeit azonban a hódok lerágják, így könnyítve az errefelé kirándulók dolgát. Vannak ölnyi kerületű fák is a mederben, hol hosszában, pallóként, hol pedig keresztben, hídként működve. Ha valaki ki akar jutni oldalt ebből a mederből, a Borisz-árvíz által frissen lerakott hordalékkal kell megküzdenie, a két partfal tetejét lerakódott, finom, süppedős dunai homok borítja, helyenként arasznyi vastagságban borítva az ártéri erdők talaját. E hordalék egy része feltehetően nem a főágból került ide, hanem a laza mederanyagú mellékágból mosódott ki.

Áramló víz által épített kavicsgerinc a meder nyugati részén.

Itatót kereső állatok által kitaposott partfal.

Az avarhullás már az árvíz levonulása után történt.

Ez a lefűződött medermaradvány vélhetően természetes képződmény, és nem mondjuk egy korábbi revitalizációs projekt során mélyítették ki markolókkal (ennek legalábbis nem volt látható nyoma a területen), a mélységért, vízutánpótlásért és a növényzet megtelepedésének megakadályozásáért az időnként a főágból kilépő víztömeg a felelős, melynek munkavégzőképessége képes időről-időre "kitakarítani" a medret a fischamendi motorcsónakos klub kikötője irányába. Ez a takarítás azonban nem mindig tökéletes, előfordulhat olyan helyzet is, amikor a vízáramlás szinte kipucolhatatlan dolgokat hord ide.

Itt nem a kék műanyag hordókról, labdákról, PET palackokról és egyéb vízen úszó szemétről van szó, hanem a szénáról, amit éppen az Alter Kuhstand szigeten kaszáltak, nem sokkal a Borisz-árvíz érkezése előtt. Jó lenne ismerni az írás időpontjában aktuális GoogleEarth felvétel dátumát, ugyanis ha az éppen 2024. nyár végén készült, meg is lenne a magyarázat, pontosan honnan származik az árvíz által széthordott szalma. A képernyőmentésen látható, hogy a szigeti rét északi részén, a földúttal párhuzamosan, egy nagyobb jegenyefa két oldalán szürkés kupacok tornyosulnak. Vélhetően ez a szigeten lekaszált és megszárított széna lehet, amit nem sokkal később a hidrológiai szempontból váratlan időpontban érkező árvíz déli, illetve délkeleti irányban kilépvén a középvízi mederből felkapott és elszállított az első szembejövő akadályig, azaz a mellékág partján álló fákig, ahol aztán szépen felakadt a funkcióját tekintve sűrű szitához hasonlítható faágakon. Ezt a hipotézist támasztja alá a helyszínen megfigyelt állapot, a mellékág nyugati részén ez a jelenség nem volt tapasztalható, leginkább figyelemre méltó módon az alsó szakasz mentén jelentkezett, ahol a rét közvetlenül a meder mellett végződik, és csak egy keskeny fasor áll a kettő között.

Az Borisz-árvíz által épített szénaszörnyek feje búbja, azaz a legmagasabb része szintben van, a legmagasabb árvízi szintet jelölik. Ezt a szintet konkrétan ismerjük, Wildungsmauernél, Fischamendtől folyásirányban 14 kilométerrel lefelé a tetőzésnél 838 centiméteres vízállást mutatott a vízmérce, ami csak fél méterrel maradt alatta a 2013. évi rekordárvíznek. A szörnyek teste, karja, lába, azaz az alacsonyabb szinten fennakadt szénacsomók az árvíz levonulásával jöttek létre, méghozzá úgy, hogy a mellékág területén lelassuló, megálló, de nyílt víz színén úszó növényi maradványok alacsonyabb ágakon akadtak fenn. Az már csak a külső erők szorgalmán múlik, mennyi ideig maradhat helyén ez a szokatlan árvízi emlék, ha a víz nem is, de a szél és az állatvilág vélhetően a közeljövőben nekilát a lebontásának. Ami a teheneknek bánat az elmaradt jó falatok miatt, a madaraknak öröm, az ártéri erdőben felhalmozott száraz szénából jó néhány fészket fel lehet majd építeni tavasszal.

Borisz hagyatéka I. - Porördög Fischamendnél

1. kép. Ártéri porördög

Lassan fél éve már, hogy levonult a szokatlan időpontban érkező Borisz-árhullám a Dunán, a mostani kisvizes időszakban az emlékek elhalványulnak, valószínűleg már arra sem emlékszik mindenki, hogy hányadik legnagyobb szinten tetőzött a harmadik évezredben. Azonban a hagyatéka bizonyos helyeken, mint például az alsó-ausztriai Fischamend Alter Kuhstand sziget árterén mind a mai napig megvan, néhol porördögként köröz a levegőben, emlékeztetve minket olyan ártéri folyamatokra, mint az öntéstalajok, illetve a folyóhátak képződése. 

Fischamend, Alter Kuhstand. Áttekintő térkép a fényképek helyszínéről. (Az 5. nyugatabbra készült)

2025. március 5-én, reggeltájban átkelve az autópálya alatt, kiérve a fischamendi ártérre, olybá tűnt, mintha szürkésfehér dér borítaná a rétet ameddig a szem ellát (5. kép). Hidegnek hideg volt a levegő, de semmiképpen nem fagyos mint az előző reggel Wachauban, azaz semmi nem indokolta, hogy deresek legyenek a fűszálak ezen a tágas, de egy régi meder mentén növő fasorral két részre tagolt ártéri síkságon. A keleti rét egy önálló sziget volt egykor Alter Kuhstand néven, míg a nyugati rész az előbbitől keletre, nyugatra és délre elterülő Schüttel-sziget nevű jókora sziget legnyugatibb részén található. Hogy bonyolítsuk a helyzetet, az Alter Kuhstandtól északra, a főág mentén még ott találjuk a hosszúkás, kelet felé egyre markánsabbá váló Melichar-szigetet, ez az egyre táguló és mélyülő mellékág azonban egy motorcsónak klub kikötőjének kotrása miatt szembeötlő. A "deresedés" mindhárom szigetet érintette, bár eltérő mértékben. 

A zöld helyett látható fakószürke színt egy homokréteg okozza a mezőn, ami lepeként borítja be a füvet. Nem valószínű, hogy az árvízi védekezés homokzsákjait ürítették ki ilyen módon, viszonlylag biztosnak tűnik a természetes eredet. Vastagsága változó, a part mentén például teljesen betakarja a növényzetet, a Dunától távolodva már előbukkannak fűszálak, és az üledék szemcsemérete is finomodik kőzetlisztes homoktól egészen a vályogos homokig. A finomabb szemcséket a kiszáradt felszínről a szél könnyedén felkapja és porördögök formájában áthalmozza, esetenként mélyebben fekvő területekre, beleszórja a Dunába, vagy széthordja a füves területen, ahol a növényzet idővel majd megköti (1. kép). 

Ezt a tekintélyes mennyiségű homokot a 2024. szeptemberi Borisz-árvíz teregette szét a parton egy bizonyos szint felett. Ez a szint egészen látványos módon megfigyelhető a fischamendi lapvízmércén, ahol a hordalék helyenként több mint tíz centiméter vastagságban betemette a mellette lévő lépcsőt is, miközben jól szemléltetve a 2025. március havi szokatlanul alacsony vízállást a lapvízmérce alsó része a Duna vízszintje felett végződik el (2. kép). Ez a folyamat nem csak itt, de a Wachauban is megfigyelhető volt, előző nap Weißenkirchen strandján készült felvételen a partra vezető lépcsőket temette be szinte teljesen a hordalék, kiásásuknak valószínűleg nem sok értelme volt, a következő árvíz ugyanígy be fogja temetni őket (8. kép). 

A hordalék ártéri kiülepedésének dinamikája megegyezik a folyóhátképződés menetével. A medréből az ártérre kilépő folyó szinte azonnal szétteríti a hordalékát, először a nehezebb szemcséket, míg a könnyebb, lebegtetett szemcséket messzebbre szállítja. Mivel ez a folyamat minden egyes árvíznél ugyanezt a mintát követi, belátható, hogy idővel a part mentén egy magasabb, hosszanti vonulat képződik, amit a geomorfológia folyóhátként ismer. Ez egyfajta természetes árvízvédelmi töltésként szolgál, hiszen a folyónak minden egyes árvíz esetén magasabb térszínt kell meghaladnia. Néhol a víz oldalirányban áthágja ezeket a folyóhátakat, ezeket a kifolyásokat nevezzük fokoknak.

Fischamend mellett a Melichar-szigeten figyelhető meg a legvastagabb üledékréteg, helyenként több mint fél méter magas nyílt felszínű homokdombokat lehet megfigyelni (3. kép). A kiülepedés nem egyenletes, az áramlás dinamikája változatos formákat hozott létre, kialakultak hosszanti homokgerincek, miközben a fák törzse körül kör alakú mélyedéseket alakított ki az áramlás változása. Az erdős területeken a formakincs megfigyelését részben megnehezíti, hogy a fák lombja az árvíz levonulása után hullott le. Hasonló homokfelszínek nem csak a főág partján, de például már lefűződött, de az árvíz idején újra aktivizálódó holtágak mentén is megfigyelhető, például az Alter Kuhstand mellékága mentén, de ebben az esetben az áramló víz nagy valószínűséggel a holtág mederanyagát halmozta át (4. kép). Erről (is) szól majd a második része az írásnak.

A fentebb leírt áthalmozódás mellett, vagy azt követően létezik egy másik említésre méltó folyamat is, ez pedig az üledék talajosodása. Alapesetben a folyó által lerakott hordalék szinte kizárólag ásványi anyag, rendkívül alacsony szerves anyagtartalommal. További jellemző tulajdonsága a rétegzettség, amit az egymást követő árvizek hoznak létre. Néha több év is eltelik két árvíz között, ez idő alatt a megtelepedő növényzet, avar sötétebb, humusz- és szerves anyagban gazdagabb rétegeket is kialakíthat. Ilyen tortaszerű rétegzettséget a Duna mentén sok helyen meg lehet figyelni, ahol szakadozott a part, vagy kidőlő fák bontják meg a talajt (6. kép). Vélhetően itt, Fischamend mellett is az eltemetett fű ahol tud előbb utóbb áttör a homokrétegen, gyökérzete behálózza az új rétegeket, egyben megakadályozza, hogy a külső erők (szél, víz) ezt el tudják hordani (7. kép). Létrejön egy újabb rétegnyi öntéstalaj, amit majd a soron következő árvíz tovább gyarapít.

2. kép. Összefoglaló ábra a Duna jelen helyzetéről:
az egyszerre semmibe lógó és eltemetett lapvízmérce

3. kép. Fél éves, fél méteres homokdombocska a főág partján

4. kép. A szemünk láttára képződő folyóhát tankönyvi ábrája

5. kép. Fél éves homokpuszta, Fischamend

6. kép. Öntéstalajok rétegződése, alul a dunakavics, felül a Borisz-homok

7. kép. Öntéstalaj képződés első lépés: a megkötés

8. kép. Ártéri feltöltődés üteme Weißenkirchenből (Wachau)

Ez a hordaléklerakódás viszonylag kedvezőtlen folyamat az árvízi védekezés szempontjából, hiszen az ártér szintje egyre magasodik, hacsak nem mélyül hasonló ütemben a meder, a hullámtér egyre jobban töltődik fel, azonos vízhozam egyre magasabb vízszintek mellett kénytelen levonulni, azaz az árvízvédelmi töltések relatív magassága csökken, így növekedik az árvízveszély.