Borisz hagyatéka II. Szénaszörnyek Fischamendnél

A klasszikus urbánus árvíztáblák mellett a természet is képes megörökíteni árvízszinteket az utókor számára, bár ezek jellemzően kevésbé tartós konstrukciók. Ezek megjelenési formái változatosak lehetnek: halványszürke iszapréteg a fák barna törzsén, hídpilléren felejtett faág, vagy kerítésen fennakadt uszadék, azonban a Fischamend melletti Alter Kuhstand holtágában létrejött madárijesztők mégiscsak a leglátványosabb és legkülönösebb árvízi emlékek, melyet a 2024. szeptemberében a Dunán levonuló Borisz-árvíz hagyott maga után.  

A helyszín ugyanaz, mint a porördögök esetében, a Pasetti-féle Duna térképen az Alter Kuhstandnak nevezett egykori dunai sziget, az ausztriai Donauauen Nemzeti Park része, amelyet jelenleg (a nevéből kalkulálva régebben is) kaszálórétként hasznosítanak, és ennek még lesz jelentősége a későbbiekben. A sziget szinte pontosan félúton található a balparti Schönau és a jobbparti Fischamend között, és szinte pontosan az 1909-1910 folyamkilométer táblák között helyezkedik el. Mostani bejegyzésünk vezérfonalát adó ívelt mellékága körülbelül 1,2 km hosszú. Bemutatása nem csupán az itt megbújó szalmaszörnyek miatt fontos, hanem azért is, mert a magyarországi mellékágak paramétereihez viszonyítva meglehetősen atipikus. 

A teljes, 1,2 kilométeres hosszról általánosságban elmondható, hogy bár kelet felé, azaz folyásirányban szűkül és ezzel együtt válik egyre sekélyebbé végig bejárható, ugyanis se lágyszárúak, se az aljnövényzet nem vette még birtokba a többnyire szárazon álló medret, ami kelet felé kavicsból iszapos szemcseméretűre változik. A mellékág nyugati része kifejezetten változatos morfológiájú, megtalálhatók itt a meder alján kisvizes időszakban is fennmaradó "vaditató" tavacskák, ahová a vadak csak nagy nehézségek árán jutnak le a meglehetősen mély és meredek partfalon. A nehezen megkerülhető tavacskák mélyedései között helyenként magas gerinceket alakított ki hordalékból az áramló víz, ahol a felszínen lévő kavicsanyagból lehet következtetni a vízáramlás erejére. A meredek partfal miatt gyakoriak a mederbe dőlő fák, ezek ágvégeit azonban a hódok lerágják, így könnyítve az errefelé kirándulók dolgát. Vannak ölnyi kerületű fák is a mederben, hol hosszában, pallóként, hol pedig keresztben, hídként működve. Ha valaki ki akar jutni oldalt ebből a mederből, a Borisz-árvíz által frissen lerakott hordalékkal kell megküzdenie, a két partfal tetejét lerakódott, finom, süppedős dunai homok borítja, helyenként arasznyi vastagságban borítva az ártéri erdők talaját. E hordalék egy része feltehetően nem a főágból került ide, hanem a laza mederanyagú mellékágból mosódott ki.

Áramló víz által épített kavicsgerinc a meder nyugati részén.

Itatót kereső állatok által kitaposott partfal.

Az avarhullás már az árvíz levonulása után történt.

Ez a lefűződött medermaradvány vélhetően természetes képződmény, és nem mondjuk egy korábbi revitalizációs projekt során mélyítették ki markolókkal (ennek legalábbis nem volt látható nyoma a területen), a mélységért, vízutánpótlásért és a növényzet megtelepedésének megakadályozásáért az időnként a főágból kilépő víztömeg a felelős, melynek munkavégzőképessége képes időről-időre "kitakarítani" a medret a fischamendi motorcsónakos klub kikötője irányába. Ez a takarítás azonban nem mindig tökéletes, előfordulhat olyan helyzet is, amikor a vízáramlás szinte kipucolhatatlan dolgokat hord ide.

Itt nem a kék műanyag hordókról, labdákról, PET palackokról és egyéb vízen úszó szemétről van szó, hanem a szénáról, amit éppen az Alter Kuhstand szigeten kaszáltak, nem sokkal a Borisz-árvíz érkezése előtt. Jó lenne ismerni az írás időpontjában aktuális GoogleEarth felvétel dátumát, ugyanis ha az éppen 2024. nyár végén készült, meg is lenne a magyarázat, pontosan honnan származik az árvíz által széthordott szalma. A képernyőmentésen látható, hogy a szigeti rét északi részén, a földúttal párhuzamosan, egy nagyobb jegenyefa két oldalán szürkés kupacok tornyosulnak. Vélhetően ez a szigeten lekaszált és megszárított széna lehet, amit nem sokkal később a hidrológiai szempontból váratlan időpontban érkező árvíz déli, illetve délkeleti irányban kilépvén a középvízi mederből felkapott és elszállított az első szembejövő akadályig, azaz a mellékág partján álló fákig, ahol aztán szépen felakadt a funkcióját tekintve sűrű szitához hasonlítható faágakon. Ezt a hipotézist támasztja alá a helyszínen megfigyelt állapot, a mellékág nyugati részén ez a jelenség nem volt tapasztalható, leginkább figyelemre méltó módon az alsó szakasz mentén jelentkezett, ahol a rét közvetlenül a meder mellett végződik, és csak egy keskeny fasor áll a kettő között.

Az Borisz-árvíz által épített szénaszörnyek feje búbja, azaz a legmagasabb része szintben van, a legmagasabb árvízi szintet jelölik. Ezt a szintet konkrétan ismerjük, Wildungsmauernél, Fischamendtől folyásirányban 14 kilométerrel lefelé a tetőzésnél 838 centiméteres vízállást mutatott a vízmérce, ami csak fél méterrel maradt alatta a 2013. évi rekordárvíznek. A szörnyek teste, karja, lába, azaz az alacsonyabb szinten fennakadt szénacsomók az árvíz levonulásával jöttek létre, méghozzá úgy, hogy a mellékág területén lelassuló, megálló, de nyílt víz színén úszó növényi maradványok alacsonyabb ágakon akadtak fenn. Az már csak a külső erők szorgalmán múlik, mennyi ideig maradhat helyén ez a szokatlan árvízi emlék, ha a víz nem is, de a szél és az állatvilág vélhetően a közeljövőben nekilát a lebontásának. Ami a teheneknek bánat az elmaradt jó falatok miatt, a madaraknak öröm, az ártéri erdőben felhalmozott száraz szénából jó néhány fészket fel lehet majd építeni tavasszal.