Találós kérdés: melyik az agyonszabályozott, kiegyenesített és szigettelenített bécsi Duna-szakasz legöregebb, ma is létező természetes szigete? Ha van ilyen egyáltalán.
Nyilván van, hiszen eleve értelmetlen lenne a kérdés, sőt ez a bejegyzésnek se lett volna miért nekifogni. Mindenesetre a helyszínen ez egyáltalán nem nyilvánvaló, sőt morfológiáját tekintve inkább a legfiatalabb szigetek között kellene szerepelnie, ráadásul minden arra utal, hogy ezt a mederformát az ember alkotta 1972-1988 között, amikor Bécsben revideálták az 1870-1875 közötti Duna-szabályozást, ami a folyó történetének legsivárabb városi övezetét hozta létre Überschwimmungsgebiet néven, ahol a korabeli természetes folyómedrek sokáig úgy hevertek a parton, mint döglött halak a tiszai ciánszennyezés után. Száz év után ezeket a tetemeket elkotorták és eltemették egy Donauinsel nevű 21 kilométer hosszú, mesterséges sziget alá, melynek egy pozitívuma van, hogy végül nem építették be irodaházakkal és lakásokkal, hanem egy városi parkot alakítottak ki rajta, az egyenes, kikövezett partélek ellenére változatos domborzattal és partvonallal.
A Donauinsel mentén létrehoztak öblöket, félszigeteket, kőszórásokkal lehatárolt csendesebb vízfelszíneket, sőt még önálló dunai szigeteket is, a megszüntetett természetes mellékágak pótlására, illetve a biodiverzitás növelése érdekében. Pont egy ilyen mesterségesen létrehozott szigetnek tűnik a Donauinsel déli, főági partja mentén a két részből, egy kisebb kavicszátonyból és egy nagyobb szigetből álló, kb. 850 méter hosszú, 70 méter széles Alberni-kavicszátony (Alberner Schotterbank) is, melyet már nyugodtan lehetne szigetnek is nevezni, a rajta kialakult ártéri erdő miatt, amit csak egy ponton szakít ketté a schwechati olajfinomítót a lobaui olajkikötővel összekötő igencsak látványos vezetékrendszer.
2026. május 11-én, hétfőn, kora délután, Wildungsmauernél mért 150 centiméteres, enyhén apadó kisvíznél az Alberni-zátony melletti kb. 20 méter széles mellékágban tapasztalható volt átfolyás, méghozzá nem is akármilyen. A rendkívül meredek, omladozó, hatalmas kavicsokból felépülő partfalak közötti mély mederben rendkívül gyorsan áramlott a víz. Mindkét oldalon levegőben lógnak a fák gyökerei. Ennek két emberi oka van, az egyik a Freudenaui duzzasztómű, melynek alvizén található az Alberni-zátony, a másik ok pedig ugyanerre a beruházásra vezethető vissza, kissé áttételesen. Duzzasztóművek alatt ugyanis a meder hirtelen mélyül, az eredeti vízállás lecsökken, így a szigetek szárazra kerülnek.
Ez történt itt is, ez a kavicszátony nagyon közel van a duzzasztóműhöz, és egészen annak megépüléséig kavicszátonyként is funkcionált. A vízszintsüllyedés következtében vált szigetté, ezért nőhetett fel rajta az erdő, és emiatt kezdett a mellékág is kiszáradni. Ausztriában jellemzően nem hagyják annyiban ezeket a dolgokat, és nekiállnak kotorni. 2023-2024 között, egy kisebb megszakítással, amikor a Borisz- árvíz halmozott fel a területen elképesztő mennyiségű kőzetlisztes hordalékot és szemetet, az itt rendszeresen strandolók tiltakozása ellenére mélyítették ki a ma is látható mély medret [1]. A kikotort kavicsmennyiséget a főág medermélyülésének ellensúlyozására használták fel, elteregették a freudenaui duzzasztómű alatt. Néhány térképes honlapon még a régi állapot látható, ezért sokan meglepődhetnek a helyszínre látogatva, hogy a szigetre már kisvízkor sem lehet száraz lábbal bejutni, amit a strandolók azóta is sérelmeznek, ellenben az élővilág köszöni szépen az elszigetelődést.
 |
| Az Alberni-zátony 1856-ban (forrás) |
Az Alberni-zátony elsőként az 1856-os Pasetti-féle dunai hajózási térképen fedezhető fel. Közelebb volt Mannswörth-höz, mint Albernhez, ráadásul a túlsó parton. Albern ekkoriban egy Kaiser Ebersdorfhoz tartozó kis halászfalu volt, ami sokat szenvedett a Duna áradásaitól. Lerombolta az 1501-es "Himmelfahrtsgieß" áradás, aztán az 1787-es "Allerheiligengieß" is, amikor a Duna eróziója 85 hektárnyi földterületet mosott el, a falu területével együtt [2]. Ekkor települtek át a halászok a mai település helyére. 1809-ben az itt átkelő Napóleon bontotta le a falut, hogy pontonhidat építsen az alberni házak gerendáiból.
 |
| Az Alberni-zátony 1938-ban (forrás) |
 |
| A kotrás előtti állapot, 2023. |
 |
| A jelenlegi állapot |
A Pasetti-féle térképen olybá tűnik, hogy az 1836-1841 között Albern és Mannswörth településekkel szemben lezárt hatalmas Duna oldalág egyik szigetét a lezárás kettévágta, a kisebbik zátonyos rész a hullámtéren maradt. Nagy valószínűséggel az Alberni-zátony születésének pillanatát látjuk, azaz ez a ma már bécsi dunai sziget hamarosan már kétszáz gyertyát fújhat el a születésnapi tortáján. Az Alberni-kavicszátony egy valódi reliktum. Nem is a keletkezése, sokkal inkább a fennmaradása megy csodaszámba. Annak ellenére, hogy manapság nem elválasztható a Donauinsel történetétől és területétől sem, nagyon is elkülönül tőle.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése