A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Búbánatvölgy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Búbánatvölgy. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 26., szerda

Egy Törpe-sziget a Búbánatban


Nincs is szebb dolog annál, mint hajnali fél hatkor kelni, letolni a kenut a Dunára, amikor még mindenki alszik és átevezni egy olyan valódi dunai szigetre, melyen még sohasem jártam. 


Valódi szigetnek nevezzük itt a blogon azokat a szigeteket, amelyek nem csak a nevükben szigetek, de az év minden napján víz veszi őket körül. Ilyen szigetekben a Dunakanyar viszonylag gazdag, a szigetek mellett több zátony is tanúskodik arról, hogy a folyószabályozás ellenére (vagy éppen amiatt) még zajlik a szigetképződés. Esztergom szigetei közül már mindegyikről volt szó egyetlen egyet kivéve. 


Ez pedig a Törpe-sziget, amely a Helemba- és a Szent Mária- (alias Dédai-, Fogarasi-) szigetek harmadik tagját egyben legkisebb tagját alkotja a Helemba és Búbánatvölgy közötti öblözetben. Ha igazán szép kilátást szeretnénk kapni róla nem elég térképeket és légifotókat böngészni, fel kell mászni a Hideglelőskereszthez, ahonnan az egész Felső-Dunakanyart belátni Esztergomtól Zebegényig (a két kezdőkép is onnan készült). 


Ha egy évszázaddal ezelőtt álltunk volna a Duna fölé magasodó Hideglelőskereszten egyfelől még több maradványt találtunk volna a római erődből, másrészt a Törpe-szigetnek nyomát sem leltük volna. A legelső emlék róla 1930-ból származik, amikor a Szent Mária-sziget folyásirányban megnyúlt homokpadjaként tünteti fel az Angyalos vízisport térkép. Ekkor tehát még nem más mint egy zátony, melyen már némi növényzet is megtelepedett a legkeletibb csúcsán. 


Miközben ez a zátony fokozatosan átalakult szigetté a feljebb lévő Szent Mária már a végét járta. Sorsáról már volt szó a blogon, röviden összefoglalva a part menti sóderbányászat és a készülő nagymarosi vízlépcső miatt iszapolódott fel a strandjáról híres sziget. Keleti szomszédját 1944-ben már fűzerdő rejtette az amerikai bombázók elől.


A nagymarosi vízlépcső építését kísérő nagyipari kavicsbányászat végleg megszünette a kapcsolatot a Szent Máriával. A zátonyon mára erdő nőtt és egy új, 400 méter hosszú új sziget keletkezett a Dunán. Az utóbbi években a Szent Mária feliszapolódása kapcsán a Törpe-sziget nyugati csúcsánál is észrevehető némi mederszűkülés (lásd: 2.kép). Az itteni nyaralók vízbe nyúló hosszú stégjei egy iszapos partszakaszt ívelnek át, ahol még gumicsizmával is nehézkesen lehet járni. 


Ettől eltekintve a Törpe-sziget mindkét oldala erősen elmosódott, meredek partfalak határolják. Az erős sodrásnak köszönhetően itt is találni vízbedőlő fákat. A folyamat legjobban a nyugati szigetcsúcson szembetűnő, ahol magányos fűzfák állnak a vízben, mintha a talaj eltűnt volna közülük. 

A hajnali kenutúra alatt egyetlen egy emberrel találkoztam, ő is éppen a horgászbotjával volt elfoglalva. 


A korai időpont és az eső sem vonzott túl sok embert a búbánatvölgyi nyaralók közül a partra. Nyugat felől közelítve a Törpe-sziget éppen a Hideglelőskereszt félig elbányászott hegyorma alól bukkan ki, ahová a rómaiak egy jókora erődöt építettek annak idején. Az erődből, csakúgy mint a hegyből már csak a kisebbik rész van meg. 


Itt még volt idő fényképezni, evezés nélkül is vitt a folyó, a sodrás erejét a a visszafelé úton lehetett igazán megtapasztalni. A magas vízállás miatt nem látszódtak ki a nyugati csúcson álló magányos fák gyökerei a Dunából, ezért nem lehetett megállapítani milyen mértékű itt az elmosódás. A magas víz rengeteg uszadékot hordott a már amúgy is alaposan kicsavarodott fák törzsére. 


A nagydunai szigetpart is érdekes képet mutat, itt a fák félszigetként nyúlnak be a Dunába, közülük a hullámzás elmosta a partfalat és a ledőlt anyagot is. Annak, aki itt köt ki körülbelül 1,5-2 métert kell kusza gyökerek között másznia, hogy a sziget gerincére feljuthasson.


A Törpe-sziget gondozott liget látszatát kelti, különösen a két szomszédos szigethez képest. Ha átjutunk a partokon sűrűsödő szeder és csalán dzsungelen egy kellemes, füves térre jutunk, ahol emberi tartózkodásra utaló nyomokat találni. Több tábortűz maradványa jelzi, hogy akár nagyobb csoportok is éjszakáznak itt, akiknek nem elég egyetlen tűzrakóhely egyszerre. Van itt felejtett asztal, a fűben kényelmesen lehet aludni, egyszóval egészen otthonos hely ez kenutúrázók számára. 


A sziget keleti csúcsánál az erdőből egy kereszt és egy oltárra hajazó kempingasztal tűnik elő. Egészen biztosan érdekes története van hogyan kerülhetett ide, ha ismeri valaki a történetét megírhatná kommentbe.
Itt már kezd nyomasztóvá válni felettem a meredek Hideglelőskereszt sziklaorma és a kenut is elragadja a mellékágból örvénylő Duna. A meredek agyagfalakat ezen az oldalon elborítják a vízig hajló fűzek ágai és a széles mellékág láttán az az érzése kerekedik az embernek, hogy a Törpe-sziget még sokáig valódi sziget maradhat. 

2014. október 9., csütörtök

A dédai Szent Mária családi fényképeken


A rendelkezésünkre álló régi térképek alapján nem sok minden változott a Búbánatvölgy torkolatában álló háromnevű szigeten ez elmúlt 250 évben. Hiába mosta minden oldalról a Duna, hiába hozta-vitte hordalékát. a Szent Mária alakja változatlan maradt. Talán még ma is eredeti karcsúságában pompázna, ha nem jutott volna az ember eszébe, hogy egy duzzasztóművet kellene építeni a Dunakanyarba.

Csupasz partok - 1950.

A sziget nevének etimológiáját kutatva kétharmados sikerről számolhatok be. Déda egy középkori település volt a sziget mellett, melyet már a XIII. században említenek az oklevelek - legtöbbször Szamárd faluval együtt. Egyik falu sem élte túl a török időket, sőt már 1570-ben sem találni őket az összeírásokban. Déda településből egyetlen dolog maradt fenn: a kocsma. A dédai csárda a korai térképeken még fellelhető, ez volt az utolsó pihenő- és lóváltóhely az Esztergom felé igyekvő utazóknak. Szamárd falu nevét a pedig a fölé emelkedő hegy őrizte meg mind a mai napig. Ez a falu 1396-ban a Szent Mária kápolna tulajdonába került a közeli szigettel egyetemben. Innen ered a sziget - érdekes módon még a kommunista időkben is így használt - másik elnevezése: Szent Mária-sziget. Hogy a Fogarasi név honnan származik még nem tudom, örülnék ha valaki segítene ebben.

Valahogy így alakult a sziget elnevezése az évszázadok során:

1826. Dédai
1930. Szent Mária
1958. Szent Mária
1975. Szent Mária
1979. Dédai
1991. óta Fogarasi

Szent Mária-sziget 1930. Angyalos térképen

A Fogarasi-sziget jelenét tárgyaló írásunk fénykép és komment-áradást okozott, sok ponton megvilágítva és pontosabbá téve a közelmúlt eseményeit. A mostani bejegyzést az esztergomi Márkus Péter családi fotóalbumából szkennelt fényképek illusztrálják majd a jól megszokott térképek mellett. A képek zöme a múlt század ’50-es, ’60-as és ’70-es éveiből származik és a Dédai-sziget feletti Szamár-hegy oldalából készültek.

Strandolók a hatvanas években

Az első képeken még egy csupasz folyópartot láthatunk, az intenzív földhasználat időszakából. Ekkor szinte minden talpalattnyi földet művelés alá vontak, így a folyópartokon sem tudott megtelepedni az ártéri erdő. A folyópartra lehajtott nyájak, gulyák és kondák és libák előszeretettel zablátak le mindet, amit még nem tapostak össze. Egészen másféle Duna-táj volt ez, mint amit ma ismerünk.

Érdekes összevetni ezt a tájat a körülbelül 15-20 év elteltével készült következő képen láthatóval. 

Megjelenik az ártéri erdő - 1971.

A képek tanulsága szerint alig 10 év alatt nőtt fel az az ártéri dzsungel, amit ma ismerünk. A Szent-Mária sziget felső csúcsánál egy széles, élő és egészséges mellékágat látunk. Annak ellenére, hogy ártéri erdő sarjadzik a parton nyoma sincs feltöltődésnek. Nem lett szűkebb a mellékág, talán csak a növényzetet fogyasztó állatok tűnhettek el a partról, helyüket nyaralók váltották fel. Márkus Péter elbeszélése és ezt alátámasztó fényképei szerint a Fogarasi-sziget mellett nagyszerű dunai szabadstrand működött. A sekély víz jobban felmelegedett itt, mint a főágban és a part is inkább homokos volt, ellentétben a főági kavicszátonyokkal.

A Dédai-sziget a Szamár-hegy oldalából

1973. Háttérben az "frissen felbukkant" Törpe-sziget

A kavicszátonyok meglétét a térképek mellett a fényképek is megörökítik. Ekkor még apró szigetet látni a Helembai nyugati csúcsánál (nevezzük Kis Helembai-szigetnek) és egy hatalmas kavicszátonyt a Dédai-sziget főági oldalán, amelyet ekkoriban még nem kotortak, mivel a hajóút a (cseh)szlovák part mentén húzódott, a Helembai-szigeten túl. 

Zátony a Fogarasi-sziget mellett

A zátony kialakulását elősegítette az a három sarkantyú is, melyek azzal a céllal épültek, hogy több víz juthasson a hajózó ágba, a Helembai-szigettől északra.

Szigetek a Helembai medertágulatban

Hogy a zátony elbontása a nagymarosi munkálatok előkészületeiként értelmezhetők, avagy a csupán a megnövekedett házgyári igények miatti folyami (kavics)rablógazdálkodáról van szó – nem tudom. Tény viszont, hogy a ’70-es években éjt-nappallá téve folyt a kavics kitermelése. Ha kisvíz volt teherautók hajtottak be a sziget északi csúcsánál épített feltöltésen, nagyvíz idején pedig kotróhajók szuszogtak a sziget mellett. Családi fényképek bizonyítják, hogy igenis létezhet idilli strandolás ilyen nehézipari körülmények között is!

Üdülők a kotróhajó árnyékában

A Szent Mária-sziget 1945 után a helyi termelőszövetkezet tulajdonába került és a Helemba-szigethez hasonlóan egy keskeny partmenti erdősávtól eltekintve kaszálóként, legelőként hasznosították. 

Töltés a szigetre valamint egy szigettörténeti emlék a Kis Helembai-szigetről

A rendszerváltás után privatizálták a területet és az új tulajdonos kezében új területhasznosítás kezdődött. A sziget mezejét beültették nyárfákkal és a területre kifüggesztették a belépni tilos táblát.  

1963-as állapotok (fentrol.hu)

A kotrás eredménye: eggyel kevesebb dunai kavicszátony, eggyel kevesebb dunai sziget és eggyel kevesebb dunai strand. Az autóútnak használt zárás következtében megindult a mellékág feltöltődése, a főág mélyülése következtében pedig egyre kevesebb víz jutott bele. A kotrás megszűnése után már nem tudott helyreállni az eredeti állapot.

A sziget ezeddig változatlan formája szélesebbé vált és meg is nyúlt. Alsó csúcsán egy keskeny zátonyon tovább terjeszkedett az ártéri erdő. 

A szigetcsúcs vándorlása

Márkus Péter később is lejárt az egykori fiatalságának színhelyére és tovább fotózta a pusztulást. Elmondása szerint 1993-ban még élő vízfolyás ölelte körül minden oldalról a szigetet. A lezáródás végleg 2006-2007 fordulóján vált véglegessé az erdő felnövekedésével.



A Dédai-sziget alsó csúcsának magasságában egykor Esztergom legnépszerűbb dunai szabadstrandja működött, ami aztán 2009. nyarán így nézett ki:
https://www.facebook.com/markus.peter.982292/media_set?set=a.10200223569010385.1073741830.1187210984&type=3

És így 2013 tavaszán:
https://www.facebook.com/markus.peter.982292/media_set?set=a.10200223631611950.1073741831.1187210984&type=3

Idén, 2014. tavaszán pedig így: https://www.facebook.com/markus.peter.982292/media_set?set=a.10202239210280157.1073741863.1187210984&type=3

2014. július 31., csütörtök

Szent Mária jelene


Több szempontból is különleges helyzetben van egy halódó sziget Esztergom-Búbánatvölgy Duna partján. Egyrészt gondban van az, aki erről a szigetről szeretne írni, hiszen nincsen más sziget Magyarországon, melyet ennyi különböző néven ismernek egyszerre. Ezek közül mind hivatalos: Dédai-, Szent Mária-, Fogarasi-sziget, és ha egyiket használják a többit általában mögéírják zárójelben. Másrészt az Ősbuda-kutatók egyik csoportja a megtisztelő Margitsziget szerepét szánja neki, hogy a Szamár-hegyi Ősbuda elhelyezkedését igazolni lehessen.

A Szent Mária-sziget, a Helembai-sziget és a Törpe-sziget.

Ősbuda romjainak ugyan nyoma sincs a környéken, annál inkább megtalálhatóak a római kor emlékei. Soproni Sándor kutatásai szerint csak a  Dédai-sziget mellett három római őrtorony állt, melyek sorsa tipikusan magyar: a telektulajdonosok a romokat beépítették a házalapba.  A Fogarasi-sziget fejlődéséről és etimológiájáról lesz majd egy külön bejegyzés, ez alkalommal a sziget jelenlegi állapotát járjuk - szó szerint - körül. Első pillantást a Bubánatvölgy felett emelkedő Sas-hegyről (323 m) vetjük a Dunakanyar bejáratára. Az előtérben elhelyezkedő fél Törpe-sziget igazán fiatal képződmény, 1930-ban is csupán egy homokzátonyt jelölnek itt a térképek. Szemben a Hont vármegyéből megmaradt Helembai-sziget látható, amely egy jóval idősebb mederforma, a XII. században érseki nyaraló és gyümölcsös állt rajta. A Szent Mária-sziget pedig teljesen beleolvad az ártéri erdőbe, ilyen szögből egyáltalán nem látszik a mellékága, ill. az ami maradt belőle.


Kissé közelebbről nézve, Vácon mért kb. 100 centiméteres vízállásnál található némi víz a mellékág keleti oldalán, azaz a kifolyásnál. Körülbelül bokig érhetett. Vízáramlás azonban nem jelentkezik, tehát feljebb biztosan el van záródva a meder.


Mindössze egy helyen jelentkezett vízmozgás. Ott, ahol ekkora vízállásnál a sziget fiatal fűzfákkal borított keleti csúcsa önálló életre kel, azaz külön szigetecskéről beszélhetünk. Ottjártamkor éppen ez a helyzet állt elő egy, a fentihez hasonló nyílás miatt.


Nem éppen szívderítő látvány a meder Búbánatvölgy felőli állapota. Áthatolhatatlan aljnövényzet és fiatal fűzfaerdő nő a kiszáradt agyagon, ahol nem is olyan régen még a Duna vize hullámzott. Két vízfolyás töltögette itt egyszerre a partot, egyrészt a Duna az itteni lassú vízben rakta le agyagos üledékeit, másrészt a két Szamár-hegy között leszaladó Bubánatvölgyi-patak hordalékkúpjának nyugati része is hozzájárult a meder feltöltéséhez. Közös munkájuknak köszönhetően a Dédai-sziget mellékága alig 6-8 méteresre szűkült.


Jobbára a part felől zajlik a szukcesszió, azaz a növényzet térhódítása a nyílt vízfelület rovására. Mintha a két part fűzfái szépen lassan megvalósítanák közös álmukat, hogy egy egységes erdőt alkothassanak. Talán 10 éven belül a sziget alsó csúcsánál ez akár meg is valósulhat. De csak itt, mert ahogy haladunk a folyásiránnyal szemben a parton úgy változik a meder jellege és állapota is.


Lassan szűkül az ártér és egyre közelebb húzódik a 11-es út a folyóhoz. A meder egyre mélyebbé válik és már nem is látni az alját. A part meredekségéből kifolyólag egyre nehezebb a vízparton cuppogni a sárban, de szerencsére a vízbedőlt fákon átmászva egy parti ösvény bukkan elő az embermagasságú susnyásból.


Ez az ösvény elmegy egészen a sziget nyugati csúcsáig. A mellékág itt más jóval szélesebb és mélyebb. Amennyiben bekövetkezik az alsó kifolyás teljes elzáródása itt még hosszú ideig megmaradhat a holtág, ugyanis a körben lévő erdő megszűri a hordalékot, nem juthat be ide uszadékfa és egyéb szemét sem. A feltöltődés veszélyét a lehulló levelek és a vízbedőlő fák jelenthetik.

Már csak azt kellett kideríteni, hogy a mellékág feliszapolódásának emberi vagy természetes okai vannak. A Fogarasi-szigetnél egyik térkép sem jelölt keresztgátat, és én sem találtam nyomát. Ezért a közvetlen emberi hatást ki lehet zárni ebben az esetben. Közelebb járnánk a megfejtéshez, ha a Helembai-szigettől nyugatra, a jobbparton épült sarkantyúkat okolnánk a feliszapolódásért.  Ez a három sarkantyú irányítja a sodorvonalat a Helemba-szigettől északra. Ezek befolyásolják a hajózó út számára jutó vízmennyiséget és egyben felelősek a jobbparton megváltozott áramlási viszonyokért. Utóbbi természetesen okozhatta a feliszapolódás felgyorsulását a Szent Mária-szigetnél.


Ha keresztgát nincs is a mellékágban van helyette más érdekesség. Egy idő után az ösvényről már nem látni a mellékágat, és nem tudni, hogy a folyó kanyarodott el, vagy itt már erdő nőtt a helyén. Egy jobbra kanyarodó ösvényen aztán vissza lehet találni a vízhez. Nem is akármilyen vízhez, egy nyílegyenes árokban termő élénkzöld békalencse jelzi nekünk, hogy itt bizony a kotrás ellenére jó ideje nem volt vízmozgás.De ha kikotorták miért nem mozog a víz? Ki érti ezt?


A kb. 2,5-3 méter széles mellékágon pedig pontonhíd vezet át! A nyilvánvalóan kotort szakaszon átkelve azt is megtudhatjuk, hogy a sziget magántulajdon, a Sziget erdőgazdálkodói csoport tulajdona, az átjárón meg tilos átmenni. Csahogy a papír a túloldalon van. Ki érti ezt?


Szerencsére, vagy sajnos a szigetre máshogy is be lehet jutni. Itt, a sziget nyugati csúcsán végre választ kaphatunk minden kérdésünkre. A mellékágnak nyoma sincs itt, mindenütt egyforma nagyságú és életkorú fűzek magasodnak ameddig a szem ellát. A befolyást szépen betemette az üledék - akár elért idáig a kikotort árok akár nem. A sziget csúcsát egy magaslat és a rajta megtelepedett árvizek és jég gyötörte göcsörtös fűzfák jelzik. Valamivel beljebb az erőben egy évre elegendő tüzelőt halmozott fel a legutóbbi áradás.


A Dédai-sziget csúcsán már csupán egy dolog volt hátra, megkeresni a mellékág maradványát, legalábbis azt a pontot, ahol még van benne víz. Végül ez is meglett. A medernek egyáltalán nem nevezhető alacsony vizenyős területen élénkzöld aljnövényzet mellett apró tavacskák bukkantak elő. Úgy tűnik a kotrás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a hordalék rövid időn belül visszatemette azt amit az ember fáradságos munkával (és rengeteg pénzért) elvégzett. 

A Szent Mária-, Dédai-, ill Fogarasi-sziget úgy határozott jó lesz neki továbbra is félszigetként.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...