Pislákoló rév Baracs és Dunaegyháza között

Régi katonai felmérések szelvényein gyakori jelenség, hogy az egyik térképlap szélén mocsár van, míg a szomszédos lapon már szántóföld. Ennek leginkább az az oka, hogy több év telt el a két térképezés között, és míg az egyik év csapadékos volt, a másik már meglehetősen száraz. A szomszédos térképlapok problematikája a Dunával kapcsolatban is előfordul, néhol másutt kanyarog már a folyó, mint akár évekkel korábban, azonban olyanra nincs analógia mint Dunaegyháza és Baracs között, ahol a balpartról induló komphajó már nem ér át a túlsó parti kikötőjébe. 

Mintha egy pislákoló lámpát néznénk, ez az egy ábra remekül összefoglalja a Dunaegyháza-Baracs révátkelés rövid történetét, melynek során hol feltűnik a térképlapokon, hol eltűnik róla, de az esetek többségében a balparti helyzet érvényesül, azaz jelölték. Hiánya leginkább ott feltűnő, mint például a Pasetti-féle hajózási térképen (1856), ahol a szomszédos dunaföldvári és apostagi kompátkelőket jelölték, és ez a hiányérzet csak fokozódik, ha az alig két évvel későbbi II. katonai felmérés lapjait nézzük, ahol megint látható. A kezdőképen ábrázolt állapot szerint a két part között 25 év eltérés van, 1880-ban elindul a komp, de 1905-ben már nem érkezik meg Baracsra. Mindeközben az 1910-es Duna helyszínrajzon megint felbukkan. 

Végigpislákotja a XIX. és XX. századot. 

Elképzelhető, hogy a révnek időnként nem akadt bérlője, mert esetleg nem érte meg üzemeltetni a kissé félreeső átkelőt? Vagy csak szimplán átsiklottak felette? Ki tudja...   

A baracsi Bottyán-sánc és a dunai átkelő 1771-ben (forrás)

Holott nem akármilyen révről van itt szó, annak ellenére, hogy sem a Duna egyik oldalán sem állt település közvetlenül, a jobb parti löszplatón eredetileg egy uradalmi puszta állt, melyből később Baracs település alakult ki a XX. század elején, míg a szemközti, árvízjárta part Dunaegyházához tartozott, de a révház 1,5 kilométerre volt ettől a szlovák lakosságú falutól. Félreeső helyzete ellenére országos rév volt ez, mint egy felirat tanúsítja 1872-ből, félúton Dunaföldvár és Apostag között, pontosan az 1565-ös folyamkilométernél. Pozíciója nagyjából 1704 óta állandó volt, ekkor a kuruc seregek létesítettek itt hídfőállást a löszplató peremén, előkészítendő Dunaföldvár ostromát északi irányból. Ezt a sáncot manapság Bottyán-várként jelölik a térképek. Ha volt is itt korábban átkelő, arról nem maradt feljegyzés, illetve a római korban vélhetően ez az átkelő még északabbra lehetett Annamatia katonai táboránál, a Baracsi Alsó-sziget felső csúcsánál. 

A Baracs-Dunaegyháza rév helyzete a mai állapotokra vetítve

Mint szinte minden folyószabályozás előtti dunai átkelő esetében, a Baracs-Dunaegyháza rév pozícióját is a hidrológia határozta meg. Átkelőhelyek jellemzően ott alakultak ki, ahol a két szemközti part viszonylag stabil helyzetben van, a folyókanyarulat-változások nem érintik, közel vannak egymáshoz, és nincsenek az útban dunai szigetek, amiket kerülgetni kellene. Dunaföldvár környékén azonban a geomorfológia és a szigetek alaposan megnehezítették a dunai átkelőhelyek létesítését. Baracs felett a folyószabályozás előtti Duna még egy kilométer széles volt, zátonyok szigetek tarkították az ellaposodó medret, míg Baracs alatt, Dunaföldvárral szemben ott találjuk a hatalmas Dunaföldvári Alsó-, vagy Nagy-szigetet. Ez utóbbit átkelés szempontjából nevezhetjük Dunaföldvár átkának is, hiszen a város sokkal többre vihette volna, ha ez a sziget nem létezik. Csakhogy Dunaföldvárt máshol nem lehetett felépíteni, csak abban a löszhegyek közti, a Dunához lefutó völgyben, ahol viszont normális dunai átkelőt nem lehetett kialakítani a sziget miatt. Földváron a sziget miatt két rév is kialakult, egy a sziget felett, egy pedig alatta, ezeket máshol nem is lehetett volna létrehozni, mint a város központját jelentő vártól 2 kilométeres távolságra. A Felső-rév, nem tévesztendő össze a baracsi átkelővel, a Felső-Öreg-hegy északi részén határát kijelölő völgyből indult, míg az alsó révet csak a rendkívül meredek és magas, a Duna által alámosott Alsó-Öreg-hegy tövéből indult, és alulról kerülte a szigetet Solt felé. Egyik földvári rév sem volt ideális helyen, nem egyenes vonalban keresztezték a Dunát, hanem a sziget csúcsán kialakult zátonyok miatt kerülőre kényszerültek. 

A Baracs-Dunaegyházi országos rév 1872-ben (forrás)

Ezzel szemben a baracsi rév a Duna egyik inflexiós pontján, hidrológiai szempontból ideális helyen létesült. Ugyan a baracsi Alsó-sziget mellékága miatt egy meredek völgyben lehetett csak megközelíteni, de a holtág lefűződésével párhuzamosan megjelentek parti útvonalak is a révhez. Településföldrajzi szempontból már kevésbé volt ideális a helyzet, és végül ez a szempont vezetett a megszűnéséhez is. 

A löszfal a baracsi Alsó-sziget déli csúcsánál

Kilátás a révállomás helyére a fölötte magasodó löszfal tetejéről

A révhez vezető útból egy vízmosás lett

Az 1565. folyamkilométer tábla, az átkelő egyetlen emléke és viszonyítási pontja.

Folyami átkelők esetében a révésznek az egyik parton volt a "székhelye", ebben az esetben a révház Dunaegyházához tartozott, az árvízvédelmi töltés hullámtéri oldalán állt. A baracsi parton egyik térkép sem jelöl állandó létesítményt, és a helyszínen sem utal semmi arra, hogy akár egy esőbeálló lett volna ott. Igazából semmi nem utal arra, hogy itt valaha valami állt volna, aki nem tudja mit keressen még a révhez vezető löszmélyút mellett is elmenne az ártéri erdőben ösvénnyé szűkülő földúton. Mindent benőtt az ártéri erdő, és nem csak a löszfal alatti rész, hanem a Duna medrét is, mivel a folyószabályozás során két sarkantyú épült a baracsi oldalon, köztük a kiülepedett hordalékon már tekintélyes magasságú ártéri erdő nőtt. A rév éppen a két sarkantyú között ért partot, ahol a löszfalba vájt út leért a partra a Bottyán-sánc északi árkában. 

Csakhogy a két sarkantyú között három völgyre is ráillene ez a rövid leírás. A legészakibb a legmeredekebb ösvény is egyben, merőleges hegyre és folyóra és egy löszplatóra visz fel. A legdélebbi egyenesen a Bottyán-sáncba vezet fel, míg a középső, az eldugott folyamkilométer táblával megjelölt löszmélyút volt a révhez vezető út, bár a V-alakú, bedőlt fáktól járhatatlan, vízmosásra emlékeztető csapásról nehéz elképzelni, hogy valaha itt szekerek ereszkedtek a Dunához. Valószínűleg a löszfal eróziója, a völgyben lefutó csapadékvíz alaposan átalakította az egykor tágasabb völgyet az elmúlt nagyjából száz év alatt.

Utolsó ábra a révről, 1930 körül

1928-1930 között Dunaföldvárnak sikerült végül megoldania a legnagyobb közlekedésföldrajzi problémáját, és hidat építettek keresztül a Nagy-szigeten Solt irányába. A híd felülírta a hidrológia szabályait, és egy olyan visszautasíthatatlan ajánlat volt az átkelők számára, amivel egy komp képtelen versenyezni. Itt már nem kellett kerülni, nem kellett fizetni, nem kellett esőben ázva kiabálni a túlpartra a révésznek. Baracsnál utoljára az angyalos vízisport ábrázolta a révet 1930 körül, az 1941-es országos felmérésen már nem jelölték.

Némi pislákolás után végleg kihunyt, és nyoma sem maradt.

Solt dunai tanúhegyei

Hazánk legszebb tanúhegyei kétségtelenül a Balaton-felvidék bazaltvulkánjai; a Badacsony, a Csobánc, vagy a Szent György-hegy. Azonban kevesen tudják, hogy tanúhegyek máshol is találhatók, például a Duna partján is, méghozzá olyan helyen, ahol legkevésbé számítana az ember hegyekre. Solt mellett kettő is található belőlük; a Solti-halom és a Tételhegy. 

A Solti-halom pereme a Dunaföldvári-sziget felől nézve

Solt és Dunaföldvár között nemrég bemutattuk a Dunaföldvári-sziget melletti Solti-Dunát, már ami maradt belőle. Látótávolságra a szigettől, keleti irányban egy magas vonulat zárja le a látóhatárt. Északi részén terül el Dunaegyháza (korábban Tótegyháza), egykor a történelmi Magyarország egyik szlovák többségű települése a kettő közül a Duna mentén. Déli részén pedig a Kunsági Borvidékhez tartozó solti pincesor, valamint Petőfitelep, Solt városrésze. Előbbi szoros összefüggésben van az évszázados tájhasználattal; már negyed évezreddel ezelőtt is szőlőhegyként ábrázolták a Solti-halmot, melyet a Duna mocsaras ártere ölelt körbe. 

A földtörténet legutolsó mederváltozása az 1880-as éveben zajlott ezen a tájon, amikor az ember a folyószabályozás alkalmával lezárták a Dunaföldvári-sziget (más néven Felső-sziget) keleti ágát. A Duna nyugat felé vándorlása természetes folyamat, már az utolsó jégkorszak óta tart, amikor a Kalocsa-Dráva torkolat között végbement holocén (~12 ezer éve) süllyedés révén lecsúszott a saját maga által épített hordalékkúpról. Ezt a területet ma már nem gondolnánk tipikusan dunai tájnak, annyira átformálta a szél, de a Duna-Tisza közén található Homokhátság, a szikesek és turjánosok valójában egykori dunai hordalékkúpon jöttek létre. Nem akármekkora hordalékkúpról beszélünk, amikor a pliocén-pleisztocén (~2 millió éve) határán megjelent a Duna a Visegrádi-szorosban eleinte délkeleti irányban folyt, Szeged irányába. Hordalékával fokozatosan töltötte fel a süllyedő térszínt, Hódmezővásárhely környékén a negyedidőszaki üledék vastagsága a 700 métert is meghaladja [1]. 

Solt két tanúhegyének keletkezése a legújabb kutatások szerint összefüggésben van ezzel a hordalékkúppal. Közülük a Solti-halom nagyobb területű és magasabb, annak ellenére, hogy a Tételt nevezik hegynek. A méretbeli különbségek ellenére a Tétel-hegy kutatása jóval előrehaladottabb állapotban van elsősorban a régészetnek köszönhetően. Bóna István (1930-2001) régész nem publikált feltételezése szerint ugyanis a Tételhegyen állt a kárpát-medencei avar állam központja. Szentpéteri József 2005-2013 között végzett interdiszciplináris kutatásai során nem csupán a halom történelme tárult fel, de a táj földtörténete is. 

A Tétel-hegy a harmadik katonai felmérés térképén (mapire.eu)

Míg a Tételhegy kiterjedése leírható nagyjából egy kilométer átmérőjű körrel, addig a Solti-halom 6 kilométer hosszú, 2 kilométer széles és alakja leginkább egy biciklinyeregre hasonlít. A Tételhegy 114 méteres magasságával szemben a Solti-halom legmagasabb pontja az Ebédleső-hegy 123,5 méter magas a Balti-tenger szintje felett. Ez nem mond sokat első hallásra, hiszen a hegy és halom jelleget a tekintélyes relatív magasságuk alapján akasztotta rájuk a köznyelv. Az egykor ugyancsak Duna-meder helyén kialakult sík vidék magassága 93-94 méter a tengerszint felett, így a Solti-halom 30, a Tételhegy 20 méterrel emelkedik ki a környezetéből. A kettőjük közötti távolság 5 kilométer, ezt részben egy dunai medermaradvány, a solti szájhagyomány szerint egykor hajózható és a Szelidi-tó felé kanyargó Nagy-ér, újabb névalakban a Nagy-éri csatorna tölti ki. Az övzátonyok fehér foltjai még a legújabb légifotókon is árulkodnak az egykor bővebb vizű mederről. A Solti-halom változatos felszínű táj, a szintkülönbségeket a szőlőművelés sem tudta eltüntetni.

A Solti-halom elhelyezkedése

Igazából ha körbenézünk e két tanúhegyről mindenfelé a Duna árterét látjuk, annak ellenére, hogy a Duna manapság már jóval nyugatabbra távozott. Ma már nem a tanúhegyek oldalát mossa, hanem a Mezőföld keleti peremét pusztítja. A Mezőföld nem véletlenül kerül szóba, ahogy lassan áttérünk a tanúhegyek kialakulásának bemutatására. Ugyanis a kutatók egy időben úgy vélték, hogy a Solt melletti két magaslat nem más, mint a Mezőföldről leszakadt darab. Két kicsiny Dunántúl-rész a Duna-Tisza-közén. Ez az elmélet Bulla Bélánál jelenik meg először, 1935-ben. Korábban mások is felfigyeltek a két különös magaslatra, de ekkor még úgy vélték, hogy mindkettő alföldi, ópleisztocén felszíndarab [2]. Bulla Béla szerint azonban a Solti-halom és a Tétel-hegy a Dunántúli pannon rétegekkel mutat hasonlóságot, hiszen lösz borítja őket, melyet később a Duna medréből kifújt futóhomok emelt meg jelentősen (helyenként 15 méter vastagságban). Elmélete szerint a Duna tektonikai mozgások miatt került át Dunaföldvár mellé és egy időben két oldalról ölelte körül a Solti-halmot, mielőtt a keleti ág (Nagy-ér) lefűződött volna [3].   

"A vastag lösztakaró a pleisztocén derekán még ki nem alakult mai főmeder helyén megszakítás nélkül átszolgált keletre és a röghöz kapcsolta a solti löszöket is. Az összeköttetés ezután már nem tartott sokáig, mert a Dunaföldvárnál kétségtelenül tektonikus vonalon (ÉÉNy—DDK) futó Duna az utolsó interglaciális időben, tehát a mai városi terraszok szintjének feltöltését közvetlenül megelőző időben a Solti halmot leválasztotta a dunántúli rög testéről." 

Földtani szelvény Dunaföldvár és Solt között (Erdélyi Mihály 1960.)

1951-ben Pávai-Vajna Ferenc harmadkorinak határozta meg a Tétel-halom homokrétegeit ősmaradványok alapján, miközben a halom kiemelkedését szerkezeti okokra vezette vissza. A Duna két partján található rétegeket is megfeleltette egymással [4]. 

A Dunaegyház—Solt közti szőlőhegyen és a Tételhalomban ugyanazok az alsó-diluviális képződmények, sőt a kövületes felső-pannóniai-pontusi rétegek is felszínen vannak, amelyeket a Dunaföldvár és Bölcske közötti magas partokban a felszínen látunk. Dunatörésmenti levetődésről szó sem lehet, mert az összes kiemelkedő és bemélyedő, rétegtanilag megállapítható redők a Duna alföldi részén is folytatódnak.

1960-ban Erdélyi Mihály is erre a következtetésre jutott Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén c. tanulmányában [5], melyben először vázolta fel az első és eddig egyetlen részletes felszínalaktani leírást. Fúrásmintákból meghatározta a magaslatok rétegsorát, ahol 12,5 méteres vastagságban azonosított mészkőpadot és rajta vörösagyag rétegeket, melyeket kora pleisztocén korúnak határozott meg, amikor még a jégkorszakok előtt melegebb és csapadékosabb lehetett az éghajlat.

"A Duna a dunántúli felszínbe vágódott be, és azután szélesítette ki a völgyét, kitakarította a pleisztocén képződményeket. A szívós, vastag agyagréteg védte meg és örökítette ránk a Titél-halom formáj ában az eredeti felszín egy darabját. A bevágódás az utolsó interglaciális idejére eshetett."

Erdélyi azzal indokolta a Dunántúli eredetet, hogy ugyanezeket a rétegeket Dunaújváros mellett is azonosították a löszfalban. Mivel a vörösagyagban nem talált pollent arra következtetett, hogy nem lehet állóvízi eredetű. Ezt a vörösagyagot később, a pleisztocén végén egy hidegebb korszakban lösz borította be, majd a Duna medréből kifújt homok telepedett rá. Ezek buckasorokba rendeződve ma is megtalálhatók a Solti-halom felszínén, miközben közöttük egy szélfútta, lapos völgy is kialakult Dunaegyházától keletre. 

Ugyanez az elméletet Jelenik meg Pécsi Márton A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana c. művében [6], 1959-ben (ő még Bulla Béla kutatásaira hivatkozik értelemszerűen), majd a dunai Alföld kötetben [7]. Ezután majdnem 50 év telt el újabb kutatás nélkül, és az újabb cikkek sorozatban vették át a korábbi kutatási eredményeket. Ugyanúgy a Mezőföldről levágott tanúhegyek szerepelnek a 2002-ben kiadott Magyarország földje c. kötetben [8], valamint Schweitzer Ferenc 2009-es tudományos ismeretterjesztő cikkében [9]. 

Ezután kezdődött meg a Castrum Tetel feltárása, melyben részt vettek az ELTE kutatói is. Nagy Balázs, Horváth Erzsébet, Bradák Balázs és Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia 2006-2008 között végzett kutatásai során mintegy hetven fúrást végeztek a Tétel-halmon és bebizonyították a Tétel-halomról, hogy a korábbi kutatási eredmények nem feltétlenül helytállóak [10]. Fontos leszögezni, hogy ezek a kutatások nem terjedtek ki az öt kilométerrel nyugatabbra található Solti-halom területére, azaz annak felszínfejlődését ez a kutatás nem tárhatta fel, habár elképzelhető, hogy azonos környezetben képződtek, azonos módon. Ennek meghatározására további kutatások szükségesek. 

A legújabb kutatás szerint a korábban egységesnek vélt agyag és mészkő rétegek korántsem egységesek, sokkal inkább mozaikosak, térben változó minőségű és mennyiségű összetételben. Más analógiák alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ez inkább egy hordalékkúpokra jellemző sajátosság, amelyet a Duna később az ellenálló rétegei miatt nem tudott elhordani. Négy fő érvük a hordalékkúp-eredet mellett:

1. a réti mészkő pados, lencsés kibukkanásai
2. a térben változatos rétegződés, egységes rétegek hiánya
3. a változatos üledékképződési környezetre utaló vörösagyagok elszórt elhelyezkedése
4. eltemetődött medermaradványok

Ennek alapján a Tételhegy fejlődéstörténete az alábbi módon rekonstruálható: Kezdetben a Duna fonatos medrei töltötték fel vastag üledékréteggel a térszínt. Ez több periódusban váltakozhatott olyan szakasszal, amikor a bevágódás és kanyarulatfejlődés dominált csapadékosabb klímaperiódusokban, amikor a mészkövek és vörösagyagok képződhettek. Később a Duna egyre jobban bevágódott a saját hordalékkúpjába, feltehetően lokális tektonikai süllyedések miatt, de ez a bevágódás kikerülte a két ellenállóbb anyagból felépülő halmot. Ebben az időszakban két fő hatás érte a Tételhegyet, a folyóvíz oldalazó eróziója, valamint a felszínen zajló szél által szállított üledékek kiülepedése (lösz, futóhomok), melynek révén a domb magasodott, miközben a környező térszín relatíve süllyedt. Aztán a Duna elhagyta ezt a tájat és megindult a deráziós völgyképződés, amely jellemzően nem vízfolyások által formálta a tájat, hanem lejtős tömegmozgásokkal. Ebben a korban már nem csak a külső erők, hanem az ember is formálta a tájat. Árokkal vette körül a megtelepedésre alkalmas halmot, melyen a mezőgazdaság fokozatosan elegyengette a tájat. A mészkőrétegeket a peremeken kifejtették, miközben alájuk pincék is mélyültek. Ezt a mészkőt helyben hasznosították pl. egy középkori templom építéséhez. Tehát a Tételhegy (és feltehetőleg a Solti-halom is) valóban tanúhegyek, de nem a Mezőföld, hanem a Duna egykori jégkorszaki hordalékkúpjának maradványai.

A Solti-halom digitális domborzatmodellje a korábbi Duna-medrekkel

Érdemes röviden kitérni a Solti-halom holocén felszínfejlődésére is. Ebben a Duna játszott tekintélyes szerepet, oldalazó eróziója révén jött létre a biciklinyereg-forma, valamint a meredek partélei. Azokat a térszíneket, ahová a víz már nem ért fel a szél formálta. Az uralkodó ÉNY-i szélirányról a Solti-halom négy homokbucka-vonulata árulkodik. A homok eredetileg a Dunából származott, melyet a szél hordott fel a dombra, valamint a mögötte elterülő szélárnyékos helyekre. Jutott a homokból az ártérre is, de ennek egy részét a Duna árvizei elegyengették, elhordták. 

A Duna egykori lefűződött medreinek helyén lapos, széles mocsarak alakultak ki, pl. a két Sákor-tó, melyet csak az utóbbi száz évben sikerült lecsapolni a Kákás (máshol Kakas)-éren keresztül. Mindeközben a Duna tovább erodálta a halom nyugati peremét. Ezen a részen a folyó két darabkát is lemetszett a Solti-halomról. A Zöld-hegy és a Közép-hegy (110 m) gerince a Solti-halom déli csúcsától nyugatra, található, feltehetően egykor a Solti-halomhoz hasonlóan ugyancsak dunai szigetek lehettek a Bazslang-réten. Később a Duna két lépésben tovább tolódott nyugat felé. Először a Révbér-dűlő területén alkotott egy szigetet, majd ezeket a korábbi észak-déli irányú medreket délkeleti irányban egy újabb bevágódással elmetszette (lásd: Dunai Mappáció) és létrehozta a Dunaföldvári-szigetet.  

A vizek már régen elhagyták tehát a Solti-halom és a Tétel-hegy környékét, azonban mindkét magaslat régi korok tanújaként őrzi az egykori, jégkorszaki dunai hordalékkúp emlékét. 

Felhasznált irodalom:

[1] RÓNAI A., FRANYÓ F. 1992: A kvarter üledékek vastagságtérképe. - In: BORSY, Z. 1992: Evolution of the alluvial fans of the Alföld. - In: RACHOCKI, A. H. & CHURCH, M. (eds.): alluvial fans: A field approach. John Wiley & Sons Ltd. 452 p

[2] Schilling Gábor: Adalékok az Alföld földrajzához. Földrajzi Közlemények 1931. 6—8. szám. 

[3] Bulla Béla dr.: A Solti halom, Földrajzi közlemények I. 1935. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FoldrajziKozlemenyek_1935/?query=solti%20halom&pg=123&layout=s

[4] Pávai-Vajna Ferenc: Az alföldi Dunamellék rétegtana és hegységszerkezete. A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése 1951. http://epa.niif.hu/02900/02934/00102/pdf/EPA02934_mafi_evi_jel_1951_069-074.pdf

[5] Erdélyi Mihály dr.: Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén, Földrajzi Értesítő 1960. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FoldrajziErtesito_1960/?pg=288&layout=s

[6] Pécsi Márton: A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana, Akadémiai 1959.

[7] Pécsi Márton (szerk.): Alföldi Duna-völgy in: A dunai Alföld / Magyarország tájföldrajza I. Akadémiai 1967. 

[8] Karátson Dávid (szerk.): Magyarország Földje. Pannon Enciklopédia Magyar Könyvklub 2002. 

[9] Schweitzer Ferenc: Az Ős-Dunától a Duna-szabályozásig. História 2009. 1. szám https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Historia_2009/?pg=24&layout=s

[10] Nagy Balázs – Horváth Erzsébet – Bradák Balázs – Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia: A Tétel-halom kialakulása, szerkezete, domborzata, in.: Somogyvári Ágnes, Szentpéteri József, V. Székely György: Településtörténeti kutatások Solt–Tételhegy, Kiskunfélegyháza, Amler-bánya. Kecskemét, 2014.

Csepel gyárkéményeitől Dunaföldvárig

- ismeretlen diaképek a Dunáról 1932-ből

Archív felvételek szerelmeseinek szívből ajánlom a Virtuális Diamúzeumot, ahol bárki számára kiderülhet, hogy diafilmek nem kizárólag gyerekeknek készültek, hanem túlnyomó részben felnőtteknek, igen komoly tartalommal. A címre és címkére is kereshető archívumban azt hiszem teljesen egyértelmű volt, hogy a Dunára kell először rákeresni. Hétből ugyan 5 dia még feltöltés alatt van, ám mindenért kárpótol ez az 1932-ben készült 80 állóképes sorozat, melyet a Budapest Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyár készített. A Budapest-Baja Duna-szakasz első részében (ki tudja hová keveredett el a második..?) Soltig mutatja be a korabeli tájat, soha nem látott felvételekkel. 

Ízelítőül közlünk párat közülük.

A diaképek egy része biztos, hogy korábban készült, mint 1932, ugyanis például a dunaföldvári képeken még nyoma sincs az 1930-ban átadott, Dunán átívelő hídnak.

Kilátás a csepeli Weiss Manfréd művekre Budafokról

Ercsi, Eötvös kápolna (igen, még a huszártoronnyal!!!) és obeliszk

Kilátás Ercsire a Szigetújfalusi-szigetről

Mellékágrendszer Ercsi alatt, feltehetően az Adonyi Nagy-szigetnél

Dunapentele löszfala

Dunaföldvár még híd nélkül, és a Bottyán-torony

Dunaföldvár Kálvária-hegy. Az előtérben az egy T-sarkantyú és nem pedig sziget

Rejtély! Az 1932-es diafilmen még nincs rajta a '30 novemberében átadott híd!

Dunaföldvár, a Kálvária-hegy meredeken szakad le a Dunára

Élet a Duna-parton

Végül a legaranyosabb kép: a dunaegyházi erdőőr és unokája (?)

A diasorozat teljes egészében ezen a linken érhető el. Vigyázat, nagyon addiktív!!