Tévedett-e Hérodotosz és Sztrabón? - A Maros dunai torkolatának nyomában

"A Maros folyó neve Herodotnál Tiarantos, Strabonál Marisus, Tacitusnál Marisia, Ptolemaeus Alexandrinusnál Rhabo, Cellariusnál Rhabon; más íróknál Marin, Marum vagy Mariscus. Nagy jelentőségü, a mit róla Herodot és Strabo egyértelmüleg feljegyeztek, hogy t. i. közvetlenül a Dunába folyt..." - írta Fekete Zsigmond 1882-ben. Sorai gondolkodásra késztetnek. A Maros, mint a Duna mellékfolyója? Kénytelen voltam levenni az említett műveket a polcról, hogy utánajárjak ennek a földrajzilag felettébb valószínűtlennek tűnő elképzelésnek.

No. 1. Hérodotosz (Kr. e. 484-425) görög-perzsa háborújában (IV. 48.) ez található a Marosról:

"Az Isztrosz a legnagyobb ismert folyam. Vízbősége télen-nyáron egyenlő. Nyugat felől számolva ez az első folyó Szküthiában, azért olyan hatalmas, mert sok folyó folyik bele, de főként az az öt, amely Szküthiát átszeli. Először is az, amelyet a szküthák Poratának, a hellének Pürétosznak neveznek, majd a Tiarantosz, az Araszosz, a Naparisz és az Ordésszosz, amelyek szintén az Isztroszba ömlenek. Ezek a Szküthia földjén eredő folyók gyarapítják az Isztroszt"

A négy évszázaddal később élt Sztrabón (Kr. e. 64 - Kr. u. 23) már kissé lakonikusabb, Geógraphika hüpomnémata című földrajzi alapvetésében ez áll:

Rajtuk [dákok] keresztül folyik a Marisos a Danuiosba. (Strabon VII. 3. 13.)

 

A három Dacia, egy román térképen (a határokkal kissé nagyvonalúan bántak)

A Hérodotosztól Sztrabónig eltelt időszakban a Kárpát-medence és benne a Maros eljutott a majdnem teljesen ismeretlen területtől a Római Birodalom tágan értelmezett peremvidékéig. Sztrabón öregkorára Rómának sikerült már meghódítania a Dunántúlt, azaz Pannoniát. A dákok ellen ekkor már zajló háborúk miatt szükségessé vált a Dunától keletre, ill. északra elterülő területek földrajzi felfedezése. A kérdés, mely mindkét forrás kapcsán felmerül: vajon tévedhettek-e a szerzők? Feltehetőleg kereskedők, vándorok, katonák, hadifoglyok lehettek a forrásaik, hiszen akkora területet, melyet leírtak nem járhattak be személyesen. Így a válasz magától értetődő; igen tévedhettek. "Tévedésük" azonban eredhetett más okból is. 

Elképzelhető, hogy a Tisza alsó szakaszát hozzávették a Maroshoz. Ebben semmi különöset nem találhatunk, hiszen akkoriban nem ismerhették a két folyó pontos hosszát. Vízhozamukról sem lehettek pontos ismereteik, volt, hogy a Tisza medrében folyt több víz, volt, hogy a Maroséban (igaz, ez utóbbi ritkábban fodult elő). A Maros pedig Dacia elfoglalása után "római" folyóvá vált (még Szegeden is volt Partiscum néven római telep!), így nem lehetetlen, hogy éppen ezért a Tisza alsó folyását is a Maroshoz számították akkoriban.

Ez a nevezéktan öröklődhetett tovább később a magyar mondavilágba. A Maros dunai torkolatának motívuma felbukkan a Maros és az Olt legendájában is, ahol a szépséges tündér, Tarkő sziklája tövéből két folyócska indul apjukhoz a tengerbe. Természetesen ketten kétfelé. A kisebbik lány, az Olt eltévedt a Kárpátok bércei között.

"...-Ó, miért nem hallgattam édesanyám szavára! Itt kell elpusztulnom egyedül, elhagyottan, senki sem könyörül rajtam!

Ám egyszerre zúgást, morajlást hall, s ím látja, hogy hömpölyög felé lassan, méltóságosan egy rengeteg nagy folyó. És hallja Maros hangját:

-Jere, jere! Tarts velünk! Engem magába fogadott a Duna, ő elvisz épdesapámhoz, elvisz téged is!..."

Ha esetleg a Tisza alsó szakaszának átnevezése túlságosan prózai választ ad a Maros dunai torkolatának kérdésére érdemes megvizsgálni egy második lehetőséget is. Lássuk, mit mondanak nekünk a térképek!

No. 2. A Maros miután elhagyja az Erdélyi-középhegység völgyét, szinte nyílegyenesen tart nyugati irányba, ahol Szegednél a Tiszába ömlik. A hegység előterében szétteregetett hordalékkúpjába mélyedve kanyarog jelenleg hol szabályozott, hol természetes mederben. Ezt látjuk most. Ha a pár száz évvel korábbi viszonyokat  tanulmányozzuk, még a lecsapolások előtti korszakból, érdekes medrek tárulnak a szemünk elé.

Csanád vármegye a XVIII. században

Csanád vármegye XVIII. századi térképén jól látható, hogy a Maros Arad városa alatt elágazik, és egy mellékág szakad ki a jobb parton. Ennek neve Száraz-ér. Battonya és Tótkomlós érintésével valahol a Szeged és Hódmezővásárhely közötti mocsarakban veszett el. Vízhozamáról sokmindent elárul, hogy a XIX. században még hajóztak rajta, sőt vízimalmokat is hajtott. A Száraz-ér tehát a Maros bifurkációjának tekinthető, bár nem a Dunába ömlik, de mindenképpen említésre méltó. Ugyancsak a jobbparton, de a hegyek lábánál ágazott ki a Marosból a Ménesi-ér, mely Arad városánál csatlakozott vissza a főfolyóba, és vizeinek egy részét a Száraz-érbe engedte. Ez a vízfolyás már kevésbé volt jelentős, feliszapolódása előrehaladott állapotban volt már a II. katonai felmérés idején.

A Száraz-ér Tótkomlós határában

A Maros saját hordalékkúpján nem csupán északi irányban szakadt több ágra, létezett/létezik egy bifurkáció a bal parton is. Az Erdőhát lealacsonyodó dombvidéke számtalan széles jégkorszaki Maros-medret rejt, az egyik legszebb Vinga határában tanulmányozható. E völgyekre jellemző, hogy szélességükhöz mérten egy jelentéktelen vízfolyás csordogál csupán bennük. Olyan ez, mint az egykori Tisza-mederben csörgedező Ér Biharban és a Szilágyságban. Az elhagyott medrek ma a Temes és a Béga folyó felé vezetik vizeiket.

Széles völgytalpak a temes vármegyei Vinga határában

A Maros bal partján Fönlak [Felnac, Románia] település alatt szakad(t) ki az Aranka. Ma már nincsen közvetlen kapcsolata egykori főfolyójával, annak áradásait már régen nem vezeti le. Napjainkban az északi Bánság sík vidékének vizeit gyűjti össze és csatornázott, 117 kilométeres mederben vezeti Pádé [Падеј, Szerbia] mellett a Tiszába.

Az Aranka [Zlatica] Pádénál (fényképezte: Padej, panoramio.com)

 
A lecsapolások és csatornázás előtt előtt az Aranka a Maros "túlfolyója" volt. Nagyobb árvizek idején érkező hatalmas vízmennyiség egy része Fönlak mellett kiszakadt a főágból, majd hosszasan kanyargott mellette. Nagyszentmiklósnál fordult délnyugat felé. Elképzelhető, hogy ennek a víztömegnek egy része átkerülhetett a Temes és Béga egymástól alig elkülöníthető vízrendszerébe. A Temesről pedig tudjuk, hogy Belgrád alatt, Pancsovánál ömlött a Dunába. Ezen az úton tehát elképzelhető, hogy a Maros vize nem a Tiszán, hanem a Temesen keresztül érte el a Dunát.

No. 3. A Maros dunai torkolata után nyomozva nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elmúlt 2 millió évben lejátszódott földtani változásokat sem. A pliocén közepén (9,5 millió éve) legnagyobb kiterjedését elérő Pannon- és Erdélyi-beltó fokozatos feltöltésében a Marosra jelentős szerep hárult. 

A Kárpát-medencén belül a legjobban megsüllyedt terület a Békési-medence volt. Itt a Pliocén pannon-tavi üledékek 5 kilométeres mélységben találhatók. Az északnyugati, északkeleti és keleti irányból építkező deltarendszerek éppen ezért valahol Orosháza környékén találkoztak. Hogy melyik delta melyik folyóé volt, azt nehézásvány elemzéssel lehet legegyszerűbben elkülöníteni. Mintegy 650-550 ezer éve, a günz eljegesedés idején a Békési-medence területén találkozott a Maros, a Tisza és igen, a Duna is, mely ekkor még a nem létező Balaton irányából tartott kelet felé. Ebbe a Dunába torkollott először a Tisza, majd utána a Száraz-ér mai nyomvonalát követve a Maros is.

A Maros dunai torkolata a günz-mindel interglaciálisban (ábra: Vízrajzi Atlasz 6.)

 
Ez az állapot körülbelül a mindel glaciálisig (475-430 ezer éve) tarthatott, innentől kezdve a Duna medre fokozatosan déli irányba tolódott el, talán éppen az északkelet felől érkező hordalékmennyiség hatására. Ezután a Maros már a Tisza mellékfolyója volt, bár hatalmas hordalékkúpján eztán is gyakran változtatta folyásirányát, mindig a leggyorsabban süllyedő térszín irányába. A Duna végül a Kiskunság kiemelkedése és a Kalocsa-Bajai süllyedék miatt hagyta el végleg Szeged környékét a holocén kezdetén. 

A pleisztocén kor günz és mindel eljegesedése idején az Ős-Maros az Ős-Duna mellékfolyója volt. A torkolat Szeged, Szentes és Orosháza által körbezárt területen lehetett. Ennek elsősorban az erősen süllyedő Békési-medence volt az oka. Amikor más területek kezdtek erőteljesebben süllyedni, az a folyóvízhálózat azonnali átrendeződését vonta maga után.

Így elmondható, hogy Hérodotosz és Sztrabón saját tudtukon kívül helyesen ítélték meg, hogy volt időszak, amikor a  Maros valóban a Duna mellékfolyója volt. Bár az erősen kétséges, hogy a jégkorszakból fennmaradhattak és továbbélhettek ezek a legendák. Létezhetett kapcsolat a Duna és a Maros között a középkor folyamán is, bár ez inkáb csak nagyobb árvizek idejére korlátozódott. Legvalószínűbb azonban, hogy a távoli vidékekről származó információk végül összekeveredtek és a Tisza alsó folyását ókori szerzőink nemes egyszerűséggel a Maroshoz vették.