Miről mesél a Csillaghegyi-árok torkolata?

Kertek hátuljában, mellékutcák hídjai alatt kell keresgélnie annak aki Csillaghegy hatalmas óholocén Duna-medre nyomába szeretne eredni. A legfrissebb kutatások szerint mintegy 6000 éve lefűződött Duna-ág manapság egy esővíz, hóolvadék és kommunális szennyvíz-elvezető csatorna, a hírekbe is legfeljebb ennek kapcsán kerül be. Újkori története során fokozatosan számolta fel és kényszerítette részben föld alá a csillaghegyi parcellázás és a békásmegyeri lakótelep építése. Mostani írásunkban bemutatjuk hogyan tűnik el egy egykor jelentős Duna-ág — városi környezetben.

A Csillaghegyi-árok északi, "mezei" szakasza, 1963. szeptember 4-én (fentrol.hu)

"Miről mesél?" sorozatunkban a fővárosi, Duna-jobbparti mellékvízfolyásokat mutatjuk be. A Csillaghegyi-árok a korábban bemutatott két patak, az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak között helyezkedik el a III. kerület történelmileg Békásmegyerhez tartozó részén. A Csillaghegyi-árok már a nevében is különbözik tőlük, az "árok" utal a vízfolyás időszakos jellegére, egyben jelzi azt is, hogy markáns mederrel rendelkezik, ahol a lehulló csapadék összegyülekezik és lefolyást talál a Duna irányába. Időszakossága a kisméretű vízgyűjtő területének következménye, jobbára a Pilis Békásmegyer fölé magasodó keleti lejtői tartoznak hozzá, miközben a tőle északra és délre elterülő lapályos, mocsaras térszínektől csak a legújabb korok beavatkozásai, pl. az Óbuda-Budakalász út, Szentendrei HÉV nyomvonala választotta le végérvényesen. Korábban a Duna árvizei több beszámoló szerint átléphették a síksági vízválasztókat mindkét irányba. Annak ellenére, hogy alsó szakasza sík területen éri el a Szentendrei-Dunát, markáns, mély, árokszerű völgye az összes térképen megjelenik, íves nyomvonala ma is alapvetően határozza meg Csillaghegy utcahálózatának alaprajzát.  

A Csillaghegyi-árok a csillaghegyi villák mögött. Képeslap 1910 körül.

A Budapest környéki földtani kutatások révén kialakulásának története jól dokumentálható egészen onnan, hogy a pleisztocénben megkezdődött a Budai-hegység és a Pilis kiemelkedése. Ezzel párhuzamosan formálódott a völgyhálózat is. 

A hegységek kiemelkedésének üteméről leginkább az édesvízi mészkőtelepek mesélnek, ezek a forrásokból, forrástavakból az erózióbázis szintjén kialakuló mészkőlerakódások minél magasabban helyezkednek el, jellemzően annál idősebbek. A budai termális vonalhoz kapcsolódó hévizes forrástevékenység (esetünkben pl. a csillaghegyi Árpád-forrás) során mésszel bekéregzett növényi és állati maradványok alapján viszonylag könnyen meg lehet határozni a Duna ártere fölé magasodó kőzetek képződési idejét. Csillaghegy térségében a Pilis legkeletibb nyúlványainak kiemelkedése kb. 0,36-0,38 centiméteres éves ütemmel zajlott, miközben a korábbi forráskilépési pontok az emelkedés miatt inaktívvá váltak. 

Ezek a tudományos kutatások a Csillaghegyi-árok holocén kori fejlődését is vizsgálták, régészek és geográfusok 2023-ban közös tanulmányban rekonstruálták annak az Óbudai-Duna-ágnak a fejlődéstörténetét, melynek felső szakaszát "megörökölte" a Csillaghegy és az Ezüst-hegy közötti területről érkező vízfolyás. Érdekes módon az alsó szakaszon ugyanez játszódott le, itt az Aranyhegyi-patak örökölte meg az egykori Duna-medret, de követte az eredeti esésviszonyokat. Ez a mintegy 6000 évvel ezelőtt lefűződött tekintélyes méretű ős-Duna-meder a Királyok útja 291-295. telkek környékén ágazott ki a mai Duna-főágból, közvetlenül a Csillaghegyi strandfürdőnél délre kanyarodott, érintette a Mocsáros területét, végül az Aranyhegyi-patak régi torkolatánál, az Óbudai-szigetre vezető K-híd alatt tért vissza a mai Duna-mederbe. Szilas Gábor – Viczián István – Sipos György – Páll Dávid Gergely – M. Virág Zsuzsanna – Rekeczki Kinga: "A folyóvízi környezet változásának hatása az őskori megtelepedésre a Duna mentén: interdiszciplináris környezeti rekonstrukció Óbuda területén" című tanulmányt érdemes figyelmesen elolvasni, a földrajzi táj rekonstrukciója szorosan kapcsolódik benne a régészeti leletek alapján megfigyelt emberi megtelepedéshez mind a parton, mind pedig az óholocén Óbudai-sziget északi csúcsán, a különböző ártéri szintek fokozatosan kiemelkedő és szárazodó felszínein. 

Az óholocén Óbudai-Duna-ág lefűződési szakaszai (forrás)

A holocén kor csapadékos atlanti fázisában (8000–5000 évvel ezelőtt) a megnövekedő vízhozam miatt bevágódó főmederről természetes okokból lefűződő Óbudai-Duna-ág egészen a XIX. sz. végéig egy fokozatosan szűkülő és feltöltődő, elmocsarasodó völgy képét mutatta. Hat ezer év sem volt elég idő, hogy ezt a mederszakaszt teljesen elegyengesse az ártéri üledékképződés, a mezőgazdasági művelés, pl. szántás, és ebben jelentős szerepet játszott a tény, hogy a későbbi korokban is víz közlekedett benne, ráadásul mindkét irányban. Normál esetben az Árpád-forrás vizei, a hegyvidék csapadék- és olvadékvizek a Csillaghegyi-árkon keresztül jutottak el a Dunába, miközben a Duna nagyobb árvizei rajta keresztül tudtak kilépni az ártérre, ebből a szempontból hasonló volt a helyzet, mint az Aranyhegyi-pataknál. Egy olyan tölcsértorkolathoz hasonló állapotot kell elképzelni, ahol hosszú távon nem az árapály jelenség öblíti ki a torkolati szakaszt, hanem a Duna visszatérő árvizei mozgatják a Duna irányába a hordalékot. A Barát-patakról szóló írásban volt róla szó, hogy az itt kilépő árvizek észak felé még Budakalász mélyebben fekvő rétjeit is elérték, de a Duna mappáció térképészei feljegyezték, hogy Békásmegyer házait is fenyegették:

"Az 1809 esztendő beli jéginduláskor elborította az árvíz a Donau Acker, Morast Acker, és Strassen Acker nevő főldek lapossabb részeit, tudniillik a Moraszt-Buzgojanal bétoldúlván; a Bildstock és Garten Acker-be úgy a falunak végső kertjeibe, ’s telkeibe pedig a Morasztnak alsó tájjábol kidagadó vizek nyomúltak." Keller Ignác, §II_368, 1826. június 30.

A Csillaghegyi-árok torkolati szakasza 1830 körül (forrás)

Legjelentősebb hegyvidéki völgye ugyancsak Békásmegyerhez kapcsolódik, a Kőbánya utcai vízmosás vezette le a Pilis keleti nyúlványainak csapadék- és olvadékvizeit a lapályra, ahol eleinte szabályozatlan formában ömlött szét a Márton úti edzőpálya környékén, ahonnan vagy a Csillaghegyi-árokban, vagy a Mocsáros irányába szivárgott el, attól függően merre talált könnyebb lefolyást. Ennek az állapotnak a csillaghegyi parcellázások, és a HÉV megépítése vetett véget, vélhetően ekkoriban terelték csatornázott mederbe a Békásmegyer és Csillaghegy közé eső vízfolyásokat. Először a békásmegyeri felső szakasz került sorra a Dózsa György u., az edzőpálya és a Kert utca nyomvonalán, majd 1882 után sorra került a csillaghegyi Czetz János köztől a torkolatig tartó lapos völgy is. 

A Csillaghegyi-árok jobbára már csatornázott medre 1930-ban

Az árok kiásása során a természetes torkolatot megszüntették és egy újat alakítottak ki kb. száz méterrel délebbre, nagyjából a mai Királyok útja 289. telken. Az út alatti áteresz dunai oldalán 1920 körül egy zsilipet építettek, ami az Aranyhegyi-patak zsilipjéhez hasonlóan a Duna hívatlan látogatásait volt hivatott egyszer és mindenkorra kiküszöbölni, inkább kevesebb mint több sikerrel. A Pünkösdfürdő utcáig terjedő szakaszt két oldalt töltés is kísérte. Korabeli leírások szerint az árok viszonylag rossz lefolyású volt, vélhetően nem is rendelkezett megfelelő eséssel, ezért a nagyobb esők után a mélyebben fekvő részeken kiöntöttek az árvizek, például a Szent István és Árpád utca közötti területen, ahol a beépítés előtti légifotókon is megfigyelhető a sötétebb árnyalatú, vizenyős terület, éppen ott, ahol a szigetecske látható az árokban a Duna mappáció szelvényén. A külvárosi árok elégtelen kialakítása és elhanyagoltsága, feltehetően a lakossági szemétlerakással párosulva többször is okozott gondot, volt, hogy a Pünkösdfürdő utcától északra szétterülő belvizeket csak a Királyok útja átvágása árán sikerült levezetni a Dunába. Sőt, az 1965-ös árvíz idején a Királyok útja régi gázvezetéken keresztül áttört az árvíz a mentett ártérre. 

A Csillaghegyi-árok torkolatának új helye mai térképre vetítve (mapire.eu)

Hiába csatornázták a Csillaghegyi-árok mocsaras alsó szakaszát, a város fejlődése, a lakossági szempontok, a területéhség oda vezetett, hogy az időszakos vízfolyás az utóbbi száz évben hosszú szakaszokon eltűnt a szem elől, beépítették, föld alá vezették, illetve a dunai torkolatát kétszer is áthelyezték. A felszámolás két szakaszon volt leginkább szembetűnő, a legdélebbi szakaszon, a Mátyás király úttól délre, illetve a Pünkösdfürdő (pontosabban az Ipartelep) utca északi oldalán, miközben a középső szakasza egy megszakítással úgy-ahogy fennmaradt.

1944-ben a lebombázott főváros kárait felmérő légifényképezés érintette Csillaghegy déli részét is, és a fotós akaratán kívül egy településföldrajzi átalakulást is megörökített. A Szentendrei út és az Attila utca között gyéren beépített területen sötét vonal jelzi a Csillaghegyi-árok legdélebbi szakaszát. Legdélebbi azonosítható pontja körülbelül a mai Toldalagi Pál utca magasságában jelenik meg és halad pontosan a Karácsony Sándor utca mai nyomvonalán északnyugati irányba. Ekkor már zajlott a keresztutcák kialakítása, különösen jól látható a vadonatúj Kurszán utca. Ez a légifotó az utolsó kép az utcává váló Csillaghegyi-árok legdélebbi szakaszáról, amit a II. világháború után befedték, csatornázták, az új csatornafedelek fel is bukkannak egy 1963-as légifotón.

A Csillaghegyi-árok legdélebbi szakasza 1944-ben (forrás: mapire.eu)

A Mátyás király úttól északra a Karácsony Sándor utca nem folytatódik. Az Árpád u. Szentendrei út és a Batthyány utca közötti területen a Csillaghegyi-árok mégis megfigyelhető, elsősorban légifelvételeken, de az utcafrontról is néhány helyen, ahol be lehet látni a magántelkekre. Az Árpád utca felől megfigyelhető, hogy ezen a területen minden telek szemmel láthatóan befelé lejt, a legalacsonyabb pontokat összekötő vonal pedig a valóságban is megjelenik, méghozzá a telekhatáron. Ez a határ is íves vonalat rajzol ki, a telkek a Szentendrei út felőli részen rövidebbek, de ez a távolság észak felé növekedik az Árpád utcai telkek rovására. 

A Csillaghegyi-árok a Rövid utca feletti szakaszon

Csatornák találkozása a Katasztrófavédelmi Örs mellett

Hordalékfogó béka-tanya az Ipartelep utcánál

Az ív a Batthyány utca alatt megszűnik, itt az árok a föld alatt fordul északkeleti irányba, ahol az Árpád utcai telkek mögött fut kövezett, nyílt mederben egészen az Ipartelep utcáig. Ez az eredeti árok legmélyebb szakasza, szabadon bejárható, de célszerű száraz időben felkeresni. Kis mellékutcáknál hidak ívelnek át felette, felszíni ereszcsatornák, beásott eternitcsövek torkollanak bele, jelezve az árok eredeti funkcióját. Az Ipartelep utcánál egy szikkasztóban végződik, ahol a száraz időszakban is marad víz, benne néhány béka vegetál. Ennek a szakasznak relatív mélységéről van némi támpontunk, néhány Árpád utcai ház falán kis alumínium táblák jelzik az 1945. február 9-i árvíz szintjét. Ezt a lokális árvizet a felrobbantott Újpesti vasúti hídon feltorlódott jégtáblák okozták. Az árvíztáblák Csillaghegynek ezen a részén vannak a legmagasabban a házak falán 1,6 és 2,5 méteres relatív szint között váltakozva.  

1945-ös csillaghegyi árvíztáblák felszíntől való távolsága egy 1940-es légifelvételen

Egészen az 1970-es évekig a Pünkösdfürdő utcától északra elterülő árok egy külvárosi szántóföldön keresztül vezetett. Ez a szakasz őrizte a legtovább az eredeti állapotokat, és ez a szakasz tűnt el teljes egészében a Békásmegyeri lakótelep pünkösdfürdői részének felépítésével. Viszonylag félreeső terület volt ez, bár a Királyok útja mentén, ahol az árok megtört és nyugat felé fordult, parti üdülőterületek húzódtak. A torkolati zsilip a Fővárosi Vízművek Üdülőközpontjának mai telkén állt és a telek végében lévő kerítésnél torkollt a Szentendrei-Dunába. Ezt azért fontos hozzátenni, mert a part itt kissé átalakult, a lakótelepi beruházáshoz szorosan kapcsolódó árvízvédelmi töltést például a Duna medrében húzták fel, hetven méterrel szűkítve a folyó medrét. A lakótelep építése idején az árkot betemették és feltöltötték, a mellette húzódó töltést is elegyengették, így nyoma sem maradt, még olyan területen sem, amit nem érintett az építkezés. Az alábbi, 1978-as légifelvétel jelentőségét éppen az adja, hogy a régi és az új viszonyok egyszerre tanulmányozhatók. 

A Csillaghegyi-árok torkolati munkálatai 1978. augusztus 19-én (forrás)

A lakótelep és árvízvédelem főprojektje mellett mellékprojektként föld alá kényszerítették a Csillaghegyi-árkot, és a lehető legrövidebb nyomvonalon vezették a Dunába, a Pünkösdfürdő utcai hajóállomás mellett egy felszíni kifolyón és egy mederbe vezetett csövön keresztül. Ez a szakasz megkapta az új lakótelep teljes szennyvizét, melyet "szűrés és ülepítés" után vezették a folyóba, közvetlenül a Római-part fölött. Ebből mind a mai napig adódnak környezeti problémák, annak ellenére, hogy 2006-2007-ben a III. kerület északi részének szennyvizét elvezették dél felé, ahol a Pók utcai lakótelepnél egy szivattyútelep átnyomja az egészet a palotai-szigeti Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepre. Ez a mozzanat jelzi a Csillaghegyi-árok vizeinek harmadik elterelését, még úgy is, hogy az extrém csapadékeseményekből származó esővíz a szennyvízzel keveredve továbbra is Pünkösdfürdőnél jut a Dunába. 

Az óholocén Óbudai-sziget csúcsán állva, ahol az Óbudai-Duna-ág egykor kiágazott a főágból.

Ha össze kellene foglalni a Csillaghegyi-árok történetét, eljutunk hatezer év alatt egy tekintélyes méretű Duna-ágtól, amely a Duna egyik tekintélyes óholocén szigetét ölelte körül, egy időszakos, fokozatosan elmocsarasodó patakvölgyön, majd egy rövid, csatornázott esővízelvezető árkon keresztül a mai szennyvízcsatornáig. Ez a hanyatlás elsősorban a terjeszkedő főváros urbanizációs igényeinek rovására írható, ebben a korban, városi környezetben jellemzően nem volt szokás természetes állapotában meghagyni az ilyen ár- és belvízveszélyes vízfolyásokat. A torkolati szakasz áthelyezései lekövették ezeket a folyamatokat, az ős-Duna kilépési pontját megőrző természetes torkolat két lépésben mind délebbre került, végül a pünkösdfürdői árvízvédelmi töltés megépítése teljesen felülírta az egykori parti viszonyokat. Az épített környezet alatt azonban mindmáig ott lapulnak azok a folyóvízi üledékek, amelyből rekonstruálható volt a Csillaghegyi-árok története.  

Miről mesél a Barát-patak torkolata?

Két szempontból is figyelemre méltó a Budakalász és Békásmegyer határát alkotó Barát-patak torkolati szakasza. Egyrészt azért, mert manapság már többnyire nem éri el a Dunát, útközben elszivárog, másrészt azért, mert alig kétszáz éves. Mindkét szempont előbukkan Doroszlai Dénes "Hová tűnik el a Barát-patak vize?" c. írásában [1], amely a Hidrológiai Közlönyben jelent meg. Míg az előbbi témát jobban kifejti, mivel az ő megfigyelésein alapul, addig a második információt én küldtem át neki, így ebben a cikkben főként ezt a szempont kerül kifejtésre. Már csak azért is, mert emiatt valószínűleg át kell értelmezni a torkolatnál található romokról szóló régészeti szakirodalmat.

A Barát-patak torkolatánál álló Pusztatemplom beépítés előtti állapota (Garády S. alapján)

A Barát-patak 14 négyzetkilométeres vízgyűjtője a Pilis Nagy-Kevély csoportja és a Duna között terül el. Két fő forrásága közül a hosszabb északi Pomáz területén ered, Csobánkától keletre, a rövidebb Pilisborosjenőtől nyugatra, ez az ág nagyrészt Budakalász beépített részén kanyarog. A két ág a Budakalászi Műjégpálya mögött egyesül. Itt ér ki a hegy-, ill. dombvidéki területről a Duna egykori árterületére. Innen a HÉV nyomvonalával párhuzamosan halad nyílegyenes mederben déli irányba, majd Budapest északi határát elérve kelet felé fordul és felveszi a Békásmegyeren eredő Bründl-forrás vizét, és a békásmegyeri Pusztatemplom romja mellett torkollik a Dunába. Síkvidéki szakaszán töltések között fut, ugyanis a Duna legnagyobb árvizeinek visszaduzzasztó hatása egészen az Ezüst-hegy lábáig érne. 2013-ban a visszaduzzasztást egy mederben létesített földtöltéssel akadályozták meg. Tervek szerint a közeljövőben elkezdődik egy torkolati műtárgy megépítése, amely árvizek esetén védené a mentett árteret.  

A Barát-patak vízhozam, illetve vízállás-adatsora nem áll rendelkezésre, ugyanis nem található rajta felszíni vízrajzi állomás. Kovács Péter számításai szerint viszonylag nagy bizonytalansággal a Barát-patak NQ1%-os nagyvízhozama ~ 8-10 m³/s-ra tehető, míg az NQ10%-os nagyvízhozam ennek mintegy fele, ~ 4-5 m³/s körüli érték lehet [2]. A környéken élők beszámolói szerint a Barát-patak medrében régebben többször volt víz, mint manapság. Konkrét mérések híján ezt nehéz adatokkal kifejezni, de a nagyobb vízhozam eredhetett abból is, hogy sokáig Budakalász kommunális szennyvizét ez az árok vezette le, valamint a Lenfonó és Szövőgyár ipari szennyvize is ide folyt tisztítás nélkül [3] [4]. Nem véletlenül gúnyolták régebben az erős bűzt árasztó patakot Büdös-ároknak.

Napjainkra a Barát-patak vízhozamát tekintve időszakos vízfolyássá változott, a helyzetet tovább bonyolítja, hogy tartós esőzések idején hiába figyelhetünk meg vízmozgást benne Budakalász belterületén, a torkolati szakasza ekkor is száraz. A síkságra érkező víz a torkolattól 500-600 méterre elszivárog a mederben. Erre a helyzetre figyelt fel Doroszlai Dénes [1]. Kutatása szerint az elszivárgás oka a torkolati szakasz üledékviszonyaiban rejtőzik. A Duna árterét alkotó korábbi mederanyag, a homokos kavics szivacsként szívja el a Barát-patak vizét, amely ezután a talajvizet táplálja. 

Hol a patak? (A Barát-patak torkolata 2021. november 26-án, esőben)

Ezt a saját megfigyeléseim is megerősítették. 2021. november 26-án egy egész napos eső idején ugyancsak megfigyelhető volt ez a jelenség. A torkolattól légvonalban 600, folyás szerint 620 méterre a Barát-patak vize eltűnt a nyakig érő kanadai aranyvessző kórók között. A kibetonozott torkolati szakaszt csak a lehullott eső nedvesítette.

A Barát-patak elszivárgási végpontja 2021. november 26-án.

Ez az elszivárgás nem egy új jelenség. Mondhatni a kalászi Barát-patak mindig is ilyen vízfolyás volt. Az első katonai felmérésen ugyancsak ezt látjuk. 1783-ban, a térkép elkészítésének az idején egy Budakalásztól délkeletre található, Luki nevű mocsárban veszett el. Ugyanezt a mocsarat táplálta a Bründl-forrás vize is, azonban e kettő együtt sem volt elegendő ahhoz, hogy alapesetben a Dunáig eljussanak a felszínen. Alapeset alatt itt az árvízmentes időszakot kell érteni.

De maradjunk egy pillanatig az első katonai felmérésnél. Mint látjuk, a Barát-patak elszivárog valahol az Ezüst-hegy tövében. Ugyanakkor az elszivárgás helyétől nem vezet meder a Duna partján látható Pusztatemplomhoz, csak egy barnával jelzett út. Délebbre ott látjuk a Csillaghegyi-árokban folyó vízeret kékkel. Amennyiben tehát azt feltételeznénk, hogy a Barát-patak medre eleve a Pusztatemplom felé tartott, azt jelölni kellett volna a térképészeknek. De nem tették, ami azt jelenti, hogy a Barát-patak medre csak később került át erre a nyomvonalra. 

Szerencsére ez az időpont egy előkerült forrás révén meghatározható.

A Barát-patak hegylábi mocsarat táplál 1783-ban. (mapire.eu)

1825-ben már ott látjuk a Barát-patak mai torkolatát egy hajómalmos térképen. Tévedés kizárva, hiszen ott látjuk mellette a Pusztatemplom romját jelző feliratot. Azaz a torkolati szakaszt alkotó árkot valamikor 1783 és 1825 között hozták létre. Szerencsére a létesítés módjára és időpontjáról konkrét forrásunk is van, amivel kizárható, hogy a Barát-patak torkolati szakasza természetes képződmény lenne. 

A Barát-patak és a Csillaghegyi-árok torkolata 1825-ben (forrás)

1826. június 30-án Keller Ignác térképész írta és rajzolta le a Duna térképezése kapcsán a Budakalászhoz tartozó Duna-szakasz  — több szempontból is figyelemre méltó — hidrológiai viszonyait: 

Az ugynevezett Moraszt kiömlésnél bényomúlt 1809 jégindúláskor a nagy árvíz ’s elborította a Herrschaft’s Bründl Acker főldeket, mellyekről a rétbe, ’s a Kalázi Luki felé húzódván az ide való Csajirszkára ’s egy részére a’ Szlatina földnek is kiterjedt. Azon kívül a Dunánszki dűlőt a Granarium megett való vőlgyesebb helyével együtt elöntötte. Egy 3° széleségű Tsatorna, melly a rétekröl a Dunába szivárogtatná a forrási, motsári és esső vizeket, más mellékes árkok által, készült ezelőtt 9 esztendövel. Az árkokat a hegyekről lerohanó esső vizek többnyire bétemették sárral, a fő ároknak nem láttzik elegendő lejtje, ’s nem tisztitódik. Fundamentomát egy Köhidnak, melly szintén akkor épült a templom omladékja mellet a fö Canalison egy esztendőnek lefolyása után az áradás kimosta ’s épületjét ledöntötte. (Duna Mappáció §366 Keller Ignác 1826. június 30.)

A szövegből öt következtetést lehet levonni:

1. A Barát-patak torkolata mesterséges, 1817-ben ásták ki.
2. A Pusztatemplom már ekkor romos volt.
3. A Barát-patak vízhozama szélsőséges; csapadékos időben a nagyvize hidakat képes rombolni (valószínűleg alámosódás történhetett a laza üledékben).
4. A Duna árvizei nem északról, Szentendre felől, hanem Békásmegyer felől, azaz déli irányból öntötték el a budakalászi földeket.  
5. A Barát-pataknak nem volt megfelelő esése a Duna irányába.

Bár a Duna Mappáció térképszelvényeinek jelentős része elveszett vagy lappang, a kérdéses terület Budakalásztól keletre szerencsére megvan. Ráadásul a térképészek az árvízi elöntést is bejelölték rajta. Hogy melyiket, az viszont kérdéses. A leírásban az 1809. évi februári jeges árvíz szerepel (tetőzés Budán 21' 5" 9'"), azonban Lászlóffy Woldemár, az 1838-as árvíz műszaki leírásában az 1775-ös árvizet említi (tetőzés Budán 23' 9" 9'") [5]:

"Pedig az 1775-ös árvizet mint egészen rendkívülit tartották nyilván és az országos építési főigazgatóság által 1823-ban elkezdett "dunai mappáció" lapjain mint addig észlelt legmagasabb vizet tüntették fel."

A két árvíz budai szintje között kb. 74 centiméter volt a különbség, az 1775-ös ennyivel magasabban tetőzött. Bizonytalan azonban, hogy a budai vízmérce semponjának (0 pont) szintje azonos volt-e 34 év távlatában, illetve az is bizonytalan, hogy volt-e jégtorlasz, ami befolyásolhatta volna a tetőzést Budakalásznál. Néhány dolog azonban bizonyos. Amennyiben az 1809-es árvíz elöntötte a Budakalásztól keletre fekvő földeket, akkor az 1775-ös is. Ugyanakkor az is valószínű, hogy 1775-ben is szárazon maradt a Pusztatemplom és a környező magasártéri terület. 

A Duna Mappáción ábrázolt árvízi elöntés kiterjedése (forrás)

A Csillaghegyi-árok volt az a pont, ahol a Duna ezen a szakaszon először kilépett a medréből. Azonban az árvíz utat talált észak felé is, és átlépve a Bründl-forrás vizét északra térítő lokális magaslatot, elárasztotta azt a mocsaras területet, ahol a Barát-patak alapesetben elszivárog. Egyúttal elárasztotta azokat a területeket is (Csájerszka, Szaltina), amelyek eleve nedves rétek voltak, és főként legelőként hasznosítottak. Tehát 1817 előtt csak árvíz idején beszélhetünk a Barát-patak dunai torkolatáról. Apadásnál a víz ugyanabban az irányban hagyta el a területet, azonban egy részét az "Uraság Földjénél" látható küszöb visszatartotta, így a vízborítás esetleg az árvíz után is kitarthatott. A Barát-patak új torkolatának kiásása véleményem szerint ezt az állapotot volt hivatva rendezni. 

Összevetve az 1826-ban lerajzolt árvízi elöntést a modern szintvonalas térképekkel viszonylag bizonytalan közelítéssel (a szintvonalak nem követik pontosan az elöntés kék vonalát) a 103-104 méteres tengerszint feletti magasság intervallumában határozható meg az árvíz szintje. Mint látható, a Duna partján húzódó folyóhát magassága meghaladja a 104 métert és néhány helyen megközelíti a 105 méteres szintet, azaz majdhogynem ármentes magaslatnak tekinthető. Ilyen magasártéri terület a Pusztatemplom környezete is, amely innen dél felé egészen a Csillaghegyi árokig tart, északi irányban, a Dera-patak torkolata felé pedig ráadásul még ki is szélesedik. 

Alulról töltődik. Árvízi elöntés iránya a Barát-patak-torkolat kiásása előtt.

Amikor 1817-ben kiásták a Barát-patak új medrét abból a célból, hogy lecsapolják a belvizes, mocsaras területet, a jobbágyoknak le kellett küzdeniük körülbelül két méteres szintkülönbséget, amikor kettévágták a 104,5 méter tengerszint feletti magasságú folyóhátat a Pusztatemplomtól északra. Ezért fordulhatott elő, hogy 1826-ban az új árok rossz esésviszonyairól írtak. És ebből következik az elszivárgás is, hiszen a patak új medrét egy laza, sóderes üledékű területen ásták ki. De miért nem a lefolyás irányába, azaz a Csillaghegyi-árokba vezették a patakot? Ez jóval nagyobb munka lett volna, ráadásul a belvizes problémát nem oldotta volna meg csak "lejjebb" tolta volna Békásmegyer területére. 1817-ben a legegyszerűbb, legolcsóbb megoldást választották; a legrövidebb úton ásták ki a csatornát a Duna irányába.

A mesterséges nyomvonalról árulkodik az is, hogy a patak metszi a torkolatnál a szintvonalakat. Természetes állapotban azoknak körülbelül párhuzamosan kellene futniuk a vízfolyással, így kizárható az a feltételezés, hogy egy korábbi vízfolyás medrét használták fel, vagy egy feltöltődött Duna-medret bővítettek volna ki. Ugyancsak érdekesség, hogy a mesterséges nyomvonalból az is következik, hogy Békásmegyer-Budakalász közigazgatási határa nem a patak vonalát követte, hanem éppen ellenkezőleg, a patak új nyomvonalát ásták ki a két település határán. 

Patak hegymenetben, keresztül a szintvonalakon. (pirossal a Pusztatemplom, 1965. körül)

Akkoriban még nem volt szempont, de ez azzal is járt, hogy szétbányásztak egy régészeti lelőhelyet, ahol az emberi megtelepedés szinte folyamatos volt. Csakhogy ezzel nem csak a lelőhelyet bolygatták meg, de a régészek tájról alkotott fogalmát is. A régészet Pusztatemplomra vonatkozó, általam átnézett szakirodalma egyöntetűen úgy veszi, mintha a Barát-patak torkolata fontos telepítő tényezőként eleve itt lett volna, azaz a jelen állapotokat vetítették vissza a régmúltba. És ez számos tévedéshez, képzavarhoz vezetett:

"Kisméretű őrtoronynak kellett állani a békásmegyeri „pusztatemplom“ területén, amely mellett, mint legtöbb esetben, szintén patak torkollik a Dunába. Ezt az itt talált római téglák és vakolattöredékek teszik kézzelfoghatóvá." [6]

"Amint látjuk, ennek az ásatásnak és a róla szóló ismertetésnek során érintettük a neolithikumot (késői vonaldíszes kerámia), az átmeneti korba (aeneohthikum) tartozó harangidomú serlegek kultúráját, a bronzkort, a hallstatti (illir) és La Téne (kelta) kultúrát, a római kort, majd a középkort nevezetesen az Árpádok korát s evvel a gótikán és a reneszánszon át az újkort is, jeléül annak, hogy ez a hely az őskortól kezdve napjainkig mindig lakott volt. Ezt főleg kimagasló helyzetének és a Dunához és egy patakhoz közel eső voltának lehet tulajdonítani." [7]

"Itt két adata között némi ellentmondást érzünk. Mert ha a pusztatemplomot a patak északi partján állott őrtorony anyagából építették volna fel, akkor helyben nyilván nem találtak építőanyagot. Ha viszont valóban állott a déli parton is őrtorony, akkor nem volt szükség arra, hogy a patak túloldaláról szállítsanak ide az építkezéshez anyagot. A magunk részéről valószínűnek tartjuk azt, hogy a patak mindkét partján állhatott egy-egy kisebb burgus — és hogy a patak déli partján állott őrtorony — legalábbis részben — azonos a pusztatemplom szentélytornyával." [8]

"A római korban a Barát-patak északi oldalán burgus létesült, melynek maradványait Nagy Lajos még látta." [9]

Azzal hogy Keller Ignác két évszázaddal ezelőtt lelkiismeretesen dokumentálta a Budakalász mellett tapasztalt jelenségeket, nagy szolgálatot tett a régészet és a geomorfológia számára. Tisztázta, hogy a Csillaghegyi-ároktól nagyjából a Dera-patak torkolatáig egy egybefüggő, emberi megtelepedésre alkalmas folyóhát húzódott. A békásmegyeri Pusztatemplom környékén pedig egy egységes régészeti lelőhelyről beszélhetünk, amelyet 1817 előtt nem vágott még ketté a megbontott dunai hordalékban elszivárgó Barát-patak. 

Felhasznált irodalom:

[1] Doroszlai Dénes: Hová tűnik el a Barát-patak vize? Hidrológiai Közlöny 2021/4.

[2] Kovács Péter: A Római-part kisvízfolyásainak (Aranyhegyi-patak, Barát-patak) hidrológiai vizsgálata. 2016. http://www.hidrologia.hu/vandorgyules/34/dolgozatok/word/1107_kovacs_peter.pdf

[3] https://www.budakalasz.hu/talajviz-es-talajszennyezes-az-egykori-lenfono-es-szovogyar-teruleten/

[4] https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarNemzet_1983_07/?query=%22bar%C3%A1t-patak%22&pg=50&layout=s

[5] Lászlóffy Woldemár: Az árvíz műszaki leírása. in.: Némethy Károly: A Pest-Budai árvíz 1838-ban 173p.

[6] Nagy L.: Aquincum és a későrómai védőrendszer. In : Szendy K. (szerk.) Budapest Története 1.2, Budapest 1942.

[7] Garády Sándor: Ásatások a békásmegyeri ú.n. Puszta-templomban és mellékén. Budapest Régiségei 15. (1950)

[8] Lócsy Erzsébet: Alhévíz és Békásmegyer középkori templomai. Archaeologiai Értesítő 94. évf. (1967/2)

[9] Budai Balogh Tibor: A kissingi Pusztatemplom környékén végzett megelőző feltárásról. Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006.