A szépvizű istenség

Vajon ki lehetett az első emberszabású, aki megpillantotta a Dunát? Mikor és ki nevezte el először a folyót? Hogy hívhatták akkor? Mióta Duna a Duna? Mikor, ki és mit írt róla először? 

Danubius isten ábrázolása a Traianus-oszlopon

A fenti kérdések nagy része költői kérdés csupán, soha senki nem fogja őket megválaszolni. A Duna új forrásai után kutatva jutott eszembe, hogy a folyónak vannak régi forrásai is. Ezekről szól(t) a Duna-Rajna háború, azonban a Dunának egészen másféle forrásai is vannak; ezek nevezzük történelmi forrásoknak. Mit mondanak nekünk ezek a történelmi források a Dunáról? Melyik közülük a legrégebbi? 

A bejegyzést ihlető gondolat csupán arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki volt a világtörténelemben az első, aki úgy írt a Dunáról, hogy az az utókor számára fennmaradt. A válasz viszonylag hamar meglett, de ha egyszerűen leírnám a szerző nevét és a mondatot, amelyben a folyó neve szerepel az egész olyan semmilyen lenne. Különösen annak fényében, hogy a válasz több kérdést is felvet. Szerencsére. 

Léda tojásainál kezdve, az első emberszabásúak, valamikor a pleisztocén kori jégkorszak idején érhettek el a Dunához. Legnagyobb valószínűséggel neandervölgyi emberek lehettek, akik már tudtak beszélni, így feltételezhetjük róluk, hogy valamiképpen kommentálták azt a pillanatot, amikor felbukkant előttük a hatalmas folyó. Ahogy elkezdtek együtt élni a folyóval nyilván adtak neki valami egyszerű nevet, amiről nem tudjuk, hogy mi volt. Még az is lehet, hogy a Duna valamelyik verziója volt, hiszen ez a ős-indoeuropai név is évezredeken keresztül fennmaradt. 

Az írás megjelenése a holocén korban lehetővé tette, hogy a szájhagyomány fizikai valósággá válhasson, azaz az utókor számára változatlan formában fennmaradhasson. Ekkor már a neandervölgyi ember letűnt Európából, helyüket átvette a Homo sapiens sapiens, akiknek egy kései utóda ógörög nyelvén írta le először a Duna nevét, ugyanis a folyó legelső ismert írásbeli említése a görög mitológiához kapcsolódik:   

Ókeanoszt Téthüsz megajándékozta folyókkal,

szülte a Neiloszt, Alpheioszt és Éridanoszt is,

Sztrűmónt, Maiandroszt és szülte a szépvizü Isztroszt

A kis-ázsiai Küméből származó Hésziodosz valamikor időszámításunk előtt 800 évvel, azaz lassan három ezer éve írta a fenti sorokat az Istenek születése (Theogonia) c. művében, ahol a folyó istenei között sorolja fel a szépvizű Isztroszt. A Duna mint istenség a görögöknél (Istros) és a rómaiaknál (Danuvius) is hímnemű volt. 

Danubius kút, Budapest (Nagy László, Fortepan 51638)

Hésziodosz az ókorban az egyik legfontosabb költők közé számított és sokat vitatkoztak azon, hogy vajon ő, vagy Homérosz élt korábban. Jelenleg az a tudományos nézet, hogy Homérosz kb. két évtizeddel lehetett idősebb, azaz elméletileg találkozhattak is személyesen. Hogy miért fontos a Duna szempontjából Homérosz? Erre a kérdésre a választ nem az Odüsszeia, hanem az idén végre magyarul is megjelent Argonautika c. hőseposz adja meg, amely az aranygyapjú visszaszerzését meséli el Apollóniosz Rhodiosz tollából. Apollóniosz mintegy 500 évvel később élt Homérosznál és az Argonautika is ennyivel fiatalabb mű az Odüsszeiánál. Ez azonban csak az írásbeliségre vonatkozik, Homérosz Odüsszeiája ugyanis már említi Iaszónt és az argonautákat (XII. 70.):

Tengerjáró gálya csak egy ment arra keresztül: 
elhírhedt Argó, Aiétésztól hazatartó.

És a hatalmas szirten még ez is összetörik tán,

ám Héré átvitte, mivel kedvelte Iászónt.

Hogy miért kell belekevernünk az Argonautikát a Duna legkorábbi említését kutató írásba? Azért, mert az argonauták a hazafelé vezető útjukon "kissé" eltévedtek és nem a megszokott úton tértek vissza a mai Grúzia tengerpartján található Kolkhiszból a görögországi Iólkoszba. Hanem a Fekete-tengert átszelve a Duna torkolatán felhajózva, majd a Szávára és Kulpára átnyergelve Isztriánál bukkantak ki az Adriai-tengerre. Később még Líbiába is ellátogattak. Kissé meseszerű út ez a mai földrajzi ismereteink fényében, de hozzá kell tennünk, hogy a maga korában Arisztotelész és id. Plinius is elképzelhetőnek tartotta a kapcsolatot a Duna és az Adriai-tenger között [lásd: Arisztotelész: Állattan 8.13; id. Plinius: Naturalis Historia 9.53.]

Herbert James Draper: Az aranygyapjú (forrás:wikipédia)

A Duna Apollóniosznál a IV. énekben (282-287), a hazaút során jelenik meg először (Tordai Éva fordítása):

Egy folyamár van, utolsó ága az Ókeánosznak,

széles, mély, megbírja a terhekkel teli bárkát,

Isztrosznak hívják, s úgy jelzik, messzire eljut,

és egy jó darabon számos földet maga szabdal

csak ketté, forrásvize arra, ahol boreász fúj,

Rhípai hegység ormainál, jó messze morajlik.

Homérosz előtt már majd' fél évezreddel szájról szájra hagyományozódott Odüsszeusz utazásának története. Ha tehát feltételezzük, hogy Homérosz korában létezett az Argonautikának is egy írott (és később elveszett), vagy egy szájhagyományos változata, akkor nagy valószínűséggel abban még korábban előfordulhatott az Isztrosz, azaz a Duna mint földrajzi név. Természetesen ezen kívül más művek is létezhettek, melyek említették a Dunát, és nem feltétlen csak szépirodalmi művek lehettek, hanem pl. útirajzok vagy gabonakereskedelmi számlák. Hiszen a történelem első fennmaradt írása is egy adásvételi szerződés volt Mezopotámiában. 

A Duna görög elnevezése az erőteljes görög irodalmi hatásra még a római korban is az Isztrosz maradt, a Danubius elnevezés csak lassan kezdett tért hódítani. Egyidőben is használták a kettőt, a Danubiust a Vaskapu feletti, az Isztroszt pedig a Vaskapu alatti szakaszra, ami körülbelül megfelelt a görög-latin nyelvterület elhatárolódásának. Jogosan merülhet fel a kérdés ezután, hogy mi a helyzet a másik elnevezéssel? Ki és mikor írta le először a Danubius formát?

A fürdő-szigeti oltár

A Danubius elnevezés első említése a görög változathoz képest viszonylag kései. A Kr.e. 64- Kr.u. 23 között élt Sztrabón görögül írt földrajzi feljegyzéseiben (Geógraphika hüpomnémata) még mindig a görögös Ister változatot használja. A Danubius kifejezés egy időszámításunk szerint 9-ben történt esemény kapcsán bukkan fel Carnuntum környékén, a ködös Noricum provinciában, ahol a római legatus és történetíró C. Velleius Paterculus szolgált Tiberius vezérsége alatt. A germán és pannon háborúk után megírt visszaemlékezésében (Róma története — Liber Posterior [110.]) művében már Danubiusként ír a Dunáról:

A sors azonban néha keresztülhúzza, néha késlelteti az emberek terveit. [Tiberius] Caesar már előkészítette a Duna mellett a téli tábort, és hadseregét az ellenség előőrseitől nem több mint öt napi járóföldre vezette. 

Ebben az esetben is hangsúlyozni kell, hogy ez a legelső fennmaradt említése a Dunának, ennél lehettek korábbi — elveszett — latin nyelvű művek is. 

A Danubius-forma a latin nyelvvel együtt gyorsan elterjedt, Pannoniában már ezen a néven emeltek oltárokat a folyó istenének. Például az Aquincum városához tartozó, 1873-ban elkotort Fürdő-szigeten.

De az már egy másik történet... 

Danuvius - Istros - Histria

Már sokan megírták előttem, hogy a Duna partján üldögélve észre sem vesszük és gondolataink nagyon messzire kalandoznak el. Ezek a gondolatmenetek más számára általában egészen hétköznapiak, de nekem sajnos ez már jó ideje nem megy. Valahogy mindig a földrajz és a történelem kerül előtérbe. Nem vagyok benne biztos, hogy más is ismeri azt a balparti érzést, amikor a Barbaricumból nézzük este a folyón túl a fekete pannoniai hegyeket. Valahogy az már egy más világ, még akkor is, ha hídon, autóval kelünk át a Dunán. Tájlélekrajz. Nem más, mint gondolatban elindulni és ha szerencsénk van, egy nagy ívet megtéve visszatérhetünk a kiindulópontra.

Histria városa madártávlatból (peterlengyel.wordpress.com)

  

A Duna nevétől fogunk indulni, mely szinte egyidős az emberiséggel. A partján lakó régi népek mindig megtanították az újonnan érkezetteknek, s amikor azok is új haza után néztek az utánuk jövők is megtanulták. Így volt ez akkor is, amikor a római légiók megérkeztek a Duna partjára. Az ókori kelta névből származó Danuvius nem csupán folyónév volt. Istenként is tisztelték, számára oltárokat emeltek. Síremlékek tanusítják, hogy a Danuviust személynévként is használták, a lassacskán rómaivá váló kelták gyakran adták ezt a nevet gyermekeiknek. Azonban volt a Dunának egy másik neve is. A görögök a Dunát Istros néven ismerték. Ez a név jobbára feledésbe merült, ahogy a görög civilizáció fokozatosan kiszorult a Fekete-tenger medencéjéből. Azaz csak kiszorulni látszott, hiszen ez a civilizációs határvonal nem tűnt el végleg, átöröklődött a kelta-görög korból. Először római-görög, aztán latin-bizánci, végül katolikus-ortodox határ húzódott a Vaskapu szorosnál. A XX. században ez a határ kezdett elmosódni, elhalványodni, de ha máshol már nem, az emberek mentalitásában még mindig nyomozható.

Iászón elrabolja az aranygyapjút

  
Az Istros folyón folytatjuk tehát utunkat le a Duna-deltáig. Vajon hányan hányszor tették meg ezt az utat előttünk? És ki volt az első, aki a forrástól eljutott a torkolatig? És ki lehetett az első, aki "tudományos" célból, vagy pusztán kedvtelésből elsőként vizsgálta a Dunát? Mintha feneketlen kútba néznénk, olyan belegondolni, hogy - ha hihetünk Robert Graves számításainak - 3238 éve, egy nyári napon szembetalálkozhattunk volna Iászónnal és Médeiával, amint az aranygyapjúval valamint néhány társukkal egyetemben folyásiránnyal szemben igyekeztek eljutni először a Dunán, majd a Száván és a Kulpán, hogy újra találkozzanak az Argó hajóval és legénységével. Hogy hol? Hát Isztriai-félszigetnél, melyről nehéz eldönteni, hogy van-e köze a Duna görög nevéhez, vagy csupán kísérteties a hasonlóság. Mindenesetre a görögök szentül meg voltak győződve arról, hogy a Duna bifurkál, azaz két tengerbe hordja vizét. Az egyik ág a Fekete-, a másik pedig az Adriai-tengerbe.

Az Argó útja Rhódoszi Apollonius szerint

 
Ha azt nézzük, hogy az Isztriai-félsziget mellett létezik egy másik Isztria is, a kísérteties hasonlóság még kísértetiesebbé válik. Hogy miért? A Duna-deltától délre létezett egy ókori görög város, melynek hiszik vagy nem, de Is(z)tria (más néven: Histria v. Istros) volt a neve. Már meg is lenne a magyarázat a bifurkációs legenda eredetére?
 

Milétosz kereskedői alapították ezt a várost az időszámításunk előtti VII. században. A pontos dátumról megoszlanak az ókori geográfusok véleménye. Khíoszi Szkümnosz i. e. 630-ra, míg Kaiszareiai Euszebiosz 656-657 körüli időpontra, a 33. olimpiai játékok idejére teszi az alapítást. Hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, azaz a város kapta-e a nevét a folyóról, nem tudni. Feltehetően a folyó volt a város névadója, hiszen a Kolkhiszból hazatérők már az i.e. XIII. században is Istrosként ismerték a Dunát, jóval az alapítás előtt. De ki tudja, nem létezett-e az alapítás előtt egy hasonló nevű géta halászfalu...

"Ha a szárazföldi partvonal útközben jobb kéz felé esik, akkor az Istros szent torkolatától 500 stadiont hajózva érjük el Istros városkáját, amely milétosi alapítású [...]" - Strabón VII. 6. 1.

A város tipikusan "görög helyre" épült, egy tengerbe nyúló vékony félszigetre, a Halmyris-öböl partján. Telepítő tényezői voltak a mély kikötő és a jól védhető fok. Az új város mindössze 4 méterrel emelkedett a tenger szintje felé (később ez egyre magasodott, ahogy a lakosok a régi romokon legalább tízszer újjáépítették városukat). Az alapítás után megindulhatott a szinte görög beltengerré vált Fekete-tengeren a  kereskedelem a Duna-völgyével, azaz a géták által lakott hátországgal. Kereskedelem mellett halászattal és mezőgazdasággal is foglalkoztak a görög telepesek. Histria büszkélkedhet a "Románia legelső városa" címmel.

A fekete-tengeri görög gyarmatosítás és a tengeráramlási rendszerek

  
30 táján a város római uralom alá került. Ekkoriban kifejezetten nagy városnak számított, fejlettségéről sokat elmondanak a következő adatok. A fellegvár mellett a város maga is fallal volt körülkerítve. Utcái kövezettek voltak, és a régészek 25 kilométernyi vízvezeték-hálózatot tártak föl. Annak ellenére, hogy fennállása során átlag száz évente lerombolták szkíták, gótok, bolgárok és más törzsek mindig volt lakóiban annyi életerő, hogy újjáépítsék. Túlélte az V. századi népvándorlások viharait. Végül a VII. században az akkor már kelet-római várost kifosztották és lerombolták az avarok és szlávok. Feltehetően ez után is újjáépült volna, de a lakók többé már nem tértek vissza. Az 1300 éve folytonos település végleg megszűnt létezni. A város már jóval az avar pusztulás előtt hanyatlásnak indult, ennek azonban nem harcászati, gazdasági vagy népesedési oka volt, sokkal inkább természetföldrajzi. 

Histria városának pusztulásáért a névadó folyó a felelős. Nem véletlen tehát, hogy az ókori népek istenként tisztelték a folyót, hiszen hatalmában állt virágzó településeket eltüntetni a föld színéről. Mégis hogyan okozhatta a város vesztét a Duna, amikor az Strabón leírása szerint 500 stadion (1 sztadion = 164-192 méter, attól függően melyik városállam mértékegységéről van szó) távolságra esett a torkolattól? 

A Duna-delta fejlődése (wikipedia.org)

A Duna a szabályozás előtt évente átlagosan 67 millió tonna hordalékot szállított a fekete-tengerbe. Unatkozó matematikusok kiszámíthatják mennyi időre lett volna szüksége a Dunának a Fekete-tenger 537-555000 köbkilométer térfogatú medencéjének feltöltéséhez. Mindenesetre a jégkorszak végi drasztikus tengerszint-emelkedés után a folyó hatalmas deltát épített a folyóvölgybe benyomult tengeröböl helyén. A szárazföld tehát fokozatosan visszahódította régi területét (ennek ütemét lásd a mellékelt ábrán). A delta növekedése folyamatos volt az ókor folyamán is. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a Duna egyszerűen belehordja hordalékát a tengerbe, az ott leülepedik és ott is marad, mivel megszűnt az az energia, amely odáig szállította. Nos ez részben így is van, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a tenger is áramlik. A tengeráramlások komplex rendszerét a nagy földi légkörzés egy-egy helyi szélrendszere alakítja, a légkörzést pedig a napenergia hajtja, az egyenlőtlen besugárzás révén. A Duna-deltában uralkodó parti áramlás volt végső soron Histria város végzete, mely a Duna által behordott hordalékot déli irányba szállította. A fokozatosan kiülepedő hordalékból vékony turzás épült a Halmyris-öbölben, mely végül tóvá változtatta a tengeröblöt. A Sinoe-tó először szárnylagúnává alakult, a beleömlő folyók és patakok révén vize lassan kiédesedett és egyre sekélyebbé vált, míg végül a turzás teljesen lefűzte a tengerről. Inni azonban ne igyunk belőle, jelenleg is enyhén sós vize van. Histria kikötőjéből először a nagyobb merülésű kereskedelmi gályák szorultak ki, majd az összes többi is. Az elszigetelődött, lerombolt, elnéptelenedett várost lassan eltemette a tengerből kifújt homok, mely végső soron ugyancsak a Dunából származott.

Milétosz végzete: a Meandrosz folyó (wikipedia.org)

Histria pusztulása nem volt rendkívüli esemény. A sors iróniája, hogy ugyanígy járt a büszke és hatalmas anyaváros, Milétosz, mely ugyancsak egy szirtfokon épült Kis-Ázsiában. Itt a Meandrosz folyó töltötte fel az Égei-tenger öblét és ezzel együtt a görög kereskedőváros kikötőjét. Ez a folyó a geográfiában kiemelt fontossággal bírt, hiszen kanyargóssága olyannyira legendás volt, hogy neve átöröklődött minden folyókanyarulatra, így ha a Duna alsószakasz jellegű kanyarulatait vizsgáljuk, jusson eszünkbe e két város sorsa is. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Robert Graves: Az aranygyapjú
• Strabón: Geógraphika

Még több nagyszerű légifotó Histriáról.

Ábrák és képek forrása: wikipédia, googleearth, flickr, peterlengyel.wordpress.com

A Hömpölygő Dunának állíttatta...

 

...Tiberius Haterius Callinicus - olvasom a kissé elmosódott feliratot az aquincumi múzeum kőtárának egyik szárnyában álló oltáron. Először Révay József könyvében (Séták a római Magyarországon, 1965) olvastam arról, hogy az ókori ember a Dunát istenként tisztelte. Nemcsak oltárt állított neki, hanem nevét is felvette, büszkén használta. Ismeretes Danuvius, Diassumarus fia egy Duna-menti sztéléről, és Caius Retonius Danuvius sírfelirata, aki nem volt más, mint a császárkultusz főpapja Aquincumban (Révay 82. p.)

     A Duna, mint istenség már az ókori görögöknél megjelent. Az Isztrosz (Ιστριη) név, mely thrák közvetítéssel honosodott meg a görögöknél "gyors", "erős" jelentéssel bírt. Az északi területek és Szkítia folyó-isteneként tisztelték, a mitológia szerint szülei Ókeánosz és Tethys istenségek voltak. Testvérei a Nílus, Eridannus (Pó), és Alpheus (Alfíos, Peloponnészosz). 

      Az Isztroszt általában a Duna Vaskaputól a fekete-tengerig tartó szakaszának neveként szerepel. Azonban nem összetévesztendő a róla elnevezett Istros várossal, mely a deltától délre elhelyezkedő görög kolóniának a neve, melyet a Kr. e. VII. században Milétoszi telepesek alapítottak. Az Istros elnevezést a wikipédián összefüggésbe hozzák az Isar (Bajorország), Isére (Franciaország), Isarco (Olaszo.), sőt a Bistrica folyónevekkel. Hogy ebben mennyi a valóság, jómagam nem foglalnék állást, tény viszont, hogy már maguk a  jelenkori görögök sem az "Istros" elnevezést használják.

     A Danubius név eredetéről ugyancsak megoszlik a kutatók véleménye. Vannak, akik a thrák Donaris szóból származtatják, mások a kelta, vagy iráni Dānuvius mellett teszik le a garast. Utóbbi elképzelés szerint a szó töve a dā ige, amely folyni, sodródni jelentéssel bír. Ezért valószínű, hogy ugyanez a szó jelenik meg a Don, Donyec, Dnyeper, Dnyeszter folyók neveiben. Tény, hogy a Pannoniát elfoglaló római seregek már egy meglévő elnevezést vettek át a folyó mentén élő részben kelta, részben dák etnikumtól. A rómaiak révén pedig a  "hömpölygő" Danubius név vált a világon elterjedté.

 
A Fürdő-sziget elkotrásakor, 1873-ban került napvilágra a második Dunának szentelt római oltárkő. Magassága egy, szélessége fél méter. Nem tudni, hogy a pesti, vagy a budai oldalról kerülhetett a Duna medrébe. Felirata: Danuvio Sacrum (V)etulenus (A)proni(anus) (L)eg, legionus, azaz "A Dunának fogadalmi ajándékul Vetulenus Apronianus légióparancsnok.