Megvan a magyarázat az Óbudai-sziget északi csúcsán található cölöpsorok eredetére

Szép szabályos sorokban levert cölöpökkel találkozhatunk az Óbudai-sziget északi csúcsán kisvízi időszakban. Legtöbbjük erősen megkopott és már alig látszanak ki a sóderből. Eredetükről megoszlanak a vélemények, azonban egy biztos: valami hatalmas építmény, vagy szerkezet alapozását képezhették. Vajon mikor épült és mi célt szolgált?

Megvallom őszintén, egészen két évvel ezelőttig még a létezésükről sem tudtam. A Hajógyári-sziget kialakulását vizsgáló bejegyzés kapcsán érkezett hozzászólások közül azonban olyan sok foglalkozott az Óbudai-sziget északi csúcsán látható cölöpsorok eredetével, hogy muszáj volt utánanézni. A mostani bejegyzést ezek a kommentek inspirálták. 

"Múltkor kibicikliztünk a párommal Hajógyári szigetre és az északi csúcson a fövényben láttam fa cölöpsor maradványokat. Több sorban, szabályos távolságokra egymástól.
Az Interneten csak annyit találtam, hogy az északi csúcson régen szivattyúállomás állt. Talán ez volt, vagy valami régi mólók.
A párom gyerekként többször járt ott 25-30 éve, akkor még fél méteresek voltak ezek."

"17 éve járom a Duna ezen szakaszát, nap mint nap és több helyen is felfedeztem ilyen cölöpöket. Az egyik, amiről már szó van a Hajógyári-sziget felső spiccénél. Viszont kevesen tudják, hogy nagyon kicsi víznél kb. 8 éve még látható volt a cölöpsor folytatása szemben a budai oldalon. Ezt a tavalyi és idei rendkívül alacsony őszi vízállásnál sem láttam. Szerintem azért, mert az Aranyhegyi patak rendkívül gyorsan tölti fel itt a partot iszappal."

Annak ellenére, hogy a terület viszonylag gyakran látogatott és ezáltal sokak fantáziáját megindította, meglehetősen kevés konkrétumot ismerünk a cölöpök leverésének körülményeiről. Emiatt fordulhat elő talán, hogy a legmerészebb feltételezések kaphatnak lábra és terjedhetnek el az interneten. A leggyakoribb ilyen feltételezés szerint a cölöpök egy római-kori kikötő maradványai lehettek. A feltételezést erősítheti a közelben található, olvashatatlan feliratú római stílusú oszlop, amelyről tudni illik, hogy I. világháborús emlék. Sajnos ki kell ábrándítanom a római-koros elméletet vallókat: a cölöpök sem rómaiak. És nem is kikötő alapozásául szolgáltak.

Július végén, két héttel a Sziget Fesztivál kezdete előtt sikerült végre ellátogatnom az Óbudai-szigetre, hogy a saját szememmel győződhessek meg a hozzászólásokban említett cölöpök elhelyezkedéséről.

Ezek a legmagasabb cölöpmaradványok. Az áradások által szállított hordalékmennyiség koptató hatása mellett nem elhanyagolható az antropogén hatás; a taposás, szándékos rongálás. Ezen erők együttes hatása miatt fokozatosan elfogynak a cölöpök. Hacsak nem erodálódik a kavicszátony hasonló mértékben, hamarosan eltűnhetnek.

Összesen 21 precíz, párhuzamos sort alkotnak, csapásirányuk nagyjából kelet-nyugat irányú. A sorok bizonyos szakaszait fiatal fűzfák nőtték be.

A cölöpök a Duna medrében is folytatódnak, bár ott a koptatás miatt egyre alacsonyabbak. Átlagos magasságuk 10-20 centiméter. Térdig érő vízben kézzel-lábbal is ki lehet tapogatni őket.

Utánakérdeztem az Aquincumi Múzeumban, hátha volt már ott ásatás, melyből kiderülhetne kik és mikor verték le a cölöpöket. Ezt a választ kaptam Havas Zoltán régésztől:

"A Hajógyári-sziget északi csúcsánál látható cölöpök első régészeti felmérése, terepi vizsgálata Zsidi Paula vezetésével 1982-ben történt meg, majd 2001-ben Láng Orsolya és Tóth János Attila is kutatott itt. A mintaként kiemelt cölöpök dendrokronológiai vizsgálatát Gryneus András végezte el, a legkésőbbi keltezhető évgyűrű 1810-ből származott."

Korábbi dendrokronológiai vizsgálatok alapján római korra datált aquincumi cölöpök döntő többsége tölgyfából készült, melyet valószínűleg a környékbeli erdőkből nyertek. Viszont itt, az Óbudai-sziget északi csúcsán lévő cölöpök anyaga első ránézésre vörösfenyő (Larix). Régebbi vízépítéseknél előszeretettel alkalmaztak vörösfenyőt, ilyen fából készült cölöpön állnak Velence és Szentpétervár nedves talajra épült házai. Gyantatartalma miatt nagyon szilárd és tartós, korhadásnak ellenáll. Emiatt sem valószínű, hogy római eredetűek lennének.

Sokkal fiatalabbak annál. A megoldást - mint már oly sokszor - most is régi térképek hordozzák. Az alábbi három közülük a leginkább beszédes:

Hajózási térkép, 1857

 

Folyószabályozási térkép, 1873

   

Közigazgatási térkép 1894-1896 között

Valami hosszú dolog zárja el az Óbudai-sziget északi ágát. 1857-ben megfigyelhetünk egy folytonos vonalat, valamint egy szaggatottal jelölt szakaszt. A másik két térképen már egy folytonos vonal jelöli azt a zárást, mely véleményünk szerint a cölöpsor felépítménye lehetett. Ha a két világháború közti térképeket böngésszük már nem találkozhatunk a zárással. Vagy lebontották, vagy a Duna elpusztította. 

De mi okból zárhatták le a XIX. században a Hajógyári-sziget mellékágát? 

Egyetlen oka lehetett és ez nem más mint a Széchenyi által alapított hajógyár téli kikötőjének jégzajlás elleni védelme. Az Óbudai-sziget mellékágaiban már a hajógyár építését megelőzően rendszeresen teleltek vízi járművek. Ide vontatták be a jégzajlás elől a molnárok a hajómalmokat, a halászok a ladikjaikat és ugyanitt teleltek a nagyobb kereskedő és személyszállító hajók is. Komoly veszélyt jelentett rájuk a jégzajlás, amikor megérkeztek az egymásnak torlódó jégtáblák a gyakran árvízzel kísért kora tavaszi időszakban. Nem volt ritka jelenség, amikor ezek a hatalmas jégtáblák ripityára törték a telelő hajókat.

A hajógyár megalapítása után az első és legfontosabb dolog volt a jégzajlás problémájának megoldása. Ez okból 1855 körül lezárták egy töltéssel a Hajógyári- és az Óbudai Nagy-sziget közti mellékágat. Így alakult ki a hajógyár ma is meglévő védett öble, azonban a mellékágban telelő hajók továbbra is ki volt téve a jégzajlásnak. Ennek kiküszöbölésére épült valamikor 1838 és 1857 között egy fából készült jégtörő a sziget északi csúcsán. Ugyan Széchenyi István egy 1835-ben keltezett levelében már említi a jégtörőt József nádornak, ez azonban nem valószínű, hogy túlélte az 1838-as jeges árvizet.

A mellékelt ábrán jobb oldalt látható ék alakú szerkezetnek volt a feladata, hogy a felsikló jégtáblákat összetörje kisebb, ártalmatlan darabokra, melyek aztán könnyebben kikerülhetik a mögötte látható építményt (hajót, hidat, malmot, stb.) A cölöpök között a víz akadálytalanul átfolyhatott, esetleg a felhalmozódő szemét és uszadék okozhatott a felvízen (főágban) visszaduzzasztást.

Ilyen szerkezetek léteznek és működnek ma is pl. a Károly híd előtt Prágában.

A gőzmalmok elterjedésével párhuzamosan egyre fogytak a telelő hajómalmok a mellékágban. A fém hajótestek térhódításával és a Duna szabályozásával együtt pedig folyamatosan csökkent a jégzajlás veszélye. Azt nem tudni, hogy a jégtörőket a Duna pusztította el, vagy a világháborús tűzifa-ínség vagy ezek együtt, mindenesetre a XX. század elején készült térképeken már nem jelölik őket.

 

Legújabb állapotfrissítés: 2013 Sziget Fesztivál /forrás: cink.hu/

Maradványai folyamatosan pusztulnak, fogynak. Talán egy többnyelvű  tájékozató táblát megérdemelnének!

FRISSÍTÉS! 2025.07.28.

A Fortepanra felkerült egy válogatott adag fénykép báró Eötvös Loránd tulajdonából, saját fényképeiből. Ezek között több fényképen felbukkan az Óbudai-sziget és annak környezete pl. Aquincum. Csodával határos módon kép fényképen felbukkan az óbudai-szigeti fából ácsolt jégtörő is! A 303455 és 303456 számú képek közül a jeges egyértelműen a sziget csúcsán készült, a kiságban telelő hajók "jó helyen" vannak. 

Fortepan / MMKM. Levéltári jelzet: MMKM TTFGY 2019.1.

Ez a jó hely, azért kerülhet szóba, mert a másik képen a jégtörő szerkezet fordított helyzetben van, azaz a mellékág irányába lejt, ez pedig meglehetősen béna megoldás, hiszen ezen az érkező jégtáblák nem tudnak felkúszni, sőt beleakadnának, és a jégnyomás miatt hamarosan összeroppanna az egész. Két megoldás lehetséges: 1. ez a kép nem az Óbudai-szigetnél készült. 2. a kép tükrözve van. 

Fortepan / MMKM. Levéltári jelzet: MMKM TTFGY 2019.1.

Amennyiben tükrözzük a képet, minden a helyére kerül, a sziget íve, a jégtörő formája megkérdőjelezhetetlenül az Óbudai-sziget északi részén felépült szerkezetet ábrázolja teljes pompájában. E szerkezet cölöpjei láthatók ma is a sóderben, az Óbudai-sziget északi csúcsánál. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Zsidi Paula: Hídfőállás az aquincumi polgárváros és katonaváros között 
• Tóth J. Attila: Újkori cölöpszerkezetű építmény az Óbudai-sziget északi csúcsánál

Óbudai-sziget útikalauz fesztiválozóknak

Minden év augusztusában egy hétre ugrásszerűen megnő az Óbudai-sziget lakossága Budapesten. Hirtelen, mintegy varázsütésre, 380 000 tarkabarka ember lepi el ezt az amúgy csendes és félreeső szigetet a Dunán. Táplálkozással alig törődve táncolnak, párosodnak, aztán amilyen hirtelen jöttek, eltűnnek. Egyfajta Dunavirágzás ez is. Természetesen azzal a különbséggel, hogy a fesztiválozók túlnyomó többsége túléli az eseményt és élményekkel gazdagabban térnek haza. Néhányan közülük elmesélik otthon, hogy láttak régi épületeket, emlékművet, amit nem tudtak hova tenni, megmagyarázhatatlan dimb-dombokat a talajon, és egyéb furcsaságokat. Elsősorban nekik szól ez a bejegyzés.

 

Az Óbudai Hajógyár a XIX. század közepén (Alt Rudolf litográfiája)

Ez a tömzsi rákolló alakú sziget, melyet ma a Sziget Fesztivál helyszíneként Óbudai-szigetként ismerünk régebben két különálló részből állt. Más volt az elnevezésük is, nemes egyszerűséggel Nagy- és Kis- Óbudai-szigetként emlegették őket. 1835-ben Széchenyi István által megálmodott hajógyár a Kis-Óbudai-szigeten kapott helyet. Szükség volt egy téli kikötőre, ahol a Duna jege nem morzsolja össze a fából készült hajókat, ezért a Kis-sziget csúcsánál 1855 körül földtöltés épült, mely által kialakult a mai öböl. Ettől kezdve új nevet is kapott, a ma is használatos Hajógyári-szigetet. Szűkebb értelemben ez csak az egykori Kis-szigeten létesített hajógyár területére vonatkozott.

Amennyiben a Munkás (Remmel) hídon keresztül közelítjük meg a fesztivál helyszínét Magyarország egyetlen olyan szigetére érkezhetünk, mellyel kapcsolatban az is felmerült régészek és földrajztudósok körében, hogy esetleg emberkéz alakította ki a római korban (bővebben itt). Abból következtettek erre, hogy míg a Nagy-Duna felé eső - fúrásokból megismert - egymásra rakódott talajrétegek a folyó felé lejtenek, addig a város felé esők szép párhuzamosak, azonban a Duna partján, mintha késsel elvágták volna őket. Hogy a rómaiaknak miért volt jó, hogy egy új szigetet építenek a Dunán, rejtély, de valószínűleg összefügg az ún. Helytartói palotával, amely Pannonia Inferior (Alsó Pannonia) helytartójának volt a központja két évszázadon keresztül. Innen igazgatták a római hivatalnokok az egész tartományt. Sajnos a romokból semmit sem látni már, egy hatalmas golfpályának használt zöld mező alatt rejtőzik.

A Helytartói palota északkeleti irányból

Az öböl menti partszakaszon érdekes levert cölöpöket találtak a régészek. Miután megvizsgálták a fák évgyűrűit, rájöttek, hogy ezek egy része bizony a római korban kerülhetett oda. Lehettek egy rakpart részei, ahol hajók is kiköthettek. A palotától délebbre, valahol a mai Árpád-híd környékén egy római kori hidat is feltételeznek (XIX. századi szerzők rajzain megtalálható, modern régészeti feltárások nem találták nyomát), mely ugyancsak fából készült, azonban aligha hasonlíthatott egy mai állandó hídra. Valószínűleg szétszedhető volt, csak néha, főleg hadjáratok idején építették fel. Ilyenkor hajókat kötöztek össze, egymással párhuzamosan, majd pallókat fektettek keresztbe, amin száraz lábbal átmasírozhattak a barbár pesti oldalra a légiók. Mielőtt azonban a Népfürdő utcai táborukba beértek volna érintettek még egy szigetet, a Fürdő-szigetet, ahol egy apró római kőfürdő állt (bővebben a Fürdő-szigetről itt). Sajnos ez már nem látható, az 1870-es években elkotorták, a termálvizét azonban ma is élvezhetjük a Dagály strandon.

Középkori településnyomok az Óbudai-szigeten (regeszet.btm.hu)

 

Miután a rómaiak elhagyták Aquincumot, házaikat, palotáikat, útjaikat felvetre a gaz, fák nőttek a beszakadt tetők alatt. Így járt a Helytartói palota is, ezt ráadásul még a Duna nagyobb árvizei is pusztították. Pusztította az ember is, aki építőanyagnak hordta el köveit. Az Óbudai Nagy-sziget déli csúcsán egy XI-XIII. századi, Árpád-kori falu 16 földbe mélyített háza között is találtak római köveket, téglákat, ezek azonban a régészeti elemzés szerint nem a helytartói palotából származtak.  Kicsit északabbra egy másik település, egy nagyobb birtoktest központja kezdte meg működését a XIII. században. Ez a XVI. század közepén pusztulhatott el végleg. Itt is számos kőemlék került elő az épületek kifalazott pincéiből, de kapcsolatot ezek sem mutattak a helytartói palotával. Ettől kezdve nem létezett állandó település az Óbudai-szigeteken.

A Hajógyári-sziget 1858 után

1835-ben következett be a legnagyobb változás a sziget életében. Ekkor létesült a manapság legfeljebb az újságok bűnügyi rovataiból ismert Óbudai Hajógyár, Széchenyi István kezdeményezésére. Először a Duna-ágat kellett alkalmassá tenni nagyobb hajók számára. Ennek érdekében Széchenyi Angliából vásárolt kotróhajót, melyet Bécsben szereltek össze és a keresztségben a Vidra nevet kapta. A kotrással együtt elkezdődott a gyárépületek felhúzása az immár összekapcsolt szigeten. Mivel Magyarországon akkor hiány volt hajóépítő munkáskezekben Angliából érkeztek mérnökök, valamint Hollandiából és Velencéből toboroztak kétkezi munkásokat. Nagy részük végleg Magyarországon lelt otthonra, itt házasodtak és alapítottak családot is. Robert John Fowles mérnök vezetésével szerelték be az ugyancsak angol gyártmányú gépsorokat. A sziget északi csúcsán cölöpökből jégtörőt építettek, ezáltal lehetővé vált, hogy zajló jégtől mentes, immár mély vizen telelhessenek a gőzhajók, kereskedelmi bárkák és az akkor még igen gyakorinak számító hajómalmok.

Egy már nem létező vállalat székháza

Még egy teljes év sem telt el a hajógyár építése óta, amikor 1836-ban ünnepélyesen a Dunába eresztik az első elkészült hajót, az Árpádot. Három évre rá elkészül a kontinens első vastestű hajója, a Sophie, majd egy korszak lezárultát jelzi a Galathea elkészülése. Ez a hajó volt az utolsó, mely fa testet kapott, ettől kezdve kizárólag vastestű hajókat készítenek.

1844-ben zenetörténelmi jelentősségű helyszínné lépett elő a hajógyári-sziget. Augusztus 10-én bocsátották vízre a Széchenyi nevű gőzöst (a névadó szerénységből nem vett részt az eseményen) és ekkor csendült fel először az Erkel Ferenc által komponált Himnusz nagyközönség előtt. Az eseményt márványtábla örökíti meg az Első Duna-Gőzhajózási Táraság székházán.

 

A hajógyár az óbudai partról

Kettős arculata van az összekapcsolt szigeteknek ma is. Ez megmutatkozik a hasznosításban a beépítettségben és a szigetek történelmében is. Míg a hajógyár épületeiben 1847-re már 1100 munkás dolgozott, kéményei okádták a füstöt, addig a Nagy-sziget megmaradt csendes, külvárosi mezőgazdasági területnek. Ott ahol ma fesztiválozók tízezrei hallgatják a koncerteket, kukorica és káposztaföldek terültek el. A part mentén húzódó ártéri erdő koszorúzta a később ide települő Szent Margitszigeti Kertészetet, mely a szomszédos Margit-szigetet látta el virágokkal és facsemetékkel. A telep a sziget keresztben átszelő legnagyobb úttól délre helyezkedett el, jobb oldalt ahol a K hídtól a Nagyszínpad felé tartanak a fesztiválozók. Ekkor az északi csúcson felépült néhány épület, mely a Magyar Királyi Kincstár kezelésében álltak. Ezeknek ma már nyoma sincs.

Hajó érkezik - a H-híd a XIX. században

Két hídon keresztül lehet bejutni a Sziget fesztiválra. Ezek közül a régebbi a Hajógyári híd, azaz H-híd  (régebben: Remmel híd, a Hajógyár egyik igazgatója után elnevezve, melyet később átneveztek Munkás hídnak). Ezen keresztül lehetett bejutni Óbudáról a hajógyár területére. 1858-ban készült el az első állandó híd, egy fa tolóhíd, melyet 1884-ben emelőhídra cseréltek. Nagyobb hajók érkezésekor csörlőn felhúzták a középső nyílást. A helyén 1968 óta egy egyszerű betonhíd áll, amelyen már nem munkások, hanem főként bulizó fiatalok közlekednek, akik a gyárépületekben berendezett szórakozóhelyeket látogatják. 

A régi emelőhíd az ötvenes években (fortepan.hu)

A másik, ismertebb híd a "K" nevet kapta a keresztségben, azon egyszerű oknál fogva, hogy a tartószerkezete K és fordított K elemekből épül fel. Ez a fiatalabb híd, 1955-ben adták át, érdekessége, hogy a folyásirányhoz viszonyítva ferde. Ennek oka, hogy régebben vasúti sín futott rajta a Hídépítő Vállalat irányába, amíg ott folyt termelés. A vasúti sín ma is megvan a hídon, csakhogy más sehova sem vezet. A k-híd a Sziget fesztivál hivatalos bejárata, egyben fő köldökzsinórja a parthoz.

Érinti a szigetet az Árpád híd is, azonban lehajtó nincsen róla. Érdekesség, hogy már Budapest 1944-45-ös ostromakor készen állt a szigetre átívelő szakasza, az építkezés a háborús cselekmények miatt szakadt félbe.

Az Óbudai Hajógyár (fortepan.hu)

1953-ig szovjet irányítás alatt állt a hajógyár, orosz katonai parancsonokok igazgatták, ennek megfelelően a gyártás egy része háborús jóvátételként egyenesen a Szovjetunióba ment. 1953-ban visszakapta a Magyar Állam.

A Hajógyári-sziget madártávlatból

Az Óbudai Hajógyár 1835-ös alapítása után egészen a rendszerváltásig folyt benne a munka. Utolsóként a Széchenyi nevű jégtörőt bocsátották itt vízre 1988 nyarán, lezárva egy hosszú, 150 éves történelmet. Ez idő alatt összesen 2650 úszómű készült itt el, nem számítva az itt kijavított hajókat. Készült itt lapátkerekes gőzhajótól kezdve, tolóhajó, kotróhajó, személyszállító gőzös, üdülőhajó, sőt az első világháború idején még tengeralattjárók is, amit aztán vasúton szállítottak polai hadikikötőbe. A hajógyár jogutódját végül 2000-ben törölték a cégjegyzékből. Szomorú, hogy Széchenyi István művéből csupán néhány patinás gyárépület maradt fenn, a hajógyár nagy részét lebontották.
 

A Hajógyári-sziget 1942-ben (BTM Aquincumi Múzeum Fotógyűjtemény)

Az Óbudai-sziget nagyobbik részén egészen a hetvenes évekig nem történt szinte semmi a mezőgazdasági művelésen kívül. 1972-ben, Budapest egyesítésének 100. évfordulója kapcsán parkosították és elnevezték Május 9-e parknak. Annak ellenére tették ezt, hogy a szocializmusban Magyarországon tilos volt megünnepelni a II. Világháború győztes lezárását. Ekkor saját buszjáratot is kapott a sziget, amely 1995-ben megszűnt. Éppen idén, 2013-ban fogják a buszközlekedést újraindítani, a megállókat már leaszfaltozták.

Nem római emlék

Az Óbudai Nagy-sziget kevés látnivalója közül említést érdemel ez a római oszlop, melynek egyáltalán semmi köze sincs a rómaiakhoz. Nem ókori római kikötő romjait jelzi ez a lepusztult, mozaik-feliratától megfosztott emlékmű, hanem az I. Világháború áldozatainak állít emléket. Egykor dombon állhatott, most alig emelkedik ki a tájból. 1972 után komoly feltöltéseket végeztek, hogy védve legyen az új park a Duna áradásaival szemben. Körben a szigeten töltés fut, koronaszintjét a 2013-as árvíz után megemelték, mértékéről a környező régi padok tanúskodnak.

Kilátás nyugat felé, a ródlidomb mellől

 
Még ródlidomb is került a parkosítás miatt a szigetre. A mesterséges dombról manapság nem szánkók, hanem a legkülönfélébb csúszdák indulnak le minden irányba a gyerekek legnagyobb örömére. Tetejéről szép kilátás nyílik a szemközti Óbudára.

Kajakozók a K-hídtól északra (fortepan.hu)

Gyakran látni evezősöket a mellékágban, akik kihasználják a csendes, de gyors vizet. A szigeten működik a G4S Honvéd Kajak-Kenu Szakosztálya, mely a legeredményesebb kajak-kenu klub a világbajnokságok és olimpiák történetében. Jelenlegi versenyzőik: Kovács Katalin, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Szabó Gabriella, Vereckei Ákos, Beé István, Szalai Tamás, Dombvári Bence és Pál Bence.
Más, önkéntes sportolók pl. úszók, evezősök sokszor próbálkoztak már  - illegálisan - a Sziget fesztivál területére bejutni rájuk kiemelt figyelmet fordít a vízirendőrség. Sportolási lehetőségként létezik néhány elhanyagolt teniszpálya a szigeten. Továbbá egy kemping is üzemel a nyugati parton.

Betontörmelékből épül a hajléktalanok klubhelysége

A fesztivál egy hetét leszámítva az Óbudai-sziget kifejezetten félreeső hely, annak ellenére, hogy Óbuda központjához közel helyezkedik el. Árnyoldalai között meg kell említeni a lepusztultságot, mely egyaránt jellemzi az épületek és a környezet állapotát. Gyakran találkozni illegális szemétlerakókkal, sokfelé láthatók hajléktalan-táborok nyomai. 2004-ben volt róla szó, hogy a déli szigetcsúcson kaszinó és lakópark épül majd Álomsziget néven. A beruházáshoz kapcsolódó ásatások elvégzésén kívül azonban egyelőre a válság miatt egy kapavágás sem történt még. Talán jobb is így, hiszen a sziget ártéri erdeje fontos megállója a vándorló vízimadaraknak.

   

Két héttel a fesztivál kezdete előtt már folynak a munkálatok

  

Nem minden előzmény nélkül nyitott meg 1993-ban a Sziget fesztivál. 1980-ban már volt koncert a szigeten, amikor a "Fekete bárányok" léptek fel itt. A fesztivál hivatalos rajtja előtt két héttel már lázas munka folyik a területen, kamionok érkeznek rengeteg felszereléssel. Több tucat kilométernyi kordont építenek, melyek között most még csak madarak téblábolnak, de hamarosan végeláthatatlan embertömegek hömpölyögnek majd. Inkálosok igazítják útba a békés kutyasétáltatókat, mintegy rajtuk gyakorolva az elkövetkező hét nehezebb rutinját. Épülnek már a sátrak a gondosan lenyírt parkban.

 

Üres még a K-híd

Egyelőre kihalt a K-híd környéke is, kevés gyalogost látni, valamivel több autós mellett. Úgy tűnik lassan minden készen áll majd és a szigetlakók Dunavirágként lephetik el egy rövid hétre ezt a dunai szigetet.

 

Az Óbudai-sziget története a sziget.hu-n

 

Augióusztus 7-én, Zubreczki Dávid (ő volt a riporter; urbanista.blog.hu) meghívására mentem ki idén az Óbudai-szigeten 20. alkalommal megrendezett Sziget fesztiválra, hogy a hely történelméről beszéljek a kamera előtt. Miközben alkalmas helyszínt kerestünk a felvételhez, megtaláltuk a modernkori mellékágfeltöltést, különböző sziget szinteket és a Helytartói Palota helyén zöldellő golfpályát is. Errefelé nem nagyon nyüzsögtek a fesztiválozók. Annak ellenére, hogy életem első interjúja volt kiteszem ide. Mindenre sajnos nem jutott idő, ugyanis szinte lehetetlen a sziget történetét 3 percbe sűrítve előadni, főleg úgy, hogy egy részét le is vágták. A videó címét nem én adtam. Szerencsére azok számára, akik többet szeretnének tudni: a Hajógyári-sziget római  múltjáról már volt szó itt a Dunai Szigeteken.

Római mérnökök munkája a Hajógyári-sziget?

 
1836-ban a Vidra nevű kotróhajó munkája során római falakba ütközött a Duna medrében. A történészek és régészettel foglalkozó korabeli tudósok számára ez a tény újabb bizonyítékot szolgáltatott annak, az akkor már széles körben elterjedt nézetnek, miszerint a római korban a Hajógyári-sziget a parttal egybefüggő szárazulatot alkotott. Később, más régészek és történészek cáfolták ezt az elméletet, mondván azok csak Dunába omlott falak. A vita a mai napig nem jutott nyugvópontra. Sziget volt-e a rómaiak korában a Hajógyári-sziget, avagy a parttal egybefüggő terület? Ennek próbáltam utánajárni.

Egy blogbejegyzés keretében lehetetlen feladat teljes tudománytörténeti áttekintést adni a Hajógyári-sziget kérdésköréről. Szívem szerint ezt tenném, de a szűkös keretek miatt inkább közzéteszek néhány önkényesen kiragadott részletet, melyek véleményem szerint rálátást adhatnak a főbb tudománytörténeti fordulópontokra. Fontos leszögezni, hogy a bejegyzésben a Hajógyári-sziget kifejezést az Óbudai Kis-sziget szinonimájaként fogom használni, ami nem azonos a mai Óbudai-szigettel.

Óbuda, 1700 körül

A római korok első lelkes és tudós kutatója Magyarországon az itáliai származású Luigi Fernando Marsigli volt. A bécs melletti Kahlenbergtől a bulgáriai Jantra folyóig feltérképezett, 1726-ban, Amszterdamban kiadott 18 szelvényes Duna térképén részletesen feltüntetett minden parton látható római emléket. Óbuda (Buda Vetus) mellett ábrázolja a szigeteket is, azonban római romok nélkül. 

Részben Marsigli gróf munkájára támaszkodva Bél Mátyás művében (Buda város leírása XIII. §) már megemlíti, hogy 

"a város (Aquincum) nem ért véget a parton, hiszen átnyúlt a szigetekre is, - akár valóban szárazföld kötötte őket akkoriban össze, akár a folyó elválasztotta őket, mivel itt vájt magának új medret, mint az történni szokott."

Bél Mátyás korában, a XVIII. századi Magyarországon valóban nem volt szokatlan dolog, ha egy-egy áradás után a folyók teljesen új mederben folytak tovább.

Aquincum átnyúlik a szigetekre
1942-es elképzelés

A XIX. századi régészet már bizonyos volt abban, hogy nemcsak a Hajógyári-sziget, de az óbudai Nagy-sziget, a Margit-sziget és az elkotort Fürdő-sziget is a part része volt a római város felépülésekor.  Németh Sándor "régiségbúvár" 1823-ban kisvíznél romokat látott a mederben a Margit-szigettől északra.  Az 1775-ös jeges árvíz előtt még római fürdők falazata állt a Fürdő-szigeten. Salamon Ferenc, Aquincum topográfiájának kutatója egyértelműen a "szárazföld-elmélet" mellett érvel 1878-ban:

"Vissza kell hódítanunk, amit a Duna másfélezer éves szakadatlan ostrommal az egykori városból eltulajdonított medre és szigetei számára. Észrevétlen lassú volt a foglalás, de újabb időben mégis rajta kapták. A hajógyár szigetén több nevezetes római emlék mellett egész épűleteket, egy fürdőházat találtak. A Duna amaz ágában, mely az ó-budai szigetet ma elválasztja a száraztól, két tetemes kőfal fekszik keresztben a vízszín alatt. Egyik a kis lánczhídon felűl 120, a másik azon alúl 37 ölnyire, mi elárulja, mit mívelt itt a folyam. Abból, ami ezelőtt másfélezer évvel szakadatlan continens volt, még pedig kő épülettel megrakva, elszakasztott egy jó darabot a szigetnek. Azt a törekvését, hogy mindinkább a jobb part felé foglal, s amennyit ezen nyer, ugyanannyit elveszít a balparton, hogy csak nagy árvíz idején szálljon meg rajta néhány hétig, - itt historiailag bebizonyította. Némelyek sejtelme szerint  nem csak az ó-budai Nagy- és Gyársziget lehet egykori száraznak vennünk, hanem a most már elenyészett Fürdőszigetet is...

...

...Mind ezen Margitszigetbeli, mind pedig az ó-budai parton a Dunába imitt-amott benyúló, s most is észrevehető omladékok azt a régi hagyományt látszanak megerősíteni, hogy a rómaiak idejében a Dunának nem az az ágya és folyása volt a mi most."

Domb a Helytartói-palota helyén I.

A XX. században a régészeti módszerek fejlődésével és a folyamatosan bővülő ismeretek nyomán  megjelentek az első kétkedő hangok. Szilágyi János - aki az '50-es években végzett feltárásokat a Hajógyári-szigeten elhelyezkedő helytartói palotában - már a mederben talált falak létezését is megkérdőjelezte.

Így jutunk el a jelenig, jobban mondva az Aquincum tájföldrajzával foglalkozó legfrissebb kiadványig (Aquincum. Ókori táj - ókori város 2010.) A blogon már méltatott tanulmánykötetben így foglalja össze pillanatnyi tudásunkat a régész szerző, H. Kérdő Katalin (108. p.):

"Elmondhatjuk tehát, hogy a régészet részéről a legutóbbi időkig (az e kötetben ismertetett kutatásokig), magától értetődő tényként kezeltük, hogy a Kis-sziget a római korban is létezett. Ezt indokolták az ezzel összhangban álló geológusi vélemények, az új régészeti topográfiai eredmények és az, hogy a 19. századi mederszabályozások, ill. a kotrás miatt az eredeti partvonal és a meder már nem tanulmányozható."

Domb a Helytartói-palota helyén II.

Ezzel a kérdést le is lehetne zárni; a tudomány napjainkra tisztázta: a Hajógyári-sziget a római korban is sziget volt. Azonban a helyzet nem ennyire egyszerű. Ugyanebben a kötetben a geomorfológiai részt jegyző Schweitzer Ferenc talajszelvények ábráival alátámasztott összefoglalásaként ezt olvashatjuk (42. p):

"A fúrásszelvények és a geomorfológiai térképek alapján a meder szélességét és mélységét figyelembe véve ez nem lehetett természetes Duna-ág. A Kis-szigetet nyugatról határoló Duna-ág egy, a rómaiak által kialakított, az újkorban pedig jelentősen kimélyített és megszélesített csatorna...."

A tudományos elméletek közti különbségek gyakran vezetnek késhegyig menő harchoz a kutatók között. Ez esetben a kérdés jelentőssége abban rejlik, hogy nem tudni mekkora volt Aquincum városának kiterjedése, ami alapján meg lehet határozni a római lakosság nagyságát. Fontos kérdés az is, hogy a Helytartói palota milyen viszonyban állt a várossal, szerves részét képezte-e annak vagy egy külvárosi villához hasonlított inkább. A kérdésben kevés tényre támaszkodhatunk.

Kevés tény és rengeteg kérdőjel - Feltételezések a Hajógyári-sziget keletkezéséről

A Duna a római kor előtt már járt keletebbre is és nyugatabbra is Aquincum légiótáborától és polgárvárosától. Duna meder volt egykor a Mocsárosnak nevezett vizenyős terület, amely Békásmegyernél szakadt ki a Dunából és a Margit-sziget derekánál, az amfiteátrumtól délre omlött vissza a főágba. Arra a kérdésre, hogy mely szigetek léteztek a maiak közül a római korban nem nehéz válaszolni: azok, amelyeken római kori emlékek találhatók. Létezett a Margit-sziget, a két Óbudai-sziget, a Fürdő-sziget, nagy valószínűséggel a Népsziget is. A Palotai-sziget léte igencsak kérdéses.

Ha abból indulunk ki, hogy a Hajógyári-sziget a pannoniai part része volt akkor, amikor a római légiók kitűzték arany hadisas jelvényüket a Danuvius folyó partjára, felmerülhet a kérdés, hogy mikor és milyen körülmények között vált e terület szigetté. A kérdés megválaszolásához van néhány támpontunk. A kezdetben fürdőknek vélt helytartói palota  Pannonia Inferior első helytartója, a későbbi császár Hadrianus parancsára épült, ennek dátumát 107-re tehetjük. A keleti abakaival barbár területre néző épületegyüttest a II-III. század fordulóján a Severus-korban jelentősen átalakították, a III. század utolsó harmadában, de még 293. előtt végleg elhagyták. A IV. századi helytartók új, de szerényebb palotája a légióstábor falain belül épült meg. Lehetséges, hogy a palota végleges feladása összefüggésben volt a Duna mederváltozásával, esetleg szintemelkedésével? A régészeti feltárások alkalmával találtak árvizekre utaló nyomokat az épületen belül. A római kori járószint a szigeten 101 méter volt, mely a magasártérhez tartozott. Ez azt jelentette, hogy a legnagyobb árvizek, ha nem is évente, de teljesen elborították a területet. A palota belső járószintje már valamivel magasabban volt, 101,4-102,1 méteres szintek között helyezkedett el. Ez az érték már megközelítette az ármentes térszínek 102,5 méteres szintjét. Viszonylag nehéz dolgunk van a római kori árvízszintek meghatározásánál, hiszen a korabeli áradások még a Mocsáros területét is ellephették (nyugatról is fenyegetve Aquincum városát). A szélesebb medrű és árterű Dunában az árvizek szintje minden bizonnyal alatta maradt a mostaniaknak. Több helye volt szétterülni a hatalmas víztömegnek, mint manapság. Ezzel magyarázható volna, miért építették a kiváló római mérnökök Pannonia legfontosabb épületét ilyen közel az árvizekhez.

A hajógyár építésekor lezárt mellékág és a transaquincumi híd feltételezett helye.

A helytartói palota épületegyütteséhez tartozó más fontos létesítmények is segítségünkre lehetnek a rejtély felderítésében.

Ha kisvíz idején járunk a Hajógyári-szigeten érdekes nyomokra bukkanhatunk. A helytartói palota mindkét oldalán a Duna-parton egymástól szabályos távolságra levert cölöpöket látunk. Dendrokronológiailag meghatározott koruk alapján egyidősek a palota-komplexummal. Szerepüket tekintve a régészek között sincsen egyetértés. A "szárazföld"-párti régészek szerint a keleti cölöpsor kikötő, míg a nyugati partvédelmi művek alapja. A "sziget"-pártiak szerint mindkét oldalon a palota kikötője állt. A nyugati oldalon a másik szóba jöhető elképzelés a hídfő. Utóbbi elképzelés szerint a helytartói palotát egy hídon lehetett megközelíteni, és ugyanez a híd ívelt át a Dunán Transaquincum erődjéhez, ennek pilléreit írta le Zsigmondy Gusztáv a Fürdő-szigetről. Ezzel kapcsolatosan két probléma merül fel. A Dunán oly gyakori jeges árvizek miatt szó sem lehet állandó hídról. Sokkal inkább egy-egy komolyabb hadművelet során felépített hajóhídról, vagy utánpótlás szállítására fenntartott útvonalról. Vajon jeges árvizek, jégzajlás idején a rómaiak hogyan közelítették meg a szigeten álló helytartói palotát, ha tudjuk, hogy egy egyszerű, fából ácsolt hidat a jégtömeg nemes egyszerűséggel leborotvál a föld színéről? A másik probléma; egy időszakosan megközelíthetetlen szigetről egy helytartó hogyan tudja intézni egész provinciák sorsát?

A helytartói palota ÉK-i irányból - mindkét oldalról a Duna fogja közre

Schweitzer Ferenc kutatásai során földrajzi szempontok alapján jutott arra a következtetésre, hogy a Hajógyári-sziget mesterséges eredetű. Egyrészt a sziget keresztmetszetét alkotó rétegsorok asszimetrikusak. Keleti irányba a szokásos - szigeteken talapsztalható - a Duna irányába elvékonyodó rétegsorokat ír le. Nyugat felé a rétegsorokat azonban mintha ollóval vágták volna le - ez egyértelműen bizonyítja, hogy a rétegsorokat mesterségesen metszették át. A másik fontos bizonyíték a sziget hosszelvénye. Az úkjori feltöltések alatt a kutatófúrások keresztirányú patakmedreket tártak föl. Mivel a Hajógyári-szigeten értelemszerűen nem létezhet komolyabb vízfolyás, ezt a patakot az óbudai parton kell keresnünk. A Solymári-völgyből érkező Aranyhegyi-patak napjainkban az Óbudai-szigettől északra, mesterséges mederben éri el a Dunát. Az ókorban völgye délebbre húzódott, Schweitzer szerint elképzelhető, hogy torkolati szakasza megegyezett a Hajógyári-sziget nyugati mellékágával. Mivel annak idején egész Aquincum szennyvize ezen a patakon keresztül érte el a Dunát (közvetlenül a helytartói palota épületétől nyugatra), elképzelhető, hogy nem véletlenül vezették be ide a folyam vizét a római mérnökök. Egy vezérárok kiásásával a Duna maga vehette birtokba a patak völgyét. A helytartónak sem kellett nyugati szél esetén bezárnia ablakait a bűz miatt. A meder kialakításának két lehetséges időpontja van. Az egyik 107., amikor a palota elkészül, a másik a Severus-kor, amikor komoly átalakítások zajlanak. Utóbbi időpontot látszik alátámasztani az a csatorna, melyet a palotától északra tártak föl. A burkolatban talált COH VII BR ANT feliratú bélyeges téglák alapján a II-III. század fordulójára tehető az építése. Nyugati irányba vezette le a szennyvizet, utolsó szakaszán erősen lejtett a mai mellékág felé, majd egy kőfalon található kifolyón keresztül ömlött a Dunába. Mindenesetre az utóbbi időpont is találgatás, hiszen ugyanúgy magasodhatott az a kőfalon nyíló csatornanyílás az Aranyhegyi-patak régi völgye fölé.

A mellékág lezárásának helye nyugati itányból - Az Aranyhegyi-patak régi völgye?

A hajógyár kikötőnek használt öble, háttérben a lezárás.

A két elmélet mellett véleményem szerint fenn kellene tartani a helyet egy harmadiknak is. Ugyanis a  római-korban a Hajógyári-sziget kialakulhatott  természetes úton is. Ha elfogadjuk, hogy a nyugati mellékág eredetileg az Aranyhegyi-patak medre volt, akkor ezt csupán egy igen keskeny földnyelv választotta el a Dunától. Ha ugyancsak elfogadjuk a régészet feltételezését, hogy a III. század harmadik harmadában a helytartó palotáját az emelkedő Duna vízszint miatt voltak kénytelenek elhagyni, akkor előfordulhatott, hogy az egyre magasabban tetőző árvizek egyszerűen elmosták a földnyelvet és a Duna bezúdult a patak völgyébe. Ebben a folyó segítségére lehetett a Coriolis-erő, melynek hatására a Duna nyugati partját erőteljesebben mossa a Föld forgásából származó tehetetlenségi erő miatt. Átszakadhatott a földnyelv egy jeges árvíz hatására is. A Helytartói-palotától északra feltorlódott jégtömbök felduzzaszthatták annyira a keleti mellékágat, hogy a víz emelkedése után a patakvölgyben keresett lefolyást. A hatalmas felszabaduló energia végleg elmoshatta a földnyelvet, így a rómaiak a jégzajlás után egy szigeten láthatták viszont Pannonia Inferior "kormányzati negyedét". Ez megmagyarázná, hogy miért hagyták végül pusztulni önként, az időszakosan megközelíthetetlenné váló, hadicselekményektől megkímélt komplexumot. Ez a természetes átmosódás magyarázattal szolgálhatna az élesen levágott rétegsorokra is. Hiszen a patakmedret elfoglaló Duna hatalmas üledékmennyiséget moshatott ki a főágba. A palota épségét a rómaiak csak a partvédelmi okból levert cölöpsorral tudták - időszakosan - megvédeni.

Ásatás az '50-es években, a palota területén

1835-ig aludta csipkerózsika-álmát a helytartói palota a föld mélyén. Nagyobb részét feltehetően még maguk a rómaiak hordták el az értékes építőanyag miatt. A térképeken mindössze kis dombocska jelölte helyét. Miután az Első Dunagőzhajózási Társaság kinézte magának a területet a hajógyár céljára, a sziget felszínformálódását elsősorban az ember határozta meg. A természetes állapotot rögzítő utolsó terepbejárásra 1835. október 26-án Kecskés Károly vízügyi mérnök vezetésével került sor. Ennek során megállapították, hogy a sziget legmagasabb pontja 7,90 méterrel emelkedett a budai vízmérce 0 pontja fölé (94,97+7,90= 102,87 méter a Balti-tenger szintje fölött). Hogy az árvizek ne veszélyeztessék a gyár működését szükség volt a sziget szintjének megemelésére. (jelenleg ez 104 méter B. f.)  Ezt az anyagmennyiséget a kikötő és a szigetet nyugatról megkerülő mellékág kotrásával biztosították. A kotrások során bukkant a "Vidra" a mederben futó római falakra, melyeket csak nagy nehézségek árán tudott kitermelni. Alig egy évtized alatt teljesen megváltozott a Hajógyári-sziget arculata. A kikötőnek 1855 körül lezárt Duna ág vize átkerült a nyugati mellékágba, ezzel az ott áthaladó vízmennyiség több mint a duplájára nőtt. A kotrás mellett a megnövekedett vízhozam is erodálta a medret és a partot. Szükségessé vált a partoldal megerősítése, nehogy az elmosás parti létesítményeket veszélyeztessen. Megépült a kővel borított rakpart. Közvetlenül a parton vezeték az 1888. augusztus 17-én forgalomnak átadott szentendrei HÉV nyomvonalát. Az utolsó komolyabb emberi beavatkozás az Árpád-híd építése volt, ekkor azonban a meder nyomvonala már nem változott.

A Hajógyári-sziget és a két mellékág

Az újkori, antropogén mederformálás olyannyira rányomta bélyegét a Hajógyári-sziget és az óbudai part arculatára, hogy az ókori folyamatok és mederformák rekonstruálására minimális az esély. De nem lehetetlen, hogy a jövőbeli kutatások során olyan bizonyítékra bukkannak majd a régészek és geomorfológusok, amellyel minden kétséget kizárva bizonyítható az egyik vagy a másik hipotézis. Hogy a Hajógyári-szigetet emberkéz hozta-e létre, vagy a Duna természetes mederváltozásai?

feedback surveys

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• H. Kérdő Katalin, Schweitzer Ferenc: Aquincum. Ókori táj - ókori város. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010.
• Salamon Ferenc: Budapest története I. köt. Budapest az ókorban 1878.
• Szendy Károly (szerk.): Budapest az ókorban I-II. köt 1942.
• Bél Mátyás: Buda város leírása a kezdetektől Mohácsig (Fejezetek Budapest múltjából I.) 1987. 
• Zsidi Paula: A Duna szerepe Aquincum topográfiájában. Budapest régiségei XLI. 2007.

Képek forrása: budapestcity.org, Építészfórum, Tankönyvtár.hu