A Duna-Rajna háború

Mint az köztudott, a Duna a Fekete-erdőben ered, a mai Németország területén. 2850 kilométer hosszú, átlagos vízhozama Budapestnél 2300 köbméter másodpercenként. A Fekete-tengert Románia és Ukrajna határán, a Duna-deltában éri el. Aki azonban ismeri Epheszoszi Herakleitosz Platónnál fennmaradt mondását:

"Hérakleitosz azt mondja valahol, hogy minden mozgásban van, és semmi sem marad változatlan, és a folyó áramlásához hasonlítva a létezőket, azt mondja, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba."

gyorsan hozzáteszi: jelenleg. Nézzük másképpen: a Duna a Nyugati-Alpokban ered, a mai Svájc területén, hossza 1400 kilométer, átlagos vízhozama a bécsi torkolatánál 3-4000 köbméter másodpercenként. Furcsán hangzik? Pedig volt ilyen is.

1. kép Forrás, de vajon meddig még?

Már a Duna mostani forrása is komoly vita tárgyát képezte és képezi Baden-Württemberg tartományban. Hiszen hol ered a Duna? Létezik egy csodálatos foglalt forrás (1. kép) a Fürstenberg kastély kertjében, Donaueschingenben, ahol föld alatti csatornán indul el egy vízfolyás és ömlik a Brigach-patakba. Létezik két forráság a Breg és Brigach, melyek összefolyásától ugyancsak nevezhetjük Dunának a folyót (2. kép). És sokan - főképpen a furtwangeniek - azt mondják, hogy a Duna bizony a Breg forrásától számítandó, merthogy az a hosszabb forráság. Kicsit mindenkinek igaza van, a hagyomány szerint a kastélykerti forrás a valódi, ugyanis az csak a XIX. század elejétől ömlik a Brigachba, valóban a Breg a hosszabb forráság, ám a földrajzi-hidrológiai nézőpont a forráságak találkozását favorizálja. A vita hevessége mindenesetre megmutatja, hogy itt igen fontos dologról van szó. Szerintem fölöseges ezen a kérdésen vitatkozni, különösen annak a ténynek tudatában, hogy a Duna legfelső 100 kilométeres szakasza forráságakkal együtt "hamarosan" a Rajna valahányadik mellékpatakja lesz.

2. kép A Duna születése; a Breg és Brigach összefolyása

A Duna és Rajna vízválasztójának elhatárolása már a régebbi korok emberét is érdekelte. Claudio Magris egyszerűen Dunának elnevezett művében így ír erről:

"...1785-ös nagy művében a Duna-folyó Antiquariusa - ez Johann Herm. Dielhelm álneve - említ egy házat Abnoba hegyén (Fekete-erdő - SzVD), amelynek tetejéről az egyik eresz a Dunába, a másik a Rajnába engedi a vizet: egyébként megemlít még egy Kaltherberge nevezetű fogadót a freiburgi országút mentén, melynek tetejéről az eső két irányban folyik le, az egyik ág a Dunában, a másik a Rajnában végződik..."

A Rajna és a Duna között évmilliók óta vízgyűjtőterület-háború zajlik, amelyben a Duna rendre vereséget szenved. A napjainkban szemünk láttára zajló "csatát" a Donauversickerung névvel szokás körbeírni. Erről a jelenségről már volt szó itt a blogon, egy hosszabb bejegyzés keretében (http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2011/08/bifurkacio-es-batukaptura.html). Ez a mostani írás időben és térben kibővített kontextusba kívánja helyezni ezt a földtörténeti pillanatfelvételt. Egyszóval érdemes azzal a bejegyzéssel kezdeni!

1. ábra Kaptúra

A bejegyzésben leggyakrabban használt fogalom a kaptúra lesz, ezért fontos tisztázni, mit is ért a geográfia tudománya ezalatt. A másik nevén folyólefejeződés (angolul: stream capture) egy eróziós jelenséget takar. Amikor egy mélyebben fekvő folyóvölgy oldalazó, vagy hátráló erózióval elér egy másik, magasabban fekvő folyóvölgyet, akkor belátható, hogy a magasabban fekvő vízfolyás a nagyobb esés irányába fog elmozdulni (1. ábra). Maga a folyólefejeződés akkor következik be, amikor pl. egy extrém nagy árhullám átcsap az elvékonyodott völgyperemen és a víztömeg pontosan úgy mint egy árvízvédelmi töltés átszakadásakor átzúdul a mélyebben fekvő völgybe. A mélyebben fekvő, hátravágódó folyó gazdagabb lesz az elhódított szakasz vízhozamával, így a munkavégző képessége is megnő, amivel a hódítást, új völgyét gyorsan véglegessé teheti. Folyólefejezésre Magyarországon is van "tankönyvi" példa: A Zala felső folyása régebben a Marcal folyóhoz tartozott. Amikor a rövidke Zala folyó hátravágódva elérte a Marcal völgyét kialakult az ún. Türjei kaptúra és ezzel a Zala mai vízhálózata.
A kaptúrának létezik egy speciális változata, az ún. batükaptúra, amikor a szomszédos völgy nem a felszínen csapolja meg a másik folyóvölgyet, hanem egy föld alatti rendszeren keresztül. Ez a barlangi vízfolyás idővel felnyílhat, átalakulva egy "rendes" felszíni folyóvá. 
A Duna felső szakasza a földtörténeti korokban sorozatos kaptúrákkal alakult olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ha a Rajna és Duna közötti vetélkedést háborúként jellemezzük, akkor ezek a kaptúrák jelentik a fegyverszüneteket, amikor a frontvonalak egy időre megszilárdulnak. A Duna története során három komolyabb területveszteséget könyvelhetett el, ez nagyjából 35000-45000 négyzetkilométernyi vízgyűjtő területet érint. Hozzá jön még az elvesztett területről származó vízhozam, amely annak idején létrehozta a Duna ősfolyamvölgyeit. És a vetélkedésnek még koránt sincs vége.

2. ábra a Rajna hátravágódása (kissé elavult korszakolással)

Történetünket a jégkorszakokat (pleisztocén) közvetlenül megelőző pliocén korban kezdjük. Ez a kor 5,332 millió évvel ezelőtt kezdődött és tartott 2,588 millió évvel ezelőttig. A pliocén legismertebb földtörténeti jelensége a Gibraltári-szoros záródása miatt a Földközi-tenger kiszáradása (ún. messinai sókrízis) volt. Az Alpok kiemelkedése ekkor még javában zajlik, északi előteréből lassan húzódik vissza egy tengeröböl, a megnövekedett hordalékszállítású alpesi patakoknak köszönhetően. A feltöltött tengeröböl tengelyében mind keletebbre építi deltáját egy új folyó, 

A bővízű Aare-Duna

3. ábra Az Aare-Duna vízrendszere

A pliocén kori Duna forrása valahol a valaisi (wallisi) alpokban lehetett, ott ahol ma a Rhône ered. Egészen a Genfi-tóig a mai Rhône mederben folyt, majd észak felé kanyarodott az Aare folyó völgyébe Ezért nevezzük ezt az ős-Dunát Aare-Dunának (3. ábra). A mai vízhálózat senkit ne zavarjon meg, a Genfi-, Konstanzi- és a többi tó medreit majd csak a jégkorszak gleccserei fogják kivájni évmilliók múlva. A névadó Aare egy 295 km hosszú folyó Svájcban, átlagos vízhozama 560 m³/sec, a legnagyobb mért vízhozama 2656 m³/sec volt, ami körülbelül megegyezik a Duna magyarországi vízhozamával. 1940 méter magasan ered az Unteraar-gleccser olvadékvizeiből.  Mivel a Rajna a pliocénben még Elzász és Baden-Württemberg határán eredt, az Aare-Duna akadálytalanul haladhatott északkelet felé, ahol hamarosan elérte a Duna mai felső szakaszát. Azonban a Rhône+Aare csupán az egyik legnagyobb forráság volt ekkoriban. A Graubünden kantonban két forráságból eredő Felső-Rajna ugyancsak a Dunába ömlött, torkolata Ulm városa mellett volt. Ez azt jelentette, hogy a pliocénben, a mai értékekkel számolva Ulmnál a Duna vízhozama már bőven meghaladta az 1500 m³/sec értéket. Az Aare-Duna ekkoriban észak felől is több vizet kapott, a vízgyűjtőhöz tartozott az ős-Majna és az ős-Neckar is. Utóbbi kettő vízhozamát nehéz megbecsülni, de az Altmühl-völgy méretei jól érzékeltetik azt az Aare-Duna által szállított hatalmas vízmennyiséget, ami rohamléptekkel töltötte fel Bécs irányába a sekély tengeröblöt.

Az Alpokban eredő Rajnai-Duna

4. ábra A Rajna-Duna vízrendszere

A Pliocén Pleisztocén határon több változás történt a terület vízrajzában. Először is a hátravágódó Rhône elhódította az Aare-Duna felső szakaszát, kialakítva ezzel a mai völgyét. Később ebben a völgyben mozgott a hatalmas Rhône-gleccer, amely a Genfi-tó medencéjét vájta ki. A Duna elvesztette az Aare folyót is, amely ugyancsak Földközi-tenger felé vette az irányt, átkerülvén a Rhône-vízgyűjtőbe. Az akkor még alacsonyabb Jura-hegységen keresztülvágódó Doubs szerezte meg ezt a folyót, nagyban megnövelve ezzel a Rhône vízhozamát. A Rajna lassan-de-biztosan közelített a Svájci-medence felé (4. ábra).

A jégkorszakok hajnalán lezajlott változások miatt az Alpokban eredő Felső-Rajna vált a Duna fő forráságává. Ulm és Ehingen között érte el a Dunát, miközben durvaszemcsés alpi hordalékával töltötte fel a hegylábfelszínt. Ma már nehéz elképzelni ezt a torkolatot, ugyanis a jégkorszak alaposan átrajzolta a tájat azóta. Közben a Rajna, mely a miocén korig csupán 450 kilométer hosszú volt, és a Westerwald hegységben eredt, bezökkenő árkában folyamatosan vágódott hátra a Duna-vízgyűjtő irányában. A pliocén korban már a Vogézek lejtőin kell keresnük forrását, fokozatosan vonzotta magához a Moselt a Majnát és a Neckart. Az erősen süllyedő Rajna-árok először az Aare folyót szerezte meg egy kaptúrával a Doubs-tól, majd mintegy fél millió éve elérte a kialakuló Konstanzi-tónál a Rajna-Dunát, és megszerezte az egész alpi szakaszát. Ez volt az a pillanat, amikor a Duna többé nem az Alpokban eredt, hanem forrása egy éppen tektonikailag kiemelkedő középhegységbe a Fekete-erdőbe tevődött át. Ez a kaptúra már érzékelhetően csökkentette a Duna vízhozamát.

A Rajna az Aare-t és az alpi forráságait megszerezve megduplázta szállított vize mennyiségét. Basel városánál napjainkban 1037 m³/sec víz halad át, ami egykor a Duna vízhozamát növelte. Ezek az átlagos vízhozamok nem használhatók a földtörténeti korokra, hiszen csupán az elmúlt száz év adatait tartalmazzák.

A legutolsó kaptúra: Feldberg-Duna

5. ábra a Wutach-vízrendszer

Miután a Duna elvesztette szinte az egész nyugat-alpi vízgyűjtőjét, forrása átkerült a Fekete-erdőbe, annak is a legmagasabb pontja, a Feldberg csúcs (1493 m) közelébe. Innen ered a Feldberg-Duna elnevezés. A pleisztocén kor eljegesedései idején a Fekete-erdő csúcsairól több gleccser is indult a völgyek irányába. A gleccserek emlékét máig őrzik a magasabb régió tavai. A glaciálisok idején ezek a gleccserek táplálták a Dunát. Miután ezek a jégárak elolvadtak a Feldsee nevű tóba került át a Duna forrása.  Ma már bonyolultabb a nevezéktan: Feld-tóból a Seebach patakon, a Titi-tavon, a Gutach (Jó-patak), majd a Haslach patakon keresztül érünk el manapság a Rajna-mellékpatak Wutach (Dühös-patak) völgyébe, mely 70000 éve a Würm eljegesedés idején dél felől hátravágódva elérte a Duna völgyét (5. ábra). A Wutach Waldshutnál ömlik a Rajnába, 38 kilométeres hosszán 225 méter szintkülönbséget tesz meg. Hogy megértsük ez miért fontos: a Duna jelenleg nyugati irányban ezt a 225 méteres esést 490 kilométer alatt teszi meg. A nagyarányú esésnövekedés következtében egy szurdokvölgy alakult ki az egykori Duna mederben (3. kép). Itt a puha mészkőbe vágódó patak közel függőleges mészkőszirtek között kanyarog. A Wutach patak és a Rajna gazdagabb lett a Duna felső szakaszának teljes, körülbelül 5-10 m³/sec átlagos vízhozamával, a kaptúra alatt megmaradt Duna-völgyben ma az Aitrach patak folyik, a völgy méreteihez képest nagyon kis vízhozammal.

3. kép A Wutach-szurdok (kép: black-forest-travel.com)

A sors iróniája, hogy a Wutach vízgyűjtő területét nyugaton ugyancsak kaptúrával egy másik  Rajna mellékpatak csapolta meg.

A Duna és a Rajna vízgyűjtőért vívott háborújában ez a három kaptúrát dokumentálták a legjobban. Az északi, balparti mellékfolyók kaptúrái már kevésbé ismertek. Az ős-Neckar, az ős-Fulda és az ős-Majna egyes szakaszai egykor ugyancsak a Duna mellékfolyói voltak. Nagyon valószínű, hogy e három kaptúra mellett több más, kisebb folyólefejeződés is lezajlott, ezek nyomozása azonban  méretük miatt sokkal nehezebb.

Magyar szempontból

A Duna ősi forráságainak, azok vízhozamának, hordalékviszonyának ismerete különösen fontos a magyar geológia számára. Hajlamosak vagyunk ugyanis úgy tekinteni a jelen állapotra, mintha mindig is így lett volna. Mint látjuk nem így van, a Duna vízhozama a glaciális-interglaciális olvadás-intenzitásban jelentkező ingadozások mellett a kaptúrák miatt is jelentősen csökkent. A pliocénra kiédesedő Pannon-tenger feltöltésének oroszlánrészét a Duna vállalta. Nem mindegy azonban milyen ütemben. A Dunántúl aljzatában megtalálható folyóvízi üledék (homok és kavics) között nyilván találnánk nyugat-alpi eredetű szemcséket. Az üledékek vizsgálata pontosíthatná az Aare-Duna és az Rajna-Duna kaptúrájának időpontját.

A jelen és a jövő

6. ábra A Donauversickerung által érintett terület

Áttekintve a Duna forrásának áthelyeződéseit, vízgyűjtőjének, vízhozamának drasztikus csökkenéseit látható, hogy a jelenlegi helyzet földtörténeti szempontból korántsem állandó. Sajnos a Duna a már említett Donauversickerung-jelenség következtében további területveszteséget lesz kénytelen elszenvedni a következő néhány ezer évben (6. ábra). A Sváb-Alb mészkőtöbjében rejtőző barlangrendszerben elszivárgó Duna megállítására ideig-órági lehet megoldást találni (betömni, kibetonozni a repedéseket), de jó tudni, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat. A jelenleg Immendingen és Fridingen városkák között alakuló batükaptúra révén a Duna felső szakasza Fridingenig a jövőben már a Rajna vízgyűjtőjéhez fog tartozni. Vajon a jövőbeli Duna hol fog eredni? A mostani forrástól "lejjebb" mintegy 100 kilométerrel, valahol a Sváb-Alb középhegység egyik mellékvölgyében. A Rajna tehát egy újabb "ütközetet" nyer majd meg ebben a két millió éve tartó "háborúban".
Mivel jár majd mindez? Először is át kell majd írni a földrajz tankönyveket, hiszen a Duna forrása a Sváb-Alb középhegységben lesz. Donaueschingen turistalátványossága a múlté lesz, a forrásnak új büszke tulajdonosa lesz. A dunai folyamkilométer táblákat nem kell majd áthelyezni, hiszen azokat a torkolattól számítják. Kismértékben csökkenni fog a vízhozam, ez azonban függeni fog majd az akkori éghajlattól, és feltehetően csak a felső szakaszon fogja éreztetni a hatását, és ahogy haladunk a torkolat felé, egyre kevésbé. A Rajna vízhozama ugyanekkora mértékben fog megnövekedni, ez kismértékben növeli az erózió veszélyét. És hogyan változik a Duna hossza? Ez a legbonyolultabb kérdés. A felső szakaszról hiányozni fog körülbelül 100 kilométer, ám ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg a Duna évente öt méterrel növeli deltáját a Fekete-tenger rovására, nincsen okunk aggodalomra. Ez azonban már a Fekete-tenger-Duna vetélkedés története. De erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó.

Bifurkáció és batükaptúra - A Donauversickerung-jelenség

Sok természettudománnyal és azon belül a földrajzzal foglalkozó honlap és nyomtatott lap küzd azzal a problémával, hogy mennyit áldozzon föl a szakmaiságból a közérthetőség oltárán. Gyakran döntetek úgy, hogy nem terhelik az olvasókat ilyen szavakkal, mint bifurkáció, meg batükaptúra, mert az átlag olvasó ezek hallatán kiejti kezéből az újságot. Ilyen címmel nem lehet eladni egy cikket, takarjon akármennyire érdekes témát. Egy bulvárújság bizonyára másként tálalná a németországi Felső-Duna mentén megfigyelhető jelenséget: "Szenzáció! Akár 60 kilométerrel is rövidülhet a Duna", vagy "Németországban a föld nyelte el a Dunát", esetleg "A Duna márpedig az Északi-tengerbe ömlik". Itt a Dunai Szigeteken ez a veszély nem fenyeget, címnek megfelel ez a két szó, hiszen tökéletesen leírja mi is történik a Dunával Immendingen és Fridingen között a Sváb-Alb áttörésben (1.kép). Lássuk hát a részleteket!
 

1. kép A Felső-Duna szakasza Németországban

A Donaueschingennél kelet felé induló fiatal Duna rövid távot megtéve Geisingennél éri el a Sváb-Alb mészkővonulatait. A meder a Felső-Dunai Natúrpark területén egy nyílt karsztfelszínre ér. A Jura időszak tengereiben kiülepedett, 161-145 millió éves (Malm) meszes üledék ma jól rétegzett, pados elválású mészkőből álló középhegységet alkot. Ez a fajta kőzet kifejezetten kedvez a karsztos folyamatok kialakulásának.

A Kalkfelsen-nek nevezett mészkőszirtek között kanyargó Duna Immendingen városka után kiér a helyiek által Brühl mezőnek nevezett kanyarulatba.  Ha kisvízi időszakban érünk erre a területre érdekes jelenséget figyelhetünk meg. A Duna vize lassacskán patakká vékonyodik, majd érré, végül az ér egy kürtőn keresztül a föld gyomrába távozik (2. kép). Még hallani is lehet, ahogy a mélyben tovacsobog. A meder innentől kezdve egy keskeny kősivatagra emlékeztet. Karsztos területeken ez elég gyakran megesik a folyókkal.
    

2. kép "Donauversickerung"azaz a Duna elszivárgása

Földrajzos, és azon belül is a karszthidrológiával foglalkozó berkekben ezt a jelenséget nevezik görög eredetű szóval batükaptúrának. Magyar megfelelője tükörfordításban a mélybe fejeződés. Németül egy szóval írják le a Duna batükaptúráját: Donauversickerung.

A Duna eltűnéséről először 1705-ben írtak. 1719-ben pedig már arról is szó esett, hová is szivároghat el ennyi víz, hiszen csak úgy nem tűnhet el nyomtalanul egy folyó. 1864-ben a Duna völgyében vasútépítés közben újabb víznyelőkre leltek a sínek alapozásánál. 1874-ben az év nagy részében teljesen eltűnt a Duna a Brühl mezőn.
 

3. kép Fluoreszceinnel megfestett patak látványa

Mivel ez a víz nagyon hiányzott a Duna mentén élő lakosságnak - nem volt mi hajtsa a malmokat, nem volt hol itatni az állatokat - elhatározták, hogy fényt derítenek a rejtélyre. 1877. október 9-én Adolf Knop geológus, a karlsruhei Műegyetem tanára alaposan felszerelve érkezett meg a Duna felső folyásához. Csomagjában volt 10 kg fluoreszcein, 20 tonna só, valamint 1200 kg olaj. A mai szemmel környezetbarátnak semmiképpen sem nevezhető kísérlet során mindezt beleöntötte ez elszivárgó Dunába, majd várta, hogy a környék mely forrásaiban jelentkezik a szennyeződés. 60 óra múlva mindhárom komponens feltűnt 12 kilométerrel délebbre fekvő Aachtopf forrásban. Szemtanúk szerint a forrástó vize "gyönyörű élénkzöld színben" pompázott (3. kép).
 

4. kép Az Aachtopf forrástó

Az aach régi német nyelven egyszerűen vizet jelent míg a topf tálat. Az Aachtopf forrás jelenleg Németország legbővizűbb forrása, Aach településen található (4. kép). Vízhozama átlagosan 8300 l/sec, szélső értékei 1300 és 24100 l/sec. Összehasonlításképpen a maximális érték több mint duplája a Szolnoknál mért Zagyva átlagos vízhozamának. Tengerszint feletti magassága 475 méter, vizeit 240 négyzetkilométernyi területről gyűjti össze. Tulajdonképpen egyáltalán nem zavarja, hogy a kontinentális vízválasztó kettészeli vízgyűjtőjét. A Fekete-tenger felé haladó Dunát éppúgy megcsapolja, mint a Konstanzi-tó felé lejtő dombok csapadékvizeit. A forrástóból ered a Rudolfzeller Aach, mely a Konstanzi tavon keresztül a Rajnába és így végső soron az Északi tengerbe jut. A Duna közép-, és nagyvízi helyzet esetén bifurkál, azaz vizét két tenger (Fekete és Északi) vízgyűjtő rendszere között osztja meg. Az állapot mindenképpen ideiglenes, egy hosszú folyólefejeződés (kaptúra) kezdeti szakaszát jelzi. A forrástó alatt elterülő barlangot 1907-tól kutatják barlangi búvárok (5. kép).
 

5. kép Az Aachtopf forrásbarlang-rendszere

A két szint között, ahol a Duna elszivárog és ahol az Aachtopf forrásban újra felszínre tör 180 méternyi különbség van. A víz által a felszín alatt megtett út hossza változó, Immendingentől 12, Fridingentől 18 kilométer. A közelebbi víznyelőkből gyorsabb a lefolyás; 180 m/h, a távolabbiakból ez 100 m/h értékig csökkenhet (6. kép).
 

6. kép A Duna-Rajna kapcsolat Aach-nál.

A XX. század elején a Duna elszivárgása olyan méreteket öltött, hogy többször nem volt víz a mederben, mint ahányszor volt. 1921-ben 309 napon keresztül volt csontszáraz a meder. A helyiek ezt nem hagyták annyiban, kővel, agyaggal, fával, betonnal kezdték eltömíteni a víznyelőket. Ez oda vezetett, hogy az Aachtopf forrás vize kezdett elapadni. A forrás vizéből élők és a duna-völgyiek közötti  vízjogi konfliktus 1927-ben a Birodalmi bíróság elé került, ahol törvény híján nem tudtak döntést hozni. Végső soron kompromisszumos megoldás született. Immendingennél néhány száz méteren kibetonozták a Duna medrét, de elegendő vizet kellett hagyni az Aachtopf forrás számára is.

    
A Duna elszivárgása viszonylag fiatal jelenség, erre utalhat az, hogy csak 1705 után készültek csak írásos feljegyzések róla. Ugyancsak a recens folyamatra utalhat, hogy a víznek csak egy része tud elszivárogni. A repedéshálózat még nem képes befogadni a középvíznél nagyobb vízhozamot a Dunából. Ilyen esetben a folyó ugyanúgy kitölti a medrét, mintha az elszivárgás nem is létezne. Természetesen a folyamat nem visszafordítható, az oldás és a vízzel bejutott hordalék koptató hatása révén a repedéshálózat csak tágulni fog, így nő majd az elnyelhető víz mennyisége is. Napjainkban évente mintegy 3000 köbméternyi mészkő oldódik ki az Aachtopf vízgyűjtőjének mészköveiből (7. kép).
 

7. kép A terület geológiai keresztszelvénye.

A földtörténet során már volt rá példa, hogy a Rajna elhódított vízgyűjtő területet a Dunától. A téma megérne egy külön bejegyzést, ezért összefoglalom röviden. A 300 km hosszú svájci Aare folyó egészen az Alsó-Pleisztocénig a Duna forrásága volt. Mintegy 2 millió éve a  Rajna az erőteljes hátravágódása révén elérte az Aare-Duna medrét. A folyamatban szerepet játszott még a Fekete erdő kiemelkedése, melynek révén megszakadt a kapcsolat az Aare és a Duna között.  Ezáltal 18000 négyzetkilométerrel csökkent a Duna vízgyűjtő területe.

Ugyancsak a Pleisztocénben, de már annak a végén, a würmben az ún. Feldberg-Duna is leszakadt a Duna vízgyűjtőjéről. A jégkorszak folyamán a Duna a Fekete erdő legmagasabb hegycsúcsának, a Feldbergnek tövében található Feldsee-ből eredt. Ezt a forráságat érte el Blumberg városánál a Wutach patak erőteljes hátravágódása. Ez a Rajna mellékfolyócska rövidítette meg legutoljára a Dunát. A Feldberg-Duna egykori medrében ma az Aitrach patak folyik.

Jelenleg a Breg és Brigach a két forráság (Brigach und Breg bringen die Donau zuweg), ám belátható időn belül a Rajnának két mellékpatakjává fognak válni. A Duna felső folyása teljes egészében a föld alatti barlangrendszeren jut majd el az Aachtopf forrásig, mindaddig, amíg a barlangok fel nem nyílnak az erőteljes oldódás hatására. Ha ez bekövetkezik, a Duna forráságát körülbelül 60 folyamkilométerrel keletebbre kell majd keresnünk. Át kell írni majd a földrajzkönyveket, hiszen a Duna már csak 2724 kilométer hosszúságú lesz. Egyéb földrajzi név problémák is felvetődnek majd: hogyan fogják nevezni Donaueschingent, ha már a Rajna vízgyűjtőjéhez tartozik? Hol lesz a Duna "hivatalos" forrása ezután?  Átöröklődik-e a Breg vagy Brigach neve a Rajnába torkolló Felső-Dunára?

Mivel a karsztos folyamatokat nem lehet megállítani emberi beavatkozással sem, hosszú távon a Rajna áll nyerésre. És ebben az esetben a geográfus-hidrológus szakmának előbb-utóbb meg kell válaszolnia ezeket a kérdéseket.

Ajánlott honlapok (német nyelven):

• http://www.donauversickerung.info 
• http://www.naturpark-obere-donau.de