Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zátony a Ráckevei-Dunában. Úgy hívták, hogy Kerekzátony, annak ellenére, hogy mindig is orsó alakja volt. És a neve sem mindig volt Kerekzátony, hívták Somlyó-szigetnek, sőt Senki-szigetnek is. Azóta a Duna sincsen már meg, csak egy lassan áramló, vízszintingadozásoktól megkímélt hosszú tó, melyet még megszokásból Dunának fogunk hívni. A Kerekzátonyra is beköszöntött így április végén a nyár, tűző napon megtett rövid sétánk alatt ízelítőt kaptunk a sziget júliusi hangulatából.
Ráckeve központjától déli irányban, mintegy másfél kilométernyire, a Duna közepén terül el ez a kicsiny üdülősziget. Egyetlen módon lehet megközelíteni: egy 8 személyes motorcsónakkal. Ez a csónak minden fél és egész órakor indul a kevei partról, de nem onnan, ahol a
google térkép jelöli. Kétszáz méternyivel északabbra, egy apró révállomáson szállhatunk be a lélekvesztőbe, melyet üzemidőn kívül sétahajózásra lehet használni. Érdemes élni az alkalommal, hiszen a közeli, lakatlan Senki-sziget kiváló célpont lehet, akár strandolásra, akár geoládázásra.
Helytörténeti témájú művekben szokás az első ember megtelepedésénél felvenni a fonalat. Nos, a Kerekzátony esetében nem a Gravetti kultúrával, vagy a neandervölgyiekkel, valamint nem a jégkorszak visszahúzódásável kell kezdenünk, hanem a Tassi-zsilip felépülésével. Ez a műtárgyat 1926-ban kezdték el építeni és az 1930. évtől üzemel. A zsilipkapuk lezárultával megszűnt a vízszint ingadozása és sok más szigethez hasonlóan stabilizálódott a partvonal. Többé nem kellett attól félni, hogy időszakosan teljesen elborítja a víz, esetleg a mellékág kiszárad kisvízkor. Ezzel megteremtődött a lehetősége annak, hogy horgásztanyák, kiskertek, nyaralók révén az ember birtokba vegye a Kerekzátonyt.
1930 után kezdődhetett tehát a
parcellázás, a korábban ártéri erdővel borított, majd gyümölcsösként hasznosított
szigeten. A telkek kijelölésével egyidőben, eleinte gyümölcsfák, majd később az üdülő funkció előtérbe
helyeződésével kerti örökzöldek és őshonos ártéri fafajok révén erdősült
be a Kerekzátony.
Különös morfológiája van ennek a szigetnek, ugyanis a part mellett végig töltésszerűen húzódik a legmagasabb térszín, ami a sziget belseje felé tálszerűen lejt. A fenti képen a part menti ösvényről fényképezünk befelé. A kerítés süllyedése követi a lejtést, egyben jól érzékelteti a lapos tál formát. Elképzelhető, hogy ezért kerek a Kerekzátony?
A sziget jelenlegi formája semmiféleképpen sem kerek, sokkal inkább orsó, vagy hal alakú. Északi csúcsa valamivel teltebb a délinél. Ezt az "áramvonalas" formát abból az időből nyerte, amikor még áramlott körülötte a víz. Jelenleg a Kerekzátony körülbelül egy kilométer hosszú, legszélesebb pontján meghaladja a 200 métert. Nagy gondban lehet az, aki első ránézésre szeretné megállapítani, hogy melyik oldalán van a mellékág és melyiken a főág, ugyanis mindkettő nagyjából egyformán széles.
A sziget területe lassan hízik, köszönhetően a körös-körül terjeszkedő nádasnak és a helyenként a partra hordott lombnak. A szinte észrevehetetlen vízáramlás következtében a vízben halmozódik fel a Kerekzátony fáinak lombja, évről évre gazdagítva a partmenti, humuszban gazdag iszapot. Strandolásra alkalmas hely talán csak a vízbe benyúló nagyobb stégek végén van. Mindenütt máshol régen felváltotta a kavicsot és a homokot a finomabb szemcséjű üledék a vízi növények legnagyobb örömére.
A Kerekzátony a környezetétől elzárt mikrovilág. Ivóvízet tüzelőt, építőanyagot és élelmiszert csupán csónakon lehet odaszállítani. Ennek ellenére már sokan döntöttek úgy, hogy végleg ideköltöznek. A háborítatlan, szinte idilli nyugalom vonzó lehet a város zajába beleunt emberek számára. A szigeten csak fúrt kutakból lehet vizet nyerni, amely nem ajánlott ivásra, legfeljebb mosogatásra. A Kerekzátony és a Ráckeve túlsó végén található Angyali-sziget csatornázására már megvan a pályázati pénz, amennyiben a lakók kétharmada vállalja az ezzel járó költségeket többé nem kell hóban fagyban ivóvízért csónakázniuk a partra.
Aki turistaként érkezne a szigetre - mint például mi - hiába keresne vendéglátóipari egységet, netán kisboltot. Ez a sziget nem vált a vizítúrázók paradicsomává, mint mondjuk a Luppa-sziget. Azonban ez nem volt mindig így. 1951-ben a Ráckevei Horgász Egyesület székhelye itt volt a szigeten, mégpedig Kiss Ernő vendéglőjében. Sajnos az egykori épületet nem sikerült megtalálnunk. A horgászok 10 éven át használták ezt az épületet, mígnem a parton felépült a ma is használatos székhelyük.
Amiért a szigetet mindenképpen érdemes felkeresni így tavasz végén, az a virágkavalkád és a lomb zöldjének megannyi árnyalata, ahogy az nádassal koszorúzott égszínkék vízen tükröződött. A fűben alig volt hely, ahol nem láttunk elhintve százszorszépeket. A parton vadon növő orgonabokrok illatát a szél a sziget legtávolábbi zugába is utánunk hordta. A vízparti telkek lakói a fűnyírás közben is találtak időt, hogy fél szemmel a parton hagyott horgászbotjaikra pillantsanak. Bográcsban készülő halászlé illata keveredett a levegőben a tűző nap ellen bőrbe dörzsölt naptejjel, mintha már valójában július lett volna.
A szigetet szó szerint behálózzák a négyjegyű számokkal jelölt keskeny sétányok, amit az autóhoz szokott emberek kissé ijesztőnek is találhatnak. Érdekes belegondolni, hogy a hamarosan meginduló közművesítés során vajon hol fognak közlekedni a sziget közepén lakó nyaralótulajdonosok? Magyarország legkeskenyebb utcahálózatában néhol két ember is bajosan fér el egymás mellett.
Talán segítségükre lesz a csónak és a parton körös-körül szinte egymást érő stégek kavalkádja. Nem is láttunk két egyformát.
Alig egy órányi sétára volt időnk a Kerekzátonyon. Amikor újra beszálltunk a "komp"-ba azt gondoltam jó lehet, ha van az embernek itt egy nyaralója. A hirdetések tanulsága szerint már 3,5 millió forintért lehet telket kapni egy kisebb épülettel.
Mikor visszapillantottunk a kevei partról a Kerekzátonyra, talán csak az érzékszerveink játszottak tréfát velünk, de a sziget mintha valóban kereknek tűnt volna.
