2013. december 31., kedd

Látogatottsági rekord, évszázad árvize, benne voltunk a tévében - Ez történt a Dunai Szigeteken 2013-ban


Címszavakban összefoglalva ezek voltak a legfontosabb események a Dunai Szigetek blog 2013-as évében. Ez azonban legkevésbé sem fedi a számomra legfontosabb dolgokat. Már sokszor írtam, hogy a ráfordított munka fordított arányosságban áll egy bejegyzés látogatottságával, ez különösen igaz volt erre az évre. Aki nem rendszeres olvasónk most megtudhatja, hogy miről maradt le idén. :)


Idén csupán 80 bejegyzés készült el, a tavalyi 85-tel és a tavaly előtti 86-tal szemben. Ha csak ebből indulnánk ki bizonyára szomorú lennék. De egyáltalán nem vagyok, mivel ez a 80 bejegyzés jóval hosszabb és több utánajárást igénylő volt mint a korábbiak. Továbbá ott van még az idegen nyelvű Donauinseln is, melyre idén 39 bejegyzés fordítása került fel. Gyarapodtunk aloldalak számát tekintve is. Az idén tavasszal lezajlott nagy sikerű fotópályázat 64 képe, illetve a hamar népszerűvé váló Térképtár került fel a Nepomuki Szent János szobrok, a tartalomjegyzék és a könyvtár mellé.


Idén bebarangoltuk Klágyát, Kadiát Hercegszántón, meglátogattuk a legdélebbi dunai szigetet, a Debrinát, voltunk a Sólyom-szigeten és Nagymaros épülő árvízvédelmi falánál. Kihasználtuk az ajándék Csepel-sziget térképet és bejártuk a sziget közepét, Tökölt, Szigetcsépet, Szigetújfalut, Szigetszentmártont, láttuk az Urbanica-, Csupics-, Újfalusi-szigetet, újra bejártuk a Kismaros csodálatos Duna-rétjét, első alkalommal jártunk a Szigetközben, 0,3 gramm sáraranyat mostunk a Lovadi-réten, cuppogtunk az év dunai szigete (Kompkötő-sziget) mocsarában, kiderült az óbudai-szigeti cölöpsor rejtélye (a verőcei kotrásé is). Szörnyülködtünk Ercsiben az Eötvös-kápolnánál és Duna által ültetett zöldségekkel meghódítottuk negyed órára a magyar média teljes vertikumát (Klubrádió, Gazdasági Rádió, RTL Klub híradó). Idén mindent vitt a júniusi árvíz, amíg a gátakon szorgoskodtunk, addig havi látogatottsági rekordot döntött a blog, 60000 kattintás érkezett június hónapban.

A Kompkötő-sziget keresztgátja

Hagyományteremtési céllal szavazás indult az Év Dunai Szigetére. A versenyt fölényesen nyerte a váci Kompkötő-sziget (166 szavazat) a hercegszántói Debrina (44 szavazat) és a szigetcsépi Csupics-sziget (54 szavazat) előtt. A szavazásból szükséges levonni bizonyos konzekvenciákat, talán érdemes lett volna ismertebb nevekkel nekifutni az első ilyen szavazásnak. Jövőre ezt mindenképpen figyelembe kell majd venni, talán lesz majd előválogató is ősszel. Íme az első szavazás végeredménye:

 
Jöjjön egy kis statisztika. 2013-ban naponta átlagosan 342 olvasónk volt, összesen 95 országból. Idén pedig ezek voltak a legnépszerűbb bejegyzések (zárójelben az oldalletöltések számával):

  1. Helyzetjelentés és képriport a 2013 júniusi dunai árvízről (15275)
  2. A világ legszebb hídja (7211)
  3. Ártéri erdő helyén alumínium mobilgát épül a Római-parton  (6323)
  4. Ördögárok közösségi kert (4565)
  5. Még megmenthető lenne az Eötvös kápolna! (3958)
  6. Megvan a magyarázat az Óbudai-sziget északi csúcsán található cölöpsor eredetére (3772)
  7. 1963 - Az év, amikor utoljára fagyott be a Duna (3307)
  8. Árvízvédelmi fal vagy dunai panoráma? - Gát épül Nagymaroson is (2835)
  9. Világítótornyok a Dunán (2359)  
  10. Dunavirágzás, 2013 (2327)
 
Szerintem azonban 2013-ban az első helyezett bejegyzés egyértelműen a Duna Expedícióé volt, ilyen élmény csak 7 évente egyszer adódik egy ember életében. Második helyre a blog történetének első interjúja került, a szigetek névadásának folyamatát tekintettük át Mikesy Gáborral. A harmadik helyezett pedig a tökéletesen feldolgozatlan 1876-os tököli gátszakadás lett, melynek nagyon komoly régészeti és geomorfológiai következményei voltak annak idején.
  1. Egy nap a Duna Expedícióval
  2. Névtelen szigetek - Intejú Mikesy Gáborral
  3. Vágtatott a Duna a rónán át - az 1876-os tököli gátszakadás története
  4. Még megmenthető lenne az Eötvös-kápolna
  5. Verespatak - eltűnik mint Ada Kaleh?
  6. Helyzetjelentés és képriport a 2013 júniusi dunai árvízről
  7. Háros, Csőttel határos?
  8. Megvan a magyarázat az Óbudai-sziget északi csúcsán található cölöpsor eredetére
  9. Sáraranyat mostunk a Lovadi-réten
  10. Mysterium ad Flexum
Ha valakinek más tetszett, írja meg nyugodtan.

Kecske-sziget, Tahitótfalu, Kurdi Imre felvétele

Nem múlhat el évértékelés közönségszavaztatás nélkül, lássuk tehát az idei földrajzos kérdést! (Ha nem jelenne meg akkor itt érhető el a kérdőív: http://www.easypolls.net/poll.html?p=52c2a73be4b01752c427cc7d)

online surveys

Végül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki idén is segítette a munkámat. Nem próbálok meg mindenkit felsorolni, mert lehetetlenre vállalkoznék és nem szeretném ha valaki kimaradna a több mint száz ember közül. Köszönet mindazoknak, akik névvel vagy név nélkül rászánták az időt és bejegyzéseket írtak a Dunai Szigetekre! Köszönet azoknak, akik fordításokkal segítettek a Donauinseln blogon! Köszönet azoknak akik cikket írattak velem, elhívtak rádióba, beletettek a tévéhíradóba! Köszönet azoknak akik inspiráltak, ötletet, információt, fényképet (Nepomuki, fotópályázat, árvíz!!!), linket küldtek! Köszönet a pillanatnyilag 1205 lelkes facebook közösségnek, ez már egy komolyabb település lenne! Köszönet azoknak is, akik bármit kértek tőlem, örültem, hogy segíthettem! És köszönet azoknak a tízezreknek, akik a gátakon dolgoztak akár hivatásosként, akár önkéntesként, vagy önzetlen segítséggel, felajánlásokkal!

Szeretettel látunk újabb szerzőket is, bármikor bárki írhat a blogra ezen a címen

dunaiszigetek@gmail.com

megbeszélhetjük a kritériumokat!

Találkozunk jövőre is!

Boldog új évet minden kedves olvasónak!

Szávoszt-Vass Dániel
Alsógöd

2013. december 28., szombat

Rejtélyes mederkotrás Verőcén


A minap az alábbi olvasói levelet kaptam Verőcéről, a Dunakanyarból, amelyből megtudtam, hogy valakik kotorják a Dunát:

Bismarck osztályú csatahajó Verőce partjainál :)

Lelkes Dunaisziget blog olvasóként és információhiányban szenvedő természetvédőként írok. Ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy Verőcén a támfal alatt nemrégiben mederkotrás kezdődött. Állítólag a "meder elfajzása" miatt szükséges nagy mennyiségű kavics kitermelése, amit részben a partra, részben ki tudja, hova szállítanak. A területtel kapcsolatban természetvédelmi szempontból tudni érdemes, hogy a támfal feletti részen költ egyedüliként az országban a nagy bukó, illetve horgászként tudom, hogy az érintett terület többek között garda (Natura 2000 jelölőfaj) és leánykoncér (védett faj) élőhely is. Első reakciómként vízügyi igazgatóságok és zöldhatóság honlapjain keresgéltem, de erre a szakaszra vonatkozóan nem találtam kotrással kapcsolatos dokumentumokat, terveket, határozatokat, véleményeket. Az interneten hozzáférhető a dunai hajózóút gázlóinak, így az esetleges beavatkozási helyszíneknek a felsorolásánál Verőce sehol nem szerepel, vagy legalábbis nem találtam meg.

Mivel a blogon megtaláltam azt a kommentjét, hogy gázlóknál engedélyezett a kavicskotrás a Dunán, gondoltam, rákérdezek ennek a jogi hátterére. Milyen mértékben, milyen feltételekkel, milyen jogszabályi háttérrel lehetséges a kavicskotrás? Egy ilyen folyamatban a természetvédelmi szempontokat mikor és hogyan veszik figyelembe? Mikor van döntési helyzet kavicskotrás ügyében? Hajózóút kitűzéssel elvileg nem érintett területen hogyan működik ez (információm szerint egészen közel a parthoz dolgoznak)?

Rövid keresgélés után sem találtam semmit a kotrással kapcsolatban hivatalos helyeken (Vízig, Nemzeti Park, Önkormányzat). Képeket azonban szerencsére találtam Zirig Árpád blogján (baowah.blog.hu, valamint indafotóján itt és itt), engedélyével meg is osztom őket. A képekhez fűzött kommentje némi kiegészítéssel szolgál az olvasói levél mellé:

"...Annyit tudok mondani, hogy az egész falu hosszát vegigkotorták, hetekig voltak, mindig volt velük tartályos IFA is. Nem tudom ki delegálta oket, de tény, hogy eléggé el volt üledéskesedve (a meder) a falu előtt."

Karácsonyfának is beillene

Ivóvíz, szennyvíz, vagy valami más lehet a tartályban?

Esti műszak

Az idén novemberben kezdődött kotrásról egyelőre ennyit tudunk. Verőcénél nincsen gázló az 1688-1687 fkm között, a legközelebbi a Kompkötő-szigetnél van 4 kilométerrel lejjebb.
 
Örülnénk, ha valaki jelentkezne és válaszolna nekünk a felmerült kérdésekre:
  1. Mi szükség volt a kotrásra?
  2. Érintette-e a hajózási útvonalat?
  3. Ki(k) engedélyezte/ték?
  4. Ki volt a kivitelező?
  5. Volt-e környezeti hatásvizsgálat?
  6. Milyen tervek alapján dolgoztak?
  7. Hol lehet megnézni ezeket a terveket?
  8. Mekkora a kikotort anyagmennyiség?
  9. Ezt hol deponálják?
  10. Miért nem tud erről az egészről senki?
  11. +1. Mi célt szolgált az az IFA a parton?
Annak is örülnénk, ha valaki leírná egy ilyen kotrás teljes vertikumát, tervezéstől kezdve, jogi folyamatok-engedélyeztetésen keresztül egészen a kivitelezésig. Helyiek jelentkezését is várjuk, akik bármilyen plusz információval rendelkeznek.

Frissítés! 2013.12.29

Megkaptuk a kotrásról informáló hirdetményt, melyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság adott ki 2013. október 30-án. E szerint a kotrás jövő nyárig eltart majd. 

forrás: http://nkh.hu/Hajozas/Kozlem/HSZH/Lapok/Duna.aspx)

Térképen így néz ki a helyzet. A kotrás a parttól 100 méteres távolságon belül történik, a hajózó útvonalat nem érinti. Így felmerülhet a kérdés mi szükség van rá? Valószínűleg a Kismaros és Verőce között a Dunába torkolló Morgó patak által behordott hordalékot kell eltávolítani.

A kotrás pontos helyszíne.
A munkagépről még ez derült ki: PF-125 jelzésű, üzemeltető: CECE '69 Kft.

2013. december 21., szombat

Egymilliós magyar város a Duna-deltában


Egymilliós magyar város a Duna-deltában? Ez utópia a javából. Ráadásul Jókai Mór tollából.

Annak idején még nagyapám tanácsolta, hogy olvassam el A jövő század regényét, ha már annyira szeretem Vernét. Elolvastam. Többször is. Talán ez volt az egyetlen olyan utópisztikus regény, melynek a végén azt kívántam bárcsak így lenne most is, ahogy a regényben, ellentétben akár Orwell-lel, akár Huxley-val.

Lehet nagyon távolról közelíteni a Dunához, ez most egy ilyen eset. 1959 táján járunk, a valóságban is nagyon hasonló vonásokat mutató Oroszország éppen ekkor mért megszégyenítő vereséget az Osztrák-Magyar Monarchiára és Habsburg Árpád királyra. A vert sereg nem térhet haza, száműzetésük helye a Duna-delta. A magyar találékonyság és Tatrangi Dávid találmánya diadalmaskodik a természeten, a mocsár helyén hét év múlva egymilliós várost találunk, amolyan 42 négyzetmérföldes kelet-európai Szingapúrt.

Jókai nyelvezete sokak számára szinte érthetetlen, hemzseg az idegen kifejezésektől. A Duna-deltára vonatkozó résznél azonban kincseket is tartalmaz a szöveg, hiszen a környező Dobrudzsa ekkor már nem török vidék, éppen az oroszok birtokolják, de az éppen létrejövő Románia is szeretne kijutni a tengerhez. Jókai éppen ezért a török névanyagot vette át. Ennek egyik szép példája a Chedrile-sziget, mely a szomszédos tengerparti településről kapta nevét. Most Szent György a település neve. Eredeti nevére már senki nem emlékszik.

Az alábbaikban teljes terjedelmében olvasható a deltára vonatkozó rész (kiemelések tőlem), mint dunai utópia. Készítettem hozzá két házilag összebarkácsolt térképet a jobb érthetőség és a látvány kedvéért.

A Duna-delta és Otthon város fantáziatérképe a regény keletkezése idején
 
 "Hét év múlva, tehát még hamarább, mint alapítója jósolá, egymillió lakosa volt Otthon városának. Ha ugyan szabad városnak nevezni egy negyvenkét négyszögmérföldre kiterjedő telepet.

És mégis város az, rendszeresen alkotva, szabályszerűen beosztva, melynek önmagát továbbfejlesztő életműszeres növekedése elevenen szemlélhető, mint az agavé virágkoronájának növése, mikor száz év alatt egyszer virágzásnak indul.

Aki folyam mentében utazik a tenger felé, midőn Tulcsát elhagyja, s a Szulina-folyamágon végighalad a calori-gép-hajóval, kétoldalt egy szakadatlan kertvilágot lát maga előtt. A buja növényzet csoportosulása meglepő. Öt világrészből lettek fölkeresve a haszonhajtó és dísznövények, mik ez éghajlat alatt meghonosíthatók, mik a választott földeknek különös kedvencei, s a sikerült kísérlet elárasztja az európai zöldségpiacokat eddig ismeretlen főzelékek és gyümölcsök halmazával, miket a kultúra megnemesített.

A kertek közepében egyes családok számára való házak vannak, beárnyékolva gyümölcstermő fákkal, befuttatva virágdús folyondárokkal; a kertek eleven sövényén szabadon tenyésző újfajta selymérek gubói sárgállanak, mint fényes selyemgyümölcsök, s a háttérben, mintha a hajdani redanokat gúnyolnák, törpe váracsok, lőrésekkel: azok méhesek. A folyam felszíne sem néptelen. A partok mellett tutajokra épített kunyhók libegnak, mikből falkái a szelíd szárnyasoknak rajzanak elő, amik nappal az olajnövények között járnak, s az ártó bogarakat szedik le azokról, éjszakára pedig dobszóra úsznak haza libegő flottiláikra.

Ez a kertipar városa.

A független, saját tűzhelyének élő földrész kedvenc ipara ez, mely munkáját tízszerte jobban jutalmazza, mint a szántásvetés.

A mezőgazdaság most már csak a tudománynak és a tehetségnek való. Az Otthon állama szűk területén szaporodó népével nem bízhatja magát az időjárások véletleneire; nem szabad azon aggódnia, hogy vajon jól míveli-e a földét a kisgazda, mit vet bele, jókor veti-e el, jön-e rá eső, nem veszi-e föl a víz árja, nem lepi-e meg a rozsda, learatják-e a termést idején, nem jön-e nyomtatásra esős idő, nem megy-e kárba az egész termés. – Az Otthon államának minden évben szüksége van a maga „jó” termésére.

Az egész Léti-sziget egy mintagazdaság, melyet a részvényes állam nagyban kezel saját vállalatára. Itt a hozzá való földet is teremteni kellett.

Legelőször is csatornázással a mocsárt lecsapolták; a nagyobb tavakat szivattyúzógépekkel merték ki, s ahol a föld árja járta a térséget, ott keresztülfuratták az alsó vízátnembocsátó rétegeket; a tőzeget leégették róla; gőz-rigolozógépekkel megforgatták a talajt, alagcsövekkel összehálózták az alréteget, s a mezőt keresztül-kasul szeldelték öntözőcsatornákkal. Akkor azután a gőzekékkel láttak hozzá. Ha túl nedves volt a talaj a szántáshoz, az alagcsöveken át keresztülfűtötték, ha száraz volt az időjárás, a csatornákon át elárasztották, ha késő tavaszi fagy fenyegette a vetést, ismét meleg gőzt bocsátottak rá a talajból; gabonavirágzáskor termékenyítő cafrangkészülékkel söpörtek végig a kalászos mezőn, a rozsdát kiirtották kénsavas permeteggel, amit kaucsukcsövekkel vezettek el a vetésekre, az ártékony rovarokat szitált mészpor hintésével ölték el, ha a mezei egerek szaporodtak el, azokat az alagcsöveken át rájuk bocsátott szénennyel fojtották meg; mesterséges trágyával, trágyalé öntözéssel sokszorozták a növény termőerejét, s ha jégeső, pusztító fergeteg jött, villanyvezető tornyaik segélyével félreterelték azt a mívelt földről a tenger felé.

Ily földmívelés mellett a Léti szigete egyedül képes volt az új világváros milliónyi lakosságát ellátni kenyérrel. Ez volt a város tárháza, csupa raktárak, gazdasági épületek, összefüggő csoportokban; a buja mezőkön meghonosított háziállatok, gyapjúadó nyájak, a lankaságokban gyapot és dohány, a dombosabb fennsíkon szőlők, miknek bora a kezelés mellett a világpiac keresett árucikkévé lett. Ez a „mezőgazdászati város”.

Továbbhaladva, a kerti lakokat a Moise szigetén s a szántóföldeket és gazdasági épületeket a Létin kezdik fölváltani más alakú épületek, tömör, vörhenyes falak, bolthajtás alakú tetők, zománcos, fénylő külsővel; a keresztül-kasul szögellő csatornákat fölváltják éppen úgy összepóklábazott vasutak, mik egyik épülettől a másikig, s mindannyian a folyamparthoz futnak. A földipar városa átalakul gyárvárossá.

Hanem a mostani gyáraknak hiányzik már az a fertelmes tulajdonságuk, hogy füstöt, bűzt terjesszenek maguk körül, s bemérgezzék vele mérföldekre a levegőt, s kényelmetlenné tegyék más halandókra nézve a lakást. A mostani gyáraknak nincsenek már magas kéményeik. Azok a magas, füstokádó minarék mind eltűntek; csak alacsony kürtők és gőzcsövek vannak. A gyárak nem fűtenek többé kőszénnel. Tatrangi az olvadhatlan hyalichorcsövek lerakása által kivihetővé tette az eddig lehetetlennek hitt keresztülfúrását az egész földrétegnek, s megkísérlé aztán kútfúróival a föld primer alakulásainak rétegeit is átszakítani, míg lemélyeszté olvadhatlan ércüveg csöveit a földkebel központi tűzhelyéig, önkénytes volkánt csalva elő az ősgránit burkolat alól. S az végtelen horderejű találmány lett. E „tűzkürtő” tetszés szerinti lemélyesztése által az egész emberiség egy nyomasztó rémtől lett megszabadítva, attól a rémgondolattól, hogy mi lesz a világból, ha egyszer elfogy a kőszén, elpusztulnak az erdők, mi ad akkor a télnek meleget, a gépeknek éltető erőt. – A föld maga. Tatrangi tűzkürtőit a kerek világon mindenütt oly vívmánynak fogadták, minő Amerika föltalálása volt. A gyárak gépei megszűntek kőszenet fogyasztani, mindannyi tűzkürtőket furatott a föld mélyéig, s onnan vette tüzelőszerét. A föld alatti tűzhely gázokat is adott, miket vegytani átalakítás mellett világítógázul lehetett használni. Otthon város minden házába a tűzkürtők csövei vezetnek, télen azok adják a meleget, éjjel a világítást, a tűzhelyen azok főznek, fagyos időben azok melegítik át a zord idő fenyegette kerteket és vetéseket, rossz nyárban azok érlelik tökéletességre a szőlőfürtöket, s mozderővel látnak el minden gyárat, tűzzel minden üstöt, tropikus légkörrel a fedett díszkerteket.

Ilyen fedett díszkertek az Otthon város belső főutcái.

A gyárvároson túl kezdődik a „kereskedelmi város”.

Három roppant széles Duna-ág folyik végig rajta: a Kilia, Szulina és Szent György-Duna. Mindenik folyamág két partja vert kövekkel kirakva, húszölnyi szélességben a kereskedelmi áruk rakpartjául szolgál, melyen vasutak vezetnek végig, s jövő és távozó hajókra szállítják át az árucikkeket. E partokról másfél ölnyi magasban emelkednek a hosszú aszfalt- és ruggyanta sétányok, terebélyes fáikkal; s e sétányok mentében a végtelen palotasorok, kereskedelmi ügyszobákkal földszint, raktárakkal a föld alatt, árutermekkel az emeleteken, s a nagyszerű vendégfogadók.

A belváros a Moise-sziget közepét foglalja el; s ennek van három főutcája, mely egymást, mint egy csillagkereszt szeli át. Mindegyik utca harminc öl széles és egy mérföld hosszú; a középpont, melyen összetalálkoznak, egy hatszögű tért képez, melyet kétezer lépésbe kerül körüljárni. És mind ez egyenes főutcák, mind a tér maga, ichorüveg boltozattal vannak fedve, a főtér hatszögű kupolája hatszáz lábnyira magasodik ki a szimmetrikus palotatömegek közül, egy gloriettel a tetején, melyből éjszaka villanyfény ragyog szét a városon, s tizmérföldnyire elvilágít a tengeren, a közeledő hajók elé. A fedett utcákban nincs soha sár és por; nincs több szél, mint amennyit mesterséges szellőztetés idéz elő, kétoldalt délszaki fák örökzöld lombjai árnyékolják be a sétányokat, télen az utcák alagcsöveken át fűtve vannak, s nyáron felülről lebocsátott hideg lég tartja azokat hűsen. A hatszögű tér járdáit egy tündéri szép fasor futja körül; egyetlen sor eleis-pálma, melynek fényes levelei valami üdítő illatot párolognak ki, hasonlót a violák szagához, s ez örökké betöltve tartja a roppant boltozat tériméjét, s megtisztítja a léget az emberi kigőzölgés bűzeitől. Ez a tér a városház tere. A hatszögű épület hat szárnya egy egész építményt képez, melynek hat kapuját a keresztülszelő három utca bejáratai alkotják. A tér közepén kolosszális szökőkút, s e kút körül a város hírhedett élelmi bazárja. Ez egyik nevezetessége Otthon városának. Egy gyümölcs- és élelmiszerpiac, melyen az öt világrész és a szigetországok minden élvezhető gyümölcse azon frissen, ahogy törzséről leszakíttatott, összehalmozva található: a főnixpálma datolyafürtei, a cariota édes liszttartalmú kobakjai, a palmyrapálma óriási diói, miknek külső húsos héja édes borízű, belső magszéke friss aludttejhez hajaz, s ha megszárad, finom sajtnak ízlik; a félmázsás lodoiceák, mintha nagy tökök hevernének ottan, a ceyloni csodapálma dundi gömböcei, mik csak éretlenül ehetők, a vérveres tahiti almák; az üdítő belimbik, a szentjánoskenyér alakú ingefára húsos hüvelyei, a kenyérfa pikkelypáncélos cipói, a mangifák aranyszín tojásai, a rózsaillatot és mézédességet egyesítő csirimáják, a duránci húsú guyaveszilvák, a szájban szétolvadó piriquao-barackok, a fahéjfűszeres nialéaszőlők, a kínai olajfa illatos bogyói, a paradicsomfügék, a dinnye alakú gerezdes abacatok, a kemény héjú, kék zománcú mangosztánalmák, miknek belső húsa ízre és olvadékonyságra a fagylalthoz hasonlít, a granadill paradicsomalmái, a pandanusz kenyérbélű, ananász alakú gubói az év minden szakában felhalmozva találhatók e gyümölcsbazár tágas csarnokaiban, mik a múlt századbeli ronda kofasátrakat mesevilágba száműzték. Itt vannak kirakva célszerű állványokon az újkor nagy tökélyre mívelt európai kertiparának főzelékei mellett a többi földrészek ínycsiklandó zöldségtermékei is, a káposztapálma hajtásai, a jávai kacsangbabok, a finom húsú szóják, lisztes gesztenyeízű bataták, a török kobakok és tojásgyümölcsök, a jávai savanyú nanka, a malabári dzsambuk, az olajos pisztácok s mindazok a csodálatos ehető növények, miket egy kelet-indiai wayong egy előkelő pangerang asztalára szolgáltat; mik közül nem hiányozhatik a dinnyefa gyümölcse, a carica papaya, melyről minden gazdasszony tudja már, hogy annak a levétől a legkeményebb hús is porhanyóvá lesz anélkül, hogy tűzre tennék. – Húsneműekben is egész világtárlat van itt; s az árueladó székely menyecskék, a pirospozsgás debreceni, szegedi, komáromi kufárnők oly nyelvkészséggel tudják ajánlani árucikkeiket, mely szakképzettségükről tanúskodik: itt egy delikát elefánttalp kínálkozik, egy rózsapiros jegesmedvecomb szomszédságában, melynek versenyt támaszt az úri asztalra való jakpúp; az árusnők készek megmagyarázni a vevőnek, melyiket hogyan kell elkészíteni; a kínai salangin fecskefészekből hogyan lesz csemege, az ausztráliai csőrös állatnak minő pác kell; ajánltatnak különösen a pekári- és tajaszu-malackák; aki nagyobb állatot keres, az utasíttatik a szomszéd boltba, hol éppen most zsiráfborjúkat mérnek ki, olyan a húsuk, mint a rezge; ugyanott fiatal vízilovak szügye is kapható; a többi részéből „pemmikánt” csinálnak; egy Brassóból idetelepült örmény nő különösen nagyra van igen keresett szumátrai kappanjaival, amik kávén híznak; hitelesség kedvéért mindegyiknek meg van hagyva a zúzája a benne levő emésztetlen kávészemekkel; ugyanennél található gyakran a nagyon keresett „pangerang-kávé”, mely akként jön létre, hogy egy ínyenc állat, a „musang”, a kávégyümölcsöt megeszi, a magját azonban nem tudja megemészteni, azt hátrahagyja, a jávaiak aztán ezt összeszedik utána, s ez az állatvilági körutat bevégzett kávé valami fejedelmi italt ád mind illatra, mint zamatra nézve. Azért hitelesség okáért együtt is szokták árulni az eredetét igazoló album graecummal, mellyel tömör koprolitokat képez: az angolok arannyal fizetik azt.

Másik boltban mindenféle italokat árulnak, ott kapható a török „sorbeth”, az amerikai „blackdrink”, az arab „bombik”, mely egyszerre szomjat és éhet csillapít; a hűsítő „kínai víz”, a kávégyümölcsből készült „kiser”, az indus „ananászital”, a tengeri szőlőből sajtolt „korzián”, a málna- és mézből párolt „malinnik”, a borassuspálma cukros nedve, a kellemesen csípős „gawral”, a four croya virágmustja és százféle neme a gyümölcsboroknak – csupán igazi bort és égetett pálinkát nem találni a boltokban. Ennek előállítása és árulása a részvényállam kizárólagos joga, aminek okait és céljait majd megtudjuk később.

És aztán az élelmi bazár valamennyi csarnokában láthatók azok a kis fürgenc lények, amik az emberek legnagyobb ellenségének hatalmas pusztítói, a kis ghekkók azok, mik a legyek ellen folytatják a folytonos harcot. Ezek a szelíd gyíkok, tapadó talpacskáikkal összevissza futkározzák a falakat, az állványokat, hosszú nyelveikkel elkapkodják a legyeket, a dongókat s tisztán tartják tőlük az élelmiszereket, vannak is ezért a kufárnők előtt nagy becsületben.

Aki azt gondolta, hogy az élelmi bazárt a város középpontjába helyezze, jól számított.

Az emberfogó csábszerek közt leghatalmasabb csalogató az, hogy „hol lehet jót enni”. Ez bele van nőve a hazáról való fogalomba, nem hiába részesül oly tiszteletben a „tűzhely”. A szakácskönyv igen nevezetes közjogi kódex. A gourmandvilág elismerte Otthon városát az ínyencség Mekkájának.

Másik előnye a világvárosnak a tisztaság. Egy olyan helyre építve, melyet ősi időktől fogva a járványok posványbölcsőjének ismert mindenki, az alapítóknak minden emberi tudományt segélyül kellett hívniok, hogy telepüket egészségessé idomítsák. A szükség kényszeríté őket a lehetetlent is valósítani. Ez sikerült. Az Otthon városában nincs szemét, nincs kloaka, nincs gyármoslék. Az mind trágyává alakíttatik, mielőtt emberölő gázaival a levegőt megfertőztethette volna, s a piszok megtér rendeltetése helyére a szántóföldre, s lesz belőle arany: a méreg a földbe vegyül, s feltámad mint kenyér.

A főtér hat oldalát hat palota képezi; egyik a bank épülete, másik a szerződések háza és tolmácsi hivatal, harmadik a börze, a többi három az igazgatóság három külön osztályáé.

Ha az utazó a keleti utcában egy légnyomatú hengervasúton az imperialéra felül, egy örök világtárlat vonul el kétfelől mellette. Ipar- és terménycikkek, divat és gyakorlati találmányok, tudomány és művészet csoportosult tárlatai váltják föl egymást panorámaszerűen; míg az utca véget ér, s akkor ott áll az utazó előtt a század legmerészebb építkezési műve: egy három mérföldnyi hosszú raktár, mely a Sulina-Duna-ágtól a Szent György-Dunáig nyúlik.

Ez az Otthon város kincstára.

Itt rakodnak le a részvényállam mindenünnen érkező légjárói, s innen indulnak ki új árukkal megterhelve. Innen hordják szét a Dunán, a tengeren járó hajók s a vasutak vonatai a felhalmozott árucikkeket Európa egyes országaiba, mert az Otthon állama az európai részletkereskedésbe nem avatkozik; ő csak a világrészek között tartja fenn a közvetítést, s a nemzetközi kereskedés hasznait engedi az egész világban szétoszolni.

A hosszú kereskedelmi raktár, melyben együtt van az öt világrész, képezi a város homlokzatát a tengerpart felől, mely összeköttetésben áll a kiépített mólókkal, amik a hajdani zátonyok helyén emelkednek, s most védett kikötőül szolgálnak a hajóknak. A Chedrile-sziget ez idő szerint mulatókertté átalakítva, kedvenc helye az idegeneknek.

A Szent György-Duna-ágon a rakpartról egy alagút visz keresztül. Általában mindenütt vasból öntött alagutak visznek át egyik partról a másikra, mik könnyebben és gyorsabban elkészíthetők, mint a hidak. Hidat nem építettek az Otthon város folyamain sehol, azért, mert mikor a Duna nagy áradásban van, a hajókat csak eléjük kötött aerodromonokkal lehet víz ellenében felvontatni, s ezeknek járását a hídjármák akadályoznák; hanem alagút minden utca nyílásából vezet át a túlpartra. A Szent György-parti fennsíkon van a Duna-delta őserdeje; most pompás népkertté átalakítva, melyet a világ minden építési ízlése szerint alkotott nyári lakok díszítenek. Ez a „fényűzés városa”.

A Porticskája-Duna-ág végre hajóépítéshez készített dokkokhoz idomítva, gabonatartó silókkal végigrakva, elvezeti a kíváncsi utazót a Razin-tóba, melynek nincs közlekedése a tengerrel; e tóban a részvényállam mesterséges haltenyésztést űz nagy sikerrel, a zátonyokon osztrigatelepek ápoltatnak, a sziklás öblökben a szivacstermesztést üzdelik, s egy kavicsos talaján az őstónak a gyöngytermő gyöngyér meghonosításával tesznek kísérletet.

Otthon a Duna-deltában (Jókai Mór regénye alapján)
Ha azután az utazó vízen, szárazon és víz alatt, gőzzel, hőléggel, légnyomással végigutazta a várost, felszáll egy aerodromonba, s megtekinti azt madárlátból, akkor látja lélekemelő képét egy új világvárosnak, melynek hatágú üvegboltozatos utcacsillaga ragyog a napfényben, mint egy óriási rendkereszt a földön, közepén a nagy Kohinoor-gyémánttal, a hexagon kupolájával; közben a szabályos házak tömegei, tető helyett világkertekké alakított teraszokkal; a kalauz megmutogatja itt és ott, ama kiváló nagy épület zöld parktól környezve, minő közintézet háza, tágas négyszögű térek lombárnyékolta útjain tarka néptömeg tolong, vasútvonatok, társaskocsik robognak végig az utcákon, sodronyhuzalokon repül át más vonat a háztetők felett, villanygépek által hajtva; a folyamóriás négy ágán hajóraj kerülgeti egymást, mindenféle tarka lobogókkal; távol kelet felé eltekintve, az esthajnal aranyegén közeledő légjárók hosszú, sötét darucsoportja tűnik fel, s a nyugati látkör ragyog a csatornahálózat tükörvonalaitól, mik átszelik a dohányzölddel, lenkékkel, málvapirossal, repcesárgával hímezett végtelen mezőket. Míg a hexagon kupolájának órája felséges döngéssel üti el a kilencet, s ekkor a világítótorony óriási kürtje bömbölve szólal meg, tudósítva róla mindenkit, hogy a napnak vége, s váltókra, szerződésekre nézve kezdődik a „holnap”, s ugyanakkor kigyullad a kupola napfényragyogású villanylámpája, s mintha csillagos ég népesülne meg az éj leszálltával, ezernyi ezer lámpa ragyog fel a szimmetrikus utcák mértani vonalain, a szökőkutak phosphorescens világítással vetik fel habjaikat, a hajókon vándor jeltüzek jelennek meg, a közelgő aerodromonraj fekete alakjai zöldes fényű lampyris-csoportként jelennek meg az égen, a gyárak tűzkürtői veres fénysugarakat lövellnek az égbe, s a mezőkön villanyvilágítás mellett foly tovább az aratási munka. Az Otthon városában nincsen éj soha!"

A jövő század regénye: http://mek.oszk.hu/00800/00846/html/

2013. december 14., szombat

A második lakott sziget a Dunán


Németországban, Neuburg an der Donau városkában található. Az "második"-ot nem időben, hanem folyásirányban kell érteni. Időbeliség tekintetében nagyon nehéz helyzetben lennénk, hiszen elképzelhető, hogy az emberiség első dunai szigeteken lévő telepeit már azóta elmosta a folyam. Térben könnyebb dolgunk van, hiszen Regensburg többé-kevésbé mesterséges szigeteit nem számítva a Leopoldinen Insel Németországban a Neu-Ulmer szigettel együtt az egyetlen lakott dunai sziget.
 

E nevezetesség nem jár együtt a hírnévvel. Ha ez így lenne, sokkal több információt lehetne találni róla. A Leopoldinen Insel, vagy városrészként: Leopoldineninsel a Duna 2477 folyamkilométerénél található. A Duna itt még meglehetősen keskeny, hiszen alig 400 kilométerre vagyunk a forrástól, a Lech torkolata és Ingolstadt között félúton. Neuburg an der Donau városa ezen a szakaszon az egyetlen olyan térszínen telepedett meg, ahol az ártér kellően összeszűkül ahhoz, hogy állandó átkelő jöhessen létre. A képeslappáron kelet felé tekintünk alá a Duna-völgyre, a kép középpontjában az Angolkertnek nevezett ártéri rengeteg látható. A Duna-szabályozás előtt ilyen erdőségek kísérték mindkét oldalon a Dunát egészen Ingolstadtig és ezt a rengeteget szakítja meg a város és hídja az Elisenbrücke.


Neuburg an der Donau ősi város, 778-809 között, rövid ideig püspöki, 1505-1779 között pedig a Pfalz-Neuburg Hercegségi székhelye volt. A két képeslap a Duna fölé magasodó dombon épült hercegi rezidenciából készült (a fekete-fehér kép részletgazdagsága miatt került ide). A fontos átkelőhelyként funkcionáló hidat a térképek és a városról készült metszetek egyaránt ábrázolják, azonban a Leopoldineninsel csak a metszeten látható. A korabeli térképekről hiányzik, vajon miért?

Rézmetszet Matthaeus Merian: Topographia Germaniae, 1644 /wikipedia.org/
 
A nagyjából egy időben (XVII.-XVIII. század fordulóján) készült metszet és térkép közti eltérést okozhatja a térképi generalizálás. A generalizálás során a térkép készítője mérlegel, hogy mik azok a fontosabb dolgok, melyeket mindenképpen szeretne ábrázolni a térképen, valamint azt is figyelembe veszi, hogy az ábrázolni kívánt felszínforma mérete és jelentőssége szükségessé teszi-e a megörökítést. A Leoplodineninsel valószínűleg a generalizálásnak esett áldozatul, mint ahogy a többi, korabeli térképről is lemaradt. Ellenben a Dunán látunk két másik szigetet, melyek közül a városhoz közelebbiből lett a fentebb említett Angolkert. Már egyikük sem sziget, bár az ártéri erdő még sejteti egykori helyüket.

Neuburg térképe, 1716-1730 között /oldmapsonline.com/
 
Elnyújtott csepp alakú a sziget, folyásirány szerinti alsó részén homokpad jelzi a folyamatos növekedést.

Árvíz alatt, 1999 /forrás/
Mivel az 1903-ban elkészült kövezett part óta nem történt más árvízvédelmi munkálat a szigetet a nagyobb árvizek elborítják. A kép az 1999. évi pünkösdi árvíz idején készült, közvetlenül ez után 2003-2005 között kiépítették az árvízvédelmet a szigeten. Az ára meglehetősen borsos volt; 3 millió euró. Rendbetették az árvizek és jég által megrongált parti kövezést, mobil és állandó árvízvédelmi falat építettek, elkészült egy esővíz-szivattyú, valamint a szigeten álló házak alacsonyan lévő ablakai, ajtói külön védelmet kaptak. Ha közeleg az ár, acél elemeket helyeznek a már meglévő profilokba, így a Duna nem ömlik be többé a nyílászárókon. Az esővíz-szivattyú pedig megakadályozza, hogy a minden oldalról tálszerűen lezárt szigeten felhalmozódjon a csapadék. Abban az esetben lép működésbe, amikor gravitációs módon már nem tud lefolyni a víz a Duna medrébe.
 
Az óváros és a leopoldineninsel madártávlatból /kép: K. Leidorf/

Németországban, mivel a magyarországinál kevesebb vízhozam áll a hajózás rendelkezésére szinte alig maradt dunai sziget. A Duna-szabályozás révén létrejövő csatornában már nem maradt számukra hely. Túlélőként a neuburgi Leopoldineninsel igazi kuriózumnak számít!

2013. december 7., szombat

Karapancsa


A Mohácsi-sziget déli részén található Karapancsa igazi dunai ősdzsungel volt a török időkben. Gyakran találtak itt menedéket a török elől a környékbeliek és nem volt ritka az sem, hogy néhány környéken kóborló töröknek örökre nyoma veszett. A török eredetű Karapancsa név azokat az időket idézi, amikor még hatalmas kiterjedésű ártéri rengetegéből különös, báránybőrbe bújt maszkos szörnyek szálltak csónakba és rettenetes csinnadrattával kergették el a törököt Mohácsról.

A Nagykastély Karapancsán (kép: kalasandras.blogspot.com)

Ez a legenda valószínűleg nem állja meg a történelem próbáját, ugyanis a népszokás gazdái, a sokácok csak Mohács 1687-es felszabadulása után költöztek erre a területre. Azonban nem a busójárás az egyetlen legenda a környéken.  A helybéliek így magyarázzák a Karapancsa név eredetét:
"A Karapancsa név állítólag török eredetû. És a legenda szerint abból származik, hogy amikor vonultak vissza a török seregek, akkor itt mocsárvilág volt. Teljesen el volt néptelenedve a határ a hosszú háborúk után. Akkor pánikszerűen kellett menekülni, és ezért a legenda szerint az akkori nagy vezír az úgy tudott keresztülmenni a járhatatlan mocsáron, hogy a janicsárokat beleállították ebbe az ingoványba, és kézről-kézre adták át a nagy vezírt. És a karapancsa az azt jelenti, hogy fekete karom, tehát azok az emberek meghaltak, és a mocsárból az ujjaik még sokáig kiálltak."

Mintha Tolkien innen emelte volna át a Holt-láp (Emyn Muil) legendáját A Gyűrűk Urába.

Miután a török félhold lehullott Karapancsa egéről, az élet lassan visszatért a régi kerékvágásába. Ekkoriban a Mohácsi-szigetet teljes egészében a Duna - két nagyjából egyforma méretű ággal - ölelte körül. Állandó település az árvízjárta vidéken nem alakulhatott ki. A török kiűzése után a terület a Béllyei Uradalom részeként Savoyai Jenő (Prinz Eugen) herceg birtokába került, melyből később a Habsburg-Lotharingiai család tescheni ágának birtokába ment át, akik a jobb parton mintagazdaságot szerveztek. A karapancsai birtokrész kissé különbözik a többitől, ugyanis a folyószabályozásoknak köszönhetően lassanként a szigetről a Duna-Tisza közére került, másrészt ez megmaradt vadászterületnek, ahol a mezőgazdaság csak igen lassan hódított teret.

A Béllyei Uradalom áttekintő térképe

Albrecht főherceg Béllyei Uradalomról több leírás is készült, ezek egyikében az alábbiak olvashatók Karapancsáról:

Megjegyzésre méltó, hogy a karapancsai járás hajdanta fa, nád, fűtermés és kivált legeltetés tekintetében igen jövedelmező volt; a baja-bezdáni csatorna kiásatása óta azonban egészen elposványosodott s nagyrészt terméketlen vadonná változott át.
A Baja-bezdáni csatornát, a Mohácsi-szigetet egykor keletről határoló mellékág nyomvonalán vezették, jelentős kanyarulatátvágásokkal. A helyi nevén egyszerűen Ferenc-tápcsatornának vagy Ferenc-csatornának nevezett vízfolyás kiásásakor jött létre a Klágya és Kadia holtág.

Karapancsai major

Habsburg-Tescheni Albrecht főherceg, a custozzai (1859) győző építtette fel Karapancsán a Kiskastélyt és a hozzá tartozó gazdasági épületeket. Az uradalom központja azonban mindvégig Főherceglakon maradt, Dél-Baranyában. A település ma Baranyabán községhez tartozik.

Mivel Albrecht főhercegnek nem voltak utódai, örökbefogadta öccse fiait, akik közül a legidősebb, Frigyes örökölte a hercegi címet és vele a Béllyei Uradalmat. Karapancsán már ő építtette a Nagykastélyt, amely ma a Gemenc Zrt. tulajdonában álló szálló. Egykor vadászott itt Ferenc József király II. Vilmos német császárral, az itt lőtt trófeák máig megtekinthetőek (több ezer más trófeával együtt) az ausztriai Bad Ischlben álló Kaiservillában.


Karapancsa közigazgatásilag Hercegszántó községhez tartozik. Hogy eljussunk oda, át kell kelnünk a törökösen csengő Budzsák nevű településrészétől délre, a Kadia-Duna túloldalára ívelő hídon. Aki ártéri erdőkhöz szokott, az meglehetősen idegenül fogja érezni magát ebben a hatalmas tölgyerdőben.


A Kadia-Duna egy hosszú - de egyre szűkülő - tó benyomását kelti, partján az erdő fokozatosan megy át a nyílt vízfelszínbe. Először sarjerdő, majd nádas, sásos, hínáros végül békalencsés részen kell annak átgázolnia aki itt szeretne fürdeni. Ebben a mederben már nem Duna víz folyik, csupán a környék csapadék és belvizeit szivattyúzzák bele.




A parton ottjártunkkor népes bakcsócsaládok társalogtak a fűzfákon a maguk igencsak szokatlan madárhangján. Zengett az erdő a Kvak-kvak-kvak-tól, melyről a tréfás népnyelv rögtön elnevezte ezt a madarat vakvarjúnak.


A karapancsai szivattyútelep mellett van a legeslegsekélyebb horgásztó amelyben valaha horgásztam. Ez is az egykori Kadia medrében található, azonban annyira feliszapolódott, hogy a 35-40 centiméteres ereszték már leér úszózásnál. Ennél a monarchia idejéből ittmaradt szivattyúháznál találkozik a Kadia-Duna a Ferenc-tápcsatornával:
A Duna történelme során Baja alatt két ágra szakadt és Bezdán-Kiskőszeg magasságában egyesült. Ez a két Duna-ág közötti 300 hektárnyi terület a Mohács-sziget, amely a folyamszabályozások előtt szabad vízjárta terület volt. A belvíz elvezetésére 1904-ben épült meg a csatorna mellett a karapancsai szivattyútelep. Tervezői maradandó, átgondolt, szép műszaki alkotást hoztak létre. A turbinalapátos szivattyút a Ganz és Társa Gépgyár gyártotta. Az akkor még fafűtésű telep villamos árammal még ma is működőképes.
A több mint 100 éves telep egészének az eredeti tervekkel azonos felújítása 2005-ben fejeződött be. A tárgyalóteremben kiállított dokumentumok segítségével bepillanthatunk Ihrig Dénes szakmai életútjába, aki a magyar vízgazdálkodás kiemelkedő mérnöke volt.


A tápcsatorna mentén szépen libasorban horgászkunyhók állnak. A meghitt csendben néha elevez egy hattyúcsalád Szerbia irányába, mely innen alig pár kilométernyire van.

2013. december 1., vasárnap

A Szent-kút legendája


Még nem állt itt a szomszédban az olajfinomító. Még őröltek a hajómalmok a Dunán, még megemelték a kalapjukat az emberek a kápolna láttán és még ihattak a forrásból, melytől meggyógyultak, amikor az ercsi születésű Gozsdu Elek (Gozsdu Manó unokaöccse) papírra vetette az alábbi sorokat. A felelevenedő emlékek alapján kirajzolódó táj már a múlté, elnézve a kifosztott kápolnát. Búcsúpillantás ez egy letűnt korra, a szemközti Újfalusi-szigetre, a vízimolnárokra és az augusztusi nagy búcsújárásokra. Talán végül azt is megértjük miért végrendelkezett úgy báró Eötvös József kultuszminiszter, hogy ezen a szent helyen szeretné megtalálni végső nyughelyét.

Kirándulás az Eötvös kápolnához (forrás: fortepan.hu)

Nagyságos asszony!

Tegnap, mielőtt magához mentem, a kertjébe léptem és körüljártam a nagy körutat, az emlékezés tükrében láttam a tavalyi nyarunk szép képét. A jávorfák helyéről a lombtalan diófák ágain keresztül láttam a palotájának udvari részét, és tudván, hogy maga egyedül van ott az emeleten, valami édes nyugalmat, megelégedést éreztem a lelkemben.

A kert fái, bokrai rügyezni kezdtek, és végignézve a kerítések bokor-során, a gyepen és a fák koronáin, egy gyönyörűen finom zöld színt láttam - íme, zöldellni kezd a maga szép kertje -, és eszembe jutott, hogy mi ketten pusztán, falun töltöttük a gyermekéveinket. Aztán fölmentem, és maga a szomszéd szobából mosolyogva jött elém. Boldog a pillanat, amikor látlak, és boldogok az órák, amikor veled vagyok!
Teát ittunk - te a díványon, én melletted egy zsöllyében ültem -, és te a gyermekéveink iránt érdeklődtél. A gyermekéveink majdnem egyformán folytak le. A falu, a puszta, a nagy távolságok plein airje adta meg nekünk az első maradandó, mély hatásokat. Én Ercsiben, a hatalmas Duna partján születtem, és gyermekéveim nagy részét, az ifjúságom álomvilágát ott a Duna mellett éltem meg. Nyájas vidék, őszinte, nyílt tájék - szelíd romantikával teljes poézis párázik a Duna hangjaiból, és visszhangzik a magas domb alatt gazdagon csörgedező Szent-kútban, a fölötte épült és a Szűz Mária tiszteletére emelt, de elhagyatott kicsi kápolnában és a báró Lilien család sírkápolnájában, ahová báró Eötvös József, a költö-író temetkezett.
Csodálatos legendák fűződnek a két kápolnához. - A lakosok közül egy öregaszony a mostani Szent-kút helyén egy bizantinus Mária-képet talált. Ezt a képet a találás helyén primitív módon egy kis téglafalba illesztették, és a plébános ezt a helyet megszentelte. A szentelés után nyomban a kép alatt egy üde és gazdag forrás nyílt meg, és ennek a forrásnak a vize könnyű és frissítő volt annyira, hogy az emberek nem győzték inni. A nép imádkozni járt a kútra -  és a legenda szerint sok gyönge és beteg megerősödött és meggyógyult a Mária malasztjánál fogva.

A nép a forrás fölött, a domb középmagasságában egy egyszerű kis kápolnát emelt, és nagy processzióban, ájtatos zsoltárok éneklése mellett, ünnepélyes áhítattal a kápolnába, az oltár fölé helyezték el a bizantinus Mária-képet. Ámde reggelre kelve a Mária-kép leszállt az oltárról, és visszament a Szent-kút fölé. A nép csodálkozott, és azt hitte, hogy Mária nem találta elég szépnek a kápolnát, és Lilien báró ezért egy új és díszesebb kápolnát építtetett, most már a domb tetején, Mária számára. Csodák csodája - a Boldogságos Szűz azonban ott sem maradt meg, hanem onnan is visszament a forrás vize fölé, és azóta ott van, mivel az emberek megijedtek a jeltől, és többé háborgatni nem merték.

Az Ercsi Boldogasszony
 
Ez a kút és a középső, immár elhagyatott kápolna, azóta az ercsi lányok, legények vigasztalásának a forrása. Ide jönnek sírni, ide jönnek vigasztalásért, és színes selyemszalagokat, üveggyöngyöket, viaszszíveket, -lábakat, -kezeket áldoznak neki, és augusztus 15-én, a Nagyboldogasszony ünnepén sok ezer búcsújáró látogatja meg ezt a megszentelt helyet.

Szép kis sétaút vezet a kápolnákhoz, és az édesanyámmal és a két nővéremmel nyáron többször kimentünk erre a szép helyre, aztán ott a gazdag gyepen uzsonnáztunk, és ittunk az üde forrás vizéből. Az édesanyánk szép és édes dalokat énekelt nekünk, és mi, három gyerekek, úgy, ahogyan tudtuk, vele énekeltünk. Misztikusan meleg és szép hatásokat kaptam ott a kápolna mellett, noha az édesanyám sokszor mondta, hogy minden csoda az emberben van - az emberben, aki jó és szelíd. Onnan a forrás vize mellől láttam a hatalmas Dunát, amely közel, alig tíz-tizenkét lépésnyire a szentképtől folyt. Ott láttam, ott szerettem meg a színes kavicsokat, ott játszottam azokkal a nedvesen fénylő, szép kövekkel, és ott láttam először szép színeket.

A Duna lassúnak látszó folyásának különös, szép, zúgó, nagyon halkan zúgó hangja van, és úgy tetszett, hogy ez a hang valahonnan nagyon messziről jön. Sokszor féltem ettől a hangtól -  és hogy ne halljam, énekeltem. Aztán a vízimalmok hatalmas kerekeinek a forgása... ha a nap sütött, a keréklapátokról lehulló vízcsöppek kápráztató szépséggel csillogtak, és én szinte elképedve néztem ezt a ragyogást.

A Duna ott nagyon széles, és a partunkról alig lehet meglátni a Csepel-sziget elmosódó partjain álló fákat; közelebb, lefelé kéklik egy sziget, és én tudtam, hogy azon a szigeten hatalmas topolyafák állanak, hogy a gazdag televényföld magas és sűrű füvet, csalánt termel, és tudtam, hogy ott a fűből nagy lármával fácánok rebbennek föl, és az édesapám ezeket lelövi. De tudtam azt is, hogy a sziget közepén egy szőlőskert is van, és hogy a dinkaszőlő édes, hogy az őszibarack jó, hogy estefelé denevérek röppennek ott, hogy az apám ott hosszú csőrű szalonkákat lő, hogy ott baglyok kuvikolnak, és hogy ott a szőlőpásztornak nádkunyhója van, hogy estefelé a kunyhó előtt lobogó tűz van, s hogy jó a szürkülő homályban egy széles, kényelmes ladikedényben hazaevezni, ahol az édesanyám vár. Útközben látam a vízimalmok piros lámpáit fényleni, és hallottam a malmok monoton kelepeléseit, egy-egy molnárlegény melankolikus, svihák, szláv eredetű énekét, amint panaszkodott, sírt ott a malom nyitott ajtajában. A fehér, lisztes ruháját is láttam, és észrevettem, hogy a szellő néha elkapkodta a hangját, néha pedig úgy tetszett, mintha mellettem énekelt volna.

Te szent Duna, ti szent gyermekévek, ti édes, nedves, tarka kavicsok, ti malmok, ti nyájas zöld színek, ti úszó hajók, evezőcsapások hangjai, gőzösök lapátjának csattogó lármája, kompok és partok, ti messze távolságok, vizek ezüstös ragyogása, vadkacsák fütyülő repülése, ti a szigetnek minden félelmes faóriásai, ti zöld dombok, te tiszta föveny, amelyben mezítláb járni olyan édes, olyan jó, te háborgása a Duna vizének, te ordító szél, amint a Duna vizén végignyargalsz, te Szent-kút, ott a Duna mellett, te Boldogságos Szűzanya, aki meggyógyítod a szomorú szíveket, te áldott jó nagyanyám, te áldott jó édesanyám - mindent, amim van, nektek, csak nektek köszönhetem.

Gozsdu Elek, 1912. II. 29. Temesvár

(Gozsdu Elek: Az étlen farkas. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1982.)

Köszönet Korbuly Ádámnak szemfülességéért!

További olvasnivaló a kápolna történetéről:

Szilárdfy Zoltán: Az ercsi kegykép és látkép egy régi kisnyomtatványon

2013. november 25., hétfő

Még megmenthető lenne az Eötvös kápolna!


Ercsitől északra, egy löszplató Dunára szakadó peremén áll a Batthyány- és Andrássy kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke, Eötvös Loránd fizikus édesapja, az író és jogász vásárosnaményi báró Eötvös József síremléke. Bár a családi sírboltnak egykor otthont adó római katolikus kápolna évről-évre egyre rosszabb állapotban van, még megmenthető lenne!

 
Ercsire érkezve a főutak mentén büszke táblák hirdetik: "báró Eötvös József városa". Aki azonban báró Eötvös József sírjához igyekezne, jobb ha felkészül a legrosszabbra. Két út vezet a kápolnához, az egyik mentén a százhalombattai olajfinomító telepei kísérnek utunkon, a másik út képe egy tipikus külvárosi szeméttelep, egy löszfennsík szélén futó, jobbára beszántott, esős időben csak combközépig érő gumicsizmával járható földút.


Ez az eldugott hely ősidők óta kiemelt szakrális szereppel bírt. A szakralitás pedig ez esetben természetföldrajzi okokra vezethető vissza. A Duna fölött bővízű forrás fakad, köszönhetően a Duna vízszintje felett elvégződő vízzáró agyagrétegeknek. Ezen a ponton, ahol legmélyebben található a vízzáró réteg, bukkan felszínre a löszön átszivárgó csapadékvíz. Őseink pogány tisztelete a források iránt nem tűnt el nyomtalanul, a kereszténység elterjedése után kicsiny Mária-kegyhely épült a forrás fölé, valamikor a XII. század végén. Ez a kápolna alig néhány négyzetméter alapterülettel rendelkezik, a löszfal oldalában található. A török időket valószínűleg átvészelte, az I. katonai felmérés térképein kereszttel jelölik (lásd fent). Egy másik elbeszélés szerint egy helyi jobbágy, Mészáros Lukács hálából gyógyulásáért megfestette Szűz Máriát és Jézust, majd a parti fák egyikére helyezte. Később ez a kép az ercsi templomba került.
 

Ha az Eötvös-kápolna mellől induló lépcsősoron érkezünk ide, szinte lehetetlen felfedezni ezt a kicsiny épületet, annyira benőtték a kúszónövények. Így télen itt-ott előbukkannak az avar alól a vakolatlan téglafalak. Sok helyen olvasni, hogy a régi romos kápolna helyett Ercsi földesurai 1828-ban újat építtettek. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez a kicsiny Mária-kegyhely, vagy az Eötvös-családról elnevezett kápolna épült akkor. Elképzelhető az is, hogy az alsó kápolnát is abban az időben újították fel.


Belsejében már semmi nem emlékeztet az egykori funkciójára. A török uralom megszűnése után helyi legendák szerint megtaláltak egy földbe rejtett Mária szobrot, és azt itt helyezték el a búcsújárók és hajósok örömére. Erről azonban a település plébánosa nem tud. A magára hagyott apró kegyhely azóta pusztul, többé nem indulnak hozzá búcsújárók. Előtte meredek ösvény indul le a Duna partjára, a forráshoz, melyet az 1930-as angyalos vízisport térképen is jelölnek.


A ma is látható romos Eötvös-kápolna 1828-ban épült, 

"...keletelt, egyhajós épület, félköríves szentéllyel. Homlokzatait vízszintesen a lábazat, ill. az egyszerű főpárkány, függőlegesen a tengelyek közötti lizénák tagolják. A homlokzatok vörösesbarnára festettek, a tagozatok fehérek. A nyugati homlokzat középtengelyében lunettás, félköríves záródású bejárati ajtó. felette törtívű oromzat, tetején kovácsoltvas kereszt. A hosszabb homlokzatokon és a szentélyen 2-2 szegmentíves ablak." (forrás: muemlekem.hu)
Építtetője báró Eötvös Ignác, császári és királyi kamarás, magyar királyi udvari alkancellár, titkos tanácsos és főpohárnokmester volt, aki felesége révén lett Ercsin birtokos. Mivel Ercsi birtokosai igen gyakran cserélődtek érdemes áttekinteni, hogyan került végül - de nem végleg - az Eötvös-család birtokába.

Még ki sem űzték a törököt az Evlia Cselebi által is részletesen leírt ercsi palánkvárból, királyi birtokként került a Szapáry-családhoz András által. Az ő fia volt a nevezetes Szapáry Péter, a család szerencséjének megalapozója. Szapáry Péter mint hadifogoly volt az akit az érdi Hamza bég ekéje elé fogatott és szántatott vele. 4 év után megváltotta magát és amikor fordult a szerencse és Hamza bég került az ő fogságába megkegyelmezett neki, aki hálából halálos ágyán felvette a keresztséget. Szapáry Péter (a királyért tett szolgálataiért 1690-ban bárói rangra emeltetett) utódai még három nemzedéken át birtokolták Ercsit, amikor fiágon kihaltak. Az egyetlen leány, Julianna báró Lilien József felesége lett, így Ercsi új földesurat kapott. A német származású báró olajmalmokat, sörgyárat, szeszgyárat, svájci mintájú tehenészetet alapított és minden igyekezetével fejlesztette Ercsi gazdasági életét. Lányukat, Lilien Annát báró Eötvös Ignác vette nőül, így került a család Ercsire. Eötvös József itt töltötte gyermekkorát, akkor még élő nagyapjánál, akiről később apai nagyanyjának, Szepessy Máriának is igen jó véleménye volt: a hazafias asszony szerint "egyetlen német sem ér egy fabatkát és az öreg Lilien báró [...] az egyetlen tisztességes német ember."

 
A frissen elkészült kápolna sírboltjába először az öreg Lilien bárót temették el, 1828-ban. Őt követte lánya - Eötvös József édesanyja - Anna 1858-ban. Ekkor már Ercsi nem volt az Eötvös-család birtokában, anyagi okok miatt kénytelenek voltak eladni a kor pénzügyi zsenijének, Sina Simon Györgynek 1844-ben. Az Ercsiben töltött boldog időszak azonban oly mély nyomot hagyott Eötvös Józsefben, hogy végrendeletében meghagyta, hogy halála után ebbe a Duna fölé 40 méterrel magasodó kápolnába temessék, ahonnan olyan csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre, távol a települések zajától.


Eötvös József 1871. február 2-án halt meg. Utolsó óráiról feljegyezték, hogy még akkor is fiát, Lorándot próbálta lebeszélni a politikusi pályáról. Utolsó útjára Budáról indult február 6-án reggel 6 órakor.


Teleki András az Eötvös József kultuszról írt szakdolgozatában részletesen kitér a temetés eseményeire:

"A Reform tudósítása szerint a halottaskocsi reggel hatkor indult el, a budai hídfőnél budavárosi huszárok csatlakoztak a menethez. A Hon információi szerint a menet reggel tízre ért Téténybe, itt Pest megyei hajdúk vették át a koporsót. A tétényi Pelikán fogadóban Sina Simon báró, az időközben elhunyt Sina György fia villás reggelivel vendégelte meg a kormány tagjait, a képviselőket, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és más intézetek képviselőit. Ezután a menet újra megindult és fél tizenkettőre ért ercsi templomába. A gyászmisét Pauer János címzetes püspök celebrálta. A Reform részletesen taglalta a temetési szertartáson résztvevők névsorát. A jobboldali padok elején helyezkedett el a gyászoló család. A baloldali első padban helyezkedtek el miniszterek (Andrássy Gyula, Horvát Boldizsár, Kerkapolyi Károly, Gorove István, Festetich György.) Két pad között volt József főherceg és a hadsegéde, Tolnay Károly. Rajtuk kívül még részt vettek a gyászmisén Perczel B. vezetésével a képviselők, és az akadémikusok, Pauler Tivadar, Szász Károly, Gyulai Pál, Molnár Aladár, Teleki Domokos vezetésével. A Kisfaludy Társaság is jelen volt, valamint Keleti Gusztáv is. Széchenyi Ödön is megjelent, a tűzoltók élén. A gyászmise végeztével a koporsót Kovács László, Szende Béla, Móricz Pál, Jankovics Miklós, Gromon Dezső, Kürthy István, Bethlen Sándor és Aczél Péter képviselők helyezték a kocsira. A menet 1 óra után indult el, a test 2 órakor ért végül a sírkápolnához, ahol a végtisztességet Radnics fehérvári kanonok, az Eötvös család régi barátja, Ercsi egykori plébánosa adta meg. Eötvös testét nagyszülei mellett helyezték el, szívét egy külön szelencébe téve."
  

1879-ben közadakozásból Ybl Miklós tervei alapján kőobeliszk került a kápolna dunai oldalára, kovácsoltvas korláttal. Az obeliszk és a kápolna között kis kertet alakítottak ki melyben egy kőszarkofág is helyet kapott. Az így teljessé lett családi sírboltba már mást nem temettek. Eötvös József feleségét és gyermekeit máshol helyezték végső nyugalomra. Ettől kezdve a természet lassan birtokba vette a kertet, majd a II. Világháború heves harcai után az épület is romlásnak indult. A kriptában lévő koporsókat többször kifosztották, később antropológusoknak kellett szétválogatniuk az elhunytak szanaszétszórt csontjait, hogy méltóbb helyre kerülhessenek. A kápolnán utoljára 1986-ban végeztek karbantartási munkálatokat.

Régóta tervben volt már e kápolnának meglátogatása, 2013. november 22-én végre sikerült borongós-nyálkás időben egy eső utáni napon felkeresni Eötvös József miniszter - sajnos nem végső - nyughelyét.

 
Térdig sáros lettem mire odaértem. Előzetes kutatások alapján már fel voltam készülve a legrosszabbra, de ennyire borzalmas állapotokra - megvallom - nem számítottam. Ez lenne az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatási tárcáját kiérdemlő, később a második felelős (Andrássy-) kormányban is helyet kapó miniszternek és felmenőinek sírboltja? Elkeserítő.

Nem is olyan régen még így nézett ki a kápolna, vakolt homlokzattal és még meglévő ablakrácsokkal. Érdemes összehasonlítani a kezdő képen látható novemberi állapotokkal.

Horogszegi Tamás képe/panoramio.com
 
Íme a jelenlegi, 2013. novemberi állapotok:


A régi 5 ablak masszív rácsozásra már csak a kitépett tégladarabok utalnak. Talán kétezer forintot kaphattak értük valamelyik fémkereskedőnél. A helyreállítás ennek párszázszorosa lesz majd. A belső fa nyílászárók is hiányoznak, nyilván egy jókedvű társaság odabenn gyújtott tábortüze hamvasztotta el őket.


Geográfus szakon volt egy tantárgyunk, mely a külső erők felszínformáló tevékenységével foglalkozott. Külső erőknek hívtuk az időjárási elemek, a felszíni vizek, a jég munkáját, de ide tartozott az emberi tevékenység is. Határterület ez utóbbi már az antropogén geomorfológia irányába, de csak most döbbentem rá, hogy a felszínformálás első részfolyamatának annak idején a lepusztítást vettük. Némi eufemizmussal tehát az ercsi Eötvös-kápolna a külső erőknek esett áldozatul.


A födém téglából épített boltozatán már átdereng az ég, a lyukas tető miatt szétázott téglákról lehullott vakolat a szép kőburkolaton halmozódik. Talán ezt lesz majd a legnehezebb rendbehozni.


Valahogy így nézhettek ki Aquincum épületei is 30-40 évvel a római uralom megszűnése után, a népvándorlás korának elején. A beomló födém által feltöltött belső tér magasságáig pusztulnak majd idővel a falak, így őrizvén meg a kápolna alaprajzát az utókornak. Szerencsére ma már legalább fényképezőgép áll rendelkezésünkre, hogy ne merüljenek feledésbe összedőlő műemlékeink. Az utolsó rómaiak érezhették így magukat,  miközben Aquincum romjai között bóklásztak az V. század elején, mint én ebben a kápolnában. 

Egy tátongó lyuk jelzi a szentély félkörívénél a kripta lejáratát. Benne halomban áll a szemét és a törmelék. A szentély eredeti deszkalapokból készített oltára még megvan valahol - ha jól értettem a telefonban a plébános úr szavait.


A fémgyűjtők egyelőre meghagyták az oromzat díszét, a kovácsoltvas keresztet, hiszen létra nélkül elég nehéz elvinni. 6 kilométeres túrára szerencsére senki nem vállalkozik hatméteres létrával. Sajnos a keresztnek egykor helyet adó csinos huszártoronynak (lásd alább) már nyoma sincs.


Nemcsak a huszártorony tűnt el, hanem a fenti képen a bejárat fölött látható kőtábla, mely valószínűleg az építtetők emlékét örökítette meg.


Mint ahogy nyoma sincs már a sírkertet körülölelő kovácsoltvas kerítésnek sem. Precízen, a kőperemhez a lehető legközelebb fűrészelték el. Vajon egy esetleges helyreállítás után hány napot bírna ki?


Elhanyagolt épülethez elhanyagolt sírkert dukál. Talán utóbbit lehetne a legkisebb erőfeszítéssel rendbetenni, bár ez állandó gondozást igényelne. Talán ha sikerülne újra évenként legalább egyszer életet vinni a kápolnába, a kert elhanyagoltsága is megszűnne, mint például a Cirák és Dénesfa között álló Király kápolna esetében, ahol uniós forrásból sikerült kitisztítani a kissé elvadult erdőt.

A hatalmas Ybl-féle obeliszk szerencsére remekül állja a történelem viharait. Masszív köveit még sem az idő, sem az időjárás sem pedig a rongálók nem kezdték ki.


A kápolna tetejét a szél és a csapadék együttes ereje rongálja. Mivel a kápolnából létra nélkül lehetetlen feljutni a padlásra ezen a szinten kizárhatjuk a szándékos rongálást. A 200 éves tetőszerkezet hiányos, nem csak a cserepek, sok helyen a cseréplécek is hiányoznak már. A hó és eső által korhasztott gerendákon gyökeret vert a növényzet. 
 


A kápolna a római katolikus egyház tulajdonában van. Folyamatosan napirenden tartják a kápolna felújítását, idén áprilisban az Eötvös-emlékév kapcsán pályázatot nyújtottak be a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz 25 millió forint támogatásra, melynek csak a felét nyerték el. A hiányzó összeg kigazdálkodása nagy terhet ró mind az egyházra, mind pedig a komoly munkanélküliséggel is sújtott Ercsi Önkormányzatra.

A helyreállítást nagyon megnehezíti, hogy nem vezet a kápolnához út, nincsen vezetékes víz, sem pedig villany. Egy esetleges újjáépítés után a kápolna ugyanígy funkció nélkül maradna, és félő, hogy ismét megrongálják majd. Megoldást jelenthetne, ha körülötte alakítanák ki az új városi temetőt. Ez esetben a kápolnát lehetne ravatalozónak használni, miközben Eötvös József és családja maradványai visszakerülhetnének a kápolna alatti kriptába. Egyelőre ez is csupán egy távoli lehetőség, ugyanis a temető kijelölésének nagyon szigorú kritériumai vannak. A távolság is gondot okoz, a kápolna a város központjától számítva 3 kilométerre van.

A szándék tehát megvan, csupán pénzre és egy olyan funckióra lenne szükség, amely megelőzi a további fosztogatást. Kilátó? Ravatalozó? Búcsújáró hely? Nemzeti emlékhely? A jövő majd eldönti.

Rexa Dezső így búcsúzik Ercsitől a Dunamenti nyaralóhelyek c. munkájában:

"Költői szív porlik földje mélyén, költői szív poraival keveredett össze ősi földje, mely most e finom örökké meleg hamuból meriti az erőt - mindent adni annak a buzgó, szorgalmas népnek, - mely verejtékével öntözi."

Sem Rexa Dezső, sem az ide temetkezők nem voltak felkészülve arra, hogy eljön majd egy olyan idő, amikor ez a szorgalmas nép e kápolna falai között báró Eötvös József koponyájával fog futballozni. 
  

De minek is rágódjunk a múlton? Ha valaki arra jár, maga is kihúzhat néhány gyomot, elvihet egy zsák szemetet. Szerszámok nélkül, öt perces munkával sikerült kipucolni a sírkertbe vezető lépcsőt. 
Amennyiben indul gyűjtés a kápolna helyreállítására, ígérem segíteni fogunk. Amennyiben pedig kétkezi munkára lesz szükség, néhány szabadnapot majd erre áldozunk. De az sem lehetetlen, hogy sötétben bújkáló gerillakertészként jövő tavasszal megtisztítjuk a kápolna környékét. Reméljük a legjobbakat!
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...